AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

(kibővített nyolcadik tanács)

2009. június 11.(*)

„Állami támogatások – Az olasz hatóságok által bizonyos, közszolgáltatásokat nyújtó vállalkozások számára adómentességek és kedvezményes kölcsönök formájában nyújtott támogatási program – A támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat – Megsemmisítés iránti kereset – Személyében való érintettség – Elfogadhatóság – Létező támogatások vagy új támogatások – Az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja”

A T‑297/02. sz. ügyben,

az ACEA SpA (székhelye: Róma [Olaszország], képviselik: A. Giardina, L. Radicati di Brozolo és V. Puca ügyvédek)

felperesnek,

támogatják:

az ACSM Como SpA (székhelye: Como [Olaszország], képviselik: L. Radicati di Brozolo és M. Merola ügyvédek)

és

az AEM – Azienda Energetica Metropolitana Torino SpA (székhelye: Torinó [Olaszország], képviselik: M. Merola és L. Radicati di Brozolo ügyvédek)

beavatkozók,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: V. Di Bucci, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az Olaszország által többségi köztulajdonban lévő, közszolgáltatásokat nyújtó vállalkozások számára adómentességek és kedvezményes kölcsönök formájában nyújtott állami támogatásról szóló, 2002. június 5‑i 2003/193/EK bizottsági határozat (HL 2003. L 77., 21. o.) 2. és 3. cikkének megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA

(kibővített nyolcadik tanács),

tagjai: M. E. Martins Ribeiro elnök, D. Šváby, S. Papasavvas, N. Wahl (előadó) és A. Dittrich bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. április 16‑i tárgyalásra

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperes, az ACEA SpA, Róma (Olaszország) helyi önkormányzatának 51%‑os tulajdonában lévő tőketársaság. 1997‑ben hozták létre az ugyanilyen nevű önkormányzati vállalkozás átalakításával. Ez utóbbihoz hasonlóan közvilágítási, valamint energiatermelési, ‑szállítási, ‑elosztási és ‑értékesítési szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásként a villamosenergia‑ágazatban, továbbá a vízágazatban is tevékenykedik, ahol ivóvízvételi, ‑bevezetési és ‑elosztási, valamint szennyvízgyűjtési és ‑kezelési szolgáltatásokat nyújt.

 A nemzeti jogi háttérről

2        A legge n°142 ordinamento delle autonomie locali (a helyi önkormányzatok szervezetéről szóló, 1990. június 8‑i 142. törvény, a GURI 1990. június 12‑i 135. száma, a továbbiakban: 142/90 törvény) Olaszországban, különösen a víz‑, gáz‑ és villamosenergia‑elosztási, valamint a szállítási ágazatban elrendelte a helyi önkormányzatok rendelkezésére álló, a szervezetet érintő jogi lehetőségek reformját. Az említett törvény módosított 22. cikke lehetővé tette, hogy a helyi önkormányzatok közszolgáltatások nyújtása érdekében különböző jogi formában társaságokat hozzanak létre. E jogi formák között szerepel a kereskedelmi társaságok vagy a többségi köztulajdonban lévő korlátozott felelősségű társaságok (a továbbiakban: 142/90 törvény szerinti társaságok) létrehozása is. A felperes a 142/90 törvény szerinti társaság.

3        Ezzel összefüggésben a legge n°488 di conversione in legge, con modificazioni, del decreto‑legge 1°luglio 1986, n°318, recante provvedimenti urgenti per la finanza locale (a helyi pénzügyek érdekében sürgős intézkedések bevezetéséről szóló, 1986. július 1‑jei 318. törvényrendelet módosításokkal történő törvénnyé alakításáról szóló, 1986. augusztus 9‑i 488. törvény, a GURI 1986. augusztus 18‑i 190. száma) 9a. cikke értelmében a Cassa Depositi e Prestiti (a továbbiakban: CDDPP) 1994 és 1998 között különleges kamatozású kölcsönöket nyújtott a 142/90 törvény szerinti, közszolgáltatásokat nyújtó társaságoknak (a továbbiakban: a CDDPP kölcsönei).

4        Továbbá a legge nº 549 (su) misure di razionalizzazione della finanza pubblica (a közpénzügyek racionalizálását célzó intézkedésekről szóló, 1995. december 28‑i 549. törvény, a GURI 1995. december 29‑i 302. számának rendes melléklete, a továbbiakban: 549/95 törvény) 3. cikke 69. és 70. bekezdésének, valamint a decreto‑legge n°331 (su) armonizzazione delle disposizioni in materia di imposte sugli oli minerali, sull’alcole, sulle bevande alcoliche, sui tabacchi lavorati e in materia di IVA con quelle recate da direttive CEE e modificazioni conseguenti a detta armonizzazione, nonché disposizioni concernenti la disciplina dei centri autorizzati di assistenza fiscale, le procedure dei rimborsi di imposta, l’esclusione dall’ILOR dei redditi di impresa fino all’ammontare corrispondente al contributo diretto lavorativo, l’istituzione per il 1993 di un’imposta erariale straordinaria su taluni beni ed altre disposizioni tributarie ([különböző tárgykörökre vonatkozó] adórendelkezések harmonizálásáról szóló, 1993. augusztus 30‑i 331. törvényrendelet, a GURI 1993. augusztus 30‑i 203. száma, a továbbiakban: 331/93 törvényrendelet) együttesen értelmezett rendelkezései értelmében a következő intézkedéseket vezették be a 142/90 törvény szerinti társaságok javára:

–        a különleges vállalkozások és önkormányzati vállalkozások 142/90 törvény szerinti társaságokká történő átalakítása során megvalósított eszközátruházásokat terhelő valamennyi adó alóli mentesség (a továbbiakban: átruházásokat terhelő adók alóli mentesség);

–        a társasági adó – azaz a jogi személyek nyereségét terhelő adó és a helyi jövedelemadó – alóli teljes mentesség három éven keresztül, és legkésőbb az 1999‑es pénzügyi évig (a továbbiakban: társasági adó alóli hároméves mentesség).

 Közigazgatási eljárás

5        Az említett intézkedésekre vonatkozó panaszt követően a Bizottság az 1997. május 12‑i, június 16‑i és november 21‑i levelében e tekintetben tájékoztatást kért az olasz hatóságoktól.

6        1997. december 17‑i levelükben az olasz hatóságok részben megadták a kért tájékoztatást. Az olasz hatóságok kérésére egyébként 1998. január 19‑én találkozót is tartottak.

7        1999. május 17‑i levelében a Bizottság értesítette az olasz hatóságokat az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítására vonatkozó határozatáról. E határozatot közzétették az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (HL C 220., 14. o.).

8        A Bizottság, miután észrevételeket kapott az érdekelt harmadik személyektől és az olasz hatóságoktól, az utóbbiaktól többször is kiegészítő tájékoztatást kért. Egyrészről a Bizottság, másrészről az olasz hatóságok, valamint a beavatkozó érdekelt harmadik személyek közötti találkozókra is sor került.

9        A 142/90 törvény szerinti bizonyos társaságok, úgymint a felperes, az AEM SpA és az Azienda Mediterranea Gas e Acqua SpA (AMGA), amelyek egyébként a jelen ügy tárgyát képező határozat ellen megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be (T‑301/02. és T‑300/02. sz. ügyek), különösen arra hivatkoztak, hogy a kérdéses három intézkedéstípus nem jelent állami támogatást.

10      Az olasz hatóságok és a Confederazione Nazionale dei Servizi (Confservizi), többek között a 142/90 törvény szerinti társaságokat és olaszországi különleges önkormányzati vállalkozásokat tömörítő szövetség, lényegében csatlakoztak ezen állásponthoz.

11      A Bundesverband der deutschen Industrie eV (BDI), a német gyáriparosok országos szövetsége ezzel szemben úgy vélte, hogy a kérdéses intézkedések nemcsak Olaszországban, hanem Németországban is versenytorzításokat okozhatnak.

12      Ugyanígy a Gas‑it, a gázelosztó ágazat magán gazdasági szereplőinek olasz társulása, kijelentette, hogy a kérdéses intézkedések, különösen a társasági adó alóli hároméves mentesség, állami támogatásokat jelentenek.

13      2002. június 5‑én a Bizottság elfogadta a 142/90 törvény szerinti társaságok számára adómentességek és kedvezményes kölcsönök formájában Olaszország által nyújtott állami támogatásról szóló 2003/193/EK határozatot (HL 2003. L 77., 21. o., a továbbiakban: megtámadott határozat).

 Megtámadott határozat

14      A Bizottság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy vizsgálata csak a kérdéses intézkedésekkel bevezetett általános hatályú támogatási programokra terjed ki, a különböző vállalkozásoknak nyújtott egyedi támogatásokra nem, úgyhogy a megtámadott határozatban foglalt vizsgálata általános és elvont. E tekintetben kijelenti, hogy az Olasz Köztársaság „nem nyújtott egyedi adókedvezményeket, és nem jelentett be [neki] […] semmilyen egyedi támogatási esetet az értékeléséhez szükséges valamennyi információ vele való közlésekor”. A Bizottság megjegyzi, hogy következésképpen úgy véli, köteles elvégezni a kérdéses programok általános és elvont vizsgálatát mind minősítésük, mind pedig a közös piaccal való összeegyeztethetőségük tekintetében (a megtámadott határozat (42)–(45) preambulumbekezdése).

15      A Bizottság szerint a CDDPP kölcsönei és a társasági adó alóli hároméves mentesség állami támogatást jelentenek. A 142/90 törvény szerinti társaságok számára állami forrásokból ilyen előnyök nyújtása ugyanis megerősíti azok versenyhelyzetét az ugyanezen szolgáltatásokat nyújtani kívánó összes többi vállalkozáshoz képest (a megtámadott határozat (48)–(75) preambulumbekezdése). A kérdéses intézkedések a közös piaccal összeegyeztethetetlenek, mivel nem felelnek meg sem az EK 87. cikk (2) és (3) bekezdésében foglalt feltételeknek, sem pedig az EK 86. cikk (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, továbbá sértik az EK 43. cikket (a megtámadott határozat (94)–(122) preambulumbekezdése).

16      A Bizottság szerint az átruházásokat terhelő adók alóli mentesség azonban nem jelent az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást, mivel ezen adók valamely új gazdasági jogalany létrehozásakor vagy különböző gazdasági jogalanyok közötti eszközátruházáskor fizetendők. Márpedig egyrészről az önkormányzati vállalkozások, másrészről pedig a 142/90 törvény szerinti társaságok lényegében ugyanazon gazdasági jogalanyt testesítik meg. Ennélfogva az említett adók alóli mentességüket igazolja a rendszer természete és szerkezete (a megtámadott határozat (76)–(81) preambulumbekezdése).

17      A megtámadott határozat rendelkező része a következőképpen szól:

„1. cikk

Az átruházásokat terhelő adók alóli mentesség […] nem jelent az [EK] 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatást.

2. cikk

A társasági adó alóli hároméves mentesség […] és [a CDDPP] […] kölcsöneiből eredő előnyök az [EK] 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást jelentenek.

E támogatások a közös piaccal nem egyeztethetők össze.

3. cikk

Olaszország minden szükséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a kedvezményezett a 2. cikkben említett, számára jogellenesen nyújtott támogatást visszatérítse.

A támogatás visszatéríttetése a nemzeti eljárások szerint haladéktalanul megtörténik, amennyiben ezek lehetővé teszik a [megtámadott] határozat hatékony és azonnali végrehajtását.

A visszatéríttetendő támogatás azon időponttól kezdődően tartalmazza a kamatokat, amikor a kedvezményezett a jogellenes támogatást megkapta, annak tényleges visszatérítése időpontjáig. E kamatok kiszámítása a regionális támogatások támogatási egyenértékének kiszámításához alkalmazott irányadó kamatláb alapján történik.

[…]”

 Az eljárás és a felek kérelmei

18      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. szeptember 30‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

19      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. november 29‑én, illetve december 2‑án benyújtott beadványában az ACSM Como SpA és az AEM – Azienda Energetica Metropolitana Torino SpA kérelmezte, hogy a jelen eljárásban beavatkozóként részt vehessen a felperes kérelmeinek támogatása végett. 2003. május 12‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság kibővített ötödik tanácsának (korábbi összetétel) elnöke megengedte e beavatkozásokat. A beavatkozók a megadott határidőn belül benyújtották beadványaikat, a többi fél pedig benyújtotta az azokra vonatkozó észrevételeit.

20      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. január 6‑án benyújtott külön beadványában a Bizottság az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §‑a alapján elfogadhatatlansági kifogást emelt.

21      2003. március 14‑én a felperes megtette az elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételeit.

22      2002. augusztus 8‑án a megtámadott határozat ellen az Olasz Köztársaság is megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a Bírósághoz, amely keresetet a C‑290/02 szám alatt vették nyilvántartásba. A Bíróság megállapította, hogy e kereset, valamint a T‑292/02., T‑297/02., T‑300/02., T‑301/02. és a T‑309/02. sz. ügyekben benyújtott keresetek tárgya ugyanaz, azaz a megtámadott határozat megsemmisítése, és hogy ezek kapcsolódó ügyek, mivel az egyes ügyekben előterjesztett jogalapok igen nagy részben fedik egymást. 2003. június 10‑i végzésével a Bíróság a C‑290/02. sz. ügyben az alapokmánya 54. cikkének harmadik bekezdése értelmében felfüggesztette az eljárást az Elsőfokú Bíróság T‑292/02., T‑297/02., T‑300/02., T‑301/02. és T‑309/02. sz. ügyekben hozott, eljárást befejező határozatának kihirdetéséig.

23      2004. június 8‑i végzésével a Bíróság úgy határozott, hogy a C‑290/02. sz. ügyet az Elsőfokú Bíróság elé utalja, amely a Bíróság alapokmányáról szóló jegyzőkönyv 51. és 54. cikkének módosításáról szóló, 2004. április 26‑i 2004/407/EK, Euratom tanácsi határozat (HL L 132., 5. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 5. kötet, 85. o.) 2. cikkében foglalt rendelkezések értelmében hatáskört kapott a tagállamok által a Bizottság ellen benyújtott keresetek elbírálására. Ezen ügyet így az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál a T‑222/04 szám alatt vették nyilvántartásba.

24      2004. augusztus 5‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy a Bizottság által emelt elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban fog dönteni.

25      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (kibővített nyolcadik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott, és az eljárási szabályzat 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében írásban kérdéseket tett fel a feleknek, amelyekre azok az előírt határidőn belül válaszoltak.

26      Az Elsőfokú Bíróság kibővített nyolcadik tanácsának elnöke 2008. március 13‑i végzésével az eljárási szabályzat 50. cikkének megfelelően a T‑292/02., T‑297/02., T‑300/02., T‑301/02., T‑309/02., T‑189/03. és a T‑222/04. sz. ügyeket a szóbeli szakasz lefolytatása céljából egyesítette.

27      A felek előadásait és az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszait a 2008. április 16‑án tartott tárgyaláson hallgatták meg.

28      A beavatkozók által támogatott felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        a keresetet nyilvánítsa elfogadhatónak;

–        semmisítse meg a megtámadott határozat 2. és 3. cikkét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

29      A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

–        másodlagosan, a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felperest és a beavatkozókat kötelezze a költségek viselésére.

 Az elfogadhatóságról

 A felek érvei

30      A Bizottság mindenekelőtt vitatja a felperes eljáráshoz fűződő érdekét, mivel keresete a megtámadott határozatnak a CDDPP kölcsöneire vonatkozó 2. cikke megsemmisítésére irányul. A felperes ugyanis nem kapott ilyen kölcsönöket.

31      A Bizottság ezt követően vitatja a felperes kereshetőségi jogát. A megtámadott határozat az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében nem érinti személyében a felperest.

32      A Bizottság lényegében úgy érvel, hogy a megtámadott határozatot általános hatályú jogi aktusnak kell minősíteni, mivel támogatási programra vonatkozik, tehát egy általános kritérium – úgymint valamely vállalkozási kategóriába tartozás – alapján meghatározott vállalkozások meghatározatlan és meghatározhatatlan számát érinti. Szerinte valamely jogi aktus nem veszíti el általános hatályát, és ezáltal normatív jellegét azért, mert egy meghatározott pillanatban a hatálya alá tartozó jogalanyok száma, sőt kiléte is többé‑kevésbé pontosan meghatározható, amennyiben nem vitatott, hogy az alkalmazás azon objektív jogi vagy ténybeli helyzet alapján történik, amely a jogi aktusban annak célkitűzésével összefüggésben meghatározásra került.

33      A Bizottság szerint ahhoz, hogy magánszemélyt valamely általános hatályú jogi aktus személyében érintsen, e jogi aktusnak sértenie kell e személy konkrét jogait, vagy a jogi aktust meghozó intézménynek figyelembe kell vennie e jogi aktusnak az említett érintett magánszemély helyzetére kiható következményeit. A Bizottság azonban úgy véli, hogy a jelen ügyben nem erről van szó. A megtámadott határozat ugyanis a kérdéses intézkedések által kedvezményezett valamennyi vállalkozás helyzetére kihatással volt. Következésképpen nem áll fenn bizonyos olyan vállalkozások konkrét jogainak megsértése, amelyek különböznének a kérdéses intézkedések által kedvezményezett összes többi vállalkozástól. Továbbá a megtámadott határozat elfogadásakor a Bizottságnak nem kellett figyelembe vennie, és nem is tudta figyelembe venni a határozatának valamely konkrét vállalkozás helyzetére kiható következményeit. Sem az összeegyeztethetetlenségnek a megtámadott határozatban foglalt megállapítása, sem a visszatéríttetés elrendelése nem utal egyedi kedvezményezettek helyzetére.

34      A Bizottság szerint elemzését megerősíti az állami támogatások területére vonatkozó ítélkezési gyakorlat, amely szerint azon tény, hogy valamely jogalany a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatási program kedvezményezettje, nem elegendő az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti személyében való érintettség bizonyításához.

35      Az újabb ügyek nem kérdőjelezik meg az állandó ítélkezési gyakorlatot. A Bizottság szerint a Bíróság C‑15/98. és C‑105/99. sz., Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. október 19‑én hozott ítéletében (EBHT 2000., I‑8855. o., a továbbiakban: Sardegna Lines egyesített ügyekben hozott ítélet) követett megoldás nem alkalmazható a jogellenesnek és a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított, a visszatéríttetés elrendelésének tárgyát képező támogatási program kedvezményezettjei által benyújtott valamennyi keresetre. E következtetés különösen akkor követendő, amikor – mint a jelen ügyben is – a kérdéses támogatási programot elvont módon vizsgálták meg. Továbbá a fent hivatkozott Sardegna Lines egyesített ügyekben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a felperes valójában egyedi támogatásban részesült, mivel széles diszkrecionális jogkör által jellemzett regionális törvény alapján elfogadott jogi aktus értelmében nyújtott előnyről volt szó. Sőt, e helyzet a hivatalos vizsgálati eljárás során alapos vizsgálat tárgyát képezte.

36      A jelen ügy tényállása eltér a Bíróság C‑298/00. P. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének (EBHT 2004., I‑4087. o., a továbbiakban: Alzetta‑ügyben hozott ítélet) alapjául szolgáló tényállástól is, mivel a jelen ügyben a Bizottság nem ismerte a kérdéses támogatások kedvezményezettjeinek sem a pontos számát, sem pedig kilétét, nem rendelkezett valamennyi releváns információval, és nem ismerte az egyes esetekben nyújtott támogatás összegét. Továbbá a jelen ügyben a társasági adó alóli hároméves mentesség automatikusan alkalmazandó, míg a fent hivatkozott Alzetta‑ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben kérdéses támogatásokat későbbi jogi aktussal nyújtották.

37      A felperes állításaival ellentétben az elfogadhatóság tekintetében nem a vállalkozás kilétének ismerete a fontos, hanem azon tény, hogy az adott ügy olyan jellegzetességeire hívták fel a Bizottság figyelmét, amelyek indokolják az egyedi vizsgálatot. Márpedig a megtámadott határozatban a Bizottság megjegyezte, hogy nem kapott semmilyen olyan információt, amely azt bizonyítaná, hogy a felperes tekintetében a kérdéses intézkedések nem jelentenek támogatásokat, vagy létező, illetve a közös piaccal összeegyeztethető támogatásokat jelentenek.

38      Mindenesetre a Bizottság szerint sem azon tény, hogy a felperes részt vett az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos eljárásban, sem pedig a visszatéríttetésnek a megtámadott határozatban való elrendelése nem elegendő a felperes egyénítésére. Mivel ugyanis a bejelentett támogatási program potenciális kedvezményezettjei által benyújtott keresetek az EK 230. cikk értelmében nem elfogadhatók, ugyanígy a be nem jelentett támogatási program kedvezményezettjei által benyújtott keresetek sem fogadhatók el.

39      Végül a jelen ügyben a felperes által benyújtott kereset elfogadhatatlannak nyilvánítása nem sérti a hatékony bírói jogvédelem elvét, mivel az EK 241. és az EK 234. cikkben foglalt jogorvoslati lehetőségek elegendők (a Bíróság C‑50/00. P. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25‑én hozott ítélete [EBHT 2002., I‑6677. o.]).

40      A felperes a kereshetőségi jogát illetően lényegében azt állítja, hogy személyében érintett, mivel ő a 142/90 törvény szerinti társaság, tehát a megtámadott határozatban vitatott támogatási program által érintett vállalkozás.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

41      Az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerint valamely természetes vagy jogi személy csak akkor nyújthat be keresetet más személynek címzett határozat ellen, ha az őt közvetlenül és személyében érinti.

42      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azon természetes vagy jogi személy, aki nem címzettje egy határozatnak, csak akkor állíthatja, hogy személyében érintett, ha a határozat bizonyos sajátos jellemzői vagy egy őt minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rá, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őt (a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15‑én hozott ítélete [EBHT 1963., 197., 223. o.] és a C‑321/95. P. sz., Greenpeace Council és társai kontra Bizottság ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1651. o.] 7. és 28. pontja).

43      A Bíróság tehát úgy ítélte meg, hogy valamely vállalkozás a Bizottság ágazati támogatási programot megtiltó határozata ellen főszabály szerint nem nyújthat be megsemmisítés iránti keresetet, ha e határozat őt csak a szóban forgó ágazathoz való tartozása miatt és az említett program potenciális kedvezményezettjeként érinti. Az ilyen határozat ugyanis a felperes vonatkozásában olyan általános hatályú intézkedésként jelenik meg, amely objektív módon meghatározott helyzetekre alkalmazandó, és amely általánosan és elvontan körülírt személyek kategóriája vonatkozásában fejt ki joghatásokat (lásd a Bíróság 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. február 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1988., 219. o.] 15. pontját, valamint a fenti 36. pontban hivatkozott Alzetta‑ügyben hozott ítélet 37. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

44      A Bíróság azonban a fenti 35. pontban hivatkozott Sardegna Lines egyesített ügyekben hozott ítélet 34. és 35. pontjában továbbá úgy ítélte meg, hogy mivel az ezen ügyben kérdéses határozat a Sardegna Lines nevű vállalkozást nem csupán a szardíniai hajózási ágazatban működő vállalkozásként, vagyis a szardíniai hajótulajdonosokra vonatkozó támogatási program potenciális kedvezményezettjeként, hanem az e program címén nyújtott olyan egyedi támogatás tényleges kedvezményezettjeként is érintette, amelynek a visszatéríttetését a Bizottság elrendelte, a vállalkozás az említett határozat által személyében érintett, és a határozat ellen benyújtott keresete elfogadható (lásd továbbá ebben az értelemben a fenti 36. pontban hivatkozott Alzetta‑ügyben hozott ítélet 39. pontját).

45      Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a felperes valamely ágazati támogatási program címén nyújtott olyan egyedi támogatás tényleges kedvezményezettjének minősül‑e, amelynek a visszatéríttetését a Bizottság elrendelte (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T‑136/05. sz., Salvat père & fils és társai kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4063. o.] 70. pontját).

46      E tekintetben ki kell emelni, hogy először is a felperesnek az Elsőfokú Bíróság által erre vonatkozóan írásban feltett kérdésekre adott válaszából kitűnik, hogy a felperes valóban a kérdéses támogatási program keretében nyújtott egyedi támogatás tényleges kedvezményezettje. A felperes ugyanis azt állítja, hogy az 1998‑as és 1999‑es évben a társasági adó alóli hároméves mentességben részesült. Ezen állítást az Olasz Köztársaság nem vitatta.

47      Másodszor a megtámadott határozat 3. cikkéből kitűnik, hogy a Bizottság elrendelte a kérdéses támogatás visszatéríttetését.

48      A fentiekből következik, hogy a megtámadott határozat – a társasági adó alóli hároméves mentességre vonatkozó részében – a felperest személyében érinti.

49      Ami a felperes közvetlen érintettségét illeti, mivel a megtámadott határozat 3. cikke arra kötelezi az Olasz Köztársaságot, hogy hozzon meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a kedvezményezett az említett határozat 2. cikkében foglalt, számára jogellenesen nyújtott támogatást visszatérítse, és mivel a felperes kapott ilyen támogatást és azt vissza kell térítenie, őt e határozat által közvetlenül érintettnek kell tekinteni (lásd ebben az értelemben a fenti 45. pontban hivatkozott Salvat père & fils és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75. pontját).

50      Ahogyan azonban a keresetlevélből és a felperesnek az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszából kitűnik, a felperes a vizsgált időszakban nem részesült a CDDPP kölcsöneiből.

51      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a CDDPP kölcsönei tekintetében a felperes nem tekinthető a megtámadott határozat által személyében érintettnek.

52      A fentiek összességéből következik, hogy a jelen kereset annyiban fogadható el, amennyiben a megtámadott határozatnak a társasági adó alóli hároméves mentességre vonatkozó részét érinti.

 Az ügy érdeméről

53      Keresetének alátámasztására a felperes a következőkre alapított öt jogalapra hivatkozik:

–        az EK 88. cikk, valamint az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) megsértése, továbbá pontos, konkrét és differenciált vizsgálat hiánya miatt az indokolási kötelezettség megsértése;

–        az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértése, valamint a társasági adó alóli hároméves mentesség állami támogatásnak való minősítése tekintetében az indokolási kötelezettség megsértése;

–        a kérdéses intézkedés új támogatásnak való minősítése miatt az EK 88. cikk (1) bekezdésének megsértése, és következésképpen az eljárási szabályok és az indokolási kötelezettség megsértése;

–        az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának megsértése és az indokolási kötelezettség megsértése;

–        a visszatéríttetés elrendelésének jogellenessége, valamint a bizalomvédelem és az arányosság elvének megsértése.

 Az EK 88. cikk és a 659/1999 rendelet megsértésére, továbbá pontos, konkrét és differenciált vizsgálat hiánya miatt az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, első jogalapról

 A felek érvei

54      E jogalap keretében a felperes különösen az EK 88. cikk és a 659/1999 rendelet megsértésére hivatkozik. Úgy véli, hogy a Bizottság elvont és hiányos vizsgálatot folytatott, mivel a kérdéses intézkedés „általános és elvont vizsgálatához” tartotta magát, anélkül hogy a különböző helyzeteket konkrétan értékelte volna. Ennélfogva a megtámadott határozat nincs kellően megindokolva.

55      A felperes szerint a kérdéses intézkedés mind jogi, mind ténybeli szempontból gyakorlatilag rendkívül eltérő helyzetek egész sorát fedte le, és méretben nagyon eltérő vállalkozásokra volt alkalmazandó. A felperes pontosítja, hogy utóbbiak különböző gazdasági ágazatokban tevékenykedtek, különböző szabályozásoknak voltak alávetve, és a verseny szempontjából különböző piaci feltételek jellemezték őket.

56      A felperes elismeri, hogy a Bizottság jogosult megvizsgálni valamely támogatási programot, anélkül hogy elemeznie kellene az e program alapján egyedi esetekben nyújtott támogatásokat. A felperes azonban úgy véli, hogy részletesebb vizsgálat nélkül a Bizottság nem következtethetett arra, hogy a kérdéses intézkedés „a kedvezményezetteket versenytársaikkal szemben érezhető előnyhöz” juttatta. Márpedig az előny fennállásának bizonyítása nélkülözhetetlen valamely intézkedés állami támogatásnak való minősítéséhez (a Bíróság C‑75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1999. június 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3671. o.] 48. pontja).

57      E tekintetben a felperes úgy véli, hogy a Bizottság az ellenkérelmében konkrétan értékelte a kérdéses különböző ágazatokat annak érdekében, hogy orvosolja az ügy vizsgálatát és a megtámadott határozat indokolását érintő súlyos mulasztásokat. E megkésett értékelést az Elsőfokú Bíróságnak el kell utasítania.

58      A felperes szerint a Bizottság elismeri vizsgálatának elégtelenségét. Egyrészről ugyanis a megtámadott határozat (72), (85) és (126) preambulumbekezdésében megemlíti annak lehetőségét, hogy az egyedi támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetőnek ítéljék a de minimus szabály alapján, vagy mert létező támogatásokról, illetve az adott eset sajátos okai miatt a közös piaccal összeegyeztethetőnek ítélt támogatásokról van szó. Másrészről a Bizottság azt állítja, hogy az olasz hatóságok nem szolgáltak a kedvezményezettek helyzetének egyedi vizsgálatához szükséges elegendő információval. A felperes vitatja ez utóbbi állítást. Még ha el is kellene ismerni az információk ezen állítólagos elégtelenségét, a Bizottságnak a megtámadott határozat elfogadása előtt a felperes szerint újabb tájékoztatásokat kellett volna kérnie, amely határozat egyébként hosszú vizsgálati időt, azaz öt évet követelt meg.

59      A beavatkozók a jelen jogalapot illetően csatlakoznak a felperes álláspontjához és érveléséhez.

60      A Bizottság először is úgy érvel, hogy a kérdéses intézkedések általános és elvont volta, az említett intézkedések által lefedett helyzetek vegyes jellege, valamint az egyedi kedvezményezettekre vonatkozó teljes és megbízható információk hiánya miatt a kérdéses intézkedések vizsgálatára kellett szorítkoznia, az egyedi esetek értékelését a megtámadott határozat végrehajtásának szakaszára hagyva. Mindenesetre a felperesnek a vizsgálat hosszára vonatkozó érvére válaszolva a Bizottság úgy véli, hogy semmilyen indoka nem volt további információkat kérni, és így tovább késleltetni az eljárást.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

61      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben egy általános hatályú támogatási program, nem pedig valamely egyedi támogatás vitatott.

62      Márpedig támogatási program esetében a Bizottság arra szorítkozhat, hogy a kérdéses program általános és elvont jellemzőit vizsgálja, anélkül hogy köteles lenne minden egyes konkrét alkalmazási esetet megvizsgálni annak megállapítása érdekében, hogy az tartalmaz‑e támogatási elemeket (lásd a Bíróság C‑148/04. sz. Unicredito Italiano ügyben 2005. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑11137. o.] 67. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

63      A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy a kérdéses támogatási program konkrét vállalkozási kategóriára, azaz a 142/90 törvény szerinti társaságokra vonatkozik. Az említett program előnyeiből való részesüléshez megkövetelt egyetlen feltétel az ilyen társasági minőség.

64      Ezt követően meg kell állapítani, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség alkalmazása nincs konkrét szolgáltatásokra korlátozva. Ahogyan ugyanis a felperes elismeri, az említett program által érintett vállalkozások igen különböző gazdasági ágazatokban tevékenykednek. Márpedig a jelen ügyben egyetlen, de számos ágazatot érintő támogatási programról, nem pedig az érintett tevékenység vagy piac szerint osztályozott különböző támogatási programokról van szó. Ennélfogva a Bizottság a társasági adó alóli hároméves mentesség hatásainak értékelésekor nem volt köteles valamennyi tevékenység‑ vagy piactípust figyelembe venni (lásd ebben az értelemben a Bíróság 248/84. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 1987. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4013. o.] 18. pontját, a fenti 56. pontban hivatkozott Maribel a/b ügyben hozott ítéletének 48. pontját és a C‑310/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑2289. o.] 89–91. pontját).

65      A fent említett ítélkezési gyakorlatból következik továbbá, hogy a Bizottság a támogatási program vizsgálatakor nem köteles egyúttal annak egyedi alkalmazási eseteit is megvizsgálni, annál is inkább, mivel az ilyen kötelezettség csökkenthetné az állami támogatások területén gyakorolt ellenőrzési jogkörének hatékonyságát. Ennélfogva a Bizottság a kérdéses program konkrét alkalmazási eseteit illetően nem köteles hivatalból információkat kérni. Következésképpen e kifogást el kell utasítani.

66      Végül a megtámadott határozat e tekintetben kellően indokolt. Kitűnik belőle ugyanis, hogy a Bizottság hangsúlyozta, hogy vizsgálata csak a vitatott intézkedések által bevezetett támogatási programokra, nem pedig a különböző vállalkozások számára nyújtott egyedi támogatásokra terjed ki. Sőt, a fentiekből következik, hogy a Bizottság valamely támogatási program általános és elvont jellemzőinek elemzésére szorítkozhat annak megállapításakor, hogy az említett program tartalmaz‑e állami támogatásokat, és hogy azok a közös piaccal összeegyeztethetők‑e.

67      A fentiek összességéből következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

 Az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértésére, valamint a társasági adó alóli hároméves mentesség állami támogatásnak való minősítése tekintetében az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, második jogalapról

 A felek érvei

68      E jogalap keretében a felperes előadja, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség nem jelent az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást, és hogy a Bizottság e tekintetben megsértette az indokolási kötelezettséget.

69      A jogalap két részből áll.

70      Az első rész keretében a felperes emlékeztet arra, hogy azon előzetes feltétel teljesülése esetén állapítható meg, hogy valamely támogatási program az EK 87. cikk értelmében torzítja a versenyt, ha e program kedvezményezett vállalkozásai ténylegesen versenypiacon tevékenykednek.

71      Lényegében előadja, hogy amikor a társasági adó alóli hároméves mentesség hatályban volt, sőt ezt követően is, a különböző helyi közszolgáltatás nyújtása nem volt kitéve a versenynek. Az elektromosenergia‑értékesítés ágazatát, amelyben valamennyi energiatermelő vállalkozás a monopólium jogosultjának volt köteles értékesíteni, csak 1999‑ben liberalizálták a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1996. december 19‑i 96/92/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1997. L 27., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 3. o.) átültetéséből adódóan. Ami a gáz elosztását illeti, azt csak 2000‑ben liberalizálták a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1998. június 22‑i 98/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 204., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 28. o.) Olaszországban való átültetésével. Sőt, az elektromos energia elosztását, a városi fűtés ágazatát, valamint a vízszolgáltatások piacát kivonták a verseny alól. Ezen elemekből kitűnik tehát, hogy a kérdéses helyi közszolgáltatások ágazatait csak a társasági adó alóli hároméves mentesség alkalmazási időszaka után liberalizálták.

72      Ezenkívül a társasági adó alóli hároméves mentesség alkalmazási időszakában a helyi közszolgáltatások nyújtása területén a versenyzés lehetősége kivételes volt.

73      A felperes továbbá úgy érvel, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség kedvezményezett vállalkozásai csak nagyon ritkán – a villamosenergia‑ágazatban pedig sosem – vehettek részt földrajzi származási területükön kívül a szolgáltatáskezelést biztosító ajánlati felhívásokban. Ugyanis például a vízágazatban odaítélt szerződések igen csekély számúak és szerény összegűek voltak, továbbá nem maga a szolgáltatás odaítélésére vonatkoztak.

74      A felperes szerint a társasági adó alóli hároméves mentesség a következő három okból nem torzította a versenyt: először is a 142/90 törvény szerinti társaságok a érintett ágazatokat szabályozó jogszabályi rendelkezések értelmében nem határozhatták meg saját maguk szabadon az árakat; másodszor e társaságok hosszú távú koncessziók vagy odaítélések tárgyát képezték, amelyek a társasági adó alóli hároméves mentesség érvényességi időszakában nem jártak le; harmadszor jövedelmük lényegében az érintett helyi önkormányzatok bevételéül szolgált, illetve a részvényesek között került elosztásra.

75      A felperes szerint ennélfogva lehetetlen azt állítani, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség által érintett piacokon verseny állt fenn azon ágazatokban, amelyekben a felperes tevékenykedik.

76      A második rész keretében a felperes lényegében előadja, hogy mivel az érintett piacokon bizonyítást nyert a verseny hiánya, a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége fennállásának kérdése tárgytalanná vált.

77      E tekintetben úgy véli, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozat (68) preambulumbekezdésében foglalt állítása, miszerint „a »helyi közszolgáltatások« koncesszióinak piaca a közösségi versenynek kitett piac”, apodiktikus és elvont.

78      Sőt, a felperes úgy véli, hogy a Közösségen belüli kereskedelem akadályozására vonatkozó bizonyítékok hiányában a Bizottság megsértette a társasági adó alóli hároméves mentesség állami támogatásnak való minősítése kimerítő indokolására vonatkozó kötelezettségét. A megtámadott határozatban a Bizottság csupán elvontan és hipotetikusan vette figyelembe, hogy a versenyre nézve milyen veszély származik a 142/90 törvény szerinti társaságok tevékenységeinek a közkoncessziókkal kapcsolatos tevékenységektől eltérő egyéb tevékenységekre való kiterjesztéséből vagy az e társaságok által kapott adóelőnyökből, anélkül hogy megvizsgálta volna a valós tényeket, vagy megfelelően elemezte volna a különböző gazdasági ágazatokat.

79      A beavatkozók csatlakoznak a felperes álláspontjához és érveléséhez.

80      A Bizottság valamennyi hivatkozott érvet vitatja, és úgy véli, hogy a megtámadott határozat kellően indokolt.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

81      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmében vett támogatásnak való minősítéshez az e rendelkezésben előírt valamennyi feltétel teljesülése szükséges. Először is, a beavatkozásnak az állam által vagy állami forrásból kell történnie. Másodszor, alkalmasnak kell lennie arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet. Harmadszor, szelektív előnyt kell megtestesítenie. Negyedszer, torzítania kell a versenyt, vagy azzal kell fenyegetnie (lásd a Bíróság C‑280/00. sz., Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. július 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑7747. o., a továbbiakban: Altmark‑ügyben hozott ítélet] 74. és 75. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, továbbá a C‑172/03. sz. Heiser‑ügyben 2005. március 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑1627. o.] 27. pontját).

82      A jelen ügyben a felperes előadja, hogy a Közösségen belüli kereskedelem érintettségére és a versenyre való hatásra vonatkozó feltételek nem teljesülnek.

83      E két feltétel értékelése keretében a Bizottságnak nem kell bizonyítania, hogy a támogatásoknak tényleges hatása van a tagállamok közötti kereskedelemre, és hogy a versenyt ténylegesen torzítják, hanem csak azt kell megvizsgálnia, hogy e támogatások képesek‑e érinteni e kereskedelmet és torzítani a versenyt (lásd a fenti 62. pontban hivatkozott Unicredito Italiano ügyben hozott ítélet 54. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

84      Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy támogatási program esetében a Bizottság a kérdéses program jellemzőinek vizsgálatára szorítkozhat, amikor a határozatának indokolásában azt értékeli, hogy e program az általa előírt jellemzők folytán lényegében azokat a vállalkozásokat részesíti‑e előnyben, amelyek részt vesznek a tagállamok közötti kereskedelemben (a fenti 64. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet).

85      Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a tevékenységeit a közösségi piacon folytató vállalkozásnak nyújtott minden támogatás alkalmas versenytorzítások okozására és a tagállamok közötti kereskedelem érintésére (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑92/00. és T‑103/92. sz., Diputación Foral de Álava kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1385. o.] 72. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

86      Továbbá nincs olyan küszöb vagy százalék, amely alatt a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét ki lehet zárni. Ugyanis a támogatás viszonylag csekély jelentősége vagy a kedvezményezett vállalkozás viszonylag kis mérete eleve nem zárja ki a tagállamok közötti kereskedelem esetleges érintettségét (a Bíróság C‑142/87. sz., Belgium kontra Bizottság, ún. „Tubemeuse”‑ügyben 1990. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑959. o.] 43. pontja, a C‑278/92–C‑280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. szeptember 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑4103. o.] 42. pontja és a fenti 81. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet 81. pontja).

87      Sőt, a Bíróság kimondta, hogy egyáltalán nincs kizárva, hogy egy olyan vállalkozásnak adott közpénzből nyújtott támogatás, amely csak helyi vagy regionális szállítási szolgáltatásokat nyújt, és a származási államán kívül nem nyújt szállítási szolgáltatásokat, az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében mégis hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. Ugyanis amikor egy tagállam közpénzből támogatást nyújt egy vállalkozásnak, az e vállalkozás által nyújtott szállítási szolgáltatások fenntarthatók vagy növelhetők, ami azt eredményezi, hogy másik tagállamban letelepedett vállalkozásoknak kevesebb esélyük van arra, hogy ezen állam piacán szállítási szolgáltatásokat nyújtsanak (a fenti 81. pontban hivatkozott Altmark‑ügyben hozott ítélet 77. és 78. pontja).

88      A jelen ügyben a verseny érintettségére vonatkozó feltételt illetően meg kell állapítani, hogy a felperes – noha valóban úgy érvelt, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok nem tevékenykednek versenypiacokon, és ezzel kapcsolatban különösen a saját tevékenységi ágazataira hivatkozott – semmilyen hiteles bizonyítékkal nem szolgált azon állítás alátámasztására, miszerint a helyi közszolgáltatások ágazatai akkoriban nem voltak kitéve a versenynek. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben számos ágazatot érintő támogatási programról, nem pedig olyan különböző támogatási programokról van szó, amelyek mindegyike konkrét ágazatot érint.

89      Azon tény, hogy a kérdéses támogatási program kizárólag a 142/90 törvény szerinti társaságokra alkalmazandó – függetlenül azok tevékenységeitől –, és azon körülmény, hogy e vállalkozások ténylegesen különböző gazdasági ágazatokban tevékenykednek, amelyek közül több ki van téve a versenynek, elegendő annak megállapítására, hogy a kérdéses intézkedés önmagában alkalmas a verseny és a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására.

90      E tekintetben jelezni kell, hogy – ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (73) és (84) preambulumbekezdésében megjegyezte – az érintett ágazatok közül néhányat, úgymint a gyógyszerkészítmény‑, hulladék‑, gáz‑, villamosenergia‑ és vízágazatot a kérdéses intézkedések hatálybalépésekor bizonyos mértékű verseny jellemezte.

91      Ráadásul meg kell állapítani, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok tevékenységi ágazataiban a vállalkozások versenyben állnak egymással a különböző helyi önkormányzatok helyi közszolgáltatási koncesszióinak elnyerése érdekében, és hogy az említett koncessziók piaca a versenynek kitett piac (a megtámadott határozat (67) és (68) preambulumbekezdése).

92      A verseny és így az államok közötti kereskedelemre való hatás amiatti hiányára alapított érvet, hogy az érintett szolgáltatásokat valójában közvetlenül a 142/90 törvény szerinti társaságoknak ítélték oda, el kell utasítani. Egyrészről a közvetlen odaítélés nem kérdőjelezi meg a fenti pontokban tett azon állítást, miszerint a kérdéses piacot legalábbis bizonyos mértékű verseny jellemezte. Másrészről az érv inkább a kérdéses intézkedések versenyre gyakorolt korlátozó hatásainak, nem pedig az érintett piacon fennálló verseny hiányának bizonyítására irányul. Ahogyan ugyanis a Bizottság a megtámadott határozat (71) preambulumbekezdésében hangsúlyozza, nem zárható ki, hogy magának a 142/90 törvény szerinti társaságok javára nyújtott támogatásnak a fennállása arra ösztönözte a helyi önkormányzatokat, hogy a koncessziók nyílt eljárások keretében történő odaítélése helyett a szolgáltatásokkal közvetlenül e társaságokat bízzák meg.

93      Ami konkrétan azon kérdést illeti, hogy az érintett intézkedések torzították‑e a piacon fennálló verseny mértékét, vagy fenyegettek‑e ezzel, meg kell állapítani, hogy a kérdéses intézkedések erősítették a 142/90 törvény szerinti társaságok versenyhelyzetét az érintett piacon tevékenykedő minden más olasz vagy külföldi vállalkozáshoz képest. Ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (62) preambulumbekezdésében helyesen megjegyzi, azon vállalkozások, amelyeknek jogi formája nem tőketársaság, és amelyek tőkéjének többsége nem helyi önkormányzatok tulajdonában van, hátrányba kerülnek, amikor részt kívánnak venni bizonyos területen bizonyos szolgáltatásnyújtás odaítélésére vonatkozó ajánlati felhívásban.

94      Ezenkívül a 142/90 törvény szerinti társaságok tevékenységei nem korlátozódnak a helyi közszolgáltatások ágazatára. Ennélfogva a kérdéses intézkedés megkönnyítheti az említett társaságok versenynek kitett egyéb piacokra való terjeszkedését, torzító hatásokat okozva ezzel még a helyi közszolgáltatásoktól eltérő egyéb ágazatokban is. A Corte suprema di cassazione (Semmítőszék, Olaszország) által az 1995. május 6‑i 4989. sz. ítéletben, valamint a Consiglio di Stato (Államtanács, Olaszország) által a 2001. szeptember 3‑i 4586. sz. ítéletben értelmezett 142/90 törvényből e tekintetben kitűnik, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok mind Olaszországban, mind külföldön más területeken, valamint az alapító okiratukban előírt közszolgáltatásoktól eltérő területeken is tevékenykedhetnek, kivéve ha ez számottevő mértékben von el tőlük forrásokat és eszközöket, és ha ez az érintett önkormányzatnak kárt okozhat.

95      A fentiekből következik, hogy az érintett intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget.

96      Az államok közötti kereskedelem érintettségére vonatkozó feltételt illetően mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy azon tény, hogy a 142/90 törvény szerinti társaságok kizárólag nemzeti piacukon vagy származási területükön tevékenykednek, nem meghatározó. Az államok közötti kereskedelmet ugyanis érinti a kérdéses intézkedés, amikor a más tagállamban letelepedett vállalkozásoknak kevesebb esélyük van arra, hogy az olasz piacon szolgáltatásokat nyújtsanak (lásd a fenti 87. pontot).

97      Így a Bizottság a megtámadott határozat (70) preambulumbekezdésében helyesen állapította meg, hogy az érintett intézkedés akadályt jelenthet azon külföldi vállalkozások számára, amelyek Olaszországban kívánnak letelepedni, vagy ott kívánják szolgáltatásaikat nyújtani, és így az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében érinti a Közösségen belüli kereskedelmet.

98      Egyrészről ugyanis a kérdéses intézkedés kárt okoz azon külföldi vállalkozásoknak, amelyek Olaszországban ajánlatot tesznek helyi közszolgáltatási koncessziókra, mivel a kérdéses program kedvezményezett közvállalkozásai versenyképesebb árakat tudnak ajánlani, mint nemzeti vagy közösségi versenytársaik, akik e program előnyeiből nem részesülnek. Másrészről az érintett intézkedés más tagállamok vállalkozásai számára kevésbé vonzóvá teszi az olaszországi helyi közszolgáltatások ágazatába való beruházást (például többségi részesedésszerzés útján), mivel a felvásárolt vállalkozások az új részvényeseik természete miatt nem részesülhetnének az érintett intézkedés előnyeiből (vagy azokat elveszíthetnék) (lásd a megtámadott határozat (69) preambulumbekezdését).

99      A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére és a verseny torzítására vonatkozó feltételek a jelen ügyben teljesülnek.

100    Ami a megtámadott határozatban e két feltétel tekintetében az indokolási kötelezettség állítólagos megsértését illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (62)–(64), (69), (73), illetve (74) preambulumbekezdésében röviden, de világosan kifejtette azon okokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség torzítja a versenyt, és érinti a tagállamok közötti államközi kereskedelmet. Ezenkívül – ahogyan a Bíróság már kimondta – a Bizottság nem köteles a már nyújtott támogatások tényleges hatásait bizonyítani (a Bíróság C‑301/87. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1990. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑307. o.] 33. pontja).

101    A fentiek összességéből következik, hogy a második jogalapot el kell utasítani.

 A kérdéses intézkedések új támogatásoknak való minősítése miatt az EK 88. cikk (1) bekezdésének megsértésére, és következésképpen az eljárási szabályok és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, harmadik jogalapról

 A felek érvei

102    E jogalap keretében a felperes másodlagosan úgy érvel, hogy a kérdéses intézkedés létező támogatás, és következésképpen a Bizottság megsértette az EK 87. cikket, valamint a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontjának i. és v. alpontját. Továbbá arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatban e tekintetben megsértették az indokolási kötelezettséget.

103    A jogalap két részből áll.

104    Az első rész keretében a felperes úgy véli, hogy a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontjának v. alpontja értelmében vett létező támogatásokról van szó, mivel az érintett piacok a referencia‑időszakban nem voltak kitéve a versenynek. A 142/90 törvény szerinti társaságok ugyanis csak a hovatartozásuk szerinti területen, kizárólagossági rendszerben tevékenykedhettek. Így a kérdéses intézkedés legkorábban az érintett ágazatok versenynek való állítólagos megnyitását követően mindenképpen állami támogatássá vált.

105    A 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontjának i. alpontjára alapított második rész keretében a felperes úgy érvel, hogy a közérdekű szolgáltatások helyi önkormányzatok és önkormányzati vállalkozások által monopóliumrendszerben történő működtetése a múlt évszázad eleje óta mentes az adó alól.

106    A felperes szerint folytonosság volt egyrészről a helyi önkormányzatokat és önkormányzati vállalkozásokat a helyi közszolgáltatások működtetésével kapcsolatos tevékenységek címén megillető kedvezményes adórendszer, másrészről pedig a 142/90 törvény szerinti társaságokat megillető, a társasági adó alóli hároméves mentesség között. Az önkormányzati vállalkozások és a 142/90 törvény szerinti társaságok ugyanis lényegében ugyanazon jogalanyt testesítik meg.

107    A Bizottság tehát nem tett eleget az annak bizonyítására vonatkozó kötelezettségének, hogy az új intézkedés az „eredeti program lényegét” érintette, ami alapvető feltétele annak, hogy az Elsőfokú Bíróság T‑195/01. és T‑207/01. sz., Government of Gibraltar kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. április 30‑án hozott ítélete (EBHT 2002., II‑2309. o.) értelmében valamely létező támogatást új támogatásnak lehessen minősíteni. A kérdéses adóelőnyöket nem módosították, a kedvezményezettek kategóriáját pedig nem terjesztették ki.

108    Az időbeli választóvonal, amelyet a Bizottság az önkormányzati vállalkozásokra vonatkozó, illetve a 142/90 törvény szerinti társaságokra vonatkozó rendszer között húzott, nem fogadható el, mivel az önkormányzati vállalkozások a 142/90 törvény szerinti társaságokká történő alakításukig – amelyre csak az új adórendszer bevezetésekor került sor – továbbra is részesültek a régi adórendszer előnyeiből. Ennélfogva a 142/90 törvény szerinti társaságok 1990 és 1993 között sosem voltak jövedelemadónak alávetve.

109    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság érvelése ellentmondásos, mivel először is az átruházásokat terhelő adók alóli mentesség tekintetében elismeri a 142/90 törvény szerinti társaságok és a régi önkormányzati vállalkozások közötti gazdasági és lényegi azonosság fennállását, majd a társasági adó alóli hároméves mentesség elemzésekor ezen azonosságot figyelmen kívül hagyja.

110    A felperes szerint sem a 142/90 törvény 22. cikke (3) bekezdésének megfogalmazása, sem a Bizottság által hivatkozott nemzeti ítélkezési gyakorlat nem tesz különbséget tárgyi és területi hatály tekintetében a 142/90 törvény szerinti társaságok és az önkormányzati vagy különleges vállalkozások között.

111    A beavatkozók csatlakoznak a felperes álláspontjához és érveléséhez.

112    A Bizottság úgy véli, hogy e jogalapot el kell utasítani.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

113    A Bíróság a C‑44/93. sz. Namur‑Les assurances du crédit ügyben 1994. augusztus 9‑én hozott ítéletében (EBHT 1994., I‑3829. o.) kimondta, hogy mind az EK 88. cikk rendelkezéseinek tartalmából, mind pedig célkitűzéseiből kitűnik, hogy az e cikk (1) bekezdése értelmében vett létező támogatásoknak kell tekinteni azon támogatásokat, amelyek az EK‑Szerződés hatálybalépésének időpontja előtt léteztek, és azokat, amelyeket az EK 88. cikk (3) bekezdésében foglalt feltételekkel – ideértve az e cikknek a Bíróság által a 120/73. sz. Lorenz‑ügyben 1973. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 1973., 1471. o.) 4–6. pontjában adott értelmezéséből eredő feltételeket is – szabályszerűen végre lehetett hajtani, míg az ez utóbbi rendelkezésben előírt bejelentési kötelezettség alá tartozó új támogatásoknak kell tekinteni a támogatások nyújtására vagy módosítására irányuló intézkedéseket, miközben a módosítások vagy létező támogatásokra, vagy a Bizottságnak bejelentett eredeti tervekre vonatkozhatnak.

114    A létező támogatásokat illetően a 659/1999 rendelet 1. cikkének b) pontja átvette és rögzítette az ítélkezési gyakorlat által kialakított szabályokat.

115    E rendelkezés értelmében létező támogatást jelent:

i.      minden olyan támogatás, amely az EK‑Szerződésnek az érintett tagállamban történő hatálybalépését megelőzően már létezett;

ii.      minden engedélyezett támogatás, azaz a Bizottság vagy a Tanács által engedélyezett támogatási programok és egyedi támogatások;

iii.      minden olyan támogatás, amelyet engedélyezettnek kell tekinteni, ha a Bizottság főszabály szerint a teljes bejelentés kézhezvételét követő naptól számított, az előzetes vizsgálat lefolytatásához rendelkezésére álló két hónapon belül nem fogadott el határozatot;

iv.      minden olyan támogatás, amely tekintetében a visszatéríttetésre vonatkozó tízéves jogvesztő határidő lejárt;

v.      minden olyan támogatás, amelyet létező támogatásnak kell tekinteni, mert megállapítható, hogy a hatálybalépése idején nem minősült támogatásnak, és ezt követően – a közös piac fejlődésének eredményeként, és anélkül hogy a tagállam módosította volna – vált támogatássá. Egyes intézkedéseknek egy tevékenység közösségi jog általi liberalizálását követő támogatássá válása során az ilyen intézkedések a liberalizációra megállapított időpontot követően nem minősülnek létező támogatásnak.

116    Ezt követően az említett rendelet 1. cikkének c) pontja értelmében a létező támogatások bármilyen módosítását új támogatásnak kell tekinteni.

117    Lényegében a támogatások nyújtására vagy létező támogatások módosítására irányuló intézkedések új támogatásokat jelentenek. Különösen, amikor a módosítás magának az eredeti programnak a lényegét érinti, e program új támogatási programmá alakul. Nem lehet azonban kérdéses az ilyen lényegi módosítás, amikor az új elem az eredeti programtól egyértelműen elválasztható (a fenti 107. pontban hivatkozott Government of Gibraltar egyesített ügyekben hozott ítélet 109–111. pontja).

118    A jelen ügyben nem vitatott, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség nem tartozik a 659/1999 rendelet 1. cikkének b) pontjában említett, valamely támogatási intézkedés létező támogatásnak való tekintését lehetővé tevő második, harmadik és negyedik helyzet hatálya alá. Sőt, ezekre a felperes nem is hivatkozott.

119    Az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy először is a jelen jogalap második részét célszerű megvizsgálni.

120    A 659/1999 rendelet 1. cikkének b) pontjában említett első helyzetet illetően először is meg kell állapítani, hogy a társasági adó alóli hároméves mentességet a 331/93 törvényrendelet és az 549/95 törvény vezette be. 1990‑ben, amikor a 142/90 törvény bevezette a helyi közszolgáltatások kezelése érdekében a helyi önkormányzatok rendelkezésére álló, szervezetet érintő jogi lehetőségek reformját, többek között a többségi köztulajdonban lévő korlátozott felelősségű társaságok létrehozásának lehetőségét, e társaságok számára nem írtak elő semmilyen jövedelemadó alóli mentességet.

121    Ugyanis az 1990 és a 331/93 törvényrendelet 66. cikkének 1993. augusztus 30‑i hatálybalépése között létrehozott, a 142/90 törvény szerinti valamennyi társaság alá volt vetve a jövedelemadónak.

122    Következésképpen – ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (91) preambulumbekezdésében helyesen érvelt – a helyi önkormányzatokra alkalmazandó adórendszernek a 142/90 törvény szerinti társaságokra való kiterjesztése érdekében az olasz jogalkotónak az EK‑Szerződés hatálybalépését követő több évtizeddel új jogszabályt kellett elfogadnia.

123    Ezenkívül, még ha el is fogadjuk, hogy az önkormányzati vállalkozások adómentességét az EK‑Szerződés hatálybalépése előtt vezették be, és az 1995‑ig hatályban maradt, a 142/90 törvény szerinti társaságok lényegesen különböznek az önkormányzati vállalkozásoktól. Márpedig az önkormányzati és különleges vállalkozások tekintetében fennálló adóelőnyök új kedvezményezetti kategóriára – úgymint a 142/90 törvény szerinti társaságokra – történő kiterjesztése az eredeti programtól elválasztható módosítást jelent. Ahogyan ugyanis a Consiglio di Stato a 2001. szeptember 3‑i 4586. sz. ítéletében megjegyezte, a 142/90 törvény szerinti társaságok és az önkormányzati vállalkozások között jogi különbségek vannak, különösen mivel az előbbiek nincsenek alávetve az utóbbiakat érintő szigorú területi korlátozásnak, és az előbbiek tevékenységi területei sokkal kiterjedtebbek. Így ahogyan a fenti 94. pontban már hangsúlyt kapott, a 142/90 törvény szerinti társaságok mind Olaszországban, mind külföldön a referenciaterületen kívül, valamint az alapító okiratukban előírt közszolgáltatástól eltérő területeken is tevékenykedhetnek, kivéve ha ez számottevő mértékben von el tőlük forrásokat és eszközöket, és ez az érintett önkormányzatnak kárt okozhat.

124    Következésképpen – ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (92) preambulumbekezdésében kifejti – még ha a 142/90 törvény szerinti társaságok jogok és kötelezettségek tekintetében az önkormányzati vállalkozások helyébe is léptek, a tárgyi és földrajzi tevékenységi területeiket meghatározó jogszabály lényegesen megváltozott.

125    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy az 549/95 törvény 3. cikke (70) bekezdésének és a 331/93 törvényrendelet 66. cikke (14) bekezdésének együttesen értelmezett rendelkezései által bevezetett, a társasági adó alóli hároméves mentesség nem tartozik a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja i. alpontjának hatálya alá.

126    A jelen jogalapnak a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjára alapított első részét illetően ki kell emelni, hogy e rendelkezés csak olyan intézkedésekre alkalmazható, amelyek végrehajtásuk időpontjában nem jelentettek támogatásokat. E tekintetben elegendő megállapítani, hogy – ahogyan a Bizottság a megtámadott határozat (83)–(85) preambulumbekezdésében kifejti – a kérdéses intézkedést olyan időpontban vezették be, amikor a piacok – noha nagy valószínűséggel különböző mértékben – mindenképpen ki voltak téve a versenynek. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség nem tartozik a 659/1999 rendelet 1. cikke b) pontja v. alpontjának hatálya alá.

127    E megállapítást nem kérdőjelezi meg a felperes azon állítása, miszerint az energiatermelést csak 1999‑ben liberalizálták. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a jelen ügyben több ágazatot érintő, konkrét vállalkozási kategóriát célzó támogatási programról van szó. Ennélfogva nem követelhető, hogy a Bizottság ágazatonkénti vizsgálatot folytasson. Ez nem zárja ki azt, hogy bizonyos konkrét eseteket létező támogatásoknak lehessen tekinteni. A Bizottság a megtámadott határozatban ezért vette figyelembe e lehetőséget (a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdése).

128    Ezért nem állapítható meg az indokolási kötelezettség megsértésének fennállása.

129    Végül ami az átruházásokat terhelő adók alóli mentesség vizsgálata és a társasági adó alóli hároméves mentesség aszerinti vizsgálata közötti amiatti állítólagos ellentmondást illeti, hogy a Bizottság az önkormányzati vállalkozásokat és a 142/90 törvény szerinti társaságokat gazdaságilag és lényegében elkülönülő jogalanyoknak tekinti, vagy nem, meg kell jegyezni, hogy a Bizottság az olasz kormány által szolgáltatott információkra támaszkodva a megtámadott határozatban kifejtette, hogy úgy ítélte meg, hogy az első mentességet igazolja az érintett rendszer természete és általános szerkezete. Anélkül, hogy ezen értékelés megalapozottságáról nyilatkozni kellene, ki kell emelni, hogy azon tény, hogy a Bizottság az átruházásokat terhelő adók alóli mentességet illetően esetlegesen tévedett, nem jár azzal, hogy a megtámadott határozat más részét meg kellene semmisíteni.

130    A fentiekre tekintettel a harmadik jogalapot el kell utasítani.

 Az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának megsértésére és az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, negyedik jogalapról

 A felek érvei

131    E jogalap keretében a felperes előadja, hogy a Bizottság tévedett, amikor kizárta, hogy a kérdéses intézkedés az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében a közös piaccal összeegyeztethető állami támogatás. A kérdéses intézkedés közös piaccal való, e rendelkezésből szerinti összeegyeztethetősége a felperes szerint abból ered, hogy az intézkedés lehetővé tette az önkormányzati vállalkozások szerkezetátalakítását és a versenypiacra való áttérést. Ennélfogva a Bizottság a megtámadott határozatban a jelen ügyet tévesen értékelte.

132    Ezenkívül a Bizottság által a megtámadott határozatban végzett elemzés ellentmondásos, mivel a Bizottság nem tekintette relevánsnak a közigazgatási eljárásban beavatkozó vállalkozások által hivatkozott korábbi eseteket, úgymint az önkormányzati szállítási vállalkozások társasági adó alóli mentességének eltörlését célzó átmeneti rendelkezésekről szóló 1999. november 10‑i bizottsági határozatot (HL C 379., 11. o.) és a Franciaország által a francia kikötői ágazat javára végrehajtani kívánt támogatási programról szóló, 1999. december 22‑i 2000/410/EK határozatot (HL 2000. L 155., 52. o.). A jelen ügyhöz hasonlóan az e két határozatban kérdéses adóintézkedések a monopóliumrendszerről a liberalizált rendszerre való áttérést kívánták biztosítani.

133    A felperes úgy érvel, hogy a kérdéses intézkedés elfogadása nélkül sosem valósult volna meg az önkormányzati vállalkozások tőketársaságokká történő alakítása. Az említett intézkedés nélkülözhetetlen volt annak elősegítéséhez, hogy a helyi közszolgáltatásokat úgy tegyék ki a versenynek, hogy közben biztosítva legyen a hatóságok és a szolgáltatásnyújtók közötti pénzügyi viszonyok átláthatósága. A kérdéses intézkedés azon alapvető követelménynek felelt meg, hogy a közszolgáltatás végrehajtása folyamatosságának veszélyeztetése nélkül e vállalkozások szerkezetátalakításához átmeneti időszakot biztosítsanak. A felperes az indokolási kötelezettség e tekintetben való megsértésére is hivatkozik.

134    A beavatkozók csatlakoznak a felperes álláspontjához és érveléséhez.

135    A Bizottság úgy véli, hogy e jogalap nem foghat helyt. A kérdéses intézkedést ugyanis azért nyilvánította a közös piaccal összeegyeztethetetlennek, mivel az sérti az EK 43. cikket, amit a felperes nem vitatott. Másodlagosan a Bizottság a jelen jogalap megalapozottságát vitatja.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

136    Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik az EK 87. cikk (3) bekezdése területén (a Bíróság 310/85. sz., Deufil kontra Bizottság ügyben 1987. február 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 901. o.] 18. pontja). A közösségi bíróság általi felülvizsgálatnak tehát arra kell szorítkoznia, hogy betartották‑e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget, helyesen állapították‑e meg a tényeket, valamint hogy nem áll‑e fenn nyilvánvaló értékelési hiba vagy hatáskörrel való visszaélés.

137    Továbbá az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott támogatásoknak – annak érdekében, hogy azokat az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerint a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítsák – koherens szerkezetátalakítási tervhez kell kapcsolódniuk, amelyet valamennyi szükséges információval be kell nyújtani a Bizottságnak (a Bíróság C‑17/99. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2001. március 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑2481. o.] 45. pontja).

138    A jelen ügyben, ami a megtámadott határozat indokolását illeti, a határozatból kitűnik, hogy a Bizottság először is a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentéséhez és szerkezetátalakításához nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatás (HL 1999. C 288., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 322. o.) tekintetében, majd az említett iránymutatástól függetlenül is megvizsgálta, hogy a támogatás az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján a közös piaccal összeegyeztethetőnek ítélhető‑e. E tekintetben kifejtette, milyen okokból jutott nemleges következtetésre (a megtámadott határozat (97) és azt követő preambulumbekezdései).

139    Továbbá az ügy irataiból egyértelműen kitűnik, hogy nem teljesültek az ahhoz megkövetelt feltételek, hogy a társasági adó alóli hároméves mentesség az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontjában előírt eltérésben részesüljön. A társasági adó alóli hároméves mentesség nem célozta a kedvezményezettek jövedelmezőségének helyreállítását, és nem volt nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára fenntartva. Még ha feltételezzük is, hogy erről volt szó, semmilyen szerkezetátalakítási tervet, és semmilyen, a kérdéses támogatás nyújtásában rejlő versenytorzítások ellensúlyozását célzó intézkedést nem nyújtottak be. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint a nehéz helyzetben lévő vállalkozásoknak nyújtott támogatásoknak – annak érdekében, hogy azokat az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerint a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítsák – koherens szerkezetátalakítási tervhez kell kapcsolódniuk, amelyet valamennyi szükséges információval be kell nyújtani a Bizottságnak (a Bíróság C‑17/99. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2001. március 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑2481. o.] 45. pontja).

140    Azon érvet illetően, miszerint a kérdéses intézkedés megkönnyítette a monopolisztikus piacgazdaságról a versenypiaci gazdaságra való áttérést, ki kell emelni, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a kérdéses intézkedés miért eredményezte volna a verseny erősödését. Ahogyan ugyanis már kiemelésre került, az érintett piacokat már bizonyos mértékű verseny jellemezte, következésképpen a kérdéses intézkedés torzíthatta a versenyt.

141    Ami a jelen ügyben, illetve a Bizottság egyéb határozataiban követett megközelítés közötti állítólagos ellentmondást illeti, ki kell emelni, hogy a felperes által hivatkozott két határozatból kitűnik, hogy a kérdéses helyzetek nem hasonlíthatók a jelen ügyhöz. Ami az 1999. november 10‑i határozatot illeti, – ahogyan a Bizottság helyesen érvelt – az említett ügyben az adómentesség kedvezményezettjei a saját hazai piacuk megnyitásáig nem vehettek részt referenciaterületükön kívül ajánlati felhívásokban. Ami a 2000/410 határozatot illeti, az ezen ügyben kérdéses támogatások nyújtását a meglévő felszerelések átruházását és lecserélését célzó beruházások megvalósításától tették függővé.

142    Következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

 A visszatéríttetés elrendelésének jogellenességére, valamint a bizalomvédelem és az arányosság elvének megsértésére alapított, ötödik jogalapról

143    E jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy jogellenesen rendelték el, hogy az Olasz Köztársaság a kedvezményezettekkel téríttesse vissza a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított programok értelmében nyújtott támogatást, valamint hivatkozik a bizalomvédelem és az arányosság elvének megsértésére is. E jogalap két részből áll.

 A felek érvei

–       A visszatéríttetés elrendelésének a kérdéses intézkedés elvont értékelése tekintetében való jogellenességére alapított első részről

144    A felperes szerint a megtámadott határozat 3. cikke elrendeli, hogy az Olasz Köztársaság téríttesse vissza a 142/90 törvény szerinti társaságok által kapott valamennyi támogatást, noha a Bizottság elismerte annak lehetőségét, hogy bizonyos támogatások – anélkül, hogy azokat azonosította volna – a közös piaccal nem összeegyeztethetetlenek. A felperes szerint az Olasz Köztársaság így olyan igen összetett ténybeli elemzést köteles elvégezni, amely tekintetében a mérlegelési jogkör messze meghaladja hatásköreit, és fennáll annak a veszélye, hogy támogatásoknak nem minősülő vagy létező támogatásoknak minősülő vagy a közös piaccal esetlegesen összeegyeztethető vagy a Bizottság valamely későbbi határozatában a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánított intézkedéseket téríttet vissza.

145    A felperes szerint, figyelemmel a visszatéríttetés Bizottság általi elrendelését kísérő eljárási keret hiányára, magának a Bizottságnak vagy részletesen meg kell vizsgálnia azon különböző eseteket, amelyekben a visszatéríttetést ténylegesen el lehet rendelni, vagy pedig a program elvont értékelésére kell szorítkoznia. Ez utóbbi esetben le kell mondania a nyújtott támogatások visszatéríttetésének elrendeléséről.

146    A felperes kiemeli, hogy ellentmondás van a Bizottság érvelésében, amikor az egyrészről kimondja, hogy a nemzeti hatóságok az egyedi támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinthetik (a megtámadott határozat (126) preambulumbekezdése), másrészről pedig azt állítja, hogy a Bizottság az állami támogatások közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelésére kizárólagos hatáskörrel rendelkezik.

147    A felperes nem vitatja a fenti 64. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre való utalást, azonban azt állítja, hogy meg kell határozni azon időpontot, amikor az egyedi esetek konkrét elemzését el kell végezni: ezen időpontnak a határozat Bizottság általi elfogadása időpontjának kell lennie.

148    A felperes továbbá azt állítja, hogy a Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlat csak olyan esetekre vonatkozik, amelyekben a jelen üggyel ellentétben a kedvezményezettek különböző egyedi helyzete miatt lehetetlen volt megkülönböztetni a vitatott támogatásokat. A Bíróság így két ítéletben kifejezetten elmarasztalta a Bizottságot amiatt, mert a ténybeli elemek alapján nem tett különbséget a vizsgált támogatások között (a C‑351/98. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 26‑án hozott ítélet [EBHT 2002., I‑8031. o.] és a C‑409/00. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2003. február 13‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑1487. o.]).

149    A beavatkozók csatlakoznak a felperes álláspontjához és érveléséhez.

150    A Bizottság a felperes által felhozott valamennyi érvet vitatja.

–       A jogalapnak a bizalomvédelem és az arányosság elve megsértésére alapított második részéről

151    A felperes előadja, hogy a visszatéríttetésnek a megtámadott határozat 3. cikkében foglalt elrendelése semmis, mivel a Bizottság megsértette a bizalomvédelem és az arányosság általános elvét.

152    Úgy véli, hogy számos tényező hozzájárult ahhoz, hogy ténylegesen bízott a kérdéses intézkedés jogszerűségében, úgymint az egymást követő két adórendszer azonosságára vonatkozó meggyőződése, az olasz hatóságok magatartása, és végül a Bizottság magatartása, mivel csak a kérdéses intézkedés elfogadását követő négy évvel indította meg a hivatalos vizsgálati eljárást, és ezen eljárás során nem válaszolt a felperes által előadott érvekre, és a három évig tartó vizsgálat során nem élt a 659/1999 rendelet 10. és 11. cikkében biztosított rendelkezési jogkörével sem.

153    Mindenesetre a társasági adó alóli hároméves mentességnek az olasz jogalkotó általi elfogadása miatt a felperes az 1997‑től 1999‑ig tartó időszakra nem fizethetett társasági adót, mivel valamely vállalkozásról nem feltételezhető, hogy a nemzeti jogszabály által elő nem írt adót fizet.

154    Végül a felperes előadja, hogy a piaci feltételeknek és a vállalkozások helyzetének alapvető változása miatt a támogatások visszatéríttetése nyilvánvalóan nem alkalmas a korábbi helyzet visszaállítására, következésképpen nem igazolt. Továbbá a társasági adó alóli hároméves mentesség előnyeiből nem a 142/90 törvény szerinti társaságok, hanem a részvényes helyi önkormányzatok részesültek.

155    A beavatkozók a jogalap e részét illetően csatlakoznak a felperes álláspontjához és érveléséhez.

156    A Bizottság a felperes által felhozott valamennyi érvet vitatja.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

157    Ahogyan az Elsőfokú Bíróság a fenti 62. pontban emlékeztetett, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság támogatási program esetében a program jellemzőinek elemzésére szorítkozhat.

158    Az ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy valamely támogatási programra vonatkozó nemleges határozatnak nem kell elemzést tartalmaznia az e program alapján egyedi esetekben nyújtott támogatásokról. Csak a támogatások visszatéríttetésének szakaszában lesz szükséges minden egyes érintett vállalkozás egyedi helyzetének vizsgálata (a fenti 64. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 91. pontja).

159    Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogellenes támogatás visszatéríttetés útján történő megszüntetése, valamint kamatainak megfizetése a támogatás közös piaccal való összeegyeztethetetlensége megállapításának logikus következménye (a Bíróság fenti 86. pontban hivatkozott Tubemeuse‑ügyben hozott ítéletének 66. pontja, C‑169/95. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1997. január 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑135. o.] 47. pontja és C‑110/02. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 2004. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑6333. o.] 41. pontja).

160    E tekintetben ki kell továbbá emelni, hogy ezen ítélkezési gyakorlat mind az egyedi támogatásokra, mind pedig a támogatási program keretében kifizetett támogatásokra alkalmazandó.

161    A támogatási program általános és elvont elemzése azonban nem zárja ki, hogy egyedi esetben az e program alapján nyújtott összeg kikerüljön az EK 87. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alól például azért, mert az egyedi támogatásnyújtás a de minimis szabályok hatálya alá tartozik. E megfontolás ad magyarázatot a megtámadott határozat (72), (85) és (126) preambulumbekezdésében foglalt fenntartásokra.

162    A nemzeti hatóságok szerepe – amikor a Bizottság valamely támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozatot hoz – valóban e határozat végrehajtására korlátozódik, és e hatóságok e tekintetben semmilyen mérlegelési mozgástérrel nem rendelkeznek (a Bíróság 78/76. sz., Steinicke & Weinlig ügyben 1977. március 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1977., 595. o.] 10. pontja). Ez azonban nem zárja ki, hogy a nemzeti hatóságok az említett határozat végrehajtása során e fenntartásokat figyelembe vegyék. Következésképpen a felperes érvelésével ellentétben a Bizottság csupán az EK 87. cikk értelmében vett támogatások, nem pedig azon összegek visszatéríttetését rendeli el, amelyek – noha a kérdéses program címén fizették ki azokat – nem képeznek támogatást, vagy pedig létező vagy a közös piaccal összeegyeztethető támogatást képeznek valamely csoportmentességi rendelet vagy a Bizottság egyéb határozata értelmében.

163    Ami a megtámadott határozat amiatti állítólagos jogellenességét illeti, hogy az Olasz Köztársaság köteles meghatározni, mely konkrét intézkedések jelentenek támogatásokat, ki kell emelni, hogy az ilyen elemzés adott esetben az EK 10. cikknek megfelelően a Bizottsággal folytatott párbeszéd keretében valósul meg. Ezenkívül a támogatás fogalma jogi jellegű, és objektív elemek alapján értelmezendő. Sőt, a nemzeti bíróság hatáskörrel rendelkezik a támogatás és a létező támogatás fogalmainak értelmezésére, és rendelkezhet az adott esetek esetleges sajátosságairól, szükség esetén előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéssel fordulva a Bírósághoz.

164    Ráadásul, a felperes azon állításának elfogadása, miszerint valamely támogatási programnak az egyedi alkalmazási esetek részletes elemzése nélküli elvont értékelése nem eredményezheti a visszatéríttetés elrendelését, rendszeresen kizárná a jogalap nélkül kifizetett támogatások visszatéríttetésének lehetőségét, és így az EK 87. és az EK 88. cikket megfosztaná értelmétől. Ilyen esetben a Bizottság – a támogatások közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelésére hatáskörrel rendelkező egyetlen hatóság – számára lehetetlen lenne, hogy a támogatási programok számos alkalmazási esetét megvizsgálja.

165    A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy valamely támogatás kedvezményezett vállalkozásai főszabály szerint csak akkor bízhatnak jogosan a támogatás szabályszerűségében, ha azt az EK 88. cikkben előírt eljárás betartásával nyújtották. Valamely gondos gazdasági szereplőnek ugyanis főszabály szerint meg kell tudni győződnie arról, hogy ezen eljárást betartották‑e (a Bíróság fenti 159. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1997. január 14‑én hozott ítéletének 51. pontja). Nem kizárt azonban, hogy rendkívüli körülmények esetén valamely jogellenes támogatás kedvezményezettje jogosan bízhat e támogatás szabályszerűségében (a Bíróság C‑5/89. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1990. szeptember 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑3437. o.] 16. pontja).

166    Márpedig a jelen ügyben a kérdéses támogatási programot az EK 88. cikket megsértve nem jelentették be a Bizottságnak, és a felperes nem hivatkozik semmilyen olyan rendkívüli körülményre, amely az állítólagos jogos bizalmat igazolhatná. Különösen az egymást követő két adórendszer azonosságára vonatkozó meggyőződéssel kapcsolatos érvet mint megalapozatlant az Elsőfokú Bíróság már elutasította (lásd a fenti 123. pontot), és az semmiképpen nem jelent a kérdéses támogatás visszatéríttetésének hiányát igazoló rendkívüli körülményt. Továbbá a Bizottság tétlensége, amely a jelen ügyben nem nyert bizonyítást, irreleváns, amikor valamely támogatási programot nem jelentettek be neki (a Bíróság C‑183/02. P. és C‑187/02. P. sz., Demesa és Territorio Histórico de Álava kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. november 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑10609. o.] 52. pontja). Végül a 659/1999 rendelet 10. és 11. cikkére vonatkozó érvet illetően meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem köteles automatikusan elrendelni, hogy az érintett tagállam függessze fel a be nem jelentett támogatás kifizetését.

167    A fentiek összességéből tehát az következik, hogy az ötödik jogalapot is el kell utasítani.

168    A fenti megfontolások összességére tekintettel a keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

169    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

170    Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának harmadik bekezdése alapján a beavatkozók maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      Az Elsőfokú Bíróság a keresetet a Cassa Depositi e Prestiti kölcsöneire vonatkozó részében mint elfogadhatatlant elutasítja.

2)      Az Elsőfokú Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében mint megalapozatlant elutasítja.

3)      Az ACEA SpA viseli saját, valamint a Bizottság költségeit.

4)      Az ACSM Como SpA és az AEM – Azienda Energetica Metropolitana Torino SpA maguk viselik saját költségeiket.

Martins Ribeiro Šváby Papasavvas

Wahl       Dittrich

Kihirdetve Luxembourgban, a 2009. június 11‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: olasz.