Language of document :

A Törvényszék (harmadik tanács) T-19/07. sz., Systran és Systran Luxembourg kontra Bizottság ügyben 2010. december 16-án hozott ítélete ellen az Európai Bizottság által 2011. március 2-án benyújtott fellebbezés

(C-103/11. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbező: az Európai Bizottság (képviselők: T. van Rijn, E. Montaguti és J. Samnadda, meghatalmazottak, segítőik A. Berenboom és M. Isgour ügyvédek)

A többi fél az eljárásban: Systran SA és Systran Luxembourg SA

A fellebbező kérelmei

A Bíróság állapítsa meg, hogy a fellebbezés elfogadható és megalapozott;

helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-19/07. sz., Systran és Systran Luxembourg kontra Bizottság ügyben 2010. december 16-án hozott ítéletét, amely részben helyt adott a Bizottsággal szemben indított kártérítési keresetnek, és következésképpen, jogerősen eldöntve a jogvitát, utasítsa el a keresetet annak elfogadhatatlan vagy megalapozatlan volta okán;

kötelezze a Systran SA-t és Systran Luxembourg SA-t a saját maga és a Bizottság részéről felmerült költségek egészének viselésére;

másodlagosan helyezze hatályon kívül a Törvényszék T-19/07. sz., Systran és Systran Luxembourg kontra Bizottság ügyben 2010. december 16-án hozott ítéletét, és utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé.

Jogalapok és fontosabb érvek

A Bizottság nyolc jogalapot hoz fel fellebbezése alátámasztására. Akként érvel, hogy az ítéletben számos olyan hiba található, amelyek indokolnák a hatályon kívül helyezését. A Bizottság által felhozott jogalapok a Törvényszék ügy elbírálására vonatkozó hatáskörének, az eljárási szabályok, valamint az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Közösség szerződésen kívül felelősségének megállapításához együttesen szükséges három feltétel - felróható magatartás, kár, valamint a felróható magatartás és a kár közötti okozati összefüggés - Törvényszék általi tiszteletben tartásának kérdésére vonatkoznak.

Első jogalapjában a Bizottság úgy érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a jogvita szerződésen kívüli mivoltát, és következésképpen az ügy elbírálására vonatkozó hatáskörének megállapítását illetően.

Második jogalapjában a felperes úgy érvel, hogy a Törvényszék megsértette a Bizottság védelemhez való jogát, és a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályokat.

Harmadik jogalapjában a felperes a szellemi tulajdonjogokat illetően a szerzői jogra vonatkozó szabályok téves alkalmazására hivatkozik.

Negyedik jogalapjában a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Törvényszék nyilvánvaló mérlegelési hibát vétett egyrészt a szerzői jog bitorlása fennállásának, másrészt a Systran know-how-ja megsértésének értékelésekor.

Az ötödik jogalap arra utal, hogy a Törvényszék, amikor megállapította, hogy a Bizottság által állítólag elkövetett hiba kellően súlyos jogsértést valósít meg, nyilvánvaló mérlegelési hibát vétette, amely az Európai Unió szerződésen kívüli felelőssége elveinek megsértéséhez vezetett.

Hatodik jogalapjában a felperes előadja egyfelől, hogy a 91/250/EGK irányelv 5. cikkében meghatározott kivétel értelmezésekor a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, másfelől pedig hogy a Törvényszék megsértette az ugyanezen irányelv 6. cikkére vonatkozó indokolási kötelezettségét.

Hetedik jogalapjában a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék egyrészt nyilvánvalóan téves ténymegállapításokat tett, elferdítette a bizonyítékokat, és nyilvánvaló mérlegelési hibákat vétett, és másrészt megsértette az okozati összefüggés fennállására vonatkozó indokolási kötelezettségét.

Végül a nyolcadik jogalap azon alapul, hogy a Törvényszék azzal, hogy 12 001 000 euró kártérítést ítélt meg a Systrannak, egyfelől nyilvánvalóan téves ténymegállapításokat tett, elferdítette a bizonyítékokat, és nyilvánvaló mérlegelési hibákat vétett, és másfelől megsértette a kár kiszámítására vonatkozó indokolási kötelezettségét.

____________