A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2012. június 29.(*)

„Verseny – Kartellek – A földgáz német és francia piacai – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A piac felosztása – A jogsértés időtartama – Bírságok”

A T‑370/09. sz. ügyben,

a GDF Suez SA (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: J.‑P. Gunther és C. Breuvart ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: V. Di Bucci, A. Bouquet és R. Sauer, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

elsődlegesen az [EK 81. cikk] alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.401 – E.ON/GDF ügy) 2009. július 8‑án hozott C(2009) 5355 végleges bizottsági határozat részleges megsemmisítése iránti kérelme, valamint másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság összegének törlése vagy csökkentése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai: S. Papasavvas elnök (előadó), V. Vadapalas és K. O’Higgins bírák,

hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. szeptember 21‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1.     Az uniós jog

1        A földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1998. június 22‑i 98/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 204, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 28. o.; a továbbiakban: első gázirányelv) közös szabályokat alkotott a földgáz szállítására, elosztására, ellátására és tárolására vonatkozóan. Meghatározta a földgázágazat – beleértve a cseppfolyósított földgázt (LNG) – szervezésével és működésével, a piacra jutással, a hálózatok üzemeltetésével és a földgáz szállítására, elosztására, ellátására, vásárlására és tárolására szóló engedélyek kiadására alkalmazható kritériumokkal és eljárásokkal összefüggő szabályokat.

2        Az első földgázirányelv arra kötelezte a tagállamokat, hogy fokozatosan nyissák meg a versenynek a földgázellátás piacát a nagyfogyasztók számára, és harmadik személyeknek biztosítsanak hozzáférést a létező szállítási hálózathoz.

3        Az első földgázirányelv 29. cikke (1) bekezdésének és 30. cikkének megfelelően a tagállamoknak hatályba kellett léptetniük azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az irányelvnek legkésőbb 2000. augusztus 10‑ig megfeleljenek.

4        Az első földgázirányelvet 2004. július 1‑jétől hatályon kívül helyezte a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 98/30 irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26‑i 2003/55/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 176, 57. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 230. o.).

2.     A nemzeti jogok

 A francia jog

5        A villamos energia és a gáz államosításáról szóló, 1946. április 8‑i 46‑628. számú francia törvény (a JORF 1946. április 9‑i száma, 2651. o.; a továbbiakban: 1946. évi törvény) 1. cikke az energia‑törvénykönyv jogszabályi részének kodifikálásáról szóló, 2011. május 9‑i 2011‑504. számú rendelet (a JORF 2011. május 10‑i száma, 7954. o.) általi hatályon kívül helyezését megelőzően a következőképpen rendelkezett:

„A jelen törvény kihirdetésével állami tulajdonba kerül:

[…]

2°      A gyúlékony gáz termelése, szállítása, elosztása, behozatala vagy kivitele.

[…]”

6        Az 1946. évi törvény 3. cikkének első bekezdése a villamosenergia‑ és gázszolgáltatásról, valamint a villamosenergia‑ és gázipari vállalkozásokról szóló, 2004. augusztus 9‑i 2004‑803. számú törvénnyel (a JORF 2004. augusztus 11‑i száma, 14256. o.) történő módosítását megelőzően a következőt állapította meg:

„Az államosított gázipari vállalkozások irányításával egy ipari és kereskedelmi jellegű közintézményt, az ún. Gaz de France (GDF), Service Nationalt bízzák meg.”

7        A gáz‑ és villamos energia piacokról, valamint a villamosenergia‑ és gázszolgáltatásról szóló, 2003. január 3‑i 2003‑8. számú törvény hatálybalépéséig (a JORF 2003. január 4‑i száma, 265. o.; a továbbiakban: 2003. évi törvény) az 1946. évi törvény monopóliumot biztosított a Gaz de France‑nak a gáz behozatala és kivitele terén.

8        A 2003. évi törvény, amelynek célja az első földgázirányelv átültetése volt, megnyitotta a francia gázpiacot a verseny előtt. E törvény többek között hozzáférést biztosított a feljogosított fogyasztóknak a hálózatokhoz és a földgázellátáshoz, és eltörölte a gáz behozatalára és kivitelére vonatkozó monopóliumot.

9        A Gaz de France‑t a 2004‑803. számú törvény részvénytársasággá alakította át.

 A német jog

10      Az 1935. december 13‑i Energiewirtschaftsgesetz (az energiaellátás védelméről szóló törvény, a továbbiakban: 1935. évi EnWG) (RGBl. I S. 1451) a német gázellátó társaságok tevékenységének a hatóságok általi engedélyezésére és felügyeletére vonatkozó rendszerét írta elő.

11      Az 1957. július 27‑i Gesetz gegen Wettbewerbsbeschränkungen (a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény, a továbbiakban: GWB) (BGBl. I S. 1081) 103. §‑a alapján egyes, energiaelosztó társaságok közötti, valamint e társaságok és a helyi önkormányzatok közötti megállapodások mentesek voltak a versenytorzító megállapodások kötésére vonatkozó tilalom alól. E mentesség vonatkozott többek között az ún. demarkációs megállapodásokra, amelyekkel a vállalkozások megállapodtak abban, hogy nem szolgáltatnak villamos energiát vagy gázt egymás területén, valamint az ún. kizárólagos koncessziós megállapodásokra, amelyekkel a helyi önkormányzat biztosított kizárólagos koncessziót valamely társaságnak, megengedve számára, hogy használja a közterületeket az elosztórendszer kiépítése és működtetése érdekében. A végrehajtás érdekében e megállapodásokat be kellett jelenteni az illetékes versenyhatósághoz, amely jogosult volt azok megtiltására, ha úgy vélte, hogy azok a jogszabályi mentességgel való visszaélést jelentenek.

12      Az 1998. április 24‑i Gesetz zur Neuregelung des Energiewirtschaftsrechts (az energiagazdálkodás újraszabályozásáról szóló törvény [BGBl. 1998. I, 730. o.]) azonnali hatállyal eltörölte a GWB 103. §‑ában előírt demarkációs és kizárólagos koncessziós megállapodásokra alkalmazandó mentességet. Ez a törvény az 1935. évi EnWG helyébe a Gesetz über die Elektrizitäts‑ und Gasversorgung – Energiewirtschaftsgesetzet (energiagazdálkodási törvény, a továbbiakban: 1998. évi EnWG) léptette.

13      A 2003. május 20‑i Erstes Gesetz zur Änderung des Gesetzes zur Neuregelung des Energiewirtschaftsrechts (az energiajog új szabályozására vonatkozó törvény módosításáról szóló törvény) (BGBl. 2003 I, 685. o.) az első földgázirányelv végrehajtása céljából módosította az 1998. évi EnWG‑t.

 A jogvita előzményei

1.     Az érintett vállalkozások

14      A felperes, a GDF Suez SA, amely a Gaz de France és a Gaz de Suez 2008. július 22‑i összefonódásával jött létre, az energialánc teljes egészén, az upstream és a downstream villamosenergia‑ és földgázpiacon jelen lévő francia vállalkozás. Történelmi piaci szereplő és az első földgázszolgáltató Franciaországban. Az egyik első földgázszolgáltató Európában.

15      Az E.ON AG olyan német vállalkozás, amely energiát, elsősorban földgázt és villamos energiát állít elő, szállít, oszt el és szolgáltat.

16      Az E.ON AG és a Ruhrgas AG összefonódásával létrejött és 2003. január 31. óta 100%‑ban az E.ON tulajdonában álló E.ON Ruhrgas AG a legnagyobb földgázszolgáltató Németországban, és az egyik legjelentősebb szereplő az európai piacon. Az ezen összefonódást engedélyező 2002. szeptember 18‑i határozatukban a német hatóságok arra kötelezték az E.ON Ruhrgast, hogy 200 TWh teljes mennyiségre irányuló gázfelszabadítási programot valósítson meg. E mennyiséget az évi hat árverés során kellett felszabadítani, amelyek mindegyike 33,33 TWh mennyiségre vonatkozott, az első szállítások pedig 2003. október 1‑jén kezdődtek.

2.     A MEGAL‑megállapodás

17      Az 1975. július 18‑i megállapodással (a továbbiakban: MEGAL‑megállapodás) a Gaz de France és a Ruhrgas a MEGAL‑gázvezeték közös megépítéséről és működtetéséről döntött. Az 1980. január 1‑je óta teljesen működőképes MEGAL az egyik legjelentősebb olyan gázvezeték, amely lehetővé teszi a gáz Németországba és Franciaországba történő behozatalát. Átmegy Németország déli részén, és 461 km‑en összeköti a német–cseh határt a francia–német határral Waidhaus (Németország) és Medelsheim (Németország) között.

18      A MEGAL‑megállapodás 2. mellékletében meghatározták a Gaz de France, illetve a Ruhrgas által megvásárolt gázra vonatkozó betáplálási és kiadási pontokat. A Ruhrgas számára több kiadási pontot határoztak meg a MEGAL‑gázvezetéken, amelyekhez adott esetben további kiadási pontokat lehet hozzáadni. Ami a Gaz de France‑t illeti, utaltak arra, hogy az említett gázvezeték kiadási pontja mindazon gázmennyiség esetében, amelyet e gázvezetéken keresztül az említett társaság számára szállítani kell, a Németország és Franciaország közötti határon található pont lesz, Habkirchen (Németország) közelében, feltéve hogy a MEGAL‑megállapodás felei nem állapodnak meg másként.

19      A MEGAL‑megállapodás értelmében a Gaz de France és a Ruhrgas létrehozta a MEGAL GmbH Mittel‑Europäische Gasleitungsgesellschaft közös vállalkozást – jelenleg MEGAL Mittel‑Europäische Gasleitungsgesellschaft mbH & Co. KG (a továbbiakban: MEGAL) – amelyet megbíztak a MEGAL‑gázvezeték megépítésével és működtetésével, valamint az utóbbin keresztül történő gázszállítással. Az említett gázvezeték tulajdonjogát is a MEGAL‑ra ruházták.

20      A Gaz de France és a Ruhrgas a MEGAL‑megállapodás alapján létrehozta a MEGAL Finance Co. Ltd közös vállalkozást (a továbbiakban: MEGAL Finco) is, amelyet a MEGAL‑gázvezeték megépítéséhez szükséges tőke megszerzésével és kezelésével bíztak meg.

21      1975. július 18‑án a Ruhrgas és a Gaz de France tizenhárom levelet (a továbbiakban: kísérőlevelek) is aláírtak, amelyek a MEGAL‑gázvezeték kezelése bizonyos technikai, pénzügyi és működési szempontjainak pontosítására irányultak. E levelek között szerepel az ún. „Direktion I” és az ún. „Direktion G” levél.

22      A Direktion G levél a következőképpen szól:

„[…]

Azok a szállítási kapacitások, amelyeket a Gaz de France számára gázszállításra vonatkozó szerződés keretében biztosítottak vagy biztosítani fognak, a Gaz de France által vásárolt vagy vásárlásra kerülő, és a [MEGAL]‑nak, illetve a [MEGAL Fincó]‑nak a Gaz de France számára, Franciaország felé történő továbbítás céljából, franciaországi fogyasztásra szánt gázra vonatkoznak.

Azok a szállítási kapacitások, amelyeket a Ruhrgas számára gázszállításra vonatkozó szerződés keretében biztosítottak vagy biztosítani fognak, bármilyen más tranzitcélra irányuló szállításra vonatkoznak, valamint a gázvezetéken keresztül történő gázszállításra, és a gázvezetékről a Németországi Szövetségi Köztársaságban való fogyasztásra szánt vagy a Ruhrgas által a Németországi Szövetségi Köztársaságon keresztül történő továbbítás céljára vásárolt, a Németországi Szövetségi Köztársaságban levett gáz szállítására vonatkoznak.

[…]”

23      A Direktion I levél értelmében:

„[…]

A Gaz de France kötelezettséget vállal arra, hogy a [MEGAL]‑megállapodás keretében nem szállít, illetve szolgáltat – akár közvetlenül, akár közvetve – a Németország Szövetségi Köztársaságban található ügyfelek számára.

[…]”

24      1976. június 22‑én a Ruhrgas és a Gaz de France bejelentette a MEGAL és a MEGAL Finco létrehozását a Bundeskartellamtnak (német szövetségi kartellhivatal).

25      Egy 2004. augusztus 13‑i megállapodásban (a továbbiakban: 2004. évi megállapodás) a Gaz de France és az E.ON Ruhrgas megerősítette, hogy régóta „semmisnek” tekintik a Direktion G és a Direktion I levelet, és e megállapodás visszaható hatállyal hatályon kívül helyezi az említett leveleket.

26      2005. szeptember 5‑én a Gaz de France és az E.ON Ruhrgas aláírt egy konzorciummegállapodást (a továbbiakban: 2005. évi megállapodás), amely 2005. október 13‑án lépett hatályba, és amellyel újrafogalmazták a MEGAL‑ra vonatkozó szerződéses viszonyukat. A konzorciummegállapodás szerint a MEGAL minden egyes partnere „használati jogokkal” rendelkezik a MEGAL‑gázvezetékre vonatkozó kapacitásrésze arányában. E megállapodást kiegészítette egy 2005. szeptember 9‑i közbenső megállapodás (a továbbiakban: közbenső megállapodás).

27      2006. március 23‑án a Gaz de France és az E.ON olyan megállapodást kötött, amely véget vetett a 2005. évi megállapodást megelőzően közöttük létrejött, a MEGAL‑ra vonatkozó minden egyéb megállapodásnak.

3.     Közigazgatási eljárás

28      2006. május 5‑én a Bizottság határozatokat hozott, amelyekben arra kötelezte a Gaz de France‑t és az E.ON‑t, valamint azok összes leányvállalatát, hogy vessék alá magukat helyszíni vizsgálatnak a[z EK 81]. és [EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 20. cikke alapján. A helyszíni vizsgálatokra 2006. május 16‑án és 17‑én került sor.

29      Az 1/2003 rendelet 18. cikke alapján a Bizottság több információkérést küldött a Gaz de France‑nak, az E.ON‑nak és az E.ON Ruhrgasnak (a továbbiakban együttesen: szóban forgó vállalkozások).

30      2007. július 18‑án a Bizottság az 1/2003 rendelet 11. cikkének (6) bekezdése értelmében vett eljárást kezdeményezett.

31      2008. június 9‑én a Bizottság kifogásközlést intézett a szóban forgó vállalkozásokhoz. Utóbbiak válaszképpen írásbeli észrevételeket terjesztettek elő, és meghallgatáson ismertették az álláspontjukat, amelyre 2008. október 14‑én került sor.

32      2009. március 27‑én a Bizottság tájékoztatta a szóban forgó vállalkozásokat a kifogásközlés óta figyelembe vett további ténybeli körülményekről, és kérte őket, hogy írásban válaszoljanak. A Bizottság azt is megengedte nekik, hogy hozzáférjenek a kifogásközlésre adott válaszaik nem bizalmas változatához, valamint a kifogásközlés elfogadása óta összegyűjtött dokumentumokhoz. A szóban forgó vállalkozások közül a felperes 2009. május 4‑én, az E.ON és az E.ON Ruhrgas május 6‑án küldték el az észrevételeiket.

 A megtámadott határozat

33      2009. július 8‑án a Bizottság elfogadta a[z EK 81. cikk] alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.401 – E.ON/GDF ügy) hozott C(2009) 5355 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek az összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2009. október 16‑i számában (HL C 248., 5. o.) tették közzé.

34      A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította, hogy a szóban forgó magatartás az EK 81. cikk értelmében vett, a szóban forgó vállalkozások közötti megállapodás és/vagy összehangolt magatartás volt, amely abban állt, hogy nem lépnek be – vagy csak korlátozottan lépnek be – egymás hazai piacára, és így védik nemzeti piacaikat, tartózkodva attól, hogy egymás nemzeti piacán a MEGAL‑vezetéken keresztül szállított földgázt adjanak el.

35      A Bizottság azt is megállapította, hogy a MEGAL‑megállapodás, annak 2. melléklete, valamint a Direktion G és Direktion I levél az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodásnak minősül, mivel a szóban forgó vállalkozások kifejezték azon közös akaratukat, hogy meghatározott magatartást fognak tanúsítani a piacon. A Bizottság szerint ezek a megállapodások korlátozták az említett vállalkozások kereskedelmi magatartását, csökkentve a MEGAL‑vezetéken keresztül szállított gázfelhasználásukat.

36      A Bizottság azt is megállapította, hogy a szóban forgó vállalkozások számos alkalommal találkoztak, hogy megtárgyalják a MEGAL vezetéken keresztül szállított gázra vonatkozó kölcsönös, franciaországi és németországi eladási stratégiáikat, és hogy tájékoztassák egymást a stratégiáikról. A Bizottság szerint ezek a kapcsolatok és a kereskedelmi téren érzékeny információk cseréje az említett vállalkozások kereskedelmi magatartásának befolyásolására, a Direktion G és Direktion I levél végrehajtására és azok tartalmának az európai földgázpiacok liberalizációját (a továbbiakban: liberalizáció) követő új piaci viszonyoknak történő megfeleltetésére irányultak, mindazonáltal az e levelekben foglalt korlátozások eltörlése nélkül.

37      A Bizottság következésképpen úgy vélte, hogy a szóban forgó vállalkozások magatartása, amely egy a piac felosztásáról szóló eredeti megállapodásból és megegyezésre, valamint e megállapodás több mint 25 éven keresztül történő végrehajtására irányuló időszakos találkozók formájában jelentkező összehangolt magatartásokból állt, egységes és folyamatos jogsértésnek, valamint „a verseny célzott korlátozásának” minősült.

38      Ami a jogsértés kezdetét illeti, a Bizottság úgy vélte, hogy Németországban a jogsértés abban az időpontban kezdődött, amikor a MEGAL‑gázvezeték működőképessé vált, vagyis 1980. január 1‑jén. A Bizottság azt állapította meg, hogy Franciaországban a jogsértés abban az időpontban kezdődött, amikor az első földgázirányelvet át kellett volna ültetni, vagyis 2000. augusztus 10‑én. Az 1946. évi törvényből eredő, a gázbehozatal és ‑szolgáltatás területén létező de iure monopólium miatt ugyanis a Bizottság úgy vélte, hogy a szóban forgó magatartás nem korlátozhatta a versenyt a gázpiac liberalizációja előtt. Ezzel kapcsolatban, bár az első földgázirányelvet 2003‑ban ültették át Franciaországban, a Bizottság azt állapította meg, hogy a verseny korlátozott lehetett 2000. augusztus 10‑től kezdve, amennyiben ettől az időponttól kezdve a felperes versenytársai elláthatták volna a feljogosított fogyasztókat Franciaországban.

39      Ami a jogsértés végét illeti, a Bizottság azt állapította meg, hogy bár a szóban forgó vállalkozások hivatalosan 2004. augusztus 13‑án hatályon kívül helyezték a Direktion G és Direktion I levelet, csak 2005. szeptember végén hagytak fel azon korlátozások alkalmazásával, amelyek megakadályozták a felperest abban, hogy használja a MEGAL‑gázvezeték kiadási pontjait Németországban, kivéve a gázfelszabadítási program keretében megvásárolt mennyiségeket. A Bizottság ezenfelül azt állapította meg, hogy az a tény, hogy 2004‑től a felperes a MEGAL‑gázvezetékből származó gázmennyiségeket vásárolt az E.ON Ruhrgastól, hogy azt Németországba szállítsa, nem jelentette a jogsértés végét, tekintettel arra, hogy 2005 októberéig a felperes által Németországban megvalósított, a MEGAL‑gázvezetékből származó gázeladások megfeleltek a felperes által a gázfelszabadítási program keretében megvásárolt mennyiségeknek.

40      Ilyen körülmények között a Bizottság úgy vélte, hogy azon jogsértés, amelyért a felperes és az E.ON Ruhrgas felelős volt, legalább 1980. január 1‑jétől 2005. szeptember 30‑ig tartott, ami a Németországban elkövetett jogsértést illeti, és legalább 2000. augusztus 10‑től 2005. szeptember 30‑ig, ami a Franciaországban elkövetett jogsértést illeti. Az E.ON, mivel 2003. január 31‑én átvette az E.ON Ruhrgas irányítását, a Bizottság szerint az E.ON Ruhrgaszal „együttesen és egyetemlegesen” felelős azért a jogsértésért, amely 2003. január 31‑től 2005. szeptember 30‑ig tartott.

41      A Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján bírságokat szabott ki a szóban forgó vállalkozásokkal szemben. E célból az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatásában (HL 2006. C 210., 2. o.; a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) bemutatott módszertant alkalmazta.

42      Ezáltal a Bizottság azt állapította meg, hogy a jogsértéssel érintett eladások a szóban forgó vállalkozások által a MEGAL vezetéken át szállított földgáz németországi fogyasztók és franciaországi feljogosított fogyasztók számára történt értékesítésének felelnek meg, a gázfelszabadítási program keretében megvalósított eladások kivételével.

43      Tekintettel a jogsértés súlyára, a Bizottság kiindulási százalékos arányként az érintett eladások 15%‑át alkalmazta.

44      Ami a bírság szempontjából figyelembe vett jogsértés időtartamát illeti, a Bizottság Franciaország vonatkozásában a 2000. augusztus 10. és 2005. szeptember 30. közötti időszakot vette figyelembe, vagyis 5 évet, 1 hónapot és 20 napot. Úgy vélte, hogy Németország vonatkozásában azon időszakot, amely tekintetében bírságot kell kiszabni, az 1988. április 24. – azon időpont, amikor a német jogalkotó eltörölte az ebben az országban létező ténybeli monopóliumot azon mentesség miatt, amelyben a demarkációs megállapodások részesültek – és 2005. szeptember 30. közötti időszakra, vagyis 7 évre és 5 hónapra kell korlátozni.

45      A szóban forgó jogsértés jellegére tekintettel a Bizottság másrészt az érintett eladások 15%‑át jelentő kiegészítő összeget alkalmazott a kartellel szemben.

46      A Bizottság úgy értékelte, hogy tekintettel a jelen ügy sajátos körülményeire, kivételesen a szóban forgó két vállalkozás esetében azonos alapösszeget kell megállapítani. Annak érdekében, hogy valamelyiküknek ne okozzon kárt, a Bizottság a bírság alapösszegeként az eladások értékének megfelelő, legalacsonyabb összeget vette figyelembe. A bírság ugyanakkora összegét állapította meg tehát mindkét szóban forgó vállalkozás esetében, vagyis 553 millió eurót.

47      A Bizottság – mivel nem állapított meg súlyosbító vagy enyhítő körülményt – nem igazította ki ezt az alapösszeget.

48      A Bizottság tehát 553 millió eurós bírságot szabott ki az („együttesen és egyetemlegesen felelős”) E.ON‑nal és az E.ON Ruhrgaszal szemben, és ugyanekkora összegű bírságot a felperessel szemben.

49      A megtámadott határozat rendelkező részének 1. és 2. cikke a következőképpen szól:

„1. cikk

[A szóban forgó vállalkozások] – azzal, hogy a földgázágazatban megállapodásban és összehangolt gyakorlatban vettek részt – megsértették az [EK 81. cikk] (1) bekezdését.[

A jogsértés időtartama a [felperes] és az E.ON Ruhrgas […] esetében a Németországban elkövetett jogsértést illetően legalább az 1980. január 1‑jétől 2005. szeptember 30‑ig tartó időszakot foglalja magában, a Franciaországban elkövetett jogsértést illetően pedig legalább a 2000. augusztus 10‑től 2005. szeptember 30‑ig tartó időszakot. Az E.ON […] esetében a jogsértés 2003. január 31‑től 2005. szeptember 30‑ig tartott.

2. cikk

Ami az 1. cikkben említett jogsértés(eke)t illeti, a következő bírságok kerültek kiszabásra:

a)      E.ON Ruhrgas […] és E.ON […], együttesen és egyetemlegesen: 553 000 000 EUR

b)      [a felperes]: 553 000 000 EUR

[…]”

 Az eljárás és a felek kérelmei

50      A felperes a Törvényszék Hivatalához 2009. szeptember 18‑án benyújtott keresetlevéllel előterjesztette a jelen keresetet.

51      2009. szeptember 25‑én benyújtott beadványában a felperes kérte, hogy a keresetlevél egyes részeit harmadik személyekkel szemben bizalmasan kezeljék.

52      2010. július 8‑án benyújtott beadványában a felperes kérte, hogy a keresetlevél, az ellenkérelem és a válasz egyes részeit harmadik személyekkel szemben bizalmasan kezeljék.

53      2010. szeptember 2‑án benyújtott beadványában a felperes kérte, hogy a viszonválasz egyes részeit harmadik személyekkel szemben bizalmasan kezeljék.

54      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (ötödik tanács) megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát, és a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket a kérdések megválaszolására és bizonyos iratok benyújtására. A felek e felhívásnak a kitűzött határidőn belül eleget tettek.

55      A Törvényszék a 2011. szeptember 23‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait. A Törvényszék felszólítására a felperes emellett a tárgyaláson benyújtott egy dokumentumot is.

56      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen egészben vagy részben semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkét, amennyiben az neki tudja be az EK 81. cikk (1) bekezdése rendelkezéseinek megsértéséért való felelősségét, mivel a Németországban elkövetett jogsértést illetően 1980. január 1‑jétől legalább 2005. szeptember 30‑ig, a Franciaországban elkövetett jogsértést illetően pedig 2000. augusztus 10‑től legalább 2005. szeptember 30‑ig a földgáz ágazatát érintő megállapodásban és összehangolt magatartásokban vett részt, és következésképpen a Törvényszék semmisítse meg a határozat 3. cikkét is, amennyiben az arra kötelezi, hogy az 1. cikkben említett, illetve azokkal azonos vagy hasonló célú vagy hatású jogsértéseket szüntesse meg;

–        másodlagosan a határozat 2. cikkében kiszabott bírságot törölje, vagy annak összegét lényegesen csökkentse;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

57      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

58      A felperes kérelmei elsődlegesen a megtámadott határozat részleges megsemmisítésére, másodlagosan pedig az említett határozatban a felperessel szemben kiszabott bírság törlésére vagy összegének csökkentésére vonatkoznak.

A –  A megtámadott határozat részleges megsemmisítésére vonatkozó kérelmekről

59      A megtámadott határozat részleges megsemmisítésére vonatkozó kérelmei alátámasztására a felperes négy jogalapot hoz fel: az első jogalap az EK 81. cikk alkalmazása során elkövetett ténybeli tévedésen és téves jogalkalmazáson alapul, azzal összefüggésben, hogy fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2000 augusztusa előtt, a második jogalap az EK 81. cikk alkalmazása során elkövetett ténybeli tévedésen és téves jogalkalmazáson alapul, azzal összefüggésben, hogy fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2000 augusztusa után, a harmadik jogalap az arra vonatkozó bizonyítékok nyilvánvaló hiányán alapul, hogy fennállt olyan megállapodás és/vagy összehangolt magatartás, amelynek az volt a célja, hogy korlátozza Franciaországban a MEGAL‑gázvezetéken szállított gáz E.ON és E.ON Ruhrgas (a továbbiakban különbségtétel nélkül: E.ON, akkor is, ha a Ruhrgasról van szó) általi felhasználását, a negyedik jogalap pedig az EK 81. cikk alkalmazása során elkövetett ténybeli tévedésen és téves jogalkalmazáson alapul, azzal összefüggésben, hogy az érintett vállalkozások között fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2004 augusztusát követően.

1.     Az EK 81. cikk alkalmazása során azzal összefüggésben elkövetett ténybeli tévedésre és téves jogalkalmazásra alapított jogalapról, hogy fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2000 augusztusa előtt

60      E jogalap, amellyel a felperes kifejti, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta az EK 81. cikket, amikor úgy vélte, hogy a kísérőlevelek ellentétesek voltak ezzel a cikkel 2000 augusztusát megelőzően, három részt foglal magában, amelyek a következőkön alapulnak: az első az EK 81. cikk megsértésén alapul, mivel az említett levelek 2000 augusztusa előtt nem rendelkeztek versenykorlátozó céllal és hatással (még potenciálisan sem), a második az EK 81. cikk megsértésén alapul, mivel 2000 augusztusát megelőzően a Közösségen belüli kereskedelem nem volt érintett, a harmadik pedig az EK 81. cikk, a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályok és az indokolási kötelezettség megsértésén alapul, mivel nincs bizonyíték az állítólagos jogsértés fennállására 1980 januárja és 1999 februárja között.

a)     Az első részről

61      A jelen rész keretében a felperes előadja, hogy a Bizottság megsértette az EK 81. cikket, mivel a kísérőlevelek nem rendelkeztek olyan céllal és hatással (még potenciálisan sem), hogy korlátozzák a versenyt a gáz német és francia piacán 2000 augusztusa előtt.

62      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése alapján a közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

63      A valamely megállapodás versenykorlátozó céljára és hatására vonatkozó feltételeknek nem egyszerre, hanem vagylagosan kell fennállniuk annak mérlegelése során, hogy az ilyen megállapodás az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozik‑e. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e feltételnek a „vagy” kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is meg kell vizsgálni a megállapodás tulajdonképpeni célját, figyelembe véve azt a gazdasági környezetet, amelyben alkalmazásra kerül. Amennyiben azonban e megállapodás tartalmának elemzése nem tár fel a verseny tekintetében elegendő károssági fokot, meg kell vizsgálni a megállapodás hatásait, és a megállapodás megtiltásához olyan tényezők együttes megléte szükséges, amelyek azt bizonyítják, hogy a verseny működése érezhetően akadályozva vagy korlátozva volt, illetve torzult. Az ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy nem szükséges vizsgálni a megállapodás hatásait, ha e megállapodás versenykorlátozó célja már megállapítást nyert (lásd a Bíróság C‑501/06. P., C‑513/06. P., C‑515/06. P. és C‑519/06. P. sz., GlaxoSmithKline Services és társai kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben 2009. október 6‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑9291. o.] 55. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

64      Valamely megállapodás versenykorlátozó jellegének mérlegelése során többek között e megállapodás rendelkezéseinek tartalmát és az általa elérni kívánt objektív célkitűzéseket, valamint azt a jogi és gazdasági környezetet kell figyelembe venni, amelybe e megállapodás illeszkedik. Ezenkívül, még ha a felek szándéka nem is szükséges elem a megállapodás célja versenykorlátozó jellegének meghatározásában, a Bizottságot vagy az uniós bíróságot semmi nem akadályozza abban, hogy tekintetbe vegyék e szándékot (lásd a fenti 63. pontban hivatkozott GlaxoSmithKline Services és társai kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 58. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

65      Valamely megállapodás ugyanis versenykorlátozó célúnak tekinthető akkor is, ha célja nem csupán a verseny korlátozása, hanem más, jogszerű célokat is követ (lásd a Bíróság C‑551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑3173. o.] 64. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

66      Végül meg kell állapítani, hogy a Bíróság a nemzeti piacok nemzeti határok szerinti részekre töredezését és a tagállami piacok összeépülésének megnehezítését – így többek között a párhuzamos export tiltását vagy korlátozását – célzó megállapodásokat több alkalommal olyan megállapodásoknak minősítette, amelyek célja az EK 81. cikk értelmében vett versenykorlátozás (lásd ebben az értelemben a fenti 63. pontban hivatkozott GlaxoSmithKline Services és társai kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 61. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

67      E megfontolások fényében kell megvizsgálni a jelen rész alátámasztása céljából hivatkozott két kifogást, amelyek egyrészt ténybeli tévedésre és téves jogalkalmazásra, másrészt pedig nyilvánvaló értékelési hibára vonatkoznak.

68      Először is a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és ténybelileg tévedett, amikor úgy vélte, hogy a kísérőleveleknek versenykorlátozó céljuk és hatásuk volt 1980 januárja és 2000 augusztusa között. E tekintetben két érvcsoportot terjeszt elő, amelyek közül az első arra vonatkozik, hogy nem vették figyelembe a kísérőlevelek aláírásának időpontjában fennálló jogi és gazdasági környezetet (lásd a lenti 76–111. pontot), a második pedig arra, hogy nem vették figyelembe a MEGAL‑gázvezeték és az említett levelek célját (lásd a lenti 73–75. pontot).

69      Másodszor a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor úgy tekintette, hogy a németországi értékesítés elmaradása a felperes részéről 1980 és 2000 között a kísérőlevelekből eredő kartell eredménye volt. E tekintetben lényegében három érvcsoportot terjeszt elő, amelyek közül az első a Bizottság álláspontjainak ellentmondásos jellegére (lásd a lenti 71. pontot), a második a Wingasra és a Mobilra vonatkozó példák irrelevanciájára (lásd a lenti 102. és 103. pontot), míg a harmadik arra vonatkozik, hogy azáltal, hogy csak a német piacot figyelte, a francia piacon 1975‑ben, sőt, akár 2000 előtt fennálló – akár potenciális – verseny bizonyításának hiányában a Bizottság nem bizonyította, hogy a kísérőlevelek – amelyek állítólag arra irányultak, hogy minden érintett társaság megvédje belföldi piacát – célja piacfelosztásra irányuló versenykorlátozó megállapodás volt (lásd a lenti 70. pontot).

70      Előzetesen el kell utasítani, mint megalapozatlanokat, a második kifogás alátámasztása érdekében előterjesztett harmadik érvcsoport keretében előadott érveket, amelyeket először a válasz szakaszában ismertettek, anélkül hogy dönteni kellene azok elfogadhatóságáról. Az a körülmény ugyanis, hogy a francia piacon fennálló monopólium miatt a kísérőlevelekből következő megállapodás 2000. augusztus 10‑ig csak a német gázpiacot érintette, és így eddig az időpontig nem volt kölcsönös, nem zárja ki, hogy úgy tekintsük, hogy a szóban forgó vállalkozások olyan megállapodást kötöttek, amelynek célja a piacok felosztása volt. A gáz francia piaca ugyanis, még ha monopolisztikus formában is, teljes mértékben létezett, mivel a verseny monopóliumból eredő hiánya ezen a piacon nem járt a piac hiányával is. A szóban forgó megállapodás célja tehát, ahogy arra a Bizottság a megtámadott határozat (244) preambulumbekezdésében rámutatott, irányulhatott e monopóliumok megerősítésére a liberalizációt megelőzően, valamint ez utóbbi hatásainak késleltetésére. Ilyen körülmények között a Bizottság jogosan tekinthette úgy, hogy a kísérőlevelek a piac felosztására irányuló megállapodást képeztek. Egyébként a jogsértés fennállását tekintve lényegtelen, hogy a kísérőlevelekben szereplő megállapodás megkötése a szóban forgó vállalkozások kereskedelmi érdekében állt‑e, vagy sem, ha a bizottsági ügyiratban lévő bizonyítékok alapján – mint a jelen ügyben is – megállapítható, hogy ténylegesen megkötötték e megállapodást (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 185. pontját). Ehhez hasonlóan az a tény sincs kihatással a szóban forgó megállapodás versenykorlátozó céljára, hogy a gáz francia piacán fennálló monopólium miatt az E.ON eleinte nem volt képes előnyre szert tenni e megállapodásból, illetve nem állt érdekében annak megkötése.

71      El kell utasítani a második kifogás alátámasztása érdekében előterjesztett első érvcsoport keretében előadott érveket is, amely révén a felperes előadja, hogy a Bizottság azon állítása, amely szerint a gáz német piaca 1980 és 2000 között nyitva állt a verseny előtt, ellentmondásban áll azzal a ténnyel, hogy a Bizottság elismerte, hogy számos akadály gátolta a belépést az említett piacra a liberalizációt megelőzően, valamint hogy a kísérőlevelek semmilyen jelentős hatást sem gyakorolhattak a versenyre az 1998–2000. éveket megelőzően. Egy piac ugyanis olyan módon is nyitva állhat a verseny előtt, hogy a piacra lépésnek akadályai vannak, és az, hogy egy megállapodás csak egy meghatározott időponttól kezdődően jár jelentős hatásokkal, nem jelenti azt, hogy azelőtt egyáltalán nem volt hatása.

72      Ezt követően meg kell vizsgálni azokat az első kifogás keretében előterjesztett érveket, amelyek célja annak bizonyítása, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, illetve ténybelileg tévedett, amikor úgy vélte, hogy a kísérőlevelek versenykorlátozó céllal rendelkeztek 1980 januárja és 2000 augusztusa között.

73      Ami először a MEGAL‑gázvezeték és a kísérőlevelek célját illeti, a felperes érvelését el kell utasítani.

74      A MEGAL‑gázvezeték célját illetően ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy ahogyan az a fenti 65. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik, valamely megállapodás versenykorlátozó célúnak tekinthető akkor is, ha célja nem csupán a verseny korlátozása, hanem más, jogszerű célokat is követ. Így még ha feltételezzük is, hogy a MEGAL‑gázvezeték megépítésének az lehetett a célja, hogy biztosítsa Franciaország gázellátásának biztonságát és diverzifikálását, ez alapján nem zárható ki, hogy az arra vonatkozó megállapodás mindamellett versenykorlátozó céllal vagy hatásokkal rendelkezhetett, és így nem elegendő ahhoz, hogy e megállapodást az EK 81. cikk szempontjából jogszerűvé tegye. Ugyanezen okból el kell utasítani a felperes azon érvét, amely a közte és a MEGAL Finco között 1981. július 20‑án kötött megállapodásra vonatkozik, amelynek jogi természete álláspontja szerint az ellátás biztonságára és diverzifikálására irányuló célnak megfelelően egy tranzitszerződéshez hasonlítható, és ennek következtében jogszerű. Végeredményben e megállapodás nem képezi tárgyát a megtámadott határozatnak, és a Bizottság azt nem tekintette úgy, hogy az kartellt hoz létre, vagy részét képezné a jelen ügyben megállapított kartellnek.

75      Ami másrészt a kísérőlevelek célját illeti, elegendő annyit megállapítani, hogy még ha feltételezzük is, ahogy azt a felperes állítja, hogy azok célja [bizalmas](1) volt, e körülmény alapján nem zárható ki, hogy e levelek versenykorlátozó céllal vagy hatással is rendelkeztek. Mindenesetre a felperes nem nyújtott be egyetlen olyan, a kísérőlevelek aláírásának időszakából származó közvetlen bizonyítékot sem, amely bizonyítja, hogy a kísérőlevelek célja [bizalmas] volt. A felperes által e tekintetben a kifogásközlésre adott válaszában és a Törvényszékhez benyújtott beadványaiban hivatkozott dokumentumok ugyanis 2004‑ben és 2006‑ban keltek, az utolsó pedig [bizalmas]‑ra vonatkozott. Ezenfelül a Direktion G, illetve a Direktion I levelek szövegének semmilyen eleme alapján nem lehet úgy tekinteni, hogy azok [bizalmas]‑ra válaszoltak.

76      Ami másodszor a kísérőlevelek aláírásának időpontjában fennálló jogi és gazdasági környezetet illeti, a felperes arra hivatkozik, hogy a liberalizáció nem volt várható, valamint arra, hogy a szóban forgó vállalkozások 2000 előtt nem lehettek versenytársak a gáz német és francia piacán.

77      Ami egyrészt a kísérőlevelek aláírása során a várható liberalizációra vonatkozó kilátásokat illeti, az ilyen kilátások hiányára vonatkozó felperesi érvelést el kell utasítani.

78      Vitathatatlan, hogy semmilyen körülmény alapján nem lehet úgy tekinteni, hogy ebben az időpontban a liberalizáció rövid‑ vagy középtávon elképzelhető volt. A Bizottság beadványaiban hivatkozott körülmények különösen nem alkalmasak ennek bizonyítására. A Bizottság ugyanis azt állítja, hogy a liberalizáció felé vezető első lépésekre a nyolcvanas években került sor, és e tekintetben különböző dokumentumokra hivatkozik, amelyek közül a legrégebbi a belső piac megvalósításáról szóló, 1985. június 14‑i fehér könyv. Márpedig ez nemcsak hogy tíz évvel későbbi, mint a kísérőlevelek aláírása, de ezenfelül nem is vonatkozik az energiaágazatra. E tekintetben a Bizottság azon érve, amely szerint e fehér könyv alapján már a MEGAL‑gázvezeték építésére irányuló projekt kezdetén úgy lehetett tekinteni, hogy a liberalizáció új területeken is várható, rövid‑ vagy középtávú szempontból nem releváns. A Bizottság által hivatkozott többi dokumentum pedig még későbbi, mint a szóban forgó fehér könyv, azok keletkezési időpontja az ipari végfelhasználók által fizetendő gáz‑ és villamosenergia‑árak átláthatóságának javítását célzó közösségi eljárásról szóló, 1990. június 29‑i 90/377/EGK tanácsi irányelv (HL 1990. L 185., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 1. kötet, 138. o.) esetében 1990, a szállítóvezeték‑rendszereken keresztül történő földgáztranzitról szóló, 1991. május 31‑i 91/296/EGK tanácsi irányelv (HL 1991. L 147., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 1. kötet, 151. o.) esetében 1991, és a szénhidrogének kutatására, feltárására és kitermelésére vonatkozó engedélyek megadásának és felhasználásának feltételeiről szóló, 1994. május 30‑i 94/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1994. L 164., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 262. o.) esetében 1994. Az első földgázirányelvre irányuló javaslat pedig 1992‑ben született.

79      Ugyanakkor a Bizottsághoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy egy olyan gázvezeték megépítése, mint a MEGAL‑gázvezeték, nagyon hosszú távú használatra szóló beruházás. A Bizottság kijelentette – anélkül, hogy a felperes azt cáfolta volna –, hogy egy gázvezetéknek általában véve 45–65 év a működési élettartama. Meg kell állapítani továbbá, hogy tekintettel az EK 2. cikkre és az EK 3. cikkre – azoknak a kísérőlevelek aláírásakor hatályos változatára – az Uniónak már ebben az időpontban az volt a célja, hogy létrehozzon egy közös piacot, amely többek között a tagállamok között az áruk behozatalára és kivitelére vonatkozó mennyiségi korlátozások, valamint minden más, azokkal azonos hatású intézkedés eltörlését vonja maga után. Másfelől szintén ugyanekkor a Bíróságnak már volt alkalma hangsúlyozni, hogy a nemzeti piacok elszigetelődése a Szerződés egyik alapvető, a nemzeti piacok egységes piaccá történő egyesítésére törekvő céljába ütközne (lásd ebben az értelemben a Bíróság 192/73. sz. Van Zuylen‑ügyben 1974. július 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1974., 731. o.] 13. pontját).

80      Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy a kísérőlevelek aláírásakor a liberalizációt hosszú távon nem lehetett kizárni, és az az ésszerűen elképzelhető kilátások közzé tartozott. Ezt egyébként lényegében megerősítette az E.ON, amely a kifogásközlésre adott válaszában kijelentette – amint az kitűnik a megtámadott határozat (245) preambulumbekezdéséből –, hogy a Direktion I levelet „elővigyázatossági intézkedésként” fogadták el „[…] annak elkerülése érdekében, hogy a jogi és gazdasági feltételek módosulásával összefüggő, akár pusztán elméleti kockázatok – amelyeket lehetetlen volt teljesen kizárni – veszélyeztessék a projektet”. Bár a tárgyalás során a felperes nem csatlakozott ehhez a nyilatkozathoz, az legalábbis azt bizonyítja, hogy a szóban forgó vállalkozások egyike számára a jogi és gazdasági változás nem volt teljesen kizárt, és hogy a Direktion I levél az azzal szembeni védekezést szolgálta.

81      Ami másrészt a verseny állítólagos hiányát illeti a gáz német és francia piacán 2000 előtt, rá kell mutatni, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése – tekintettel az e rendelkezésben a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére és a versenyre gyakorolt következményekre megállapított feltételekre – csak olyan ágazatokra vonatkozik, amelyek nyitottak a verseny számára (lásd az EK 87. cikk (1) bekezdésének hasonló feltételeit illetően analógia útján a T‑298/97., T‑312/97., T‑313/97., T‑315/97., T‑600/97–T‑607/97., T‑1/98, T‑3/98–T‑6/98. és T‑23/98. sz., Alzetta és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. június 15‑én hozott ítélet [EBHT 2000., II‑2319. o.] 143. pontját).

82      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a verseny feltételeinek vizsgálata nemcsak az érintett piacon a már jelen lévő vállalkozások között fennálló tényleges versenyen alapul, hanem a potenciális versenyen is, azért, hogy a piac struktúrájának, és az annak működését meghatározó gazdasági és jogi háttérnek a figyelembevételével megállapítható legyen, vajon valós és egyértelmű lehetőség van‑e arra, hogy az érintett vállalkozások egymással versenyezzenek, vagy hogy az új versenytárs az érintett piacra belépjen, és a letelepedett vállalkozásokkal versenyezzen (a Bíróság C‑234/89. sz. Delimitis‑ügyben 1991. február 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑935. o.] 21. pontja, a Törvényszék T‑374/94., T‑375/94., T‑384/94. és T‑388/94. sz., European Night Services és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. szeptember 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑3141. o.] 137. pontja, valamint a T‑461/07. sz., Visa Europe és Visa International kontra Bizottság ügyben 2011. április 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑1729. o.] 68. pontja).

83      Annak vizsgálata érdekében, hogy valamely vállalkozás potenciális versenytársat jelent‑e valamely piacon, a Bizottságnak azt kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó megállapodás alkalmazásának hiányában valós és egyértelmű lehetősége lett volna‑e arra, hogy az említett piacra lépjen, és ott letelepedett vállalkozásokkal versenyezzen. Az ilyen bizonyítás nem alapulhat egyszerű feltevésen, hanem azt tényekkel vagy a releváns piac szerkezetének elemzésével kell alátámasztani. Így nem lehet egy vállalkozást potenciális versenytársnak minősíteni, ha piacra lépése olyan gazdaságpolitikán alapul, amely nem megvalósítható (lásd ebben az értelemben a fenti 82. pontban hivatkozott Visa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 166. és 167. pontját).

84      Ebből szükségképpen következik, hogy noha valamely vállalkozás piacra lépési szándéka esetleg releváns lehet annak vizsgálata során, hogy potenciális versenytársnak tekinthető‑e az említett piacon, az említett piacra való belépési képessége az az alapvető szempont, amelyen e minősítésnek alapulnia kell (a fenti 82. pontban hivatkozott Visa Europe és Visa International Service kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 168. pontja).

85      A jelen esetben meg kell különböztetni egymástól a francia gázpiac és a német gázpiac helyzetét.

86      Ami a francia piacot illeti, nem vitatott, hogy a gáz behozatalára és szolgáltatására vonatkozó monopóliumot, amely a felperest 1946 óta megillette, csak 2003. január 1‑jén helyezték hatályon kívül, holott az első földgázirányelvnek a nemzeti jogba történő átültetésére vonatkozó határidő 2000. augusztus 10‑én járt le. Következésképpen legalábbis ez utóbbi időpontig semmilyen, még potenciális verseny sem létezett a francia gázpiacon, és a szóban forgó magatartás e piac tekintetében nem tartozhatott az EK 81. cikk hatálya alá. Az említett időpont után fennálló helyzet vizsgálatára a harmadik jogalap keretében kerül sor.

87      Ami a német piacot illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (30) preambulumbekezdésében megcáfolta azon kijelentést, amely szerint a felperes soha nem volt potenciális versenytárs az E.ON számára a liberalizáció előtt. E tekintetben hangsúlyozta, hogy a német jog soha nem tiltotta meg a piacra lépést az új szolgáltatóknak, hanem kizárólag a történelmi szolgáltatóknak engedte meg, hogy jelentős piacra lépési akadályokat emeljenek olyan megállapodások kötésével, amelyek mentességet élveznek a versenyre vonatkozó jogszabályok alkalmazása alól. A Bizottság továbbá megállapította, hogy azon mentesség, amely ezeket a megállapodásokat megillette, nem volt abszolút, hanem bizonyos feltételektől függött. Azokat a megállapodásokat, amelyek esetében mentességre hivatkoztak, be kellett jelenteni az illetékes versenyhatóságnak, amely megtilthatta a megállapodást, ha úgy ítélte meg, hogy az a törvényi mentességgel való visszaélést jelent. Végül a Wingas és a Mobil ügyre hivatkozva a Bizottság megállapította, hogy verseny támasztása a nagyon jelentős piacra lépési akadályok ellenére csupán elméleti lehetőség volt. A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes számára lehetséges volt gázt eladni a E.ON hagyományos ellátási területén, a jelentős piacralépési akadályok ellenére, ezért a szóban forgó teljes időszakban az E.ON potenciális versenytársának volt tekinthető. A Bizottság a megtámadott határozat (240) preambulumbekezdésében azt is jelezte, hogy nem vitatja a piacra lépési akadályok létezését, sem azt, hogy a határokon átnyúló verseny csupán marginális jellegű volt a történelmi szolgáltatók között. Továbbá az említett határozat (294) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy sem az 1935. évi EnWG, sem a GWB 103. §‑a nem írt elő de iure monopóliumot az E.ON vagy bármely más, történelmi piaci szereplő számára a német területen.

88      A felperes vitatja ezeket az értékeléseket, előadva, hogy a gáz német piaca teljesen zárt volt a verseny előtt a törvényi és rendeleti korlátok, illetve e piac szerkezete miatt, valamint amiatt, hogy harmadik személyek nem férhettek hozzá a hálózathoz (harmadik személyek hálózathoz való hozzáférése a továbbiakban: ATR), így az említett piacon nem volt az E.ON versenytársa.

89      Különbséget kell tenni egyrészt az 1980 és 1998, másrészt pedig az 1998 és 2000 közötti időszak között.

90      Ami először is az 1980 és 1998 közötti időszakot illeti, rá kell mutatni, hogy 1990. január 1‑jéig a GWB 103. §‑ának (5) bekezdése főszabályként azt írta elő, hogy a hálózathoz való hozzáférés megtagadása nem méltánytalan, ha a hozzáférésre irányuló kérelem célja olyan földrajzi területen található gázfogyasztó részére való gázszolgáltatás, amelyet az a szolgáltató lát el, amelyhez a kérelmet intézték. Vitathatatlan, ahogy arra a Bizottság is rámutat, a hálózathoz való hozzáférés megtagadása jogszerűségének ilyen típusú vélelme csak főszabályként, és bizonyos feltételek mellett állt fenn. Ugyanakkor, ahogy azt a felperes kifejtette, anélkül hogy a Bizottság vitatta volna, a Bundesgerichtshof (szövetségi legfelsőbb bíróság, Németország) egy 1994. november 15‑én hozott ítéletében (NJW 1995, 2718. o.) rámutatott, hogy a GWB 103. §‑ának az 1990 előtt hatályos változata alapján a gyakorlatban ki volt zárva, hogy felül lehessen vizsgálni a szállítási hálózathoz való hozzáféréssel összefüggő erőfölénnyel való visszaéléseket.

91      Másodszor meg kell állapítani, hogy a felek között nem vitatott, hogy 1998. április 24‑ig a GWB 103. §‑ának (1) bekezdése mentesítette a versenyellenes megállapodások tilalmáról szóló említett törvény rendelkezései alól egyrészt a demarkációs megállapodásokat, vagyis azokat a megállapodásokat, amelyek révén a közszolgáltató társaságok megállapodtak abban, hogy nem szolgáltatnak gázt egy meghatározott területen, valamint másrészt az ún. kizárólagos koncessziós megállapodásokat, amelyek révén a helyi önkormányzat kizárólagos koncessziót biztosított valamely közszolgáltató társaságnak, megengedve számára, hogy használja a közterületeket a gázelosztó rendszer kiépítése és működtetése érdekében.

92      Igaz, hogy a megtámadott határozat (23) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e megállapodásokat a végrehajthatóságuk érdekében be kellett jelenteni a Bundeskartellamtnak, amelynek jogköre volt azok megtiltására, ha úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó megállapodás joggal való visszaélést valósít meg. Ehhez hasonlóan, ahogy azt a Bizottság előadja, egyik vállalkozás sem volt köteles részt venni a demarkációs megállapodásokban, és azok csak a szerződő feleket kötötték, így azok nem tilthatták meg harmadik feleknek, így a felperesnek sem, hogy gázt értékesítsenek.

93      Ezenkívül a megtámadott határozat (24) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a demarkációs megállapodások és a kizárólagos koncessziós megállapodások együttes alkalmazása azzal a hatással járt, hogy de facto kizárólagos ellátási területek rendszerét hozta létre, amely területeken belül csak egy gázszolgáltató vállalkozás láthatta el a gázfogyasztókat, anélkül azonban, hogy más társasággal szemben a gázszolgáltatásra vonatkozó törvényi tilalom állt volna fenn.

94      A Bizottság egyébként a megtámadott határozat (371) preambulumbekezdésében elismeri, hogy a német történelmi szolgáltatók tényleges monopóliummal rendelkeztek az ellátási területükön. Ezt megerősíti a beadványaiban is, amelyekben elismeri, hogy 1980 és 1998 között „de facto területi monopóliumok” és „tisztán ténybeli monopóliumok” léteztek.

95      Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy legalább 1998. április 24‑ig a német gázpiacot a de facto területi monopóliumok létezése jellemezte. A német gázpiac ezen időszak alatti töredezettségét egyébként megerősítik a felperes által hivatkozott körülmények is, amelyek szerint egyrészt az említett piac három különböző szintre bomlott, amelyek maguk is elkülönült piacokat képeztek, magukkal vonva azt, hogy több szállítási szerződést kellett kötni, mielőtt el lehetett volna jutni a végső fogyasztóhoz, másrészt pedig az ATR‑rel kapcsolatban nem létezett semmilyen rendelkezés.

96      Meg kell állapítani, hogy ez a helyzet, amely 1998. április 24‑ig állt fenn a német gázpiacon, bármilyen verseny hiányát maga után vonhatta, nemcsak a valósét, de a potenciális versenyét is. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy a Törvényszék megállapította, hogy azon területi monopólium, amellyel a helyi gázelosztó társaságok rendelkeztek, kizárt közöttük minden akkori versenyt (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑87/05. sz., EDP kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑3745. o.] 117. pontját).

97      Márpedig sem a megtámadott határozat, sem az ügy iratai nem tartalmaznak olyan bizonyítékokat, amelyek lehetővé teszik annak jogilag megkövetelt módon történő bizonyítását, hogy a szóban forgó megállapodás alkalmazásának hiányában és a német gázpiacnak a fenti 90–95. pontban bemutatott jellemzői ellenére 1998. április 24‑ig valós és konkrét lehetőség állt fenn a felperes számára arra, hogy belépjen a német gázpiacra, és a letelepedett vállalkozások versenytársa legyen, amint azt a fenti 82. és 83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megköveteli.

98      Így a megtámadott határozat (294) preambulumbekezdésében hivatkozott azon körülmény, amely szerint Németországban nem létezett de iure monopólium, nem releváns. Annak eldöntése érdekében ugyanis, hogy valamely piacon van‑e potenciális verseny, a Bizottságnak meg kell vizsgálnia az arra vonatkozó valós és egyértelmű lehetőségeket, hogy az érintett vállalkozások egymással versenyezzenek, vagy hogy valamely új versenytárs az érintett piacra léphessen, és az ott letelepedett vállalkozásokkal versenyezzen. A Bizottság ezen vizsgálatát e lehetőségek objektív alapjára vonatkozóan kell elvégezni, ezért nincs hatása annak a körülménynek, hogy e lehetőségek a közvetlenül a nemzeti szabályozásból fakadó, vagy közvetve az annak végrehajtásából eredő ténybeli helyzetből fakadó monopólium miatt vannak kizárva.

99      Másfelől a megtámadott határozat (30) preambulumbekezdésében szereplő azon kijelentés, amely szerint a felperes nemcsak jogosult volt gázt eladni az E.ON hagyományos ellátási területén, hanem az ténybelileg (a jelentős piacra lépési akadályok ellenére) lehetséges volt, mint olyan, nem jelentheti a potenciális verseny létezésének elegendő bizonyítását. Ugyanis a felperes piacra lépésének pusztán elméleti lehetősége nem elég annak bizonyításához, hogy ilyen verseny létezett. Ezenkívül az ilyen állítás egy egyszerű feltevésen alapszik, és nem minősül a fenti 83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelő, ténybeli bizonyítékokkal alátámasztott bizonyításnak vagy a releváns piac szerkezete elemzésének, mivel az állítás alátámasztásaként hivatkozott példák egyébként irrelevánsak, amint az kitűnik a lenti 102. és 103. pontból.

100    Ugyanez a helyzet a megtámadott határozat (240) preambulumbekezdésében hivatkozott azon körülményekkel, amelyek szerint a szóban forgó vállalkozások az európai gázpiac fontos szereplői voltak; és mindegyiküket a másik piacán természetes új versenytársnak kellett tekinteni, vagy olyan, jó helyen lévő versenytársaknak, akiknek főszabály szerint minden esélyük megvolt arra, hogy a szomszédos piacra belépjenek; vagy végül hogy Németország és Franciaország szomszédos és szorosan összekapcsolódó piacoknak minősültek, ami növeli a siker esélyeit. Ugyanis az ilyen általános és absztrakt információk nem teszik lehetővé annak bizonyítását, hogy a német gázpiacon létező versenyhelyzet ellenére a felperes – a szóban forgó megállapodás alkalmazása hiányában – képes lett volna erre a piacra belépni.

101    Az okok azonossága miatt ugyanez a helyzet a megtámadott határozat (240) preambulumbekezdésében hivatkozott azon bizonyítékokkal kapcsolatban, amelyek szerint a szóban forgó vállalkozások rendelkeztek a piacra lépéshez szükséges erővel, adottságokkal és infrastruktúrával, és a felperes EEG és PEG leányvállalatai, valamint a GASAG‑ban és a VNG‑ben való kisebbségi részvétele biztos ütőkártyának minősültek a piaci helyzetének megerősítése érdekében.

102    Ami a Wingas és a Mobil példáját illeti, amelyre a Bizottság a megtámadott határozat (30) és (243) preambulumbekezdésében annak bizonyítása érdekében hivatkozott, hogy lehetséges volt belépni a gáz német piacára, azok nem tűnnek relevánsnak a Bizottság érvelésének alátámasztása szempontjából, ahogy azt lényegében a felperes is előadja, a jelen rész második kifogásának alátámasztása érdekében előadott második érvcsoportban. Egyrészt ugyanis a megtámadott határozat (30) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Wingas a BASF és a Gazprom tulajdonában lévő közös vállalkozás, amelynek a ’90‑es években sikerült belépnie a német gázpiacra, ez utóbbi gázszolgáltatásának, valamint az E.ON és más történelmi szolgáltatókéval párhuzamosan lefektetett új gázvezetékek kiterjedt hálózata megépítésének köszönhetően. Márpedig, ahogy azt a felperes kifejti, a Bizottság az IV/M.1383 – Exxon kontra Mobil ügyben 1999. szeptember 29‑én hozott határozatában (a továbbiakban: Exxon kontra Mobil ügyben hozott határozat) úgy vélte, hogy kevés az esélye annak, hogy a Wingas gyakorlata megismétlődjön, mivel ez a vállalkozás egy nagyon nagy (sőt a legnagyobb) német gázipari fogyasztó és egy nagyon nagy orosz termelő közötti sikeres egyesülés (lásd az Exxon kontra Mobil ügyben hozott határozat (100) preambulumbekezdését). Ezenfelül a Bizottság által az energiaágazatban végzett vizsgálatról készült, a felperes által hivatkozott jelentésből (SEC/2006/1724) kitűnik, hogy a jelentésben a Wingast „jogosultnak”, nem pedig „új belépőnek” tekintették, a német piacon elfoglalt egyedülálló szerepe alapján. Másrészt a Mobil szintén a ’90‑es években lépett a német gázpiacra a szállítóhálózatok történelmi üzemeltető hálózataihoz való hozzáférés tárgyalásával. Márpedig meg kell állapítani, hogy a Bizottság maga állapította meg, hogy a Mobil kissé atipikus helyzetben volt Németországban (lásd az Exxon kontra Mobil ügyben hozott határozat (251) preambulumbekezdését). A Bizottság többek között hangsúlyozta, hogy ez a vállalkozás a német gáz jelentős részét állította elő, és részét képezte a német gáziparnak, amely a Bizottság szerint kétségkívül az okát jelentette annak, hogy gázt szállíthatott Németországba, anélkül hogy saját nagynyomású gázvezeték‑hálózattal rendelkezett volna, az ATR‑nek köszönhetően. A Bizottság azt is megállapította, hogy a Mobil kivételes helyzetben volt (lásd az Exxon kontra Mobil ügyben hozott határozat (291) preambulumbekezdését).

103    Vitathatatlan, ahogy azt a Bizottság kifejti, hogy a felperes is rendelkezett adottságokkal, és nem volt tipikus helyzetben. Ugyanakkor, figyelemmel a Wingas és a Mobil helyzetének egyedi és sajátos jellegére, amelyet a Bizottság maga is elismert, ezek önmagukban nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy egy új belépőnek valós és egyértelmű lehetősége volt a német gázpiacra való belépésre, és arra, hogy versenyezzen az ott letelepedett vállalkozásokkal. Ebben az összefüggésben rá kell mutatni, ahogy azt a felperes is előadta, hogy a piaci szereplők, jelen esetben a [bizalmas], amelyek vele azonos helyzetben voltak, vagyis a határos országban erőfölényben lévő gazdasági szereplők, amelyek németországi gázvezetékkel rendelkeztek, nem voltak képesek belépni a német gázpiacra, amit egyébként a Bizottság is elismer, emlékeztetve ugyanakkor arra, hogy a Mobil és a Wingas belépett erre a piacra.

104    Mindenesetre a megtámadott határozat nem tartalmaz egyetlen olyan bizonyítékot sem, beleértve az általános jellegűt is, amely annak bizonyítására irányulna, hogy az 1980. január 1‑je és az 1998. április 24. közötti időszakban – a német gázpiacon regionális monopóliumok létezésével járó körülmények ellenére – a szállítóvezeték‑építés vagy a hálózathoz való hozzáférésre vonatkozó megállapodás megkötése valamely történelmi piaci szereplővel a MEGAL‑gázvezeték nyomvonala tekintetében nem felelt meg egy életképes gazdasági stratégiának a fenti 83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében, illetve valós és egyértelmű lehetőséget jelentett egy olyan piaci szereplő számára, mint a felperes, amely a MEGAL‑gázvezeték társtulajdonosa, hogy e piacra belépjen, és az ott letelepedett vállalkozásokkal versenyezzen. Konkrétabban egyetlen bizonyíték sem teszi lehetővé azt a vélekedést, hogy a felperes piacra lépése ezek segítségével kellően gyorsan megvalósulhatott volna ahhoz, hogy egy lehetséges piacra lépés veszélye nyomassza a piac résztvevőinek magatartását, vagy olyan költségek fejében, amelyek gazdaságilag elviselhetők lettek volna. Meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz egyetlen utalást sem, amely arra engedne gondolni, hogy a Bizottság a fenti 83. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat követelményeinek megfelelő vizsgálatot folytatott a potenciális verseny létezésére vonatkozóan.

105    Az előzőekre tekintettel úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság nem bizonyította a potenciális versenynek a német gázpiacon 1980. január 1‑jétől 1998. április 24‑ig való létezését.

106    Egyebekben a Bizottság, hangsúlyozva a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdésében, hogy a demarkációs megállapodásokra alkalmazandó versenyjogi mentesség 1998. április 24‑én történő eltörlésével a német jogalkotó egyértelműen kimondta, hogy a gázágazatot meg kell nyitni a verseny előtt ezen időpont után, elismerni látszik azt – legalábbis hallgatólagosan –, hogy ezen időpont előtt a német jogalkotó maga is úgy vélte, hogy a gázágazat nem volt nyitva a verseny előtt, és hogy következésképpen semmilyen potenciális verseny nem létezett.

107    Ami másodszor az 1998. április 24. és 2000. augusztus 10. közötti időszakot illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a hálózathoz való hozzáférés megtagadásának jogszerűségére vonatkozó vélelemből fakadó korlátozások, valamint a demarkációs és a kizárólagos koncessziós megállapodásokra alkalmazandó mentesség már nem léteztek az említett időszakban, az azt megelőzően bekövetkezett jogszabály‑módosítások miatt.

108    A felperes ugyanakkor kifejti, hogy 2000‑ig semmilyen, az ATR‑t szabályozó rendelkezés nem létezett Németországban, mivel az első, ATR‑t előíró szerződéseket csak ezen évtől kezdődően írták alá.

109    E tekintetben mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy az, hogy a gáz szállítását és elosztását illetően semmilyen ATR‑re vonatkozó szabály sem létezett, az mindenképpen korlátot jelentett a német gázpiacra való belépéssel szemben, azonban nem jelenti a hozzáférés teljes lehetetlenségét, már csak azért sem, mert ahogy az a fenti 90. pontból kitűnik, a hálózathoz való hozzáférés megtagadásának jogszerűségére vonatkozó vélelmet 1990. január 1‑jétől eltörölték. Ennek megfelelően az a körülmény, amely szerint az érintett időszakban a németországi ATR‑re vonatkozó szabályok hiányában semmilyen kötelezettség nem terhelte a hálózatot használó tulajdonost azzal kapcsolatban, hogy valamelyik versenytársának hozzáférést biztosítson, nem jár azzal a következménnyel, hogy kizárja az ilyen hozzáférésről való tárgyalást. Mindenesetre a megtámadott határozatból kitűnik, hogy 1999. január 1‑je óta az ATR‑hez való jog a GWB 19. §‑a (4) bekezdésének a lényeges infrastruktúráról szóló 4. pontjából fakad, amit a felperes nem is vitatott.

110    Ami a német piac szerkezetét illeti, bár az az 1998. április 24. és 2000. augusztus 10. közötti időszakban szintén belépési akadálynak minősülhetett, semmilyen bizonyíték nem engedi meg azon vélekedést, hogy az említett időszakban, amely későbbi, mint az 1998‑ban történt jogszabály‑módosítás, önmagában vagy az ATR‑t szabályozó szabályok hiányával együttesen teljesen kizárhatta a potenciális verseny meglétét a német piacon. Másfelől a felperes pusztán azt fejti ki, hogy e szerkezet jelentős akadályát képezte a belépésnek, amelyet megerősített a régiók feletti nagykereskedők vertikális integrációja. Nem állítja ugyanakkor azt, hogy az minden piacra lépést kizárt.

111    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy semmilyen bizonyíték nem tudja bizonyítani, hogy a Bizottság tévesen állapította meg azt, hogy létezett potenciális verseny a német gázpiacon 1998. április 24. és 2000. augusztus 10. között.

112    A fentiek összességére figyelemmel annyiban el kell fogadni az első részt, amennyiben az az 1980. január 1‑je és 1998. április 24. közötti időszakra vonatkozik, és el kell utasítani, amennyiben az az 1998. április 24. és 2000. augusztus 10. közötti időszakra vonatkozik.

113    Mivel az első rész csak részben volt elfogadható, a továbbiakban még meg kell vizsgálni a jelen jogalap alátámasztása érdekében előterjesztett többi részt, amennyiben azok az 1998. április 24. és 2000. augusztus 10. közötti időszakra vonatkoznak.

b)     A második részről

114    E részben a felperes vitatja a Bizottság elemzését, amely szerint a kartell 2000 augusztusa előtt ténylegesen vagy potenciálisan érzékelhető hatást gyakorolhatott a Franciaország és Németország közötti gázkereskedelemre.

115    E tekintetben a felperes lényegében két kifogást terjeszt elő, amelyek közül az első az indokolás hiányára, a második pedig ténybeli hibára és téves jogalkalmazásra vonatkozik.

–       Az első kifogásról

116    A felperes előadja, hogy a megtámadott határozat indokolása hiányos, amennyiben az nem bizonyította, hogy a kartell milyen mértékben hathatott ki a Franciaország és Németország közötti gázkereskedelemre 1980. január 1‑jét követően, valamint azt sem, hogy az EK 81. cikk alkalmazásának feltételei erre az időpontra teljesültek.

117    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabály, amelyet meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 67. pontját és a Törvényszék T‑304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben 2006. július 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1887. o.] 54. pontját). Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a sérelmet okozó határozat indokolásának lehetővé kell tennie jogszerűségének tényleges felülvizsgálatát, valamint biztosítania kell az érintett számára az annak megállapításához szükséges információkat, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy sem. Az ilyen indokolás elegendő voltát az ügy körülményei, többek között a szóban forgó aktus tartalma, a hivatkozott indokok jellege és a címzettek azon érdeke alapján kell értékelni, amely ahhoz fűződhet, hogy magyarázatot kaphassanak (a Törvényszék T‑38/92. sz., AWS Benelux kontra Bizottság ügyben 1994. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑211. o.] 26. pontja és T‑310/94. sz., Gruber + Weber kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1043. o.] 209. pontja).

118    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (261) preambulumbekezdésében emlékeztetett arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében ahhoz, hogy valamely megállapodás alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, annak lehetővé kell tennie, hogy objektív jogi vagy ténybeli tényezők összessége alapján kellő valószínűséggel előre lehessen látni, hogy a tagállamok közötti kereskedelmi forgalomra közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan hatást gyakorolhat. Az említett határozat (262) preambulumbekezdésében ehhez hozzátette, hogy az [EK] 81. és [EK] 82. cikkben szereplő, a kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról szóló iránymutatásnak (HL 2004. C 101., 81. o.) megfelelően a több államra kiterjedő, a piac felosztására vonatkozó megállapodások jellegüknél fogva alkalmasak arra, hogy összehangolják a versenyfeltételeket, kihassanak a kereskedelmi kapcsolatok összeépülésére, eltérítve a hagyományos kereskedelmi forgalmat természetes irányától, ezáltal kihatva a tagállamok közötti kereskedelemre. Ezt követően a határozat (263) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazása a piac felosztására vonatkozó valamely megállapodásra, illetve összehangolt magatartásra nem korlátozódik a résztvevők olyan értékesítéseire, amelyek ténylegesen azzal jártak, hogy az egyik tagállam áruit átszállították egy másik tagállamba, valamint arra, hogy az a tény, hogy a termékek jellegüknél fogva könnyen képezhetik határokon átnyúló kereskedelem tárgyát, fontos jel lehet azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy érintett lehet‑e a tagállamok közötti kereskedelem. A Bizottság a jelen ügy kapcsán ugyanezen preambulumbekezdésben megállapította, hogy azáltal, hogy a liberalizációt megelőző versenyhelyzet befagyasztását célozták a Németországba és Franciaországba irányuló földgázbehozatal fő útját jelentő MEGAL‑gázvezetéken keresztül történő gázellátás korlátozása, és így a német és francia gázpiacokon a határokon átnyúló verseny akadályozása révén, a szóban forgó vállalkozások megállapodása és versenykorlátozó magatartása megakadályozta, hogy egymás nemzeti piacain üzleti tevékenységet folytassanak, így hatással voltak, vagy legalábbis alkalmasak voltak arra, hogy érzékelhető hatással legyenek a tagállamok közötti kereskedelemre.

119    Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon kifejtette azokat az indokokat, amelyek alapján úgy vélte, hogy a kartell 1980. január 1‑jét követően hatással lehetett a Franciaország és Németország közötti kereskedelemre, valamint hogy az EK 81. cikk alkalmazási feltételei teljesültek. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat kifejezetten hivatkozik a „liberalizáció előtti”, vagyis a 2000. augusztus 10‑ét megelőző helyzetre, így a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság által végzett bizonyítás az ezen időpontot követő időszakra korlátozódik.

120    Az első kifogást tehát el kell utasítani.

–       A második kifogásról

121    A felperes előadja, hogy a határozat ténybelileg és jogilag is hibás. Álláspontja szerint a kísérőlevelek 2000 augusztusa előtt nem gyakorolhattak tényleges vagy potenciális hatást a Németország és Franciaország közötti kereskedelemre, mivel a német és a francia piac ténylegesen vagy jogilag zárva volt a verseny előtt ezen időpontot megelőzően, így az ezen országok közötti földgáz‑kereskedelem nem lett volna más a szóban forgó magatartások elmaradása esetén sem.

122    Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése csak azokra a megállapodásokra alkalmazandó, amelyek hatással lehetnek a tagállamok közötti kereskedelemre. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ahhoz, hogy valamely döntés, megállapodás vagy magatartás alkalmas legyen a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, annak lehetővé kell tennie, hogy objektív jogi vagy ténybeli tényezők összessége alapján kellő valószínűséggel előre lehessen látni, hogy a tagállamok közötti kereskedelmi forgalomra közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan hatást gyakorolhat oly módon, hogy az akadályozhatja a tagállamok között az egységes piac megvalósítását (lásd a Bíróság C‑238/05. sz., Asnef‑Equifax és Administración del Estado ügyben 2006. november 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑11125. o.] 34. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

123    Így a Közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatást rendszerint több olyan tényező együttesen váltja ki, amelyek külön‑külön nem lennének szükségszerűen meghatározók. Meg kell vizsgálni a gazdasági és jogi hátteret annak eldöntése érdekében, hogy valamely kartell érzékelhető hatással van‑e a tagállamok közötti kereskedelemre (lásd a fenti 122. pontban hivatkozott Asnef‑Equifax és Administración del Estado ügyben hozott ítélet 35. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). E tekintetben nem lényeges, hogy a kartellnek a kereskedelemre gyakorolt hatása kedvezőtlen, semleges vagy kedvező. A verseny korlátozása ugyanis alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, amennyiben alkalmas a kereskedelemben egyébként követett irány megváltoztatására (lásd ebben az értelemben a Bíróság 209/78–215/78. és 218/78. sz., Van Landewyck és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. október 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1980., 3125. o.] 172. pontját).

124    Továbbá valamely kartellnek a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására való alkalmassága, azaz a potenciális hatása elegendő ahhoz, hogy az EK 81. cikk hatálya alá tartozzon, és nem szükséges a kereskedelem tényleges sérelmének bizonyítása (a Bíróság C‑215/96. és C‑216/96. sz., Bagnasco és társai egyesített ügyekben 1999. január 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑135. o.] 48. pontja, valamint a Törvényszék T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑5169. o.] 166. pontja). Mindamellett szükséges, hogy a kartell tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt potenciális hatása érezhető legyen, vagy más szóval, ne legyen jelentéktelen (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑306/96. sz. Javico‑ügyben 1998. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1983. o.] 12. és 17. pontját).

125    Másrészt az ilyen, valamely tagállam teljes területére kiterjedő kartell természeténél fogva azzal a hatással jár, hogy tartóssá teszi a nemzeti piacok szerinti részekre töredezést, akadályozva ezzel az EK‑Szerződés által célul kitűzött gazdasági összefonódást (a Bíróság fenti 122. pontban hivatkozott Asnef‑Equifax és Administración del Estado ügyben hozott ítéletének 37. pontja).

126    A jelen esetben meg kell állapítani, hogy mivel a Bizottság nem bizonyította potenciális versenynek a német gázpiacon 1980. január 1‑jétől 1998. április 24‑ig való létezését (lásd a fenti 104. pontot), és mivel nem vitatott, hogy a francia piac legalább 2000 augusztusáig zárva volt a verseny előtt, a Bizottság tévesen állapította meg azt, hogy a szóban forgó megállapodás és gyakorlatok érzékelhető hatást gyakorolhattak a tagállamok közötti kereskedelemre 1998. április 24. előtt.

127    Annál is inkább ez a helyzet, mivel a Bizottság többek között az ezzel kapcsolatos következtetését – amint az kitűnik a megtámadott határozat (263) preambulumbekezdéséből – arra a tényre alapította, hogy e megállapodás és ezek a gyakorlatok akadályozták a német és francia gázpiacokon a határokon átnyúló versenyt. Márpedig e két piacon verseny hiányában nem lehetett akadályozni az említett versenyt, következésképpen nem lehetett hatással lenni a tagállamok közötti kereskedelemre.

128    Az 1998. április 24. és 2000. augusztus 10. közötti időszak tekintetében a jelen kifogást viszont el kell utasítani, mivel a potenciális versenynek a német gázpiacon való létezését jogszerűen nem vonták kétségbe (lásd a fenti 111. pontot), és mivel a potenciális verseny korlátozása így érzékelhető hatással lehetett a tagállamok közötti kereskedelemre.

129    E megfontolásokat nem gyengítik meg a felperesnek az EK 81. és EK 82. cikkben szereplő, a kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról szóló iránymutatásra alapított érvei. A felperes ugyanis vitatja a megtámadott határozat (262) preambulumbekezdésében szereplő állításokat (lásd a fenti 118. pontot), kifejtve, hogy a liberalizáció és a gáz belső piacának megvalósítása perspektívájának hiánya (legalább) 2000 augusztusa előtt az ítélkezési gyakorlat értelmében olyan objektív tényező, amely alapján kellő valószínűséggel kizárható, hogy a piacok felosztására irányuló szóban forgó megállapodás érzékelhető befolyást gyakorolt volna a tagállamok közötti kereskedelemre. Márpedig, amint az az első rész vizsgálata során említésre került, a kísérőlevelek aláírásakor a liberalizációt hosszú távon nem lehetett kizárni (lásd a fenti 80. pontot). Emellett a gáz belső piaca megvalósításának elmaradása önmagában nem zárta ki azt, hogy fennállt olyan, Közösségen belüli kereskedelem, amely érintett lehetett, mivel az ilyen kereskedelem annak ellenére is fennállhat, hogy a belső piacot még nem valósították meg. A felperes kifogását tehát el kell utasítani. El kell utasítani az arra alapított érvet is, hogy ezen iránymutatás azt mondja ki, hogy „amennyiben a megállapodáson vagy a magatartáson kívüli abszolút korlátja van a tagállamok közötti határokon átnyúló kereskedelemnek, az csak akkor lehet érintett, ha ezek az akadályok az előre látható jövőben eltűnhetnek”, mivel ezen akadályok eltűnése hosszú távon nem volt kizárt.

130    A fentiekből az következik, hogy a második rész keretében hivatkozott második kifogásnak, és így e résznek részben helyt kell adni, amennyiben az az 1980. január 1‑je és 1998. április 24. közötti időszakra vonatkozik. E részt ezzel szemben el kell utasítani annyiban, amennyiben az az 1998. április 24. és 2000. augusztus 10. közötti időszakra vonatkozik.

c)     A harmadik részről

131    E részben a felperes előadja, hogy a megtámadott határozat sérti az EK 81. cikket, a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályokat és az indokolási kötelezettséget, mivel nincs bizonyíték az állítólagos jogsértés 1980 januárja és 1999 februárja között való fennállására.

132    E tekintetben előzetesen rá kell mutatni, hogy mivel a Bizottság nem állapította meg, hogy 2000. augusztus 10. előtt Franciaországban jogsértést követtek el, valamint az első rész vizsgálata során kiderült, hogy tévesen állapította meg a jogsértés elkövetését Németországban 1980. január 1‑je és 1998. április 24. között, a jelen rész vizsgálatának az utóbbi időpont és 1999 februárja közötti időszakra kell korlátozódnia.

133    Ezt követően meg kell jegyezni, hogy egy olyan összetett jogsértés keretében, amely több éven keresztül a piac közös szabályozásának célját követő számos gyártót foglalt magában, a Bizottságtól nem követelhető meg, hogy minden egyes vállalkozás esetében bármely adott időpont esetében megállapodásként vagy összehangolt magatartásként pontosan minősítse a jogsértést, mivel a jogsértés mindkét formája szerepel az EK 81. cikkben (a Törvényszék T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑931. o.] 696. pontja).

134    A Bizottság tehát az ilyen összetett jogsértést jogszerűen minősítheti megállapodásnak „és/vagy” összehangolt magatartásnak, amennyiben a jogsértés egyes elemeit „megállapodásnak”, más elemeit pedig „összehangolt magatartásnak” kell minősíteni (a fenti 133. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 697. pontja).

135    Egy ilyen helyzetben a kettős minősítést nem úgy kell érteni, hogy az egyidejűleg és egymás mellett annak bizonyítását igényli, hogy minden egyes tényelem megállapodást és összehangolt magatartást megvalósító körülményeket hordoz, hanem mint amely olyan tényelemeket magában foglaló összetett egészt jelöl, amely egyes elemei megállapodásnak, mások pedig összehangolt magatartásnak minősültek az EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében, amely nem tartalmaz külön minősítést az ilyenfajta összetett jogsértésekre (a fenti 133. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 698. pontja).

136    Ezenfelül az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos egybeesésekből és jelekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyjogi szabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (lásd a Bíróság C‑105/04. P. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8725. o.] 94. és 135. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

137    Az ilyen jelek és egybeesések nem csak a versenyellenes magatartás vagy megállapodás fennállására engednek következtetni, hanem egy folyamatos versenyellenes magatartás, valamint a versenyjogi szabályokba ütköző megállapodás időtartamára is (a fenti 136. pontban hivatkozott Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 95. pontja).

138    Végül emlékeztetni kell arra, hogy a gazdasági szereplőket megillető jogbiztonság követelménye azzal jár, hogy amennyiben a versenyjogi szabályok megsértésének létével kapcsolatban merül fel jogvita, a Bizottság, amelyre az általa megállapított jogsértések tekintetében a bizonyítási teher hárul, előterjeszti azon bizonyítékokat, amelyek a jogsértés tényállási elemei megvalósulásának jogilag megkövetelt módon történő alátámasztására alkalmasak. Ami konkrétabban a jogsértés állítólagos időtartamát illeti, a jogbiztonság ugyanezen elve megköveteli, hogy a jogsértés időtartamának megállapítására közvetlenül alkalmas bizonyítékok hiányában a Bizottság legalább olyan bizonyítékokra hivatkozzon, amelyek az időben kellően közel álló tényekre vonatkoznak oly módon, hogy ésszerűen elfogadható legyen, hogy e jogsértés megszakítás nélkül folytatódott a meghatározott két időpont között (a Törvényszék T‑43/92. sz., Dunlop Slazenger kontra Bizottság ügyben 1994. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑441. o.] 79. pontja).

139    A jelen ügyben a Bizottság, ahogy az a megtámadott határozat (211) preambulumbekezdéséből is kitűnik, úgy vélte, hogy a szóban forgó vállalkozások magatartása, amely egy a piac felosztásáról szóló eredeti megállapodásból és megegyezésre, valamint e megállapodás több mint 25 éven keresztül történő végrehajtására irányuló időszakos találkozók formájában jelentkező összehangolt magatartásokból állt, egységes és folyamatos jogsértésnek, valamint „a verseny célzott korlátozásának” minősült. Hangsúlyozta, hogy e folyamatos, egy céllal jellemezhető magatartást mesterséges lenne több elkülönült jogsértésre bontani, amikor éppen ellenkezőleg, egységes jogsértésről volt szó, amely, részben megállapodások, részben összehangolt magatartások révén folyamatosan konkretizálódott.

140    Márpedig, ahogy arra a felperes hivatkozott, a Bizottság semmilyen bizonyítékot nem terjesztett elő a szóban forgó jogsértés tekintetében, amely az 1980 januárja és 1999. február 4. közötti időszakra vonatkozna. Ezt a Bizottság sem vitatja, amely az ellenkérelemben elismeri, hogy a kísérőleveleken kívül nem terjesztett elő 1999‑nél korábbi pontos bizonyítékokat. E tekintetben először el kell utasítani a Bizottság által nyújtott magyarázatot, amely szerint, miután vizsgálata során 1999 utáni dokumentumokat szerzett be, nem tekintette szükségesnek azt, hogy korábbi dokumentumokat kérjen be az érintett vállalkozásoktól. Nem lehet ugyanis elfogadni azt, hogy a Bizottság saját, a bizonyításfelvétel során elkövetett mulasztására hivatkozzon azon kötelezettségek kikerülése érdekében, amelyek őt e tekintetben terhelik.

141    Ugyanakkor az a tény, hogy a folytatólagos jogsértés fennállására vonatkozóan nem terjesztettek elő bizonyítékot egyes meghatározott időszakok tekintetében, nem akadályozza annak megállapítását, hogy a jogsértés a hivatkozott időszakoknál összességében hosszabb időtartam alatt állt fenn, amennyiben ezt tárgyilagos és egybehangzó bizonyítékok megalapozzák (lásd ebben az értelemben a fenti 136. pontban hivatkozott Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 98. pontját).

142    Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy – miként az a megtámadott határozatból is kitűnik – a szóban forgó vállalkozások 1975‑ben a piacok felosztására irányuló írásbeli megállapodást kötöttek, amely a MEGAL‑megállapodásból, annak mellékleteiből és a kísérőlevelekből állt, tartalma pedig az volt, hogy nem lépnek be – vagy csak korlátozott mértékben lépnek be – egymás nemzeti piacaira, illetve oly módon védik meg nemzeti piacaikat, hogy nem értékesítenek a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázt a másik fél nemzeti piacán. A felperes által előterjesztett érvek egyike sem teszi lehetővé e megállapítás megkérdőjelezését, ahogy az a jelen ítélet egészéből is kitűnik. E megállapodást nem határozott időre kötötték, mivel a megállapodás egyetlen rendelkezése sem utal a megállapodás lejáratának időpontjára.

143    Egyetlen körülmény alapján sem bizonyítható, hogy a MEGAL‑megállapodást, annak mellékleteit és a kísérőleveleket 1999 előtt felmondták volna. A felperes emellett nem terjesztett elő ennél korábbi bizonyítékot egy erre irányuló bizonyítás alátámasztása érdekében. Ebben az összefüggésben rá kell mutatni, hogy az, hogy a Törvényszék a jelen jogalap első része vizsgálatának eredményeként megsemmisíti a megtámadott határozat 1. cikkét, amennyiben az megállapítja a Németországban 1998‑at megelőzően elkövetett jogsértés létezését, önmagában nem vonja kétségbe a piacok felosztására irányuló megállapodás létezését, csak jogsértő jellegének kezdő időpontját. Ami azt a tényt illeti, hogy a 2004. évi megállapodásban az szerepel, hogy a szóban forgó vállalkozások „régóta” „semmisnek” tekintik az 1975. évi kísérőleveleket, az nem képezhet olyan pontos állítást, amely alapján úgy lehetne tekinteni, hogy a szóban forgó megállapodást 1999 előtt felmondták volna. Ezzel szemben az ezen időpontnál későbbi dokumentumokból, és különösen a felperes jogi részlegének 2000. február 9‑én és 17‑én kelt leveleiből – amelyek kifejezetten hivatkoznak a Direktion G és a Direktion I levélre, és amelyek bizonyító erejét a lenti 163. pontban elemezzük – kitűnik, hogy a felperes továbbra is hivatkozik az említett megállapodásra, ami arra utal, hogy azt 2000‑ben még nem mondták fel.

144    Ilyen körülmények között a MEGAL‑megállapodást, annak mellékleteit és a kísérőleveleket úgy kell tekinteni, hogy azok 1975 és 1999 között – és így a jelen rész vizsgálata szempontjából releváns, a fenti 132. pontban meghatározott időszakban, vagyis 1998 és 1999 között – hatályban voltak, így a Bizottságnak nem kellett további bizonyítékot előterjesztenie az említett időszak alatti végrehajtásukra vonatkozóan. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a jelen ügyben szereplő helyzet eltér a felperes által hivatkozott, a fenti 138. pontban hivatkozott Dunlop Slazenger kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügytől. Abban az ügyben ugyanis a Bizottság többek között megállapította, hogy volt két, 1977‑ben és 1985‑ben kelt levél, amelyben a szóban forgó vállalkozás megtiltotta az exportot. A Törvényszék megállapította, hogy mivel nem tudott az említett vállalattal szemben kifogásolt jogsértés 1977 és 1985 közötti folyamatos jellegére vonatkozó bizonyítékra hivatkozni, a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a jogsértés 1977‑ben kezdődött. Ugyanakkor a jelen ügytől eltérően az 1977. évi levél, ahogy az az említett ítélet 45. pontjából kitűnik, egy pontos ajánlatra vonatkozott, és nem egy határozatlan időtartamú intézkedésről volt szó, mint a MEGAL‑megállapodás és a kísérőlevelek esetében.

145    Ebből következik, hogy a harmadik részt el kell utasítani.

146    A fentiek összességéből az következik, hogy a jelen jogalap első és második részét részben el kell fogadni, a harmadikat pedig el kell utasítani.

147    Következésképpen meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 1. cikkét annyiban, amennyiben a Németországban 1980. január 1‑je és 1998. április 24. között elkövetett jogsértés létezését állapítja meg.

2.     A második jogalapról, amely az EK 81. cikk alkalmazása során azzal összefüggésben elkövetett ténybeli tévedésen és téves jogalkalmazáson alapul, hogy fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2000 augusztusa után

148    E jogalap, amely révén a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság ténybeli és jogi hibákat követett el az EK 81. cikknek a megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2000 augusztusát követő fennállásával kapcsolatban történő alkalmazása során, négy részre oszlik, amelyek közül az első az EK 81. cikk megsértésére vonatkozik, mivel 1980. január 1‑je és 2005. szeptember 30. között nem állt fenn egységes és folyamatos jogsértés, és ennek következtében a kísérőlevelek elévültek, a második az EK 81. cikk és a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályok megsértésére, mivel a szóban forgó vállalkozások között nem állt fenn akarategység arra nézve, hogy 2000 augusztusa után alkalmazzák a kísérőleveleket, a harmadik az EK 81. cikk megsértésére a szóban forgó vállalkozások 1999 és 2005 közötti találkozói és levélváltásaik nyilvánvalóan téves értékelése miatt, a negyedik pedig az EK 81. cikk és az indokolási kötelezettség megsértésére, mivel a Bizottság nem vette figyelembe a felperes németországi magatartásának és az E.ON franciaországi magatartásának önállóságát.

149    Az első részt kell legutoljára megvizsgálni.

a)     A második részről

150    E részben a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon azt, hogy a szóban forgó vállalkozások között akarategység állt fenn arra nézve, hogy a kísérőleveleket 2000 augusztusa után alkalmazzák.

151    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság kötelezettsége bizonyítani az általa megállapított jogsértést, és olyan bizonyítékokat előterjeszteni, amelyek a jogilag megkövetelt módon igazolják a jogsértést megvalósító körülmények fennállását (lásd a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 173. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

152    Az EK 230. cikk alapján indított megsemmisítés iránti keresetekben továbbá a bíróság feladata a megtámadott jogi aktus jogszerűségének vizsgálata (a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 174. pontja).

153    Így a versenyszabályok megsértését megállapító és a címzettekre bírságot kiszabó bizottsági határozat megsemmisítése iránti keresetet vizsgáló bíróság feladata annak értékelése, hogy a bizonyítékok és a Bizottság által határozatában hivatkozott más információk elegendők‑e a felrótt jogsértés fennállásának megállapításához (lásd a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 175. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

154    Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a bíróságban felmerülő bármely kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje. A bíróság tehát nem állapíthatja meg, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a kérdéses jogsértés fennállását, amennyiben – különösen egy bírságot kiszabó határozat megsemmisítésére irányuló eljárás során – még kételye áll fenn e kérdéssel kapcsolatosan (lásd a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 177. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

155    Következésképpen a Bizottságnak pontos és egybevágó bizonyítékokat kell szolgáltatnia azon szilárd meggyőződésének alátámasztására, hogy a jogsértés megtörtént (lásd a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 179. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

156    Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak eleget tennie e feltételeknek a jogsértés összes elemét tekintve. Elegendő, ha az intézmény által felhozott bizonyítékcsoport a maga teljességében értékelve megfelel e követelménynek (lásd a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 180. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

157    A jelen ügyben a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy a szóban forgó vállalkozások 1975‑ben megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a felperes nem értékesít MEGAL‑gázvezetéken szállított gázt németországi fogyasztóknak, míg az E.ON nem értékesít MEGAL‑gázvezetéken szállított gázt Franciaországban. A Bizottság úgy vélte, hogy amikor a gáz európai piacait megnyitották, és amikor ennek következtében a piacok felosztására vonatkozó megállapodás „1998/2000‑ben alkalmas volt arra, hogy jelentős hatást gyakoroljon a piacra”, e vállalkozások nem vetettek hivatalosan véget ennek a megállapodásnak és nem nyilvánították azt kifejezetten elavultnak sem. E tekintetben többek között rámutatott, hogy mind a szóban forgó vállalkozások belső dokumentumai, mint a köztük váltott levelek azt bizonyítják, hogy a vállalkozások úgy tekintették, hogy kötelező a felperesre nézve az a tilalom, hogy használja a MEGAL‑gázvezeték kiadási pontjait Németországban, és az E.ON‑ra nézve az a tilalom, hogy e gázvezetéken át gázt továbbítson Franciaországba.

158    E körülményekre figyelemmel kell megvizsgálni a felperes által a jelen rész alátámasztása érdekében előterjesztett három kifogást, amelyek közül az első az ártatlanság vélelme elvének megsértésére és 2000 augusztusát követően a kísérőlevelek bizonyító erejének hiányára vonatkozik, a második a Bizottság által annak bizonyítása érdekében rögzített bizonyítékok bizonyító erejének hiányára vonatkozik, hogy a szóban forgó vállalkozások megállapodtak abban, hogy az említett leveleket kötelezőnek tekintik ezen időpontot követően, a harmadik pedig arra, hogy a felperes olyan bizonyítékokat terjesztett elő, amelyek bizonyítják, hogy a liberalizációt követően a kísérőleveleket „mellőzték”.

159    E célból először a második, azt követően a harmadik és végül az első kifogást célszerű megvizsgálni.

–       A második kifogásról

160    A felperes lényegében azt állítja, hogy azok a bizonyítékok, amelyekre a Bizottság támaszkodott, pontatlanok és kétértelműek, és nem elegendőek olyan akarategység fennállásának bizonyításához, amely alkalmas a szóban forgó megállapodás létrehozására, vagyis a jelen esetben a liberalizációt követően a kísérőlevelek alkalmazására.

161    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely irat bizonyító erejének megítélésekor elsősorban a benne foglalt információ valószínűségét kell vizsgálni, és különösen az irat eredetét, készítésének körülményeit, címzettjét kell figyelembe venni annak vizsgálata érdekében, hogy tartalma alapján értelmes és hitelt érdemlő‑e (lásd a Törvényszék T‑44/02. OP., T‑54/02. OP., T‑56/02. OP., T‑60/02. OP. és T‑61/02. OP. sz., Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3567. o.] 121. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

162    Márpedig a jelen ügyben semmilyen körülmény alapján sem kérdőjelezhető meg azon dokumentumok bizonyító ereje, amelyekre a Bizottság annak megállapítása érdekében támaszkodott, hogy a kísérőlevelek 2000 augusztusát követően kötelezőek voltak.

163    Először, ami a felperes jogi részlege által kibocsátott dokumentumokat illeti, rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (64) és (65) preambulumbekezdésében a Bizottság emlékeztetett egy 1999. december 3‑i feljegyzés, valamint a 2000. február 9‑i és 17‑i e‑mailek tartalmára. Ami egyrészt az 1999. december 3‑i feljegyzést illeti, abból lényegében az tűnik ki, hogy az említett jogi részleg úgy vélte, hogy a felperes nem hivatkozhat a liberalizációval kapcsolatos új jogi környezetre annak érdekében, hogy németországi fogyasztóit a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázzal lássa el. E feljegyzés szerint, ha a felperes kivonhatná az átszállított gázt annak érdekében, hogy ellássa ezeket a fogyasztókat, ez elferdítené az erre a gázvezetékre vonatkozó megállapodásokat. Ami másrészt a 2000. február 9‑i és 17‑i e‑mailt illeti, ahogy arra a Bizottság rámutatott, azok kifejezetten hivatkoznak a Direktion G és Direktion I levelekre. Ezekben ugyanis az szerepel, hogy az említett levelek közül az első a szóban forgó vállalkozások közötti „hatalmas piacfelosztáshoz” hasonló, „ami felveti az ilyen dokumentum jogi értékének kérdését (érvénytelen!)”, és hogy e levelek közül a „nagyszerűnek” minősített másodikkal az említett vállalkozások egyetértenek abban, hogy a felperes (közvetlenül vagy közvetve) ne szállítson gázt valamely Németországban lévő fogyasztónak. E tekintetben el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint az említett e‑mailek megerősítik a kísérőlevelek értelmezésének nehézségeit. Vitathatatlan, hogy ezekből az e‑mailekből az tűnik ki, hogy a felperes jogi részlege azt a kérdést vizsgálta, hogy az E.ON szállíthat‑e harmadik személyek számára gázt a MEGAL‑gázvezetéken keresztül, és rámutatott, hogy a múltban a szóban forgó leveleket az E.ON számára kedvezően értelmezte, úgy vélve, hogy az kötelezheti a gázt ezen a gázvezetéken át szállítani kívánó harmadik személyt arra, hogy vele kössön szerződést. Ugyanakkor ez nem változtat azon, hogy az érintett kísérőleveleknek a felperes jogi részlege által végzett elemzése az azokból következő korlátozások tekintetében kifejezett és teljesen egyértelmű, ahogy az ezeknek a dokumentumoknak a szövegéből is kitűnik. Ilyen körülmények között a Bizottság hiba elkövetése nélkül támaszkodhatott e három dokumentumra, lényegében annak megállapítása érdekében, hogy azok alapján a felperesnek tudomása volt a megállapodás jogellenes jellegéről, azonban továbbra is betartotta azt, ahogy az a megtámadott határozat 4.2.2.2. pontjában szerepel.

164    Másodszor, ami az E.ON‑nak az 1999. február 4‑i és június 24‑i találkozókra vonatkozó jegyzőkönyveit illeti, az első találkozóra vonatkozó jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az E.ON aggodalommal vett tudomásul a korábbi találkozók során tett bizonyos megjegyzéseket, amelyek szerint a felperesen belül egyesek legalábbis tervezték gáz külön németországi értékesítését a MEGAL‑gázvezetéken keresztül. E dokumentum szerint válaszul a felperes rámutatott, hogy célja saját helyzetének optimalizálása volt szállítóként és részvényesként, valamint hogy amikor az ATR‑re vonatkozó új szabályok hatályba léptek, meg kellett védenie érdekeit, figyelembe véve ugyanakkor a szoros történelmi viszonyt az E.ON‑nal. Emellett megígérte, hogy alapos tájékoztatást nyújt az E.ON‑nak elképzeléseiről. A második találkozó jegyzőkönyvéből másrészt kitűnik, hogy a felperes kijelentette, hogy adott esetben szándékában áll megragadni németországi üzleti lehetőségeket, noha ez nem az E.ON ellen irányul. E jegyzőkönyv szerint azt is megemlítette, hogy a MEGAL‑gázvezetékre vonatkozó aktuális szerződéses szabályozás szerint a gázvezetéket csak továbbító vonalként használhatja, és nem jogosult Németországban abból gázt levenni, amire az E.ON azzal válaszolt, hogy amennyiben a felperes levehetne gázt a MEGAL‑gázvezetékből, az a MEGAL szerződéses hátterének átfogó módosítását jelentené. Ez nemcsak azt erősíti meg, hogy a felperes megpróbálta megnyugtatni az E.ON‑t németországi szándékait illetően, hanem azt is, hogy a szóban forgó vállalkozások úgy tekintették, hogy az említett megállapodás rendelkezései kötik őket.

165    A Bizottság tehát hiba elkövetése nélkül mutatott rá a megtámadott határozat (70) preambulumbekezdésében, hogy jóllehet e dokumentumok lehetővé teszik annak bizonyítását, hogy az E.ON úgy vélte, hogy a felperesen belül egyesek azt tervezik, hogy belépnek a dél‑németországi piacra, azonban azt is alátámasztják, hogy az E.ON megpróbálta erről lebeszélni a felperest, utóbbi pedig megígérte, hogy figyelembe veszi a szoros történelmi viszonyt az E.ON‑nal, és alapos tájékoztatást nyújt számára az elképzeléseiről. E dokumentumok szövegére tekintettel a Bizottság szintén jogosan tekintette úgy, hogy a szóban forgó vállalkozások megállapodtak abban, hogy a felperes esetleges piacra lépése a MEGAL‑gázvezeték területén a felek közötti közös álláspont tárgya kell, hogy legyen.

166    Ahogy arra a felperes rámutat, vitathatatlan, hogy a két dokumentum egyike sem utal kifejezetten a kísérőlevelek fenntartására. Ugyanakkor azokból, és különösen az 1999. június 24‑i találkozóra vonatkozó dokumentumból egyértelműen kitűnik, hogy a szóban forgó vállalkozások úgy tekintették, hogy még mindig kötik őket a MEGAL‑gázvezetékre vonatkozó szerződéses keretek, amelynek a kísérőlevelek szerves részét képezik, valamint az e levelek által a felperes azon lehetőségével kapcsolatban előírt korlátozások, hogy e gázvezetékből gázt vehet le Németországban. Mindenesetre, ellentétben a felperes sejtetésével, a megtámadott határozat (67)–(70) preambulumbekezdéséből nem tűnik ki, hogy a Bizottság e dokumentumokat annak bizonyítására használta volna, hogy a vállalkozások e leveleket kötelezőnek tekintették, mivel a (70) preambulumbekezdésben szereplő megállapítások nem foglalkoznak azok elavult, illetve kötelező jellegével. Végül, ami a megtámadott határozat 4.2.2.4. pontját illeti, amelyben kifejtik azon megállapítást, miszerint „[a felperes] megígéri, hogy nem lép fel [az E.ON‑nal] szemben Németországban”, rá kell mutatni, hogy jóllehet egy ilyen megállapítás egyszerűsítőnek tűnhet, azonban ennek ellenére lényegében nem téves, mivel a szóban forgó dokumentumok bizonyítják, hogy a felperesnek szándékában állt figyelembe venni az E.ON‑nal fennálló viszonyát, és tájékoztatni azt az esetleges németországi értékesítésekkel kapcsolatos elképzeléseiről, valamint hogy azok az üzleti lehetőségek, amelyeket megragadni szándékozott, nem az E.ON ellen irányultak.

167    Harmadszor, ami az E.ON 2001. június 8‑i belső feljegyzését illeti, amelyet a felperessel 2001. június 12‑én tartandó találkozó céljából szerkesztettek, a Bizottság ebből azt a következtetést vonta le, ahogy az a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdéséből is kitűnik, hogy az E.ON tudomással volt arról, hogy a felperessel szemben arra nézve alkalmazott tilalom, hogy gázt vegyen le a MEGAL‑gázvezetékből, sértette a versenyjogot. E tekintetben meg kell állapítani, hogy e feljegyzés többek között a MEGAL‑gázvezeték szerződéses kereteinek átstrukturálásához kapcsolódó tárgyalások körébe tartozik. Ebből kitűnik, hogy a hivatkozott új modellben a tervek szerint a felperes betáplálási és kiadási joggal rendelkezett volna a MEGAL‑gázvezeték mentén, amit a gyakorlatban nem lehetett volna számára jogi szempontból megtagadni a GWB vagy az EnWG rendelkezései alapján. Az E.ON tehát tudott arról, hogy a német jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy megtagadják a felperestől az arra vonatkozó jogot, hogy gázt vegyen ki a MEGAL‑gázvezetékből. Márpedig e jog felperes számára történő biztosítását csak a MEGAL‑megállapodás újratárgyalásának jövőbeli összefüggésében tervezték, a használati jogok fogalmának bevezetésével. Mindenesetre az említett feljegyzésből az is kitűnik, hogy a felperes igényelte, hogy használhassa a MEGAL‑gázvezeték németországi kiadási pontjait, ami azt jelenti, hogy a létező szerződéses keretek között azokat nem használhatta. A felperes tehát tévesen állítja, hogy a Bizottságnak úgy kellett volna tekintenie, hogy e feljegyzésből kitűnik, hogy a kísérőlevelek már nem voltak hatályban.

168    Negyedszer, ami a szóban forgó vállalkozások közötti, 2002. május 13‑i és 21‑i levélváltást illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy az megerősítette azt, hogy az E.ON szerint a Direktion G levél kötelező volt, és hogy a szóban forgó vállalkozások közül egyik sem sugallta azt, hogy ez a levél és a Direktion I levél érvénytelen volt. E tekintetben meg kell állapítani, hogy az E.ON által a felperesnek a 2002. május 13‑i levelére válaszul 2002. május 21‑én küldött levél kifejezetten hivatkozik a Direktion G levélre, utalva arra, hogy a MEGAL‑gázvezetékről egy másik vállalkozás számára végzett szállítás teljesen megfelel az említett levélnek. Márpedig, ha a levelet úgy tekintették volna, hogy érvénytelen, és nem köti a szóban forgó vállalkozásokat, az E.ON nem utalt volna arra, hogy a szóban forgó szállítása azzal összhangban állt. Az a felperes által hivatkozott tény, amely szerint a 2002. május 13‑i levelében nem hivatkozott a Direktion G vagy a Direktion I levélre, nem meghatározó e rendelkezések érvénytelenségének, illetve az akarategység hiányának bizonyítása szempontjából. Ha ugyanis a felperes arra ténylegesen nem is hivatkozott az említett levélben, ez nem változtat azon, ahogy azt a Bizottság is kifejtette a megtámadott határozat (83) preambulumbekezdésében, hogy az E.ON nem a Direktion G levélre támaszkodva állította volna, hogy jogszerűen végezte el a szállítást egyik fogyasztója számlájára, ha e levélre korábban nem hivatkoztak volna úgy, hogy az megtiltja az ilyen típusú szállítást. Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy az E.ON hivatkozhatott egyoldalúan erre a levélre, ez egyrészt nincs hatással azon megállapításra, amely szerint az említett levél legalább e vállalkozásra nézve kötelezőnek tűnt, másrészt pedig ez alapján nem lehet úgy tekinteni, hogy a kísérőlevelek nem voltak kötelezőek a felperesre. Ami a felperes azon állítását illeti, amely szerint az E.ON annak érdekében hivatkozott a Direktion G levélre, hogy megerősítse tárgyalási pozícióját vele szemben a harmadik személyek javára való szállítással kapcsolatban, az semmiképpen sem alkalmas a Bizottság megállapításainak megcáfolására. Végül a felperes azon érve, amely szerint e levélváltás a harmadik személyek részére való szállítás feltételeire vonatkozik, nem pedig a piacok felosztására, nem teszi lehetővé annak a ténynek a megkérdőjelezését, amely szerint az említett levélváltás rámutat a Direktion G levél kötelező jellegére, legalábbis az E.ON vonatkozásában, sem pedig azt, hogy úgy tekintsék, hogy a felperes a kísérőleveleket érvénytelennek tekintette. Mindent összevéve, figyelemmel annak szövegére, a szóban forgó levélváltásból arra lehet következtetni, ahogy arra a Bizottság is rámutatott a megtámadott határozat (83) preambulumbekezdésében, hogy a felperes úgy vélte, hogy a MEGAL‑megállapodás az adott időszakban hatályos formájában megtiltotta az E.ON‑nak, hogy gázt szállítson Franciaországba a MEGAL‑gázvezetéken keresztül, még harmadik fél javára is. Ez az álláspont egyébként megfelel a Direktion G levél azon értelmezésének is, amelyet saját jogi részlege nyújtott a felperesnek, és amely a 2000. február 9‑i és 17‑i e‑mailekben szerepel.

169    Ötödször, ami az E.ON‑nak a 2002. május 23‑i találkozóra vonatkozó jegyzőkönyvét, az E.ON 2003. február 27‑i e‑mailjét és az az E.ON‑nak a 2004. február 19‑i találkozóra vonatkozó jegyzőkönyvét illeti, előzetesen rá kell mutatni, ahogy arra a felperes is hivatkozik, hogy e dokumentumok egyikre sem utal kifejezetten a kísérőlevelekre. Ugyanakkor a Bizottság a megtámadott határozatban nem is állította, hogy ez lenne a helyzet.

170    Ezt követően rá kell mutatni, hogy az E.ON‑nak a 2002. május 23‑i, a felperes felelősei és az E.ON felelősei között tartott találkozóra vonatkozó jegyzőkönyvéből egyértelműen kitűnik, hogy e találkozón a felperes biztosította az E.ON‑t arról, hogy ebben az időpontban nem tervezi a MEGAL‑gázvezetékből levett gáz eladását Németország déli részén. Emellett a franciaországi E.ON egyik felelőse által a németországi E.On egyik igazgatójának küldött 2003. február 27‑i e‑mail beszámol egy privát találkozóról, amelyen előbbi a felperes egyik felelősével vett részt. Ebből kitűnik, hogy a felperes felelőse e találkozó során többek között kijelentette, hogy a felperes meggyőződése, hogy tartania kell magát a német piaccal kapcsolatos megközelítéséhez. Az is következik belőle, hogy ha a felperes meg is kísérelné a gáz értékesítését az E.ON területén, az inkább a piacról való tájékozódást célozná, nem pedig a közvetlen frontális támadás megindítását. Végül a felperes felelősei és az E.ON felelősei között 2004. február 19‑én tartott találkozóra vonatkozó, az E.ON által készített jegyzőkönyvből kitűnik, hogy e találkozó során a felperes jelezte az E.ON‑nak, hogy megértette, hogy utóbbi [bizalmas] legfontosabb szállítója, és az is kíván maradni, valamint hogy tiszteletben kívánja tartani az E.ON akkori szállítási szerződéseit.

171    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy e három dokumentumból együttesen értelmezve egyértelműen kitűnik, hogy a szóban forgó vállalkozások információkat cseréltek fejlesztési stratégiáikról, és különösen az, hogy a felperes közölte, hogy az a szándéka, hogy nem indít frontális támadást az E.On ellen a német piacon, és nem ad el gázt Németország déli részében. Ezzel összefüggésben, még ha nem is utalnak közvetlenül a kísérőlevelekre, e dokumentumok azt tanúsítják, hogy a szóban forgó vállalkozások tiszteletben tartották a piacoknak a MEGAL‑megállapodásból és az említett levelekből következő felosztását. El kell tehát utasítani a felperes azon állítását, amely szerint az e dokumentumokban szereplő nyilatkozatok semmilyen viszonyban sem állnak az állítólagos jogsértéssel.

172    Ami e dokumentumok bizonyító erejét illeti, azzal a felperes által hivatkozott ténnyel kapcsolatban, hogy az E.ON olyan belső dokumentumairól van szó, amelyeket nem erősít meg a szóban forgó vállalkozások közötti levelezés, hangsúlyozni kell, hogy e körülmény relevanciáját a lenti 224–226. pont cáfolja. Ezenfelül rá kell mutatni, hogy e dokumentumokat az E.ON szervezeti egységei azon találkozókat követően dolgozták ki, amelyekre a szóban forgó vállalkozások képviselői között került sor. Ezenfelül azok címzettjei az E.ON felelősei voltak. Emellett az azokban szereplő információk, amelyek pontosak és nem bizonytalanok, mint ahogy azt a felperes állítja, jellemzően egybeesnek és megerősítik a piacok felosztásának fennállását. Ilyen körülmények között e dokumentumokat úgy kell tekinteni, hogy azok értelmesek és megbízhatóak, ellentétben a felperes állításával, amely szerint azoknak nincs bizonyító ereje, vagy az gyenge. Ami azt a tényt illeti, hogy e dokumentumok egyike, a 2003. február 27‑i e‑mail egy magánbeszélgetésben elhangzottakat tartalmazza, semmilyen körülmény nem utal arra, hogy az elhangzottak tévesek lennének, és a levél szövegezése valójában arra utal, hogy azok valósak. Végül semmi nem utal arra, hogy e dokumentumok, és különösen a 2003. február 27‑i e‑mail szerzői személyes értelmezést tulajdonítottak a tényeknek vagy személyes érdekük fűződött a tények megszépítéséhez, annak érdekében, hogy feletteseik számára a várakozásaiknak megfelelő eredményt mutassanak be, mint a fenti 161. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben (132. pont), amelyre a felperes hivatkozik.

173    Hatodszor a 2004. március 16‑i e‑mailt illetően emlékeztetni kell arra, hogy ebben az e‑mailben az E.ON franciaországi értékesítési felelőse egy olyan találkozóról tájékoztatta az E.ON két németországi alkalmazottját, amelyre a felperes alkalmazottjával került sor (aki egyik régi osztálytársa) a franciaországi gázátengedés kérdésével, valamint az E.ON és a felperes arra vonatkozó esetleges érdekével kapcsolatban, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek lehetővé teszik az „ésszerű versenyt”. Ebből kitűnik, hogy a felperes, bár nem akart úgy tűnni, mint aki tart a nemzeti energiaszabályozó hatóság által gyakorolt nyomástól, azt nem hagyta figyelmen kívül, és nem tetszett volna neki, ha túlságosan nyíltan kritika tárgyává válik, tehát ha bármit lehetett volna tenni annak bizonyítása érdekében, hogy új belépők bejuthatnak Franciaország déli területére, azt jó szemmel nézte volna. Ebből az is következik, hogy mivel a felperes eleget kívánt tenni e hatóságnak, az alkalmazottja egy olyan cserét javasolt, amely alapján a felperes látja el gázzal az E.ON‑t Franciaország déli területén, ellenszolgáltatás fejében. Ezzel kapcsolatban az e‑mail szerint főleg a MEGAL‑lal kapcsolatos kérdésekkel kívánt foglalkozni. Ebből az e‑mailből az is kitűnik, hogy a felperes alkalmazottja utalt arra, hogy ami a MEGAL‑megállapodást illeti, tudomása szerint a MEGAL‑gázvezeték Medelsheimben lévő valamennyi kapacitását a felperes foglalta le, ezért valójában még az E.ON által akkoriban importált mennyiségek is illegálisak voltak.

174    A jelen ügyben először is, ellentétben a felperes állításával, semmilyen körülmény alapján sem lehet úgy tekinteni, hogy ez az e‑mail csak szerzőjének személyes érzelmeit tükrözi. E dokumentum szövegéből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy az említett szerző, a franciaországi E.ON értékesítési felelőse az E.ON németországi felelőseinek azokról az információkról kíván beszámolni, amelyeket a felperes egy alkalmazottjával tartott magántalálkozón szerzett, nem pedig a beszélgetéssel kapcsolatos saját értelmezéséről. E beszélgetések ténylegesen olyannak tűnnek, mint amelyek a felperes álláspontját tükrözik, nem pedig az említett találkozón résztvevő alkalmazottjáét. A találkozóra egyébként a felperes alkalmazottjának kérésére került sor, aki a szóban forgó vállalkozások között később megtartandó magas szintű találkozó előtt megbeszélést kívánt folytatni, és az a felperest közvetlenül érintő problémákra vonatkozott, mégpedig a franciaországi gázátengedés kérdésére, valamint a szóban forgó vállalkozások arra vonatkozó esetleges érdekére, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek lehetővé teszik az „ésszerű versenyt”. Ezenfelül a beszámoló tárgyát képező kijelentések kellően egyértelműek és részletesek, így értelmezésükkel kapcsolatban semmilyen kétértelműség nem merül fel. Ezért nem szükséges, hogy figyelembevétel érdekében ezt a dokumentumot közöljék a felperessel, annak érdekében, hogy attól el tudjon határolódni, ahogy azt a felperes által hivatkozott, fenti 161. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet megkívánja. Ezenfelül, ahogy az a lenti 225. pontban majd említésre kerül, a felperes tévesen állítja, hogy az utóbbi ítéletből az következik, hogy egy találkozóról szóló, tisztán belső felhasználásra szánt feljegyzésből álló beszámoló, amelyet a közigazgatási eljárásig vele nem közöltek, rendkívül gyenge bizonyító erővel rendelkezik.

175    Másodsorban a felperes azt állítja, hogy a beszámoló tárgyát képező kijelentések valószínűségét óvatosan kell kezelni. Ugyanakkor a keresetlevélben nem terjeszt elő semmilyen bizonyítékot ezen állítása alátámasztására, és arra szorítkozik, hogy a kifogásközlésre adott válaszára hivatkozik. Márpedig, míg a keresetlevél szövegének egyes pontjait alátámaszthatják és kiegészíthetik a csatolt iratok meghatározott részeire történő hivatkozások, a más, akár a keresetlevélhez mellékelt iratokra való általános hivatkozás nem pótolhatja a jogi érvelés azon lényegi elemeinek hiányát, amelyeknek magában a keresetlevélben kell szerepelniük (a Bíróság C‑52/90. sz., Bizottság kontra Dánia ügyben 1992. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑2187. o.] 17. pontja és a Törvényszék T‑154/98. sz., Asia Motor France és társai kontra Bizottság ügyben 1999. május 21‑én hozott végzésének [EBHT 1999., II‑1703. o.] 49. pontja). Mivel azt a keresetlevélben szereplő semmilyen már körülmény sem támasztja alá, a felperes állítását el kell utasítani. Mindent összevéve, figyelemmel szerzőjük és a beszámolót nyújtó személy minőségére, valamint e kijelentések tartalmára és különösen pontosságukra, azok valósnak, józannak és megbízhatónak tűnnek.

176    Harmadsorban e dokumentum, amely egyébként kifejezetten hivatkozik a „MEGAL‑megállapodásokra”, mindenképpen megerősíti az azon egyéb dokumentumokból levonható következtetéseket, amelyekre a Bizottság a gáz német és francia piacának felosztására irányuló megállapodás létezésének megállapítása érdekében támaszkodik. Ennek megfelelően, a felperes állításával ellentétben, e dokumentumra lehet hivatkozni a szóban forgó jogsértés bizonyítása érdekében. A felperes erre vonatkozó érvét tehát el kell utasítani.

177    Hetedszer, a kifogásközlést követően figyelembe vett kiegészítő dokumentumokat illetően a felperes pusztán azt állítja, hogy bizonyította azok pontatlanságát és kétértelműségét, anélkül azonban, hogy megjelölné, hogy a Bizottság mennyiben követett el hibát azok értelmezése során. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a Bizottság pusztán hivatkozott ezekre a dokumentumokra a megtámadott határozat 98. lábjegyzetében, mint olyan példákra, melyek a megtámadott határozat (102) preambulumbekezdésében hivatkozott 2004. július 21‑i e‑mailhez hasonlóan alkalmasak azon állítása alátámasztására is, amely szerint a felperes belső dokumentumai bizonyítják, hogy az úgy vélte, hogy nem vehet le gázt a MEGAL‑gázvezetékből az E.ON‑nal követett szerződés rendelkezései miatt, annak ellenére, hogy ezt tervezte. A felperesnek e kiegészítő dokumentumokra vonatkozó érvelését tehát szintén el kell utasítani.

178    Nyolcadszor, el kell utasítani a felperes azon érvelését, amely szerint másik koherens magyarázatot szolgáltatott a Bizottság által megállapított körülményekre, illetve, hogy mivel az egyik bizonyíték nem egyértelmű, és értelmezésre szorul, a felek szabadon adhatnak a tényekre a bizottsági érvelést helyettesítő hihető magyarázatot. Ennek az érvelésnek az alapja ugyanis az arra a feltételezésre épülő ítélkezési gyakorlat, hogy a Bizottság kizárólag a szóban forgó vállalkozások piaci magatartása alapján állapítja meg a jogsértés fennállását. Márpedig a jelen ügyben a Bizottság a versenyellenes megállapodás létezésére vonatkozó megállapítása alátámasztásaképpen számos okirati bizonyítékra hivatkozott. Végeredményben e bizonyítékok világosak és kellően egyértelműek. Ebből következően a felperes által felhozott ítélkezési gyakorlat ebben az esetben nem irányadó, hacsak a Bizottság nem képes bizonyítani az előterjesztett okirati bizonyítékok alapján a jogsértés fennállását (lásd ebben az értelemben a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 186. és 187. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Márpedig, figyelemmel a fentiekre, nem ez a helyzet, mivel a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok a MEGAL‑megállapodással együtt értelmezve elegendőek értékelésének igazolására.

179    Ebből következik, hogy a felperes egyik érve sem teszi lehetővé a Bizottság azon megállapításának megkérdőjelezését, amely szerint mind a szóban forgó vállalkozások belső dokumentumai, mind az utóbbiak közötti kommunikáció azt bizonyítja, hogy a vállalkozások úgy tekintették, hogy a felperessel szemben fennálló tilalom arra nézve, hogy használja a MEGAL‑gázvezeték németországi kiadási pontjait, illetve az E.ON‑nal szemben fennálló tilalom arra nézve, hogy az említett gázvezetéken keresztül gázt továbbítson Franciaországba, kötelezőek voltak. Végeredményben a Bizottság által e tekintetben előterjesztett bizonyítékok összességükben elegendőek értékelésének igazolására.

180    Következésképpen a második kifogást el kell utasítani.

–       A harmadik kifogásról

181    A felperes hangsúlyozza, hogy bizonyította egyrészt, hogy a szóban forgó vállalkozások hivatalosan és kifejezetten érvénytelennek nyilvánították a kísérőleveleket a liberalizációtól kezdődően, és ezt az álláspontot többször megismételték, másrészt pedig, hogy e vállalkozások ezen időponttól kezdve nem tekintették magukra nézve kötelezőnek e leveleket. Álláspontja szerint a Bizottság nem vette figyelembe ezeket a körülményeket, vagy nyilvánvalóan tévesen értékelte azokat.

182    Elsősorban, ami a kísérőlevelek érvénytelenségének állítólagos kinyilvánítását illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy amikor a gáz európai piacait megnyitották a verseny előtt, a szóban forgó vállalkozások nem vetettek véget a szóban forgó megállapodásnak, és nem nyilvánították kifejezetten érvénytelennek az említett leveleket.

183    Először is a felperes előadja, hogy az E.ON 2002. január 7‑én egy faxot küldött neki, amelyben felsorolta a MEGAL‑megállapodásokat, és megjelölte, hogy azokat miként kell kezelni. A fax többek között azt tartalmazta, hogy a Direktion G és Direktion I leveleket „érvénytelennek” kell tekinteni, ami azt bizonyítja, hogy a szóban forgó vállalkozások a kísérőleveleket hivatalosan nem kötelezőnek nyilvánították az új szabályozási környezetben.

184    Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az E.ON által a felperesnek 2002. január 7‑én küldött fax a szóban forgó vállalkozások között 2001. december 14‑én lezajlott találkozót követte, amelynek tárgya a felperes szerint a MEGAL‑megállapodás elhelyezése volt az új szabályozási környezetben. Ezenfelül az említett fax előzéklapja utal arra, hogy ahhoz mellékelték a szóban forgó vállalkozások között létező megállapodások jegyzékének tervezetét, és az azok egyes rendelkezéseinek a „használat” koncepciójának jegyében való kezelését. A MEGAL‑megállapodás, mellékletei és a kísérőlevelek – köztük a Direktion G és Direktion I levél – rendelkezéseinek felsorolása a szóban forgó fax mellékletében szerepel. E melléklet minden egyes oldal fejlécén „A MEGAL új szerkezete – Az alapmegállapodás és a kapcsolódó szerződések új konzorciummegállapodássá történő átalakítása” megjegyzést tartalmazza. A Direktion G levél ott úgy szerepel, mint amelynek tárgya a szóban forgó vállalkozások „kapacitásokra vonatkozó kötelezettségvállalása”, felvetve azon kérdést, hogy lehetségesek‑e „a MEGAL‑on keresztül történő szállításra vonatkozó megállapodások harmadik személyekkel”. A Direktion I levél a mellékletben úgy kerül bemutatásra, mint amely arra vonatkozik, hogy nem lesz a [felperes] általi szállítás vagy ellátás Németországban”. Ami e levelek kezelését illeti, a fax az említett levelek megjelöléséhez az „érvénytelen” kifejezést fűzi.

185    Összességében értelmezve és tekintettel a hátterére, úgy kell tekinteni, hogy ahelyett, hogy a szóban forgó vállalkozások úgy tekintették volna a Direktion G és Direktion I levelet, mint amelyek már érvénytelenek, az E.ON által a felperesnek 2002. január 7‑én küldött fax annak megállapítására szorítkozott, hogy ezek a vállalkozások e levelek érvénytelen jellegét azon új megállapodással összefüggésben vették figyelembe, amelyet éppen tárgyaltak. Valójában az „érvénytelen” kifejezés arra utal, hogy a szóban forgó vállalkozások úgy gondolták, hogy nem szükséges ilyen kikötéseket belefoglalni ezen új megállapodásba. Ezt megerősíti azon körülmény, amely szerint azon rendelkezések tekintetében, amelyeknek az említett kezelése nem „érvénytelen”, kifejezetten meg van jelölve, hogy azokat integrálni kell az új megállapodásba vagy annak mellékleteibe, adott esetben azokat módosítva. Ezenkívül az említett fax előzéklapja utal arra, hogy a fax „létező megállapodásokra” vonatkozik. A Bizottság tehát jogosan vélte úgy a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésében, hogy e fax arra a szerepre hivatkozik, amelyet a kísérőleveleknek a jövőben az új MEGAL‑megállapodás és a „használat” fogalmának keretében be kell tölteniük. Az a felperes által hivatkozott körülmény, amely szerint a szóban forgó faxhoz csatolt jegyzék más kísérőlevelekre utal, amelyek álláspontja szerint a fax időpontjában már érvénytelenek voltak, e tekintetben irreleváns. Ennélfogva, ahogy arra a Bizottság is rámutatott a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésében, nem lehet arra következtetni, hogy a szóban forgó vállalkozások a Direktion G és a Direktion I levelet a fax elküldésének időpontjában érvénytelennek tekintették.

186    El kell utasítani továbbá a felperes azon érvét, amely szerint az E.ON által a felperesnek 2002. január 7‑én küldött faxot követő, a kísérőlevelek alkalmazására vonatkozó bizonyítékoknak nincs elegendő bizonyító ereje. A kereseti kérelemben ugyanis a felperes az említett érv alátámasztása érdekében kifejezetten csak az E.ON 2002. május 21‑i faxára hivatkozik. Márpedig az utóbbira vonatkozó állításokat a Törvényszék már megcáfolta, ahogy az a fenti 168. pontból kitűnik. Ezenfelül, még feltételezve is, hogy az említett érv alátámasztása érdekében a felperes hivatkozni kíván a fenti 168–178. pontban hivatkozott dokumentumokra, elegendő annyit megállapítani, hogy az arra vonatkozó állítások az említett pontokban elutasításra kerültek.

187    Végül, ellentétben a felperes állításával, a Bizottság nem mondott ellent önmagának, amikor azt állította, hogy az E.ON által a felperesnek 2002. január 7‑én küldött fax értelmezése nem volt teljesen egyértelmű, ugyanakkor fenntartva annak terhelő értelmezését. Ugyanis, bár vitathatatlanul elismerte, hogy e fax értelmezése nem volt tökéletesen egyértelmű, a Bizottság ugyanakkor annak tartalma alapján úgy vélte, hogy az említett fax nem tette lehetővé annak bizonyítását, hogy a szóban forgó vállalkozások erre az időpontra érvénytelennek tekintették a kísérőleveleket. Végeredményben nem lehet úgy tekinteni, hogy azzal, hogy a Bizottság nem fogadta el a felperes által e dokumentum tekintetében nyújtott értelmezést, és úgy vélte, hogy az nem tette lehetővé annak egyértelmű bizonyítását, hogy a szóban forgó vállalkozások érvénytelennek tekintették a kísérőleveleket, fenntartja a fax terhelő értelmezését. Ezzel ugyanis lényegében pusztán cáfolta a felperes álláspontját, aki e dokumentumra mentő körülményként hivatkozott.

188    Másodszor a felperes előadja, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett több olyan ténykörülmény tekintetében, amelyek megerősítik a felperes által a 2002. január 7‑i faxszal kapcsolatban adott értelmezést. E tekintetben a felperes a keresetlevélben hivatkozik egy 2002. december 19‑i belső dokumentumra, amelyben az a kérdés merül fel, hogy a felperes nem jogosult‑e automatikusan gázt kivenni a MEGAL‑gázvezetékből, a struktúra megváltoztatása nélkül is, rámutatva, hogy az E.ON folyamatosan fenntartja, hogy a tranzitszerződés jogosultja az őt megillető gázt e tranzitút teljes hosszán felhasználhatja, valamint a 2004. június 23‑án tartott találkozó jegyzőkönyvére, amelyben többek között az szerepel, hogy az E.ON ismét megerősíti, hogy a felperes már rendelkezik azzal a joggal, hogy bármelyik kiadási ponton hozzáférjen a MEGAL‑gázvezetékhez, amennyiben van rendelkezésre álló kapacitás.

189    Márpedig meg kell állapítani, hogy e dokumentumok nem alkalmasak a felperes érvelésének alátámasztására. Ugyanis, bár azokból vitathatatlanul következhet, hogy az E.ON lényegében azt jelentette ki, hogy bizonyos feltételek mellett lehetséges a MEGAL‑gázvezetéken kivételi joggal rendelkezni, ez azonban nem változtat azon, hogy az ezt követő dokumentumokból, és különösen a 2004. július 21‑i e‑mailből az tűnik ki, hogy a felperes ebben az időpontban úgy vélte, hogy az említett gázvezetékből való gázkivételre irányuló lehetőségei a gázfelszabadítási program keretében megvásárolt mennyiségekre korlátozódnak, és e mennyiségeken kívül nem rendelkezik kiadási pontokkal a gázvezetéken. Az említett e‑mailből ugyanis az tűnik ki, hogy a felperes úgy vélte, hogy az értékesítésre a gázvezeték minden kiadási pontjából van lehetőség, a gázfelszabadítási program keretében kapott mennyiségek által meghatározott keretben. E kereten túl álláspontja szerint a további értékesítések már nem kapcsolódtak a gázfelszabadítási program keretében kapott mennyiségekre, és ezek tekintetében a kizárólagosan igénybe vehető betáplálási pontok [bizalmas] betáplálási pontjai voltak. Az e‑mailben is kijelentették, hogy a többi kiadási pontot kizárják, egy átfogó megállapodásra várva. Ez az e‑mail egyébként megerősít több, 2004. első félévéből származó, vagyis 2002. december 19‑i dokumentum utáni dokumentumban szereplő álláspontot. Ennek megfelelően a 2004. január 28‑i találkozó során készített kézzel írott jegyzetekből kitűnik, hogy a MEGAL‑gázvezeték kiadási pontjait egyedül az E.ON számára jelölték ki, mivel a felperes csak tranzitot végzett, és azt kérték tőle, hogy fektessen be annak érdekében, hogy gázt tudjon kivenni. A felperes 2004. május 10‑i feljegyzéséből szintén kitűnik, hogy a MEGAL‑gázvezeték kiadási és betáplálási pontjait illetően az ebben az időpontban csak „az árverésből származó gáz”, vagyis a gázfelszabadítási program keretében vásárolt gáz kivételére volt jogosult, az említett gázvezeték bármelyik betáplálási és kiadási pontján. Ebben a feljegyzésben az is kifejezetten szerepel, hogy a gáz [bizalmas] elvezetése a németországi végső fogyasztókhoz a MEGAL‑gázvezeték egy kiadási pontján keresztül nem volt megvalósítható ebben az időpontban, mivel a felperes nem rendelkezett a gázvezetéken nyugati kiadási pontokkal. Ehhez hasonlóan a 2004. május 27‑én tartott „Tour d’horizon” (átfogó) találkozó jegyzőkönyvében rámutatnak, hogy a felperes képviselője kijelentette, hogy az ügy iratait nem ismerte, azonban úgy hallotta, hogy a felperes gázt kíván szállítani Németország déli részébe a MEGAL‑gázvezetéken keresztül, amely helyzet nem így állt volna, ha már rendelkezett volna kivételi joggal. Végül, ami különösen a 2002. december 19‑i dokumentumot illeti, e dokumentum egészét értelmezve kiderül, hogy az a felperes jogainak különböző fejlődési lehetőségeit sorolja fel a MEGAL‑gázvezetékre vonatkozó jövőbeli szerződéses környezetben. Ezzel szemben abból nem lehet levezetni azt, hogy a felperes úgy vélte, hogy biztosan rendelkezik kivételi joggal e gázvezeték tekintetében, még kevésbé azt, hogy a kísérőleveleket érvénytelennek tekintette.

190    Ráadásul a felperes által hivatkozott bizonyítékok a MEGAL‑megállapodás 2. mellékletének szerződéses rendelkezéseibe ütköznek, amely – a felek eltérő rendelkezése hiányában – nem biztosít a felperesnek a MEGAL‑gázvezetékből Németországban kivételi jogot, tehát semmi nem utal arra, hogy ebben az időpontban a rendelkezések már hatályukat vesztették volna, vagy az említett vállalkozások formálisan megállapodtak volna azok módosításában.

191    Ilyen körülmények között el kell utasítani a felperes azon érvelését, amely több olyan ténykörülmény tekintetében vétett nyilvánvaló értékelési hibára vonatkozik, amelyek megerősítik a felperes által a 2002. január 7‑i faxszal kapcsolatban adott értelmezést.

192    Másodsorban, a felperes azon magatartása kapcsán, amely azt bizonyítja, hogy nem tekintette magára nézve kötelezőnek a kísérőleveleket, hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy sem a két vállalkozás által a másik fél nemzeti piacán követett belső értékesítési stratégia, sem az e piacokon történt tényleges gázeladások nem képeznek olyan bizonyítékokat, amely megcáfolnák azt a következtetést, amely szerint fenntartották a piacok felosztására vonatkozó megállapodásukat.

193    E tekintetben a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság megsértette az EK 81. cikket, valamint indokolási kötelezettségét, amikor nem vette figyelembe a Németország déli részén található fogyasztóknak a MEGAL‑gázvezetékből történő gázszállításra tett ajánlatokat alátámasztó bizonyítékokat. Álláspontja szerint ezek az ajánlatok bizonyítják az akarategység hiányát a liberalizációt követően.

194    E kifogást azonban el kell utasítani.

195    Ami ugyanis mindenekelőtt az indokolást illeti, rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdésében szereplő következtetés érdekében a Bizottság a határozat (73) preambulumbekezdésében többek között kijelentette, hogy a felperes csak 2001‑től értékesített gázt Németországban, és csak igen korlátozott módon. Az említett preambulumbekezdésben szereplő táblázat szerint ugyanis a felperes németországi piaci részesedése [bizalmas] volt. Ugyanezen táblázat szerint csak 2004‑től kezdve értékesített a MEGAL‑gázvezetékből származó gázt [bizalmas] ellátása érdekében. Ezenfelül a Bizottság a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy az említett gázvezetékből származó ellátás a felperes összes németországi értékesítései egy viszonylag csekély részének felelt meg, valamint hogy az ebből a gázvezetékből Németországban 2004 és 2005 szeptembere között értékesített gázmennyiségek szinte kizárólagosan a felperes által az E.ON‑tól a gázfelszabadítási program keretében vásárolt gázmennyiségek voltak. Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a megtámadott határozat elegendő indokolással rendelkezik. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat kifejezetten nem utal e tekintetben a felperes által a Németország déli részén található fogyasztóknak a MEGAL‑gázvezetékből történő gázszállításra tett ajánlatokra. Ugyanakkor az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk értelmében a Bizottság határozatait ugyan köteles megindokolni azoknak a ténybeli és jogi elemeknek a feltüntetésével, amelyektől az intézkedés jogszerűsége függ, és azoknak a megfontolásoknak a felsorolásával, amelyek a határozat meghozatalára vezették, nem köteles azonban minden jogi és ténybeli kérdésre kitérni, amelyet a felek a közigazgatási eljárás során felhoztak (a Törvényszék T‑8/89. sz., DSM kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1833. o.] 257. pontja, valamint T‑2/93. sz., Air France kontra Bizottság ügyben 1994. május 19‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑323. o.] 92. pontja).

196    Ami ezt követően a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdésében szereplő állítás megalapozottságát illeti, el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a Bizottság megsértette az EK 81. cikket, amikor nem vette figyelembe az ajánlatait. Ugyanis [bizalmas]. Ezenfelül, figyelemmel a fenti 197. pontban hivatkozott körülményekre, amelyből kitűnik, hogy legalábbis 2003 második félévéig a felperes maga is tartózkodott attól, hogy a MEGAL‑gázvezetékből értékesítést végezzen Németország déli részében, a felperes által hivatkozott ajánlatok relevanciáját viszonylagosnak kell tekinteni, amennyiben erre az időszakra vonatkoznak. Végül, mivel ezek az ajánlatok csak Németországra vonatkoztak, ezért nem érintik a Bizottság állítását, mivel az csak a francia piacra vonatkozik. Ilyen körülmények között a felperes ajánlatainak létezése önmagában nem alkalmas sem a bizottsági állítás pontatlanságának, sem a szóban forgó vállalkozások közötti megállapodás vagy akarategység hiányának bizonyítására.

197    Harmadszor, ami a felperes által azzal kapcsolatban tapasztalt nehézségeket illeti, hogy gázt vegyen le a MEGAL‑gázvezetékből, előzetesen rá kell mutatni, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság nem tekintette úgy [bizalmas]. Ez a megtámadott határozat (144) pontjában található állítás ugyanis nem a bizottsági értékelésben szerepel, hanem a szóban forgó vállalkozások érvelésének összefoglalásában. Ezt követően hangsúlyozni kell, hogy a felperes Németország déli részében tervezett fejlődésének akadálya nem pusztán harmadik személyek hálózathoz való hozzáférésének kérdése volt, [bizalmas], hanem a részéről tanúsított önkéntes magatartásé is. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a 2002. május 23‑i találkozó jegyzőkönyvében az szerepel, hogy a felperes nem tervezte a MEGAL‑gázvezetékből kivett gáz értékesítését Németország déli részén. Ehhez hasonlóan a felperes 2003. augusztus 29‑i „briefing” feljegyzéséből kitűnik, hogy 2001 óta nem állt szándékában, hogy azért vegyen le gázt a MEGAL‑gázvezetékről, hogy azt Németország déli részén hozza forgalomba, amely az E.ON legértékesebb piaca. Ugyanígy emlékeztetni kell arra is, hogy egy 2003. február 27‑i e‑mailből kitűnően a felperes meggyőződése volt, hogy tartania kell magát a német piaccal kapcsolatos megközelítéséhez, és még ha meg is kísérelhetné a gáz értékesítését az E.ON területén, az inkább a piacról való tájékozódást célozná, nem pedig a közvetlen frontális támadás megindítását. Végül az a tény, hogy [bizalmas], semmiképpen sem kérdőjelezheti meg a szóban forgó jogsértés fennállását, mivel az a MEGAL‑megállapodáson, annak mellékletein és a kísérőleveleken alapult. Az E.ON magatartását érintő, COMP/39.317 – E.ON Gas ügyben folytatott eljárására alapított érv tehát hatástalan. [bizalmas]

198    Negyedszer, az E.ON franciaországi értékesítéseinek alakulását illetően, a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az E.ON csak 2003‑ban kezdett gázt értékesíteni Franciaországban, igen korlátozott módon. Az említett preambulumbekezdésben szereplő táblázatban ugyanis az szerepel, hogy az E.ON franciaországi piaci részesedése 2003‑ban 0,05%, 2004‑ben 0,21%, 2005‑ben pedig 0,5% volt, a fogyasztók száma pedig ezekben az években 3, 4 és 8 volt. Ehhez hasonlóan, bár az E.ON értékesítései 2003 óta rendszeresen nőttek, ez azonban nem változtat azon, hogy rendkívül alacsony szinten voltak, és csak nagyon korlátozott számú fogyasztót érintettek. Ezenfelül a megtámadott határozat (116) preambulumbekezdésében hivatkozott, az E.ON‑nak a 2001. december 20‑i „Tour d’horizon” találkozóval kapcsolatos belső „briefing” feljegyzéséből kitűnik, hogy az E.ON e találkozó során meg akarta mondani a felperesnek, hogy értékesítési iroda nyílt Párizsban (Franciaország), amelynek a szerepe az, hogy megmutassa a franciaországi jelenlétét, nem pedig az, hogy agresszíven betörjön a francia piacra. Emellett az E.ON‑nak a 2004. július 2‑i „Tour d’horizon” találkozóval kapcsolatos „briefing” feljegyzéséből kitűnik, hogy az E.ON szándékosan tartózkodott attól, hogy 2003 nyaráig fellépjen a francia piacon. A felperes által a 2004. május 27‑i „Tour d’horizon” találkozóról készített jegyzőkönyvből az is kitűnik, hogy a kontinentális Európában az E.ON működésének nyugati határa Németország nyugati határa volt, és nem állt fenn kiemelt érdek többek között Franciaország tekintetében. Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy az E.ON franciaországi értékesítései nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az nem tekintette magára nézve kötelezőnek a kísérőleveleket. Az E.ON gyenge fejlődésének állítólagos ágazati okai, az állítólagos agresszív franciaországi üzletpolitika és az elért eredmények, illetve az a tény, hogy az értékesítések alakulása 2005‑től töretlen volt, nem kérdőjelezhetik meg azokat az okirati bizonyítékokat, amelyek kifejezetten bizonyítják az E.ON arra irányuló szándékát, hogy korlátozza belépését a gáz franciaországi piacára.

199    Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy e megállapítás a francia piac tekintetében csak a 2004. évi megállapodásig érvényes, amely révén a szóban forgó vállalkozások kijelentették, hogy a kísérőlevelek „semmisek”. Az ezen időpontot követő időszakot érintő helyzet a negyedik jogalap harmadik részében képezi majd vizsgálat tárgyát (a lenti 367–378. pont).

200    A fentiekből következik, hogy e fenntartás mellett a harmadik kifogást el kell utasítani.

–       Az első kifogásról

201    A felperes előadja, hogy amikor a Bizottság úgy vélte, hogy a kísérőleveleket a liberalizációt követően is tovább alkalmazták, megsértette az ártatlanság vélelmét. Álláspontja szerint a Bizottságnak ezzel ellentétben e kísérőlevelek „mellőzését” kellett volna vélelmeznie 2000 augusztusától, anélkül hogy azt igényelte volna a szóban forgó vállalkozásoktól, hogy bizonyítsák azok hivatalos felmondását ezen időponttól kezdődően.

202    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ártatlanság vélelme, amely különösen az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkének (2) bekezdéséből következik, azon alapvető jogok részét képezi, amelyek a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jogrendben védelmet élveznek. Tekintettel a kérdéses jogsértések jellegére, valamint a hozzájuk kapcsolódó szankciók természetére és súlyára, az ártatlanság vélelmének elve irányadó többek között a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos olyan eljárásokra, amelyek bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (lásd a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 178. pontját, valamint a Törvényszék T‑279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑897. o.] 115. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

203    Az ártatlanság vélelme azt jelenti, hogy minden gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították (a Törvényszék T‑22/02. és T‑23/02. sz., Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. október 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4065. o.] 106. pontja).

204    A jelen ügyben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, ahogy az többek között már a fenti 142. pontban is hangsúlyozásra került, hogy a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a szóban forgó vállalkozások 1975‑ben a piacok felosztására irányuló írásbeli megállapodást kötöttek, amely a MEGAL‑megállapodásból, annak mellékleteiből és a kísérőlevelekből állt, tartalma pedig az volt, hogy nem lépnek be – vagy csak korlátozott mértékben lépnek be – egymás nemzeti piacaira, illetve oly módon védik meg nemzeti piacaikat, hogy nem értékesítenek a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázt a másik fél nemzeti piacán. A felperes által előterjesztett érvek egyike sem teszi lehetővé ezen szerződés megkérdőjelezését, ahogy az a jelen ítélet egészéből is kitűnik. Arra is emlékeztetni kell, ahogy az a fenti 143. pontból következik, hogy egyetlen körülmény alapján sem lehet úgy tekinteni, hogy e megállapodást 1999, sőt 2000 előtt felmondták, továbbá, hogy az, hogy a Törvényszék az első jogalap első része vizsgálatának eredményeként megsemmisíti a megtámadott határozat 1. cikkét, amennyiben az megállapítja a Németországban elkövetett jogsértés fennállását 1998‑at megelőzően, önmagában nem vonja kétségbe a piacok felosztására irányuló megállapodás létezését, csak jogsértő jellegének kezdő időpontját.

205    A jelen rész alátámasztása érdekében előterjesztett második és harmadik kifogás vizsgálatából ezenfelül kitűnik, hogy egyetlen körülmény alapján sem kérdőjelezhetők meg a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdésében szereplő megfontolások, amelyek szerint egyrészt a liberalizációt követően a szóban forgó vállalkozások hivatalosan nem vetettek véget a megállapodásuknak és nem nyilvánították azt kifejezetten érvénytelennek, másrészt pedig sem a két vállalkozás által a másik fél nemzeti piacán követett belső értékesítési stratégiák, sem az e piacokon történt gázeladásaik nem képeznek olyan bizonyítékokat, amelyek megcáfolnák azt a következtetést, hogy fenntartották a piacok felosztására vonatkozó megállapodásukat.

206    Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság nem követett el hibát, amikor nem vélelmezte a kísérőlevelek „mellőzését” 2000 augusztusától.

207    Ami a felperes által a jelen kifogás keretében hivatkozott ítélkezési gyakorlatot illeti, az nem releváns. Ellentétben ugyanis a Törvényszék T‑30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítélete (EBHT 1995., II‑1775. o.) alapjául szolgáló tényállással, a Bizottság a jelen ügyben közvetlen bizonyítékokkal rendelkezett az állítólagos megállapodás és/vagy az összehangolt magatartás fennállására 2000 augusztusát követően, amelyek lehetővé tették annak bizonyítását, hogy a szóban forgó vállalkozások továbbra is kötelezőnek tekintették magukra nézve a piacok felosztására vonatkozóan 1975‑ben kötött megállapodást. E bizonyítékok vizsgálatára többek között a megtámadott határozat (61)–(136) preambulumbekezdésében került sor. E bizonyítékok, amelyek közül egyesek hivatkoznak a kísérőlevelekre, különösen a szóban forgó vállalkozások levélváltásain, illetve a köztük tartott találkozók jegyzőkönyvein, valamint a vállalkozások olyan belső dokumentumain alapulnak, amelyek közül egyesek hivatkoznak az említett vállalkozások között tartott találkozókra. Márpedig, ahogy az a jelen jogalap második és harmadik kifogásának vizsgálatából kitűnik, a felperes nem bizonyította sem ezen bizonyítékok bizonyító erejének hiányát, sem azt, hogy a Bizottság tévesen vélte úgy, hogy a szóban forgó vállalkozok nem „mellőzték” a kísérőleveleket 2000 után. Ami a jogellenes gyakorlat 1980 és 1999 közötti fennállására vonatkozó bizonyítékok hiányát illeti, e körülmény relevanciáját az első jogalap harmadik részének vizsgálata során a Törvényszék megcáfolta. Ebből következik, hogy a Bizottság megfelelően bizonyította az eredeti megállapodás fennállását és annak későbbi betartását, valamint azt, hogy a fent hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügy körülményeivel ellentétben a Bizottság nem igazolta a korábbi megállapodásoknak a későbbi jogsértés fennállására vonatkozó bizonyítékként való felhasználását.

208    A fentiek összességéből következik, hogy az első kifogást is el kell utasítani.

209    Mivel a második rész alátámasztása érdekében hivatkozott egyik kifogás sem megalapozott, az utóbbit teljes egészében el kell utasítani.

b)     A harmadik részről

210    E részben a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság a szóban forgó vállalkozások 1999 és 2005 közötti találkozóit és levélváltásait tévesen értelmezte, és így a megtámadott határozat nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz.

211    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az összehangolt magatartás fogalma egyfajta egyeztetést jelent a vállalkozások között, amelyek nem kötnek kifejezetten megállapodást, ám a kockázatokkal teli versenyt tudatosan helyettesítik az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel. Az egyeztetés és az együttműködés összehangolt magatartásnak minősülő kritériumait a Szerződés versenyjogi rendelkezéseinek azon alapvető kiindulópontjára tekintettel kell értelmezni, amely szerint minden gazdasági szereplőnek önállóan kell meghatároznia a közös piacon folytatni kívánt politikáját (lásd a Bíróság 40/73–48/73., 50/73., 54/73–56/73., 111/73., 113/73. és 114/73. sz., Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1975. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1975., 1663. o.] 26. pontját, a C‑89/85., C‑104/85., C‑114/85., C‑116/85., C‑117/85. és C‑125/85–C‑129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1993. március 31‑én hozott ítélet [EBHT 1993., I‑1307. o.] 63. pontját, valamint a C‑7/95. P. sz., Deere kontra Bizottság ügyben 1998. május 28‑án hozott ítélet [EBHT 1998., I‑3111. o.] 86. pontját).

212    Bár ez az önállósági követelmény nem zárja ki azt, hogy a piaci szereplők racionálisan alkalmazkodjanak a versenytársaik megfigyelt vagy várható magatartásához, azt szigorúan tiltja, hogy ezek a szereplők közvetlenül vagy közvetve felvegyék egymással a kapcsolatot annak érdekében, hogy egy tényleges vagy lehetséges versenytárs piaci magatartását befolyásolják, vagy hogy az ilyen versenytársnak felfedjék az általuk elhatározott vagy tanúsítani kívánt piaci magatartást, amennyiben e kapcsolat célja vagy hatása olyan versenyfeltételek teremtése, amelyek – figyelembe véve a felkínált termékek vagy szolgáltatások jellegét, a vállalkozások jelentőségét és számát, továbbá az érintett piac volumenét – nem felelnek meg a szóban forgó piacon szokásos feltételeknek (lásd ebben az értelemben a fenti 211. pontban hivatkozott Suiker Unie és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 174. pontját, valamint a fenti 211. pontban hivatkozott Deere kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 87. pontját).

213    Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az erősen koncentrált oligopol piacon a piacra vonatkozó információcsere lehetővé teszi a vállalkozások számára versenytársaik piaci pozíciójának, valamint kereskedelmi stratégiájának megismerését, és ezáltal a gazdasági szereplők között fennálló verseny jelentős mértékű megváltoztatását (a Bíróság C‑8/08. sz., T‑Mobile Netherlands és társai ügyben 2009. június 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑4529. o.] 34. pontja).

214    Ebből következik, hogy a versenytársak közötti információcsere ellentétesnek bizonyulhat a versenyjoggal, amennyiben az érintett piacon a bizonytalanság fokát csökkenti vagy megszünteti, amelynek következménye a vállalkozások közötti verseny korlátozása (lásd a fenti 211. pontban hivatkozott Deere kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 90. pontját, valamint a C‑194/99. P. sz., Thyssen Stahl kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑10821. o.] 81. pontját).

215    Végül emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely vállalkozás kartellben való részvételének kellő bizonyításához elegendő az, ha a Bizottság bizonyítja, hogy az érintett vállalkozás olyan találkozókon vett részt, amelyek során versenyellenes megállapodásokat kötöttek, anélkül hogy azok ellen nyilvánosan tiltakozott volna. Amennyiben az ilyen találkozókon való részvétel bizonyított, e vállalkozás feladata az arra vonatkozó bizonyítékok előterjesztése, hogy az említett találkozókon történő részvétele mögött nem volt versenyellenes szándék – úgy, hogy bizonyítja, a versenytársaival közölte, hogy a találkozókon az övéktől eltérő szándékkal vesz részt (lásd a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 81. pontját).

216    E megfontolásokra figyelemmel kell megvizsgálni a felperes által a jelen rész alátámasztása érdekében hivatkozott két kifogást, amelyekkel lényegében vitatja a Bizottság értékelését az összehangolt magatartás fennállását illetően, egyrészt a német és francia gázpiacok felosztása kapcsán, a kísérőlevelekkel összefüggésben, másrészt pedig az érzékeny információk versenytársak közötti cseréjét illetően.

–       Az első kifogásról

217    A felperes azt állítja, hogy a szóban forgó vállalkozások 1999 és 2005 közötti találkozói és levélváltásai alapján nem bizonyítható a német és a francia gázpiac felosztására irányuló összehangolt magatartás fennállása a kísérőlevelekkel összefüggésben.

218    E tekintetben rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy vélte, hogy a szóban forgó vállalkozások közötti találkozók ugyanazt a célt követték, mint a kísérőlevelek, vagyis a piacok felosztását, és a saját piacukhoz való hozzáférés korlátozását arra a mértékre, amelyet szigorúan szükségesnek ítéltek.

219    A felperes vitatja ezt az állítást, azt állítva, hogy a Bizottság azt nem bizonyította jogilag megkövetelt módon. E tekintetben lényegében négy érvre hivatkozik.

220    Elsősorban a felperes azon érvét illetően, amely szerint a Bizottság által állításai alátámasztása érdekében hivatkozott dokumentumok csak rendkívül csekély bizonyító erővel rendelkeztek, előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy még ha a Bizottság fel is fedez olyan iratokat – mint például a találkozókról készült beszámolók –, amelyek kifejezetten tanúsítják a piaci szereplők közötti jogellenes kapcsolatfelvételt, e dokumentumok általában csak töredékesek és szórványosak, így gyakran következtetésekkel kell bizonyos részleteket rekonstruálni. Az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos egybeesésekből és ténykörülményekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (a fenti 215. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 57. pontja). Arra is emlékeztetni kell, ahogy az a fenti 161. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely irat bizonyító erejének megítélésekor elsősorban a benne foglalt információ valószínűségét kell vizsgálni, különösen az irat eredetét, készítésének körülményeit, címzettjét kell figyelembe venni, annak vizsgálata érdekében, hogy tartalma alapján értelmes és hitelt érdemlő‑e.

221    A jelen ügyben először is mint hatástalant el kell utasítani a felperes azon állítását, amely szerint semmilyen „közvetlen bizonyítékot” sem terjesztettek elő a szóban forgó összehangolt magatartásra vonatkozóan. Figyelemmel ugyanis arra, hogy azok a tevékenységek, amelyekre a versenyellenes magatartások és megállapodások irányulnak, általában titkosan folynak le, a találkozókat titkosan tartják, és az erre vonatkozó dokumentáció a legminimálisabbra szorítkozik (a fenti 215. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 55. pontja), nem lehet azt kívánni a Bizottságtól, hogy mindenképpen e magatartásokra és megállapodásokra vonatkozó közvetlen bizonyítékokra hivatkozzon. Egyébként a fenti 220. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az is kitűnik, hogy az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos egybeesésekből és ténykörülményekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak. Mindenesetre a szóban forgó állítást mint megalapozatlant el kell utasítani. Ahogy ugyanis az a megtámadott határozatból is kitűnik, a Bizottság a szóban forgó vállalkozások számos belső feljegyzésére, illetve a találkozóikról készült jegyzőkönyvekre hivatkozott – köztük a „Tour d’horizon” (átfogó) találkozók jegyzőkönyveire, amelyet évente többször tartottak az említett vállalkozások vezetői között –, amelyeket az érintett magatartások közvetlen bizonyítékának kell tekinteni. E dokumentumokból és különösen a megtámadott határozat (180) preambulumbekezdésében hivatkozott dokumentumokból ugyanis kitűnik, hogy a különböző találkozók során a szóban forgó vállalkozások koordinálták fellépéseiket, annak érdekében, hogy felosszák a gáz német és francia piacát.

222    Másodszor a felperesnek a szóban forgó vállalkozások önállóságát állítólagosan tükröző dokumentumokra vonatkozó érvelését a Törvényszék cáfolja a lenti 259–269. pontban.

223    Harmadszor el kell utasítani a felperes azon állítását, amely szerint a Bizottság által előterjesztett, gyakran általános jellegű bizonyítékok „többségükben” nem a szóban forgó jogsértése vonatkoznak. Az ugyanis hatástalan, mivel a felperes nem állítja azt, hogy a Bizottság által hivatkozott egyik dokumentum sem vonatkozott a szóban forgó jogsértésre, és e tekintetben pusztán a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok „többségére” hivatkozik. Mindenesetre egy ilyen állítás nem megalapozott. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az a körülmény, hogy valamely dokumentum más bizonyítékokban említett tényeknek csak egy részére hivatkozik, nem elegendő ahhoz, hogy a Bizottság köteles legyen kizárni e dokumentumot a terhelő bizonyítékok köréből (a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 238. pontja). Ezenfelül, még ha bizonyos dokumentumok nem is érintik közvetlenül a szóban forgó vállalkozások által végzett piacfelosztást, lehetővé teszik ugyanakkor a felosztás fennállásának megerősítését, és bemutatják az összejátszással járó viszonyokat e vállalkozások között. Mindenesetre a Bizottság által hivatkozott egyes dokumentumok közvetlenül a szóban forgó jogsértésre vonatkoznak. Ez a helyzet például az E.ON által a 2002. május 23‑i találkozóról készített jegyzőkönyvvel, amelyből kitűnik, ahogy az a fenti 197. pontban említésre került, hogy a felperes ebben az időpontban nem tervezte a MEGAL‑gázvezetékből levett gáz értékesítését Németország déli részén. Ugyanez a helyzet az E.ON‑nak a felperes által hivatkozott, 2004. március 29‑i „Tour d’horizon” találkozóra vonatkozó belső jegyzőkönyvével, amelyből az következik, hogy a felperes részt kívánt venni a gázfelszabadítási programban, félve, nehogy az orosz gáz „rossz kezekbe” kerüljön, és nehogy további verseny bontakozzon ki a MEGAL‑gázvezeték mentén. Ami a szóban forgó információk általános jellegét illeti, hangsúlyozni kell, hogy a jogsértésért felelős vállalkozásnak túl könnyű lenne kibújni a büntetés alól, ha hivatkozhatna arra, hogy a jogellenes megállapodás működésével kapcsolatban előterjesztett információk általános jellegűek, olyan helyzetben, amikor a megállapodás létezése és versenyellenes célja mindazonáltal kellőképpen igazolt (lásd ebben az értelemben analógia útján a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 203. pontját), mint ahogy a jelen ügyben is.

224    Negyedszer, az a tény, hogy a kísérőleveleken kívüli más bizonyítékok, amelyeken a megtámadott határozat alapul, nem a szóban forgó vállalkozások közös vagy egymás között kicserélt dokumentumai, hanem az említett vállalkozások belső iratai, nem releváns. Mindenekelőtt rá kell ugyanis mutatni, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság jelezte, hogy „nem belső” bizonyítékokkal is rendelkezik, amelyekre a 199. lábjegyzetben hivatkozik, és amelyek relevanciáját a felperes sikeresen nem cáfolta. Mindenesetre egyetlen uniós jogi előírás vagy általános jogelv sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, eljárás alá vont vállalkozások nyilatkozatára támaszkodjon. Ha ez nem így lenne, az EK 81. cikkel és az EK 82. cikkel ellentétes magatartás bizonyításának terhe, amely a Bizottságra hárul, tarthatatlan lenne, és ellentétes lenne az EK‑Szerződés alapján ráruházott azon feladattal, hogy ezen előírások megfelelő alkalmazását felügyelje (lásd a Törvényszék fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 192. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a T‑54/03. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ugyanez igaz valamely másik, eljárás alá vont vállalkozás belső dokumentumaira. Valamely, eljárás alá vont vállalkozás irodáiban végzett ellenőrzés során talált belső jegyzőkönyvek ugyanis bizonyítékként felhasználhatók egy másik, eljárás alá vont vállalkozással szemben (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑3/89. sz., Atochem kontra Bizottság ügyben 1991. október 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1177. o.] 31–38. pontját és a T‑59/99. sz., Ventouris kontra Bizottság ügyben 2003. december 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑5257. o.] 91. pontját). Ráadásul, tekintettel magára a szóban forgó magatartások jellegére és az azzal járó, a fenti 221. pontban hivatkozott nehézségekre, ami a bizonyítékszerzést illeti, a Bizottság nem kötelezhető arra, hogy feltétlenül a szóban forgó vállalkozások között kicserélt vagy számukra közös dokumentumokra hivatkozzon. Hivatkozhat tehát e vállalkozások belső dokumentumaira, amennyiben azok lehetővé teszik a jogsértés létezésének bizonyítását.

225    Ami a fenti 161. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletet illeti, amelyre a felperes érvelésében hivatkozik, abból nem lehet arra következetni általános jelleggel, hogy egy vállalkozás olyan belső dokumentuma, amelyet nem közöltek egy másik vállalkozással, ebből kifolyólag gyenge bizonyító erővel rendelkezik. Ez nem tűnik ki kifejezetten ebből az ítéletből, és mindenképpen ellentmond ennek a fenti 224. pontban hivatkozott Atochem kontra Bizottság ügyben hozott ítélet és a Ventouris kontra Bizottság ügyben hozott ítélet. Ennek megfelelően a fenti 161. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletben csak azt állapították meg, hogy az ebben az ügyben szereplő jegyzőkönyv egy tisztán belső felhasználásra szánt feljegyzés volt, amelyet semmilyen módon nem közöltek az ügy felpereseivel a közigazgatási eljárásig, így azoknak nem volt lehetőségük arra, hogy tartalmától elhatárolódjanak. E körülmény ugyanakkor csak egyike azoknak az elemeknek, amelyeket a Bíróság ebben az ítéletben figyelembe vett, annak megállapítása érdekében, hogy e jegyzőkönyv csak egy olyan jel volt, amely megalapozta az akarategység fennállásának gyanúját. Eltérően az ezen ítélet alapjául szolgáló ügytől, a Bizottság a jelen ügyben számos olyan, mind a felperestől, mind az E.ON‑tól származó dokumentumot nyújtott be, amelyek egyértelműen megerősítették az érintett gyakorlatok fennállását.

226    Végül azon tényt illetően, hogy a Bizottság olyan előkészítő jellegű belső dokumentumokra hivatkozott, mint a „briefing” feljegyzések, amelyekkel kapcsolatban nincs bizonyíték arra, hogy azok tartalmát ismertették volna azon találkozókon, amelyekre vonatkoznak, rá kell mutatni, hogy bár e körülmény alkalmas e dokumentumok bizonyító erejének viszonylagossá tételére, az nem gátolhatja meg a Bizottságot abban, hogy terhelő körülményként hivatkozzon rájuk a más dokumentumokon alapuló megállapításainak alátámasztása érdekében. Az a tény ugyanis, hogy a szóban forgó vállalkozások meg kívántak tárgyalni egyes, a piacok közöttük való felosztásával kapcsolatos kérdéseket, önmagában annak a jele, hogy e felosztás valóban fennállt (lásd ebben az értelemben analógia útján a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 231. pontját). E dokumentumok tehát rendelkeznek bizonyító erővel, így a felperes állításával ellentétben relevánsak.

227    Ötödször, el kell utasítani a felperes azon állítását, amely szerint azok a dokumentumok, amelyeken a megtámadott határozat alapul, többségükben csak személyes és szubjektív elemzéseket és értékeléseket tartalmaznak, amelyek a vállalkozás képviseletére, illetve az annak nevében való kötelezettségvállalásra felhatalmazással nem mindig rendelkező, magasabb vagy alacsonyabb beosztású munkavállalóktól származnak. A Bizottság ugyanis nem kizárólag ilyen dokumentumokra hivatkozott, hanem a „Tour d’horizon” találkozók jegyzőkönyveire is, amelyeken a szóban forgó vállalkozások vezetői vettek részt. A felperes egyébként nem bizonyítja, hogy a Bizottság csak ilyen dokumentumokra támaszkodott, pusztán utal azok „többségére”, anélkül hogy pontosan megjelölné azokat, amelyekre hivatkozni kíván. Mindent összevéve, ha feltételezzük, hogy állításával a felperes a 2004. március 16‑i e‑mailre hivatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy annak bizonyító erejét már megerősítette a Törvényszék a fenti 174. pontban. Ezenfelül, feltételezve, hogy a 2003. február 27‑i e‑mailre hivatkozik, amely egy privát találkozóról szól egyik alkalmazottja és az E.ON egyik alkalmazottja között, abból egyértelműen kitűnik, hogy e találkozó során a felperes alkalmazottja át kívánt adni az E.ON alkalmazottjának egyes, a felperes németországi szándékaira vonatkozó információkat, amelyek mind a felperes, mind az E.ON számára érdekesek lehetnek. Ezenfelül, figyelemmel az ebben az e‑mailben elmondottak részletességére, értelmére és szerzőjének személyére, azok teljesen hihetőnek tűnnek, mint amelyek objektíven tükrözik a megbeszélés tartalmát. Végül ez a dokumentum egyértelműen megerősíti a piacfelosztás fennállását, figyelemmel arra, hogy abból kitűnik többek között az, hogy a felperes láthatólag tartotta magát a német piaccal kapcsolatos megközelítéséhez, illetve, ha meg is kísérelte, hogy gázt értékesítsen az E.ON területén, az inkább a piacról való tájékozódást célozta, nem pedig a közvetlen frontális támadás megindítását.

228    Hatodszor, a felperes azon állítását, amely szerint azok a bizonyítékok, amelyekre a Bizottság hivatkozik, nem kapcsolódnak egymáshoz, szintén el kell utasítani. A felperes ugyanis pusztán azt állítja, hogy a dokumentumok témája dokumentumonként változik, anélkül hogy olyan bizonyítékot terjesztene elő, amely alapján úgy lehetne tekinteni, hogy a Bizottság által végzett átfogó elemzés nyilvánvalóan téves. Ezenfelül, ahogy az a fenti 220. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik, a Bizottságnak gyakran egybeesésekre és ténykörülményekre kell támaszkodnia. Ugyanakkor nem lehet azt kívánni a Bizottságtól, hogy a dokumentumok, amelyekre e tekintetben támaszkodik, szisztematikus tematikai összefüggést mutassanak. A fontos tehát az, hogy a Bizottság által figyelembe vett bizonyítékok kellően pontosak és egybevágóak legyenek ahhoz, hogy alátámasszák az állítólagos jogsértés fennállására vonatkozó szilárd meggyőződést. Elegendő ugyanis, ha azok az egybeesések és ténykörülmények, amelyekre az intézmény támaszkodik, együttesen megvizsgálva lehetővé teszik a versenyszabályok megsértésének bizonyítását. Mindenesetre, ahogy arra már rámutattunk, a jelen ügyben a Bizottságnak nemcsak az érintett gyakorlatokra utaló jelek és bizonyítékok álltak a rendelkezésére, hanem az azok alapját képező írásbeli megállapodás is, amelyről a felperes nem bizonyította, hogy azt felmondták.

229    Ilyen körülmények között el kell utasítani a felperes azon érvét, amely a megtámadott határozatot megalapozó dokumentumok gyenge bizonyító erejére vonatkozik.

230    Másodsorban a felperes azon érvét illetően, amely szerint a szóban forgó vállalkozások 1999 és 2005 közötti találkozói és levélváltásai alapján nem állapítható meg közöttük az arra irányuló akarategység fennállása, hogy a kísérőlevelek szellemiségének megfelelően felosszák a gáz német és francia piacát, emlékeztetni kell arra, hogy a felperesnek az 1999. február 4‑i, az 1999. június 24‑i, a 2002. május 23‑i, a 2003. február 27‑i, a 2004. február 19‑i és a 2004. március 16‑i találkozókat és levélváltatásokat érintő dokumentumokra vonatkozó érvelését a Törvényszék a jelen jogalap vizsgálata során cáfolta. Márpedig, figyelemmel tartalmukra, e bizonyítékok önmagukban alkalmasak az említett vállalkozások közötti akarategység fennállásának bizonyítására a szóban forgó jogsértéssel összefüggésben. Ebből következik, hogy az említett érvelés pusztán ezen az alapon elutasítható.

231    A teljesség kedvéért mindenesetre meg kell állapítani, ahogy az a lenti 232–238. pontból is kitűnik, hogy nem megalapozott a felperesnek a megtámadott határozat (114)–(122) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági megállapítások vitatására irányuló érvelése, amelyek szerint a szóban forgó vállalkozások vállalták, hogy nem követnek agresszív magatartást, és néha helytelenítették egymás értékesítéseit vagy árait.

232    Ellentétben ugyanis a felperes előadásával, a Bizottság nyilvánvalóan nem értelmezte tévesen azokat a dokumentumokat, amelyekre támaszkodott, így az E.ON‑nak a 2001. december 20‑án tartott „Tour d’horizon” találkozóra vonatkozó „briefing” feljegyzését, a felperesnek a 2003. szeptember 2‑i találkozóra vonatkozó, 2003. augusztus 29‑i belső „briefing” feljegyzését, az E.ON‑nak a 2004. március 29‑i „Tour d’horizon” találkozóra vonatkozó jegyzőkönyvét, az E.ON‑nak a 2004. május 27‑i „Tour d’horizon” találkozóra vonatkozó jegyzőkönyvét, valamint az E.ON‑nak a 2004. július 2‑án tartott találkozóra vonatkozó „briefing” feljegyzését. A felperes által előterjesztett egyik bizonyíték alapján sem kérdőjelezhetőek meg a Bizottság e dokumentumok alapján tett állításai.

233    Ami mindenekelőtt a megtámadott határozat (115) preambulumbekezdésében szereplő bizottsági állítást illeti, amely szerint a piacok felosztására irányuló megállapodást fenntartották, amellett, hogy úgy vélték, hogy az egyes vállalkozásoknak a másik vállalkozás nemzeti piacára való korlátozott és ellenőrzött belépése kedvezőbb az új belépők által támasztott versenyhez képest, és ez arra szolgált, hogy bizonyítsák a hatóságok számára, hogy bizonyos szintű verseny kialakult a piacon, a felperes azt nem cáfolhatja meg a 2004. március 29‑i „Tour d’horizon” találkozóról készített jegyzőkönyv kifogásolása útján. A Bizottság ugyanis nem ez utóbbi révén támasztotta alá ezt az állítást, hanem e tekintetben a felperes 2002. szeptember 24‑i belső feljegyzésére hivatkozott, amelyben többek között az szerepel, ahogy az az említett preambulumbekezdésből is kitűnik, hogy a nagy német gazdasági szereplőknek alibire van szükségük Németországban annak mutatása érdekében, hogy a piac nyitott, és hogy a szóban forgó vállalkozásoknak közös érdekében állhat egy erős stratégiai tartalmú „üzlet” megkötése, amely lehetővé teszi számukra, hogy pozíciót váltsanak Európában. Ehhez hasonlóan, ellentétben a felperes állításával, a Bizottság nem tekintette úgy, hogy annak arra irányuló akarata, hogy elsődlegesen külső növekedés révén fejlődjön Németországban, amit a szóban forgó jegyzőkönyv is tanúsít, az E.ON‑nal fennálló kartellhez kapcsolódott. A felperes ezzel kapcsolatos érvelése tehát hatástalan.

234    Mindenesetre ez az érvelés nem megalapozott. A 2004. március 29‑i „Tour d’horizon” találkozóról készített jegyzőkönyvből ugyanis kitűnik, hogy a felperes úgy tervezte, hogy részt vesz a gázfelszabadítási programban, többek között azért, mert attól tartott, hogy további verseny alakul ki a MEGAL‑gázvezeték mentén, ami – a felperes állításával ellentétben – kapcsolatban áll a szóban forgó jogsértéssel. Ami a felperes azon állítását illeti, amely szerint az említett jegyzőkönyvből kitűnik, hogy anélkül szándékozott Németországban fejlődni, hogy kímélné az E.ON érdekeit, rá kell mutatni, hogy – még ha feltételezzük is, hogy így állt a helyzet – a jegyzőkönyv mindennek ellenére bizonyítja a verseny szintjének ellenőrzésére irányuló szándékát is. Az, hogy a felperes tájékoztatta az E.ON‑t elégedetlenségéről, miután nem sikerült visszavásárolni az E.ON részesedését [bizalmas]‑ban, valamint arról a szándékáról, hogy külső részesedések révén szándékozik fejlődni Németországban, nem teszi lehetővé e megállapítás megkérdőjelezését. A Bizottság tehát nem követett el hibát, amikor arra következetett ebből a jegyzőkönyvből a megtámadott határozat (98) preambulumbekezdésében, hogy a felperes konszenzusra próbált jutni az E.ON‑nal azon közös cél érdekében, amely abban állt, hogy a gázfelszabadítási program keretében értékesített [bizalmas] gázt ne vásárolják meg a szóban forgó vállalkozások harmadik személy versenytársai a MEGAL‑gázvezeték mentén.

235    Ami ezt követően a Bizottság azon, a megtámadott határozat (116) preambulumbekezdésében szereplő állítását illeti, amely szerint az E.ON folyamatosan biztosította arról, hogy nem áll szándékában agresszív versenyt folytatni a francia piacon, rá kell mutatni, figyelemmel az E.ON 2001. december 20‑i „Tour d’horizon” találkozóval kapcsolatos belső „briefing” feljegyzésére és az E.ON által a 2004. május 27‑i „Tour d’horizon” találkozóról készített jegyzőkönyvre, amelyekre a Bizottság támaszkodott, hogy az említett állítás nem tűnik tévesnek. Ami ugyanis a „briefing” feljegyzést illeti, az a tény, hogy e dokumentumot nem erősíti meg a szóban forgó vállalkozások közötti levélváltás, illetve a felperes belső dokumentuma, nincs befolyással a jelen ügyre, ahogy az a fenti 224. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik. Ezenkívül, még ha nem is bizonyítható, hogy az E.ON ténylegesen arról tájékoztatta a felperest, hogy a Párizsban nyitott értékesítési irodájának szerepe az, hogy megmutassa a franciaországi jelenlétét, nem pedig az, hogy agresszíven betörjön a francia piacra, ez nem változtat azon, hogy ez az előkészítő feljegyzés egyértelműen bizonyítja, hogy az E.ON meg kívánta nyugtatni a felperest franciaországi kereskedelmi stratégiájával összefüggésben. E feljegyzés tehát releváns jelnek tekinthető a szóban forgó vállalkozások közötti összejátszás fennállásának megállapításában. Ami az E.ON‑nak a 2004. május 27‑i találkozóra vonatkozó jegyzőkönyvét illeti, a felperes elismeri, hogy az azzal kapcsolatos információ, hogy az E.ON tájékoztatta arról, hogy a kontinentális Európában működésének nyugati határa Németország nyugati határa, és nincs kiemelt érdeke többek között Franciaország tekintetében, az E.ON európai kereskedelmi stratégiáját tükrözte. Ugyanakkor vitatja, hogy e döntés az ő előzetes hozzájárulásának tárgya lett volna. Ugyanakkor a Bizottság nem is állította ezt. A Bizottság pusztán azt adta elő, hogy az E.ON folyamatosan megnyugtatta a felperest arról, hogy nem szándékozik agresszíven betörni a francia piacra. Az a felperes által hivatkozott tény, hogy az E.ON nyilvánosságra hozott egy ilyen információt, feltételezve annak bizonyítottságát, nem alkalmas ezen tény értékelésének megkérdőjelezésére. A felperes ezen dokumentumokkal kapcsolatos érvelését tehát el kell utasítani.

236    Ami végül a Bizottság azon, a megtámadott határozat (117) preambulumbekezdésében szereplő állítását illeti, amely szerint a szóban forgó vállalkozások helytelenítették az egymás piacán megvalósult értékesítéseket, az nem tűnik tévesnek, figyelemmel a felperes 2003. szeptember 2‑i találkozóra vonatkozó 2003. augusztus 29‑i „briefing” feljegyzésére, a 2004. május 27‑i találkozó jegyzőkönyvére és az E.ON 2004. július 2‑i találkozóra vonatkozó „briefing” feljegyzésére, amelyekre a Bizottság támaszkodik.

237    Ami ugyanis a 2003. augusztus 29‑i „briefing” feljegyzést illeti, a felperes azon érvét, amely szerint ez a dokumentum csupán szerzői szubjektív és személyes véleményét tükröző megállapításokat tartalmaz, el kell utasítani, mivel abból kitűnik, hogy a szóban forgó vállalkozások tevékenységének objektív összehasonlító értékelésére került sor. Ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint semmi sem bizonyítja, hogy az említett „briefing” feljegyzésben szereplő pontokat ténylegesen megvitatták vagy ismertették, rá kell mutatni, hogy e „briefing” feljegyzésben mindenképpen kifejtik azokat a körülményeket, amelyeket a felperes e találkozó során elő kívánt terjeszteni. E feljegyzés továbbá, ellentétben a felperes állításával, a kartell fennállásának egyik jele, mivel abból kitűnik, hogy a felperes németországi üzleti tevékenysége egy szigorúan ellenőrzött és ésszerű keretbe illeszkedik, amely révén más országban kompenzálják a Franciaországban elveszített piacokat. Kitűnik belőle ezenfelül, hogy az E.ON mindenekelőtt a frontális verseny modelljét követi a francia piacon, míg a felperes ezzel ellentétben a partnerség szellemét követi, figyelemmel a két piacon folytatott ésszerű verseny perspektívájára. E tekintetben rámutattak, hogy az E.ON‑nal folytatott megbeszélést a piaci árak területére kell terelni. Az érintett „briefing” feljegyzés alapján tehát megállapítható, hogy a felperes sajnálattal fogadta az E.ON franciaországi ajánlatainak versengő jellegét, és az ésszerű verseny hozzáállását kívánta követni, illetve egyeztetni kívánt ezzel a vállalkozással a piaci árak területén, ami nem képez versengő magatartást, azon ajánlatok ellenére sem, amelyeket a felperes Németországban tehetett, és azon nehézséget okozó környezet ellenére sem, amellyel ott szembesülhetett. Végül a Bizottság a szóban forgó „briefing” feljegyzés alapján jogosan tekinthette úgy, hogy a felperes anélkül akadályozta meg az E.ON‑nak egy fogyasztó ellátására vonatkozó ajánlatát, hogy teljes mértékben nem is használta ki mozgásterét. Ebből a dokumentumból ugyanis kitűnik, hogy ezen ajánlat tekintetében a felperes nem merítette ki az üzleti kerete által biztosított mozgásterét, e határokat sokkal inkább akkor érve el, amikor például a [bizalmas] által jelentett versennyel szembesült. Az a felperes által hivatkozott tény, hogy a saját stratégia miatt [bizalmas] nem magyarázhatja eltérő magatartás követését azon versenytárshoz képest, amellyel szembesült.

238    Ami másrészt a 2004. május 27‑i találkozó jegyzőkönyvét és a 2004. július 2‑i találkozóra vonatkozó feljegyzést illeti, semmilyen bizonyíték alapján sem lehet úgy tekinteni, hogy a Bizottság értelmezése téves. Az említett jegyzőkönyvből ugyanis kitűnik, hogy a felperest továbbra is úgy tekintették, mint amely agresszív és veszélyes üzleti magatartást folytat a német piacon. Ezenkívül az említett feljegyzésből az is kitűnik, hogy az E.ON és a felperes között folytatott megbeszélések keretében az E.ON álláspontja az volt, hogy a túlzottan agresszív ajánlatok miatt a gáz értéke a német piacon leesett, míg a felperes álláspontja az volt, hogy kifejtette, hogy a Bizottság nyomására kellett engednie, amely megkívánja a határokon átnyúló versenyt, valamint hogy mérete és helyzete miatt számára a német piac nagy jelentőségű volt. A Bizottság tehát alapíthatta ezen dokumentumokra azon megállapítását, hogy a szóban forgó vállalkozások helytelenítették a másik nemzeti piacán elért eladásokat. Végül, még ha a verseny bizonyos formájának fennállását is mutatják, e dokumentumok kiemelik azt a tényt is, hogy e vállalkozások információkat cseréltek kereskedelmi stratégiájukat illetően. A dokumentumok emellett a nemzeti piacok felosztására (vagy az azokra való egyeztetett behatolásra) vonatkozó megállapodások fennállására utaló jelek is, mivel kitűnik belőlük, hogy a felperes németországi tevékenysége miatt az E.ON franciaországi értékesítési tevékenysége fokozódott, lévén, hogy az ilyen párhuzamos behatolás csak ilyen megállapodás mellett képzelhető el. Emellett, figyelemmel azok szövegére is, a Bizottság nem követett el hibát, amikor felhasználta ezeket a dokumentumokat a szóban forgó jogsértés megállapítása érdekében.

239    Harmadszor azon felperesi érvet illetően, amely szerint az ügyirat egyes tételei, amelyeket nem vettek figyelembe vagy tévesen értelmeztek, bizonyítják, hogy nem került sor összehangolt magatartásra, a felperes előadja, hogy ezek az iratok bizonyítják a szóban forgó vállalkozások németországi és franciaországi stratégiájának önállóságát, a vállalkozások közötti frontális verseny fennállását belföldi piacaikon, valamint a felperes arra irányuló akaratát, hogy a lehető leggyorsabban befejezze a MEGAL‑megállapodás átstrukturálását annak érdekében, hogy Németországban teljes körben szállító lehessen. Ezt az érvelést el kell utasítani. A szóban forgó vállalkozások között 1999 és 2005 között tartott találkozókból és levélváltásokból következő, a piacok felosztására irányuló összehangolt magatartás fennállását ugyanis – a 2004 augusztusát követő időszakban a francia piacra vonatkozó megfontolásokat félretéve, amelyek vizsgálatára a negyedik jogalap keretében kerül sor – a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, különösen az 1999. február 4‑i, az 1999. június 24‑i, a 2002. május 23‑i, a 2003. február 27‑i, a 2004. február 19‑i és a 2004. március 16‑i találkozókra és levélváltásokra vonatkozó dokumentumok révén. Ezt követően a felperes 2004. január 19‑i belső jegyzőkönyve és a GDF Deutschland 2004. április 30‑i németországi üzleti terve kivételével a felperes csupán a kifogásközlésre adott válaszában szereplő bizonyítékokra hivatkozik érve alátámasztása érdekében, és a keresetben nem terjeszt elő olyan érvelést, amely kifejezetten ezekre a dokumentumokra vonatkozna. Emellett, a két utóbbi dokumentumtól eltekintve, a keresetlevélhez csatolt dokumentumokra való ilyen hivatkozást nem lehet elfogadni a fenti 175. pontban kifejtett indokok miatt. Ezenfelül a felperes 2004. január 19‑i belső jegyzőkönyvét illetően elegendő arra rámutatni, hogy az csak tíz szállítási szerződésre vonatkozott, amelyek ráadásul kizárólag Németország észak‑nyugati részén (vagyis a MEGAL‑gázvezeték ellátási területén kívül) található fogyasztókra vonatkoznak, valamint hogy abban az szerepel, hogy a többi fél részére a terület megközelítését megnehezítik az ATR magas költségei vagy annak aktuális lehetetlensége, hogy a MEGAL‑gázvezetékből gázt vegyenek le. Ennek megfelelően e dokumentum a felperes állításával ellentétben egyáltalán nem bizonyítja, hogy frontális verseny állt fenn az érintett vállalkozások között, hanem azt támasztja alá, hogy nem volt közöttük verseny a MEGAL‑gázvezeték ellátási területén, valamint azt, hogy abból a felperes számára nem volt lehetőség a gáz levételére. E lehetetlenség indokát nem tüntették fel, de az kikövetkeztethető a szóban forgó jegyzőkönyvből, hogy az nem azonos az ATR‑hez kapcsolódó nehézségekkel, amelyekre szintén utalnak. Végül a GDF Deutschland 2004. április 30‑i németországi üzleti tervét illetően a jegyzőkönyvben az szerepel, hogy az új szerződések megkötése egyértelműen felgyorsult 2003 második felét követően, valamint hogy ez annak az eredménye, hogy több mint két éve jelen van a területen, [bizalmas]. A jegyzőkönyvből az is kitűnik, hogy a felperes bármilyen németországi jelenléte konfliktushelyzetbe hozza a nagy piaci szereplőkkel. Ugyanakkor e dokumentum nem tartalmazza azt, hogy a szóban forgó szerződések érintik‑e a MEGAL‑gázvezeték ellátási területét. Azt ezzel szemben megerősíti, hogy a felperes ajánlatait Németország észak‑nyugati részére koncentrálta [bizalmas]. E dokumentumok tehát nem teszik lehetővé a Bizottság érvelésének megkérdőjelezését.

240    Negyedszer, ami a felperes arra alapozott érvét illeti, hogy az érintett találkozókat a szóban forgó vállalkozásokat egyesítő szerkezeti és kereskedelmi kapcsolatok indokolták, rá kell mutatni, hogy bár a Bizottság nem vitatja e kapcsolatok jogszerűségét, ez azonban nem változtat azon, hogy azok nem indokolhatják azokat a találkozókat, amelyeken az EK 81. cikk (1) bekezdése által tiltott összehangolt magatartásokat is kifejtenek. Márpedig a jelen ügyben a Bizottság, ahogy az többek között a megtámadott határozat (50), (63) és (158) preambulumbekezdéséből is kitűnik, úgy vélte, hogy – bár e találkozók közül számos találkozó jogszerű vitatémák megtárgyalását célozta – a szóban forgó vállalkozások e kapcsolatokat gyakran arra használták fel, hogy megvitassák a piacok felosztására irányuló megállapodás végrehajtását. Mivel az iratok egyik eleme sem kérdőjelezi meg ezt a megállapítást, a felperes érvét el kell utasítani.

241    A fentiekből következik, hogy a felperes tévesen hivatkozik arra, hogy a szóban forgó vállalkozások 1999 és 2005 közötti találkozói és levélváltásai alapján nem írható le a közöttük a kísérőlevelekkel összefüggő, érzékeny információk cseréjére vonatkozó gyakorlat fennállása.

242    Az első kifogást tehát el kell utasítani.

–       A második kifogásról

243    A felperes előadja, hogy a Bizottság ténybeli tévedést követett el és tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy vélte, hogy a szóban forgó vállalkozások között 1999 és 2005 között tartott találkozók és levélváltások alapján érzékeny információk cseréjére vonatkozó gyakorlat fennállását lehet leírni, akár a kísérőlevelekkel összefüggésben, akár azoktól függetlenül.

244    Előzetesen, amennyiben e kifogással a felperes a kísérőlevelektől független összehangolt magatartásra utal, meg kell állapítani, hogy érvelése hatástalan. A megtámadott határozatban ugyanis a Bizottság nem tekintette kifejezetten úgy, hogy az 1999 és 2005 közötti kapcsolatok az említett levelektől független jogsértéseket jelentenek. A megtámadott határozatból – összességében értelmezve – éppen ellenkezőleg az következik, hogy úgy tekintette, hogy a szóban forgó összehangolt magatartások összefüggenek a MEGAL‑megállapodásból és a kísérőlevelekből fakadó, a piacok felosztására irányuló megállapodás végrehajtásával.

245    Meg kell állapítani ezt követően, hogy a felperes által a jelen kifogás alátámasztása érdekében előadott érvek nem megalapozottak, függetlenül attól, hogy a kísérőlevelekkel összefüggő vagy azoktól független összehangolt magatartásra vonatkoznak.

246    Először is a felperesnek a megtámadott határozatban található ellentmondásra vonatkozó érve kapcsán rá kell mutatni, hogy a megtámadott határozat (161) preambulumbekezdésében a Bizottság azt állítja, hogy a szóban forgó vállalkozások nem cseréltek részletes kereskedelmi adatokat az értékesítésekről, az árakról, a haszonkulcsokról vagy a fogyasztókról, valamint hogy az információk ilyen megosztása a jelen ügyben nem volt szükséges ahhoz, hogy arra vonatkozó közös álláspontra jussanak, hogy nem használják fel a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázt arra, hogy versenyt támasszanak a másik fél nemzeti piacán, és általában arra, hogy „ésszerűbb” versenyt folytassanak. Ugyanezen határozat (186) preambulumbekezdésében a Bizottság kijelenti, hogy a szóban forgó vállalkozások üzletileg érzékeny, vagyis az árakra és stratégiákra vonatkozó információkat cseréltek, rendszeresen megvizsgálták kölcsönös jövőbeli stratégiáikat, és előzetes egyeztetést folytattak azok tárgyában, valamint a másik fél várakozásainak megfelelően jártak el. A felperes állításával ellentétben e két kijelentés nem áll egymással ellentmondásban. Az a tény ugyanis, hogy a szóban forgó vállalkozások nem cseréltek „részletes üzleti adatokat”, nem zárja ki, hogy „üzletileg érzékeny információkat” cseréltek. A szóban forgó vállalkozások ugyanis kicserélhettek olyan adatokat, amelyek – bár nem voltak részletesek – általános jellegűek lehettek, ugyanakkor jelentőséggel bírhattak kereskedelmi stratégiáik meghatározása szempontjából.

247    Másodszor el kell utasítani a felperes azon érvét, amellyel vitatja a Bizottságnak a megtámadott határozat (161) preambulumbekezdésében szereplő elemzését, amely szerint a részletes információk cseréje nem volt szükséges, mivel minden egyes történelmi szállító szinte monopolhelyzetben volt hagyományos nemzeti piacán, és elegendő volt annyit tudatni a másik féllel, hogy nincs tervbe véve semmilyen (aktív) belépés annak nemzeti piacára. Ahogy ugyanis az a fenti 213. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, az erősen koncentrált oligopol piacon a piacra vonatkozó információcsere lehetővé teszi a vállalkozások számára versenytársaik piaci pozíciójának, valamint kereskedelmi stratégiájának megismerését, és ezáltal a gazdasági szereplők között fennálló verseny jelentős mértékű megváltoztatását. Ez az ítélkezési gyakorlat nem követeli meg, hogy a szóban forgó információ részletes információkat érintsen. Ennek megfelelően egy olyan oligopol piaccal összefüggésben, mint amely a jelen ügyben szerepel, az információcsere, különösen ha egy vállalkozás kereskedelmi stratégiájára vonatkozik, még ha általános jellegű is, alkalmas arra, hogy veszélyeztesse a versenyt. Másfelől, bár a felperes azt állítja, hogy a gyakorlatban egy ilyen forgatókönyv rendkívül ritka, a válaszban elismeri, hogy az ítélkezési gyakorlat főszabály szerint nem zárja ki, hogy egy „általános jellegű” információcsere kifogásolható legyen, amennyiben az arra irányul, hogy csökkentse a szóban forgó piac működésével kapcsolatos bizonytalanság szintjét, és ennek következtében korlátozza a vállalkozások közötti versenyt. Ehhez hozzá kell továbbá tenni, hogy az ítélkezési gyakorlat elfogadja, hogy amennyiben az összehangolásban részt vevő vállalkozás tevékeny marad a vizsgált piacon, az összehangolás és az e vállalkozás piaci magatartása közötti okozati összefüggés vélelme akkor is alkalmazandó, ha az összehangolás az érintett vállalkozásoknak csupán egyetlen egyeztetésén alapul (a fenti 213. pontban hivatkozott T‑Mobile Netherlands és társai ügyben hozott ítélet 62. pontja). Márpedig a jelen ügyben az összehangolás számos találkozón alapul.

248    Az a felperes által hivatkozott körülmény, amely szerint a szóban forgó vállalkozások korlátozott módon behatoltak egymás piacaira, nem teszi lehetővé annak a ténynek a megkérdőjelezését, hogy a részletes információk megosztása nem volt szükséges, mivel a versenyt mindenképpen érinthette az információk cseréje, ugyanis a versenytárs vállalkozások között szükségképpen fennálló bizonytalanságot az összehangolás kiküszöbölte. Ilyen körülmények között a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság elemzése leszállította a jogsértés megállapításához szükséges bizonyítás szintjét.

249    Harmadszor nem lehet helyt adni a felperes arra vonatkozó érvének, hogy a szóban forgó vállalkozások között semmilyen, az ítélkezési gyakorlat értelmében vett bizalmas és stratégiai információ cseréjére nem került sor. Az a felperes által hivatkozott körülmény ugyanis, amely szerint a szóban forgó vállalkozások nem cseréltek a költségekre, az árakra, a haszonkulcsokra, az értékesített mennyiségekre vagy a fogyasztókra vonatkozó információkat, nem releváns, mivel egy olyan, erősen koncentrált oligopol piacon, mint a gáz piaca, a fenti 213. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében elegendő, ha információcserére kerül sor. Márpedig, ahogy az többek között a megtámadott határozat (84), (87), (120), (121) vagy (180) preambulumbekezdésében hivatkozott dokumentumokból kitűnik, több kapcsolatfelvételre is sor került, amelyek során információkat cseréltek a szóban forgó vállalkozások által a másik nemzeti piacán követett stratégiákról.

250    Ellentétben a felperes állításával, meg kell állapítani, hogy a szóban forgó vállalkozások között történt megbeszélések nem „homályos szándéknyilatkozatok” voltak. A 2002. május 23‑án tartott találkozóról szóló 2002. május 27‑i jegyzőkönyvből például kitűnik, hogy egy E.ON‑nal tartott találkozó során a felperes biztosította előbbit arról, hogy az idő tájt nem állt szándékában gázt értékesíteni Németországban. Ehhez hasonlóan, a 2004. május 27‑én tartott találkozó jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy az E.ON működésének nyugat‑európai határa Németország nyugati határa volt, és nem volt kiemelt érdeke többek között Franciaország tekintetében. Végül a felperes a keresetlevélben nem jelöli meg, hogy pontosan melyik tárgyalásra hivatkozik, pusztán csak hivatkozik a kifogásközlésre adott válaszára.

251    Negyedszer, el kell utasítani a felperes azon érvét, amely révén vitatja a Bizottság által alapul vett dokumentumok relevanciáját.

252    Ami egyrészt a 2003. február 27‑i e‑mailt illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ebben a dokumentumban az szerepel, hogy még ha a felperes meg is kísérelné a gáz értékesítését az E.ON területén, az inkább a piacról való tájékozódást célozná, nem pedig a közvetlen frontális támadás megindítását. Másfelől a felperes arra vonatkozó észrevételét, hogy e dokumentum személyes és szubjektív véleményeket tükröz, a fenti 227. pontban a Törvényszék cáfolta. Ami a felperes arra vonatkozó érvét illeti, hogy nem volt tudomása erről a magánjellegű találkozóról, azt el kell utasítani, mivel az említett e‑mailből kitűnik, hogy képviselője kérte a találkozót az E.ON képviselőjétől, egy későbbi, az érintett vállalkozások között tartandó találkozó előkészítésével összefüggésben, és olyan információkat kívánt átadni, amelyek mind a felperes, mind az E.ON számára fontosak lehettek. Ezenkívül, ellentétben a felperes állításával, az ügyirat egyetlen eleme alapján sem bizonyítható az általa a német piac ellen intézett frontális támadás, mivel valójában lényegében megelégedett azzal, hogy a jogvitával érintett időszak során a gázfelszabadítási program során szerzett mennyiségeket értékesítse.

253    Ami másrészt a 2004. március 16‑i e‑mailt illeti, abból kitűnik, hogy az E.ON egyik alkalmazottjával tartott találkozó során a felperes egyik alkalmazottja jelezte az előbbinek, hogy álláspontja szerint az E.ON által egyes fogyasztók esetében érvényesített árak túl alacsonyak. Ebből az is kitűnik, hogy a szóban forgó vállalkozások alkalmazottai információkat cseréltek az egyes fogyasztókkal fennálló kapcsolataikról a velük szemben alkalmazott árak tekintetében. Ebből továbbá kitűnik, hogy a felperes képviselője közölte az E.ON képviselőjével, hogy Franciaország keleti részében a felperes nem kívánja módosítani a „közepes/kis” fogyasztókkal szemben alkalmazott árak szintjét, míg a jelentősebb fogyasztók esetében árcsökkentésre kerülhet sor. Ellentétben a felperes állításával, ezek az információk érdekesek lehettek az E.ON számára, amely – ahogy az a megtámadott határozatból is kitűnik – 2003‑ban gázt kezdett értékesíteni Franciaországban. Hasonlóképpen, az ilyen információk – még ha nem is voltak nagyon részletesek – lehetővé tették az E.ON számára, hogy megismerje a felperes által a területére érkező versenytársakkal összefüggésben a különböző kategóriába tartozó fogyasztókkal szemben érvényesíteni kívánt árakra vonatkozó általános stratégiát. Ami azt a körülményt illeti, hogy [bizalmas], az nem indokolhatja azt az információcserét, amelyre a 2004. március 16‑i e‑mail hivatkozik, amely mindenképpen csökkentette a versenytársak között rendesen szükségképpen fennálló bizonytalanság szintjét. Másfelől, ami az elvégzett átírás állítólagosan szubjektív jellegét illeti, az azzal kapcsolatos érvelést a Törvényszék a fenti 174. és 227. pontban cáfolta.

254    Ennélfogva a 2003. február 27‑i és a 2004. március 16‑i e‑mailek a stratégiai információcsere bizonyítékai.

255    Végül, ellentétben azzal, amire a felperes a válaszban utal, a Bizottság nem volt köteles „felsorolni” az általános stratégiai információkat, amelyeket kicseréltek, mivel a megtámadott határozatból kitűnik, hogy ilyen információk cseréjére ténylegesen sor került. Ami azt a körülményt illeti, amely szerint a szóban forgó vállalkozások közötti kommunikációra az új MEGAL‑megállapodással kapcsolatos tárgyalással összefüggésben került sor, az nem indokolhatja az olyan információcserét, amely érintheti a versenyt. Mindenesetre a szóban forgó információk, különösen a 2002. május 27‑i jegyzőkönyvben vagy a 2003. február 27‑i e‑mailben hivatkozott információk túllépnek a MEGAL‑megállapodás újratárgyalásához kapcsolódó információkon.

256    Ebből következik, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság által a megtámadott határozatban hivatkozott információcserék alkalmasak voltak a szóban forgó vállalkozások között fennálló bizonytalanság csökkentésére a gáz németországi és franciaországi piacának működésével és az e piacokon a jövőben tanúsítandó magatartásukkal kapcsolatban, és ebből következően a köztük fennálló verseny érzékelhető módosítására is.

257    A fentiekből következik, hogy el kell utasítani a felperes azon érvelését, amely szerint a szóban forgó vállalkozások között 1999 és 2005 között tartott találkozók és levélváltások nem alkalmasak az érzékeny információk egymás közötti cseréjére vonatkozó gyakorlat fennállásának leírására, függetlenül attól, hogy erre a kísérőlevelekkel kapcsolatban, vagy azoktól függetlenül került sor.

258    A második kifogást tehát szintén el kell utasítani, ennek következtében pedig teljes egészében a harmadik jogalapot is.

c)     A negyedik részről

259    E részben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat indokolása hiányos, és sérti az EK 81. cikket, amennyiben az összehangolt magatartásokat anélkül minősítette megállapodásnak és/vagy összehangolt magatartásnak, hogy megvizsgálta volna a közigazgatási eljárás során annak bizonyítása érdekében előterjesztett bizonyítékokat, hogy a felperes németországi magatartása és az E.ON franciaországi magatartása önálló volt. Álláspontja szerint a Bizottság különösen elmulasztotta megvizsgálni azokat a közgazdasági érveket, amelyek alapján megkérdőjelezhető még magának a szóban forgó jogsértésnek a fennállása is.

260    Meg kell állapítani, hogy a felperes lényegében két érvcsoportot terjeszt elő, amelyek közül az első arra vonatkozik, hogy elmulasztották figyelembe venni a szóban forgó két vállalkozás által egymás piacán tanúsított magatartás önállóságát alátámasztó bizonyítékokat, a második pedig arra, hogy elmulasztották figyelembe venni a közgazdasági bizonyítékokat.

261    Elsősorban, ami a szóban forgó vállalkozások magatartásának önállóságát alátámasztó bizonyítékokat illeti, amelyeket a Bizottság nem vizsgált meg, rá kell mutatni, hogy a felperes érvei nem megalapozottak.

262    Először, ami a felperesnek a magatartása önállóságára alapított érveit illeti, mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy az általa hivatkozott bizonyítékok általánosak, és nem teszik lehetővé konkrétan a MEGAL‑gázvezeték által szállított gáz szállításával kapcsolatos önálló magatartás bizonyítását, mivel a jelen ügyben megállapított jogsértés erre az ágazatra korlátozódott, ahogy az a megtámadott határozat (199) preambulumbekezdéséből is kitűnik.

263    Ezt követően, ami az állítólagos [bizalmas] illeti, a felperes tévesen állítja, hogy [bizalmas], mivel az olyan dokumentumok, mint a 2003. február 27‑i e‑mail, bizonyítják, hogy ez nem állt szándékában. Ezenfelül egy [bizalmas] fennállását cáfolja a felperes 2005. áprilisi belső feljegyzése, amelyet az E.ON [bizalmas] panaszait követően állítottak össze. Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a felperes [bizalmas], ez nem változtat azon – miként az a Bizottság által előterjesztett bizonyítékokból kitűnik –, hogy az az E.ON‑nal folytatott számos kommunikáció tárgyát képezte, mivel a szóban forgó vállalkozások kölcsönösen sajnálkoztak [bizalmas] egymással szemben a különböző találkozóik során, és megkísérelték, hogy e tekintetben megnyugtassák egymást, ahogy az már megállapítást nyert (lásd a fenti 164. pontot). Másfelől, ami a felperes által szerzett állítólagos [bizalmas] illeti, elegendő arra emlékeztetni, hogy a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a felperes által a MEGAL‑gázvezetékből végzett értékesítések csak 2004 októberében kezdődtek, és hogy azok mennyisége lényegében összehasonlítható volt a gázfelszabadítási program keretében legalább 2005 októberéig szerzett mennyiségekkel.

264    Végül, ami a [bizalmas] illeti, a felperes [bizalmas] alapított érvelése nem alkalmas magatartása önállóságának bizonyítására és a szóban forgó jogsértés fennállását bizonyító bizottsági megfontolások megkérdőjelezésére. Ugyanis, amint kitűnik az ítélkezési gyakorlatból, az olyan körülmények fennállásának bizonyítása, amelyek más megvilágításba helyezik a Bizottság által a közösségi versenyszabályok megsértésének megállapítása érdekében leírt tényállást, és a bizottsági érvelést helyettesítő hihető magyarázatát adják azoknak, csak akkor releváns, ha a Bizottság kizárólag az érintett vállalkozások piaci magatartására támaszkodik a jogsértés fennállásának megállapítása érdekében (lásd ebben az értelemben a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 186. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Márpedig jelen esetben nem ez a helyzet, tekintettel arra, hogy a Bizottság számos okirati bizonyítékra támaszkodik, amelyekről – amint az a fentiekből kitűnik –, a felperes nem tudta bebizonyítani, hogy nem rendelkeznek bizonyító erővel. Mindenesetre, ami konkrétan a [bizalmas] piacra lépésének akadályait illeti, e körülmények nem alkalmasak önmagukban a szóban forgó jogsértés fennállásának kizárására.

265    Másodszor, ami az E.ON franciaországi magatartásának önállóságára vonatkozó felperesi érveket illeti, rá kell mutatni egyrészt, hogy az azon alapuló érvelés, hogy az E.ON úgy döntött, hogy megvédi nemzeti piacát, és csak marginálisan fejlődik más európai országokban, illetve, hogy az E.ON soha nem tekintette a francia piacot elsődleges piacnak, nem alkalmas arra, ahogy az előző pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik, hogy megkérdőjelezze a jogsértés fennállását alátámasztó bizottsági megfontolásokat. Másrészt a felperes azon állítását illetően, amely szerint a francia piachoz fűződő gyenge érdeke ellenére az E.ON agresszív magatartást tanúsított Franciaországban, elegendő arra emlékeztetni, ahogy az a fenti 198. pontból is kitűnik, hogy az E.ON franciaországi értékesítései nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az nem tekintette magára nézve kötelezőnek a kísérőleveleket.

266    Másodsorban, ami azokat a közgazdasági érveket illeti, amelyeket a Bizottság nem vizsgált meg, rá kell mutatni, hogy a jelen ügyben az utóbbi elsődlegesen a megállapodásnak és az összehangolt magatartásnak a megtámadott határozat 1. cikkében szankcionált versenykorlátozó céljára támaszkodott. Másfelől a Bizottság számos olyan okirati bizonyítékot jelölt meg, amelyek álláspontja szerint bizonyítják mind e megállapodás és az összehangolt magatartások fennállását, mind azok versenykorlátozó célját. Márpedig, ami azokat a sajátos megállapodásokat illeti, amelyek – mint a jelen ügyben – a hazai piacok tiszteletben tartását célozzák, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy egyrészről azoknak már önmagukban versenykorlátozó céljuk van, és az EK 81. cikk (1) bekezdése által kifejezetten tiltott megállapodások csoportjába tartoznak, másrészről pedig hogy ez a cél, amelynek valós voltát az okirati bizonyítékok tagadhatatlanul igazolják, nem igazolható az érintett versenyellenes magatartás gazdasági összefüggéseinek elemzése útján (lásd ebben az értelemben a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 184. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

267    Márpedig a jelen ügyben, ahogy az az első jogalap, illetve a jelen jogalap második és harmadik részének vizsgálatából kitűnik, a felperes nem volt képes megkérdőjelezni azokat az okirati bizonyítékokat, amelyek lehetővé tették a Bizottság számára a szóban forgó megállapodás és az összehangolt magatartások, valamint azok versenykorlátozó céljának bizonyítását a jelen jogalap által érintett teljes időszak során. Ilyen körülmények között nem kifogásolható, hogy a Bizottság nem végezte el az ágazat és a szóban forgó vállalkozások magatartásának átfogó és elmélyült közgazdasági értékelését. Ami a fenti 207. pontban hivatkozott Solvay kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre való hivatkozást illeti, az a jelen ügyben nem releváns, mivel az említett ítélet alapjául szolgáló tényállással ellentétben a Bizottság a jelen ügyben több, a jelen jogalap által érintett időszakra vonatkozó okirati bizonyítékra hivatkozhatott, a negyedik jogalap utolsó részében kifejtett megfontolásoktól eltekintve.

268    Végül, amennyiben a felperes azt is kifogásolja, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják németországi magatartásának és az E.ON franciaországi magatartásának önállóságát, elegendő hivatkozni a korábbi, többek között a fenti 259–267. pontban szereplő megfontolásokra, amelyek cáfolják a felperesnek a szóban forgó vállalkozások önállóságára vonatkozó érvelését.

269    A fentiek összességéből az következik, hogy a negyedik részt el kell utasítani.

d)     Az első részről

270    A felperes hangsúlyozza, hogy az 1980 és 2005 közötti időszak egésze alatti egységes és folytatólagos jogsértés hiányában a kísérőlevelek az 1/2003 rendelet 25. cikkének megfelelően mindenképpen elévültek.

271    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 25. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint a Bizottságnak a versenyjogi rendelkezések megsértése miatti bírságok megállapítására vonatkozó jogkörére főszabály szerint a jogsértés elkövetésének napján kezdődő, folyamatos vagy ismétlődő jogsértések esetén a jogsértés megszűnésének napján kezdődő ötéves elévülési idő vonatkozik. Ugyanezen rendelkezés (3) és (4) bekezdése szerint az elévülési időt megszakítja a Bizottság által a jogsértés tekintetében vizsgálat vagy eljárás céljából tett bármilyen intézkedés, az elévülési idő azon a napon szakad meg, amelyen legalább egy olyan vállalkozás értesítést kap az intézkedésről, amely részt vett a jogsértésben, és az elévülési idő megszakadása a jogsértésben részt vevő összes vállalkozásra nézve bekövetkezik. Végül ugyanezen cikk (5) bekezdéséből kitűnik, hogy az elévülési idő minden megszakadás után újrakezdődik, azonban legkésőbb azon a napon jár le, amelyen az elévülési idő kétszeresének megfelelő időszak eltelt, anélkül hogy a Bizottság bírságot vagy kényszerítő bírságot szabott volna ki, és ez az időszak meghosszabbodik azzal az időszakkal, ameddig az elévülés nyugszik.

272    Másfelől meg kell állapítani, hogy a jogsértést megállapító határozatok az 1/2003 rendelet 25. cikke értelmében nem minősülnek szankciónak, és ezért nem vonatkozik rájuk az e rendelkezésben előírt elévülés (lásd analógia útján a fenti 203. pontban hivatkozott Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 61. pontját). Az 1/2003 rendelet szankciókról szóló VI. fejezete ugyanis csak a bírságokra és a kényszerítő bírságokra vonatkozik, és a rendelet egyik cikke alapján sem lehet úgy tekinteni, hogy a Bizottság határozatai, amelyekre a rendelet 7. cikke vonatkozik, és amelyek révén az megállapítja az EK 81. cikk, illetve az EK 82. cikk megsértését, az említett fejezet hatálya alá tartozó szankciók lennének. Így a bírság és kényszerítő bírság kiszabására irányuló jog elévülése nem jár a jogsértés megállapítására vonatkozó implicit jog elévülésével (lásd analógia útján a fenti 203. pontban hivatkozott Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 62. és 63. pontját).

273    Ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a Bizottságnak igazolnia kellett az elévült kísérőlevelek által megvalósuló jogsértés megállapításához fűződő jogos érdeket, azt el kell utasítani. Ahogy ugyanis a fentiekből következik, a szankciók kiszabására irányuló lehetőség nem jár a jogsértés megállapítására vonatkozó lehetőség elévülésével. Mindenesetre a felperes által hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottságnak csak akkor kell igazolnia a jogsértés megállapításához fűződő jogos érdeket, ha olyan jogsértést állapít meg, amelyet az érintett vállalkozás már abbahagyott (lásd ebben az értelemben a fenti 203. pontban hivatkozott Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 37. pontját). Márpedig a jelen részben a felperes érvelése a jogsértés állítólagos elévülésén alapul – sőt, ahogy a válaszban előadja, kizárólag a jogsértés kezdetének időpontján –, nem pedig azon, hogy a jogsértést a múltban követték el.

274    Ilyen körülmények között a felperes érvelése hatástalan, amennyiben az a kísérőlevelek, illetve a jogsértés elévülésére vonatkozik.

275    Amennyiben a felperes érvelése az egységes és folytatólagos jogsértés hiányára vonatkozik, meg kell állapítani, hogy azt mint megalapozatlant el kell utasítani. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk megsértése nem csupán egyetlen elkülönült aktussal valósulhat meg, hanem egy cselekménysorral, sőt folytatólagos magatartással is (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 81. pontja). Egy több éven át tartó jogsértés esetén az a tény, hogy a kartell megjelenési formái különböző időszakokban érvényesülnek, és azokat hosszabb‑rövidebb időszakok választják el egymástól, nem befolyásolja a kartell fennállását annyiban, amennyiben a jogsértés részét képező különböző magatartások azonos célt szolgálnak, továbbá egy egységes és folytatólagos jogsértés keretébe illeszkednek (a fenti 136. pontban hivatkozott Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 98. pontja).

276    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (203) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a megállapodások és az összehangolt magatartások egy átfogó tervbe illeszkedtek, amely meghatározta a szóban forgó vállalkozások piaci tevékenységeinek irányvonalát és korlátozta üzleti magatartásukat annak érdekében, hogy elérjék az azonos versenykorlátozó célt és egyetlen gazdasági céljukat, vagyis azt, hogy korlátozzák az egymás közötti versenyt a MEGAL‑gázvezetéken át szállított gáz tekintetében. A Bizottság a határozat (211) preambulumbekezdésében lényegében azt állapította meg, hogy a szóban forgó vállalkozások magatartása egységes és folytatólagos jogsértést, valamint „a verseny célzott korlátozását” valósította meg.

277    Márpedig, ahogy az többek között az első jogalap vizsgálatából kitűnik (lásd a fenti 142. és 143. pontot), a felperes nem volt képes sem azt megkérdőjelezni, hogy 2000 előtt a jelen ügyben fennállt a szóban forgó piacok felosztására irányuló megállapodás, sem bizonyítani azt, hogy e megállapodást felmondták, még akkor sem, ha megállapítást nyert, hogy jogsértő jellegének a Bizottság által Németország tekintetében megállapított kezdő időpontja téves volt.

278    Másfelől, ahogy kitűnik többek között a jelen jogalap második részének vizsgálatából, a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította a szóban forgó vállalatok között fennálló akarategységet arra nézve, hogy a kísérőleveleket 2000 után is alkalmazzák. Hasonlóképpen az arra hivatkozó egyetlen felperesi érvet sem fogadta el a Törvényszék, hogy a szóban forgó vállalkozások 1999 és 2005 közötti találkozói és levélváltásai alapján nem lehetett bizonyítani a piacok felosztására irányuló összehangolt magatartás fennállását, a kísérőlevelekkel és az érzékeny információk versenytársak közötti cseréjével összefüggésben.

279    Ilyen körülmények között a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy vélte, hogy a szóban forgó magatartások egységes és folytatólagos jogsértést, valamint „a verseny célzott korlátozását” valósították meg, még akkor sem, ha az említett jogsértés időtartama a német piac vonatkozásában téves volt.

280    Ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a liberalizáció „jelentős törést” okozott, megkérdőjelezve az 1975 óta követett közös célt, rá kell mutatni, hogy nem bizonyította, hogy a szóban forgó vállalkozások magatartása nem ugyanarra a célra irányult, vagyis arra, hogy megakadályozzák – vagy legfeljebb korlátozzák – a versenyt fogyasztóik tekintetében, elfogadva, hogy nem hatolnak be egymás hagyományos nemzeti piacára annak érdekében, hogy a MEGAL‑gázvezetéken keresztül gázt szolgáltassanak, ahogy azt a Bizottság a megtámadott határozat (205) preambulumbekezdésében megállapította. Végezetül, ahogy az a fentiekből következik, a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok azt mutatják, hogy e vállalkozások még az első gázirányelv által az átültetésére meghatározott időpontot követően is hivatkoztak a kísérőlevelekre, és e leveleket kötelezőnek tekintették.

281    A fentiek összességéből az következik, hogy a harmadik részt el kell utasítani, anélkül hogy dönteni kellene annak elfogadhatóságáról, azzal összefüggésben, hogy a felperes a keresetlevél mellékleteire hivatkozott.

282    Következésképpen a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

3.     Az arra vonatkozó bizonyítékok nyilvánvaló hiányán alapuló harmadik jogalapról, hogy fennállt olyan megállapodás és/vagy összehangolt magatartás, amelynek az volt a célja, hogy korlátozza Franciaországban a MEGAL‑gázvezetéken át szállított gáz E.ON általi felhasználását

283    E másodlagosan hivatkozott jogalap, amellyel a felperes arra hivatkozik, hogy a francia piac tekintetében az EK 81. cikk semmilyen megsértése nem volt azonosítható, három részre oszlik, amelyek közül az első az EK 81. cikk megsértésén alapul, mivel a Direktion G levél alapján nem került sor jogsértésre a francia piacon, a második az EK 81. cikk megsértésén, a szóban forgó vállalkozások közötti találkozók és levélváltások nyilvánvalóan téves értelmezése miatt Franciaország tekintetében, a harmadik, másodlagosan hivatkozott rész pedig az EK 81. cikk megsértésén, a Franciaországban 2003. január előtt kifejtett állami fellépésre vonatkozó kivétel miatt.

a)     Az első részről

284    E részben a felperes azt állítja, hogy a Direktion G levél alapján nem került sor az EK 81. cikk semmilyen megsértésére a francia piacon. E tekintetben a felperes lényegében három kifogást terjeszt elő, amelyek közül az első e levél egyértelműségének hiányára és az ártatlanság vélelmének megsértésére, a második az említett levéllel kapcsolatos nyilvánvaló értelmezési hibára, a harmadik pedig a Bizottság által az e levéllel kapcsolatos értelmezése alátámasztása érdekében hivatkozott bizonyítékok hiányára vonatkozik.

285    Elsősorban a felperes a Direktion G levél egyértelműségének hiányára és az ártatlanság vélelmének megsértésére vonatkozó kifogását illetően a kifogásközlés és a megtámadott határozat közötti ellentmondásra hivatkozik az e levél által előírt korlátozások tekintetében.

286    E tekintetben rá kell mutatni, hogy a Bizottság a kifogásközlés 50. pontjában közölte, hogy „az első […] gáz irányelv 2000. évi hatálybalépéséig, [a kísérőlevelek] semmilyen kifejezett korlátozást nem határoztak meg az [E.ON] számára, mivel [a felperes] rendelkezett a gázbehozatal monopóliumával Franciaországban”. Ami a megtámadott határozatot illeti, abból kitűnik, hogy a Bizottság többek között úgy vélte, hogy a Direktion G levél tartalmazza az E.ON‑ra vonatkozó korlátozásokat. Ennek megfelelően a (222) preambulumbekezdésben a Bizottság úgy vélte, hogy e levél „célja annak megakadályozása volt, hogy az E.ON […] a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázzal lássa el a francia fogyasztókat, amely gázvezeték az [E.ON] számára az elsődleges hozzáférési lehetőség volt arra, hogy Németországon keresztül gázt importáljon a francia piacra”.

287    A jelen ügyben, anélkül hogy dönteni kellene a kifogásközlés és a megtámadott határozat eltérésének fennállásáról, vagy meg kellene vizsgálni a Bizottság által e tekintetben előterjesztett magyarázatokat, meg kell állapítani, hogy a felperes erre vonatkozó érvelése mindenképpen hatástalan. Abból különösen nem vezethető le az, hogy a Direktion G levél kétértelmű, és hogy az ártatlanság vélelmének megsértése nélkül nem jellemezhetett egy piacok felosztására irányuló megállapodást.

288    A kifogásközlés ugyanis olyan előkészítő iratnak minősül, amelynek ténybeli és jogi megállapításai tisztán ideiglenes jellegűek. Az utóbb meghozott határozatnak nem kell feltétlenül megegyeznie a kifogások leírásával, mivel a Bizottságnak figyelembe kell vennie a közigazgatási eljárásból eredő bizonyítékokat, akár a megalapozatlannak bizonyult kifogások figyelmen kívül hagyása céljából, akár pedig az általa elfogadott kifogásokat alátámasztó érvelésének mind tárgyi, mind jogi szempontból való kiigazítása vagy kiegészítése céljából (lásd ebben az értelemben a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 14. pontját, a 142/84. sz. és 156/84. sz., BAT és Reynolds kontra Bizottság egyesített ügyekben 1987. november 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., 4487. o.] 70. pontját, valamint a fenti 215. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 67. pontját).

289    Másodsorban a felperesnek a Direktion G levél nyilvánvaló értelmezési hibájára vonatkozó kifogását illetően először a kísérőlevelek aszimmetrikus megfogalmazása kapcsán rá kell mutatni, hogy a Bizottság nem tekintette úgy, hogy az említett leveleket szimmetrikus módon szövegezték meg. Ezenfelül az a körülmény, amely szerint a Direktion G levelet nem a Direktion I levéllel azonos vagy szimmetrikus módon szerkesztették, mint olyan nincs hatással arra, hogy a Bizottság úgy tekinthesse, hogy ezeknek a leveleknek hasonló a tárgya, tudniillik a nemzeti gázpiacok felosztását hajtják végre, és korlátozzák a szóban forgó vállalkozások nemzeti piacaihoz való hozzáférést.

290    Meg kell tehát vizsgálni másodszor, hogy tekintettel a Direktion G levél tartalmára, a Bizottság jogszerűen tekinthette‑e úgy, hogy az említett levél célja az volt, hogy megtiltsa az E.ON‑nak a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gáz Franciaországban történő forgalmazását.

291    Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Direktion G levél szövege a következőképpen szól:

„[…]

Azok a szállítási kapacitások, amelyeket a [GDF] számára gázszállításra vonatkozó szerződés keretében biztosítottak vagy biztosítani fognak, a [GDF] által vásárolt vagy vásárlásra kerülő, és a [MEGAL]‑nak, illetve a [MEGAL Finco]‑nak a [GDF] számára, Franciaország felé történő továbbítás céljából, franciaországi fogyasztásra szánt gázra vonatkoznak.

Azok a szállítási kapacitások, amelyeket [az E.ON] számára gázszállításra vonatkozó szerződés keretében biztosítottak vagy biztosítani fognak, bármilyen más tranzitcélra irányuló szállításra vonatkoznak, valamint a gázvezetéken keresztül történő gázszállításra, és a gázvezetékről a Németországi Szövetségi Köztársaságban való fogyasztásra szánt vagy [az E.ON] által a Németországi Szövetségi Köztársaságon keresztül történő továbbítás céljára vásárolt, a Németországi Szövetségi Köztársaságban levett gáz szállítására vonatkoznak.

[…]”

292    Igaz, meg kell állapítani, hogy tekintettel a szövegére, a Direktion G levél nem tiltja meg kifejezetten az E.ON‑nak, hogy gázt szállítson vagy a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázt szolgáltasson Franciaországban.

293    Azonban, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdésében megállapította, a Direktion G levélből az a következtetés vonható le, hogy míg a felperes által a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázt Franciaországba kell irányítani, az E.ON által ezen a gázvezetéken keresztül szállított gázt vagy Németországban kell levenni, vagy bármilyen más tranzitcélra kell szállítani, ami azt jelenti, hogy az E.ON‑nak nem engedélyezhető, hogy az ezen a gázvezetéken keresztül szállított gázt Franciaországba vezesse. Ugyanis a „bármilyen más tranzitcélra irányuló szállítás” kifejezést az előző bekezdés fényében kell értelmezni, amely „a [felperes] számára, Franciaország felé történő továbbítás céljából” szállítandó gázra vonatkozó szállítási kapacitásokat biztosít a felperesnek. E kifejezés tehát azt jelenti, hogy az E.ON arra rendelkezik szállítási kapacitásokkal, hogy továbbszállítás céljából küldjön gázt Franciaországon kívüli országokba. Így az említett levél szerint annak a gáznak, amelyet az E.ON a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállíthatott, vagy a németországi fogyasztás céljára kellett szolgálnia, vagy Franciaországon kívüli országokba történő továbbszállítására.

294    Következésképpen, még ha a Direktion G levél nem is tiltja meg kifejezetten az E.ON‑nak, hogy gázt adjon el Franciaországban, korlátozza az ebbe az országba a MEGAL‑gázvezetéken keresztül történő gázszállításra, és következésképpen az ebből a gázvezetékből származó gáz eladására vonatkozó lehetőségeit. Az említett levelet tehát nem lehet egyszerűen úgy tekinteni, ahogy azt a felperes állítja, hogy annak célja harmadik személyek számára a MEGAL‑gázvezetéken való szállítási feltételek meghatározása.

295    Ezt az értelmezést megerősíti a Direktion G levél és a MEGAL‑megállapodás 2. mellékletének együttes olvasata is. [bizalmas] Az E.ON által szállított gáz tehát nem rendelkezett franciaországi kimenettel, következésképpen nem lehetett ebben az országban eladni. [bizalmas]

296    A Bizottság tehát nem követett el hibát, amikor a megtámadott határozat (222) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy a Direktion G levél célja annak megakadályozása volt, hogy az E.ON a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázzal lássa el a francia fogyasztókat. Ami a felperesnek a válasz szakaszában előterjesztett érvelését illeti, amely szerint lehetséges a tényekre a bizottsági érvelést helyettesítő hihető magyarázatot adni, újból emlékeztetni kell arra, hogy az az ítélkezési gyakorlat, amelyen ez az érvelés alapul, olyan helyzetre vonatkozik, amelyben a Bizottság kizárólag a szóban forgó vállalkozások piaci magatartása alapján állapítja meg a jogsértés fennállását (lásd ebben az értelemben a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 186. pontját), és amelyben nem rendelkezik okirati bizonyítékokkal. Márpedig a jelen esetben nem ez a helyzet. Formájára és szövegezésére figyelemmel ugyanis a Direktion G levelet okirati bizonyítéknak kell tekinteni, így az említett ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható. Ugyanez a helyzet az annak tartalmát megerősítő bizonyítékokkal, vagyis a MEGAL‑megállapodással és annak 2. mellékletével.

297    Utolsósorban, ami a felperes azon kifogását illeti, hogy a Bizottság nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely lehetővé tenné annak bizonyítását, hogy a Direktion G levél célja és/vagy hatása az E.ON franciaországi fejlődésének korlátozása volt, azt el kell utasítani. Ahogy ugyanis a fentiekből kitűnik, e levél bizottsági értelmezése egyáltalán nem hibás. Emellett, még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok nem teszik lehetővé értelmezése alátámasztását, ez nincs hatással az említett értelmezésre, amelyet – végeredményben – megerősít a MEGAL‑megállapodás és 2. mellékletének együttes értelmezése.

298    Mindenesetre a teljesség kedvéért meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 299–303. pontból kitűnik – a felperes érvei alapján nem kérdőjelezhetők meg a megtámadott határozatban a Bizottság által saját értelmezése alátámasztása érdekében előterjesztett bizonyítékok.

299    Először is a fenti 70. pontban kifejtett indokok alapján el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint, amikor a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdésében elismerte, hogy a kísérőlevelek aláírásának időszakában az esetleges verseny az E.ON részéről jogilag ki volt zárva, mivel a felperest illette a monopólium, a Bizottság elismerte, hogy a Direktion G levél célja és/vagy hatása főszabály szerint nem lehetett az E.ON franciaországi értékesítéseinek korlátozása.

300    Másodszor a fenti 295. pontban kifejtett indokok alapján el kell utasítani a felperes azon érveit is, amelyek arra irányulnak, hogy megcáfolják a MEGAL‑megállapodás 2. mellékletére való hivatkozás relevanciáját.

301    Harmadszor, ami a Bizottságnak a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdésében szereplő állítását illeti, amely szerint a szóban forgó vállalkozások között 1999 óta fenntartott kapcsolatok bizonyítják, hogy létezett kapcsolat az E.ON francia piacon tanúsított magatartása és a felperes által a német piacon tanúsított magatartás között, mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy a Bizottság nem támaszkodott konkrétan erre a megállapításra a Direktion G levélnek általa tulajdonított értelmezés alátámasztása érdekében. Valójában, ahogy az az említett preambulumbekezdésből is kitűnik, egy annak általános alátámasztása érdekében figyelembe vett bizonyítékról van szó, hogy a megállapodás és/vagy összehangolt magatartás érintette az E.ON által a MEGAL‑gázvezetéken keresztül Franciaországban végzett értékesítéseket is. A felperes ezen állításra vonatkozó érvelése tehát hatástalan a jelen rész keretében. Ezt követően meg kell állapítani, hogy semmilyen bizonyíték alapján sem bizonyítható, hogy a Bizottság állítása „hibás” lenne, ahogy azt a felperes állítja. Utóbbi ilyen bizonyítékot egyáltalán nem terjeszt elő a keresetlevélben. Ezzel szemben a Bizottság állítását alátámasztja többek között a 2004. július 2‑i „Tour d’horizon” találkozóra tekintettel készített „briefing” feljegyzés, amelyből kitűnik, hogy az E.ON szándékosan tartózkodott attól, hogy 2003 nyaráig fellépjen a francia piacon, valamint az, hogy mivel a felperes németországi tevékenysége fokozódott, az E.ON franciaországi értékesítési tevékenysége is nőtt, ami mutatja, hogy kapcsolat állt fenn a vállalkozások egymás piacain végzett értékesítései között. Ugyanez a helyzet az E.ON‑nak a 2005. október 11‑i találkozóval kapcsolatos 2005. október 5‑i „briefing” feljegyzésével, amelyből kitűnik, hogy az E.ON a felperes németországi tevékenységére válaszul kezdett el gázt értékesíteni Franciaországban 2003 végén.

302    Negyedszer, ellentétben a felperes állításával, a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy ítélte meg, hogy a Direktion G levélnek általa tulajdonított értelmezés illeszkedik a felperes jogi részlegének értelmezéséhez. Vitathatatlan, hogy a 2000. február 9‑i és 17‑i e‑mailekből az tűnik ki, hogy a jogi részleg azt a kérdést vizsgálta, hogy az E.ON szállíthat‑e harmadik személyek számára gázt a MEGAL‑gázvezetéken keresztül, és rámutatott, hogy a múltban ezt az E.ON számára kedvezően értelmezte, úgy vélve, hogy az kötelezheti a gázt ezen a gázvezetéken át szállítani kívánó harmadik személyt arra, hogy vele kössön szerződést, nem pedig a MEGAL Finco‑val. Ugyanakkor e kérdésfeltevésen túl ugyanez a részleg kifejezetten kijelentette, hogy az említett levél tartalma a szóban forgó vállalkozások közötti hatalmas „piacfelosztáshoz” hasonló. Ez azt jelenti tehát, hogy a felperes jogi részlege úgy vélte, hogy e levél korlátozza az E.ON lehetőségeit arra, hogy a MEGAL‑gázvezetékből származó gázt forgalmazzon Franciaországban. A felperes tehát tévesen állítja, hogy ezek az e‑mailek alkalmasak értelmezése alátámasztására.

303    Ötödször, el kell utasítani a felperes azon érveit, amelyek a Bizottság által állításai alátámasztása érdekében benyújtott dokumentumok, a jelen esetben a 2002. május 13‑i és 21‑i levélváltás és a 2004. március 16‑i e‑mail megcáfolását célozzák. Előzetesen rá kell mutatni, hogy ahogy az a megtámadott határozat 81. és 96. pontjából kitűnik, a Bizottság e dokumentumokat nem arra használta fel, hogy alátámassza a Direktion G levélnek általa tulajdonított értelmezést, hanem lényegében arra, hogy megállapítsa, hogy a szóban forgó megállapodás még mindig hatályban van. Ezt követően a fenti 168. pontban szereplő indokok miatt el kell utasítani a 2002. május 13‑i és 21‑i levélváltásra vonatkozó érveket. Végül, ami a 2004. március 16‑i e‑mailre vonatkozó érveket illeti, azokat egyrészt el kell utasítani a fenti 174. pontban szereplő indokok miatt, amennyiben azok az említett e‑mail bizonyító erejére vonatkoznak. Másrészt, azokat el kell utasítani, amennyiben azok a rendelkezésre álló, ki nem használt kapacitások fennállása relevanciájának megkérdőjelezésére irányulnak. A 2004. március 16‑i e‑mail ugyanis kifejezetten a MEGAL‑megállapodásra hivatkozva, és arra a megállapításra figyelemmel minősíti „jogellenesnek” az E.ON által Franciaországban végzett behozatalt, hogy valamennyi kapacitás a felperes részére volt fenntartva. Ami [bizalmas] illeti, a Bizottság nem hivatkozott ilyen bizonyítékra érvelése alátámasztása érdekében, így a felperes ezzel kapcsolatban tett fejtegetései nem relevánsak.

304    A fentiek összességéből az következik, hogy az első részt el kell utasítani.

b)     A második részről

305    E részben a felperes kifejti, hogy az EK 81. cikk semmilyen megsértése sem azonosítható a francia piacon a szóban forgó vállalkozások közötti találkozók és levélváltások alapján. E tekintetben vitatja azon öt találkozó relevanciáját, amelyek alapján a Bizottság megállapította az összehangolt magatartás fennállását.

306    Mivel az ezen öt találkozóra, vagyis a 2003. február 27‑i, a 2003. szeptember 2‑i, a 2004. március 16‑i, a 2004. május 27‑i és a 2004. július 2‑i találkozóra vonatkozó dokumentumokat érintő felperesi érveket a Törvényszék elutasította (lásd többek között a fenti 237., 238.,. 252. és 253. pontot), ezt a részt el kell utasítani.

c)     A harmadik részről

307    A felperes, összhangban az EK 81. cikk alkalmazásának az állami fellépésre vonatkozó kivételének elvével, úgy véli, hogy a Bizottság nem rögzíthette a francia piacon a jogsértés kezdő időpontját korábbi időpontban, mint 2003 januárja, vagyis az első gázirányelv francia jogba való átültetését, valamint a gáz behozatalára és kivitelére vonatkozó de iure monopóliumának véget vető és a feljogosított fogyasztók tekintetében a francia piacot a verseny előtt megnyitó 2003. évi törvény elfogadását megelőző időpontban.

308    E tekintetben előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Franciaországban elkövetett jogsértés kapcsán a Bizottság úgy vélte, ahogy az a megtámadott határozat 1. cikkéből is kitűnik, hogy az legalább 2000. augusztus 10‑től 2005. szeptember 30‑ig tartott. Ebből következik, hogy a jelen részt el kell utasítani, amennyiben az a 2000. augusztus 10. előtti időszakra vonatkozik, mivel ezen időszak vonatkozásában a Bizottság nem állapította meg a jogsértés fennállását Franciaországban. Különösen el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a Bizottság nem vonta le a Bíróság C‑159/94. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítéletének (EBHT 1997., I‑5815. o.) alapjául szolgáló kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetben kifejtett megállapításából származó következtetéseket, amely ítélet szerint a felperes behozatalra vonatkozó de iure monopóliuma megtiltotta minden külföldi gazdasági szereplő számára a franciaországi versenyzést, mivel az említett megállapítás korábbi, mint a jelen ügyben érintett időszak.

309    Meg kell tehát vizsgálni, hogy a 2000. augusztus 10. és 2003 januárja közötti időszakban kizárható‑e az EK 81. cikk szóban forgó vállalkozások általi megsértése Franciaország tekintetében.

310    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (289) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy a felperes behozatalra vonatkozó de iure monopóliumát a francia jogban hivatalosan csak a 2003. évi törvény hatálybalépésével törölték el. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az uniós jog szerint a francia hatóságok kötelesek voltak véget vetni ennek a monopóliumnak az első gázirányelv végrehajtására megszabott határidő elteltével, vagyis 2000. augusztus 10‑re. Ehhez hozzátette, hogy mint közvállalkozás, a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a francia hatóságok az első gázirányelvet nem ültették át kellő időben a francia jogba. A Bizottság tehát a (291) preambulumbekezdésben úgy vélte, hogy a franciaországi gázszolgáltatást illetően a vizsgálat tárgyát képező magatartás legalább 2000. augusztus 10‑től sértette az EK‑Szerződés 81. cikkét.

311    Ezt az értékelést helyben kell hagyni.

312    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az EK 81. cikket és az EK 82. cikket csak azon versenyellenes magatartásokra kell alkalmazni, amelyeket a vállalkozások saját kezdeményezésükre valósítanak meg. Ha a vállalkozások versenyellenes magatartását nemzeti szabályozás írja elő, vagy ha e nemzeti szabályozás olyan jogi keretet biztosít, amely maga zárja ki a vállalkozás részéről a versenyző magatartás bármilyen lehetőségét, akkor az EK 81. cikk és az EK 82. cikk nem alkalmazandó. Ilyen esetben a versenykorlátozás nem a vállalkozás önálló magatartásából származik, ahogy e cikkek azt előírják. Ezzel szemben alkalmazandó az EK 81. cikk és az EK 82. cikk, ha bebizonyosodik, hogy a nemzeti szabályozás nyitva hagyja a lehetőséget, hogy a vállalkozások autonóm magatartása a verseny megakadályozására, korlátozására vagy torzítására vezethessen (a Bíróság C‑359/95. P. és C‑379/95. P. sz., Bizottság és Franciaország kontra Ladbroke Racing egyesített ügyekben 1997. november 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑6265. o.] 33. és 34. pontja, valamint a C‑207/01. sz. Altair Chimica ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑8875. o.] 30. és 31. pontja).

313    A jelen ügyben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a francia hatóságok a gáz versenypiacának kialakítását célzó első gázirányelv átültetésére nyitva álló határidő elteltétől nem alkalmazhattak az irányelvvel ellentétes rendelkezéseket. Többek között nem hivatkozhattak ilyen rendelkezésekre a felperes francia gázpiacra belépni kívánó versenytársaival szemben sem. Az uniós jog elsőbbségének elve ugyanis azt írja elő, hogy tekintsenek el a nemzeti jog mindazon – akár az uniós szabálynál korábbi, akár annál későbbi – rendelkezéseinek alkalmazásától, amelyek ellentétesek az uniós szabállyal (a Bíróság C‑198/01. sz. CIF‑ügyben 2003. szeptember 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑8055. o.] 48. pontja).

314    Ezenfelül hangsúlyozni kell, hogy azon szervezetek között, amelyekkel szemben valamely irányelv közvetlen hatályú rendelkezéseire hivatkozni lehet, szerepelnek azok a szervezetek, amelyek jogi formájuktól függetlenül, hatóság döntése alapján és ellenőrzése mellett közszolgáltatást nyújtanak, és amelyeknek evégett a magánszemélyek közötti jogviszonyokra jellemzőnél lényegesen több jogosítványuk van (a Bíróság C‑188/89. sz., Foster és társai ügyben 1990. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑3313. o.] 18. pontja), mint a felperes esetében is.

315    Ezt követően meg kell állapítani, ahogy arra a Bizottság is joggal mutatott rá a megtámadott határozat (290) preambulumbekezdésében, hogy 2000 augusztusától gázszolgáltatók léphettek a francia piacra, és bizonyos fogyasztókat feljogosítottnak nyilvánítottak. Egyébként maga a felperes is elismeri, hogy 2000 augusztusától kezdeményezte egy harmadik személyek hálózathoz való hozzáférésére vonatkozó átmeneti rendelkezés elfogadását, amely lehetővé tette a francia piac fokozatos megnyitását a verseny előtt. A francia hatóságok emellett a Bíróság C‑259/01. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 2002. november 28‑án hozott ítélete (EBHT 2002., I‑11093. o.; 12. és 13. pont) alapjául szolgáló ügyben kijelentették, hogy a gáz szállítási és elosztórendszeréhez való hozzáférés átmeneti szabályozása, amely 2000. augusztus 10‑től hatályos, lehetővé tette a az első gázirányelv 18. cikke értelmében vett feljogosított fogyasztók számára, hogy hozzáférjenek a gázhálózathoz, legalább egy éves időtartamú gázvezetési szerződések révén. E szabályozás alkalmazása lehetővé tette a feljogosított fogyasztók számára, hogy újratárgyalják szállítási szerződéseiket, és adott esetben szolgáltatót váltsanak. A szabályozás elindítását követő egy év elteltével a francia piacon a feljogosított fogyasztók 14%‑a váltott szolgáltatót, és négy új gazdasági szereplő tűnt fel ezen a piacon.

316    Végül, ahogy az kitűnik a 2001. december 20‑i „Tour d’horizon” találkozóval kapcsolatos, a megtámadott határozat (116) preambulumbekezdésében hivatkozott előkészítő feljegyzésből, az E.ON értékesítési irodát nyitott Franciaországban. Erre nem került volna sor, ha a francia piac ebben az időpontban teljesen zárt lett volna a verseny előtt. Ehhez hasonlóan a 2004. július 2‑i „Tour d’horizon” találkozóval kapcsolatos „briefing” feljegyzéséből kitűnik, hogy az E.ON szándékosan tartózkodott attól, hogy 2003 nyaráig fellépjen a francia piacon. A francia piacon tanúsított inaktivitása tehát legalábbis eddig az időpontig nem jogszabályi kötelezettség eredménye volt.

317    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy bár az 1946. évi törvény formálisan még hatályban volt, 2000. augusztus 10‑től azonban nem tekinthető úgy, hogy a gyakorlatban előírta a szóban forgó versenykorlátozó magatartást, vagy hogy olyan jogi hátteret alkotott volna, amely önmagában kizárja a versengő magatartás minden lehetőségét a szóban forgó vállalkozások részéről a fenti 312. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében. A felperes tehát tévesen állítja, hogy a Bizottság nem tekinthette úgy, hogy egyrészt az állítólagos jogsértés 2000. augusztus 10‑én kezdődött, másrészt pedig, hogy az 1946. évi törvény alapján a felperes a gázbehozatalra és gázszállításra vonatkozó de iure monopóliumot élvezett, mivel ez a helyzet változatlan maradt. Másfelől, ellentétben a felperes állításával, a de iure monopólium birtoklásával jellemezhető helyzet nem maradt változatlan a 2003. évi törvény elfogadásáig, mivel 2000. augusztus 10‑től a francia hatóságoknak át kellett ültetniük az első gázirányelvet, és mivel maga a felperes is elismeri, hogy 2000 augusztusától kezdeményezte egy harmadik személyek hálózathoz való hozzáférésére vonatkozó átmeneti rendelkezés elfogadását, amely lehetővé tette volna a francia piac fokozatos megnyitását a verseny előtt.

318    A fenti megállapításokat nem kérdőjelezi meg az a tény sem, hogy a fenti 315. pontban hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben 2002. november 28‑án hozott ítélet 21. pontjából kitűnik, hogy a gazdasági szereplők – a jelen esetben a felperes – által 2000. augusztus 10‑ét követően elfogadott magatartást nem lehet úgy tekinteni, mint amely érvényes kivételt jelent a szerződéses kötelezettségek alól. Az egyetlen releváns kérdés annak megállapítása érdekében, hogy alkalmazni kell‑e az EK 81. cikket, ugyanis az, hogy ettől az időponttól kezdődően az 1946. évi törvény előírta‑e a szóban forgó versenykorlátozó magatartás követését vagy olyan jogi hátteret alakított‑e ki, amely maga kizárta a versengő magatartás minden lehetőségét. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet, ahogy az a fentiekből is kitűnik. Mindenesetre az olyan jogalany, amelyik, mint a felperes is, az állam ellenőrzése alatt áll, nem hivatkozhat arra, hogy az állam nem tartotta tiszteletben az EUM‑Szerződésből fakadó kötelezettségeit, annak érdekében, hogy igazolja az említett szerződés által tiltott versenykorlátozó magatartást.

319    El kell utasítani a felperes azon érvét is, amely szerint a „nyitás”, amely szerinte 2000 augusztusától számítandó, nem azonos a de iure monopólium megszűnésével, illetve azt is, amely arra vonatkozik, hogy a harmadik személyek hálózathoz való hozzáférésére vonatkozó átmeneti szabályokat a jogalkotó nem hagyta jóvá. A Bizottságnak ugyanis objektív, és nem pusztán elméleti módon kellett megvizsgálnia a francia gázpiac helyzetét annak érdekében, hogy megállapítsa, hogy az – a behozatalra vonatkozó de iure monopóliumnak az 1946. évi törvény által előírt formális fenntartásától függetlenül – alkalmas volt‑e arra, hogy kizárja a versenyt a piacon. A nyitást lehetővé tévő intézkedések eredete és jellege nem befolyásolhatta a megtámadott határozat (290) preambulumbekezdésében szereplő azon megállapítást, amely szerint a verseny ténylegesen megvalósulhatott a francia piacon.

320    Emellett, ellentétben a felperes állításával, semmi „paradox” nincs abban, hogy a Bizottság arra a tényre hivatkozott, hogy a felperes versenytársai 2000. augusztus 10‑től elláthatták a feljogosított fogyasztókat, miközben ez a helyzet kizárólag a felperes magatartásának eredménye. Ehhez hasonlóan a felperes tévesen véli úgy, hogy ez azt jelenti, hogy azért szankcionálják, mert részt vett a liberalizációban, ami pedig ellentétes az Unió és a versenypolitika céljaival. Másfelől a Bizottság a jelen ügyben a szóban forgó megállapodást és összehangolt magatartást szankcionálta, nem pedig azt, hogy a felperes 2000. augusztus 10‑től részt vett az első gázirányelv részleges és korlátozott végrehajtásában. Mindenesetre a felperesnek a fenti 313. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal összhangban hozzá kellett járulnia az első gázirányelv végrehajtásához, amit, még ha tökéletlenül is, 2000. augusztus 10. utáni magatartása révén megtett.

321    Másfelől, ahogy azt a felperes is kifejti, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a jogbiztonság elvének megfelelően egy vállalkozással szemben egy múltbeli magatartás miatt nem lehet szankciót kiszabni, sem büntető, sem közigazgatási jellegűt, amennyiben e magatartást egy olyan nemzeti jogszabály írta elő, amely kizárta az olyan verseny lehetőségét, amelyet a vállalkozás önálló magatartása megakadályozhatott, korlátozhatott vagy torzíthatott volna (lásd ebben az értelemben a fenti 313. pontban hivatkozott CIF‑ügyben hozott ítélet 53. pontját). Ugyanakkor ez az ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható a jelen ügyben, mivel, ahogy azt már jeleztük, az 1946. évi törvény formális fenntartásától függetlenül a tényállás szerint fennállt olyan verseny lehetősége, amelyet meg lehetett akadályozni. Ezenfelül e törvény a szóban forgó magatartást a jelen ügyben nem írta elő.

322    Ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint az első gázirányelv végrehajtása előtt a jogi és szabályozási háttér nem biztosított kellő mértékű jogbiztonságot az új versenytársak számára, azt szintén el kell utasítani, mivel, ahogy azt megállapítottuk, részükre az 1946. évi törvény fenntartása ellenére nem volt kizárt mindenfajta versengő magatartás, valamint mivel az E.ON szándékosan tartózkodott attól, hogy 2003 nyaráig fellépjen a francia piacon. Ezenfelül a fenti 313. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból egyértelműen kitűnik, hogy 2000. augusztus 10‑től az első gázirányelv feltétlen és pontos feltételeit alkalmazva az 1946. évi törvény rendelkezéseire már nem lehetett hivatkozni azon külföldi piaci szereplőkkel szemben, amelyek gázt kívántak szolgáltatni Franciaországban. Ilyen körülmények között nem lehet hivatkozni az első gázirányelv tényleges átültetését megelőzően fennálló állítólagos jogbizonytalanságra a szóban forgó vállalkozások magatartásának igazolása érdekében. E tekintetben arra is rá kell mutatni, hogy egy E.ON‑hoz hasonló méretű piaci szereplő rendelkezett az ahhoz szükséges eszközökkel, hogy 2000. augusztus 10‑től kihasználja a liberalizációt, hivatkozva az irányelv közvetlen hatállyal bíró rendelkezéseire, még a francia jogba történő átültetés hiányában is. Másfelől, ahogy az a megtámadott határozat (290) preambulumbekezdéséből is kitűnik, az E.ON az első gázirányelv átültetésére nyitva álló határidő letelte után, és az annak átültetésére vonatkozó intézkedések elfogadása előtt szállított gázt Belgiumba. Hasonlóképpen, ellentétben azzal, amire a felperes érvelése utal, a Bizottság nem kifogásolta, hogy az E.ON csak 2003 januárja után fejlődött a francia piacon, hanem csak azt kifogásolta, hogy a szóban forgó vállalkozások az EK 81. cikkel ellentétes, a piac felosztására vonatkozó megállapodást kötöttek.

323    A fentiekből következik, hogy a Bizottság megállapíthatta, hogy a szóban forgó vállalkozások Franciaország tekintetében megsértették az EK 81. cikket a 2000. augusztus 10. és 2003 januárja közötti időszak során. Ennélfogva a Bizottság e rendelkezés sérelme nélkül állapíthatta meg a jelen ügyben a francia piacon a jogsértés kezdő időpontját 2000. augusztus 10‑ében.

324    Ennélfogva a harmadik részt el kell utasítani, és ennek következtében el kell utasítani a harmadik jogalapot teljes egészében.

4.     A negyedik jogalapról, amely az EK 81. cikk alkalmazása során azzal összefüggésben elkövetett ténybeli tévedésen és téves jogalkalmazáson alapul, hogy az érintett vállalkozások között fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2004 augusztusát követően

325    E harmadsorban hivatkozott jogalap, amellyel a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon a szóban forgó vállalkozások között 2004. augusztus 13‑át követően a megállapodás és/vagy összehangolt magatartás fennállását, három részre oszlik, amelyek közül az első az EK 81. cikk megsértésén alapul, mivel nem állt fenn akarategység az érintett vállalkozások között arra nézve, hogy alkalmazzák a kísérőleveleket 2004 augusztusát követően, a második az EK 81. cikk megsértésén, az e vállalkozások között 2004 augusztusát követően tartott találkozók és levélváltásaik nyilvánvalóan téves értékelése miatt, a harmadik, másodlagosan hivatkozott rész pedig az EK 81. cikk, a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályok és az indokolási kötelezettség megsértésén, mivel nem volt bizonyíték arra, hogy a jogsértés a francia piacon 2004 augusztusát követően fennállt.

326    E részek vizsgálata előtt emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 81. cikk és az EK 82. cikk által bevezetett versenyjogi rendszer a megállapodások, illetve az összejátszás vagy együttműködés bármely más hasonló formájának gazdasági eredményeire irányul inkább, mintsem a jogi formájukra. Következésképpen olyan kartellek esetében, amelyek már hatályukat vesztették, elegendő az EK 81. cikk alkalmazásához, ha hatást fejtenek ki a formális megszűnésüket követően. Ebből következik, hogy a jogsértés időtartamát nem azon időtartam függvényében kell értékelni, amely ideje alatt a megállapodás hatályban volt, hanem azon időtartam függvényében, amely ideje alatt az érintett vállalkozások az EK 81. cikk által tiltott magatartást folytattak (lásd a Törvényszék T‑101/05. és T‑111/05. sz., BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4949. o.] 187. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

327    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (299) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy a jogsértés akkor ért véget, amikor a szóban forgó vállalkozások ténylegesen felhagytak a Direktion I és Direktion G levelek, valamint azon szerződéses korlátozás alkalmazásával, amely megakadályozta a felperest abban, hogy igénybe vegye a MEGAL‑gázvezeték németországi kiadási pontjait annak érdekében, hogy fogyasztóit ellássa gázzal. Bár e leveleket a 2004. évi megállapodás hivatalosan hatályon kívül helyezte, a Bizottság a megtámadott határozat (300) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy a szerződéses korlátozás legkorábban csak 2005 szeptemberének végén ért véget. A Bizottság figyelembe vette azt a tényt, hogy a 2005. szeptember 9‑i közbenső megállapodás megengedte a felperesnek, hogy a MEGAL‑gázvezetékre vonatkozó szállítási kapacitásokat hozzon forgalomba 2005. október 1‑jétől kezdve, és hogy a 2005. évi megállapodás 2005. október 13‑án lépett hatályba. Ugyanebben a preambulumbekezdésben megállapította továbbá, hogy ezzel párhuzamosan a felperes által az e gázvezetékből származó gáz Németországban letelepedett fogyasztók számára történő eladásai az általa a gázfelszabadítási program keretében vásárolt összegeket érzékelhetően csak 2005 októberétől kezdve haladták meg. Úgy vélte tehát, hogy az EK 81. cikk alkalmazandó, tekintettel arra, hogy az összehangolt magatartás a MEGAL‑megállapodás megszűnése után folytatódott, és továbbra is kifejtette hatásait annak felváltásáig.

328    Ebből következik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a jogsértés a 2004. évi megállapodást követően folytatódott, nemcsak az azt alátámasztó bizonyítékok alapján, hogy a szóban forgó vállalkozások a kísérőleveleket tovább alkalmazták azok formális hatályon kívül helyezése ellenére, hanem az alapján is, hogy azok a MEGAL‑megállapodás 2. mellékletében szereplő szerződéses korlátozások, amelyek megakadályozták a felperest abban, hogy igénybe vegye a MEGAL‑gázvezeték németországi kiadási pontjait, a 2004. évi megállapodást követően is hatályban voltak.

329    A jelen jogalap különböző részeit e megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni.

a)     Az első részről

330    E részben a felperes azt kifogásolja, hogy a megtámadott határozat sérti az EK 81. cikket, mivel nem állt fenn akarategység az érintett vállalkozások között arra nézve, hogy alkalmazzák a kísérőleveleket 2004 augusztusát követően.

331    E tekintetben a felperes lényegében két kifogást terjeszt elő, amelyek egyrészt nyilvánvaló értékelési hibára, másrészt pedig a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok bizonyító erejének hiányára vonatkoznak.

–       Az első kifogásról

332    A felperes hangsúlyozza, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett a gázfelszabadítási programban való részvétele kapcsán, és konkrétabban akkor, amikor úgy vélte, hogy az a tény, hogy 2004‑ben gázt adott el Németország déli részében, nem elegendő a piacfelosztás hiányának bizonyításához.

333    E tekintetben először rá kell mutatni, hogy – a felperes állításával ellentétben – a 2004 októberét követő németországi gázeladások megtörténte önmagában nem képezheti annak bizonyítékát, hogy a kísérőleveleket már nem tekintették kötelezőnek. Emlékeztetni kell ugyanis arra, ahogy az a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdéséből is kitűnik [bizalmas]. Ahogy arra a Bizottság rámutatott, a felperes 2003‑tól csak korlátozott módon értékesített gázt Németországban. Ezenkívül a MEGAL‑gázvezetékből származó gázértékesítések, amelyek csak 2004‑ben kezdődtek, viszonylag csekély részesedést (vagy, ahogy a Bizottság fogalmazott a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdésében „viszonylag elhanyagolható” részt) jelentettek a felperes németországi összértékesítésében, és a felperes állításával ellentétben nem tekinthetők jelentősnek. 2004‑ben és 2005‑ben ugyanis [bizalmas]. Végül a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a MEGAL‑gázvezetékből származó gázmennyiségeket, amelyeket a felperes Németországban 2004 és 2005 szeptembere között értékesített, szinte teljes egészében az E.ON‑tól vásárolta a gázfelszabadítási program keretében, és e mennyiségeket a német hatóságoknak az E.ON és a Ruhrgas egyesülését engedélyező határozatával összhangban kötelezően át kellett ruházni.

334    Figyelemmel e jellemzők összességére, a MEGAL‑gázvezetékből származó gáz értékesítése alapján vitathatatlanul bizonyítható a kereskedelmi ügynöki tevékenység létezése, ahogy azt a felperes állította. Ugyanakkor e jellemzők önmagukban nem teszik lehetővé annak bizonyítását, hogy a kísérőleveleknek nem volt kötelező erejük. Ezenfelül az okirati bizonyítékok lényegében azt támasztják alá, ahogy arra a Bizottság is rámutatott a megtámadott határozat (102) preambulumbekezdésében, hogy a felperes úgy vélte, hogy az E.ON‑nal kötött szerződés rendelkezései következtében nem értékesíthet a gázfelszabadítási program keretében megszerzett mennyiségnél többet (lásd többek között a lenti 337–339. pontot). Ami azt az érvet illeti, amely szerint a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie a felperes által tett ajánlatokat, elegendő arra emlékeztetni, hogy azok semmiképpen sem bizonyíthatták volna önmagukban a verseny fennállását (lásd a fenti 196. pontot), már csak azért sem, mert a felperes maga is elismerte a kifogásközlésre adott válaszában, hogy az általa hivatkozott ajánlatok egyike sem lett sikeres. Ami a felperes arra vonatkozó érvét illeti, hogy a Bizottság nem vette figyelembe azt, hogy a 2005 szeptemberétől végzett gázszállítások részben 2004‑től megtárgyalt szerződésekhez kapcsolódtak, ezzel kapcsolatban utalunk a lenti 350. pontban szereplő megfontolásokra.

335    Másodszor hatástalan az arra vonatkozó érv, hogy a Bizottság nem fejtette ki, hogy a gázfelszabadítási programban való aktív részvétel, és az annak keretében megvásárolt gázmennyiségek németországi viszonteladásra való felhasználása miért nem bizonyítéka arra, hogy nem állt fenn a kartell, mivel a Bizottságnak a jogsértés megtörténtét kellett bizonyítania, nem pedig azt, hogy az nem történt meg. Mindenesetre a gázfelszabadítási programban való részvétel nem alkalmas annak bizonyítására, hogy nem állt fenn a piac felosztására irányuló megállapodás, mivel e tekintetben nincs hatása annak a körülménynek, hogy a felperes szabadon döntött úgy, hogy részt vesz a gázfelszabadítási programban és a részvétel keretében megvásárolt mennyiségeket arra használja fel, hogy Németország déli részében fejlődjön. Előzetesen ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy a felperes által a gázfelszabadítási program keretében Németországban eladott gáz nem képezi a szóban forgó jogsértés tárgyát, ahogy az a megtámadott határozat (346) preambulumbekezdéséből is kitűnik. Mind a felperes értékesítéseinek elemzéséből, mind az okirati bizonyítékokból kitűnik továbbá, hogy a felperes tevékenységét ténylegesen a gázfelszabadítási programban megszerzett mennyiségekre korlátozta. Így nem folytatott e mennyiségeket jelentősen meghaladó értékesítéseket. Ez tehát azt mutatja, hogy a gázfelszabadítási programban való részvétele ellenére a felperes továbbra is tiszteletben tartotta a MEGAL‑megállapodásból következő szerződéses korlátozásokat. Ezenfelül az E.ON 2004. március 29‑i „Tour d’horizon” találkozóra vonatkozó belső jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy a felperes attól való félelmében vett részt a gázfelszabadítási programban, nehogy az orosz gáz „rossz kezekbe” kerüljön, és így fokozott verseny bontakozzon ki.

336    Ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint a MEGAL‑gázvezetékből történő eladások meghaladták a gázfelszabadítási program keretében megszerzett mennyiséget, azt el kell utasítani, mivel, bár a Bizottság e tényt nem vitatta, ugyanakkor a megtámadott határozat (113) preambulumbekezdésében rámutatott, ahogy azt a felperes is elismeri, hogy az említett eladások nem haladták meg jelentős mértékben ezeket a mennyiségeket. Mindenesetre, még ha a felperes által értékesített mennyiségek kissé magasabbak is a gázfelszabadítási program keretében beszerzett mennyiségeknél, ahogy az a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdésében szereplő táblázatból kitűnik, ez, figyelemmel a szóban forgó eltérés kis mértékére, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a felperes nem tekintette magára nézve kötelezőnek a kísérőleveleket.

337    Harmadszor semmilyen bizonyíték alapján sem bizonyítható, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (102) preambulumbekezdésében tévesen állította a felperes 2004. július 21‑i e‑mailje alapján, amelynek tartalma a fenti 189. pontban felidézésre került, hogy utóbbi úgy vélte, hogy nem vehet le gázt a MEGAL‑gázvezetékből, az E.ON‑nal kötött szerződés rendelkezései miatt. Következésképpen semmilyen körülmény alapján sem lehet úgy tekinteni, hogy – amint azt a felperes állítja – azt, hogy a gázfelszabadítási programban megszerzett mennyiségek kivételével nem lehetett gázt levenni az említett gázvezetékből, [bizalmas] magyarázta. Konkrétabban, ami a felperes arra vonatkozó érvét illeti, hogy Németország déli részén zajló fejlődését technikai okok lassították [bizalmas], miközben ez nem állt fenn a gázfelszabadítási program keretében, rá kell mutatni, hogy ezekre az indokokra nem hivatkoznak a szóban forgó e‑mailben a felperes által kifejtett álláspont megindokolása érdekében.

338    Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy az, hogy ez az e‑mail nem hivatkozik a kísérőlevelekre, nem döntő jelentőségű, és ezt a Bizottság sem állította. Ezzel szemben az a körülmény, hogy ez az e‑mail azt tartalmazza, hogy a MEGAL‑gázvezetékkel kapcsolatos átfogó megállapodás előtt kizárt a gázvezeték e‑mailben fel nem sorolt kiadási pontjainak használata, valamint az a tény, hogy az említett e‑mailben szerepelnek a Németország déli részén található fogyasztók említett gázvezetékből való ellátásának feltételei, olyan körülményt jelentenek, amely alapján a leírt helyzet megfelel a fennálló MEGAL‑megállapodásból következő helyzetnek [bizalmas].

339    Végül rá kell mutatni, hogy a felperesnek a megtámadott határozat 98. lábjegyzetében hivatkozott 2004. május 10‑i feljegyzése megerősíti a Bizottság (102) preambulumbekezdésében szereplő állítását. Ebből ugyanis az tűnik ki, hogy a MEGAL‑gázvezeték betáplálási és kiadási pontjai tekintetében a felperes jogosult az árverésből származó gáz levételére (és ebben az időpontban egyedül ő), az említett gázvezeték bármelyik betáplálási és kiadási pontján. E feljegyzés azt is kifejezetten tartalmazza, hogy a gáz elvezetése [bizalmas] a németországi végső fogyasztókhoz a MEGAL‑gázvezeték egy kiadási pontján keresztül nem volt megvalósítható ebben az időpontban, mivel a felperes nem rendelkezett a gázvezetéken nyugati kiadási pontokkal.

340    Negyedszer meg kell állapítani, hogy a Bizottság a jogsértés leírása érdekében nem hivatkozott a gáz származási országára. A megtámadott határozat (199) preambulumbekezdéséből ugyanis kitűnik, hogy a szóban forgó jogsértés a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gáz szolgáltatására vonatkozik, lévén, hogy a gáz eredetével kapcsolatban semmilyen utalás sem szerepel. Ugyanígy, a megtámadott határozat (349) preambulumbekezdésében a Bizottság kijelenti, hogy a jogsértéssel érintett eladások az E.ON és a felperes által a MEGAL‑gázvezeték felhasználásával szállított, és a németországi fogyasztóknak, valamint a franciaországi feljogosított fogyasztóknak értékesített gáz eladásai, kivéve az E.ON által a gázfelszabadítási program keretében a Waidhausba szállítás érdekében végzett gázértékesítéseket. [bizalmas]. Ilyen körülmények között el kell utasítani a felperes arra vonatkozó érvét, hogy a Bizottság ellentmondott saját magának, amikor megállapította a jogsértést [bizalmas]. Ugyanez vonatkozik a felperes azon érvére, amely szerint a Bizottság nem fejtette ki, hogy a gáz eredete mennyiben hathat ki az említett jogsértés minősítésére.

341    Ami végül a felperes azon állítását illeti, amely szerint a Bizottság érvelése azt eredményezi, hogy a kísérőleveleket legfeljebb rendeltetési helyre vonatkozó kikötésnek kell tekinteni [bizalmas], elegendő a Bizottsághoz hasonlóan azt megállapítani, hogy egy ilyen kikötés vertikális megállapodást jelent, amelyet általában a szolgáltató és fogyasztója köt egy olyan gázszolgáltatási szerződés keretében, amelynek célja az, hogy megtiltsa a fogyasztó számára, hogy újraexportálja a szolgáltatótól megvásárolt gázt, míg a jelen ügyben a szóban forgó megállapodás horizontális megállapodás, melyet két szolgáltató kötött egy gázszállítási infrastruktúra kialakítása keretében, amelynek célja az ezen infrastruktúra által szállított gáz értékesítésének korlátozása egymás területén. A szóban forgó állítást tehát el kell utasítani.

342    A fentiek összességéből az következik, hogy az első kifogást el kell utasítani.

–       A második kifogásról

343    A felperes megkérdőjelezi a Bizottság által annak érdekében hivatkozott bizonyítékok bizonyító erejét, hogy a MEGAL‑gázvezetékből történő gázlevételre vonatkozó tilalom 2004 augusztusát követő fennállását bizonyítsa. Álláspontja szerint a Bizottság nem adott elő pontos és egybehangzó bizonyítékokat azon állításai alátámasztására, amelyek szerint a 2004. évi megállapodás ellenére a kísérőleveleket az érintett vállalkozások ezen időpontot követően is tovább alkalmazták.

344    Először is, ami a MEGAL‑megállapodás 2. mellékletét illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ebben a mellékletben határozták meg azokat a betáplálási és kiadási pontokat, amelyeket a szóban forgó vállalkozások a MEGAL‑gázvezetéken használhattak. A felperes tekintetében e melléklet 2.1. pontja a szóban forgó vállalkozások eltérő megállapodásának hiányában csak egy, a francia‑német határon fekvő kiadási pontot határozott meg a számára szállított gáz teljes mennyisége tekintetében. Nem biztosított tehát kiadási pontot a felperes számára Németországban, és így kizárta, hogy német fogyasztóknak szánt gázt vegyen le a MEGAL‑gázvezetékből. Márpedig nincs olyan körülmény, amely alapján úgy lehetne tekinteni, hogy a 2004. évi megállapodás felmondta volna, vagy megfosztotta volna céljától a szóban forgó mellékletet, vagy hogy az említett megállapodás a mellékletnek a szóban forgó vállalatok által elfogadott szerződéses módosítása. Ugyanis, amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (107) preambulumbekezdésében megállapította, a 2004. évi megállapodás nem említi e mellékletet, amit egyébként a felperes sem vitat. Valójában a 2004. évi megállapodás szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy az csak bizonyos kísérőlevelekre vonatkozott, nem pedig a MEGAL‑megállapodás egyéb rendelkezéseire, illetve mellékleteire. A felperes egyébként semmilyen olyan bizonyítékra sem hivatkozik, amely alapján meg lehetne kérdőjelezni a Bizottságnak az említett preambulumbekezdésben szereplő állítását, amely szerint, ha a szóban forgó vállalkozások a 2004. évi megállapodásban ki akartak volna térni a MEGAL‑megállapodás 2. mellékletének kérdésére, akkor azt kifejezett módon tették volna. Ami a felperes azon állítását illeti, amely szerint a szóban forgó vállalkozások 2001‑től, illetve később a 2004. évi megállapodás révén elismerték azt, hogy a felperes szerint az említett melléklethez hasonló rendelkezést tartalmazó Direktion I levél „érvénytelen”, abból ilyen értelmű, az említett rendeletre vonatkozó kifejezett utalás hiányában (beleértve a 2002. január 7‑i faxban vagy a 2004. évi megállapodásban szereplő utalást is) nem vonható le az, hogy az említett melléklet érvénytelen volt. A felperesnek a szóban forgó mellékletre vonatkozó érvelését tehát el kell utasítani.

345    Másodszor, ami a megtámadott határozat (108) preambulumbekezdésében hivatkozott 2004. augusztus 23‑i újságcikket illeti, mindenekelőtt rá kell mutatni, hogy csak az egyik olyan bizonyítékról van szó, amelyre a Bizottság azon elemzését alapította, amely szerint a felperes a 2004. évi megállapodást követően úgy tekintette, hogy nem vehet le gázt a MEGAL‑gázvezetékből az E.ON‑nal fennálló szerződés rendelkezései miatt. Ahogy ugyanis a megtámadott határozat (111) és (112) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság a felperes egy 2005. januári, a felperes németországi fejlesztési tervére vonatkozó belső feljegyzésére, valamint a felperes magatartására is hivatkozott.

346    Ezt követően meg kell állapítani, hogy a szaklapból származó, 2004. augusztus 23‑i újságcikk a felperes németországi értékesítési igazgatójának megjegyzéseiről számol be, és nagyon pontos információkat tartalmaz a felperes azon lehetőségeinek korlátait illetően, hogy a MEGAL‑gázvezetékből vegyen gázt. Ebből tehát az tűnik ki, hogy az említett újságcikk idejére a felperes még nem jutott végleges megállapodásra az E.ON‑nal a gáz említett gázvezetékből való kivételét illetően, és a felperesnek korlátozott lehetőségei voltak arra, hogy e gázvezetékből vegyen gázt. Ebben az újságcikkben az szerepel, hogy a felperes mindenhol kivehet gázt, ahol ez lehetséges, a fennálló szabályok közös értelmezése alapján. Ilyen körülmények között a szóban forgó újságcikk bizonyító ereje nem tekinthető gyengének vagy semmisnek, és a Bizottság megalapozottan támaszkodhatott erre a dokumentumra azon állítása alátámasztása érdekében, amely szerint egyes bizonyítékok azt mutatják, hogy a felperes úgy vélte, hogy nem vehet ki gázt ugyanebből a gázvezetékből az E.ON‑nal fennálló szerződés rendelkezései miatt. Ami azt a tényt illeti, hogy a szóban forgó újságcikk csak tíz nappal későbbi, mint a 2004. évi megállapodás, az közvetlenül nem releváns, mivel annak a személynek, akinek a szavairól az újságcikk beszámol, feladatkörére figyelemmel szükségképpen és pontosan tisztában kellett lenne a szóban forgó gázvezetéket érintő helyzettel.

347    Végül a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság nem volt hajlandó figyelembe venni a 2004. augusztus 26‑i e‑mailt, amellyel az E.ON reagált a szóban forgó újságcikkre, és emlékezetett arra, hogy a Direktion I levél érvénytelen. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (110) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy e levelet a határozat 4.3.1. pontjában tárgyalja, az E.ON azon érvének általános összefüggésében, amely szerint az E.ON lehetővé tette a felperes számára, hogy gázt vegyen ki a MEGAL‑gázvezetékből Németországban. Ennek megfelelően a megtámadott határozat (149) preambulumbekezdésében, amely a határozat 4.3.1. pontja alatt szerepel, a Bizottság kijelenti, hogy azt az állítást, amely szerint az E.ON elfogadta, hogy a felperes jogosult gázt kivenni a MEGAL‑gázvezetékből, cáfolja annak bizonyítéka, hogy a felperes mind belső szinten, mind nyilvános nyilatkozataiban úgy vélte, hogy a gázfelszabadítási programban vásárolt mennyiségeket meghaladóan nem jogosult gázt kivenni a gázvezetékből. Úgy kell tekinteni, hogy ennek során a Bizottság, hallgatólagosan, de szükségképpen válaszol az E.ON 2004. augusztus 26‑i levelére alapított érvelésre. Ami a felperes arra vonatkozó érveit illeti, hogy a 2004. augusztus 26‑i e‑mail bizonyítja a szóban forgó vállalatok közötti akarategység hiányát, hogy a kísérőlevelek „mellőzése” nem jár a 2005. évi megállapodással, valamint hogy a gáz forgalomba hozatala kapcsán a felperes előtt felmerülő akadályok az akaratától független korlátokból következtek, elegendő annyit megállapítani, hogy azokat az említett e‑mailnél későbbi bizonyítékok (lásd különösen a lenti 349., 361. és 362. pontban hivatkozott dokumentumokat), valamint a felperes piaci magatartása (lásd a lenti 350. pontot) cáfolja, amelyek bizonyítják a szóban forgó jogsértés tovább folytatását a 2004. évi megállapodást követően, vagyis az említett érveket el kell utasítani. Ráadásul, bár a 2004. augusztus 26‑i e‑mailből kitűnik, hogy az E.ON több alkalommal megerősítette, hogy a felperes gázt vehetett le a MEGAL‑gázvezetékről, [bizalmas], ami arra utal, hogy a gyakorlatban a felperes számára a gázlevételi lehetőségek Németországban ebben az időpontban még legalábbis korlátozottak voltak. Végül, amint azt a Bizottság megállapította, ebből a dokumentumból egyértelműen kitűnik, hogy az E.ON arra hivatkozott a felperesnek, hogy nem volt konstruktív az, hogy nyilvánossá tették a MEGAL‑gázvezetékről való gázlevételi lehetőségekre vonatkozó leírást vagy vitákat, ami azt mutatja, hogy az E.ON által követett cél főleg az volt, hogy megértesse a felperessel, hogy ajánlatosabb nem tenni nyilvános nyilatkozatokat a témával kapcsolatban.

348    El kell tehát utasítani a felperesnek a szóban forgó újságcikkre vonatkozó érveit.

349    Harmadszor, ami a felperes németországi fejlesztési tervének 2005. szeptember 2‑i változatát illeti, ebből kitűnik, hogy szerződéses okok miatt a felperes nem vehetett le gázt a MEGAL‑gázvezeték különböző kiadási pontjain, és nem is hozhatta közvetlenül forgalomba azokat a szállítási kapacitásokat, amelyekkel rendelkezett. A várt új szerződés megkötése az E.ON‑nal a vezeték használatára vonatkozóan változtathatna ezen a helyzeten. E tekintetben, még ha feltételezzük is, hogy bizonyított, hogy e fejlesztési terv csak a projekt fázisában tartott, ahogy azt a felperes állítja, nem alkalmas a felperes saját részlegei által kidolgozott terv tartalmi pontosságának, és így bizonyító erejének megkérdőjelezésére. Ugyanez áll a felperes azon állítására is, amely szerint a tervet a felperes szervezetén belül több év óta nem aktualizálták, illetve ellenőrizték. Ezt az állítást egyébként cáfolni tűnik az, hogy e dokumentum kifejezetten azt tartalmazza, hogy a „2005. szeptember 2‑i változatról” van szó. Végül a felperes nem nyújtott be olyan végleges dokumentumot, amelynek tartalmát aktualizálták és ellenőrizték volna, és amely eltér a Bizottság által hivatkozott dokumentumtól.

350    Negyedszer, ami a Bizottságnak a megtámadott határozat (300) preambulumbekezdésében szereplő állítását illeti, amely szerint a felperes által a MEGAL‑gázvezetékből a Németországban letelepedett fogyasztóknak értékesített gáz mennyisége csak 2005 októbere után haladta meg érzékelhetően a felperes által a gázfelszabadítási program keretében vásárolt gáz mennyiségét, el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor ezt a körülményt figyelembe vette a jogsértés befejező időpontjának meghatározásánál. Azon ténytől eltekintve ugyanis, hogy álláspontja szerint a Bizottság elfogadható indokolás nélkül utasította el azokat az alternatív magyarázatokat, amelyek szerint a németországi értékesítéseket október során jelentős emelkedés jellemezte, és a 2005 októberétől kezdeményezett szállítások olyan szolgáltatási szerződések eredményei voltak, amelyeket jóval ezelőtt az időpont előtt kötöttek, a felperes nem terjeszt elő semmilyen érvet, amely a nyilvánvaló értékelési hiba fennállásának bizonyítását célozza. Márpedig az ilyen hiba megállapításához a felperesnek olyan bizonyítékokat kell előterjesztenie, amelyek alapján úgy lehet tekinteni, hogy a Bizottság érvelése hibás, amit a felperes a jelen ügyben nem tett meg. Mindenesetre a Bizottság válaszolt a felperes által előadott magyarázatokra. A megtámadott határozat (302) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság, válaszul a gázévek szerkezetére vonatkozó magyarázatra, jelezte, hogy a felperes tisztában volt azzal, hogy minden éves szállítási szerződés októberben lép hatályba, és hogy ésszerűen előre gondoskodhatott volna új megállapodás megkötéséről az E.ON‑nal. A felperes kifejezetten nem terjesztett elő olyan érveket, amelyek ezen állítás megcáfolására irányultak. A Bizottság a megtámadott határozat (113) preambulumbekezdésében azt is kijelentette, hogy még ha a felperes korábban is írta alá a szállítási szerződéseket a fogyasztókkal, ez nem változtat azon a tényen, hogy valójában nem vett le gázt a gázvezetékből 2005 októberét megelőzően, és hogy ennek következtében betartotta a MEGAL‑gázvezetékből történő gázlevételre vonatkozó tilalmat Németországban. Ezt az értékelést el kell fogadni, mivel, amint az említésre került, 2005 októberéig a felperes által Németországban értékesített gáz mennyisége a német fogyasztás rendkívül kis részét tette ki, és csak nagyon korlátozott mértékben haladta meg a gázfelszabadítási program során szerzett gázmennyiségeket, amelyeket az E.ON köteles volt átruházni.

351    Ebből következik, hogy a második kifogást, és ebből következően az első részt el kell utasítani.

b)     A második részről

352    E rész keretében a felperes megkérdőjelezi a 2004. évi megállapodást követő találkozók és levélváltások bizottsági értékelését. Álláspontja szerint a Bizottság a vállalkozások között a 2004. évi megállapodást követő találkozókat és levélváltásokat teljesen tévesen értelmezte. E tekintetben öt érvet terjeszt elő.

353    Először, ami a felperes azon érvét illeti, amely szerint az E.ON a 2004. évi megállapodást követően is kifogásolta a felperes által Németországban támasztott versenyt, előzetesen rá kell mutatni, hogy a Bizottság, ellentétben azzal, amit a felperes érvelése sejtet, nem tekintette úgy, hogy e tény ne tenné lehetővé a kísérőlevelek további alkalmazását célzó megállapodás és/vagy összehangolt magatartás fennállásának elvetését. A megtámadott határozat (130)–(136) preambulumbekezdésében a Bizottság ugyanis pusztán figyelembe vette ezt a körülményt, más körülmények között, lényegében annak érdekében, hogy bizonyítsa az összejátszó magatartás fennállását, és különösen a vállalkozások között a 2004. évi megállapodást követően zajlott, és a verseny helyett inkább az összehangolt magatartás körébe tartozó kommunikáció fennállását.

354    Ezt követően meg kell állapítani, hogy az ilyen panaszok fennállása önmagában nem elegendő a kartell létezésének kizárásához. Ellenkezőleg, ahogy arra lényegében a Bizottság is hivatkozott, ha nem létezett volna korábban egy piacok felosztására irányuló versenykorlátozó megállapodás két versenytárs vállalkozás között, akkor nem történt volna meg, hogy egyik vállalkozás a rendszeres találkozók során kifogásolja a másik vállalkozás által a területén támasztott versenyt. Ahogy az a megtámadott határozat (195) preambulumbekezdéséből kitűnik, az olyan kérdésekkel kapcsolatos egyet nem értés pontos bizonyítékai, amelyeket versenykörnyezetben a versenytárs vállalatoknak meg sem szabadna vitatniuk, azt mutatják, hogy a szóban forgó vállalkozások közös álláspont keretében léptek fel, még akkor is, ha egyes alkalmakkor kölcsönösen azzal vádolták egymást, hogy eltértek ettől az állásponttól.

355    Az a felperes által hivatkozott körülmény, amely szerint egyes bizonyítékok alátámasztják az élénk verseny létezését, nem alkalmas a fenti megfontolások megcáfolására. Az a tény ugyanis, hogy egy kartellt nem tartanak be, semmiben sem változtat annak létezésén (lásd a Törvényszék T‑71/03., T‑74/03., T‑87/03. és T‑91/03. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 15‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 74. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Mindenesetre meg kell állapítani, hogy még feltételezve is, hogy ilyen verseny áll fenn, ez nem változtat azon, hogy a szóban forgó vállalkozások kölcsönösen helytelenítették az értékesítéseket vagy az alkalmazott árakat, és reagáltak ezekre a panaszokra, ahogy az kitűnik megtámadott határozat (123), (124) és (130)–(136) preambulumbekezdéséből.

356    Egyébként, jóllehet – miként az kitűnik a felperes egy 2005. február 9‑i feljegyzéséből – az E.ON azzal vádolta a felperest, hogy „megsemmisítette” a gáz értékét Németországban, és [bizalmas] árkülönbséget használta ki annak érdekében, hogy új ügyfeleket szerezzen, ami bizonyíthatja, hogy a felperes bizonyos versengő magatartást tanúsított Németországban, ez nem változtat azon a tényen, hogy úgy vélte, hogy „dolgozni” kell „ezen a kérdésen”. Márpedig normál versenykörnyezetben egy vállalkozás nem kíván „dolgozni” az árgyakorlatával kapcsolatban a versenytársa által kifejtett vádakon. Ez tehát azt mutatja, hogy a felperes válaszolni akart az E.ON aggodalmaira.

357    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amikor valamely gazdasági szereplő magáévá teszi egy másik piaci szereplő által neki az azzal a versennyel kapcsolatban küldött panaszokat, amelyet az első piaci szereplő által eladott termékek okoznak, az érdekeltek magatartása összehangolt magatartásnak minősül (a fenti 211. pontban hivatkozott Suiker Unie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 283. pontja). Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a felperes azzal, hogy arra utalt, hogy „dolgozni” fog „ezen a kérdésen”, amely az E.ON‑nak a Németországban alkalmazott áraival kapcsolatos panaszaira vonatkozik, valamint azzal, hogy az E.ON‑nak az állami tulajdonban lévő vállalatoknak való eladások keretében gyakorolt ármegállapításával kapcsolatos panaszai nyomán 2005 áprilisában feljegyzést írt, az említett ítélkezési gyakorlat értelmében a magáévá tette az említett panaszokat, még akkor is, ha úgy vélte – amint az különösen ebből a 2005. áprilisi feljegyzésből kiderül –, hogy relatívan kell tekinteni az E.ON felfogását.

358    Másfelől rá kell mutatni, hogy a felperes nem vitatja azt, hogy az a tény, hogy egy piac felosztására irányuló megállapodás felei azt alkalmilag nem tartották be vagy kifogásolták, hogy a másik fél azt nem tartotta be, semmiképpen sem bizonyítja, hogy a megállapodást nem tartották fenn és nem alkalmazták. Ugyanakkor úgy véli, hogy egy ilyen alapelv nem alkalmazandó a jelen ügyben, mivel a szóban forgó vállalkozások a 2004. évi megállapodással megismételték, hogy a kísérőlevelek „semmisek”, valamint mivel a Bizottság nem bizonyította a szóban forgó vállalkozások között az akarategység fennállását 2004 augusztusát követően.

359    Ugyanakkor a jelen jogalap első részében cáfoltuk egyrészt a felperes arra irányuló érvelését, hogy vitassa az akarategység fennállását ezen időpontot követően. Másrészt, még ha a szóban forgó vállalkozások a 2004. évi megállapodásban ki is jelentették, hogy a kísérőleveleket „semmisnek” tekintik, ez nem változtat azon, hogy továbbra is tiszteletben tartották a piac felosztására irányuló, azokból származó megállapodást, mivel az E.ON továbbra is kifogásolta a felperes magatartását, utóbbi pedig igyekezett jelentéktelen színben feltüntetni azt, ahogy az többek között a 2005. február 9‑i és 2005. áprilisi feljegyzés is bizonyítja. Ezenfelül konkrétan a felperest illetően, az 2005 szeptemberéig nem vett le a gázfelszabadítási programban megszerzett mennyiségeken felül jelentős módon gázt a MEGAL‑gázvezetékből, ahogy az a megtámadott határozat (101)–(103) preambulumbekezdéséből is kitűnik.

360    Másodszor a felperes azon érvét illetően, amellyel azt kívánja vitatni, hogy az E.ON‑nak a felperes 2004 augusztusát követő németországi fejlesztésével kapcsolatos félelmei csak látszólagosak voltak, elegendő arra rámutatni, hogy a Bizottság nem tekintette úgy, hogy e panaszok csak „látszólagosak” voltak, ahogy azt a felperes állítja. Mindenesetre az ilyen félelmek nem alkalmasak a megállapodás hiányának bizonyítására, ugyanazon okok miatt, mint amelyek miatt a Törvényszék elutasította az E.ON panaszaira vonatkozó érveket (lásd a fenti 353–359. pontot). Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kell, ahogy arra a Törvényszék a fenti 263. pontban rámutatott, hogy a felperes 2005. áprilisi feljegyzése nem alkalmas az általa Németországban követett agresszív árpolitika bemutatására. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 357. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint normál versenykörülmények között nem képzelhető el, hogy egy vállalkozás reagáljon az ármeghatározása kapcsán a versenytársa által megfogalmazott kritikára, és megpróbálja jelentéktelen színben feltüntetni az általa elfogadott agresszív árpolitika észlelését, ahogy a felperes tette az említett feljegyzésben, amelyet az E.ON panaszait követően készítettek. E feljegyzés tehát nem releváns annak bizonyítása szempontjából, hogy nem állt fenn kartell. Ahogy ugyanis arra a Bizottság hivatkozik, a jelen ügy körülményei között az E.ON által kifejezett félelmek azt látszanak bizonyítani, hogy a szóban forgó vállalkozások ügyeltek arra, hogy a megállapodást betartsák, a fenti 354. pontban kifejtett indokok miatt. A felperes állításával ellentétben ez nem eredményezi a bizonyítási teher megfordítását, mivel e megállapítást a többi olyan bizonyítékkal együttesen kell értelmezni, amelyek alátámasztják a jogsértő magatartás megvalósulását 2004 augusztusát követően.

361    Harmadszor, ellentétben a felperes állításával, a Bizottság joggal vélte úgy a megtámadott határozat (124) preambulumbekezdésében, hogy a felperes reagált a németországi [bizalmas] szegmensben alkalmazott árpolitikájával kapcsolatban az E.ON által megfogalmazott kifogásokra, a 2005. február 9‑i és 2005. áprilisi feljegyzések alapján. E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy a 2005. február 5‑i feljegyzésben az szerepel, hogy dolgozni kell az E.ON vádjainak kérdésén, valamint hogy a 2005. áprilisi feljegyzést az E.ON által a felperes részéről a [bizalmas] részére történő értékesítés során alkalmazott, a gáz árát Németországban megsemmisítő ármeghatározás kapcsán tett kifogások után szerkesztették. Létezik tehát kapcsolat az E.ON által a felperes politikája kapcsán megfogalmazott kifogások és utóbbi reakciói között. Ilyen körülmények között nem állítható, hogy a Bizottság értelmezése téves. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság a megtámadott határozatban nem tekintette úgy, hogy a 2005. áprilisi feljegyzés arra vonatkozó javaslatot tartalmaz, hogy mérsékelni kell a felperes agresszivitását Németországban. Végül rá kell mutatni, hogy a felperes állításával ellentétben nem lehet úgy tekinteni, hogy egy ilyen reakció a gondos ügyvitel jele. Az említett feljegyzésből ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy a cél az E.ON észlelésének jelentéktelen színben való feltüntetése volt, nem pedig a felperes németországi nyereségességi szintjének megőrzése, ahogy azt az utóbbi állítja.

362    Negyedszer, ami a 2005. szeptember 21‑i találkozóra vonatkozó dokumentumokat illeti – a jelen esetben az erre a találkozóra készített 2005. szeptember 20‑i „briefing” feljegyzés és a találkozót összegző 2005. szeptember 22‑i e‑mail, amelyek a megtámadott határozat (132) és (133) preambulumbekezdésében kerültek említésre –, előzetesen meg kell állapítani – amint azt végül a Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre adott válaszában maga is elismerte –, hogy a Bizottság ezekre támaszkodott, amikor úgy tekintette, hogy az E.ON továbbra is kifogásolta a felperes által Németországban támasztott versenyt, valamint hogy magatartásuk inkább az összehangolt magatartás, mintsem a verseny körébe tartozott. E dokumentumok tehát terhelő dokumentumok voltak, ellentétben azzal, amit a Bizottság beadványaiban kifejtett.

363    Ezt követően meg kell állapítani, hogy a felperes ezekre vonatkozó érvelését el kell utasítani. Anélkül ugyanis, hogy meg kellene vizsgálni a másnap tartandó találkozóra készített 2005. szeptember 20‑i „briefing” feljegyzést, elegendő azt megállapítani, hogy a felperes állításával ellentétben e találkozó jegyzőkönyve nem világít rá arra, hogy [bizalmas], és e találkozó jegyzőkönyve lehetővé teszi a szóban forgó vállalkozások magatartása összejátszó jellegének bizonyítását. Ebből ugyanis az tűnik ki, hogy a felperes azt közölte, hogy nem tekinti kulcsfontosságú piacnak Németországot, valamint hogy az utóbbi időben kilenc ajánlat csak egyetlen fogyasztót eredményezett. Azt is kijelentette, hogy még veszített is fogyasztókat. Vagyis a felperes még a jogsértés Bizottság által megállapított befejező időpontját megelőzően néhány nappal is a németországi üzletpolitikájával kapcsolatos információkat cserélt az E.ON‑nal. Ezek az információk alkalmasak voltak az E.ON piaci magatartásának befolyásolására, amely így megismerhette a felperes német fogyasztókkal kapcsolatos helyzetét, és felfedték azt a magatartást, amelyek e piacon követni kívánt. Márpedig az a követelmény – amely a Szerződés a versenyre vonatkozó rendelkezéseinek velejárója –, hogy minden gazdasági szereplőnek önálló politikája legyen, szigorúan szemben áll mindennemű közvetlen vagy közvetett, gazdasági szereplők közötti kapcsolatfelvétellel, amellyel vagy befolyásolják valamely jelenlegi, illetve potenciális versenytárs piacon tanúsított magatartását, vagy felfedik valamely ilyen versenytárs előtt azt a magatartást, amelyről úgy határoztak, vagy szándékukban áll saját maguknak is ilyen magatartást tanúsítani a piacon, amennyiben e kapcsolatfelvételek célja vagy hatása olyan versenyfeltételek megteremtése, amelyek nem felelnek meg az érintett piac normális feltételeinek. E tekintetben vélelmezni kell – figyelemmel az érdekelt gazdasági szereplők által nyújtandó ellenkező bizonyítékokra –, hogy az egyeztetésben részt vett és a piacon továbbra is tevékeny vállalkozások figyelembe veszik a versenytársaikkal cserélt információkat piaci magatartásuk meghatározása érdekében (lásd ebben az értelemben a fenti 275. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 117. és 121. pontját). Tekintettel ezen ítélkezési gyakorlatra, el kell fogadni, hogy a 2005. szeptember 21‑i találkozó az EK 81. cikk (1) bekezdésével ellentétes összehangolt magatartások keretéül szolgált, mivel a felperes még csak meg sem próbálta bizonyítékot előterjeszteni arra, hogy nem volt tudomása a szóban forgó információkról.

364    A Bizottság tehát nem követett el hibát, amikor figyelembe vette a 2005. szeptember 21‑i találkozóra vonatkozó dokumentumokat annak megállapítása érdekében, hogy a szóban forgó vállalkozások közötti eszmecserék inkább összehangolt magatartásra vonatkoztak, mint versenyre.

365    Végül a felperes azon érveit, amelyekkel az információcserét kívánja vitatni, a Törvényszék már cáfolta a második jogalap vizsgálata keretében, amely jogalapra egyébként hivatkozik is. A Törvényszék arra is emlékeztet, hogy a 2005. szeptember 21‑i találkozó jegyzőkönyve önmagában bizonyítja, hogy a szóban forgó vállalkozások olyan információkat cseréltek, amelyek alkalmasak voltak piaci magatartásuk befolyásolására és azok felfedésére, amit az EK 81. cikk tilt.

366    A fentiek összességéből az következik, hogy a második részt el kell utasítani.

c)     A harmadik részről

367    E részben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az EK 81. cikket, a bizonyításfelvételre vonatkozó szabályokat és az indokolási kötelezettséget, amennyiben nem tartalmaz semmilyen bizonyítékot arra, hogy a jogsértés a francia piacon 2004. augusztus 13‑át követően fennállt.

368    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat 1. cikkéből kitűnik, hogy a jogsértés a Németországban elkövetett jogsértést illetően legalább az 1980. január 1‑jétől 2005. szeptember 30‑ig tartó időszakot foglalja magában, a Franciaországban elkövetett jogsértést illetően pedig legalább a 2000. augusztus 10‑től 2005. szeptember 30‑ig tartó időszakot.

369    Ugyanakkor mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy egyetlen okirati bizonyíték sem igazolja a szóban forgó jogsértés 2004. augusztus 13. utáni, akár megállapodás, akár összehangolt magatartás formájában történő folytatását. Így a francia piacra vonatkozó utolsó dokumentum az E.ON 2004. június 26‑i belső, a 2004. július 2‑i „Tour d’horizon” találkozóra vonatkozó „briefing” feljegyzése, amely korábbi 2004. augusztus 13‑nál, a 2004. évi megállapodás időpontjánál. Ami pontosabban azon találkozókat és eszmecseréket illeti, amelyek során a megtámadott határozat (307) preambulumbekezdése szerint a szóban forgó vállalkozások megvitatták az egymás nemzeti piacaira vonatkozó, 2004 augusztusa utáni stratégiájukat, meg kell állapítani, hogy a Bizottság az említett preambulumbekezdésben nem hivatkozik egyetlen olyan találkozóra vonatkozó pontos okirati bizonyítékra sem, amely a francia piacot érintette volna. Továbbá a 2004. augusztus 13. utáni találkozóra vonatkozó, az említett határozat (123), (124) és (130)–(136) preambulumbekezdésében hivatkozott dokumentumok csak a német gázpiacra vonatkoztak, a francia piacra nem.

370    Továbbá a Bizottság nem hivatkozik az E.ON francia piacon tanúsított magatartására a kartell e piacon való fennállásának bizonyítása érdekében. Különösen nem hivatkozott az E.ON franciaországi eladásaira, miközben a megtámadott határozat (300) preambulumbekezdésében hivatkozik a felperes németországi eladásaira.

371    Másfelől, ami a MEGAL‑gázvezeték kiadási pontjaira vonatkozó, az E.ON tekintetében Franciaországban alkalmazandó korlátozásokat illeti – különösen azokat, amelyek a MEGAL‑megállapodás 2. mellékletéből következnek –, azokra a Bizottság még csak nem is hivatkozik. A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (299), (300) és (307) preambulumbekezdésében csak azokra a szerződésbeli korlátozásokra hivatkozik, amelyek megakadályozzák a felperest abban, hogy használja az említett gázvezeték kiadási pontjait Németországban a fogyasztók ellátása érdekében. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a MEGAL‑megállapodás 2. mellékletének rá vonatkozó rendelkezései ellenére az E.ON vehetett gázt a MEGAL‑gázvezetékből, hogy azt Franciaországban adja el, még ha ezen eladások a piac csekély részét képezték is, és csak kevés fogyasztóra vonatkoztak, amint az kitűnik a megtámadott határozat (73) és (101) preambulumbekezdéséből.

372    Végül meg kell említeni, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozat (304) preambulumbekezdésében szereplő kijelentése, amely szerint az a tény, hogy a szóban forgó vállalkozások új megállapodásról tárgyaltak, arra utal, hogy még mindig úgy érezték, hogy köti őket a létező megállapodás, vagy a Bizottság azon kijelentése, amely szerint új megállapodás hiányában a régi még mindig hatályban volt, nem tekinthetők úgy, mint amelyek lehetővé teszik a francia piacra vonatkozó következtetései jogilag megkövetelt módon történő alátámasztását. Az ilyen megfontolások nem tekinthetők kellően pontos és egybevágó bizonyítékoknak arra vonatkozóan, hogy a jogsértés Franciaországban folytatódott a 2004. évi megállapodást követően.

373    Meg kell tehát állapítani, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság nem hozott fel egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely arra engedne következtetni, hogy a szóban forgó jogsértés a 2004. évi megállapodást követően folytatódott a francia piacon. A tárgyalás során a Bizottság egyébként elismerte, hogy a francia piac helyzetét illetően nem rendelkezett a német piac helyzetére vonatkozó bizonyítékokkal összevethető bizonyítékokkal.

374    Márpedig, mivel a megtámadott határozat 1. cikke különbséget tesz a között, hogy meddig tartott a jogsértés a német piacon és meddig a francia piacon, a Bizottságnak ez utóbbi piac tekintetében is alá kellett támasztania a következtetését. Más szóval, mivel az 1. cikkben eltérő jogsértési időtartamot állapított meg a német piacon és a francia piacon, a Bizottságnak be kellett volna nyújtani a szükséges bizonyítékokat, amelyek jogilag megkövetelt módon bizonyíthatják a jogsértésnek az e két piacon és a két előadott időszak alatti létezését. Ugyanis a jogsértés létezésére, és következésképpen annak időtartamára vonatkozó bizonyítási teher a Bizottságra hárul (lásd a fenti 70. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 341. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

375    E megfontolásokat nem kérdőjelezi meg azon körülmény, amely szerint a jogsértés egységes és folyamatos jogsértésnek minősül. Ugyanis a megállapított jogsértés ezen jellegére vonatkozó körülmény nem érinti azt a tényt, hogy mivel a Bizottság a megtámadott határozat rendelkező részében szándékosan említett külön jogsértési időtartamot a francia piac és a német piac tekintetében, köteles volt jogilag megkövetelt módon bizonyítani az így megállapított időtartamokat.

376    Hasonlóképpen nem fogadható el a Bizottság azon érve, amely szerint semmilyen bizonyíték sem támasztja alá a szóban forgó jogsértés korábbi megszűnését kizárólag a francia piacon, mivel az őt terhelő bizonyítási tehernek nem lehet eleget tenni annak puszta megállapításával, hogy semmi sem utal arra, hogy az említett jogsértés a 2004. évi megállapodás ellenére sem ért véget.

377    Ami egyébként a Bizottság azon állítását illeti, amely szerint a korábbi megszűnés ellentétes a piac felosztására irányuló megállapodással, vagy nem felel meg semmilyen logikának, elegendő rámutatni arra, hogy egy ilyen állítás nem alkalmas a szóban forgó jogsértés mindkét érintett piacon történő fenntartásának bizonyítására. Végül ez az állítás, ahogy arra a felperes is rámutatott, ellenkezik a Bizottság azon megállapításával, amely szerint a szóban forgó jogsértés nem ugyanazokban az időpontokban kezdődött. A Bizottság azon érvelése, amely szerint a jogsértés kezdő időpontját érintő aszimmetria kizárólag azzal a körülménnyel magyarázható, hogy a szóban forgó megállapodás nem járhatott hatással a francia piacon, mivel az zárva volt a verseny előtt, valamint hogy a befejező időpontra vonatkozó aszimmetria egy ténykérdés, e tekintetben nem meggyőző. Másfelől a Bizottság azon állítása, amely szerint a szóban forgó vállalkozások a 2004. évi megállapodást követően továbbra is tiszteletben tartották a kísérőleveleket, mind Németországban, mind Franciaországban, az utóbbi ország tekintetében egyáltalán nem bizonyított.

378    Ebből következik, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a szóban forgó jogsértés Franciaországban fennállt a 2004. augusztus 13. és 2005. szeptember 30. közötti időszakban.

379    A megtámadott határozat 1. cikkét tehát meg kell semmisíteni, amennyiben az azt állapítja meg, hogy a jogsértés Franciaországban fennállt ezen időszak folyamán.

B –  A bírság törlésére vagy összegének csökkentésére vonatkozó kérelmekről

1.     A bírság törlésére vonatkozó kérelmekről

380    A bírság törlésére vonatkozó kérelmei alátámasztására a felperes egyetlen jogalapra hivatkozik, amely az egyenlő bánásmód, az arányosság és a visszaható hatály tilalma elvének megsértésére vonatkozik.

381    A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód, az arányosság és a visszaható hatály tilalmának elvét, amikor vele szemben bírságot szabott ki, amit a korábbi hasonló ügyekben nem tett meg.

382    Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének tárgya a Bizottság azon hatáskörének biztosítása, hogy bírságokat szabhasson ki, amelyek lehetővé teszik számára az uniós jog által rábízott felügyeleti funkció ellátását (lásd ebben az értelemben a fenti 288. pontban hivatkozott Musique diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 105. pontját és a Törvényszék T‑224/00. sz., Archer Daniels Midland és Archer Daniels Midland Ingredients kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2597. o.) 105. pontját). Ez a funkció magában foglalja az egyedi jogsértések felderítését és megszüntetését, valamint egy általános politika bevezetésének kötelezettségét, amelynek célja a Szerződés által előírt alapelvek alkalmazása a versenyügyekben, és a vállalkozások magatartásának orientálása ezen alapelvek fényében. Ebből következik, hogy a Bizottságnak ügyelnie kell a bírságok elrettentő jellegére (a Törvényszék T‑456/05. és T‑457/05. sz., Gütermann és Zwicky kontra Bizottság egyesített ügyekben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1443. o.] 79. pontja).

383    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (320) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy a bírságok kiszabása nem sérti az egyenlő bánásmód elvét. Álláspontja szerint azok a körülmények, amelyek alapján a szóban forgó vállalkozások által a közigazgatási eljárás során hivatkozott korábbi határozatokat meghozta, különböznek a jelen ügy körülményeitől, így nincs olyan összehasonlítható helyzet, amely eltérő bánásmód tárgya lehet. E tekintetben figyelembe vette a szóban forgó jogsértés jellegét a megtámadott határozat (321) preambulumbekezdésében, valamint annak összefüggését, alkalmazási körét és tartamát e határozat (322) preambulumbekezdésében. A Bizottság végül cáfolta azokat az érveket, amelyek szerint a szóban forgó vállalkozások jogszerűen számíthattak arra, hogy a Bizottság nem szab ki bírságot, azzal az indokkal, hogy a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyekben hozott határozatokat megelőzően nem voltak tisztában azzal, hogy jogsértést követnek el, vagy azzal az indokkal, hogy az első határozatban semmilyen bírság kiszabására nem került sor (lásd a megtámadott határozat (323)–(325) preambulumbekezdését).

384    A jelen jogalap keretében a felperes által hivatkozott kifogásokat e körülményekre tekintettel kell megvizsgálni.

385    Ami először is az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogást illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlata önmagában nem szolgál a versenyjogi bírságok jogi háttereként, tekintettel arra, hogy az kizárólag az 1/2003 rendeletben és az iránymutatásban van meghatározva (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑203/01. sz., Michelin kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑4071. o.] 254. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Így a más ügyekben hozott határozatoknak csupán jelzésértékük van a hátrányos megkülönböztetés esetleges fennállásának vonatkozásában, mivel meglehetősen valószínűtlen, hogy valamely ügy sajátos körülményei – mint például az érintett piacok, termékek, vállalkozások és időszakok – megegyezzenek (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑4405. o.] 60. pontját).

386    Ugyanakkor az egyenlő bánásmód elvét – amely tiltja, hogy összehasonlítható helyzeteket különböző módon kezeljenek, vagy hogy különböző helyzeteket azonos módon kezeljenek, hacsak objektíve nem igazolt az ilyen bánásmód – a Bizottságnak ugyanúgy tiszteletben kell tartania, amikor bírságot szab ki valamely vállalkozással szemben versenyjogi jogszabályok megsértése miatt, mint minden intézménynek, valamennyi tevékenységük során (lásd a Törvényszék T‑67/01. sz., JCB Service kontra Bizottság ügyben 2004. január 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑49. o.] 187. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

387    Ez nem változtat azon, hogy a Bizottság bírságkiszabással kapcsolatos korábbi határozatai csak akkor relevánsak az egyenlő bánásmód elve tiszteletben tartásának szempontjából, ha bizonyított, hogy az ezen más határozatok alapjául szolgáló tényállás az olyan körülmények tekintetében, mint a piacok, a termékek, az országok, a vállalkozások és az érintett időszakok, összehasonlítható a jelen ügy tényállásával (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑59/02. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3627. o.] 316. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

388    Márpedig, ahogy az a lenti 389–396. pontból kitűnik, a jelen ügyben a felperes által hivatkozott korábbi határozatok alapjául szolgáló tényállások nem hasonlíthatók össze a jelen ügy tényállásával, ezért az említett határozatok nem relevánsak az egyenlő bánásmód elve tiszteletben tartásának szempontjából a fenti 387. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében.

389    Először ugyanis, a Sonatrach, E.ON/Gazprom, OMV/Gazprom, ENI/Gazprom és NLNG ügyekbe nem került sor bírság kiszabására, mivel a Bizottság a jogsértés megtörténtét megállapító formális határozat meghozatala nélkül zárta le ezeket az ügyeket, figyelemmel különösen az érintett vállalkozások által vállalt kötelezettségekre. Márpedig a jelen ügyben más a helyzet, mivel a Bizottság az eljárást az EK 81. cikk rendelkezéseinek megsértését megállapító határozattal zárta le.

390    Másodszor, ellentétben a felperes állításával, a jelen ügy alapjául szolgáló helyzet eltér a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyek alapjául szolgáló helyzettől.

391    Mindenekelőtt az a tény, hogy az érintett magatartások a gázágazatban egyidejűleg zajlottak le egy olyan időszakban, amelyet a liberalizáció és az ágazat alapos átalakulása jellemzett, mint olyan, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a GDF/ENI és GDF/ENEL ügy tényállása összehasonlítható a jelen ügy tényállásával.

392    Továbbá a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyben a Bizottság figyelembe vette azt a tényt, hogy a gázágazatban a területi korlátozásokra vonatkozó első határozatról volt szó. Márpedig a jelen esetben már nem ez a helyzet.

393    Ezenkívül az érintett korlátozások a jellegük alapján eltérnek. Ugyanis a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyben szóban forgó korlátozások vertikális jellegűek voltak, amennyiben egyrészt tranzitszerződésből, másrészt pedig olyan szerződésből eredtek, amelyet szállítási szerződésnek vagy adásvételi szerződésnek lehetett tekinteni. A Bizottság által ezekben az ügyekben az EK 81. cikk (3) bekezdésének alkalmazhatóságára vonatkozóan végzett vizsgálatból egyébként kitűnik, hogy maga a Bizottság vertikális korlátozásokként tekintett ezekre a korlátozásokra. Márpedig nem ilyenről van szó a jelen esetben, ahol is a korlátozás horizontális jellegű, mivel két szolgáltató közötti, a gázvezeték használatára vonatkozó megállapodást érint, és az egymás piacain való gázeladással kapcsolatos lehetőségeikre vonatkozik. E tekintetben az a tény, hogy a Bizottság megállapította, hogy a GDF/ENEL ügyben forgó szerződés esetleges szolgáltatási/szállítási szerződésnek történő jogi minősítése nem zárja ki, hogy a „gáz olaszországi felhasználása céljából” kikötést a viszonteladást korlátozó kikötésnek tekintsék, nem alkalmas azon körülmény megkérdőjelezésére, hogy a korlátozások jellege eltérő. Ráadásul a GDF/ENI és GDF/ENEL ügy eltér a jelen ügytől, amint azt a Bizottság megállapította, mivel ezek az ügyek egy olyan szerződési kikötésre vonatkoztak, amely egyoldalúan korlátozza azt a területet, amelyen az ENI és az ENEL használhatta a szerződés tárgyát képező gázt, míg nem ilyen a jelen eset, ahol a korlátozás a szóban forgó vállalkozások területeire vonatkozik. E tekintetben rá kell mutatni egyrészt arra, hogy a felperes nem közli, hogy e különbség mennyiben nem releváns, másrészt pedig, hogy a kísérőlevelek állítólagos aszimmetrikus jellegére vonatkozó érveit a Törvényszék már megcáfolta.

394    Másfelől, ellentétben a jelen üggyel, a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyben semmilyen összehangolt magatartást sem állapítottak meg. E különbség relevanciáját nem kérdőjelezheti meg az a felperes által hivatkozott tény, hogy a megtámadott határozat szerint a megállapodások és összehangolt magatartások fogalmai rugalmasak, és átfedésben lehetnek egymással, így nincs helye a két fogalom pontos megkülönböztetésének. Az a körülmény ugyanis, hogy nem szükséges különbséget tenni e kétfajta jogsértés között, nem teszi lehetővé annak a ténynek a megkérdőjelezését, hogy a jelen ügyben mindkettőt megállapították, ami a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyben nem így történt. Ami a felperes arra vonatkozó érvét illeti, hogy 1999 és 2005 között a szóban forgó vállalkozások között tartott találkozók és levélváltások alapján nem írható le egy önálló, érzékeny információk cseréjével megvalósuló jogsértés fennállása, függetlenül a kísérőlevelektől, azt a Törvényszék már elutasította, ahogy az a fenti 243–258. pontból kitűnik.

395    Végül a németországi jogsértés kezdő időpontját, illetve a franciaországi jogsértés befejező időpontját érintően megállapított hibák ellenére hangsúlyozni kell, hogy a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyben a jogsértést egy viszonylag rövid időtartam, körülbelül két év vonatkozásában követték el, míg a jelen ügyben, amelyben a jogsértés Németországban legalább hét évig, míg Franciaországban legalább négy évig tartott, nem ez a helyzet. A felperes azon érveit, amelyekkel ezt a különbséget kívánja vitatni, szintén el kell utasítani.

396    A fentiek összességéből az következik, hogy az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

397    Másodsor, el kell utasítani a büntetések visszaható hatálya tilalma elvének megsértésére vonatkozó kifogást, mivel a felperes ezzel összefüggésben nem terjeszt elő semmilyen, az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogás alátámasztása érdekében előterjesztett érvektől független érvet. Mindenesetre e kifogást csak elutasítani lehet, mivel az esetlegesen bírság kiszabásához vezető közigazgatási eljárásban részt vevő vállalkozásoknak mindig számolniuk kell azzal a lehetőséggel, hogy a Bizottság úgy dönt, hogy a korábbihoz képest felemeli a bírságok összegének szintjét (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.‑C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 229. pontját), valamint az a tény, hogy a Bizottság a bírságok mértékét valamely más versenyjogi politika végrehajtásának keretében bármikor újraértékelheti, az érintett vállalkozások számára ésszerűen előrelátható. Ezt az értékelést nem kérdőjelezheti meg a felperes által hivatkozott, és a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyben hozott határozatra vonatkozó sajtóközleményben szereplő azon kijelentés sem, amely szerint a Bizottság jóval kevésbé lesz engedékeny, ha e határozatok elfogadását követően ugyanilyen típusú korlátozások fennállását kell megállapítania más gázszerződésekben. Ebből ugyanis ilyen értelmű, akár az említett sajtóközleményben, akár az említett határozatokban szereplő kifejezett utalás hiányában nem vezethető le az, hogy a Bizottság nem kívánta szankcionálni a határozatai előtt kezdődött jogsértéseket. Végül már említésre került, hogy a jelen ügy alapjául szolgáló helyzet eltér a GDF/ENI és GDF/ENEL ügy alapjául szolgáló helyzettől (lásd a fenti 390–396. pontot). A felperes tehát tévesen állítja, hogy az egyenlő bánásmód és a büntetések visszaható hatálya tilalma elvének megfelelően a Bizottság rögzítette, hogy szankcionálási politikájának bármilyen szigorítására csak az említett határozatokat követő magatartások tekintetében kerülhet sor.

398    Végül az arányosság elvének megsértésére alapított kifogást illetően, mint a jelen ügyben nem releváns érvelést, el kell utasítani a felperes arra vonatkozó érvelését, hogy a Bizottság az arányosság elvének megsértése nélkül nem szabhat ki bírságot olyan jogsértés miatt, amelynek jellemzői igazolták, hogy egy korábbi hasonló ügyben ezzel szemben semmilyen pénzügyi szankciót nem tekintettek arányosnak. Az a körülmény ugyanis, hogy a Bizottság nem szabott ki bírságot a versenyjogi szabályok megsértésének elkövetőjével szemben, önmagában nem zárhatja ki, hogy bírságot szabjanak ki egy ugyanilyen jellegű jogsértés elkövetőjével szemben (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑86/95. sz., Compagnie générale maritime és társai kontra Bizottság ügyben 2002. február 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1011. o.] 487. pontját). Ezenfelül a felperes által hivatkozott más határozatok alapjául szolgáló ügyek körülményei nem hasonlíthatók össze a jelen ügy körülményeivel (lásd a fenti 389–396. pontot). Ami a felperes azon állítását illeti, amely szerint a Bizottság hallgatólagosan úgy vélte, hogy ellentétes lenne ezzel az elvvel pénzügyi szankciók kiszabása a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló, olyan időszakban kifejtett magatartások miatt, amikor a jog még nem volt egyértelmű, azt el kell utasítani. Azzal szemben ugyanis, amit a felperes állítani látszik, a Bizottság ilyen tartalmú álláspontja nem vezethető le abból a tényből, hogy egy GDF/ENI és GDF/ENEL ügyre vonatkozó sajtóközleményben kijelentette, hogy egyértelművé kívánja tenni a jogot, nemcsak az ügyben szereplő vállalkozások, hanem az ágazatban tevékenykedő valamennyi vállalkozás számára. A Bizottság ugyanis ilyen, a jog egyértelművé tételének szükségességével kapcsolatos körülményre csak azért hivatkozott ebben a sajtóközleményben, hogy megindokolja, hogy miért fűződik érdeke ahhoz, hogy formális határozatot hozzon egy múltban történt jogsértés miatt. Hasonló körülmény ugyanakkor nem releváns a jelen ügyben a bírság meghatározása szempontjából. Ugyanez igaz arra a GDF/ENI és GDF/ENEL ügyben tett bizottsági megállapításra, amely szerint el kell kerülni, hogy az ágazat vállalkozásai tévesen úgy tekintsék, vagy továbbra is úgy tekintsék, hogy az olyan magatartások, amelyek az ügyben szerepelnek, megfelelnek az uniós jognak. Az arányosság elvének megsértésére vonatkozó kifogást tehát szintén el kell utasítani.

399    Végül semmilyen más indok sem igazolja, hogy a Törvényszék megváltoztassa a megtámadott határozatot a bírság összegét illetően, figyelemmel az egyenlő bánásmód, az arányosság és a visszaható hatály tilalma elvére.

400    A fentiek összességéből következik, hogy a bírság törlésére vonatkozó kérelmek alátámasztása érdekében előerjesztett egyetlen jogalapot el kell utasítani.

401    Egyebekben a Törvényszék úgy véli, semmilyen, imperatív jogalaphoz kapcsolódó indok, amelyre hivatalból köteles hivatkozni (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑389/10. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 131. pontját), nem igazolja, hogy a határozat megváltoztatására vonatkozó hatásköre keretében törölje a bírságot.

2.     A bírság összegének csökkentésére vonatkozó kérelmekről

402    A bírság összegének csökkentésére vonatkozó kérelmei alátámasztása érdekében a felperes a válasz szakaszában tett részleges elállást követően öt jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első arra vonatkozik, hogy a francia gázpiacot érintő állítólagos jogsértést nem bizonyították jogilag megkövetelt módon, valamint hogy a megtámadott határozat indokolása e tekintetben hiányos, a második a jogsértés tartamának téves értékelésére, a harmadik a jogsértés súlyosságának téves értékelésére, a negyedik a 15%‑os kiegészítő összeg alkalmazása szükségességének téves értékelésére, az ötödik pedig az enyhítő körülmények téves értékelésére.

a)     Az első jogalapról, amely arra vonatkozik, hogy a francia gázpiacot érintő állítólagos jogsértést nem bizonyították a jogilag megkövetelt módon, valamint hogy a megtámadott határozat indokolása e tekintetben hiányos

403    A felperes előadja, hogy mivel a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a francia gázpiac tekintetében jogsértés állt fenn, valamint mivel a megtámadott határozat indokolása e tekintetben hiányos, a vele szemben kiszabott bírság összegét csökkenteni kell franciaországi értékesítéseinek megfelelő arányban.

404    E tekintetben elegendő arra rámutatni, hogy a felperesnek a francia gázpiacot érintő jogsértés fennállására és a megtámadott határozat ezzel kapcsolatos indokolására vonatkozó érvei elutasításra kerültek a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett harmadik jogalap vizsgálata során, valamint arra, hogy a jelen jogalap nem rendelkezik semmilyen önálló tartalommal az említett érvekhez képest.

405    Másfelől a Törvényszék úgy véli, hogy semmilyen más indok nem igazolja, hogy a bírság összege tekintetében éljen a határozat megváltoztatására vonatkozó hatáskörével, figyelemmel a jogsértés fennállására a francia piacon.

406    Következésképpen az első jogalapot el kell utasítani.

b)     A jogsértés időtartamának téves értékelésére vonatkozó második jogalapról

407    A jelen jogalappal a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen értékelte a jogsértés időtartamát. Álláspontja szerint nem került sor jogsértésre 2000 augusztusa előtt Németországban és 2003 januárja előtt Franciaországban. Ezenkívül már nem került sor jogsértésre 2004 augusztusa után Franciaországban és Németországban, vagy másodlagosan, 2004 augusztusa után Franciaországban. A felperes úgy véli, hogy ennek következtében csökkenteni kell az állítólagos jogsértés időtartamát és az az azzal kapcsolatos eladások értékét, következésképpen pedig mérsékelni kell a bírság összegét.

408    E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy – miként az a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett negyedik jogalap harmadik részének vizsgálatából kitűnik – a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a szóban forgó jogsértés fennállt 2004. augusztus 10. után, egészen 2005. szeptember 30‑ig, amennyiben az a francia gázpiacot érintette. Célszerűnek tűnik tehát, hogy a Törvényszék, élve a határozat megváltoztatására vonatkozó hatáskörével, csökkentse a felperessel szemben kiszabott bírság összegét, annak érdekében, hogy figyelembe vegye a jogsértés időtartamát az említett piacon. E hatáskör gyakorlásának konkrét következményeit a lenti 458–466. pont tartalmazza.

409    Ezt követően, mivel a felperes azon érveit, amelyekkel azt akarja bizonyítani egyrészt, hogy semmilyen jogsértés sem állapítható meg a német piacon 2000 augusztusa, és a francia piacon 2003 januárja előtt, másrészt pedig, hogy semmilyen jogsértés sem állapítható meg 2004 augusztusát követően a német piacon, már elutasításra kerültek a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett jogalapok vizsgálata keretében, el kell utasítani a jelen jogalapot, amennyiben az az említett érvekre vonatkozik, mivel e tekintetben nem rendelkezik semmilyen önálló tartalommal azokhoz képest.

410    Végül el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlása során a Törvényszék csökkentheti a vele szemben kiszabott bírság összegét, azzal az indokkal, hogy a Bizottság nem támasztotta alá, hogy annak ellenére, hogy ezen időszak során nem került sor ATR‑re, az 1998 áprilisának vége és 2000 augusztusa közötti időszakra miért nem alkalmazható az az érvelés, amely alapján a bírság összegének a német piaccal összefüggésben elvégzett számítása során csak az 1998 áprilisát követő időszakot vette figyelembe (holott a jogsértés már 1980. január 1‑jén elkezdődött). A megtámadott határozat (372) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság az 1998 és 2000 közötti időszak tekintetében feltüntette, hogy eltérve a demarkációs megállapodásokra vonatkozó versenyjog alóli mentességtől, a német jogalkotó 1998. április 24‑én előírta, hogy a gázágazatot ettől az időponttól kezdve meg kell nyitni a verseny előtt. Ezenkívül a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett első jogalap vizsgálata keretében semmilyen körülmény alapján sem lehetett úgy tekinteni, hogy a Bizottság tévedett, amikor úgy vélte, hogy 1998 után Németországban fennállt a potenciális verseny.

411    Végül a Törvényszék úgy véli, hogy a felperes javaslatával ellentétben semmilyen indok nem igazolja, hogy a bírság összege tekintetében éljen a határozat megváltoztatására vonatkozó hatáskörével, figyelemmel a jogsértés időtartamára, a fenti 408. pontban kifejtett következményeken túl.

412    A fentiekből következik, hogy a jelen jogalapot el kell utasítani, kivéve, amennyiben az a jogsértés befejező időpontjára vonatkozik a francia piacon.

c)     A jogsértés súlyának téves értékelésére vonatkozó harmadik jogalapról

413    A jelen jogalappal a felperes előadja, hogy a megtámadott határozat a jogsértés súlyának meghatározása tekintetében hibás és sérti az arányosság elvét. Hivatkozva a jogsértés jellegére, valamint arra, hogy azt nem hajtották végre és nem járt hatásokkal, a felperes azt állítja, hogy az eladások értékének a Bizottság által a bírság alapösszegének megállapítása érdekében meghatározott hányada, azaz a jelen esetben 15%, túlzó mértékű, és azt a Törvényszéknek mérsékelnie kell.

414    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a bírságok összegét a jogsértés körülményeire és súlyára tekintettel kell megállapítani, és a jogsértés súlyának a bírság összegének megállapítása céljából történő mérlegelése során figyelembe kell venni különösen a verseny korlátozásainak jellegét (lásd a Törvényszék T‑39/92. és T‑40/92. sz., CB és Europay kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. február 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑49. o.] 143. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

415    Így a versenyszabályok szerinti, valamely vállalkozásnak betudható jogsértések súlyának megítéléséhez a Bizottság a bírság arányos összegének megállapítása érdekében figyelembe veheti bizonyos jogsértések különösen hosszú időtartamát, az érintett vállalkozás termékeinek összességét vagy közel összességét érintő jogsértések számát és eltérő jellegét, amelyek közül egyesek valamennyi tagállamot érintették, az olyan szándékos és koherens stratégiából eredő jogsértések különös súlyát, amely a versenytársak ellen irányuló különböző kizáró magatartásokkal és a vásárlói hűség kialakítását célzó politikával igyekszik mesterségesen fenntartani vagy megerősíteni a vállalkozás erőfölényét azokon a piacokon, ahol a verseny már eleve korlátozott volt, a visszaélésnek a versenyre gyakorolt különösen káros hatásait és a vállalkozás számára a jogsértéseiből származó előnyt (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑83/91. sz., Tetra Pak kontra Bizottság ügyben 1994. október 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑755. o.] 240. és 241. pontját).

416    A 2006. évi iránymutatás 19. és 21. pontja alapján a bírság alapösszege az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik, azt akár 30%‑ban is megállapíthatják; az arányszámot a jogsértés súlyosságának függvényében állapítják meg, és a jogsértés éveinek számával szorozzák meg. Ezenkívül az iránymutatás 20. pontja alapján a súlyosságot minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, valamennyi releváns körülmény figyelembe vételével.

417    A jelen ügyben a jogsértés súlyának meghatározása érdekében a Bizottság, ahogy az a megtámadott határozat (364) preambulumbekezdéséből kitűnik, többek között figyelembe vette azt, hogy a piac felosztására irányuló megállapodások jellegüknél fogva az EK 81. cikk rendelkezéseit legsúlyosabban sértő jogsértések közé tartoznak, azt, hogy a vállalkozások rendszeres találkozók során összehangolták magatartásukat annak érdekében, hogy egy titkos és intézményesült tervet alakítsanak ki a verseny korlátozása céljából a gázágazatban, azt, hogy a megállapodást és összehangolt magatartást az egyes vállalkozások legmagasabb szintjén találták ki, irányították és ösztönözték, és azt teljes mértékben ki is használták az említett vállalkozások érdekében és fogyasztóik, végül pedig a végső fogyasztók hátrányára, valamint azt, hogy a jogsértés a Franciaországba és Németországba a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított gázt, vagyis a közös piac jelentős részét érintette. A Bizottság az említett határozat (365) preambulumbekezdésében megállapította, hogy figyelemmel a jogsértés jellegére az érintett eladások 15%‑os hányadát kell alkalmazni.

418    A felperes által előterjesztett bizonyítékok egyike sem alkalmas ezen értékelés megkérdőjelezésére.

419    A megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett jogalapok vizsgálata alapján ugyanis nem lehet megkérdőjelezni azt, hogy a szóban forgó vállalkozások, ahogy azt a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdése megállapította, részt vettek az EK 81. cikk több elemből álló, egységes és folytatólagos megsértésében, amelynek hatása a verseny korlátozása volt nemzeti piacaikon, és amely különösen a piacok felosztásával, valamint a MEGAL‑gázvezetéken keresztül szállított földgáz szállításával kapcsolatos bizalmas információk cseréjével járt. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a felperesnek a jogsértés jellegére vonatkozó állításait – amelyek szerint egyrészt a kísérőlevelek nem képeztek piacfelosztással járó horizontális megállapodást, hanem legfeljebb csak rendeltetési helyre vonatkozó kikötést jelentettek, másrészt pedig, hogy a szóban forgó vállalkozások közötti találkozók és egyéb kapcsolatok nem alkalmasak az egyik legsúlyosabb versenykorlátozás megállapítására, beleértve azt is, ha e találkozókat és kapcsolatokat a kísérőlevelektől függetlenül elemzik – a Törvényszék már megcáfolta a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett jogalapok vizsgálata során (lásd többek között a fenti 243–258. pontot, valamint 341. pontot). Végezetül a felperes jogi részlege 2000. február 9‑i és 17‑i e‑mailjeiben elismerte, hogy a Direktion G levél „hatalmas piacfelosztáshoz” hasonló, ami azt mutatja, hogy a felperes tökéletesen tisztában volt annak versenykorlátozó jellegével.

420    Márpedig a versenyjog ilyen nyilvánvaló megsértése jellegénél fogva különösen súlyos. Ellentétes az Unió legalapvetőbb célkitűzéseivel és különösen az egységes piac megvalósításával (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑9/92. sz., Peugeot kontra Bizottság ügyben 1993. április 22‑én hozott ítéletének [EBHT 1993., II‑493. o.] 42. pontját). Ezt megerősíti a 2006. évi iránymutatás 23. pontja, amely kimondja, hogy az árak rögzítéséről, a piac felosztásáról és a termelés korlátozásáról szóló – általában titkos – horizontális megállapodások természetüknél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé számítanak.

421    A 2006. évi iránymutatás 23. pontja azt is kimondja, hogy a versenypolitika elvei jegyében szigorú bírságokat kell az ilyen megállapodások ellen alkalmazni, és ezért az ilyen jellegű jogsértések esetén az eladások arányát általában a legmagasabb szinten állapítják meg, ami az iránymutatás 21. pontja alapján 0 és 30% közé esik.

422    Ilyen körülmények között a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy ítélte meg a megtámadott határozatban, hogy figyelemmel a jogsértés jellegére az érintett eladások 15%‑os hányadát kell alkalmazni.

423    El kell utasítani a felperesnek a jogsértés végrehajtására és annak hatásaira vonatkozó érveit is, mivel, a 2006. évi iránymutatás 23. cikkének megfelelően a Bizottság egyedüli szempontként a jogsértés jellege alapján is megállapíthatta az összeget. Mindenesetre, ami egyrészt a végrehajtást illeti, a megtámadott határozat (228) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a szóban forgó vállalkozások az évek során végrehajtották a szóban forgó megállapodást, illetve az összehangolt magatartást, ami nem kérdőjeleződött meg az említett határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek vizsgálata során. Ami másrészt a jogsértés által a piacra gyakorolt hatásokat illeti, a Bizottság ugyanebben a preambulumbekezdésben úgy vélte, hogy mivel az összejátszó megállapodásokat végrehajtották, feltehető, hogy a későbbiekben konkrét versenykorlátozó hatásokat is eredményeztek a piacon, abban az értelemben, hogy a jogsértés megerősítette a liberalizáció előtt létező monopóliumokat, és késleltette a liberalizáció hatásait.

424    Végül a Törvényszék úgy véli, hogy semmilyen más indok nem igazolja, hogy figyelemmel a jogsértés súlyára a bírság összege tekintetében éljen a határozat megváltoztatására vonatkozó hatáskörével.

425    Ebből következik, hogy a harmadik jogalapot el kell utasítani.

d)     A 15%‑os kiegészítő összeg alkalmazása szükségességének téves értékelésére vonatkozó negyedik jogalapról

426    A jelen jogalappal a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem szabhatott ki 15%‑os kiegészítő összeget azzal az indokkal, hogy a piac felosztására irányuló megállapodások jellegüknél fogva általában indokolják a legalább 15%‑os kiegészítő összeg alkalmazását.

427    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a bírságok összegének számításánál a 2006. évi iránymutatás 25. pontja azt írja elő, hogy függetlenül attól, hogy a vállalkozás milyen hosszú időszakon keresztül vett részt a jogsértésben, a Bizottság az alapösszegbe beépít egy olyan összeget, mely az eladások értékének 15 és 25%‑a között mozog, annak érdekében, hogy a vállalkozásokat elrettentsék attól, hogy egyáltalán árrögzítésről, piacfelosztásról és termeléskorlátozásról szóló horizontális megállapodásokat kössenek. A Bizottság más jogsértések esetén is alkalmazhat ilyen kiegészítő összeget.

428    Annak eldöntésére, hogy adott esetben az eladások értékének mekkora hányada alkalmazandó, az iránymutatás említett pontja kifejti, hogy a Bizottság figyelembe vesz bizonyos – főként a 2006. évi iránymutatás 22. pontjában meghatározott – tényezőket, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e.

429    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (375) preambulumbekezdésében jelezte, hogy a piac felosztására irányuló megállapodások általában jellegüknél fogva indokolják a legalább 15%‑os kiegészítő összeg alkalmazását, valamint hogy a jelen ügyben nem volt szükséges 15%‑ot meghaladó kiegészítő összeget alkalmazni. Ezt az értékelést helyben kell hagyni.

430    Elegendő ugyanis arra emlékeztetni, hogy a Bizottság joggal vélte úgy, hogy az említett magatartások piacfelosztással járó horizontális megállapodást képeztek (lásd többek között a fenti 419. pontot), mivel azok nem területi korlátozást tartalmazó kikötéseket jelentettek, amelyek kifogásolható jellegét a Bizottság csak nemrégiben rögzítette, ahogy azt a felperes állítja (lásd többek között a fenti 341. és 393. pontot). Márpedig az ilyen típusú jogsértések esetében a 2006. évi iránymutatás az eladások értékének 15 és 25%‑a között mozgó összeg beépítését írja elő az alapösszegbe. Ilyen körülmények között a Bizottság nyilvánvaló hiba elkövetése nélkül szabhatott ki 15%‑os kiegészítő összeget.

431    Mindenesetre, feltételezve akár, hogy a szóban forgó jogsértés nem volt horizontális jellegű, meg kell állapítani, hogy a 2006. évi iránymutatás 25. pontja lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy kiegészítő összeget határozzon meg más típusú jogsértések esetében is.

432    Ami a felperes azon érveit illeti, amelyek szerint ellentétes az egyenlő bánásmód és az arányosság elvével egy ilyen kiegészítő összeg helybenhagyása, miközben az összehasonlítható jellegű ügyeket formális határozat meghozatala nélkül zárták le, azokat szintén el kell utasítani. A jelen üggyel ellentétben ugyanis a felperes által hivatkozott ügyekben a Bizottság nem állapította meg a jogsértés megtörténtét. Így nem szabhatott ki szankciót, és nem alkalmazhatott kiegészítő összeget. Ezenfelül a felperes által hivatkozott ügyek, ahogy arra a fenti 389. pontban rámutattunk, vertikális jellegű korlátozások voltak, nem pedig horizontálisak, mint a jelen ügyben.

433    Végül a Törvényszék úgy véli, hogy semmilyen más indok nem igazolja, hogy figyelemmel az alkalmazott kiegészítő összegre a bírság összege tekintetében éljen a határozat megváltoztatására vonatkozó hatáskörével.

434    A fentiekből következik, hogy a negyedik jogalapot el kell utasítani.

e)     Az enyhítő körülmények téves értékelésére vonatkozó ötödik jogalapról

435    A jelen jogalappal a felperes azt állítja, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor megtagadta vele szemben az ahhoz a tényhez kapcsolódó enyhítő körülmények kedvezményének alkalmazását, hogy egyrészt a szóban forgó jogsértésben csak csekély módon vett részt, másrészt pedig, hogy magatartását hatóságok vagy jogszabályok engedélyezték, illetve ösztönözték.

436    E tekintetben rá kell mutatni, hogy a 2006. évi iránymutatás 29. pontjából az következik, hogy a bírság alapösszege csökkenthető, többek között akkor, ha a versenyellenes magatartást hatóságok vagy jogszabályok engedélyezték vagy ösztönözték, vagy amikor az érintett vállalat bizonyítékkal szolgál arra, hogy részvétele a jogsértésben kifejezetten csekély, és következésképpen bizonyítani tudja azt is, hogy mialatt részt vett a jogsértést megalapozó megállapodásban, a piacon versenyző magatartás tanúsításával hatékony módon elkerülte azok végrehajtását.

437    Először is, ami a szóban forgó jogsértésben való csekély részvételt illeti, a Bizottság a megtámadott határozat (383) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy a bizonyítékok cáfolják a szóban forgó vállalkozások azon állítását, amely szerint a piac felosztására irányuló megállapodást és az összehangolt magatartást nem hajtották végre.

438    A felperes ugyanakkor azt kifogásolja, hogy a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni az azt alátámasztó bizonyítékokat, hogy versengő magatartást tanúsított.

439    A jelen ügyben rá kell mutatni, hogy a felperesnek, ahhoz, hogy részesüljön az enyhítő körülmény kedvezményében a szóban forgó jogsértésben való csekély részvétel miatt, azt kell bizonyítania, hogy az alatt az idő alatt, amíg a jogsértést megalapozó megállapodások tagja volt, a piacon versenyző magatartást folytatva ténylegesen kivonta magát a végrehajtásuk alól, vagy legalább egyértelműen és nagymértékben megszegte a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket olyannyira, hogy ezáltal megzavarta annak működését (a Törvényszék T‑26/02. sz., Daiichi Pharmaceutical kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑713. o.] 113. pontja). Másként fogalmazva, azt kell bizonyítania, hogy nem alkalmazta a kérdéses megállapodásokat, és e tekintetben olyan magatartást tanúsított a piacon, amely gátolta a megállapított jogsértés versenyellenes hatásait (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑109/02., T‑118/02., T‑122/02., T‑125/02., T‑126/02., T‑128/02., T‑129/02., T‑132/02. és T‑136/02. sz., Bolloré kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑947. o.] 629. pontját).

440    Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes által előterjesztett bizonyítékok nem teszik lehetővé ilyen magatartást bizonyítását.

441    Először ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy egy olyan vállalkozás, amely a versenytársaival folytatott egyeztetés ellenére többé‑kevésbé független politikát folytat, megkísérelhet hasznot húzni a kartellből (a Törvényszék T‑308/94. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑925. o.] 230. pontja). Ilyen körülmények között az a tény, hogy a Bizottság elismerte, hogy a felperes megpróbálta kikerülni a szóban forgó korlátozást, nem teszi lehetővé olyan piaci magatartás bizonyítását, amely alkalmas volt a megállapított jogsértés versenyellenes hatásainak meggátolására. A felperes azon érvét tehát, amely szerint a Bizottság ellentmondott saját magának, amikor elismerte, hogy megpróbálta kikerülni a szóban forgó korlátozást, el kell utasítani.

442    Másodszor a felperes által előterjesztett egyetlen körülmény sem alkalmas annak bizonyítására, hogy a szóban forgó jogsértésben való részvétel kifejezetten csekély volt, vagy hogy olyan piaci magatartás tanúsítására került sor, amely alkalmas volt az említett jogsértés versenyellenes hatásainak meggátolására. Különösen a felperes által a MEGAL‑gázvezetéken keresztül végzett gázeladások nem alkalmasak ennek bizonyítására, olyan, a fenti 194. és 333. pontban hivatkozott jellemzőik miatt, mint többek között az a tény, hogy csak 2004 októberében kezdődtek, mennyiségük korlátozott volt, valamint az a körülmény, hogy nem képeztek lényegesen nagyobb mennyiséget, mint a gázfelszabadítási programban megszerzett mennyiség. Az a tény, hogy a felperes önkéntesen vett részt a gázfelszabadítási programban, nincs befolyással e megfontolásokra, ahogy a fenti 335. pontból is kitűnik. Hasonlóképpen az ajánlatok, az ügynöki tevékenység, illetve a hálózathoz való hozzáférés iránti igények fennállása mint olyan nem alkalmas a versengő magatartás bizonyítására, mivel azok nem eredményeztek érdemi gázeladást a MEGAL‑gázvezetéken keresztül, különösen nem a gázfelszabadítási programban megszerzett mennyiségeket meghaladóan. Másfelől, [bizalmas], amelyet a felperes 2005. áprilisi belső jegyzete cáfol, amelyben maga is elismeri, hogy relatívan kell tekinteni egy [bizalmas] felfogását a német piacon fennálló részesedéséről. Végül, amint az már említésre került, az ügyiratban szereplő okirati bizonyítékokból többek között kitűnik, hogy a felperes az E.ON‑nal olyan megoldásokat kívánt feltárni, amelyek lehetővé teszik az ésszerű versengést, vagy hogy attól félt, nehogy az orosz gáz rossz kezekbe kerüljön, és nehogy további verseny bontakozzon ki a MEGAL‑gázvezeték mentén, ami ellentmond annak, hogy a felperes csak csekély mértékben vett részt a kartellben. Ezenfelül semmilyen bizonyíték nem utal arra, hogy a kartell működését a felperes magatartása megzavarta.

443    Harmadszor a felperes tévesen állítja, hogy a Bizottság megfordítja a bizonyítási terhet. Mivel ugyanis a Bizottság bizonyította a szóban forgó jogsértés fennállását, a 2006. évi iránymutatás 29. pontjának megfelelően a felperesnek kell bizonyítania, hogy részvétele a jogsértésben kifejezetten csekély volt, és következésképpen mialatt részt vett az említett jogsértést megalapozó megállapodásokban, a piacon versenyző magatartás tanúsításával hatékony módon elkerülte azok végrehajtását. Ami a felperes arra vonatkozó érvét illeti, hogy neki kell bizonyítania azt, hogy magatartása alkalmas volt a kartell piaci hatásainak meggátolására, holott a Bizottság nem bizonyította e hatások létezését, azt el kell utasítani. Ugyanis, bár nem neki kellett bizonyítania a szóban forgó jogsértés hatásait, amit egyébként az ítélkezési gyakorlat is lehetővé tesz, a Bizottság ugyanakkor úgy vélte, hogy mivel bizonyítást nyert, hogy a versenykorlátozó megállapodásokat és az összehangolt magatartást az évek során végrehajtották, feltehető, hogy az összejátszó megállapodások konkrét versenykorlátozó hatásokat is eredményeztek a piacon, abban az értelemben, hogy a jogsértés megerősítette a liberalizáció előtt létező monopóliumokat és késleltette a liberalizáció hatásait.

444    Másodsorban, ami az ahhoz a tényhez kapcsolódó enyhítő körülményt illeti, hogy a versenyellenes magatartást hatóságok vagy jogszabályok engedélyezték vagy ösztönözték, a Bizottság a megtámadott határozat (384) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy az nem alkalmazható a liberalizáció kezdetét követő időszakra, mivel az első gázirányelv elfogadásával és végrehajtásával az uniós hatóságok és a tagállamok jelezték azon szándékukat, hogy versengővé tegyék a gázpiacokat. A Bizottság ehhez hozzátette, hogy bár a francia hatóságok nem tartották be ennek az irányelvnek az átültetési határidejét, nem akadályozták meg, hogy a feljogosított fogyasztókat 2000. augusztus 10‑től új versenytársak lássák el, így ebben nem azonosítható a francia hatóságok olyan intézkedése, amellyel azok engedélyezték vagy ösztönözték volna a piacok felosztására irányuló jogellenes megállapodást. A megtámadott határozat (385) preambulumbekezdésében a Bizottság kijelentette, hogy ha indokoltnak kellene tekinteni azt az állítást, hogy a hatóságok engedélyezték vagy ösztönözték a jogsértést az első gázirányelv elfogadását megelőző teljes időszak során, ezt az állítást mindenképpen megfelelően figyelembe vették már, mivel a bírságok számítása szempontjából figyelembe vett jogsértéssel érintett időszak Németország tekintetében csak 1998 áprilisában kezdődik, Franciaország tekintetében pedig 2000. augusztus 10‑én.

445    E tekintetben a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottságnak el kellett volna ismernie, hogy magatartását hatóságok vagy jogszabályok engedélyezték vagy ösztönözték.

446    Ami először is a felperes azon állítását illeti, amely szerint a német és francia jogszabályok az első gázirányelv tényleges átültetéséig engedélyezték a gázpiacok részekre töredezését, Németország tekintetében emlékeztetni kell arra, hogy a jogi háttér, ahogy az a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett első jogalap vizsgálatából kitűnik, 1998. április 24. után nem zárta ki a potenciális versenyt.

447    Ami Franciaországot illeti, a fenti 312–323. pontból kitűnik, hogy nemcsak hogy a francia jogi háttér nem volt képes engedélyezni vagy ösztönözni a piacok részekre töredezését 2000. augusztus 10‑ét követően, hanem ezenfelül a Franciaországban elfogadott intézkedések hozzájárultak (még ha vitathatatlanul korlátozott mértékben is) a piac töredezettségének megszüntetéséhez ettől az időponttól kezdődően. E tekintetben rá kell mutatni, hogy a felperes állításával ellentétben az, hogy figyelembe vették, hogy a francia hatóságok nem akadályozták meg azt, hogy a fogyasztókat új versenytársak lássák el, nem jelenti azt, hogy az enyhítő körülmény szóban forgó kedvezményét fenntartják arra a helyzetre, amelyben a versenykorlátozó helyzetet a nemzeti jogszabály írja elő (és nem csupán engedélyezi). Ez valójában azt mutatja, hogy a francia hatóságok nem kívánták tovább lehetővé tenni, tehát engedélyezni a francia piac töredezettségének fenntartását.

448    Arra is rá kell mutatni, hogy a felperes 2000. augusztus 10. után közvállalkozásként semmiképpen sem hivatkozhatott a franciaországi helyzetre, mivel azon szervezetek közé tartozott, amelyekkel szemben valamely irányelv közvetlen hatályú rendelkezéseire hivatkozni lehet, ahogy az a fenti 314. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik. Ellentétben a felperes állításával, ennek az ítélkezési gyakorlatnak nem az a célja, hogy megfossza a felperest mint közvállalkozást attól a lehetőségtől, hogy a szóban forgó enyhítő körülményre hivatkozzon, hanem azt bizonyítja, hogy ilyen minőségében nem tanúsíthatott az irányelv céljával ellentétes magatartást, vagyis hogy a francia jogi háttér nem engedélyezte és nem ösztönözte a jelen ügyben szóban forgó magatartást.

449    Ami a Bizottság által a Francia Köztársasággal szemben a C‑159/94. és C‑259/01. sz. ügyekben kötelezettségszegés megállapítása iránt indított kereseteket illeti, azokból nem lehet arra következtetni, hogy a Bizottság ellentmondott magának, amikor megtagadta a felperestől a jelen ügyben szóban forgó enyhítő körülmény kedvezményét. Abból ugyanis nem vezethető le, hogy a francia jogi háttér engedélyezte vagy ösztönözte a jelen ügyben szóban forgó megállapodást, legfeljebb csak az, hogy a Bizottság úgy vélte, hogy a francia hatóságok – az első ügy esetében – megszegték az őket az EK‑Szerződés 30., 34. és 37. cikke alapján terhelő kötelezettségeket, amikor a behozatalra és a kivitelre vonatkozóan kizárólagos jogokat alakítottak ki a gáz és az elektromos áram tekintetében, illetve – a második ügy esetében – az őket az első gázirányelv alapján terhelő kötelezettségeket, amikor nem hajtották azt megfelelően végre. Végezetül a C‑159/94. sz. ügyben a kereset nem volt elfogadható. Végül a Bizottság által elfogadott azon megállapításból, amely szerint a német jogi háttér nem tette lehetővé a tényleges versenyt a külföldi új belépők számára, nem lehet arra következtetni, hogy az említett háttér engedélyezte vagy ösztönözte a versenykorlátozó magatartást.

450    Ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a szóban forgó versenykorlátozó magatartást hatóságok vagy jogszabályok nem engedélyezték vagy ösztönözték.

451    Ami másodszor azt a tényt illeti, hogy a gázágazat a liberalizáció szakaszában volt a jogsértés időszakában, valamint hogy bizonytalanságok álltak fenn az alkalmazandó szabályokat illetően, elegendő arra rámutatni, hogy ez semmi esetben sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a versenykorlátozó magatartást hatóságok vagy jogszabályok engedélyezték vagy ösztönözték. Még ha a német és francia hatóságok hagyták is, hogy jelentős mértékű bizonytalanság maradjon fenn a piaci szereplők között magatartásuk jogszerűségét illetően, nemcsak a liberalizáció előtt, hanem azt követően is, e körülmény alapján nem lehet azt megállapítani, hogy e hatóságok engedélyezték vagy ösztönözték a jelen ügyben szóban forgó magatartásokat. A felperes tehát tévesen állítja, hogy egy ilyen megállapítás alapján enyhítő körülmény címén figyelembe lehet venni a szabályozási háttér hatását a bírság számításánál.

452    Ezenfelül, feltételezve, hogy érvelésével a felperes arra szeretne hivatkozni, hogy figyelemmel a liberalizáció és az abból eredő bizonytalanság összefüggésére, a jogsértést gondatlanságból követte le, elegendő arra rámutatni, hogy jogi részlege 2000. február 9‑i és 17‑i e‑mailjei egyértelműen bizonyítják, hogy tudomása volt legalábbis a Direktion G levél jogsértő voltáról.

453    Végül el kell utasítani a felperesnek az [EK 81. cikk] alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C.38.238/B.2. – Nyersdohány – Spanyolország ügy) 2004. október 20‑án hozott C(2004) 4030 végleges bizottsági határozaton alapuló érvét. A Bizottságot ugyanis nem kötik az által korábban követett megfontolások (lásd a Bíróság C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8681. o.] 123. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), és a spanyol dohánytermesztők helyzete semmiképpen sem hasonlítható a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló méretű vállalkozásokéhoz, amelyek jelentős szereplők a gáz európai piacán, és a tényállás megvalósulásának idején oligopol helyzetben voltak.

454    Ilyen körülmények között semmilyen bizonyíték alapján nem lehet úgy tekinteni, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor nem állapította meg az enyhítő körülmények fennállását.

455    Másfelől semmilyen más körülmény sem indokolja, hogy a Törvényszék, figyelemmel az enyhítő körülményekre, a bírság összege tekintetében éljen a határozat megváltoztatására vonatkozó hatáskörével.

456    El kell tehát utasítani az ötödik jogalapot, valamint ennek következtében a bírság összegének csökkentésére irányuló kérelmek alátámasztása érdekében előterjesztett valamennyi jogalapot, a második jogalap kivételével, amelynek a Törvényszék részben helyt ad, ami azzal jár, hogy él a határozat megváltoztatására vonatkozó hatáskörével (lásd a fenti 408. pontot).

457    Egyebekben a Törvényszék úgy véli, semmilyen, imperatív jogalaphoz kapcsolódó indok, amelyre hivatalból köteles hivatkozni (lásd ebben az értelemben a fenti 401. pontban hivatkozott KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 131. pontját), nem igazolja a bírság csökkentését.

f)     A felperessel szemben kiszabott bírság végleges összegének meghatározásáról

458    Amint kitűnik a fenti 278. pontból, a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a szóban forgó jogsértés – a francia gázpiac tekintetében – folytatódott 2004. augusztus 10. után, 2005. szeptember 30‑ig.

459    Módosítani kell tehát a megtámadott határozatot a bírság felperessel szemben kiszabandó végleges összegének meghatározása során a francia piacon elkövetett jogsértés időtartamának, a jelen esetben a 2000. augusztus 10‑től (lásd a fenti 323. pontot) 2004. augusztus 13‑ig (lásd a fenti 378. pontot) tartó időtartamnak a figyelembevétele érdekében.

460    E tekintetben, ha alkalmazásra kerülne a Bizottság által a bírság összegének meghatározása érdekében használt, a megtámadott határozat (358)–(391) preambulumbekezdéséből kiderülő módszer, nevezetesen (a franciaországi éves eladások átlagára alkalmazott kiindulási százalékos arány x a jogsértés időtartama Franciaországban) + (a franciaországi éves eladások átlagára alkalmazott kiegészítő összegre vonatkozó százalék) + (a németországi éves eladások átlagára alkalmazott kiindulási százalékos arány x a jogsértés időtartama Németországban) + (a németországi éves eladások átlagára alkalmazott kiegészítő összegre vonatkozó százalék), a franciaországi jogsértés időtartamára vonatkozó helyesbített adatokat (4 év az 5,5 év helyett) és a francia piacon való jogsértéssel kapcsolatos eladások átlagát használva [bizalmas], a felperes bírsága összegének 267 millió eurónak kellene lennie [bizalmas].

461    Emlékeztetni kell azonban arra, hogy az EK 229. cikk alkalmazásával az 1/2003 rendelet 31. cikke által a Törvényszékre ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör a szankció jogszerűségének egyszerű felülvizsgálatán túl – amely csupán a megsemmisítés iránti kereset elutasítását, vagy a megtámadott jogi aktus megsemmisítését teszi lehetővé – feljogosítja a Törvényszéket arra, hogy saját értékelését léptesse a Bizottság értékelése helyébe, következésképpen megsemmisítés nélkül is megváltoztassa a megtámadott jogi aktust a tényállás valamennyi körülményét figyelembe véve, például a kiszabott bírság összegének módosításával, amennyiben a bírság összegének kérdése az értékelésére van bízva (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑3/06. P. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2007. február 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑1331. o.] 61. és 62. pontját, valamint a C‑534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7415. o.] 86. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

462    E tekintetben meg kell említeni, hogy a Törvényszéket nem kötik a Bizottság számításai, sem pedig a Bizottság iránymutatása, amikor a korlátlan felülvizsgálati jogköre alapján határoz (lásd ebben az értelemben a fenti 326. pontban hivatkozott BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 213. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), hanem el kell végeznie a saját értékelését, figyelembe véve az adott ügy összes körülményét.

463    Márpedig a jelen esetben a Törvényszék azon az állásponton van, hogy a Bizottság által a bírság meghatározása érdekében alkalmazott, a fenti 460. pontban ismertetett módszer nem veszi figyelembe az összes releváns körülményt.

464    Ugyanis e módszernek a franciaországi jogsértés időtartamára és ebben az időszakban a francia piacon a jogsértéssel kapcsolatos eladások átlagára vonatkozó helyesbített adatokra történő alkalmazása a felperessel szemben kiszabott bírság nagyon aránytalan csökkenését eredményezi a megállapított hiba relatív jelentőségéhez képest. Ugyanis míg a Bizottság hibája csak a francia piacra, és a Bizottság által eredetileg megállapított 5 évből és másfél hónapból csak 12 és fél hónapra vonatkozik az említett piacon elkövetett jogsértést illetően, a Bizottság módszerének alkalmazása a bírság több mint 50%‑os csökkentéséhez vezetne.

465    Ráadásul a Bizottság módszerének a bírság összegének meghatározása során történő alkalmazása a német piacon elkövetett jogsértés relatív jelentőségének alulértékeléséhez vezetne a francia piacon elkövetett jogsértés relatív jelentőségéhez képest.

466    Ezenkívül a megtámadott határozatnak a bírság összegének a francia piacon történt jogsértés időtartamára tekintettel történő meghatározása szempontjából való részleges megsemmisítéséből a bírság összegére vonatkozóan levonható esetleges következményekkel kapcsolatban a feleknek a tárgyaláson való meghallgatását követően, és az előbbi, különösen a 464. és 465. pontban szereplő megfontolások összességére tekintettel, a jelen ügy összes körülményét, különösen a szóban forgó jogsértés időtartamát és súlyát figyelembe véve a felperessel szemben kiszabott bírság végleges összegét 320 millió euróban kell megállapítani.

 A költségekről

467    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Azonban az említett szabályzat 87. cikke 3. §‑ának első bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén, illetve kivételes okból a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

468    Tekintettel arra a tényre, hogy mindegyik fél részlegesen pernyertes lett, úgy kell határozni, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék megsemmisíti az [EK 81. cikk] alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/39.401 – E.ON/GDF‑ügy) 2009. július 8‑án hozott C(2009) 5355 végleges bizottsági határozat 1. cikkét, egyrészt amennyiben az azt állapítja meg, hogy a jogsértés 1980. január 1‑jétől legalább 1998. április 24‑ig tartott a Németországban elkövetett jogsértést illetően, másrészt pedig amennyiben Franciaországban a 2004. augusztus 13. és 2005. szeptember 30. között elkövetett jogsértés létezését állapítja meg.

2)      A Törvényszék a GDF Suez SA‑val szemben a C(2009) 5355 végleges határozat 2. cikkének b) pontjában kiszabott bírság összegét 320 millió euróban állapítja meg.

3)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      Mindegyik fél maga viseli a saját költségeit.

Papasavvas Vadapalas O’Higgins

Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. június 29‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

Jogi háttérII – 2

1.  Az uniós jogII – 2

2.  A nemzeti jogokII – 2

A francia jogII – 2

A német jogII – 3

A jogvita előzményeiII – 4

1.  Az érintett vállalkozásokII – 4

2.  A MEGAL‑megállapodásII – 4

3.  Közigazgatási eljárásII – 6

A megtámadott határozatII – 7

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 10

A jogkérdésrőlII – 11

A –  A megtámadott határozat részleges megsemmisítésére vonatkozó kérelmekrőlII – 11

1.  Az EK 81. cikk alkalmazása során azzal összefüggésben elkövetett ténybeli tévedésre és téves jogalkalmazásra alapított jogalapról, hogy fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2000 augusztusa előttII – 12

a)  Az első részrőlII – 12

b)  A második részrőlII – 24

–  Az első kifogásrólII – 24

–  A második kifogásrólII – 26

c)  A harmadik részrőlII – 28

2.  A második jogalapról, amely az EK 81. cikk alkalmazása során azzal összefüggésben elkövetett ténybeli tévedésen és téves jogalkalmazáson alapul, hogy fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2000 augusztusa utánII – 32

a)  A második részrőlII – 32

–  A második kifogásrólII – 34

–  A harmadik kifogásrólII – 42

–  Az első kifogásrólII – 48

b)  A harmadik részrőlII – 50

–  Az első kifogásrólII – 51

–  A második kifogásrólII – 61

c)  A negyedik részrőlII – 65

d)  Az első részrőlII – 68

3.  Az arra vonatkozó bizonyítékok nyilvánvaló hiányán alapuló harmadik jogalapról, hogy fennállt olyan megállapodás és/vagy összehangolt magatartás, amelynek az volt a célja, hogy korlátozza Franciaországban a MEGAL‑gázvezetéken át szállított gáz E.ON általi felhasználásátII – 70

a)  Az első részrőlII – 71

b)  A második részrőlII – 76

c)  A harmadik részrőlII – 76

4.  A negyedik jogalapról, amely az EK 81. cikk alkalmazása során azzal összefüggésben elkövetett ténybeli tévedésen és téves jogalkalmazáson alapul, hogy az érintett vállalkozások között fennállt‑e megállapodás és/vagy összehangolt magatartás 2004 augusztusát követőenII – 81

a)  Az első részrőlII – 82

–  Az első kifogásrólII – 82

–  A második kifogásrólII – 85

b)  A második részrőlII – 89

c)  A harmadik részrőlII – 93

B –  A bírság törlésére vagy összegének csökkentésére vonatkozó kérelmekrőlII – 96

1.  A bírság törlésére vonatkozó kérelmekrőlII – 96

2.  A bírság összegének csökkentésére vonatkozó kérelmekrőlII – 101

a)  Az első jogalapról, amely arra vonatkozik, hogy a francia gázpiacot érintő állítólagos jogsértést nem bizonyították a jogilag megkövetelt módon, valamint hogy a megtámadott határozat indokolása e tekintetben hiányosII – 101

b)  A jogsértés időtartamának téves értékelésére vonatkozó második jogalaprólII – 102

c)  A jogsértés súlyának téves értékelésére vonatkozó harmadik jogalaprólII – 103

d)  A 15%‑os kiegészítő összeg alkalmazása szükségességének téves értékelésére vonatkozó negyedik jogalaprólII – 106

e)  Az enyhítő körülmények téves értékelésére vonatkozó ötödik jogalaprólII – 107

f)  A felperessel szemben kiszabott bírság végleges összegének meghatározásárólII – 112

A költségekrőlII – 114

* Az eljárás nyelve: francia.

1 – Kitakart, bizalmas adatok.