A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2013. április 12.(*)

„Verseny – Kartellek – Zeneművek interneten, műholdon keresztül történő nyilvános előadásával, illetve kábelen történő továbbközvetítésével kapcsolatos szerzői jogok – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A földrajzi piac felosztása – A nemzeti közös jogkezelő társaságok közötti kétoldalú megállapodások – Több országra érvényes multirepertoár‑engedélyek kiadásának lehetőségét kizáró összehangolt magatartás – Bizonyítás – Az ártatlanság vélelme”

A T‑401/08. sz. ügyben,

a Säveltäjäin Tekijänoikeustoimisto Teosto ry (székhelye: Helsinki [Finnország], képviseli: H. Pokela ügyvéd)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviseli kezdetben: E. Paasivirta, F. Castillo de la Torre és P. Aalto, később: E. Paasivirta, F. Castillo de la Torre meghatalmazotti minőségben),

alperes ellen

az [EK 81. cikk] és az EGT‑megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2008. június 16‑án hozott C (2008) 3435 végleges bizottsági határozat (COMP/C2/38.698 „CISAC”‑ügy) részleges megsemmisítése iránti kérelem tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),

tagjai: H. Kanninen elnök (előadó), S. Soldevila Fragoso és M. van der Woude bírák,

hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. október 4‑i és 2012. június 29‑i tárgyalásokra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei és a megtámadott határozat

1        Az [EK 81. cikk] és az EGT‑megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2008. június 16‑án hozott C (2008) 3435 végleges bizottsági határozat (COMP/C2/38.698 „CISAC”‑ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) a zeneművek nyilvános előadásához fűződő jogok kezelésének feltételeire és a kizárólag a interneten, műholdon keresztül történő nyilvános előadással, illetve kábelen történő továbbközvetítéssel kapcsolatos engedélyezésre vonatkozik. E határozatnak 24, az Európai Gazdasági Térségben (EGT) működő közös jogkezelő társaság a címzettje – így többek között a felperes Säveltäjäin Tekijänoikeustoimisto Teosto ry – (a továbbiakban: közös jogkezelő társaságok), amelyek tagjai a Confédération internationale des sociétés d’auteurs et compositeurs‑nek (CISAC).

2        A közös jogkezelő társaságok a szerzők (szövegírók és zeneszerzők) által szerzett zeneművekkel kapcsolatos jogokat kezelik. E jogok általánosságban magukban foglalják a védett művek felhasználás az engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát. Ez a helyzet áll fenn különösen a nyilvános előadásához fűződő jogok tekintetében. Egy közös jogkezelő társaság e jogokat az eredeti jogosultaktól vagy közvetlen átruházás, vagy egy másik, ugyanilyen típusú jogokat egy másik országban kezelő közös jogkezelő társaság általi továbbruházás útján szerzi meg, és tagjai nevében felhasználási engedélyt ad ki a kereskedelmi felhasználók – mint például a műsorszóró vállalatok, illetve előadás‑szervezők – részére (a továbbiakban: felhasználók).

3        A szerzői jogok kezelése az egyes közös jogkezelő társaságok tekintetében magában foglalja annak biztosítását, hogy az összes jogosult megkapja a művei felhasználásáért járó díjazást, függetlenül attól, hogy e felhasználás melyik országban történik, valamint annak felügyeletét, hogy a védett műveket ne használják fel engedély nélkül.

4        Ennek keretében a CISAC olyan nem kötelező mintaszerződést készített – amelynek eredeti változata 1936‑ra nyúlik vissza, és amelyet több alkalommal módosítottak –, amelyet a szerződő közös jogkezelő társaságoknak kell kiegészíteniük, többek között a működési területük meghatározása tekintetében (a továbbiakban: mintaszerződés). A közös jogkezelő társaságok e mintaszerződés alapján kölcsönös képviseleti megállapodásokat hoztak létre, amelyek révén kölcsönösen egymásra ruházzák az engedélyek kibocsátásának jogát (a továbbiakban: kölcsönös képviseleti megállapodások). A kölcsönös képviseleti megállapodások nem csupán a hagyományos, ún. offline (hálózaton kívüli) (koncerteken, rádióban, diszkókban stb. való) alkalmazásokkal kapcsolatos jogok gyakorlását foglalja magában, hanem az interneten, műholdon keresztül történő nyilvános előadással, illetve kábelen történő továbbközvetítéssel kapcsolatos szerzői jogokét is.

I –  A közigazgatási eljárás

5        2000‑ben az RTL Group SA – egy rádió‑ és televízióműsor‑szolgáltató csoport – panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz egy közös jogkezelő társasággal, a CISAC egyik tagjával szemben annak bejelentése érdekében, hogy az utóbbi elutasította a zenei műsorszórási tevékenysége érdekében kért közösségi szintű engedély kiadását. 2003‑ban a Music Choice Europe Ltd. – amely internetes rádió‑ és televízió‑műsorokat szolgáltat – újabb panaszt nyújtott be mintaszerződésre vonatkozóan a CISAC‑kal szemben. E panaszok alapján a Bizottság a versenyjogi szabályok alkalmazására vonatkozó eljárást indított.

6        2005. április 8‑án a felperes megküldte a Bizottság a 2005. március 14‑i információkérésre adandó válaszát, amely a kölcsönös képviseleti megállapodásaiból kivonatokat is tartalmazott.

7        2006. január 31‑én a Bizottság kifogásközlést intézett a CISAC‑hoz és a közös jogkezelő társaságokhoz (a továbbiakban: kifogásközlés), amelyre a felperes 2006. április 10‑én válaszolt (a továbbiakban: a kifogásközlésre adott válasz).

8        A CISAC‑ot és a közös jogkezelő társaságok nagy részét – így a felperest is – a Bizottság a 2006. június 14‑i, 15‑i és 16‑i meghallgatáson meghallgatta.

9        2006. szeptember 18‑án a Bizottság újabb információkérést küldött a felperesnek, amelyre az utóbbi 2006. október 3‑i levelében válaszolt.

10      2007 márciusában a felperes, 17 közös jogkezelő társaság, valamint a CISAC az [EK 81. cikkben] és [EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 9. cikke alapján kötelezettségvállalásokat ajánlott fel, amelyeket a hivatkozott rendelet 27. cikkének (4) bekezdése értelmében az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétettek (HL 2007. C 128., 12. o.).

11      A Bizottság a megtámadott határozat (72) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy a kapott információkra figyelemmel – a fenti 10. pontban meghatározott – felajánlott kötelezettségvállalások nem nyújtanak megfelelő választ a kifogásközlésben felhozott versenyproblémákra.

II –  A mintaszerződés érintett záradékai

12      A megtámadott határozat többek között a mintaszerződésben – legalábbis egy bizonyos időszak alatt – kikötött, egyrészt a jogosultaknak a közös jogkezelő társaságokban való tagságára (a továbbiakban: tagsági záradék), másrészt a közös jogkezelő társaságoknak a kölcsönös képviseleti megállapodásokban egymásnak adott felhatalmazások kizárólagos jellegére, valamint azok területi hatályára vonatkozik.

13      A mintaszerződés 11. cikkének (2) bekezdése a tagsági záradékkal kapcsolatosan 2004. június 3‑ig úgy rendelkezett, hogy a közös jogkezelő társaságok bizonyos feltételek mellett fogadhatnak tagjukká olyan szerzőt, aki másik közös jogkezelő társaság tagja, vagy aki olyan ország állampolgára, ahol a másik jogkezelő szervezet működik (a megtámadott határozat (18)–(21) és (27) preambulumbekezdése). Nem zárható ki, hogy egyes kölcsönös képviseleti megállapodások még mindig tartalmazzák e záradékot (a megtámadott határozat (35), (125) és (260) preambulumbekezdése).

14      A felhatalmazások kizárólagos jellegére, valamint azok területi hatályára vonatkozóan először is a mintaszerződés 1. cikkének (1) és (2) bekezdése 1996 májusáig úgy rendelkezett, hogy valamely közös jogkezelő társaság kölcsönösségi alapon a másikra ruházza annak kizárólagos jogát, annak érdekében, hogy az utóbbi a működési területén engedélyeket bocsáthasson ki az összes nyilvános előadás tekintetében (a továbbiakban: kizárólagossági záradék). Másodszor a mintaszerződés 6. cikkének (1) bekezdésében arra hívja fel a közös jogkezelő társaságokat, hogy határozzák meg működési területüket, ám nem ad erre vonatkozóan pontosítást. Ugyanezen cikk (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az egyes közös jogkezelő társaságoknak tartózkodniuk kell a másik közös jogkezelő társaság területén az utóbbinak adott felhatalmazás gyakorlásába való beavatkozástól (a továbbiakban: be nem avatkozási záradék) (a megtámadott határozat (22)–(25) preambulumbekezdése).

15      A közös jogkezelő társaságok a mintaszerződés 6. cikkének (1) bekezdését a területi korlátozásoknak az e szerződésben való bevezetésére használják fel oly módon, hogy az adott társaság által adott engedélyek földrajzi kiterjedése – néhány elhanyagolható közeli kivételtől eltekintve – azon, az EGT területén található országra korlátozódik, amelynek területén az engedélyt megszerző társaság székhellyel rendelkezik (a továbbiakban: az egyes országok területére történő korlátozások) (a megtámadott határozat (38) preambulumbekezdése).

16      A közös jogkezelő társaságok által a közigazgatási eljárás során nyújtott elemek nem tették lehetővé, hogy a Bizottság kétséget kizáróan megállapíthassa egyrészt, hogy e társaságok közül 17‑en ténylegesen és teljesen törölték a kölcsönös képviseleti megállapodásaikból a kizárólagossági záradékot, másrészt pedig hogy az összes közös jogkezelő társaság ténylegesen és teljesen törölte e megállapodásokból a be nem avatkozási záradékot (a megtámadott határozat (37) és (40) preambulumbekezdése).

III –  Az érintett piacok

17      A mintaszerződésben meghatározott szerzői jogok közös kezelése az alábbi három piacot foglalta magában: először a szerzőijog‑kezelési szolgáltatás jogosultak részére való nyújtását, másodszor a szerzőijog‑kezelési szolgáltatás más közös jogkezelő társaságok részére való nyújtását, és harmadszor az interneten, műholdon keresztül történő nyilvános előadására, illetve kábelen történő továbbközvetítésére vonatkozó jogokat tartalmazó engedélyeknek a felhasználók részére való kiadását (a megtámadott határozat (49) preambulumbekezdése).

18      Földrajzi szempontból az első piac országos kiterjedésű, ám tagsági korlátozás hiányában ennél nagyobb kiterjedésű is lehet (a megtámadott határozat (58) és (59) preambulumbekezdése).

19      A második piac országos jegyeket mutat, miközben határokon átnyúló elemeket is magában hordoz. Mivel az internetes közvetítési tevékenységek nem korlátozódnak egyetlen, az EGT területén található országra sem, ezen ágazatok piaci szereplői olyan több országra kiterjedő engedélyeket kérnek, amelyeket a közös jogkezelő társaságok a kölcsönös képviseleti megállapodásokban meghatározott szigorítások hiányában adhatnak meg. Ugyanígy, a műholdas közvetítésre vagy a kábelen történő továbbközvetítésre a műhold fedési körzetén belül működő összes közös jogkezelő társaság jogosult engedélyt adni a műhold fedési körzetének egészére nézve (a megtámadott határozat (60)–(62) preambulumbekezdése).

20      Végül, annak ellenére, hogy történelmileg a harmadik piac a helyi ellenőrzés szükségessége miatt országos kiterjedésűként került meghatározásra, ez nem feltétlenül igaz az interneten, műholdon keresztül való felhasználásra és a kábelen történő továbbközvetítésre, ugyanis e területeken lehetőség van a távfelügyeletre (a megtámadott határozat (63) és (64) preambulumbekezdése).

IV –  Az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EGT‑Megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének az alkalmazása

A –  A tagsági, a kizárólagossági és a be nem avatkozási záradék

21      A jelen ügyben először is a tagsági záradék az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EGT‑Megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének megsértésének minősül (a megtámadott határozat (123)–(137) preambulumbekezdése).

22      Másodszor a kizárólagossági záradék és a be nem avatkozási záradék vizsgálatát követően kiderült, hogy a kizárólagossági záradék azzal a hatással jár, hogy lezárja a kizárólagosságot élvező közös jogkezelő társaságok országos piacait azáltal, hogy egyetlen közös jogkezelő társaság sem adhat ki engedélyt a másik közös jogkezelő társaság országának területén. A Bizottság szerint még az a lehetőség is kizárt, hogy valamely közös jogkezelő társaság olyan előadásokra, amelyek egy másik közös jogkezelő társaság területén valósulnak meg, közvetlenül olyan engedélyt adjon ki valamely felhasználónak, amely kizárólagosan a saját repertoárjára vonatkozik (a továbbiakban: közvetlen engedély).

23      A Bizottság a be nem avatkozási záradékkal kapcsolatosan emlékeztet arra, hogy a kifogásközlésben lényegében úgy ítélte meg, hogy e záradék a kizárólagossági záradékot erősíti meg. Egyes közös jogkezelő társaságok észrevételeit követően – amelyek szerint a be nem avatkozási záradék nem akadályozza meg a közvetlen engedélyek kiadását –, és tekintettel arra a tényre, hogy egyes kölcsönös képviseleti megállapodások módosításra kerültek a szóban forgó záradék eltörlése érdekében, a Bizottság úgy határozott, hogy a mintaszerződés e rendelkezése kapcsán nem emel kifogást (a megtámadott határozat (138)–(152) preambulumbekezdése).

B –  Az egyes országok területére történő korlátozásokkal kapcsolatos összehangolt magatartás

24      A Bizottság szerint az egyes országok területére történő korlátozások versenykorlátozó összehangolt magatartásból erednek (a megtámadott határozat (154) és (155) preambulumbekezdése).

25      Az egyes országok területére történő korlátozások ugyanis nem magyarázhatók pusztán a versenyerőviszonyokból eredő önálló magatartással. A közös jogkezelő társaságok tehát a kockázatokkal teli versenyt tudatosan helyettesítették az egymás közötti együttműködéssel annak bizonyos mértékű biztosítása érdekében, hogy a szóban forgó korlátozásokat a közös jogkezelő társaságok kölcsönös alapon nemcsak hogy elfogadják, hanem hogy azokat az összes kölcsönös képviseleti megállapodásban végre is hajtsák (a megtámadott határozat (156) és (157) preambulumbekezdése).

26      E bizonyosság oka a közös jogkezelő társaságok között fennálló kölcsönös függőség, különösen az offline alkalmazások területén, amelyek helyi felügyeletet igényelnek. Az engedélyek kiadása és a jogdíjak külföldön történő beszedése tekintetében az összes közös jogkezelő társaság rá van utalva a többi közös jogkezelő társaságra, és megtorlásokra számíthat abban az esetben, ha az online (hálózaton hozzáférhető) előadások jogai terén nem kívánja fenntartani e piac történelmi felosztását (a megtámadott határozat (157) preambulumbekezdése).

27      A Bizottság szerint az összehangolt magatartás fennállása több elemből is kitűnik.

28      Először is a Bizottság hangsúlyozza, hogy a közös jogkezelő társaságok a CISAC tevékenységének keretében tárgyalták meg a mintaszerződések egységesítését (a megtámadott határozat (158) preambulumbekezdése).

29      Másodszor a közös jogkezelő társaságok által a Bizottságnak az EK 81. cikk (3) bekezdése címén való mentességben való részesülés érdekében bejelentett santiagói (Chile) megállapodás azt bizonyítja, hogy a kölcsönös képviseleti megállapodásokban meghatározott – és különösen az új típusú felhasználásokra vonatkozó – felhatalmazások területi kiterjedésének kérdése a közös jogkezelő társaságok közötti többoldalú tárgyalások tárgyát képezte. Azt a megállapodást – amelynek révén a közös jogkezelő társaságok kötelezettséget vállaltak arra, hogy az egész világra kiterjedő engedélyeket adnak ki, ám csak a saját országuk területén székhellyel rendelkező felhasználók számára – a 2004. év végén történő lejártakor a Bizottság által a fent hivatkozott mentességben való részesülés érdekében indított eljárás során megküldött kifogásközlést követően a közös jogkezelő társaságok nem újították meg (a továbbiakban: a santiagói megállapodásra vonatkozó kifogásközlés), ami az egyes országok területére történő korlátozásokhoz való visszatéréshez vezetett. A Bizottság a megtámadott határozatban úgy ítéli meg, hogy a santiagói megállapodás elvetése azt tanúsítja, hogy a közös jogkezelő társaságok az internetes felhasználással kapcsolatos engedélyek területi hatályára vonatkozóan valóban összehangolták magatartásaikat (a megtámadott határozat (158) és (169) preambulumbekezdése).

30      Harmadszor az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó magatartások közötti hasonlóságot azon korábbi helyzet tükrében kell értékelni, amikor a kölcsönös képviseleti megállapodások még kizárólagossági záradékot tartalmaztak. Ugyanis az a tény, hogy a szóban forgó korlátozásokkal kapcsolatos magatartás egyáltalán nem változott a kizárólagossági záradék eltörlését követően, összehangolt magatartásra utal. E tekintetben mindazonáltal a megtámadott határozat elismeri, hogy nem ez a helyzet áll fenn, amennyiben más, olyan indokok is fennállnak, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a piac felosztása egyéni magatartás eredménye (a megtámadott határozat (170) preambulumbekezdése).

31      A Bizottság az ilyen indokok jelen ügyben való fennállásával kapcsolatosan elsősorban arra mutat rá – miközben elismeri, hogy a szerzői jogot és e jog védelmének hatályát a nemzeti jogszabályok határozzák meg –, hogy e körülmény nem jár azzal a következménnyel, hogy az országos közös jogkezelő társaságnak kell az adott országra vonatkozó engedélyeket kiadnia. A Bizottság az erre vonatkozó elméletét a santiagói megállapodással támasztja alá (a megtámadott határozat (159) és (160) preambulumbekezdése).

32      Másodsorban a Bizottság tagadja, hogy a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló, 1993. szeptember 27‑i 93/83/EGK tanácsi irányelv (HL L 248., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 134. o.) igazolná a közös jogkezelő társaságok műholdas műsorsugárzással kapcsolatos magatartását. A hivatkozott irányelv ugyanis csupán a védett művek műholdas felhasználására alkalmazandó szabályozás meghatározására szorítkozik, amely azon EGT‑tagország jogszabályainak alkalmazását írja elő, amely országban a műsort hordozó jeleket a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető megszakítatlan közvetítési láncba juttatják.

33      Mindazonáltal a 93/83 irányelv nem írja elő, hogy kizárólag az ebben az EGT‑tagországban működő közös jogkezelő társaság adhatna ki engedélyeket a szerzői jogok ebben a formában való felhasználására. Egyébiránt mivel ezen irányelv úgy rendelkezik, hogy úgy kell tekinteni, hogy e cselekményre kizárólag ebben az országban került sor, a felhasználóknak csupán ezen ország tekintetében kell engedélyt szerezniük. Ennélfogva a 93/83 irányelv idejétmúlttá tette a sydney‑i (Ausztrália) megállapodást, amellyel a közös jogkezelő társaságok 1987‑ben olyan kikötést iktattak a mintaszerződésbe, amely előírta, hogy az a közös jogkezelő társaság jogosult a műhold teljes fedési körzetén belül engedélyeket kiadni – adott esetben a többi érintett közös jogkezelő társasággal való egyeztetést vagy jóváhagyásukat követően –, amely abban az országban működik, ahonnan a műsort hordozó jelek a műholdba jutnak (a megtámadott határozat (163)–(165) preambulumbekezdése).

34      Harmadsorban a Bizottság rámutat arra, hogy a közös jogkezelő társaságok között a hatékonyság, az igazgatási költségek és a repertoárjuk terén nagy különbségek állnak fenn. Ennélfogva érdekében állhat valamely közös jogkezelő társaságnak, hogy olyan közös jogkezelő társaságot hatalmazzon fel, amelynek kiemelkedően eredményes a működési területénél jóval kiterjedtebb területre vonatkozó felhasználási engedélyek kibocsátása terén, illetve hogy repertoárja sugárzásának, és ezzel az általa képviselt szerzők díjainak növelése érdekében bizonyos régiókban több közös jogkezelő társaságot is felhatalmazzon (a megtámadott határozat (167) és (168) preambulumbekezdése).

35      Negyedsorban a Bizottság arra hívja fel a figyelmet, hogy mivel a megtámadott határozat kizárólag a szerzői jogvédelem alá tartozó művek jogszerű felhasználására vonatkozik (a megtámadott határozat (11) preambulumbekezdése), a helyi felügyelet szükségessége nem magyarázza meg az egyes országok területére történő korlátozásokat. Az interneten, műholdon keresztül történő nyilvános előadás, illetve kábelen történő továbbközvetítés tekintetében ugyanis léteznek olyan technikai megoldások, amelyek lehetővé teszik az engedély kedvezményezettjének felügyeletét akkor is, ha az engedély kedvezményezettje az engedélyt a közös jogkezelő társaság országának területén kívül használja, illetve ha e területen kívül található a székhelye. A közös jogkezelő társaságok már kialakítottak olyan engedélyezési gyakorlatokat – amint azt különösen a közvetlen engedélyek kiadása is mutatja –, amely a felhasználások, valamint a működési területükön kívül működő felhasználók felügyeletére való alkalmasságukat tanúsítja. Egyébiránt a jelenlegi rendszer nem az engedély kedvezményezettjéhez való közelség elvén alapul, mivel a felhatalmazás területi korlátozása azt jelenti, hogy az összes közös jogkezelő társaság a saját működési területén ad ki a szerzői jogok felhasználására vonatkozó engedélyt, függetlenül az engedély kedvezményezettjének székhelyétől (a megtámadott határozat (171)–(174) preambulumbekezdése).

36      A Bizottság további pontosításokkal szolgál a megtámadott határozat (186)–(199) preambulumbekezdésében meghatározott felhasználási formák mindegyik tekintetében. Így különösen az internetes felhasználás kapcsán a Simulcast‑megállapodásra hivatkozik, amely az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott 2002. október 8‑i 2003/300/EK bizottsági határozat (COMP/C2/38.014 IFPI „Simulcast”‑ügy) (HL 2003. L 107., 58. o.) értelmében mentességben részesült. E megállapodás lehetővé tette a műsorhordozó jeleket az EGT területéről kibocsátó műsorszolgáltatók részére, hogy az e megállapodásban részt vevő összes közös jogkezelő társasághoz forduljon a „simulcast” sugárzást (a rádióadók és televíziócsatornák által hang‑ és televíziójelekben rögzített hangfelvételek interneten keresztül történő egyidejű közvetítése) engedélyező több országra érvényes multirepertoár‑engedélyek megszerzése érdekében. Ugyanez a helyzet áll fenn egy másik megállapodásra, a Webcasting‑megállapodásra nézve (a megtámadott határozat (191) preambulumbekezdése).

37      A Bizottság továbbá az „északi és balti” együttműködési modellre hivatkozik (a továbbiakban: északi és balti együttműködés), amely lehetővé teszi, hogy valamely felhasználó egyetlen olyan, több országra – Dániára, Észtországra, Lettországra, Litvániára, Finnországra, Svédországra, Izlandra és Norvégiára – érvényes engedélyt szerezzen az online felhasználásokra, amely a gyártási jogokat, valamint a nyilvános előadási jogokat foglalja magában (a megtámadott határozat (179) preambulumbekezdése).

38      Egyébiránt a Bizottság megemlíti azt a tényt, hogy 2006 januárjában a németországi és az egyesült királysági közös jogkezelő társaság, a Gesellschaft für musikalische Aufführungs‑ und mechanische Vervielfältigungsrechte (GEMA) és a Performing Right Society Ltd (PRS) Celas néven közös vállalatot alapított, amely egyetlen bizonyos kiadóhoz tartozó angol‑amerikai repertoár online és mobilfelhasználási jogainak engedélyezésére összeurópai szintű egyablakos ügyintézési társaságként működik (a megtámadott határozat (193) preambulumbekezdése).

39      E megállapodások létezése azt mutatja, hogy nem szükséges a helyi jelenlét (a megtámadott határozat (190) preambulumbekezdése). E tekintetben a Bizottság felhívja a figyelmet arra, hogy ha a helyi jelenlétet nélküli felügyelet révén felfedeztek olyan jogsértéseket, amelyek jogi lépéseket igényeltek, vagy ha helyszíni számviteli vizsgálatra volt szükség, lehetőség van arra, hogy a saját székhelye szerinti tagországtól eltérő ország területére vonatkozó engedélyt kibocsátó közös jogkezelő társaság más személyre – mint például a helyben jelen lévő és az érintett ország jogrendszerével kapcsolatos szükséges ismeretekkel rendelkező helyi közös jogkezelő társaságra – bízza e feladatokat (a megtámadott határozat (177) és (178) preambulumbekezdése).

40      Azt követően, hogy ezeket az elemeket bemutatta annak bizonyítására érdekében, hogy a kölcsönös képviseleti megállapodások szereplő, az egyes országok területére történő korlátozások csupán az összehangolt magatartás fennállásával magyarázhatók, a Bizottság elismeri, hogy rendkívüli körülmények között a közös jogkezelő társaság székhelye szerinti ország területén kívüli engedélyezés megtagadására vonatkozó döntés abból a tényből is eredhet, hogy a másik közös jogkezelő társaság nem rendelkezik olyan technikai kapacitásokkal, amelyek lehetővé tennék a hatékony felügyelet és ellenőrzés biztosítását, vagy abból a tényből, hogy valamely EGT‑ország jogrendszere olyan sajátosságokkal rendelkezik, hogy az adott országban működő közös jogkezelő társaság előnyben van a felhatalmazott kiválasztásának időpontjában például a nemzeti bíróságok előtti jogi eljárások során adott esetben betöltött előnyösebb helyzete miatt. Az e tényezők értékeléséből eredő területi korlátozás rendes esetben nem minősül versenykorlátozó összehangolt magatartásnak. Ezzel szemben az összes kölcsönös képviseleti megállapodásban megtalálható, az egyes országok területére vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatos rendszeres gyakorlatot e tényezők nem magyarázzák (a megtámadott határozat (182) és (183) preambulumbekezdése).

41      Miután a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a közös jogkezelő társaságok magatartása összehangolt magatartásnak minősül, azt vizsgálta meg, hogy e magatartás versenykorlátozó‑e. Úgy ítélte meg, hogy ez a helyzet áll fenn, ugyanis e magatartás azt biztosította minden közös jogkezelő társaság számára, hogy az EGT‑n belül a székhelye szerinti ország tekintetében csak egyetlen társaság adhasson mulitrepertoár‑engedélyeket a felhasználóknak (a megtámadott határozat (207)–(209) preambulumbekezdése).

42      Ennek az az eredménye, hogy minden közös jogkezelő társaság anélkül számlázhat ki kezelési költségeket a jogok kezeléséért és az engedélyek kibocsátásáért, hogy viselnie kellene a többi társaságnak az e költségekkel kapcsolatos versenynyomását. Az ilyen verseny hiánya negatív következményekkel járhat még a szerzőkre nézve is, akiknek a bevételei a jogaikat kezelő társaság személyétől függően változhatnak (a megtámadott határozat (134) és (210) preambulumbekezdése).

43      Bizonyos közös jogkezelő társaságoknak a kifogásközlésre adott válaszukban szereplő azon érvére válaszolva, miszerint a közös jogkezelő társaságok közötti verseny a jogosultak által beszedett jogdíjak szintjének csökkenésével járna, a Bizottság a 2003/300 határozatra hivatkozva kijelentette, hogy az EK 81. cikk (3) bekezdése olyan díjszabási mechanizmus kifejlesztését tette lehetővé, amely korlátozhatja az engedélyek kezelési költségeit érintő árversenyt, anélkül hogy az kihatna a jogosultak díjazására. Mindenesetre a felhatalmazást adó közös jogkezelő társaság egyszerűen meghatározhatná repertoárja bevételeinek szintjét a külföldön engedélyező többi közös jogkezelő társasággal szemben. Ezáltal a repertoárja után biztosított nagykereskedelmi árat kaphatna, miközben az e repeortár tekintetében engedélyeket kiadó közös jogkezelő társaságoknak lehetőségük lenne a nagykereskedelmi árhoz adott árrésre vonatkozóan versenyezni (a megtámadott határozat (217)–(219) preambulumbekezdése).

44      E tekintetben a Bizottság hangsúlyozza azt a tényt, hogy a díjszabási rendszer bizonyos módosításai arra ösztönöznék a közös jogkezelő társaságokat, hogy versenyezzenek egymással. Az érintett piac legújabb fejlődése ugyanis azt mutatja, hogy a jogosultaknak – és következésképpen a közös jogkezelő társaságoknak – jobban megérné több, egymással versenyző közös jogkezelő társaságnak felhatalmazást adni. Az egyik kiadó ezért ki is nyilvánította azon szándékát, hogy több olyan közös jogkezelő társaságot hatalmazna fel, amelyek jogosultak lennének a felhasználóknak a repertoárja online felhasználása tekintetében összeurópai szintű engedélyeket adni az angol‑amerikai gyártási jogok felhasználására (a megtámadott határozat (220) preambulumbekezdése).

45      Egyébiránt a megtámadott határozat a mechanikus jogokkal kapcsolatos engedélyekre vonatkozóan az [EK 81. cikk] és az EGT‑megállapodás 54. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásról szóló 2006. október 4‑i C (2006) 4350 bizottsági határozatot (COMP/C2/38.681 „a cannes‑i megállapodás meghosszabbításáról szóló megállapodás” ügy) (HL 207. L 296., 27. o.) is megemlíti, amely határozat olyan, több országra érvényes engedélyek kiadását lehetővé tévő mechanizmust létrehozó kötelezettségvállalásokat írt elő, amely mechanizmus biztosítja, hogy a jogosultak díjazása az összes közös jogkezelő társaság által megállapított, ám bizonyos versenyt a közös jogkezelő társaságok részéről a lemezkiadó vállalatok számára történő maximális, az igazgatási költségekre korlátozódó engedménynyújtást lehetővé tévő, bizonyos versenyt megengedő egységes díjtétel rögzítésének köszönhetően ne erodálódjon (a megtámadott határozat (82) preambulumbekezdése).

V –  A rendelkező rész

46      A Bizottság különösen e megfontolások alapján, és azt követően, hogy megállapította, hogy a szóban forgó kétoldalú megállapodások hatást gyakoroltak a tagállamok közötti kereskedelemre, továbbá hogy az EK 81. cikk (3) bekezdése és az EGT‑Megállapodás 53. cikke (3) bekezdése alkalmazásának feltételei nem állnak fenn, a megtámadott határozatban következőképpen határozott:

„1. cikk

Az alábbi [24] vállalkozás[…] megsértett[e] az [EK] 81. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azáltal, hogy kölcsönös képviseleti megállapodásaikban […] a mintaszerződés 11. cikk [(2) bekezdésében] szereplő tagsági korlátozásokat vagy ezeket a de facto tagsági korlátozásokat alkalmaz[ott]:

[…]

TEOSTO

[…]

2. cikk

Az alábbi [17] vállalkozás[…] megsértett[e] az [EK] 81. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azáltal, hogy […] a mintaszerződés 1. cikk[ének (1) és (2) bekezdésében] meghatározottak szerint kizárólagos jogokat ruház[ott] egymásra:

[…]

TEOSTO

[…]

3. cikk

Az alábbi [24] vállalkozás[…] megsértett[e] az [EK] 81. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azáltal, hogy a területi korlátozásokat úgy hangolták össze, hogy az engedélyek kiterjedését az egyes [közös jogkezelő társaságok] országának területére korlátoz[ta]:

[…]

TEOSTO

[…]

4. cikk

1.      Az 1. és 2. cikkben meghatározott vállalkozások kötelesek megszüntetni – amennyiben ezt még nem tették meg – a hivatkozott cikkekben meghatározott jogsértéseket, és tájékoztatni a Bizottságot az összes olyan intézkedésről, amelyet ennek érdekében hoztak.

2.      A 3. cikkben meghatározott vállalkozások kötelesek a jelen határozat közzétételének napjától számított százhúsz napon belül megszüntetni a hivatkozott cikkben meghatározott jogsértést, és ugyanezen határidőn belül tájékoztatni a Bizottságot az összes olyan intézkedésről, amelyet ennek érdekében hoztak.

Így különösen a 3. cikkben meghatározott vállalkozások kötelesek az egyes kölcsönös képviseleti megállapodásokban a műholdon, illetve kábelen történő továbbközvetítésével, valamint az internetes felhasználással kapcsolatosan kötelesek a 3. cikkben megnevezett többi vállalkozással kétoldalúan átvizsgálni felhatalmazásaik területi hatályát, valamint a felülvizsgált megállapodások másolatát a Bizottsághoz benyújtani.

3.      A jelen határozat címzettjei kötelesek ettől az időponttól fogva az 1., 2. és 3. cikkben leírt mindenfajta magatartástól, illetve mindenfajta, azonos vagy hasonló célú vagy hatású magatartástól tartózkodni.

[…]”

 Az eljárás és a felek kérelmei

47      A Törvényszék Hivatalához 2008. szeptember 24‑én benyújtott keresetlevelével a felperes a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló keresetet terjesztett elő.

48      A Törvényszék Hivatalához ugyanazon a napon érkezett külön beadványában a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtott be a megtámadott határozat együttesen értelmezett 3. cikke és 4. cikke (2) és (3) bekezdése végrehajtásának felfüggesztése iránt. A Törvényszék elnöke a T‑401/08. R. sz., Säveltäjäin Tekijänoikeustoimisto Teosto kontra Bizottság ügyben hozott végzésével (az EBHT‑ban nem tették közzé) elutasította e kérelmet. A költségekről nem határozott.

49      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hatodik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott, valamint a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkében meghatározott pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket, hogy válaszoljanak több kérdésre. Az eljárás felei eleget tettek e felszólításnak.

50      A 2011. október 4‑i tárgyaláson a Törvényszék meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszait.

51      Mivel az előadó bíró nem tudott részt venni az eljárásban, a Törvényszék elnöke az eljárási szabályzat 32. cikkének 3. §‑a alapján magát jelölte ki előadó bírói minőségben a hatodik tanács létszámának kiegészítése érdekében.

52      2012. január 11‑i végzésével a Törvényszék (hatodik tanács) új összetételében újból megnyitotta a szóbeli szakaszt, és tájékoztatta a feleket, hogy egy újabb tárgyaláson meghallgatják őket.

53      A 2012. június 29‑i tárgyaláson a Törvényszék újból meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszait.

54      Ezt követően a hatodik tanács elnöke a szóbeli szakasz lezárásáról határozott.

55      A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

56      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

57      Keresete alátámasztására a felperes lényegében három jogalapra hivatkozik, amelyek arra vonatkoznak, hogy:

–        a Bizottság tévesen alkalmazta az EK 81. cikk (1) bekezdését;

–        a Bizottság tévesen alkalmazta az EK 81. cikk (3) bekezdését;

–        a Bizottság ultra vires járt el azzal, hogy arra kötelezte a közös jogkezelő társaságokat, hogy módosítsák az EK 81. cikkel nem ellentétes magatartásukat.

I –  Az első, az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó jogalapról

58      Az első jogalap három, az EK 81. cikk (1) bekezdésének meg nem sértésére hivatkozó részből áll; az első rész a tagsági záradékra, a második rész a kizárólagossági záradékra, a harmadik rész a területi korlátozásokra vonatkozik.

A –  Az első jogalap első, a tagsági záradékra vonatkozó részéről

59      Elsősorban a felperes azzal érvel, hogy a tagsági záradék 23 kölcsönös képviseleti megállapodásából csupán öt megállapodásában szerepel. Válaszbeadványában kifejti, hogy a tagsági záradékot az összes kölcsönös képviseleti megállapodásából törölte. Felhívja továbbá a figyelmet arra, hogy a szóban forgó záradékot a gyakorlatban soha nem alkalmazta. A Bizottság sem azt nem bizonyította, hogy a felperes ténylegesen alkalmazta volna a tagsági záradékot, sem azt nem határozta meg pontosan, hogy mit kifogásol a felperessel szemben, megsértve ezzel az indokolási kötelezettségét.

60      Másodsorban a felperes arra hivatkozik, hogy a tagsági záradék se nem versenykorlátozó célú, se nem versenykorlátozó hatású. A jogosultak természettől fogva, lényegében nyelvi és kulturális okokból, valamint azért fordulnak az országukban székhellyel rendelkező közös jogkezelő társasághoz, mert e közös jogkezelő társaság ismeri a helyi piacot. Ez még inkább igaz a finn repertoárra nézve, amely főleg helyi használatra szolgál.

61      Először is meg kell állapítani, hogy a tagsági záradék célja versenyellenes, amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (127) és (130) preambulumbekezdésében rámutatott. E záradék ugyanis arra irányul, hogy lehetővé tegye a közös jogkezelő társaságok számára, hogy a szerzőket állampolgárságuk alapján osszák fel, vagy legalábbis nehezebbé tegyék valamely szerző számára annak lehetőségét, hogy az állampolgársága szerinti országban székhellyel rendelkező közös jogkezelő társaságtól eltérő társaság tagjává váljon. E záradék révén a közös jogkezelő társaságok felosztják maguk között és részekre töredezik a belső piacot. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen típusú kartellek szerepelnek a példálózóan felsorolt azon kartellek között, amelyeket az EK 81. cikk (1) bekezdésének c) pontja a belső piaccal kifejezetten összeegyezhetetlennek nyilvánított, és amelyek a verseny nyilvánvaló korlátozásának minősülnek. Az ilyen típusú jogsértések a piacok elszigetelését okozzák azzal, hogy a feleket elkülönülő, gyakran államhatárok által lehatárolt piacok tiszteletben tartására kötelezik, és így ellentétesek a Szerződések fő céljával, vagyis a belső piac egységesítésével (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑241/01. sz., Scandinavian Airlines System kontra Bizottság ügyben 2005. július 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑2917. o.] 85. pontját és a T‑49/02–T‑51/02. sz., Brasserie nationale és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. július 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑3033. o.] 173. és 174. pontját).

62      E tekintetben a versenykorlátozó célú és a versenykorlátozó hatású megállapodások elhatárolása kapcsán emlékeztetni kell arra, hogy a versenykorlátozó cél és hatás feltételeinek nem együttesen, hanem vagylagosan kell fennállniuk annak mérlegelése során, hogy valamely összehangolt magatartás az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozik‑e. E feltételnek a „vagy” kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is a kartell tulajdonképpeni célját kell megvizsgálni, figyelembe véve azt a gazdasági környezetet, amelyben alkalmazásra kerül. Amennyiben azonban e megállapodás rendelkezéseinek elemzése nem tár fel a verseny tekintetében elegendő károssági fokot, a megállapodás hatásait is meg kell vizsgálni, és a kartell megtiltásához olyan tényezők együttes megléte szükséges, amelyek azt bizonyítják, hogy a verseny működése érezhetően akadályozva, korlátozva volt, vagy torzult (lásd a Bíróság C‑8/08. sz., T‑Mobile Netherlands és társai ügyben 2009. június 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑4529. o.] 28. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

63      Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy annak értékeléséhez, hogy valamely megállapodást az EK 81. cikk (1) bekezdése tilt‑e, felesleges a magatartás tényleges hatásának figyelembevétele, amennyiben nyilvánvaló, hogy annak célja a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. A „cél általi jogsértések” és a „hatás általi jogsértések” közötti megkülönböztetés azon körülménnyel függ össze, hogy a vállalkozások közötti összejátszás bizonyos formái már természetüknél fogva úgy tekinthetők, hogy károsak a rendes verseny megfelelő működésére (lásd a fent hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ügyben hozott ítélet 29. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

64      Egyébiránt a verseny korlátozására irányuló szándék bizonyítása nem szükségszerű előfeltétele annak, hogy egy megállapodás korlátozó célja megállapítható legyen (lásd a Törvényszék T‑450/05. sz., Peugeot és Peugeot Nederland kontra Bizottság ügyben 2009. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑2533. o.] 55. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; lásd továbbá ebben az értelemben a fent hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ügyben hozott ítélet 27. pontját).

65      Ugyanígy, az a tény, hogy a szerződő felek nem hajtották végre a vállalkozások közötti megállapodás egy bizonyos záradékát, amelynek célja a verseny korlátozása, nem elegendő az EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom alóli mentesülésre (a Bíróság C‑89/85., C‑104/85., C‑114/85., C‑116/85., C‑117/85. és C‑125/85–C‑129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1993. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT 1993., I‑1307. o.] 175. pontja és a Törvényszék T‑176/95. sz., Accinauto kontra Bizottság ügyben 1999. május 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑1635. o.] 110. pontja).

66      Következésképpen a Bizottság nem volt köteles bizonyítani, hogy a felperes ténylegesen alkalmazta‑e a tagsági záradékot.

67      A felperes azon érvét illetően, miszerint a tagsági záradékot az összes kölcsönös képviseleti megállapodásából törölte, meg kell jegyezni, hogy a felperes a megtámadott határozat meghozatalát megelőzően nem állította, és még kevésbé bizonyította, hogy a tagsági záradékot az összes kölcsönös képviseleti megállapodásából törölte volna. Ennélfogva a Bizottság helyesen állapíthatta meg az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértését, ugyanis a tagsági záradék a megtámadott határozat meghozatalakor még mindig szerepelt a felperes bizonyos kölcsönös képviseleti megállapodásaiban.

68      Tekintettel különösen a fenti 61., 66. és 67. pontban felsorolt elemekre meg kell állapítani, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta a tagsági záradékkal kapcsolatos indokolási kötelezettségét.

69      A fentiekre figyelemmel az első jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani

B –  Az első jogalap második, a kizárólagossági záradékra vonatkozó részéről

70      A felperes kijelenti, hogy a kizárólagossági záradék már csupán bizonyos kölcsönös képviseleti megállapodásokban szerepel, ám gyakorlatban e záradékot nem alkalmazzák. Egyébiránt a felperes kifejti, hogy a tagsági záradék a tagsági záradék se nem versenykorlátozó célú, se nem versenykorlátozó hatású, mivel – amit a Bizottság maga is megerősít, elismerve, hogy a kizárólagossági záradéknak ugyanolyan hatása van, mint az országok területi korlátozásoknak – ugyanaz a helyzet állna fenn e záradék hiányában is.

71      Emlékeztetni kell arra, hogy a kizárólagossági záradék úgy rendelkezik, hogy „A” közös jogkezelő társaság „B” közös jogkezelő társaságra ruházza „B” ország területére nézve az „A” repertoárra vonatkozó kizárólagos engedélykiadási jogát, és fordítva. E záradék értelmében a „B” közös jogkezelő társaságon kívül egyetlen másik közös jogkezelő társaság sem jogosult „B” ország területén az „A” repertoárra vonatkozó engedélyt kiadni.

72      Egyébiránt e záradék a közvetlen engedélyek adását is kizárja, amelyet a Bíróság a 395/87. sz., Tournier‑ügyben 1989. július 13‑án hozott ítéletének (EBHT 1989., 2521. o.) 20. pontjában, valamint a 110/88., 241/88. és 242/88. sz., Lucazeau és társai egyesített ügyekben hozott 1989. július 13‑án hozott ítéletének (EBHT 1989., 2811. o.) 14. pontjában versenyellenesnek nyilvánított.

73      Igaz ugyan, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az EK 81. cikk (1) bekezdésével általában nem ellentétes olyan szerződés kötése, amely egyfajta kizárólagosságot előíró záradékot tartalmaz (lásd ebben az értelemben a Bíróság 5/69. sz. Völk‑ügyben 1969. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1969., 295. o.] 7. pontját; a 1/71. sz., Cadillon‑ügyben 1971. május 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1971., 351. o.] 9. pontját, valamint a Törvényszék T‑9/93. sz., Schöller kontra Bizottság ügyben 1995. június 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1611. o.] 161. pontját). Mindazonáltal a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a kizárólagossági záradék a mintaszerződésben előírt és a kölcsönös képviseleti megállapodásokban átvett formájában versenyellenes célú, mivel annak célja az, hogy egy meghatározott területre nézve egyetlen közös jogkezelő társaságnak kizárólagos jogot biztosítson egy adott repertoárra vonatkozó engedélyek kiadására nézve, ezzel monopolt hozva létre minden egyes közös jogkezelő társaság számára a zeneműveknek a saját területükön történő felhasználására vonatkozó engedélyek kiadására.

74      E körülmények között a fenti 62–65. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján – mivel magának a kizárólagossági záradéknak a célja versenyellenes – nem szükséges megvizsgálni annak hatását, és különösen azt, hogy e hatás megegyezik‑e az egyes országok területére történő korlátozások hatásával.

75      A fentiekre figyelemmel az első jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.

C –  Az első jogalap harmadik, területi korlátozásokra vonatkozó részéről

1.     Előzetes észrevételek

76      Az első jogalap harmadik részének vizsgálata tekintetében elöljáróban emlékeztetni kell a jelen ügy hátterének bizonyos aspektusaira. Először is a megtámadott határozat csupán az interneten, műholdon keresztül történő nyilvános előadás, illetve kábelen történő továbbközvetítés által érintett szerzői jogokra vonatkozik, a hagyományos, ún. offline előadások által érintett szerzői jogokra nem, miközben a mintaszerződés és a kölcsönös képviseleti megállapodások a felhasználás összes módját magukban foglalják.

77      A szerzői jogoknak a megtámadott határozatban meghatározott felhasználási módjai kapcsán a közös jogkezelő társaságok és a CISAC nem hoztak létre egy teljesen új alapokon nyugvó, a hagyományos felhasználási módokra előírtaktól elkülönülő kezelési rendszert. Mindazonáltal elfogadott, hogy az 1936‑ban a hagyományos felhasználásokra létrehozott mintaszerződést a különböző technológiai fejlődéseknek megfelelően lépésről lépésre – többek között a sydney‑i megállapodás és a santiagói megállapodás révén – módosították.

78      A Bizottság nem is magát a mintaszerződés létezését kifogásolja, illetve nem vonja kétségbe a közös jogkezelő társaságok közötti együttműködés szükségességét, feltéve hogy ezen együttműködés nem sérti a versenyszabályokat.

79      A kölcsönös képviseleti megállapodásokban szereplő, az egyes országok területére történő korlátozásokat a Bizottság nem vitatta az új technológiák fejlődését megelőző időszakra nézve, ezért ez a körülmény a közös kezelés azon hátterét képezte, amelyben a közös jogkezelő társaságok találták magukat, amikor az új technológiák elkezdtek folyamatosan fejlődni. A megtámadott határozat nem határozza meg, hogy a korlátozások mikor váltak a versenyjogi szabályokat sértővé.

80      Ezen túlmenően a Bizottság még az új technológiákat alkalmazó felhasználásokhoz képest sem önmagukban az egyes országok területére történő korlátozásokat vitatja, hanem csupán azt a tényt, hogy e korlátozások az összes kölcsönös képviseleti megállapodásban szerepelnek, ami szükségszerűen összehangolt magatartásból következik.

81      A jelen keresetet tehát különösen a felperesnek az EK 81. cikk (1) bekezdésének az egyes országok területére történő korlátozásokkal való meg nem sértésére vonatkozó első jogalapjának harmadik részében hivatkozott elemek tükrében kell megvizsgálni.

2.     A területi korlátozásokra vonatkozó összehangolt magatartás bizonyításáról

82      A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a területi korlátozások valamely összehangolt magatartásból erednének. Vitatja ugyanis, hogy a mintaszerződés és különösen annak 6. cikke az állítólagos összehangolást bizonyítaná. Válaszbeadványában hozzáteszi, hogy sem a sydney‑i megállapodás és a santiagói megállapodás, sem a kizárólagosságon alapuló előző rendszerre való hivatkozás nem támasztja alá az összehangolt magatartás létezésének megállapítását.

83      A Bizottság erre azt válaszolja, hogy a szóban forgó összehangolt magatartás létezésének megállapítása nem csupán a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartásán alapul, hanem egyéb elemeken is, így például:

–      a közös jogkezelő társaságok által a kölcsönös képviseleti megállapodásokban szereplő felhatalmazások hatályáról a CISAC által irányított tevékenységek keretében folytatott megbeszéléseken;

–      a santiagói megállapodáson;

–      a sydney‑i megállapodáson;

–      a kizárólagossági záradék és az egyes országok területére történő korlátozások közötti történelmi összefüggésen.

84      Ezenfelül a Bizottság úgy véli, hogy a felperes válaszbeadványban kifejtett és a közös jogkezelő társaságok között létrejött, a megtámadott határozatban felsorolt bizonyos kapcsolatfelvételek bizonyító erejét vitató magyarázatok az eljárási szabályzat 48. cikke értelmében elfogadhatatlan új jogalapnak minősülnek.

85      A fenti 83. pont második, harmadik és negyedik francia bekezdésében felsorolt elemekre a megtámadott határozat (158) preambulumbekezdése kifejezetten mint az összehangolt magatartást alátámasztó megfontolásokra hivatkozik. A Bizottság a Törvényszék előtt a sydney‑i megállapodásra is hivatkozott annak bizonyítása érdekében, hogy a közös jogkezelő társaságok a területi hatállyal kapcsolatos többoldalú megbeszéléseket folytattak.

86      A Bizottság szerint a fenti 83. pontban felsorolt elemek a Törvényszék T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítélete (ún. „PVC II”‑ítélet, [EBHT 1999., II‑931. o.] 727. pont) értelmében olyan „bizonyítékoknak” minősülnek, amelyeknek köszönhetően nem kell megvizsgálni azt a kérdést, hogy a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartása az összehangolt magatartás létezésétől eltérő indokokkal is magyarázható‑e.

87      Az 1/2003 rendelet 2. cikkéből, valamint az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a versenyjog területén a jogsértéssel kapcsolatos jogviták esetében a Bizottságra hárul az általa megállapított jogsértések bizonyítása, és azon bizonyítékok előterjesztése, amelyek alkalmasak a jogsértést alkotó tényállás jogilag megkövetelt módon történő bizonyítására (a Bíróság C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑8417. o.] 58. pontja, a C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 86. pontja; a Törvényszék T‑348/08. sz., Aragonesas Industrias y Energía kontra Bizottság ügyben 2011. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑7583. o.] 90. pontja).

88      Ezen összefüggésben, ha a bíróságnak kétségei vannak, azt a jogsértést megállapító határozat címzettjének minősülő vállalkozás javára kell értelmezni. A bíróság így nem vonhatja le azt a következtetést, hogy a Bizottság a kérdéses jogsértés fennállását jogilag megkövetelt módon bizonyította, ha ezzel kapcsolatban még kétsége van, különösen bírságot kiszabó határozat megsemmisítése iránti kereset esetén (a Törvényszék T‑44/02. OP., T‑54/02. OP., T‑56/02. OP., T‑60/02. OP. és T‑61/02. OP. sz., Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 27‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3567. o.] 60. pontja és a T‑11/06. sz., Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben 2011. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑2491. o.] 129. pontja).

89      Tekintettel kell lenni ugyanis az ártatlanság vélelmére, amely különösen az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4‑én Rómában aláírt európai egyezmény 6. cikkének (2) bekezdésén alapul, és amely azon alapvető jogok részét képezi, amelyek a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az uniós jog általános elveinek minősülnek. Tekintettel a kérdéses jogsértések jellegére, és a hozzájuk kapcsolódó szankciók súlyosságára és jellegére, az ártatlanság vélelme többek között irányadó a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos eljárásokra, amelyek pénzbüntetés vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (a fent hivatkozott Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 129. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Bíróság C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4287. o.] 149. és 150. pontját és a C‑235/92. P. sz., Montecatini kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4539. o.] 175. és 176. pontját).

90      Ezen, az olyan ügyek keretében kialakított ítélkezési gyakorlat, amelyekben a Bizottság bírságot szabott ki, olyan esetben is alkalmazandó – mint a jelen esetben is –, amikor a jogsértést megállapító határozathoz végül nem kapcsolódik bírságkiszabás. A jelen ügyben egyébiránt a kifogásközlés még azt irányozta elő, hogy a Bizottság jogsértés megállapítása esetén bírságot fog kiszabni.

91      Ezen túlmenően figyelembe kell venni, hogy valamely természetes vagy jogi személy hírnevét jelentősen rombolhatja annak megállapítása, hogy e személy versenyjogi jogsértésben vett részt (lásd ebben az értelemben az EFTA Bíróság E‑15/10. sz., Posten Norge kontra ESA ügyben 2012. április 18‑án hozott ítéletének [az EFTA Court Reportban még nem tették közzé] 90. pontját).

92      Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy ugyan a Bíróság a megtámadott határozatban nem szabott ki bírságot, ám ettől még az összehangolt magatartás létezésének szóban forgó határozatban való megállapítása, és az e magatartás megszüntetésére való kötelezés jelentős következményekkel jár a felperesre nézve, így például azzal, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet 24. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében kényszerítő bírságot szabhat ki vele szemben.

93      A Bizottságnak tehát pontos és egybevágó bizonyítékokat kell nyújtania annak bizonyítására, hogy a jogsértés megtörtént (a fent hivatkozott Dresdner Bank és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 62. pontja), illetve azon szilárd meggyőződésének alátámasztására, hogy az állítólagos jogsértések az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében korlátozzák a versenyt (a Törvényszék T‑185/96., T‑189/96. és T‑190/96. sz., Riviera Auto Service és társai egyesített ügyekben 1999. január 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑93. o.] 47. pontja és a fent hivatkozott Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 129. pontja).

94      Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak eleget tennie e feltételeknek a jogsértés összes elemét tekintve. Elegendő, ha az intézmény által felhozott valószínűsítő körülmények csoportja a maga teljességében értékelve megfelel e követelménynek (a fent hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 63. pontja, valamint a fent hivatkozott Romana Tabacchi kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 130. pontja).

95      Mivel ugyanis a versenyellenes magatartásokban és megállapodásokban való részvétel tilalma, valamint a jogsértőkre kiszabható szankciók közismertek, e magatartások és megállapodások keretében a tevékenységek általában rejtve folynak le, a találkozókat titkosan tartják, továbbá az erre vonatkozó dokumentáció a minimálisra szorítkozik. Még ha a Bizottság fel is fedez olyan iratokat – mint például egyes találkozókról készített beszámolókat –, amelyek kifejezetten tanúsítják a gazdasági szereplők közötti jogellenes kapcsolatfelvételt, e dokumentumok általában csak töredékesek és szórványosak, és ezért bizonyos részleteket gyakran következtetésekkel kell rekonstruálni. Az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos számú egybeesésből és valószínűsítő körülményből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (lásd a Bíróság C‑407/08. P. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2010. július 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑6375. o.] 48. és 49. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

96      A Törvényszék a Bizottság által hivatkozott „PVC II”‑ítéletben olyan megoldásra jutott, amely egyensúlyt hoz létre ezen elvek között. A Törvényszék ennek alkalmából ugyanis kijelentette, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben a Bizottság érvelése azon a feltételezésen alapult, hogy a határozatában megállapított tényállás másképp nem magyarázható, csak a vállalkozások közötti összehangolással, a felpereseknek elegendő volt csupán az olyan körülmények fennállását bizonyítaniuk, amelyek más megvilágításba helyezik a Bizottság által megállapított tényállást, és a bizottsági érvelést helyettesítő más magyarázatot adnak e tényállásra. Mindazonáltal a Törvényszék hozzátette, hogy ez az ítélkezési gyakorlat nem volt alkalmazható, mivel a vállalkozások közötti összehangolás bizonyítása nem a piaci magatartások párhuzamosságának puszta megállapításából eredt, hanem olyan bizonyítékokból, amelyekből kitűnik, hogy a szóban forgó magatartásokat összehangolás eredményezte. E körülmények között a felpereseknek nem csupán az a feladata, hogy egy állítólagos alternatív magyarázatot nyújtsanak a Bizottság által megállapított tényállásra, hanem az is, hogy ezen, a Bizottság által előterjesztett bizonyítékokra figyelemmel megállapított tényállás fennállását vitassák (a fent hivatkozott „PVC II”‑ítélet 725–728. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Bíróság 29/83. és 30/83. sz., Compagnie royale asturienne des mines és Rheinzink kontra Bizottság egyesített ügyekben 1984. március 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1984., 1679. o.] 16. pontját, valamint a fent hivatkozott Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 71. és 126. pontját).

97      A párhuzamos magatartásra vonatkozó, az összehangolástól eltérő magyarázatok fennállásának értékelése előtt meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság – amint azt állítja – az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó jogsértés fennállását a párhuzamos magatartás puszta megállapításán túlmenő bizonyítékokkal bizonyította‑e, amit a felperes vitat. E kérdés vizsgálata tehát megelőzi az összehangolástól eltérő magyarázatok megalapozottságának vizsgálatát, ugyanis amennyiben a Törvényszék arra a következtetésre jut, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban ilyen bizonyítékokat nyújtott, az említett magyarázatok – még ha hihetők is – nem cáfolhatják e jogsértés megállapítását.

98      E tekintetben fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a felperes által a válaszbeadványában kifejtett, a sydney‑i megállapodásra, a santiagói megállapodásra, illetve a kizárólagosságon alapuló előző rendszerre vonatkozó magyarázatok a mintaszerződésnek az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó összehangolt magatartás létezése bizonyításával kapcsolatos bizonyító erejének hiányára vonatkozóan a keresetlevélben már felhozott kifogást egészítik ki.

99      Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat nem ugyanazt a két szakaszra bontható szerkezetet írja le, mint amelyre a Bizottság a Törvényszék előtt hivatkozott, amely szerint egyrészt az összehangolt magatartást a fent hivatkozott „PVC II”‑ítélet értelmében vett „bizonyítékokkal” bizonyította, másrészt pedig – tekintettel e bizonyítékokra és azok bizonyító erejére – a párhuzamos magatartásra adott egyéb magyarázatok nem voltak meghatározóak e magatartás bizonyítására nézve. A felperes tehát csupán az ellenkérelem előterjesztését követően tudta pontosan meghatározni, hogy a Bizottság mely elemekre támaszkodott az összehangolt magatartás létezésének bizonyítása érdekében.

100    Következésképpen a Bizottság állításával ellentétben a felperes jogosan hozhatja fel válaszbeadványában a sydney‑i megállapodásra, a santiagói megállapodásra, illetve a kizárólagosságon alapuló előző rendszerre vonatkozó magyarázatokat.

101    A vizsgálat első szakaszában tehát azt kell megállapítani, hogy a Bizottság az összehangolt magatartás létezését a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartásán kívül más, a Bizottság által felhozott, a fent hivatkozott „PVC II”‑ítéletből eredő ítélkezési gyakorlat értelmében vett „bizonyítékokhoz” hasonló elemek révén is bizonyította‑e. E tekintetben emlékeztetni kell, hogy a szóban forgó ítélet tárgyát képező kartell eredetének meghatározása érdekében a Bizottság tervezési dokumentumok szövegezésére, az egyik felperes által egy neki címzett információkérésre adott válaszában az e dokumentumokkal kapcsolatosan adott információkra, és az egyrészt e dokumentumokban leírt tervezett magatartások, másrészt pedig a piacon tapasztalt magatartások közötti szoros összefüggésre támaszkodott (a fent hivatkozott „PVC II”‑ítélet 582. pontja).

102    A jelen ügyben emlékeztetni kell, hogy a közös jogkezelő társaságok közötti összehangolás bizonyítására szolgáló elemek a fenti 82. pontban kerültek felsorolása, vagyis a közös jogkezelő társaságok által a kölcsönös képviseleti megállapodásokban szereplő felhatalmazások hatályáról a CISAC által irányított tevékenységek keretében folytatott megbeszélések, a santiagói megállapodás, a sydney‑i megállapodás, valamint a kizárólagossági záradék és az egyes országok területére történő korlátozások közötti történelmi összefüggés.

103    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a kifejezetten az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó irati bizonyítékok hiánya annál is inkább szembetűnő, hogy a Bizottság elismeri, hogy bizonyos közös jogkezelő társaságok szerették volna megszüntetni az egyes országok területére történő korlátozásokat. Márpedig e közös jogkezelő társaságoknak érdekében állt volna, hogy együttműködjenek a Bizottsággal, és irati bizonyítékokat nyújtsanak egy ilyen összehangolás létezéséről. Tekintettel arra ugyanis, hogy a Bizottság a kifogásközlésben közölte azon szándékát, hogy bírságot szabjon ki a kifogásközlés összes címzettjével szemben, így az érdekelt közös jogkezelő társaságok együttműködhettek volna vele a bírság velük szemben történő kiszabása kockázatának elkerülése érdekében, vagy legalábbis annak érdekében, hogy e bírság összege alacsonyabb legyen. Egyébiránt e közös jogkezelő társaságok annak bizonyítására szolgáló elemeket nyújthattak volna, hogy a többi közös jogkezelő társaság nyomást gyakorolt rájuk annak érdekében, hogy e társaságokat kötelezzék az egyes országok területére történő korlátozások összehangoltan elhatározott fenntartására, ám ezt nem tették.

104    E körülmények között kell megvizsgálni a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok bizonyító erejét.

a)     A Bizottság által az összehangolt magatartás bizonyítása érdekében felhozott, nem csupán a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására támaszkodó elemek bizonyító erejéről

 A közös jogkezelő társaságok által a kölcsönös képviseleti megállapodásokban szereplő felhatalmazások hatálya kapcsán a CISAC által irányított tevékenységek keretében folytatott megbeszélésekről

105    A közös jogkezelő társaságoknak a CISAC által irányított tevékenységek keretében folytatott megbeszéléseivel kapcsolatosan (a fenti 83. pont első francia bekezdése) emlékeztetni kell, hogy a Bizottság maga is hangsúlyozta, hogy a megtámadott határozat nem tiltotta meg a közös jogkezelő társaságok közötti kölcsönös képviselet rendszerét, sem a felhatalmazások által nyújtott bármilyen formájú területi korlátozást (a megtámadott határozat (95) és (259) preambulumbekezdése). Továbbá a Bizottság nem kifogásolja a közös jogkezelő társaságokkal szemben, hogy a CISAC által irányított tevékenységek keretében bizonyos együttműködést folytattak. Amit a Bizottság kifogásol, az az összes közös jogkezelő társaság területi korlátozásokkal kapcsolatosan elfogadott megközelítésének összehangolt jellege.

106    Ennélfogva az a puszta tény, hogy a közös jogkezelő társaságok a CISAC által irányított tevékenységek keretében találkoztak, és hogy különböző formájú együttműködés áll fenn közöttük, önmagában nem minősül tiltott összehangolt magatartásra utaló jelnek. Ugyanis, amennyiben a versenyjog megsértésével vádolt vállalkozások között tartott találkozók háttere azt mutatja, hogy e találkozók szükségesek voltak annak érdekében, hogy együttesen vitassanak meg versenyjogba nem ütköző kérdéseket, a Bizottság nem vélelmezheti, hogy e találkozók célja versenyellenes magatartásokra vonatkozó összehangolás volt (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 105. és 145. pontját). E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Bizottság egyáltalán nem bizonyította azt, hogy a CISAC által szervezett találkozók – amelyeken a felperes is részt vett – az egyes országok területére történő korlátozásokkal kapcsolatos versenykorlátozásra vonatkoztak volna.

107    Végül különösen a mintaszerződésre vonatkozó megbeszélések kapcsán meg kell állapítani, hogy e mintaszerződés nem ír kifejezetten elő egyes országok területére történő korlátozásokat, hanem pusztán arra szorítkozik, hogy felhívja a közös jogkezelő társaságokat a kölcsönös képviseleti megállapodásokban egymásra ruházandó felhatalmazások területi hatályának meghatározására.

 A santiagói megállapodásról

108    A santiagói megállapodás (a fenti 83. pont második francia bekezdése) kapcsán emlékeztetni kell, hogy e megállapodás a szerzői jogok internetes felhasználására nézve azt írta elő, hogy az e megállapodásban résztvevő összes közös jogkezelő társaság az összes területre és a teljes repertoárjára is kiadhat engedélyt (első rész), ám csak az azon EGT‑országban gazdasági székhellyel rendelkező felhasználó részére, amelyben az engedélyt kiadó közös jogkezelő társaság székhelye van (második rész). E megállapodást egyes közös jogkezelő társaságok a[z EK 81.] és [EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) által előírt rendszernek megfelelően bejelentették annak érdekében, hogy a Bizottság az EK 81. cikk (3) bekezdése alapján mentesítse őket. A Bizottság vitatta azon kikötést, amely nem engedte egyik közös jogkezelő társaságnak sem, hogy olyan felhasználóknak adjanak engedélyt, akik nem ugyanabban az országban működnek, mint az adott közös jogkezelő társaság, és a santiagói megállapodásra vonatkozóan kifogásközlést küldött részükre. E körülmények között egyik közös jogkezelő társaság sem hosszabbította meg a santiagói megállapodás hatályát az eleve 2004. év végére előirányzott lejárta utáni időszakra. Így, amikor e megállapodás hatályát vesztette, a kölcsönös képviseleti megállapodásokban szereplő, az egyes országok területére történő korlátozások – amelyek az internetes felhasználástól eltérő felhasználások tekintetében hatályban maradtak még a szóban forgó megállapodás által érintett időszak alatt is – az összes közös jogkezelő társaság között alkalmazandóvá váltak még a szerzői jogok internetes felhasználása tekintetében is, mivel a santiagói megállapodás következményeként az internetes felhasználás kapcsán a kölcsönös képviseleti megállapodásokban foglalt eltérési záradék hatályát vesztette.

109    A Bizottság azon elmélete, miszerint az összehangolást bizonyítja, hogy az összes közös jogkezelő társaság visszatért az egyes országok területére történő korlátozásokhoz, nem elfogadható. Az arra vonatkozó bizonyíték hiányában ugyanis, hogy a közös jogkezelő társaságok e célból összehangolták magatartásukat, az egyes országok területére történő korlátozásokhoz visszatérés nem bizonyítja az egyes országok területére történő korlátozásokkal kapcsolatos összehangolt magatartás létezését, és azt pusztán a santiagói megállapodás meg nem hosszabbítása következményének kell tekinteni, amely megállapodás többé nem volt releváns, mivel annak második részét a Bizottság nem fogadta el. Az a tény, hogy a közös jogkezelő társaságok visszatértek az eredeti helyzethez, önmagában nem bizonyítja, hogy e célból összehangolták volna magatartásukat.

110    Meg kell jegyezni, hogy az eredeti állapothoz való visszatérés pusztán azzal magyarázható, hogy a közös jogkezelő társaságok nem függeszthették fel a közöttük a szerzői jogok új technológiákkal kapcsolatos felhasználási módjai vonatkozásában folytatott mindenfajta együttműködést arra várva, hogy a santiagói megállapodásban szereplőktől eltérő, akár kétoldalú, akár többoldalú, ám a versenyjognak megfelelő megoldásokat találjanak.

111    Egyébiránt rá kell mutatni, hogy a Bizottság megtámadott határozatban nem azt állította, hogy a 3. cikkben meghatározott jogsértés a santiagói megállapodás lejártát követően kezdődött, hanem – anélkül, hogy a kezdő időpontot meghatározta volna – úgy tűnik, hogy szerinte a jogsértés megelőzte a szóban forgó megállapodást.

112    E tekintetben vagy a santiagói megállapodás megkötésének időpontja későbbi, mint az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó jogsértés állítólagos – a megtámadott határozatban meg nem határozott – kezdő időpontja, és ennek következtében ez az érv nem használható fel a kezdeti összehangolt magatartás bizonyítékaként, mivel ahhoz képest a szóban forgó megállapodás inkább megszakításnak minősül; vagy pedig e megállapodást az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó jogsértés elkövetését megelőzően kötötték, ám ebben az esetben sem alkalmas a szóban forgó jogsértés bizonyítására, mivel nem ugyanarra a versenykorlátozásra vonatkozik. A santiagói megállapodásban a székhelyre vonatkozó záradék ugyanis az egyes országok területére történő korlátozásokból eredő helyzethez képest eltérő helyzetet teremtett. Az előbbi esetben valamely közös jogkezelő társaság területi korlátozások nélkül adhat ki multirepertoár‑engedélyeket, ám csak azon felhasználók részére, akiknek az ő székhelye szerinti országban van a székhelyük, miközben az utóbbi esetben e közös jogkezelő társaság bármely felhasználónak adhat engedélyt, feltéve hogy az érintett szerzői jogok felhasználása azon területen történik, amelyen belül e közös jogkezelő társaság működik.

113    A fentiekből következően sem a santiagói megállapodás, sem azon körülmények, amelyek között e megállapodás megszűnt, nem alkalmasak az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó összehangolt magatartás bizonyítására.

 A sydney‑i megállapodásról

114    A közös jogkezelő társaságok a sydney‑i megállapodással (a fenti 83. pont harmadik francia bekezdése) 1987‑ben olyan kikötést iktattak a mintaszerződésbe, amely előírta, hogy az a közös jogkezelő társaság jogosult a műhold teljes fedési körzetén belül engedélyeket kiadni – adott esetben a többi érintett közös jogkezelő társasággal való egyeztetést vagy jóváhagyásukat követően –, amely abban az országban működik, ahonnan a műsort hordozó jelek a műholdba jutnak.

115    E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat annak bizonyítása érdekében utalt a sydney‑i megállapodásra, hogy e megállapodás nem minősült az általa az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó összehangolt magatartással kapcsolatosan felhozott kifogásokra való megfelelő válasznak (a megtámadott határozat (165) preambulumbekezdése és 7.6.1.2. pontjának b) alpontja). A megtámadott határozat (158) preambulumbekezdésében – amely kifejezetten azon elemekről szól, amelyek alátámasztják az összehangolt magatartást – a Bizottság nem tüntette fel kifejezetten e megállapodást. Továbbá a Bizottság rámutatott, hogy mivel a 93/83 irányelv 1. cikke (2) bekezdése a) pontjának alkalmazásából az következik, hogy a zeneművek nyilvánossághoz történő műholdas közvetítésének cselekménye csak abban az országban jön létre, amelyben az első jelet a műhold felé, majd onnan a Föld felé vezető megszakítatlan közvetítési láncba juttatják, e zeneművek felhasználóinak a műhold teljes fedési körzetén belüli felhasználáshoz csak egy, az adott országra vonatkozó engedéllyel kell rendelkezniük. Következésképpen – amint azt maga a Bizottság is elismerte – a sydney‑i megállapodás a műholdon keresztül történő felhasználásra vonatkozó, több országra kiterjedő engedélyekre nézve idejétmúlttá vált (a megtámadott határozat (162), (163) és (165) preambulumbekezdése). Végül a Bizottság jelezte, hogy a sydney‑i megállapodást nem értékelte a megtámadott határozat keretében, és hogy fenntartotta magának a jogot arra, hogy azt a versenyszabályok tekintetében megvizsgálhassa (a megtámadott határozat 131. lábjegyzete).

116    Egyrészt meg kell jegyezni, hogy mivel a sydney‑i megállapodás lehetővé tette az ugyanazon műhold fedési körzetében található országok összességére vonatkozó multirepertoár‑engedélyek kiadását, e megállapodás nem hozott létre az egyes országok területére történő korlátozások hatásaihoz hasonló hatásokat, amely korlátozások éppen hogy azt idézik elő, hogy az egyes közös jogkezelő társaságok csak egyetlen területen adhatnak ki multirepertoár‑engedélyeket.

117    Másrészt az a tény, hogy a sydney‑i megállapodás idejétmúlttá vált a 93/83 irányelv átültetésére előírt határidő, vagyis 1995. január 1‑je óta (lásd ezen irányelv 14. cikke (1) bekezdésének első albekezdését), azt mutatja, hogy az abban található esetleges versenyjogi jogsértés a megtámadott határozat elfogadásához vezető közigazgatási eljárás megindításakor már nem volt alkalmazandó. Ezért a hivatkozott határozat 3. cikkében meghatározott jogsértés és az esetlegesen a sydney‑i megállapodásból származó jogsértés közötti összefüggés nem nyilvánvaló még puszta időrendi okokból sem.

118    A fentiekből következően, még hogy ha a sydney‑i megállapodásból tiltott összehangolt magatartás is eredne, e megállapodás a fent hivatkozott „PVC II”‑ítélet értelmében nem minősül olyan „bizonyítéknak”, amely alkalmas az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó összehangolt magatartás létezésének bizonyítására.

 A kizárólagossági záradék és az egyes országok területére történő korlátozások közötti állítólagos történelmi összefüggésekről

119    A Bizottság a kizárólagossági záradék és az egyes országok területére történő korlátozások közötti állítólagos történelmi összefüggéssel kapcsolatosan (a fenti 83. pont negyedik francia bekezdése) a Törvényszék által a pervezető intézkedések keretében feltett egyik kérdésre adott írásbeli válaszában hangsúlyozta, hogy mivel a felhatalmazás hatálya meghatározóan befolyásolja annak kérdését, hogy valamely terület tekintetében egyetlen közös jogkezelő társaság kap‑e felhatalmazást, a kizárólagossági záradék és az egyes országok területére történő korlátozások szorosan összefüggnek. A Bizottság szerint mivel a mintaszerződés kizárólagos felhatalmazásokat ajánlott, azon terület, amely tekintetében valamely közös jogkezelő társaság felhatalmazást kapott, nem terjedhetett ki olyan másik területre, amely tekintetében egy másik közös jogkezelő társaság rendelkezett felhatalmazással. Ezért az egyes országok területére történő korlátozásoknak a kölcsönös képviseleti megállapodásokba való módszeres belefoglalása a mintaszerződés által javasolt kizárólagosság végrehajtásának szükségszerű ellentételezése. Ebből következően az egyes országok területére történő korlátozások kezdete és kiinduló pontja a CISAC tevékenységének keretében folytatott megbeszélések voltak.

120    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem állapította meg, hogy az egyes országok területére történő korlátozások ugyanazon jogsértés részét képezték volna, mint amelyet a kizárólagossági záradék kölcsönös képviseleti megállapodásokba foglalása képez. A Bizottság szerint a kizárólagosság a mintaszerződés 1. cikkének (1) és (2) bekezdésében meghatározottak szerint a kizárólagos jogoknak a kölcsönös képviseleti megállapodásokban való átruházásából ered, miközben az egyes országok területére történő korlátozásokat összehangolták. A Bizottság arra mutat rá a megtámadott határozat (158) preambulumbekezdésében, hogy a kizárólagosság kifejezett előírásának megszüntetése nem vezetett a közös jogkezelő társaságok magatartásának jelentős változásához. Amint azt a Bizottság maga is kijelenti a szóban forgó preambulumbekezdésben, az a kérdés, hogy a kizárólagossági záradék eltörlését követően voltak‑e az összehangolt magatartástól eltérő olyan indokok, amelyek megmagyarázhatták az egyes országok területére történő korlátozásokat.

121    Következésképpen, még ha a kizárólagossági záradék és az egyes országok területére történő korlátozások között létezik is összefüggés, a jelen ügyben a közös jogkezelő társaságoknak e záradék törlését követő magatartását kell megvizsgálni, és ez az egyes országok területére történő korlátozások fenntartásának az összehangolt magatartástól eltérő elfogadható magyarázatainak vizsgálatához vezet (lásd az alábbi 133–180. pontot).

122    Végül, mivel a Bizottság a Törvényszék előtt arra hivatkozik, hogy az egyes országok területére történő korlátozások pusztán a kizárólagosság folytatásának minősülnek – miután a kizárólagosságot a kölcsönös képviseleti megállapodásokból törölték –, meg kell jegyezni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az EK 81. cikk akkor alkalmazható, ha valamely párhuzamos magatartás a korábbi megállapodás megszűnését követően úgy hosszabbodik meg, mintha új megállapodás jött volna létre, ugyanis olyan kartellek esetében, amelyek már hatályukat vesztették, elegendő az EK 81. cikk alkalmazásához, ha formális megszűnésüket követően is hatást fejtenek ki (a Bíróság 243/83. sz. Binon‑ügyben 1985. július 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1985., 2015. o.] 17. pontja, továbbá lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑59/99. sz., Ventouris kontra Bizottság ügyben 2003. december 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑5257. o.] 182. pontját).

123    Mindazonáltal a jelen ügyben emlékeztetni kell, hogy a megtámadott határozat 2. cikke önmagában a kizárólagossági záradék kölcsönös képviseleti megállapodásokban való szereplését kifogásolja, és nem azt, hogy több közös jogkezelő társaság összehangolta volna magatartását annak érdekében, hogy e záradék az általuk kötött összes kölcsönös képviseleti megállapodásban szerepeljen. Ezzel szemben a Bizottság a megtámadott határozatban az egyes országok területére történő korlátozások tekintetében elismeri, hogy e korlátozások önmagukban nem korlátozzák a versenyt, ám úgy véli, hogy mindazonáltal jogsértés történt, mivel a közös jogkezelő társaságok összehangolták magatartásukat annak érdekében, hogy e korlátozások az általuk kötött összes kölcsönös képviseleti megállapodásban szerepeljenek. E két, a megtámadott határozatban bemutatottak szerinti jogsértés jellege tehát eltérő.

124    Egyébiránt a kizárólagossági záradék eltörlésének köszönhetően a piac bizonyos fejlődésnek indult, így például az első közvetlen engedélyek kiadása terén, amelyre az egyes országok területére történő korlátozásokon való túllépés lehetővé válásához volt szükség.

125    Ugyanis azt a közös jogkezelő társaságot, amely érdeklődik azon lehetőség iránt, hogy azon ország területén kívül, ahol székhellyel rendelkezik, az adott területen működő közös jogkezelő társaságon kívül más közös jogkezelő társaságok is adhassanak a repertoárjára vonatkozó engedélyeket, először is az érdekli, hogy saját maga ki tud‑e bocsátani közvetlen engedélyeket a szóban forgó területen. Ugyanígy, az a közös jogkezelő társaság, amely a többi közös jogkezelő társaságtól a saját működési területénél szélesebb területi hatályú felhatalmazásokat szeretne kapni, olyan szervezettel kell, hogy rendelkezzen, amely lehetővé teszi számára közvetlen engedélyek más országokban való kibocsátását. Ameddig a kizárólagossági záradék hatályban volt, az ilyen engedélyek megsértették volna az adott területen működő közös jogkezelő társaság kizárólagos felhatalmazását. Amikor az ilyen kizárólagossági záradék megszűnik, ez a helyzet már nem áll fenn, még akkor sem, ha az egyes országok területére történő korlátozások továbbra is fennállnak. Ennélfogva nem lehet azt állítani, hogy ugyanazon korlátozás más eszközökkel történő folytatásáról van szó.

126    Igaz, hogy – amint azt a Bizottság a Törvényszék kérdéseire adott írásbeli válaszában elismerte – a közvetlen engedélyek piaca a megtámadott határozat elfogadása idején még embrionális állapotban volt. A közvetlen engedélyek elterjedéséhez különösen arra volt szükség, hogy a nagy felhasználók részéről kialakuljon az erre vonatkozó kereslet, akik ahelyett, hogy egyenként fordulnának az összes olyan országban működő közös jogkezelő társaságokhoz, ahol működnek, inkább az egész világon érvényes és az őket érdeklő repertoárra vonatkozó közvetlen engedélyeket kívánnak szerezni.

127    Ennélfogva az a tény, hogy e változások nem következtek be azonnal, és hogy nem gyakoroltak egyből hatást az egyes országok területére történő korlátozásokra, nem enged arra következtetni, hogy e korlátozások a kizárólagossági záradékra vonatkozó kartellnek egy összehangolt magatartás révén való fenntartását képezték.

128    Továbbá figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy a megtámadott határozatban felsorolt felhasználási formák szerzőijog‑kezelésének struktúrái a hagyományos felhasználási formáknál használt struktúrákból származnak, amelyek tekintetében a Bizottság az egyes országok területére történő korlátozásokat nem tekinti a versenyszabályok megsértésének.

129    Márpedig az online művek felhasználását lehetővé tévő új informatikai technológiák megszületése nem jelenti azt, hogy e struktúrák hirtelen idejétmúlttá válnának, vagy hogy az érintett gazdasági szereplők egyből versenyre kívánnának kelni. Ezért magában az a tény, hogy a kizárólagossági záradék megszüntetését követően a közös jogkezelő társaságok nem változtattak gyorsan az egyes országok területére történő korlátozásokon, azt mutathatja, hogy e korlátozásoknak más oka is lehet, mint a kizárólagosság más formában való folytatása.

130    Ebből következően az a tény, hogy a Bizottság bizonyította, hogy a kizárólagossági záradékra vonatkozó kartell áll fenn, nem jár azzal a következménnyel, hogy e bizonyíték az egyes országok területére történő korlátozásokra is érvényes lenne.

 A Bizottság által hivatkozott bizonyítékokra vonatkozó következtetések

131    A fenti elemzésből kitűnik, hogy a Bizottság által hivatkozott elemek nem bizonyítják jogilag megkövetelt módon, hogy a közös jogkezelő társaságok az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozóan összehangolták volna magatartásukat.

132    Következésképpen a továbbiakban azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság elegendő bizonyítékot nyújtott‑e ahhoz, hogy a felperes által a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására vonatkozóan az összehangolástól eltérő indokokat tartalmazó magyarázatok hihetősége kétségbe vonható legyen.

b)     A közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására vonatkozóan az összehangolástól eltérő indokokat tartalmazó magyarázatok hihetőségéről

 Előzetes észrevételek

133    A felperes kijelenti, hogy pusztán a párhuzamos magatartások nem minősülhetnek összehangolt magatartásra utaló komoly jelzésnek, amennyiben ezek a magatartások – mint a jelen ügyben is – más indokokkal is magyarázhatók, mivel a felperes szerint a területi korlátozások megfelelnek a piac logikájának és a kölcsönös képviseleti megállapodásai megkötésekor az egyetlen ésszerű alternatívát jelentik.

134    Először is az egyes országok területére történő korlátozások azzal magyarázhatók, hogy szükség van a felhasználókhoz való közelség biztosítására és a szóban forgó felhasználások figyelemmel követésére, különös tekintettel az e felhasználások távellenőrzésével kapcsolatos nehézségekre. Másodszor az egyes országok területére történő korlátozásokon alapuló jelenlegi rendszer előnyös a felhasználók számára, ugyanis lehetővé teszi, hogy a felhasználók egyetlen közös jogkezelő társaságtól szerezzék meg a teljes engedélyt. Harmadszor a felperes megjegyzi, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban felsorolt felhasználások keretében ésszerű az offline felhasználásokra nézve létrehozott rendszert alkalmazni, amelynek hatékonysága már bebizonyosodott.

135    Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a fent hivatkozott Tournier‑ügyben hozott ítéletében, valamint a fent hivatkozott Lucazeau és társai egyesített ügyekben hozott ítéletében a francia bíróságok által egy olyan helyzet versenyszabályokkal való összeegyeztethetőségére vonatkozóan előterjesztett előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adott választ, amelyben a szerzői jogok hagyományos felhasználási (offline) módjai kapcsán „B” közös jogkezelő társaság megtagadta a „B” repertoár „A” területen való engedélyezését, és arra kényszerítette az „A” országban működő felhasználókat, hogy „A” ország közös jogkezelő társaságához forduljanak, amely viszont magasabb díjakat számított fel.

136    A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a kölcsönös képviseleti megállapodások versenykorlátozó kartellnek minősülhetnek, amennyiben kizárólagosságot hoznak létre, abban az értelemben, hogy a közös jogkezelő társaságok arra vállalnának kötelezettséget, hogy nem adnak ki közvetlen engedélyeket a külföldön működő felhasználóknak. Mindazonáltal rámutatott, hogy az ilyen célú, akkoriban a kölcsönös képviseleti megállapodásokban szereplő záradékokat a Bizottság felszólítására törölték. Továbbá a Bíróság megvizsgálta, hogy az a tény, hogy e záradékok törlése nem járt a közös jogkezelő társaságok magatartásának módosításával, arra engedett‑e következtetni, hogy közös jogkezelő társaságok összehangolt magatartásuk révén fenntartották a kizárólagosságukat. E tekintetben a Bíróság rámutatott, hogy bizonyos körülmények között pusztán a párhuzamos magatartások is összehangolt magatartásra utaló komoly jelzésnek minősülhetnek, amennyiben ezek a szokásos feltételektől eltérő versenyfeltételekhez vezetnek. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy nem feltételezhető ilyen jellegű összehangolás, amennyiben a párhuzamos magatartásokat az összehangolt magatartás létezésétől eltérő indokok is magyarázhatják, és ez a helyzet állhat fenn, ha a közös jogkezelő társaságok közvetlen engedélyek kiadása érdekében kénytelenek voltak a működési területükön kívüli saját kezelési és ellenőrzési rendszerüket megszervezni. Annak a kérdésnek a mérlegelése, hogy valóban a versenyszabályok által tiltott összehangolt magatartás valósult‑e meg, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket feltevő nemzeti bíróságok feladata maradt (a fent hivatkozott Tournier‑ügyben hozott ítélet 20–25. pontja és a fent hivatkozott Lucazeau és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 14–19. pontja).

137    A jelen ügyben azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság jogosan vélhette‑e úgy, hogy az a tény, hogy az egyes országok területére történő korlátozások az összes kölcsönös képviseleti megállapodásban szerepeltek, nem felelt meg a szokásos versenyfeltételeknek. E tekintetben emlékeztetni kell, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a bizonyítási teher arra a félre vagy hatóságra hárul, amely a versenyszabályok megsértését állítja, és a jogsértés megállapításával szemben valamely védekezési jogalapra hivatkozó vállalkozás vagy vállalkozások társulásának kötelessége annak bizonyítása, hogy e védekezési jogalap alkalmazásának feltételei teljesülnek, és ezért az említett hatóságnak más bizonyítékokhoz kell folyamodnia. Ily módon, még ha ezen elvek alapján a bizonyítási teher vagy a Bizottságra, vagy az érintett társaságra vagy társulásra is hárul, az egyik fél által felhozott ténybeli elemek arra kötelezhetik a másik felet, hogy magyarázattal vagy igazolással szolgáljon, amelynek hiányában levonható az a következtetés, hogy a bizonyítási tehernek eleget tettek (lásd a fent hivatkozott Knauf Gips kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 80. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

138    Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság nem azt állítja, hogy az a tény, hogy a kölcsönös képviseleti megállapodásokban a kölcsönös felhatalmazások területi hatályát az egyes országokra korlátozták, ne származhatna szokásos piaci körülményekből. Ez csupán annak megállapítása, hogy az összes kölcsönös képviseleti megállapodás ilyen korlátozást tartalmaz, ami a Bizottság szerint csak összehangolt magatartással magyarázható. E tekintetben egyébiránt rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz arra vonatkozó adatokat vagy gazdasági elemzést, hogy milyen pénzügyi ösztönzők vezethettek volna ahhoz, hogy a közös jogkezelő társaságok megszüntessék a szerzői jogoknak a megtámadott határozat tárgyát képező felhasználási módjaira vonatkozó, az egyes országok területére történő korlátozásokat, miközben nem vitatott, hogy a hagyományos felhasználási módokra vonatkozó korlátozások ésszerűek voltak.

 A zeneművek engedély nélküli felhasználása elleni küzdelem hatékonyságának biztosításához szükséges helyi jelenlétről

139    A felperes által felhozott, a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására vonatkozóan az összehangolástól eltérő indokokat tartalmazó különböző magyarázatok közül először is azt kell meg vizsgálni, amely szerint az egyes országok területére történő korlátozások lehetővé teszik‑e az engedély nélküli felhasználások elleni hatékony küzdelmet.

140    A felperes arra hivatkozik, hogy a helyi közös jogkezelő társaság felhasználókhoz való közelsége miatt a legmegfelelőbb társaság a jogosultak jogainak a saját székhelye szerinti országban történő kezelésére, mivel a helyzete lehetővé teszi számára, hogy hatékonyan kövesse figyelemmel a művek felhasználását. A felperes e tekintetben kiemeli a felhasználások távellenőrzésével járó nehézségeket, és vitatja a Bizottságnak a megtámadott határozatban a távolból történő kezelésről és a felhasználások távolból történő nyomon követéséről alkotott – a felperes szerint irreális – elképzelését.

141    Meg kell vizsgálni, hogy azon elemek, amelyekre a Bizottság a megtámadott határozatban támaszkodott, alkalmasak‑e annak megállapítására, hogy e magyarázat nem hihető.

142    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (11) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy vizsgálata kizárólag a szerzői jogvédelem alá tartozó művek jogszerű felhasználására vonatkozik. Továbbá a Bizottság a megtámadott határozat (47) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy e határozat kizárólag a művek engedélyezett felhasználási módjaira vonatkozott, és ezért a kalózkodás és az engedély nélküli felhasználás nem tartozik e határozat hatálya alá. Az utóbbi preambulumbekezdés értelmében a megtámadott határozatban megfogalmazott értékelési szempontok és elemek csupán a közös jogkezelő társaságok és a felhasználók közötti szokásos kapcsolatok körére korlátozva érvényesek.

143    Mindazonáltal a Bizottság a megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében elismerte, hogy a közös jogkezelő társaságok felügyelik a szerzői jogok felhasználását, ellenőrzik a felhasználók számláit, és a szerzői jog megsértése esetén betartatják e jogokat. Egyébiránt a Bizottság a szóban forgó határozat (11) preambulumbekezdésében azt állította – amint azt különösen ugyanezen határozat 7.6.1.4. pontjában ki is fejtette –, hogy e határozat nem akadályozta meg a közös jogkezelő társaságokat abban, hogy a védett művek nem engedélyezett bármilyen felhasználásának felfedése érdekében felügyeljék a piacot, vagy megtorló intézkedéseket hozzanak az ilyen fajta magatartással szemben.

144    A Bizottság kétértelmű kijelentéseire figyelemmel meg kell állapítani, hogy a határozatot meg kell semmisíteni, mivel kijelentéseivel a hivatkozott intézmény csupán arra szorítkozott, hogy kizárólag az engedélyezett felhasználást vegye figyelembe, ugyanis a megtámadott határozat nem indokolja meg, hogy hogyan lehetne szétválasztani az engedélyezett felhasználás felügyeletét és az engedély nélküli felhasználás felfedezését és üldözését. Ugyan igaz, hogy a Bizottság a Törvényszék előtti eljárás során és különösen a 2012. június 4‑i tárgyaláson arra hivatkozott, hogy a kalózkodással szembeni küzdelem lényegében az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) – egy, a lemezkiadókat képviselő nemzetközi szervezet, amely Londonban (Egyesült Királyság) lévő székhelyéről irányítja tevékenységét – feladata. Mindazonáltal, amennyiben a Bizottság ezzel az – egyébként megalapozatlan – állításával arra kíván utalni, hogy a közös jogkezelő társaságok egyáltalán nem vesznek részt az engedély nélküli felhasználás felfedezését lehetővé tévő ellenőrzésekben, meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban ez az elmélet nem szerepel. Márpedig a Törvényszék nem vehet figyelembe egy, a Bizottság által először a Törvényszék előtt felhozott körülményt, mert a megtámadott határozat indokolásának ilyen fokú hiánya nem orvosolható az uniós bíróság előtti eljárás során (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑8947. o.] 149. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

145    Mindemellett a Bizottság fent hivatkozott állításai ellenére a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a Bizottság mindenesetre vizsgálta azt a kérdést, hogy a közös jogkezelő társaságoknak az egyes országok területére történő korlátozásokkal kapcsolatos párhuzamos magatartása a közös jogkezelő társaságoknak az engedély nélküli felhasználással szembeni hatékony küzdelemmel kapcsolatos szándékából eredt‑e. Úgy tűnik, hogy a Bizottság maga is elismeri, hogy e magyarázatot nem lehet pusztán azzal a kijelentéssel elvetni, hogy a megtámadott határozat csupán a szerzői jogok jogszerű felhasználására vonatkozik. Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a megtámadott határozat e kérdésre vonatkozó részei elegendőek‑e ahhoz, hogy a felperesnek a fenti 140. pontban összefoglalt elméletét megcáfolják.

146    Először is a Bizottság kiemeli, hogy a megtámadott határozat által szankcionált rendszer nem az engedélyt kibocsátó közös jogkezelő társaság és az azt kérő felhasználó közötti közelség elvén alapul, hanem azon az elméleten, miszerint az adott engedélyt az abban az országban székhellyel rendelkező közös jogkezelő társaság bocsátja ki, amelyben a felhasználás történik, függetlenül attól, hogy hol található az engedélyt kérő székhelye (a megtámadott határozat (171)–(173) preambulumbekezdése).

147    E tekintetben ugyan igaz, hogy a Bizottság által szankcionált rendszer keretében lehetséges, hogy „B” közös jogkezelő társaságnak, amely az „A” országban székhellyel rendelkező felhasználó részére adott ki engedélyt a „B” országban történő előadásra, „A” országban – vagyis a távolból – kelljen közigazgatási vagy bírósági lépéseket tennie e felhasználóval szemben.

148    Mindazonáltal e rendszerben, amikor a „B” közös jogkezelő társaság az „A” országban székhellyel rendelkező, ám a „B” országban működő felhasználó részére ad ki engedélyt, a kiadott engedély megsértése esetén szükség esetén az „A” országban működő közös jogkezelő társaságra támaszkodhat. Az utóbbinak ugyanis a „B” közös jogkezelő társaság nem versenytársa, tekintettel arra, hogy az „A” közös jogkezelő társaság maga nem adhat ki a „B” országban történő felhasználásra vonatkozó engedélyeket. Ezen túlmenően, mivel az „A” közös jogkezelő társaság a „B” országban történő felhasználásra a „B” közös jogkezelő társaságra ruházta repertoárját, érdekében áll, hogy a „B” közös jogkezelő társaság által kiadott engedélyek megsértését hatékonyan üldözzék.

149    A Bizottság a megtámadott határozatban azt állította, hogy a szerzői jogok felügyeletének és „enforcement”‑jének (végrehajtásának) gyakorlása érdekében – amelyek tekintetében a helyi jelenlét szükséges – a másik országban székhellyel rendelkező felhasználó részére engedélyt kiadó közös jogkezelő társaság a helyi szolgáltatókhoz – így különösen a közös jogkezelő társaságokhoz – fordulhat. Mindazonáltal a Bizottság nem magyarázta el, hogy ezen együttműködés hogyan működhetne, ha a közös jogkezelő társaságok közötti verseny érezhetővé válna. Így különösen a Bizottság a megtámadott határozatban nem elemezte, hogy milyen pénzügyi és kereskedelmi érdekek ösztönöznék a helyi közös jogkezelő társaságot arra, hogy együttműködjön egy másik olyan közös jogkezelő társasággal, amely a saját működési területén versenyezne az utóbbival.

150    Egyébiránt egyrészről meg kell jegyezni, hogy a Bizottság nem adott magyarázatot arra, hogy ki biztosítaná a piac általános felügyeletét a felhasználók engedélykérése, és nem csupán a már kiadott engedélyek figyelemmel követése terén, ha a közös jogkezelő társaságok nem vennének részt e feladat végrehajtásában. Márpedig, amennyiben azon közös jogkezelő társaság részére, amelyik egy adott országban az ellenőrzéseket végzi, nem biztosított, hogy az engedély kiadásával beszedett megfelelő díj révén megtéríttethesse az általa végzett felügyelettel járó költségeket, e tevékenység egyszerűen nem életképes. Ennek biztosítását veszélyeztetné, ha több közös jogkezelő társaság lenne jogosult ugyanazon területen, ugyanazon repertoárokra vonatkozó engedélyeket kiadni.

151    Másrészről a Bizottságnak nem sikerült megmagyaráznia, hogy az egymást fedő, ugyanazon területekre vonatkozó engedélyek kiadása terén egymással versenyző közös jogkezelő társaságok miként működnének együtt. Ugyan igaz, hogy a Szerződés versenyre vonatkozó rendelkezéseinek alapvető tézise az, hogy az összes gazdasági szereplőnek önállóan kell meghatároznia a belső piacon folytatni kívánt, valamint ügyfeleivel szemben tanúsítandó kereskedelmi politikáját, ám az ugyancsak igaz, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban elismeri, hogy a közös jogkezelő társaságok együttműködése szükséges ahhoz, hogy az egyes közös jogkezelő társaságok multirepertoár‑engedélyeket nyújthassanak (lásd például a megtámadott határozat (166) preambulumbekezdését). Így különösen az egész világra kiterjedő repeortárra vonatkozó engedély kiadása érdekében az egyik közös jogkezelő társaságnak együtt kell működnie az összes többi közös jogkezelő társasággal. Mindazonáltal a megtámadott határozat nem szolgáltat egyetlen olyan elemet sem, amely lehetővé tenné annak megértését, hogy a Bizottság javaslata szerint versenytársakká váló közös jogkezelő társaságok között miként fog működni a Bizottság szerint különösen bizonyos felügyeleti tevékenységek és a jogsértések bírósági úton való üldözése terén szükségesnek tartott együttműködés (a megtámadott határozat (177) és (178) preambulumbekezdése).

152    A Bizottság a Törvényszék előtt arra hivatkozott, hogy a helyi közös jogkezelő társaságok nem szüntethetik meg felügyeleti tevékenységüket, mivel letéteményesi kötelezettségük áll fenn jogosultjaikkal szemben, még akkor is, ha versenyben állnak más közös jogkezelő társaságokkal. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a szóban forgó letéteményesi kötelezettség csupán a közös jogkezelő társaság és a tagságához tartozó jogosultak között áll fenn. Ennélfogva nem biztos, hogy a helyi közös jogkezelő társaságnak a többi közös jogkezelő társaság jogosultjaival szemben is fennáll e kötelezettsége, amennyiben már nem ő az egyetlen olyan közös jogkezelő társaság, amely a székhelye szerinti ország területén engedélyt adhat ki. Egyébiránt nyilvánvaló, hogy „A” közös jogkezelő társaságnak nem áll fenn semmiféle kötelezettsége „B” közös jogkezelő társasággal szemben, amennyiben „B” közös jogkezelő társaság a „B” repertoár kezelését „A” ország területén az „A” ország területén kívüli székhellyel rendelkező „C” közös jogkezelő társaságra ruházta.

153    A Bizottságnak a Törvényszék előtt ugyancsak felhozott érve, miszerint a helyi közös jogkezelő társaságnak érdekében állhat a tagjai körében hatékony felügyeleti tevékenységére vonatkozó hírnevének fenntartása annak érdekében, hogy ne forduljanak más közös jogkezelő társaságokhoz, nem elfogadható. Ugyanis, amennyiben azok a felhasználók, akikről a helyi közös jogkezelő társaság kideríti, hogy engedély nélkül használtak fel zeneműveket, más közös jogkezelő társaságoktól is be tudják szerezni a szóban forgó zeneművek jogszerű felhasználásához szükséges engedélyeket, a helyi közös jogkezelő társaság nem tudja az engedélyek díjának beszedése révén e felhasználókkal megtéríttetni a piaci felügyeleti tevékenységből eredő kezelési költségeket. E körülmény veszélyeztetné e közös jogkezelő társaság hírnevét a tagjai körében, ugyanis a tagok jogdíjai a piac felügyeletével kapcsolatos, ám a közös jogkezelő társaság által kiadott engedélyek díjaiból nem fedezett kezelési költségek miatt csökkennének. Amennyiben a szerzők tetszés szerint bármely közös jogkezelő társasághoz beléphetnének, a közös jogkezelő társaságnak egyáltalán nem állna érdekében olyan felügyeleti tevékenységet végezni, amely az általa a tagjai között szétosztható jogdíjakat csökkentő kezelési költségeket keletkeztetnek, amennyiben nem biztosított, hogy ha felfedezi, hogy engedély nélküli felhasználás történt, e költségek összegét az engedélyek kiadása révén meg tudja téríttetni.

154    Végül figyelembe kell venni azt is, hogy még ha fel is tételezzük, hogy a helyi közös jogkezelő társaság és a valamely felhasználónak engedélyt adó közös jogkezelő társaság közötti együttműködés lehetséges, ezen együttműködés három közös jogkezelő társaság, vagyis „C” helyi közös jogkezelő társaság, az „A” repeortárral rendelkező, felhatalmazást adó „A” közös jogkezelő társaság és a felhatalmazott „B” közös jogkezelő társaság – amely az „A” közös jogkezelő társaság által neki adott felhatalmazás alapján „C” ország területén az „A” repertoárra vonatkozó engedélyeket adhat ki – figyelembevételét teszi szükségessé. Miközben „C” közös jogkezelő társaság fellépése költségekkel járna, a Bizottság nem ad választ arra, hogy „A” közös jogkezelő társaságnak milyen előnye származna abból, ha az „A” repertoárt „C” ország területén nem „C” közös jogkezelő társaságra, hanem „B” közös jogkezelő társaságra ruházná, miközben ez többletköltségekkel járna.

155    Másodszor a Bizottság arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat tárgyát képező szerzői jogok felhasználási módjaira nézve léteznek olyan technikai megoldások, amelyek lehetővé teszik az engedély kedvezményezettjének távfelügyeletét. Ezzel kapcsolatosan kijelenti, hogy a közös jogkezelő társaságok már bevezettek olyan engedélykiadási gyakorlatokat, amelyek azt mutatják, hogy ezek alkalmasak a felhasználásoknak és a felhasználóknak az e társaságok székhelyének megfelelő országok területén kívüli távfelügyeletére (a megtámadott határozat (174) preambulumbekezdése).

156    Ennélfogva a Bizottság nem utasíthatja el a felperes által a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartása tekintetében a jogellenes felhasználással szembeni küzdelem szükségességére vonatkozóan felhozott érvet pusztán arra az állításra támaszkodva, miszerint léteznek olyan technikai megoldások, amelyek lehetővé teszik a távfelügyeletet a megtámadott határozat tárgyát képező felhasználási módok tekintetében.

157     Ugyan igaz, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (189) preambulumbekezdésében hozzátette, hogy a meghallgatáson nevezetesen a European Digital Media Association (a digitális médiumok európai szervezete – EDIMA) – online hang‑ és audiovizuális tartalmak szolgáltatása terén tevékeny társaságokat képviselő szervezet – bizonyította, hogy a gyakorlatban lehetséges az online zeneszolgáltatás távfelügyelete. Minden zenemű rendelkezik ugyanis elektronikus azonosítóval, és minden személyi számítógép azonosítható az IP címe alapján. Ezen információk alapján a közös jogkezelő társaság az engedély kiadásakor gondoskodhat arról, hogy a felhasználó pontosan tudja, hogy melyik zeneművet, milyen számítógépen és milyen típusú felhasználásra alkalmazza. Az engedélyt megszerző felhasználó tehát ezen információkat megküldheti a közös jogkezelő társaságoknak, amelyek az információkat a jogdíjaknak a jogosultak közötti pontos elosztására használják fel.

158    Mindazonáltal ez a magyarázat csupán a kiadott engedélyek nyomon követésére szorítkozik, és nem ad választ arra a kérdésre, hogy hogyan és kinek a feladata felderíteni és üldözni az engedély nélküli felhasználást. E magyarázat még kevésbé ad választ arra, hogy a közös jogkezelő társaságokat milyen gazdasági ösztönzők fogják arra késztetni, hogy egy adott piacot távolról ellenőrizzenek, miközben az ezen a piacon az ehhez szükséges engedély nélküli tevékeny felhasználók egy másik, a felügyeletet gyakorló közös jogkezelő társaságtól eltérő közös jogkezelő társaságtól kérhetnének engedélyt.

159    Az arra adandó pontos válasz hiányában, hogy a megtámadott határozat (189) preambulumbekezdésében említett technikai megoldások lehetővé teszik‑e az engedély nélküli felhasználással szembeni hatékony küzdelmet, azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban a felperes érveire adandó válaszként felhozott példák alkalmasak‑e az utóbbi által adott azon magyarázat hihetőségének megkérdőjelezésére, miszerint az egyes országok területére történő korlátozások a zeneművek engedély nélküli felhasználásával szembeni küzdelem hatékonyságának biztosítására szolgálnak.

160    E tekintetben figyelembe kell venni azt a tényt, hogy amikor a Bizottság példákat hoz fel a felperes elmélete hihetőségének megkérdőjelezésére, az ő feladata bizonyítani, hogy e példák mennyiben relevánsak. Ezenkívül a Bizottság nem kifogásolhatja, hogy a felperes nem pontosította a saját alternatív magyarázatát, mivel a Bizottság az, akinek a jogsértést bizonyítania kell. Ennélfogva, amennyiben a Bizottság a közigazgatási szakaszban úgy véli, hogy a felperes nem támasztotta alá megfelelően a magyarázatát, tovább kell folytatnia az ügy iratainak vizsgálatát, vagy meg kell állapítania, hogy az érdekeltek nem tudtak a részére szükséges adatokat szolgáltatni. Mindazonáltal a jelen ügyben a megtámadott határozatból nem tűnik ki, hogy a Bizottság által végzett elemzés elégtelen volta annak lenne a következménye, hogy a CISAC és a közös jogkezelő társaságok nem szolgáltatták részére azokat az elemeket, amelyekre annak vizsgálatához lett volna szüksége, hogy léteznek‑e a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására vonatkozóan hihető magyarázatok.

–       Az északi és balti együttműködési modellről

161    A Bizottság elsősorban az északi és balti együttműködésre (lásd a fenti 37. pontot) hivatkozott, amelyről a megtámadott határozat (179) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy ezen együttműködés a gyártási jogokat és az előadáshoz fűződő jogokat magában foglaló, az ebben a modellben részt vevő közös jogkezelő társaságok székhelyének megfelelő összes országra vonatkozó egyetlen engedély adását teszi lehetővé. A Bizottság továbbá megjegyezte, hogy az „északi és balti” közös jogkezelő társaságok arra hivatkoztak, hogy az északi és balti együttműködés azt bizonyította különösen, hogy minden, több országra kiterjedő engedélykiadási rendszerben elengedhetetlen, hogy a jogosultak jogainak és érdekének betartatása céljából együttműködő nemzeti társaságok hálózata álljon fenn, mivel a visszaélések felfedezéséhez és a jogok felhasználásának felügyeletéhez helyi jelenlét szükséges.

162    A Bizottság ezzel szemben a Törvényszék előtt a pervezető intézkedések keretében neki feltett kérdésre adott írásbeli válaszában arra hivatkozott, hogy az északi és balti együttműködés – legalábbis a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában – nem vonatkozott a nyilvános előadáshoz fűződő jogokra, csupán a gyártási jogokra. Hozzátette, hogy ez nem akadálya annak, hogy erre a modellre támaszkodjon azon állítása alátámasztása érdekében, hogy a nyilvános előadáshoz fűződő jogok több területre vonatkozó engedélyezése nem okoz nehézségeket, mivel a gyártási jogok interneten való felhasználásának figyelemmel követésével kapcsolatos problémák megegyeznek a nyilvános előadáshoz fűződő jogok figyelemmel követésével kapcsolatos problémákkal. A Bizottság a Törvényszék előtti eljárás során arra hivatkozott, hogy az északi és balti együttműködési modell nem járt a több országra kiterjedő engedélyeket kiadó közös jogkezelő társaságok közötti kölcsönös képviseleti megállapodások módosításával a nyilvános előadáshoz fűződő jogok tekintetében, amely modell az egyes országok területére vonatkozó engedélyek csoportja volt, amelyeket tulajdonképpen az egyes közös jogkezelő társaságok a saját székhelyük szerinti ország területére adtak ki és az a közös jogkezelő társaság „csoportosította”, amelyhez a felhasználó engedélyért fordult.

163     E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Bizottságnak az északi és balti együttműködési modell meghatározásával kapcsolatos bizonytalansága, illetve ellentmondásai azt mutatják, hogy e modellt a megtámadott határozatban nem elemezte alaposan.

164    Mindenesetre egyrészt, amennyiben az északi és balti együttműködési modell csupán a gyártási jogokra vonatkozik, a Bizottság nem adott megfelelő magyarázatot arra, hogy a nyilvános előadáshoz fűződő jogok felhasználásának felügyeletével felmerülő nehézségek lényegében miért egyeznének meg a gyártási jogok felügyeletével felmerülő problémákkal. Másrészt, amennyiben az északi és balti együttműködési modell a nyilvános előadáshoz fűződő jogokra is vonatkozik, ám az csupán arra korlátozódik, hogy lehetővé tegye az egyes országok területére vonatkozó engedélyek csoportjának együttes kibocsátását, a Bizottság nem magyarázta meg, hogy az ilyen módon történő engedélyezésre jellemző felügyeleti problémák miben hasonlítanak a több országra kiterjedő engedélyekre.

165    Mivel a Bizottság e modellt a megtámadott határozatban nem elemezte megfelelően, a Törvényszék abból egyáltalán nem tud következtetéseket levonni a Bizottság azon állításával kapcsolatosan, miszerint a szerzői jogvédelem alatt álló művek jogellenes felhasználásával szembeni küzdelem szükségessége nem igazolta azt, hogy a felperes úgy döntött, miszerint a kölcsönös képviseleti megállapodásaiban továbbra is fenntartja az egyes országok területére történő korlátozásokat.

–       A Simulcast‑megállapodásról és a Webcasting‑megállapodásról

166    A Bizottság a megtámadott határozat (191) preambulumbekezdésében hivatkozott a Simulcast‑megállapodásra és a Webcasting‑megállapodásra (lásd a fenti 36. pontot), amelyek azt bizonyítják, hogy technikailag nem feltétlenül szükséges, hogy a közös jogkezelő társaságok fizikailag jelen legyenek az adott ország területén ahhoz, hogy az internetes felhasználást magában foglaló multirepertoár, illetve több országra kiterjedő engedélyeket adhassanak, és hogy megfelelően felügyelhessék azok felhasználását.

167    Nem vitatott, hogy a Simulcast‑megállapodás és a Webcasting‑megállapodás nem a nyilvános előadáshoz fűződő jogokra, hanem más típusú szellemi tulajdonjogokra – mint például az ún. szomszédjogokra – vonatkozik. Márpedig a megtámadott határozat nem szolgál magyarázattal arra, hogy az utóbbi jogokból eredő megoldások miért lennének átültethetők a megtámadott határozatban meghatározott jogokra. A hivatkozott határozat egyáltalán nem tartalmaz a szóban forgó szellemi tulajdonjogok különböző formáinak jellemzőire, illetve gazdasági értékükre vonatkozó összehasonlítást, sem a Simulcast‑megállapodás és a Webcasting‑megállapodás gyakorlati alkalmazására vonatkozó adatokat.

168    E körülmények között nem állapítható meg, hogy a Bizottságnak az e megállapodásokra való hivatkozása alkalmas lenne azon magyarázat megcáfolására, miszerint az egyes országok területére történő korlátozásoknak a felperes kölcsönös képviseleti megállapodásaiban való fenntartása a zeneművek engedély nélküli felhasználásával szembeni küzdelem biztosítására vonatkozó szándékból ered.

–       A santiagói megállapodásról

169    A Bizottság a megtámadott határozat (192) preambulumbekezdésében a santiagói megállapodásra hivatkozott (lásd a fenti 29., 31. és 108–113. pontot), amely szerinte azt bizonyítja, hogy lehetőség van több országra kiterjedő engedélyek adására.

170    Mindazonáltal a szóban forgó megállapodásra való hivatkozás irreleváns, mivel a Bizottság csupán e megállapodás első részét veszi figyelembe – vagyis azt, hogy lehetőség van területileg nem korlátozott engedélyek kiadására – anélkül, hogy figyelembe venné a második részt, vagyis az ilyen engedélyek kiadása lehetőségének azon felhasználókra történő korlátozását, akiknek a székhelye ugyanazon országban található, amelyben az engedélyt adó közös jogkezelő társaság székhelye van. A Bizottság a megtámadott határozatban nem ad magyarázatot arra, hogy a santiagói megállapodás által szabályozott rendszer a második részének hiányában miként biztosítaná a jogellenes felhasználással szembeni küzdelem hatékonyságát.

171    Ugyan a Törvényszéknek nem feladata, hogy a jelen eljárás keretében határozzon azon indokolás megalapozottságáról, amely alapján a Bizottság a santiagói megállapodásra vonatkozó kifogásközlésben úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó megállapodás ellentétes volt az EK 81. cikkel – éppen azért, mert egyetlen közös jogkezelő társaság részére biztosította az adott ország területén székhellyel rendelkező felhasználók részére történő engedélykiadást –, ám nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a santiagói megállapodás által előírt rendszerből – amely az egyes országok területére történő korlátozásoktól eltérő, ám a helyi közös jogkezelő társaságnak bizonyos kizárólagosságot biztosító rendszert vezetett be – nem vonhatók le az engedély nélküli felhasználással szembeni küzdelem hatékonyságára vonatkozó következtetések egy olyan helyzet tekintetében, amelyben közös jogkezelő társaságok egymás versenytársainak minősülnek.

172    A Bizottság ugyanezen indokok miatt nem támaszkodhat az Ochranný svaz autorský pro práva k dílům hudebnímnek (OSA), a cseh közös jogkezelő társaságnak a megtámadott határozat (180) és (181) preambulumbekezdésében hivatkozott kifogásközlésre adott válaszára. Az OSA ugyanis csupán annak kifejtésére szorítkozott, hogy lényegében a santiagói megállapodás alapján bocsátott ki engedélyeket, amelyek ugyan több országra kiterjedő engedélyek voltak, ám azokat kizárólagosan a Cseh Köztársaság területén székhellyel rendelkező felhasználók részére bocsátotta ki.

–       A Celas nevű közös vállalatról, a közvetlen engedélyek kibocsátásáról és egy kiadó kezdeményezéséről

173    A Bizottság a megtámadott határozat (193) preambulumbekezdésében (lásd a fenti 37. pontot), arra a tényre hivatkozott, hogy 2006 januárjában a német és egyesült királysági közös jogkezelő társaságok, a Celas néven közös vállalatot alapítottak, amely egyetlen bizonyos kiadóhoz tartozó angol‑amerikai repertoár online és mobilfelhasználási jogainak engedélyezésére összeurópai szintű egyablakos ügyintézési társaságként működött. A megtámadott határozat szerint a Celas összeurópai szintű engedélyeket ad ki az EGT területén található országok bármelyikében székhellyel rendelkező kereskedelmi felhasználók részére. Következésképpen ez az új modell jól illusztrálja azt a tényt, hogy a közös jogkezelő társaságoknak technikailag lehetőségük van több országra kiterjedő engedély kibocsátására, és hogy e társaságoknak a számlák ellenőrzésével, a jogok betartásának felügyeletével és ellenőrzésével kapcsolatos tevékenységeire, valamint az engedélyező és az engedély jogosultja közötti földrajzi közelség szükségességére vonatkozó érvek nem igazolják a területi korlátozásokkal kapcsolatosan jelenleg tapasztalt párhuzamos magatartást.

174    Meg kell állapítani – amint azt maga a Bizottság is elismeri –, hogy a Celas gyártási jogokra, és nem a nyilvános előadáshoz fűződő jogokra vonatkozó engedélyeket ad ki. Mivel a Bizottság nem magyarázta el, hogy az első csoportba tartozó jogok felhasználásának felügyelete miben okozott a második csoportba tartozó jogok felhasználásának felügyeletéhez hasonló nehézségeket, a Celas példája nem alkalmas a felperes érveinek megcáfolására. Ugyan igaz – amint az a Bizottságnak a Törvényszék által feltett egyik kérdésre adott írásbeli válaszából kitűnik –, hogy a Celas engedélyeit kiegészítik az azokhoz kapcsolódó nyilvános előadáshoz fűződő jogokra vonatkozóan a Performing Right Society és a GEMA által kiadott engedélyek. Mindazonáltal az utóbbi engedélyek csupán egyfajta közvetlen engedélyeknek minősülnek, mivel e két közös jogkezelő társaság csupán olyan engedélyeket ad ki, amelyek ugyan több országra érvényesek, ám kizárólag a saját jogosultjaik által közvetlenül – és nem a kölcsönös képviseleti megállapodások révén – rájuk ruházott repertoárra korlátozódnak.

175    E körülmények között arra a kérdésre kell választ adni, hogy a közvetlen engedélyek jelenségéből le lehet‑e vonni olyan következtetéseket, amelyek bizonyítják a megtámadott határozat 3. cikkében meghatározott összehangolt magatartást. Meg kell jegyezni, hogy ezen engedélyek létezése nem kérdőjelezi meg a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartását, ugyanis a kölcsönös képviseleti megállapodásokban szereplő, az egyes országok területére történő korlátozásokat nem érinti az a tény, hogy a felhatalmazást adó közös jogkezelő társaság saját országa területén maga bocsát ki a felhatalmazott közös jogkezelő társaság területén is érvényes engedélyeket. Mindazonáltal a közvetlen engedélyek kiadása nem teremt versenyt két közös jogkezelő társaság között az ugyanazon felhasználók részére történő engedélyek kiadása tekintetében. Amint ugyanis a Bizottságnak a Törvényszék által feltett egyik kérdésre adott írásbeli válaszából kitűnik, a közös jogkezelő társaságok – legalábbis azok, amelyek rendelkeznek az ehhez szükséges szervezettel – csak a nagy felhasználók részére adnak közvetlen engedélyeket, ugyanis az általuk történő felhasználások nagy számából kifolyólag csak e felhasználók tekintetében térülnek meg az engedélyek felhasználásának felügyeletéből eredő költségek. Ennélfogva, amennyiben „A” közös jogkezelő társaság a „B” országban működő nagy felhasználók részére ad ki közvetlen engedélyeket, akkor is kizárólag „B” közös jogkezelő társaság tud többek között az „A” repertoárra vonatkozó engedélyt kiadni a „B” országban működő többi felhasználó számára.

176    Ebből következően a közvetlen engedélyek jelensége, és így a Celas, valamint az azt létrehozó és a Celas engedélyeit kiegészítő engedélyeket adó közös jogkezelő társaságok tevékenysége nem hoz létre a felperes által hivatkozott felügyeleti nehézségekhez hasonló problémákat. Ennélfogva további magyarázatok hiányában a Bizottság által hivatkozott elemek nem alkalmasak a felperes elméletének megcáfolására.

177    Ugyanez igaz annak a bizonyos kiadónak a kezdeményezésével kapcsolatban (lásd a fenti 44. pontot), amelyre a Bizottság a megtámadott határozat (220) preambulumbekezdésében hivatkozott. Ugyan a hivatkozott preambulumbekezdésből ez nem derül ki, ám a Bizottság a Törvényszékhez benyújtott beadványaiban elismerte, hogy ez a kezdeményezés kizárólag a gyártási jogokra vonatkozik. Ezen túlmenően – amint azt a felperes hangsúlyozza –, a Bizottság egyáltalán nem magyarázta meg – különösen a megtámadott határozatban nem –, hogy azon körülmények, amelyek között egy, kereskedelmileg nemzetközi szinten is vonzó repertoárral rendelkező nagy kiadó működik, miben hasonlítanak azon feltételekhez, amelyek között a közös jogkezelő társaságok működnek.

–       A „Cross border collective management of online rights in Europe” című dokumentumról

178    A Bizottság a megtámadott határozat (194) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy az egyes országok területére történő korlátozások eltörléséből eredő technikai és gazdasági nehézségek hiányát bizonyította az a tény, hogy bizonyos közös jogkezelő társaságok aláírták a „Cross border collective management of online rights in Europe” (Az online jogok határokon átnyúló közös jogkezeléséről) című dokumentumot, amely kiállt a több országra kiterjedő multirepertoár‑engedélyek kiadási rendszere mellett.

179    E tekintetben rá kell mutatni, hogy a szóban forgó dokumentumot aláíró közös jogkezelő társaságok mindemellett a megtámadott határozattal szemben keresetet nyújtottak be, ami gyengítheti a dokumentum arra való alkalmasságát, hogy bizonyítsa, hogy a multirepertoár és több országra érvényes engedélyek kiadása nem járna technikai nehézségekkel. Mindenesetre e dokumentum bizonyító ereje igen csekély, mivel az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy az érintett közös jogkezelő társaságok bármilyen lépéseket tettek volna annak érdekében, hogy az abban foglalt javaslatot megvalósítsák.

180     A fentiekből következően a Bizottság által felhozott elemek nem elegendőek a felperes által a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására az összehangolás fennállásától eltérő, a zeneművek engedély nélküli felhasználással szembeni küzdelem hatékonysága biztosításának szükségességére hivatkozó magyarázata hihetőségének megkérdőjelezésére.

c)     Az egyes országok területére történő korlátozásokkal kapcsolatos összehangolt magatartás bizonyítására vonatkozó következtetések

181    A fentiek alapján meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a közös jogkezelő társaságok között az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó összehangolt magatartás állt volna fenn, mivel nem bizonyította, hogy a felperes és a többi közös jogkezelő társaság e tekintetben összehangolta volna magatartását, illetve nem nyújtott olyan bizonyítékokat, amelyek megcáfolták volna a felperes által a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására vonatkozóan felhozott magyarázatok bármelyikét. E körülmények között nem szükséges a felperes által nyújtott egyéb magyarázatok vizsgálata.

 II – A kereset kimenetelére vonatkozó következtetések

182    Mivel a Törvényszék megállapította, hogy az első jogalapnak a tagsági záradékra és a kizárólagossági záradékra vonatkozó első és második része nem megalapozott, a keresetet a megtámadott határozat 1. és 2. cikkére vonatkozó részében el kell utasítani.

183    Ezenfelül, mivel a Törvényszék megállapította, hogy a felperes első jogalapjának az egyes országok területére történő korlátozásokra vonatkozó harmadik része megalapozott, a megtámadott határozat 3. cikkének felperesere vonatkozó részét meg kell semmisíteni. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperesnek az e cikk megsemmisítésére irányuló kérelme nyilvánvalóan elfogadhatatlan annyiban, amennyiben az az e cikkben felsorolt többi közös jogkezelő társaságra vonatkozik. Ugyanis amennyiben a megtámadott határozat valamely címzettje úgy dönt, hogy megsemmisítés iránti keresetet indít, az uniós bíróság ennek a határozatnak csupán az e címzettet érintő részére tekintettel rendelkezik határozathozatali hatáskörrel. Ezzel szemben, a többi címzettet érintő elemek nem képezik azon jogvita tárgyát, amelyet a bíróságnak az adott ügyben meg kell vizsgálnia(lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑310/97. P. sz., Bizottság kontra AssiDomän Kraft Products és társai ügyben 1999. szeptember 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑5363. o.] 53. pontját, és a Törvényszék T‑304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1887. o.] 59. és 60. pontját.

184    E körülmények között szükségtelen a felperes többi jogalapjának vizsgálata.

185    Következésképpen a megtámadott határozat 4. cikkét ugyancsak meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben az annak a 3. cikkének felperest érintő részére utal.

 A költségekről

186    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

187    Mivel a kereset részleges pernyertességet eredményezett, az adott ügy körülményeinek helyes mérlegelése alapján a Törvényszék elrendeli, hogy a Bizottság viselje saját költségeit és a felperes részéről felmerült költségek felét, a felperes pedig viseli saját költségei felét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az [EK 81. cikk] és az EGT‑megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2008. június 16‑án hozott C(2008) 3435 végleges bizottsági határozat (COMP/C2/38.698 „CISAC”‑ügy) 3. cikkének a Säveltäjäin Tekijänoikeustoimisto Teosto ryt érintő részét megsemmisíti.

2)      A Törvényszék a C(2008) 3435 végleges bizottsági határozat 4. cikkének – annyiban, amennyiben az a 3. cikkre hivatkozik – a Säveltäjäin Tekijänoikeustoimisto Teosto ryt érintő részét megsemmisíti.

3)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      A Törvényszék az Európai Bizottságot kötelezi a saját költségeinek, valamint a Säveltäjäin Tekijänoikeustoimisto Teosto részéről felmerült költségek felének viselésére.

5)      A Säveltäjäin Tekijänoikeustoimisto Teosto viseli saját költségei felét.

6)      A Säveltäjäin Tekijänoikeustoimisto Teosto és a Bizottság viseli az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült saját költségeit.

Kanninen Soldevila Fragoso van der Woude

Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. április 12‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei és a megtámadott határozat

I – A közigazgatási eljárás

II – A mintaszerződés érintett záradékai

III – Az érintett piacok

IV – Az EK 81. cikk (1) bekezdésének és az EGT‑Megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének az alkalmazása

A – A tagsági, a kizárólagossági és a be nem avatkozási záradék

B – Az egyes országok területére történő korlátozásokkal kapcsolatos összehangolt magatartás

V – A rendelkező rész

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

I – Az első, az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésére vonatkozó jogalapról

A – Az első jogalap első, a tagsági záradékra vonatkozó részéről

B – Az első jogalap második, a kizárólagossági záradékra vonatkozó részéről

C – Az első jogalap harmadik, területi korlátozásokra vonatkozó részéről

1.  Előzetes észrevételek

2.  A területi korlátozásokra vonatkozó összehangolt magatartás bizonyításáról

a)  A Bizottság által az összehangolt magatartás bizonyítása érdekében felhozott, nem csupán a közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására támaszkodó elemek bizonyító erejéről

A közös jogkezelő társaságok által a kölcsönös képviseleti megállapodásokban szereplő felhatalmazások hatálya kapcsán a CISAC által irányított tevékenységek keretében folytatott megbeszélésekről

A santiagói megállapodásról

A sydney‑i megállapodásról

A kizárólagossági záradék és az egyes országok területére történő korlátozások közötti állítólagos történelmi összefüggésekről

A Bizottság által hivatkozott bizonyítékokra vonatkozó következtetések

b)  A közös jogkezelő társaságok párhuzamos magatartására vonatkozóan az összehangolástól eltérő indokokat tartalmazó magyarázatok hihetőségéről

Előzetes észrevételek

A zeneművek engedély nélküli felhasználása elleni küzdelem hatékonyságának biztosításához szükséges helyi jelenlétről

–  Az északi és balti együttműködési modellről

–  A Simulcast‑megállapodásról és a Webcasting‑megállapodásról

–  A santiagói megállapodásról

–  A Celas nevű közös vállalatról, a közvetlen engedélyek kibocsátásáról és egy kiadó kezdeményezéséről

–  A „Cross border collective management of online rights in Europe” című dokumentumról

c)  Az egyes országok területére történő korlátozásokkal kapcsolatos összehangolt magatartás bizonyítására vonatkozó következtetések

D – A kereset kimenetelére vonatkozó következtetések

A költségekről

* Az eljárás nyelve: finn.