N. JÄÄSKINEN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. március 10.(1)
C‑462/09. sz. ügy
Stichting de Thuiskopie
kontra
Mijndert van der Lee
Hananja van der Lee
Opus Supplies Deutschland GmbH
(Az Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Szerzői jog – 2001/29/EK irányelv – Az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja – Az 5. cikk (5) bekezdése – A többszörözés joga – Méltányos díjazás – Távollevők között kötött szerződés”
1. Ez az ügy a 2001/29/EK irányelv(2) 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt „méltányos díjazás” fogalom elemzésével kapcsolatos. A Bíróság a közelmúltban a Padawan‑ügyben(3) foglalkozott azzal, hogy ki az ilyen díjazás megfizetésére kötelezett személy, a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem azonban annyiban különbözik ettől az ügytől, hogy ez határokon átnyúló elemet tartalmaz. Így az az új kérdés merül fel, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikkének (5) bekezdése következményeképpen úgy kelle értelmezni az ezt az irányelvet átültető nemzeti szabályozást, hogy az a távollevők közti szerződésben részes vállalkozást arra kötelezi, hogy amennyiben olyan tagállamban élő vevők számára értékesít árukat az interneten keresztül, amelynek nemzeti joga méltányos díjazást ír elő, úgy ezt a díjazást a két tagállam egyikében fizesse meg.
I – Jogi háttér
Az Európai Unió joga(4)
2. Az Európai Unió Alapjogi Chartája 17. cikkének (2) bekezdése szerint a szellemi tulajdon védelmet élvez(5).
3. Az EK 28. cikk alapján tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés. Az EK 30. cikk lehetőséget ad az ilyen korlátozások igazolására, és kifejezetten lehetővé teszi az ipari és a kereskedelmi tulajdon védelmére alapozott korlátozásokat.
4. A 2001/29 irányelv (35), (38) és (39) preambulumbekezdésének szövege a következő:
„(35) A kivételek vagy korlátozások egyes eseteiben a jogosultaknak méltányos díjazás jár, hogy ezáltal a védelemben részesülő műveik és egyéb teljesítményeik felhasználása ellenében megfelelő ellentételezésben részesüljenek. E méltányos díjazás formájának, részletszabályainak és lehetséges mértékének megállapításánál figyelembe kell venni minden egyes eset sajátos körülményeit. A körülmények értékelésénél alkalmazható szempont lehet a jogosultaknál az érintett cselekmény miatt felmerülő esetleges kár mértéke. Amennyiben a jogosultak már valamilyen formában – például egy felhasználási díj részeként – díjazásban részesültek, külön vagy további díjazás őket nem illetheti meg. A méltányos díjazás mértékének megállapításakor teljes egészében figyelembe kell venni az ezen irányelv szerinti műszaki intézkedések alkalmazásának mértékét. Olyan helyzetekben, amikor a jogosultat ért hátrány csak minimális lenne, díjfizetési kötelezettség nem keletkezhet.
[…]
(38) A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy méltányos díjazás biztosítása fejében a hang‑, kép‑ és audiovizuális anyagok magáncélú többszörözésének egyes fajtái tekintetében a többszörözés joga alól kivételt, illetve korlátozást állapítsanak meg. Ide tartozhat a jogosultakat ért hátrányok ellentételezése érdekében alkalmazott díjazási rendszer bevezetése, illetve fenntartása is. Bár az ilyen díjazási rendszerek közötti különbségek hátrányosan befolyásolják a belső piac működését, az analóg magáncélú többszörözés tekintetében valószínűleg nem gyakorolnak jelentős hatást az információs társadalom fejlődésére. A digitális magáncélú többszörözés valószínűleg jóval nagyobb mértékben terjed el, és gazdasági jelentősége is nagyobb lesz. A digitális és az analóg magáncélú többszörözés közötti különbségeket ezért kellőképpen figyelembe kell venni, és bizonyos vonatkozásokban különbséget kell tenni köztük.
(39) A magáncélú többszörözéssel kapcsolatos kivétel, illetve korlátozás alkalmazása során a tagállamoknak kellőképpen figyelembe kell venniük a műszaki és gazdasági fejleményeket, különösen a digitális magáncélú többszörözés és a díjazási rendszerek tekintetében, amennyiben rendelkezésre állnak hatásos műszaki intézkedések. Ezek a kivételek, illetve korlátozások nem akadályozhatják a műszaki intézkedések alkalmazását, illetve az intézkedések esetleges megkerülése esetén ezek érvényesítését.”
5. A 2001/29 irányelv 2. cikke határozza meg a többszörözés jogával kapcsolatos általános szabályt. A rendelkezés kimondja:
„A tagállamok biztosítják a közvetett vagy közvetlen, ideiglenes vagy tartós, bármely eszközzel vagy formában, egészben vagy részben történő többszörözés engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát:
a) a szerzők számára műveik tekintetében;
b) az előadóművészek számára előadásaik rögzítése tekintetében;
c) a hangfelvétel‑előállítók számára hangfelvételeik tekintetében;
d) a filmek első rögzítése előállítói számára filmjeik eredeti és többszörözött példányai tekintetében;
e) a műsorsugárzó szervezetek számára műsoraik rögzítése tekintetében, függetlenül attól, hogy a műsor közvetítése vezeték útján vagy vezeték nélkül történik, ideértve a kábelen keresztül vagy műhold útján történő közvetítést is.”
6. Az 5. cikk tartalmazza a kivételeket és korlátozásokat. Releváns rendelkezéseiben kimondja:
„(2) A tagállamok a 2. cikkben szabályozott többszörözési jog alól kivételeket, illetve korlátozásokat állapíthatnak meg a következő esetekben:
[…]
b) bármely hordozóra természetes személy által magáncélra, kereskedelmi célt közvetlenül vagy közvetve sem szolgáló többszörözés tekintetében, feltéve hogy a jogosultak méltányos díjazásban részesülnek, amelynek meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy az érintett művel vagy más védelem alatt álló teljesítménnyel kapcsolatban alkalmaztak‑e a 6. cikkben meghatározott műszaki intézkedést;
[…]
(5) Az (1), a (2), a (3) és a (4) bekezdésben foglalt kivételek és korlátozások kizárólag olyan különös esetekben alkalmazhatók, amelyek nem sérelmesek a mű vagy más, védelem alatt álló teljesítmény rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítják a jogosult jogos érdekeit.”
A nemzeti jog
7. A szerzői jogról szóló törvény (Auteurswet) 16c. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Nem minősül az irodalmi, tudományos vagy művészeti művön fennálló szerzői jog megsértésének, ha a műről a mű ábrázolására szolgáló adathordozóra másolatot készítenek, amennyiben a másolásnak nincs közvetlen vagy közvetett kereskedelmi célja, és az kizárólag a másolatot készítő természetes személy magáncélú felhasználását, tanulmányait vagy használatát szolgálja.
(2) Az első bekezdés értelmében vett másolásra tekintettel a másolást végző személy méltányos díjat köteles fizetni a szerző vagy annak jogutódja részére. A díjfizetési kötelezettség az első bekezdésben meghatározott adathordozó gyártóját vagy importőrét terheli.
(3) A gyártó fizetési kötelezettsége abban az időpontban keletkezik, amikor az általa gyártott adathordozókat forgalomba lehet hozni. Ez a kötelezettség az importőr esetében a behozatal időpontjában keletkezik.
[…]”
8. Az Auteurswet 16d. cikke szerint a Stichting de Thuiskopie (Thuiskopie) feladata az Auteurswet 16c. cikkének (2) bekezdésében meghatározott méltányos díjazás beszedése.
II – A tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
9. Az Opus GmbH székhelye Németországban van, és többek között a holland nyelvű és Hollandiára irányuló internetes oldalain üres adathordozókat kínál. Általános feltételei, amelyeket az internetes oldalain lehet megismerni, a következőket említik:
„A vevők a megrendeléseiket közvetlenül az Opus Supplies Deutschland GmbH‑nál, Heinsbergben, Németországban teszik meg.
[…]
A feltüntetett árak a Levy, Auvibel, Thuiskopie, GEMA és egyéb díjakat nem tartalmazzák. Az áruk elküldése a vevő megrendelésére a TPG Post vagy a DHL Express útján, mindig a vevő költségére történik. Erre tekintettel lehetséges, hogy Ön országában importőrnek minősül […]”
10. A 2003‑as év vége óta az Opus GmbH üres adathordozókat olyan árakon kínál, amelyek esetében a kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem tartalmaznak üreshordozó díjat, mivel ezek az árak jóval alacsonyabbak annál az összegnél, amely alapján ezt a díjat az adathordozók e kategóriája vonatkozásában megállapítják Hollandiában.
11. Az online megrendeléseket a vevők számára e‑mailben erősíti meg az Opus GmbH. Ezt követően a megrendelést Németországban dolgozzák fel, és azt fuvarozók útján – amelyek ténylegesen az Opus GmbH‑val állnak szerződéses viszonyban – Németországból postai úton küldik el, többek között Hollandiába.
12. Az adathordozókat online meg lehet vásárolni, anélkül hogy a fogyasztónak meg kellene ismernie az Opus GmbH internetes oldalán megjelenő általános feltételeket. A fizetést hollandiai bankszámlára lehet teljesíteni, és az árukat egy hollandiai címre lehet visszaküldeni.
13. Az Opus GmbH által a holland vevőknek szállított adathordozók után sem az Opus GmbH, sem a vevők nem fizetnek üreshordozó díjat a Thuiskopie számára. Az Opus GmbH Németországban sem fizet hasonló díjat a hollandiai vevők számára eladott üres adathordozók után.
14. Az Opus GmbH‑n kívül az eljárásban részt vesz még az Opus Supplies BV, amely holland vevőknek értékesít üres adathordozókat, valamint M. és H. van der Lee, akik a két vállalkozás közvetett vezető tisztségviselői.
15. 2005. július 26‑án a Thuiskopie mindhárom fél ellen ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be a Rechtbank’s– Gravenhage előtt (kerületi bíróság, Hága). Az eljáró bíróság a keresetet 2005. szeptember 16‑i végzésével elutasította. A Thuiskopie e végzéssel szemben fellebbezéssel élt a Gerechtshof ‘s Gravenhage (hágai regionális fellebbviteli bíróság) előtt. 2007. július 12‑i ítéletében a Gerechtshof helybenhagyta az ideiglenes intézkedésről határozó bíró végzését. A Thuiskopie felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Hoge Raad der Nederlanden előtt a Gerechtshof ítéletével szemben, amely bíróság előterjesztette a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet.
16. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat indokolásában a Hoge Raad kifejti, hogy a szerződés értelmében a tulajdonjog‑átadást követően kerül sor a kiszállításra, valamint hogy a szerződés alapján a tulajdonjog‑átadás Németországban történik, tekintve, hogy az áruk szállításáért a vevő felelős. Mivel a holland jog szerint az importőr köteles megfizetni a méltányos díjazást, ez azt jelenti, hogy a jelen esetben a kötelezettség a hollandiai vevőt terheli, és nem az Opus GmbH‑t. A kérdést előterjesztő bíróság ezért azt kívánja megtudni, hogy a 2001/29 irányelv alapján a nemzeti jogban használt „importőr” kifejezést annak rendes jelentésével ellentétesen kell‑e értelmezni.
17. E körülmények között a Hoge Raad der Nederlanden az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:
„1. A [2001/29 irányelv] és különösen annak 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja és (5) bekezdése megad‑e olyan szempontokat, amelyek lehetővé teszik azon kérdés megválaszolását, hogy a nemzeti szabályozásban kit kell az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott »méltányos díjazás« kötelezettjének tekinteni? Igenlő válasz esetén melyek ezek a szempontok?
2. A távollevők között kötött szerződések esetén, ha a vevőnek az eladóétól eltérő tagállamban van a székhelye, a [2001/29 irányelv] 5. cikkének (5) bekezdése a nemzeti jog elég széles értelmezését írja‑e elő annak lehetővé tételéhez, hogy a távollevők között kötött szerződéssel érintett országok legalább egyikében az irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott »méltányos díjazás« megfizetésére a kereskedő legyen kötelezett?”
III – Elemzés
A – Az első kérdés
18. Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 2001/29 irányelv rendelkezik‑e arról, hogy ki köteles megfizetni a méltányos díjazást azokban az esetekben, amikor a 2. cikkben foglalt főszabály alóli kivételt kell alkalmazni.
19. Tény, hogy a 2001/29 irányelv nem rögzíti kifejezetten, hogy kinek kell megfizetnie a méltányos díjazást. Mindössze az ezzel elérendő eredményt állapítja meg, tudniillik azt, hogy ha valamely tagállam úgy határoz, hogy kivételt enged az ezen irányelv 2. cikkében foglalt általános szabály alól, akkor méltányos díjazást kell biztosítania, kivéve ha a jogosultat érő kár minimális.
20. Ezért a tagállamoknak széles mérlegelési jogkörük van annak megállapítására, hogy ki köteles ezt a díjazást megfizetni.
21. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint azt a kérdést, hogy ki köteles a méltányos díjazást megfizetni, az Unión belül egységesen kell értelmezni(6) a 2001/29 irányelv céljainak elérése, vagyis a szerzői jog egyes vonatkozásainak összehangolása érdekében, amelynek célja a belső piaci verseny torzulásának megakadályozása.
22. Ezt az irányelv és a szóban forgó rendelkezés céljára tekintettel kell elvégezni. A 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt méltányos díjazás célja, hogy a szerzők védelemben részesülő műveik engedélyük nélkül történő felhasználásáért és az ennek eredményeképpen elszenvedett kárért megfelelő ellentételezésben részesüljenek(7).
23. A Bíróság a közelmúltban azt a kérdést vizsgálta a Padawan‑ügyben hozott ítéletében, hogy ki köteles a díjazást megfizetni. A Bíróság kimondta, hogy általában az a személy okoz kárt a kizárólagos többszörözési jog jogosultjának, aki a védelemben részesülő művet előzetes engedély nélkül többszörözte, és ezért ő köteles a kárt helyreállítani(8). A Bíróság mindazonáltal elfogadta azt is, hogy tekintettel a magáncélú felhasználók azonosításának gyakorlati nehézségeire, a tagállamok úgy is rendelkezhetnek, hogy azok is a méltányos díjazás megfizetésére kötelezhetők, akik digitális többszörözésre szolgáló berendezésekkel, készülékekkel és adathordozókkal rendelkeznek, és akik azokat a magáncélú felhasználó rendelkezésére bocsátották(9).
24. Ebből az ítéletből tehát egyértelműnek tűnik, hogy a méltányos díjazás megfizetésére főszabály szerint mind a magánszemély, mind a szóban forgó, a jogosultnak kárt okozó vagy arra alkalmas terméket értékesítő vállalkozás kötelezhető.
25. Egy tagállam csak akkor engedélyezheti a magáncélú többszörözést és kötelezheti a díjazás megfizetésére a magánszemélyeket, ha olyan rendszert hoz létre, amely hatékonyan biztosítja a díj megfizetését. A 2001/29 irányelv 2. cikkének és 5. cikke (2) bekezdésének hatékony érvényesülése máshogy nem érhető el. Ezen túlmenően ez megfosztaná a jogosultakat az Alapjogi Charta 17. cikkének (2) bekezdésében számukra biztosított védelemtől.
26. Véleményem szerint e rendelkezések hatékony érvényesülése a gyakorlatban csak úgy érhető el, ha a tagállam olyan rendszert alakít ki, amelyben a jogosultak ellentételezésére kollektív megállapodás alapján kerül sor. Figyelembe véve, hogy a Bíróság a Padawan‑ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy főszabály szerint a magánszemélynek kell a kárt megtérítenie, logikusnak tűnik, hogy a díjazásnak gazdaságilag tőlük kell származnia. Ezért a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt kivételt engedő tagállami díjazási rendszerben biztosítani kell, hogy a díjazást a végfelhasználóktól szedjék be, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezt be kell építeni abba az árba, amelyet ezek a személyek ilyen adathordozók megvásárlásakor fizetnek.
27. Ezt a következtetést nem érintik a Bizottságnak az áruk szabad mozgása korlátozásával kapcsolatos érvei.
28. A Bizottság érvelése szerint a 2001/29 irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az ne kerüljön összeütközésbe az elsődleges joggal(10), vagyis az áruk szabad mozgásával kapcsolatos EK 28. és EK 30. cikkel. Véleménye szerint különböző módokon biztosítható a hatékony ellentételezés megfizetése, és úgy tűnik, hogy a 2001/29 irányelv a méltányos díjazás azon formáit részesíti előnyben, amelyek nincsenek közvetlen kapcsolatban magával az áruval, hogy ne érintsék a határokon átnyúló kereskedelmet(11). Így az a kérdés, hogy kinek kell a méltányos díjazást megfizetnie, nem léphet túl a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt méltányos díjazás által elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéken.
29. Ebben a tekintetben az első szempont azzal függ össze, hogy a 2001/29 irányelv releváns rendelkezései összhangban vannak‑e az EK‑Szerződés áruk szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezéseivel.
30. Véleményem szerint kétségtelen, hogy mivel az EK 30. cikk lehetővé teszi a szellemi tulajdonjogok védelme érdekében igazolt tagállami korlátozásokat, az uniós jogalkotónak joga van összehangolni e jogok gyakorlásának feltételeit azok hatékony kikényszerítésének biztosítása érdekében.
31. A második szempont arra vonatkozik, hogy a más tagállamból behozott többszörözési célú adathordozókra vonatkozó díjazási rendszer összhangban van‑e az áruk szabad mozgásával, figyelemmel arra, hogy feltételezhetően kevésbé korlátozó eszközök is rendelkezésre állnak a méltányos díjazás céljának eléréséhez(12).
32. Tény, hogy a másodlagos jogot a Szerződéssel összhangban kell értelmezni. Ez mindazonáltal nem jelenti azt, hogy a tagállamok ne élhetnének az átültetés során az uniós jogalkotó által számukra biztosított eltérés lehetőségével, kivéve ha maga az irányelv sérti meg a Szerződést azzal, hogy az átültetés során eltérést enged.
33. Az ettől eltérő következtetés véleményem szerint az irányelv lényegének mondana ellent. Gyakran van sokféle különböző lehetőség egy irányelvnek a nemzeti jogba történő átültetésére. Ilyen esetben az az érv, hogy ezek a lehetőségek nem egyenlőek a Szerződésben megtestesülő alapelvek tekintetében, ellentétes lenne az uniós jogalkotónak azzal a kifejezett döntésével, hogy nem csak egy adott módon engedi az átültetést. Ez megkérdőjelezné az uniós jogalkotó jogalkotási hatásköreinek gyakorlására, valamint az uniós jogalkotó és a tagállamok közötti hatáskörmegosztásra vonatkozó alkotmányos elveket is.
34. Véleményem szerint sem az EK‑Szerződés, sem a 2001/29 irányelv nem tiltja meg az azon az elven alapuló díjazási rendszereket, hogy a többszörözésre szolgáló adathordozó értékesítői fizessék meg a díjazást az azt beszedő, a jogosultakat képviselő társaságoknak. Az irányelv nem mondja ki, hogy a más tagállamból behozott többszörözésre szolgáló adathordozót mentesíteni kell a méltányos díjazás alól, és kétlem, hogy az uniós jogalkotó rendelkezhetett volna erről – az Unióra is kötelező érvényű – szerzői joggal kapcsolatos nemzetközi egyezmények megsértése nélkül. Ebből következően az ilyen intézkedés nem minősülhet aránytalannak. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell azt, hogy ez az előzetes döntéshozatal iránti kérelem csak az „importőr” fogalmának a távollevők között kötött szerződések esetében történő értelmezésére vonatkozik, nem pedig arra az elvre, hogy a díjazást a behozott többszörözésre szolgáló adathordozó vonatkozásában is meg kell fizetni.
35. Harmadszor hangsúlyozni kell azt, hogy a 2001/29 irányelv 2. cikke alapján a jogosultak engedélyezhetik vagy megtilthatják a többszörözést. Ez alól a jog alól csak azzal a feltétellel lehet kivételt tenni, ha a jogosultak méltányos díjazásban részesülnek.
36. Ebből következik, hogy a jogosultak azon joga, hogy az uniós jog alapján ilyen díjazásban részesüljenek, nem tagadható meg pusztán azért, mert jobb lehetőségek is lettek volna e jog átültetésére, mint amelyet az érintett tagállam választott. Ezen túlmenően a 2001/29 irányelv nem utal arra, hogy a tagállamban forgalmazott többszörözésre szolgáló adathordozót mentesíteni lehetne a méltányos díjazás alól pusztán azért, mert azt olyan kereskedelmi technikával hozzák forgalomba, amely nem biztosítja a díjazás megfizetését.
B – A második kérdés
37. A második kérdés a 2001/29 irányelv 5. cikkének (5) bekezdésében foglalt háromlépcsős teszt alkalmazásával, illetve a teszt által a nemzeti jog értelmezése kapcsán a kérdést előterjesztő bíróságra rótt kötelezettséggel kapcsolatos. A bíróság lényegében arra a kérdésre keresi a választ, hogy a teszt alapján távollevők között kötött szerződés esetén a más tagállamban székhellyel rendelkező eladó köteles-e méltányos díjazást fizetni legalább a távollevők között kötött szerződéssel érintett tagállamok egyikében.
38. A kérdést előterjesztő bíróság kérdése megfogalmazásával arra utal, hogy az eladótól ilyen helyzetben megkövetelhető a méltányos díjazás megfizetése. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztését követően meghozott Padawan‑ügyben hozott ítéletben a Bíróság úgy határozott, hogy egy vállalkozás a 2001/29 irányelv alapján kötelezhető a méltányos díjazás megfizetésére(13). A jelen ügy ugyanakkor különbözik ettől az ítélettől, mivel a határokon átnyúló elem a 2001/29 irányelv alapján járó méltányos díjazás területiségével kapcsolatos kérdéseket vet fel.
39. A kérdést előterjesztő bíróság közlése alapján a holland szabályozás úgy rendelkezik, hogy az említett méltányos díjazás megfizetésére a magánszemély vevő mint az adathordozókat Hollandiába importáló személy köteles. Ezáltal ez a díjazás gyakorlatilag nem szedhető be. A kérdést előterjesztő bíróság tehát nem biztos abban, hogy ez az eredmény összhangban áll‑e az irányelvvel, vagy legalábbis, hogy az irányelv szükségessé teszi‑e az a „importőr” fogalmának a nemzeti jogban használatos jelentésnél szélesebb értelmű meghatározását, amely meghatározás az adathordozóknak a hivatásos kereskedő számára is felismerhető végső rendeltetését is figyelembe veszi.
40. Tény, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat alapján a nemzeti bíróságnak a lehetőségekhez képest úgy kell értelmeznie a nemzeti jogot, hogy a releváns irányelv céljait elérje(14). Nem köteles ugyanakkor a nemzeti jogot contra legem értelmezni(15).
1. A háromlépcsős teszt jelen ügyben való alkalmazhatósága
41. A háromlépcsős teszt címzettje általában a nemzeti jogalkotó, amely köteles ennek megfelelni, amikor a nemzeti jogban a 2001/29 irányelv 5. cikkében meghatározott kivételeket és korlátozásokat állapít meg(16).
42. A nemzeti bíróságoknak ugyanakkor szintén ennek a tesztnek a fényében kell értelmezniük a nemzeti rendelkezéseket, amennyiben a nemzeti jog kétértelmű, vagy ha az különböző eredményekre vezethet. Ezért, bár a háromlépcsős teszt elsődlegesen a jogalkotónak szóló szabály, azt azonban a nemzeti bíróságoknak is alkalmazniuk kell annak biztosítása érdekében, hogy a 2001/29 irányelv 2. cikkében biztosított kivételnek a nemzeti jogalkotó által lehetővé tett gyakorlati alkalmazása az irányelv 5. cikkében megengedett kereteken belül maradjon.
2. Megköveteli‑e a 2001/29 irányelv, hogy egy távollevők között kötött szerződésben az eladó legalább a tagállamok egyikében méltányos díjazást fizessen?
43. Először is meg kell jegyezni, hogy a 2001/29 irányelv semmilyen kivételt nem enged a jogosultak jogainak védelme alól a távollevők között kötött szerződések tekintetében.
44. A 2001/29 irányelv 5. cikke különleges abban a tekintetben, hogy egy csak részben harmonizált rendszert hoz létre. Ebben a rendszerben a tagállamok eldönthetik, hogy meghatároznak‑e az általános szabály alóli kivételt azzal, hogy engedélyezik a védelemben részesülő művek és más teljesítmények többszörözését a jogosultak engedélye nélkül.
45. Ha így döntenek, természetesen kötelesek biztosítani a méltányos díjazás megfizetését, kivéve ha a kár minimális, mivel ilyen esetben díjfizetési kötelezettség nem keletkezhet(17). Mindazonáltal a 2001/29 irányelv 5. cikkének részlegesen harmonizált jellegére tekintettel kérdéses, hogy valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás egyáltalán köteles‑e, illetve milyen körülmények között köteles ilyen díjazást fizetni.
46. Véleményem szerint a 2001/29 irányelv nem követeli meg, hogy a különböző tagállamokat érintő valamennyi távollevők között kötött szerződés esetén méltányos díjazást kelljen fizetni, különösen, mivel ezek olyan tagállamok vevőit is célozhatják, amelyek nem engedélyezik a magáncélú többszörözést.
47. Ez a következtetés először is a belső piaci verseny torzításával fenyegetne. Gyakorlati problémákat okoz például valamennyi olyan tagállami vállalkozás azonosítása, amely holland vevőknek értékesít üres adathordozókat. Anélkül, hogy lehetséges lenne valamennyi olyan vállalkozás azonosítása, amely olyan tagállamban értékesít többszörözésre szolgáló adathordozót, ahol méltányos díjazást kell fizetni, ez a megkülönböztetés önkényes alapon nyugodna, és ellentétes lenne a 2001/29 irányelv céljával, amely a belső piaci verseny torzításmentességét kívánja biztosítani(18).
48. Véleményem szerint szükségtelen továbbá megkövetelni azt, hogy valamennyi, távollevők között kötött szerződésben részes vállalkozás fizesse meg a vevő tagállamában fizetendő méltányos díjazást, mivel ezekben az esetekben a kár minimális lehet. Olyan tényezők következtében, mint a nyelvbeli különbségek, a fogyasztók számára ismeretlen doménnevek használata és a magasabb szállítási költségek, az egyik tagállamban élő fogyasztók csak korlátozott számú esetben fognak más tagállamokban székhellyel rendelkező vállalkozásoktól vásárolni. Ezekben az esetekben, ha valamely vállalkozás nem egy konkrét tagállamban élő fogyasztókat céloz meg, és ha a kár minimális, szintén gyakorlati problémák merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy olyan vállalkozástól kell minimális összegeket beszedni, amely egy vagy két árucikket adott el egy vevőnek az adott tagállamban.
49. Ezen túlmenően az internetes termékértékesítés számos kérdést vet fel azon vállalkozások kötelezettségeivel kapcsolatban, amelyek termékei online vásárolhatók meg. Mivel az internet a termékeket azonnal elérhetővé teszi az EU egész területén, felmerül a kérdés, hogy a vállalkozás milyen körülmények között köteles a díjfizetésre. Véleményem szerint szükségszerűen lennie kell valamifajta korlátozásnak, különben a vállalkozás a világ összes országában díjfizetésre lenne kötelezett. A 44/2001/EK tanácsi rendelet(19) kifejezetten az ilyen helyzetek szabályozására irányul, amikor úgy rendelkezik, hogy csak azokban az esetekben állapítható meg a joghatóság, ha valamely vállalkozás kifejezetten egy meghatározott területet céloz meg.
50. Bár a rendelet a 2001/29 irányelvtől eltérő jogterület szabályozására irányul, mégis érdemes az értelmezését figyelembe venni, mivel a probléma jellege hasonló, vagyis hogy valamely másik tagállamban milyen körülmények között kötelezhető díjfizetésre egy vállalkozás, illetve hogy a jelen esetben milyen körülmények között kötelezhető díj megfizetésére olyan termékek után, amelyeket az interneten értékesít más tagállamban élő fogyasztók számára.
51. A távollevők között kötött szerződések problémája a 2001/29 irányelv részleges harmonizációjával együttesen értelmezve azt jelenti, hogy valamely másik tagállamban székhellyel rendelkező vállalkozás csak akkor köteles a méltányos díjazás megfizetésére, ha kifejezetten a kérdést előterjesztő bíróság tagállamában élő fogyasztókat céloz meg.
52. Továbbá valószínűleg ebben a helyzetben a legnagyobb a kár, és ekkor indokolt a méltányos díjazás megfizetésének kötelezettsége is. A jelen esetben például a Thuiskopie előadta, hogy az Opus GmbH eladásai teszik ki a Hollandiában eladott összes üres adathordozó egyharmadát, amit nem vitattak.
53. Azon szempontok vonatkozásában, amelyek alapján megállapítható, hogy valamely vállalkozás kifejezetten egy konkrét tagállam piacát célozza‑e meg, a Bíróságnak abból az értelmezéséből lehet kiindulni, amelyet a közelmúltban adott a 44/2001 rendelet szerinti, a fogyasztó lakóhelyének tagállamára „irányuló” tevékenységgel kapcsolatban, szem előtt tartva azt a tényt, hogy a 2001/29 irányelv ezt a kifejezést nem használja.
54. Ebben a tekintetben a Bíróság a Pammer és Hotel Alpelhof ügyben hozott ítéletében felállított egy nem kimerítő felsorolást azokról a szempontokról, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak arra, hogy a kereskedő tevékenysége egy konkrét tagállamra irányult. Ezen ügy alapján arról kell megbizonyosodni, hogy még a fogyasztóval kötött szerződés megkötése előtt egyértelmű‑e az adott weboldalakról és a kereskedő tevékenységének egészéből, hogy a kereskedő egy vagy több tagállamban lakóhellyel rendelkező fogyasztóval kívánt‑e üzletet kötni, beleértve ebbe a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamot is. A jelen ügyben különösen releváns figyelembe veendő szempontok (i) a kereskedő székhelye szerinti tagállamban szokásosan használttól eltérő nyelv vagy pénznem használata, (ii) az a lehetőség, hogy a megrendelést és annak visszaigazolását ezen a másik nyelven is végre lehet hajtani, (iii) a telefonszám nemzetközi előhívóval együtt történő feltüntetése, (iv) az internetes reklámszolgáltatást illetően annak érdekében vállalt költségek, hogy megkönnyítse a kereskedő vagy közvetítőjének internetes honlapja elérését a másik tagállamban lakóhellyel rendelkező fogyasztók számára, (v) a kereskedő székhelye szerinti tagállamtól eltérő felső szintű doménnév használata, valamint (vi) különböző tagállamokban lakóhellyel rendelkező nemzetközi ügyfélkör említése(20).
55. Véleményem szerint azt is meg kell jegyezni, hogy egy vállalkozás nem kötelezhető a méltányos díjazás megfizetésére, ha azt valamely másik tagállamban már megfizette. Ha tehát az a tagállam, amelyben a vállalkozás székhellyel rendelkezik, megköveteli a méltányos díjazás megfizetését, és a vállalkozás ezt a díjazást megfizeti, akkor a jogosult jogai a 2001/29 irányelv értelmében megfelelő védelemben részesülnek. Ez érvényesül akkor is, ha az eladó saját hazai tagállamában önként megfizette a díjazást, ily módon rábízva az abban az államban a jogosultakat képviselő szervezetre ennek a megcélzott országok szervezetei számára történő szétosztását. Az ettől eltérő szabályozás a díjazás kétszeri megfizetéséhez vezetne, amit az irányelv céljainak elérése érdekében nem követel meg.
56. Végezetül fontos hangsúlyozni, hogy a vállalkozás a szerződésben nem zárhatja ki a kötelező erejű uniós jogi előíráson alapuló kötelezettségét.
57. A jelen ügyben az Opus GmbH és ügyfeleik arra használják a szerződési szabadságukat, hogy kikössék, hogy a szerződést Hollandián kívül teljesítik, amelynek hatásaként az „importőr”, aki az Auteurswet alapján a méltányos díjazás megfizetésére köteles, nem az eladó, hanem a vevő lesz. Úgy tűnik, hogy ez a megoldás azon a meglehetősen szokatlan konstrukción alapszik, hogy az eladó a fogyasztó képviselőjeként szervezi meg az áruknak a fogyasztóhoz történő szállítását, nem pedig saját nevében.
58. Véleményem szerint a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglalt méltányos díjazáshoz való jog nem zárható ki az adathordozó eladója és a vevő közti szerződésben. Az ilyen szerződés az uniós jog hatásának kikerülésére irányul. Következésképpen a szerződésekre vonatkozó nemzeti rendelkezésekkel együttesen alkalmazott 2001/29 irányelvet átültető nemzeti jogszabály nem értelmezhető úgy, hogy az ilyen eredményre vezessen.
3. Megköveteli‑e a háromlépcsős teszt, hogy a távollevők között kötött szerződésben az eladó legalább a tagállamok egyikében méltányos díjazást fizessen?
59. A nemzeti jogot úgy kell értelmezni, hogy az biztosítsa a háromlépcsős teszt betartását, vagyis hogy a kivétel korlátozott marad, nem sérelmes a mű vagy más, védelem alatt álló teljesítmény rendes felhasználására, és nem károsítja indokolatlanul a jogosult jogos érdekeit.
60. A jelen ügyben az első két feltétel arra a következtetésre vezet, hogy a méltányos díjazást minden távollevők között megkötött szerződésben legalább egy tagállamban meg kell fizetni. Az első feltétellel kapcsolatban a méltányos díjazás kérdése nem érinti a kivétel korlátait, hanem csupán a kivételből eredő kár megtérítésére irányul. A második feltétellel kapcsolatban mindenképpen sérelmes a mű rendes felhasználására, ha a méltányos díjazást nem kell megfizetni, mivel a jogosult ekkor nem élhet a műve többszörözésére és felhasználására vonatkozó engedélyezéshez kapcsolódó jogával, azonban díjazást sem kap.
61. Véleményem szerint ugyanakkor a jogosultak jogos érdekei nem károsulnak indokolatlan mértékben, kivéve ha a szóban forgó tagállam fogyasztóit célozzák meg, mivel, ahogyan azt a fentiekben kifejtettem, az őket ért kár minimális.
62. Ezen okoknál fogva a háromlépcsős teszt véleményem szerint nem követeli meg, hogy a méltányos díjazást minden egyes, határokon átnyúló távollevők közötti, többszörözésre szolgáló adathordozóra vonatkozó szerződésben részes vállalkozás megfizesse, hanem csak azok a vállalkozások, amelyek a szóban forgó tagállam fogyasztóit célozzák meg.
IV – Végkövetkeztetések
63. Következésképpen azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következő választ adja a két előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre:
„Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja és 5. cikkének (5) bekezdése a méltányos díjazásnak a jogosultak részére való megfizetése biztosításával kapcsolatban nem ír elő egységes megoldást a tagállamok számára abban az esetben, ha a tagállam élt azzal a lehetőséggel, hogy engedélyezte a védelemben részesülő művek és egyéb teljesítmények magáncélú többszörözését. Ezek a rendelkezések kizárják a releváns nemzeti jog minden olyan értelmezését, amely nem biztosítja az ilyen méltányos díjazás tényleges megfizetését az ilyen művek vagy egyéb teljesítmények többszörözésére szolgáló adathordozó olyan távollevő eladója által, amely az adott tagállamban lakóhellyel rendelkező vevőket célozza meg, kivéve ha az eladó már összehasonlítható mértékű díjazást fizetett abban a tagállamban, ahol az ügyletet végrehajtják.”