A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
2001. március 13.(*)
„Villamos energia – Megújuló energiaforrások – Nemzeti szabályozás, amely a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozásokat a villamos energia minimáláron történő átvételére kötelezi, valamint az ebből eredő terheket e vállalkozások és az alaphálózatot üzemeltető vállalkozások között osztja meg – Állami támogatás – Összeegyeztethetőség az áruk szabad mozgásával”
A C‑379/98. sz. ügyben,
a Bírósághoz a Landgericht Kiel (Németország) által az EK‑Szerződés 177. cikke (jelenleg EK 234. cikk) alapján benyújtott, az e bíróság előtt
a PreussenElektra AG
és
a Schleswag AG
között,
a Windpark Reußenköge III GmbH
és
a Land Schleswig‑Holstein
részvételével
folyamatban lévő eljárásban,
az EK‑Szerződés 30. és 92. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 28. és EK 87. cikk), valamint az EK‑Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének (jelenleg az EK 88. cikk (3) bekezdése) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, C. Gulmann, M. Wathelet és V. Skouris tanácselnökök, D. A. O. Edward, J.‑P. Puissochet, P. Jann, L. Sevón és R. Schintgen (előadó) bírák,
főtanácsnok: F. G. Jacobs,
hivatalvezető: H. A. Rühl főtanácsos,
figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:
– a PreussenElektra AG képviseletében D. Sellner Rechtsanwalt,
– a Schleswag AG képviseletében M. Nebendahl Rechtsanwalt,
– a Windpark Reußenköge III GmbH és a Land Schleswig‑Holstein képviseletében W. Ewer Rechtsanwalt,
– a német kormány képviseletében W.‑D. Plessing és C.‑D. Quassowski, meghatalmazotti minőségben,
– a finn kormány képviseletében H. Rotkirch és T. Pynnä, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében V. Kreuschitz és P. F. Nemitz, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
a PreussenElektra AG, a Schleswag AG, a Windpark Reußenköge III GmbH, a Land Schleswig‑Holstein, a német kormány és a Bizottság szóbeli észrevételeinek a 2000. június 27‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának a 2000. október 26‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Landgericht Kiel 1998. október 13‑i, a Bírósághoz 1998. október 23‑án érkezett végzésével az EK‑Szerződés 177. cikke (jelenleg EK 234. cikk) alapján előzetes döntéshozatal céljából három kérdést terjesztett elő az EK‑Szerződés 30. és 92. cikkének (jelenleg, módosítást követően EK 28. és EK 87. cikk), valamint az EK‑Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének (jelenleg az EK 88. cikk (3) bekezdése) értelmezése tárgyában.
2 E kérdések a PreussenElektra AG (a továbbiakban: PreussenElektra) és a Schleswag AG (a továbbiakban: Schleswag) között folyamatban lévő jogvitában merültek fel, amelynek tárgya az előbbi által az energiagazdálkodás újraszabályozásáról szóló 1998. április 24‑i törvény (Gesetz zur Neuregelung des Energiewirtschaftsrechts [BGBl. 1998. I, 730. o.], a továbbiakban: 1998. évi törvény) 3. §‑ának (2) bekezdésével módosított, a megújuló energiaforrásból származó villamos energia közüzemi hálózatba táplálásáról szóló 1990. december 7‑i törvény (Gesetz über die Einspeisung von Strom aus erneuerbaren Energien in das öffentliche Netz [BGBl. 1990. I, 2633. o.], a továbbiakban: Stromeinspeisungsgesetz) 4. §‑ának (1) bekezdése alapján az utóbbinak fizetett összegek visszatérítése.
Jogi háttér
3 A Stromeinspeisungsgesetz 1991. január 1‑jén lépett hatályba. „Hatály” címet viselő 1. §‑ának eredeti szövege szerint e törvény előírta, hogy a közüzemi villamosenergia‑szolgáltatóknak át kell venniük a kizárólag víz‑, szél‑ és napenergiából, depóniagázból, tisztítógázból, illetve a mező‑ és erdőgazdasági termékekből, maradványokból és hulladékokból előállított elektromos áramot, valamint szabályozta az ilyen típusú elektromos áramért fizetendő térítést.
4 Nem vitatott, hogy a közüzemi villamosenergia‑szolgáltató fogalma magában foglalja mind a magánvállalkozásokat, mind pedig a részben vagy egészben a közszférához tartozó vállalkozásokat.
5 A villamoserőművek kőszénellátásáról, valamint a nukleáris energiáról szóló törvény és a Stromeinspeisungsgesetz módosításáról szóló 1994. július 19‑i törvény (Gesetz zur Sicherung des Einsatzes von Steinkohle in der Verstromung und zur Änderung des Atomgesetzes und des Stromeinspeisungsgesetzes [BGBl. 1994. I, 1618. o.], a továbbiakban: 1994. évi törvény) az 1. §‑ában foglaltak szerint kiterjesztette a Stromeinspeisungsgesetz hatályát a fafeldolgozás során előállított elektromos áramra is. Az 1998. évi törvény a „biomassza„ kifejezéssel helyettesítette a mező‑ és erdőgazdasági termékekre, maradványokra és hulladékokra, valamint a fafeldolgozó iparra vonatkozó hivatkozást, és meghatározta, hogy a Stromeinspeisungsgesetz „a törvény hatálya alá tartozó területen” a felsorolt megújuló energiaforrásokból előállított elektromos áramra vonatkozik.
6 A Stromeinspeisungsgesetz „Átvételi kötelezettség” című 2. §‑a előírja, hogy a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások kötelesek átvenni és a 3. § rendelkezései szerint kifizetni a szolgáltatási területükön a megújuló energiaforrásokból előállított elektromos áramot. E paragrafust – a második és harmadik mondat beillesztésével – módosította az 1998. évi törvény, amely paragrafus ezen módosított változatának szövege a következő:
„A közműhálózatot üzemeltető villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások kötelesek átvenni a megújuló energiákból a szolgáltatási területükön előállított elektromos áramot, és a hálózatba táplált elektromos áramért a 3. §‑nak megfelelően térítést kell fizetniük. Az olyan áramtermelő‑létesítmények esetében, amelyek nem a hálózatüzemeltető szolgáltatási területén találhatók, e kötelezettség azt a vállalkozást terheli, amelynek az elektromos áram betáplálására alkalmas hálózata a létesítményhez legközelebb található. A 2. és 4. § alkalmazásából eredő többletköltségek az elosztási vagy átviteli elszámolás keretében elszámolhatók, és az átviteli díj megállapításakor felszámíthatók.”
7 Az 1998. évi törvénnyel módosított Stromeinspeisungsgesetz 3. §‑a, amelynek címe „A térítés összege”, a következőképpen rendelkezik:
„(1) A víz‑, szél‑ és napenergiából, depóniagázból, tisztítógázból és biomasszából előállított elektromos áram utáni térítés a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások által az összes végfogyasztó részére szolgáltatott villamos energia kilowattóránkénti átlagárának legalább 80%‑át teszi ki. Az 500 kilowattot meghaladó teljesítményű vízi erőmű, depóniagáz-, illetve tisztítógáz-hasznosító létesítmény esetében ez csak az adott elszámolási évben betáplált elektromos áram azon részére vonatkozik, amely megfelel az 500 kilowattnak a létesítmény kilowattban mért teljesítményéhez viszonyított arányának. A teljesítményt az egyes hónapokban mért legnagyobb tényleges elektromos teljesítmény éves átlaga alapján kell meghatározni. A villamosáram‑többlet ellenértéke az első mondat szerinti átlagár legalább 65%‑a.
(2) A nap‑ vagy szélenergiából előállított elektromos áram esetében a térítés az első mondat szerinti átlagár legalább 90%‑a.
(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti átlagár az a forgalmi adó nélküli pfennigben kifejezett kilowattóránkénti érték, amelyet a szövetségi statisztikai hivatal az utolsó előtti naptári évre vonatkozóan minden évben közzétesz. Az (1) és (2) bekezdés szerinti térítés számításakor az összeget a tizedesvessző után két számjegyre kell kerekíteni.”
8 Míg a Stromeinspeisungsgesetz módosításáról szóló 1994. évi törvény a 3. § (1) bekezdésében előírt elektromos áram utáni térítést az összes végfogyasztó részére szolgáltatott villamos energia kilowattóránkénti átlagárának 75%‑áról 80%‑ra emelte, a 3. § (2) bekezdésében szabályozott, nap‑ és szélenergiából előállított elektromos áram utáni térítés nem változott a Stromeinspeisungsgesetz hatálybalépése óta.
9 A Stromeinspeisungsgesetz „A méltánytalan megterhelés esetére vonatkozó szabály” címet viselő 4. §‑ának szövege eredetileg így szólt:
„(1) Nem áll fenn a 2. és 3. §‑ban előírt kötelezettség, ha annak teljesítése méltánytalan megterhelést okozna, vagy ennek következtében a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozás nem lenne képes az 1989. december 18‑i szövetségi villamosenergia‑díjszabásból (Bundestarifordnung Elektrizität [BGBl. 1989. I., 2255. o.]) eredő kötelezettségek teljesítésére. Ebben az esetben a kötelezettségek az alaphálózatot üzemeltető villamosenergia‑szolgáltató vállalkozásra hárulnak.
(2) Méltánytalan a megterhelés különösen akkor, ha a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozás kénytelen lenne az árait jelentős mértékben emelni más hasonló vagy az alaphálózatot üzemeltető szolgáltatókhoz képest.”
10 Az 1998. évi törvény több szempontból is módosította a Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑át. Egyrészről beillesztett két új – az (1) és a (4) – bekezdést. Másrészről kiigazításra került a régi (1) bekezdés, amely az új (2) bekezdés lett. A régi (2) bekezdés változatlan maradt, és ez lett az új (3) bekezdés. Következésképpen az 1998. évi törvénnyel módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a így szól:
„(1) Amennyiben a törvény szerint megtérítendő kilowattóra meghaladja a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozás által a hálózatán keresztül a naptári évben összesen leadott kilowattóra 5%‑át, az alaphálózatot üzemeltető köteles visszatéríteni a felvevő villamosenergia‑szolgáltató vállalkozás számára azokat a többletköltségeket, amelyek az e hányadot meghaladó kilowattórához kapcsolódnak. Az alaphálózatot üzemeltető vállalkozások esetében az első mondat szerinti visszatérítési igény érvényesítésének költsége is a többletköltségek részét képezi. Alaphálózatot üzemeltető vállalkozás hiányában a 2. § első mondatában előírt kötelezettség megszűnik azon villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások esetében, amelyek azon létesítmények tekintetében, amelyek ebben az időpontban lényegében még nem készültek el, megfelelnek – a feltételek bekövetkeztét követő naptári év kezdetével – az első és második mondatban foglalt feltételeknek. Szélerőművek esetében e tekintetben az oszlop és a forgórész felállítása az irányadó.
(2) Nem áll fenn a 2. és 3. §‑ban előírt kötelezettség, ha annak teljesítése még az (1) bekezdés szerinti visszatérítési szabály mellett is méltánytalan megterhelést okozna. Ebben az esetben a kötelezettségek az alaphálózatot üzemeltető villamosenergia‑szolgáltató vállalkozásra hárulnak.
(3) Méltánytalan a megterhelés különösen akkor, ha a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozás kénytelen lenne az árait jelentős mértékben emelni más hasonló vagy az alaphálózatot üzemeltető szolgáltatókhoz képest.
(4) A szövetségi gazdasági miniszter legkésőbb 1999‑ben jelentést készít a Bundestag részére a méltánytalan megterhelés esetére vonatkozó szabály hatásairól, de mindenképpen megfelelő időben ahhoz, hogy más kompenzációs szabályozást lehessen hozni még azelőtt, hogy az (1) bekezdés harmadik mondatában említett helyzet bekövetkezne.”
11 Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből, valamint a Bíróság elé terjesztett írásbeli észrevételekből kitűnik, hogy az 1990. augusztus 14‑i levelében a német kormány a Szerződés 93. cikke (3) bekezdése rendelkezéseinek megfelelően a Stromeinspeisungsgesetz tervezetét még elfogadása előtt állami támogatásként bejelentette a Bizottságnak. Az 1990. december 19‑i levelében a Bizottság jóváhagyta a bejelentett tervezetet, miután egyrészről arra jutott, hogy e tervezet megfelel az Európai Közösségek energiapolitikai célkitűzéseinek, másrészről pedig arra, hogy a megújuló energiák az energetikai ágazatnak csak kisebb részét teszik ki, és a többletbevétel, valamint az elektromos áram árára való kihatás csekély. A Bizottság ugyanakkor felkérte a német kormányt, hogy közölje vele a Stromeinspeisungsgesetz alkalmazásával kapcsolatos információkat, amelyet két évvel a hatálybalépését követően felül kell vizsgálni, és hangsúlyozta, hogy az említett törvény valamennyi módosításása vagy hosszabbítása előzetes bejelentéshez kötött.
12 Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből és a Bíróság elé terjesztett írásbeli észrevételekből az is kitűnik, hogy a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások több panasza nyomán a Bizottság 1996. október 25‑i levelében a szövetségi gazdasági minisztert arról tájékoztatta, hogy kétsége merült fel azon kérdéssel kapcsolatban, miszerint a szélenergiából származó villamosenergia‑termelés növekedésére tekintette a Stromeinspeisungsgesetz továbbra is összeegyeztethető‑e a Szerződésnek a támogatásra vonatkozó rendelkezéseivel. E levélben a Bizottság számos módosítási javaslatot tett a szélenergiára vonatkozó szabályozás tekintetében és kifejtette, hogy amennyiben a Bundestag nem kívánja elfogadni e tekintetben a Stromeinspeisungsgesetz módosítását, a Bizottság esetleg kényelen lesz a Németországi Szövetségi Köztársaságnak megfelelő intézkedéseket javasolni a Szerződés 93. cikkének (1) bekezdése értelmében annak érdekében, hogy a törvény összeegyeztethetővé váljon a támogatásra vonatkozó hatályos közösségi szabályokkal.
13 Továbbá az alapeljárásba beavatkozó Windpark Reußenköge III GmbH (a továbbiakban: Windpark) és a Land Schleswig‑Holstein, valamint Bizottság írásbeli észrevételeiből következik, hogy kérésére a német kormány tájékoztatta a Bizottságot az új energiajogi szabályozásra vonatkozó törvényjavaslat előkészítési munkálatairól. Az 1998. július 29‑i levelében, tehát az 1998. évi törvény hatálybalépését követően, a Bizottság arról értesítette a szövetségi gazdasági minisztert, hogy – jóllehet a német jogalkotó az 1998. évi törvény elfogadásakor nem vette figyelembe az 1996. október 25‑i levelében megfogalmazott javaslatokat – tekintettel a közösségi szintű fejlődésre, és különösen a megújuló energiaforrásokból származó elektromos áram betáplálására vonatkozó szabályok összehangolását érintő esetleges javaslatokra, nem áll szándékában alaki határozatot hozni a Stromeinspeisungsgesetznek az 1998. évi törvény által módosított változata tárgyában azt megelőzően, hogy elkészül a miniszteri jelentés az e törvény 4. §‑ának (4) bekezdésében előírt méltánytalan megterhelés esetére vonatkozó szabály hatásairól.
14 Végül a közzétett 1998. évi törvény egyik lábjegyzetéből kitűnik, amely törvény 1. §‑a felett a gáz‑ és a villamos energia ellátásról szóló törvény (Gesetz über die Elektrizitäts‑ und Gasversorgung) cím szerepel, hogy a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19‑i 96/92/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelvet (HL 1997. L 27., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 3. o.) ez a törvény ültette át a nemzeti jogba.
15 Ezen irányelv (3) preambulumbekezdése kimondja, hogy az irányelv rendelkezései nem befolyásolhatják a Szerződés teljes körű alkalmazását, különösen a belső piacra és a versenyre vonatkozó rendelkezéseket, amely irányelvnek „Az alaphálózat működése” című IV. fejezetében található 8. cikk (3) és (4) bekezdése így rendelkezik:
„(3) Egy tagállam a termelőlétesítmények teherelosztásakor a rendszerirányítótól megkövetelheti, hogy biztosítson elsőbbséget a megújuló energiahordozókat vagy hulladékot felhasználó, illetve villamos energiát hővel kapcsoltan termelő létesítményeknek.
(4) Egy tagállam az ellátás biztonságának érdekében elrendelheti, hogy tüzelőanyagként belföldi, primer energiahordozót használó termelőlétesítményeknek biztosítsanak elsőbbséget az érintett tagállamban fogyasztott villamos energia előállításához naptári évenként szükséges teljes primer energia 15%‑át meg nem haladó mértékben.”
16 Másfelől „Az elosztórendszer működése” című IV. fejezetben található 11. cikke (3) bekezdése szerint:
„Egy tagállam a termelőlétesítmények teherelosztásakor a rendszerirányítótól megkövetelheti, hogy biztosítson elsőbbséget a megújuló energiahordozókat vagy hulladékot felhasználó, illetve villamos energiát hővel kapcsoltan termelő létesítményeknek.”
Az alapügy és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
17 A PreussenElektra Németországban több mint húsz hagyományos és nukleáris elektromos erőművet, valamint egy közepes- és nagyfeszültségű elektromos elosztóhálózatot üzemeltet. E hálózaton keresztül a PreussenElektra regionális villamosenergia‑szolgáltató vállalkozásokat, nagyobb közműveket és ipari vállalkozásokat lát el elektromos árammal.
18 A Schleswag olyan regionális villamosenergia‑szolgáltató vállalkozás, amely a Schleswig‑Holstein tartománybeli ügyfelei ellátásához szükséges elektromos áramot csaknem kizárólag a PreussenElektrától szerzi be.
19 A Schleswag‑részvények 65,3%‑a a PreussenElektra tulajdonában van. A maradék 34,7%‑ot különböző Schleswig‑Holstein tartománybeli önkormányzatok birtokolják.
20 A Stromeinspeisungsgesetz 2. §‑a szerint a Schleswagnak átvételi kötelezettsége van a megújuló energiaforrásokból a szolgáltatási területén előállított elektromos áram tekintetében, beleértve a széláramot is. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a Schleswag teljes villamosenergia‑forgalmának széláramból származó része, amely 1991‑ben 0,77% volt, folyamatosan növekedett, és 1998‑ban megközelítőleg 15%‑ot ért el. Következésképpen a Stromeinspeisungsgesetzben rögzített minimáláras átvételi kötelezettség miatt a Schleswagot terhelő többletköltség, amely 1991‑ben 5,8 millió DEM volt, 1998‑ban megközelítőleg 111,5 millió DEM‑re emelkedett, amelyből a Schleswagnak az 1998. évi törvénnyel a Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑ának (1) bekezdésébe illesztett kompenzációs rendszer alapján csak megközelítőleg 38 millió DEM‑et kellett viselnie.
21 1998. április végén a Schleswagnak a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia‑beszerzése elérte az előző év teljes időszakában értékesített villamosenergia‑mennyiség 5%‑át. A Schleswag ekkor kiszámlázta a PreussenElektra részére az 1998. évi törvénnyel módosított Stromeinspeisungsgesetz (a továbbiakban: módosított Stromeinspeisungsgesetz) 4. §‑a (1) bekezdésének megfelelően a megújuló energiaforrásokból nyert villamos energia átvételéből számazó többletköltséget, és először 10 millió DEM összegű havi részletfizetést kért.
22 A PreussenElektra teljesítette az 1998. május hónapra igényelt kifizetést, de fenntartotta a mindenkori visszaigénylés jogát. Majd a Landgericht Kielhez fordult, és 500 000 DEM visszatérítését kérte, amely annak az összegnek egy része, amelyet a Schleswag részére a széláram átvételével felmerült többletköltségek ellentételezésére kifizetett. A Landgericht az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében megjegyzi, hogy ezek a többletköltségek nem háríthatók át a Schleswag ügyfeleire, mivel a Land Schleswig‑Holstein energiaügyi minisztériuma elutasította a Schleswag díjmódosítási kérelmét.
23 A Landgericht előtt a PreussenElektra úgy érvelt, hogy a kért összeget jogalap nélkül fizette ki a Schleswag részére, és azt vissza kell téríteni, mivel a módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a, amelyen a kifizetés alapul, ellentétes a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó, közvetlenül alkalmazandó rendelkezéseivel, ezért nem alkalmazható. Úgy véli, hogy a Stromeinspeisungsgesetz hatályának módosítása, valamint a többletköltségek megosztására vonatkozó szabály bevezetése, amely az 1998. évi törvénynek köszönhető, annak hatálybalépés előtt igényelte volna a Szerződés 93. cikkében előírt eljárás lefolytatását, amelyet a Németországi Szövetségi Köztársaság elmulasztott. Így a PreussenElektra azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze a Schleswagot, hogy részére fizessen vissza 500 000 DEM összeget, annak 1998. július 15‑től számított 5%‑os kamatával együtt.
24 A Schleswag e kérelem elutasítását kérte. Bár elismeri, hogy a módosított Stromeinspeisungsgesetz átalakított támogatási rendszert tartalmaz, azt állítja, hogy annak 4. §‑a pusztán olyan újraelosztási szabály, amely a módosított Stromeinspeisungsgesetz 2. és 3. §‑ának a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások által elszenvedett következményei enyhítésére szolgál, és ezért önmagában nem támogatás jellegű a Szerződés 92. cikke értelmében. Márpedig egyrészről a módosított Stromeinspeisungsgesetz 2. és 3. §‑a nem érinti a PreussenElektra és a Schleswag között fennálló jogviszonyt, úgyhogy fel sem merül, hogy a Landgericht az alapügyben eltekintsen azok alkalmazásától. Másrészről a módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a alkalmazásának mellőzése nem változtatna a Schleswag azon kötelezettségén, hogy megszabott minimáláron át kell vennie a megújuló energiaforrásokból előállított elektromos áramot. Következésképpen a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének harmadik mondatából eredő közvetlen alkalmazásának szankciós hatása nem tenné lehetővé sem a módosított Stromeinspeisungsgesetz 2. és 3. §‑ában foglalt jogellenes támogatás szankcionálását, sem pedig a módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a alkalmazásának vitatását, úgyhogy a vitatott kifizetést jogosnak kell tekinteni.
25 Miután egyrészről megállapította, hogy a Bizottságnak nem jelentették be a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Stromeinspeisungsgesetz szövegében az 1998. évi törvénnyel eszközölt módosításokat, a Landgericht úgy ítélte meg, hogy az a kérdés, hogy a Stromeinspeisungsgesetz új változata összességében vagy egyes részeiben állami támogatásnak minősül‑e a Szerződés 92. cikke értelmében, még akkor is jelentőséggel bír, ha a német kormány és a Bizottság a Stromeinspeisungsgesetz eredeti támogatási rendszerét az 1990‑ben lefolytatott bejelentési eljárás során már támogatásnak minősítette. Ugyanis a Landgericht szerint, még ha a Stromeinspeisungsgesetz szövegében az 1998. évi törvénnyel eszközölt módosításokat az eredeti rendszer átalakításának is kell tekinteni, a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése szerinti eljárást csak akkor lehet ezen átalakított rendszerre alkalmazni, ha az maga is támogatási rendszer a Szerződés 92. cikke értelmében.
26 Másrészről a Landgericht úgy ítélte meg, hogy a megújuló energiaforrásokból Németországban előállított elektromos áram átvételi kötelezettsége olyan feltételek mellett, amelyek a szabad piacon nem lennének elérhetők, a más tagállamokban előállított villamos energia iránti kereslet csökkenését vonhatja maga után, úgyhogy nem zárható ki a tagállamok közötti kereskedelem korlátozása sem, amelyet tilt a Szerződés 30. cikke.
27 Mivel e feltételek mellett a Landgericht Kiel úgy ítélte meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntéséhez a Szerződés 30., 92. cikkének és 93. cikke (3) bekezdésének értelmezése szükséges, az eljárás felfüggesztéséről határozott, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Állami támogatásnak minősül‑e az EK‑Szerződés 92. cikke értelmében az energiagazdálkodás újraszabályozásáról szóló 1998. április 24‑i törvény (Gesetz zur Neuregelung des Energiewirtschaftsrechts [BGBl. 1998. I, 730. o. (734‑736)]) 3. §‑ának (2) bekezdésével módosított, a megújuló energiaforrásból származó villamos energia közüzemi hálózatba táplálásáról szóló 1990. december 7‑i törvény (Gesetz über die Einspeisung von Strom aus erneuerbaren Energien in das öffentliche Netz [BGBl. 1990. I, 2633. o.]) 2., 3. vagy 4. §‑a, illetve együttesen a 2‑4. §‑a szerinti árambetáplálás utáni térítés (Stromeinspeisevergütung) és a visszatérítési szabály?
Úgy kell‑e értelmezni az EK‑Szerződés 92. cikkét, hogy a támogatás fogalma e rendelkezés alapján kiterjed arra a nemzeti szabályozásra is, amely a fizetés kedvezményezettjének támogatását célozza, amely esetében a szükséges támogatási eszközök sem közvetve, sem közvetlenül nem állami vagy önkormányzati költségvetésből származnak, hanem azokkal a törvényi úton elrendelt átvételi kötelezettségként, megszabott minimáláron valamely ágazat egyes vállalkozásait terheli, amelyek e költségeket jogi és ténybeli okokból nem háríthatják a végfogyasztóra?
Úgy kell‑e értelmezni az EK‑Szerződés 92. cikkét, hogy a támogatás fogalma e rendelkezés alapján kiterjed arra a nemzeti szabályozásra is, amely csak azon terhek megosztását szabályozza a termelés különböző szakaszaiban található vállalkozások között, amely terhek az átvételi kötelezettség és a minimális térítés velejárói, ha a jogalkotó szándéka valójában e terhek tartós megosztására irányul, anélkül hogy a teherviselő vállalkozás ellentételezést kapna?
2) Amennyiben az [1)] kérdésnek a [módosított] Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑ával kapcsolatos második részére adott válasz nemleges:
Úgy kell‑e értelmezni az EK‑Szerződés 93. cikkének (3) bekezdését, hogy e rendelkezés felfüggesztő hatálya nem csak a támogatásokra, hanem az olyan végrehajtási szabályokra is kiterjed, mint a [módosított] Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a?
3) Amennyiben az 1) és 2) kérdésre adott válasz nemleges:
Úgy kell‑e értelmezni az EK‑Szerződés 30. cikkét, hogy mennyiségi behozatali korlátozás vagy ezzel azonos hatású intézkedés áll fenn a tagállamok között az EK‑Szerződés 30. cikke értelmében, ha valamely nemzeti szabályozás arra kötelezi a vállalkozásokat, hogy megújuló energiaforrásokból származó elektromos áramot vegyenek át minimáláron, és ezen túlmenően a hálózatüzemeltetőket ellentételezés nélkül bevonja a finanszírozásba?”
Az elfogadhatóságról
28 A Windpark és a Land Schleswig‑Holstein (a továbbiakban: az alapeljárás beavatkozói), valamint a német kormány teljes egészében, illetve részben vitatják az előzetes döntéshozatalra utalás elfogadhatóságát.
29 Az alapeljárás beavatkozói elsősorban úgy érvelnek, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzés több szempontból is hiányos, illetve téves.
30 E tekintetben előadják, hogy a kérdést előterjesztő bíróság egyrészről téved abban, hogy a Bizottsággal nem közölték a Stromeinspeisungsgesetz szövegében az 1998. évi törvénnyel eszközölt módosításokat, másrészről téved abban, hogy a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások ténybeli és jogi okok miatt nem háríthatták a végfogyasztóra azokat a költségeket, amelyeket a módosított Stromeinspeisungsgesetz 3. §‑ában előírt térítés címén viselnek.
31 Másodsorban az alapeljárás beavatkozói és a német kormány előadják, hogy az alapügy nem valós, hanem minden szempontból konstruált jogvita.
32 E tekintetben hangsúlyozzák, hogy az alapügy felperese és alperese egyetért abban, hogy a módosított Stromeinspeisungsgesetz 2‑4. §‑ának együttes olvasata ellentétes a közösségi joggal. A PreussenElektra mégis teljesítette a módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑ában előírt kompenzációs kifizetést, majd azonnal annak részleges visszatérítését kérte. Azt is előadják, hogy a PreussenElektra a Schleswag főrészvényese, ennélfogva többségi befolyása van annak határozataira és az általa képviselt jogi álláspontra.
33 Harmadsorban az alapeljárás beavatkozói és a német kormány úgy érvelnek, hogy a feltett kérdéseknek nincs jelentősége az alapügy elbírálása szempontjából.
34 A Szerződés 92. és 93. cikkének értelmezésére vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban az alapeljárás beavatkozói arra emlékeztetnek, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint (a 120/73. sz. Lorenz‑ügyben 1973. december 11‑én hozott ítélet [EBHT 1973., 1471. o.] 9. pontja) minden tagállam belső jogrendjére tartozik, hogy meghatározza azt a jogi eljárást, amely lehetővé teszi, hogy a Szerződés 93. cikke (3) bekezdése harmadik mondatának közvetlen hatálya érvényesüljön. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság nem utal arra, hogy a német jogrendben a PreussenElektra jogosult‑e – és ha igen, akkor milyen feltételek mellett – az igényelt összegek visszatérítésére, ezért nem is indokolja meg az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés jelentőségét a nemzeti jog szempontjából.
35 Az alapeljárás beavatkozói továbbá úgy érvelnek, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik (lásd különösen a C‑72/91. és C‑73/91. sz., Sloman Neptun egyesített ügyekben 1993. március 17‑én hozott ítélet [EBHT 1993., I‑887. o.] 11. és 12. pontját), hogy a Bíróságnak csak akkor van hatásköre arra, hogy a Szerződés 92. cikke alapján értelmezze a támogatás fogalmát, ha a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésében előírt előzetes vizsgálati eljárást nem tartották be. Márpedig egyrészről a Stromeinspeisungsgesetz eredeti változatát bejelentették a Bizottságnak, amely engedélyezte azt, másrészről a Stromeinspeisungsgesetz szövegében az 1998. évi törvénnyel eszközölt módosítások nem minősülnek a Szerződés 93. cikke (3) bekezdésének értelmében vett, új bejelentést igénylő támogatásmódosításnak. Mindenesetre véleményük szerint az 1998. évi törvény elfogadását megelőző és követő levélváltás a német hatóságok és a Bizottság között egyrészt a Stromeinspeisungsgesetz szövegében e törvénnyel eszközölt módosításoknak a német kormány általi bejelentését, másrészt pedig az említett módosításoknak a Bizottság általi hallgatólagos jóváhagyását jelenti.
36 A német kormány úgy véli, hogy a Szerződés 92. cikkére vonatkozó kérdések megválaszolása nem szükséges ahhoz, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ítéletet hozzon, mivel az alapügyben az egyetlen döntő kérdés az, hogy a Schleswag jogosult‑e kompenzációs kifizetésre a módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a alapján, amely azonban csak a tehermegosztást szabályozza a betáplált elektromos áram utáni térítés kifizetését követően, és nem tartalmaz támogatást e térítés kedvezményezettje javára.
37 A Szerződés 30. cikkére vonatkozó kérdéssel kapcsolatban az alapeljárás beavatkozói és a német kormány hangsúlyozzák, hogy az alapügy nem határokon átnyúló jellegű, valamint az alapügy felperese és alperese nem igazolták, hogy a módosított Stromeinspeisungsgesetz akadályozza őket abban, hogy más tagállamokból elektromos áramot hozzanak be.
38 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság és a nemzeti bíróságok között a Szerződés 177. cikkében foglalt együttműködés keretében egyedül a jogvitában eljáró és a meghozandó bírósági döntésért felelősséggel tartozó nemzeti bíróság feladata, hogy az ügy sajátosságaira figyelemmel megítélje egyrészt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat szükségességét ítéletének meghozatalához, másrészt a Bíróság elé terjesztett kérdések jelentőségét. Következésképpen, ha a feltett kérdések a közösségi jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság fő szabály szerint köteles határozatot hozni (lásd különösen a C‑415/93. sz. Bosman‑ügyben 1995. december 15‑én hozott ítélet [EBHT 1995., I‑4921. o.] 59. pontját).
39 A Bíróság mindazonáltal azt is kimondta, hogy kivételes esetben a Bíróság feladata áttekinteni azokat a feltételeket, amelyek mellett a nemzeti bíróság hozzá fordult, annak érdekében, hogy megvizsgálja hatáskörének fennállását (lásd ebben az értelemben a 244/80. sz. Foglia‑ügyben 1981. december16‑án hozott ítélet [EBHT 1981., 3045. o.] 21. pontját). Csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéséről való határozathozatalt, ha a közösségi jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (lásd különösen a fent hivatkozott Bosman‑ügyben hozott ítélet 61. pontját; a C‑36/99. sz., Idéal tourisme ügyben 2000. július 13‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑6049. o.] 20. pontját és a C‑322/98. sz. Kachelmann‑ügyben 2000. szeptember 26‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑7505. o.] 17. pontját).
40 A jelen esetben elsősorban az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben szereplő hiányosságokat és tévedéseket illetően elegendő utalni arra, hogy nem a Bíróság, hanem a nemzeti bíróság feladata, hogy megállapítsa a jogvita alapjául szolgáló tényállást, és levonja abból az általa meghozandó határozat számára a következtetéseket (lásd különösen a C‑435/97. sz., WWF és társai ügyben 1999. szeptember 16‑án hozott ítélet [EBHT 1999., I‑5613. o.] 32. pontját).
41 Másodsorban rá kell mutatni arra, hogy a PreussenElektra keresete azon összeg visszatérítésére irányul, amelyet a Schleswagnak kellett fizetnie azon többletköltség ellentételezéséért, amely az utóbbinál a módosított Stromeinspeisungsgesetzben előírt kötelezettség teljesítése miatt felmerült, amely jogszabály szerint köteles átvenni a szolgáltatási területén letelepedett széláramtermelőktől a széláramot.
42 Az alapügy tehát nem tekinthető hipotetikusnak.
43 Kétségtelen, hogy a Schleswagnak – a PreussenElectrához hasonlóan – érdeke fűződik ahhoz, hogy a módosított Stromeinspeisungsgesetz 2. és 3. §‑a, amely előírja az említett átvételi kötelezettséget, és ehhez kapcsolódóan rögzíti a fizetendő árat, jogellenes támogatásnak minősüljön, amelynek kifizetésétől ennélfogva mentesülne. Ugyanakkor az alapügy tárgya nem az az állítólagos támogatás, amelyet a Schleswag a módosított Stromeinspeisungsgesetz 2. és 3. §‑a alapján a megújuló energiaforrásokból származó villamos energia termelőinek nyújt, hanem az állítólagos támogatás azon része, amelyet a PreussenElektrának kellett visszatérítenie a Schleswagnak a módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a alapján.
44 Miután ezek a Schleswagot és a PreussenElektrát terhelő kötelezettségek közvetlenül a módosított Stromeinspeisungsgesetzből következnek, az alapügy felperese és alperese közötti jogvita nem tekinthető olyan konstruált eljárásnak, amelyet az alapügy peres felei azért rendeztek meg, hogy a Bíróságot állásfoglalásra késztessék a közösségi jog olyan kérdéseiről, amelyek objektíve nem szükségesek a jogvita elbírálásához.
45 E megállapítást támasztja alá az is, hogy a kérdést előterjesztő bíróság megengedte, hogy a Schleswag kérelmeinek támogatására az alapeljárásban beavatkozóként fellépjen a Windpark és a Land Schleswig‑Holstein, amelyek a módosított Stromeinspeisungsgesetz 2. és 3. §‑ának jogszerűsége mellett érvelnek.
46 E feltételek mellett az, hogy a PreussenElektra a Schleswag főrészvényese, nem elegendő ahhoz, hogy a közöttük fennálló jogvita valótlannak minősüljön.
47 Végül pedig meg kell állapítani, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében a Landgericht kellően meghatározta a nemzeti jogi hátteret, és világosan kifejtette azokat az indokokat, amelyek alapján úgy ítéli meg, hogy az általa előterjesztett kérdések jelentősek, és azok megválaszolása szükséges a jogvita elbírálásához.
48 Egyrészről a kérdést előterjesztő bíróság a Szerződés 92. és 93. cikkére vonatkozó kérdésekkel kapcsolatban különösen arra hívta fel a figyelmet, amint a jelen ítélet 25. pontjából is következik, hogy az a kérdés, hogy a módosított Stromeinspeisungsgesetz támogatásnak minősül‑e, attól függ, hogy a Stromeinspeisungsgesetz eredeti szövegében az 1998. évi törvénnyel eszközölt módosítások olyan támogatásmódosításnak minősülnek‑e a Szerződés 93. cikkének (3) bekezdése értelmében, amelyek elfogadásához az e rendelkezésben előírt eljárás alkalmazása lett volna szükséges.
49 A kérdést előterjesztő bíróság azt is kifejtette, hogy amennyiben az előzetes vizsgálati eljárást – jogsértő módon – nem tartották be, akkor a nemzeti joga alapján a Szerződés 93. cikke (3) bekezdése harmadik mondatának közvetlen hatályából neki kell levonnia a következtetést, és úgy döntenie, hogy a Stromeinspeisungsgesetz átalakított rendszere nem alkalmazható, és vissza kell téríteni a PreussenElektrának a Schleswag részére teljesített kifizetéseit.
50 Amint még maguk az alapeljárás beavatkozói is elismerik, az arra alapított érv, hogy a Bíróságnak csak akkor van hatásköre a támogatás fogalmának értelmezésére a Szerződés 92. cikke alapján, ha a 93. cikk (3) bekezdésében előírt előzetes vizsgálati eljárást nem tartották be, a támogatásmódosítás feltételének, illetve az utóbbi rendelkezés harmadik mondatában foglalt felfüggesztő hatály terjedelmének értelmezését igényli, amely maga is a feltett kérdések egy részének tárgyát képezi.
51 Ugyanez vonatkozik a német kormány érvelésére, amelyet arra alapít, hogy nem szükséges megválaszolni a Szerződés 92. cikkére vonatkozó kérdéseket, mivel az alapügyben egyedül a módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a szabályozza a PreussenElektra és a Schleswag közötti viszonyokat. A Szerződés 92. cikkére vonatkozó kérdések ugyanis pontosan arra irányulnak, hogy a módosított Stromeinspeisungsgesetz 4. §‑a önmagában vagy a 2. és 3. §‑sal összefüggésben támogatási rendszernek minősül‑e e rendelkezés értelmében.
52 Másrészről a Szerződés 30. cikkére vonatkozó kérdéssel kapcsolatban elegendő rögzíteni, hogy nem nyilvánvaló, hogy a kért értelmezés nincs semmilyen összefüggésben az alapügy tényállásával vagy tárgyával.
53 A fenti megfontolásokból következik, hogy választ kell adni a feltett kérdésekre.
A Szerződés 92. cikkének értelmezéséről
54 Előzetesen meg kell állapítani egyrészről, hogy nem vitatott, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított elektromos áram olyan minimáláras átvételi kötelezettsége, mint amilyet a módosított Stromeinspeisungsgesetz 2. és 3. §‑a is előír, gazdasági előnyt jelent az ilyen típusú elektromos áram egyes termelőinek, amennyiben kockázat nélkül magasabb nyereséget biztosít számukra, mint amelyet ennek hiányában érnének el.
55 Másrészről rögzíteni kell, hogy a német kormánynak a Bíróság írásbeli kérdésére adott válaszából kitűnik, hogy a nyolc német áramtermelő, és egyúttal nagyfeszültségű átviteli hálózatot üzemeltető nagyvállalat közül, amelyek közé a PreussenElektra is tartozik, csak kettőben van többségi részesedése a közszférának. E válaszból következik továbbá, hogy a PreussenElektra egy másik, 100%‑ban magánkézben lévő társaság 100%‑os tulajdoni hányadú leányvállalata. Másfelől, amint a jelen ítélet 19. pontjából is következik, a Schleswagban 65,3%‑os tulajdoni hányada van a PreussenElektrának, és csak a részesedések 34,7%‑a van egyes Schleswig‑Holstein tartománybeli önkormányzatok birtokában.
56 A fentiek alapján az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést úgy kell érteni, mint amely lényegében arra irányul, hogy állami támogatásnak minősül‑e az EK‑Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében az a tagállami szabályozás, amely egyrészről arra kötelezi a villamosenergia‑szolgáltató magánvállalkozásokat, hogy a szolgáltatási területükön a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát olyan minimáláron vegyék át, amely meghaladja az ilyen típusú villamos energia valós gazdasági értékét, másrészről az e kötelezettségből eredő pénzügyi terhet megosztja az említett villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások és a villamosenergia‑alaphálózatot üzemeltető magánvállakozások között.
57 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 92. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a közös piaccal összeegyeztethetetlen a tagállamok által vagy állami forrásból bármilyen formában nyújtott olyan támogatás, amely bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, amennyiben ez érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.
58 Márpedig a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy csak azok az előnyök tekintendők a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében támogatásnak, amelyeket közvetlenül vagy közvetve állami forrásból nyújtanak. Ugyanis az e rendelkezésben szereplő megkülönböztetés „a tagállamok által” és az „állami forrásból” nyújtott támogatás között nem azt jelenti, hogy az állam által nyújtott valamennyi előny támogatásnak minősül, függetlenül attól, hogy állami eszközökből finanszírozzák‑e, vagy sem, hanem e megkülönböztetésnek csak az a célja, hogy e fogalom vonatkozzon a közvetlenül az állam által, valamint az általa kijelölt vagy létrehozott köz‑ vagy magánszervezet által nyújtott előnyökre is (lásd a 82/77. sz. Van Tiggele‑ügyben 1978. január 24‑én hozott ítélet [EBHT 1978., 25. o.] 24. és 25. pontját; a fent hivatkozott Sloman Neptun ügyben hozott ítélet 19. pontját; a C‑189/91. sz. Kirsammer‑Hack ügyben 1993. november 30‑án hozott ítélet [EBHT 1993., I‑6185. o.] 16. pontját; a C‑52/97–C‑54/97. sz., Viscido és társai egyesített ügyekben 1998. május 7‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑2629. o.] 13. pontját; a C‑200/97. sz. Ecotrade‑ügyben 1998. december 1‑jén hozott ítélet [EBHT 1998., I‑7907. o.] 35. pontját és a C‑295/97. sz. Piaggio‑ügyben 1999. június 17‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑3735. o.] 35. pontját).
59 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a villamosenergia‑szolgáltató magánvállalkozásokat sújtó kötelezettség, miszerint megszabott minimáláron át kell venniük a megújuló energiaforrásokból előállított elektromos áramot, nem jár együtt az állami forrásoknak az ilyen típusú villamosenergiát termelő vállalkozásokra történő közvetlen vagy közvetett átruházásával.
60 Így egyáltalán nem tekinthető állami források közvetlen vagy közvetett átruházásának az e villamosenergia‑szolgáltató magánvállalkozások említett átvételi kötelezettségéből eredő pénzügyi teher megosztása az előbbiek és más magánvállalkozások között.
61 E feltételek mellett az, hogy az átvételi kötelezettséget törvény írja elő, és egyes vállalkozásoknak vitathatatlan előnyt biztosít, még nem alkalmas arra, hogy a szabályozást állami támogatás jelleggel ruházza fel a Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében.
62 E megállapítást az a – kérdést előterjesztő bíróság által felvetett – körülmény sem érinti, hogy a minimáláras átvételi kötelezettségből eredő pénzügyi teher alkalmas arra, hogy hátrányosan befolyásolja az e kötelezettséggel terhelt vállalkozások gazdasági eredményeit, és ennek következtében az állam adóbevételeinek csökkenését vonja maga után. E következmény ugyanis az ilyen szabályozás velejárója, és nem tekinthető olyan eszköznek, amelyen keresztül az állam terhére nyújtanak meghatározott előnyt a megújuló energiaforrásokból villamosenergiát termelő vállalkozások javára (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Sloman Neptun ügyben hozott ítélet 21. pontját és a fent hivatkozott Ecotrade‑ügyben hozott ítélet 36. pontját).
63 Másodlagosan a Bizottság előadja, hogy az EK‑Szerződés 5. cikkével (jelenleg EK 10. cikk) összefüggésben értelmezett 92. és 93. cikke hatékony érvényesülésének biztosítása az állami támogatás fogalmának olyan értelmezését követeli, amely az olyan támogatási intézkedésre is kiterjed, mint amelyet a módosított Stromeinspeisungsgesetz is előír, és amelyet az állam rendelt el, de magánvállalkozások finanszíroznak. Érvelését analógia útján a Bíróság azon ítélkezési gyakorlatára alapítja, amely szerint az EK‑Szerződés 5. cikkével összefüggésben értelmezett 85. cikke előírja a tagállamok számára, hogy ne hozzanak olyan – akár törvényi, akár rendeleti – intézkedéseket, amelyek megakadályozzák a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok hatékony érvényesülését (lásd különösen a C‑2/91. sz. Meng‑ügyben 1993. november 17‑én hozott ítélet [EBHT 1993., I‑5751. o.] 14. pontját).
64 E tekintetben elegendő hangsúlyozni, hogy a Szerződés 85. cikkével ellentétben, amely kizárólag a vállalkozások magatartására vonatkozik, a Szerződés 92. cikke közvetlenül a tagállami intézkedésekre irányul.
65 E feltételek mellett a Szerződés 92. cikke önmagában elegendő az ott szabályozott állami magatartások tilalmához, és a Szerződés 5. cikke, amely második bekezdésében előírja, hogy a tagállamok tartózkodnak minden olyan intézkedéstől, amely veszélyeztetheti a Szerződés célkitűzéseinek megvalósítását, nem hivható fel avégett, hogy a 92. cikk hatályát kiterjesszék az oda nem tartozó állami magatartásokra.
66 Ezért azt a választ kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre, hogy nem minősül állami támogatásnak az EK‑Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének értelmében az a tagállami szabályozás, amely egyrészről arra kötelezi a villamosenergia‑szolgáltató magánvállalkozásokat, hogy a szolgáltatási területükön a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát olyan minimáláron vegyék át, amely meghaladja az ilyen típusú villamos energia valós gazdasági értékét, másrészről az e kötelezettségből eredő pénzügyi terhet megosztja az említett villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások és a villamosenergia‑alaphálózatot üzemeltető magánvállakozások között.
67 E válaszra tekintettel nem szükséges megválaszolni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdést, amelyet csak arra az esetre terjesztettek elő, ha a minimáláras átvételi kötelezettség állami támogatásnak minősül, míg az abból eredő pénzügyi teher megosztása nem minősül annak.
A Szerződés 30. cikkének értelmezéséről
68 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az említett szabályozás összeegyeztethető‑e a Szerződés 30. cikkével.
69 E tekintetben elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 30. cikkét, amely megtilt a tagállamok között a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedést, a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően valamennyi olyan nemzeti intézkedésre alkalmazni kell, amely alkalmas arra, hogy közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozza a Közösségen belüli kereskedelmet (a 8/74. sz. Dassonville‑ügyben 1974. július 11‑én hozott ítélet [EBHT 1974., 837. o.] 5. pontja).
70 Másodsorban rögzíteni kell, hogy szintén a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy a tagállami gazdasági szereplőket terhelő azon kötelezettség, hogy egy meghatározott termék iránti szükségletük bizonyos százalékát valamely nemzeti szállítótól szerezzék be, annyiban korlátozza az adott termék behozatali lehetőségeit, amennyiben e gazdasági szereplőket akadályozza abban, hogy a szükségletük egy részét más tagállambeli gazdasági szereplőktől szerezzék be (lásd ebben az értelemben a 72/83. sz., Campus Oil és társai ügyben 1984. július 10‑én hozott ítélet [EBHT 1984., 2727. o.] 16. pontját és a C‑21/88. sz., Du Pont de Nemours Italiana ügyben 1990. március 20‑án hozott ítélet [EBHT 1990., I‑889. o.] 11. pontját).
71 Márpedig a módosított Stromeinspeisungsgesetz 1. és 2. §‑ából kifejezetten az következik, hogy a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozásokat terhelő átvételi kötelezettség kizárólag a törvény hatálya alá tartozó megújuló energiaforrásokból az egyes érintett vállalkozások szolgáltatási területén előállított elektromos áramra vonatkozik, ennélfogva alkalmas arra, hogy legalábbis potenciálisan akadályozza a Közösségen belüli kereskedelmet.
72 Ugyanakkor annak megítélésekor, hogy az ilyen átvételi kötelezettség mégis összeegyeztethető a Szerződés 30. cikkével, figyelembe kell venni egyrészről a szóban forgó szabályozás célját, másrészről pedig a villamos energia piacának sajátosságait.
73 E tekintetben rögzíteni kell, hogy a megújuló energiaforrások felhasználása a villamosenergia‑termeléshez, amelynek ösztönzésére irányul az olyan szabályozás is, mint a módosított Stromeinspeisungsgesetz, a környezetvédelmet szolgálja, hiszen hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, amely gázok a klímaváltozás elsődleges okai közé sorolandók, és amelynek leküzdése mellett elkötelezték magukat az Európai Közösség és a tagállamok.
74 Ezzel kapcsolatban szem előtt kell tartani, hogy e felhasználás fejlesztése azok között az elsődleges célok között szerepel, amelyeket egyrészről a Közösség és a tagállamok az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozási keretegyezménye alapján vállalt kötelezettségeik teljesítése érdekében tűztek ki, amely keretegyezményt a Közösség nevében az 1993. december 15‑i 94/69/EK tanácsi határozat (HL 1994. L 33., 11. o. magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 19. kötet, 167. o.) hagyott jóvá, másrészről az ezen egyezményben részes felek – 1997. december 11‑én Kyotóban megrendezett – harmadik konferenciájának jegyzőkönyve alapján vállalt kötelezettségeik teljesítése érdekében tűztek ki, amelyet az Európai Közösség és a tagállamok 1998. április 29‑én írtak alá (lásd e tekintetben különösen a megújuló energiaforrásokról szóló, 1998. június 8‑i 98/C 198/01 tanácsi állásfoglalást [HL C 198., 1. o.] és a megújuló energiaforrások hasznosítását támogató többéves közösségi program, az Altener program [1998–2000] elfogadásáról szóló, 2000. február 28‑i 646/2000/EK európai parlamenti és tanácsi határozatot [HL L 79., 1. o.]).
75 Meg kell jegyezni, hogy ez a politika az emberek és az állatok egészségének és életének védelmére, valamint a növények megóvására is irányul.
76 Továbbá, amint az EK‑Szerződés 130r. cikke (2) bekezdése első albekezdésének harmadik mondatából következik (jelenleg, módosítást követően az EK 174. cikk (2) bekezdésének első albekezdése), a környezetvédelmi követelményeket be kell illeszteni más közösségi politikák meghatározásába és végrehajtásába. Az Amszterdami Szerződés e rendelkezést – kissé módosítva – az „Alapelvek” címet viselő első részben található EK 6. cikkbe helyezte át.
77 Egyébiránt a 96/92 irányelv (28) preambulumbekezdéséből kifejezetten az következik, hogy az irányelv „környezetvédelmi megfontolásokból” a 8. cikkének (3) bekezdésében és 11. cikkének (3) bekezdésében felhatalmazza a tagállamokat, hogy a megújuló forrásokból származó villamos energia termelésének elsőbbséget biztosítsanak.
78 Azt is rögzíteni kell, hogy ez az irányelv, amint a (39) preambulumbekezdéséből kitűnik, csak a villamosenergia‑piaci liberalizáció új szakaszát jelenti, és a tagállamok között a villamosenergia‑kereskedelemben bizonyos akadályok továbbra is megmaradnak.
79 Meg kell továbbá állapítani, hogy az elektromos áram sajátossága, hogy ha már egyszer bekerült a szállító vagy elosztó hálózatba, nehezen lehet meghatározni az eredetét, és különösen azt az energiaforrást, amelyből előállították.
80 E tekintetben a Bizottság úgy vélte a 2000. május 31‑én előterjesztett, a belső villamosenergia‑piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvhez kapcsolódó 2000/C 311 E/22 javaslatában (HL 2000. C 311 E., 320. o.), hogy elengedhetetlen, hogy minden tagállamban bevezessék a megújuló energiaforrásokból előállított elektromos áram eredetigazolási rendszerét, amely alkalmas a kölcsönös elismerésre, azért hogy az ilyen típusú villamos energia kereskedelmét megbízhatóvá és egyúttal a gyakorlatban is lehetővé tegyék.
81 A fenti megfontolások alapján azt a választ kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre, hogy a villamos energia piacára vonatkozó közösségi jog jelenlegi állapotában összeegyeztethető a Szerződés 30. cikkével az olyan szabályozás, mint a módosított Stromeinspeisungsgesetz.
A költségekről
82 A Bíróságnál észrevételeket előterjesztő német és finn kormány, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG
a Landgericht Kiel 1998. október 13‑i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:
1) Nem minősül állami támogatásnak az EK‑Szerződés 92. cikke (1) bekezdésének (jelenleg, módosítást követően az EK 87. cikk (1) bekezdése) értelmében az a tagállami szabályozás, amely egyrészről arra kötelezi a villamosenergia‑szolgáltató magánvállalkozásokat, hogy a szolgáltatási területükön a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiát olyan minimáláron vegyék át, amely meghaladja az ilyen típusú villamos energia valós gazdasági értékét, másrészről az e kötelezettségből eredő pénzügyi terhet megosztja az említett villamosenergia‑szolgáltató vállalkozások és a villamosenergia‑alaphálózatot üzemeltető magánvállakozások között.
2) A villamos energia piacára vonatkozó közösségi jog jelenlegi állapotában az ilyan szabályozás összeegyeztethető a Szerződés 30. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 28. cikk).
Rodríguez Iglesias | Gulmann | Wathelet |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2001. március 13‑i nyilvános ülésen.
R. Grass | | G. C. Rodríguez Iglesias |