A Törvényszék (nyolcadik tanács) T-564/10. sz., Quimitécnica.com és de Mello kontra Bizottság ügyben 2014. június 26-án hozott ítélete ellen a Quimitécnica.com — Comércio e Indústria Química, S.A., y José de Mello — Sociedade Gestora de Participações Sociais, S.A. által 2014. szeptember 2-án benyújtott fellebbezés

(C-415. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: portugál

Felek

Fellebbezők: Quimitécnica.com — Comércio e Indústria Química, S.A., y José de Mello — Sociedade Gestora de Participações Sociais, S.A. (képviselők: J. Calheiros ügyvéd)

A másik fél az eljárásban: Európai Bizottság

A fellebbezők kérelmei

A Bíróság az EUMSZ 256 cikk (1) bekezdésének második albekezdése alapján helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének a T-564/10. sz. ügyben 2014. június 26-án hozott ítéletét, amelyben elutasította a felpereseknek az Európai Bizottsággal szemben benyújtott keresetét, amelynek tárgya a Bizottság számvitelért felelős tisztviselője 2010. október 8-i határozatának abban a részében történő megsemmisítése volt, amelyben megkövetelte, hogy a kért bankgaranciát a 2342/2002/EK, Euratom rendelet¹ 85. cikke értelmében hosszú lejáratú „AA” minősítéssel rendelkező bank nyújtsa, illetve abban a részében, amelyben a felpereseket a saját és a Bizottság költségeinek viselésére kötelezi.

A Bíróság a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

A Bíróság a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését követően adjon helyt a fellebbezők által első fokon benyújtott kereseti kérelmeknek, és, következésképpen, semmisítse meg a Bizottság határozatát abban a részében, amelyben megkövetelte, hogy a kért bankgaranciát a 2342/2002/EK, Euratom rendelet 85. cikke értelmében hosszú lejáratú „AA” minősítéssel rendelkező bank nyújtsa.

A Bíróság a Bizottságot kötelezze az első fokú eljárás költségeinek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A fellebbezők fellebbezésük alátámasztása érdekében két jogalapra hivatkoznak.

1.    Első jogalap: téves jogalkalmazás a megtámadott határozat indokolásában, amely határozat elutasította a fellebbezők által a Törvényszékhez benyújtott keresetben megfogalmazott, a Bizottság által 2010. október 8-án elfogadott határozat azon része indokolásának hiányára vonatkozó érvelést, amelyben megkövetelte, hogy a kért bankgaranciát hosszú lejáratú „AA” minősítéssel rendelkező bank nyújtsa.

– A megtámadott határozatban elismerésre kerül, hogy a 2010. október 8-án elfogadott határozat nem tartalmaz kifejezett indokolást a garanciát kibocsátó bank minősítésének követelménye vonatkozásában. Ezzel szemben azt állítják, hogy a Bizottság érvelésének alapja saját követelményéből ered.

– Az EUMSZ 296. cikk rendelkezésének értelmében minden aktust, a határozatokat is beleértve, indokolni kell.

– A „Bizottság érvelése alapjának” a határozat indokolásából kell erednie, és nem magából a megtámadott aktusból.

– A fenti állítás annál inkább igaz, amikor az „Unió pénzügyi érdekeinek védelme”, ami feltételezhetően a „Bizottság érvelésének alapját” alkotja, megfelelően biztosítható lett volna a fellebbezők által a Bizottságnak 2010. szeptember 3-án megküldött iratban javasolt bankgaranciával.

– Másfelől, 2010-ben, amikor a Bizottság előírta e követelményt, már teljességgel meg nem felelő volt a minősítést mint valamely bankgarancia nyújtásának egyetlen kritériumát választani, amiért is ezen, objektíve vitatható kritérium, szilárdabb, világosabb és kifejezettebb indokolást igényelt volna.

– Hasonlóképpen, az a tény, hogy a kifizetés meghosszabbítása diszkrecionális jogkör gyakorlása alapján biztosítható, megemeli az indokolási követelmény szintjét a szabályozott jogkörök gyakorlásának eseteiben alkalmazott szinthez viszonyítva.

– A fentiekhez hozzá kell tenni, hogy a határozat semmiféle olyan közösségi rendelkezésre sem hivatkozik, amelyen e követelmény alapulhatna.

– Tekintettel arra, hogy, amint azt a megtámadott határozat is elismeri, a Bizottság 2010. október 8-i határozata semmiféle kifejezett indokolást nem tartalmaz a garanciát kibocsátó bank minősítésének követelménye tekintetében, a megtámadott határozat téved, amikor megállapítja, hogy a megtámadott határozat nem sérti az indokolási kötelezettséget, amelyre a fellebbező hivatkoztak a Törvényszékhez benyújtott keresetükben.

2.    Második jogalap: téves jogalkalmazás a megtámadott határozat indokolásában, amennyiben elutasította a fellebbezőknek a Törvényszékhez benyújtott keresetében megfogalmazott, a Szerződés és az arányosság elve megsértésére vonatkozó érvelését.

– A 2342/2002 rendelet 85. cikkének rendelkezéséből az következik, hogy ha fennállnak az említett cikkben előírt feltételek és követelmények, annak, aki elfogadja a közösségi határozatot (a jelen ügyben a számvitelért felelős tisztviselő) értékelnie kell az érdekelt vállalkozás által benyújtott, a fizetési határidő meghosszabbítása iránti kérelmet, és engedélyeznie kell, ha fennállnak az említett feltételek és teljesülnek az ehhez szükséges törvényi követelmények.

– A Bizottság számvitelért felelős tisztviselőjének a hivatkozott rendelet 85. cikke által biztosított „széles mérlegelési jogkör” a fizetés határidejének meghosszabbítására irányuló, az érdekelt vállalkozás által benyújtott kérelem értékelésében és annak engedélyezésében ölt konkrét formát, anélkül, hogy kiterjedne azon bankgarancia típusára, amelyet a Bizottság elfogadhatónak tart, amiért is a megtámadott határozat felülvizsgálatának tekintetében nem elegendő annak bizonyítása, hogy az nyilvánvalóan alkalmatlan a kitűzött célok elérésére, amint azt a megtámadott határozat tévesen állította.

– Egy hitelintézet által kibocsátott, első felszólításra fizető bankgarancia, a Bizottság által megkövetelt modellhez igazítva megfelelő és arányos forma a tartozás összege kiegyenlítésének garantálására. A portugál jogrendszer ugyanis, összességében, – és az Európai Unió más országainak jogrendszerei is, általánosságban – elfogadja több eltérő vonatkozásban a bankgarancia nyújtását, a bírósági határozatok végrehajtásának felfüggesztése céljából, különösen a Bizottság által a nemzeti bíróságok előtt valamely meg nem fizetett bírság behajtása érdekében indított végrehajtás céljából is.

– Ebben a konkrét esetben a fellebbezők által javasolt garanciát – amelyet a Bizottság nem fogadott el – a Banco Comercial Português, S.A. bocsátotta volna ki, amely hitelintézet székhelye az Európai Unióban van, és alá van vetve a közösségi intézmények által meghatározott ellenőrzési és konszolidációs rendelkezéseknek. Következésképpen semmi sem igazolja, hogy a Közösségek jogainak védelmében megtagadják annak lehetőségét, hogy az említett bank garanciát nyújtson, és azt sem, igazolja semmi, hogy a bankgaranciát hosszú lejáratú „AA” minősítéssel rendelkező bank nyújtsa.

– Ezenfelül, fennáll azon közismert konjunkturális körülmény, hogy a portugál bankok minősítését érintette a Portugál Köztársaság minősítésének módosítása. Ily módon egyetlen Portugáliában letelepedett bank sem felel meg a minősítési követelményeknek (hosszú lejáratú „AA”), amelyeket a Bizottság határozata ír elő. E körülmény említésre került a megtámadott határozatban, „A jogvita alapjául szolgáló tények” cím alatt, a határozat indokolásában.

– A Bizottság határozata ily módon nem felel meg a szükségességnek (amely az arányosság elve egyik fontos szempontját alkotja), tekintettel arra, hogy a Bizottság az összes rendelkezésre álló intézkedések közül azt választotta, amely az akkori konjunkturális helyzetben a legjobban sértette a fellebbezők érdekeit.

– Ily módon nyilvánvaló aránytalanság áll fenn a Bizottság által előírt követelmény (hosszú lejáratú „AA” minősítéssel rendelkező európai bank által kibocsátott bankgarancia) és az elérni szándékozott cél között (a Bizottságnak az összegek beszedéséhez való jogának védelme), amiért is a megtámadott határozat téved, amikor megállapítja, hogy a megtámadott aktus nem sértette meg az arányosság elvét.

____________

¹ Az Európai Közösségek általános költségvetésére alkalmazandó költségvetési rendeletről szóló 1605/2002/EK, Euratom tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2002. december 23-i 2342/2002/EK, Euratom bizottsági rendelet (HL L 357., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet 4. kötet 145. o.)