WAHL
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2013. május 29.(1)
C‑101/12. sz. ügy
Herbert Schaible
kontra
Land Baden‑Württemberg
(a Verwaltungsgericht Stuttgart [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Mezőgazdaság – 21/2004/EK rendelet – Juh‑ és kecskefélék azonosítása és nyilvántartása – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 16. cikke – A Charta 20. cikke – Arányosság – Egyenlőség”
1. A járványos állatbetegségek elleni küzdelem az Európai Unió jogalkotója által kitűzött jogszerű cél. Azonban a juh‑ és kecskefélék új, egyedi elektronikus azonosítási rendszere, amelyet a juh‑ és kecskefélék azonosítási és nyilvántartási rendszerének létrehozásáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet, továbbá a 92/102/EGK és a 64/432/EGK irányelv módosításáról szóló, 2003. december 17‑i 21/2004/EK tanácsi rendelet(2) vezetett be, nem alkalmas arra, hogy megvalósítsa ezt a célt, szükségtelenül megterhelő és költséges, valamint hátrányos megkülönböztetést eredményez. Emiatt a rendelet sérti az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 16. cikkében az állattartók részére biztosított vállalkozás szabadságát, valamint a Charta 20. cikkében foglalt egyenlőség elvét, következésképpen érvénytelen.
2. Lényegében ezek a 450 anyajuhhal rendelkező juhtartó, Herbert Schaible főbb érvei a Verwaltungsgericht Stuttgart (stuttgarti közigazgatási bíróság, Németország) előtti eljárásban, amelyet a 21/2004 rendeletben meghatározott több kötelezettség alóli mentesülés érdekében indított a Land Baden‑Württemberg alperessel szemben.
3. A jelen indítványban igyekszem bemutatni, hogy miért tartom megalapozatlannak H. Schaible jogi érveit. Ennek megfelelően azt javaslom az Európai Unió Bíróságának, hogy azt a választ adja a nemzeti bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata nem tárt fel olyan körülményt, amely érinthetné a szóban forgó rendelkezések érvényességét. Végül, amennyiben az elemzésemből kitűnik, hogy a rendelet gyakorlati alkalmazása megakadályozhatja a rendelet átfogó céljának teljes körű elérését, és csorbíthatja a rendszer általános méltányosságát, röviden ismertetek néhány de lege ferenda javaslatot.
I – Jogi háttér
4. A 21/2004 rendelet (1), (3) és (11) preambulumbekezdése a következőkről rendelkezik:
„(1) Az egyes élő állatok és állati termékek Közösségen belüli kereskedelmében a belső piac megvalósításának céljával alkalmazandó állat‑egészségügyi és tenyésztéstechnikai ellenőrzésekről szóló, 1990. június 26‑i 90/425/EGK tanácsi irányelv 3. cikke (1) bekezdése c) pontja szerint a Közösségen belüli kereskedelemre szánt állatokat a közösségi szabályok követelményeivel összhangban azonosítani kell, és azokat oly módon kell nyilvántartani, hogy az eredeti vagy tranzitgazdaság, központ vagy szervezet megállapítható legyen. […]
(3) A juh‑ és kecskefélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó szabályokat különösen a 92/102/EGK irányelv állapította meg. A juh‑ és kecskefélék esetében a tapasztalat, és különösen a ragadós száj‑ és körömfájás válság azt mutatta, hogy a 92/102/EGK irányelv alkalmazása nem kielégítő, és azt javítani kell. Ezért szigorúbb és specifikus szabályokat kell megállapítani […]
[…]
(11) A juh‑ és kecskefélék viszonylag kis állományával rendelkező tagállamokban nem feltétlenül indokolt elektronikus azonosítási rendszer bevezetése; ezért tanácsos engedélyezni e tagállamok számára a rendszer szabadon választhatóvá tételét. […]”
5. A 21/2004 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerint:
„(1) E rendelet rendelkezéseivel összhangban minden tagállam létrehozza a juh‑ és kecskefélék azonosítási és nyilvántartási rendszerét.”
6. A 21/2004 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében az állatok azonosítási és nyilvántartási rendszere a következő elemekből áll: „a) az egyes állatok azonosítására szolgáló azonosító eszköz; b) az egyes gazdaságokban vezetett, naprakész nyilvántartások; c) szállítási okmányok; d) központi nyilvántartás vagy számítógépes adatbázis.”
7. A 21/2004 rendelet 4. cikkének a jelen ügy szempontjából releváns része a következőképpen rendelkezik:
„(1) A (2) bekezdéssel összhangban az adott gazdaságban 2005. július 9. [...] után született valamennyi állatot azonosítani kell a tagállam által meghatározandó, az állat születésétől számított időtartamon belül, de minden esetben azt megelőzően, hogy elhagyná azt a gazdaságot, ahol született. […]
(2) a) Az állatok azonosítása egy első azonosító eszközzel történik, amely megfelel a melléklet A.1–A.3. szakasza követelményeinek, és
(b) egy második, a hatáskörrel rendelkező hatóság által jóváhagyott azonosító eszközzel, amely megfelel a melléklet A.4 szakaszában felsorolt technikai jellemzőknek.”
8. A 21/2004 rendelet 5. cikke (1) bekezdésének rendelkezése szerint:
„(1) A szállítók kivételével valamennyi állattartó naprakész nyilvántartást vezet, amely tartalmazza legalább a melléklet B. szakaszában felsorolt információkat.”
9. A 21/2004/EK rendelet 9. cikkének (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(3) 2009. december 31‑től az (1) bekezdésben említett iránymutatásoknak megfelelően és a melléklet A. szakaszának vonatkozó rendelkezéseivel összhangban az elektronikus azonosítás minden állat esetében kötelezővé válik.
Azok a tagállamok azonban, amelyekben a juh‑ és kecskefélék összesített száma 600 000 vagy ennél kevesebb, az elektronikus azonosítást a Közösségen belüli kereskedelemben részt nem vevő állatokra vonatkozóan szabadon választhatóvá tehetik.
Azok a tagállamok, amelyekben a kecskefélék összesített száma 160 000 vagy ennél kevesebb, az elektronikus azonosítást a Közösségen belüli kereskedelemben részt nem vevő kecskefélékre vonatkozóan szintén szabadon választhatóvá tehetik.”
II – A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10. Az alapeljárás tárgya a H. Schaible által benyújtott kereset, amelyben annak megállapítását kéri a Verwaltungsgericht Stuttgarttól, hogy nem tartozik a 21/2004 rendelet szerinti, egyedi azonosításra, egyedi, elektronikus azonosításra, valamint állomány‑nyilvántartás vezetésére irányuló kötelezettség hatálya alá.
11. A 21/2004 rendelet több rendelkezésének érvényességével kapcsolatban felmerült aggályai miatt a Verwaltungsgericht Stuttgart felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„összeegyeztethető‑e az elsőbbséget élvező uniós joggal, és következésképpen érvényes‑e
a) a [21/2004] rendelet 3. cikkének (1) bekezdése és 4. cikkének (2) bekezdése értelmében a felperesnek az állatok egyedi azonosítására irányuló kötelezettsége,
b) a [21/2004] rendelet [...] 9. cikke (3) bekezdésének első mondata értelmében a felperesnek az állatok egyedi, elektronikus azonosítására irányuló kötelezettsége,
c) a [21/2004] rendelet melléklete B. szakaszának 2. pontjával összhangban értelmezett 5. cikkének (1) bekezdése értelmében a felperes C. állomány‑nyilvántartás vezetésére irányuló kötelezettsége?” (a továbbiakban: előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések).
12. A jelen eljárásban írásbeli észrevételt H. Schaible, a Land Baden‑Württemberg, a francia, a holland, a lengyel kormány, a Tanács és a Bizottság terjesztett elő. H. Schaible, a francia kormány, a Tanács és a Bizottság szóban kifejtett álláspontját a 2013. március 7‑i tárgyaláson hallgatta meg a Bíróság.
III – Elemzés
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
13. A kérdést előterjesztő bíróság a kérdésekkel a 21/2004 rendelet bizonyos rendelkezéseinek érvényességére keres választ, amelyek az alábbi három konkrét kötelezettséget írják elő a juh‑ és kecsketartók számára: i. az állatok egyedi azonosítása (a 3. cikk (1) bekezdése és a 4. cikk (2) bekezdése); ii. az állatok egyedi, elektronikus azonosítása (a 9. cikk (3) bekezdésének első mondata); valamint iii. naprakész állomány‑nyilvántartás vezetése (az 5. cikk (1) bekezdése és a melléklet B. szakaszának 2. pontja) (a továbbiakban együttesen: a szóban forgó kötelezettségek).
14. A Verwaltungsgericht Stuttgart mind tartalmában, mind a jogalapot tekintve részletesen megállapította a szóban forgó kötelezettségeket, kevésbé részletesen fejtette ki azonban azokat az elsődleges uniós jogi rendelkezéseket, amelyek adott esetben kizárhatják ezeket a kötelezettségeket.
15. A kérdést előterjesztő bíróság csupán azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a szóban forgó kötelezettségek „összeegyeztethető[k]‑e az elsőbbséget élvező uniós joggal, és következésképpen érvényes[ek]‑e”.
16. A kérdések általános és pontatlan megfogalmazása kihívás elé állította volna a Bíróságot, ha az előzetes döntéshozatalra utaló végzés többi része, valamint H. Schaible és a többi fél által benyújtott észrevétel nem szolgált volna némi felvilágosítással az alapvető problémával kapcsolatban.(3)
17. Amint azt a Verwaltungsgericht Stuttgart kifejti, H. Schaible azt állítja, hogy a szóban forgó kötelezettségek nem egyeztethetők össze a Charta 15. cikkében foglalt, a foglalkozás szabad gyakorlásához való joggal. A nemzeti bíróság azonban azt hangsúlyozza, hogy az alapeljárásban felmerült problémával kapcsolatban inkább a Chartának a vállalkozás szabadságára vonatkozó 16. cikkét kell vizsgálni: a körülmények alapján az tekinthető a „különös” szabadságnak. A nemzeti bíróság az egyenlő bánásmód elvének fényében is kétségét fejezi ki a szóban forgó kötelezettségek jogszerűségét illetően.
18. H. Schaible a Bírósághoz benyújtott észrevételeiben a – Charta 15. cikke helyett – a Charta 16. cikkén alapuló jogi érveket terjesztett elő. A többi észrevétel (a lengyel kormány által előterjesztettek kivételével) vagy kizárólag a vállalkozás szabadságán (a francia kormány és a Tanács) vagy – amiatt, hogy a két szabadság tartalmilag messzemenően azonos – mindkét szabadságon (a holland kormány és a Bizottság) alapul. A többi fél az eljárásban (köztük a lengyel kormány) a Charta 20. cikkében foglalt egyenlőség elvével kapcsolatban terjesztett elő érveket.
19. Mindezek alapján először az alapeljárásban felmerülő legfontosabb jogi kérdéseket tisztázom, majd ezt követően javaslatot teszek a Bíróságnak arra, hogy véleményem szerint hogyan lehet a Verwaltungsgericht Stuttgart által előzetes döntéshozatalra előterjesztett három kérdést a leghatékonyabb módon megválaszolni.
20. Ezek a kérdések lényegében két problémát vetnek fel. Az első az állattartók jogaiba való állítólagosan aránytalan beavatkozás miatt a Charta 15. és/vagy 16. cikkének lehetséges megsértésére, míg a második az egyenlő bánásmód elvének lehetséges megsértésére vonatkozik. Az első probléma az összes szóban forgó kötelezettséget érinti, mivel azok – amint azt H. Schaible többször is hangsúlyozza – elválaszthatatlanok, a második azonban csak az egyik szóban forgó kötelezettséggel, azaz a 21/2004 rendelet 9. cikke (3) bekezdése értelmében az állattartóknak az állatok egyedi, elektronikus azonosítására irányuló kötelezettséggel – és különösen a rendelkezés második és harmadik mondata szerinti kötelezettséggel kapcsolatban megengedett eltéréssel – kapcsolatban merül fel.
21. A fentiek fényében és a pergazdaságosság figyelembevételével véleményem szerint indokoltabb az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseknek a két problémával kapcsolatos értékelése az egyes kérdések önálló, egymást követő vizsgálata helyett. Ennélfogva először az arányosság szempontjából vizsgálom a szóban forgó kötelezettségek érvényességét. Ezt követően a Verwaltungsgericht Stuttgart által előterjesztett második kérdésben hivatkozott kötelezettség állítólagosan megkülönböztető jellegére vonatkozó érvek megalapozottságát értékelem.
B – Az arányosság elvének megsértése
1. A vállalkozás szabadsága
22. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések által felvetett első jogi probléma a szóban forgó kötelezettségek arányosságára vonatkozik.
23. Amint azt már fentebb említettem, a nemzeti bíróság a jelen ügyben a Charta 16. cikkében elismert vállalkozás szabadságát tekinti a jogszerűség mércéjének, míg a Bírósághoz észrevételt benyújtó felek közül néhányan a Charta 15. cikkére is hivatkoznak.
24. E rendelkezések szövege azt sugallja, hogy a 16. cikk középpontjában a vállalkozók üzleti szabadsága áll, míg a 15. cikk inkább a munkavállalók jogaira vonatkozik. Ezt az értelmezést támasztja alá a „Magyarázatok az Alapjogi Chartához” című dokumentum is, amely szerint a 15. cikk (1) bekezdése az Európai Szociális Charta 1. cikkének (2) bekezdéséből, valamint a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló charta 4. pontjából merít.(4)
25. Mindemellett úgy tűnik számomra, hogy a két szabadság átfedésben van egymással abban a tekintetben, hogy mindkettő az uniós polgárok részére biztosított gazdasági tevékenység szabad gyakorlásához való joghoz kapcsolódik.
26. Véleményem szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlata megerősíti az átfedést. Mielőtt még a Lisszaboni Szerződés az Európai Unióban jogilag kötelezővé tette volna a Chartát, a Bíróság mindkét szabadságot az uniós jog olyan általános elveiként ismerte el, amelyek tiszteletben tartását biztosítani kell.(5) A Bíróság néhány ítéletében kifejezetten megállapította, hogy a foglalkozás megválasztásának szabadsága és a vállalkozás szabadsága „átfedésben van” egymással.(6) Emellett a Bíróság számos más ügyben még általánosabban a „szakmai tevékenység szabad gyakorlásához való jogra”(7) vagy a „gazdasági tevékenység szabad gyakorlásához való jogra”(8) hivatkozott, amelyek vitathatatlanul mindkét szabadság elemeit magukban foglalják.
27. A jelen esetben ezért nem érzem szükségesnek a Charta 15. és 16. cikke alkalmazási körének meghatározását.
28. Mivel a nemzeti bíróság az előtte folyamatban lévő ügyben a Charta 16. cikkét relevánsabbnak tartja, valamint H. Schaible egy független gazdasági szereplő, a Charta e rendelkezésére alapozom érvelésem. Mindazonáltal, az e tekintetben levont következtetéseim a két rendelkezés közös céljaira tekintettel mutatis mutandis érvényesek lesznek a Charta 15. cikkével(9) kapcsolatban is.
29. A Charta 16. cikke szerint „[a] vállalkozás szabadságát, az uniós joggal és a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban, el kell ismerni.”
30. Az elsődleges uniós jog így elismeri e szabadság alapvető értékét, ugyanakkor azt is egyértelművé teszi, hogy e szabadság gyakorlása nem abszolút jog. A Charta így összhangban áll a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatával, amely szerint az olyan alapelveket, mint a gazdasági tevékenység szabad gyakorlása vagy a tulajdonhoz való jog, „társadalmi szerepükre tekintettel kell figyelembe venni”.(10)
31. Ez jelenik meg a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében, amely a Chartában elismert jogok és szabadságok, például a vállalkozás szabadságának korlátozásával kapcsolatos szabályokat állapítja meg. A rendelkezés alapján ilyen korlátozásra a törvény által, e jogok és szabadságok lényeges tartalmának, valamint az arányosság elvének tiszteletben tartásával kerülhet sor, továbbá ha a korlátozás elengedhetetlen, és ténylegesen az Európai Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak védelmét szolgálja.(11)
2. Az arányosság elve
32. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jog általános elvei közé tartozó arányosság elve megköveteli, hogy az uniós jog valamely rendelkezése által alkalmazott eszközök „alkalmasak legyenek a kitűzött cél megvalósítására, és ne lépjék túl az annak eléréséhez szükséges mértéket”.(12)
33. Az e feltételek tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálatával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bíróság az uniós jogalkotó számára széles körű mérlegelési jogkört ismert el a ráruházott hatáskörök gyakorlása során azokon a területeken, ahol fellépése politikai, gazdasági és szociálpolitikai döntéseket igényel, illetve amikor összetett értékelést és mérlegelést kell végeznie.(13)
34. Ez különösen érvényes a közös agrárpolitika területére, ahol az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amely az EUMSZ 40–EUMSZ 43. cikkben számára biztosított politikai hatáskörökhöz igazodik.(14) A Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján az e területen hozott intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmény által követni szándékozott célra nyilvánvalóan alkalmatlan jellege lehet csak hatással az ilyen intézkedés jogszerűségére.(15) Így az ebben az összefüggésben alkalmazandó kritérium nem az, hogy az „[uniós] jogalkotó által alkalmazott intézkedés volt‑e az egyetlen vagy a lehető legjobb, hanem hogy az nyilvánvalóan alkalmatlan volt‑e”.(16)
35. A Bíróság ítélkezési gyakorlatában alkalmazott „nyilvánvalóan alkalmatlan” kifejezés minden bizonnyal két okból kifogásolható. Először, a kifejezés úgy tűnik, értelmezhető úgy, hogy azokat az intézkedéseket, amelyek nem feltétlenül nyilvánvaló, és kizárólag alaposabb jogi értékelés alapján megállapítható jogi hibában szenvednek, nem semmisítheti meg a Bíróság. Másodszor, úgy tűnik, hogy a Bíróság vizsgálatát – a teljes elemzést kizárva – a hagyományos arányossági teszt első lépésére (az intézkedésnek a kitűzött cél elérésére való alkalmasságára) korlátozza.
36. Ez azonban az ítélkezési gyakorlat félreértelmezése lenne.
37. Az első lehetséges kifogással kapcsolatban úgy vélem, hogy a „nyilvánvalóan alkalmatlan” kifejezés pusztán annak hangsúlyozására szolgál, hogy a jogalkotónak számos (adott esetben egymással ellentétes) érdeket kell figyelembe vennie, és szükségszerűen biztosítani kell számára bizonyos mérlegelési mozgásteret. A politikai döntések szükségszerűen magukba foglalják az egyidejűleg és ugyanolyan mértékben nem megvalósítható különböző közérdekű célok mérlegelését és egyensúlyba hozását. Kizárólag az uniós jogalkotó jogosult e feladat elvégzésére és adott esetben a társadalom szociális és gazdasági szektorait egyenlőtlenül érintő, de adott körülmények között az egész társadalom érdekeinek leginkább megfelelő döntések meghozatalára. Ez az oka annak, hogy a Bíróság kifejezetten megállapította, hogy a jogalkotó által követett célok jelentősége igazolhatja az egyes gazdasági szereplők számára – akár jelentékeny – kedvezőtlen következménnyel járó korlátozásokat.(17)
38. Ez a korlátozott felülvizsgálat nem jelenti azonban azt, hogy a Bíróság a vitatott intézkedéseket nem vetheti szigorú vizsgálat alá az arányosság szempontjából. A Bíróság így többek között azt is megállapíthatja, hogy az uniós jogalkotó választását objektív megfontolásokra alapozta‑e,(18) tekintetbe véve a szóban forgó aktus elfogadásakor rendelkezésre álló valamennyi ténybeli elemet, illetve műszaki és tudományos adatot,(19) és hogy ezek a ténybeli elemek és adatok alá tudják‑e támasztani az általa levont következtetéseket.(20) A Bíróságnak arról is meg kell győződnie, hogy a szóban forgó uniós intézmény az alapvető célon kívül teljes körűen figyelembe vette‑e a fennálló érdekeket,(21) és – ebben az összefüggésben – kellően figyelembe vette‑e a hátrányosan érintett egyének érdekeit.(22)
39. Ezzel szemben a politikai döntést igénylő esetekben a jogalkotási hatáskör gyakorlása jogszerűségének vizsgálatakor a Bíróság nem mérlegelhet az uniós jogalkotó helyett.(23) Nem tartozik az uniós bíróságok alkotmányos szerepéhez, hogy összetett értékeléseket végezzen olyan esetekben, amelyekben általános politikai, gazdasági és szociálpolitikai szempontok jelentős szerepet játszanak – a bírósági eljárás nyilvánvalóan nem alkalmas ilyen jellegű értékelésre.(24) Nem a Bíróság feladata az uniós jogalkotó által elfogadott intézkedések hatékonyságának vagy megfelelőségének utólagos értékelése sem. E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós intézkedés jogszerűsége nem függhet a hatékonysági fokára vonatkozó visszamenőleges értékeléstől. Ha az uniós jogalkotó köteles értékelni az elfogadásra váró szabályok jövőbeni hatásait, és azok a hatások pontosan nem láthatók előre, akkor értékelése csak abban az esetben lehet kritika tárgya, ha a szóban forgó szabályok elfogadásakor a jogalkotó számára rendelkezésre álló információk fényében nyilvánvalóan helytelen volt.(25)
40. A fenti 38. pontban említett másik lehetséges kifogással kapcsolatban Kokott főtanácsnok Kokopelli‑ügyben ismertetett indítványára hivatkozom, amelyben arra emlékeztet, hogy a „nyilvánvalóan alkalmatlan” kifejezést egyáltalán nem úgy kell értelmezni, hogy a Bíróság a vizsgálatát az intézkedés céljára való alkalmasságára korlátozza. Egyetértek, hogy a Bíróságnak a jogszerűség vizsgálatára vonatkozó hatásköre az arányosság valamennyi fokára kiterjed, vagyis annak ellenőrzésére, hogy a szóban forgó intézkedés alkalmas és szükséges a kitűzött cél megvalósítására, valamint szigorú értelemben véve arányos, azaz igazságos egyensúlyt teremt az érintettek érdekei között.(26)
41. A közös agrárpolitika területén elfogadott intézkedésekkel kapcsolatos ügyekben a Bíróság tulajdonképpen újra és újra megerősítette ítélkezési gyakorlatát abban a tekintetben, hogy az arányosság elve megköveteli, hogy „több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérendő célhoz képest”.(27)
3. Értékelés
42. Ezen elvek fényében kell a szóban forgó kötelezettségek érvénytelenségére alapított érveket megvizsgálni.
43. Ezen érvek jobb megértése érdekében célszerű először röviden áttekinteni az állatok korábbi azonosítási és nyilvántartási rendszerének, valamint a 21/2004 rendelet által újonnan bevezetett rendszernek az alapvető elemeit.
44. Korábban az állatok, köztük a juh‑ és kecskefélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó szabályokat a 92/102/EGK tanácsi irányelv(28) állapította meg. A korábbi rendszer alapja az volt, hogy az állatokat gazdaságonként lehetett azonosítani („állományszintű azonosítás”). Az irányelv 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján minden állattartónak nyilvántartást kellett vezetni évente a gazdaságban tartott juhok és kecskék számáról. A nyilvántartásnak adatot kellett tartalmaznia többek között a gazdaságba érkező vagy a gazdaságot elhagyó juhok és kecskék mozgásáról is. Az irányelv 5. cikkének (3) bekezdése alapján az állattartóknak az állatokat olyan füljelzővel vagy tetoválással kellett megjelölniük, amely azonnal nyilvánvalóvá teszi, hogy mely gazdaságból származnak.
45. A 21/2004 rendelettel bevezetett rendszer középpontjában viszont az állatok kétféle azonosító eszközzel történő egyedi azonosítása áll. Néhány kivételtől eltekintve, ez a két azonosító eszköz egy (hagyományos) füljelző és egy elektronikus eszköz, amely lehet meghatározott elektronikus olvasókkal leolvasható lenyelhető jeladó, elektronikus füljelző, beültethető jeladó vagy csüdön lévő elektronikus jelölés. Az állatok azonosító adatait az állomány‑nyilvántartásba is fel kell venni. Emellett, amennyiben az állat elhagyja a gazdaságot, azt a szállítást kísérő okmányban kell rögzíteni. Ezenkívül minden tagállamnak létre kell hoznia egy központi nyilvántartást vagy számítógépes adatbázist, amely nyilvántartja a területén működő összes gazdaságot, és rendszeres időközönként leltárt kell készítenie a gazdaságokban tartott állatokról.
46. Mindezek alapján azt fejtem ki, hogy a H. Schaible által a szóban forgó kötelezettségekkel szemben előterjesztett érvek miért nem meggyőzőek.
a) A szóban forgó kötelezettségek alkalmassága
47. Először azt vizsgálom, hogy a szóban forgó kötelezettségek alkalmasak‑e a 21/2004 rendeletben kitűzött célok megvalósítására.
48. A 21/2004 rendelet (1) preambulumbekezdése értelmében a rendeletet egyes élőállatok és állati termékek kereskedelmét illetően a belső piac megvalósításának céljával fogadták el. Az állatok azonosításának és nyilvántartásának koordinált és hatékony rendszere iránti igény akkor merült fel, amikor az uniós jogalkotó a 90/425/EGK irányelv elfogadásával úgy döntött, hogy az állatok szabad mozgása érdekében megszünteti a nemzeti határokon a tenyésztéstechnikai és állat‑egészségügyi ellenőrzéseket az Európai Gazdasági Közösségben.(29) A 90/425 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének c) pontja szerint az élőállatok csak akkor kerülhettek kereskedelmi forgalomba, ha például rendelkeztek azonosító jellel, és olyan nyilvántartásban szerepeltek, amely egyértelműen utalt az eredeti vagy tranzitgazdaságra.
49. Az állatok azonosításának és nyilvántartásának szabályozási rendszere ezért az állatok és állati termékek egységes piacának velejárója. Egy ilyen rendszer különleges jelentőségű a határokon átnyúló kereskedelmi forgalomban részt vevő állatok közötti fertőző betegségek terjedésének kezelése terén. A 21/2004 rendeletet a 2001. évi ragadós száj‑ és körömfájás járvány következtében fogadták el, amint azt a rendelet (3) preambulumbekezdése kifejezetten meg is állapítja.
50. H. Schaible nem tagadja, hogy a 21/2004 rendelet által követett cél – a járványos állatbetegségek elterjedése elleni küzdelem – jogszerű. Azt sem vitatja, hogy ebben az összefüggésben szükség van az állatok nyomon követésére szolgáló hatékony rendszerre. Azt állítja azonban, hogy a szóban forgó kötelezettségek nem alkalmasak a járványos állatbetegségek megelőzésére irányuló cél megvalósítására. Különösen azt állítja, hogy a rendszer nem hatékony, mivel az időközben elveszett vagy hibás jeladók száma nem elhanyagolható mértékű. Ezzel kapcsolatban H. Schaible utal a németországi Bayerische Landesanstalt für Landwirtschaft (Bajor Regionális Mezőgazdasági Hivatal) által végzett vizsgálatra, amely szerint az állatokba való beültetést követően rövidesen a jeladók körülbelül 5%‑a elveszett vagy nem működött megfelelően.
51. Nem tudok egyetérteni ezzel az állítással.
52. Először is, a szóban forgó kötelezettségek véleményem szerint különösen alkalmasak a járványos állatbetegségek elterjedése elleni küzdelem céljára, és így hatékonyan hozzájárulnak az érintett gazdasági ágazaton belül a belső piac megvalósításához.
53. A juh‑ és kecskefélék egyedi azonosítására irányuló kötelezettséget az állattartók, valamint az állat‑egészségügyi és közigazgatási hatóságok számára is az állatok származásának és tartásának nyomon követhetőségére szolgáló megbízható módszerként választották ki. Véleményem szerint fontos valamennyi olyan hely szisztematikus nyomon követése, ahol az állatok megfordultak, és ahol más állatokkal érintkezésbe kerülhettek. Nincs kétségem afelől, hogy ezen adatok birtokában a hatáskörrel rendelkező hatóságok képesek meghozni a fertőző betegségek megelőzése vagy felszámolása érdekében szükséges intézkedéseket.
54. Továbbá, az elektronikus azonosítás előírása ésszerűnek tűnik számomra, mivel az feltehetően megbízhatóbb adatokat és az adatok gyorsabb továbbítását teszi lehetővé, és ezáltal hatékonyabbá teszi a fertőző betegségek elleni küzdelmet. Ez különösen érvényes a juh‑ és kecskefélékre, amelyek élettartamuk során általában többször vesznek részt a kereskedelmi forgalomban, és gyakran nagy csoportokban, adott esetben állatvásárokra és gyűjtőállomásokra szállítják az állatokat, ahol az állományok összetétele könnyen változtatható.(30) E körülmények között nagyon nehéz lenne elektronikus azonosítás és nyilvántartás nélkül nyomon követni valamennyi állatot.
55. Végül, az állomány‑nyilvántartás gazdaságonként történő vezetésére irányuló kötelezettséget illetően egyetértek a francia kormánnyal abban, hogy az állatok egyedi, elektronikus azonosításának rendszere automatikusan maga után vonja az ilyen nyilvántartások vezetésének szükségességét. Nyilvánvaló, hogy az azonosítók által rögzített adatokat olyan dokumentumban kell nyilvántartani, amely gyorsan naprakészen tartható, és kérésre a hatáskörrel rendelkező hatóságok részére könnyen biztosítható azokhoz hozzáférés. Ezért annak érdekében, hogy a szükséges intézkedések haladéktalanul meghozhatók legyenek, rendkívül fontos, hogy az állattartók birtokában lévő, az állatokra vonatkozó bizonyos adatokat (például fajta, születés és elpusztulás időpontja, szállítások) egységes formátumban és azonnal a hatáskörrel rendelkező hatóságok rendelkezésére lehessen bocsátani.(31) Például, csak két vagy több gazdaság adatainak összevetésével tudják megállapítani a hatóságok, hogy az adott állatok érintkezésbe kerültek‑e egymással – és ha igen, pontosan mikor és hol.
56. Ezt követően H. Schaiblenak az azonosítási rendszer technikai hibáira vonatkozó állításait tekintem át. Aligha meglepő, hogy egy olyan gyökeres, rendszerszintű változás, mint amelyet a 21/2004 rendelet bevezetett, a kezdeti szakaszban messze nem mentes hibáktól. Úgy vélem, hogy a hibák és hiányosságok bizonyos aránya elkerülhetetlen egy ilyen jellegű projekt indulásakor, különösen ha az jelentősen támaszkodik új technológiákra. Ezek a hibák azonban nem azt jelzik, hogy a rendszer teljesen alkalmatlan, kivéve, ha egyértelműen veszélyeztetik a kitűzött célt.
57. A jelen esetben nem ez a helyzet.
58. A Bizottság ugyanis több megbízást is adott az állatok elektronikus azonosítási rendszerének megvalósíthatóságával és megbízhatóságával kapcsolatos vizsgálatok elvégzésére. Az első vizsgálati projekt (FEOGA projekt), amelyet 1993 és 1994 között három csoport végzett több tagállamban, és amelynek során többek között összesen 5000 juhot és 2000 kecskét tanulmányoztak, alátámasztotta azt a megállapítást, hogy a rendszer elég fejlett ahhoz, hogy nagyobb léptékben és gyakorlati körülmények között történő tovább teszteljék.(32) A második projekt (AIR 2304 projekt) tíz kutatócsoport részvételével hat tagállamban zajlott 1995 és 1998 között. A cél annak megállapítása volt, hogy hosszabb idő (négy év) elteltével az elveszett elektronikus azonosítók százalákos aránya növekszik‑e. A vizsgálat végső következtetése az volt, hogy az alkalmazott elektronikus azonosítási rendszerrel (elektronikus füljelzők, beültethető jeladók, lenyelhető jeladók) az állatok hagyományos azonosítási rendszereihez (füljelzők, tetoválás stb.) képest nagyobb megtartási arány és jobb olvashatósági értékek érhetők el.(33)
59. Az ezt követő projektre, az IDEA projektre (Identification électronique des animaux) a rendszer teljes körű végrehajtása, többek között az elektronikus azonosítók különféle körülmények (például különböző állatfajták, tenyésztési módszerek, szállítási vagy vágási módszerek, valamint változó környezeti feltételek) között történő alkalmazása érdekében került sor. 1998. március és 2001. december között összesen több, mint 500 000 juhot és majdnem 30 000 kecskét vizsgáltak.(34) A vizsgálat célja az elektronikus azonosítók teljesítményének (olvashatóság, helyes működés, elveszett azonosítók aránya, eltávolítási arány stb.) számos tényezővel (eszköz típusa, állatfaj, állat kora stb.) kapcsolatban történő különösen részletes értékelése volt. A 2002. április 30‑i záróbeszámoló alábbi következtetései figyelemre méltóak: a projekt „az elektronikus azonosítás megvalósíthatóságával kapcsolatban nagyon pozitív eredmény[eke]t ért el”; „az egyedek jeladóval történő azonosítása megfelelően kifejlesztésre kerül[t], kereskedelmi forgalomban beszerezhető, és számos ágazatban rutinszerűen alkalmazzák”; valamint „az ipar […] rövid időn belül jelentős számú elektronikus azonosítót és ahhoz tartozó olvasót tud[ott] előállítani az állatállomány elektronikus azonosítása céljára”.(35)
60. Végül a 21/2004 rendelet fokozatos végrehajtása során a Bizottság 2007‑ben értékelte azon tagállamok adatait, amelyek önkéntes alapon vagy kísérleti projektek keretében megvalósították az elektronikus azonosítást a rendszernek az egész Európai Unióban történő kötelező bevezetése előtt. A Bizottság szerint az így szerzett adatok általánosságban megerősítették, hogy „a juh‑ és kecskefélék elektronikus azonosítása különféle tenyésztési körülmények között megvalósítható”.(36)
61. Ezek alapján meggyőződésem, hogy az uniós jogalkotó a 21/2004 rendelet elfogadásakor döntését rengeteg részletes technikai és tudományos adatra alapozta, amelyek alátámasztották azt a feltevést, hogy az állatok egyedi, elektronikus azonosításán alapuló rendszer megvalósítható, és alkalmas a járványos állatbetegségek elleni küzdelemre irányuló cél megvalósítására. Ezenkívül, és ami a jelen ügy szempontjából releváns, ezek az adatok azt jelezték, hogy néhány gyakorlati probléma ellenére ez a rendszer megbízhatóbb és hatékonyabb a 92/102 irányelv szerinti rendszernél. Mindenesetre a hagyományos füljelző most is kötelező, és így a jeladók meghibásodása esetén az állatok – a korábbi rendszerhez hasonlóan – szemrevételezéssel azonosíthatók.
62. Nem található e megállapításoknak ellentmondó adat a H. Schaible által előterjesztett dokumentumokban, beleértve a Bayerische Landesanstalt für Landwirtschaft által készített tanulmányt is.
63. A fentiek fényében úgy vélem, hogy a szóban forgó kötelezettségek alkalmasak a 21/2004 rendelet által követett célok megvalósítására. Továbbá véleményem szerint különösen alkalmasak a juh‑ és kecskefelék körében a fertőző betegségek elleni küzdelemre.
b) A szóban forgó kötelezettségek szükségessége
64. Második lépésként azt állapítom meg, hogy a szóban forgó kötelezettségek túllépik‑e a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket.
65. H. Schaible által a szóban forgó kötelezettségekkel kapcsolatban előadott egyik legfontosabb kifogás a 21/2004 rendelet létjogosultságára vonatkozik: H. Schaible szerint a juh‑ és kecskefélék korábbi azonosítási rendszere megfelelőnek bizonyult a fertőző betegségek elterjedésének kezelésére. A 21/2004 rendelet elfogadását kiváltó ragadós száj‑ és körömfájás járvány 2001‑ben – H. Schaible szerint – kizárólag azért tört ki, mert az akkor hatályos szabályok alkalmazása nem volt megfelelő, nem pedig a rendszer hibája miatt. Következésképpen az uniós jogalkotónak nem kellett volna az egész rendszert átalakítani, a 92/102 irányelvben megállapított, kevésbé szigorú szabályok megfelelő végrehajtása és alkalmazása elegendő lett volna a kitűzött célok eléréséhez.
66. Véleményem szerint a H. Schaible által a korábbi rendszer megfelelőségére vonatkozóan előadott érvek nem meggyőzőek.
67. Amint azt a 49. pontban említettem, az új rendszert azért hozták létre, mert a tapasztalat – és különösen a ragadós száj‑ és körömfájás válság – azt mutatta, hogy a juh‑ és kecskefélék azonosítására és nyilvántartására vonatkozó, a 92/102 irányelvben megállapított szabályok alkalmazása nem volt kielégítő, és azt javítani kellett. Az uniós jogalkotó, miközben elismerte, hogy a korábbi szabályokat nem alkalmazták megfelelően, úgy döntött, hogy azokat felül kell vizsgálni.
68. A ragadós száj‑ és körömfájás súlyos és nagyon fertőző vírusos betegség, amely, bár nem könnyen fertőzi meg az embereket, több állatfajta esetében is előfordulhat, például a juh‑ és kecskefélék esetében.(37) Az Egyesült Királyságban 2001‑ben kitört járvány gazdasági és társadalmi hatásait nem kell bemutatni. Ezzel kapcsolatban elegendő arra utalni, hogy a betegség több mint 2000 gazdaságban fordult elő az Egyesült Királyságban, amelyek becsült kára több milliárd euró volt.(38) Számos sürgősségi intézkedést kellett elfogadni nemzeti és európai szinten, például a fertőzött állományok (és a fertőzésgyanús állatok) tömeges levágását,(39) az Európai Unión belül különböző kiviteli korlátozásokat, valamint az Egyesült Királyságból származó valamennyi élőállat, hús és állati termék nemzetközi kiviteli tilalmát.(40) Az intézkedések ellenére a vírus más tagállamokra (Franciaország, Írország és Hollandia) is átterjedt, bár ezekből az országokból csak néhány esetet jelentettek.
69. E körülmények alapján H. Schaibletől eltérően én ésszerűnek tartom, hogy az uniós jogalkotó az állatok azonosítási és nyilvántartási rendszere egészének felülvizsgálata mellett döntött ahelyett, hogy egyszerűen megpróbálta volna az egyértelmű korlátokkal rendelkező keretrendszert megváltoztatni. Egy ilyen nagyságrendű katasztrófa után számomra nem csak jogszerűnek, hanem ésszerűnek is tűnik, hogy az Európai Unió egy alkalmazási körében és jellegében is ilyen széleskörű projektet valósított meg.
70. Az állatok azonosítási és nyilvántartási rendszerével kapcsolatban az Európai Unió Közös Kutatóközpontja (JRC) által koordinált nagyszabású projekt (a fentebb említett IDEA projekt) egyébként már folyamatban volt 2001‑ben.(41) Így, amikor a projekt záróbeszámolója 2002. április 30‑án elkészült, bölcs dolog volt az uniós jogalkotó részéről, hogy kiemelt figyelmet fordított a tanulmány eredményeire és az abban megfogalmazott javaslatokra.
71. Az IDEA záróbeszámoló egyik megállapítása az volt, hogy az Európai Unióban a különböző állatbetegségek kitörése rávilágított arra, hogy az állatok akkor alkalmazott azonosítási rendszere „nem [volt] elég hatékony és megbízható az állatfajták megfelelő nyomon követésére és állat‑egészségügyi ellenőrzésére”. Az állatok azonosítását ugyanis manuálisan végezték, és szemrevételezéssel ellenőrizték a füljelzőket, ami „hibára és csalásra” adott lehetőséget. Az egyes állatok és szállításuk szorosabb ellenőrzése „kritikus elemet [jelentett] [...] az egészségügyi ellenőrzés és a betegségek nyomon követése szempontjából”. Emiatt alapvető fontosságúnak tartották „az Európai Unió állatállományának hatékony és megbízható kezelése szempontjából”, hogy minden egyes állat bármikor nyomon követhető legyen. Az egyes állatok nyomon követésének hatékonyabbá tétele érdekében ezért az IDEA záróbeszámolóban javaslatot tettek „az állatok teljes élettartamán keresztül az egyedi elektronikus azonosítóval történő azonosításra” vonatkozóan.(42)
72. A 2001. évi válságot követően egyáltalán nem az IDEA záróbeszámoló volt az egyetlen olyan szakértői jelentés, amely az állatok azonosítására vonatkozó szabályozási keretrendszer alaposabb felülvizsgálatát javasolta. Például a 2011. december 12–13‑án Brüsszelben tartott, a ragadós száj‑ és körömfájás elleni védekezéssel és megelőzéssel foglalkozó nemzetközi konferencia zárójelentésében azt javasolták, hogy „[az állatok] [v]alamennyi mozgását nyilván kell tartani és nyomon kell követni” a ragadós száj‑ és körömfájás gazdaságok közötti elterjedésének megelőzése érdekében.(43) Hasonlóképpen, a House of Commons (Egyesült Királyság) megbízása alapján a 2001. évi válság következtében készült Anderson‑jelentés „a szarvasmarhák, juhok és sertések esetében elektronikus azonosítók alkalmazásával az állatok széleskörű nyomon követési rendszerét” javasolta.(44)
73. A 21/2004 rendelettel az uniós jogalkotó az uniós intézményektől érkező kérésekre is válaszolt. Például a Számvevőszék a különjelentésében, miközben megállapította, hogy az állatok korábbi azonosítási és nyilvántartási rendszerét nem alkalmazták megfelelően, a rendszer lényegi korlátait is hangsúlyozta. A jelentés többek között megállapítja, hogy: „[a]z, hogy a közösségi rendeletek nem követelték meg a juhok egyedi azonosítását, valamint, hogy az állományszintű azonosítás rendszerében is voltak hiányosságok, akadályozta a fertőzésgyanús állatok nyomon követését és késleltette levágásukat. […]”(45)
74. Ennélfogva számos jel utalt arra, hogy az állatok korábbi azonosítási és nyilvántartási rendszerével kapcsolatos probléma magában a rendszerben található, nem pedig a végrehajtás módjában.
75. A juh‑ és kecskefélék kereskedelmi forgalmának általános körülményeit(46) és a járványos állatbetegségek terjedési módját(47) figyelembe véve nem tartom ésszerűtlennek, hogy az uniós jogalkotó ezt követően az állatok egyedi nyomon követése mellett döntött. Az is érthető továbbá, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak megfelelő hozzáférést kell biztosítani az elektronikus azonosítóknak és állomány‑nyilvántartásoknak köszönhetően rendelkezésre álló és a fertőző betegségek terjedésének megelőzéséhez és felszámoláshoz szükséges intézkedések elfogadása szempontjából releváns adatokhoz.
76. A H. Schaible által hivatkozott, alternatív azonosítási és nyilvántartási intézkedések – lényegében a 92/102 irányelvben előírtak – a szóban forgó kötelezettségekhez képest valószínűleg kevésbé avatkoznak be az állattartókat megillető vállalkozás szabadságába. Mindazonáltal a fentebb említett tanulmányokból egyértelműen kitűnik, hogy azok korlátozottabban elérhetők és ennek következtében kevésbé hatékonyak.
77. A fentiek alapján úgy vélem, hogy a szóban forgó kötelezettségek nem lépik túl a 21/2004 rendeletben kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket.
c) Szigorú értelemben vett arányosság
78. Végül a szóban forgó kötelezettségek szigorú értelemben vett arányosságát kell értékelni. Ennek érdekében megvizsgálom, hogy a jogalkotó követett‑e el olyan hibát a különböző érdekek mérlegelése során, amely hatást gyakorolhatott ezekre a kötelezettségekre.
79. H. Schaible ezzel kapcsolatban lényegében két kifogást ad elő. Egyrészt azt állítja, hogy a szóban forgó kötelezettségek nem összeegyeztethetők az állat‑egészségügyi alapelvekkel, mivel a jeladók alkalmazása sok állatnál sérülést okoz. Másrészt úgy véli, hogy ezek a kötelezettségek nagyon megterhelőek és költségesek az állattartók számára, nemcsak a megvásárolandó eszközök (jeladók, olvasók stb.) miatt, hanem az ezen eszközök használatához szükséges jelentős munkaerő‑ráfordítás (jeladók beültetése, a kódoknak az állomány‑nyilvántartásba történő másolása, az olvasók karbantartása, szakemberek, például informatikusok és állatorvosok gyakoribb igénybevétele stb.) miatt is.
80. Álláspontom szerint ezek az állítások is megalapozatlanok.
81. H. Schaible érvelésével ellentétben a 21/2004 rendelet elfogadását megelőzően megvalósított projektek során az elektronikus azonosításnak a juh‑ és kecskefélék egészségére gyakorolt hatását megfelelően vizsgálták. Az IDEA projekt például vizsgálta „az elektronikus azonosítók alkalmazását követően bekövetkezett sérülések és pusztulások” fő okait, és hasznos tájékoztatást nyújtott a jogalkotónak arról, hogy a különböző eszközök milyen hatással lehetnek az állatok egészségére.(48) Ezenkívül a végrehajtás szakaszában is figyelembe vették az állat‑egészségügyi megfontolásokat.(49)
82. Igaz ugyan, hogy az elektronikus füljelzők néhány esetben az állatok fülén sérülést okozhatnak, de ez elmondható a hagyományos, például a 92/102 irányelvben előírt füljelzőkről is. Az elektronikus füljelzőkből származó adatok valóban azt jelzik, hogy a nagyobb súlyuk miatt a probléma esetükben gyakrabban előfordul. A kétféle eszköz közötti, H. Schaible által hivatkozott különbség azonban nem tűnik olyan jelentősnek, hogy megkérdőjelezné az egész rendszer állat‑egészségügyi szempontból történő általános értékelését.(50) Végül is a rendszer számottevő előnnyel rendelkezik a társadalom egészének nagyobb biztonsága szempontjából. Továbbá a helyzet feltétlen javulása várható azáltal, hogy a jövőbeli műszaki fejlesztések csökkentik a jeladók méretét és súlyát, valamint a gazdaságokban dolgozók nagyobb tapasztalattal fognak rendelkezni az eszközök beültetését és használatát illetően.
83. Végül, az új rendszer – lehetővé téve a járványok idején érintkezésbe került állatok pontosabb azonosítását – megakadályozza a betegség terjedését, és ezért elkerülhetővé teszi a fertőzött állatok szenvedését. Ebből a szempontból nézve a szóban forgó kötelezettségek kedvezően hatnak az állatok egészségének védelmére.
84. Ezenkívül a H. Schaible által a szóban forgó kötelezettségekkel kapcsolatban az állattartókat terhelő rendkívül magas költségre és nagy munkaerő‑ráfordításra vonatkozóan előadott érvelés nem igazán meggyőző.
85. Amint azt a Tanács és a Bizottság is hangsúlyozta észrevételeiben, ezeket a szempontokat részletesen vizsgálták és hosszan tárgyalták a tagállamokkal és a többi érdekelttel. Például a JRC 2009‑ben „Economic Analysis of Electronic Identification of Small Ruminants in Member States” (A tagállamokban a kiskérődzők elektronikus azonosításának gazdasági elemzése) címmel jelentést tett közzé. A tanulmány elemezte a kereskedelmi forgalomban kapható elektronikus eszközökkel kapcsolatos összes költséget, tehát az eszköz megvásárlásával és mindennapi használatával (például a jelöléssel és leolvasással vagy a dolgozók képzésével) kapcsolatos költségeket. Az állatok egyedi, elektronikus azonosítására irányuló kötelezettség végrehajtásának számos lehetséges módját vizsgálták. Az ésszerű kompromisszum elérése céljából minden egyes lehetőség esetében összehasonlították a megtakarításokat és az előnyöket.(51)
86. Ugyanezeket a szempontokat vizsgálta az Élelmiszerlánc‑ és Állat‑egészségügyi Állandó Bizottság 2010‑ben végzett felmérése is,(52) amelyhez a tagállamok szolgáltattak adatokat a költségekről.
87. Ennélfogva úgy tűnik számomra, hogy az uniós jogalkotó e szempontokkal kapcsolatban alaposan figyelembe vett minden releváns információt, ideértve a rendelkezésre álló különböző lehetőségek értékelését is, és ennek megfelelően a szóban forgó érdekek teljes körű ismeretében hozott végső döntést. Úgy vélem, hogy az uniós jogalkotóval szemben nem emelhető kifogás azon döntés miatt, hogy ebben az összefüggésben a gazdasági megfontolásokkal szemben a közegészség védelmének döntő jelentőséget tulajdonított.(53)
88. Ezzel kapcsolatos következtetésemet további három megállapítás is alátámasztja.
89. Először, a járványos állatbetegségek elleni küzdelemre irányuló cél elérése mellett az uniós jogalkotó figyelembe vette, hogy a szóban forgó kötelezettségek számos gazdasági és nem gazdasági jellegű előnnyel is járhatnak a társadalom számára; például a mezőgazdasági üzem vezetése, az állattenyésztés, a hatósági ellenőrzések és az élelmiszerbiztonság területén.(54) A 2009. évi JRC jelentés szerint az állatok azonosítására és nyilvántartására vonatkozó új rendszerre „nem csak költségtényezőként kell tekinteni, mivel többcélú felhasználása nemcsak a gazdaságnak előnyös, hanem a hatósági ellenőrzések és termelési lánc további szereplőinek, például az állatvásárok, vágóhidak és adott esetben a fogyasztók szempontjából is. […] [T]eljes körű végrehajtása esetén csökkenhetnek […] a betegség felszámolására irányuló intézkedések költségei [is].”(55)
90. Másodszor, az uniós jogalkotó a rendelettel egyidejűleg számos intézkedést hozott a szóban forgó kötelezettségek miatt az állattartókra nehezedő terhek csökkentése céljából.
91. Először is, a 21/2004 rendelet az új rendszer fokozatos és folyamatos végrehajtását írta elő. Ennek megfelelően a rendelet által bevezetett több intézkedés átmeneti időszak hatálya alá tartozott, hogy elegendő időt biztosítsanak az állattartóknak (és a tagállami hatóságoknak) az új előírásokra való felkészülésre és a szükséges beruházások előzetes megtervezésére. Megjegyzendő, hogy az általános elektronikus azonosítás az Európai Unióban történő kötelező bevezetésének végső időpontját az eredetileg megállapított 2008. január 1‑je helyett 2009. december 31‑re halasztották.(56) Továbbá, az állattartók állomány‑nyilvántartás vezetésére(57) és szállítási okmány készítésére(58) irányuló kötelezettségét is csak 2005. július 9‑től kellett teljes körűen alkalmazni.
92. Ezenkívül, ha az új intézkedések hatása aránytalannak tűnik, vagy a járulékos kockázatok jelentéktelennek tekinthetők, a 21/2004 rendelet eltéréseket engedélyez. Ezek az eltérések különösen a szóban forgó kötelezettségekre vonatkoznak: az állatok egyedi azonosítására irányuló kötelezettségre(59), az elektronikus azonosítók használatára irányuló kötelezettségre(60) és állomány‑nyilvántartás vezetésére irányuló kötelezettségre(61).
93. Harmadszor, az uniós jogalkotó tovább csökkentette az állattartók járulékos költségeit azáltal, hogy megengedte a tagállamoknak és a régióknak, hogy szükség esetén pénzügyi támogatást nyújtsanak az uniós alapokból az állattartóknak. Ennek megfelelően az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalapból (EMOGA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról, valamint egyes rendeletek módosításáról, illetve hatályon kívül helyezéséről szóló, 1999. május 17‑i 1257/1999/EK tanácsi rendeletet(62) röviddel az állatok azonosítására vonatkozó új szabályok elfogadása előtt módosították.(63) Különösen a rendelet újonnan beillesztett 21b. cikkének (1) bekezdése rendelkezik úgy, hogy „[a] felmerült költségeket és az elmaradt bevételt részben fedező átmeneti támogatás nyújtható azon gazdálkodóknak, akiknek közösségi jogszabályokon alapuló és a nemzeti jogszabályokba újonnan bevezetett kötelező előírásokat kell alkalmazniuk”. Ez a rendelkezés többek között a szóban forgó kötelezettségek által érintett állatokra is vonatkozik. Fontos megjegyezni, hogy az 1257/99 rendeletet hatályon kívül helyező és jelenleg is hatályban lévő, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20‑i 1698/2005/EK tanácsi rendelet(64) 31. cikke megőrizte a szabály lényegét. Továbbá az 1698/2005 rendelet 20. cikkének a) pontja a mezőgazdasági ágazat versenyképességének támogatására irányuló számos olyan intézkedést tesz lehetővé, mint például „az ismeretszerzés támogatását és az emberi erőforrás javítását célzó intézkedéseket: [...] szakképzési és tájékoztatási tevékenységek, beleértve a tudományos ismeretek és az innovatív gyakorlat terjesztését”.
94. A fenti megállapítások alapján úgy vélem, hogy az uniós jogalkotó kellően figyelembe vette a szóban forgó kötelezettségek által érintett valamennyi érdeket, beleértve az állategészségüggyel kapcsolatos érdekeket és az egyének, például az állattartók pénzügyi érdekeit, akiknek járulékos költséget kell viselniük az új előírások teljesítése érdekében. Következésképpen nem hiszem, hogy az uniós jogalkotó bármilyen hibát is elkövetett volna az egymással ellentétes érdekek mérlegelése és a közöttük lévő igazságos egyensúly megteremtése során.
4. Az arányosság állítólagos megsértésével kapcsolatos következtetés
95. Az arányosság kérdésével kapcsolatban arra a következtetésre jutottam, hogy a szóban forgó kötelezettségek nem sértik az arányosság elvét. Alkalmasak a kitűzött cél megvalósítására, és nem is lépik túl a cél eléréséhez szükséges mértéket. Továbbá nem utal semmi arra, hogy az uniós jogalkotó a szóban forgó kötelezettségek előnyeinek és hátrányainak az érintett összes érdekre tekintettel végzett mérlegelése során hibát, nemhogy nyilvánvaló hibát követett volna el.
96. Ennélfogva úgy vélem, hogy a szóban forgó kötelezettségek indokoltak, következésképpen nem sértik az állattartók részére biztosított vállalkozás szabadságát.
C – Az egyenlőség elvének megsértése
97. A jelen ügyben felmerült másik fő jogi problémát az jelenti, hogy a szóban forgó kötelezettségek összhangban állnak‑e az egyenlőség elvével.
98. Először is indokoltnak tűnik emlékeztetni az egyenlőség elvére – az uniós jog általános elvére, amely most már kifejezetten szerepel a Charta 20. cikkében –, amely megköveteli, hogy hasonló helyzeteket ne kezeljenek eltérő módon, és hogy az eltérő helyzeteket ne kezeljék egyenlő módon, kivéve ha az ilyen bánásmód objektíven igazolható.(65) E tekintetben a Bíróság megállapította, hogy az eltérő bánásmód akkor igazolható, ha objektív és ésszerű megfontolásokon alapul.(66)
99. Amennyiben H. Schaible a politikai és gazdasági döntéseket igénylő területen az uniós jogalkotó által gyakorolt mérlegelési jogkör felülvizsgálatára kéri a Bíróságot, a Bíróságnak a jogszerűség felülvizsgálatára vonatkozó hatásköre a fentebb ismertetettek szerint szükségszerűen korlátozott. A Bíróság egyértelműen megállapította, hogy ebben az esetben nem helyettesítheti az uniós jogalkotó értékelését a magáéval, következésképpen annak vizsgálatára kell szorítkoznia, hogy az uniós jogalkotó vétett‑e nyilvánvaló hibát, visszaélt‑e hatáskörével, illetve nyilvánvalóan túllépte‑e jogalkotási hatáskörét.(67)
100. A fenti elvek fényében fogom vizsgálni H. Schaible érveit az egyenlő bánásmód elvével kapcsolatban. H. Schaible lényegében két különböző érvet terjesztett elő. Először H. Schaible azt hangsúlyozza, hogy a szarvasmarhafélék és sertések esetében az állattartók nem kötelesek az állatok egyedi elektronikus azonosítására, annak ellenére, hogy ezen állatok körében számos fertőző betegség alakul ki. Másodszor, H. Schaible a 21/2004 rendelet 9. cikkének (3) bekezdésében biztosított eltérést (a továbbiakban: szóban forgó eltérés) vitatja, amely a juh‑ és kecskefélék kisebb állományával rendelkező tagállamok számára szabadon választhatóvá teszi az elektronikus azonosítási rendszert. H. Schaible azt állítja, hogy az eltérés 14 tagállam állattartói számára versenyelőnnyel járhat a nagyobb juh‑ és kecskeállománnyal rendelkező tagállamok állattartóival szemben.
101. Más okok miatt, de a lengyel kormány is úgy véli, hogy a 21/2004 rendelet 9. cikkének (3) bekezdése érvénytelen. E kormány szerint nem indokolt, hogy az eltérés lehetőségét kizárólag a „Közösségen belüli kereskedelemben részt nem vevő” állatokra korlátozzák.
102. Nem értek egyet ezekkel az érvekkel.
103. A H. Schaible által előadott első érvvel kapcsolatban úgy vélem, hogy nem vonható le ésszerű következtetés a szarvasmarhafélékre és sertésekre vonatkozó szabályokkal való összehasonlításból.
104. Álláspontom szerint aligha vitatható, hogy ezen állatfajták tenyésztésének, szállításának és kereskedelmi forgalmának körülményei semmilyen tekintetben sem hasonlóak: ezen állatfajták esetében számos sajátosság létezik.(68) Ezek az állatok emellett általában másfajta betegségekre hajlamosak, és adott esetben az egyes állatfajták kockázati profilja is eltérő lehet.(69)
105. Ezek a különbségek az egyes állatfajták esetében különböző szabályozási rendszert indokolnak.(70) Következésképpen nem kérdőjelezhető meg, hogy az uniós jogalkotó döntését objektív és ésszerű megfontolásokra alapozta.
106. Mindenesetre, amint azt a Tanács helyesen megjegyezte, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az uniós jogalkotó, amikor összetett rendszert kell átszerveznie és megalkotnia, dönthet úgy is, hogy szakaszos megközelítést alkalmaz,(71) és főként a megszerzett tapasztalat fényében jár el.(72)
107. Számomra úgy tűnik, hogy ez az ítélkezési gyakorlat nagyobb jelentőséggel bír a jelen esetben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az uniós jogalkotó részéről ne lenne szükség bizonyos fokú következetességre és egységességre, amikor bizonyos időtartamon belül meghatározott közös tulajdonságokkal rendelkező helyzeteket szabályozó intézkedéseket fogad el, mint például a különböző haszonállatok azonosítása esetében.
108. Végül arról sem vagyok meggyőződve, hogy a nagyobb juh‑ és kecskeállománnyal rendelkező tagállamok állattartóit bármilyen megkülönböztetés éri. H. Schaible érvelésének fényében meg kell határozni, hogy a szóban forgó eltérés egyes mezőgazdasági szereplőknek másokhoz képest hátrányt okoz‑e anélkül, hogy ezt a bánásmódbeli eltérést lényeges és objektív különbségek megléte indokolná.(73)
109. Nyilvánvaló, hogy a szóban forgó eltérés következtében az állattartók a letelepedés helye szerinti tagállamtól függően jogilag eltérő bánásmódban részesülnek. Mégsem hiszem azt, hogy ez megengedhetetlen hátrányos megkülönböztetést jelent. Ez a megállapítás két érven alapul: a szóban forgó eltérés alapjául szolgáló megfontolás nem kifogásolható az objektivitás és ésszerűség hiánya miatt; bizonyos állattartók az eltérés alapján jelentős versenyhátrányba sem kerülnek versenytársaikkal szemben.
110. Az első érvvel kapcsolatban nem tagadható, hogy a szóban forgó eltérés alapjául szolgáló megfontolás – az adott ország összesített állatállománya – teljesen objektív. A tagállamok abszolút méretüktől függetlenül vagy teljesítik, vagy nem teljesítik a feltételt. Bizonyos idő elteltével az állatállomány szükségszerű módosulása következtében továbbá megváltozhat a helyzet a tagállamokban. Ennélfogva elvben a szóban forgó eltérés hatálya alá tartozó tagállamok számára a releváns körülmények megváltozása esetén a jövőben adott esetben kötelező lehet az elektronikus azonosítás bevezetése.
111. A feltétel ésszerűtlennek sem tűnik. Még ha hiányoljuk is a 21/2004 rendeletből az arra vonatkozó magyarázatot, hogy az uniós jogalkotó szerint miért „nem feltétlenül indokolt” elektronikus azonosítási rendszer bevezetése a juh‑ és kecskefélék viszonylag kis állományával rendelkező tagállamokban,(74) a francia és a lengyel kormány, valamint a Tanács által a jelen eljárásban adott magyarázatok számomra meggyőzőnek tűnnek.
112. Amint azt H. Schaible megjegyezte, az elektronikus azonosítási rendszer teljes körű bevezetése mind az állattartók, mind a nemzeti hatóságok részéről jelentős beruházásokat igényel. A kis állatállománnyal rendelkező tagállamokban, ahol az állattartók általában kevés állatot tartanak, egy ilyen beruházás megterhelő lehet. Ez különösen igaz a költség‑haszon elemzés fényében. Egy ilyen tagállamban a járvány kitörése esetén a járvány felszámolására (például tömeges levágások és oltások révén) fordított költség és adott esetben a hátrányosan érintett piaci szereplőknek fizetett kártalanítás összege minden bizonnyal kisebb lenne, mint a rendszer felállításához szükséges beruházás mértéke. Ebben az esetben ésszerűbb lehet a jelenlegi helyzet fenntartása, vagy legalább az új szabályok kiegyensúlyozottabb és fokozottabb bevezetése.
113. Az is egyértelmű, hogy azokban az országokban, ahol a legtöbb gazdaság kicsi, és kevés állattal rendelkezik, az elektronikus azonosítási rendszer hiánya ellenére a hatáskörrel rendelkező hatóságok sürgős kérésére az adatok viszonylag gyorsan és megbízhatóan összegyűjthetők. Valószínűleg nem jár indokolatlan késedelemmel az, hogy az egyes állatok azonosító kódjait szemrevételezéssel ellenőrzik és manuálisan rögzítik a dokumentumokban. Nem ez lenne azonban a helyzet, ha ezt egy nagy állatállománnyal rendelkező gazdaságban kellene elvégezni.
114. E körülmények alapján nem tartom ésszerűtlennek, hogy az arra jogosult tagállamok szabadon dönthettek arról, hogy alkalmasabbnak tartották‑e a juh‑ és kecskefelék elektronikus azonosítására vonatkozó új rendszer bevezetését, vagy igénybe vették a szóban forgó eltérést.
115. Ez az érvelés nyilvánvalóan csak akkor alkalmazható, ha a tagállamok mentesülése nem jár fokozott kockázattal a belső piacon. Álláspontom szerint a jelen esetben nem ez a helyzet. A szóban forgó eltérés ugyanis a „Közösségen belüli kereskedelemben részt nem vevő” állatok esetében engedélyezi a tagállamoknak az elektronikus azonosítás szabadon választható tételét. Ennek megfelelően a nemzeti határt átlépő és más tagállamban tartott állattal érintkezésbe kerülő minden állat esetében kötelező az elektronikus azonosítás, függetlenül attól, hogy a származás szerinti tagállam a szóban forgó eltérés alkalmazásáról döntött‑e, vagy sem.
116. Ily módon a fertőzés nagyobb kockázata általában a szóban forgó eltérés alkalmazásáról döntő tagállam határain belül merül fel. Ezek a tagállamok elfogadják, hogy nekik (és a területükön működő állattartóknak) járvány kitörése esetén adott esetben jelentősebb gazdasági következményeket kell elviselniük.
117. A szóban forgó eltérés alapjául szolgáló megfontolás azt is biztosítja – és most a 112. pontban említett második szempontot fejtem ki –, hogy a különböző tagállamok állattartói közötti verseny ne torzuljon jelentős mértékben. Az országhatáraikon kívül juh‑ és kecskeféléket értékesíteni kívánó valamennyi állattartónak azonos szabályokat kell ugyanis betartani. Ez azt jelenti, hogy a Közösségen belüli kereskedelemben részt vevő állattartók között a verseny nem torzul. Továbbá a szóban forgó eltérést alkalmazó tagállam állattartói az esetleges költségelőnyük révén nem tudnak teret nyerni más tagállamban.
118. Egyedül az eltérést nem alkalmazó tagállam azon állattartói esetében tudok versenyhátrányt elképzelni, akik a szóban forgó eltérést alkalmazó tagállamba visznek ki állatot. Ebben az esetben a helyi állattartóknak valóban költségelőnyük van az exportáló államban lévő versenytársaikkal szemben. A tárgyaláson az ezzel kapcsolatban feltett kérdés alapján sem a Tanács, sem a Bizottság nem vitatta ezt. Mindezek alapján, az általában a szóban forgó eltérést alkalmazó tagállamban lévő gazdaságokban található kisebb állományokra, valamint arra tekintettel, hogy az exportőrök általában nagyobb méretűek, ennélfogva a méretgazdaságosság előnyeiben részesülnek, valószínűleg elhanyagolható a helyi piacon a verseny torzulása. Mindenesetre ez a korlátozott eltérő bánásmód indokoltnak tűnik számomra a fentebb megállapított ésszerű indokok alapján.
119. Végül a lengyel kormány által a 21/2004 rendelet 9. cikke (3) bekezdésének hatályával kapcsolatban előadott érvre térek rá. Elegendő annyit megjegyezni, hogy a szóban forgó eltérés elengedhetetlen annak biztosításához, hogy az Európai Unióban a közegészségre gyakorolt általános kockázat ne emelkedjen túlságosan, és hogy a belső piacon a verseny ne torzuljon jelentős mértékben. Következésképpen a lengyel kormány által ezzel kapcsolatban előadott kifogás nyilvánvalóan megalapozatlan.
120. Összegezve úgy vélem, hogy a szóban forgó eltérés a főszabály hatálya alá tartozó helyzetektől objektíve eltérő helyzetekre vonatkozik. Következésképpen az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkozó érveket el kell utasítani.
D – De lege ferenda javaslatok
121. Bár a jogi elemzésem nem tárt fel a szóban forgó kötelezettségek jogellenességét alátámasztó indokot, mindazonáltal bemutatta, hogy a szóban forgó eltérés gyakorlati alkalmazása akadályozhatja a rendelet átfogó céljának teljes körű elérését, és csorbíthatja a rendszer általános méltányosságát.
122. A rendelet átfogó céljának elérését illetően ismét hangsúlyoznom kell, hogy a 21/2004 rendelet elfogadására a járványos állatbetegségek elleni hatékonyabb küzdelem, valamint ezáltal az érintett gazdasági ágazaton belül a belső piac megvalósításának elősegítése érdekében került sor. A szóban forgó eltérés következtében azonban az Európai Unión belül bizonyos állatok szabad mozgása megakadályozható, és az állatok új azonosítási és nyilvántartási rendszerének hatékonysága korlátozott a szóban forgó eltérést alkalmazó tagállamokban. Ezenkívül bizonyos hatások tovagyűrűzhetnek az Európai Unió többi részére.
123. Amint azt H. Schaible helyesen megjegyzi, a kis állatállománnyal rendelkező tagállamokban a járványos állatbetegség ellenőrizhetetlen elterjedésének kockázata nem szükségszerűen alacsonyabb, mint a nagy állatállománnyal rendelkező tagállamokban. Mivel a betegség főként az állatok érintkezésével terjed, úgy tűnik számomra, hogy a fertőzés súlyossága és gyors terjedése számos olyan tényezőtől függ, mint például az ügyletek és szállítások száma; hogy kis vagy nagy csoportban értékesítették‑e az állatokat; az állatok csoportjai keveredtek‑e vagy lényegében változatlanul maradtak. Ennél is fontosabb, hogy az uniós tagállamok különböző földrajzi adottságaira tekintettel az állatok abszolút száma helyett az állatállomány adott államon belüli sűrűsége releváns.
124. Annak, hogy a szóban forgó eltérés alkalmazását a Közösségen belüli kereskedelemben való részvételtől tették függővé, az volt az indoka, hogy az elektronikusan nem azonosított állatok mozgásából származó megnövekedett kockázatot a helyi piacokra korlátozzák, azonban nem zárható ki, hogy kivételes körülmények között ez nem elegendő a zárt rendszer megteremtéséhez. Tekintettel ugyanis arra, hogy az elektronikusan azonosított és a hagyományos füljelzővel azonosított állatok esetében különböző típusú adatok állnak rendelkezésre, járvány kitörése esetén ez adott esetben késleltetheti vagy megakadályozhatja a hatóságok által az állatok határokon átnyúló szállításainak felderítése érdekében végzett erőfeszítések nyomon követését és összehangolását.
125. Bizonyos mértékű kockázat ugyanakkor mindig fenn fog állni, ha – csalás vagy pusztán hiba következtében – az állatok elektronikus azonosítás nélkül vesznek részt a határokon átnyúló kereskedelmi forgalomban. Végül is, a juh‑ és kecskeféléket gyakran értékesítik nagy állományokban, és nem mindig könnyű biztosítani, hogy egy állomány e tekintetben teljes körűen megfeleljen a szabályoknak.
126. Az azonosítási rendszer általános méltányosságával kapcsolatban be kell vallanom, hogy a 21/2004 rendelet szerinti elektronikus azonosítási rendszer nem jelent tökéletes megoldást. Amint azt már kifejtettem, a szóban forgó eltérés révén a helyi piacokon bizonyos állattartóknak költségelőnyük van a más tagállamokból származó versenytársaikkal szemben. Elképzelhető továbbá, hogy a szóban forgó eltérés közvetett módon további gazdasági következményekkel jár az elektronikus azonosítást alkalmazó állattartók számára. Még ha ezek az állattartók a szóban forgó eltérést alkalmazó tagállamba nem is visznek ki állatot, előfordulhat, hogy a termelési láncban ezen állatokból előállított termékek (például hús, gyapjú vagy tej) egy bizonyos ponton versenyhelyzetbe kerülnek a szóban forgó eltérést alkalmazó tagállamban előállított termékekkel. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy a nagyobb tagállam állattartói által viselt nagyobb költségek bizonyos mértékig hatást gyakorolhatnak a forgalomba kerülő végtermék árára, így ezeket a termékeket kevésbé versenyképessé teszi.
127. A szóban forgó eltérésből eredő megkülönböztetés a jelenlegi helyzetben feltétlenül indokolt lehet, de ez a jövőben már kevésbé lehet igaz. Amint azt a jelen eljárásban részt vevő felek közül többen is kifejtették, a 21/2004 rendelet által előírt technológia egyre gazdaságosabbá válik a gyors technikai fejlődésnek és a méretgazdaságosságnak köszönhetően. Következésképpen a szóban forgó eltérés alapjául szolgáló megfontolás kevésbé lesz egyértelmű.
128. Meg kell jegyezni, hogy a 21/2004 rendelet tartalmaz olyan rendelkezést, amely lehetővé teszi a Bizottság számára a szóban forgó eltérés vonatkozásában az állatállomány‑küszöbértékek módosítását.(75) A fentiek alapján azonban arra a feltételezésre hajlok, hogy az uniós jogalkotónak vissza kell majd térnie a szóban forgó eltérés teljes megszüntetésének lehetőségére. Úgy vélem, hogy ez további előrelépést jelentene a járványos állatbetegségek elleni küzdelem terén, erősítené a juh‑ és kecskefélék Európai Unión belüli szabad mozgását, és biztosítaná az állattartók számára az egyenlő versenyfeltételeket az Európai Unióban, bármilyen körülmények álljanak is fenn.
IV – Végkövetkeztetések
129. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Verwaltungsgericht Stuttgart (Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre:
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata nem vezetett olyan eredményre, amely érintené az alábbi kötelezettségek érvényességét:
– a juh‑ és kecskefélék azonosítási és nyilvántartási rendszerének létrehozásáról, valamint az 1782/2003/EK rendelet, továbbá a 92/102/EGK és a 64/432/EGK irányelv módosításáról szóló, 2003. december 17‑i 21/2004/EK tanácsi rendelet 3. cikkének (1) bekezdése és 4. cikkének (2) bekezdése értelmében az állattartóknak az állatok egyedi azonosítására irányuló kötelezettsége,
– a 21/2004/EK rendelet 9. cikke (3) bekezdésének első mondata értelmében az állattartóknak az állatok egyedi, elektronikus azonosítására irányuló kötelezettsége és
– a 21/2004/EK rendelet melléklete B. szakaszának 2. pontjával összhangban értelmezett 5. cikkének (1) bekezdése értelmében az állattartók C. állomány‑nyilvántartás vezetésére irányuló kötelezettsége.