MICHAL BOBEK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. október 11.(1)
C‑439/16. PPU. sz. ügy
Emil Milev
(a Spetsializiran nakazatelen sad [szakosított büntetőbíróság, Bulgária] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás – Büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – (EU) 2016/343 irányelv – Az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak megerősítése – 3. és 6. cikk – Időbeli hatály – Olyan nemzeti szabályozás, amely az eljárás bírósági szakaszában tiltja annak vizsgálatát, hogy megalapozott‑e annak gyanúja, hogy a vádlott bűncselekményt követett el – Valamely legfelsőbb bíróság azt megállapító »véleménye«, hogy ellentmondás áll fenn a nemzeti szabályozás, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményt 5. cikke (1) bekezdésének c) pontja és (4) bekezdése között – A nemzeti bíróságokat azzal kapcsolatban megillető mérlegelési mozgástér, hogy az EJEE alkalmazásáról dönthessenek”
I – Bevezetés
1. A Nakazatelno‑protsesualen kodeks (a büntetőeljárásról szóló törvény, a továbbiakban: NPK) szerint az előzetes letartóztatás tárgyában eljáró bíró a tárgyalási szakaszban nem vizsgálhatja, hogy megalapozott‑e a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Ezt a szabályozást az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) számos esetben elmarasztalta. Az EJEB állandó ítélkezési gyakorlata szerint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény (Magyarországon kihirdette a 1993. évi XXXI. tv.; a továbbiakban: EJEE) 5. cikkének (4) bekezdése „a szabadon bocsátás iránti kérelemmel megkeresett bíróságot többek között annak a kérdésnek a vizsgálatára kötelezi, hogy fennáll‑e annak megalapozott gyanúja, hogy a fogvatartott bűncselekményt követett el”(2).
2. A Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária, a továbbiakban: legfelsőbb semmítőszék) a kérdést előterjesztő bíróság, a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) megkeresésére megállapította, hogy ez a nemzeti eljárási szabályozás ellentétes az EJEE 5. cikkének az e cikk (1) bekezdésének c) pontjával összhangban értelmezett (4) bekezdésével (a továbbiakban: a legfelsőbb semmítőszék véleménye). Mindazonáltal a nemzeti bíróságokra bízta, hogy a jogalkotó beavatkozásáig az EJEB ítélkezési gyakorlatának vagy a nemzeti szabályozásnak az alkalmazását választják‑e.
3. A jelen előzetes döntéshozatali ügy a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) e véleményének a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2009. március 9‑i (EU) 2016/343 irányelvvel való összhangjára vonatkozik.(3) Ezen ügy különlegessége abban rejlik, hogy az E. Milevvel szemben folyamatban lévő büntetőeljárás keretében és előzetes letartóztatása miatt előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet pár hónappal a 2016/343 irányelv hatálybalépését követően és jóval az átültetési határidő lejárta előtt nyújtották be a Bírósághoz.
II – Jogi háttér
A – Az uniós jog
1. A Charta
4. Az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 6. cikke szerint „mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz”.
5. A Charta „A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog” című 47. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Mindenkinek, akinek az Unió joga által biztosított jogait és szabadságait megsértették, az e cikkben megállapított feltételek mellett joga van a bíróság előtti hatékony jogorvoslathoz.
Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és észszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez.
[…]”
6. A Chartának „Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog” című 48. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.
(2) Minden gyanúsított személy számára biztosítani kell a védelemhez való jogának tiszteletben tartását.”
B – A 2016/343 irányelv
7. A 2016/343 irányelv (16) és (22) preambulumbekezdése szerint:
„(16) Az ártatlanság vélelmét sértené, ha a hatóságok nyilvános nyilatkozatai vagy az igazságügyi határozatok – a bűnösség kérdésében hozott határozatokat leszámítva – a gyanúsítottra vagy a vádlottra bűnösként utalnának egészen addig, amíg e személy bűnösségét jogszerűen meg nem állapították. Az ilyen nyilatkozatok és igazságügyi határozatok nem tükrözhetnek olyan véleményt, hogy az említett személy bűnös. Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket – így például a vádemelést –, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása, és nem érinti az olyan igazságügyi határozatokat, amelyek eredményeként valamely felfüggesztett büntetés végrehajthatóvá válik, feltéve, hogy tiszteletben tartották a védelemhez való jogot. Nem érinti ez az olyan igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak – így például az előzetes letartóztatásról hozott határozatokat –, feltéve, hogy az említett határozatok nem utalnak bűnösként a gyanúsítottra vagy a vádlottra. Előfordulhat, hogy az illetékes hatóságnak az eljárási természetű előzetes határozat meghozatala előtt meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték áll‑e rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására, és a határozat ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást.
[…]
(22) A gyanúsítottak vagy vádlottak bűnösségének megállapítása során a bizonyítási teher a vádhatóságra hárul, és bármilyen kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára szolgál. Az ártatlanság vélelme sérülne akkor, ha a bizonyítási teher átfordulna a vádhatóságról a védelemre; ez nem érinti a bíróságnak a tényállás hivatalból való feltárására vonatkozó bármely esetleges hatáskörét, nem érinti a bíróság függetlenségét a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének értékelése során, és nem érinti a gyanúsított vagy a vádlott büntetőjogi felelősségével kapcsolatos ténybeli vagy jogi vélelmek alkalmazását. Az ilyen vélelmeket észszerű korlátok közé kell szorítani, a lehetséges büntetés súlyosságának figyelembevételével és a védelemhez való jog fenntartása mellett, valamint az alkalmazott eszközöknek az elérni kívánt legitim céllal észszerűen arányosnak kell lenniük. Az említett vélelmeknek megdönthetőknek kell lenniük és alkalmazásukra kizárólag a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett kerülhet sor.”
8. A 2016/343 irányelvnek „Az ártatlanság vélelme” című 3. cikke szerint „[a] tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak és a vádlottak mindaddig ártatlannak tekintendők, amíg bűnösségüket jogszerűen meg nem állapították”.
9. A 2016/343 irányelvnek „A bűnösségre történő nyilvános utalások” című 4. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint:
„(1) A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy egészen addig, amíg a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségét jogszerűen meg nem állapították, a hatóságok nyilvános nyilatkozatai, valamint az igazságügyi határozatok – a bűnösséget megállapító határozatokat kivéve – ne utaljanak az említett személyekre úgy, mintha bűnösök lennének. Ez nem érinti azokat a vádhatósági cselekményeket, amelyek célja a gyanúsított vagy a vádlott bűnösségének bizonyítása, és nem érinti azokat az igazságügyi vagy más illetékes hatóság által meghozott eljárási természetű előzetes határozatokat sem, amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak.
(2) A tagállamok biztosítják, hogy – ezen irányelvvel, és különösen annak 10. cikkével összhangban – az e cikk (1) bekezdésében megállapított, a gyanúsítottakra vagy a vádlottakra bűnösként való utalás tilalmának megsértése esetére megfelelő intézkedések álljanak rendelkezésre.”
10. A 2016/343 irányelvnek „A bizonyítási teher” című 6. cikke a következőképpen fogalmaz:
„(1) A tagállamok biztosítják, hogy a gyanúsítottak vagy a vádlottak bűnösségének megállapítása tekintetében a bizonyítási teher a vádhatóságot terhelje. Ez nem érinti a bíró vagy az illetékes bíróság bármely arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a terhelő és a mentő bizonyítékokat egyaránt feltárja, és a védelem arra vonatkozó jogát, hogy az alkalmazandó nemzeti jognak megfelelően bizonyítékot terjesszen elő.
(2) A tagállamok biztosítják, hogy a bűnösség kérdésében felmerült bármely kétely a gyanúsított vagy a vádlott javára legyen értékelve, ideértve azt az esetet is, amikor a bíróság azt mérlegeli, hogy az érintett személyt fel kell‑e menteni.”
11. A 2016/343 irányelv „Jogorvoslatok” című 10. cikke szerint:
„(1) A tagállamok a gyanúsítottak és a vádlottak számára az ezen irányelv által biztosított jogaik megsértése esetére hatékony jogorvoslatot biztosítanak.
(2) A bizonyítékok elfogadhatóságára vonatkozó nemzeti szabályok és rendszerek sérelme nélkül a tagállamok biztosítják a védelemhez való jog és az eljárás tisztességességének tiszteletben tartását a gyanúsított vagy a vádlott által a hallgatáshoz való jog, vagy az önvádra kötelezés tilalma megsértésével tett nyilatkozatok, vagy az így szerzett bizonyítékok mérlegelésekor.”
12. A 2016/343 irányelv, amelyet 2016. március 11‑én hirdettek ki, a 15. cikkének megfelelően az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba. Az irányelv 14. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2018. április 1‑jéig megfeleljenek.
C – A bolgár jog
13. Az NPK 56. cikkének (1) bekezdése szerint a terhelttel szemben kényszerintézkedést lehet alkalmazni, ha „az iratokban szereplő bizonyítékok alapján megalapozott annak a gyanúja, hogy a terhelt követte el a bűncselekményt, valamint ha az NPK 57. cikkben felsorolt valamely ok azt indokolttá teszi”. Az NPK 57. cikke értelmében ezeket a kényszerintézkedéseket annak megakadályozása érdekében rendelik el, hogy a terhelt megszökjön, bűncselekményt kövessen el, vagy akadályozza a vele szemben hozott jogerős büntetőítélet végrehajtását. Az NPK 58. cikkének (4) bekezdése e kényszerintézkedések között említi az előzetes letartóztatást.
14. Az NPK 63. cikkének (1) bekezdése szerint az előzetes letartóztatást akkor rendelik el, ha „megalapozott annak gyanúja, hogy a terhelt egy év szabadságvesztéssel vagy súlyosabb büntetéssel büntetendő bűncselekményt követett el, és az ügyben előterjesztett bizonyítékok alapján fennáll a valós veszélye annak, hogy a terhelt elrejtőzik, vagy bűncselekményt követ el”. A tárgyalást előkészítő szakaszt illetően az NPK 64. cikke (4) bekezdésének értelmében „a 63. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek teljesülése esetén a bíróság kényszerintézkedésként elrendeli az előzetes letartóztatást, ha ezek a feltételek nem állnak fenn, a bíróság határozhat úgy, hogy egyáltalán nem, vagy enyhébb kényszerintézkedést rendel el”.
15. Az NPK 256. cikke (1) bekezdése 2. pontjának megfelelően a tárgyalás előkészítése érdekében az előadó bíró annak értékelése nélkül dönt a kényszerintézkedésről, hogy megalapozott‑e a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Ugyanezen rendelkezés (3) bekezdése szerint ez a korlátozás az előzetes letartóztatás kényszerintézkedésre vonatkozó kérelem esetén is alkalmazandó, amikor a bíróság azt vizsgálja, hogy a kényszerintézkedés megváltoztatásának vagy megszüntetésének feltételei teljesülnek‑e.
16. Az NPK 270. cikkének (1) bekezdése értelmében a kényszerintézkedés megváltoztatását a tárgyalási szakaszban bármikor lehet kérni. Az NPK 270. cikkének (2) bekezdése szerint a bíróság nyilvános tárgyaláson végzéssel dönt, annak értékelése nélkül, hogy megalapozott‑e a bűncselekmény elkövetésének gyanúja.
III – A ténybeli háttér és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
17. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy E. Milevet nyolc bűncselekménnyel, köztük fegyveres bűnszervezet irányításával, emberrablással, egy gépjármű ellopásával és felgyújtásával, rendőr sérelmére elkövetett emberölési kísérlettel, egy bank és két töltőállomás kirablásával vádolják. E bűncselekmények szabadságvesztéssel büntetendők, a legenyhébb büntetés három év szabadságvesztés, míg a legsúlyosabb az életfogytig tartó szabadságvesztés az átváltoztatás lehetősége nélkül.
18. E. Milev 2013. november 24‑e óta fogva tartásban van. A nyomozási szakaszban a hatáskörrel rendelkező bíróság úgy ítélte meg, hogy továbbra is megalapozott annak a gyanúja, hogy a szóban forgó bűncselekményeket E. Milev követte el.
19. Azóta, hogy az ügy a tárgyalási szakaszba lépett, vagyis 2015. június 8‑a óta a kérdést előterjesztő bíróság (Spetsializiran nakazatelen sad [szakosított büntetőbíróság, Bulgária]) a vádlott kérelmére több alkalommal határozott az előzetes letartóztatás megszüntetéséről, anélkül azonban, hogy vizsgálta volna, hogy megalapozott‑e, vagy sem annak gyanúja, hogy a szóban forgó bűncselekményeket E. Milev követte el. Az NPK 270. cikkének az 256. cikk (3) bekezdésének második mondatával összefüggésben értelmezett (2) bekezdése megtiltja ugyanis a bíró számára, hogy az eljárás e szakaszában megvizsgálja annak megalapozott gyanúját, hogy egy személy bűncselekményt követett el.
20. A kérdést előterjesztő bíróság ellentmondást állapított meg a fent hivatkozott nemzeti szabályozás és az EJEE 5. cikkének az (1) bekezdés c) pontjával összefüggésben értelmezett (4) bekezdése között, amely egyedül abban az esetben teszi lehetővé az egyén fogva tartásának fenntartását, ha „bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja” áll fenn. Mivel nem tudta biztosítani a fogva tartás törvényességének EJEE szerinti feltételeit, a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság) több alkalommal megszüntette az előzetes letartóztatás intézkedést. Ezeket a megszüntető határozatokat azonban a másodfokú eljárásban hatályon kívül helyezték.
21. E körülmények között kérte a kérdést előterjesztő bíróság, hogy a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) döntsön e kérdésben. A 2016. április 7‑én tartott tárgyaláson a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) büntetőtanácsának teljes ülése megerősítette, hogy ellentmondás áll fenn az EJEE 5. cikkének az (1) bekezdés c) pontjával összefüggésben értelmezett (4) bekezdése és az annak tilalmát megállapító nemzeti rendelkezések között, hogy a bíró állást foglaljon annak megalapozott gyanújáról, hogy bűncselekményt a terhelt követte el. Amint az a tárgyalás jegyzőkönyvéből kiderül, a bírák kétségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy lehetséges‑e a gyakorlatban párhuzamosan biztosítani az EJEE 5. cikke (1) bekezdés c) pontjával összefüggésben értelmezett (4) bekezdésének, valamint az EJEE 6. cikke bíróságok pártatlanságára vonatkozó (1) bekezdésének érvényesülését. Problémásnak tartották egy olyan különtanács kijelölését is, amelynek kizárólagos feladata a fogva tartás fenntartása indokainak elbírálása lenne. A bírák szerint ugyanis egy ilyen intézkedés azzal a kockázattal járna, hogy akadályozza a bíróságok hatékony működését, amelyek csak korlátozott számú kinevezett bíróval rendelkeznek.
22. A Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) ennélfogva az alábbi következtetésre jutott: „nyilvánvaló, hogy nem tudunk semmilyen megoldást javasolni a problémára. Egyértelműen úgy véljük, hogy az egyes tanácsoknak kell mérlegelniük, hogy az EJEE vagy a nemzeti jog számára biztosítanak elsőbbséget, valamint hogy maga a tanács jogosult‑e arra, hogy döntést hozzon ebben az összefüggésben”. A Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) büntetőtanácsa teljes ülésének elnöke elrendelte, hogy a jegyzőkönyv egy másolatát küldjék meg a kérdést előterjesztő bíróságnak, valamint az igazságügyi miniszternek jogszabály‑módosítás kezdeményezése érdekében.
23. A kérdést előterjesztő bíróság szerint a legfelsőbb semmítőszék véleménye az értelmező ítélet erejével bír. Az ennélfogva minden bíróság számára – magának a Varhoven kasatsionen sadnak (legfelsőbb semmítőszék) a különtanácsait is beleértve – kötelező erővel bír.
24. E. Milev újabb arra irányuló kérelme alapján, hogy az előzetes letartóztatást enyhébb intézkedésre változtassák át, határozott úgy a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság), hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:
„Összeegyeztethető‑e a 2016/343 irányelvnek a (büntetőeljárás során az ártatlanság vélelméről és a bizonyítási teherről szóló) 3. és 6. cikkével az a nemzeti ítélkezési gyakorlat, konkrétan a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) kötelező erejű véleménye (amelyet a […] 2016/343 irányelv elfogadását követően, de az átültetésre nyitva álló határidő lejárta előtt hoztak), amely szerint a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék), miután megállapította, hogy ellentmondás van az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjával összefüggésben értelmezett 5. cikkének (4) bekezdése, valamint a nemzeti jogszabály (az NPK 270. cikkének (2) bekezdése) között abban a kérdésben, hogy figyelembe kell‑e venni a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúját (a büntetőeljárás tárgyalási szakaszában az »előzetes letartóztatási« kényszerintézkedés fenntartásának felülvizsgálatára irányuló eljárásban), lényegében az érdemben eljáró bíróságok belátására bízza annak eldöntését, hogy tiszteletben kell‑e tartani az EJEE‑t?”
25. Mivel E. Milev fogva tartása továbbra is folyamatban van, a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróság eljárási szabályzata 107. cikkének megfelelően sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását kérte.
26. 2016. augusztus 17‑i határozatával a Bíróság negyedik tanácsa engedélyezte ezt az eljárást.
27. E. Milev és az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be. Egyedül a Bizottság vett részt a 2016. szeptember 22‑i tárgyaláson.
IV – Elemzés
A – Előzetes megfontolások
28. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a legfelsőbb semmítőszék – a 2016. április 7‑i jegyzőkönyvben megjelent változatú – véleményének a 2016/343 irányelvvel való összeegyeztethetőségére vonatkozik. A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak e kérdéssel kapcsolatban, amennyiben a vitatott vélemény, miután megállapította, hogy ellentmondás áll fenn a nemzeti szabályozás és az EJEE 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjával összefüggésben értelmezett 5. cikkének (4) bekezdése között, elismerte hogy az alsóbb bíróságok szabadon dönthetnek abban a kérdésben, hogy az EJEE tiszteletben tartásának, vagy az azzal ellentétes nemzeti rendelkezések alkalmazásának van‑e helye.
29. Ez a kérdés két szempontból is problémás. Először, a 2016/343 irányelv átültetésének határideje az előzetes döntéshozatalra utaló határozat meghozatalának időpontjában még nem járt le. Másodszor, egyáltalán nem tűnik nyilvánvalónak, hogy a legfelsőbb semmítőszék véleményének tartalma az irányelv tárgyi hatálya alá tartozik.
30. Ami az első pontot illeti, a kérdést előterjesztő bíróság azt hangsúlyozva indokolta az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének elfogadhatóságát, hogy a nemzeti hatóságoknak a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében tartózkodniuk kell olyan intézkedések meghozatalától, amelyek az átültetési időszak alatt komolyan veszélyeztetik az irányelv által kitűzött célok megvalósítását. Márpedig a kérdést előterjesztő bíróság szerint ez a helyzet áll fenn a legfelsőbb semmítőszék véleménye esetében, mivel azt a 2016/343 irányelv hatálybalépését követően hozták.
31. E megfontolásokra tekintettel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet álláspontom szerint nem lehet elfogadhatatlannak tekinteni. A Bizottság szintén ezen a véleményen van.
32. Elsősorban, mivel azok az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a tényleges jogvitában eljáró, kérdést előterjesztő bíróságok által feltett kérdések releváns voltát vélelmezni kell.(4)
33. Másodsorban, a legfelsőbb semmítőszék 2016. április 7‑én fogadta el a véleményt, vagyis azt követően, hogy az irányelv annak 15. cikke alapján 2016. március 31‑én hatályba lépett. A Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően, ha egy irányelv az alapügy tényállásának idején már hatályba lépett, e rendelkezések értelmezése hasznos lehet a kérdést előterjesztő bíróság számára ahhoz, hogy azon kötelezettség figyelembevételével hozhassa meg határozatát, hogy ne fogadjon el olyan intézkedéseket, amelyek komolyan veszélyeztethetik az irányelv által elérni kívánt célt.(5)
34. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a legfelsőbb semmítőszék véleményére és a fent hivatkozott tartózkodási kötelezettségre összpontosítva kell megválaszolni. Ezt az elemzést a jelen indítvány B. része tartalmazza.
35. Ugyanakkor az arra a kötelezettségre vonatkozó kérdés, hogy az átültetési időszak alatt a 2016/343 irányelv által elérni kívánt célt ne veszélyeztessék komolyan, különbözik a vélemény (és következésképpen a nemzeti szabályozás) irányelvvel való összeegyeztethetőségére vonatkozó, az előbbi kérdésben benne rejlő kérdéstől.
36. Az alábbiakban kifejtett okok miatt a jelen ügyben véleményem szerint nem kellene egy ilyen elemzést elvégezni. Mindazonáltal annak érdekében, hogy teljes mértékben segítsem a Bíróságot, e kérdést tömören értékelni fogom a C. részben.
B – Komolyan veszélyezteti‑e a legfelsőbb semmítőszék véleménye a 2016/343 irányelv céljait?
1. Az irányelv joghatásai az átültetési időszak lejártát megelőzően
37. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés keretében az irányelv átültetésére előírt határidő letelte előtt nem kifogásolható, hogy a tagállamok még nem fogadták el az irányelv átültetéséhez szükséges intézkedéseket.(6) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanakkor egy irányelv akkor fejt ki joghatást a címzett tagállamokkal szemben, ha azt kihirdetik, vagy róla értesítés történt.(7) Megállapítást nyert ugyanis, hogy az EUSZ 288. cikkel összefüggésben értelmezett EUSZ 4. cikk (3) bekezdése alapján a tagállamoknak tartózkodniuk kell az olyan jellegű intézkedések meghozatalától, amelyek komolyan veszélyeztetnék a szóban forgó irányelv által meghatározott célt.(8) Ez a tartózkodási kötelezettség valamennyi általános vagy különös intézkedésre vonatkozik.(9) Ez a kötelezettség a nemzeti bíróságokat is beleértve valamennyi tagállami hatóságra vonatkozik.(10)
2. A legfelsőbb semmítőszék véleménye
38. Ezt az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság) annak vizsgálata érdekében tette fel, hogy a legfelsőbb semmítőszék véleménye sérti‑e a fent hivatkozott tartózkodási kötelezettséget. Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálni, hogy a szóban forgó vélemény komolyan veszélyeztetheti‑e az irányelv által meghatározott cél elérését.
39. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat kiemeli, hogy a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék) teljesen különböző eredményre jutott volna, ha az irányelvvel kapcsolatban alkalmazta volna az összhangban álló értelmezés elvét, mivel az a vélemény meghozatalának időpontjában már hatályban volt.
40. Márpedig előzetesen hangsúlyozni kell, hogy csak az irányelv átültetésére előírt határidő lejártát követően merül fel a nemzeti bíróságok azon kötelezettsége, hogy a nemzeti jogot az irányelvvel összhangban értelmezzék.(11) Azok a kötelezettségek, amelyeket az Adeneler és társai ítélettel (C‑212/04, EU:C:2006:443) kialakított ítélkezési gyakorlat az Inter‑Environnement Wallonie ítéletben (C‑129/96, EU:C:1997:628) kialakított ítélkezési gyakorlattal összhangban megállapított, és amelyek az átültetési időszak alatt terhelik a nemzeti bíróságokat, árnyaltabbak. Ennélfogva a nemzeti bíróságok „a lehető legteljesebb mértékben kötelesek tartózkodni a belső jog olyan értelmezésétől, amely az irányelv átültetésére előírt határidő leteltét követően jelentősen veszélyeztetheti az említett irányelv által elérni kívánt eredmény megvalósítását”.(12)
41. Következésképpen észben kell tartani többek között, hogy a fent hivatkozott tartózkodási kötelezettség nem foglalja magában sem azt, hogy a 2016/343 irányelvet alkalmazzák, sem pedig azt, hogy a nemzeti jogot az irányelvvel összhangban értelmezzék. Ellenkezőleg, a tartózkodási kötelezettség kizárólag azokra az intézkedésekre vonatkozik, amelyek komolyan veszélyeztethetik az irányelv által elérni kívánt célok megvalósítását. Azt tiltja tehát, hogy a tagállamok olyan intézkedéseket fogadjanak el, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek e célokra, és amelyek joghatásai az átültetési időszak lejártát követően is fennmaradnak.(13)
42. Ami a 2016/343 irányelv céljait illeti, az 1. cikk a) pontjából az következik, hogy ez az irányelv a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásaira vonatkozó közös minimumszabályokat állapítja meg. Így a 2016/343 irányelv a tagállamok egymás rendszereibe vetett bizalmának megerősítését, és ezáltal a büntetőügyekben hozott határozatok kölcsönös elismerésének megkönnyítését célozza.(14)
43. Tárgyi szempontból nézve nem zárható ki, hogy egy előzetes letartóztatás intézkedés vizsgálatának keretében a „megalapozott gyanú” bírósági felülvizsgálatának mellőzése veszélyeztetheti az ártatlanság vélelmének hatékony védelmét, amelynek tiszteletben tartását a 2016/343 irányelv biztosítja.(15) Mindazonáltal véleményem szerint az irányelv céljainak megvalósulását nem veszélyeztetheti egy olyan nemzeti intézkedés, mint a legfelsőbb semmítőszék véleménye.
44. Általánosságban nem zárható ki, hogy egy bírósági határozat komolyan veszélyeztetheti a kitűzött cél elérését e határidő lejártát követően.(16)
45. Mindazonáltal három tényező utal arra, hogy a jelen ügyben nem ez a helyzet. Először, a legfelsőbb semmítőszéknek a 2016/343 irányelv hatálybalépését követően elfogadott véleményét nem lehet az irányelvet átültető intézkedésnek tekinteni. Azt nem lehet az irányelvet átültető intézkedések értelmezéseként sem felfogni. Az NPK 270. cikke ugyanis nem minősül sem a 2016/343 irányelv átültetésére irányuló intézkedésnek, sem pedig egy olyan intézkedésnek, amely a nemzeti jog irányelvnek való megfelelését biztosíthatja.
46. Másodszor, a legfelsőbb semmítőszék véleménye mérlegelési mozgásteret ad a nemzeti bíróságoknak, elismerve számukra azt a lehetőséget, hogy ne alkalmazzák a nemzeti szabályozást. Az a körülmény, hogy ezt a véleményt kötelező jellegű utasításokat tartalmazó véleményként lehet felfogni,(17) nem releváns. A legfelsőbb semmítőszék véleménye ugyanis a korábbi helyzethez képest nem tartalmaz olyan módosítást, amelynek következtében megakadályozná a 2016/343 irányelv által kitűzött célok elérését.
47. Végül, a legfelsőbb semmítőszék véleménye semmilyen módon nem befolyásolja a jogalkotó által a 2016/343 irányelv átültetése során meghozandó döntéseket.
48. Érdemi szempontból a vélemény a nemzeti jog és az EJEE közötti összeütközésről foglal állást. Kiemeli ugyanis, hogy ellentmondás áll fenn a nemzeti jogszabály és az EJEE 5. cikke között, és szükségesnek ítéli a nemzeti jogalkotó beavatkozását az EJEE 5. és 6. cikke tiszteletben tartásának biztosítása érdekében. E tekintetben az, hogy a legfelsőbb semmítőszék véleményét megküldték az igazságügyi miniszternek is annak érdekében, hogy jogszabály‑módosítást kezdeményezzen, megerősíti, hogy a vélemény egyáltalán nem veszélyezteti komolyan a 2016/343 irányelv céljait, éppen ellenkezőleg, az azoknak való megfelelésre ösztönöz.
49. Következésképpen nem lehet azt állítani, hogy a legfelsőbb semmítőszék véleménye veszélyezteti a 2016/343 irányelv céljainak elérését, mivel olyan megoldásokat javasol, amelyek az irányelv céljainak megvalósulását szolgálhatják. Ebből annál is inkább következik, hogy a legfelsőbb semmítőszék véleménye nem képes arra, hogy komolyan veszélyeztesse az irányelv által elérni kívánt célok megvalósítását.
3. Az uniós jog általános elvei és az alapvető jogok
50. Az, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a Mangold‑ítéletre utal,(18) nem vezet más következtetésre.
51. Nem vitatott, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az általános jogelveket – valamint a Chartát – az uniós jog alkalmazási körében alkalmazni kell.(19) Ennek érdekében nemcsak azokat a nemzeti rendelkezéseket kell valamely irányelv hatálya alá tartozónak tekinteni az irányelv hatálybalépését követően, amelyeknek kifejezett célja az említett irányelv átültetése, hanem azokat a már meglévő nemzeti rendelkezéseket is, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy biztosítsák a nemzeti jog összhangját az irányelvvel.(20)
52. Márpedig a jelen ügyben a legfelsőbb semmítőszék véleménye nem minősül sem az irányelvet végrehajtó rendelkezésnek, sem pedig olyan intézkedésnek, amely a nemzeti jog irányelvvel való összhangját biztosíthatja. Ilyen körülmények között csupán abból, hogy a kérdést előterjesztő bíróság egy olyan irányelvre utal, amelynek átültetési határideje még nem járt le, és amelynek céljait nem veszélyeztették komolyan, nem következik az, hogy az alapügyben szóban forgó helyzet az uniós jog hatálya alá tartozik.(21)
4. Végkövetkeztetés
53. Ilyen körülmények között azt javasolom, hogy a Bíróság a Spetsializiran nakazatelen sad (szakosított büntetőbíróság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre azt a választ adja, hogy a legfelsőbb semmítőszék által a 2016/343 irányelv átültetésének időszakában elfogadott vélemény nem veszélyeztetheti komolyan az ezen irányelvben meghatározott célok megvalósítását, ha ez a vélemény elismeri a bíróságok azon szabadságát, hogy az EJEE 5. cikk (1) bekezdésének c) pontjával összefüggésben értelmezett 5. cikke (4) bekezdésének alkalmazása és az e rendelkezéseknek ellentmondó nemzeti jogszabály alkalmazása között döntsenek.
C – A 2016/343 irányelv értelmezése
1. Előzetes megfontolások
54. Amennyiben a Bíróság úgy határoz, hogy az előző pontban megfogalmazott javaslatot követi, nem kell vizsgálni a 2016/343 irányelv rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó, alapvető megfontolásokat.
55. A kérdést előterjesztő bíróság azzal érvel, hogy a nemzeti jogot lehet a 2016/343 irányelvnek megfelelően értelmezni. Ebben az összefüggésben a Bizottság, miután megállapította, hogy a legfelsőbb semmítőszék véleménye nem veszélyeztette komolyan az irányelv által elérni kívánt célok megvalósítását, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés átfogalmazására tett javaslatot. Különösen az irányelv értelmezését és annak vizsgálatát javasolta, hogy összeegyeztethető‑e azzal egy olyan nemzeti szabályozás, mint amely a legfelsőbb semmítőszék véleményének tárgyát képezi.
56. A tárgyaláson a Bizottság pontosította, hogy egy ilyen kérdés elfogadható lenne, mivel nem zárható ki, hogy bizonyos nemzeti jogrendszerek már az átültetési időszak lejártát megelőzően elismerik egy, az összhangban álló értelmezésre vonatkozó belső kötelezettség fennállását.
57. A jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett iratok alapján semmi nem utal arra, hogy Bulgáriában ez lenne a helyzet. A kérdést előterjesztő bíróságtól származó egyértelmű adatok hiányában egy ilyen megközelítés véleményem szerint szembe menne azzal az ítélkezési gyakorlattal, amely megállapította a tisztán elméleti jellegű előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságának korlátait.(22)
58. Mindezen fenntartások ellenére az alábbi megfontolások oly módon értelmezik az irányelv rendelkezéseit, hogy teljes mértékben segítséget nyújthassanak a Bíróság számára abban az esetben, ha a Bíróság a Bizottság által javasolt utat kívánja követni, amit nem tanácsolok. Mindazonáltal e megfontolások csak abban az esetben relevánsak, ha a nemzeti jogrendszer az átültetési időszak lejártát megelőzően írja elő az összhangban álló értelmezést. Semmi esetre sem értendők úgy, hogy kibővítik a tagállamokat az irányelv átültetésére nyitva álló időszakban terhelő kötelezettségeket.
2. A 2016/343 irányelv értelmezése
59. A Bizottság azzal érvel, hogy E. Milev esete a 2016/343 irányelv hatálya alá tartozik, mivel vele szemben egy tárgyalási szakaszban lévő büntetőeljárás van folyamatban.
60. E tekintetben osztom a Bizottság álláspontját.
61. Ugyanis, bár az előzetes letartóztatás nem képezi különös uniós jogi szabályozás tárgyát, az előzetes letartóztatásra vonatkozó bírósági határozatok az ártatlanság vélelmének védelméhez tartoznak, ahogy azt az irányelv biztosítja.
62. Amint azt a Bizottság kiemelte, ez a 2016/343 irányelv 2. cikkéből és (12) preambulumbekezdéséből következik, amelyek szerint az irányelvet a büntetőeljárásokban gyanúsított vagy vádlott természetes személyekre kell alkalmazni a büntetőeljárás minden szakaszában, attól a pillanattól kezdve, hogy valamely személyt bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak vagy vádolnak. Ezenfelül, az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatokat a (16) preambulumbekezdés „eljárási természetű előzetes határozatként” az irányelv 4. cikkének hatálya alá tartozó intézkedések közé tartozó példaként említi.
63. Következésképpen az ártatlanság vélelmére az előzetes döntéshozatal tárgyában hozott bírósági határozatok esetében is lehet hivatkozni.
64. Az előzetes letartóztatás tárgyában hozott bírósági határozatok ugyanis különös esetekben a Charta 48. cikkének (1) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelméhez való alapvető jog sérelmét okozhatják. E rendelkezés tartalma és hatálya megegyezik az EJEE 6. cikke (2) bekezdésének tartalmával és hatályával, amint az a Charta 53. cikkének (2) bekezdéséből, és az arra vonatkozó magyarázatokból kitűnik.
65. E tekintetben egy előzetes letartóztatás fenntartására irányuló ügy keretében az EJEB úgy ítélte meg, hogy a gyanút nem lehet a bűnösség formális megállapításával azonosan kezelni.(23) Az EJEB ugyanis különbséget tett azon nyilatkozatok, „amelyek azt az érzést tükrözik, hogy az érintett személy bűnös, és azon nyilatkozatok között, amelyek csupán a gyanú leírására szorítkoznak”, annak megállapításával, hogy „míg az előbbiek az ártatlanság vélelmét sértik, addig az utóbbiakat úgy kell tekinteni, hogy azok megfelelnek az [EJEE] 6. cikke szellemének”.(24)
66. Ennélfogva a 2016/343 irányelv 3. cikkének a Charta 48. cikkének fényében történő értelmezése lehetővé teszi annak megállapítását, ahogy azt a Bizottság is tette, hogy egy olyan bolgár rendszer, amely megtiltja a büntetőeljárás tárgyalási szakaszában eljáró bíróság számára, hogy a „megalapozott gyanúról” döntsön, nem igazolható sem a bíró pártatlanságának, sem az ártatlanság vélelmének szempontjából.(25)
67. Mindazonáltal az előzetes letartóztatásra vonatkozó bírósági határozatok bizonyos körülmények mellett megsérthetik a bíró pártatlanságának, valamint az ezen elvhez szorosan kapcsolódó ártatlanság vélelme tiszteletben tartásának elvét. Ez az eset áll fenn például, ha a bíró az előzetes letartóztatást „arra a különösen erős gyanúra [alapítja], hogy az érintett bűncselekményeket követett el”(26), vagy ha egy letartóztatást elrendelő határozat olyan megállapításokat tartalmaz, amelyek meghaladják a gyanú leírását.(27)
68. A jelen ügyben felmerülő kérdés ugyanakkor éppen ellentétes helyzetre vonatkozik: azon megalapozott gyanú bírósági felülvizsgálatának hiányára, hogy a bűncselekményt a vádlott követte el.
69. E tekintetben a Bizottság úgy véli, hogy a bíró azon kötelezettsége, hogy megvizsgálja annak megalapozott gyanúját, hogy a vádlott bűncselekményt követett el, nem következik sem az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartására vonatkozó általános elvből, sem pedig a 2016/343 irányelv rendelkezéseiből. Egy ilyen követelmény az EJEB ítélkezési gyakorlatára tekintettel a szabadsághoz való alapvető jog eljárási garanciájaként egyedül az EJEE 5. cikkéből következne. A Bizottság szerint a 2016/343 irányelv az előzetes letartóztatás elrendelését vagy fenntartását illetően nem tartalmaz a követelményeket pontosító rendelkezéseket. Mivel ezt a kérdést sem az említett irányelv, sem pedig bármely másik uniós jogi eszköz nem szabályozza, az nem tartozik az uniós jog hatálya alá.
70. Nem értek egyet ezzel az értelmezéssel.
71. Az EJEE keretében ugyanis, amely az emberi jogok védelmét biztosító teljes rendszernek minősül, az EJEE 5. cikke a szabadságelvonással járó intézkedésekre vonatkozó különös rendelkezést jelent. Következésképpen az EJEB az előzetes letartóztatással kapcsolatban az „alapos gyanú” fennállását az EJEE 5. cikkének fényében vizsgálja. Ez utóbbi rendelkezés (4) bekezdésében az (1) bekezdés c) pontjával együtt értelmezve egy különös rendelkezést tartalmaz: a szabadlábra helyezés iránti kérelemmel megkeresett bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy fennáll‑e annak megalapozott gyanúja, hogy a fogva tartott bűncselekményt követett el. Ennélfogva nem meglepő, hogy a Bulgáriával szemben e tekintetben benyújtott kérelmeket az EJEE 5. cikkére alapították,(28) mivel ezt a szabályt az ártatlanság vélelméhez képest lex specialisnak(29) lehet tekinteni.
72. Mindazonáltal az, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatában a „megalapozott gyanú” vizsgálatára vonatkozó kötelezettséget rendszerint az EJEE 5. cikkére alapítják, nem akadályozza meg, hogy egy ilyen kötelezettség az ártatlanság vélelméhez kapcsolódó követelményekből is következzen.
73. Az uniós joggal összefüggésben a Charta 52. cikke (3) bekezdésének az a hatása, hogy az abban biztosított jogok tartalma és hatálya megegyezik azzal a tartalommal és hatállyal, amelyet az Egyezmény a megfelelő jogoknak biztosít. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy az EJEB ítélkezési gyakorlatában egy adott alapvető joggal összefüggésben kialakított különös szabályok az uniós jog keretében ne minősülhessenek a más alapvető jogok által védett tartalom részét képező elemeknek.
74. Ezt a korlátozást nem lehet előírni különösen az olyan másodlagos jogi aktus alapvető jogok fényében történő értelmezésével összefüggésben, amely egy eltérő belső logikát követ. Az EJEB rendszere ugyanis a szóban forgó kifogások vizsgálatát speciálisabb rendelkezésekkel összefüggésben teszi lehetővé, míg az alapvető jogok védelmének Chartában kialakított rendszere e tekintetben különbözik abban, hogy kizárólag az uniós jog hatályához kapcsolódik.
75. Következésképpen az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásairól szóló 2016/343 irányelv értelmezése során az irányelv 3. cikkében és a Charta 48. cikkének (1) bekezdésében biztosított garanciák tartalmát és hatályát nem lehet megszorító módon felfogni a Bizottság által előterjesztett okokra tekintettel. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Charta 52. cikkének (3) bekezdése nem akadályozza meg, hogy az uniós jog az EJEE által biztosított védelemhez képest kiterjedtebb védelmet biztosítson.
76. Ebben az összefüggésben az előzetes letartóztatás szakaszában a „megalapozott gyanú” kritériuma és a 2016/343 irányelv 3. cikke, valamint a Charta 48. cikkének (1) bekezdésében biztosított ártatlanság vélelme közötti logikai kapcsolat mindenképpen vitathatatlan. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság előadja, az ártatlanság vélelme a gyakorlatban lehetetlenné teszi, hogy egy bűncselekmény elkövetésével vádolt személlyel szemben kényszerintézkedést alkalmazzanak azt megelőzően, hogy legalább az bizonyítást nyer, hogy bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Az elítélés nélküli fogva tartás kétségtelenül „a személyi szabadság és az ártatlanság vélelme elveinek súlyos sérelmét” jelenti.(30) Ennélfogva az EJEE keretében a „megalapozott gyanú” fennállása az egyik olyan feltételnek minősül, amely bármilyen elítélést megelőzően lehetővé teszi valamely személy szabadságtól való megfosztását az ártatlanság vélelme mellett is.(31) Következésképpen az előzetes letartóztatás sajátos összefüggésében a „megalapozott gyanúra” vonatkozó követelmény az ártatlanság vélelmének garanciájához kapcsolódik.
77. Véleményem szerint annak bírósági felülvizsgálatának hiánya, hogy a terhelt bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, sértheti az ártatlanság vélelmét.
78. Az ártatlanság vélelmének ezen értelmezését egyébként az ártatlanság vélelmének egyes vonatkozásairól szóló 2016/343 irányelv rendelkezéseinek rendszertani vizsgálata is alátámasztja.
79. Ennélfogva a gyanú észszerű minimuma bizonyításának szükségessége és az ártatlanság vélelme közötti kapcsolat a 2016/343 irányelv (16) preambulumbekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkéből is következik.
80. Az irányelv 4. cikke szerint az arra vonatkozó kötelezettség, hogy az igazságügyi határozatok – a bűnösséget megállapító határozatokat kivéve – a bűnösség megállapítása előtt ne utaljanak az említett személyekre úgy, mintha bűnösök lennének, „nem érinti azokat [az] eljárási természetű előzetes határozatokat […], amelyek gyanún vagy terhelő bizonyítékokon alapulnak”. E határozatok között említi a (16) preambulumbekezdés többek között az előzetes letartóztatásra vonatkozó határozatokat. Kifejezetten utal arra, hogy az illetékes hatóságnak „meg kell győződnie arról, hogy elegendő terhelő bizonyíték áll‑e rendelkezésre a gyanúsítottal vagy a vádlottal szemben az említett határozat meghozatalának megindokolására”. Az említett határozat „ezekre a bizonyítékokra tartalmazhat utalást”.
81. Következésképpen a 2016/343 irányelv 4. cikke megőrzi a tagállamok mérlegelési mozgásterét, ugyanakkor tükrözi az olyan eljárási természetű előzetes határozatok, mint az előzetes letartóztatás alapos okokkal való alátámasztásának kötelezettségét. Egyrészt az uniós jogalkotó azt kívánta rögzíteni, hogy az ilyen határozatok önmagukban nem jelentik az ártatlanság vélelmének sérelmét, még akkor sem, ha azok a gyanú fennállására utalnak. Másrészt a jogalkotó mindazonáltal kifejezetten azt kívánta előírni, hogy a bíróságok kötelezhetők legyenek arra, hogy határozataikat alapos okokra alapítsák. Az említett irányelv tükrözi továbbá azon okok vizsgálatának követelményét, amelyek igazolhatják a gyanún alapuló olyan előzetes határozatokat, mint az előzetes letartóztatás. Következésképpen a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk a Chartából származó garanciákat, amennyiben az „eljárási határozatokra” vonatkozó fent hivatkozott lehetőséggel kívánnak élni.
82. Úgy tűnik számomra tehát, hogy az ártatlanság vélelmének a 2016/343 irányelv 4. cikkében foglalt garanciáira hivatkozni lehet mind a bíró „pozitív” aktusa (például a bűnösségre vonatkozó állításokat tartalmazó határozat), mind pedig egy természetszerűleg „negatív” mulasztás, mint a büntetőeljárás tárgyalási szakaszában az előzetes letartóztatásra vonatkozó intézkedés alapjául szolgáló gyanú bírósági felülvizsgálatának teljes hiánya esetén.
83. Hangsúlyozni kell azt is, hogy a 2016/343 irányelv 4. cikkének (2) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy a kötelezettség megsértése esetére olyan megfelelő intézkedéseket fogadjanak el, amelyek az irányelv 10. cikkének megfelelően biztosítják, hogy a gyanúsítottakra vagy a vádlottakra ne utaljanak bűnösként. Az említett 10. cikk szerint ugyanis a gyanúsítottaknak vagy a vádlottaknak hatékony jogorvoslattal kell rendelkezniük. Márpedig a „megalapozott gyanú” bírósági felülvizsgálatának teljes hiánya esetén az ilyen jogorvoslat nem lehet hatékony.
84. Ezen okoknál fogva valamely személy fogva tartásának a „megalapozott gyanú” bármilyen bírósági felülvizsgálata nélküli fenntartása véleményem szerint sértheti az ártatlanság vélelmének a 2016/343 irányelv 3. cikkének értelmében vett elvét, valamint az említett irányelv 4. és 10. cikkében nyújtott garanciákat.
V – Végkövetkeztetések
85. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a Spetsializiran nakazatelen sadnak (szakosított büntetőbíróság, Bulgária) a következő választ adja:
A Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) által a büntetőeljárás során az ártatlanság vélelme egyes vonatkozásainak és a tárgyaláson való jelenlét jogának megerősítéséről szóló, 2016. március 9‑i 2016/343/EU irányelv átültetésének időszakában elfogadott vélemény nem veszélyeztetheti komolyan az ezen irányelvben meghatározott célok megvalósítását, ha ez a vélemény elismeri a bíróságok azon szabadságát, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt egyezmény 5. cikke (1) bekezdésének c) pontjával összhangban értelmezett 5. cikke (4) bekezdésének alkalmazása és az e rendelkezéseknek ellentmondó nemzeti jogszabály alkalmazása között döntsenek.