DÁMASO RUIZ-JARABO COLOMER
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2007. március 20.1(1)
C‑11/06. és C‑12/06. sz. egyesített ügyek
Rhiannon Morgan
kontra
Bezirksregierung Köln
és
Iris Bucher
kontra
Landrat des Kreises Düren
(a Verwaltungsgericht Aachen [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)
„A diákok szabad mozgása – Más tagállamban folytatott képzésre vonatkozó támogatás nyújtásának feltételei – A megelőzően legalább egy évig a származási ország oktatási intézményében folytatott tanulmányok folytatásának követelménye – A határ menti településeken található állandó lakóhely”
I – Bevezetés
1. Egy dél-amerikai jogtudós szerint három fajta bíró létezik: a kézművesek, akik mint valóságos automaták, csupán két kezük használatával sorozatban gyártják az ítéleteket ipari méretekben, anélkül hogy figyelembe vennének emberi szempontokat vagy a társadalom rendjét; a mesteremberek, akik kezüket és elméjüket egyaránt használva hagyományos értelmezési módszerekre támaszkodnak, és megelégszenek a jogalkotó szándékának képviseletével; és végül a művészek, akik kezük, fejük és szívük segítségével tágabb horizontokat nyitnak a polgárok számára, anélkül hogy hátat fordítanának a valóságnak vagy a konkrét helyzeteknek.(2)
2. Noha ezek mindegyike szükségeltetik a bírói munka végzéséhez, a Bíróság, felvállalva az őt megillető feladatot, mindig is az utóbbi kategóriába tartozóként határozta meg magát, főként amikor a Közösség születéséhez vezető elméletek megállíthatatlan fejlődése lelassult.
3. A szabad mozgás egyike ezen kiinduló elméleteknek, amely a későbbiekben alapelvként került megfogalmazásra, noha változó tartalommal, mivel változékony valóságra vetül, amely a társadalmi igények, a közlekedési ágazatban végbement fejlődés, a csereprogramok intenzívebbé válása, valamint egyéb, az egyén és családtagjai mobilitását elősegítő tényezők függvényében fejlődik.(3)
4. Ilyen összefüggésben helyezkednek el a Verwaltungsgericht Aachen (aacheni közigazgatási bíróság) (Németország) előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdései, amelyek lehetővé teszik az európai diákok szabad mozgása és a valamely másik tagállamban folytatott tanulmányokra vonatkozó képzési támogatás feltételeinek elmélyültebb vizsgálatát, ezen szabadság egyes alapvető elemeinek pontosításával.
5. Összefoglalva: a jogvitákban két olyan német fiatalról van szó, akiknek az Egyesült Királyságban, valamint Hollandiában folytatandó tanulmányaik tekintetében benyújtott képzési támogatás iránti kérelme elutasításra került; az első esetben azzal az indokkal, hogy a képzés nem a Németországban legalább egy évig végzett megfelelő tanulmányok folytatását képezi; a második esetben pedig azért, mert az érintett nem rendelkezik állandó lakóhellyel egy határ menti településen.
6. Tekintettel e kérdések jelentőségére, a jogi háttér felvázolásán (II), valamint a két ügyben a tények és az eljárások lefolyásának leírásán (III és IV) túl, figyelmünket a diákok mobilitására fordítjuk (V), bemutatjuk az előterjesztett kérdések két központi elemére vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, (VI) és megvizsgáljuk a képzési célú ösztöndíjak számos jelentős vonatkozását, például azok jellemzőit vagy kapcsolatukat a személyek szabad mozgásával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával (VII). Ezen megfontolások lehetővé teszik majd az előterjesztett kérdésekre történő válaszadást (VIII). Végezetül pedig hasznosnak véljük eloszlatni a javaslatomból eredő következmények által keltett kételyeket (IX).
II – Jogi háttér
A – A közösségi szabályozás
7. A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy jelen jogviták tekintetében az EK‑Szerződés az európai polgárságról és a személyek szabad mozgásáról szóló rendelkezései (1) relevánsak; ezen jogi háttér kiegészül ugyancsak az EK‑Szerződésnek az oktatásra vonatkozó szöveghelyeivel (2), továbbá a másodlagos jog diákokra vonatkozó rendelkezéseivel (3).
1. Az európai polgárság és a szabad mozgás
8. Az EK 17. cikk (1) bekezdése – az egyént tevékenységei középpontjába helyezve(4) –; létrehozza az „uniós polgárságot”: „[u]niós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára”; ennélfogva az érintett tagállam nemzeti joga alapján kell a jogállást meghatározni.(5)
9. Az EK 17. cikk (2) bekezdésének értelmében az uniós polgárokat megilletik az e szerződés által rájuk ruházott jogok, és terhelik az e szerződésben előírt kötelezettségek. Ezen jogállás konkrétan, az EK 18. cikk értelmében, jogosít „a tagállamok területén való szabad mozgásra és tartózkodásra”, az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel.
10. Az uniós polgárság továbbá választójogot (EK 19. cikk), harmadik ország területén való védelmet (EK 20. cikk), valamint panasz és petíció benyújtása iránti jogot (EK 21. cikk) biztosít.
11. Az Európai Unió alapjogi chartája(6) néhány ízben használja az EK 17. cikkben foglalt fogalmat,(7) és 45. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy „[m]inden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz”.
2. Közösségi hatáskörök az oktatás területén
12. Az EK 3. cikk (1) bekezdésének q) pontja értelmében a Közösség fellépése, az általa kijelölt célkitűzések elérése érdekében, magában foglalja a „hozzájárulás[t] a minőségi oktatáshoz és szakképzéshez, valamint a tagállamok kultúrájának virágzásához”.
13. A Szerződés 3. részének XI. címén belül a 3. fejezet az „Oktatás, szakképzés és ifjúság” tárgyáról szól, amely magában foglalja az Európai Unióról szóló szerződés által 1992‑ben beiktatott EK 149. és EK 150. cikket.
14. Az EK 149. cikk kimondja:
„(1) A Közösség a tagállamok közötti együttműködés ösztönzésével és szükség esetén tevékenységük támogatásával és kiegészítésével hozzájárul a minőségi oktatás fejlesztéséhez, ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamoknak az oktatás tartalmára és szervezeti felépítésére vonatkozó hatáskörét, valamint kulturális és nyelvi sokszínűségét.
(2) A Közösség fellépésének célja:
– az európai dimenzió fejlesztése az oktatásban, különösen a tagállamok nyelveinek oktatása és terjesztése útján;
– a diákok és a tanárok mobilitásának ösztönzése, többek között az oklevelek és résztanulmányok tanulmányi célú elismerésének ösztönzésével;
– az oktatási intézmények közötti együttműködés előmozdítása;
– a tagállamok oktatási rendszereit egyaránt érintő kérdésekre vonatkozó információ- és tapasztalatcsere fejlesztése;
– a fiatalok és szociálpedagógusok csereprogramjainak ösztönzése;
– a távoktatás fejlesztésének ösztönzése.
[…]
(4) Annak érdekében, hogy hozzájáruljon az e cikkben említett célkitűzések eléréséhez, a Tanács:
– a 251. cikkben megállapított eljárásnak megfelelően, a Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a Régiók Bizottságával folytatott konzultációt követően ösztönző intézkedéseket fogad el, kizárva azonban a tagállamok törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseinek bármilyen összehangolását;
– a Bizottság javaslata alapján, minősített többséggel ajánlásokat fogad el.”
15. A szakképzési politika tekintetében hasonló módon került megfogalmazásra az EK 150. cikk.
3. A másodlagos jog
16. Tekintettel arra, hogy léteznek olyan csoportok, amelyek jellemzőiket tekintve eltérnek más csoportoktól, nem meglepő, hogy a Közösség ezekre különleges figyelmet fordít, például a diákok tartózkodási jogáról szóló, 1993. október 29‑i 93/96/EGK tanácsi irányelv(8) által.
17. Az európai polgárság létrehozása szükségessé tette a szabad mozgás és szabad tartózkodás szabályozásának kiigazítását, amelyet – a 93/96 irányelvet hatályon kívül helyező – az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(9) valósított meg.
18. A 2004/38/EK irányelv szabályozza a Közösség országaiba történő beutazás és kiutazás (4. és 5. cikk), valamint tartózkodás jogát, amelynek feltételei a tartózkodás időtartama függvényében változnak: a) három hónapig terjedő időszakra érvényes személyazonosító igazolvány vagy útlevél meglétét írja elő (6. cikk); b) három hónaptól öt évig terjedő tartózkodás céljából azoknak, akik beiratkoztak egy magán- vagy közoktatási intézménybe, teljes körű egészségbiztosítással kell rendelkezniük a fogadó tagállamban, valamint elegendő forrással kell rendelkezniük ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére (a 7. cikk (1) bekezdésének c) pontja); c) öt évet meghaladó jogszerű tartózkodás esetén az érintett olyan tartózkodási jogot nyer, amely semmilyen feltételnek nincs alávetve (16. cikk).
B – A német szabályozás
19. A képzési támogatást a Bundesgesetz über individuelle Förderung der Ausbildung (az egyéni képzési támogatásról szóló szövetségi törvény; a továbbiakban: BAföG)(10) szabályozza. 4. §‑a0 meghatározza területi hatályát, és e támogatásokat kizárólag az országon belül engedélyezi, néhány, az 5. és 6. cikkben foglalt eltéréssel.
20. Az 5. § (1) bekezdése a határon átnyúló képzésre vonatkozik:
„A 8. § (1) bekezdésében szereplő hallgatók képzési támogatásra jogosultak, amennyiben belföldön [Németországban] található állandó lakóhelyükről naponta látogatnak egy külföldön található oktatási intézményt. Jelen törvény értelmében állandó lakóhelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol az érdekelt kapcsolati hálójának központja nem csak átmeneti jelleggel található […]; az a hely, ahol valamely személy kizárólag tanulmányai folytatása céljából tartózkodik, nem tekinthető állandó lakóhelyének.”
21. Az 5. § (2) bekezdése a külföldi képzésre vonatkozik:
„Azok a diákok, akiknek állandó lakóhelye belföldön van, és külföldön található oktatási intézményben folytatják tanulmányaikat, képzési támogatásra jogosultak:
1. amennyiben ezek a tanulmányok az érintett képzettségi szintjét tekintetbe véve hasznosak, és e képzésnek legalább egy részét be lehet számítani az előírt vagy szokásos képzési időbe; vagy
2. amennyiben egy német és egy külföldi oktatási intézmény határon átnyúló együttműködés keretében egy egységes képzés egymásra épülő oktatási kurzusait a német és a külföldi oktatási intézményben felváltva kínálja; vagy
3. amennyiben a képzést, a belföldi oktatási intézmény legalább egyéves látogatása után, az Európai Unió egyik tagállamának oktatási intézményében folytatják,
[…]”.
22. A 6. § lehetővé teszi különleges esetek figyelembevételét:
„Azok a német alkotmány (Grundgesetz) értelmében vett német állampolgárok, akiknek állandó lakóhelye külföldön található, és akik abban az országban valamely oktatási intézményben folytatják tanulmányaikat, vagy akik, valamely szomszédos állam intézményében folytatják tanulmányaikat, képzési támogatásra jogosultak, amennyiben azt a konkrét ügy különleges körülményei igazolják […]”.
23. A 8. § (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg a BAföG személyi hatályát:
„Képzési támogatásra jogosultak:
(1) a német alkotmány (Grundgesetz) értelmében vett német állampolgárok;
[…]
(8) azok a diákok, akik az uniós polgárok szabad mozgásáról szóló törvény [Freizügigkeitsgesetz/EU] 3. §‑ának megfelelően házastársként vagy gyermekként jogosultak a belépésre és a tartózkodásra, vagy akik e jogokkal valamely uniós polgár gyermekeként csak azért nem rendelkeznek, mert 21. életévüket már betöltötték vagy idősebbek, és szüleik vagy azok házastársa nem tartja el őket;
(9) azok a diákok, akik az Európai Unió valamely másik tagállamának vagy az Európai Gazdasági Térség egy másik államának az állampolgárságával rendelkeznek, és akik tanulmányaik megkezdése előtt Németországban munkaviszonyban álltak; amennyiben kapcsolat áll fenn e vonatkozásban a gyakorolt tevékenység, valamint a képzés tárgya között […]”.
III – A tényállás és az alapeljárások
A – A C‑11/06. sz. ügy
24. R. Morgan 1983‑ban született Németországban, amely országnak állampolgára, és ahol középfokú tanulmányait végezte. Az „Abitur” (érettségi) vizsgáját követően egy évet az Egyesült Királyságban töltött au pairként.
25. 2004. szeptember 20‑tól kezdve alkalmazott genetika tanulmányokat folytatott a University of the West of Englanden, Bristolban (Egyesült Királyság). A brit hatóságok elismerték számára a migráns munkavállalói jogállást, és megélhetési támogatást nyújtottak számára.(11)
26. 2004. augusztus folyamán, az Egyesült Királyságban történő letelepedését megelőzően, R. Morgan kérelmet nyújtott be képzési támogatás iránt, amelyet a Bezirksregierung Köln (kölni helyi közigazgatási hatóság) 2004. augusztus 25‑i határozatával elutasított azzal az indokkal, hogy R. Morgan nem teljesíti a BAföG 5. §‑ának (2) bekezdésében foglalt feltételeket, amelyet megerősített a továbbiakban a 2005. február 3‑i határozat, amely ugyancsak nem engedélyezte a BAföG 6. §‑ának alkalmazását, az 5. § (1) bekezdésével összefüggésben.
27. Ezen közigazgatási határozat ellen R. Morgan bírósági keresetet indított az aacheni Verwaltungsgericht előtt, amely a C‑11/06. sz. ügy alapját képezi.
B – A C‑12/06. sz. ügy
28. I. Bucher, 1983‑ban született német állampolgár, 2003. július 1‑jéig szüleinél lakott Bonnban (Németország), majd élettársával Dürenbe(12) költözött.
29. 2003. július 1‑jétől I. Bucher ergoterápiai tanulmányokat folytatott a Hogeschool Zuydon, Heerlenben(13) (Hollandia).
30. 2004. január 28‑án I. Bucher támogatás iránti kérelmet nyújtott be, amelyet a Landrat des Kreises Düren (közigazgatási hivatal) 2004. július 7‑i határozatában azzal az indokolással utasított el, hogy I. Bucher nem teljesíti a BAföG 5. §‑ának (1) bekezdésében foglalt feltételeket, ugyanis kizárólag tanulmányainak folytatása céljából változtatta meg lakóhelyét, amint azt a Bezirksregierung Köln 2004. november 16‑án megerősítette.
31. Kérelmének ezen elutasítása ellen I. Bucher keresetet indított a Verwaltungsgericht Aachen előtt, amely a C‑12/06. sz. ügy alapját képezi.
IV – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás
32. Miután a Verwaltungsgericht Aachen úgy vélte, hogy noha a felperesek kérelmei nem alapulhatnak sem a BAföG 5. §‑án, sem 6. §‑án, mindazonáltal hivatkozhatnak közösségi jogszabályokra, felfüggesztette a két eljárást, és az alábbi kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„1) Az EK 17. és az EK 18. cikkben az uniós polgárok számára biztosított szabad mozgás akadályoz‑e egy tagállamot abban, hogy a jelen ügyhöz hasonló esetben állampolgára számára megtagadja a képzési támogatás nyújtását valamely más tagállamban folytatott teljes képzésre vonatkozóan azzal az indokolással, hogy a képzés nem egy belföldi oktatási intézményben legalább egy éven át végzett tanulmányok folytatását képezi?
2) Ugyanezen szabadság akadályoz‑e egy tagállamot abban, hogy az úgynevezett határon át történő ingázás keretében a képzését egy szomszédos tagállamban folytató állampolgára számára a jelen ügyhöz hasonló esetben megtagadja a képzési támogatás nyújtását azzal az indokolással, hogy ezen állampolgár a belföldi határ menti helységben csupán képzési célból tartózkodik, és e tartózkodási hely nem állandó lakhelye?”
33. Az első kérdés közös a két jogvita tekintetében, míg a második kizárólag I. Bucher ügyére vonatkozik.
34. 2006. március 16‑i végzésével a Bíróság elnöke a C‑11/06. és C‑12/06. sz. ügyeket, a közöttük lévő tárgyi összefüggés miatt, egyesítette.
35. A Bíróság alapokmányának 23. cikke által előírt határidőn belül írásbeli észrevételt nyújtott be a Bezirksregierung Köln, a Landrat des Kreises Düren, a német, az osztrák, a finn, az olasz, a holland, a svéd kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság.
36. A 2007. január 30‑i tárgyaláson megjelentek R. Morgan és I. Bucher képviselői, valamint Németország, Hollandia, Ausztria, az Egyesült Királyság és a Bizottság képviselői, és a Bíróság meghallgatta szóbeli előterjesztéseiket.
V – A diákok mobilitása
A – Egy történelmi állandó
37. Noha Morus Tamás szerint nincs, mi a saját nyelven történő tanításnál „hívebben tolmácsolná a lelket”(14), a tudásszomj hajtja az embert a források keresése, a nála bölcsebbek megértése nyomában, legyenek bárhol is fellelhetők, vagy tanítsanak bármely nyelven is. E nyughatatlanság folytán áramlanak a diákok mestereikhez minden korban.
38. A klasszikus antikvitás korában a legkülönfélébb embereket magukhoz vonzó központok sorában említést érdemel Platón Akadémiája, Aristotelész Líceuma vagy a pitagoreus és az alexandriai iskolák, melyek közül az utóbbit Ptolemaiosz Soler alapította az i.e. III. században, ahol a diákok legragyogóbbja Euklidész volt.
39. A IX. századtól kezdődően, a kolostori kultúra virágzásának idején, a kolostorokban és apátságokban előadótermeket hoztak létre a szerzetesek oktatásának céljából; ezekhez, számos helyen olyan világi központok kapcsolódtak, amelyek más diákokat is fogadtak (Jarrow, Cork, Corbie, Richenau, Montecassino). Ezzel párhuzamosan a püspökök és káptalanok püspöki iskolákat alapítottak a katedrálisok felügyelete mellett (Reims, Chartres, Köln, Mainz, Bécs, Liège). Az arab világot sem hagyta érintetlenül e jelenség, példának okáért Bagdad és Córdoba létrehozta gazdag könyvtárakkal és csillagvizsgálóval felszerelt oktatási központjait.
40. Hozzávetőlegesen a XII. századtól fogva nemcsak egyházi, hanem laikus tanárok is oktatni kezdtek. Így született meg az „egyetem” gondolata, amely nyitva áll különféle nemzetiségű diákok és tanárok előtt, akik a latint, mint lingua francát (közvetítő nyelv) használták a kommunikáció és a tudás közvetítése során. Az első egyetemet Bolognában alapították, majd hamarosan egyetemek sora jelent meg egész Európában (Párizsban, Valenciában, Oxfordban, Montpellier‑ben, Salamancában; stb.).(15)
41. Az egyetem nagy társadalmi mobilitást eredményezett. Nemesek, polgárok, kereskedők, kézművesek és parasztok gyermekei is felvételt nyertek, mivel az iskoláztatás gazdasági nehézségeit támogatásokkal és ösztöndíjakkal hidalták át. Mindazonáltal a nemzetállamok és a vallásháborúk megjelenése csökkentette a kezdetek ökumenikus jellegét.
42. Például Juan Luis Vives (1492‑1540) tevékenységét a Valenciai Egyetemen, a párizsi Sorbonne‑on, Bruggében, Leuvenben és Oxfordban folytatta; Miguel Servet (1511–1553) jogi tanulmányokat folytatott Toulouse‑ban, orvosi tanulmányokat Párizsban és Montpellier‑ben, és teológiát hallgatott Leuvenben; David Hume (1711–1776) irodalmat és filozófiát hallgatott Reimsben és Anjou‑ban, majd kétéves párizsi tartózkodást követően visszatért Skóciába, ahol visszautasította a számára felkínált katedrát; Karl Marx (1818–1883) a bonni egyetemen folytatta tanulmányait, de élt Párizsban, Brüsszelben és Londonban is, mély intellektuális hatást gyakorolva e helyekre.
43. A tudós utazók között kitüntetett helyen áll Rotterdami Erasmus (1469–1536). A Párizsi Egyetemen tanult II. Jakab skóciai király fiának volt házitanítója, teológiából doktorált Bolognában, és elutasította X. Leó pápa meghívását, hogy maradjon Rómában. Angliába indult, ahol VIII. Henrik látta vendégül, és ismeretséget kötött John Colet‑val és Morus Tamással. Cambridge‑ben a teológia címzetes egyetemi tanára lett. Dolgozott Aldus Manutius velencei könyvkiadójában. Kivívta V. Károly, Spanyolország királyának elismerését, aki Flandria tanácsosává nevezte ki.(16) Rövid időre Freiburgba költözött, majd visszatért Bázelbe, hogy művei kiadásának szentelje idejét.(17) Ma is álmokat szőhetünk élete nyomán, amely azt bizonyítja, hogy a középkor végének Európája nem ismert korlátokat a szellemi élet terén, és nem szabdalták fel nyelvi különbségek, amelyek – anélkül, hogy tagadni akarnánk az általuk képviselt kulturális értéket – lecsupaszítják a gondolatok cseréjét, és lassítják a haladást e kontinens népeinek szorosabb és elkötelezettebb uniója felé. Erasmus mítosza reménysugarat nyújt ezen határok ledöntéséhez.(18)
B – A jelenkori törekvések
44. A társadalom jelenkori, robbanásszerű fejlődése a felsőfokú oktatás iránti igény növekedését, annak specializációját, valamint az oktatás jövő megépítésére gyakorolt egyre nagyobb jelentőségének tudatosulását vonja maga után. Mindenhol felmerülnek ehhez hasonló nehézségek és kihívások a finanszírozással, a minőséggel, a feltételek egyenlőségével, az oktató személyzet képzettségével, a diplomások elhelyezkedési lehetőségeivel és a nemzetközi együttműködés nyújtotta előnyökhöz való azonos hozzáféréssel kapcsolatban.
45. Ilyen háttérbe illeszkedik az úgynevezett „bolognai folyamat”, amelyet az 1999. június 19‑én negyven miniszter által aláírt Nyilatkozat(19) indított útjára, amelynek célja egy egységes felsőoktatási térség létrehozása 2010‑ig,(20) és amely során fokozatosan megvalósításra kerül számos célkitűzés, köztük a diákok – az informatikai hálózatok által biztosított magas szintű kommunikáció ellenére is – nagy jelentőséggel bíró mobilitása.
46. A bolognai folyamathoz kapcsolódik számos, a közösségi intézmények által a diákok mozgása céljából elfogadott eszköz,(21) mivel a külföldön, a legkülönbözőbb ideig való tanulás iránti kérelmek száma párhuzamosan nőtt azon lehetőséggel, hogy az érintett ezt követően dolgozhat és beilleszkedhet valamely európai uniós állam szerkezetébe, ami igen inspiráló lehetőségeket kínál. Ezen tapasztalatcserék hasznosak azok számára, akik egyik országból a másikba költöznek, az őket fogadó társadalom számára is, valamint azon társadalom számára, amelyből indulnak, még ha ez kockázatot is rejthet magában, mivel veszélyeztetheti a különbözőséget, felgyorsíthatja az oktatás elüzletiesedését, és elősegítheti az agyelszívást.
47. Ezenfelül a más tagállamba való átköltözés különböző természetű, főként nyelvi és adaptációs(22), valamint adminisztratív vagy gazdasági(23) nehézségeket szül. A beiratkozási díjjal, a havi kiadásokkal és a fenntartási vagy bérleti költségekkel kapcsolatos kiadásokból eredő nehézségek kiküszöbölésére hivatottak a képzési támogatások. E támogatások származhatnak magán-, nemzeti vagy európai forrásból. Az elsőt magánemberek, az általuk meghatározott feltételek szerint nyújtják; a másodikra helyi, regionális vagy állami rendelkezések az irányadók, amelyek alá vannak vetve bizonyos elveknek, mint amilyen az objektivitás vagy egyenlőség elve; a harmadik típusba tartozó támogatások közösségi fellépések által valósulnak meg, amelyek sorában kiemelkednek az 1987‑ben indított Erasmus-programok, melyek jelenleg a Szokratész‑programba és az 1994‑ben a szakmai képzés elősegítése céljából útjára indított Leonardo da Vinci- programba olvadtak.(24)
48. R. Morgan és I. Bucher ügyének tárgyát a nemzeti jogszabályok által előírt képzési támogatások képezik, fenntartva, hogy a három finanszírozási rendszer kompatibilis az ezek bármelyike által előírt szabályokkal, mert – mivel általában nem fedeznek valamennyi költséget(25) – gyakran megengedett egyidejű folyósításuk.
VI – A képzési támogatásra és a szabad mozgásra vonatkozó ítélkezési gyakorlat
49. A Verwaltungsgericht Aachen számára adandó válaszok szükségessé teszik az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekben foglalt két tárgykörre vonatkozó ítélkezési gyakorlat vizsgálatát.
A – A képzési támogatások
50. A Bíróság több ízben foglalkozott eltérő jellegű, a tanulmányok megkezdése, folytatása vagy befejezése alkalmával nyújtott képzési támogatásokkal. Az ezidáig meghozott ítéletek tárgyát képező ügyekben a fogadó vagy a származási tagállamhoz címezték a kérelmet, azt követően, hogy az érintett személy elköltözött, míg R. Morgan és I. Bucher anélkül fordultak kérelmükkel származási országukhoz, hogy azt elhagyták volna. Noha, amint azt a benyújtott észrevételek nagy része kiemeli, ez a körülmény kizárja, hogy a német állampolgárok és a többi közösségi tagállam állampolgárai közötti egyenlőtlen bánásmód megállapítható legyen, ezáltal kizárja a fennálló, erre vonatkozó ítélkezési gyakorlat alkalmazását, ugyanakkor nem akadályozza meg, hogy felidézzük a tárgyra vonatkozó, esetleg hasznosnak bizonyuló megállapításokat.
51. A jelen ügyben felmerült kérdésekhez hasonló szempontokat tárgyaló ítéletek közül ki kell emelni Grzelczyk‑ügyben,(26) D’Hoop‑ügyben(27) és Bidar‑ügyben(28) hozott ítéleteket, amelyek egyebekben az uniós polgársággal foglalkoznak, hasznos adalékul szolgálva.
52. Korábban a Gravier‑ügyben(29) hozott ítéletben megállapítást nyert, hogy a szakképzéshez való hozzáférés feltételeként hozzájárulás, beiratkozási díj vagy tandíj előírása az olyan hallgatók számára, akik más tagállamok állampolgárai, a Szerződés 7. cikkével ellentétes állampolgárságon alapuló megkülönböztetésnek minősül (26. pont). Ugyanezen összefüggésben a Blaizot és társai ügyben hozott ítélet(30) egyenlőtlenségnek ítélte a „kiegészítő beiratkozási díj kiszabás[át] az e tanulmányok folytatása érdekében beiratkozni kívánó hallgatókra, akik más tagállamok állampolgárai”, mivel „az állatorvos-tudományi egyetemi tanulmányok a szakképzés fogalmába tartoznak” (24. pont).
53. Ez az elmélet nem sokkal később pontosítást nyert a Lair‑ügyben(31) és a Brown‑ügyben(32) hozott ítéletekben, amelyek különbséget tesznek azon támogatások között, amelyek célja „az oktatáshoz való hozzáféréshez megkövetelt beiratkozási vagy egyéb költségek, különösen a tandíj fedezése”, valamint „a megélhetéshez és a képzéshez nyújtott támogatások” között, és kimondják, hogy csak az előbbiek tartoznak a Szerződés hatálya alá (a Lair‑ügyben hozott ítélet 14–16. pontja és a Brown‑ügyben hozott ítélet 17–19. pontja). Az Európai Unióról szóló szerződés új elemei(33) és a 93/96 irányelv elfogadása, amint az a Grzelczyk‑ügyben hozott ítéletből látható, e különbségtétel feladásához vezettek.
1. A Grzelczyk-ítélet
54. R. Grzelczyk, francia állampolgár, testnevelési tanulmányokat folytatott a Louvain-la-Neuve‑i Katolikus Egyetemen (Belgium), és maga fizette képzési, valamint lakhatási költségeit. A negyedik és egyben utolsó évének megkezdésekor létfenntartási támogatás (ún. „minimex”) – a minimális létfenntartáshoz szükséges megélhetési támogatás – iránti kérelmet nyújtott be, amelyet elutasítottak arra való hivatkozással, hogy nem belga állampolgár.
55. A Bíróság emlékeztetett rá, hogy a 249/83. sz. Hoeckx‑ügyben(34) hozott ítéletben a minimexet „az 1612/68 rendelet értelmében szociális kedvezménynek” minősítette(35) (27. pont); továbbá felhívta a figyelmet az alkalmazandó nemzeti szabályozásban történt változásokra (28. pont), amelynek értelmében egy belga állampolgárságú hallgató, aki az 1612/68 rendelet értelmében nem minősül munkavállalónak, és körülményei megegyeznek R. Grzelczyk körülményeivel, megfelel a minimex megszerzéséhez szükséges feltételeknek, miáltal megállapította, hogy „megkülönböztetésről van szó, amelynek kizárólag az állampolgárság az alapja (29. pont), amely „főszabály szerint” ellentétes az EK‑Szerződés 6. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 12. cikk), „együttesen értelmezve azt, alkalmazási körének értékelése céljából, a Szerződés uniós polgárságra vonatkozó rendelkezéseivel” (30. cikk).
56. Az említett uniós polgárságra vonatkozó megállapításokat (31–33. pont), valamint a Lair‑ügyben és Brown‑ügyben hozott ítéletek felidézését (34. és 35. pont) követően a Bíróság kimondta „a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog” tekintetében történő megkülönböztetés tilalmát, amelyet a 93/96 irányelv a megfelelő anyagi fedezet megkövetelésével korlátoz, és rámutatott, hogy ez az irányelv eltér a 90/364 és 90/365 irányelvtől, „a diákok tartózkodásának sajátosságai közötti eltérésre” tekintettel,(36) (37–44. pont), valamint e helyzetek változékonyságát is kiemelte (45. pont).
2. A D’Hoop-ítélet
57. A belga állampolgárságú M‑N. D’Hoop Franciaországban szerezte meg a középfokú tanulmányok befejezését tanúsító oklevelét, amelyet származási országának, amely országban egyetemi tanulmányait megkezdte, hatóságai elismertek. Ezt követően olyan áthidaló járadékot – egyfajta gazdasági támogatást – igényelt, amely az első állásukat kereső fiatalok foglalkoztatását segíti elő. E támogatást megtagadták tőle, mivel középfokú tanulmányait nem belga gimnáziumban végezte.
58. Noha az áthidaló támogatás az 1612/68 rendelet értelmében szociális kedvezménynek minősül,(37) az adott ügy körülményei kizárták ezen rendelet, valamint az EK 48. cikk jelen ügyre történő alkalmazását (17–20. pont), miáltal a Bíróság okfejtésének középpontjába az uniós polgárságra vonatkozó rendelkezéseket állította, amelyeket ratione temporis alkalmazandóknak minősített (23–26. pont), amelyek értelmében nem összeegyeztethető a szabad mozgás jogával, hogy „az Európai Unió valamely polgára az állampolgársága szerinti tagállamban kedvezőtlenebb bánásmódban részesül annál, mint amely akkor illetné meg, ha nem élt volna a Szerződés által a mozgás területén biztosított szabadságokkal” (30. és 31. pont), amely megállapítás különösen nagy jelentőséggel bír „az oktatás területén” (32. pont).
59. A fentiek alapján a Bíróság kimondta, hogy különböző bánásmódban részesültek az „olyan belga állampolgárok, akik középfokú tanulmányaikat teljes egészében Belgiumban végezték”, valamint azok, akik „szabad mozgáshoz kapcsolódó jogukat gyakorolva, bizonyítványukat […] egy másik tagállamban szerezték meg” (33. pont), akiket tehát kedvezőtlenebb bánásmódban részesülnek (34. pont). Mindazonáltal a megkülönböztetés alapulhat az érintett személyek állampolgárságától független objektív megfontolásokon, amelyek arányosak a nemzeti jog által elérni kívánt jogszerű céllal, ugyanakkor – noha a vizsgált esetben a Bíróság kimondta, hogy jogos „a nemzeti jogalkotó részéről az a törekvés, hogy megbizonyosodjon a járadék kérelmezői és a földrajzi munkaerőpiac közötti valós kapcsolat fennállásáról” – a középfokú tanulmányok befejezését tanúsító oklevél megszerzésének helyére vonatkozó egyedüli feltétel „túlzottan általános és kizárólagos jellegű”(36–39. pont).
3. A Bidar-ítélet
60. D. Bidar, francia állampolgár az Egyesült Királyságba költözött, és ott fejezte be középiskolai tanulmányait. Felsőfokú tanulmányai megkezdéséhez támogatásért fordult a London Borough of Ealinghez, amely támogatást nyújtott számára tandíja fedezéséhez, ugyanakkor a megélhetési költségekhez diákhitel formájában nyújtandó pénzügyi támogatás iránti kérelmét elutasította azzal az indokkal, hogy az Egyesült Királyságban nem „telepedett le”.
61. A Bíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a támogatás nyújtásának megtagadása ellentétes‑e a Szerződéssel és különösen annak 12. cikkével, e célból emlékeztetett e rendelkezésre, valamint az EK 18. cikkre vonatkozó ítélkezési gyakorlatra, továbbá az ítélkezési gyakorlat és a közösségi jog fejlődésére (28–41. pont), és kimondta, hogy a valamely másik tagállamban jogszerűen tartózkodó uniós állampolgár jogi helyzete – a diákoknak megélhetési költségeik fedezése céljából támogatott hitel vagy ösztöndíj formájában nyújtott támogatás odaítélése vonatkozásában – az EK 12. cikk első bekezdésének hatálya alá tartozik (42. pont), ami megerősítést nyer a 2004/38 irányelv fényében is (43. pont).
62. A továbbiakban a Bíróság az EK 18. cikkben foglalt fenntartásokat vizsgálta, amely a Szerződés, valamint az azt végrehajtó rendelkezésekben, köztük a 93/96 irányelvben meghatározott korlátozásokra utal, amelynek 3. cikke kizárja, hogy szociális ösztöndíjat nyújtsanak a tartózkodási joggal rendelkező diákok számára (44. pont). A Bíróság úgy ítélte meg, a Grzelczyk‑ügyben hozott ítélettel összhangban, hogy az, hogy nem alapítható megélhetési támogatás kifizetése iránti jogosultság erre az irányelvre (45. pont), nem akadályozza meg az EK 12. cikkre történő hivatkozást (46. pont).
63. Miután a Bíróság elismerte az EK 12. cikk alkalmazhatóságát, a támogatás nyújtása feltételeinek objektivitására vonatkozó kérdést vizsgálta. Úgy vélte, hogy a jogszabály által az Egyesült Királyságban történő „letelepedettségre” vonatkozóan előírt követelmények „elsősorban a többi tagállam állampolgárait érinthetik hátrányosan”, hiszen „az ország saját állampolgárai könnyebben teljesíthetik” e feltételeket (50–53. pont). Ugyanakkor az ilyen eltérő bánásmód igazolható az olyan diákok javára, „akik bizonyos fokig beilleszkedtek ezen állam társadalmába” (54–57. pont), amihez elegendő annak bizonyítása, hogy a szóban forgó diák „egy meghatározott időszakban a fogadó tagállamban tartózkodott” (59. pont), „mivel helyzete nem összehasonlítható […] az áthidaló támogatás igénylőjének vagy az álláskeresési juttatás igénylőjének helyzetével (58. pont)”. A fentiekből az következik, hogy a vonatkozó brit jogszabályok ellentétesek az EK 12. cikkel (60–63. pont).
B – A szabad mozgás
64. A Bíróságnak mind gyakrabban kell az uniós polgárság és a hozzá kapcsolódó jogosultságok körvonalait meghatároznia.
65. A Grzelczyk‑ügyben hozott ítélet kimondta az uniós polgárság jelentőségét, melynek célja, hogy „a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen” (31. pont),(38) amely még nagyobb súlyt nyert az EK 12. cikkben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalma által, és amelyre a Martínez Sala ügyben hozott ítélet(39) nyomán az Európai Unió bármely polgára, minden, „a közösségi jog ratione materiae alkalmazási körébe eső helyzetben” hivatkozhat (63. pont), anélkül ugyanakkor, hogy ezt ki lehetne terjeszteni tisztán belső helyzetekre.(40)
66. A vizsgált helyzetek között szerepelnek az alapvető szabadságok, így a mozgás és tartózkodás szabadsága gyakorlásával kapcsolatos helyzetek.(41) Ebből következik, hogy az egyenlő bánásmódra és a szabad mozgásra több ízben is együttesen hivatkoznak akár a fogadó állammal szemben – a Grzelczyk- és Bidar‑ügyben hozott ítélet –, akár a származási állammal – a D’Hoop‑ügyben hozott ítélet –, ez utóbbi esetben olyan szabályozás összeegyeztethetetlensége folytán, amely hátrányos helyzetbe hozza azon állampolgárokat, akik éltek jogaikkal.(42)
67. A hátrányos megkülönböztetés tilalmára és a szabad mozgásra történő együttes hivatkozás nem fosztja meg ezen elveket alapvető jellegüktől, amelyek önállóan is vizsgálhatóak.(43) Így a Baumbast és R. ügyben hozott ítéletben(44) a Bíróság kimondta az EK 18. cikk közvetlen hatályát,(45) tekintettel arra, hogy „a Szerződés egyértelmű és pontos rendelkezéséről van szó (84. pont),(46) mivel a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz – és tartózkodáshoz – való jog „az uniós polgársághoz kapcsolódó központi jog”.(47)
68. A Grzelczyk‑ügyben hozott ítélet ugyancsak emlékeztetett arra, hogy az említett szabadságok korlátozásokkal kerültek megállapításra (37. pont), amelyek elsősorban magából a Szerződésből és annak végrehajtási rendelkezéseiből erednek, következésképpen speciális norma megléte esetén az helyettesíti az EK 18. cikket;(48) a többi esetben az olyan megszorítások, mint például a személynek az állammal fennálló valós kapcsolatának követelménye,(49) attól függ, hogy e megszorítások objektívek, az állampolgárságtól függetlenek és arányosak legyenek.(50)
VII – A valamely másik tagállamban folytatott képzés vonatkozásában nyújtott támogatás főbb jellemzői
69. A Bíróság jelen jogviták vonatkozásában legfontosabb ítéleteinek vizsgálatát követően érdemes megvizsgálni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések mögött húzódó további szempontokat, amelyek kijelölik azok jogi határait: a külföldi képzés tekintetében nyújtott támogatás természete és jellemzői (A); a szabad mozgásra történő hivatkozás lehetősége jelen ügyben (B); valamint a szolgáltatásnyújtás szabadságának hatása (C).
A – A külföldi képzés vonatkozásában nyújtott támogatások jellemzése
70. Amint arra fentebb utaltam, a képzési támogatások igen különbözőek, mivel céljuk mindenfajta felmerülő nehézség kiküszöbölése. Így bizonyos támogatások, melyek a beiratkozási költségeket vagy a tandíj havi részleteit fedezik, közvetlen kapcsolatban állnak a képzéssel, míg más támogatások, közvetett módon enyhítik a könyvek vagy egyéb tanszerek megvásárlásából, közlekedésből vagy fenntartási költségekből eredő terheket.
71. Általános jelleggel képzési támogatásnak tekinthetők mindazon támogatások, amelyeket tanulmányi, kulturális, szakmai vagy tudományos előmenetelük, vagy akár akadémiai szintű elismerésük céljából tanulmányokat megkezdeni vagy folytatni szándékozó személyek részére nyújtanak.
72. A közigazgatás e területen kifejtett tevékenységének jellege vita tárgyát képezte, főként azon kérdés tekintetében, hogy az a közszolgáltatás vagy az ösztönző politika körébe tartozik‑e. Az első esetben a hatóságok az egyének számára nyújtanak szolgáltatást; a második esetben viszont ösztönzik őket, hogy a köz javára folytassák saját tevékenységüket.(51)
73. A megoldás az adott támogatás jellegétől függ, amelyet ezen támogatás rendeltetésének és céljának fényében kell vizsgálni. A kötelező oktatás szintjén a hatóságok egy bizonyos szintű képzést nyújtanak az állampolgárok számára, miáltal az ilyen jellegű támogatásban hangsúlyos a szolgáltatási összetevő.
74. A felsőbb szintű oktatásban ugyanakkor az illetékes nemzeti szervek feladata már nem az oktatáshoz való jognak, hanem e jog egyenlő gyakorlásának a biztosítása, a gazdasági alapú megkülönböztetés kiküszöbölése által; céljuk továbbá ismereteik körének szélesítésére ösztönözni az embereket, és lehetővé tenni az igénylők számára, hogy azt tanulhassák, amit választottak, vagy azt, ami a társadalom számára a legmegfelelőbb. E célból ösztönzési technikákat alkalmaznak közvetlen eszközök – például ösztöndíj – és közvetett eszközök – a beiratkozási díj alóli mentesítés – által, így a szolgáltatási összetevő háttérbe szorul.
75. Ehhez újabb tényezők társulnak, ha a diák saját országához fordul a tanulmányainak külföldön történő folytatásából eredő – mindenekelőtt gazdasági jellegű – nehézségeinek orvoslása céljából. A már idézett fogalmak – a mobilitás és a szabad mozgás – így újabb speciális, határon átívelő, európai dimenzióban jelennek meg.
76. A származási állam által nyújtott ösztöndíjat nem lehet „exportálni” a fogadó államba, és – a Bizottság álláspontjával ellentétben – az előbbi nem is támogatja a szabad mozgást. Minden támogatás meghatározott feltételek között kerül nyújtásra, így egy bizonyos ország területén való képzéshez nyújtott támogatás nem vihető át más kurzusokra vagy más képzési helyre, kivéve ha az ilyen módosításra irányadó rendelkezések ezt előírják. Mindazonáltal, ami a külföldi képzésre vonatkozó támogatást illeti, az export a dolog jellegéből következik, mivel az ilyen támogatást valamely más államban felmerülő általános költségek fedezése céljából kérik.
77. Következésképpen, mivel ezen külföldi tanulást lehetővé tevő támogatások előnyt hoznak létre, ezek tekintetében az állam kiterjedtebb diszkrecionális jogkörrel rendelkezik, mint az olyan, szolgáltatási jellegű támogatások esetében, amelynek nemzetközi vonatkozása is van.
78. Ez a jelleg kizárja a lakhelyváltoztatás esetén történő adózásra vonatkozó ítélkezési gyakorlat átvételét, amely kimondja, hogy „az EK‑Szerződés az uniós polgár számára nem biztosítja, hogy tevékenységének más tagállamba való áthelyezése, mint amelyben addig lakott, semleges az adóztatás vonatkozásában”.(52) E helyzetek nem hasonlíthatóak az alapügyek tárgyát képező helyzetekhez, mivel – túl azon, hogy eltérő célkitűzés elérésére irányulnak – az első esetben az Államkincstárat megillető járulék megfizetésének kötelezettségéről, míg a második esetben egy összegnek az ugyanezen szerv által történő folyósításáról van szó.
B – A szabad mozgás jogára történő hivatkozás lehetősége
79. A Bíróság előtt benyújtott több írásbeli észrevétel is megállapítja, hogy az Európai Unió nem rendelkezik hatáskörrel a tagállamok által nyújtott képzési támogatások terén. Ezek szerint, mivel a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérdésekben foglalt tényhelyzetek nem közösségi tárgykörre vonatkoznak, az EK 18. cikkben foglalt jogok tekintetükben nem irányadóak, és a kérdést előterjesztő bíróság számára nem kell választ adni, ugyanis R. Morgan és I. Bucher ügyeit a német rendelkezések alapján kell elbírálni.
80. Nem osztom ezt az érvelést. Ezt cáfolandó, elegendő néhány rövid kiegészítő megjegyzést tenni a szűk értelemben vett szabad mozgás és az oktatás tárgyában fennálló hatáskörök vonatkozásában.
1. A szabad mozgás alkalmazási köre
81. Mindenekelőtt, a polgárok saját tagállamukkal szemben hivatkozhatnak azon, a közösségi jogrend által biztosított jogukra, hogy szabadon mozogjanak a Közösségen belül. Az EK 17. cikk egyértelműen kimondja, hogy Uniós polgár mindenki, „aki valamely tagállam állampolgára”,(53) és megilletik az e jogálláshoz kapcsolódó jogok.(54)
82. Korábbi indítványaimban már alkalmam nyílt kifejteni álláspontomat a szabad mozgás autonómiája tekintetében. Megismétlem, hogy „az uniós polgárság létrehozása, amelyből a jogosultak tagállamok területén való szabad mozgása következik, jelentős minőségi előrelépést jelent, ugyanis az említett szabadságot elválasztotta annak funkcionális és intézményi elemeitől (a gazdasági tevékenységgel való kapcsolat vagy a belső piac elérése), és azt egy sajátos, önálló joggá emelte, amely elválaszthatatlan az Unió polgárainak politikai státuszától”(55).
83. A fenti pontokban hivatkozott Tas‑Hagen és Tas ügyben nem sokkal ezelőtt hozott ítélet átvette ezt az elméletet annak meghatározása során, hogy az EK 18. cikkre történő hivatkozáshoz a szabad mozgás jogának gyakorlásán túl szükséges‑e, hogy közösségi hatáskör alá tartozó tárgykör legyen érintve.
84. A holland állampolgárságú K. Tas-Hagen és R‑A. Tas a háború polgári áldozatainak járó juttatás iránti kérelmet nyújtott be a holland hatóságokhoz, amelyek ezt elutasították azzal az indokkal, hogy a kérelem benyújtásának idején az igénylők Spanyolországban éltek.
85. Kokott főtanácsnok fenti ügyre vonatkozó indítványának 27–43. pontjában meggyőző módon bemutatta, hogy legfeljebb „kiegészítő szempont” lehet az adott ügy megítélése során az, hogy az igényelt juttatás a közösségi jog hatálya alá tartozik, vagy célkitűzéseinek megvalósítására irányul, ezek azonban nem kötelező feltételei az EK 18. cikk alkalmazásának.
86. A Bíróság ítéletében ezt az irányt követte, és elismerte, hogy a közösségi jog fejlődésének jelenlegi szakaszában az igényelt juttatás „a tagállamok hatáskörébe tartozik” (21. pont), ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a tagállamoknak e hatáskört „a Szerződésnek a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás minden uniós polgár számára elismert szabadságára vonatkozó rendelkezései tiszteletben tartása mellett kell” gyakorolniuk (22. pont). A Bíróság hozzátette, hogy noha az uniós polgárságnak nem célja a Szerződés alkalmazási körének kiterjesztése belső helyzetekre, ugyanakkor, mivel valamely, a közösségi jogrend által elismert jog gyakorlása hatással van a nemzeti szabályozás szerinti juttatás elnyeréséhez való jogra, az ilyen helyzetet nem lehet tisztán belsőnek és a közösségi joghoz egyáltalán nem kapcsolódónak tekinteni (28. pont).
87. Ezt az ítélkezési gyakorlatot ugyanakkor nem lehet azon esetekre korlátozni, amikor megvalósult a szabad mozgás, hiszen egyaránt alkalmazandó olyan esetekre, amikor a szabad mozgást akadályozták vagy visszatartották, például valamely más tagállamban folytatott képzésre vonatkozó támogatás esetén, amikor az EK 18. cikk alkalmazásához megkövetelt közösségi kapcsolat egyértelműen jelen van.
88. Az európai jognak tiszteletben kell tartania a tagállamoknak a külföldi képzésre vonatkozó támogatás területén folytatott politikáját, ugyanakkor – amennyiben valamely tagállam ilyen támogatás nyújtása mellett dönt – a közösségi jognak biztosítania kell, hogy az ennek elnyerésére előírt feltételek ne korlátozzák szükségtelenül a szabad mozgást.
2. Az oktatásra vonatkozó hatáskörök
89. A Közösség hozzájárul a minőségi oktatáshoz és szakképzéshez (EK 3. cikk, (1) bekezdés, q) pont) a tagállamok közötti együttműködés ösztönzésével és szükség esetén tevékenységük támogatásával és kiegészítésével, ugyanakkor teljes mértékben tiszteletben tartja a tagállamoknak az oktatás tartalmára és szervezeti felépítésére vonatkozó hatáskörét (EK 149. cikk, (1) bekezdés), ösztönzi továbbá „a diákok mobilitását”, és előmozdítja „az oktatási intézmények közötti együttműködést” (EK 149. cikk, (2) bekezdés). A közösségi fellépések célkitűzései elérésének jogi eszközei az „ösztönző intézkedések”, kizárva azonban a tagállamok rendelkezéseinek bármilyen összehangolását; valamint az „ajánlások” (EK 149. cikk, (4) bekezdés).(56)
90. Ezen útmutatások alapján úgy vélem, a Közösség tagállamai kizárólagos hatáskörrel rendelkeznek az oktatás alapvető szempontjainak szabályozása terén, azonban ez nem jelenti az oktatás valamennyi területét.
91. Az oktatásban együtthat néhány olyan tényező, amely annak lényegi magvát képezi, ilyenek például a tantervek vagy az oktatási rendszer felépítése, amelynek meghatározása, pontosítása és kijelölése a nemzeti jogalkotó feladata; a közösségi intézmények pusztán iránymutató és ösztönző feladatot látnak el. Ebben az összefüggésben az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. cikke kimondja, hogy „[mindenkinek joga van az oktatáshoz, valamint a szakképzésben és a továbbképzésben való részvételhez” ((1) bekezdés), hogy ez a jog „magában foglalja a kötelező oktatásban való ingyenes részvétel lehetőségét” ((2) bekezdés), és meghagyja az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát, valamint a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak ((3) bekezdés).(57)
92. Ugyanakkor vannak olyan másodlagos szempontok, amelyek a közösségi szabadságokhoz és elvekhez különféle módon kapcsolódnak. Így például a tanulmányok megkezdéséhez vagy folytatásához nyújtott támogatások lehetővé teszik a diákok számára a munkavégzéshez szükséges technikai ismereteik, képességeik és tudásuk elmélyítését, anélkül hogy közvetlen kapcsolatban állnának az oktatás már említett lényegi magvával. Ezekben az esetekben az európai jogrend nagyobb súllyal avatkozik be.
93. Nem osztom az osztrák kormány álláspontját, miszerint az ösztöndíjak az oktatás tartalmát képezik, mert ennek körébe a tantervek, a tantárgyak és az általuk érintett kérdéskörök, továbbá az elsajátításukhoz szükséges ismeretek és módszerek tartoznak. E támogatások nem tartoznak az oktatási rendszer felépítése alá sem, amely a tárgyi és személyi forrásokra, továbbá az ezek közötti feladatmegosztásra vonatkozik, a tagállamokra „az oktatási rendszer megőrzését vagy fejlesztését” róva.(58)
94. A Bíróság az EK‑Szerződés alkalmazási körébe tartozónak ismerte el a szakképzéshez való hozzáférés feltételeit,(59) és ilyen szakképzésnek minősítette „mind a felsőfokú, mind pedig az egyetemi tanulmányok[at]”.(60)
95. A diákoknak nyújtott támogatások hozzájárulnak az olyan, általában gazdasági természetű akadályok elmozdításához, amelyek egy képzési szint elvégzésének útjában állnak, és mint ilyenek, a „hozzáférés feltételei” körébe tartoznak, ami érvényes arra az esetre is, ha a cél nem a képzés megkezdése, hanem folytatása.
96. Következésképpen a képzési támogatások szabályozása nem kizárólag a nemzeti jogalkotók kezében van, mivel a közösségi rendelkezések átitatják azt az integráció szellemével.(61) Mindazonáltal, még ha e szabályozási terület teljes egészében az oktatás tárgykörére vonatkozó nemzeti hatáskör alá tartozna is, mindenképpen tiszteletben kellene tartania a közösségi jogot,(62) betartva annak alapelveit, mint amilyen a szabad mozgás.
C – A szolgáltatásnyújtás szabadságának hatása
97. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok, valamint az eljárásban benyújtott észrevételek az európai polgárok szabad mozgásának nézőpontjából vizsgálták az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket, az alapeljárás felpereseinek helyzetéből indulva ki. Mindazonáltal úgy vélem, van egy másik tényező is, amelyet tekintetbe kell venni.
98. Ugyanis R. Morgan és I. Bucher esetében azok az akadályok, amelyek a származási országon kívüli kurzusok látogatásának útjában állnak, azontúl, hogy korlátozzák az érdekelt diákok választási lehetőségeit, általánosságban is kihatnak a letelepedés szabadságára, mivel csökkentik egy ország lehetőségét arra, hogy külföldi diákokat vonzzon.
99. A létrejött helyzet hasonló a magát egy külföldi klinikán kezeltetni kívánó beteg helyzetéhez. A Bíróság kimondta, hogy a gyógyászati szolgáltatásnyújtás szabadságába beletartozik egyrészt a szolgáltatás címzettjeinek azon szabadsága, hogy e szolgáltatások igénybevétele céljából más tagállamba utazzanak,(63) másrészt a díjazás ellenében nyújtott orvosi ellátások.(64)
100. Noha az oktatással kapcsolatos szolgáltatások eltérnek az egészségügyi szolgáltatásoktól, mindazonáltal az EK 49. és azt követő cikkek alkalmazása tekintetében felhozott érvek e területre is vonatkoztathatók, anélkül hogy a szolgáltatások különleges jellege kivonná azokat a Szerződés rendelkezéseinek alkalmazási köréből.(65) Mivel az egyetemek díjazás ellenében kínálnak oktatást, bármely akadályt, amely a kurzusok látogatása előtt áll, ezen közösségi szabadság korlátozásának kell tekinteni.
101. A díjazás az EK 50. cikk értelmében a szolgáltatás fogalmának elengedhetetlen tényezője, és jelen ügyben nincs semmi kétely ezen tényező megléte felől, mivel az érdekelt diáknak általában beiratkozási díjat vagy havi tandíjrészleteket kell fizetnie, vagyis az oktatás általában csak alapfokon ingyenes. A néhány elszigetelt esetet kivételesnek kell tekintenünk, és azok nem változtatnak a fenti megállapításon.
102. Az EK 49. cikk alkalmazható tehát, amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseit azon oktatási intézmények nézőpontjából értelmezzük, amelyekben az érdekelt diákok tanulni kívánnak, elismerve ugyanakkor számukra mint uniós polgárok számára a szabad mozgáshoz való jogot, amely az ítélkezési gyakorlat értelmében az EK 39., EK 43. és EK 49. cikkben foglalt különös rendelkezések hiányában alkalmazandó.(66)
103. Mindazonáltal a Verwaltungsgericht Aachen által feltett kérdéseknek a szolgáltatásnyújtás szabadsága szempontjából történő vizsgálatához a külföldi oktatási intézményekre vonatkozó olyan információkra van szükség, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésünkre.(67)
VIII – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata
A – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés
104. A fenti magyarázatok egyértelművé teszik, hogy R. Morgant és I. Buchert, az Unió bármely polgárához hasonlóan, megilleti az a jog, hogy származási országából egy másik tagállamba költözzön tanulás céljából.
105. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett, a két alapügy vonatkozásában közös első kérdés arra keresi a választ, hogy a szabad mozgás akadályoz‑e valamely tagállamot abban, hogy megtagadja a képzési támogatás nyújtását valamely más tagállamban folytatott teljes képzésre vonatkozóan azzal az indokolással, hogy a képzés nem a származási országban legalább egy éven át végzett tanulmányok folytatását képezi (a BAföG 5. §‑a (2) bekezdésének 3. pontja). Azt kell tehát meghatározni, hogy a fent hivatkozott alapvető szabadság valóban korlátozásra került‑e, továbbá meg kell vizsgálni – a fent bemutatottak szerint –, hogy ezen korlátozás igazolt és arányos‑e.
1. A korlátozás fennállása
106. A BAföG nem tiltja, hogy az érdekelt személy az Unió valamely másik tagállamában vegyen részt képzésben, ám a támogatást ahhoz a feltételhez köti, hogy e képzés egy német oktatási intézményben legalább egy éven át végzett tanulmányok folytatását képezze. Ez a feltétel két alapvető problémát vet fel.
107. Először is e feltétel nem vesz tudomást az oktatás területén fennálló, az EK 149. cikk és EK 150. cikk által a tagállamok számára fenntartott hatáskörökből eredő különbségekről, abban az értelemben, hogy harmonizáció hiányában az oktatás tárgyát képező ismeretek nem azonosak valamennyi intézményben. Az előírt folyamatosság korlátozza a választást, mert visszatartja az érdekeltet attól, hogy a választott országban elkezdjen bizonyos képzést. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatok rámutatnak arra, hogy egyes szakterületeknek nincs megfelelőjük Németországban, és ilyen esetben az érdekeltnek választania kell a folytatni kívánt tanulmányok és a támogatás között,(68) amely álláspontot az olasz kormány is osztja.(69)
108. Másodsorban a valamely meghatározott intézményben eltöltött egy év folyamán a diák személyes, anyagi és más jellegű jellegű kapcsolatokat létesít, amelyek megnehezítik a távozást, mivel a kényelem azt mondatja vele, hogy maradjon ott, ahol megtelepedett, és ahol kezdeti tapasztalatokat szerzett.
109. Ezek a tényezők, amint azt az előterjesztő bíróság megjegyzi, visszatartják a diákot attól, hogy valamely másik közösségi tagállamban található egyetemre iratkozzon be teljes képzés céljából, hiszen le kell mondania azokról a gazdasági előnyökről, amelyeket olyan, azonos helyzetben található diákok számára nyújtanak, akik tanulmányaikat teljes egészében belföldön végzik.
110. A fentiek alapján megállapítható a diákok azon szabadságának korlátozása, hogy származási országukon kívüli oktatási intézményben tanuljanak.
2. A korlátozás igazolása és arányos volta
111. Hollandia és Finnország úgy vélik, hogy ha megállapítást nyer is az EK 18. cikkben foglalt jogok korlátozása, e korlátozás jogszerű cél elérésére irányul, amely nem más, mint annak elkerülése, hogy indokolatlan gazdasági teher nehezedjék az adott államra, míg annak értékelése, hogy a szóban forgó rendelkezés arányos‑e, a nemzeti bíróság feladata.
112. Úgy vélem, a Bíróságnak nem kell ezen álláspontot elfogadnia, és kivonnia magát a vizsgálat alól, mivel kellő információval rendelkezik ahhoz, hogy kimerítő megoldással szolgáljon, amely, egyébiránt, megelőzi a további előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket.(70)
113. Az Unió valamely államában folytatott képzés támogatásának korlátozására két lényegi érvet hoztak fel: egyrészt azt a követelményt, hogy tényleges kapcsolatnak kell fennállnia az érdekelt és származási országa között, másrészt a költségvetési fedezet hiányát.
114. Számomra meglepő az, ahogyan az érintett személy és a támogatást nyújtó ország közötti kapcsolat követelménye megfogalmazást nyer. Nem azért, mert szükségtelennek vélem az adott országból való származás előírását, hanem annak evidenciája folytán, mivel az adott állam saját állampolgára tekintetében követeli meg, hogy kapcsolatban álljon a tantervekkel, aminek semmi köze az ország területéhez. Egyetértek a Verwaltungsgericht Aachen megállapításával, amely szerint a társadalomba való beilleszkedés mértékét bizonyítottnak kell tekinteni, ha a tanulónak valamely más tagállamban folytatott tanulmányai megkezdése előtt az érintett tagállamban volt a szokásos tartózkodási helye, vagy ha lakhelyét kizárólag a képzés időtartamára tette át.(71)
115. Valamely egyén és állam közötti kapcsolatnak a tanulmányok megkezdésekor történő meghatározása számos olyan következménnyel jár, amelyek még nagyobb mértékben veszélyeztetik a szóban forgó alapvető szabadságot, mivel ez a feltétel a tanulmányok kezdeti szakaszának tulajdonít nagyobb jelentőséget, amely nem mutatja kellő módon a beilleszkedés tényleges szintjét, és – a svéd kormány álláspontjával ellentétben – nem is erősíti azt. Léteznek egyéb olyan szempontok, amelyek jobban összeegyeztethetők a szabad mozgással, ilyen például a Finnország által alkalmazott feltétel, miszerint az érintett személynek a külföldi tartózkodást megelőző, összességében ötéves időszak folyamán legalább két évig kell az országban laknia.(72)
116. Ami a pénzügyi természetű igazolást illeti, kétségtelen, hogy az Államkincstár forrásai nem elegendők a társadalom kollektív érdekeinek kielégítéséhez. Ugyanakkor az a feltétel, miszerint a külföldön végzendő tanulmányoknak a legalább egy évig belföldön végzett tanulmányok folytatását kell jelenteniük, véleményem szerint nem felel meg semmiféle gazdasági logikának, amely a támogatásoknak az arra legméltóbb és legrátermettebb diákok számára történő nyújtását indokolná inkább, ily módon biztosítva, hogy a rendelkezésre álló források azok között kerülnek felosztásra, akik alkalmasabbnak tűnnek arra, hogy éljenek a számukra kínált lehetőséggel.(73)
117. Ezen álláspontot nem módosítja a 93/96 irányelvre és a 2004/38 irányelvre(74) történő hivatkozás, mivel ezen irányelvek a diákoknak a fogadó országban való tartózkodását szabályozzák, ami nem képezi tárgyát a jelen alapügyeknek, amelyek nem érintik a származási államtól különböző tagállamba való belépést vagy az ott-tartózkodást.
B – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés
118. Az I. Bucher ügyéhez kapcsolódó előzetes döntéshozatalra utaló határozat kiegészül egy második kérdéssel, amely arra irányul, hogy összeegyeztethető‑e a szabad mozgással az, ha valamely tagállam határon át történő ingázás keretében a képzését egy szomszédos tagállamban folytató állampolgára számára megtagadja a képzési támogatás nyújtását azzal az indokolással, hogy ezen állampolgár a belföldi határ menti helységben csupán képzési célból tartózkodik, és e tartózkodási hely nem állandó lakhelye (a BAföG 5. §‑ának (1) bekezdése).
119. A megelőzőleg valamely belföldi oktatási intézményben eltöltött egy évre vonatkozó szabálytól való eltérés tehát azon diákokra korlátozódik, akik Németország határ menti településein állandó lakhellyel rendelkeznek, ami veszélyezteti a személyek szabad mozgását azon diákok kárára, akik, hogy könnyebben eljuthassanak a szomszéd országban tartott kurzusokra, egy környező településre költöznek.
120. Világos számomra, hogy – amint azt a német kormány kifejti – regionális politikai megfontolások vezethetnek az azon polgárokat ért sérelem kompenzálását célzó intézkedések elfogadásához, akik, amint az olasz kormány bemutatja, néha a puszta véletlennek köszönhetően laknak valamely állam közvetlen közelében, és úgy érzik, hogy a határ jelenléte veszélyezteti azon lehetőségüket, hogy lakhelyükhöz közeli oktatási intézményt válasszanak. Bármely más kategóriába tartozó személyek kizárása nem megengedhető.
121. Az alapügyben elegendő a lakhely által jelentett kapcsolat. Nem vitatom I. Bucher düreni lakhelyének megítélését, ami a nemzeti bíróság feladata, ám e lakhelynek „állandónak” kell lennie. Osztom a Verwaltungsgericht Achen arra vonatkozó kifogását, hogy a szóban forgó személy állandó lakhellyel rendelkezett Németországban, mind a tanulmányok megkezdését megelőzően, mind azok folyamán,(75) ami bizonyítja a nemzeti oktatási rendszerrel fennálló kapcsolatot.
122. Léteznek méltányosabb és ugyanakkor a személyek szabad mozgását kevésbé korlátozó eszközök, például a képzési támogatás kizárólag tanulmányi előmenetel alapján történő nyújtásának lehetősége.
IX – Összegzés
123. A fentiek alapján úgy vélem, hogy Németországot – bármely más tagállamhoz hasonlóan – nem terheli olyan, a közösségi jogból eredő kötelezettség, hogy képzési támogatást nyújtson olyan diákok számára, akik tanulmányaikat külföldön kívánják végezni, mivel széles körű diszkrecionális jogkörrel rendelkezik az ilyen támogatások nyújtása, valamint jelen ügyben a támogatás nyújtása feltételeinek meghatározása tekintetében. Mindazonáltal, amennyiben ilyen támogatást nyújtani kíván, úgy azt kizárólag az uniós jog tiszteletben tartásával teheti.
124. A BAföG 5. §‑a (1) és (2) bekezdésének 3. pontja ilyen támogatások nyújtását szabályozza, és azt azon feltételekhez köti, hogy a képzés legalább egyéves, német oktatási intézményben végzett tanulmányok folytatása legyen, illetve hogy az érintett személy állandó lakhellyel rendelkezzék valamely határ menti településen, amely feltételek nemcsak hogy korlátozzák a diákok szabad mozgását azzal, hogy visszatartják őket ezen szabadság gyakorlásától, de túlzottnak is bizonyulnak az elérni kívánt célkitűzés fényében.
125. A jelen eljárás során benyújtott észrevételek aggodalomnak adnak hangot azon következmények tekintetében, amelyek a fentebb kifejtett elméletből eredhetnek, mert, amint azt Geelhoed főtanácsnok kitűnően megmagyarázza a Hartmann‑ügyre(76) vonatkozó indítványában: „[a] más tagállamba való költözésről szóló bármilyen döntés bizonyos hátrányok vállalásával és előnyök szerzésével jár a tagállamok jogszabályai közötti […] eltérések következtében. A közösségi állampolgárnak döntése meghozatala során mérlegelnie kell ezeket az előnyöket és hátrányokat, de azt nem várhatja el, hogy jogosultsága mindenféle szociális kedvezményre kiterjedjen, amelyet a származási tagállama különböző politikai okokból nyújt. […] [E]z teljes egészében a szóban forgó ellátás természetétől függ. […] Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a lakóhelynek más tagállamba való áthelyezésével a fogadó tagállamban más jogosultsági formák nyílhatnak meg […] [és] ha a tagállamok nem írhatnak elő korlátozásokat azon állampolgáraik számára, akik más tagállamokba kívánnak költözni, arra sem kötelesek, hogy a távozásért megjutalmazzák őket” (86. pont).
126. Ugyanakkor, amennyiben a Bíróság – a Közösség más tagállamában folytatott képzés vonatkozásában nyújtott támogatások különleges jellege ellenére – úgy határozna, hogy az ezen indítvány bevezetésében említett „művész-bíró” szerepét ölti magára, és a fenti megfontolások fényében elismerné az ilyen támogatások európai dimenzióját, számos eszköz állna rendelkezésére az esetlegesen felmerülő nem kívánatos következmények korrigálására és megelőzésére.
127. Először is az ezen támogatásokra vonatkozó nemzeti rendelkezések maguk is érvényes és arányos korlátozásokat tartalmaznak gazdasági szempontok vagy a diákok tanulmányi eredményei vonatkozásában, rendelkeznek az összeférhetetlenségről,(77) és korlátozzák a jogalap nélküli gazdagodást.(78)
128. Másodszor a Bíróság ítélkezési gyakorlata lehetővé teszi a diákok szabad mozgását ösztönző eszközök jogszerű módosítását, miután a Bíróság kimondta, hogy „az ilyen visszaélésekre nem vonatkoznak a kérdéses közösségi rendelkezések”(79).
X – Végkövetkeztetések
129. A fenti megfontolások fényében azt javasolom, hogy a Bíróság a következő választ adja a Verwaltungsgericht Aachen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire:
„Az EK 18. cikkben az uniós polgárok számára biztosított szabad mozgást akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely a valamely más tagállamban folytatott képzésre vonatkozó támogatás nyújtását a) ahhoz a feltételhez köti, hogy a képzés a származási ország oktatási intézményében legalább egy éven át végzett tanulmányok folytatását képezi; b) megtagadja, amennyiben az érintett diák a belföldi határ menti helységben csupán képzési célból tartózkodik.”