A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2007. október 23.(*)
„Tagállami kötelezettségszegés – EK 56. cikk – A Volkswagen részvénytársaságra vonatkozó törvényi rendelkezések”
A C‑112/05. sz. ügyben,
az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2005. március 4-én
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: F. Benyon és G. Braun, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
felperesnek
a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviselik: M. Lumma és A. Dittrich, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: H. Wissel Rechtsanwalt)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann (előadó), C. W. A. Timmermans, A. Rosas, K. Lenaerts és L. Bay Larsen tanácselnökök, J. N. Cunha Rodrigues, R. Silva de Lapuerta, K. Schiemann, J. Makarczyk, E. Levits, A. Ó Caoimh és P. Lindh bírák,
főtanácsnok: D. Ruiz‑Jarabo Colomer,
hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2006. december 12‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2007. február 13‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Keresetlevelében az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Volkswagenwerk korlátolt felelősségű társaság társasági részesedéseinek privatizációjáról szóló 1960. július 21‑i törvény (Gesetz über die Überführung der Anteilsrechte an der Volkswagenwerk Gesellchaft mit beschränkter Haftung in private Hand, BGBl. 1960 I, 585. o., valamint BGBl. 1960 III, 641-1-1. o., a továbbiakban: VW‑törvény) 2. §‑a (1) bekezdésének, valamint 4. §‑a (1) és (3) bekezdésének a jelen jogvitában alkalmazandó változata ellentétes az EK 43. és EK 56. cikkel.
Jogi háttér
A részvénytársaságokról szóló törvény
2 A részvénytársaságokról szóló 1965. szeptember 6‑i törvény (Aktiengesetz) (BGBl. 1965 I, 1089. o., a továbbiakban: a részvénytársaságokról szóló törvény) 134. §‑a (1) bekezdésének a vállalati ágazatbeli ellenőrzésről és átláthatóságról szóló 1998. április 27‑i törvénnyel (Gesetz zur Kontrolle und Transparenz im Unternehmensbereich) (BGBl. 1998 I, 786. o.) módosított változata így rendelkezik:
„A szavazati jogot a részvények névértéke, a névértékkel nem rendelkező részvények esetében (»Stükactien«) pedig azok száma határozza meg. A tőzsdén nem jegyzett részvénytársaságok esetében, ha valamely részvényes több részvénnyel rendelkezik, az alapszabály egy abszolút mértékű vagy fokozatos felső határ meghatározásával korlátozhatja a szavazati jogot. […]”
3 A részvénytársaságokról szóló törvény 101. §‑ának (2) bekezdése így rendelkezik:
„A felügyelőbizottsági tagok delegálásának jogáról az alapszabályban kell rendelkezni, és ez a jog csak meghatározott részvényesek vagy meghatározott részvények tulajdonosai részére biztosítható. Ez utóbbi esetben a delegálási jog csak akkor biztosítható, ha a részvények névre szólóak és átruházásuk a társaság hozzájárulásához kötött. A delegálásra jogosultak részvényei nem képeznek önálló részvényfajtát. Az egyes meghatározott részvényesek számára biztosított delegálási jogok összesen nem haladhatják meg a felügyelőbizottság részvényesek által kijelölt tagjainak a törvényben vagy az alapszabályban előírt száma egyharmadát. A [VW‑törvény] 4. §‑ának (1) bekezdése változatlan szöveggel marad hatályban.”
A VW‑törvény
4 A VW‑törvény 1. §‑ának (1) bekezdéséből kiderül, hogy a Volkswagenwerk korlátolt felelősségű társaságot részvénytársasággá alakították át (a továbbiakban: Volkswagen).
5 A VW‑törvénynek a szavazati jogra és a szavazati jog korlátozásaira vonatkozó 2. §‑ának (1) bekezdése így rendelkezik:
„Ha valamely részvényest megillető részvények névértékeinek összege meghaladja az alaptőke egyötödét, ennek a részvényesnek a szavazati joga azoknak a szavazatoknak a számára korlátozódik, amelyet az alaptőke egyötödének megfelelő névértékű részvények biztosítanak.”
6 Ugyanezen törvénynek a szavazati jog gyakorlásához kapcsolódó képviseletről szóló 3. §‑ának (5) bekezdése így rendelkezik:
„A közgyűlésen senki nem gyakorolhat az alaptőke egyötödét meghaladó részvényhányadnak megfelelő szavazati jogot.”
7 Az említett törvény 4. §‑a, amely „A társaság alapszabálya” címet viseli, az alábbiak szerint rendelkezik:
„(1) A Németországi Szövetségi Köztársaság és Alsószászország tartomány két-két tagot delegálhat a felügyelőbizottságba mindaddig, amíg a társaságban részvényekkel rendelkezik.
[…]
(3) A közgyűlés olyan határozatait, amelyek meghozatalához a részvénytársaságokról szóló törvény szerint a határozathozatalkor képviselt alaptőke legalább háromnegyedes többsége szükséges, az e határozathozatalkor képviselt alaptőke több mint négyötödös többségével lehet meghozni.”
A pert megelőző eljárás
8 A Bizottság, miután felszólította a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hogy tegye meg észrevételeit a VW‑törvény 2. §‑ának (1) bekezdése, valamint 4. §‑ának (1) és (3) bekezdése tárgyában, 2004. április 1‑jén indokolással ellátott véleményt bocsátott ki, amelyben jelezte, hogy ezek a nemzeti rendelkezések korlátozzák a tőke szabad mozgását és a letelepedés szabadságát, amelyeket az EK 56. cikk, illetve az EK 43. cikk biztosít. Miután az említett tagállam az előírt határidőn belül nem hozta meg az indokolással ellátott véleményben foglaltaknak történő megfeleléshez szükséges intézkedéseket, a Bizottság benyújtotta a jelen keresetet, amelynek alátámasztásaként előadja, hogy az említett rendelkezések hatályban tartása sérti az EK 56. és EK 43. cikket.
A keresetről
9 A Bizottság lényegében arra hivatkozik, hogy a VW‑törvény szóban forgó rendelkezései, amennyiben egyrészt – az általános szabályoktól eltérve – minden részvényes szavazati jogát a Volkswagen alaptőkéjének 20%‑ára korlátozzák, másrészt a képviselt tőke több mint 80%‑os többségét írják elő a közgyűlés olyan határozatainak meghozatalához, amelyekhez az általános szabályok szerint csak 75%‑os többség szükséges, harmadrészt pedig az általános szabályoktól eltérve megengedik, hogy a szövetségi állam és Alsószászország tartomány két‑két tagot delegáljon az említett társaság felügyelőbizottságába, alkalmasak arra, hogy visszatartsanak a közvetlen befektetésektől, ennek következtében pedig az EK 56. cikk értelmében korlátozzák a tőke szabad mozgását.
10 A Bizottság nem terjeszt elő semmilyen külön érvelést az EK 43. cikk megsértésének alátámasztására.
11 A Németországi Szövetségi Köztársaság vitatja a Bizottság által az EK 56. cikk megsértésére alapított jogalap megalapozottságát.
12 Figyelembe véve, hogy a Bizottság egyáltalán nem ismertet az EK 43. cikk megsértésére alapított jogalapra vonatkozó álláspontot, a Németországi Szövetségi Köztársaság arra a következtetésre jut, hogy ez a jogalap tárgytalanná vált.
Az EK 43. cikk megsértéséről
13 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK‑Szerződés letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak azok a nemzeti rendelkezések, amelyek az érintett tagállam állampolgárának a valamely más tagállamban letelepedett társaság tőkéjében fennálló olyan részesedésére vonatkoznak, amely lehetővé teszi számára, hogy irányítást biztosító befolyást gyakoroljon e társaság döntéseire, és meghatározza annak tevékenységét (lásd különösen a C‑251/98. sz. Baars‑ügyben 2000. április 13‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑2787. o.] 22. pontját; a C‑196/04. sz., Cadbury Schweppes és Cadbury Schweppes Overseas ügyben 2006. szeptember 12‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑7995. o.] 31. pontját és a C‑524/04. sz., Test Claimants in the Thin Cap Group Litigation ügyben 2007. március 13‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑2107. o.] 27. pontját).
14 Jelen esetben az ügyiratokból, különösen a Németországi Szövetségi Köztársaság által védekezésképpen előadott érvelésből az következik, hogy a VW‑törvény jelen ügyben szóban forgó rendelkezései, legalábbis részben, arra a helyzetre vonatkoznak, ha a Volkswagen felett esetleg ellenőrzési jogot szerez egy olyan részvényes, akinek célja döntő befolyást gyakorolni a társaságra.
15 Mindamellett meg kell állapítani, hogy a Bizottság sem a keresetlevelében, sem a válaszában, sem pedig a tárgyaláson nem terjesztett elő külön érvelést a letelepedés szabadsága esetleges korlátozásának alátámasztására.
16 Következésképpen a keresetet el kell utasítani annyiban, amennyiben az az EK 43. cikk megsértésén alapul.
Az EK 56. cikk megsértéséről
17 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 56. cikk (1) bekezdése általánosan tiltja a tagállamok közötti tőkemozgásra vonatkozó korlátozásokat (lásd különösen a C‑282/04. és C‑283/04. sz., Bizottság kontra Hollandia egyesített ügyekben 2006. szeptember 28‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑9141. o.] 18. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
18 Mivel az EK 56. cikk (1) bekezdése szerinti „tőkemozgások” fogalom meghatározása hiányzik a Szerződésből, a Bíróság előzőleg a Szerződés 67. cikkének [amelyet az Amszterdami Szerződés hatályon kívül helyezett] végrehajtásáról szóló, 1988. június 24‑i 88/361/EGK tanácsi irányelvhez (HL L 178., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 10. fejezet, 1. kötet, 10. o.) mellékletként fűzött nómenklatúrának jelzésértéket tulajdonított. Ennélfogva az EK 56. cikk (1) bekezdése szerinti tőkemozgásoknak minősülnek különösen a közvetlen befektetések, azaz amint e felsorolásból és az arra vonatkozó magyarázó megjegyzésekből következik, minden olyan természetes vagy jogi személy által végrehajtott befektetés, amely a tőkét biztosító személy és azon társaság közötti tartós és közvetlen kapcsolat létrehozását, illetve fenntartását szolgálja, amelynek részére e tőkét gazdasági tevékenység folytatása céljából szánják (lásd ebben az értelemben a C‑446/04. sz., Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben 2006. december 12‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑11753. o.] 179‑181. pontját, valamint a C‑157/05. sz. Holböck‑ügyben 2007. május 24‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑4051. o.] 33. és 34. pontját). Ami az új vagy meglévő vállalkozásokban való részesedéseket illeti, amint azt a magyarázó megjegyzések is megerősítik, a tartós gazdasági kapcsolatok létrehozásának, illetve fenntartásának célja feltételezi, hogy a részvényes tulajdonában álló részvények – a részvénytársaságokra vonatkozó nemzeti jogszabályok, vagy más rendelkezések alapján – biztosítják számára, hogy ténylegesen részt vegyen a társaság irányításában vagy ellenőrzésében (lásd a fent hivatkozott Test Claimants in the FII Group Litigation ügyben hozott ítélet 182. pontját, valamint a fent hivatkozott Holböck-ügyben hozott ítélet 35. pontját; lásd továbbá a C‑367/98. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2002. június 4‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑4731. o.] 38. pontját; a C‑483/99. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2002. június 4‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑4781. o.] 37. pontját; a C‑503/99. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2002. június 4‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑4809. o.] 38. pontját; a C‑463/00. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 2003. május 13‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑4581. o.] 53. pontját; a C‑98/01. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2003. május 13‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑4641. o.] 40. pontját; a C‑174/04. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2005. június 2‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑4933. o.] 28. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 19. pontját).
19 E befektetési formát illetően a Bíróság megállapította, hogy az EK 56. cikk (1) bekezdése szerinti „korlátozásoknak” kell minősíteni azon nemzeti intézkedéseket, amelyek megakadályozhatják vagy korlátozhatják az érintett vállalkozások részvényeinek megszerzését, vagy más tagállamok befektetőit visszatarthatják attól, hogy azok tőkéjébe befektessenek (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 45. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 41. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 61. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet 47. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 30. és 31. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 20. pontját).
20 Jelen esetben a Németországi Szövetségi Köztársaság lényegében arra hivatkozik, hogy a VW‑törvény nem minősül az előző három pontban említett ítélkezési gyakorlat értelmében vett nemzeti intézkedésnek. Hozzáteszi, hogy ennek a törvénynek a kifogásolt rendelkezései, akár külön‑külön, akár pedig együttesen vizsgálva, nem minősülnek a hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett korlátozásoknak sem.
21 E megfontolások fényében kell megvizsgálni a Bizottság által az EK 56. cikk megsértésére alapított jogalap alátámasztása érdekében felhozott érveket.
A nemzeti intézkedés fennállásáról
A felek érvei
22 A Németországi Szövetségi Köztársaság emlékeztet rá, hogy a VW‑törvény olyan megállapodáson alapul, amely 1959‑ben jött létre azon személyek és csoportok között, akik az 50‑es évek során jogokat gyakoroltak a Volkswagenwerk korlátolt felelősségű társaság vonatkozásában. Ebben az időben mind a szakszervezetek és a munkavállalók, mind pedig a szövetségi állam és Alsószászország tartomány jogokkal rendelkeztek e társaság vonatkozásában. A megállapodás szerint a munkavállalók és a szakszervezetek annak fejében, hogy lemondanak a társaság vonatkozásában fennálló tulajdoni igényeik érvényesítéséről, biztosítékot kapnak arra, hogy védelemben részesülnek az olyan nagyrészvényessel szemben, aki egyedül irányítaná az említett társaságot.
23 A Németországi Szövetségi Köztársaság kifejti, hogy ez a megállapodás legelőször egy, a szövetségi állam és Alsószászország tartomány között 1959. november 12‑én létrejött szerződés („Staatsvertrag”) megkötésében, majd ezen szerződés alapján a Volkswagenwerk korlátolt felelősségű társaság jogviszonyainak szabályozásáról szóló 1960. május 9‑i törvény (Gesetz über die Regelung der Rechtsverhältnisse bei der Volkswagenwerk Gesellschaft mit beschränkter Haftung, BGBl. 1960 I, 301. o.) elfogadásában konkretizálódott, amelyet 1960. július 6‑án a Volkswagen alapszabályának, végül pedig a VW‑törvénynek az elfogadása követett, amely átvette az ezen alapszabályban már lefektetett rendelkezéseket.
24 Az említett tagállam szerint, amikor a VW‑törvény létrehozta a Volkswagen részvénytársaságot és megkezdte annak privatizációját, nem tett mást, mint kifejezésre juttatta a részvényesek, valamint mindazon más személyek és mindazon más csoportok akaratát, akik ezen társaság felett magánjogi természetű jogokat gyakoroltak. A tőke szabad mozgása vonatkozásában tehát ezt a törvényt ugyanolyannak kell tekinteni, mint egy részvénytulajdonosok között létrejött megállapodást. A pacta sunt servanda jogelv értelmében ez a megállapodás máig megőrizte érvényességét.
25 A Bizottság úgy véli, hogy ezeknek a történeti megfontolásoknak nincs jelentőségük. Azok a kifogások, amelyeket a Bizottság a Németországi Szövetségi Köztársasággal szemben felhoz, nem az e tagállam által 1960‑ban kifejtett törvényhozói tevékenység indítékai ellen irányulnak, hanem a jelenlegi jogalkotói tétlenség ellen, amennyiben a VW‑törvény hosszú ideje sérti a tőke szabad mozgásából eredő követelményeket.
A Bíróság álláspontja
26 Feltéve, hogy – mint ahogy azt a Németországi Szövetségi Köztársaság állítja – a VW‑törvény olyan megállapodás átvételére korlátozódik, amelyet magánjogi szerződésnek kellene minősíteni, meg kell állapítani, hogy az a tény, hogy ez a megállapodás törvény tárgyát képezte, elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy ezt a megállapodást a tőke szabad mozgása szempontjából nemzeti intézkedésnek tekintsük.
27 A törvényhozói hatáskörnek az erre megfelelően feljogosított nemzeti hatóságok általi gyakorlása ugyanis az államhatalom tényleges megnyilvánulásának minősül.
28 Ezen kívül meg kell állapítani, hogy a szóban forgó törvény rendelkezéseit már nem lehet egyedül az eredeti megállapodásban részes felek akaratából módosítani, hanem minden módosítás egy újabb törvény megszavazását teszi szükségessé, a Németországi Szövetségi Köztársaság alkotmányjogi rendelkezéseiben előírt eljárásoknak megfelelően.
29 E körülmények között el kell utasítani a Németországi Szövetségi Köztársaság azon érvét, mely szerint a VW‑törvény a tőke szabad mozgása szempontjából nem minősül nemzeti intézkedésnek.
A korlátozások fennállásáról
30 Tekintettel a felek által az első két kifogással kapcsolatban előadott érvelésre, valamint a VW‑törvény e kifogásokkal érintett két rendelkezése által előidézett együttes joghatásokra, ezt a két kifogást együtt szükséges megvizsgálni.
A szavazati jog 20%‑os felső határának előírására és a blokkoló kisebbség 20%‑ban történő meghatározására alapított első és második kifogásról
– A felek érvei
31 Először az összes részvényes szavazati jogának a Volkswagen alaptőkéjének 20%‑ában történő, a VW‑törvény 2. §‑ának (1) bekezdésében előírt maximálásával kapcsolatban a Bizottság előadja, hogy ez a szabály ellentmond annak a követelménynek, amely szerint a társasági tőkében fennálló részesedésnek és az ehhez kapcsolódó szavazati jogoknak összhangban kell állniuk egymással. Még ha el is fogadjuk, hogy a szavazati jogok maximálása a társasági jogban létező olyan szabályozási eszköz, amelynek lehetőségével más tagállamokban is egyaránt élnek, az eltérés mégis jelentős lehet attól függően, hogy az állam a lehetőséget biztosítja‑e ahhoz, hogy a társaság alapszabályában ilyen szabályozási eszközről rendelkezzenek, mint ahogy ez a német jogban a tőzsdén nem jegyzett részvénytársaságok vonatkozásában történt, vagy pedig törvényhozóként fogad‑e el ilyen tárgyú rendelkezést egyetlen társaság vonatkozásában és végeredményben a saját előnyére, mint ahogy a VW‑törvény 2. §‑ának (1) bekezdése esetében így van.
32 A Németországi Szövetségi Köztársaság emlékeztet arra, hogy a Volkswagen alapítása során a szavazati jogok felső határát valamennyi részvényes esetében 0,01%‑ban rögzítették, a szövetségi állam és Alsószászország tartomány kivételével, amelyek a tőkerészesedésükkel arányosan, 20‑20%‑ban gyakorolhatták szavazati jogaikat. Az 1970. év során azonban megszüntették az említett két gazdasági szereplő kedvezően eltérő jogállását, és a szavazati jogok felső határát felemelték 20%‑ra annak érdekében, hogy ez a mérték valamennyi részvényes esetében különbségtétel nélkül alkalmazandó legyen. A Németországi Szövetségi Köztársaság hangsúlyozza, hogy azóta a VW‑törvény szóban forgó rendelkezése különbségtétel nélkül alkalmazandó a Volkswagen valamennyi részvényesére. A jelen eljárás jogi háttere ebből a szempontból különbözik azon esetek jogi hátterétől, amelyek annak az ítélkezési gyakorlatnak képezték a tárgyát, amelyre a Bizottság hivatkozik annak alátámasztása érdekében, hogy jelen esetben fennáll a tőke szabad mozgásának korlátozása (a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 36. és 44. pontja; a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 35. és 40. pontja; a fent hivatkozott Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet 36. pontja; a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 51. és 56. pontja; a fent hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet 38. és 43. pontja, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 26. pontja). Ez az ítélkezési gyakorlat valójában azokra az elsőbbségi jogokra vonatkozott, amelyeket az állam javára alapítottak. A Németországi Szövetségi Köztársaság szerint, ha a tőke szabad mozgása által védett területet esetlegesen kiterjesztenénk az államot megillető elsőbbségi jogokon túlra, az parttalanná tenné e szabadság hatályát.
33 Az említett tagállam, vitatva azt a tételt, mely szerint egy adott társaság tőkéjében fennálló részesedésnek és az e társaság részvényeseit megillető szavazati jogoknak összhangban kellene állniuk egymással, azt állítja, hogy a nemzeti törvényhozó szabadon alkothat szabályokat a nemzeti társasági jog területén, és előírhat olyan rendelkezéseket, amelyek a társaságok bizonyos csoportjaira, sőt egyetlen társaságra vonatkoznak, amíg az ilyen szabályozásból nem származik semmilyen korlátozás.
34 Másodszor a blokkoló kisebbség 20%‑ban történő meghatározása tekintetében a Bizottság arra hivatkozik, hogy a VW‑törvény 4. §‑ának (3) bekezdése azáltal, hogy a képviselt tőke több mint 80%‑os többségét követeli meg a közgyűlés olyan határozatainak meghozatala során, amelyek meghozatalához a társaságokra vonatkozó általános szabályok szerint csak legalább 75%‑os többség szükséges, lehetővé teszi Alsószászország tartomány számára, hogy megakadályozza e határozatok meghozatalát, figyelemmel arra a 20%‑os részesedésre, amelyet a Volkswagen privatizációja óta birtokol. A Bizottság szerint a 80%‑nál magasabb küszöb előírása, noha formálisan hátrányos megkülönböztetéstől mentes szabályról van szó, kizárólag a közhatalom előnyére történt.
35 A Bizottság elismeri, hogy a részvénytársaságokról szóló törvény lehetővé teszi a 75%‑nál magasabb százalékos arány meghatározását a meghozni kívánt határozatok tekintetében, viszont hangsúlyozza, hogy ez a lehetőség a részvényesek számára biztosított, akik maguk dönthetik el, hogy kívánnak‑e élni vele vagy sem. Ezzel szemben a VW‑törvény 4. §‑ának (3) bekezdése által megkövetelt 80%‑os küszöböt a törvényhozó írta elő a Volkswagen részvényesei számára abból a célból, hogy saját magának mint az akkori főrészvényesnek biztosítsa a blokkoló kisebbséget.
36 A Németországi Szövetségi Köztársaság elöljáróban hangsúlyozza, hogy a szavazati jog 20%‑os felső határára vonatkozó rendelkezéshez hasonlóan, a VW‑törvény szóban forgó rendelkezése különbségtétel nélkül alkalmazandó a Volkswagen valamennyi részvényesére. Ennek következtében úgy véli, hogy a szóban forgó rendelkezés, amennyiben nem biztosít elsőbbségi jogot az állam számára, nem minősül a tőke szabad mozgása korlátozásának.
37 A Németországi Szövetségi Köztársaság hozzáteszi, hogy a blokkoló kisebbség meghatározására nézve sem a részvénytársaságokról szóló törvény, sem pedig az ilyen tárgyú közösségi szabályozás nem ír elő semmilyen korlátozást. Alsószászország tartomány helyzete abból a szempontból, hogy képes blokkoló kisebbséget képezni, megfelel egy hasonló részesedéssel bíró más részvényes szokásos helyzetének. Az említett tagállam ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy noha Alsószászország tartomány jelenleg 20% körüli részesedéssel rendelkezik a Volkswagen alaptőkéjében, ez a részesedés a piacon magánbefektetőként eszközölt befektetéseiből ered.
– A Bíróság álláspontja
38 Mint ahogy a Németországi Szövetségi Köztársaság megjegyezte, a szavazati jogok felső határának meghatározása elismert szabályozási eszköz a társasági jogban.
39 Másfelől a felek között nem vitatott, hogy noha a részvénytársaságokról szóló törvény 134. §‑a (1) bekezdésének első mondata a tőkerészesedés arányában fennálló szavazati jog elvét állítja fel, ugyanezen paragrafus második mondata bizonyos esetekben lehetővé teszi a szavazati jog korlátozását.
40 Mindamellett, mint ahogy azt a Bizottság helyesen megállapította, különbség van aközött, hogy a részvényesek számára biztosított lehetőségről van‑e szó, akik szabadon dönthetik el, hogy kívánnak‑e ezzel élni vagy sem, vagy pedig törvényalkotás útján írnak elő a részvényesek számára meghatározott kötelezettséget, anélkül hogy biztosítanák számukra az ettől való eltérés lehetőségét.
41 Ezenkívül a felek egyetértően elismerik, hogy a részvénytársaságokról szóló törvény 134.§‑a (1) bekezdése első mondatának a vállalati ágazatbeli ellenőrzésről és átláthatóságról szóló törvény által megállapított változata megszüntette annak lehetőségét, hogy a tőzsdén jegyzett részvénytársaságok alapszabályában korlátozni lehessen a szavazati jogot. Mint ahogy azt a Bizottság kifejtette – anélkül, hogy ezt a német kormány vitatta volna ‑, a Volkswagen esetében a tőzsdén jegyzett részvénytársaságról van szó, ezért az alapszabályában rendes körülmények között nem lehetne előírni a szavazati jogok felső határát.
42 A Németországi Szövetségi Köztársaság azt állítja, hogy a VW‑törvény 2. §‑ának (1) bekezdésében előírt korlátozás, amennyiben különbségtétel nélkül alkalmazandó valamennyi részvényesre, egyszerre értékelhető mind hátrányként, mind pedig előnyként. A szavazati jogok azon korlátozásához, amelyet a 20%‑nál nagyobb mértékű tőkerészesedéssel rendelkező részvényesnek kell elszenvednie, a jelentős részesedéssel bíró esetleges más részvényesek befolyása elleni védelem, ezáltal pedig a társaság irányításában való tényleges részvétel lehetőségének biztosítéka társul.
43 A fenti érvre vonatkozó álláspont ismertetése előtt meg kell vizsgálni a szavazati jogok említett felső határának joghatásait a VW‑törvény 4. §‑ának (3) bekezdésében előírt azon követelménnyel összefüggésben, amely szerint a Volkswagen részvényeseinek közgyűlésén bizonyos határozatok meghozatalához az alaptőke több mint 80%‑os többsége szükséges.
44 Mint ahogy azt a Bizottság kifejtette – anélkül, hogy ezt a Németországi Szövetségi Köztársaság vitatta volna –, olyan határozatokról van szó, mint például a társaság alapszabályának, alaptőkéjének vagy pénzügyi szerkezetének a megváltoztatása, amelyek meghozatala kapcsán a részvénytársaságokról szóló törvény a megkívánt többséget az alaptőke legalább 75%‑ában határozza meg.
45 Kétségtelen, mint ahogy azt a Németországi Szövetségi Köztársaság megjegyezte, hogy a részvénytársaságokról szóló törvény által előírt, az alaptőke 75%‑ára vonatkozó arány a társaság alapszabályában megemelhető és ennél magasabb mértékben is rögzíthető. Mindamellett, mint ahogy azt a Bizottság helyesen megállapította, ebben az esetben olyan lehetőségről van szó, amelynek kapcsán maguk a részvényesek dönthetik el szabadon, hogy kívánnak‑e élni vele vagy sem. Ezzel szemben a VW‑törvény 4.§‑ának (3) bekezdése által előírt többségnek az említett alaptőke több mint 80%‑ában történő rögzítése nem a részvényesek akaratának, hanem nemzeti intézkedésnek az eredménye, mint ahogy azt a jelen ítélet 29. pontja is kimondta.
46 Az általános szabálytól eltérő ezen követelmény, amelyet kifejezetten erre irányuló törvényalkotás útján írtak elő, ezáltal az alaptőkében 20%‑os részesedéssel rendelkező minden részvényes számára biztosítja a lehetőséget, hogy blokkoló kisebbséget alkosson.
47 Igaz, hogy ez a lehetőség – mint ahogy azt a Németországi Szövetségi Köztársaság is hangsúlyozta – különbségtétel nélkül alkalmazandó. Hasonlóan a szavazati jogok felső határának előírásához, ez a szabály is szolgálhat a társaság minden részvényesének előnyére és hátrányára egyaránt.
48 Mindazonáltal az ügy irataiból következik, hogy 1960‑ban, a VW‑törvény elfogadásának idején a szövetségi állam és Alsószászország tartomány volt az újonnan privatizált Volkswagen társaság két legfőbb részvényese, akik 20‑20%‑os részesedéssel rendelkeztek az alaptőkében.
49 A Bíróság rendelkezésére bocsátott információk szerint, noha a szövetségi állam úgy döntött, hogy megválik a Volkswagen alaptőkéjében fennálló részesedésétől, Alsószászország tartomány a maga részéről továbbra is megtartja 20%‑os részesedését.
50 A VW‑törvény 4. §‑ának (3) bekezdése így olyan szabályozási eszközt hoz létre, amely lehetővé teszi a közjogi jogalanyok számára, hogy a társaságokra vonatkozó általános szabályokban megkövetelthez képest kisebb mértékű befektetéssel fenntartsák maguknak a blokkoló kisebbséget, amelynek révén megakadályozhatják egyes fontos határozatok meghozatalát.
51 A VW‑törvény 2. §‑ának (1) bekezdése azáltal, hogy a szavazati jogok felső határát minden esetben 20%‑ban állapítja meg, olyan jogi hátteret egészít ki, amely az említett közjogi jogalanyok számára biztosítja a lehetőséget, hogy az ilyen kisebb mértékű befektetéssel is jelentős befolyást gyakoroljanak.
52 Ez a helyzet, amennyiben korlátozza más részvényesek azon lehetőségét, hogy részesedést szerezzenek a társaságban abból a célból, hogy olyan tartós és közvetlen gazdasági kapcsolatokat hozzanak létre vagy tartsanak fenn vele, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy ténylegesen részt vegyenek az irányításában vagy ellenőrzésében, visszatarthatja más tagállamok közvetlen befektetőit.
53 A fenti megállapítást nem kérdőjelezheti meg a Németországi Szövetségi Köztársaság által hivatkozott azon érv sem, amely szerint a Volkswagen részvényei az európai értékpapír-piacon leggyakrabban vásárolt részvények között szerepelnek, amelyek nagy része más tagállamok befektetőinek kezében van.
54 Mint ahogy a Bizottság is hivatkozik rá, a tőke szabad mozgásának jelen kereset tárgyát képező korlátozásai ugyanis a Volkswagen alaptőkéjébe történő közvetlen befektetéseket érintik, nem pedig a portfólió-befektetéseket, amelyeket egyedül pénzügyi befektetési célzattal eszközölnek (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 19. pontját), és amelyekre a jelen kereset nem vonatkozik. Ami a közvetlen befektetőket illeti, meg kell állapítani, hogy a VW‑törvény 2. §‑ának (1) bekezdése és 4. §‑ának (3) bekezdése, amennyiben olyan jogi eszközt alakít ki, amely korlátozhatja a közvetlen befektetők azon lehetőségét, hogy részesedést szerezzenek a társaságban abból a célból, hogy olyan tartós és közvetlen gazdasági kapcsolatokat hozzanak létre vagy tartsanak fenn vele, amelyek biztosítják számukra, hogy ténylegesen részt vegyenek az irányításában vagy ellenőrzésében, csökkentik a Volkswagen alaptőkéjében történő részesedésszerzéshez fűződő érdeket.
55 Ezt a megállapítást nem érinti az a körülmény, hogy a Volkswagen részvényesei között olyan számban vannak jelen közvetlen befektetők, amely a Németországi Szövetségi Köztársaság szerint megfelel a más nagyvállalatok részvényesei között jelen lévő közvetlen befektetők számának. E körülmény alapján ugyanis nem kétséges, hogy a VW‑törvény szóban forgó rendelkezései a más tagállamokból származó, tényleges vagy potenciális közvetlen befektetőket visszatarthatták attól, hogy részesedést szerezzenek ennek a társaságnak a tőkéjében abból a célból, hogy olyan tartós és közvetlen gazdasági kapcsolatokat hozzanak létre vagy tartsanak fenn vele, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy ténylegesen részt vegyenek az irányításában vagy ellenőrzésében, miközben joguk volt ahhoz, hogy a tőke szabad mozgásának alapelvéből és az ezen alapelv által létrehozott védelemből származó előnyökben részesüljenek.
56 Meg kell tehát állapítani, hogy a VW‑törvény 2. §‑ának (1) bekezdése és 4. §‑ának (3) bekezdése együtt a tőke szabad mozgásának az EK 56. cikk (1) bekezdése szerinti korlátozását képezik.
A két tagnak a Volkswagen felügyelőbizottságába való delegálásának jogára alapított harmadik kifogásról
– A felek érvei
57 A Bizottság azt állítja, hogy a VW‑törvény 4. §‑ának (1) bekezdése, amely lehetővé teszi a szövetségi állam és Alsószászország tartomány részére, hogy két‑két tagot delegáljanak a Volkswagen felügyelőbizottságába mindaddig, amíg a társaságban részvényekkel rendelkeznek, eltér a részvénytársaságokról szóló törvény 101. §‑ának (2) bekezdésében foglalt szabálytól, amely szerint erről a jogról csak a társaság alapszabályában lehet rendelkezni, és csak a felügyelőbizottság részvényesek által kijelölt tagjainak egyharmadára vonatkozhat, azaz a Volkswagen esetében három tagra. A Bizottság szerint az említett 4. § (1) bekezdése, amennyiben korlátozza más részvényeseknek azt a lehetőségét, hogy ténylegesen részt vegyenek e társaság irányításában és ellenőrzésében, a tőke szabad mozgásának korlátozását képezi.
58 A Németországi Szövetségi Köztársaság arra hivatkozik, hogy a felügyelőbizottság ellenőrző, nem pedig döntéshozó szerv. Hozzáteszi, hogy a Volkswagen felügyelőbizottsága tagjainak száma a társaság tőkéjében való részesedéssel arányos, ebből a szempontból pedig Alsószászország tartomány felügyelőbizottsági képviselete alacsonyabb annál a részesedésnél, amellyel a tartomány ebben a tőkében rendelkezik. A Németországi Szövetségi Köztársaság azt állítja, hogy a VW‑törvény 4. §‑a (1) bekezdésének a befektetési döntések szempontjából végeredményben nincs gyakorlati jelentősége.
– A Bíróság álláspontja
59 A VW‑törvény 4. §‑a (1) bekezdésének alkalmazásával a szövetségi állam és Alsószászország tartomány számára biztosított a lehetőség, hogy mindaddig, amíg a Volkswagenben részvényekkel rendelkeznek, két‑két tagot, azaz összesen négy személyt tagként delegáljanak a társaság felügyelőbizottságába.
60 Az ilyen lehetőség eltérést jelent a társaságokra vonatkozó általános szabályoktól. Az általános szabály ugyanis az egyes meghatározott részvényesek számára biztosított delegálási jogokat a részvényesek által kijelölt felügyelőbizottsági tagok számának egyharmadára korlátozza. Mint ahogy a Bizottság is hivatkozik rá, anélkül hogy ezt az alperes vitatná: a Volkswagen esetében, ahol a felügyelőbizottság 20 tagból áll, akik közül 10‑et jelölnek a részvényesek, a társaságokra vonatkozó általános szabályok szerint a szövetségi állam és Alsószászország tartomány által delegálható tagok száma legfeljebb csak 3 lehetne.
61 A társaságokra vonatkozó általános szabályoktól eltérő különleges szabályról van tehát szó, amelyet egyedül a közjogi jogalanyok javára ír elő nemzeti törvényhozói intézkedés.
62 A szövetségi állam és Alsószászország tartomány részére előírt delegálási jog így azt a lehetőséget biztosítja számukra, hogy a felügyelőbizottság tevékenységében jelentősebb mértékben vegyenek részt annál, amit a részvényesi minőségük egyébként lehetővé tenne.
63 Még ha az említett tartomány delegálási joga, mint ahogy azt a Németországi Szövetségi Köztársaság megjegyezte, nem is bizonyul aránytalannak a Volkswagen alaptőkéjében jelenleg fennálló részesedéséhez képest, mindenesetre mind e tartomány, mind pedig a szövetségi állam már amiatt két képviselőt delegálhat a Volkswagen felügyelőbizottságába, hogy a társaságban részvényekkel rendelkezik, függetlenül a részesedésük mértékétől.
64 A VW‑törvény 4. §‑ának (1) bekezdése ezáltal olyan szabályozási eszközt hoz létre, amely azt a lehetőséget biztosítja a közjogi jogalanyok számára, hogy a befektetéseiket meghaladó mértékű befolyást gyakoroljanak. Ezzel összefüggésben, a többi részvényes befolyása a saját befektetéseik mértéke alatt maradhat.
65 Az a tény, hogy a felügyelőbizottság, mint ahogy azt a Németországi Szövetségi Köztársaság állítja, nem döntéshozó, hanem csupán ellenőrző szerv, nem kérdőjelezi meg az érintett közjogi jogalanyok jogállását és befolyását. Noha a német társasági jog a felügyelőbizottság feladataként a társaság ügyvezetésének felügyeletét és ellenőrzését, valamint a részvényesek ügyvezetésről történő tájékoztatását írja elő, ennek a feladatkörnek az ellátása érdekében olyan fontos hatáskörökkel ruházza fel ezt a szervet, mint az igazgatóság tagjainak kinevezése és visszahívása. Ezenkívül, mint ahogy a Bizottság emlékeztetett rá, a felügyelőbizottság jóváhagyása szükséges számos ügylethez, amelyek között a termelőlétesítmények alapításán és áthelyezésén kívül a fióktelepek létrehozása, ingatlanjavak vásárlása és eladása, befektetések, valamint más társaságok felvásárlása szerepel.
66 A VW‑törvény 4. §‑ának (1) bekezdése azáltal, hogy korlátozza más részvényesek azon lehetőségét, hogy részesedést szerezzenek a társaságban abból a célból, hogy olyan tartós és közvetlen gazdasági kapcsolatokat hozzanak létre vagy tartsanak fenn vele, amelyek biztosítják számukra, hogy ténylegesen részt vegyenek az irányításában vagy ellenőrzésében, visszatarthatja más tagállamok közvetlen befektetőit attól, hogy ennek a társaságnak a tőkéjébe befektessenek.
67 Ezt a megállapítást a jelen ítélet 53‑55. pontjában kifejtettekkel azonos okokból nem vonhatja kétségbe a Németországi Szövetségi Köztársaság által hivatkozott azon érv, amely szerint a nemzetközi pénzügyi piacokon a befektetők részéről élénk érdeklődés mutatkozik a Volkswagen részvényei iránt.
68 Az eddigieket figyelembe véve meg kell állapítani, hogy a VW‑törvény 4. §‑ának (1) bekezdése a tőke szabad mozgásának az EK 56. cikk (1) bekezdése szerinti korlátozását képezi.
69 Az a kérdés, hogy a szövetségi állam és Alsószászország tartomány él‑e az e 4. § (1) bekezdése által részükre biztosított joggal vagy sem, semmilyen jelentőséggel nem bír. Ebből a szempontból ugyanis elegendő azt megállapítani, hogy az a különleges és az általános szabályoktól eltérő jog, amely e közjogi jogalanyok számára biztosítja a Volkswagen felügyelőbizottsági tagjainak kijelölését, továbbra is fennáll a német jogrendszerben.
A korlátozások esetleges igazolásáról
A felek érvei
70 A Németországi Szövetségi Köztársaság másodlagosan arra hivatkozik, hogy a VW‑törvénynek a Bizottság által kifogásolt rendelkezéseit a közérdeken alapuló kényszerítő okok igazolják. Ez a törvény ugyanis, amely sajátos történeti összefüggésrendszer részét képezi, az „erőviszonyok méltányos egyensúlyát” hozta létre abból a célból, hogy figyelembe vegye a Volkswagen munkavállalóinak érdekeit, valamint védelemben részesítse a kisebbségi részvényeseket. Az említett törvény egyfajta szociális és regionális politikai, valamint gazdasági célkitűzést követett, amelyek keveredtek az iparpolitika célkitűzéseivel.
71 A Bizottság szerint, aki vitatja a fenti történeti megfontolások jelentőségét, a VW‑törvény nem a közérdeket szolgálja, mivel a Németországi Szövetségi Köztársaság által hivatkozott okok nem érvényesek minden olyan vállalkozásra, amely ennek a tagállamnak a területén végzi tevékenységét, hanem ez a törvény olyan gazdaságpolitikai célkitűzéseknek kíván megfelelni, amelyek nem igazolhatnák a tőke szabad mozgásának korlátozásait (a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 49. és 52. pontja).
A Bíróság álláspontja
72 A tőke szabad mozgását korlátozhatják az EK 58. cikkben szereplő okok vagy a közérdeken alapuló kényszerítő okok által igazolt nemzeti szabályozások, amennyiben nem létezik olyan közösségi harmonizációs intézkedés, amely előírná az ezen érdekek védelmének biztosításához szükséges intézkedéseket (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 49. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 45. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet 45. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 68. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 35. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 32. pontját).
73 Ilyen közösségi harmonizáció hiányában főszabály szerint a tagállamokra tartozik, hogy meghatározzák az ilyen jogos érdekek biztosítani kívánt védelmi szintjét, valamint hogy e szintet milyen módon kell elérni. Ugyanakkor kizárólag a Szerződés által kijelölt korlátok között és különösen az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett tehetik ezt meg, mely utóbbi megköveteli, hogy az elfogadott intézkedések alkalmasak legyenek az elérni kívánt célkitűzés megvalósítására és ne lépjenek túl az eléréséhez szükséges mértéken (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ügyben hozott ítélet 49. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben hozott ítélet 45. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Belgium ügyben hozott ítélet 45. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ügyben hozott ítélet 68. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben hozott ítélet 35. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 33. pontját).
74 A munkavállalók érdekeinek védelmével összefüggésben, amelyre a Németországi Szövetségi Köztársaság a VW‑törvény vitatott rendelkezéseinek igazolásaként hivatkozik, meg kell állapítani, hogy az említett tagállam nem tudta megmagyarázni, hogy ‑ a társaságot egyedül irányítani képes nagyrészvényessel szembeni védelem szükségességével kapcsolatos általános megfontolásokon kívül ‑ milyen okból lenne az e társaság munkavállalóinak védelmét képező cél eléréséhez szükséges és megfelelő, hogy a Volkswagen tőkéje vonatkozásában fenntartson egy megerősített és elmozdíthatatlan jogállást a közjogi jogalanyok javára.
75 Ezenkívül a felügyelőbizottság tagjainak delegálási jogával kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a német jogszabályok értelmében a munkavállalók maguk is képviselettel rendelkeznek ebben a szervben.
76 Következésképpen az említett tagállam által a munkavállalók védelmére alapított igazolás nem fogadható el.
77 Ugyanez érvényes arra az igazolásra, amelyet a Németországi Szövetségi Köztársaság a kisebbségi részvényesek védelmére kíván alapítani. Noha az utóbbiak védelmére irányuló e szándék is jogos érdeket képezhet, és a jelen ítélet 72. és 73. pontjában hivatkozott elvek tiszteletben tartásával még akkor is indokolhatja a jogalkotói beavatkozást, ha az egyébként a tőke szabad mozgásának korlátozását jelenti, meg kell állapítani, hogy jelen esetben egy ilyen szándék nem igazolhatja a VW‑törvény vitatott rendelkezéseit.
78 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelkezések olyan jogi hátteret képeznek, amely a szövetségi állam és Alsószászország tartomány számára biztosítja a lehetőséget, hogy nagyobb mértékű befolyást gyakoroljanak annál, ami a befektetéseikből rendes körülmények között következne. Márpedig a Németországi Szövetségi Köztársaság nem bizonyította, hogy egy ilyen jogállás fenntartása, amely ezeknek a közjogi jogalanyoknak a javát szolgálja, milyen okokból lenne szükséges vagy megfelelő a kisebbségi részvényesek általános érdekeinek védelméhez.
79 Nem zárható ki ugyanis, hogy az említett közjogi jogalanyok egyes különleges körülmények között olyan közérdek védelmére használják fel a jogállásukat, amely esetlegesen ellentétben áll az érintett társaság gazdasági érdekeivel, következésképpen pedig ellentétes a társaság többi részvényesének érdekeivel.
80 Végül, amennyiben a Németországi Szövetségi Köztársaság arra hivatkozik, hogy egy olyan jelentős vállalat, mint a Volkswagen tevékenysége olyan kihatással lehet a közérdekre, amely indokolja a társaságokra vonatkozó általános szabályok által előírt ellenőrzéseken túlmutató jogi biztosítékok létezését, meg kell állapítani, hogy ha ezt a tételt megalapozottnak is feltételezzük, az említett tagállam nem magyarázta meg, hogy ‑ arra a kockázatra vonatkozó általános megfontolásokon kívül, mely szerint a részvényesek a személyes érdekeiket a munkavállalók érdekei fölé helyezik ‑ milyen okokból bizonyulnak a VW‑törvénynek a Bizottság által kifogásolt rendelkezései megfelelőnek és szükségesnek ahhoz, hogy megóvják a Volkswagen tevékenysége által biztosított munkahelyeket.
81 A fentiekben kifejtett valamennyi megfontolásra tekintettel a Bizottság által hivatkozott és az EK 56. cikk (1) bekezdésének megsértésére alapított kifogásokat el kell fogadni.
82 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság – mivel hatályban tartotta a VW‑törvény 4. §‑ának (1) bekezdését, valamint a 4. §‑ának (3) bekezdésével egybevetett 2. §‑ának (1) bekezdését ‑ nem teljesítette az EK 56. cikk (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.
A költségekről
83 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Németországi Szövetségi Köztársaságot, mivel az általa felhozott jogalapok többsége tekintetében pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) A Németországi Szövetségi Köztársaság ‑ mivel hatályban tartotta a Volkswagenwerk korlátolt felelősségű társaság társasági részesedéseinek privatizációjáról szóló 1960. július 21‑i törvény (Gesetz über die Überführung der Anteilsrechte an der Volkswagenwerk Gesellschaft mit beschränkter Haftung in private Hand) 4. §‑a (1) bekezdésének, valamint a 4. §‑ának (3) bekezdésével egybevetett 2. §‑a (1) bekezdésének a jelen jogvitában alkalmazandó változatát ‑ nem teljesítette az EK 56. cikk (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.
2) A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Bíróság a Németországi Szövetségi Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.
Aláírások