T‑41/05. sz. ügy

Alliance One International, Inc.

kontra

Európai Bizottság

„Verseny – Kartellek – A nyersdohány felvásárlásának és elsődleges feldolgozásának spanyol piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése és a piac felosztása – Bírságok – A jogsértő magatartás betudhatósága – A forgalom 10%‑os felső határa – Elrettentő hatás – Enyhítő körülmények

Az ítélet összefoglalása

1.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalataiban 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat által e leányvállalatokra gyakorolt meghatározó befolyás vélelme

(EK 81. cikk)

2.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Maximális összeg – Kiszámítás – Figyelembe veendő forgalom

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

3.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – Az egyenlő bánásmód elvének Bizottság általi tiszteletben tartása

(EK 81. cikk)

4.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok – A leányvállalat önállósága

(EK 81. cikk)

5.      Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – Az indokolás hiánya vagy elégtelensége

(EK 230. cikk és EK 253. cikk)

6.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Enyhítő körülmények

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény, 3. pont, harmadik bekezdés)

7.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A bírság elrettentő jellege

(17. tanácsi rendelet, 15. cikk, (2) bekezdés, és 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés; 98/C 9/03 bizottsági közlemény)

1.      A versenyjog terén többek között akkor lehet az anyavállalatnak betudni a leányvállalat magatartását, ha a leányvállalat – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az említett két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra.

Ilyen esetben ugyanis az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ily módon egyetlen vállalkozást alkot. Ilyen esetben tehát nem a jogsértésre vonatkozó, az anyavállalat és a leányvállalat közötti felbujtói viszony, még kevésbé az anyavállalatnak a jogsértésben való részvétele teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalathoz, hanem az, hogy valamely anyavállalat és annak leányvállalata az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkot.

A Bizottság nem szorítkozhat annak puszta megállapítására, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást tud gyakorolni e leányvállalat üzletpolitikájára, hanem azt is vizsgálnia kell, hogy e befolyást ténylegesen gyakorolta‑e.

Abban a különös esetben, ha az anyavállalat a versenyjog szabályait sértő magatartást folytató leányvállalatban 100%‑os részesedéssel rendelkezik, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat az említett leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon egyszerű vélelem, miszerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására.

E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy valamely leányvállalatnak az anyavállalata az egyedüli tulajdonosa, ahhoz hogy arra következtethessen, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve, ha a fenti vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ.

A leányvállalatban fennálló 100%‑os részesedésen alapuló vélelmet nemcsak azon esetekben lehet alkalmazni, amikor közvetlen kapcsolat áll fenn az anyavállalat és a leányvállalat között, hanem olyan esetekben is, amikor e viszony egy köztes leányvállalat révén közvetetten áll fenn.

(vö. 92–96., 98. pont)

2.      Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése szerint a Bizottság határozattal bírságot szabhat ki az EK 81. cikk (1) bekezdését megsértő vállalkozásokkal szemben, amely nem haladhatja meg az egyes jogsértésben részt vevő vállalkozások által az előző üzleti évben elért forgalom 10%‑át. Ugyanez szerepelt a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében.

Az e rendelkezésekben hivatkozott forgalom az érintett vállalkozás teljes forgalmára vonatkozik, vagyis azon vállalkozás teljes forgalmára, amelynek a Bizottság a jogsértést betudta, és amelynek felelősségét ebből kifolyólag megállapította.

Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében szereplő „előző üzleti év” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az a bizottsági határozat elfogadását megelőző üzleti évre vonatkozik, kivéve az olyan különös eseteket, amikor az nem ad semmiféle hasznos iránymutatást az érintett vállalkozás tényleges gazdasági helyzetére, valamint a vele szemben kiszabandó bírság arányos szintjére vonatkozóan.

Ezért amikor a Bizottság azt állapítja meg, hogy az anyavállalat és a leányvállalat gazdasági egységet képez, és ennélfogva az anyavállalatot a jogsértésért és a bírság megfizetéséért egyetemlegesen felelőssé teszi, illetve a határozata címzettjei között feltünteti, megalapozottan hivatkozhat az anyavállalat által a határozata elfogadását megelőző évben elért teljes forgalomra az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott 10%‑os felső határ kiszámítása érdekében.

(vö. 99–101., 165., 166. pont)

3.      Amikor egy olyan ügyben, amely különböző vállalkozásokat érintő uniós versenyjogi jogsértésre vonatkozik, a Bizottság az ítélkezési gyakorlat által rögzített kereteken belül egy adott módszert alkalmaz annak meghatározására, hogy meg kell‑e állapítani mind azoknak a leányvállalatoknak a felelősségét, amelyek ténylegesen elkövették e jogsértést, mind e leányvállalatok anyavállalatainak felelősségét, ennek érdekében – különös körülmények kivételével – minden vállalkozás esetében ugyanazon kritériumokra kell támaszkodnia. A Bizottság ugyanis köteles tiszteletben tartani az egyenlő bánásmód elvét, amely megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható.

(vö. 123. pont)

4.      Versenyjogi ügyekben a leányvállalat anyavállalattal szembeni önállóságát ugyanis nem kizárólag a jogsértéssel érintett termékek piacán kifejtett tevékenysége alapján kell értékelni. Annak megállapítása érdekében, hogy valamely leányvállalat önállóan határozza meg magatartását a piacon, a leányvállalat és az anyavállalat közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra vonatkozó releváns elemek összességét kell figyelembe venni, amelyek az egyes esetekben különbözőek lehetnek, és ezért azokat nem lehet taxatív módon felsorolni.

Az a tény tehát, hogy az anyavállalat soha nem alakított ki leányvállalata tevékenységére vonatkozó ellenőrzési mechanizmust, nem elegendő annak bizonyításához, hogy a leányvállalat önállóan járt el a piacon. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy az anyavállalat soha nem adott parancsot vagy utasítást leányvállalatának a felvásárlási politikáját, illetve a kartell többi tagjával tartott találkozókat illetően.

(vö. 158., 160. pont)

5.      Megsemmisítés iránti kereset keretében a valamely jogi aktus indokolásának hiányára vagy nem megfelelő voltára vonatkozó jogalap – az érdemi jogalapokkal ellentétben – eljárásgátló okokon alapuló jogalapot képez, és mint ilyet, azt az uniós bíróság hivatalból felhozhatja, sőt fel kell hoznia, és következésképpen azokra a felek az eljárás bármely szakaszában hivatkozhatnak.

(vö. 170. pont)

6.      Az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértés esetén az a tény, hogy az érintett vállalkozás a Bizottság első beavatkozását követően megszüntette részvételét a jogsértésben, logikusan csak akkor képezhet enyhítő körülményt, ha alappal feltételezhető, hogy a szóban forgó beavatkozás késztette az érintett vállalkozásokat a kérdéses versenykorlátozó magatartás megszüntetésére; a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás 3. pontjának harmadik francia bekezdése nem vonatkozik azon esetre, amelyben a jogsértés már a Bizottság első beavatkozása előtt véget ért.

Még ha a Bizottság úgy is véli, hogy a jogsértés ugyanazon a napon szűnt meg, amikor vizsgálatát megkezdte, teljes mértékben jogszerű, ha a jogsértés megszüntetését nem veszi enyhítő körülményként figyelembe. A bírság csökkentése ugyanis a jogsértésnek a Bizottság első beavatkozásakor történő beszüntetése címén nem lehet automatikus, hanem az adott eset körülményeinek a Bizottság által – a mérlegelési jogköre keretében – elvégzett értékeléstől függ. E tekintetben az iránymutatás 3. pontja harmadik francia bekezdésének valamely vállalkozás javára történő alkalmazása különösen olyan helyzetben helyénvaló, amikor a szóban forgó magatartás versenyellenes jellege nem nyilvánvaló. Ezzel ellentétben az alkalmazása elvileg kevésbé helyénvaló olyan helyzetben, amikor e magatartás – bizonyítottsága esetén – egyértelműen versenyellenes.

(vö. 192., 194. pont)

7.      Az uniós versenyszabályokba ütköző jogsértés esetén, amennyiben az anyavállalat és a leányvállalat a bírságkiszabó bizottsági határozat elfogadását megelőző évben ugyanazon vállalkozás részét képezi, a Bizottság olyan elrettentési szorzót alkalmazhat, amely az érintett vállalkozás azon évben fennálló méretén és összesített forrásain alapul.

Ugyanis az érintett vállalkozás méretének és összesített forrásainak annak érdekében való figyelembevétele, hogy a Bizottság a bírságnak megfelelő elrettentő hatást biztosítson, az említett vállalkozásra kifejteni kívánt hatással magyarázható, mivel a szankció különösen a vállalkozás pénzügyi kapacitására tekintettel nem lehet elhanyagolható. Tehát ahhoz, hogy a jogsértésért felelősnek nyilvánított vállalkozás tekintetében meg lehessen határozni a bírság elrettentő erejét, a jogsértés elején fennálló helyzetet nem lehet figyelembe venni. Ugyanis a kezdeti helyzet figyelembevétele azzal a veszéllyel járna, hogy abban az esetben, ha az érintett vállalkozás forgalma időközben nőtt, a bírság összege túl alacsony lehet ahhoz, hogy kellőképpen elrettentő legyen, illetve abban az esetben, ha az érintett vállalkozás forgalma időközben csökkent, azzal a veszéllyel járna, hogy a bírság összege az elrettentéshez szükséges mértéknél magasabb lehet.

(vö. 210., 211. pont)