A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2013. december 19.(*)
„A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség – 810/2009/EK rendelet – A 21. cikk (1) bekezdése, a 32. cikk (1) bekezdése és a 35. cikk (6) bekezdése – Az egységes vízumok kiadásának eljárásai és feltételei – Vízumkiadási kötelezettség – Az illegális bevándorlás kockázatának értékelése – A kérelmezőnek a tagállamok területének a kérelmezett vízum lejárta előtt történő elhagyására irányuló szándéka – Ésszerű kétség – A hatáskörrel rendelkező hatóságok mérlegelési mozgástere”
A C‑84/12. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Verwaltungsgericht Berlin (Németország) a Bírósághoz 2012. február 17‑én érkezett, 2012. február 10‑i határozatával terjesztett elő az előtte
Rahmanian Koushkaki
és
a Bundesrepublik Deutschland
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: V. Skouris elnök, K. Lenaerts elnökhelyettes, A. Tizzano, L. Bay Larsen (előadó), T. von Danwitz, Juhász E., A. Borg Barthet, C. G. Fernlund és J. L. da Cruz Vilaça tanácselnökök, A. Rosas, G. Arestis, J. Malenovský, A. Arabadjiev, E. Jarašiūnas, és C. Vajda bírák,
főtanácsnok: P. Mengozzi,
hivatalvezető: M. Aleksejev tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. január 29‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– R. Koushkaki képviseletében T. Kaschubs‑Saeedi Rechtsanwältin,
– a német kormány képviseletében T. Henze és J. Möller, meghatalmazotti minőségben,
– a belga kormány képviseletében T. Materne és C. Pochet, meghatalmazotti minőségben,
– a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,
– a dán kormány képviseletében C. Vang és M. Wolff, meghatalmazotti minőségben,
– az észt kormány képviseletében M. Linntam, meghatalmazotti minőségben,
– a görög kormány képviseletében T. Papadopoulou, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében M. Bulterman és C. Wissels, meghatalmazotti minőségben,
– a lengyel kormány képviseletében K. Pawłowska és M. Arciszewski, meghatalmazotti minőségben,
– a svájci kormány képviseletében D. Klingele, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében W. Bogensberger és G. Wils, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2013. április 11‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló, 2009. július 13‑i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (vízumkódex) (HL L 243., 1. o.) 21. cikke (1) bekezdésének és 32. cikke (1) bekezdésének értelmezésére irányul.
2 E kérelmet az R. Koushkaki iráni állampolgár és a Bundesrepublik Deutschland között a hatáskörrel rendelkező német hatóságok azon határozatának tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amelyben e hatóságok elutasították, hogy számára Németországba történő látogatás céljából vízumot adjanak ki.
Jogi háttér
Az uniós jog
A schengeni határ‑ellenőrzési kódex
3 A 2010. március 25‑i 265/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL L 85., 1. o.) módosított, a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének létrehozásáról szóló, 2006. március 15‑i 562/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) (HL L 105., 1. o.; a továbbiakban: Schengeni határ‑ellenőrzési kódex) „Beutazási feltételek harmadik országok állampolgárai számára” című 5. cikkének (1) bekezdése előírja:
„Hat hónapon belül három hónapot meg nem haladó tartózkodás esetén a harmadik országok állampolgáraira a következő beutazási feltételek vonatkoznak:
a) érvényes, a határ átlépésére jogosító úti okmánnyal vagy okmányokkal rendelkeznek;
b) érvényes vízummal rendelkeznek, amennyiben az szükséges a külső határok [helyesen: A tagállamok külső határainak] átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló, 2001. március 15‑i 539/2001 rendelet [HL L 81., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 65. o.] értelmében [...];
c) igazolják a tervezett tartózkodás célját és körülményeit, és megfelelő anyagi fedezettel rendelkeznek mind a tervezett tartózkodás időtartamára, mind pedig a származási országba való visszatéréshez vagy egy olyan harmadik országba történő átutazáshoz, ahová őket biztosan beengedik, illetve képesek ezt a fedezetet jogszerűen biztosítani;
d) nem állnak beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt a SIS‑ben [Schengeni Információs Rendszer];
e) nem jelentenek veszélyt a tagállamok közrendjére, belső biztonságára, közegészségügyére vagy nemzetközi kapcsolataira, különösen nem állnak a tagállamok nemzeti adatbázisaiban szereplő ugyanezen okok miatt beutazási tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt.”
A VIS‑rendelet
4 A vízumkódexszel módosított, a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről szóló, 2008. július 9‑i 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (VIS‑rendelet) (HL L 218., 60. o.; a továbbiakban: VIS‑rendelet) 12. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a vízumkérelmet elutasító döntés esetén a hatáskörrel rendelkező hatóság a kérelemfájlban megjelöli a vízumkérelem elutasításának egy olyan jegyzékről kiválasztott indokát, amely megfelel a vízumkódex VI. mellékletében szereplő formanyomtatványon feltüntetett jegyzéknek.
A vízumkódex
5 A vízumkódex (3), (18) és (28) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(3) A vízumpolitika tekintetében a közös jogszabályok létrehozása, különösen a közösségi vívmányok (az 1985. június 14‑i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény […] és a Közös Konzuli Utasítás megfelelő rendelkezései) egységes szerkezetbe foglalása és továbbfejlesztése révén, »a közös vízumpolitikának egy többrétegű rendszer részeként« történő továbbfejlesztésének az egyik alapvető alkotóeleme, aminek célja »a legális utazás megkönnyítése és az illegális bevándorlás kezelése a nemzeti jogszabályok, valamint a helyi konzuli képviseletek eljárási gyakorlatának további harmonizálásán keresztül«”. [...]
[...]
(18) A helyi schengeni együttműködés elengedhetetlen jelentőségű a közös vízumpolitika harmonizált alkalmazása és a migrációs és/vagy biztonsági kockázatok megfelelő értékelése szempontjából. Az eltérő helyi körülmények miatt az egyes jogszabályi rendelkezések gyakorlati alkalmazását a tagállamok eltérő helyeken található diplomáciai és konzuli képviseleteinek együttesen kellene értékelnie, hogy a vízum‑shopping megelőzése és a vízumkérelmezőkkel szembeni eltérő bánásmód elkerülése érdekében biztosítsák a jogszabályi rendelkezések harmonizált alkalmazását.
[...]
(28) Mivel e rendelet célját, nevezetesen a tagállamok területén való átutazásra vagy bármely hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó tervezett tartózkodásra jogosító vízumok kiadására vonatkozó eljárások és feltételek megállapítását a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért az közösségi szinten jobban megvalósítható, a Közösség intézkedéseket hozhat [az EUSZ 5. cikkben] foglalt szubszidiaritás elvének megfelelően. [...]”
6 A vízumkódex 1. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„Ez a rendelet létrehozza a tagállamok területén való átutazásra vagy bármely hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumok kiadására vonatkozó eljárásokat és feltételeket.”
7 Az említett kódex 4. cikkének (1)–(4) bekezdése felsorolja a vízumkérelemre vonatkozó döntés, az e kérelmek vizsgálatában való részvétel, illetve a tárgyukban való döntés tekintetében hatáskörrel rendelkező hatóságokat.
8 A vízumkódex 14. cikkének (1) bekezdése értelmében egységes vízum kérelmezése esetén a kérelmezőnek különféle igazoló dokumentumokat kell benyújtania, és különösen ezen (1) bekezdés d) pontja értelmében annak megítélését lehetővé tevő információt szolgáltatnia, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét.
9 A vízumkódex „A beutazási feltételek ellenőrzése és kockázatértékelés” című 21. cikkének (1), (7) és (8) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az egységes vízum iránti kérelem vizsgálata során meg kell győződni arról, hogy a kérelmező eleget tesz‑e a Schengeni Határ‑ellenőrzési Kódex 5. cikke (1) bekezdésének a), c), d) és e) pontjában található beutazási feltételeknek, valamint különös figyelmet kell fordítani annak vizsgálatára, hogy a kérelmező nem jelent‑e kockázatot az illegális bevándorlás vagy a tagállamok biztonsága tekintetében, továbbá hogy a kérelmezőnek szándékában áll‑e a kérelmezett vízum lejárta előtt a tagállamok területét elhagyni.
[...]
(7) A kérelem vizsgálatának elsősorban a bemutatott dokumentumok hitelességén és megbízhatóságán, valamint a kérelmező által tett nyilatkozatok megbízhatóságán és a benne foglaltak helytállóságán kell alapulnia.
(8) A kérelem vizsgálata során a konzulátusok indokolt esetben személyes elbeszélgetésre hívhatják a kérelmezőt, és további dokumentumokat kérhetnek.”
10 A vízumkódex 23. cikkének (4) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Hacsak a kérelmet vissza nem vonják, döntést kell hozni arról, hogy:
a) egységes vízumot adnak ki a 24. cikknek megfelelően;
b) korlátozott területi érvényességű vízumot adnak ki a 25. cikknek megfelelően;
c) elutasítják a vízum kiadását a 32. cikknek megfelelően;
[...]”
11 A vízumkódex „A vízum kiadásának elutasítása” című 32. cikkének (1), (2) és (5) bekezdése előírja:
„(1) A 25. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül a vízumkérelmet el kell utasítani:
a) ha a kérelmező:
i. hamis, hamisított vagy csalárd módon felhasznált úti okmányt mutat be;
ii. nem indokolja meg a tervezett tartózkodás célját és körülményeit;
iii. nem nyújt igazolást arról, hogy rendelkezik megfelelő anyagi fedezettel mind a tervezett tartózkodás időtartamára, mind pedig a származási vagy a lakóhely szerinti országba való visszatéréshez vagy egy olyan harmadik országba történő átutazáshoz, ahová őt biztosan beengedik, illetve képes [helyesen: nem képes] ezt a fedezetet jogszerűen biztosítani;
iv. a folyó hat hónapos időszakban már három hónapot a tagállamok területén tartózkodott egységes vízummal vagy korlátozott területi érvényességű vízummal;
v. olyan személy, akire vonatkozóan a SIS‑ben beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzést adtak ki;
vi. a Schengeni Határ‑ellenőrzési Kódex 2. cikkének (19) bekezdése értelmében a tagállamok közrendjét, belső biztonságát vagy közegészségét veszélyeztető, illetve bármely tagállam nemzetközi kapcsolatait fenyegető személynek minősül, különösen amennyiben a tagállamok nemzeti nyilvántartása által ugyanezen okok miatt kiadott, beléptetési tilalmat elrendelő figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll,
vii. adott esetben nem szolgál bizonyítékkal arra, hogy megfelelő és érvényes utazási egészségbiztosítása van;
vagy
b) amennyiben a kérelmező által benyújtott támogató [helyesen: igazoló] dokumentumok hitelességét vagy tartalmuk helytállóságát, valamint a kérelmező által tett nyilatkozatok megbízhatóságát illetően, vagy a tekintetben megalapozott kétely [helyesen: ésszerű kétség] merül fel, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét.
(2) Az elutasításról szóló döntést és annak indokait a VI. mellékletben található formanyomtatványon kell közölni a kérelmezővel.
[...]
(5) A megtagadott vízumra vonatkozó információt a VIS‑rendelet 12. cikkének megfelelően be kell vinni a VIS‑be.”
12 A vízumkódex 32. cikkének (2) és (3) bekezdését 58. cikkének (5) bekezdése értelmében 2011. április 5‑től kell alkalmazni.
13 A vízumkódex 34. cikke előírja:
„(1) A vízumot meg kell semmisíteni, amennyiben nyilvánvalóvá válik, hogy a vízumkiadás feltételei nem teljesültek a vízum kiadásának időpontjában, különösen amennyiben alapos okkal feltételezhető, hogy azt csalárd módon szerezték. A vízumot főszabály szerint az azt kiadó tagállam illetékes [helyesen: hatáskörrel rendelkező] hatóságai semmisítik meg. A vízumot más tagállam illetékes [helyesen: hatáskörrel rendelkező] hatóságai is megsemmisíthetik [...]
(2) A vízumot vissza kell vonni, amennyiben nyilvánvalóvá válik, hogy kiadásának feltételei többé nem teljesülnek. A vízumot főszabály szerint az azt kiadó tagállam illetékes [helyesen: hatáskörrel rendelkező] hatóságai vonják vissza. A vízumot más tagállam illetékes [helyesen: hatáskörrel rendelkező] hatóságai is visszavonhatják [...]
[...]
(6) A kérelmezőt a VI. mellékletben szereplő formanyomtatvány révén értesíteni kell a vízum megsemmisítéséről vagy visszavonásáról szóló döntésről, valamint a döntés indokairól.
[...]”
14 A vízumkódex 35. cikke előírja:
„(1) Kivételes esetben, a határátkelőhelyeken is lehet vízumot kiadni a következő feltételek teljesülése esetén:
[...]
b) a kérelmező nem volt olyan helyzetben, hogy előzetesen vízumot igényelhessen, és amennyiben szükséges, beutazásának előre nem látható és nyomós indokait támogató [helyesen: igazoló] dokumentumokat nyújt be;
[...]
(6) A vízum kiadása elutasításának a 32. cikk (1) bekezdésében szereplő indokain túlmenően a vízum kiadását el kell utasítani a határátkelőhelyen, amennyiben az e cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett feltételek nem teljesülnek.
(7) Az elutasítás indokolására és az elutasításról szóló értesítésre, valamint a jogorvoslati jogra vonatkozó, a 32. cikk (3) bekezdésében és a VI. mellékletben található rendelkezéseket alkalmazni kell.”
15 A vízumkódex II. melléklete tartalmazza a vízumkérelmező által a vízumkódex 14. cikke értelmében benyújtandó igazoló dokumentumok nem kimerítő jegyzékét.
16 A vízumkódex VI. mellékletét a vízum elutasításáról, megsemmisítéséről vagy visszavonásáról szóló értesítésre és indokolásra vonatkozó formanyomtatvány alkotja. E formanyomtatvány többek között tizenegy olyan fordulatot sorol fel, amelyet a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak alkalmazniuk kell a vízumot elutasító, megsemmisítő vagy visszavonó határozat indokolásában.
A német jog
17 A külföldiek szövetségi területen történő tartózkodásáról, szakmai tevékenységéről és integrációjáról szóló, 2004. július 30‑i törvény (Gesetz über den Aufenthalt, die Erwerbstätigkeit und die Integration von Ausländern im Bundesgebiet [Aufenthaltsgesetz], BGBl. I., 2004., 1950. o.) 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A külföldi részére a [vízumkódexszel] összhangban az alábbi vízumok adhatók ki:
1. a schengeni államok területén való átutazásra vagy az első beutazás napjától számított bármely hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum (schengeni vízum).
[...]”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
18 R. Koushkaki 2010. november 7‑én egységes vízum kiadása iránti kérelmet nyújtott be a teheráni (Irán) német nagykövetségen.
19 E kérelmet azzal az indokkal utasították el, hogy R. Koushkaki nem igazolta, hogy megfelelő fedezettel rendelkezik a tervezett tartózkodás időtartamára, illetve a származás szerinti országába való visszatéréshez.
20 Az R. Koushkaki által ezen első elutasító határozattal szemben benyújtott jogorvoslat iránti kérelmet követően a teheráni német nagykövetség 2011. január 5‑én e határozatot új határozattal váltotta fel, és újból elutasította a vízumkérelmet, azzal az indokkal, hogy a kérelemre vonatkozó körülmények összességének vizsgálata során komoly kételyek merültek fel a kérelmezőnek a kérelmezett vízum lejártát követően a származás szerinti országba való visszatérési szándékát illetően. E második elutasító határozatban különösen azt vették figyelembe, hogy R. Koushkaki nem bizonyította gazdasági kötődését a származása szerinti országban.
21 2011. február 8‑án R. Koushkaki keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz, amely arra irányult, hogy a Bundesrepublik Deutschlandot kötelezzék arra, hogy kérelméről új határozatot hozzon, és kiadja számára az egységes vízumot.
22 A kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az alapeljárás felperese megfelel a schengeni határ‑ellenőrzési kódex 5. cikke (1) bekezdésének a), c) és d) pontjában – amelyekre a vízumkódex 21. cikkének (1) bekezdése utal – megkövetelt feltételeknek.
23 A Verwaltungsgericht Berlin szerint egyedül az vitatott, hogy R. Koushkaki fenyegetést jelent‑e a közrendre a schengeni határ‑ellenőrzési kódex 5. cikke (1) bekezdésének e) pontja értelmében az esetleges illegális bevándorlás kockázata okán. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a vízum kiadásának a közrenddel kapcsolatos kockázat hiányára vonatkozó feltétele akkor teljesül‑e, ha az a meggyőződés alakult ki, hogy a kérelmező valóban elhagyja a tagállamok területét a kérelmezett vízum lejártának időpontja előtt, vagy az is elegendő, ha nem merül fel ésszerű kétség e kérelmezőnek az e terület megfelelő időben történő elhagyására irányuló szándékát illetően.
24 Ezenfelül a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy melyek azok a jogi következmények, amelyeket, adott esetben, annak megállapításából kell levonni, hogy a vízumkódex 21. cikkének (1) bekezdésében előírt valamennyi feltétele teljesül, és nem áll fenn a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdésén alapuló elutasítási indok.
25 E körülményekre figyelemmel a Verwaltungsgericht Berlin az eljárás felfüggesztése mellett döntött, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Annak, hogy a nemzeti bíróság az alperest a felperes részére schengeni vízum kiadására kötelezhesse, feltételét képezi‑e az, hogy a nemzeti bíróság a vízumkódex 21. cikkének (1) bekezdése alapján meggyőződjön arról, hogy a felperesnek szándékában áll a kérelmezett vízum lejárta előtt a tagállamok területét elhagyni, vagy elegendő, ha a nemzeti bíróságban a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti vizsgálatát követően nem merül fel különleges körülmények által megalapozott kétely a tekintetben, hogy a felperes a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét?
2) Mérlegelést nem engedő jogosultságot keletkeztet‑e a vízumkódex a schengeni vízum kiadására, ha teljesülnek különösen a vízumkódex 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt beutazási feltételek, és a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdése alapján nem indokolt a vízum kiadásának elutasítása?
3) Ellentétes‑e a vízumkódexszel az olyan nemzeti rendelkezés, amely szerint a külföldi részére a [vízumkódexszel] összhangban a schengeni államok területén való átutazásra vagy az első beutazás napjától számított bármely hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum (schengeni vízum) adható ki?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
A második kérdésről
26 Második kérdésével – amelyet célszerű elsőként vizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai megtagadhatják‑e az egységes vízum kiadását egy olyan kérelmezővel szemben, aki megfelel a vízumkódex 21. cikkének (1) bekezdésében foglalt beutazási feltételeknek, és vele szemben a vízumkérelem elutasításának a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdésében felsorolt indokai egyikére sem lehet hivatkozni. Azt is meg szeretné tudni, hogy e hatóságok rendelkeznek‑e bizonyos mérlegelési mozgástérrel az egységes vízum iránti kérelem vizsgálata során.
27 Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy – amint azt címe is mutatja – a vízumkódex 21. cikkének tárgya az egységes vízum iránti kérelem vizsgálata során a beutazási feltételek ellenőrzése és a kockázatértékelés általános eljárási szabályainak megállapítása.
28 Ennek megfelelően az említett 21. cikk (1) bekezdése megjelöli azokat a tényezőket, amelyeket meg kell vizsgálni, illetve amelyekre különös figyelmet kell fordítani, mielőtt az egységes vízum iránti kérelemről bármilyen döntést hoznának, e bekezdés ugyanakkor nem tartalmazza az ilyen vízum kiadásának feltételeit. Ugyanezen cikk többi bekezdése azokat a módszereket részletezi, amelyeket az érintett tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságainak alkalmazniuk kell ahhoz, hogy megfelelően végezzék el a beutazási feltételek vizsgálatát és a kockázatértékelést, az adott helyzet függvényében.
29 Ezen értelmezést a vízumkódex felépítése is megerősíti.
30 E cikk ugyanis az említett kódex III. címének III. fejezetében található, amely az egységes vízum iránti kérelem vizsgálatának különböző szakaszait szabályozza, és nem ugyanezen cím IV. fejezetében, amely, amint azt a vízumkódex 23. cikkének (4) bekezdése is említi, azokat a feltételeket határozza meg, amelyek mellett a hatáskörrel rendelkező hatóságok meghozhatják az egységes vízum kiadására, a kiadás megtagadására, illetve, adott esetben, a korlátozott területi érvényességű vízum kiadására vonatkozó döntést.
31 Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdése tartalmazza azon indokok jegyzékét, amelyek alapján az egységes vízum iránti kérelmet el kell utasítani.
32 A fentiekből az következik, hogy míg a vízumkódex 21. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a hatáskörrel rendelkező hatóságokat, hogy vizsgáljanak meg, illetve értékeljenek bizonyos tényezőket, a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdése azokat a következményeket határozza meg, amelyeknek e vizsgálat és ezen értékelés eredményéből kell következniük az ezen utóbbi cikkben felsorolt elutasítási indokokra tekintettel.
33 Következésképpen, ahhoz, hogy választ lehessen adni a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett második kérdésre, azt kell meghatározni, hogy valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai megtagadhatják‑e az egységes vízum kiadását egy olyan kérelmező tekintetében, akivel szemben a vízumkérelem elutasításának a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdésében felsorolt egyik indokára sem lehet hivatkozni.
34 E tekintetben a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy valamely uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak szövegét, hanem annak szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi (a C‑466/07. sz. Klarenberg‑ügyben 2009. február 12‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑803. o.] 37. pontja, valamint a C‑11/12. sz. Maatschap L. A. en D. A. B. Langestraat en P. Langestraat‑Troost ügyben 2012. december 31‑én hozott ítélet 27. pontja).
35 Először is, a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdésének megfogalmazását illetően meg kell állapítani, hogy e rendelkezés értelmében a vízumkérelmet el kell utasítani, ha az ugyanezen cikk (1) bekezdésének a) pontjában felsorolt feltételek valamelyike fennáll, illetve ha ésszerű kétségek merülnek fel az említett bekezdés b) pontjában felsorolt tényezők valamelyikét illetően.
36 Mindazonáltal az említett 32. cikk (1) bekezdésének megfogalmazása önmagában nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy az elutasítási indokoknak az e rendelkezésben szereplő felsorolása kimerítő jellegű‑e, vagy sem, illetve hogy – épp ellenkezőleg – a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai megtagadhatják‑e az egységes vízum kiadását a vízumkódexben nem szereplő indok alapján.
37 Másodsorban, a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdésének szövegkörnyezetét illetően meg kell állapítani, hogy e kódex 23. cikke (4) bekezdésének c) pontja előírja, hogy a vízum kiadását megtagadó határozatot a vízumkódex „32. cikk[é]nek megfelelően” kell meghozni, amiből az következik, hogy az egységes vízum kiadásának megtagadásáról szóló határozatot az ezen utóbbi cikk által létrehozott keretben kell elfogadni.
38 Márpedig az a tény, hogy ugyanezen kódex 32. cikke azon pontos indokok jegyzékét tartalmazza, amelyek alapján a vízum kiadását megtagadó határozatot meg kell hozni, és e cikk (2) bekezdésében annak előírása, hogy e határozat indokait a vízumkódex VI. mellékletében található formanyomtatványon kell közölni a kérelmezővel, olyan tényezőknek minősülnek, amelyek azt az értelmezést támasztják alá, miszerint az elutasítási indokoknak az e rendelkezés (1) bekezdésében szereplő felsorolása kimerítő jellegű.
39 Az említett VI. mellékletben található formanyomtatvány egyébként tíz esetet sorol fel, amelyeket a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak meg kell jelölniük a célból, hogy a vízum kérelmezőjével közöljék a vele szemben hozott elutasító határozat indokolását. Az első kilenc eset mindegyike egy, a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdésében felsorolt elutasítási indoknak felel meg. A tizedik az e kódex 35. cikkének az ugyanezen cikk (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett (6) bekezdésében kifejezetten előírt elutasítási indokra utal, amely előírja, hogy a külső határokon igazolás nélkül benyújtott vízumkérelmet el kell utasítani.
40 Egyébiránt, a vízumkódex 32. cikkének (5) bekezdése arra kötelezi a tagállamokat, hogy az elutasított vízumkérelemre vonatkozó információt a VIS‑rendelet 12. cikkének megfelelően bevigyék a vízuminformációs rendszerbe (VIS).
41 Ez utóbbi rendelet 12. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy a VIS‑be való bevitel során a vízumkérelmet elutasító hatáskörrel rendelkező hatóságnak a kérelemfájlhoz csatolnia kell a vízumkérelem elutasításának a kérelmezővel szemben felhozott indokát vagy indokait. Ugyanezen rendelkezés tartalmazza az elutasítási indokok felsorolását, amelyek közül ki kell választani a VIS‑be bevitt elutasítási indokot vagy indokokat. E felsorolás megfelel a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdésében, valamint 35. cikkének (6) bekezdésében szereplő felsorolásnak, amely az e kódex VI. mellékletében szereplő formanyomtatványon is megtalálható.
42 Ezenfelül, mivel a vízumkódex 34. cikkének (6) bekezdése előírja, hogy a vízum megsemmisítéséről vagy visszavonásáról szóló döntést és annak indokait is az e kódex VI. mellékletében található formanyomtatványon kell közölni a kérelmezővel, úgy tűnik, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságnak közölnie kell a kérelmezővel, akinek vízumát megsemmisítették vagy visszavonták, hogy mi a vízum kiadásának azon feltétele, amely nem teljesült vagy már nem teljesül, a szóban forgó kódex 32. cikkének (1) bekezdésében, valamint 35. cikkének (6) bekezdésében szereplő és az e kódex VI. mellékletében is felsorolt indokok egyikére hivatkozva.
43 Továbbá a vízumkódex 34. cikkéből eredő, a vízumkérelem elutasításának indokai, valamint a vízum megsemmisítését vagy visszavonását igazoló indokok közötti egybeesésből az következik, hogy annak elfogadása, hogy a tagállamok előírhassák, hogy hatáskörrel rendelkező hatóságaiknak a vízumkódexben nem szereplő indok alapján kell elutasítaniuk a vízumkérelmet, annak elfogadásához is kell, hogy vezessen, hogy e tagállam előírja, hogy e hatóságok egyenértékű indok alapján kötelesek megsemmisíteni vagy visszavonni a vízumokat, oly módon, hogy biztosítani lehessen azon rendszer koherenciáját, amelyben a vízum kiadása egyik feltételének hiánya nem egyeztethető össze a vízum érvényességével.
44 Mindazonáltal az említett kódex 34. cikkének (1) és (2) bekezdéséből az következik, hogy a vízumot az azt kiadó tagállamtól eltérő tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai is megsemmisíthetik, illetve visszavonhatják.
45 Az ilyen rendszer az egységes vízumok kiadási feltételeinek harmonizációját feltételezi, amely kizárja a tagállamok közötti eltérések létezését az ilyen vízumkérelmek elutasítási indokainak meghatározása tekintetében.
46 Az ilyen harmonizáció hiányában ugyanis azon tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai, amelynek szabályozása a vízumkódexben nem szereplő elutasítási, megsemmisítési vagy visszavonási indokokat ír elő, olyan indok alapján lennének kötelesek a valamely más tagállam által kiadott egységes vízumok megsemmisítésére, amelyet a vízumot kiadó tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai nem hozhattak fel a kérelmezővel szemben a vízumkérelem vizsgálata során.
47 A vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése szövegkörnyezetének elemzéséből tehát az következik, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságai nem tagadhatják meg az egységes vízum kiadását a vízumkódexben szereplőktől eltérő indok alapján.
48 Harmadsorban, a vízumkódex által követett célkitűzéseket illetően meg kell állapítani, hogy azok megerősítik ezt az értelmezést.
49 Amint az ugyanis a vízumkódex (28) preambulumbekezdéséből, valamint 1. cikkének (1) bekezdéséből következik, e kódex elsősorban az egységes vízum kiadása feltételeinek meghatározására irányul, amit a tagállamok nem tudnak kielégítően megvalósítani, és ezért az uniós szinten jobban megvalósítható.
50 Az az értelmezés tehát, miszerint a vízumkódex a vízumok kiadási eljárásainak szabályozására, valamint arra szorítkozik, hogy a tagállamokat a vízum kiadásának megtagadására kötelezze bizonyos meghatározott helyzetekben, anélkül azonban, hogy rögzítené a vízumok kiadásának harmonizált feltételeit, ellentétes e kódex célkitűzésével.
51 Végezetül a Bíróság már megállapította, hogy a vízumkódex szabályozza az egységes vízumok kiadási, megsemmisítési, illetve visszavonási feltételeit (lásd ebben az értelemben a C‑83/12. PPU. sz. Vo‑ügyben 2012. április 10‑én hozott ítélet 42. pontját).
52 Egyébiránt a legális utazás megkönnyítése, amelyre a vízumkódex (3) preambulumbekezdése utal, sérülne, ha valamely tagállam mérlegelés alapján eldönthetné, hogy megtagadja a vízum kiadását egy olyan kérelmezővel szemben, aki megfelel a vízumkódexben rögzített valamennyi kiadási feltételnek, úgy, hogy hozzátenne még egy elutasítási indokot az e kódex 32. cikkének (1) bekezdésében és 35. cikkének (6) bekezdésében felsoroltakhoz, jóllehet az uniós jogalkotó nem gondolt arra, hogy egy ilyen indok lehetővé teszi azt, hogy a harmadik országok állampolgáraival szemben megtiltsák az egységes vízum megszerzését.
53 Ezenfelül az ilyen gyakorlat valamely tagállam általi folytatása arra ösztönözné a vízumkérelmezőket, hogy elsődlegesen más tagállamoktól kérjék az egységes vízum kiadását. A vízumkódex (18) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon célkitűzéssel is ellentétes tehát az e kódex 32. cikke (1) bekezdésének ilyen értelmezése, miszerint a vízumshopping megelőzése érdekében biztosítani kell a jogszabályi rendelkezések harmonizált alkalmazását.
54 Hasonlóképpen, a vízumkérelmezőkkel szembeni egyenlőtlen bánásmód elkerülésének célkitűzése – amelyet szintén a hivatkozott (18) preambulumbekezdés fogalmaz meg – nem lenne megvalósítható, ha az egységes vízum kiadásának kritériumai azon tagállamtól függően változhatnának, ahol a vízumkérelmet benyújtották.
55 E különféle tényezőkből az következik, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok csak abban az esetben utasíthatnak el egy egységes vízum iránti kérelmet, ha a kérelmezővel szemben a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdésében, illetve 35. cikkének (6) bekezdésében felsorolt elutasítási indokok valamelyikére lehet hivatkozni.
56 Mindazonáltal hangsúlyozni kell, hogy a vízumkérelmező egyedi helyzetének a célból történő értékelése, hogy kérelme nem ütközik‑e valamelyik elutasítási indokba, összetett vizsgálatokat igényel, amelyek, többek között, e kérelmező személyiségén, lakóhely szerinti országába való beilleszkedésén, ezen ország politikai, társadalmi és gazdasági helyzetén, valamint azon az esetleges veszélyen alapulnak, amelyet e kérelmező belépése jelent valamely tagállam közrendjére, belső biztonságára, közegészségügyére vagy nemzetközi kapcsolataira.
57 Ezen összetett vizsgálatok az említett kérelmező várható magatartása előrejelzésének kidolgozását követelik meg, és különösen a kérelmező lakóhely szerinti országának alapos ismeretén, valamint különféle dokumentumok elemzésén kell alapulniuk, amely dokumentumok tekintetében ellenőrizni kell a hitelességet és a tartalom valóságát, továbbá a kérelmező nyilatkozatain, amelyek megbízhatóságát értékelni kell, amint azt a vízumkódex 21. cikkének (7) bekezdése előírja.
58 E tekintetben azon igazoló dokumentumok sokfélesége, amelyekre a hatáskörrel rendelkező hatóságok támaszkodhatnak – és amelyek példálózó felsorolása e kódex II. mellékletében található –, valamint az e hatóságok rendelkezésére álló eszközök változatossága, a kérelmezővel való, a szóban forgó kódex 21. cikkének (8) bekezdésében szereplő elbeszélgetést is beleértve, a vízumkérelmek vizsgálatának összetettségét támasztja alá.
59 Végül emlékeztetni kell arra, hogy az azon tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai által folytatott vizsgálatnak, amelyhez a vízumkérelmet benyújtották, annál is inkább részletesebbnek kell lennie, mivel az egységes vízum esetleges kiadása lehetővé teszi a kérelmező számára, hogy a tagállamok területére lépjen a schengeni határ‑ellenőrzési kódexben rögzített korlátozásokon belül.
60 A fentiekből az következik, hogy a vízumkódex 4. cikkének (1)–(4) bekezdésében felsorolt, hatáskörrel rendelkező hatóságok a vízumkérelmek vizsgálata során széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, amely e kódex 32. cikke (1) bekezdésének, valamint 35. cikke (6) bekezdésének alkalmazási feltételeire, továbbá a releváns tények értékelésére terjed ki, annak meghatározása céljából, hogy az e rendelkezésekben foglalt indokokkal ellenétes‑e a kérelmezett vízum kiadása.
61 Az uniós jogalkotó azon szándéka, hogy széles mérlegelési mozgásteret biztosítson az említett hatóságoknak, egyébként a vízumkódex 21. cikke (1) bekezdésének és 32. cikke (1) bekezdésének megfogalmazásából is következik, amely rendelkezések arra kötelezik e hatóságokat, hogy megvizsgálják, hogy a kérelmező „nem jelent‑e kockázatot az illegális bevándorlás” tekintetében, továbbá hogy „különös figyelmet” fordítsanak ez utóbbi helyzetének bizonyos vonatkozásaira, valamint annak meghatározására, hogy felmerülnek‑e „ésszerű kétségek” bizonyos tényezők tekintetében.
62 Ebből következik, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok elsősorban akkor rendelkeznek e széles mérlegelési mozgástérrel, amikor azt értékelik, hogy ésszerű kétség merül‑e fel azzal kapcsolatban, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét, annak meghatározása céljából, hogy célszerű‑e e kérelmezővel szemben a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdésének b) pontjában felsorolt elutasítási indokok közül az utolsóra hivatkozni.
63 A fenti megfontolásokból az következik, hogy a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a vízumkódex 23. cikkének (4) bekezdését, 32. cikkének (1) bekezdését, valamint 35. cikkének (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai az egységes vízum iránti kérelem vizsgálata során csak akkor tagadhatják meg az ilyen vízum kiadását valamely kérelmezővel szemben, ha az e rendelkezésekben felsorolt elutasítási indokok egyikére lehet hivatkozni e kérelmezővel szemben. E hatóságok e kérelem vizsgálata során e rendelkezések alkalmazásának feltételeit és a releváns tények értékelését illetően széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek annak meghatározása tekintetében, hogy lehetséges‑e ezen elutasítási indokok egyikére hivatkozni a kérelmezővel szemben.
Az első kérdésről
64 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdését 21. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell‑e értelmezni, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságainak az egységes vízum kiadására irányuló kötelezettsége alá van‑e rendelve annak, hogy e hatóságokban meggyőződés alakuljon ki a tekintetben, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét, vagy az is elegendő, ha nem merül fel ésszerű kétség e szándék vonatkozásában.
65 A második kérdésre adott válaszból az következik, hogy a vízumkódex 4. cikkének (1)–(4) bekezdésében felsorolt, hatáskörrel rendelkező hatóságok csak akkor tagadhatják meg az egységes vízum kiadását, ha az e kódex 32. cikkének (1) bekezdésében, valamint 35. cikkének (6) bekezdésében felsorolt elutasítási indokok valamelyikére lehet hivatkozni a kérelmezővel szemben.
66 Ezen elutasítási indokok között meg kell különböztetni a vízumkódex 32. cikke (1) bekezdése a) pontjának vi. alpontjában foglalt, a valamely tagállam közrendjének, belső biztonságának vagy közegészségének a kérelmező általi esetleges veszélyeztetésén alapuló indokot az ugyanezen (1) bekezdés b) pontjában foglalt, az arra irányuló szándék esetleges hiányára vonatkozó indoktól, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt elhagyja a tagállamok területét.
67 Ezen utóbbi elutasítási indokot illetően a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdése – többek között – azt írja elő, hogy a vízumkérelmet el kell utasítani, ha ésszerű kétség merül fel a tekintetben, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét.
68 Egyáltalán nem követelmény tehát, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok, annak meghatározása céljából, hogy kötelesek‑e kiadni a vízumot, bizonyosságot szerezzenek a tekintetben, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét. E hatóságok feladata ellenben annak meghatározása, hogy ésszerű kétség merül‑e fel e szándékot illetően.
69 E célból a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak egyedileg kell megvizsgálniuk a vízumkérelmeket, amely vizsgálat – amint azt a főtanácsnok is megállapítja indítványának 35. pontjában – kiterjed egyrészt a kérelmező lakóhely szerinti országának általános helyzetére, másrészt pedig a kérelmező saját, elsősorban családi, szociális és gazdasági helyzetére, a valamely tagállamban korábban esetlegesen eltöltött jogszerű vagy jogellenes tartózkodására, valamint kötődéseire a lakóhely szerinti országban, illetve a tagállamokban,
70 E tekintetben, amint azt a vízumkódex 21. cikkének (1) bekezdése is előírja, különös figyelmet kell fordítani az illegális bevándorlás kockázatára, amely, ha megállapításra kerül, a vízumkérelem elutasításához kell, hogy vezesse a hatáskörrel rendelkező hatóságokat, az a tekintetben felmerült ésszerű kétségre támaszkodva, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét.
71 Egyébiránt hangsúlyozni kell, hogy a vízumkódex 14. cikke (1) bekezdésének d) pontja értelmében a kérelmező kötelessége az egységes vízum kérelmezése során, hogy az annak megítélését lehetővé tevő információt szolgáltasson, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét.
72 Ebből következik, hogy a vízumkérelmezőnek olyan információkat kell szolgáltatnia, amelynek hitelességét releváns és megbízható dokumentumoknak kell alátámasztaniuk, amelyek alkalmasak arra, hogy eloszlassák az a tekintetben felmerült kétséget, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét, amely kétség elsősorban lakóhely szerinti országának általános helyzetéből, illetve az ezen ország és a tagállamok közötti jelentős migrációs áramlás fennállásából ered.
73 A fentiekre tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a vízumkódex 32. cikkének (1) bekezdését 21. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságainak az egységes vízum kiadására irányuló kötelezettsége alá van rendelve annak a feltételnek, hogy ne merüljön fel ésszerű kétség a tekintetben, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét, a kérelmező lakóhely szerinti országának általános helyzetére és a kérelmező saját helyzetére figyelemmel, ami az ezen utóbbi által szolgáltatott információk alapján kerül megállapításra,
A harmadik kérdésről
74 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a vízumkódexet úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes valamely tagállami szabályozás olyan rendelkezése, mint az alapügyben szereplő, amely azt írja elő, hogy amennyiben az e kódex által előírt kiadási feltételek teljesülnek, a hatáskörrel rendelkező hatóságok kiadhatják az egységes vízumot a kérelmezőnek, ugyanakkor nem írja elő, hogy a hatóságok kötelesek kiadni a vízumot.
75 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a nemzeti bíróság feladata, hogy a belső jogot a lehető legnagyobb mértékben az uniós jog követelményeinek megfelelően értelmezze (lásd ebben az értelemben a C‑60/02. sz. X‑ügyben 2004. január 7‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑651. o.] 59. pontját, valamint a C‑208/05. sz. ITC‑ügyben 2007. január 11‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑181. o.] 68. pontját).
76 A nemzeti jog megfelelő értelmezésének elve – amely a Szerződések rendszeréből következik, mivel lehetővé teszi a tagállami bíróságnak, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben hozott határozata során hatáskörének megfelelően biztosítsa az uniós jog hatékony érvényesülését – megköveteli, hogy a nemzeti bíróság a nemzeti jog egészét figyelembe vegye annak eldöntéséhez, hogy az mennyiben alkalmazható úgy, hogy az nem vezet az uniós joggal ellentétes eredményre (a C‑239/09. sz. Seydaland Vereinigte Agrarbetriebe ügyben 2010. december 16‑án hozott ítélet [EBHT 2010., I‑13083. o.] 50. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
77 Ebből következik, hogy a második kérdésre adandó válaszra figyelemmel a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy a lehető legnagyobb mértékben a vízumkódex 23. cikkének (4) bekezdésével, 32. cikkének (1) bekezdésével és 35. cikkének (6) bekezdésével összeegyeztethető módon értelmezze az alapügyben vitatott nemzeti rendelkezést, abban az értelemben, hogy a hatáskörrel rendelkező hatóságok csak akkor tagadhatják meg az egységes vízum kiadását, ha e kérelmezővel szemben az e cikkekben felsorolt elutasítási indokok egyikére lehet hivatkozni.
78 A fentiekre figyelemmel a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a vízumkódexet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes valamely tagállami szabályozás olyan rendelkezése, mint az alapügyben szereplő, amely előírja, hogy amennyiben az e kódex által előírt kiadási feltételek teljesülnek, a hatáskörrel rendelkező hatóságok kiadhatják az egységes vízumot a kérelmezőnek, ugyanakkor nem írja elő, hogy a hatóságok kötelesek kiadni a vízumot, feltéve hogy az ilyen rendelkezés az említett kódex 23. cikkének (4) bekezdésével, 32. cikkének (1) bekezdésével és 35. cikkének (6) bekezdésével összeegyeztethető módon értelmezhető.
A költségekről
79 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) A Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló, 2009. július 13‑i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (vízumkódex) 23. cikkének (4) bekezdését, 32. cikkének (1) bekezdését, valamint 35. cikkének (6) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatóságai az egységes vízum iránti kérelem vizsgálata során csak akkor tagadhatják meg az ilyen vízum kiadását valamely kérelmezővel szemben, ha az e rendelkezésekben felsorolt elutasítási indokok egyikére lehet hivatkozni e kérelmezővel szemben. E hatóságok e kérelem vizsgálata során e rendelkezések alkalmazásának feltételeit és a releváns tények értékelését illetően széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek annak meghatározása tekintetében, hogy lehetséges‑e ezen indokok egyikére hivatkozni a kérelmezővel szemben.
2) A 810/2009 rendelet 32. cikkének (1) bekezdését 21. cikke (1) bekezdésével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságainak az egységes vízum kiadására irányuló kötelezettsége alá van rendelve annak a feltételnek, hogy ne merüljön fel ésszerű kétség a tekintetben, hogy a kérelmező a kérelmezett vízum lejárta előtt el szándékozik hagyni a tagállamok területét, a kérelmező lakóhely szerinti országának általános helyzetére és a kérelmező saját helyzetére figyelemmel, ami az ezen utóbbi által szolgáltatott információk alapján kerül megállapításra.
3) A 810/2009 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes valamely tagállami szabályozás olyan rendelkezése, mint az alapügyben szereplő, amely előírja, hogy amennyiben az e rendelet által előírt kiadási feltételek teljesülnek, a hatáskörrel rendelkező hatóságok kiadhatják az egységes vízumot, ugyanakkor nem írják elő, hogy a hatóságok kötelesek kiadni a vízumot, feltéve hogy az ilyen rendelkezés az említett rendelet 23. cikkének (4) bekezdésével, 32. cikkének (1) bekezdésével és 35. cikkének (6) bekezdésével összeegyeztethető módon értelmezhető.
Aláírások