Language of document :

A Törvényszék (második tanács) T-798/17. sz., Fabio De Masi, Yanis Varoufakis kontra Európai Központi Bank (EKB) ügyben 2019. március 12-én hozott ítélete ellen Fabio De Masi és Yanis Varoufakis által 2019. április 30-án benyújtott fellebbezés

(C-342/19. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: német

Felek

Fellebbezők: Fabio De Masi, Yanis Varoufakis (képviselő: Dr. A. Fischer-Lescano egyetemi professzor)

A másik fél az eljárásban: Európai Központi Bank

A fellebbezők kérelmei

A Bíróság teljes egészében helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-798/17. sz. ügyben hozott ítéletét, és adjon helyt az első fokon benyújtott kérelemnek;

a Bíróság az eljárási szabályzatának 137. és azt követő cikkeivel összefüggésben értelmezett 184. cikke alapján az eljárás másik felét kötelezze a költségek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A fellebbezők az első fokú eljárásban az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése alapján az EKB 2017. október 16-i azon határozatának a megsemmisítését kérték, amelyben megtagadták „A KBER és az EKB alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 14.4. cikkének értelmezését érintő kérdésekre adott válaszok” című 2015. április 23-i dokumentumhoz való hozzáférést.

A fellebbezők a fellebbezésük első kérelmének az alátámasztására négy jogalapra hivatkoznak:

Az átláthatóság elvének az elsődleges jogban, vagyis az EUMSZ 15. cikk (1) bekezdésében, az EUSZ 10. cikk (3) bekezdésében és az EUMSZ 298. cikk (1) bekezdésében, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 42. cikkében való rögzítésének a figyelmen kívül hagyása. A megtámadott ítélet figyelmen kívül hagyja, hogy az átláthatósághoz való jog terjedelme nem csak a másodlagos jogból adódik, hanem az átláthatósághoz való jogra tekintettel e másodlagos jogot az elsődleges joggal összeegyezethető módon kell értelmezni. Így a Törvényszék az átláthatósághoz való jog bírósági felülvizsgálatának terjedelmét a jogállamiság elvével ellentétesen csökkentette.

Az indokolási kötelezettség jelentőségének és az indokolási kötelezettség Európai Unió Bírósága általi kifejtett követelményeinek a figyelmen kívül hagyása. A Törvényszék ítélete nem veszi figyelembe azt, hogy az EKB megtámadott határozata egyáltalán nem tartalmazza, hogy az EKB-nak milyen konkrét sérelmet okozna a hozzáférés megadása.

A 2004/258/EK határozat1 4. cikkének (3) bekezdése (kivétel az átláthatóság elve alól: a belső használatra szánt állásfoglalások) és e határozat 4. cikkének (2) bekezdése (kivétel az átláthatóság elve alól: jogi tanácsadás) közötti viszony figyelmen kívül hagyása. A Törvényszék figyelmen kívül hagyta a fenti határozat 4. cikke (2) bekezdésének a jogi állásfoglalásra tekintettel fennálló lex specialis jellegét, és azt a tényt, hogy e határozat 4. cikkének (3) bekezdése nem alkalmazandó absztrakt jogi tanácsadásra.

A megtámadott ítélet összességében tévesen utasítja el nyomós közérdeknek a dokumentumokhoz a fent hivatkozott határozat 4. cikkének (3) bekezdése értelmében vett hozzáférésben való fennállását.

A költségekre való kötelezést a Bíróság eljárási szabályzatának 137. és azt követő cikkeivel összefüggésben értelmezett 184. cikke alapján kérik.

____________

1 Az Európai Központi Bank dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2004. március 4-i 2004/258/EK európai központi banki határozat (EKB/2004/3, HL 2004. L 80., 42. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 5. kötet, 51. o.).