A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2016. július 7.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Verseny – EUMSZ 101. cikk – Nem kizárólagos hasznosítási szerződés – Szabadalom – Szabadalombitorlás hiánya – Díjfizetési kötelezettség”
A C‑567/14. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország) a Bírósághoz 2014. december 9‑én érkezett, 2014. szeptember 23‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a Genentech Inc.
és
a Hoechst GmbH,
a Sanofi‑Aventis Deutschland GmbH
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: R. Silva de Lapuerta tanácselnök, A. Arabadjiev, J.‑C. Bonichot, C. G. Fernlund (előadó) és E. Regan bírák,
főtanácsnok: M. Wathelet,
hivatalvezető: V. Tourrès tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2016. január 20‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Genentech Inc. képviseletében E. Kleiman, S. Saleh, C. Ritz, L. De Maria, E. Gaillard, J. Philippe avocats, valamint P. Chrocziel és T. Lübbig Rechtsanwälte,
– a Hoechst GmbH és a Sanofi‑Aventis Deutschland GmbH képviseletében A. Wachsmann, A. van Hooft, M. Barbier, A. Fisselier és T. Elkins avocats,
– a francia kormány képviseletében D. Colas, D. Segoin és J. Bousin, meghatalmazotti minőségben,
– a spanyol kormány képviseletében A. Rubio González, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében M. Bulterman és M. de Ree, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében A. Dawes, B. Mongin és F. Castilla Contreras, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2016. március 17‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 101. cikk értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet a Genentech Inc. és a Hoechst GmbH, illetve a Sanofi‑Aventis Deutschland GmbH között folyamatban lévő eljárásban nyújtották be, amelynek tárgya a szabadalmak hasznosítására vonatkozó valamely szerződés teljesítésével kapcsolatos választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezése.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
3 1992. augusztus 6‑án a Behringwerke AG az egész világra kiterjedő, nem kizárólagos hasznosítási engedélyt (a továbbiakban: hasznosítási szerződés) adott a Genentechnek a human citomegalovírus aktivátorának (a továbbiakban: CMVH aktivátor) felhasználása tekintetében. Ez a technológia az 1992. április 22‑én megadott – és 1999. január 12‑én megsemmisített – EP 0173 177 53 sz. európai szabadalom tárgya volt, valamint két, az Egyesült Államokban US 522. sz. és US 140. sz. alatt 1998. december 15‑én, illetve 2001. április 17‑én megadott szabadalomé.
4 A Genentech a CMVH aktivátort a rituximab hatóanyagú biológiai gyógyszer gyártásához szükséges dezoxiribonukleinsav (DNS) szekvenciák átírásának elősegítésére használta. A Genentech ezt a gyógyszert 1998 óta az Egyesült Államokban, kereskedelmi forgalomban Rituxan kereskedelmi néven, az Európai Unióban pedig MabThera néven forgalmazza.
5 A hasznosítási szerződésre a német jog alkalmazandó.
6 A hasznosítási szerződés 3.1 cikkéből kiderül, hogy a Genentech a CMVH aktivátor hasznosítási jogának ellenértékeként megfizetni vállalt:
– egyszeri 20 000 német márka (DEM) (hozzávetőleg 10 225 euró) összegű díjat;
– 20 000 DEM összegű rögzített éves díjat;
– a hasznosító, kapcsolt vállalkozásai és a további hasznosítók végtermékeket érintő nettó értékesítései 0,5%‑ának megfelelő rendszeres díjat.
7 A hasznosítási szerződés a „végterméket” a következőképpen definiálja: „azok a kereskedelmi forgalomba hozható, engedély alá eső terméket tartalmazó áruk, amelyeket olyan formában értékesítenek, amelynek folytán azok a betegeknél terápiás céllal alkalmazhatók, illetve amelyeket diagnosztikai eljárás során használnak fel, és amelyeket nem arra szánnak, illetve nem abból a célból forgalmaznak, hogy felhasználásuk előtt új készítmény vagy kezelés alapját jelentsék, illetve hogy azokat újracsomagolják vagy újracímkézzék”. E szerződés az „engedély alá eső termék” fogalmát a következőképpen határozza meg: „azok az anyagok (beleértve az élő szervezeteket is), amelyek előállítása, felhasználása vagy eladása a jelen szerződés hiányában egy vagy több le nem járt, az engedély alá eső szabadalom bitorlásával járna”.
8 A Genentech megfizette az egyszeri, valamint az éves díjat, de soha nem fizette meg a rendszeres díjat a Hoechstnek, a Behringwerke jogutódjának.
9 2008. június 30‑án a Sanofi‑Aventis Deutschland, a Hoechst leányvállalata, kérdést intézett a Genentechhez a végtermékekkel kapcsolatban, amelyeket a rendszeres díj megfizetése nélkül forgalmazott.
10 2008. augusztus 27‑én a Genentech azon döntéséről értesítette a Sanofi‑Aventis Deutschlandot, hogy a hasznosítási szerződést 2008. október 28‑i hatállyal felmondja.
11 2008. október 24‑én a Hoechst, mivel úgy értékelte, hogy a Genentech a CMVH aktivátort a rendszeres díj megfizetése nélkül használta, a hasznosítási szerződés 11. cikkében szereplő választottbírósági kikötés alapján választottbírósági eljárást kezdeményezett e társasággal szemben.
12 2008. október 27‑én a Sanofi‑Aventis Deutschland szabadalombitorlás miatt keresetet nyújtott be a United States District Court for the Eastern District of Texashoz (az Egyesült Államok kelet‑texasi kerületi szövetségi bírósága, Egyesült Államok) a Genentech és a Biogen Idec Inc. ellen. Utóbbiak ugyanezen a napon e szabadalmak megsemmisítése iránti keresetet nyújtottak be a United States District Court for the Northern District of Californiához (az Egyesült Államok észak‑kaliforniai kerületi szövetségi bírósága, Egyesült Államok). E két eljárást ez utóbbi bíróság egyesítette, majd a 2011. március 11‑i határozatával elutasította a kereseteket.
13 A United States Court of Appeals for the Federal Circuit (az Egyesült Államok szövetségi fellebbviteli bírósága, Egyesült Államok) a 2012. március 22‑i ítéletével elutasította a Sanofi‑Aventis Deutschland e határozattal szemben benyújtott fellebbezését.
14 A 2012. szeptember 5‑én hozott harmadik részítéletben (a továbbiakban: harmadik részítélet) az egyedüli választottbíró megállapította, hogy a Genentech köteles a Hoechstnek megfizetni a rendszeres díjat.
15 2012. december 10‑én a Genentech a harmadik részítélet hatályon kívül helyezése iránt keresetet nyújtott be a cour d’appel de Paris‑hoz (párizsi fellebbviteli bíróság, Franciaország).
16 2013. február 25‑én az egyedüli választottbíró a fizetendő összegről és költségekről meghozta a végső és negyedik részítéletet, amelyben a Genentechet arra kötelezte, hogy a Hoechst számára kártérítés címén fizessen meg 108 322 850 eurót, valamint annak rendes kamatait. E végső ítélethez 2013. május 22‑én kiegészítést csatoltak.
17 A 2013. október 3‑án hozott végzésével a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) végrehajthatóvá nyilvánította a harmadik részítéletet, és elutasította a Genentech arra irányuló kérelmét, hogy egyesítse a harmadik részítélet, a 2013. február 25‑i végső ítélet, valamint a 2013. május 22‑i kiegészítés megsemmisítése iránti kereseteket.
18 A harmadik részítélet megsemmisítésére irányuló eljárás keretében a kérdést előterjesztő bíróság a hasznosítási szerződés EUMSZ 101. cikkel való összeegyeztethetőségét vizsgálja. Rámutat arra, hogy az egyedüli választottbíró úgy ítélte meg, hogy annak időbeli hatálya alatt a hasznosító köteles volt a szerződésben meghatározott díj megfizetésére, még akkor is, ha a szabadalmakat visszaható hatállyal megsemmisítették. Kérdése az, hogy egy ilyen szerződés ellentétes‑e az EUMSZ 101. cikk rendelkezéseivel, mivel olyan díjak megfizetésére kötelezi a hasznosítót, amelyek az átengedett jogokhoz kapcsolódó szabadalmak megsemmisítése miatt már okafogyottá váltak, és utóbbinak „versenyhátrányt” okoznak.
19 E körülmények között a cour d’appel de Paris (párizsi fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„Az EUMSZ 101. cikk rendelkezéseit úgy kell‑e értelmezni, hogy azok kizárják az olyan hasznosítási szerződésnek a szabadalmak megsemmisítése esetén történő teljesítését, amely díjfizetési kötelezettséget ír elő a hasznosító számára pusztán az engedély alá eső szabadalmak oltalmából eredő jogok hasznosítása alapján?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
Az elfogadhatóságról
20 A Hoechst és a Sanofi Avantis Deutschland (a továbbiakban együttesen: Hoechst), valamint a francia kormány azzal érvel, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan, amit az Európai Bizottság vitat.
21 Elsősorban, a Hoechst lényegében azt állítja, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályok nem teszik lehetővé a kérdést előterjesztő bíróság számára, hogy ilyen kérdést terjesszen elő anélkül, hogy a saját hatáskörét meg ne sértené. A Hoechst kifejti, hogy éppen ezért az előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel szemben fellebbezést nyújtott be a Cour de cassationhoz (semmítőszék, Franciaország).
22 Mindazonáltal emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a Bíróságnak az EUMSZ 267. cikk szerinti előzetes döntéshozatali eljárás keretében nincs hatásköre arra, hogy a nemzeti törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket értelmezze, sem pedig arra, hogy döntsön e rendelkezéseknek az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről (lásd különösen: 2010. március 11‑i Attanasio Group ítélet, C‑384/08, EU:C:2010:133, 16. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), másrészt pedig, hogy a Bíróságnak nem faladata, hogy megvizsgálja, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot a nemzeti jog bírósági szervezeti és eljárási szabályaival összhangban hozták‑e meg (1982. január 14‑i Reina‑ítélet, 65/81, EBHT, EU:C:1982:6, 8. pont; 2006. november 23‑i Asnef‑Equifax és Administración del Estado ítélet, C‑238/05, EBHT, EU:C:2006:734, 14. pont).
23 A Bíróságot mindaddig köti a valamely tagállami bíróság előzetes döntéshozatalra utaló határozata, amíg azt nem vonják vissza a nemzeti jog által lehetséges jogorvoslatok keretében (1974. február 12‑i Rheinmühlen‑Düsseldorf ítélet, 146/73, EU:C:1974:12, 3. pont; 2005. december 1‑jei Burtscher‑ítélet, C‑213/04, EBHT, EU:C:2005:731, 32. pont). A jelen ügyben a tárgyaláson ismertetett körülményekből kitűnik, hogy a 2015. november 18‑án hozott végzésével a Cour de cassation (semmítőszék) elutasította a Hoechst által az előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel szemben benyújtott fellebbezést, így nem tekinthető úgy, hogy a kérelmet visszavonták volna.
24 Másodsorban a Hoechst azzal érvel, hogy nem adható hasznos válasz a kérdést előterjesztő bíróságnak. Azt állítja, hogy egy nemzetközi választottbírósági ítélet hatályon kívül helyezése iránti kérelmet illetően a nemzeti bíróságok nem jogosultak azt felülvizsgálni, hogy a választottbíró milyen módon döntött versenyjogi kérdésekben, amikor a végső ítéletben azt állapította meg, hogy az EUMSZ 101. cikket egyáltalán nem sértették meg.
25 A francia kormány hozzáteszi, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem tartalmazza az ahhoz szükséges ténybeli és jogi elemeket, hogy a feltett kérdésre hasznos választ lehessen adni. Így különösen az előzetes döntéshozatalra utaló határozat nem fejti ki pontosan az érintett piac vagy piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeit. A kérdést előterjesztő bíróság nem említette meg az uniós versenyjoggal összefüggő, bizonyos – mindazonáltal releváns – normatív eszközöket, valamint a hasznosítási szerződésre irányadó német jogra vonatkozó valamennyi tényezőt.
26 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróság között az EUMSZ 267. cikkel létrehozott együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó határozatért felelős nemzeti bíróságok feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőire tekintettel az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdés releváns‑e. Következésképpen, amennyiben a feltett kérdés az uniós jog értelmezésére vonatkozik, a Bíróság – főszabály szerint – köteles határozatot hozni. A Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre irányuló döntést, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (2001. március 13‑i PreussenElektra‑ítélet, C‑379/98, EBHT, EU:C:2001:160, 38. és 39. pont; 2010. június 22‑i, Melki és Abdeli ítélet, C‑188/10 és C‑189/10, EBHT, EU:C:2010:363, 27. pont).
27 A jelen ügyben, mivel a kérdést előterjesztő bíróság kérdése arra vonatkozik, hogy az EUMSZ 101. cikkel ellentétes‑e az, ha a hasznosítási szerződést az egyetlen választottbíró erre vonatkozó értelmezésének megfelelően teljesítik, nem tűnik ki egyértelműen, hogy a Bíróság elé terjesztett, az EUM‑Szerződés e rendelkezésének tulajdonítandó értelmezésre vonatkozó kérdés irreleváns‑e az alapeljárásban való döntéshozatal szempontjából. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat röviden, de pontosan kifejti a jogvita eredetét és természetét, amely miatt úgy véli, hogy a jogvita kimenetele az EUMSZ 101. cikk értelmezésétől függ. Ebből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kellőképpen meghatározta az uniós jog értelmezése iránti kérelmének hátterében álló ténybeli és jogi keretet ahhoz, hogy a Bíróság az említett kérelemre hasznos választ adhasson.
28 Harmadsorban a Hoechst és a francia kormány azt állítja, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdés nem felel meg az alapügyben szóban forgó tényeknek, mivel az alapeljárás szempontjából egyedül releváns amerikai szabadalmakat nem semmisítették meg.
29 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kétségkívül úgy fogalmazta meg a kérdését, hogy azt úgy lehet érteni, hogy az arra a sajátos helyzetre vonatkozik, amikor a hasznosítónak a szabadalmak megsemmisítése ellenére a szabadalmi oltalomból eredő jogok hasznosításáért díjat kell fizetnie.
30 Mindazonáltal, amint azt a főtanácsnok az indítványának 36. pontjában megjegyezte, az előzetes döntéshozatal iránti kérelemnek lényegében a jelen ítélet 12. és 13. pontjában ismertetett megfogalmazásából világosan kiderül, hogy a kérdést előterjesztő bíróság tisztában van azzal a ténnyel, hogy az 1998. december 15‑én megadott US 522 szabadalmat és az a 2001. április 17‑én megadott US 140 szabadalmat – amelyek az alapeljárás szempontjából vitathatatlanul egyedüliként relevánsak – nem semmisítették meg. A kérdést előterjesztő bíróság által a szabadalmak megsemmisítésével kapcsolatban tett említés csupán a harmadik részítélet 193. és 194. pontjában foglalt egyes iránymutatásokat ismétli meg, amely ítélet rendelkező része nyilvánvaló ellentmondásban áll mind magával az ítélettel, különösen annak 51–53. pontjával, mind pedig a Bíróság rendelkezésére bocsátott iratokkal.
31 Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadható.
Az ügy érdeméről
32 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy a Genentech a választottbírósági eljárásban azzal érvelt, hogy nem volt köteles megfizetni a rendszeres díjat, mivel a hasznosítási szerződés értelmében a fizetés feltétele egyrészt az, hogy a CMVH aktivátor jelen van a rituximab végtermékben, másrészt pedig az, hogy ezen aktivátor előállítása vagy használata a szóban forgó szerződés hiányában sérti az engedély alá eső szabadalmak oltalmából eredő jogokat. Az egyedüli választottbíró azonban elutasította ezeket az érveket, mivel úgy ítélte meg, hogy a hasznosítási szerződés szó szerinti értelmezéséből indulnak ki, ami ellentétben áll a felek azon kereskedelmi célkitűzésével, hogy lehetővé tegyék a Genentech számára a CMVH aktivátornak a fehérjék előállításához való használatát anélkül, hogy a technológia jogosultja részéről benyújtott bitorlási kereset veszélyének tenné ki magát.
33 Ugyanígy az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből az is kitűnik, hogy az alapeljárásban a Genentech azzal érvelt, hogy a harmadik részítélet a versenyjogot sértő módon indokolatlan költségeket ró rá, mivel a rendszeres díj megfizetésére kötelezi anélkül, hogy megvalósult volna a szabadalombitorlás, jóllehet maga a hasznosítási szerződés értelmében ezt a díjat csakis azon termékek után kell megfizetni, amelyek gyártása, felhasználása vagy értékesítése e szerződés hiányában bitorolná az engedély alá eső szabadalmakat.
34 Következésképpen, még ha úgy is tűnik, amint az a jelen ítélet 29. pontjában megállapítást nyert, hogy a kérdést előterjesztő bíróság formálisan a szabadalmak megsemmisítésének esetére korlátozta az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdését, ezt a kérdését úgy kell érteni, hogy az engedély alá eső szabadalmakat érintő szabadalombitorlás hiányának esetére is kiterjed.
35 E körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdést úgy kell érteni, hogy az lényegében arra keresi a választ, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha egy olyan hasznosítási szerződés alapján, mint amelyről az alapügyben szó van, a hasznosító e szerződés teljes időtartama alatt köteles díjat fizetni a szabadalmazott technológia használatáért a technológiát oltalmazó szabadalmak megsemmisítése esetén vagy e szabadalmakat érintő szabadalombitorlás hiányában.
36 A Genentech és a spanyol kormány szerint erre a kérdésre igennel kell válaszolni. A Hoechst, a francia és a holland kormány, valamint a Bizottság nem osztja ezt a véleményt.
37 A Genentech azt kifogásolja, hogy az egyedüli választottbíró tévesen alkalmazta a hasznosítási szerződés és az EUMSZ 101. cikk világos rendelkezéseit, amikor a szabadalmazott technológiát nem bitorló termék értékesítése után járó díj megfizetésére kötelezte. Ez a társaság azt állítja, hogy hozzávetőleg 169 millió euró többletköltség hárult rá a versenytársaihoz képest, az EUMSZ 101. cikk cél általi és hatás általi korlátozása miatt.
38 E tekintetben hangsúlyozni kell, ahogyan azt a főtanácsnok is megjegyezte az indítványának 75. pontjában, hogy a Bíróságnak az előzetes döntéshozatali eljárásban nem feladata újból megvizsgálni az egyedüli választottbíró által megállapított tényeket, valamint az általa a hasznosítási szerződésnek tulajdonított, német jog szerinti értelmezést, amelynek értelmében a Genentech a szabadalmak megsemmisítésétől, vagy azok bitorlásának hiányától függetlenül köteles megfizetni a rendszeres díjat.
39 Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság valamely kizárólagos hasznosítási szerződés kapcsán már kifejtette, hogy a díjfizetési kötelezettség – a hasznosítási engedély alá eső szabadalom oltalmi idejének lejártát követően is – fakadhat a hasznosítási szerződés által biztosított felhasználási lehetőségek értékén alapuló, kereskedelmi jellegű ítéletből, különösen ha ezt a kötelezettséget az említett szabadalom megadását megelőzően kötött hasznosítási szerződés tartalmazza (1989. május 12‑i Ottung‑ítélet, 320/87, EBHT, EU:C:1989:195, 11. pont). Ilyen körülmények között, amennyiben a hasznosító a szerződést észszerű felmondási idővel felmondhatja, a szerződés teljes időtartamára vonatkozó díjfizetési kötelezettség nem tartozhat az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében rögzített tilalom hatálya alá (1989. május 12‑i Ottung‑ítélet, 320/87, EBHT, EU:C:1989:195, 13. pont).
40 Így az 1989. május 12‑i Ottung‑ítéletből (320/87, EBHT, EU:C:1989:195) az következik, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése nem tiltja, hogy a szerződésben a szabadalmi oltalom alatt már nem álló technológia kizárólagos hasznosításáért díjfizetést kössenek ki, feltéve hogy a hasznosító ezt a szerződést felmondhatja. Ez az értékelés azon a megállapításon alapul, hogy ez a díj azon biztosíték ára, hogy az engedély alá eső technológia kereskedelmi hasznosítása során a szabadalmas nem fogja érvényesíteni ipari tulajdonjogait. Mindaddig, amíg az érintett hasznosítási szerződés hatályban van és azt a hasznosító felmondhatja, fennáll a díjfizetési kötelezettség, még akkor is, ha a szabadalmi oltalomból eredő, kizárólagos jelleggel átengedett ipari tulajdonjogok nem érvényesíthetők a hasznosítóval szemben azok lejárta miatt. Ugyanis az ilyen jellegű körülmények, különösen hogy a hasznosítási szerződést a hasznosító felmondhatja, lehetővé teszik annak kizárását, hogy a díjfizetés a hasznosító cselekvési szabadságát korlátozva vagy a piac lezárását eredményezve torzítsa a versenyt.
41 Ez az 1989. május 12‑i Ottung‑ítéletből (320/87, EBHT, EU:C:1989:195) eredő megoldás még inkább alkalmazandó egy olyan helyzetben, mint amelyről az alapügyben szó van. Amennyiben ugyanis a hasznosítási szerződés időtartama alatt fennáll a díjfizetési kötelezettség, még az ipari tulajdonjogok lejártát követően is, ez még inkább igaz az e jogok lejártát megelőző időszakra.
42 Az, hogy az alapügyben szóban forgó szabadalmakat megadó állam bíróságai a hasznosítási szerződés felmondását követően azt állapították meg, hogy az átengedett technológia Genentech általi hasznosítása nem sérti az e szabadalmi oltalomból eredő jogokat, a kérdést előterjesztő bíróság által az e szerződésre alkalmazandó német joggal kapcsolatban kifejtettek szerint nem befolyásolja a felmondást megelőző időre eső díjak követelhetőségét. Ebből következik, hogy mivel a Genentech az említett szerződést bármikor felmondhatta, az e szerződés időtartamára – amíg a szabadalmi oltalmakból eredő átengedett jogok érvényben voltak – kiterjedő díjfizetési kötelezettség nem minősül az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenykorlátozásnak.
43 A fenti megfontolásokra tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 101. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, hogy egy olyan hasznosítási szerződés, mint amelyről az alapügyben szó van, a hasznosítót a szabadalom megsemmisítése vagy szabadalombitorlás hiánya esetén a szabadalmazott technológia hasznosításáért díjfizetési kötelezettség terheli e szerződés teljes időtartama alatt, amennyiben a hasznosító az említett szerződést észszerű felmondási idővel felmondhatja.
A költségekről
44 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
Az EUMSZ 101. cikket úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az, hogy egy olyan hasznosítási szerződés alapján, mint amelyről az alapügyben szó van, a hasznosítót a szabadalom megsemmisítése vagy szabadalombitorlás hiánya esetén a szabadalmazott technológia hasznosításáért díjfizetési kötelezettség terheli e szerződés teljes időtartama alatt, amennyiben a hasznosító az említett szerződést észszerű felmondási idővel felmondhatja.
Aláírások