A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2013. május 30.(*)
„Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés – 2002/584/IB kerethatározat – A 27. cikk (4) bekezdése és a 28. cikk (3) bekezdésének c) pontja – Európai elfogatóparancs és a tagállamok közötti átadási eljárás – A specialitás szabálya – Az átadás alapjául szolgáló európai elfogatóparancs kiterjesztésére vonatkozó kérelem vagy másik tagállamnak történő további átadásra vonatkozó kérelem – A végrehajtó tagállam igazságügyi hatóságának hozzájárulást megadó határozata – Felfüggesztő hatályú fellebbezés – Megengedhetőség”
A C‑168/13. PPU. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Conseil constitutionnel (Franciaország) a Bírósághoz 2013. április 9‑én érkezett, 2013. április 4‑i határozatával terjesztett elő az előtte
Jeremy F.
és
a Premier ministre
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: R. Silva de Lapuerta tanácselnök (előadó), G. Arestis, J.‑C. Bonichot, A. Arabadjiev és J. L. da Cruz Vilaça bírák,
főtanácsnok: N. Wahl,
hivatalvezető: V. Tourrès tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. május 7‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– J. F. képviseletében C. Waquet ügyvéd,
– a francia kormány képviseletében E. Belliard, B. Beaupère‑Manokha és G. de Bergues, meghatalmazotti minőségben,
– a cseh kormány képviseletében M. Smolek, meghatalmazotti minőségben,
– a német kormány képviseletében J. Kemper és T. Henze, meghatalmazotti minőségben,
– az ír kormány képviseletében E. Regan, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében C. Schillemans, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében W. Bogensberger és R. Troosters, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal (HL L 81., 24. o.) módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat (HL L 190., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 34. o.; a továbbiakban: kerethatározat) 27. cikke (4) bekezdésének és 28. cikke (3) bekezdése c) pontjának értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a Cour de cassation (semmítőszék) (Franciaország) által feltett elsőbbségi alkotmányossági kérdés keretében terjesztették elő J. F.‑nek a cour d’appel de Bordeaux (bordeaux‑i fellebbviteli bíróság) vizsgálati tanácsának 2013. január 15‑én kelt ítélete ellen benyújtott fellebbezése folytán, amely ítélettel az említett bíróság hozzájárult az Egyesült Királyság igazságügyi hatóságai által előterjesztett átadási kérelemnek a J. F. által az átadása előtt elkövetett, az ellene a Crown cour at Maidstone (Egyesült Királyság) által eredetileg kibocsátott európai elfogatóparancs alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő bűncselekményre történő kiterjesztéséhez.
Jogi háttér
A nemzetközi jog
3 Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én kelt egyezmény (kihirdette az 1993. évi XXXI. tv.) (a továbbiakban: EJEE) „Szabadsághoz és biztonsághoz való jog” című 5. cikke szerint:
„1. Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az alábbi esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján:
[…]
f) törvényes letartóztatás vagy őrizetbe vétel az országba való jogtalan belépés megakadályozása céljából vagy olyan személy törvényes letartóztatása vagy őrizetbe vétele, aki ellen intézkedés van folyamatban kiutasítása vagy kiadatása céljából.
2. Minden letartóztatott személyt haladéktalanul az általa értett nyelven tájékoztatni kell letartóztatása okairól és az ellene felhozott vádról.
[…]
4. Szabadságától letartóztatás vagy őrizetbe vétel folytán megfosztott minden személynek joga van olyan eljáráshoz, melynek során őrizetbe vételének törvényességéről a bíróság rövid határidőn belül dönt, és törvényellenes őrizetbe vétele esetén szabadlábra helyezését rendeli el.”
[…]”
4 Az EJEE „Hatékony jogorvoslathoz való jog” című 13. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.”
Az uniós jog
5 A Francia Köztársaságnak és a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióról szóló szerződés 35. cikkében említett jogi aktusokra vonatkozóan a Bíróság előzetes döntéshozatali hatáskörének az általuk történő elfogadásáról tett nyilatkozatával kapcsolatos, az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában 2005. december 14‑én közzétett tájékoztatásból (HL L 327., 19. o.) kitűnik, hogy a Francia Köztársaság e cikk (2) bekezdése alapján tett nyilatkozatával elfogadta a Bíróság hatáskörét az EU 35. cikk (3) bekezdésének b) pontja szerinti eljárások lefolytatására.
6 Az EUMSZ‑hez csatolt, az átmeneti rendelkezésekről szóló 36. jegyzőkönyv 9. cikke értelmében az uniós intézmények, szervek és hivatalok által az EU‑Szerződés alapján a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt elfogadott jogi aktusok joghatása mindaddig fennmarad, amíg azokat a Szerződések alapján hatályon kívül nem helyezik, semmisnek nem nyilvánítják, vagy nem módosítják. Ugyanezen jegyzőkönyv 10. cikkének (1) bekezdése szerint a Bíróságra a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtti EU‑Szerződés VI. címe értelmében ruházott hatáskörök változatlanok maradnak az Uniónak a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően hozott aktusait illetően, abban az esetben is, ha azok elfogadására az EU‑Szerződés 35. cikke (2) bekezdésének értelmében került sor.
7 A kerethatározat (5), (7), (8), (10) és (12) preambulumbekezdése értelmében:
„(5) Az Uniónak abból a kitűzött céljából, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon, következik a tagállamok közötti kiadatás eltörlése és annak az igazságügyi hatóságok közötti átadási rendszerrel való felváltása. Emellett az elítéltek vagy gyanúsítottak – büntetőítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő – átadásának új, egyszerűsített rendszerének bevezetése lehetővé teszi a jelenlegi kiadatási eljárások bonyolultságának és a jelenlegi kiadatási eljárásokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését is. A tagállamok között mindeddig irányadó hagyományos együttműködési kapcsolatokat a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségében a büntetőügyekben hozott bírósági határozatok szabad mozgásán nyugvó rendszernek kell felváltania mind az ítélethozatal előtti, mind az azt követő szakaszban.
[…]
(7) Mivel az 1957. december 13‑i európai kiadatási egyezményre épülő többoldalú kiadatási rendszer felváltását a tagállamok egyoldalúan eljárva nem képesek kielégítően megvalósítani, és e cél – nagyságát és hatásait tekintve – az Unió szintjén jobban megvalósítható, a Tanács az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében és az Európai Közösséget létrehozó szerződés 5. cikkében foglalt szubszidiaritás elvével összhangban intézkedéseket fogadhat el. Az arányosság elvének megfelelően, amelyet az utóbbi cikk rögzít, ez a kerethatározat nem lép túl az e cél megvalósításához szükséges mértéken.
(8) Az európai elfogatóparancs végrehajtásaként hozott határozatokat megfelelően ellenőrizni kell, ami azt jelenti, hogy annak a tagállamnak az igazságügyi hatósága határoz az átadásról, amelyben a keresett személyt elfogták [helyesen: hogy abban a tagállamban, amelyben a keresett személyt elfogták, igazságügyi hatóság határoz az átadásról].
[…]
(10) Az európai elfogatóparancs szabályozása a tagállamok közötti nagyfokú bizalomra épül. Végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkének (1) bekezdésében rögzített alapelveket, és ezt a Tanács a Szerződés 7. cikkének (1) bekezdése szerint, a 7. cikkének (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.
[…]
(12) E kerethatározat tiszteletben tartja az alapvető jogokat és összhangban van az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében elismert és az Európai Unió alapjogi chartájában [a továbbiakban: Charta], különösen annak VI. fejezetében kifejezésre juttatott alapelvekkel. E kerethatározat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, mint amely tiltja olyan személy átadásának megtagadását, aki ellen európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, amennyiben objektív okok alapján feltehető, hogy az elfogatóparancs kibocsátására azért került sor, hogy az adott személyt neme, faji vagy vallási hovatartozása, etnikai származása, állampolgársága, anyanyelve, politikai meggyőződése vagy szexuális irányultsága alapján vonják büntetőeljárás alá vagy megbüntessék, illetve feltehető, hogy helyzetét bármely fenti körülmény hátrányosan befolyásolhatja.
Ez a kerethatározat nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok a szabályszerű [helyesen: tisztességes] bírósági eljárásra, az egyesülési szabadságra, a sajtószabadságra és az egyéb médiára kiterjedő szólásszabadságra vonatkozó alkotmányos szabályaikat alkalmazzák.”
8 A kerethatározat 1. cikke így rendelkezik:
„(1) Az európai elfogatóparancs egy tagállamban kibocsátott igazságügyi hatósági határozat, amely azt a célt szolgálja, hogy egy másik tagállam a büntetőeljárás lefolytatása, szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása végett a keresett személyt elfogja és átadja.
(2) A tagállamok minden európai elfogatóparancsot a kölcsönös elismerés elve alapján és e kerethatározat rendelkezéseinek megfelelően hajtanak végre.
(3) E kerethatározat nem érinti az Európai Unióról szóló szerződés 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét.”
9 A kerethatározat 3., 4., 4a., 5., 8. és 9. cikke rendelkezik az európai elfogatóparancs végrehajtása kötelező megtagadásának okairól, az európai elfogatóparancs végrehajtása megtagadásának mérlegelhető okairól, a kibocsátó tagállam által nyújtandó garanciákról, ha az érintett személy nem volt személyesen jelen és más egyedi esetekben, valamint az európai elfogatóparancs tartalmáról, formájáról és továbbításáról. A kerethatározat 6. cikke határozza meg az európai elfogatóparancs kibocsátására és végrehajtására illetékes igazságügyi hatóságokat.
10 A kerethatározat „Beleegyezés az átadásba” című 13. cikkének (1) és (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Ha az elfogott személy előadja, hogy az átadásába beleegyezik, e beleegyezéséről, és ha szükséges, a 27. cikk (2) bekezdésében említett specialitás szabálya alkalmazásának jogáról való kifejezett lemondásról a végrehajtó igazságügyi hatóság előtt, a végrehajtó tagállam belső jogával összhangban kell nyilatkoznia.
[…]
(4) A beleegyezés elvben nem vonható vissza. Bármely tagállam előírhatja, hogy a beleegyezés, és adott esetben a lemondás, a belső joga szerint alkalmazandó szabályokkal összhangban visszavonható. Ebben az esetben a beleegyezés dátuma és visszavonásának dátuma közötti időszakot a 17. cikkben megállapított határidők számításakor nem veszik figyelembe. Az a tagállam, amely élni kíván ezzel a lehetőséggel, e kerethatározat elfogadásakor tájékoztatja erről a Tanács Főtitkárságát, és közli azokat a szabályokat, amelyek szerint a beleegyezés visszavonható, valamint azok esetleges módosításait.”
11 A kerethatározat „Határozat az átadásról” című 15. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az érintett személy átadásáról az e kerethatározatban előírt határidőkön belül és feltételek mellett a végrehajtó igazságügyi hatóság határoz.
(2) Ha a végrehajtó igazságügyi hatóság úgy ítéli meg, hogy a kibocsátó tagállam által közölt információk nem elégségesek ahhoz, hogy az átadás kérdésében határozzon, kéri, hogy a szükséges kiegészítő információkat, különösen a 3–5. cikkre, valamint a 8. cikkre tekintettel, soron kívül bocsássák a rendelkezésére, és a 17. cikkben előírt határidők betartását szem előtt tartva határidőt szabhat ezek kézhezvételére.
(3) A kibocsátó igazságügyi hatóság bármilyen további hasznos információt bármikor megküldhet a végrehajtó igazságügyi hatóságnak.”
12 A kerethatározat „Az európai elfogatóparancs végrehajtására irányadó határidők és szabályok” című 17. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az európai elfogatóparancsot soron kívül intézik és hajtják végre.
(2) Amennyiben a keresett személy beleegyezik átadásába, az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot a beleegyezést követő 10 napon belül kell meghozni.
(3) Egyéb esetekben az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot a keresett személy elfogását követő 60 napon belül kell meghozni.
(4) Ha egyedi esetekben az európai elfogatóparancs a (2) vagy a (3) bekezdésben előírt határidőn belül nem hajtható végre, a végrehajtó igazságügyi hatóság a késedelem okainak közlése mellett haladéktalanul tájékoztatja erről a kibocsátó igazságügyi hatóságot. Ilyen esetekben a határidő további 30 nappal meghosszabbítható.
(5) Mindaddig, amíg a végrehajtó igazságügyi hatóság az európai elfogatóparancs végrehajtásáról nem hozta meg végleges határozatát, gondoskodik arról, hogy a személy tényleges átadásához szükséges lényeges [helyesen: érdemi] feltételek továbbra is biztosítva legyenek.
(6) Az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását indokolni kell.
(7) Ha kivételes körülmények folytán egy tagállam nem tudja betartani az e cikkben előírt határidőket, a késedelem okainak közlése mellett tájékoztatja erről az Eurojustot. Az a tagállam továbbá, amely egy másik tagállam részéről az európai elfogatóparancsok végrehajtásában ismételt késedelmet tapasztal, e kerethatározat végrehajtásának tagállami szintű értékelése céljából tájékoztatja erről a Tanácsot.”
13 A kerethatározat „Kiváltságok és mentességek” című 20. cikkének (1) bekezdése ekként rendelkezik:
„Ha a keresett személyt kiváltság, vagy a joghatóság, illetve a végrehajtás alóli mentesség illeti meg a végrehajtó tagállamban, a 17. cikkben említett határidők csak akkor kezdődnek meg és attól a naptól számítandók, amelyen a végrehajtó igazságügyi hatóság tájékoztatást kap a kiváltság vagy a mentesség felfüggesztésének tényéről.
A végrehajtó tagállam gondoskodik arról, hogy a tényleges átadás lényeges [helyesen: érdemi] feltételei biztosítottak legyenek, amint a személyt ilyen kiváltság vagy a mentesség többé nem illeti meg.”
14 A kerethatározat „Versengő nemzetközi kötelezettségek” című 21. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ez a kerethatározat nem érinti a végrehajtó tagállam kötelezettségeit abban az esetben, ha a keresett személyt harmadik államból adták ki az adott tagállamnak, és ezt a személyt a kiadatás alapjául szolgáló megállapodás specialitás szabályára vonatkozó rendelkezései védik. A végrehajtó tagállam minden szükséges intézkedést megtesz, hogy haladéktalanul beszerezze a keresett személyt kiadó harmadik állam hozzájárulását a személy átadásához az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamnak. A 17. cikkben említett határidőket csak a specialitás szabálya alkalmazása megszűntének napjától kell számítani. A keresett személyt kiadó állam határozatának meghozataláig a végrehajtó tagállam gondoskodik arról, hogy a tényleges átadás lényeges [helyesen: érdemi] feltételei továbbra is biztosítottak legyenek.”
15 A kerethatározat „Esetleges büntetőeljárás más bűncselekmények miatt” című 27. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatt büntetőeljárást indítsanak ellene [helyesen: büntetőeljárás alá vonjanak], elítéljenek, és szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából fogva tartsanak, amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.
(2) Az (1) és (3) bekezdésben említett esetek kivételével az átadott személy az átadása előtt elkövetett, az átadásának alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható ellene büntetőeljárás [helyesen: nem vonható büntetőeljárás alá], nem ítélhető el, és egyéb módon sem fosztható meg szabadságától.
(3) A (2) bekezdés nem alkalmazható az alábbi esetekben:
[…]
g) ha a személyt átadó végrehajtó igazságügyi hatóság a (4) bekezdéssel összhangban hozzájárulását adja.
(4) A hozzájárulás iránti kérelmet a 8. cikk (1) bekezdésében felsorolt információk és a 8. cikk (2) bekezdése szerinti fordítás kíséretében terjesztik elő a végrehajtó igazságügyi hatóságnak. A hozzájárulást meg kell adni, ha a bűncselekmény, amelyre vonatkozóan azt kérik, e kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után. A hozzájárulást a 3. cikkben említett okok fennállása esetén meg kell tagadni, egyébként csak a 4. cikkben említett okok miatt tagadható meg. Az erre vonatkozó határozatot legkésőbb a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül hozzák meg.
Az 5. cikkben említett esetekben a kibocsátó tagállamnak meg kell adnia az ott előírt biztosítékokat.”
16 A kerethatározat „További átadás vagy kiadatás” című 28. cikke értelmében:
„(1) Bármely tagállam értesítheti a Tanács Főtitkárságát arról, hogy más, ugyanilyen értelmű nyilatkozatot tett tagállamokkal fenntartott kapcsolataiban vélelmezi, hogy a hozzájárulásukat adták ahhoz, hogy egy személyt – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – más tagállamnak átadjanak, mint a végrehajtó tagállam, amennyiben az adott esetben a végrehajtó igazságügyi hatóság az átadásról szóló határozatában másképpen nem rendelkezik.
(2) Az európai elfogatóparancs alapján a kibocsátó tagállamnak átadott személy a végrehajtó tagállam hozzájárulása nélkül, az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján az alábbi esetekben átadható a végrehajtó tagállamon kívüli más tagállamnak:
[…]
c) ha a keresett személyre a 27. cikk (3) bekezdésének a), e), f) és g) pontja szerint nem vonatkozik a specialitás szabálya
(3) A végrehajtó igazságügyi hatóság az alábbi szabályok szerint járul hozzá a másik tagállamnak való átadáshoz:
a) a hozzájárulás iránti kérelmet a 9. cikknek megfelelően, a 8. cikk (1) bekezdésében felsorolt információk és a 8. cikk (2) bekezdése szerinti fordítás kíséretében terjesztik elő;
b) a hozzájárulást meg kell adni, ha az alapul szolgáló bűncselekmény e kerethatározat rendelkezései szerint önmagában is átadási kötelezettséget von maga után;
c) a határozatot legkésőbb a kérelem beérkezését követő 30 napon belül hozzák meg;
d) a hozzájárulást a 3. cikkben felsorolt okok fennállása esetén megtagadják, egyébként pedig csak a 4. cikkben említett okok miatt tagadható meg.
Az 5. cikkben említett esetekben a kibocsátó tagállamnak meg kell adnia az ott előírt biztosítékokat.
[…]”
17 A kerethatározat „Más nemzetközi szerződésekhez való viszony” című 31. cikke (2) bekezdésének második és harmadik albekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok e kerethatározat hatálybalépését követően két‑ vagy többoldalú megállapodásokat vagy megegyezéseket köthetnek, amennyiben ezek lehetővé teszik e kerethatározat rendelkezéseinek kiterjesztését vagy kibővítését, és hozzájárulnak az olyan személyek átadásával kapcsolatos eljárások további egyszerűsítéséhez és megkönnyítéséhez, akik ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, különösen ha azok a 17. cikkben előírt határidőknél rövidebb határidőket határoznak meg, a 2. cikk (2) bekezdésében megállapított bűncselekmények listáját bővítik, a megtagadás 3. és 4. cikkben rögzített okait tovább szűkítik, vagy a 2. cikk (1) vagy (2) bekezdésében megállapított küszöböt leszállítják.
A második albekezdésben említett megállapodások és megegyezések semmiképpen sem érinthetik hátrányosan az olyan tagállamokkal fennálló kapcsolatokat, amelyek ezeknek nem részesei.”
A francia jog
18 A 2009. május 12‑i 2009–526. sz. loi de simplification et de clarification du droit et d’allègement des procédures (a jog egyszerűsítéséről, világosabbá tételéről és az eljárások könnyítéséről szóló) törvénnyel (JORF 2009. május 13., 7920. o.) módosított code de procédure pénale (büntetőeljárási törvénykönyv) 695–46. cikke ülteti át a kerethatározat 27. és 28. cikkét a francia jogba. Ez a 695–46. cikk a következőképpen rendelkezik:
„A vizsgálati tanács, amely előtt a keresett személy megjelent, határoz a kibocsátó tagállam illetékes hatóságaitól származó, az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény tekintetében a büntetőeljárás lefolytatásához vagy szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtásához való hozzájárulás megadása iránti kérelmek felől.
A vizsgálati tanács a keresett személy átadását követően hatáskörrel rendelkezik a kibocsátó tagállam illetékes hatóságaitól származó, valamely más tagállam számára az átadást megelőzően elkövetett bármely más, ezen intézkedés alapjául szolgálótól eltérő bűncselekmény miatti büntetőeljárás lefolytatása vagy szabadságvesztés‑büntetés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása miatti átadásához való hozzájárulás megadása iránti kérelmek felől történő határozathozatalra is.
A kibocsátó tagállam illetékes hatóságai mindkét esetben megküldik a vizsgálati tanácsnak az átadott személy által tett nyilatkozatot tartalmazó jegyzőkönyvet. Ezek a nyilatkozatok adott esetben kiegészíthetők az átadott személy által választott – vagy ilyen hiányában az ügyvédi kamara elnöke által kirendelt – ügyvéd észrevételeivel.
A vizsgálati tanács, – miután megbizonyosodott arról, hogy a kérelem tartalmazza a 695–13. cikkben meghatározott tájékoztatást, és miután a 695–32. cikk rendelkezéseire tekintettel adott esetben biztosítékot kapott – a kérelem beérkezését követő harminc napon belül határozatot hoz, amely ellen nincs helye jogorvoslatnak.
A hozzájárulást meg kell adni, ha az alapjául szolgáló cselekmények a 695–23. cikkben említett bűncselekmények valamelyikének minősülnek és a 695–12. cikk hatálya alá tartoznak.
A hozzájárulást a 695–22. és 695–23. cikkben felsorolt okok bármelyikének fennállása esetén meg kell, illetve az a 695–24. cikkben említett okok bármelyikének fennállása esetén meg lehet tagadni.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
19 A Crown court at Maidstone 2012. szeptember 25‑én európai elfogatóparancsot bocsátott ki az alapeljárás brit állampolgárságú felperese ellen, az Egyesült Királyságban elkövetett – az angol jog szerint gyermek jogellenes külföldre vitele bűncselekményének minősíthető és legfeljebb hét évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő – cselekmények miatt ellene folyamatban lévő büntetőeljárás keretében.
20 Miután az alapeljárás felperesét 2012. szeptember 28‑án Franciaországban előállították, a cour d’appel de Bordeaux mellett működő főügyészségen nevezett ugyanaznap kifejezett hozzájárulását adta a brit hatóságok részére történő átadásához, anélkül azonban, hogy a specialitás szabálya által nyújtott védelemről lemondott volna. A felperes ezt a nyilatkozatát tolmács közreműködésével és ügyvédje jelenlétében megerősítette a cour d’appel de Bordeaux vizsgálati tanácsa által tartott tárgyalás során.
21 A cour d’appel de Bordeaux vizsgálati tanácsa 2012. október 4‑én kelt ítéletével elrendelte a felperesnek az említetett igazságügyi hatóságok részére történő átadását a fent említett büntetőeljárás lefolytatása céljából. A felperest 2012. október 10‑én átadták, és azóta az Egyesült Királyságban fogva tartják.
22 A cour d’appel de Bordeaux mellett működő főügyészség 2012. október 22‑én a brit igazságügyi hatóságoktól e bíróság vizsgálati tanácsa hozzájárulásának megadása iránti kérelmet kapott, az alapeljárás felperesének átadása előtt az Egyesült Királyságban elkövetett, az átadása alapjául szolgálótól eltérő bűncselekménynek minősíthető cselekmények miatti büntetőeljárásnak az alapeljárás felperesével szembeni lefolytatása céljából.
23 Az említett hatóságok szerint az állítólagos jogellenes külföldre vitelt elszenvedő fiatal lány a visszatérésekor kijelentette, hogy a 2012. július 1‑jétől szeptember 20‑ig tartó időszakban több alkalommal szexuális kapcsolata volt az alapeljárás felperesével. Mivel e tényállás az angol jogban tizenhatodik életévét be nem töltött személlyel végzett szexuális cselekmény bűntettének minősülhet, és legfeljebb tizennégy évig terjedő szabadságvesztés‑büntetéssel büntetendő, e hatóságok úgy döntöttek, hogy az alapeljárás felperesével szemben büntetőeljárást indítanak e miatt a bűncselekmény miatt.
24 A brit hatóságok kérelme az újabb eljárások alapját képező bűncselekmények miatt kibocsátott európai elfogatóparancsban konkretizálódott 2012. november 16‑án.
25 A cour d’appel de Bordeaux vizsgálati tanácsa a 2012. december 18‑i tárgyalást követően 2013. január 15‑én kelt ítéletével hozzájárult az átadásnak az alapeljárás felperese elleni, a fent említett időszakban tizenhatodik életévét be nem töltött személlyel végzett szexuális cselekmény bűncselekménye miatti új büntetőeljárás lefolytatására történő kiterjesztéséhez.
26 Tekintettel arra, hogy az alapeljárás felperese az említett 2013. január 15‑i ítélet ellen fellebbezéssel élt a Cour de cassationnál, ez utóbbi elsőbbségi alkotmányossági kérdéssel fordult a Conseil constitutionnelhez a büntetőeljárási törvénykönyv 695–46. cikkével kapcsolatban, többek között a bíróság előtti egyenlőség és a hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog vonatkozásában.
27 E körülmények között határozott úgy a Conseil constitutionnel, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„A […] kerethatározat 27. és 28. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha a tagállamok biztosítják a fellebbezés lehetőségét, felfüggesztve ezáltal akár valamely személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindításához, a személy elítéléséhez, illetve szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából történő fogva tartásához való hozzájárulás megadása iránti, akár valamely személynek a végrehajtó tagállamtól eltérő más tagállam számára – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – történő átadása iránti kérelem felől az annak beérkezését követő harminc napon belül határozatot hozó igazságügyi hatóság határozatának végrehajtását?”
Az előzetes döntéshozatal iránti kérelemről
A sürgősségi eljárásról
28 A Bíróság Hivatalához ugyanazon a napon érkezett, 2013. április 4‑i külön kérelmével a Conseil constitutionnel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem – az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a. cikkében és eljárási szabályzatának 107. cikkében szereplő – sürgősségi eljárásban történő elbírálását kéri.
29 A kérdést előterjesztő bíróság az említett kérelem indokául előadta, hogy a sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás alkalmazását mind a neki feltett elsőbbségi alkotmányossági kérdés megválaszolására nyitva álló három hónapos határidő, mind e kérdés alapjául szolgáló eljárásban az alapeljárás felperesével szemben alkalmazott szabadságelvonás igazolja.
30 E tekintetben ki kell emelni először, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgya a kerethatározat értelmezése, amely kerethatározat az EUMSZ harmadik részének a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségére vonatkozó V. címe alá tartozik. Így tehát a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárás tárgya lehet.
31 Másodszor meg kell állapítani – ahogyan arra a kérdést előterjesztő bíróság is hivatkozik –, hogy az alapeljárás felperese jelenleg fogva tartásban van, és az alapeljárás kimenetelének várhatóan nem elhanyagolható befolyása lesz e fogva tartás tartamára.
32 A fentiekre tekintettel a Bíróság második tanácsa 2013. április 10‑én az előadó bíró javaslatára, a főtanácsnok meghallgatását követően úgy határozott, hogy helyt ad a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatal iránti kérelem sürgősségi eljárásban történő elbírálására irányuló kérelmének.
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
33 A kérdést előterjesztő bíróság kérdésével lényegében azt kívánja megtudni, hogy a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdését és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontját úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes, ha a tagállamok biztosítják a fellebbezés lehetőségét, felfüggesztve ezáltal akár valamely személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindításához, a személy elítéléséhez, illetve szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából történő fogva tartásához való hozzájárulás megadása iránti, akár valamely személynek a végrehajtó tagállamtól eltérő más tagállam számára – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – történő átadása iránti kérelem felől az annak beérkezését követő harminc napon belül határozatot hozó igazságügyi hatóság határozatának végrehajtását.
34 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a kerethatározatnak az a célja, amint az többek között az 1. cikke (1) és (2) bekezdéséből, valamint az (5) és (7) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a tagállamok közötti többoldalú kiadatási rendszert az igazságügyi hatóságok közötti, az elítéltek vagy gyanúsítottak büntető ítélet végrehajtása vagy büntetőeljárás lefolytatása céljából történő, a kölcsönös elismerés elvén nyugvó átadásának rendszerével váltsa fel (lásd a C‑396/11. sz. Radu‑ügyben 2013. január 29‑én hozott ítélet 33. pontját és a C‑399/11. sz. Melloni‑ügyben 2013. február 26‑án hozott ítélet 36. pontját).
35 A szóban forgó kerethatározat célja ily módon az elítéltek vagy a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak átadásának új, egyszerűsített és hatékonyabb rendszerének bevezetése útján az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének azon nagyfokú bizalomra épülő térségévé váljon, amelynek a tagállamok között fenn kell állnia (a fent hivatkozott Radu‑ügyben hozott ítélet 34. pontja és a fent hivatkozott Melloni‑ügyben hozott ítélet 37. pontja).
36 A kölcsönös elismerés elve, amely az igazságügyi együttműködés „sarokköveként” szolgál, a kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdése értelmében azt is magában foglalja, hogy a tagállamok főszabály szerint kötelesek végrehajtani az európai elfogatóparancsot. Ez utóbbiak ugyanis kötelesek foganatosítani e parancsot, vagyis nem tagadhatják meg annak végrehajtását, és csak az e kerethatározat 3–5. cikkében felsorolt esetekben köthetik feltételekhez. Ehhez hasonlóan, annak 28. cikkének (3) bekezdése szerint a további átadáshoz való hozzájárulás is csak ugyanezekben az esetekben tagadható meg (lásd a C‑192/12 PPU. sz. West‑ügyben 2012. június 28‑án hozott ítélet 55. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), és a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése szerint csak az említett esetek igazolhatják az európai elfogatóparancsnak a büntetőeljárás hatálya alá tartozó személy átadása előtt elkövetett, ezen átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő bűncselekményre való kiterjesztéshez történő hozzájárulás megtagadását.
A felfüggesztő hatályú fellebbezés lehetőségéről
37 Az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló határozat, vagy az ez utóbbi kiterjesztéséhez vagy további átadáshoz történő hozzájárulásról szóló határozat elleni felfüggesztő hatályú fellebbezés kapcsán meg kell állapítani, hogy a kerethatározat ezt a lehetőséget nem szabályozza kifejezetten.
38 Mindazonáltal az ilyen kifejezett szabályozás hiánya nem jelenti azt, hogy a kerethatározat megakadályozza a tagállamokat abban, hogy ilyen jogorvoslati lehetőséget biztosítsanak, sem pedig azt, hogy előírja annak bevezetését.
39 Ugyanis, először is, a kerethatározat maga biztosítja, hogy az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos határozatok részesüljenek minden, az ilyen jellegű határozatokra jellemző garanciában.
40 Ekképpen mindenekelőtt a kerethatározat 1. cikkének (3) bekezdése kifejezetten kiemeli, hogy a kerethatározat nem érinti az EUSZ 6. cikkében biztosított alapvető jogok és alapvető jogelvek tiszteletben tartásának a kötelezettségét, amely pedig az összes tagállamra vonatkozik, többek között mind a kibocsátó, mind a végrehajtó tagállamra.
41 Továbbá, a jelen ítélet 35. pontjában említett célnak megfelelően – amely cél az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása annak érdekében, hogy elősegítse az Unió azon célkitűzésének elérését, hogy a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének térségévé váljon – a kerethatározat maga – ahogyan a 12. preambulumbezedésének első albekezdése kiemeli – tiszteletben tartja az alapvető jogokat is és összhangban van az EUSZ 6. cikkében elismert és a Chartában kifejezésre juttatott alapelvekkel, különösen annak VI. fejezetében kifejezésre juttatott alapelvekkel azon személyek vonatkozásában, akikkel szemben európai elfogatóparancs került kibocsátásra.
42 E tekintetben ki kell emelni, hogy ugyanúgy, mint a kiadatási eljárásokban, a kerethatározat által bevezetett átadási eljárásokban is az EJEE 13. cikkében és a Charta 47. cikkében foglalt hatékony jogorvoslathoz való jog – amely az alapeljárás tárgyát képezi – különös jelentőséggel bír.
43 Ekképpen az Emberi Jogok Európai Bírósága a kiadatási őrizettel kapcsolatosan kimondta, hogy az EJEE 5. cikkének (4) bekezdése lex specialis az ennek 13. cikkében található általánosabb követelményekhez képest (lásd különösen az EJEB Chahal kontra Egyesült Királyság ügyben 1996. november 15‑én hozott ítéletének [Recueil des arrêts et décisions 1996‑V] 126. §‑át). E tekintetben úgy ítélte, hogy amikor a szabadságvesztés‑büntetést kiszabó határozatot bírósági eljárás keretében hozza meg a bíróság, az EJEE 5. cikkének (4) bekezdésében megkívánt kontroll benne foglaltatik a határozatban (lásd az EJEB Khodzhamberdiyev kontra Oroszország ügyben 2012. június 5‑én hozott ítéletének 103. §‑át és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), és ezenkívül úgy ítélte, hogy a szóban forgó rendelkezés nem kötelezi a szerződő államokat arra, hogy biztosítsák a fellebbezéshez való jogot a fogva tartás és a kiterjesztési kérelmek jogszerűségének vizsgálata kapcsán (lásd az EJEB Marturana kontra Olaszország ügyben 2008. március 4‑én hozott ítéletének 110. §‑át és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
44 Ugyanígy, a Bíróságnak már volt alkalma megállapítani a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló 2005. december 1‑i 2005/85/EK tanácsi irányelv (HL L 326., 13. o., és helyesbítés HL 2006. L 236., 36. o.) értelmezése keretében, hogy a hatékony bírói jogvédelem elve a bírósághoz való fordulás jogát, nem pedig a többfokú bírósági eljárást biztosítja a magánszemélynek (a C‑69/10. sz. Samba Diouf ügyben 2011. július 28‑án hozott ítélet [EBHT 2011., I‑7151. o.] 69. pontja).
45 Márpedig hangsúlyozni kell, hogy – ahogyan az a kerethatározat (8). preambulumbekezdéséből következik – az európai elfogatóparancs végrehajtásaként hozott határozatokat megfelelően ellenőrizni kell, ami azt jelenti, hogy abban a tagállamban, amelyben a keresett személyt elfogták, igazságügyi hatóság határoz az átadásról. Egyébiránt a kerethatározat 6. cikke előírja, hogy igazságügyi hatóság hozza nemcsak ezt a határozatot, hanem az elfogatóparancs kibocsátására vonatkozó határozatot is. Szintén igazságügyi hatóság eljárását igényli a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontjában előírt hozzájárulás, valamint az átadási eljárás egyéb szakaszai, úgymint a keresett személy kihallgatása, a személy fogva tartásáról vagy ideiglenes átszállításáról szóló határozat.
46 Ennélfogva a teljes, kerethatározatban szabályozott tagállamok közötti átadási eljárás – a kerethatározatnak megfelelően – bírósági felülvizsgálat alatt zajlik.
47 Ebből következően már maguk a kerethatározat rendelkezései is a Charta 47. cikke követelményeinek megfelelő eljárást írnak elő, függetlenül a kerethatározatnak a tagállamok által választott végrehajtási módjaitól.
48 Végül ki kell emelni, hogy a tagállamok még az olyan büntetőeljárás, azaz akár szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása érdekében folyó eljárás, akár érdemi büntetőeljárás esetében is, amelyek a kerethatározat és az uniós jog hatályán kívül maradnak, kötelesek tiszteletben tartani az EJEE‑ben vagy a nemzeti jogukban biztosított alapvető jogokat, köztük adott esetben az azon személyek fellebbezéshez való jogát, akiket bíróság bűncselekmény miatt elítélt.
49 Egy ilyen irányú kötelezettség pontosan a tagállamok közötti nagyfokú bizalmat, illetve az európai elfogatóparancs működésének alapját jelentő kölcsönös elismerés elvét erősíti meg és igazolja a kerethatározat (10) preambulumbekezdésében foglaltakat, amelynek értelmében az európai elfogatóparancs végrehajtása csak abban az esetben függeszthető fel, ha a tagállamok egyike súlyosan és tartósan megsérti az EUSZ 6. cikkének (1) bekezdésében rögzített alapelveket, és ezt a Tanács az EUSZ 7. cikkének (1) bekezdése szerint, ez utóbbi cikknek (2) bekezdésében rögzített következményekkel megállapítja.
50 Ugyanis a kölcsönös elismerés elve – amely az európai elfogatóparancs rendszerének alapja – maga is a tagállamok közötti kölcsönös, aziránt fennálló bizalom elvén alapul, hogy a nemzeti jogrendjeik képesek az uniós szinten és különösen Chartában elismert alapjogok tekintetében egyenértékű és tényleges védelmet nyújtani, és így tehát az eredeti eljárás helye szerinti tagállam jogrendjében igénybe vehetik azokat a jogorvoslati lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik a büntetőeljárás, azaz akár szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása érdekében folyó eljárás, akár e büntetés kiszabásához vagy intézkedés alkalmazásához vezető érdemi büntetőeljárás jogszerűségének a vitatását (lásd analógia útján a C‑491/10. PPU. sz. Aguirre Zarraga ügyben 2010. december 22‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑14247. o.] 70. és 71. pontját).
51 Másodszor azonban meg kell állapítani, hogy függetlenül a kerethatározat által kifejezetten biztosított garanciáktól, az európai elfogatóparancsokkal kapcsolatos határozatok elleni esetleges felfüggesztő hatályú fellebbezési jog kerethatározatbeli hiánya a nem akadálya annak, hogy a tagállamok biztosítsanak ilyen jogot.
52 Magukban a rendelkezésekben lévő további pontosítások hiányában ugyanis, és figyelemmel az EUSZ 34. cikkére, amely a kerethatározatok által kívánt célok eléréséhez szükséges forma és eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra bízza, meg kell állapítani, hogy a kerethatározat mérlegelési mozgásteret biztosít a nemzeti hatóságok részére az általa kitűzött célok konkrét végrehajtása tekintetében, többek között az európai elfogatóparancsokkal kapcsolatos határozatok elleni felfüggesztő hatályú fellebbezési jog biztosítására vonatkozóan.
53 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben a kerethatározatot megfelelően végrehajtják, ez utóbbi – ahogyan az (12) preambulumbekezdésének második albekezdésében szerepel – nem képezi akadályát annak, hogy a tagállamok alkalmazzák többek között a tisztességes bírósági eljárásra vonatkozó alkotmányos szabályaikat.
54 Egyébiránt az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló határozat esetén a fellebbezéshez való jog biztosításának lehetősége közvetve, de szükségszerűen következik a kerethatározat 17. cikkének (2) és (3) és (5) bekezdésében szereplő „végleges határozat” kifejezésből, és semmiből nem állapítható meg, hogy tekintettel a kerethatározat rendelkezéseinek megszövegezésére ezt a lehetőséget ki kell zárni a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerint az elfogatóparancs kiterjesztéséhez vagy valamely másik tagállamnak történő további átadáshoz történő hozzájárulásról döntő igazságügyi hatóság határozata esetén, annál is inkább, mivel – ahogyan azt az alapügy is mutatja – ez a kiterjesztés vagy ez az átadás kérhető az átadás alapjául szolgáló bűncselekménynél súlyosabb bűncselekményre is.
55 Ebből következően a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdését és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, ha a tagállamok biztosítják a fellebbezés lehetőségét, felfüggesztve ezáltal akár valamely személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindításához, a személy elítéléséhez, illetve szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából történő fogva tartásához való hozzájárulás megadása iránti, akár valamely személynek a végrehajtó tagállamtól eltérő más tagállam számára – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – történő átadása iránti kérelem felől határozatot hozó igazságügyi hatóság határozatának végrehajtását.
Az esetleges felfüggesztő hatályú fellebbezési jog korlátairól
56 Még akkor is, ha a kerethatározat nem szabályozza az esetleges felfüggesztő hatályú fellebbezési jogot az európai elfogatóparancsokkal kapcsolatos határozatok ellen, kitűnik belőle, hogy bizonyos korlátokat kell szabni a tagállamok ilyen irányú mozgásterének.
57 E tekintetben ki kell emelni – ahogyan az a jelen ítélet 34. és 35. pontjában szerepel – a kerethatározat célja, hogy a tagállamok közötti többoldalú kiadatási rendszert az igazságügyi hatóságok közötti átadásának egyszerűsített és hatékonyabb rendszerével váltsa fel az igazságügyi együttműködés megkönnyítése és meggyorsítása érdekében. Amint az a kerethatározat (5) preambulumbekezdéséből következik, egy ilyen átadási rendszer bevezetése lehetővé teszi a kerethatározat elfogadása előtt létező kiadatási eljárások bonyolultságának és az azokban rejlő késlekedés kockázatának a megszüntetését.
58 Az igazságügyi együttműködés meggyorsításának említett célja a kerethatározat több aspektusában megjelenik, többek között az európai elfogatóparanccsal kapcsolatos határozatok meghozatala határidejének kezelésében.
59 Ami az említett határidőket illeti, meg kell különböztetni a kerethatározat 17. cikkében az európai elfogatóparancs végrehajtására szabott határidőket a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontjában az elfogatóparancs kiterjesztéséhez vagy valamely másik tagállamnak történő további átadáshoz történő hozzájárulással kapcsolatban szabott határidőktől. Mindenesetre hangsúlyozni kell, hogy a kerethatározat 15. cikkének (1) bekezdése általánosságban úgy rendelkezik, hogy a végrehajtó igazságügyi hatóság határoz a személy átadásáról „az e kerethatározatban előírt határidőkön belül és feltételek mellett”.
60 Először, az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló határozat kapcsán a kerethatározat 17. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy azt „soron kívül intézik és hajtják végre”. Ugyanezen cikk (2) és (3) bekezdése megállapítja a pontos határidőket is az említett elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozat meghozatalára tíz, illetve hatvan napban attól függően, hogy a keresett személy beleegyezett‑e, vagy sem az átadásába.
61 Az említett cikk (4) bekezdése csak olyan egyedi esetekben teszi lehetővé a határidő további 30 nappal történő meghosszabbítását, amikor az európai elfogatóparancs a fenti határidőkön belül nem hajtható végre, és ilyenkor kötelezi a végrehajtó igazságügyi hatóságot, hogy a késedelem okainak közlése mellett haladéktalanul tájékoztassa erről a kibocsátó igazságügyi hatóságot. Ezeken az egyedi eseteken kívül csak kivételes körülmények esetén történhet meg, hogy egy tagállam – a kerethatározat 17. cikkének (7) bekezdése szerint – nem tartja meg az említett határidőket, ez esetben ez a tagállam a késedelem okainak közlése mellett tájékoztatja erről az Eurojustot.
62 Az említett 17. cikkben megállapított határidők fontossága nemcsak ebben a cikkben nyilvánul meg, hanem a kerethatározat más rendelkezéseiben is, úgy mint a 13. cikk (4) bekezdése, 15. cikk (2) bekezdése, 20., 21. cikk és 31. cikk (2) bekezdésének második albekezdése.
63 Egyébiránt, noha a kerethatározat elfogadásához vezető jogalkotási eljárás során a kerethatározat 17. cikkében szereplő „az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló végleges határozatot […] kell meghozni” fordulattal helyettesítették „[az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló] határozatot meghozzák” fordulatot, amely az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2001. november 27‑én közzétett, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló tanácsi kerethatározatra vonatkozó javaslatban [COM(2001) 522 végleges] (HL C 332 E, 305. o., a továbbiakban: kerethatározatra vonatkozó javaslat) szerepelt, ugyanakkor e folyamat során a „határozat” fogalmához hozzáadták a „végleges” melléknevet is, és a kerethatározatra vonatkozó javaslatban szereplő 90 napos egységes határidőt a jelen ítélet 60. és 61. pontjában említett rövidebb, fokozatos határidők váltották fel.
64 Ebből következően a kerethatározat 17. cikkében található határidőket úgy kell értelmezni, hogy azok alapján az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló határozatot főszabály szerint vagy a keresett személynek az átadásba való beleegyezését követő tíz napon belül kell meghozni, vagy más esetekben a keresett személy elfogásától számított hatvan napon belül. Csak egyedi esetekben hosszabbíthatók meg e határidők további 30 nappal és kizárólag kivételes körülmények esetén történhet meg, hogy egy tagállam nem tartja meg a 17. cikkben előírt határidőket.
65 Ebből következően valamely tagállam nemzeti szabályozásában az európai elfogatóparancs végrehajtásáról szóló határozat elleni esetleges felfüggesztő hatályú fellebbezés mindenesetre – hacsak az eljáró bíróság nem fordul előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel a Bírósághoz – nem járhat a végleges határozat meghozatalára vonatkozó, az előző pontban említett határidők megsértésével.
66 Másodszor, a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerint az elfogatóparancs kiterjesztéséhez vagy valamely másik tagállamnak történő további átadáshoz történő hozzájárulás megadásáról szóló határozattal kapcsolatban ki kell emelni, hogy e két rendelkezés értelmében a határozatot „legkésőbb a kérelem beérkezését követő 30 napon belül hozzák meg”.
67 E rendelkezések – amelyek a specialitás szabályának végrehajtását jelentik, és ahhoz hasonlóan a kerethatározatra vonatkozó javaslatban nem szerepeltek – tartalma, amely eltér a kerethatározat 17. cikkének tartalmától, a meghozandó határozat tekintetében eltérő helyzetekre vonatkozik.
68 Egyfelől ugyanis a keresett személy már nincsen fogva tartásban az európai elfogatóparancsot végrehajtó tagállamban, és már átadták ezen elfogatóparancsot kibocsátó tagállam részére.
69 Másfelől a végrehajtó igazságügyi hatóság, amelynek a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontja szerinti hozzájárulást meg kell adnia, már rendelkezik bizonyos mennyiségű adattal, ami lehetővé teszi számára az ügy ismeretében történő megalapozott határozathozatalt, mivel – amint az a jelen ítélet 36. pontjában felhívásra került – ez a hozzájárulás is csak ugyanazokban az esetekben tagadható meg, mint amelyek a kerethatározat 17. cikkében említett határozatok tekintetében lehetővé teszik az európai elfogatóparancs végrehajtásának megtagadását, és ezenfelül ezt a hozzájárulást meg kell adni, ha a bűncselekmény, amelyre az elfogatóparancs kiterjesztését vagy a további átadást kérték, maga is átadási kötelezettséggel jár.
70 Mindazonáltal a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontjában említett határozatok vagy az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő bűncselekményre vonatkoznak, vagy az első európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamtól eltérő tagállamra, ami igazolja a harmincnapos határidő biztosítását e hozzájárulás megadásához.
71 Ebből következően a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdését és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy azok alapján akár valamely személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindításához, a személy elítéléséhez, illetve szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából történő fogva tartásához való hozzájárulás megadása iránti, akár valamely személynek a végrehajtó tagállamtól eltérő más tagállam számára – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – történő átadása iránti kérelem felől határozó igazságügyi hatóság határozatait főszabály szerint a kérelem beérkezését követő harminc napon belül hozza meg.
72 Ami a tagállamok arra vonatkozó lehetőségét illeti, hogy a nemzeti jogukban felfüggesztő hatályú fellebbezést biztosítsanak a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdésében és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontjában említett határozatok ellen, meg kell állapítani, hogy ezek a rendelkezések, a kerethatározat 17. cikkével ellentétben, nem állapítanak meg határidőt a „végleges határozat” meghozatalára, és ennél fogva úgy kell azokat értelmezni, hogy az általuk megállapított határidő kizárólag az eredeti határozatra vonatkozik, és olyan esetre nem, amikor ilyen fellebbezéssel éltek.
73 Mindazonáltal mind a kerethatározat alapjául szolgáló logikával, mind a kerethatározatnak az átadási eljárások meggyorsítására vonatkozó céljával ellentétes lenne, ha a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontja alapján elfogadott, végleges határozatok meghozatalára megállapított határidők hosszabbak lennének a kerethatározat 17. cikkében megállapítottaknál.
74 Ebből következően a kerethatározat következetes értelmezésének és alkalmazásának biztosítása érdekében meg kell állapítani, hogy valamely tagállam nemzeti szabályozásában a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdése és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontjában említett határozatok elleni esetleges felfüggesztő hatályú fellebbezéssel a végleges határozat elfogadására a kerethatározat 17. cikkében megállapított határidő megtartásával kell élni.
75 A fentiekre tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a kerethatározat 27. cikkének (4) bekezdését és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, ha a tagállamok biztosítják a fellebbezés lehetőségét, felfüggesztve ezáltal akár valamely személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindításához, a személy elítéléséhez, illetve szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából történő fogva tartásához való hozzájárulás megadása iránti, akár valamely személynek a végrehajtó tagállamtól eltérő más tagállam számára – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – történő átadása iránti kérelem felől az annak beérkezését követő harminc napon belül határozatot hozó igazságügyi hatóság határozatának végrehajtását, amennyiben a végleges határozatot az ugyanezen kerethatározat 17. cikkében megállapított határidőben meghozzák.
A költségekről
76 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
A 2009. február 26‑i 2009/299/IB tanácsi kerethatározattal módosított, az európai elfogatóparancsról és a tagállamok közötti átadási eljárásokról szóló, 2002. június 13‑i 2002/584/IB tanácsi kerethatározat 27. cikke (4) bekezdését és 28. cikke (3) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes, ha a tagállamok biztosítják a fellebbezés lehetőségét, felfüggesztve ezáltal akár valamely személlyel szemben az átadása előtt elkövetett, az átadás alapjául szolgáló bűncselekménytől eltérő másik bűncselekmény miatti büntetőeljárás megindításához, a személy elítéléséhez, illetve szabadságvesztés‑büntetés vagy szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából történő fogva tartásához való hozzájárulás megadása iránti, akár valamely személynek a végrehajtó tagállamtól eltérő más tagállam számára – az átadása előtt elkövetett bűncselekményre tekintettel kibocsátott európai elfogatóparancs alapján – történő átadása iránti kérelem felől az annak beérkezését követő harminc napon belül határozatot hozó igazságügyi hatóság határozatának végrehajtását, amennyiben a végleges határozatot az ugyanezen kerethatározat 17. cikkében megállapított határidőben meghozzák.
Aláírások