PAOLO MENGOZZI
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2012. július 19.(1)
C‑286/11. P. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Tomkins plc
„Kartellek – A rézből és rézötvözetből készült szerelvények európai piaca – Bírságok – Az anyavállalatnak a leányvállalata cselekményeiért való együttes és egyetemleges felelőssége – A ne ultra petita szabálya – A kereset minősítése első fokon – A Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogköre – Valamennyi ténykörülmény figyelembevétele – A kontradiktórius eljárás elvének tiszteletben tartása”
I – Bevezetés
1. A jelen fellebbezéssel az Európai Bizottság a Törvényszék Tomkins kontra Bizottság ügyben 2011. március 24‑én hozott ítéletének(2) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amelyben ez utóbbi részben megsemmisítette az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81. cikke és az EGT‑Megállapodás 53. cikke értelmében megindított eljárásról (COMP/F/38.121 – „szerelvények”‑ügy) szóló, 2006. szeptember 20‑i 2007/691/EK bizottsági határozatot(3) (a továbbiakban: vitatott határozat) – amelynek tárgya a rézből, különösen rézötvözetből készült szerelvények európai piacán az áraknak, valamint az engedmények és visszatérítések összegének rögzítésére, az áremelések összehangolási mechanizmusainak alkalmazására, az ügyfelek felosztására és kereskedelmi információk cseréjére vonatkozóan 1988. december 31. és 2004. április 1‑je között fennállt kartell volt –, és csökkentette a Tomkins plc‑vel (a továbbiakban: Tomkins) szemben kiszabott bírság összegét, amelynek megfizetésére e társaságot a leányvállalatával, a Pegler Ltd‑vel (a továbbiakban: Pegler) egyetemlegesen és együttesen kötelezték.
2. Kifejezetten hivatkozva a Törvényszéknek a Tomkins leányvállalata által benyújtott keresetre vonatkozó, Pegler kontra Bizottság ügyben ugyanazon a napon kihirdetett ítéletének(4) alapjául szolgáló ügyre, amelyben a Törvényszék megsemmisítette a vitatott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az megállapította a Peglernek az 1988. december 31‑től 1993. október 29‑ig terjedő időszakban a jogsértésben való részvételét, és az e társasággal szemben kiszabott bírság összegét 5,25 millió euróról 3,4 millió euróra csökkentette, a Törvényszék megvizsgálta, hogy az említett ítéletből a Tomkins anyavállalatot illetően milyen következtetéseket kell levonni.
3. Azon tény ellenére, hogy a Tomkins csak az 1989. február 7‑ét megelőző időszak vonatkozásában vitatta a Peglernek a jogsértésben való részvételét (míg a Pegler 1993. október 29‑ig), a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Tomkinst mint a Peglernek a kartellben közvetlenül részt nem vevő anyavállalatát terhelő felelősség nem haladhatja meg leányvállalatának felelősségét. Úgy vélve, hogy olyan megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be hozzá, amely keresetben foglalt kérelmek tárgya ugyanaz, mint a Pegler által párhuzamosan benyújtott keresetben foglalt kérelmeké, a Törvényszék a ne ultra petita szabályt teljes mértékben figyelmen kívül hagyva megsemmisítette a megtámadott ítélet rendelkező részének 1. pontjában a vitatott határozat 1. cikkét is annyiban, amennyiben az a Tomkinst illetően az 1988. december 31‑től 1993. október 29‑ig tartó időszakra vonatkozik, valamint az említett rendelkező rész 2. pontjában 4,25 millió euróra csökkentette az ez utóbbival szemben kiszabott bírság összegét, amelyből 3,4 millió euró megfizetéséért a Peglerrel egyetemlegesen felel.
4. Fellebbezésének alátámasztására a Bizottság öt jogalapra hivatkozik, azaz hogy a Törvényszék megsértette a ne ultra petita szabályát, tévesen állapította meg, hogy a Tomkins anyavállalat és leányvállalata, a Pegler által benyújtott keresetek tárgya ugyanaz, továbbá a Törvényszék nem vette figyelembe azon tényt, hogy a Tomkins olyan vállalkozás részét képezte, amely a jogsértés elkövetését elismerte, továbbá hivatkozik az indokolási kötelezettség megsértésére és a megtámadott ítélet ellentmondásosságára, és végül a kontradiktórius eljárás elvének és a tisztességes eljáráshoz való jognak a megsértésére.
5. A Tomkins a fellebbezés elutasítását kéri.
6. A Bíróság által feltett írásbeli kérdést követően, amelyre a felek az előírt határidőn belül válaszoltak, a Bíróság a 2012. május 2‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait.
II – Elemzés
7. Már most le kívánom szögezni, hogy a fellebbezés Bizottság által kifejtett második jogalapjának véleményem szerint helyt kell adni, ami a megtámadott ítélet részleges hatályon kívül helyezését eredményezi. Úgy vélem ugyanis, hogy a Törvényszék tévesen minősítette a Tomkins első fokon előterjesztett kérelmét olyan megsemmisítés iránti keresetnek, amely keresetben foglalt kérelmek tárgya ugyanaz, mint leányvállalata, a Pegler által párhuzamosan benyújtott keresetben foglalt kérelmeké. Először is tehát a fellebbezés e jogalapját vizsgálom meg. Elemzésemben mindenekelőtt rávilágítok a Tomkins által az első fokon eljáró bíróság előtt kifejtett jogalapokra, valamint az ez utóbbi előtti eljárás lefolyására.
A – A fellebbezés annak téves megállapítására alapított második jogalapjáról, hogy a Tomkins anyavállalat által benyújtott kereset és leányvállalata, a Pegler által benyújtott kereset tárgya ugyanaz volt
8. Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a vitatott határozat 1. cikkében a Bizottság megállapította, hogy a Pegler és a Tomkins az 1988. december 31‑től 2001. március 22‑ig tartó időszakban részt vett az EK 81. cikkbe ütköző jogsértésben. Következésképpen a Bizottság az említett határozat 2. cikkének h) pontjában velük szemben 5,25 millió euró bírságot szabott ki, amelynek megfizetésére a Tomkins anyavállalatot és a Pegler leányvállalatot együttesen és egyetemlegesen kötelezte.
9. A Pegler és a Tomkins a vitatott határozat ellen külön‑külön keresetet nyújtott be a Törvényszékhez.
10. Nem vitatott, hogy a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a vitatott határozat megsemmisítése iránti, másodlagosan pedig a Peglerrel szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelmet terjesztettek elő a Törvényszékhez.
11. Emlékeztetek arra, hogy a vitatott határozat ellen 2006. december 15‑én benyújtott keresetében a Tomkins pedig e határozat megsemmisítését, valamint a vele szemben a Bizottság által a vitatott határozat 2. cikkének h) pontjában kiszabott bírság összegének csökkentését kérte. Keresetének alátámasztására a Tomkins négy jogalapot ismertetett, amelyek közül az első három arra a kérdésre vonatkozott, hogy a Pegler jogsértő magatartása betudható‑e a Tomkinsnak, a negyedik pedig „a bírság kiszámítása során elkövetett téves jogalkalmazáson és ténybeli tévedéseken” alapult(5). E jogalap két részből állt: az első a bírság összegének a Tomkins forgalmán alapuló, elrettentés céljából való növelésével kapcsolatban elkövetett mérlegelési hibára vonatkozott, a második pedig arra, hogy a Bizottság a Pegler által elkövetett jogsértés időtartamának meghatározásakor hibát követett el.
12. Amint a megtámadott ítélet 23. pontjából kitűnik, a Tomkins 2009. december 22‑én elállt az első, második és harmadik jogalapjától, valamint negyedik jogalapjának első részétől.
13. Ennélfogva a Törvényszéknek már csak a negyedik jogalap mások részéről kellett határoznia, amely valóban a jogsértés időtartamának meghatározásakor elkövetett hibán alapult, azonban a Tomkinsszal szemben kiszabott bírság összegének csökkentését célzó jogalap keretébe illeszkedett.
14. A Törvényszék tehát véleményem szerint – azt követően, hogy a Tomkins részben elállt a jogalapjaitól – nem állapíthatta volna meg, hogy még mindig határoznia kell a jogsértésnek a vitatott határozat 1. cikkében való megállapításának megsemmisítése iránti keresetről. Ellenkezőleg, tudomásul kellett volna vennie, hogy a Tomkinsnak a vitatott határozat e cikkének megsemmisítését célzó kérelmeit ettől kezdve már nem támasztották alá jogalapok, és hogy mindenesetre a Tomkins kérelme az EK 229. cikknek, valamint a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet(6) 31. cikkének megfelelően arra korlátozódott, hogy felkérte a Törvényszéket, hogy a Bizottság által a vitatott határozat 2. cikkének h) pontjában kiszabott bírság összegét illetően gyakorolja korlátlan felülvizsgálati jogkörét.
15. A Tomkins első fokon előterjesztett kérelmének e minősítése, amelyet a Törvényszéknek el kellett volna végeznie, nem csupán lehetséges volt, hanem szükséges is.
16. Először is semmilyen eljárási akadálya nem volt annak, hogy a Törvényszék annak megállapítására szorítkozzon, hogy e kérelem – azt követően, hogy a Tomkins a jogalapjainak lényeges részétől elállt – arra korlátozódott, hogy felkérte a Törvényszéket, hogy a bírság összegének megváltoztatására vonatkozó jogkörét gyakorolja.
17. Kétségtelen, hogy az EK‑Szerződés nem rendelkezik a „korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlására irányuló keresetről” mint önálló jogorvoslati lehetőségről, tehát úgy tűnik, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlását a megsemmisítés iránti kereset benyújtására előírt határidő betartásától teszi függővé.(7) Következésképpen az e határidő lejártát követően benyújtott megváltoztatás iránti kérelem elfogadhatatlan.
18. A jelen ügyben azonban nem vitatott, hogy az EK 230. cikkben megállapított határidőt valóban betartották, amikor a Tomkins 2006. december 15‑én benyújtotta keresetét a Törvényszékhez, azt megelőzően, hogy e társaság elállt volna a vitatott határozat 1. cikkének jogellenességére alapított jogalapjaitól.
19. Egyébiránt a Törvényszék – azt követően, hogy a Tomkins elállt jogalapjainak lényeges részétől – egyáltalán nem nyilváníthatta a Tomkins ily módon behatárolt kérelmét elfogadhatatlannak, mind azért, mert a kereset elfogadhatóságát a benyújtásának időpontjában kell megvizsgálni(8), mind pedig azért, mert a gondos igazságszolgáltatással összeegyeztethetetlen lenne valamely kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítani azt követően, hogy valamelyik fél különösen az igazságszolgáltatás gyorsaságával összefüggő okokból elállt a kérelmeit alátámasztó jogalapok egy részétől.
20. Végezetül az ítélkezési gyakorlat olyan helyzetekre hivatkozik, amikor a Törvényszékhez megváltoztatás iránti kérelmeket terjesztettek elő, függetlenül bármilyen megsemmisítés iránti keresettől, anélkül hogy az uniós bíróság emiatt akadályát látta volna annak, hogy a kérelem megalapozottságáról határozzon.(9)
21. Másodszor azon tény, hogy a negyedik jogalapnak a Tomkins által a Törvényszék előtt kifejtett második része a jogsértés időtartamának meghatározása során elkövetett hibára vonatkozott, nem jelenti azt, hogy e rész – a bírság összegének kiszámítására vonatkozó kifogásokon túl – a vitatott határozatnak az EK 81. cikkbe ütköző jogsértést megállapító 1. cikkének megsemmisítése iránti kérelmet is tartalmazott.
22. Kétségtelenül igaz, hogy a jogsértés időtartama a jogsértés EK 81. cikk alapján való megállapításának és a bírságösszeg 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésében foglaltak szerinti megállapításának közös eleme.
23. Márpedig, noha el lehet ismerni, hogy a Törvényszék arra való felkérése, hogy semmisítse meg az EK 81. cikkbe ütköző jogsértés Bizottság általi megállapítását, akár közvetve magában foglalhatja a Törvényszék arra való felkérését, hogy törölje vagy csökkentse a bírságnak a Bizottság által megállapított összegét(10), ennek ellenkezője véleményem szerint nem fogadható el. Amennyiben ugyanis e megoldást el kellene fogadni, az kiterjesztené a jogvitának a felek által meghatározott keretét.
24. Az ítélkezési gyakorlat e kérdésben is olyan különböző ügyekre hivatkozik, amelyekben az uniós bíróság – kizárólag a bírság összegének csökkentése érdekében – jogosan vizsgálta meg a jogsértés időtartamának értékelésekor elkövetett téves jogalkalmazásra alapított jogalapokat, anélkül hogy ez a Törvényszéket arra vezette volna, hogy e téves jogalkalmazást a jogsértés Bizottság általi megállapításával összefüggésben is értékelje.(11)
25. Kétségtelenül úgy tűnik – noha bizonyossággal nem állíthatom –, hogy a Törvényszék arra törekedett, hogy a két ítéletében, azaz a megtámadott ítéletben és a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben koherens megoldást találjon. Amikor ugyanis az 1988. december 31‑től 1993. október 29‑ig tartó időszak vonatkozásában a Pegler jogsértésben való részvételét illetően megsemmisítette a vitatott határozat 1. cikkét(12), számomra úgy tűnik, hogy nehezére esett az, hogy a Tomkinst illetően ne ugyanígy járjon el, amelynek mint anyavállalatnak a felelőssége szerinte nem haladhatta meg leányvállalatának, a Peglernek a felelősségét.(13)
26. E kizárólagos cél – bármennyire is jogosnak tűnik – nem vezethet azonban az első fokon eljáró bírósághoz benyújtott keresetek elferdítéséhez. Közelebbről a bíróság – bármilyen okok is motiválják – nem léphet a felek helyébe azáltal, hogy például megkísérli orvosolni kereseteik hiányosságait, vagy kiküszöbölni azok inkoherenciáját, nem törődve a többi fél jogbiztonságával, és annak veszélyével, hogy ítéleteit önkényes eljárásban hozza meg.
27. Harmadszor, amint a Törvényszék előtti keresetlevélből kitűnik, és amint ezt a Tomkins a Bíróság előtti tárgyaláson megerősítette, azon tény, hogy e társaság a negyedik jogalap második része keretében a bírság összegének csökkentését kérelmezte, elegendő azon megállapítás megerősítésére, miszerint e társaság kizárólag a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlását kérte.
28. A Törvényszéknek a keresetet tiszteletben tartva tehát annak megállapítására kellett volna korlátozódnia, hogy az említett rész kizárólag a Tomkins azon kérelmeit támaszthatja alá, amelyek a Bizottság által a vitatott határozat 2. cikkének h) pontjában kiszabott bírság összegének csökkentésére irányulnak.
29. Végezetül, noha a jogalapjainak lényeges részétől való elállást követően a Tomkins csupán a negyedik jogalap első részét tartotta fenn, amely – emlékezzünk – a bírság összegének elrettentés céljából való növelése során elkövetett mérlegelési hibán alapul, egyértelmű, hogy a Törvényszék e kérelmet csak arra vonatkozó felkérésnek értelmezhette volna, hogy gyakorolja korlátlan felülvizsgálati jogkörét anélkül, hogy az EK 81. cikkbe ütköző jogsértés megállapítását illetően előzetesen megvizsgálná a vitatott határozat jogszerűségét.
30. A fentiekből kitűnik, hogy – amint a Bizottság a fellebbezésének második jogalapjában érvelt – a Tomkins T‑382/06. sz. ügyben előterjesztett kérelmeinek tárgya és a Pegler T‑386/06. sz. ügyben előterjesztett kérelmeinek tárgya nem volt azonos, mivel a Tomkins keresete, azt követően, hogy jogalapjainak lényeges részétől elállt, már nem irányult a vitatott határozat 1. cikkének megsemmisítésére.
31. Azt javaslom tehát, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet rendelkező részének 1. pontját, amelyben maga a Törvényszék megsemmisítette a vitatott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben az a Tomkinst illetően az 1988. december 31‑től 1993. október 29‑ig tartó időszakra vonatkozik.
32. Ennélfogva nem szükséges megvizsgálni a Bizottság fellebbezésének többi jogalapját annyiban, amennyiben azok a megtámadott ítélet rendelkező része ugyanezen pontjának hatályon kívül helyezésére irányulnak.
33. Ellenben meg kell vizsgálni azokat annyiban, amennyiben a Bizottság azt is kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítélet rendelkező részének 2. pontját, amelyben a Törvényszék csökkentette a Tomkinsszal szemben kiszabott bírság összegét.
B – A fellebbezésnek a ne ultra petita szabályának megsértésére alapított, első jogalapjáról
34. Fellebbezésének első jogalapjával a Bizottság úgy érvel, hogy az egyetlen vállalkozást alkotó jogalanyokkal szemben kiszabott bírságok változhatnak még akkor is, ha e bírságok meghatározott részét illetően egyetemleges felelősség került megállapításra. Következésképpen az ugyanazon vállalkozást alkotó két jogalany egyetemleges felelősségének nincs jelentősége azon szabály alkalmazását illetően, miszerint a bíróság nem határozhat a kereseten túlterjedően. A Bíróság előtti tárgyaláson a Bizottság megismételte álláspontját, miszerint a kereseten túlterjedő határozathozatal tilalma kiterjed a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlására is.
35. Ráadásul a Bizottság szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor a jogsértés időtartamára vonatkozó jogalapról úgy határozott, hogy nem vizsgálta meg maga a Tomkins által a jogsértés kezdő időpontjára vonatkozóan előadott jogi érveket, és ehelyett csupán a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítélet kimenetelére hivatkozott.
36. A Tomkins előadja, hogy a Törvényszék csupán ítélkezési gyakorlatának megfelelően gyakorolta a szankciókat illetően fennálló korlátlan felülvizsgálati jogkörét, figyelembe véve az eljárásban részt vevő felek által hivatkozott ténybeli elemeket. Így a Törvényszék nem sértette meg a kereseten túlterjedő határozathozatal tilalmát, és rendelkezik annak lehetőségével, hogy a bírságot törölje és/vagy csökkentse.
37. Ami engem illet, úgy vélem, hogy a Bizottság jogalapja nem fogadható el azon lényeges okból, hogy a ne ultra petita szabálya, amely a bíróság jogköreit a felek által hozzá előterjesztett kérdésekre korlátozza, szinte semmi szerepet nem játszik az uniós bíróságot az EK 229. cikk alapján megillető korlátlan felülvizsgálat gyakorlásával összefüggésben.(14)
38. Az időközben állandósult ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a korlátlan felülvizsgálati jogkör feljogosítja a Törvényszéket arra, hogy a jogszerűség egyszerű felülvizsgálatán túl, amely csak a megsemmisítés iránti kereset elutasítását vagy a megtámadott jogi aktus megsemmisítését teszi lehetővé, a jogi aktust megváltoztassa, azaz a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítse – még megsemmisítés hiányában is –, figyelemmel valamennyi ténybeli körülményre, a kiszabott bírság összegének törlése, csökkentése vagy növelése érdekében.(15)
39. Így a fent hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a Bíróság elutasította az arra alapított fellebbezési jogalapot, hogy a Törvényszék állítólag megsértette a ne ultra petita szabályát, amikor enyhítő körülmények miatt megváltoztatta az együttható alkalmazásának szabályait erre vonatkozó bármilyen kérelem hiányában, azon egyszerű oknál fogva, hogy – mivel a bírság összegének kérdését a mérlegelésére bízták – a Törvényszék az EK 229. cikk, valamint a Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet(16) – amelynek helyébe az 1/2003 rendelet lépett – alkalmazása keretében jogosult volt a Bizottság által kiszabott bírság összegét törölni, csökkenteni vagy növelni.(17)
40. Ezt az értékelést könnyű megérteni, ha a korlátlan felülvizsgálati jogkör szerepét úgy tekintjük, hogy az a vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságösszeg független és pártatlan bíróság általi maximális terjedelmű felülvizsgálatának a vállalkozások számára nyújtott további biztosítéka.(18)
41. A Törvényszék korlátlan felülvizsgálatának „további biztosítékként” való minősítését már megerősítette a Bíróság annak meghatározása keretében, hogy a bírságok kiszabására tekintettel a Bizottság előtt milyen terjedelmű a vállalkozások védelemhez való joga.(19)
42. Ezzel összefüggésben e minősítés csak azt jelentheti, hogy a bírság összegének a Törvényszék előtti vitatásával a vállalkozásoknak a Bizottság által megállapított pontos összeg teljes tudatában lehetőségük van arra, hogy bármilyen kifogást emeljenek ezen összeg Bizottság által elvégzett kiszámítását illetően mind a jogszerűség, mind pedig a célszerűség tekintetében, így bármely védekezési jogalappal – a jogszerűségi felülvizsgálattal szorosan összefüggő kötöttségeken túl – befolyásolhatják a bíróság meggyőződését a bírság megfelelő összegét illetően.(20)
43. Márpedig e további biztosíték hatékony működése érdekében a Törvényszéknek a jelen indítvány 38. pontjában említett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően jogosultnak kell lennie különösen arra, hogy „valamennyi ténybeli körülményt”(21) figyelembe vegye, ideértve például az előtte vitatott határozat meghozatalát követő körülményeket is(22), amit a jogszerűségi felülvizsgálattal szorosan összefüggő kötöttségek főszabály szerint nem tennének lehetővé a számára(23).
44. A jelen ügyben a Törvényszék nem hagyhatta figyelmen kívül a Tomkins leányvállalatára vonatkozó, fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítélet keretében tett saját megállapításait, amelyek szerint a Bizottság nem bizonyította, hogy a Pegler az 1988. december 31‑től 1993. október 29‑ig tartó időszakban közvetlenül részt vett a jogsértésben. Ezen, a Bizottság aktájában szereplő iratokon alapuló megállapítások a megtámadott ítéletben elvégzett értékelések keretében bizonyosan ténybeli körülmények jellegével bírtak, amelyeket a Törvényszék a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatra tekintettel jogosult volt figyelembe venni.
45. A Bizottság által a Bíróság előtti tárgyaláson előadottakkal ellentétben a Törvényszék e tekintetben nem hozott fel hivatalból jogi alapot, ami a Bíróság 2011. december 8‑i ítéletei(24) szerint még a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlásával összefüggésben is tilos(25), hanem egyszerűen figyelembe vette az aktában szereplő összes ténybeli körülményt, ideértve tehát a Tomkins leányvállalatára vonatkozó párhuzamos ügyben tett saját megállapításait is, a Tomkinsszal szemben kiszabott bírság összege megfelelő jellegének értékelése érdekében, amint erre e társaság a negyedik jogalapjának második részében felkérte.
46. Egyebekben hatástalan a Bizottság azon kifogása, miszerint a Tomkins és a Pegler egyetemleges felelősségének megállapítása nem tette lehetővé azt, hogy a Törvényszék – ideértve azon esetet is, amikor korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolja – függetlenítse magát a ne ultra petita szabályától. Amint ugyanis épp bemutattam, a Törvényszék e körülmények között nem volt köteles e szabály betartására.
47. Javaslom tehát a Bizottság fellebbezése első jogalapjának elutasítását.
C – A fellebbezés arra alapított harmadik jogalapjáról, hogy a Törvényszék nem vette figyelembe azon tényt, hogy a Tomkins a jogsértés elkövetését elismerő vállalkozás részét képezte
48. A Bizottság szerint, amely a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre utal, e társaság jogsértéssel kapcsolatos felelősségének csökkenése „alvó társaság” jogállásán alapul, nem pedig azon a tényen, hogy a Tomkins‑csoport nem vett részt a jogsértésben. Azon tény, hogy a Pegler a csoporton belül meghatározott időszak vonatkozásában lehet, hogy nem volt a vitatott határozat megfelelő címzettje, csak e leányvállalatot érinti, és nem mentesíti a vállalkozás egészét a versenyszabályokba ütköző jogsértésért fennálló felelőssége alól. Így a Törvényszék az 1989. január 20. és 1993. október 29. közötti időszak vonatkozásában nem csökkenthette volna jogszerűen a Tomkins bírságának összegét azzal érvelve, hogy „a Tomkins felelőssége szigorúan a Pegler felelősségéhez kapcsolódik”, olyan viszonyra támaszkodva, amely nem létezik. Mindenesetre az anyavállalat és a leányvállalat közötti szigorú felelősségi viszony nem jelent abszolút szabályt.
49. Tökéletesen egyetértek a Bizottság azon érvelésével, hogy a Törvényszék által megállapított, a Tomkins és a Pegler között fennálló szigorú felelősségi viszony nem tekinthető olyan szabálynak, amely minden olyan helyzetben érvényes, amikor az anyavállalat felelősségét a leányvállalatának magatartása váltja ki.
50. A kérdés azonban nem ez, és a Törvényszék a megtámadott ítéletben sosem állította, hogy megállapításai általános érvényűek lennének.
51. Valójában a fellebbezés jelen jogalapja – ahogyan a Tomkins érvelt – arra kéri a Bíróságot, hogy értékelje újra a Törvényszék által nem csupán a megtámadott ítéletben, hanem a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében tett ténybeli megállapításokat is, mely utóbbi ítélet már jogerőre emelkedett, mivel a Bizottság nem nyújtott be ellene fellebbezést. Az ilyen kérelem a fellebbezés keretében természetesen elfogadhatatlan.(26)
52. Még ha feltételezzük is, hogy a fellebbezés jelen jogalapja elfogadható, azt mindenesetre megalapozatlannak kellene nyilvánítani.
53. A Törvényszék által tett megállapításokból ugyanis lényegében az következik, hogy a vitatott határozat kizárólag azért állapította meg a Tomkinsnak a bírság megfizetéséért fennálló egyetemleges felelősségét, mivel a Pegler közvetlenül részt vett a jogsértésben. Márpedig, mivel a Törvényszék mind a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben, mind pedig a megtámadott ítélet 37–39. pontjában kiemelte, hogy a vitatott határozatban nem nyert bizonyítást, hogy a Pegler, az említett határozatban megjelölt egyetlen jogalany, 1988. december 31. és 1993. október 29. között közvetlenül részt vett a jogsértésben, ez logikusan minden alaptól megfosztotta a Tomkinsnak a vitatott határozatban megállapított egyetemleges felelősségét. Ennélfogva a Törvényszék a megtámadott ítéletben helyesen állapíthatta meg, hogy a Tomkins felelőssége nem haladhatja meg a Peglerét (a 38. pont vége), illetve hogy az szorosan összefügg az utóbbival (46. pont).
54. Ezen túlmenően a Bizottság – ahogyan a vitatott határozatban sem tette meg – nem jelezte, és a fortiori nem is bizonyította, hogy a Pegleren kívül valamely más jogalany az 1988. december 31‑től 1993. október 29‑ig tartó időszakban részt vehetett a jogsértésben oly módon, hogy ez az említett időszak vonatkozásában a Tomkins anyavállalat felelősségét eredményezte a vitatott határozatban vele szemben kiszabott bírság megfizetéséért.
55. Javaslom tehát a fellebbezés e jogalapjának elutasítását.
D – Az indokolási kötelezettség megsértésére és a megtámadott ítélet ellentmondásosságára alapított, negyedik jogalapról
56. A Bizottság úgy érvel, hogy a megtámadott ítélet sérti az indokolási kötelezettséget, mivel nem fejti ki elég pontosan a ne ultra petita szabályától való eltérést, amely szabályt először a Törvényszék vezette be. Ezenkívül a megtámadott ítélet 57. pontjában, amely az elrettentés címén alkalmazott szorzótényezőre vonatkozik, a Törvényszék inkoherens és pontatlan volt, amikor felkérte a Bizottságot arra, hogy a Tomkins tekintetében vonja le a bírság megfizetéséért való egyetemleges felelősségből eredő következtetéseket, mielőtt saját maga meghatározta volna a bírság összegét.
57. A fellebbezés e jogalapja hatástalannak tűnik.
58. Ami az első kifogást illeti, az nem fogadható el, mivel – amint azt a fenti fejtegetéseimben bemutattam – a korlátlan felülvizsgálat gyakorlása keretében a Törvényszéknek nem kell betartania a ne ultra petita szabályát.(27)
59. A második kifogást illetően emlékeztetek arra, hogy a Törvényszék nem határozott a Tomkins által felhozott negyedik jogalap arra alapított első részéről, hogy a bírság összegének elrettentő céllal való növelésekor mérlegelési hibát követtek el, azon oknál fogva, hogy a Tomkins e résztől elállt.
60. Ennélfogva, még ha feltételezzük is, hogy el kell fogadni a Bizottság azon kifogásait, amelyek a Törvényszék e részre vonatkozó értékelésével kapcsolatosak, e kifogások semmilyen következménnyel nem járnának a megtámadott ítélet rendelkező része 2. pontjának megsemmisítését illetően, mivel e pont a bírság összegét úgy állapítja meg, hogy nem tér el az említett elrettentő célt szolgáló növeléssel összefüggésben a vitatott határozatból eredő számítástól.
61. Következésképpen javaslom a fellebbezés negyedik jogalapjának elutasítását.
E – A kontradiktórius eljárás elvének és a tisztességes eljáráshoz való jognak a megsértésére alapított, ötödik jogalapról
62. A Bizottság szerint a Törvényszék megsértette a kontradiktórius eljárás elvét és a tisztességes eljáráshoz való jogot, amikor nem adott neki lehetőséget arra, hogy állást foglaljon a Törvényszék azon szándékával kapcsolatban, hogy kizárólag a leányvállalat által a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben felhozott jogalapokra támaszkodva csökkenti a Tomkinsszal szemben kiszabott bírságot.
63. Ugyanis, noha véleményem szerint a Törvényszék az értékelése során eljárási szabálytalanságot követett el, ez számomra nem tűnik elegendőnek ahhoz, hogy a megtámadott ítélet rendelkező része 2. pontjának hatályon kívül helyezését eredményezze.
64. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a kontradiktórius eljárás elve, amely a védelemhez való jog részét képezi, és amelynek betartásáról az uniós bíróságok kötelesek gondoskodni, főszabály szerint magában foglalja az eljárásban részt vevő felek jogát arra, hogy megismerjék a bírósághoz benyújtott bizonyítékokat és észrevételeket, és hogy azokat megvitathassák.(28) Ezzel összefüggésben a Bíróság kimondta továbbá, hogy alapvető jogelvet sértene, ha valamely bírósági határozat olyan tényeken vagy iratokon alapulna, amelyekről a felek vagy a felek valamelyike nem szerezhetett tudomást, és amelyekről ezáltal álláspontjukat sem adhatták elő.(29) Végül a tisztességes eljáráshoz való joghoz kapcsolódó követelmények tiszteletben tartása érdekében fontos, hogy a felek mind az olyan tényállási elemeket, mind pedig az olyan jogi kérdéseket megvitathassák, amelyek az eljárás kimenete szempontjából meghatározók.(30)
65. A kontradiktórius eljárás elvének előnyeiből az uniós bíróság előtti eljárásban részes minden félnek részesülnie kell, bármilyen jogállása is legyen. Következésképpen az uniós intézmények is hivatkozhatnak erre az elvre, amennyiben félként vesznek részt ilyen eljárásban.(31)
66. Véleményem szerint az uniós bíróság a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása keretében nem vonhatja ki magát ezen elv tiszteletben tartása alól.
67. E tekintetben a Bíróság nem csupán kiemelte az uniós bíróságok előtti eljárás kontradiktórius jellegét – az EK 229. cikk alapján gyakorolt korlátlan felülvizsgálattal összefüggésben is(32) –, hanem megvizsgálta azt is, hogy a Törvényszék tiszteletben tartotta‑e a védelemhez való jogot – amely magában foglalja a kontradiktórius eljárás elvét –, amikor a Bizottság által kiszabott bírság összegének megváltoztatására vonatkozó hatáskörét gyakorolta.(33)
68. E megközelítés abból a jogos aggodalomból ered, hogy a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása nem vezethet olyan tények vagy szempontok vizsgálatához, amelyeket a feleknek nem volt ténylegesen lehetőségük vitatni.(34)
69. Amint az arra vonatkozó korábbi fejtegetéseimben már jeleztem, a ne ultra petita szabálya nem alkalmazható akkor, amikor a Törvényszék korlátlan felülvizsgálatot gyakorol, ez utóbbi jogosult figyelembe venni minden ténybeli körülményt a Bizottság által vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok összege megfelelő jellegének vizsgálatakor. E körülmények véleményem szerint magukban foglalják a Törvényszék olyan párhuzamos ügyekben tett saját ténybeli megállapításait is, amelyek – mint a jelen ügyben is – ugyanazon vállalkozást alkotó különböző jogalanyokra vonatkoznak.
70. E jogkört azonban a kontradiktórius eljárás elvének tiszteletben tartásával kell gyakorolni, amely szabályt a Törvényszék a megtámadott ítéletben figyelmen kívül hagyta.
71. Mindenekelőtt egyértelmű, hogy a fellebbezés jelen jogalapjával a Bizottság nem annak kifogásolására szorítkozik, hogy a Törvényszék nem adott neki alkalmat arra, hogy véleményt mondjon magáról a Tomkinsszal szemben kiszabott bírságösszeg csökkentésének elvéről. A Törvényszék előtti eljárás során ugyanis lehetősége volt ezen, a Tomkins keresete negyedik jogalapjának második részében kifejezetten felhozott kérdés vitatására.
72. Nem vitatott viszont, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet kihirdetését megelőzően egyszer sem kérte fel a Bizottságot arra, hogy adja elő a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében tett azon megállapításaival kapcsolatos észrevételeit, hogy a leányvállalat az 1988. december 31‑től 1993. október 29‑ig tartó időszakban nem vett részt közvetlenül a jogsértésben, amely megállapítások alapján a Törvényszék a megtámadott ítéletben csökkentette az anyavállalattal szemben kiszabott bírság összegét.(35)
73. Márpedig tagadhatatlan, hogy a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben tett, a leányvállalat jogsértésben való részvételének időtartamára vonatkozó megállapítások a megtámadott ítéletben „olyan tényállási elemek” jellegét öltötték, amelyek a jelen indítvány 64. pontjában említett ítélkezési gyakorlat értelmében „az eljárás kimenete szempontjából meghatározók”.
74. Ezen értékelés nem jelenti azonban azt, hogy a kontradiktórius eljárás elvének megsértése a megtámadott ítéletnek a jelen indítványban már javasoltnál nagyobb terjedelmű megsemmisítését – azaz nem csupán az említett ítélet rendelkező része 1. pontjának, hanem a 2. pontjának a megsemmisítését is – eredményezi.
75. E tekintetben az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének megfelelően a Bíróság – amint az ítélkezési gyakorlatból kitűnik(36) – megvizsgálja, hogy a Törvényszék előtti eljárási szabálytalanságok hátrányosan befolyásolják‑e a fellebbező érdekeit.
76. E vizsgálat a jelen ügyben azon kérdésre vonatkozik, hogy – abban az esetben, ha a Bizottságnak lehetősége lett volna észrevételek megtételére azzal kapcsolatban, hogy a Törvényszék nem veheti figyelembe a Pegler által a jogsértésben való részvételének időtartamával kapcsolatban a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló párhuzamos ügyben előadott kifogásokat – ezen észrevételek alkalmasak lettek volna‑e arra, hogy befolyásolják a Tomkinsszal szemben kiszabott bírság összegének a Törvényszék által a megtámadott ítéletben való csökkentését.
77. Erre a kérdésre véleményem szerint nemleges válasz adandó.
78. Amint a Bizottság fellebbezése első jogalapjának elemzésekor már említettem, a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében jogosan vehette figyelembe saját, a leányvállalat jogsértésben való közvetlen részvételének időtartamára vonatkozóan a fent hivatkozott Pegler kontra Bizottság ügyben tett megállapításait a Tomkins megváltoztatás iránti kérelmének elbírálásakor.
79. Ráadásul, amint a fellebbezés harmadik jogalapjának vizsgálata keretében fentebb jeleztem, a Törvényszék az ügy sajátos körülményeire tekintettel téves jogalkalmazás nélkül állapíthatta meg azt is, hogy a Tomkinsnak a Bizottság által kiszabott bírság megfizetéséért való felelőssége nem haladhatja meg a Peglerét.
80. Következésképpen – még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság a Törvényszék előtt hivatkozhatott az említett jogalapokra – ezen észrevételek nem lettek volna alkalmasak arra, hogy befolyásolják a bírság összegének a megtámadott ítéletben megállapított csökkentését.
81. E körülmények között javaslom a Bizottság fellebbezése ötödik jogalapjának elutasítását, és a fellebbezés teljes egészében való elutasítását annyiban, amennyiben az a megtámadott ítélet rendelkező része 2) pontjának megsemmisítésére irányul, amely pontban a Törvényszék a Tomkinsszal szemben kiszabott bírság összegét 5,25 millió euróról 4,25 millió euróra csökkentette, amelyből 3,4 millió eurót a Peglerrel egyetemlegesen köteles megfizetni.
III – Végkövetkeztetés a fellebbezésről
82. E fejtegetések összességének lezárása érdekében – amint a jelen indítvány 30. és 31. pontjában kifejtettem – véleményem szerint helyt kell adni a Bizottság fellebbezése második jogalapjának, és hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítélet rendelkező részének 1. pontját, mivel az megsemmisítette a vitatott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben ez utóbbi a Tomkinst illetően az 1988. december 31‑től 1993. október 29‑ig tartó időszakot figyelembe veszi.
IV – A Tomkins kérelmének vizsgálata
83. A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság a Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezi, az ügyet érdemben maga is eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, vagy határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.
84. A jelen ügyben a per állása bizonyosan megengedi, hogy a Bíróság arról érdemben döntsön. Ugyanis kizárólag a Tomkins keresete negyedik jogalapjának második részét kell megvizsgálni.
85. Amint már jeleztem, e rész azon kérelemre szorítkozott, hogy a Törvényszék csökkentse a Tomkinsszal szemben a Bizottság által a vitatott határozat 2. cikkének h) pontjában kiszabott bírság összegét, tehát nem volt alkalmas arra, hogy e határozat 1. cikkének megsemmisítését eredményezze, amely cikk a Tomkins vonatkozásában megállapítja a jogsértést.
V – A költségekről
86. Az eljárási szabályzat 69. cikke értelmében, amely rendelkezés az említett szabályzat 118. cikke alapján analógia útján a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az eljárási szabályzat 69. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén, illetve kivételes okból a Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását.
87. Mivel a Bizottság fellebbezésének kizárólag részben lehet helyt adni, úgy vélem, hogy az említett szabályzat 69. cikke 3 §‑ának alkalmazása indokolt, és a feleknek viselniük kell az első‑ és másodfokú eljárásban felmerült saját költségeiket.
VI – Végkövetkeztetések
88. A fenti megfontolások összessége alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:
1) A Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszéke T‑382/06. sz., Tomkins kontra Bizottság ügyben 2011. március 24‑én hozott ítélete rendelkező részének 1. pontját.
2) A Bíróság a fellebbezést ezt meghaladó részében utasítsa el.
3) A Bíróság állapítsa meg, hogy az Európai Bizottság és a Tomkins plc viseli az első‑ és másodfokú eljárásban felmerült saját költségeit.