PEDRO CRUZ VILLALÒN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. május 19.(1)
C‑447/09. sz. ügy
Reinhard Prigge
Michael Fromm
Volker Lambach
kontra
Deutsche Lufthansa AG
(A Bundesarbeitsgericht [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„A foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód – 2000/78 irányelv – Az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma – A 2. cikk (5) bekezdése – A 4. cikk (1) bekezdése – A 6. cikk (1) bekezdése – Az Alapjogi Charta 21. és 28. cikke – A munkaviszony hatvanéves korban történő megszűnését (»kényszernyugdíjazás«) valamely légitársaság pilótái esetében előíró kollektív szerződés – A légiközlekedés biztonsága –A kollektív tárgyalás autonómiája – Valódi és meghatározó foglalkozási követelmények – Szociálpolitika – Arányosság”
I – Bevezetés
1. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével a Bundesarbeitsgericht (szövetségi munkaügyi bíróság) lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy egy olyan kollektív szerződés, amely repülésbiztonsági okokból valamely légitársaság pilótái munkaviszonyának megszüntetését 60 éves életkorban írja elő, ellentétes‑e a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelvvel,(2) illetve az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével.
2. A jelen ügyben tehát a Bíróságnak alkalma nyílik arra, hogy továbbfejlessze a munkaviszonyok területén az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvére vonatkozó ítélkezési gyakorlatát,(3) ismételten egy olyan kollektív szerződéses záradék tekintetében, amely előírja, hogy a munkaviszony megszűnik, amikor a munkavállaló elér egy nyugdíjhoz közeli adott életkort.(4) Konkrétabban, a bíróságnak ezt az ítélkezési gyakorlatot abból az állapotból kiindulva kell továbbfejlesztenie, amelyben maga rögzítette álláspontját a fent hivatkozott Rosenbladt‑ügyben nemrég hozott ítéletben. A jelen ügyet lényegében két tényező teszi egyedivé. Először is, a munkaviszony megszűnése nem 65 éves életkorban került előírásra (amelyről a Bíróság általánosságban kedvező megállapításokat tett, anélkül, hogy a részletekbe bocsátkoznánk), hanem egy lényegesen korábbi, konkrétan 60 éves életkorban; és, másodsorban, a Bíróság előtt folyó jelen ügyben a tényállás egy adott hivatásra, a pilóták hivatására(5) vonatkozik, amelynek gyakorlása, úgymond, „határidőhöz” kötött (a nemzetközi szabályozás értelmében 65 év). A pilóták hivatása gyakorlásának ezen utóbbi sajátosságából kiindulva azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy vegye figyelembe, hogy a kollektív szerződéskötés biztosítása a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében vett szociálpolitika egyik jogszerű célkitűzése. Ennek ellenére a vitatott konkrét rendelkezés időbeli terjedelmének e rendelkezés arányossága szempontjából végzett vizsgálata arra enged következtetni, hogy e rendelkezés ellentétes az uniós joggal.
II – Jogi háttér
A – A nemzetközi szabályozás
3. 2003. április 15‑én a Joint Aviation Authorities(6) elfogadta a Joint Aviation Requirements – Flight Crew Licensing 1.060a‑t (a továbbiakban: JAR‑FCL 1.060a), amelyek pontos rendelkezéseket tartalmaznak a repülőgép‑vezetői engedélyek jogosultjaira 60 év felett alkalmazandó korlátozások vonatkozásában. Többek között elrendelésre került, hogy 60 és 64 éves kora között a szakszolgálati engedély jogosultja nem gyakorolhatja repülőgép‑vezetői tevékenységét közforgalmi kereskedelmi repülőgépen, kivéve, ha több pilótából álló személyzet tagja, és a többi pilóta 60 évesnél fiatalabb. Másfelől, egy szakszolgálati engedély 65 évesnél idősebb jogosultja nem gyakorolhatja a repülőgép‑vezetői tevékenységet közforgalmi kereskedelmi repülőgépen.
4. A szövetségi közlekedési, építés‑ és lakásügyi minisztérium a Bundesanzeiger 80a. számában 2003. április 29‑én tette közzé e szabályozást.
B – Az uniós jog
1. Az Európai Unió Alapjogi Chartája
5. E Charta 21. cikkének (1) bekezdése szerint „tilos minden megkülönböztetés, így különösen a […] kor […] alapján történő megkülönböztetés”.
6. A Charta 28. cikke úgy rendelkezik, hogy „a munkavállalóknak és a munkaadóknak, illetőleg szervezeteiknek az uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban joguk van arra, hogy megfelelő szinten kollektív tárgyalásokat folytassanak és kollektív szerződéseket kössenek […]”.
2. A 2000/78/EK irányelv
7. A 2000/78 irányelvnek, 1. cikke értelmében, „a célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel”.
8. 2. cikkének (5) bekezdése értelmében ez az irányelv „nem érinti a nemzeti jog által meghatározott olyan intézkedéseket, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság és a közrend fenntartásához, a bűncselekmények megakadályozásához, az egészség védelméhez és mások jogainak és szabadságának a védelméhez szükségesek.”
9. Az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a 2. cikk (1) és (2) bekezdése ellenére (amelyekben meghatározásra kerül az egyenlő bánásmód elve, valamint a közvetett és a közvetlen hátrányos megkülönböztetés) „a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az 1. cikkben említett okokkal kapcsolatos jellemző alapján történő megkülönböztetés nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az érintett foglalkozási tevékenység jellege vagy végrehajtásának feltételrendszere miatt, az ilyen jellemző valódi és meghatározó foglalkozási követelményt kíván meg, feltéve hogy a cél jogszerű, és a követelmény arányos”.
10. Végül, a kifejezetten az életkoron alapuló eltérő bánásmód igazolásának szentelt 6. cikk (1) bekezdése a következőket írja elő:
„A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes [helyesen: jogszerű] cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő‑piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.
Az ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között:
a) a foglalkoztatáshoz és a szakképzéshez történő hozzájutás külön feltételekhez kötését, külön foglalkoztatási és munkafeltételeket, beleértve az elbocsátási és javadalmazási feltételeket, a fiatalok, az idősebb munkavállalók és a tartásra kötelezett személyek szakmai beilleszkedésének elősegítése vagy védelmük biztosítása céljából;
b) a foglalkoztatáshoz vagy bizonyos foglalkoztatáshoz kapcsolódó előnyökhöz való hozzájutás minimumkorhatárhoz, szakmai tapasztalathoz vagy szolgálatban eltöltött időhöz kötését;
c) a felvétel maximális korhatárhoz kötését, amely a kérdéses állás képzési követelményein vagy a nyugdíjazás előtt munkaviszonyban töltött, ésszerű időszakon alapul.”
C – A német jog
1. A részmunkaidős és a határozott idejű foglalkoztatásról szóló törvény
11. A részmunkaidős és a határozott idejű foglalkoztatásról szóló 2000. december 21‑i törvény (Gesetz über Teilzeitarbeit und befristete Arbeitsverträge; a továbbiakban: TzBfG)(7) úgy rendelkezik, hogy akkor jogszerű határozott idejű munkaszerződést kötni, ha ennek objektív indoka áll fenn.
2. Az egyenlő bánásmódról szóló általános törvény
12. A 2000/78 irányelv az egyenlő bánásmódról szóló 2006. augusztus 14‑i általános törvény (Allgemeines Gleichbehandlungsgesetz; a továbbiakban: AGG)(8) elfogadásával került átültetésre a német jogrendbe. E törvény 8. és 10. cikke meglehetősen hűen ismétli meg a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését.
3. A szakszolgálati engedélyek időbeli korlátozására vonatkozó engedélyek
13. Egyfelől a légiközlekedési engedélyezési rendelet (a továbbiakban: LuftVZO)(9) 20. cikkének (2) bekezdése a szakszolgálati engedélyre vonatkozó valamennyi feltétel tekintetében a hajózó személyzetről szóló rendeletre (Verordnung über Luftfahrtpersonal) utal, és párhuzamosan a már hivatkozott JAR‑FCL 1.060‑at a magán‑, a kereskedelmi és a közforgalmi pilóták több tagból álló személyzetére alkalmazandónak írja elő.
14. Másfelől a hajózó személyzetről szóló rendelet 2003. április 15‑i első végrehajtási rendeletének (Durchführungsverordnung zur Verordnung über Luftfahrtpersonal; a továbbiakban: 1. DV LuftPersV)(10) 4. cikke úgy rendelkezik, hogy egy Németországban kiadott kereskedelmi vagy közforgalmi pilóta szakszolgálati engedély jogosultja 60 éves életkorának betöltésétől 65 éves életkorának betöltéséig olyan légi járműveken gyakorolhatja jogosultságát az utasszállító, teher‑ vagy postai közforgalomban, amelyek személyzete legalább egy repülőgép‑vezetőből áll, jóllehet a Németországi Szövetségi Köztársaság területére korlátozva.
4. A kollektív szerződés
15. Végül, az ez ügyben közvetlenül vitatott nemzeti rendelkezés a Deutsche Lufthansa hajózó személyzetére vonatkozó 5a. általános kollektív szerződés (a továbbiakban: 5a. általános kollektív szerződés) 19. cikkének (1) bekezdése, amely az alapügy feleinek munkaviszonyát szabályozza. E 19. cikk 2005. január 14‑én hatályos változata ekképp rendelkezik: „A munkaviszony – a szerződés felmondásának szükségessége nélkül – megszűnik a hatvanadik életév betöltése hónapjának végén. […]”. Ezen időponttól kezdődően az e rendelkezés által érintett pilótákat átmeneti díjazás illeti meg.(11)
16. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a Lufthansa csoport más légitársaságainál a pilótákat a 65. életévükig foglalkoztatják.
III – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdés
17. R. Prigge, M. Fromm és V. Lambach keresetet nyújtott be az Arbeitsgericht Frankfurt am Mainhoz (munkaügyi bíróság) a Deutsche Lufthansa AG légitársaság (a továbbiakban: Deutsche Lufthansa) ellen – amelynél mint pilóták és parancsnokok dolgoztak – ez utóbbinak munkaviszonyuk azon okból történő megszűnését megállapító határozatával szemben, hogy elérték a tekintetükben hatályos 5a. kollektív szerződésben előírt 60 éves életkort. A felperesek úgy ítélik meg, hogy a hivatkozott határozat a 2000/78 irányelvvel és az AGG‑vel ellentétes, életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg.
18. Az Arbeitsgericht elutasította a keresetet, a Landesarbeitsgericht Hessen (munkaügyi felsőbíróság) pedig az ezt követő fellebbezést. Az érdekeltek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a másodfokú ítélettel szemben a Bundesarbeitsgerichthez.
19. Mivel úgy ítélte meg, hogy e jogvita megoldása a 2000/78 irányelv egyes cikkeinek, valamint az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének értelmezésétől függ, a Bundesarbeitsgericht a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelv 2. cikkének (5) bekezdését, 4. cikkének (1) bekezdését és/vagy 6. cikke (1) bekezdésének első mondatát, és/vagy a közösségi jognak az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó általános elvét, hogy azzal ellentétes a nemzeti jog azon szabályozása, amely repülésbiztonsági okokból a pilóták esetében elismeri a kollektív szerződésben rögzített 60 éves korhatárt?”
IV – A Bíróság előtti eljárás
20. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet a Bíróság Hivatalában 2009. november 18‑án vették nyilvántartásba.
21. A Németországi Szövetségi Köztársaság, Írország, a Bizottság és együttes beadványban az alapeljárás kérelmezői (R. Prigge, M. Fromm és V. Lambach) terjesztettek elő írásbeli észrevételeket.
22. Szóbeli észrevételeik ismertetése céljából a 2011. március 8‑i tárgyaláson R. Prigge, M. Fromm és V. Lambach képviselője, a Bizottság, a Németországi Szövetségi Köztársaság és Írország jelent meg.
V – Előzetes megállapítások
23. Mielőtt választ adnánk a Bundesarbeitsgericht által előterjesztett kérdésre, néhány megállapítást célszerű tenni, először is magának a kérdésnek a megfogalmazása tekintetében, ezt követően pedig a szóban forgó hátrányos megkülönböztetés, illetve a kollektív tárgyaláshoz való jognak a jelen ügyre gyakorolt hatása tekintetében.
A – A kérdés megfogalmazásáról
24. Először is egy megjegyzést kell tenni az uniós jog azon két szabályáról, amelynek az értelmezését kérték a nemzeti jog tekintetében: az egyik a másodlagos jog egyik szabálya, a 2000/78 irányelv, a másik pedig az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve, amely az előző alapjául szolgál, és amely a hivatkozott irányelvben „konkretizálódik”.
25. A magasabb rangú szabállyal kezdve először is meg kell állapítani, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés, különösen a munkaviszonyok területén, ténylegesen az uniós jog egyik általános elve. Ez legalább 2005 óta köztudott, amikor is a Bíróság kimondta a fent hivatkozott Mangold‑ügyben hozott ítéletében, ez pedig a jelen ügyben egyáltalán nem vitatott. Ezen időpont óta ugyanis az ítélkezési gyakorlat kifejezetten vagy hallgatólagosan alkalmazta ezt az elvet, gyakorlatilag mindig a 2000/78 irányelvvel kapcsolatban, minden olyan esetben, amikor ezen irányelvre hivatkoztak.
26. Bár a Mangold‑ügyben hozott ítélet meghozatalakor az Európai Unió Alapjogi Chartáját már ünnepélyesen kihirdették, amely tartalmazta az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés kifejezett tilalmát (21. cikk), az csak a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően nyerte el teljes jogi hatályát, elsődleges jogi ranggal, és ezzel együtt a hivatkozott hátrányos megkülönböztetési ok mint az utolsó előtti tiltott hátrányos megkülönböztetés a hivatkozott cikkben szereplők között. Ez véleményem szerint azt jelenti, hogy – mivel ez a tilalom az „írott alkotmány” státuszát szerezte meg – az e hátrányos megkülönböztetést tiltó elv par excellence alapja az uniós jogban a Charta hivatkozott 21. cikke. Az előző megállapítást úgy kell érteni, mint amely nem sérti az EUSZ 6. cikk (1) bekezdése második albekezdésében (az Unió hatásköre) és harmadik albekezdésében (a Charta VII. címe és magyarázatok) foglalt rendelkezéseket (ami egyfelől különösen az EK 13. cikkre, jelenleg EUMSZ 19. cikk, másfelől pedig a Charta 52. cikkére utal). Más szóval, hogy teljességgel érvényes maradjon a Mangold‑ügyben hozott ítéletben tett (és a Kücükdeveci‑ügyben hozott ítéletben(12) megismételt) azon megállapítás, miszerint az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma az uniós jog egyik általános alapelve, „amely különböző nemzetközi megállapodásokból és a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból ered”,(13) ezen elv a „Lisszaboni Chartában” konkretizálódott, ily módon ezen elvnek ezen alapból kiindulva kell kifejtenie lehetőségeit és érvényesülésének korlátait.(14)
27. A másodlagos jogszabályt, a 2000/78 irányelvet illetően e ponton még nem szükséges részletekbe bocsátkozni. Elegendő először is annak megállapítása, hogy az irányelv láthatólag egy olyan jogszabály, amely „létrehozza” az Unió hatáskörét e területen, és amely ebben az értelemben e hatáskörének az Unió keretében történő megvalósulása feltételévé válik. Másodsorban, amint azt a Bíróság már megállapította, az irányelv „konkréttá teszi” az ehhez tartozó jogterületen az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét.(15)
28. A kérdés megfogalmazásának utolsó sajátossága az, hogy magában foglalja azt a fordulatot, miszerint a vitatott szerződéses záradék „repülésbiztonsági okokon” alapul. Meg kell állapítani, hogy e záradék semmiféle pontosítást nem tartalmaz e tekintetben, inkább egy olyan fordulatról van szó, amely azzal magyarázható, hogy ez az az igazolás, amelyet a Bundesarbeitsgericht a hivatkozott rendelkezés objektív indokaként fogadott el, és a kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben keresi arra a választ, hogy az AGG hatálybalépését megelőző ezen ítélkezési gyakorlat összeegyeztethető‑e az uniós joggal.
29. Márpedig lehetséges, hogy a Bíróságnak az ezen szigorú megfogalmazásra szorítkozó válasza – amelyet egyébként a Bizottság javasol – nem elégíti ki annak követelményét, hogy a Bundesarbeitsgericht számára hasznos választ kell adni. Úgy véljük ugyanis, hogy a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a munkaviszonyt idő előtt megszüntető záradék összeegyeztethető‑e az uniós joggal, akár azon indokok alapján, amelyekkel a nemzeti ítélkezési gyakorlat alátámasztotta az ilyen jellegű rendelkezéseket, akár más indokok alapján.
30. A fentiek összességéből következik, hogy a kérdést a következőképpen kell újrafogalmazni:
„Úgy kell‑e értelmezni a Charta 21. cikke fényében értelmezett 2000/78 irányelv 2. cikkének (5) bekezdését, 4. cikkének (1) bekezdését és 6. cikke (1) bekezdésének első mondatát, hogy ezzel ellentétes a pilóták 60 éves korhatárának megállapítása a kollektív szerződésben?”
B – Az életkor mint a hátrányos megkülönböztetés alapja, különös tekintettel a munkaviszonyok területére
31. A hátrányos megkülönböztetés kifejezett tiltása régi eredetű a tagállamok alkotmányos hagyományaiban. A politikai közösség tagjai, és nagyobb általánosságban az emberek, méltóságukban, emberi méltóságukban egyenlők, és ez az emberi méltóság egy bizonyos számú, kezdetben szűk körű, hátrányos megkülönböztetéssel szembeni egyedi tilalomban nyilvánul meg, amelynek előírása az állammal és alkotmányos kultúránkkal áll szoros kapcsolatban.(16) Manapság a Charta 21. cikke az egyenlőségnek a 20. cikkben rögzített általános elve közvetlen folytatásaként mintegy tizenöt tiltott hátrányos megkülönböztetési alapot sorol fel, amelyek között az utolsó előtti az életkor.
32. Az „életkornak” már az e rendelkezésben elfoglalt helye is mutatja, hogy nem a legrégibb vagy egy „klasszikus” hátrányos megkülönböztetés elleni tilalomról van szó. Ez nem azt jelenti ugyanakkor, hogy jelentősége kisebb volna, mint a többi tilalomé. Arra enged azonban következtetni, hogy vitathatatlan újszerűsége egy konszolidációs folyamatban lévő hátrányos megkülönböztetési kritériummá teszi, amely bizonyos szempontból társadalmi és politikai konszenzus kiépülésének a tárgya.
33. Mindenesetre, a rendelkezés önmagában semmiféle „eltérő bánásmóddal” nem jár a különböző hátrányos megkülönböztetési kritériumok tekintetében: mivel ezek közül mindegyik vonatkozásában tilos „minden” hátrányos megkülönböztetés. A különbségek egyebekben nyilvánulnak meg, attól függően, hogy ezek milyen gyakran fordulnak elő az uniós jog éppen aktuális állapotának köszönhetően. Ami mindezen túl számít, hogy heterogenitás uralkodik azon különböző „valóságok” között, amelyek a különböző, hátrányos megkülönböztetéseket tartalmazó fordulatokban nyilvánulnak meg.
34. Ily módon az életkor esetében, ennek jelentőségét már Jacobs főtanácsnok is hangsúlyozta a Lindorfer kontra Tanács ügyben ismertetett indítványában, további megjegyzéseket nem igénylő módon megfogalmazva: „az életkort figyelmen kívül hagyó egyenlő bánásmód számos eltérő szabályt és kivételt ismer, úgymint például a különböző típusú életkori korlátozások, amelyek sokszor jogilag kötelezőek, és amelyeket nemcsak elfogadottnak tekintenek, hanem kedvező hatásúnak, sőt néha szükségesnek is.”(17) Ez kétségtelenül érvényes egy olyan egyedi jogterületre, mint a munkaviszonyok területe. Ily módon egy másik perspektívához jutunk.
35. Az alapjogoknak és az alapelveknek a munkaviszonyok területén való figyelembevétele ugyanis ugyanúgy újszerű jelenség, mint e jogok és elvek horizontális, vagyis a magánszemélyek – amelynek különösen a munkáltatók többsége is minősül – közötti hatálya.(18)
36. A hátrányos megkülönböztetésnek a munkaviszonyok területére vonatkozó tilalmai már régi keletűek mind az elsődleges, mind a másodlagos uniós jogban.(19) Az „életkorra” vonatkozó tilalom a 2000/78 irányelvbe történő beillesztésével fejlődött és vált konkréttá, három másik hátrányos megkülönböztetési kritériummal (vallás vagy meggyőződés, fogyatékosság és szexuális orientáció) együtt.(20)
37. Az irányelv alapvetően egyenlő bánásmódot ír elő e négy kritérium tekintetében. Látni fogjuk ugyanakkor, hogy az életkor esetében miként vezet be egy olyan kategóriát, az eltérő bánásmód bizonyos eseteinek igazolásait (az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése), amely nem létezik sem az egyéb kritériumok tekintetében, sem a másik két irányelvben.
38. Ez a különbség teszi lehetővé, hogy a 2000/78 irányelvnek a kérdést előterjesztő bíróság által a kérdésében kifejezetten említett három rendelkezését két csoportba soroljuk. Így vagy úgy, e három rendelkezés mindegyike negatív módon határozza meg a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének hatályát vagy alkalmazási körét a munkajog területén, ily módon ezekre hivatkozás történhet a vitatott intézkedés igazolása céljából. Ezek terjedelme azonban jelentősen eltér.
39. Az előírások első csoportja, amelybe a 2. cikk (5) bekezdése és a 4. cikk (1) bekezdése tartozik, a hátrányos megkülönböztetés tilalma négy tilalmára vonatkozik a foglalkoztatás és a munkavégzés keretében, amelyek az említett irányelv különös tárgyát képezik. Ezek tehát nemcsak az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma figyelembevételének viszonylagossá tételét teszik lehetővé, hanem a valláson vagy meggyőződésen, a fogyatékosságon vagy a szexuális orientáció alapján történő hátrányos megkülönböztetés tilalmáét is.(21) Ebből következik, hogy az első két esetben hivatkozott indokoknak megalapozottnak kell lenniük. Ily módon a 2. cikk (5) bekezdése olyan nyelvezetet használ, amely némiképp az alapvető jogok korlátozásának nyelvezetére emlékeztet (a Charta 52. cikke), és a 4. cikk (1) bekezdése kiaknázza a két enyhén kétértelmű melléknév, „a valódi és meghatározó” együttes hatását.
40. Ezzel szemben a 6. cikk (1) bekezdése – amely a második a két említett csoport közül – kifejezetten az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetések – a közvetleneket is beleértve – igazolására irányuló előírás. A 6. cikk (1) bekezdése ily módon kiszélesíti az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmától való – mindig pontos, arányos és igazolt – eltérések lehetőségeit. E cikk az irányelv (25) preambulumbekezdésével együtt ezen okot illetően lehetővé teszi egy olyan szóhasználat alkalmazását („igazolható” eltérő bánásmód), amely nehezebben elfogadható, amennyiben például szexuális orientáción vagy etnikai eredeten alapuló hátrányos megkülönböztetésről van szó.
C – A kollektív tárgyalásokhoz való jog
41. Az a körülmény, hogy a vitatott rendelkezés egy kollektív szerződésben szerepel, és a szociális partnerek kollektív tárgyalásokhoz való joga (a Charta 28. cikke) gyakorlásának eredménye, semmiféle hatással nincs a kérdésre, amint az már a korábbi ítélkezési gyakorlatból levezethető volt.(22) Ezen elem a jelen ügy egyéb sajátosságaival együtt arra késztet, hogy figyelembe vegyük e körülmény valamennyi hatását, sokkal nagyobb mértékben, mint amennyire a Bíróság által már megítélt más ügyeket jellemző ténybeli körülmények megkövetelnék. E tekintetben már e ponton előzetes észrevételt kell tenni a kollektív tárgyalásokhoz való jog terjedelmét illetően, a későbbiekre hagyva ennek a jelen ügyre gyakorolt konkrét hatása vizsgálatát.
42. A jelenleg a Charta 28. cikkében szereplő jog a „kollektív tárgyalások autonómiájára” vezethető vissza. Ez az autonómia az egyik kulcseleme az európai munkajog fejődése megértésének, amely körül felépülnek a demokratikus érdekképviseleti rendszerek szabályai, és rögzítésre kerülnek a szakszervezeti szabadság törvényi korlátai.(23) Túl azokon a különbségeken, amelyeket a különböző tagállamok kollektív szerződései mutatnak,(24) a kollektív tárgyalások autonómiája különleges elismerésben részesül a tagállamok jogi hagyományaiban.(25)
43. A kollektív tárgyalások biztosítása tehát feltételezi azon központi szerep elismerését, amelyet a szerződések játszanak a végrehajtásuk természetes közegét alkotó munkaviszonyok szabályozásában, mindig ésszerű egyensúlyt biztosítva e szerződések és a jogszabályok, különösen az uniós jog között. Az ítélkezési gyakorlat tanulmányozása megerősíti, hogy a Bíróság igyekszik biztosítani e kényes egyensúlyt.
44. Ennek megfelelően, a Bíróság megállapította, hogy jogszerű, ha a tagállamok biztosítják, hogy „a szociális partnerek megvalósítsák a valamely, e jogterületre vonatkozó irányelvben kitűzött célokat,” ugyanakkor hozzá is teszi, hogy „ez a lehetőség azonban nem menti fel őket azon kötelezettség alól, hogy [...] biztosítsák, hogy a Közösség minden munkavállalója részesülhessen az irányelv által előírt védelemben, annak teljes terjedelmében.”(26)
45. Hasonlóképpen, az ítélkezési gyakorlatban több olyan ügy is előfordul, amelyekben a kollektív tárgyalásokhoz való, „a [...] a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban” gyakorolt jogra(27) mint az uniós jog alkalmazásának korlátozására hivatkoztak. Ilyeténképpen az Albany‑ügyben hozott ítéletben(28) megállapításra került, hogy a munkavállalás és a munkavégzés feltételeinek javítására irányuló kollektív szerződések nem tartoznak az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében (korábban EK 81. cikk) előírt versenyszabályok hatályába. Ezzel szemben bőséges ítélkezési gyakorlat támasztja alá, hogy a kollektív szerződések a Szerződésben védett szabadságokra vonatkozó rendelkezések hatályába tartoznak,(29) és hogy – konkrétabban – a férfi és a női munkavállalók díjazásán alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét – amint azt a Szerződések (az EK 119. cikk, majd az EK 141. cikk, jelenleg EUMSZ 157. cikk) és a másodlagos jog előírják – alkalmazni kell a kollektív szerződések tekintetében, mivel eltérést nem engedő rendelkezésről van szó.(30) Az EUMSZ 19. cikk – az EK 157. cikktől eltérően – nem a tagállamoknak címzett előírás (a Tanácsnak hatáskört tulajdonító rendelkezés), azonban mind a 2000/78 irányelv, mind – értelemszerűen – a Charta 21. cikke az ítélkezési gyakorlat által megkövetelt „eltérést nem engedő” jelleggel rendelkezik.
46. A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy jóllehet a kollektív szerződések nem minősülnek az uniós jog hatálya alá nem tartozó területnek (amint a nemzeti jog tekintetében sincsenek mentesítve a törvények tiszteletben tartása alól), a kollektív tárgyalások autonómiája megfelelő védelmet érdemel az Unió keretein belül.
VI – Az előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdés elemzése
47. A kérdésnek a Bundesarbeitsgericht általi megfogalmazása annak a lehetőségnek a megállapítására késztet, hogy a vitatott rendelkezés a 2000/78 irányelvnek a Charta 21. cikke fényében értelmezett 2. cikke (5) bekezdésének, 4. cikke (1) bekezdésének és 6. cikke (1) bekezdésének hatálya alá tartozik.
A – Az irányelv 2. cikkének (5) bekezdéséről: az irányelv kizárása a nemzeti jogalkotó által a közbiztonság és a közegészség védelme érdekében szükségesként esetlegesen elfogadott intézkedések tekintetében
48. A 2000/78 irányelv 2. cikkének (5) bekezdése értelmében ez az irányelv „nem érinti a nemzeti jog által meghatározott olyan intézkedéseket, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság és a közrend fenntartásához, a bűncselekmények megakadályozásához, az egészség védelméhez és mások jogainak és szabadságának a védelméhez szükségesek.” Ezen, az irányelv hatályába tartozó valamennyi hátrányos megkülönböztetési okra alkalmazandó előírással a közösségi jogalkotó elismeri annak a lehetőségét, hogy feszültség állhat fenn az egyenlő bánásmódnak a munkajog területén való védelme és más jogokat és alapvető értékeket biztosító eszközök között, kivételes elsőbbséget biztosítva ezen utóbbiaknak.
49. A cikk különösen három féle, a demokratikus társadalmakban szükséges intézkedést nevesít: a közbiztonsághoz szükséges intézkedéseket (amelyek között különösen a közrend fenntartását és a bűncselekmények megelőzését említi), az egészség védelméhez szükséges intézkedéseket, és végül általánosságban az állampolgárok jogainak és szabadságainak védelmére irányuló intézkedéseket.
50. A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a légiközlekedés biztonságának e rendelkezéshez kapcsolódó védelme igazolhatja‑e a vitatott intézkedést. Nemigen lehetne tagadni, hogy a légiközlekedés biztonságának védelme a közbiztonság szempontjából is értelmezhető, éppúgy – amint azt a német kormány állítja – mint az állampolgárok (a személyzet, a repülőgép utasai vagy az átrepült területek lakosai) egészségének védelmére irányuló intézkedés. Elvben úgy véljük, hogy a légiközlekedés biztonságának biztosítására irányuló intézkedés természetes jogi alapja e 2. cikk (5) bekezdésében található.
51. Márpedig tény az, hogy először is a szóban forgó rendelkezés az intézkedés „nemzeti jog” általi elfogadását követeli meg, amely kifejezés akaratlagosan megszorítóbb, mint az általánosabb, a „tagállamok előírhatják” fordulat, amelyet, mint látni fogjuk, a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése és 6. cikkének (1) bekezdése alkalmaz. Még azt elismerve is, hogy az alkalmazott szóhasználat nem teljesen egyértelmű, a mondat többi részével való olvasata lehetővé teszi annak megértését, hogy az irányelvtől való eltéréshez vezető megállapításokat minden esetben legalábbis a közhatalmi szerveknek kell megtenniük.(31) Ha ez nem így lenne, egy ilyen jellegű intézkedésnek az adott szociális partnerek általi autonóm módon történő elfogadása láthatóan nem felelne meg az irányelv 2. cikkének (5) bekezdésében rögzített követelményeknek.
52. Másfelől, bár az bizonyos, hogy a szociális partnerek a kollektív tárgyalások során figyelembe vehetnek a cselekvési területükbe főszabály szerint nem tartozó célkitűzéseket, a 2. cikk (5) bekezdése kifejezetten olyan intézkedésekre vonatkozik, amelyek „szükségesek” a hivatkozott célkitűzések eléréséhez. Véleményem szerint a szóban forgó melléknév nemcsak a hivatkozott intézkedésnek az említett célkitűzéshez viszonyított arányossága vizsgálatának szükségességére utal, hanem ily módon hangsúlyozza is azt a jelleget, amellyel rendelkeznie kell a hivatkozott célkitűzés eléréséhez. A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való bármely eltérés kivételessége (ne feledjük, hogy ez a cikk erről szól) magyarázza azt, hogy nem lehet szó olyan intézkedésekről, amelyek csak kiegészítő jelleggel járulnak hozzá a közbiztonsághoz vagy a közegészséghez, hanem csak olyan rendelkezésekről, amelyeket kifejezetten ezen, egyedi védelmet érdemlő célokból fogadtak el.
53. Végül, úgy ítéljük meg, hogy a közrend, a közbiztonság és a közegészség területén az intézkedések elfogadása jellege miatt kizárólag a nemzeti hatóságok hatáskörébe tartozik, és lényegét tekintve kívül esik a kollektív tárgyalások cselekvési területén, kivéve egyes közvetett – és mindenesetre – másodlagos közös pontot. Végső soron nem olyan területekről van szó, amelyeket a felek szabad rendelkezésére lehetne bízni, és ezért ezek túlmutatnak a szociális partnerek beavatkozásának jogszerű keretein.(32) Az 5. cikk (2) bekezdésének célkitűzései szinte teljesen egységes, és ezért a kollektív tárgyalásokkal összeegyeztethetetlen cselekvést követelnek meg, ami egy per definitionem plurális szabályozáshoz vezet.(33)
54. A fentiekre tekintettel tehát úgy vélem, hogy a 2000/78 irányelv 2. cikkének (5) bekezdése nem teszi lehetővé egy kollektív szerződésben szereplő olyan szabály igazolását, amely előírja, hogy a légiközlekedés biztonsága érdekében a pilóták munkaviszonya 60 éves korukban megszűnik.
B – Az irányelv 4. cikkének (1) bekezdéséről: a valódi és meghatározó foglalkozási követelmények
55. A 4. cikk (1) bekezdése szerint a tagállamok „rendelkezhetnek úgy, hogy az 1. cikkben említett okokkal kapcsolatos jellemző alapján történő megkülönböztetés nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha az érintett foglalkozási tevékenység jellege vagy végrehajtásának feltételrendszere, az ilyen jellemző lényeges és meghatározó szakmai követelményt kíván meg, feltéve, hogy a cél jogszerű, és a követelmény arányos.”
56. Az ebben (a német jogba az AGG 8. cikkével átültetett, és az irányelvben szereplő valamennyi hátrányos megkülönböztetés tekintetében potenciálisan alkalmazandó) a rendelkezésben foglalt előírás továbbra is nagyon szigorú feltételek fennállásától függ: elsősorban, a hátrányosan megkülönböztető intézkedésnek „jogszerű célt” kell követnie, másodsorban, a hátrányos megkülönböztetés „ok[ával] kapcsolatos jellemző[n]” kell alapulnia, és végül, a szóban forgó, hátrányosan megkülönböztető jellemzőnek „valódi és lényeges” foglalkozási követelménynek kell lennie, továbbá arányosnak.
1. Jogszerű cél
57. Ami először is a hivatkozott célt, nevezetesen a légiközlekedés biztonságát illeti, – mellőzve az arra vonatkozó megállapításokat, hogy erre kollektív tárgyalás során lehet‑e hivatkozni – a szóban forgó célkitűzés e cikk értelmében vett jogszerű célnak minősülhet.
2. A hátrányos megkülönböztetés „ok[ával] kapcsolatos jellemző[n]” alapuló eltérő bánásmód
58. Másodsorban arra kell emlékeztetni, hogy a 4. cikk (1) bekezdése lehetővé teszi „az 1. cikkben említett okokkal kapcsolatos jellemző[n]” alapuló eltérő bánásmód igazolását. E megfogalmazás alapján különbséget lehet tenni a hátrányos megkülönböztetés tényleges oka és az ezzel kapcsolatos jellemző között. Ez utóbbinak kell „valódi és meghatározó foglalkozási követelménynek” minősülnie az eltérő bánásmód igazolása tekintetében, és nem a hátrányos megkülönböztetés önmagában vett okának.(34)
59. A jelen ügyben a hátrányos megkülönböztetés oka egyértelműen az életkor, míg az ezzel „kapcsolatos jellemzőt” ebben az esetben bizonyos olyan fizikai vagy pszichikai lehetőségek alkotják, amelyek elvesztése az idősebb korhoz kötődik, amelyek a jelen ügyben korhatárként jelennek meg, úgymond a priori rögzítve.
3. „Valódi és meghatározó” foglalkozási követelmény
60. A „valódi és meghatározó” szakmai követelmény előírása vonatkozásában a 4. cikk (1) bekezdése kétségtelenül egyértelműen fogalmaz: a két melléknév, a „valódi és meghatározó” nyilvánvalóan az e rendelkezés által kínált lehetőségek szigorú értelmezését írja elő, mint „az irányelv által rögzített egyéni jogtól való eltérést”.(35) Ez következik a 2000/78 irányelv (23) preambulumbekezdéséből is, amely szerint a 4. cikk (1) bekezdésében szereplő igazolás csak „nagyon korlátozott körülmények között” alkalmazható, amely körülményeket mindenesetre „a tagállamok által a Bizottsághoz eljuttatott információknak tartalmazniuk kell”.
61. Az ítélkezési gyakorlat bizonyítékát adta e kivétel mértékletes alkalmazásának, valamint a szigorú értelmezésére irányuló akaratnak, elfogadva ugyanakkor, hogy ebbe azon esetek is beletartoznak, amelyekben, figyelemmel az adott szakmai tevékenység sajátos jellegére, az életkorhoz vagy a hátrányosan megkülönböztető okokhoz kapcsolódó valamely jellemző megléte jelentősen (vagy a rendelkezés szavaival valóságosan és meghatározóan) csökkenti a személy azon képességét, hogy e tevékenységet megfelelően és hatékonyan gyakorolja.
62. A fent hivatkozott Wolf‑ügyben hozott ítélet jelenleg az egyetlen, amelyben a Bíróság vizsgálta a 2000/78 irányelv 4. cikke (1) bekezdése e kivételes feltételének fennállását. Egy olyan életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó ügyről volt szó, amelyben a Bíróság megállapította, hogy az előírás alkalmazható egy olyan nemzeti rendelkezés igazolására, amely legfeljebb 30 éves életkorban rögzíti a középszintű tűzoltás‑technikai szolgálatra történő felvétel korhatárát. A Wolf‑ügyben hozott ítélet indokolásában kifejezett utalás történik a 2000/78 irányelv (18) preambulumbekezdésére, amely leszögezi, hogy ez az irányelv nem kívánja meg a rendőrségtől, a büntetés‑végrehajtási vagy „vészhelyzet‑elhárító szolgálatoktól”, hogy „olyan személyeket vegyenek föl vagy foglalkoztassanak, akiknek nincsenek meg a szükséges képességeik, hogy a tőlük elvárt feladatokat elvégezzék e szolgálatok jogszabályban meghatározott működőképességének megőrzése céljából.”(36) Véleményem szerint valószínű, hogy a Wolf‑ügynek a közbiztonság védelmével – az e preambulumbekezdést átható nyilvánvaló céllal – való kapcsolata bizonyos hatást gyakorolt a Bíróság által akkor hozott döntésre, amely az intézkedés igazolására – hivatalból – a 4. cikk (1) bekezdését választotta, a – felek által hivatkozott – 6. cikk (1) bekezdése helyett.(37)
63. Ezen ítélkezési gyakorlatra tekintettel nincs akadálya annak, hogy megállapítsuk, hogy – legalábbis főszabály szerint – a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében benne foglaltatik egy adott foglalkozás gyakorlásának korhatára egy olyan célkitűzés mellett, mint a légiközlekedés biztonsága, és egy olyan foglalkozás tekintetében, mint a pilótáé. A probléma azonban kétségtelenül az, hogy pontosan nem ez a vitatott nemzeti intézkedés tartalma, sem pedig terjedelme.
64. Az bizonyos, hogy nehéz kétségbe vonni az életkor jelentőségét e tevékenység gyakorlása tekintetében.(38) Ráadásul az a tény, hogy egy olyan nemzetközi szabályozás, mint a JAR‑FCL 1.060a‑ban szereplő, bizonyos korlátozásokat állít a pilótákkal szemben 60 és 65 éves életkoruk között (csak akkor repülhetnek, ha a személyzetben van egy 60 évesnél fiatalabb pilóta), jelzésként szolgálhat nemcsak a tekintetben, hogy a pilótai hivatás bizonyos fizikai és pszichikai jellemzőket követel meg, hanem a tekintetben is, hogy a 60 éves életkor elérése e területen bizonyos következményekkel járhat.
65. Ugyanakkor úgy vélem, hogy mivel mind a nemzeti szabályozás, mind a nemzetközi szabályok – jóllehet bizonyos korlátozásokkal – lehetővé teszik a repülést a 65 éves életkor betöltéséig, az ez alatti életkor nem tartozhat a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt kivétel alá.
66. Véleményem szerint, figyelemmel a hivatás gyakorlásának jelenlegi nemzetközi szabályozására, a 65 évnél alacsonyabb életkor a pilóták hivatásának gyakorlása tekintetében valódi és meghatározó foglalkozási követelménynek tűnik a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében. Az a puszta tény, hogy egy olyan nemzetközi szabályozás, mint a JAR‑FCL 1.060a ezt a korhatárt feltétlen és általános jelleggel írja elő, az irányelv hivatkozott rendelkezésében megkövetelt feltételek elégséges bizonyítékának minősül.
67. Teljesen más a helyzet a jelen ügyben, amelyben előírásra került, hogy egy légiközlekedési társaság pilótáinak munkaviszonya automatikusan megszűnik 60 éves életkoruk elérésekor. Mivel a nemzetközi szabályok – bizonyos feltételek mellett – engedélyezik a repülést a 60 évesnél idősebb pilóták számára, e tekintetben nem tűnik logikusnak annak megállapítása, hogy a 60 év alatti életkor az irányelv 4. cikkének (1) bekezdése szerinti „valódi és meghatározó” foglalkozási követelménynek minősül. Az ezen életkort betöltő személyekkel szemben támasztott feltételek nem járhatnak más hatással, mint amely e megfogalmazásból következik. E feltételek mellett e hivatás gyakorlása sért valamely más, ehhez esetlegesen kapcsolódó követelményt, amiért is arra a következtetésre kell jutni, hogy a vitatott rendelkezés nem alapulhat az irányelv 4. cikkének (1) bekezdésén.
68. A fentiek összefoglalásaképpen úgy vélem, hogy az irányelvnek egyetlen, a tárgyát alkotó bármely hátrányos megkülönböztetés tilalma terjedelmének viszonylagossá tételére irányuló előírása – nevezetesen a 2. cikk (5) bekezdése és a 4. cikk (1) bekezdése – sem teszi lehetővé, hogy az uniós joggal összeegyeztethetőnek lehessen minősíteni a szóban forgó kollektív szerződés hivatkozott záradékát. Meg kell még vizsgálnunk a szóban forgó záradékot a kifejezetten az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elve alkalmazásának rugalmassá tételére irányuló rendelkezés, nevezetesen a 6. cikk szempontjából is. Az e rendelkezésre adandó válasz sokkal összetettebb lesz.
C – Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséről: az életkoron alapuló eltérő bánásmód igazolása
69. A 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy „az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes [helyesen jogszerű] cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő‑piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek.” Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése tehát két követelményt támaszt az ezen eltérő bánásmódok egyikének igazolása tekintetében: egyfelől egy jogszerű cél vagy célkitűzés meglétét, másfelől pedig az eszköz „megfelelő és szükséges” jellegét, azaz azt, hogy az hogy arányos legyen.
1. A jogszerű cél
70. E két követelmény közül az első konkrétabban „egy jogszerű cél, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő‑piaci és a szakképzési célkitűzéseket” általi igazolásra utal.
71. A légiközlekedés biztonságára mint a jelen ügyben vitatott intézkedés tárgyára történő hivatkozás annak – előzetes jelleggel történő – meghatározására kötelez, hogy egy ilyen jellegű cél e 6. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozik‑e. Ugyanakkor ezt követően azt vizsgálom meg, hogy lehetséges‑e a kollektív tárgyalás autonómiájának védelme a szociálpolitika törvényes célja olyan sajátos körülmények között, mint a jelen ügyben szereplők.
a) A légiközlekedés biztonságának célkitűzése
72. A rendelkezés szó szerinti olvasata bármely jogszerű célt vagy célkitűzést magába foglalhat: a rendelkezésben alkalmazott „beleértve”(39) kifejezés azt jelöli, hogy az ezt követő felsorolás példálózó, és nem kimerítő, sem pedig kizáró jellegű, mint ahogyan példálózó az ezen rendelkezésben ez után következő azon feltételek felsorolása is, amelyek azon különböző jellegű eltérő bánásmódokat jelölik, amelyeket ily módon lehet igazolni.(40) Ugyanakkor az irányelvben szereplő példák jellege bizonyos mértékben lehetővé teszi annak megértését, hogy milyen jellegűek ezek az igazolások.
73. Ez magyarázza, hogy az ítélkezési gyakorlat miért a rendelkezés szigorúbb értelmezést támogatja, az értelmezést végső soron általánosságban a szociálpolitikai célkitűzésekre korlátozva. Ily módon, a fent hivatkozott Age Concern England ügyben hozott ítéletben kifejezetten megállapítja, hogy „a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy az e rendelkezés értelmében »jogszerűnek« minősíthető, és ennek következtében az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való eltérés igazolására alkalmas célok a szociálpolitika területére tartozó célok, mint például a foglalkoztatáspolitikával, a munkaerőpiaccal vagy a szakképzéssel kapcsolatos célok” (46. pont).(41)
74. Véleményem szerint e megállapítások azt az elvet tükrözik, miszerint a 6. cikk (1) bekezdésében foglalt felsorolás önmagában nem kimerítő jellegű, ily módon nem korlátozódik „a foglalkoztatáspolitik[a célkitűzéseire], a munkaerő‑piaci és a szakképzési célkitűzésekre” (ezek a kifejezetten említettek), mivel terjedelme sem terjeszkedhet túl a tág vagy általános értelemben vett szociálpolitikai célkitűzésein, amelynek az említett célkitűzései pusztán megnyilvánulásainak vagy példáinak minősülnek.
75. Ez az értelmezés tökéletesen összhangban áll az ítélkezési gyakorlattal, amely lehetővé teszi a szociális partnerek beavatkozását a 6. cikk (1) bekezdésének sajátos területére.(42) Mivel e rendelkezés a célból született, hogy szociálpolitikai vagy foglalkoztatáspolitikai megállapításokon alapuló intézkedésekre irányuljon – ami a kollektív tárgyalások saját területe – logikus, hogy alkalmazását a szociális partnerekre lehet bízni.(43)
76. A fentiekre figyelemmel úgy gondolom, hogy az olyan célkitűzés, mint a légiközlekedés biztonsága, tekintettel arra, hogy nyilvánvalóan nem kapcsolódik a szociálpolitika vagy a munkaviszonyok területéhez, nem minősíthető „jogszerű célnak vagy célkitűzésnek” a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése tekintetében abban az értelemben, ahogyan az ítélkezési gyakorlat értelmezi a rendelkezés e fogalmát. Amint az már megállapításra került, egy olyan célkitűzésnek, mint a légiközlekedés biztonsága, a 2. cikk (5) bekezdése alkotja a természetes alapját.
77. E ponthoz érkezve, és tekintettel arra, hogy a Bundesarbeitsgericht kifejezetten a légiközlekedés biztonságát azonosítja a vitatott intézkedés célkitűzéseként, le is lehetne itt zárni a kérdésnek a 6. cikk (1) bekezdése tekintetében történő elemzését. Végső soron „azon indok feltárása, ami miatt az érintett intézkedést hatályban tartották, valamint az ezzel megvalósítani kívánt cél meghatározása, az előtte folyamatban lévő ügy tényállásának értékelésére és az alkalmazandó nemzeti jogszabályok értelmezésére kizárólagos hatáskörrel rendelkező” nemzeti bíróság feladata.(44) Ugyanakkor, anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a kérdést előterjesztő bíróság ezen utolsó fokú hatáskörét, úgy vélem, amint az már megállapításra került, hogy a célból, hogy e bíróság számára a nemzeti jogvita megoldásához hasznos választ lehessen adni, az előterjesztett kérdés vizsgálatát – legalábbis e területen, a 6. cikk (1) bekezdésének alkalmazási körében – nem lehet arra a feltételezésre korlátozni, hogy a vitatott intézkedés által követett célkitűzés a légiközlekedés biztonsága, hanem egyéb lehetőségeknek is helyet kell biztosítani.
b) A kollektív tárgyalás autonómiájának megőrzése mint a 2000/78 irányelv 6. cikke (1) bekezdése értelmében vett jogszerű szociálpolitikai célkitűzés
78. A munkaviszonynak a jelen ügyben szereplő „előrehozott” megszűnése, mint a Bíróság által vizsgált hasonló tényállások esetében, a vonatkozó nemzeti jogba nem valamely jogszabály, hanem egy kollektív szerződés által került bevezetésre. Véleményem szerint ez a körülmény lehetővé teszi a vitatott intézkedés által lehetségesen követett célkitűzés más irányból történő vizsgálatát.(45) E vizsgálat kiindulópontját a Bíróságnak e jogterületen hozott egyes ítéletei alkothatják, ezen ítéletek „természetes fejlődését” követve.
79. Először is, kiindulásképpen arra kell emlékeztetni, hogy a kollektív szerződések saját elismert funkcióval rendelkeznek, mint ilyenek a tagállamok jogrendjének részét alkotják, és az irányelv célkitűzéseinek elérésére irányulnak (a (36) preambulumbekezdés és a 18. cikk). De nem erről van szó. A kérdés – ezen a nem vitatott funkción túl – az, hogy az a célkitűzés, hogy az erre a területre (tehát a munkaviszony megszűnése konkrét időpontjának az öregségi nyugdíj megszerzésével összefüggésben történő meghatározására) vonatkozó kollektív tárgyalások számára helyet biztosítsanak, nem öltheti‑e magára az irányelv értelmében vett jogszerű szociálpolitikai célkitűzés jellemzőit.
80. Meg kell jegyezni, hogy a feltett kérdés nem az – úgymond – „alapvető jogok” és az „alapvető szabadságok” közötti vitatott súlyozás új változata. Az itt feltett kérdés szerényebb, abban az értelemben, hogy csak arra irányul, hogy a kollektív szerződés minősülhet‑e szociálpolitikai „jogszerű célnak”, amely éppen az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés elve terjedelmének viszonylagossá tételére alkalmas. Úgy vélem, hogy mind az újabb ítélkezési gyakorlat, mind pedig a jelen ügy körülményei e felvetés elfogadására késztetnek. Először is, az ítélkezési gyakorlatot illetően, a fent hivatkozott Palacios de la Villa‑ügyben hozott ítélettől kezdődően a szintén fent hivatkozott Rosenbladt‑ügyben hozott ítéletig a Bíróság ítélkezési gyakorlatából láthatóan egy olyan irányzat tűnik ki, amely szerint a munkaviszonynak az öregségi nyugdíjhoz való hozzáféréssel együtt járó megszűnésére vonatkozó záradékok a kollektív szerződésekben elfogadhatók az irányelv tekintetében, mivel közvetetten megfelelnek azon jogszerű célkitűzésnek, hogy – röviden mondva – biztosítani lehessen a következő generációk számára a hozzáférést a munkához való joghoz.(46) Ehhez a kollektív tárgyalásnak a jelenleg a Charta által biztosított funkciójára, valamint a szerződésből következő „rugalmasságra” vonatkozó megállapítás járul.(47)
81. A fent hivatkozott Rosenbladt‑ügyben hozott ítéletben ugyanis a Bíróság megállapította, hogy egy kollektív szerződés előírhatja a munkaszerződések automatikus megszűnését még akkor is, ha teljes bizonyosságot nyert, hogy továbbra is fennállnak a szóban forgó munka végzésének feltételei, és megnyílik az öregségi nyugdíjra jogosultság lehetősége. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ilyen záradék megfelel a fiatalabb generációk munkához jutása jogszerű célkitűzésének.
82. Úgy gondolom, hogy ez az ítélkezési gyakorlat nem érthető pontosan és teljességgel azon tény figyelembevétele nélkül, hogy kollektív tárgyalásból következő intézkedésről van szó, ami hozzájárul az intézkedés jogszerűségének megerősítéséhez.(48) Ezen ítélkezési gyakorlatot alapul véve ezért javaslom a Bíróságnak, hogy meghatározott körülmények között fogadja el jogszerű szociálpolitikai célként a kollektív szerződés számára biztosított tér megőrzését.(49)
83. Ebből kiindulva, másodsorban, figyelembe kell venni a jelen ügy körülményeit, nevezetesen a pilóta hivatás gyakorlásának feltételeit. A kérelmezőknek az alapügyben fennálló követelése ugyanis – azaz annak engedélyezése, hogy továbbra is repülhessenek, a 60 év feletti pilótákra vonatkozó feltételek mellett is, egészen addig, amíg a JAR‑FCL 1.060a értelmében szakszolgálati engedélyük érvényességét nem veszíti – a szociális partnerek e konkrét tárgyra vonatkozó jogszerű tárgyalása minden mozgásterének megszüntetését feltételezi. Ha ugyanis van olyan jellemző, amely ezen ügyet az ítélkezési gyakorlat által már megoldott ügyekhez viszonyítottan valóban egyedivé teszi, az az a tény, hogy a pilóta hivatásának gyakorlása általános jelleggel és egy nemzetközi szabályozás által olyan életkorhoz van kötve, amelyen túl e hivatás már egyáltalán nem folytatható. Ily módon, ha az ezen eljárásban hivatkozott érvelések közül akár az egyiket, akár a másikat követjük, a pilóták által megtárgyalt kollektív szerződések – a más hivatásokra vonatkozóaktól eltérően – a munkaviszony automatikus megszűnésének időpontját a szakszolgálati engedélyek érvényessége időpontjához kell, hogy kössék.
84. Anélkül hogy szükséges lenne feltenni a kérdést, hogy ily módon nem alakul‑e ki igazolatlanul hátrányosan megkülönböztető tényező a repülőgép‑vezetői hivatás és a más hivatások nagy többsége között, és anélkül hogy szükséges lenne feltenni a jogok közötti súlyozás tekintetében a kérdést, legalább az egyértelműnek tűnik, hogy – főszabály szerint – a kollektív tárgyalás számára a mozgástér megőrzése e területen elismerésre kerülhet mint az irányelv 6. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerinti szociálpolitikai cél.
85. Ezért – további pontosítások szükségessége nélkül – úgy vélem, hogy létezik a kollektív tárgyalások saját cselekvési területe, egy olyan speciális övezet, ahol ezek jogszerűen fejhetik ki hatásukat, és a munkaviszony megszűnésére vonatkozó szabályok természetesen a kollektív tárgyalás e saját köréhez vagy területéhez tartoznak. E területre, e kérdésekbe történő beavatkozásuk puszta ténye fontos lépést jelent az ezekben foglalt döntések jogszerűvé tétele felé, de e területen ezek nem fejthetik ki korlátlan szabadsággal hatásaikat, mivel ha meghatározásra kerül az a jogszerű célkitűzés, amely megnyitja a 6. cikk (1) bekezdése alkalmazásához való jogot, az intézkedést az e rendelkezés által előírt arányosság tesztjének kell alávetni. Ez azt jelenti, hogy a pilóta hivatás körülményei között a 65 éves életkor beöltése előtti, a kollektív tárgyalások számára nyitott időszak tényállása főszabály szerint nem ellentétes a 2000/78 irányelvvel, feltéve, hogy megfelel az arányosság követelményének.
2. Az intézkedés arányossága
86. Az arányosság vizsgálatát megelőzően el kell utasítani az intézkedés koherenciájának hiányára vonatkozó kifogást, amely azon a tényen alapul, hogy ezt nem valamennyi német pilóta tekintetében, nem is a Lufthansa‑csoport, hanem kizárólag a Deutsche Lufthansa társaság pilótái tekintetében kell alkalmazni.(50) Véleményem szerint, mivel az autonómia a kollektív tárgyalás egyik lényege, a kollektív szerződések közötti koherencia követelménye igencsak problematikus. Nem véltetlen tehát, hogy nagyrészt ezen okból azt állapítottam meg, hogy a kollektív szerződés útja nem megfelelő a közbiztonság célkitűzéseinek megközelítéséhez. A kérdés ugyanakkor az, hogy hivatkozás történt arra, hogy a különböző érintett szerződések megtárgyalói ugyanazok, és már az Enderby‑ügyben hozott ítélet nyilvánvalóvá tette, hogy ugyanazon vállalkozáson belül és ugyanazon szakszervezet tekintetében a kollektív tárgyalás autonómiája nem mentesíthet a két különböző kollektív szerződés közti koherencia követelménye alól.(51) Nem tűnik úgy, ugyanakkor, hogy a jelen ügyben is fennáll a felek teljes azonossága, mivel megállapításra került, hogy a „Cockpit”‑szakszervezet tárgyalta meg a Lufthansa‑csoport ezen ügyben releváns valamennyi kollektív szerződését, ami nem zárja ki, hogy a tárgyalók az egyes kollektív szerződések által érintett légitársaságok szerint különbözőek legyenek; másfelől, ami konkrétan a vállalkozást illeti, úgy vélem, hogy az a tény, hogy a Deutsche Lufthansa más légitársaságokkal együtt a Lufthansa‑csoporthoz tartozik, nem jelenti azt, hogy maga a vállalkozások csoportja mint ilyen tárgyalta meg a szerződéseket, hanem azt a csoporthoz tartozó egyes társaságok tették meg.
87. Miután ily módon elutasításra került a koherenciára vonatkozó kifogás, meg kell vizsgálni az intézkedés arányos jellegét. E tekintetben az intézkedést jellemző több tényezőt kell figyelembe venni.
88. Először is arra kell emlékeztetni, hogy az érintett pilóták munkaviszonyuk „előrehozott” megszűnésétől, azaz 60 éves életkoruktól kezdődő, és addig az időpontig tartó időszakban, amikor 63 éves korukban megszerzik a jogosultságot a vonatkozó öregségi nyugdíjra, kompenzációs jellegű átmeneti díjazást kapnak, amely nyugdíjuk mintegy 60%‑ának felel meg.(52)
89. Másodsorban figyelembe kell venni az intézkedés időtartamát, azaz öt évet, mivel egy másik légitársaságnál az érintett pilóta (jóllehet bizonyos korlátozások mellett) folytathatja tevékenységét 65 éves életkoráig. Véleményem szerint ez az arányosság tekintetében felvethető fő kifogás a vitatott intézkedéssel szemben, amely nem csupán a repülési tilalmat eredményező életkornál (65 év) alacsonyabb életkorról rendelkezett, hanem előrehozta a munkaszerződés ipso iure megszűnését a 60. életév betöltésének időpontjára.
90. Bizonyosan nem állítható, hogy önkényesen megválasztott időpontról van szó. 60 éves életkortól kezdve előírásra került egy óvatossági szabály (egy másodpilóta jelenléte), amely legalábbis felhívja a figyelmet az emberi szervezet elöregedésének folyamatára. De az ilyen óvatossági szabályoknak, mint láttuk, nem lehet meghatározó jelentőséget tulajdonítani.
91. E ponton meg kell vizsgálni, hogy – mivel nem a közbiztonság az indoka annak, amiért a szociális partnerek egyetértésre jutottak ezen intézkedés tekintetében (még akkor sem, ha ez jelen van elfogadásának okában vagy mögöttes logikájában) – az ilyen jelentős időszakra – öt évre – vonatkozó előrehozatal arányos‑e a személy szakmai életpályájában a kollektív tárgyalás tekintetében biztosítandó mozgástér jogszerű célkitűzéséhez viszonyítva.
92. E tekintetben úgy vélem, hogy aránytalan szabályról van szó, legalább is a pilóta hivatása gyakorlásának tekintetében. Először is azt kell kiemelni, hogy egy ötéves időköz súlyosító jellegű egy olyan szakmai életpálya összességének tekintetében, amely 65 éves korban megszűnik. Másfelől, az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve jelenleg elég szilárd helyzetben van ahhoz az uniós jogban, hogy előnyösebb helyzetből versenyezzen a kollektív tárgyalás figyelembevételével e konkrét tekintetben. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének kényszerítő erejére csak a jelen ügy körülményei által megkövetelt szoros mértéknél nem nagyobb engedmény érdekében történik hivatkozás. Végül, és bár ez a szempont nem került elemzésre a jelen ügyben, a munkaviszonyok előrehozott megszűnésére vonatkozó kezdeményezések hatással voltak a munkajogra, különösen az életkorszakaszokra, amelyeket éppen vizsgálunk.
93. Mindez arra enged következtetni, hogy a kollektív szerződés azzal, hogy 60 évben rögzítette a munkaszerződés előrehozott megszűnését, átlépte a főszabály szerint rendelkezésére álló mozgásterét. Ez megakadályozza, hogy a vitatott intézkedés a 2000/78 irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében jogszerűnek minősüljön.
VII – Összefoglalás
94. Egy olyan nemzeti rendelkezés, mint a jelen ügyben szereplő, mivel lehetővé teszi valamely légitársaság pilótái munkaviszonyának automatikus megszűnését, amennyiben elérik a 60 éves életkort, és mivel ez egy kollektív szerződésben került elfogadásra, nem ölti magára a nemzeti jog által előírt intézkedés jellegét, amely egy demokratikus társadalomban a 2000/78 irányelv 2. cikkének (5) bekezdése értelmében szükséges a közbiztonság fenntartásához vagy a közegészség védelméhez.
95. A jelen ügy körülményei között a pilóták munkaviszonyának azon okból történő automatikus megszűnése, hogy elérték 60 éves életkorukat, nem alapulhat a 2000/78 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésén, különösen azért, mivel az e hivatásnak a hivatkozott életkoron túli gyakorlásához megkövetelt feltételekhez nem lehet olyan hatást társítani, amely meghaladja a hivatkozott feltételek által kifejezetteket. Ezzel szemben meg kell állapítani, hogy a pilóta hivatás gyakorlásának korlátozását a 65 éves korhatárt személyek tekintetében, a nemzetközi szabályozás jelenlegi helyzetére figyelemmel, úgy kell érteni, mint a hivatkozott rendelkezés értelmében vett valódi és meghatározó foglalkozási követelmény kifejeződését és következményét.
96. Erre tekintettel egy olyan hivatás esetében, mint a közforgalmi pilótáé, amelynek tekintetében fennáll az életkor korlátozásának követelménye mint valódi és meghatározó foglalkozási követelmény kifejeződése, a 2000/78 irányelv, különösen ennek 6. cikke (1) bekezdése nem tiltja, hogy kollektív szerződés által és a kollektív tárgyalás mozgástere fenntartásának jogszerű céljával, az arányosság elvének tiszteletben tartása mellett elő lehessen írni a munkaviszony automatikus megszűnését, ha a munkavállaló a hivatkozott valódi és meghatározó foglalkozási követelmény jellegével rögzítettnél alacsonyabb életkort ér el. Ez esetben szükséges feltételnek minősül, hogy az adott időpontban a munkavállaló jogosultságot szerzett az öregségi nyugdíjra, vagy ennek alternatívájaként a hivatkozott jogosultság megszerzéséig tartó időszakban megfelelő átmeneti díjazást kap. A nemzeti bíróság feladata annak meghatározása, hogy a szóban forgó kollektív szerződéses rendelkezés arányos‑e a hivatkozott célkitűzéssel, figyelemmel mind a munkaviszony megszűnésének előrehozott időszakára, mind pedig – adott esetben – az átmeneti díjazás mennyiségére.
97. Mindenesetre a 2000/78 irányelv, figyelemmel a hivatás gyakorlása tekintetében rögzített korhatárra, mint az arányosság elvével ellentétest tilt egy olyan rendelkezést, mint a jelen ügyben vizsgált, amely lehetővé teszi a munkaviszony megszűnésének öt évvel történő előrehozatalát a közforgalmi pilóták tekintetében valódi és meghatározó foglalkozási követelményt kifejezőként előírt korhatárhoz viszonyítva.
VIII – Végkövetkeztetések
98. Összességében azt javaslom, hogy a Bíróság a Bundesarbeitsgericht (Németország) által előterjesztett kérdésre a következő értelemben válaszoljon:
„Az Európai Unió Alapjogi Chartája 21. cikke fényében értelmezett, a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27‑i 2000/78/EK tanácsi irányelvet, különösen az irányelv 2. cikkének (5) bekezdését, 4. cikkének (1) bekezdését és 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes annak előírása kollektív szerződésben, hogy valamely kereskedelmi légitársaság pilótáinak munkaviszonya automatikusan megszűnik, ha elérik a 60 éves életkort.”