A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2015. április 16.(*)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – 2005/29/EK irányelv ‒ Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ‒ A távközlési vállalkozás által az előfizető részére teljesített, az utóbbinak többletköltségeket okozó téves információközlés – A »tisztességtelen gyakorlatnak« való minősítés”
A C‑388/13. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Kúria (Magyarország) a Bírósághoz 2013. július 8‑án érkezett, 2013. május 14‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
által indított,
a UPC Magyarország Kft.
részvételével
folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: A. Tizzano tanácselnök, A. Borg Barthet, E. Levits, M. Berger és F. Biltgen (előadó) bírák,
főtanácsnok: N. Wahl,
hivatalvezető: Illéssy I. tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. szeptember 11‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a UPC Magyarország Kft. képviseletében Simon A. ügyvéd,
– a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z. és Szíjjártó K., meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében M. van Beek és Tokár A., meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2014. október 23‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) (HL L 149., 22. o.) értelmezésére irányul.
2 Ezt a kérelmet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a UPC Magyarország Kft. (a továbbiakban: UPC) között a UPC által az egyik előfizetője részére teljesített, az utóbbinak többletköltségeket okozó téves információközlés tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv (5)–(9), (11)–(14), (18) és (19) és (22) preambulumbekezdése kimondja:
„(5) A […] szolgáltatások és termékek határon átnyúló szabad mozgása vagy a letelepedés szabadsága útjában álló […] akadályokat meg kell szüntetni. Ezek az akadályok csak a közösségi szintű, a fogyasztóvédelem magasabb szintjét létrehozó egységes szabályokkal, továbbá az egyes jogi fogalmaknak a belső piac megfelelő működéséhez szükséges mértékű közösségi szintű tisztázásával, és a jogbiztonság követelményének betartásával szüntethetők meg.
(6) Ez az irányelv ezért közelíti a tagállamoknak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó jogszabályait, ideértve a fogyasztók gazdasági érdekeit közvetlenül sértő tisztességtelen reklámokat, amelyek ezáltal közvetett módon sértik a jogszerűen eljáró versenytársak gazdasági érdekeit is. […]
(7) Ez az irányelv a fogyasztóknak a termékekkel kapcsolatos ügyleti döntéseit közvetlenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatokkal foglalkozik. […]
(8) Ez az irányelv közvetlenül [helyesen: kifejezetten] védi a fogyasztó gazdasági érdekeit az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataitól. Ezáltal közvetetten védi [helyesen: közvetetten is védi] a jogszerűen eljáró üzleti vállalkozásokat is az ezen irányelvet be nem tartó versenytársaiktól, így biztosítva a tisztességes versenyt az általa összehangolt területeken. […]
(9) Ez az irányelv nem érinti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat károsultjai által indított egyéni kereseteket. Nem érinti továbbá a szerződések jogára […] vonatkozó közösségi és nemzeti szabályokat […]
[…]
(11) Az ezen irányelv révén a nemzeti rendelkezések közelítésében elért nagymértékű konvergencia megteremti a fogyasztóvédelem egységesen magas szintjét. Ez az irányelv létrehozza a fogyasztók gazdasági magatartását torzító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok egységes, általános tilalmát. […]
(12) A harmonizáció jelentős mértékben növeli a jogbiztonságot mind a fogyasztók, mind az üzleti vállalkozások számára. Mind a fogyasztók, mind az üzleti vállalkozások világosan meghatározott jogi koncepción alapuló, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat az EU egész területén szabályozó egységes szabályozási keretre támaszkodhatnak. […]
(13) […]Az ezen irányelv által bevezetett egységes, közösségi szintű általános tilal[omnak] […] kell vonatkoznia azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, […] amelyek a szerződés megkötését követően és annak teljesítése alatt merülnek fel. Az általános tilalom megállapítása a legszélesebb körben elterjedt kétféle kereskedelmi gyakorlatra – nevezetesen a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokra és az agresszív kereskedelmi gyakorlatokra – vonatkozó szabályok útján történik.
(14) Kívánatos, hogy a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok fogalma magában foglalja azokat a gyakorlatokat, beleértve a megtévesztő reklámot is, amelyek a megtévesztésen keresztül megakadályozzák a fogyasztót a tájékozott, és ezáltal eredményes választásban.[…]
[…]
(18) […] Az arányosság elvével összhangban és az abban foglalt védelem hatékony alkalmazása érdekében ez az irányelv azt az átlagfogyasztót veszi viszonyítási alapul, aki a Bíróság értelmezése szerint megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő, figyelembe véve a társadalmi, kulturális és nyelvi tényezőket is […]
[…]
(22) Szükséges, hogy a tagállamok meghatározzák az ezen irányelv rendelkezéseinek megsértése esetén alkalmazandó szankciókat, és biztosítsák azok végrehajtását. Az előírt szankcióknak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük.”
4 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 1. cikke szerint:
„Ennek az irányelvnek az a célja, hogy hozzájáruljon a belső piac megfelelő működéséhez, valamint hogy a fogyasztók gazdasági érdekeit sértő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási tagállami rendelkezések közelítése révén magas szintű fogyasztóvédelmet valósítson meg.”
5 Ezen irányelv 2. cikke szerint:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
a) »fogyasztó«: az a természetes személy, aki az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységén kívül eső célok érdekében jár el;
b) »kereskedő«: az a természetes vagy jogi személy, aki, illetve amely az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el, valamint aki a kereskedő nevében vagy javára jár el;
c) »termék«: az áru vagy szolgáltatás […];
d) »az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatai« (a továbbiakban: »kereskedelmi gyakorlatok«): a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő eladásösztönzésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával [helyesen: valamely terméknek a fogyasztó részére történő népszerűsítésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával];
[…]
h) »szakmai gondosság«: a szakismeret és a gondosság azon szintje, amelynek gyakorlása ésszerűen elvárható a kereskedőtől a fogyasztóval szemben, a becsületes piaci gyakorlatnak és/vagy a jóhiszeműség általános alapelvének megfelelően, a kereskedő tevékenységi körében;
[…]”
6 Az említett irányelv 3. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Ezt az irányelvet az üzleti vállalkozásoknak a termékhez kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően és azt követően, valamint a lebonyolítás során, a fogyasztókkal szemben folytatott, az 5. cikkben meghatározott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára kell alkalmazni.
(2) Ez az irányelv nem érinti a szerződések jogát és különösen a szerződések […] joghatásaira vonatkozó szabályokat.
[…]”
7 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv „Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok” című 5. cikke a következőképpen szól:
„(1) Tilos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazni.
(2) A kereskedelmi gyakorlat tisztességtelen, amennyiben:
a) ellentétes a szakmai gondosság követelményeivel,
és
b) a termékkel kapcsolatban jelentősen torzítja vagy torzíthatja azon átlagfogyasztó gazdasági magatartását, akihez eljut vagy aki a címzettje, illetve – amennyiben a kereskedelmi gyakorlat egy bizonyos fogyasztói csoportra irányul – a csoport átlagtagjának a gazdasági magatartását.
[…]
(4) Különösen tisztességtelen [helyesen: Tisztességtelen különösen] az a kereskedelmi gyakorlat, amely:
a) a 6. és 7. cikkben meghatározott módon megtévesztő,
[…]
(5) Az I. melléklet tartalmazza azoknak a kereskedelmi gyakorlatoknak a felsorolását, amelyek minden körülmény között [helyesen: minden esetben] tisztességtelennek minősülnek. Ugyanezt a felsorolást kell alkalmazni minden tagállamban, és a felsorolás csak ezen irányelv felülvizsgálata révén módosítható.”
8 Ezen irányelv 6. és 7. cikke – ahogyan az a címükből is kitűnik – a „megtévesztő tevékenységek”, illetőleg a „megtévesztő mulasztások” meghatározását tartalmazza.
9 Az említett irányelv 6. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy bármilyen módon – ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét – félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót, még akkor is, ha az információ az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében tényszerűen helytálló, és feltéve bármelyik esetben, hogy [helyesen: vagy – még akkor is, ha az információ tényszerűen helytálló – bármilyen módon, ideértve a megjelenítés valamennyi körülményét, félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót az alábbi elemek közül egy vagy több tekintetében, és bármelyik esetben] ténylegesen vagy arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg:
a) a termék létezése vagy természete;
b) a termék lényeges tulajdonságai, úgymint a hozzáférhetőség, az előnyök, a kockázatok, a kivitelezés, az összetétel, a tartozékok, az ügyfélszolgálat és a panaszkezelés, a gyártás vagy szolgáltatás módszere és időpontja, a szállítás, az adott célra való alkalmasság, a használat, a mennyiség, a leírás, a földrajzi vagy kereskedelmi eredet vagy a használattól várható eredmények, illetve a terméken végrehajtott vizsgálat vagy ellenőrzés eredménye és főbb jellemzői;
c) a kereskedő kötelezettségvállalásainak mértéke […]
d) az ár vagy az ár kiszámításának módja, vagy különleges árkedvezmény megléte;
[…]
g) a fogyasztó jogai […]”
10 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 11. cikke szerint:
„(1) A tagállamok a fogyasztók érdekében biztosítják a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére, valamint az ezen irányelv rendelkezései betartásának kikényszerítésére alkalmas megfelelő és hatékony eszközöket.
Ezek az eszközök magukban foglalják azokat a jogi rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik azoknak a személyeknek vagy szervezeteknek – a versenytársakat is beleértve –, amelyeknek a nemzeti jog alapján jogos érdekük fűződik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdéséhez, hogy:
a) bírósághoz forduljanak az ilyen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt;
és/vagy
b) az ilyen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat ügyében olyan közigazgatási hatóság előtt eljárást indítsanak, amely hatáskörrel rendelkezik a panaszok elbírálására, vagy megfelelő bírósági eljárás kezdeményezésére.
[…]
(2) Az (1) bekezdésben említett jogi rendelkezések szerint a tagállamok a bíróságokra vagy a közigazgatási hatóságokra ruházhatják azokat a hatásköröket, amelyek felhatalmazzák azokat arra, hogy olyan esetekben, amikor ezeket az intézkedéseket szükségesnek ítélik, figyelembe véve az összes felmerülő érdeket és különösen a közérdeket:
a) elrendeljék a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megszüntetését, vagy megindítsák az ilyen gyakorlatok megszüntetésének elrendeléséhez szükséges megfelelő bírósági eljárást,
vagy
b) amennyiben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat még nem valósult meg, de alkalmazása hamarosan bekövetkezhet, elrendeljék a tervezett gyakorlat megtiltását vagy megindítsák a gyakorlat megtiltásának elrendeléséhez szükséges megfelelő bírósági eljárást,
akár a tényleges veszteségre vagy kárra, illetve a kereskedő részéről felmerülő szándékra vagy gondatlanságra utaló bizonyíték hiányában is.
[…]”
11 Ezen irányelv 13. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok szankciókat állapítanak meg az ezen irányelv végrehajtásaként elfogadott nemzeti rendelkezések megsértésének esetére, és meghoznak minden szükséges intézkedést e szankciók végrehajtásának biztosítására. Ezeknek a szankcióknak hatékonyaknak, arányosaknak és visszatartó erejűeknek kell lenniük.”
A magyar jog
12 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény ültette át a magyar jogba.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
13 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy 2010 áprilisa során Szabó L. I., magánszemély – aki hosszú ideig előfizetője volt a UPC nevű kábeltelevíziós szolgáltatónak, és aki meg kívánta szüntetni az említett társasággal fennálló szerződését – e társaságtól azon pontos időszak közlését kérte, amelyre a 2010‑ben kiállított számla vonatkozik, mivel ezzel az időszakkal kapcsolatban a számla nem tartalmazott tájékoztatást.
14 A UPC azt a választ adta az érintettnek, hogy a legutolsó éves számla „[a] 2010. 01. 11‑től 2011. 02. 10‑ig terjedő időszakra vonatkozik”.
15 Szabó L. I. a már kiegyenlített szolgáltatás utolsó napjához kívánta igazítani a UPC‑vel fennálló előfizetési szerződés megszűnésének időpontját, és a szerződést 2011. február 10‑ére mondta fel.
16 A szolgáltatásnyújtás csak 2011. február 14‑én szűnt meg, és az érintett 2011. március 12‑én azt a felszólítást kapta a UPC‑től, hogy a 2011. február 14‑ig esedékes fizetési hátralék címén fizessen meg 5243 forintot (HUF).
17 Szabó L. I. kérelmet nyújtott be Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez, arra hivatkozva, hogy az általa kapott téves információ következtében 5243 HUF többletköltséget kell fizetnie, mivel ugyanazon időszak vonatkozásában két különböző szolgáltatónak kell előfizetési díjat fizetnie, noha az érintett szolgáltatások nyújtásának jellege miatt azt nem lehet egyszerre két szolgáltatótól igénybe venni.
18 Ez a hatóság a 2011. július 11‑i határozatával tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény alapján 25 000 HUF bírság megfizetésére kötelezte a UPC‑t. A másodfokú hatóságként eljáró Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2011. október 10‑én helybenhagyta ezt a határozatot, mivel álláspontja szerint már önmagában a téves információközlés megvalósítja a szakmai gondosság követelményének megsértését, és a jelen esetben nincs szükség külön vizsgálni e követelmény megsértésének kérdését.
19 A UPC a Fővárosi Törvényszékhez fordult, amely megváltoztatta az említett magyar hatóság 2011. október 10‑i határozatát, és törölte az e társasággal szemben kiszabott bírságot. E bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a szakmai gondosság követelménye megsértésének kérdését téves információközlés esetén is vizsgálni kell, továbbá hogy a jelen esetben nem lehet megállapítani e követelmény megsértését, mivel ez a vizsgálat azt tárta fel, hogy az érintett kereskedő részéről hiányzott a fogyasztó félrevezetésére irányuló szándék.
20 Márpedig a jelen esetben a UPC‑nek felrótt cselekmény, e bíróság szerint, nem valamely folyamatos magatartásba illeszkedik, továbbá az egyetlen ügyfelet érintő, elszigetelt ügyintézői tévedés nem minősíthető „gyakorlatnak”. A jelen esetben egy számjegy leírása során történt egyszerű szerkesztési hibáról van szó (a február hónapot jelölő „2” a január hónapot jelölő „1” helyett), ezenkívül az érintett fogyasztó a pontos információt számos egyéb forrásból is beszerezhette volna.
21 Ez a bíróság ehhez hozzáfűzte, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita nem a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti árra, vagy az ár kiszámításának módjára, vagy különleges árkedvezmény meglétére vonatkozott, ezért a UPC által közölt információ nem megtévesztő, hanem pusztán téves. Ezt az értékelést az a körülmény is megerősíti, hogy a Nemzeti Média‑ és Hírközlési Hatóság elutasította az ugyanezen ügyben hozzá benyújtott kérelmet.
22 A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság – a Kúriához benyújtott felülvizsgálati kérelme alátámasztásaként – először is arra mutat rá, hogy a UPC nem vitatja, hogy téves az általa közölt információ, amely alapján a fogyasztó az előfizetése felmondásának napját meghatározta.
23 Ez a hatóság azt állítja továbbá, hogy az ilyen információ közlése esetén nem szükséges külön megvizsgálni a szakmai gondosság követelménye megsértésének kérdését.
24 A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság ezenkívül vitatja azt az értelmezést, amely szerint nem lehet megállapítani „kereskedelmi gyakorlat” fennállását, ha a felrótt cselekmény csak egyetlen fogyasztót érint. E hatóság szerint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6–9. cikke ugyanis mindig egyes számban használja a „fogyasztó” kifejezést, és ezt az irányelvet a céljával összhangban kell értelmezni.
25 Végül a szóban forgó téves információ az ár kiszámításának az említett irányelv 6. cikke (1) bekezdése d) pontja értelmében vett módjára, vagy legalábbis az ugyanezen irányelv 6. cikke (1) bekezdése b) pontjának hatálya alá tartozó szolgáltatásnyújtással lefedett időszak meghatározására vonatkozott.
26 E körülmények között a Kúria felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 5. cikkét, hogy az említett irányelv 5. cikkének (4) bekezdése értelmében vett megtévesztő gyakorlatok esetében nincs lehetőség az irányelv 5. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti kritériumok külön vizsgálatára?
2) Kereskedelmi gyakorlatnak tekinthető‑e egyetlen fogyasztóval szembeni valótlan információközlés a fenti irányelv tükrében?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
27 Először is meg kell állapítani: az első feltett kérdés abból az előfeltételezésből indul ki, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzet a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartozik.
28 Márpedig egyrészt csak akkor kell vizsgálni, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie ennek a gyakorlatnak ahhoz, hogy az irányelv 6. és 7. cikkének értelmében „megtévesztőnek” lehessen tekinteni, ha az alapügyben szóban forgóhoz hasonló információközlés a 2. cikk d) pontja értelmében vett „kereskedelmi gyakorlatnak” minősíthető.
29 Másrészt csak a második kérdés vizsgálata keretében kell a Bíróságnak arról határoznia, hogy ugyanezen irányelv alkalmazásában mi a „kereskedelmi gyakorlat” fogalmának jelentése és tartalma.
30 E körülmények között először a második kérdésre kell válaszolni.
A második kérdésről
31 A második kérdés lényegében annak meghatározására irányul, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, a kereskedő által a fogyasztóval való téves információközlés akkor is az említett irányelv értelmében vett „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak” minősülhet, ha ez az információközlés csak egyetlen fogyasztót érintett.
32 Ebben a tekintetben egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv célja a fogyasztóvédelem közös magasabb szintjének biztosítása, teljes mértékben harmonizálva a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó szabályokat (lásd többek között: Mediaprint Zeitungs‑ und Zeitschriftenverlag ítélet, C‑540/08, EU:C:2010:660, 27. pont; Citroën Belux ítélet, C‑265/12, EU:C:2013:498, 20. pont; CHS Tour Services ítélet, C‑435/11, EU:C:2013:574, 47. pont; Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs ítélet, C‑59/12, EU:C:2013:634, 34. pont).
33 Másrészt az uniós jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó uniós jogi rendelkezést az egész Unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját (lásd többek között: Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs ítélet, C‑59/12, EU:C:2013:634, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 Először is a Bíróság már kimondta, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet különösen széles tárgyi hatály jellemzi (Mediaprint Zeitungs‑ und Zeitschriftenverlag ítélet, C‑540/08, EU:C:2010:660, 21. pont; Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs ítélet, C‑59/12, EU:C:2013:634, 40. pont), hiszen az uniós jogalkotó rendkívül széles jelentést adott az irányelv értelmében vett „kereskedelmi gyakorlat” fogalmának azzal, hogy azt ezen irányelv 2. cikkének d) pontja úgy határozza meg, hogy: „a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is”.
35 Ily módon az említett rendelkezésben foglalt egyetlen kritérium arra vonatkozik, hogy a kereskedő gyakorlatának közvetlen kapcsolatban kell állnia valamely áru vagy szolgáltatás népszerűsítésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával (lásd többek között: Plus Warenhandelsgesellschaft ítélet, C‑304/08, EU:C:2010:12, 39. pont; CHS Tour Services ítélet, C 435/11, EU:C:2013:574, 27. pont).
36 Másodszor a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 2. cikkének c) pontjával összefüggésben értelmezett 3. cikkének (1) bekezdése értelmében az ezen irányelvben szereplő „kereskedelmi gyakorlat” fogalma magában foglalja a kereskedőnek az árukhoz vagy szolgáltatásokhoz kapcsolódó kereskedelmi ügylet lebonyolítását követő tevékenységét. Ehhez hasonlóan az említett irányelv (13) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az irányelvet a kereskedő és a fogyasztó közötti viszonyban a szerződés megkötését követő és annak teljesítése alatti kereskedelmi gyakorlatokra kell alkalmazni.
37 A fentiekre tekintettel az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, valamely vállalkozás által a magánszeméllyel kötött kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó előfizetési szerződéssel kapcsolatos ügyfélszolgálat keretében történt információközlést úgy kell tekinteni, hogy az a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében vett „kereskedelmi gyakorlat” fogalmának hatálya tartozik.
38 Ezenkívül, ezen irányelv 5. cikke (1) és (4) bekezdésének megfelelően, tisztességtelen és tilos különösen a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok alkalmazása.
39 Ahogyan az említett irányelv 6. cikke (1) bekezdésének magából a szövegéből kitűnik, megtévesztőnek minősül a kereskedelmi gyakorlat, amennyiben hamis információt tartalmaz, és ezáltal valótlan, vagy ha az bármilyen módon félrevezeti vagy félrevezetheti az átlagfogyasztót többek között az áru vagy a szolgáltatás lényeges tulajdonságai, úgymint az ügyfélszolgálat, az ár vagy az ár kiszámításának módja, valamint a fogyasztók jogai tekintetében, és amely ténylegesen vagy valószínűsíthetően arra készteti a fogyasztót, hogy olyan ügyleti döntést hozzon, amelyet egyébként nem hozott volna meg.
40 Márpedig meg kell állapítani, hogy amint az az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló helyzetben az e rendelkezésben foglalt elemek mindegyike fennáll. E helyzet meghatározó jellemzője ugyanis egyrészt az a körülmény, hogy a fogyasztó – a kereskedővel kötött szolgáltatási szerződésének megszüntetésére vonatkozó jogának érvényesítése céljából megfogalmazott kérelmét követően – téves információt kapott a két fél között fennálló szerződéses viszony időtartamát illetően, másrészt az a tény, hogy a vállalkozás tévedése megakadályozta a magánszemélyt a tájékozott választásban, ezenfelül többletköltséget okozott számára.
41 Ebben a tekintetben pontosan le kell szögezni, hogy a jelen kontextusban egyáltalán nincs relevanciája annak a körülménynek, hogy az érintett kereskedő cselekményére csak egyszer került sor, és az csak egyetlen fogyasztót érintett.
42 Ugyanis sem a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 2. cikkének c) és d) pontjában, 3. cikkének (1) bekezdésében, valamint 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt meghatározások, sem pedig az irányelv egészében tekintve nem tartalmaz arra vonatkozó utalást, hogy a kereskedő tevékenységének vagy mulasztásának ismétlődő jellegűnek kellene lennie, vagy hogy annak több fogyasztóra kellene vonatkoznia.
43 Márpedig az említett irányelv alapját képező fogyasztóvédelmi érdekre tekintettel ezeket a rendelkezéseket nem lehet úgy értelmezni, hogy azok annak ellenére is előírnak ilyen típusú feltételeket, hogy azokat kifejezett jelleggel nem fogalmazzák meg (lásd ebben az értelemben: CHS Tour Services ítélet, C‑435/11, EU:C:2013:574, 41. pont).
44 Egyébiránt a UPC által képviselt álláspont – amely szerint nem tekinthető a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv értelmében vett „gyakorlatnak” a kereskedő elszigetelt magatartása, amely csak egyetlen fogyasztót érintett – súlyos hátrányokat okozhat.
45 Először is ez az irányelv nem határoz meg olyan küszöböt – különösen a gyakoriság vagy az érintett fogyasztók száma tekintetében –, amely fölött valamely cselekménynek vagy mulasztásnak az irányelv hatálya alá kellene tartoznia, ezért a UPC által képviselt álláspont nem egyeztethető össze a jogbiztonság elvével.
46 Másodszor ebből az álláspontból az következne, hogy a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy ugyanaz a gazdasági szereplő más magánszemélyeknek is sérelmet okozott, holott ezt a bizonyítást a gyakorlatban rendkívül nehéz elvégezni.
47 Ezenkívül annak sincs semmilyen relevanciája, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló cselekmény állítólag nem szándékos jellegű.
48 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 11. cikke ugyanis kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az ilyen gyakorlat elleni küzdelem céljából a tagállamok által hozott intézkedések alkalmazása független a kereskedő szándékosságának vagy gondatlanságának, csakúgy mint a fogyasztót ért tényleges kárnak a bizonyításától.
49 Mindenesetre amint az a „valószínűsíthetően” kifejezés használatából is következik, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 6. cikke alapvetően megelőző jellegű, ezért e cikk alkalmazása szempontjából elegendő, ha a kereskedő olyan objektíve téves információt közöl, amely a fogyasztó ügyleti döntését hátrányosan befolyásolhatja.
50 Márpedig a jelen esetben egyértelmű, hogy az adott nappal kapcsolatban a UPC által elkövetett tévedés hiányában az utóbbival szerződő fél a szerződését nem 2011. február 10‑i hatállyal mondta volna fel, noha a releváns időpont 2011. január 10. volt, valamint az is egyértelmű, hogy az e két nap között eltelt idő miatt többletköltsége keletkezett. Egyébiránt, amint az a jelen ítélet 48. pontjában már megállapításra került, és a Bíróság Purely Creative és társai ítéletében (C‑428/11, EU:C:2012:651, 57. pont) foglaltakkal való analógia útján, ebben a tekintetben nincs jelentősége annak a ténynek, hogy a fogyasztónál keletkezett többletköltség jelentéktelen.
51 A fenti értelmezést megerősíti az a tény, hogy az lehetővé teszi a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv maradéktalan érvényesülésének biztosítását annak garantálása által, hogy a – többek között az említett irányelv 1. cikkében foglalt – magas szintű fogyasztóvédelem biztosítására vonatkozó követelménynek megfelelően a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat az irányelv 11. cikke (1) bekezdésének első albekezdése alapján „a fogyasztók érdekében” leküzdik. Amint az többek között ugyanezen irányelv (7), (8), (11), (13) és (14) preambulumbekezdéséből következik, ez az irányelv ennek érdekében létrehozza a fogyasztók gazdasági magatartását torzító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok általános tilalmát (lásd: Trento Sviluppo és Centrale Adriatica ítélet, C‑281/12, EU:C:2013:859, 32. pont).
52 Éppen ezért a Bíróság már korábban is megállapította, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv rendelkezéseit lényegében az átlagfogyasztó – mint a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok címzettje és áldozata – szemszögéből kell vizsgálni (lásd: Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs ítélet, C‑59/12, EU:C:2013:634, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
53 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv által követett ezen cél – nevezetesen a fogyasztók számára teljes mértékű védelem biztosítása az ilyen jellegű gyakorlatokkal szemben – azon a körülményen alapszik, hogy a fogyasztó a kereskedőhöz képest, többek között a tájékozottság szintjét illetően, hátrányos helyzetben van, mivel szerződéses partnerénél gazdaságilag gyengébb és jogilag kevésbé jártas (lásd: Zentrale zur Bekämpfung unlauteren Wettbewerbs ítélet, C‑59/12, EU:C:2013:634, 35. pont).
54 A fenti megfontolások fényében tehát úgy kell tekinteni, hogy nincs relevanciája a UPC azon állításának, amely szerint a jelen esetben a fogyasztó saját maga is beszerezhette volna a helyes információt.
55 E körülmények között meg kell állapítani, hogy az olyan cselekmény, mint amelyet az alapügyben a UPC‑nek felróttak, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartozik, ebből következően arra az ezen irányelvben foglalt előírások vonatkoznak.
56 Ennek rögzítése után rá kell mutatni, hogy ez az irányelv az 5. cikkének (1) bekezdésében csupán arról rendelkezik, hogy „[t]ilos” tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazni.
57 Ahogyan azt a Bíróság már kimondta, az említett irányelv tehát széles mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamok számára a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére irányuló, az ezen irányelv 11. és 13. cikke szerinti nemzeti intézkedések megválasztásában, feltéve hogy ezek az intézkedések megfelelőek és hatékonyak, a megállapított szankciók pedig hatékonyak, arányosak és visszatartó erejűek (Köck‑ítélet, C‑206/11, EU:C:2013:14, 44. pont).
58 Ebből következően a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat alkalmazó kereskedőkkel szemben a tagállamoknak kell a megfelelő szankciórendszert előírniuk, figyelmet fordítva arra, hogy ezek a szankciók megfeleljenek többek között az arányosság elvének. Ebben a kontextusban lehet megfelelően figyelembe venni az olyan tényezőket, mint a felrótt gyakorlat gyakorisága, szándékos vagy nem szándékos jellege és az e gyakorlattal a fogyasztónak okozott kár mértéke.
59 A jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy az előtte folyamatban lévő ügy összes jellemző körülményének figyelembevételével értékelje, hogy – a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet átültető nemzeti jogszabály alapján – a kereskedő által ebben az esetben alkalmazott megtévesztő kereskedelmi gyakorlat tilalmából eredő jogkövetkezmények összhangban vannak‑e ezen irányelv követelményeivel és különösen az arányosság elvével.
60 A fenti megfontolások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, a kereskedő által a fogyasztóval való téves információközlés akkor is az említett irányelv értelmében vett „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak” minősül, ha ez az információközlés csak egyetlen fogyasztót érintett.
Az első kérdésről
61 Az első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet úgy kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely kereskedelmi gyakorlat a fogyasztókkal szembeni megtévesztő gyakorlatnak történő minősítéshez szükséges, az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő valamennyi kritériumnak megfelel, akkor annak megállapításához, hogy e gyakorlat ténylegesen tisztességtelen, és így ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében tilos jellegű, még azt is vizsgálni kell, hogy az ugyanezen irányelv 5. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a szakmai gondosság követelményeivel is ellentétes-e.
62 Erről a kérdésről a Bíróságnak már kellett döntenie a CHS Tour Services ítéletben (C‑435/11, EU:C:2013:574), és az említett ítéletben adott válasz a jelen ügyre teljes mértékben átültethető.
63 E körülmények között, a CHS Tour Services ítélet (C‑435/11, EU:C:2013:574) 31–47. pontjában megfogalmazottakkal azonos okokból, az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely kereskedelmi gyakorlat a fogyasztókkal szembeni megtévesztő gyakorlatnak történő minősítéshez szükséges, az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő valamennyi kritériumnak megfelel, akkor annak megállapításához, hogy e gyakorlat ténylegesen tisztességtelen, és így ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében tilos jellegű, még azt is vizsgálni kell, hogy az ugyanezen irányelv 5. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a szakmai gondosság követelményeivel is ellentétes‑e.
A költségekről
64 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
1) A belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11‑i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet („Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról”) úgy kell értelmezni, hogy az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, a kereskedő által a fogyasztóval való téves információközlés akkor is az említett irányelv értelmében vett „megtévesztő kereskedelmi gyakorlatnak” minősül, ha ez az információközlés csak egyetlen fogyasztót érintett.
2) A 2005/29 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely kereskedelmi gyakorlat a fogyasztókkal szembeni megtévesztő gyakorlatnak történő minősítéshez szükséges, az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében szereplő valamennyi kritériumnak megfelel, akkor annak megállapításához, hogy e gyakorlat ténylegesen tisztességtelen, és így ezen irányelv 5. cikkének (1) bekezdése értelmében tilos jellegű, még azt is vizsgálni kell, hogy az ugyanezen irányelv 5. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében a szakmai gondosság követelményeivel is ellentétes‑e.
Aláírások