Language of document :

A Törvényszék (nyolcadik tanács) T-557/17. sz., Liaño Reig kontra ESZT ügyben 2019. október 24-én hozott végzése ellen Carmen Liaño Reig által 2019. december 23-án benyújtott fellebbezés

(C-947/19. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: spanyol

Felek

Fellebbező: Carmen Liaño Reig (képviselő: F. López Antón ügyvéd)

A másik fél az eljárásban: Egységes Szanálási Testület

A fellebbező kérelmei

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság

(i)    adjon helyt a jelen fellebbezésnek és helyezze hatályon kívül a Törvényszék végzését (nyolcadik tanács, a T-557/17. sz. Carmen Liaño Reig kontra Egységes Szanálási Testület ügyben 2019. október 24-én hozott végzés) abban a részében, amelyben az elutasítja a felperes által a Törvényszékhez benyújtott keresetet, illetve abban, amelyben a felperest kötelezi az ESZT költségeinek viselésére, és amely részek a végzés rendelkező részének 1) és 3) pontjában találhatók;

(ii)    Az Európai Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdésében előírtak értelmében a bíróság határozzon véglegesen a felperes által a Törvényszékhez benyújtott keresetről és fogadja el teljes egészében a felperes általa Törvényszékhez benyújtott keresetében foglalt kereseti kérelmeket, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ügy állapota megengedi, ha pedig nem, akkor utalja vissza a Törvényszékhez az ügyet, hogy az határozzon, és jelenleg ne határozzon a költségekről.

Jogalapok és fontosabb érvek

A) A kereset elutasításának azon okát illetően, amelynek alapján a végzés megállapította, hogy a szanálási határozatnak a felperes által kért részleges megsemmisítése nem választható el a határozat rendelkező részének többi elemeitől anélkül, hogy ne érintené a szanálási határozat lényegét

    1. A végzés 40. pontjában foglalt jogi alap nem indokolt

    2. A végzés 40. pontjában található megállapítás téves és megalapozatlan, mivel nem veszi figyelembe a 2. szintű tőkeeszközök összegeire vonatkozó adatokat, amelyekre a szanálási határozat 6. cikke (1) bekezdésének d) pontja vonatkozik, a Banco Popular részvényeivé történő átalakításának tárgya.

    3. A végzés nem veszi figyelembe a Bíróságnak az arra vonatkozó ítélkezési gyakorlatát, hogy az aktus lényegének módosítását objektív kritérium alapján kell értékelni.

    4. A végzés 30. és 35. pontja sérti az indokolási kötelezettséget a minden 2. szintű tőkeeszköz átalakításának feltételezett szükségességét, mint az üzlet értékesítésében álló, szanálási eszköz végrehajtásához szükséges előzetes követelmény illetően.

    5. A végzés tévesen alkalmazza a jogot, mivel a Banco Santander által bemutatott vételi ajánlaton alapul, amely nem alkotja részét az ügy iratainak.

    6. A végzés tévesen alkalmazza a jogot, mivel 31. és 32. pontja nem veszi figyelembe a felperes azon hivatkozásait, amelyek a 2. értékelés hatékonyságára vonatkoznak, és nem értékeli az e hivatkozásokat alátámasztó dokumentumokat.

    7. A végzés 42. pontja tévesen alkalmazza a jogot, mivel indokolása megalapozatlan.

    8. A végzés nem veszi figyelembe a felperes azon hivatkozását, amely a rendelet 21. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazására vonatkozik, az elválaszthatóság követelményének teljesítését illetően, és ezért a végzés 42. pontja téves.

B) A keresetnek a végzés által azon okból megállapított elfogadhatatlanságát illetően, hogy a felperes által kért szanálási rendelet ellentétes az ugyanazon kategóriába tartozó hitelezők közötti egyenlő bánásmód elvével

    9. A végzés 48. és 51. pontja tévesen értékeli a felperes hivatkozásait.

    10. A végzés 45. és 46. pontja téves, mivel nem megfelelően alkalmazza a Bonos BPEF-fel kapcsolatban a szanálásnak a rendelet 15. cikke (1) bekezdése f) pontjában rögzített elvét.

    11. A végzés 44-46. pontja téves, mivel a Bonos BPEF-fel kapcsolatban helytelenül alkalmazza az egyenlő bánásmód elvét, és indokolása is téves.

C) A keresetnek a végzés által az 1. és 2. értékelés megsemmisítésére irányuló kérelem okán megállapított elfogadhatatlanságát illetően

    12. A végzés (55. pont) az 1. és 2. értékelés megsemmisítése iránti kérelem elutasítását kizárólag a szanálási határozatnak a felperes által kért részleges megsemmisítése elutasításával indokolja.

D) A kompenzáció iránti kérelemnek a végzés általi elutasítását illetően

    12. A végzés (60. pont) a felperes által benyújtott, kompnezáció iránti kérelem elutasítását kizárólag a Bonos BPEF-nek a Banco Popular részvényeivé való átalakítására vonatkozó, megsemmisítés iránti kérelem elutasításával indokolja.

____________