C‑11/06. és C‑12/06. sz. egyesített ügyek

Rhiannon Morgan

kontra

Bezirksregierung Köln

és

Iris Bucher

kontra

Landrat des Kreises Düren

(a Verwaltungsgericht Aachen [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Uniós polgárság – EK 17. és EK 18. cikk – Képzési támogatás megtagadása valamely tagállam állampolgáraitól, akik másik tagállamban végzik tanulmányaikat – Más tagállamban folytatott és az azt megelőzően legalább egy évig a származás szerinti tagállam területén található oktatási intézményben végzett tanulmányok közötti folytatólagosság követelménye”

Az ítélet összefoglalása

1.        Európai uniós polgárság – A Szerződés rendelkezései – Személyi hatály

(EK 17. cikk és EK 18. cikk)

2.        Európai uniós polgárság – A tagállamok területén való szabad mozgáshoz és szabad tartózkodáshoz való jog

(EK 17. cikk és EK 18. cikk)

1.        Valamely tagállam állampolgárai, akik egy másik tagállamban tanulnak, az EK 17. cikk (1) bekezdése szerinti uniós polgári jogállással rendelkeznek, tehát esetlegesen még származási tagállamukkal szemben is hivatkozhatnak az e jogálláshoz kapcsolódó jogokra. A közösségi jog tárgyi hatálya alá tartoznak a Szerződés által szavatolt alapvető szabadságok gyakorlásának, különösen az EK 18. cikkben rögzített, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlásának esetei.

(vö. 22–23. pont)

2.        Az EK 17. és az EK 18. cikkel ellentétes az olyan feltétel, amely szerint ahhoz, hogy a támogatás iránti kérelmet benyújtó hallgatók képzési támogatásban részesüljenek attól eltérő tagállamban folytatott tanulmányok vonatkozásában, mint amelynek állampolgárai, ezeknek a tanulmányoknak a legalább egy éven keresztül az említett hallgatók származása szerinti tagállam területén végzett valamely képzés folytatását kell képezniük.

Ugyanis azon kettős kötelezettség, miszerint egyrészt legalább egy éven keresztül kell ezen tagállamban valamely képzésben részt venniük, másrészt kizárólag ugyanezen képzést folytathatják valamely másik tagállamban, olyan természetű, hogy a személyes kellemetlenségek, többletköltségek, valamint az ezzel járó esetleges késedelmek folytán eltántorítja az uniós polgárokat attól, hogy az érintett tagállamot elhagyják azért, hogy egy másik tagállamban folytassanak tanulmányokat, és ily módon gyakorolják az EK 18. cikk (1) bekezdésében biztosított szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogukat.

Az ilyen feltételt tehát nem lehet arányosnak tekinteni azon célkitűzéssel, amely annak biztosítására irányul, hogy az érintett hallgatók minél rövidebb időn belül befejezzék tanulmányaikat, vagy amely megkönnyíti a megfelelő végzés kiválasztását, amelyben az érintett hallgatók részt kívánnak venni. Annak biztosítása, hogy a képzési támogatásban kizárólag azon hallgatók részesüljenek, akik képesek tanulmányaik sikeres befejezésére, és lehetővé tegye számukra szándékuk bizonyítását tanulmányaik sikeres és gyors folytatására és befejezésére, jogszerű célnak lenne tekinthető e rendszer szervezetén belül. Mindazonáltal e feltétel előírásának ténye, mivel a gyakorlatban azzal a következménnyel járhat, hogy meghosszabbítja a tanulmányok összidőtartamát, nem tűnik koherensnek az említett céllal, ennélfogva nem alkalmas annak megvalósítására.

Ezenfelül, főszabály szerint valamely tagállam számára megengedett lehet, hogy csak azoknak a diákoknak nyújtson képzési támogatást, akik igazolták, hogy bizonyos fokig beilleszkedtek ezen állam társadalmába, annak elkerülése végett, hogy a támogatás azon hallgatók részére való nyújtása, akik tanulmányaikat másik tagállamban kívánják folytatni, ne váljék olyan indokolatlan teherré, amely az ezen állam által nyújtható támogatások általános szintjére is hatással lehet. A tanulmányok elsőként ebben a tagállamban való folytatásának feltétele azonban indokolatlanul olyan tényezőt részesít előnyben, amely nem szükségszerűen mutatja a kérelmező társadalomba történő beilleszkedésének a fokát a támogatás iránti kérelem benyújtásának idején. Az ilyen feltétel tehát túllép a cél eléréséhez szükséges mértéken, tehát nem tekinthető arányosnak.

Végül a szóban forgó korlátozást önmagában nem lehet alkalmasnak vagy szükségesnek tekinteni annak biztosításához, hogy a szóban forgó támogatás valamely más tagállamból származó hasonló támogatással ne halmozódjon.

(vö. 18., 30., 35–36., 39., 43–44., 46., 50–51. pont és a rendelkező rész)