A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)

2014. október 21.(*)

„Közösségi védjegy – Törlési eljárás – LAGUIOLE közösségi szóvédjegy – Forge de Laguiole korábbi francia cégnév – A 207/2009/EK rendelet 53. cikke (1) bekezdésének c) pontja és 8. cikkének (4) bekezdése”

A T‑453/11. sz. ügyben,

Gilbert Szajner (lakóhelye: Niort [Franciország], képviseli: A. Lakits‑Josse ügyvéd)

felperesnek

a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: A. Folliard‑Monguiral, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó a Törvényszék előtti eljárásban:

a Forge de Laguiole SARL (székhelye: Laguiole [Franciország], képviseli: F. Fajgenbaum ügyvéd),

az OHIM első fellebbezési tanácsának a Forge de Laguiole SARL és Gilbert Szajner közötti törlési eljárással kapcsolatban 2011. június 1‑jén hozott határozata (R 181/2007‑1. sz. ügy) ellen benyújtott keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),

tagjai: H. Kanninen elnök, I. Pelikánová (előadó) és E. Buttigieg bírák,

hivatalvezető: C. Heeren tanácsos,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2011. augusztus 8‑án benyújtott keresetlevélre,

tekintettel a beavatkozónak a Törvényszék Hivatalához 2011. november 25‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel az OHIM‑nak a Törvényszék Hivatalához 2011. december 12‑én benyújtott válaszbeadványára,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2012. április 20‑án benyújtott válaszra,

tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2012. július 6‑án benyújtott viszonválaszra,

a 2014. február 11‑i tárgyalást követően,

tekintettel a felek által a Törvényszék felhívására előterjesztett, a Törvényszék Hivatalához 2014. február 24‑én és 25‑én, valamint 2014. április 8‑án és 9‑én benyújtott kiegészítő írásbeli észrevételekre,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Gilbert Szajner felperes a LAGUIOLE közösségi szóvédjegy jogosultja, amelyet 2001. november 20‑án jelentettek be, és amelyet a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján 2005. január 17‑én lajstromozott.

2        A LAGUIOLE védjegy lajstromozása – az OHIM előtti eljárás során tett árujegyzék‑korlátozást követően – a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 8., 14., 16., 18., 20., 21., 28., 34. és 38. osztályba tartozó árukra és szolgáltatásokra vonatkozott, az egyes osztályoknak megfelelő, következő leírással:

–        8. osztály: „Kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök; kanalak; fűrészek, csavarhúzók, borotvák, borotvapengék; borotválkozókészletek; körömreszelők és körömvágó fogók, körömvágó csipeszek; manikűrkészletek;

–        14. osztály: „Nemesfémek és ötvözeteik; ékszerek, drágakövek; nemesfémből készült ékszerdobozok; időmérő eszközök, mandzsettagombok, nyakkendőtűk, dísztűk, kulcstartók; pénztárcák nemesfémből; órák, óraszíjak, dobozok, gyertyatartók, szivartárcák, háztartási és konyhai eszközök és tárolóedények nemesfémből; edények nemesfémből”;

–        16. osztály: „Iskolai felszerelések; papírvágók; ceruzák, töltőceruzák, radírgumik; borítékok; irattartók; albumok, könyvek, évkönyvek, brosúrák, füzetek, katalógusok; naptárak, kőnyomatok, plakátok”;

–        18. osztály: „Bőr és bőrutánzatok; utazóládák, kofferek és bőröndök; sétapálcák; kézitáskák; strandtáskák; utazótáskák és utazóládák; tárcák; kártyatartók (tárcák) és irattartók; törülközők; kulcstartó tokok (bőrdíszmű); pénztárcák nem nemesfémből”;

–        20. osztály: „Keretek, műtárgyak vagy dekorációk fából, parafából, nádból, gyékényből, fűzfavesszőből, szaruból, elefántcsontból, halcsontból, kagylóhéjból, borostyánból, gyöngyházból, tajtékból, ezen anyagokat helyettesítő anyagokból vagy műanyagból”;

–        21. osztály: „Konyhai eszközök és edények üvegből, porcelánból és kerámiából; edények nem nemesfémből; dugóhúzók; palacknyitók, papírszalvéta‑tartó fémdobozok; homokórák; borotvaecsetek, piperefelszerelések”;

–        28. osztály: „Tornaszerek és sportszerek (úszófelszerelések, ruhák, szőnyegek és cipők kivételével); golfkesztyűk”;

–        34. osztály: „Dohányzási cikkek; gyufák, öngyújtók; szivaros és cigarettásdobozok nem nemesfémből; szivarvágók; pipák; pipaszurkálók”;

–        38. osztály: „Távközlés; távközlési információk; (új) hírügynökségek; üzenettovábbítás; számítógépes üzenet‑ és képtovábbítás; számítógépes kommunikáció; telefonos kommunikáció; adatbázisokban vagy teleinformatikai szervereken található információk közlése, továbbítása; telefonos, elektronikus vagy teleinformatikai levelezés; üzenetek, információk és adatok online vagy felvételről történő közlése és továbbítása adatkezelő rendszerekről, informatikai hálózatokról, ideértve a távközlési világhálót (internet) és a világhálót (web); információtovábbítás távközlési hálózat útján, ideértve a világhálót (internet)”.

3        2005. július 22‑én a beavatkozó, a Forge de Laguiole SARL, a LAGUIOLE védjegy részleges törlése iránti kérelmet nyújtott be a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 52. cikke (1) bekezdésének c) pontja (jelenleg a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése, és 52. cikke (1) bekezdésének c) pontja) alapján.

4        A törlés iránti kérelmet a beavatkozó a Forge de Laguiole cégnévre alapította, amelyet „mindenfajta kés, olló, ajándék‑ és emléktárgy – asztali dekorációhoz kapcsolódó mindenfajta árucikk gyártása és értékesítése” körébe tartozó tevékenységekre használ. A beavatkozó szerint ez a cégnév, amely nem csupán helyi jelentőségű, a francia jog alapján felhatalmazza őt arra, hogy megtiltsa a későbbi védjegyek használatát.

5        A részleges törlés iránti kérelem a fenti 2. pontban említett valamennyi árura és szolgáltatásra irányult.

6        2006. november 27‑i határozatával a törlési osztály a törlési kérelmet elutasította.

7        2007. január 25‑én a beavatkozó a 40/94 rendelet 57–62. cikke alapján (jelenleg a 207/2009 rendelet 58–64. cikke) fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz a törlési osztály határozatával szemben.

8        2011. június 1‑jei határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az első fellebbezési tanács részben helyt adott a fellebbezésnek és a 8., 14., 16., 18., 20., 21., 28. és 34. osztályba tartozó áruk vonatkozásában törölte a LAGUIOLE védjegyet. A 38. osztályba tartozó áruk vonatkozásában elutasította a fellebbezést.

9        A fellebbezési tanács különösen azt állapította meg, hogy a francia ítélkezési gyakorlat szerint a cégnevek főszabály szerint a társaság létesítő okirat szerinti tevékenységi körébe tartozó valamennyi tevékenység vonatkozásában oltalomban részesülnek, abban az esetben azonban, ha ez a tevékenységi kör nincsen pontosan meghatározva vagy nem foglalja magában a gyakorolt tevékenységeket, ez az oltalom csak a ténylegesen és konkrétan gyakorolt tevékenységekre terjed ki. A jelen ügyben viszont a beavatkozó létesítő okirat szerinti tevékenységi köre a „mindenfajta kés, olló gyártása és értékesítése” vonatkozásában kellően pontosan meg van határozva. A fellebbezési tanács hozzátette, hogy még ha el is ismerjük, hogy a „mindenfajta […] ajándék‑ és emléktárgy – asztali dekorációhoz kapcsolódó mindenfajta árucikk gyártása és értékesítése” tevékenységi kör megfogalmazása nem pontos, a kérelmező cégneve – legalább azokon a területeken, amelyeken a kérelmező a LAGUIOLE védjegy bejelentését megelőzően ténylegesen gyakorolta tevékenységeit – megérdemli a védelmet.

10      E tekintetben a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a beavatkozó bizonyította, hogy már a LAGUIOLE védjegy bejelentését megelőzően kereskedelmi tevékenységet gyakorolt az asztali dekoráció, a lakberendezés, a borfogyasztás körébe tartozó áruk, ollóáruk, dohányzási cikkek, golf‑, vadászati és szabadidős cikkek, valamint egyéb kiegészítők vonatkozásában. A beavatkozó azonban nem bizonyította a kereskedelmi tevékenység gyakorlását a luxusáruk és az utazási cikkek vonatkozásában, amelyre egyébként a létesítő okirat szerinti tevékenységi köre nem terjed ki. Végül a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy a 38. osztályba tartozó távközlési szolgáltatások kivételével az említett védjeggyel jelölt valamennyi áru jogtalanul elfoglalja a beavatkozó tevékenységi területeit, illetve azokhoz kapcsolódó területen található.

11      Az ütköző megjelölésekkel kapcsolatban a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy a „laguiole” szó – jóllehet a kések tekintetében leíró jellegű és megkülönböztetésre nem alkalmas – akkor is a Forge de Laguiole cégnév domináns, vagy legalábbis egyik domináns eleme, ha ezt a cégnevet késekre használják. Az átfogó értékelés rávilágít arra, hogy az ütköző megjelölések hangzásbeli, vizuális és fogalmi szempontból bizonyos mértékben hasonlítanak egymásra, amit az általános „forge de” kifejezés hozzáillesztése sem képes ellensúlyozni.

12      A fellebbezési tanács ebből egyrészt azt állapította meg, hogy a francia fogyasztók szempontjából fennáll az összetévesztés veszélye, ha a LAGUIOLE védjegyet olyan azonos vagy hasonló áruk, illetve szolgáltatások vonatkozásában használják, amelyeket ugyanannak a vevőkörnek szánnak és ugyanott árulnak, mint a beavatkozó tevékenységi területére tartozó „késeket, ollókat, ajándéktárgyakat, illetve asztali dekorációhoz kapcsolódó árucikkeket”. Másrészt azt állapította meg, hogy a beavatkozó tevékenységeit érinti, ha az említett védjegyet olyan kiegészítő áruk vonatkozásában használják, amelyek elválaszthatatlanul kapcsolódnak ezekhez a tevékenységekhez, vagy akár olyan kapcsolódó tevékenységi területek vonatkozásában, ahol az említett tevékenységek könnyen kibontakozhatnak.

13      Végül a fellebbezési tanács szerint a Forge de Laguiole cégnév presztízse, sőt jó hírneve miatt erős megkülönböztető képességgel rendelkezik, és kivételes védelmet élvezhet még a létesítő okirat szerinti tevékenységi körébe tartozóktól eltérő tevékenységi területeken is.

 A felek kérelmei

14      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot;

–        kötelezze a beavatkozót saját, valamint a felperes költségeinek viselésére.

15      Az OHIM azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

16      A beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        hagyja helyben a fellebbezési tanács határozatát;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

1.     Azokról az iratokról, amelyeket első ízben a Törvényszék elé nyújtottak be

17      Meg kell állapítani, hogy a felperes és a beavatkozó a válasz, illetve a viszonválasz keretében olyan iratokat mutatott be, amelyek nem szerepeltek az OHIM előtti eljárás aktájában.

18      A felperes a következő iratokat nyújtotta be:

–        három szótárkivonat (a válasz 34., 35. és 39. melléklete);

–        kivonat egy árverési katalógusból (a válasz 36. melléklete);

–        két kivonat internetes keresés alapján kapott találatokról (a válasz 37. és 40. melléklete);

–        kivonat egy online enciklopédiából (a válasz 38. melléklete);

–        két újságcikk (a válasz 41. melléklete);

–        kivonat az Institut national de la propriété industrielle (INPI) (Ipari Tulajdon Nemzeti Intézete) adatbázisában található védjegyekre vonatkozó keresés eredményeiről (a válasz 42. melléklete);

–        négy másolat az OHIM felszólalási osztálya által hozott határozatokról (a válasz 34a., 37b., 37a. és 38a. melléklete).

19      A beavatkozó az alábbi iratokat nyújtotta be:

–        különböző francia bírósági ítéletek (a viszonválasz 55., 57., 58., 67., 68., 69., 70., 73., 74. melléklete);

–        az OHIM fellebbezési tanácsának és felszólalási osztályának három határozata (a viszonválasz 56., 59. és 66. melléklete);

–        kivonatok az OHIM felszólalási eljárásra vonatkozó iránymutatásából (a viszonválasz 60. melléklete);

–        négy újságcikk, internetes kivonatok (a viszonválasz 61. melléklete);

–        három kivonat internetes értékesítési oldalakról (a viszonválasz 63–65. melléklete);

–        kivonat a francia fogyasztóvédelmi törvényből (a viszonválasz 71. melléklete);

–        kivonat a Versenyügyi, Fogyasztóvédelmi és Csaláselleni Főigazgatóság (Direction générale de la concurrence, de la consommation et de la répression des fraudes [DGCCRF]) 2011. évi tevékenységi mérlegéből (a viszonválasz 72. melléklete).

20      Az OHIM ezenkívül 2014. február 21‑i kiegészítő észrevételeiben arra hivatkozik, hogy a francia Cour de cassation (semmítőszék) 2012. július 10‑i, felperes által hivatkozott ítéletét (C.Cass. Com., Cœur de princesse kontra Mattel France, 08–2012.010. sz.), a vitákból mint elfogadhatatlant ki kell zárni.

21      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 207/2009 rendelet 65. cikke értelmében a Törvényszékhez benyújtott keresetek az OHIM fellebbezési tanácsai által hozott határozatok jogszerűségének vizsgálatára irányulnak, így a Törvényszéknek nem az a feladata, hogy az első ízben előtte benyújtott bizonyítékok fényében újból megvizsgálja a tényállási elemeket. Ezért el kell utasítani a válasz 34–42. mellékletét, valamint a beavatkozó viszonválaszának 61., 63–65., és 72. mellékletét anélkül, hogy bizonyító erejüket vizsgálni kellene (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑346/04. sz., Sadas kontra OHIM – LTJ Diffusion [ARTHUR ET FELICIE] ügyben 2005. november 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4891. o.] 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

22      Ezzel szemben a válasz 34a., 34b., 37a. és 38a. melléklete és a viszonválasz 56., 59., 60. és 66. melléklete – jóllehet azokat első ízben csak a Törvényszék előtt nyújtották be – nem kifejezetten bizonyítékok, hanem olyan dokumentumok, amelyek az OHIM döntéshozatali gyakorlatára vonatkoznak, amelyre a feleknek az OHIM előtti eljárást követően is joguk van hivatkozni (a fenti 21. pontban hivatkozott ARTHUR ET FELICIE ítélet 20. pontja).

23      Ugyanez vonatkozik a viszonválasz 55., 57., 58., 67–71., 73. és 74. mellékletére, valamint a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítéletére, amelyeket elfogadhatónak kell nyilvánítani, mivel a nemzeti jogalkotásra, valamint a nemzeti bíróságok ítélkezési gyakorlatára vonatkoznak, amelyre a feleknek az OHIM előtti eljárást követően is joguk van hivatkozni. Ugyanis sem a feleket, sem magát a Törvényszéket nem akadályozza semmi abban, hogy az uniós jogban – a jelen ügyben felmerültekhez hasonlóan (lásd később a 29. pontot) – hivatkozott nemzeti jog értelmezése során a nemzeti jogszabályokból, illetve ítélkezési gyakorlatból merítsenek, mivel a fellebbezési tanácsnak itt nem azt róják fel, hogy nem vett tekintetbe bizonyos, francia bírósági ítéletben szereplő ténybeli elemeket, hanem egyes jogszabályi rendelkezésekre, illetve ítéletekre hivatkoznak egy arra alapított jogalap alátámasztásául, hogy a fellebbezési tanácsok rosszul alkalmaztak egy nemzeti jogi rendelkezést (lásd analógia útján a Törvényszék T‑277/04. sz., Vitakraft‑Werke Wührmann kontra OHIM – Johnson’s Veterinary Products [VITACOAT] ügyben 2006. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑2211. o.] 70–71. pontját).

24      Egyébiránt azzal kapcsolatban, hogy az OHIM a Bíróság C‑263/09. P. sz., 2011. július 5‑i ítéletének (EBHT 2011., I‑5853. o.) 46–57. pontjára hivatkozik annak érdekében, hogy a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítéletét mint bizonyítékot vitassa, meg kell állapítani, hogy ebből az ítéletből nem következik az, hogy a Törvényszék nem veheti figyelembe azokat a bizonyítékokat, amelyeket valamelyik fél előtte első ízben nyújt be annak érdekében, hogy bebizonyítsa, hogy a fellebbezési tanács helytelenül alkalmazta az előtte hivatkozott nemzeti jogot. Ebben az ítéletben a Bíróság ugyanis csak azt vizsgálta, hogy egyrészt a Törvényszék megsértette‑e a jogvita érdemi részére alkalmazott nemzeti szabályt, másrészt pedig hogy a Bíróságnak van‑e hatásköre az ilyen jogsértés vizsgálatára (a fent hivatkozott Edwin kontra OHIM ügyben hozott ítélet 44. pontja). Ebben az összefüggésben a Bíróság valóban kimondta, hogy a nemzeti szabály alkalmazását kérelmező fél köteles az OHIM elé terjeszteni azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják e jogszabály tartalmát (a fent hivatkozott Edwin kontra OHIM ügyben hozott ítélet 50. pontja). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Törvényszék ne vizsgálhatná a nemzeti szabály OHIM általi alkalmazását egy olyan nemzeti ítélet tükrében, amely az OHIM határozatát követően született, és amelyre az eljárásában az egyik fél hivatkozott.

25      Végül el kell utasítani az OHIM azon érvét, amely szerint „halogató eljárási manővernek” tekinthető az, hogy a felperes a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítéletét csak a tárgyaláson adta elő, előtte nem. E tekintetben mindenekelőtt ugyanis arra kell emlékeztetni, hogy az említett ítélet néhány nappal azután született, hogy a beavatkozó benyújtotta a viszonválaszt, és amikor az írásbeli szakasz – bár hivatalosan nem zárult le – lényegében már befejeződött. A felperesnek tehát beadványaiban nem volt módja a 2012. július 10‑i ítéletre hivatkozni. Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a felperes – az OHIM állításaival ellentétben – a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítéletére nem a tárgyalás során, hanem már a Törvényszék Hivatalához 2012. augusztus 23‑án benyújtott és az OHIM‑mal 2012. szeptember 11‑én közölt, tárgyalás tartása iránti kérelmének indokolása keretében hivatkozott.

2.     Az ügy érdeméről

26      A felperes egyetlen jogalapra hivatkozik, amelyet a 207/2009 rendelet 53. cikkének az ugyanezen rendelet 8. cikke (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett (1) bekezdése c) pontjának megsértésére alapít.

27      E két rendelkezés értelmében a közösségi védjegyet akkor kell törölni védjegynek nem minősülő, valamely más megjelölés alapján, ha az együttesen teljesít négy feltételt: a megjelölést kereskedelmi forgalomban kell használni; a helyi jelentőségűt meghaladó mértékűnek kell lennie; a megjelölésre alkalmazandó tagállami jog szerint a megjelöléshez fűződő jogokat a közösségi védjegybejelentés bejelentési napjánál korábban kell megszerezni; végezetül az e megjelöléshez fűződő jogok alapján a jogosult megtilthatja egy későbbi védjegy használatát. E négy feltétel korlátozza a védjegynek nem minősülő azon más megjelölések körét, amelyekre a 207/2009 rendelet 1. cikke (2) bekezdésének értelmében a Közösség egész területén hivatkozni lehet valamely közösségi védjegy érvényességével szemben való fellépés céljából (a Törvényszék T‑318/06–T‑321/06. sz., Moreira da Fonseca kontra OHIM – General Óptica [GENERAL OPTICA] ügyben 2009. március 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑649. o.] 32. pontja).

28      Az első két feltétel, vagyis a hivatkozott megjelölés használatára és annak – a helyi jelentőségűt meghaladó – mértékére vonatkozó feltétel magából a 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének a szövegéből következik, következésképpen azokat az uniós jogra tekintettel kell értelmezni. A 207/2009 rendelet tehát a megjelölések használata és jelentősége tekintetében egységes szabványokat állít fel, amelyek megfelelnek az e rendelet által bevezetett rendszer alapját képező elveknek (a fenti 27. pontban hivatkozott GENERAL OPTICA ügyben hozott ítélet 33. pontja).

29      A „ha [a megjelölés tekintetében] irányadó tagállami jogszabályok szerint” mondatrészből azonban az következik, hogy a 207/2009 rendelet 8. cikke (4) bekezdésének a) és b) pontjában ezt követően kifejtett két további feltétel olyan feltételeket állapít meg a rendeletben, amelyeket az előzőekkel ellentétben a hivatkozott megjelölés tekintetében irányadó jog által megállapított kritériumokra tekintettel kell értékelni. A hivatkozott megjelölés tekintetében irányadó jogra történő utalás teljességgel indokolt, tekintettel arra, hogy a 207/2009 rendelet elismeri annak lehetőségét, hogy a közösségi védjegyrendszeren kívüli megjelölésekre hivatkozni lehessen valamely közösségi védjeggyel szemben. Következésképpen kizárólag a hivatkozott megjelölés tekintetében irányadó jog alapján állapítható meg, hogy e megjelölés korábbi‑e a közösségi védjegynél, és hogy ez indokolhatja‑e a későbbi védjegy használatának megtiltását (a fenti 27. pontban hivatkozott GENERAL OPTICA ügyben hozott ítélet 34. pontja).

30      A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Forge de Laguiole cégnevet a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében kereskedelmi forgalomban használják, és a jelentősége túllépi a helyi kereteket. A felek az OHIM előtti eljárás során, illetve a Törvényszékhez benyújtott beadványaikban azt sem vitatták, hogy az ezen cégnévhez fűződő jogokat 2001. november 20., azaz a LAGUIOLE védjegy bejelentése előtt megszerezték.

31      Azzal kapcsolatban, hogy a felperes a tárgyaláson az 1993‑ban bejelentett LAGUIOLE francia védjegyekre való hivatkozással próbálta kétségbe vonni azt, hogy a beavatkozó cégneve jelenlegi formájában korábbi lenne a LAGUIOLE közösségi védjegyhez képest, meg kell jegyezni, hogy a jelen ügyben kizárólag annak van jelentősége, hogy mikor jelentették be a közösségi védjegyet, ez pedig 2001. november 20. volt (lásd a fenti 1. pontot).

32      A felek azonban nem értenek egyet a fenti 27. pontban kifejtett, arra vonatkozó negyedik feltételt illetően, hogy az adott ügyben a beavatkozó mennyiben tilthatja meg a felperesnek a LAGUIOLE későbbi védjegy használatát. A fenti 29. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapján az erre a kérdésre adott válasz kizárólag a francia jogtól függ.

33      A jelen ügyben a fellebbezési tanács a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában fennálló francia ítélkezési gyakorlatra tekintettel érvelését két pillérre alapította, amelyek mindegyikét önmagában is elegendőnek véli azon megállapítás alátámasztásához, hogy a beavatkozó cégneve a létesítő okirat szerinti tevékenységi körében felsorolt összes tevékenység tekintetében védelmet élvez.

34      Először is a fellebbezési tanács lényegében azt állapította meg, hogy a beavatkozó létesítő okirat szerinti tevékenységi köre kellően pontosan meg volt határozva ahhoz, hogy a cégneve által biztosított védelem az abban felsorolt valamennyi tevékenységre kiterjedjen (a megtámadott határozat 87–90. pontja). Másodszor azt állapította meg, hogy még ha el is ismerik, hogy a „mindenfajta […] ajándék‑ és emléktárgy – asztali dekorációhoz kapcsolódó mindenfajta árucikk gyártása és értékesítése” tevékenységi kör megfogalmazása nem volt pontos, a beavatkozó bizonyította, hogy 2001. november 20. előtt a következő tevékenységek felé nyitott: asztali dekoráció, lakberendezés, borfogyasztás, ollóáruk, dohányzási cikkek, golf‑, vadászati és szabadidős cikkek, valamint egyéb kiegészítők (a megtámadott határozat 91–94. pontja).

35      Meg kell tehát vizsgálni ezt a két pillért, amelyen a megtámadott határozat alapul.

 A Forge de Laguiole cégnév által biztosított védelem mértéke

36      A szellemi tulajdonról szóló francia törvény (Code de la propriété intellectuelle français, a továbbiakban: CPI) L. 714‑3. és L. 711‑4. cikke a következőképpen rendelkezik:

L. 714‑3. cikk

„Bírósági határozattal semmisnek kell nyilvánítani az olyan védjegyek lajstromozását, amelyek nem egyeztethetőek össze az L. 711‑1‑L. 711‑4. cikkben foglalt rendelkezésekkel.

[…]

Kizárólag korábbi védjegy jogosultja kérheti a törlést az L. 711‑4. cikk alapján. Nem fogadható azonban el a keresete, ha a védjegyet jóhiszeműen jelentették be és használatát öt éven át tűrték.

A törlést kimondó határozat abszolú hatállyal bír.”

L. 711‑4. cikk

„Nem lajstromozható védjegyként az olyan megjelölés, amely korábbi jogokat, és különösen az alábbiakat sérti:

[…]

b)       cégnév vagy vállalkozás megnevezése, ha a vásárlóközönség számára fennáll az összetévesztés veszélye;

[…]”

37      Nem vitatott, hogy az ahhoz fűződő jog, hogy egy cégnév alapján töröltessenek egy későbbi védjegyet, szükségszerűen magában foglalja azt a jogot is, hogy – a fenti 27. pontban kifejtett negyedik feltétel értelmében – megtilthassák ennek a védjegynek a használatát.

38      A felperes arra hivatkozik, hogy a francia jogban a cégnév védelme csak a ténylegesen gyakorolt tevékenységekre terjed ki, különösen ha a létesítő okirat szerinti tevékenységi körhöz tartozó tevékenységeket túl tágan határozták meg.

39      Az OHIM pedig úgy ítéli meg, hogy a francia jogban a cégnév védelmének mértékét a létesítő okirat szerinti tevékenységi körben felsorolt tevékenységek leírása határozza meg, kivéve ha ez a leírás túl tág vagy pontatlan, ebben az esetben ugyanis a védelem mértéke szóban forgó társaság által gyakorolt konkrét tevékenységekre korlátozódik.

40      A beavatkozó lényegében azt adja elő, hogy a cégnév a létesítő okirat szerinti tevékenységi körben említett valamennyi tevékenység tekintetében a ténylegesen gyakorolt tevékenységektől függetlenül akkor is védelmet élvez, ha a tevékenységi kört túl tágan fogalmazták meg. Hozzáfűzi ehhez, hogy a védelem a jogosult által még nem gyakorolt, de a létesítő okirat szerinti tevékenységi körhöz kapcsolódó gazdasági tevékenységekre is kiterjed.

41      Emlékeztetni kell arra, hogy a CPI L. 711‑4. cikke b) pontjának a fellebbezési tanács által a megtámadott határozatban javasolt értelmezése szerint a cégnév főszabály szerint a létesítő okirat szerinti tevékenységi körbe tartozó valamennyi tevékenység tekintetében védelmet élvez, abban az esetben viszont, ha a létesítő okirat szerinti tevékenységi kör nem pontos, vagy nem terjed ki a gyakorolt tevékenységekre, akkor a védelem a ténylegesen és konkrétan gyakorolt tevékenységekre korlátozódik.

42      A fellebbezési tanács ezt az értelmezését a megtámadott határozat 2011. június 1‑jei elfogadásának időpontjában fennálló, releváns francia ítélkezési gyakorlatra alapította. Ez az ítélkezési gyakorlat nem volt egységes és a felek által az OHIM és a Törvényszék előtt részletesen idézett szakirodalomban is vita tárgya volt.

43      Ezt azt eltérésekben gazdag ítélkezési gyakorlatot, valamint az ezzel kapcsolatban a szakirodalomban kiváltott vitákat foglalta egybe a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítélete. Ebben az ítéletben, amely a megtámadott határozat elfogadását követően született, a Cour de cassation ugyanis azt mondta ki, hogy „a cégnév csak azon tevékenységek tekintetében élvez védelmet, amelyeket a társaság ténylegesen gyakorol, és nem azok tekintetében, amelyek a létesítő okiratában szerepelnek”.

44      Ellentétben azzal, amit az OHIM és a beavatkozó 2014. február 24‑én, illetve 25‑én benyújtott kiegészítő írásbeli észrevételeiben állít, a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítéletében kifejtett elv nem tekinthető kétértelműnek a cégnevek számára biztosított védelem terjedelmét és általános alkalmazandóságát illetően. Igaz, hogy az említett ítélet alapjául szolgáló ügy nem olyan keresetre vonatkozik, amelyet a CPI L. 711‑4. cikke alapján nyújtottak be, hanem csalárd védjegybejelentésre és tisztességtelen versenyre vonatkozó kérelemre. Rá kell mutatni azonban arra, hogy a fenti 43. pontban idézett szövegrész az ítélet azon részében szerepel, amely elutasítja a cœur de princesse védjegy csalárd bejelentése miatti törléssel szemben hivatkozott jogalapot, amelyet arra alapítottak, hogy az említett védjegy csupán átveszi a kérelmező társaság cégnevét, amely már azelőtt létezett, hogy a Mattel France „cœur de princesse” néven babákat kezdett volna forgalmazni. A francia Cour de cassation ebben az összefüggésben fogalmazta meg az említett szövegrészt, hogy aztán rámutasson arra, hogy a cœur de princesse védjeggyel jelölt áruk és szolgáltatások köre jócskán meghaladja azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyeket az érintett társaság addig ténylegesen gyakorolt, és ezért az utóbbi társaság által hivatkozott jogalapot mint hatástalant elutasította. Következésképpen ez a szövegrészlet sem megfogalmazásában, sem ténybeli vagy eljárási összefüggéseiben nem tartalmaz olyan korlátozást, amely arra vallana, hogy csak az adott ügy sajátos körülményei mellett alkalmazható.

45      Egyébként az OHIM véleményével ellentétben a Törvényszék a megtámadott határozat jogszerűségének vizsgálata során akkor is figyelembe veheti a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítéletét, ha az a megtámadott határozatnál később született.

46      A fenti 23. és 24. pontban említett, eljárásjogi jellegű megfontolásokat félretéve rá kell ugyanis mutatni először is arra, hogy ez az ítélet nem fordult szembe az addigi ítélkezési gyakorlattal, hanem csak tisztázott egy vitatott jogi kérdést. Ahogyan erről a felek által az OHIM és a Törvényszék előtt bemutatott, számos korábbi francia bírósági ítélet is tanúskodik, a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítéletét megelőzően az alsóbb fokú bíróságok ítélkezési gyakorlata nem volt egységes, és arra engedett következtetni, hogy a cégnév védelme csak az adott társaság által ténylegesen gyakorolt tevékenységekre vonatkozik.

47      Másodszor, még ha adottnak is vesszük, hogy a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítélete szembefordult az addigi ítélkezési gyakorlattal, az ilyen jellegű változásokat főszabály szerint akkor is visszaható hatállyal kell alkalmazni a fennálló helyzetekre.

48      Ezt az elvet az a megfontolás igazolja, hogy egy jogi norma adott időpontban történő bírósági értelmezése nem különbözhet a tényállás idejétől függően, és senki sem hivatkozhat a megmerevedett ítélkezési gyakorlat alapján szerzett jogára. Igaz ugyan, hogy ez az elv csorbulhat, amikor kivételes helyzetekben a bíróságok eltekinthetnek az alkalmazásától, hogy a változás időbeli visszaható hatályát kiigazítsák, főszabály szerint azonban az ilyen változások visszaható hatályúak. A jelen ügyben azonban a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítélete nem tartalmaz ilyen értelmű kiigazítást vagy korlátozást.

49      Ehhez hozzá kell fűzni, hogy az uniós bíróságok is hasonló elvet alkalmaznak (a Bíróság C‑367/93–C‑377/93. sz., Roders és társai ügyben 1995. augusztus 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., I‑2229. o.] 42. és 43. pontja).

50      Ennélfogva, habár a francia Cour de cassation fenti 20. pontban hivatkozott, 2012. július 10‑i ítélete önmagában új ténynek minősül, csupán a francia jog ismertetésére vonatkozik, ahogyan azt a fellebbezési tanácsnak a 2011. június 1‑jén hozott, megtámadott határozatban alkalmaznia kellett volna, és ahogy azt a Törvényszéknek a fenti 29. pontban kifejtett elvnek megfelelően alkalmaznia kell.

51      Ebből következően a jelen ügyben a Forge de Laguiole cégnév védelme kizárólag azokra a tevékenységekre terjed ki, amelyeket a beavatkozó a LAGUIOLE védjegy bejelentésének időpontjában, 2001. november 20‑án ténylegesen gyakorolt.

52      Következésképpen a fellebbezési tanács érvelésének első pillére, amely a beavatkozó létesítő okirat szerinti tevékenységi körében felsorolt tevékenységekre támaszkodik, nem alkalmas arra, hogy a megtámadott határozatot megalapozza, ha nem nyer bizonyítást, hogy az említett tevékenységeket ténylegesen gyakorolták.

53      Ezek után tehát még azt kell megvizsgálni, hogy megalapozott‑e a fellebbezési tanács érvelésének második pillére, amely a beavatkozó által ténylegesen gyakorolt tevékenységekre támaszkodik.

 A beavatkozó által a LAGUIOLE védjegy bejelentésének időpontja előtt ténylegesen gyakorolt tevékenységekről

54      A jelen ügyben nem vitatott, hogy a beavatkozó kések gyártásával és értékesítésével foglalkozik.

55      A fellebbezési tanács megállapításai szerint a beavatkozó a LAGUIOLE védjegy bejelentésének időpontja (azaz 2001. november 20.) előtt más terület, így az ollóáruk terén kifejtett tevékenységek felé nyitott.

56      A felperes e tekintetben egyrészt arra hivatkozik, hogy a beavatkozó tevékenysége valójában kések forgalmazására korlátozódik, és az állítólagos tevékenységbővítés a kiegészítőkkel ellátott kések forgalmazását jelenti, másrészt hogy az említett tevékenységbővítés nagyrészt a LAGUIOLE védjegy bejelentése után következett be.

57      Az OHIM azt állítja, hogy egy társaság tevékenységi területét annak a vevőkörnek a viszonylatában kell meghatározni, amelynek az áruit, illetve szolgáltatásait szánja. Márpedig a kiegészítőkkel ellátott késeket más vevőkörnek szánják, mint az egyszerű késeket, amit az is bizonyít, hogy a kiegészítőkkel ellátott különböző késeket eltérő csatornákon keresztül forgalmazzák. Egyébként a beavatkozó már a LAGUIOLE védjegy bejelentése előtt elkezdett a késekről más területek felé nyitni.

58      A beavatkozó hozzáfűzi, hogy egy árunak két külön rendeltetése is lehet, és a kés funkciója nem szünteti meg a kiegészítő funkcióját.

59      Az arra vonatkozó bizonyítékokat illetően, hogy a beavatkozó a késekről más területek felé nyitott, a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 94. pontjában egyes olyan, a beavatkozó által az OHIM előtt benyújtott dokumentumokra támaszkodott, amelyek a LAGUIOLE védjegy bejelentését megelőző időszakból származnak, nevezetesen:

–        a beavatkozó 2001. január 1‑jei listaára (38.1. sz. dokumentum), amelyben különböző kiegészítőkkel – dugóhúzóval, lyukasztó árral, sörnyitóval, szivarvágóval, pipaszurkálóval, kulcstartóval – ellátott kések, „villák”, valamint a „Vadászkés” nevű modell szerepel,

–        két darab, luxemburgi és ausztriai vevők számára 1998. október 15‑én és 2000. március 30‑án kiállított számla, amelyeken a dugóhúzóval és sörnyitóval felszerelt „Sommelier” modell, valamint „pitch‑villa” nevű golfeszközök, a „Laguiole du routard” modell és egy bőrből készült „tartó” szerepel,

–        egy franciaországi vevő számára 2000. november 22‑én kiállított számla, amelyen egy „villa”, valamint a „Sommelier” és a kaparóval, pipaszurkálóval és lyukvágóval felszerelt „Calumet” modell, valamint egy „tok” szerepel.

60      E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a „díszdobozok” és a „dobozok” a fenti dokumentumok egyikében sem szerepelnek. A beavatkozó 2001. január 1‑jei árlistájának egyes oldalain alul ez olvasható: „A késeket díszcsomagolásban, származási bizonyítvánnyal együtt áruljuk.” A fellebbezési tanács által figyelembe vett dokumentumok tehát arról tanúskodnak, hogy a beavatkozó csak saját árui csomagolása céljából forgalmaz díszcsomagolást, nem pedig önálló áruként. Ilyen körülmények között a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 93. pontjában tévesen állapította meg azt, hogy a beavatkozó azért értékesített „díszdobozokat” és „dobozokat”, mert a tevékenységét kibővítette az „egyéb kiegészítők” területére.

61      Másodszor, a „Laguiole de routard” nevű modell egy kiegészítők nélküli bicskából áll. Ugyanígy a „Vadászkés” nevű modell a 2001. január 1‑jei listaárban szereplő leírás szerint „nem összecsukható modell, bőrtokban árusítva”. Következésképpen meg kell állapítani, hogy ezekkel a modellekkel nem bizonyítható, hogy a beavatkozó a késekről más tevékenységi területek felé nyitott, még ha feltételezzük is, hogy ezeket „szabadidős” vagy vadászati tevékenységek keretében használják, ahogyan ezt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 93. pontjában állította.

62      Harmadszor, a számlákon és az árlistán említett „tartók” és „tokok” kivitelezésüknél és megjelenésüknél fogva kizárólag a beavatkozó által gyártott kések tárolására szolgálnak. Adott esetben legfeljebb arra szolgálhatnak, hogy mérettől és formától függően más késeket tartsanak bennük, de semmiképpen nem más árukat a késeken kívül. Ezenkívül ezeket a tartókat és tokokat kizárólag a késekkel együtt árusítják, külön nem. Ilyen feltételek mellett azt kell megállapítani, hogy ezek csak a beavatkozó által forgalmazott késáruk kiegészítői, amelyek nem rendelkeznek önálló árutípus jellemzőivel, és ezért nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a beavatkozó a késekről más tevékenységi területek felé nyitott volna.

63      Negyedszer, a villák nem tartoznak egyértelműen a késáruk körébe. A villák forgalmazása alapján azonban nem lehet azt megállapítani, hogy a beavatkozó tevékenysége kiterjedne az „asztali dekoráció” egész területére. Igaz ugyan, hogy a villákat úgy is lehet tekinteni, hogy azok az „asztali dekoráció” körébe tartoznak, ez a kategória azonban túlságosan tág, és túlságosan eltérő áruk összességét foglalja magában ahhoz, hogy hasonlóságuk megítélése céljából össze lehessen őket hasonlítani a LAGUIOLE védjeggyel jelölt árukkal és szolgáltatásokkal. A villák forgalmazása azonban azt jelzi, hogy a beavatkozó konkrétan és ténylegesen kiterjesztette tevékenységét általában véve az evőeszközökre, amelyek az „asztali dekoráció” egyik alcsoportjának tekinthetők (lásd analógia útján a Törvényszék T‑256/04. sz., Mundipharma kontra OHIM – Altana Pharma [RESPICUR] ügyben 2007. február 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑449. o.] 23. pontját).

64      Ötödször, a különböző (más) olyan árucikkekkel kapcsolatban, amelyek egy késből és egy‑két kiegészítőből (dugóhúzó, lyukasztó ár, sörnyitó, szivarvágó, pipaszurkáló, kulcstartó, pitch‑villa) állnak, a fellebbezési tanács lényegében azt állapította meg, hogy ezek a multifunkcionális eszközök azt mutatják, hogy a beavatkozó kiterjesztette tevékenységét a késárukon kívüli egyéb területekre is.

65      A beavatkozó által forgalmazott multifunkcionális árucikkek ugyanakkor – ahogyan erre a felperes is jogosan hivatkozik – annak ellenére, hogy egy‑két kiegészítővel rendelkeznek, továbbra is késeknek tekinthetők, és nem a kiegészítő funkció a fő jellemzőjük. Az ugyanis, hogy egy‑két kiegészítő van rajtuk, nem változtat azon a tulajdonságukon, hogy a késáruk körébe tartoznak.

66      E tekintetben egyrészt rá kell mutatni arra, hogy a beavatkozó által forgalmazott multifunkcionális árucikkek között továbbra is a kések vannak túlsúlyban, és mind a használt anyagot, mind a megjelenést illetően összességében meghatározzák az áru jellegét, ami egyébként a 2001. január 1‑jei listaárból is kitűnik. Ebből a dokumentumból kiderül, hogy maga a beavatkozó is késeknek tekinti az említett árukat. A dugóhúzót és sörnyitót tartalmazó modell ugyanis a listaárban „Sommelier‑sörnyitó kés” néven, a pitch‑villát tartalmazó modell pedig „Golfozó kés” néven szerepel. Ezenkívül a késpengén kívüli egyéb részek – mint például a lyukasztó ár és a dugóhúzó – a listaárban kifejezetten „Kiegészítők” néven szerepelnek, a késpenge és az említett kiegészítők anyagát pedig külön tüntetik fel, hangsúlyozva azt, hogy a késpenge acélból készült (a kaparópengét, lyukvágót és pipaszurkálót tartalmazó „Calumet” modell e tekintetben kivételt képez). Végül ahogyan a fenti 60. pontban már említésre került, egyes oldalak alján, a kiegészítőket tartalmazó modellek alatt ez olvasható: „A késeket díszcsomagolásban, származási bizonyítvánnyal együtt áruljuk.”

67      Másrészt a beavatkozó állításával ellentétben a szóban forgó multifunkcionális áruk vevőköre nem általában véve a golfozókból és a dohányosokból áll, hanem olyan késvásárlókból, akik golfoznak vagy dohányoznak is, illetve olyan golfozókból vagy dohányosokból, akik érdeklődnek a késáruk iránt. Ez mind funkció szempontjából (egy pitch‑villa, illetve egy szivarvágó kevésbé használható és praktikus része a késnek, mint ugyanez az eszköz kés nélküli verzióban), mind anyagi szempontból (a multifunkcionális árucikkek jóval többe kerülnek, mint önmagában a kiegészítő), mind a vállalkozásról alkotott kép szempontjából (a kések iránt nem érdeklődő dohányosok vagy golfozók rendszerint nem a beavatkozó áruira gondolnak, amikor dohányzási cikkeket vagy golfeszközöket vesznek maguknak, hanem az adott területre szakosodott gyártókhoz fordulnak) is igaz.

68      El kell ezért utasítani az OHIM azon érvét, amely azon alapul, hogy egy jogi személy tevékenységei köreit mindenekelőtt az a piac határozza meg, amelyre az áruit vagy szolgáltatásait szánja. A beavatkozó által forgalmazott multifunkcionális árucikkek címzettje ugyanis nem a késáruk vásárlóközönségétől teljesen független vásárlóközönség, hanem olyan dohányosokból és golfozókból álló vásárlóközönség, akik az említett árukat is kedvelik. E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 96. és 97. pontjában foglalt állításától eltérően az a körülmény, hogy a beavatkozó által forgalmazott multifunkcionális árucikkeket nemcsak késművesek, hanem fegyverművesek, dohányboltok, írószerboltok, „ajándék – asztali dekoráció” üzletek, nagyobb üzletek és más vállalkozások is árusítják, nem változtat az említett árucikkek azon tulajdonságán, hogy a késáruk körébe tartoznak.

69      Hatodszor, ami a beavatkozó létesítő okirat szerinti tevékenységi körében szereplő „mindenfajta […] ajándék‑ és emléktárgy […] gyártása és értékesítése” tevékenységet illeti, főszabály szerint igaz, hogy a beavatkozó által forgalmazott valamennyi áru szolgálhat ajándékként vagy emléktárgyként, ahogyan erre a felperes is jogosan hivatkozott. Ezenkívül – miként ez a fenti 60. pontban is szerepel – a beavatkozó áruinak legalábbis egy részét díszcsomagolásban adják el, ami megerősítheti, hogy az áruk egyik lehetséges rendeltetése az, hogy ajándékul szolgáljanak. Következésképpen a beavatkozó tényleges tevékenységet fejt ki az ajándéktárgyak forgalmazása terén.

70      Rá kell azonban mutatni arra, hogy a beavatkozó nem bizonyította, hogy olyan ajándék‑ vagy emléktárgyakat gyárt, illetve forgalmaz, amelyek nem tartoznak a késáruk vagy az evőeszközök körébe. Az ajándék‑ és emléktárgyakkal kapcsolatos tevékenysége teljesen nyilvánvalóan csak a késáruk vagy az evőeszközök körébe tartozó szokásos árui díszcsomagolásban történő nyújtására korlátozódik. Következésképpen meg kell állapítani, hogy bár a beavatkozó bizonyította, hogy a „mindenfajta ajándék‑ és emléktárgy gyártása és értékesítése” területén tevékenységet fejtett ki, ez a tevékenység a késáruk, illetve az evőeszközök körébe tartozó ajándék‑ és emléktárgyakhoz kapcsolódik.

71      Következésképpen – a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 93. pontjában megfogalmazottakkal ellentétben – azt kell megállapítani, hogy az, hogy a beavatkozó tevékenységi körét 2001. november 20. előtt a késárukon kívüli más területek felé bővítette volna, nem nyert bizonyítást az „ollóáruk”, az „asztali dekoráció” – kivéve az evőeszközöket –, a „lakberendezés”, a „borfogyasztás”, a dohányzási cikkek, a golf‑, vadászati és szabadidős cikkek, valamint olyan kiegészítők, mint például a díszdobozok, tokok és dobozok tekintetében.

72      Meg kell azonban állapítani, hogy az, hogy a beavatkozó tevékenységi körét a késárukon kívüli más területek felé bővítette, bizonyítást nyert az „evőeszközök”, ezen belül a 2001. január 1‑jei listaárban említett „villák”, valamint az „ajándék‑ és emléktárgyak” tekintetében, amennyiben késáruk vagy evőeszközök területére tartozó árukról van szó. Kizárólag e tevékenységek vonatkozásában tarthat tehát igényt a beavatkozó arra, hogy cégneve a LAGUIOLE védjeggyel szemben védelemben részesüljön.

73      Következésképpen hatályon kívül kell helyezni a megtámadott határozatot abban a részében, amelyben a fellebbezési tanács megállapította a CPI L. 711‑4. cikke értelmében vett összetéveszthetőség fennállását az „ollóáruk” és az „asztali dekorációhoz kapcsolódó mindenfajta árucikk”, valamint a „mindenfajta […] ajándék‑ és emléktárgy” vonatkozásában, amennyiben nem késárukról vagy evőeszközökről van szó.

74      Ezért a CPI L. 711‑4. cikke értelmében vett összetéveszthetőségből következő vizsgálatot már csak a késáruk vagy evőeszközök területéhez tartozó áruk, valamint az e területekhez kapcsolódó ajándék‑ és emléktárgyak gyártására és értékesítésére vonatkozóan kell lefolytatni.

 Az összetéveszthetőségről

75      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 29. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlat értelmében az ahhoz kapcsolódó feltételt, hogy a megjelölésnek biztosítania kell jogosultja számára azt a jogot, hogy megtiltsa egy későbbi védjegy használatát, a hivatkozott megjelölés tekintetében irányadó jog, azaz a francia jog alapján kell megítélni.

76      A CPI L. 711‑4. cikke (ismertetését lásd a fenti 36. pontban) alapján egy korábbi cégnév jogosultja azzal a feltétellel tilthatja meg egy későbbi védjegy használatát, hogy „a vásárlóközönség számára fennáll az összetévesztés veszélye”.

77      Ahogyan erre az OHIM is jogosan hivatkozik, a LAGUIOLE védjeggyel jelölt áruk jellegére tekintettel az érintett vásárlóközönség az átlagos figyelmi szintet tanúsító francia nagyközönség.

78      A francia ítélkezési gyakorlat szerint az összetéveszthetőség értékelése több tényezőtől függ, köztük a szóban forgó megjelölések közötti (vizuális, hangzásbeli és fogalmi) hasonlóság fokától, a megjelölésekkel érintett gazdasági területek közötti hasonlóság mértékétől, és a korábbi megjelölés nagyobb vagy kevésbé nagy megkülönböztető képességétől (a versailles‑i fellebbviteli bíróság lex’cible kontra SOS Flexibles és Sofirop ügyben 2001. október 25‑én hozott ítélete és a párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság 2011. július 8‑án hozott ítélete, RG 09/11931).

79      Az összetéveszthetőség annál nagyobb mértékű, minél jelentősebb a korábbi cégnév megkülönböztető képessége, különösen piaci ismertsége miatt. Az összetéveszthetőségből eredő sérelem nem csak a vevőkör megtévesztését eredményezheti. A bizalom vagy a jóhírnév megsértéséről is szó lehet (a párizsi fellebbviteli bíróság 1962. október 13‑án hozott ítélete, Ann. propr. ind. 1963., 228. o.).

80      Mivel egy védjegy és egy korábbi cégnév ütközésének feloldása az összetéveszthetőség fennállásától függ, ha a védjegyet több különböző jellegű áru vagy szolgáltatás vonatkozásában jelentették be, akkor a védjegy törlése során differenciálni kell, és a törlés csak azokra az árukra és szolgáltatásokra vonatkozik, amelyek tekintetében megállapítást nyert a jogi személy tevékenységével fennálló összetéveszthetőség (a párizsi fellebbviteli bíróság 2000. január 28‑án hozott ítélete, Revue Dalloz 2001., 470. o.).

 A Forge de Laguiole cégnévvel és a LAGUIOLE védjeggyel érintett gazdasági ágazatok közötti hasonlóság

81      A francia ítélkezési gyakorlat szerint annak eldöntéséhez, hogy a Forge de Laguiole cégnévvel és a LAGUIOLE védjeggyel érintett gazdasági ágazatok hasonlóak‑e, figyelembe kell venni az áruk vagy szolgáltatások kapcsolatát jellemző összes releváns tényezőt. Ezen tényezők körébe tartozik különösen az áruk vagy szolgáltatások jellege, rendeltetése, felhasználása, valamint helyettesítő vagy egymást kiegészítő volta (a párizsi általános hatáskörű elsőfokú bíróság 2009. november 25‑én hozott ítélete, RG 09/10986).

82      A jelen ügyben a fellebbezési tanács megállapította, hogy a LAGUIOLE védjeggyel jelölt áruk nagy részben jogtalanul elfoglalják a beavatkozó tevékenységi területeit, illetve azokhoz kapcsolódó területen találhatók; ezt a megállapítását a megtámadott határozat 107–114. pontjában részletesen ismertette.

83      Ez a megállapítás azonban olyan vizsgálat eredménye, amelynek során a beavatkozó létesítő okirat szerinti tevékenységi körében felsorolt összes tevékenységi területet figyelembe vették. Az összetévesztést illetően azonban – ahogyan ez a fenti 71–74. pontban is szerepel –a beavatkozónak kizárólag a késáruk és evőeszközök területéhez tartozó árukkal, valamint az késáruk és evőeszközök területéhez kapcsolódó ajándék‑ és emléktárgyakkal kapcsolatos tevékenységét kell figyelembe venni.

84      Ilyen feltételek mellett a Forge de Laguiole cégnév által védett területekre vonatkozó ezen korlátozásra tekintettel felül kell vizsgálni a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 107–114. pontjában tett megállapításokat.

 A 8. osztályba tartozó „fűrészek, borotvák, borotvapengék; körömreszelők és körömvágó fogók, körömvágó csipeszek”, valamint „manikűrkészletek, borotválkozókészletek”, a 16. osztályba tartozó „papírvágók”, és a 21. osztályba tartozó „borotvaecsetek, piperefelszerelések” és a beavatkozó tevékenységei közötti kapcsolatról

85      A 8. osztályba tartozó „fűrészekkel, borotvákkal, borotvapengékkel; körömreszelőkkel és körömvágó fogókkal, körömvágó csipeszekkel”, valamint a 16. osztályba tartozó „papírvágókkal” kapcsolatban a fellebbezési tanács jogosan állapította meg, hogy olyan vágóeszközökről van szó, amelyek a beavatkozó létesítő okirat szerinti tevékenységi körében szereplő „késáruk” körébe tartoznak. Az említett áruk és a beavatkozó tevékenységei nagymértékben hasonlóak. Ugyanígy a 8. osztályba tartozó „manikűrkészletek, borotválkozókészletek”, valamint a 21. osztályba tartozó „borotvaecsetek, piperefelszerelések” is az említett vágóeszközök kiegészítőinek vagy kellékeinek tekinthetők, mivel ezeket együtt használják és rendszerint azonos típusú üzletekben, ugyanannak a vevőkörnek együtt árulják. Ezek az áruk és a beavatkozó tevékenységei ezért hasonlítanak egymáshoz.

–       A 8. osztályba tartozó „kéziszerszámokról és kézzel működtetett eszközökről” és „csavarhúzókról”

86      A LAGUIOLE védjeggyel jelölt, 8. osztályba tartozó „kéziszerszámokkal és kézzel működtetett eszközökkel” kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy ez a meghatározás magában foglalja a késeket is.

87      Ezt a megállapítást nem cáfolják a felperes és a beavatkozó által 2014. április 8‑án, illetve 9‑én benyújtott kiegészítő írásbeli észrevételekben előadott érvek.

88      Először is az a tény, hogy a Nizzai osztályozás szerinti 8. osztály a következő címet viseli: „Kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök; evőeszközök; vágó‑ és szúrófegyverek; borotvák”, még nem jelenti azt, hogy a felsorolt különböző kategóriák között ne lehetne árfedés. A Nizzai osztályozás ugyanis csupán adminisztratív célra irányul, és arra, hogy az egyes áru‑ és szolgáltatáskategóriák és ‑osztályok javasolásával megkönnyítse a védjegybejelentések megszövegezését és kezelését. Az osztályoknak adott címek azonban nem alkotnak olyan rendszert, amely kizárná, hogy az egyik osztályba tartozó valamely áru vagy szolgáltatás ne képezhesse egy másik osztály vagy kategória részét, ahogyan ez különösen a közösségi védjegyről szóló 40/94/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 2. szabályának (4) bekezdéséből is következik.

89      Ezért a LAGUIOLE védjegyre vonatkozóan 2003. május 14‑én hozott határozatában az OHIM elbírálója jogosan állapíthatta meg, hogy „nem vitatott, hogy a vágó‑ és szúrófegyver olyan »kézifegyver, amely hatását egy fémrész segítségével fejti ki«”, és hogy „ez a kifejezés ezért a késeket jelenti”, miközben mindkét árukategória szerepel a Nizzai osztályozás szerinti 8. osztály címében.

90      Másodszor, a felperes azzal érvel, hogy az OHIM elbírálója 2003. május 14‑i határozatában megkülönböztette egymástól egyfelől a „vágó‑ és szúrófegyvereket”, amelyeket a késekkel azonosított, és amelyek tekintetében leíró jellege miatt megtagadta az említett védjegy lajstromozását, másfelől a „kéziszerszámokat és kézzel működtetett eszközöket”, amelyek tekintetében lajstromozta ezt a védjegyet.

91      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az OHIM elbírálójának 2003. május 14‑i határozata nem köti a Törvényszéket az említett kategóriával érintett áruk értékelését illetően (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑412/05. P. sz., Alcon kontra OHIM ügyben 2007. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑3569. o.] 65. pontját, és a fenti 21. pontban hivatkozott ARTHUR ET FELICIE ügyben hozott ítélet 71. pontját). Egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy a felperes már az OHIM előtti törlési eljárás során tudatában volt annak, hogy a kések a „kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök” kategóriájához tartozhatnak, mivel több ízben is késznek mutatkozott arra, hogy a következőképpen pontosítsa a LAGUIOLE védjeggyel jelölt, különösen a 8. osztályba tartozó áruk jegyzékének szövegét: „Kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök, a kések kivételével”. A törlési osztály és a fellebbezési tanács határozatai azonban olyan indokokon alapultak, amelyek nem tették szükségessé ennek a kérdésnek a vizsgálatát, és a felperes ténylegesen nem pontosította ilyen módon az árujegyzéket.

92      Azt kell tehát megállapítani, hogy a „kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök”, amennyiben késekre vonatkoznak, azonosak a beavatkozónak a késáruk területén kifejtett tevékenységeivel – és nemcsak a „Laguiole de routard” modellel, ahogyan azt a fellebbezési tanács vélte.

93      Ezzel szemben a 8. osztályba tartozó „csavarhúzók” – a fellebbezési tanács megállapításával ellentétben – nem mutatnak hasonlóságot a beavatkozó által forgalmazott „Laguiole de routard” modellel, amely nem más, mint egy kiegészítők nélküli, egyszerű zsebkés.

–       A 8. osztályba tartozó „kanalakról”

94      A 8. osztályba tartozó „kanalak” a beavatkozó által is forgalmazott „evőeszközök” részét képezik (lásd a fenti 62. és 72. pontot), és ezért a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatokkal megegyező gazdasági ágazatokhoz tartoznak.

–       A 21. osztályba tartozó „konyhai eszközökről és üvegből, porcelánból és kerámiából készült edényekről; nem nemesfémből készült edényekről; dugóhúzókról; palacknyitókról, papírszalvéta‑tartó fémdobozokról”, és a 14. osztályba tartozó „háztartási és konyhai eszközökről és nemesfémből készült tárolóedényekről; nemesfémből készült edényekről”

95      Ezeket az árukat fellebbezési tanács az „asztali dekorációval” azonosította, és ebből azt vezette le, hogy ezek az áruk jogtalanul elfoglalják a beavatkozó e területen kifejtett tevékenységeit.

96      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – miként ez a fenti 63. pontban is szerepel – az „asztali dekoráció” kategória túlságosan tág és pontatlan ahhoz, hogy hivatkozási pontnak lehessen tekinteni az összetéveszthetőség fennállásának megállapításához. Következésképpen a fellebbezési tanács megállapításaival ellentétben az említett áruk nem mutatnak hasonlóságot a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatokkal.

97       A „dugóhúzók; palacknyitók” viszont erős hasonlóságot mutatnak a dugóhúzót és sörnyitót tartalmazó „Sommelier” modellel, valamint a beavatkozó által forgalmazott, dugóhúzóval felszerelt modellekkel. Ugyanis még ha ezen, a késáruk „származékainak” tekinthető áruk forgalmazásával nem is bizonyítható, hogy a beavatkozó kiterjesztette tevékenységét az „asztali dekoráció” vagy a „borfogyasztás” felé, ahogyan ez a fenti 65. és 69. pontban szerepel, azonban önálló áruként, funkcionalitás szempontjából ezek az áruk a LAGUIOLE védjeggyel jelölt „dugóhúzóknak; palacknyitóknak” felelnek meg. Ez a tény – az azonos üzletekben történő árusítás mellett – elegendő ahhoz, hogy meg lehessen állapítani, hogy az említett áruk a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatokkal megegyező gazdasági ágazatokhoz tartoznak.

–       A 14. osztályba tartozó „nemesfémekről és ötvözeteikről”, „drágakövekről” és „dobozokról, gyertyatartókról”

98      A 14. osztályba tartozó „nemesfémekkel és ötvözeteikkel” és „drágakövekkel” kapcsolatban a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy ezeket az árukat „sokra tartják” a jó minőségű ollóáruk, és számos, az „asztali dekorációhoz” tartozó tárgy körében, és ezek tehát nagymértékben kiegészítik a beavatkozó tevékenységeit. Ezenkívül a 14. osztályba tartozó „dobozokat, gyertyatartókat” ugyanazokban az „asztali és más dekorációs” üzletekben árusítják, mint a beavatkozó által állítólag forgalmazott egyes árucikkeket.

99      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ügyben az „ollóáruk” és az „asztali dekoráció” nem tartoznak a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatokhoz (lásd a fenti 73. és 74. pontot). Továbbá önmagában abból a tényből, hogy a nemesfémeket és a drágaköveket felhasználhatják a beavatkozó késárukhoz kapcsolódó tevékenységeinél, még nem lehet arra következtetni, hogy azok a francia fogyasztók megítélése szerint a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatokhoz hasonló gazdasági ágazatokhoz tartoznak. Egyrészt ugyanis a nemesfémek és a drágakövek rendeltetése mindenekelőtt a termelőiparra irányul, nem pedig a végső fogyasztókra, mint például a késműiparra. Másrészt ezeket az anyagokat a késeken főszabály szerint csak dekorációs és kiegészítő célból használják, és nem a kés funkcionalitásával összefüggésben.

–       A 18. osztályba tartozó „bőrről és bőrutánzatokról” és „utazóládákról, kofferekről és bőröndökről”, valamint a „dobozokról”

100    A 18. osztályba tartozó „bőrrel és bőrutánzatokkal” és „utazóládákkal és bőröndökkel” kapcsolatban a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy ezeket általában a beavatkozó által is forgalmazott tokok, tartók és dobozok gyártására használják, illetve a késáruk körébe tartozó árucikkek csomagolására és szállítására is használhatják, főleg ha „ajándéktárgynak” szánt luxustermékekről van szó. Ebből azt állapította meg, hogy ezek az áruk kiegészítő jellegűek a beavatkozó tevékenységeihez képest és „a kiegészítőként kínált áruválasztéka bővítéséhez illeszkedik”.

101    E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az „ajándéktárgyak” csak akkor tartoznak a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatok körébe, ha késárukról vagy evőeszközökről van szó (lásd a fenti 71–74. pontot). Másodszor az a tény, hogy a „bőrt és bőrutánzatot” a beavatkozó által bizonyos késekkel együtt forgalmazott tokok és tartók gyártásához nyersanyagként használhatják, még nem elegendő ahhoz, hogy hasonlóságot teremtsen a beavatkozó által a késáruk ágazatában kifejtett tevékenységgel, különösen mivel a nyersanyagok címzettjei a gyártók, míg a késáruk címzettjei a végső fogyasztók. Harmadszor, különösen ami a beavatkozó által állítólagosan forgalmazott „dobozokat” illeti, emlékeztetni kell arra, hogy azok a dokumentumok, amelyekre a fellebbezési tanács a beavatkozó 2001. november 20. előtt folytatott tevékenységére vonatkozó megállapításait alapozta (lásd a fenti 59. pontot), nem tesz említést ilyen árucikkekről, és hogy mivel a dobozok kizárólag a beavatkozó késáruinak tárolására szolgálnak, a beavatkozó által a késáruk ágazatában kifejtett tevékenységhez képest mindenképpen csak kiegészítő jellegűnek, vagy esetleg csomagolásnak tekinthetők.

102    Következésképpen a 18. osztályba tartozó „bőr és bőrutánzatok” és „utazóládák, kofferek és bőröndök” nem hasonlók a beavatkozónak a késáruk ágazatában kifejtett tevékenységeihez.

–       A 16. osztályba tartozó „iskolai felszerelésekről; ceruzákról, töltőceruzákról, radírgumikról; borítékokról; irattartókról; albumokról, könyvekről, évkönyvekről, brosúrákról, füzetekről, katalógusokról; naptárakról, kőnyomatokról, plakátokról”

103    A fellebbezési tanács ezekkel az árukkal kapcsolatban ismertette, hogy ezeket rendszerint írószerboltokban árusítják, és ugyanolyan környezetben használják, mint a beavatkozó „papírvágóit”, azaz írásra és olvasásra, és ezért ezek az áruk jogtalanul elfoglalják a beavatkozó tevékenységi területeit. Ezenkívül ezen áruk mindegyikét használni szokták az üzleti életben, a vállalkozások ügyfélkommunikációjában és üzleti kapcsolataiban, illetve szokták például cégajándékként is adni. Mivel a LAGUIOLE védjeggyel jelölt nyomtatványok tartalmuknál fogva alkalmasak arra, hogy összetéveszthetőséget váltsanak ki a Forge de Laguiole cégnévvel, az említett védjegyet törölni kell.

104    E tekintetben először is rá kell mutatni arra, hogy a fellebbezési tanács megállapításaival ellentétben az említett áruk és a beavatkozó által forgalmazott „papírvágók” között nincsen elég erős kapcsolat ahhoz, hogy meg lehessen állapítani köztük a hasonlóságot. Egyrészt ugyanis az elárusítóhelyek részleges azonosságából eredő kapcsolat még nem elegendő ahhoz, hogy a papírvágókat hasonlónak lehessen tartani az inkább a papírágazatba tartozó áruk összességéhez, mivel az írószerüzletek általában nagy választékban kínálnak a nem szakértőkből álló vásárlóközönségnek szánt különböző árukat. Másrészt a beavatkozó által forgalmazott papírvágót rendszerint csak boríték kibontására használják. A kiegészítő jellegű használatnál fogva tehát csak gyenge hasonlósági kapcsolat áll fenn a „borítékokkal”, a fenti 103. pontban hivatkozott többi áruval viszont nincs ilyen kapcsolat. Másodszor, önmagában az a tény, hogy mindezeket az árukat használni szokták a vállalkozások ügyfélkommunikációjában és más üzleti kapcsolataiban, illetve cégajándékként is szokták adni, még nem vált ki hasonlóságot a beavatkozónak a késáruk ágazatában kifejtett tevékenységével, mivel rendeltetésüknél fogva teljesen eltérnek az említett tevékenységektől. Harmadszor, a fellebbezési tanács arra vonatkozó állítását, miszerint a LAGUIOLE védjeggyel jelölt nyomtatványok összetéveszthetőséget válthatnak ki, az alábbi 165. pont fogja tárgyalni az összetéveszthetőség átfogó értékelése keretében.

–       A 14., 18. és 20. osztályba tartozó különböző, „ajándéktárgynak” minősített árukról

105    A 14. osztályba tartozó „ékszerek, drágakövek; nemesfémből készült ékszerdobozok; időmérő eszközök, mandzsettagombok, nyakkendőtűk, dísztűk, kulcstartók; pénztárcák nemesfémből; órák és óraszíjak”, a 18. osztályba tartozó „sétapálcák; kézitáskák; strandtáskák; utazótáskák és utazóládák;tárcák; kártyatartók (tárcák) és irattartók; törülközők; kulcstartó tokok (bőrdíszmű); pénztárcák nem nemesfémből”, és a 20. osztályba tartozó „keretek, műtárgyak vagy dekorációk fából, parafából, nádból, gyékényből, fűzfavesszőből, szaruból, elefántcsontból, halcsontból, kagylóhéjból, borostyánból, gyöngyházból, tajtékból, ezen anyagokat helyettesítő anyagokból vagy műanyagból” árukkal kapcsolatban a fellebbezési tanács csupán azt állapította meg, hogy olyan „ajándéktárgyakról” van szó, amelyek általában mindenfajta üzletben megtalálhatók, illetve amelyeket cégajándékként szoktak adni, valamint azt, hogy ezek az áruk ezért ugyanazokban az üzletekben találhatók, amelyekben a beavatkozó a saját áruit forgalmazza.

106    E tekintetben emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a beavatkozó „ajándéktárgyak gyártására és értékesítésére” irányuló tevékenysége kizárólag a késáruk, illetve az evőeszközök tekintetében tartozik a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatokhoz (lásd a fenti 71–74. pontot). Az előző pontban felsorolt áruk azonban nem tartoznak a késárukhoz, illetve az evőeszközökhöz, és nem is kapcsolódnak ehhez a területhez. Másrészt még ha feltételezzük is, hogy az említett árukat mint ajándékokat ugyanabban az üzletben árulják, mint a beavatkozó által forgalmazott késárukat, ez a körülmény akkor sem eredményezhet hasonlóságot köztük, mivel az ajándékboltok nagy választékban kínálnak különböző fajtájú, nagyközönségnek szánt árukat.

–       A 28. osztályba tartozó „golfkesztyűk” és „sportszerek”, a 14. osztályba tartozó „szivartárcák”, és a 34. osztályba tartozó „gyufák, öngyújtók; szivaros és cigarettásdobozok nem nemesfémből; szivarvágók; pipák; pipaszurkálók” árukról

107    A 28. osztályba tartozó „golfkesztyűk” és „sportszerek”, a 14. osztályba tartozó „szivartárcák”, és a 34. osztályba tartozó „dohányzási cikkek, gyufák, öngyújtók; szivaros és cigarettásdobozok nem nemesfémből; pipák” árukkal kapcsolatban a fellebbezési tanács azt állapította meg, hogy ezek címzettje ugyanaz a vevőkör, ugyanazokban az üzletekben árusítják őket, és ugyanabban a környezetben használják őket, mint a beavatkozó által kidolgozott „ajándéktárgyakat”. A fellebbezési tanács szerint ez vonatkozik például a beavatkozó által forgalmazott „Golfozókés” nevű modellre a „golfkesztyűk”, illetve egyéb „sportszerek” tekintetében, valamint a beavatkozó által forgalmazott (kaparópengét, lyukvágót és pipaszurkálót tartalmazó) „Calumet” nevű modellre és a szivarvágóra a LAGUIOLE védjeggyel jelölt „gyufák, öngyújtók, szivaros és cigarettásdobozok nem nemesfémből, pipák” tekintetében.

108    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az „ajándéktárgyak gyártására és értékesítésére” irányuló tevékenysége kizárólag a késáruk, illetve az evőeszközök tekintetében tartozik a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatokhoz (lásd a fenti 71–74. pontot), ami nem áll fenn a fenti 107. pontban felsorolt áruk esetében.

109    A 34. osztályba tartozó „szivarvágók” és „pipaszurkálók” azonban hasonlóságot mutatnak a beavatkozó által forgalmazott „szivarvágó” és (kaparópengét, lyukvágót és pipaszurkálót tartalmazó) „Calumet” modellel. Ugyanis még ha ezen, a késáruk „származékainak” tekinthető áruk forgalmazásával nem is bizonyítható, hogy a beavatkozó kiterjesztette tevékenységét általában véve a „dohányzási cikkek” felé, ahogyan ez a fenti 65–68. és 71. pontban szerepel, önálló áruként, funkcionalitás szempontjából ezek az áruk akkor is azonosak a LAGUIOLE védjeggyel jelölt „szivarvágóval” és „pipaszurkálóval”. Ez a tény – az azonos üzletekben történő árusítás mellett – elegendő ahhoz, hogy meg lehessen állapítani a köztük fennálló erős hasonlóságot.

110    Ezzel szemben a 28. osztályba tartozó „golfkesztyűk” nem mutatnak hasonlóságot a beavatkozó által forgalmazott (pitch‑villát tartalmazó) „Golfozó kés” nevű modellel. Kétségkívül igaz, hogy ezt a modellt együtt használhatják a LAGUIOLE védjeggyel jelölt „golfkesztyűkkel”. Nem áll fenn azonban köztük olyan, egymást kiegészítő kapcsolat, amely megalapozná a hasonlóságot, mivel ezeket az árukat külön‑külön is lehet használni, elkészítési koncepciójuk pedig rendszerint egymástól független, és nem a közös használat kritériumain alapul – ellentétben például azzal, ami a golfkesztyűk és a golfütők közötti viszonyban feltételezhető.

–       A 38. osztályba tartozó szolgáltatásokról

111    A 38. osztályba tartozó „távközlési” és rokon ágazatokba tartozó szolgáltatásokkal kapcsolatban a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 114. pontjában azt állapította meg, hogy azok nem hasonlók a beavatkozó tevékenységeihez. Ez – a felperes számára kedvező, a beavatkozó által pedig nem vitatott – megállapítás valójában nem tartozik a jelen jogvita tárgyához, és ezért a Törvényszéknek nem kell megvizsgálnia.

–       A Forge de Laguiole cégnévvel és a LAGUIOLE védjeggyel érintett gazdasági ágazatok közötti hasonlóságról

112    Végső soron azt kell megállapítani, hogy azonosság áll fenn a Forge de Laguiole cégnévvel érintett ágazatokkal a 8. osztályba tartozó „kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök” és „kanalak” tekintetében, valamint nagyfokú hasonlóság áll fenn a beavatkozó tevékenységeivel a 8. osztályba tartozó „fűrészek, borotvák, borotvapengék; körömreszelők és körömvágó fogók, körömvágó csipeszek”, a 16. osztályba tartozó „papírvágók”, a 21. osztályba tartozó „dugóhúzók; palacknyitók”, és a 34. osztályba tartozó „szivarvágók” és „pipaszurkálók” tekintetében.

113    Másodszor, átlagos mértékű hasonlóság áll fenn a Forge de Laguiole cégnévvel érintett ágazatokkal a 8. osztályba tartozó „manikűrkészletek, borotválkozókészletek”, valamint a 21. osztályba tartozó „borotvaecsetek, piperefelszerelések” tekintetében.

114    Harmadszor, kis mértékű hasonlóság áll fenn a Forge de Laguiole cégnévvel érintett ágazatokkal a 16. osztályba tartozó „borítékok” tekintetében.

115    Végül negyedszerre azt kell megállapítani, hogy a nem áll fenn hasonlóság a Forge de Laguiole cégnévvel érintett gazdasági ágazatokkal a LAGUIOLE védjeggyel jelölt többi áru és szolgáltatás tekintetében.

 Az ütköző megjelölések közötti hasonlóságról

116    A fellebbezési tanács megállapította, hogy „laguiole” szó – jóllehet a kések tekintetében leíró jellegű és megkülönböztetésre nem alkalmas, ahogyan ezt a párizsi fellebbviteli bíróság a G. T. I.‑G. I. L. Technologies internationales kontra Commune de Laguiole és Association Le couteau de Laguiole ügyben 1999. november 3‑án hozott ítéletében is megállapította – akkor is a Forge de Laguiole cégnév domináns, vagy legalábbis egyik domináns eleme, ha ezt a cégnevet késekre használják. Ezért a fellebbezési tanács szerint az átfogó értékelés rávilágít arra, hogy az ütköző megjelölések hangzásbeli, vizuális és fogalmi szempontból bizonyos mértékben hasonlítanak egymásra, amit az általános „forge de” kifejezés hozzáillesztése sem képes ellensúlyozni.

117    A felperes lényegében azt állítja, hogy az ütköző megjelölések vizuális, hangzásbeli és fogalmi szempontból különböznek egymástól.

118    Az OHIM előadja, hogy a „laguiole” szó fajtanév jellege ellenére domináns a Forge de Laguiole cégnévben. Mivel a LAGUIOLE védjegye teljes egészében szerepel az említett cégnévben, a két megjelölés közötti hasonlóság nagymértékű.

119    A beavatkozó azt állítja, hogy az ütköző megjelölések vizuális, hangzásbeli és fogalmi szempontból hasonlítanak egymásra.

120    Elöljáróban meg kell vizsgálni, hogy – ahogyan ezt a fellebbezési tanács, majd az OHIM és a beavatkozó is megállapította – a „laguiole” szó a Forge de Laguiole cégnév domináns elemét alkotja annak ellenére, hogy a kések vonatkozásában leíró jellegű, sőt fajtanév, ahogyan ezt a párizsi fellebbviteli bíróság a fenti 116. pontban hivatkozott 1999. november 3‑i ítéletében megállapította, valamint annak ellenére, hogy leíró jellegű a beavatkozó telephelyét és gyártóhelyét illetően.

121    Először is igaz, hogy – miként ezt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 119. pontjában megerősíti – a „laguiole” szó kések tekintetében leíró és megkülönböztetésre nem alkalmas jellegéből nem feltétlenül következik, hogy a késeken kívüli más áruk vonatkozásában is leíró jellegű és megkülönböztetésre alkalmatlan lenne.

122    E tekintetben azonban emlékeztetni kell arra, hogy az összetéveszthetőségre vonatkozó jelen vizsgálat kizárólag a késáruk és az evőeszközök, valamint az ajándék‑ és emléktárgyak gyártására és értékesítésére irányuló tevékenységekre vonatkozik (lásd a fenti 74. pontot). A beavatkozó által ténylegesen gyakorolt tevékenységek ugyanis szinte kizárólag a késáruk területére összpontosulnak, ideértve olyan árukat is, amelyek a kés funkcióján kívül más funkciókat is ellátnak, és más áruk – különösen az evőeszközök – forgalmazása továbbra is másodlagosnak, sőt marginálisnak tekinthető. Ez következik a beavatkozó 2001. január 1‑jei árlistáján szereplő áruk vizsgálatából, és a beavatkozó által bemutatott „press‑bookban” szereplő különböző újságcikkek – illetve közülük az egyértelműen a 2001. november 20. előtti időszakra vonatkozók – áttekintéséből, amelyekben a beavatkozó következetesen a „Laguiole” típusra szakosodott késgyártóként tünteti fel magát, más, általa gyakorolt tevékenységeket pedig nem említ. Igaz, hogy e cikkek között van olyan, amelyik megemlíti, hogy a beavatkozó vezetői bővíteni kívánják a cég tevékenységeit, az azonban – miként erre fentebb rámutattunk – nem nyert bizonyítást, hogy ez a szándék 2001. november 20. előtt megvalósult volna.

123    E feltételek mellett azt a következtetést kell levonni, hogy a „Laguiole” szó a beavatkozó valamennyi, az összetéveszthetőség vizsgálata szempontjából releváns tevékenysége tekintetében leíró jellegű, sőt fajtanévnek tekinthető.

124    Másodszor, egyet kell érteni azzal, hogy a fellebbezési tanács szerint valamely megjelölés leíró eleme a megjelölés domináns vagy egyik domináns elemét képezheti akkor, ha például a többi elem is leíró jellegű, vagy ha szintén gyengének, esetleg még gyengébbnek tűnik. E tekintetben igaz, hogy a „Forge de” elem maga is leíró jelleget mutat a beavatkozó által a késáruk és az evőeszközök ágazatában kifejtett tevékenységek vonatkozásában. Ellentétben azonban azzal, ahogyan a fellebbezési tanács vélekedik, ez az elem „szemantikailag” nem „alárendelt a »Laguiole« névnek, amely azt az adott kovácsműhelyt jelöli, amelyről szó van”. A helyet – és a gyakorolt tevékenységeket – leíró elem nincsen túlsúlyban a létesítmény jellegét leíró elemhez képest. Ilyen körülmények között nem lehet domináns elemet megnevezni a Forge de Sociale cégnéven belül, amely a beavatkozó tevékenységét, illetve telephelyét illetően teljes egészében leíró elemből, sőt fajtanévből áll.

125    Harmadszor, ami a vizuális összehasonlítást illeti, a Forge de Laguiole cégnév három szóból és összesen tizenöt betűből áll, míg a LAGUIOLE védjegy csak nyolc betűt tartalmaz. A „laguiole” elem valóban mindkét ütköző megjelölésben megtalálható; az említett cégnévnek azonban a végén áll, és így a névkezdő „forge de” elem enyhíti a részleges azonosság által keltett vizuális benyomást. Ezért meg kell állapítani, hogy az ütköző megjelölések között átlagos mértékű vizuális hasonlóság áll fenn.

126    Negyedszer, a hangzást illetően rá kell mutatni arra, hogy a Forge de Laguiole cégnév öt vagy hat szótagból áll, míg a LAGUIOLE védjegy két vagy három szótagból áll attól függően, hogyan ejtjük ki a „laguiole” szót. Az ütköző megjelölések részleges azonosságának befolyását illetően megfelelően érvényesek a vizuális hasonlóságra vonatkozó megállapítások, és ezért azt kell megállapítani, hogy átlagos mértékű vizuális hasonlóság áll fenn köztük.

127    Ötödször, ami a fogalmi hasonlóságot illeti, a Forge de Laguiole cégnév egy olyan műhelyt idéz fel, amely Laguiole településen (Franciaország) található, ahogyan erre a felperes jogosan hivatkozik, de ezzel egyidejűleg egy olyan műhelyt is, amelyben Laguiole típusú késeket készítenek. A LAGUIOLE védjegy pedig az említett települést és a Laguiole típusú kést is felidézi. Ezért a fellebbezési tanács jogosan állapította meg, hogy mivel az ütköző megjelölések ugyanarra a fogalomra – a városra, illetve a késre – vonatkoznak, fogalmi szempontból hasonlók. A Törvényszék pedig úgy ítéli meg, hogy a hasonlóság mértékét nagyfokúnak kell minősíteni.

 A Forge de Laguiole cégnév vásárlóközönség előtti ismertségéből fakadó nagyfokú megkülönböztető képesség

128    A fellebbezési tanács a megtámadott határozat 130. pontjában azt állapította meg, hogy a Forge de Laguiole cégnév erős megkülönböztető képességgel rendelkezik amiatt, hogy a beavatkozó késeinek minőségéről Franciaországban és külföldön is ismert, sőt jóhírnévvel bír.

129    A felperes szerint az iratok alapján nem bizonyítható a Forge de Laguiole cégnév állítólagos ismertsége, és nem a „Forge de Laguiole” megjelölés, hanem a Laguiole típusú kés rendelkezik jóhírnévvel.

130    Az OHIM azt állítja, hogy a Forge de Laguiole cégnév jóhírnevet szerzett a késáruk területén, a beavatkozó pedig megerősíti, hogy igen széles körű ismertségnek örvend Franciaországban és külföldön is.

131    Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a francia védjegyjogot a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló (1988. december 21‑i 89/104/EGK első tanácsi) irányelv ([HL 1989. L 40., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1, kötet, 92. o.], helyébe lépett a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22‑i 2008/95/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv [HL 2008. L 299., 25. o.]) szabályozza. Következésképpen az az alapelv, amely szerint az összetéveszthetőség annál nagyobb mértékű, minél jelentősebb a korábbi védjegy megkülönböztető képessége, és amely szerint ezért azok a védjegyek, amelyek például piaci ismertségüknél fogva erőteljes megkülönböztető képességgel rendelkeznek, kiterjedtebb oltalmat élveznek védjegyként, mint azok, amelyek csekélyebb megkülönböztető képességgel rendelkeznek (a Bíróság C‑251/95. sz. SABEL‑ügyben 1997. november 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑6191. o.] 24. pontja, C‑39/97. sz. Canon‑ügyben 1998. szeptember 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑5507. o.] 18. pontja, és C‑342/97. sz. Lloyd Schuhfabrik Meyer ügyben 1999. június 22‑én hozott ítéletének [EBHT, I‑3819. o.], 20. pontja), a francia védjegyjogban is alkalmazható. Ahogyan ez a fenti 79. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, ezt az alapelvet a francia jogban is alkalmazzák a cégnévvel való összetéveszthetőség megítélésekor, és már a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló irányelv hatálybalépését megelőzően is alkalmazták.

132    Ezért meg kell állapítani, hogy a cégnév piacon való ismertségéből következő, átlagosnál nagyobb megkülönböztető képesség megléte szükségszerűen feltételezi, hogy ezen cégnév legalább az érintett vásárlóközönség jelentős része előtt ismert, anélkül hogy szükségszerűen jóhírnévnek örvendene a 207/2009 rendelet 8. cikkének (5) bekezdése értelmében. Általánosságban, például a vásárlóközönség körében az érintett területeken való ismertség szintjére vonatkozó meghatározott százalékértékekből kiindulva, nem lehet megállapítani, hogy egy cégnév jelentős megkülönböztető képességgel rendelkezik. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy egyfajta kölcsönös függőség áll fenn aközött, hogy a vásárlóközönség mennyire ismer egy cégnevet, illetve e cégnév megkülönböztető képessége között, vagyis minél jobban ismeri a célközönség a cégnevet, annál erőteljesebb a megkülönböztető képessége. Annak vizsgálata során, hogy egy cégnév a vásárlóközönség általi ismertségéből következően rendelkezik‑e megkülönböztető képességgel, tekintetbe kell venni az ügy minden lényeges elemét, többek között a szóban forgó vállalkozás által elfoglalt piaci részesedést, a cégnév használatának intenzitását, földrajzi kiterjedését és időtartamát, a vállalkozás által a cégnév reklámozása céljából megvalósított beruházások mértékét, az érintett fogyasztók azon hányadát, amely a cégnév miatt úgy azonosítja az árukat és szolgáltatásokat, mint amelyek egy meghatározott vállalkozástól származnak, továbbá a kereskedelmi és iparkamaráktól és egyéb szakmai szervezetektől származó nyilatkozatokat (lásd analógia útján a fenti 23. pontban hivatkozott VITACOAT‑ítélet 34. és 35. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

133    E feltételek mellett a jelen ügyben annak bizonyításához, hogy a vásárlóközönség ismeri a Forge de Laguiole cégnevet, azt kell bizonyítani, hogy az érintett vásárlóközönség – vagyis az átlagos francia fogyasztók – jelentős része ismeri az említett cégnevet.

134    A fellebbezési tanács annak megállapítása során, hogy a Forge de Laguiole cégnév erős megkülönböztető képességgel rendelkezik amiatt, hogy a beavatkozó állítólag ismert, sőt jóhírnévvel rendelkezik Franciaországban, az előtte folyamatban levő eljárás aktájában szereplő, a megtámadott határozat 63–66. pontjában ismertetett iratokra támaszkodott.

135    Elsőként egy olyan cikkről van szó, amely egy francia gazdasági lapban jelent meg 2004 októberében ezzel a címmel: „Laguiole – Divatba jött tradíció”.

136    E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy annak megítélése szempontjából, hogy a vásárlóközönség ismeri‑e a Forge de Laguiole cégnevet, a LAGUIOLE védjegy bejelentésének napja, azaz 2001. november 20. a releváns időpont. Márpedig a szóban forgó 2004‑es újságcikk nem tartalmaz olyan információt, amellyel bizonyítható lenne, hogy az említett cégnév különösebb ismertséget élvezett volna 2001. november 20. előtt a vásárlóközönség körében.

137    Másodikként a fellebbezési tanács egy 1999. március 9‑én kelt, de tévesen 1999. március 20‑inak nevezett levélre hivatkozik. Ebben a levélben a beavatkozó ügyvezetője – a pénzügyi feltételek pontosításával – „egy új öntőforma kialakítására irányuló megállapodást” hagy jóvá, „amely nagyobb termelést és jobb minőségű árucikkeket tesz lehetővé”.

138    Egyrészt rá kell mutatni arra, hogy az 1999. március 9‑i levél címzettje nincsen pontosan meghatározva. Másrészt azzal kapcsolatban, hogy a fellebbezési tanács erre a levélre azért hivatkozott, hogy alátámassza azt a megállapítását, miszerint a beavatkozó együttműködést kezdett egy ismert restaurátorral, meg kell állapítani, hogy a levélben csak egy „[B. és C.] urak jelenlétében” tartott megbeszélésről esik szó, amely alapján nem lehet beazonosítani a kérdéses restaurátor személyét, és nem lehet bizonyítani azt, hogy a beavatkozó tényleges együttműködést folytatott vele, sem pedig azt, hogy milyen formát öltött ez az együttműködés.

139    Következésképpen az 1999. március 9‑i levél még közvetve sem alkalmas annak bizonyítására, hogy a vásárlóközönség előtt ismert a Forge de Laguiole cégnév.

140    Harmadikként a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 65. pontjában előadja, hogy a beavatkozó árui 1992‑ben és 1996‑ban számos nemzetközi és európai díjat és kitüntetést kaptak. A Törvényszék írásbeli kérdésére válaszul az OHIM előadta, hogy a fellebbezési tanács e tekintetben a fenti 135. pontban említett cikkben foglaltakra, a beavatkozónak 2005‑ben az internetes oldaláról vett „alkotói stratégiája” bemutatására (az OHIM előtti eljárás aktájának 234. oldala), és a beavatkozóra vonatkozó más sajtómegjelenésekre (az OHIM előtti eljárás aktájának 169. oldala) támaszkodott.

141    Az OHIM előtti eljárás aktájának 169. oldala egy dátum nélküli olasz cikk kivonatát tartalmazza, amely megemlíti, hogy egy híres alkotó által megalkotott kés szerepel a New York‑i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) dizájnkollekciójában, és hogy a „Sommelier” modell elnyerte az 1996. évi frankfurti „Ambiente” kiállítás „Design plus” díját.

142    A díjak és kitüntetések legteljesebb felsorolása az OHIM előtti eljárás aktájának 234. oldalán szereplő internetes oldalról készült kivonaton található, amely a MoMA‑ban található késen és az 1996‑os „Design plus” díjon kívül az 1991‑es „Dizájntárgyak francia nagydíját” (bár nem említi, milyen célból ítélték oda), az ismert építész által alkotott modellért 1992‑ben kapott „Blade Magazine Award” díjat és a beavatkozó részéről kifejtett „kreatív megvalósításért” 1992‑ben kapott Európai Dizájndíjat is megemlíti, és ezek mindegyikét a megtámadott határozat is felsorolja.

143    A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy ezek a díjak és kitüntetések azt jelzik, hogy a beavatkozó árui, és ezáltal cégneve is ismert a vásárlóközönség előtt, mivel ha egy vállalkozás díjakat és kitüntetéseket kap az áruiért, akkor ez felkeltheti a nagyközönség figyelmét a vállalkozás iránt. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy az ilyen díjak híre csak a dizájn iránt különösen érdeklődő fogyasztói körhöz jut el, és kevésbé befolyásolja a francia nagyközönséget, amely a jelen ügyben kizárólagosan releváns (lásd a fenti 77. pontot). Ez a megfigyelés különösen érvényes a „Blade Magazin Award” díjra, amelyet egy olyan, egyesült államokbeli szaklap ad, amelyet csak a késkollekciók iránt különösen érdeklődő francia fogyasztók ismernek.

144    Negyedikként a fellebbezési tanács a beavatkozó által az OHIM elé benyújtott „21. sz. dokumentumban” szereplő „katalógusra” utal, mint annak bizonyítékára, hogy a beavatkozó folyamatos erőfeszítéseket tesz arra, hogy árui minőségével és imázsával kitűnjön, és ezért például magasan képzett munkavállalókat alkalmaz, illetve neves grafikusokkal és tervezőkkel dolgozik együtt. Az említett dokumentum valóban említ olyan modelleket, amelyeket két neves partnerrel együttműködve terveztek, illetve alkottak meg.

145    Az aktából kitűnik – ahogyan ezt a beavatkozónak a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válasza is tartalmazza –, hogy a „21. sz. dokumentum” három különböző dokumentumból áll: egy 1997‑től terjesztett prospektusra, egy 2004‑től terjesztett reklámanyagra, és egy 2000‑ben terjesztett katalógusra.

146    Tekintettel arra, hogy csak a 2004‑től terjesztett reklámanyagban található hivatkozás egy neves restaurátorra, a másik két dokumentumban viszont nem, ezzel a hivatkozással nem bizonyítható, hogy 2001. november 20‑án együttműködésben álltak vele.

147    A 2000‑es katalógusban azonban található hivatkozás egy híres dizájnerre, ez tehát tanúsítja azt, hogy 2001. november 20‑án együttműködésben álltak vele. Egyébiránt a fenti 142. pontban megvizsgált bizonyítékok alapján megállapítható, hogy ezen időpont előtt együttműködésben álltak egy neves építésszel.

148    Meg kell állapítani, hogy a neves és tekintélyes partnerekkel való együttműködések felkelthetik a – legalábbis az őket ismerő – fogyasztók figyelmét a beavatkozó és a forgalmazott árukon szereplő cégneve iránt. Ez a körülmény azonban nem elegendő annak bizonyításához, hogy az említett cégnevet általában véve a nagyközönség is ismeri.

149    Ötödikként a fellebbezési tanács egy újságcikket idéz, amely 1999 decemberében egy francia folyóiratban jelent meg ezzel a címmel: „Veszélybe került a Laguiole kés mítosza”.

150    A fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy ez a cikk „igen meggyőzően szól amellett, hogy a Forge de Laguiole [cég]név a [LAGUIOLE védjegy] bejelentés[e] előtt ismertségre tett szert”, mivel a cikk azt tanácsolja, hogy ha Laguiole kést választunk, bízhatunk a márkában. A cikk ezután három „márkát” nevez meg, mint a leghíresebbeket, köztük a beavatkozó cégnevét, amelynek röviden ismerteti a történetét és a kialakulását.

151    Meg kell állapítani, hogy ez a cikk valóban azt jelzi, hogy a vásárlóközönség ismeri a Forge de Laguiole cégnevet, de önmagában véve még nem elegendő ennek bizonyítására. Figyelembe kell ugyanis venni azt, hogy ez a cikk csupán megemlíti a beavatkozót és két másik gyártót, mint akik másoknál híresebbek. A cikk szerzőjének e véleménye azonban kevés ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni belőle arra vonatkozóan, hogy a nagyközönség milyen mértékben ismeri az említett cégnevet, különösen ha nem áll rendelkezésre információ a cikknek helyt adó folyóirat példányszámáról és terjesztéséről.

152    Hatodikként a fellebbezési tanács egy ingyenes francia magazinban 1999 februárjában a következő címmel megjelent cikkre hivatkozik: „L’Aveyron: pezsgésben a vidék”, amelyben ez szerepel: „a Laguiole, made in Laguiole, amelynek piaca meghússzorozódott, egyre nagyobb hírnévre tesz szert külföldön”.

153    E tekintetben először is rá kell mutatni arra, hogy a szóban forgó mondat, amelyet a fellebbezési tanács nem idéz teljes egészében, valójában így hangzik: „A Laguiole, made in Laguiole, amelynek piaca a kis helyi műhelyek felbukkanásával meghússzorozódott, egyre nagyobb hírnévre tesz szert külföldön.” Ebből következően bár ez a cikk kifejezetten bemutatja a beavatkozót, a fellebbezési tanács által hivatkozott mondat Laguiole település teljes késgyártására vonatkozik, nem csak a beavatkozó áruira. Másodszor, a szóban forgó mondat az említett településen gyártott kések külföldi hírnevére vonatkozik, nem pedig a Forge de Laguiole cégnév francia vásárlóközönség előtti ismertségére, amely a jelen ügyben kizárólagosan releváns (lásd a fenti 133. pontot).

154    E feltételek mellett azt kell megállapítani, hogy a szóban forgó cikk elsősorban a „helyben” készített Laguiole típusú kések jó híréről szól – figyelembe kell még venni a fenti 116. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által megállapított tényt is, hogy az ilyen típusú késeket Thiers (Franciaország) településen is régóta, hagyományos eljárással készítik –, és csak kisebb részben a Forge de Laguiole cégnév jó híréről.

155    Összefoglalásként meg kell állapítani, hogy a fellebbezési tanács által hivatkozott dokumentumokból valóban kitűnik, hogy a beavatkozó igyekezett reklám‑ és kommunikációs lépéseket tenni azért, hogy megismertesse magát a francia nagyközönséggel, és minőségi vagy luxusáruk imázsával megkülönböztesse magát versenytársaitól. Mivel erre több éven át törekedett, nem kizárt, hogy a Forge de Laguiole cégnév ismertségre tehetett szert a vásárlóközönség körében a Laguiole típusú kések területén.

156    Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy a fellebbezési tanács által figyelembe vett dokumentumok egy része általában véve a Laguiole típusú késekre vonatkozik, nem pedig a beavatkozó cégnevére.

157    Ezenkívül azok az újságcikkek, amelyekre a fellebbezési tanács annak bizonyítékául hivatkozott, hogy a vásárlóközönség ismeri a Forge de Laguiole cégnevet, vagy szaklapokra vonatkoznak – mint például a fenti 135. pontban említett cikk, amely professzionális vállalkozásvezetőknek szól, és a „Blade Magazine” –, vagy olyan lapokra, amelyekkel kapcsolatban nem nyert bizonyítást, hogy milyen körben terjesztik – mint például a fenti 149. pontban említett cikk –, vagy pedig alapvetően reklámjellegű magazinkiadványokra, amelyek éppen emiatt kevésbé ragadják meg az olvasó figyelmét, mint például a fenti 152. pontban említett újságcikk. Ez a körülmény különbözteti meg egyébként a jelen ügyet a Törvényszék T‑345/08, és T‑357/08. sz., Rubinstein és L’Oréal kontra OHIM – Allergan (BOTOLIST és BOTOCYL) ügyben 2010. december 16‑án hozott ítélete [az EBHT‑ban nem tették közzé] alapjául szolgáló ügytől, amelyre az OHIM a Törvényszék által feltett írásbeli kérdésekre adott válaszában hivatkozott. Bár igaz ugyanis, hogy a Törvényszék ezen ítélet 50–53. pontjában újságcikkekre támaszkodva állapította meg a szóban forgó áru iránti széles körű médiaérdeklődést, ott azonban nemzetközileg elterjedt és ismert médiumokról volt szó.

158    Következésképpen bár a fellebbezési tanács által figyelembe vett dokumentumok valóban azt jelzik, hogy a vásárlóközönség bizonyos mértékben ismeri a Forge de Laguiole cégnevet, nem elegendők azonban ahhoz, hogy ezt biztosan bizonyítani lehessen. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a figyelembevételnél nem annak van döntő jelentősége, hogy a beavatkozó reklámozni próbálta magát, hogy ismertségét növelje a vásárlóközönség körében, hanem annak, hogy ezen igyekezetnek köszönhetően ténylegesen megismerte‑e a cégnevet a vásárlóközönség, ezt pedig a fenti 132. pontban hivatkozott VITACOAT‑ítéletben felsorolt kritériumok segítségével kell megállapítani.

159    Márpedig a megtámadott határozat nem tartalmaz arra utaló bizonyítékot, hogy a jelen ügyben teljesülnének ezek a kritériumok, különösen a francia vásárlóközönség azon részét illetően, amelyik ismerte a Forge de Laguiole cégnevet, a beavatkozó által tágabban a késáruk, illetve szűkebben a Laguiole típusú kések piacán elfoglalt részesedését illetően, a beavatkozó által a cégnév reklámozása céljából megvalósított beruházások mértékét illetően, az érintett fogyasztók azon hányadát illetően, amely a cégnév miatt úgy azonosítja az árukat és szolgáltatásokat, mint amelyek a beavatkozótól származnak, illetve a kereskedelmi és iparkamaráktól és egyéb szakmai szervezetektől származó nyilatkozatokat illetően. Az ügy további irataiban és a beavatkozó által előterjesztett dokumentumokban sem található erre vonatkozó utalás.

160    Ilyen körülmények között a fellebbezési tanács tévesen állapította meg azt, hogy 2001. november 20‑án a Forge de Laguiole cégnév a kések tekintetében a francia vásárlóközönségében elért ismertségének köszönhetően az átlagosnál nagyobb megkülönböztető képességre tett szert.

 Az összetéveszthetőség megállapítása

161    Összefoglalásként: az ütköző megjelölések bizonyos fokú vizuális és hangzásbeli hasonlóságot, és nagyfokú fogalmi hasonlóságot mutatnak egymással. Figyelembe kell venni, hogy a Forge de Laguiole cégnév gyenge benne rejlő megkülönböztető képességgel rendelkezik, mivel kizárólag olyan elemekből áll, amelyek leírják a beavatkozó tevékenységeit. Ezt a gyenge megkülönböztető képességet nem ellensúlyozza az érintett vásárlóközönség körében elért ismertség.

162    Tekintettel arra, hogy azonosság áll fenn a beavatkozó tevékenységei és a 8. osztályba tartozó „kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök” és „kanalak” között, valamint nagyfokú hasonlóság áll fenn a beavatkozó tevékenységei és a 8. osztályba tartozó „fűrészek, borotvák, borotvapengék; körömreszelők és körömvágó fogók, körömvágó csipeszek”, a 16. osztályba tartozó „papírvágók”, a 21. osztályba tartozó „dugóhúzók; palacknyitók”, és a 34. osztályba tartozó „szivarvágók” és „pipaszurkálók” között, amelyekre a LAGUIOLE védjegy vonatkozik, meg kell állapítani, hogy fennáll az összetéveszthetőség ez utóbbi védjegy és a Forge de Laguiole cégnév között, mivel az érintett vásárlóközönség azt hiheti, hogy ezek az áruk ugyanattól a vállalkozástól származnak, mint a beavatkozó által forgalmazott késáruk és evőeszközök.

163    Tekintettel továbbá arra, hogy átlagos mértékű hasonlóság áll fenn a beavatkozó tevékenységei és a LAGUIOLE védjeggyel jelölt, a 8. osztályba tartozó „manikűrkészletek, borotválkozókészletek”, valamint a 21. osztályba tartozó „borotvaecsetek, piperefelszerelések” között, meg kell állapítani, hogy fennáll az összetéveszthetőség ez utóbbi védjegy és a Forge de Laguiole cégnév között, mivel az érintett vásárlóközönség azt hiheti, hogy ezek az áruk ugyanattól a vállalkozástól származnak, mint a beavatkozó által forgalmazott késáruk és evőeszközök.

164    Tekintettel viszont arra, hogy kismértékű hasonlóság áll fenn beavatkozó tevékenységei és a LAGUIOLE védjeggyel jelölt, a 16. osztályba tartozó „borítékok” között, meg kell állapítani, hogy ebben a tekintetben nem áll fenn az összetéveszthetőség, mivel az érintett vásárlóközönség nem fogja azt hinni azt, hogy ezek az áruk ugyanattól a vállalkozástól származnak, mint a beavatkozó által forgalmazott késáruk és evőeszközök.

165    Tekintettel arra is, hogy nem áll fenn hasonlóság a beavatkozó tevékenységei és a LAGUIOLE védjeggyel jelölt összes többi áru és szolgáltatás között, meg kell állapítani, hogy e tekintetben nem áll fenn az összetéveszthetőség. A fellebbezési tanács tévesen állapította meg a megtámadott határozat 111. pontjában különösen azt, hogy az említett védjeggyel jelölt nyomtatványok (albumok, könyvek, évkönyvek, brosúrák, füzetek, katalógusok, naptárak, kőnyomatok, plakátok) „tartalmuknál fogva” alkalmasak arra, hogy összetéveszthetőséget váltsanak ki a Forge de Laguiole cégnévvel. Ugyanis nem derül ki, hogy az ezzel a védjeggyel jelölt „nyomtatványok”, bármi is legyen jellegük és tartalmuk, hogyan kelthetik azt a benyomást az érintett vásárlóközönségben, hogy ugyanattól a vállalkozástól származnak, mint a beavatkozó által forgalmazott késáruk és evőeszközök, kivéve azt az esetet, amikor az ezek a nyomtatványok kifejezetten a beavatkozó áruiról szólnak. Ez a sajátos és kivételes eset azonban nem alapozhatja meg az összetéveszthetőséget egy teljes árukategória tekintetében. Különben a „nyomtatványok” olyan védjeggyel való jelölését, amely hasonlít egy másik védjegyhez, olyannak kellene tekinteni, mint amely a másik védjeggyel jelölt bármilyen áruk tekintetében összetéveszthetőséget eredményez.

166    Következésképpen helyt kell adni az egyetlen jogalapnak, és hatályon kívül kell helyezni a megtámadott határozatot abban a részében, amelyben a fellebbezési tanács megállapította az összetéveszthetőség fennállását a Forge de Laguiole cégnév és a LAGUIOLE védjegy között a következő árukon kívüli más áruk tekintetében: a 8. osztályba tartozó „kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök; kanalak; fűrészek, borotvák, borotvapengék; körömreszelők és körömvágó fogók, körömvágó csipeszek; manikűrkészletek”, a 16. osztályba tartozó „papírvágók”, a 21. osztályba tartozó „dugóhúzók; palacknyitók” és „borotvaecsetek, piperefelszerelések”, és a 34. osztályba tartozó „szivarvágók” és „pipaszurkálók”.

167    A keresetet ezt meghaladó részében el kell utasítani.

 A költségekről

168    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen rendelkezés 3. §‑ának első bekezdése alkalmazásával, részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását.

169    A jelen ügyben az OHIM és a beavatkozó pervesztesek abban a részben, amelyben a megtámadott határozatot a felperes kérelmének megfelelően hatályon kívül kellett helyezni. A felperes azonban nem kérte az OHIM költségekre történő kötelezését, az OHIM viszont kérte a beavatkozó költségekre kötelezését.

170    Ilyen körülmények között a beavatkozót kötelezni kell a felperes költségei negyedének, valamint saját költségei háromnegyedének viselésére. A felperes a beavatkozó és az OHIM költségeinek negyedét, valamint saját költségei háromnegyedét. Végül az OHIM viseli saját költségeinek háromnegyedét.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) első fellebbezési tanácsának 2011. június 1‑jén hozott határozatát (R 181/2007‑1. sz. ügy) hatályon kívül kell helyezni a megtámadott határozatot abban a részében, amelyben a fellebbezési tanács megállapította a LAGUIOLE közösségi szóvédjegy törlését a következő árukon kívüli más áruk tekintetében: a 8. osztályba tartozó „kéziszerszámok és kézzel működtetett eszközök; kanalak; fűrészek, borotvák, borotvapengék; körömreszelők és körömvágó fogók, körömvágó csipeszek; manikűrkészletek”, a 16. osztályba tartozó „papírvágók”, a 21. osztályba tartozó „dugóhúzók; palacknyitók” és „borotvaecsetek, pipere‑felszerelések”, és a 34. osztályba tartozó „szivarvágók” és „pipaszurkálók”.

2)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Forge de Laguiole SARL viseli a felperes költségeinek negyedét, valamint saját költségei háromnegyedét.

4)      Gilbert Szajner viseli a Forge de Laguiole költségeinek negyedét és az OHIM költségeinek negyedét, valamint saját költségei háromnegyedét.

5)      Az OHIM viseli saját költségeinek háromnegyedét.

Kanninen Pelikánová Buttigieg

Kihirdetve Luxembourgban, a 2014. október 21‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményeiII – 2

A felek kérelmeiII – 5

A jogkérdésrőlII – 6

1.  Azokról az iratokról, amelyeket első ízben a Törvényszék elé nyújtottak beII – 6

2.  Az ügy érdemérőlII – 8

A Forge de Laguiole cégnév által biztosított védelem mértékeII – 10

A beavatkozó által a LAGUIOLE védjegy bejelentésének időpontja előtt ténylegesen gyakorolt tevékenységekrőlII – 13

Az összetéveszthetőségrőlII – 18

A Forge de Laguiole cégnévvel és a LAGUIOLE védjeggyel érintett gazdasági ágazatok közötti hasonlóságII – 19

A 8. osztályba tartozó „fűrészek, borotvák, borotvapengék; körömreszelők és körömvágó fogók, körömvágó csipeszek”, valamint „manikűrkészletek, borotválkozókészletek”, a 16. osztályba tartozó „papírvágók”, és a 21. osztályba tartozó „borotvaecsetek, piperefelszerelések” és a beavatkozó tevékenységei közötti kapcsolatrólII – 19

–  A 8. osztályba tartozó „kéziszerszámokról és kézzel működtetett eszközökről” és „csavarhúzókról”II – 20

–  A 8. osztályba tartozó „kanalakról”II – 21

–  A 21. osztályba tartozó „konyhai eszközökről és üvegből, porcelánból és kerámiából készült edényekről; nem nemesfémből készült edényekről; dugóhúzókról; palacknyitókról, papírszalvéta‑tartó fémdobozokról”, és a 14. osztályba tartozó „háztartási és konyhai eszközökről és nemesfémből készült tárolóedényekről; nemesfémből készült edényekről”II – 21

–  A 14. osztályba tartozó „nemesfémekről és ötvözeteikről”, „drágakövekről” és „dobozokról, gyertyatartókról”II – 22

–  A 18. osztályba tartozó „bőrről és bőrutánzatokról” és „utazóládákról, kofferekről és bőröndökről”, valamint a „dobozokról”II – 22

–  A 16. osztályba tartozó „iskolai felszerelésekről; ceruzákról, töltőceruzákról, radírgumikról; borítékokról; irattartókról; albumokról, könyvekről, évkönyvekről, brosúrákról, füzetekről, katalógusokról; naptárakról, kőnyomatokról, plakátokról”II – 23

–  A 14., 18. és 20. osztályba tartozó különböző, „ajándéktárgynak” minősített árukrólII – 24

–  A 28. osztályba tartozó „golfkesztyűk” és „sportszerek”, a 14. osztályba tartozó „szivartárcák”, és a 34. osztályba tartozó „gyufák, öngyújtók; szivaros és cigarettásdobozok nem nemesfémből; szivarvágók; pipák; pipaszurkálók” árukrólII – 24

–  A 38. osztályba tartozó szolgáltatásokrólII – 25

–  A Forge de Laguiole cégnévvel és a LAGUIOLE védjeggyel érintett gazdasági ágazatok közötti hasonlóságrólII – 25

Az ütköző megjelölések közötti hasonlóságrólII – 26

A Forge de Laguiole cégnév vásárlóközönség előtti ismertségéből fakadó nagyfokú megkülönböztető képességII – 28

Az összetéveszthetőség megállapításaII – 34

A költségekrőlII – 35

* Az eljárás nyelve: francia.