A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2012. május 24.(*)
„Fellebbezés – Közösségi védjegy – Feltétlen kizáró ok – A megkülönböztető képesség hiánya – Piros szalagos csokoládényúl formájából álló térbeli védjegy”
A C‑98/11. P. sz. ügyben,
a Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli AG (székhelye: Kilchberg [Svájc], képviseli: R. Lange Rechtsanwalt)
fellebbezőnek
az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2011. február 28‑án benyújtott fellebbezése tárgyában,
a másik fél az eljárásban:
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: G. Schneider, meghatalmazotti minőségben)
alperes az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),
tagjai: J.‑C. Bonichot tanácselnök, A. Prechal, K. Schiemann (előadó), C. Toader és E. Jarašiūnas bírák,
főtanácsnok: V. Trstenjak,
hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. február 2‑i tárgyalásra,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezésével a Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli AG (a továbbiakban: Lindt) az Európai Unió Törvényszékének a T‑336/08. sz., Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli kontra OHIM (Egy piros szalagos csokoládényúl formája) ügyben 2010. december 17‑én hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) negyedik fellebbezési tanácsa egy piros szalagos csokoládényúl formájából álló térbeli védjegy közösségi védjegyként való lajstromozása iránti kérelmére vonatkozó, 2008. június 11‑én hozott határozatának (R 1332/2005‑4. sz. ügy; a továbbiakban: megtámadott határozat) hatályon kívül helyezésére irányuló keresetét.
Jogi háttér
2 A jelen jogvita tekintetében a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) rendelkezései irányadóak.
3 A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha nem alkalmas a megkülönböztetésre.
4 Az említett rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja nem alkalmazandó, ha a megjelölés az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások tekintetében használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.
A jogvita előzményei
5 2004. május 18‑án a Lindt a 40/94 rendelet alapján közösségi védjegybejelentést tett az OHIM‑nál. A lajstromoztatni kívánt védjegy az alábbi, egy piros szalagos csokoládényúl formájából álló és a védjegybejelentésben foglalt leírás szerint piros, arany és barna színű térbeli védjegy volt:
6 A lajstromozást a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 30. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban kérelmezték, az alábbi leírással: „Csokoládé, csokoládéból készült termékek”.
7 2005. október 14‑i határozatával az OHIM elbírálója a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján elutasította a közösségi védjegybejelentést, mivel úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó megjelölés nem alkalmas a megkülönböztetésre. Továbbá a bejelentett védjegy nem rendelkezik az e rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel, mivel a bizonyítékok kizárólag Németországra vonatkoznak.
8 2005. november 10‑én a fellebbező az elbíráló határozatával szemben fellebbezést nyújtott be az OHIM‑hoz.
9 2008. június 11‑i határozatával az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa e fellebbezést elutasította. Úgy ítélte meg lényegében, hogy a bejelentett védjegy egyik alkotó eleme, így a forma, az aranyszínű sztaniolpapír és a piros szalag a csengővel, sem képes külön‑külön vagy együtt megkülönböztető képességgel felruházni az érintett áruk tekintetében. A nyúl ugyanis mindazon jellemző formák egyikének tekinthető, amelyekben a csokoládéból készült termékek, főként a húsvéti időszakban, előfordulhatnak. Ennélfogva, az említett fellebbezési tanács szerint, a bejelentett védjegy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében nem alkalmas a megkülönböztetésre az Európai Unió területének egészén, mivel nincs semmilyen ok, amely alapján feltételezhető lenne, hogy a Németországban és Ausztriában található fogyasztók a szóban forgó formát eltérő módon észlelik, mint a más tagállamokban található fogyasztók.
10 Továbbá az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa szerint a fellebbező által benyújtott, kizárólag Németországra vonatkozó dokumentumok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a bejelentett védjegy az érintett áruk tekintetében az Unió területének egészén rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése szerinti, használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel.
A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet
11 A Törvényszék Hivatalához 2008. augusztus 18‑án benyújtott keresetlevelével a Lindt keresetet indított az OHIM 2008. június 11‑i határozata ellen, amelynek keretében két, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjának, illetve az említett rendelet 7. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapra hivatkozott.
12 Ami az első jogalapot illeti, a Törvényszék, miután megállapította, hogy a bejelentett védjegyet három elem alkotja, nevezetesen az ülő nyúl formája, az aranyszínű sztaniolpapír, amelybe a csokoládényulat csomagolják, és a piros pliszírozott szalag, amelyre egy csengőt akasztanak, megvizsgálta ezen elemek mindegyikét esetleges megkülönböztető képességük szempontjából, majd elvégezte az említett védjegy átfogó értékelését.
13 Az ülő vagy lapuló nyúl formájával kapcsolatban a Törvényszék helyben hagyta az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának erre vonatkozó megállapításait, és kimondta a megtámadott ítélet 34. pontjában, hogy az említett forma a csokoládényulak jellemző formájának tekinthető, ennélfogva olyannak, mint amely nem rendelkezik megkülönböztető képességgel.
14 Az aranyozott sztaniolcsomagolással kapcsolatban a Törvényszék a megtámadott ítélet 38. pontjában megállapította, hogy a fellebbező által forgalmazott csokoládényúl nem az egyetlen, amelyet aranyszínű sztaniolpapírba csomagolnak, és az említett ítélet 39. pontjában emlékeztetett arra, hogy egy esetlegesen eredeti jelleg nem elegendő a megkülönböztető képesség megállapításához.
15 A masnira kötött, piros pliszírozott szalaggal kapcsolatban, amelyen csengő található, a Törvényszék megállapította a megtámadott ítélet 44. pontjában, hogy az ügy iratai közül egyetlen sem alkalmas arra, hogy kétségbe vonja az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának értékeléseit vagy ugyanezen hivatal elbírálójának értékelését, aki megállapította, hogy a csokoládéállatok vagy csomagolásuk masnikkal, szalagokkal és csengőkkel való díszítése megszokott, a csokoládéállatokat illetően a csengők és masnik gyakori elemeknek tekinthetők.
16 A bejelentett védjegy átfogó értékelésével kapcsolatban a Törvényszék úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 48. pontjában, hogy a forma, a színek és a csengővel ellátott pliszírozott szalag társításának jellemzői nem kellően távoliak azon alapvető formák jellemzőitől, amelyeket gyakorta használnak csokoládék és csokoládéból készült termékek, közelebbről csokoládényulak csomagolására. Ennélfogva ezek nem alkalmasak arra, hogy az érintett vásárlóközönség a kereskedelmi származás megjelöléseként megjegyezhesse őket. A piros pliszírozott szalagon csengőt viselő, aranyszínű ülő nyúl formájú csomagolás nem tér el ugyanis jelentős mértékben a szóban forgó áruk kereskedelme során szokásosan használt csomagolásától, ekként természetesen az említett áruk csomagolásának jellemző formájaként ötlenek a fogyasztó eszébe.
17 A megtámadott ítélet 49. pontjában a Törvényszék megállapította, hogy a grafikai elemek, különösen a szemek, a bajusz és a tappancsok, szintén nem teszik a szóban forgó megjelölést feltétlenül oltalmazhatóvá, amint azt helytállóan megállapította az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa. Olyan szokásos elemekről van szó ugyanis, amelyekkel rendszerint bármely csokoládényúl, formájától függetlenül, rendelkezik, és nem képviselnek olyan művészi színvonalat, amely folytán a fogyasztó azokat a szóban forgó áruk származása megjelöléseként érzékelhetné.
18 A Törvényszék úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 51. pontjában, hogy a fellebbező nem tudta kétségessé tenni a közismert vagy az OHIM által megállapított tények helytálló voltát, sem bizonyítani azt, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik benne rejlő megkülönböztető képességgel.
19 A Törvényszék tehát megállapította a megtámadott ítélet 59. pontjában, hogy az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa helytállóan állapította meg, hogy a bejelentett védjegy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében nem alkalmas a megkülönböztetésre. A Törvényszék következésképpen az első jogalapot elutasította.
20 A második jogalappal kapcsolatban a Törvényszék a megtámadott ítélet 67. pontjában elutasította a fellebbező azon érvét, mely szerint a húsvéti csokoládényúl Németországon kívül nem ismert széles körben, és e ténynél fogva a többi tagállamban rendelkezik benne rejlő megkülönböztető képességgel. A Törvényszék szerint közismert, hogy a csokoládényulak, amelyeket főként a húsvéti időszakban értékesítenek, nem ismeretlenek Németországon kívül sem.
21 A Törvényszék tehát úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 68. pontjában, hogy vélelmezni kell, hogy – ellenkező értelmű konkrét bizonyítékok hiányában – az a benyomás, amelyet a térbeli megjelölésből álló bejelentett védjegy a fogyasztó tudatában kelt, azonos az Unió területének egészén, így a védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel az Unió területének egészén.
22 A megtámadott ítélet 69. pontjában a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy az említett védjegynek az Unió területének egészén kell tehát rendelkeznie használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel ahhoz, hogy a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében védjegyoltalomban részesülhessen.
23 Márpedig a Törvényszék megállapította a megtámadott ítélet 70. pontjában, hogy még ha feltételezzük is, hogy a fellebbező bizonyítja, hogy a szóban forgó megjelölés rendelkezik használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel az általa hivatkozott három tagállamban, nevezetesen Németországban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban, az általa ennek alátámasztásául benyújtott bizonyítékok nem alkalmasak annak igazolására, hogy e megjelölés a szóban forgó védjegy bejelentésének időpontjában valamennyi tagállamban megkülönböztető képességre tett szert.
24 Ilyen körülmények között a Törvényszék úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 71. pontjában, hogy nem szükséges annak vizsgálata, hogy e bizonyítékok ténylegesen alátámasztják‑e, hogy a szóban forgó megjelölés a fellebbező által hivatkozott három tagállamban rendelkezik a használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel, mivel ez nem lenne elegendő annak bizonyításához, hogy a megjelölés az Unió területének egészén rendelkezik a használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel.
25 Következésképpen a Törvényszék a második jogalapot ugyancsak elutasította.
A felek kérelmei
26 Fellebbezésében a Lindt azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és az OHIM‑ot kötelezze az költségek viselésére.
27 Az OHIM azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és a Lindtet kötelezze a költségek viselésére.
A fellebbezésről
28 A Lindt fellebbezésének alátámasztásául elsőként a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjának megsértésére alapított jogalapra, másodikként az e rendelet 7. cikkének (3) bekezdése megsértésére alapított jogalapra hivatkozik.
A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított első jogalapról
A felek érvei
29 A fellebbező felrója a Törvényszéknek, hogy úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó térbeli megjelölés nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, és vizsgálatát az OHIM értékelésére alapozta, amely valójában mindössze homályos feltételezésekből áll.
30 A fellebbező kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 29. pontjában az alábbiakat állapította meg:
„Először is, az ülő vagy lapuló nyúl formájával kapcsolatban a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy az ügy OHIM előtti irataiból az következik, hogy a nyúl a csokoládéból készült termékek egyik jellemző formájának tekinthető, különösen a húsvéti időszakban, amit a felek nem vitatnak. A fellebbezési tanács megállapítását kiterjeszti nemcsak Németországra és Ausztriára, hanem az Unió más tagállamaira is”.
31 Az OHIM ezen kijelentése csupán feltételezés, amelyet a fellebbező kifejezetten vitatott az OHIM előtt 2007. június 6‑án benyújtott beadványában. A fellebbező szerint az OHIM‑nak és a Törvényszéknek, vizsgálatuk helyes, a 40/94 rendelettel összhangban történő elvégzése céljából tanulmányoznia kellett volna ezt az elemzést.
32 A fellebbező azt a következtetést is vitatja, amelyre a Törvényszék a megtámadott ítélet 38. pontjában jutott, amely szerint az aranyszínű sztaniolpapír húsvéti csokoládényulak tekintetében való használata szokásosnak tekinthető a piacon. A fellebbező megjegyzi, hogy mindössze három olyan áru létezése nyert megállapítást, amelyek aranyszínű sztaniolpapírba vannak csomagolva. Márpedig ezek közül kettő csupán azért van jelen a piacon, mert a fellebbező arra engedélyt adott. Az áruk ilyen korlátozott száma nem vezethet arra a megállapításra, hogy a szóban forgó jellemző szokásosnak tekinthető a piacon. A jogi értékelés e tekintetben tehát hibás.
33 A fellebbező emlékeztet arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az olyan védjegy, amely jelentős mértékben eltér az ágazat normáitól vagy szokásaitól, rendelkezik a szükséges megkülönböztető képességgel (a C‑456/01. P. és C‑457/01. P. sz., Henkel kontra OHIM egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑5089. o.]). Álláspontja szerint a Törvényszék tévesen indult ki abból a feltételezésből, hogy a bejelentett védjegy megfelel az ágazat normáinak vagy szokásainak. A Törvényszék erre a következtetésre azon téves feltevésből kiindulva jutott, miszerint nincs jelentősége annak, hogy az említett nyulak kizárólag a fellebbezővel kötött megállapodásoknak köszönhetően találhatók meg a piacon. A Törvényszék jogi értékelése, mely szerint szokásos formáról van szó, három másik, hasonló elemekkel jellemezhető áru létén alapul. Ez az értékelés jogilag nem helytálló.
34 Egyebekben a fellebbező előadja, hogy azt, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik megkülönböztető képességgel, alátámasztja az a körülmény, hogy tizenöt tagállamban már lajstromozásra került.
35 Az OHIM vitatja a fellebbező érvelését, és elöljáróban emlékeztet arra, hogy a fellebbezés jogkérdésekre korlátozódik. Márpedig a jelen fellebbezés főként a fellebbező ténybeli megállapításán nyugszik, amelyet a korábban eljáró fórumok előtt már alaposan megvizsgáltak és hosszan tárgyaltak. A nyúlformák és az aranyszínű sztaniolpapír csokoládéból készült termékek területén fennálló megszokott jellegéről van szó.
36 Az OHIM úgy véli, hogy a fellebbező azzal, hogy felrója a Törvényszéknek, hogy bírálat nélkül helyben hagyta a korábban eljáró fórumok határozatait, valójában a tények újbóli értékelését kívánja elérni, és a vonatkozó érvet mint elfogadhatatlant el kell utasítani. Az a kérdés, hogy a piacon jelen lévő nyúlformák hasonlóak‑e, vagy az érintett fogyasztó szempontjából eltérés van a szóban forgó nyúlforma és a többi nyúlforma között, amiből az következne, hogy a szóban forgó nyúlforma rendelkezik megkülönböztető képességgel, a fogyasztó észlelésének értékelésére, tehát a tények értékelésére vonatkozó kérdés.
37 Az, hogy a fogyasztó miként érzékeli a szóban forgó, csokoládéból készült termékek aranyszínű sztaniolpapír‑csomagolását, ugyancsak a tények értékelésére vonatkozó kérdés, amely, hacsak nincs szó esetleges elferdítésről, fellebbezési eljárás keretében már nem vizsgálható. A vonatkozó érvet mint elfogadhatatlant ugyancsak el kell utasítani.
38 Mindenesetre az OHIM szerint a Törvényszék nem ferdítette el a tényeket.
39 Közelebbről az első jogalappal kapcsolatban az OHIM emlékeztet arra, hogy csak az olyan védjegy rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel, amely jelentős mértékben eltér az ágazat normáitól vagy szokásaitól, és ebből eredően betölti alapvető eredetjelölő rendeltetését (a C‑173/04. P. sz., Deutsche SiSi‑Werke kontra OHIM ügyben 2006. január 12‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑551. o.] 31. pontja és a C‑24/05. P. sz., Storck kontra OHIM ügyben 2006. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑5677. o.] 26. pontja).
40 Az OHIM szerint a Törvényszék ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásában helytállóan állapította meg azt, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. A Törvényszék nem a korábban eljáró fórumok határozataira hagyatkozott, hanem gondosan megvizsgálta a fellebbező érveit, valamint az OHIM negyedik fellebbezési tanácsa előtti iratok részét képező különböző dokumentumokat.
A Bíróság álláspontja
41 Emlékeztetni kell arra, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha nem alkalmas a megkülönböztetésre. Az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a megkülönböztető képességet egyrészt a védjegybejelentésben szereplő árukra vagy szolgáltatásokra tekintettel, másrészt az érintett vásárlóközönség észlelésére tekintettel kell értékelni (lásd főként a fent hivatkozott Henkel kontra OHIM ügyben hozott ítélet 35. pontját, a C‑25/05. P. sz., Storck kontra OHIM ügyben 2006. június 22‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑5719. o.] 25. pontját és a C‑238/06. P. sz., Develey kontra OHIM ügyben 2007. október 25‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑9375. o.] 79. pontját).
42 Csak az olyan védjegy rendelkezik a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel, amely jelentős mértékben eltér az ágazat normáitól vagy szokásaitól, és ebből eredően képes betölteni alapvető eredetjelölő rendeltetését (a fent hivatkozott Deutsche SiSi‑Werke kontra OHIM ügyben hozott ítélet 31. pontja).
43 A jelen ügyben a megtámadott ítélet 12–14. pontjából az következik, hogy a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének vizsgálata során a Törvényszék helytállóan azonosította és követte az e tekintetben irányadó ítélkezési gyakorlat által meghatározott szempontokat.
44 A Törvényszék ugyanis, miután emlékeztetett arra, melyek az alapvető jellemzők egy, az áru formájából álló térbeli védjegy megkülönböztető képességének meghatározásához, a bejelentett védjegy három alkotóeleme mindegyikét, nevezetesen az ülő nyúl formáját, az aranyszínű sztaniolpapírt, amelybe a csokoládényulakat csomagolják, és a piros pliszírozott szalagot, amelyre egy csengőt akasztanak, részletesen megvizsgálta, majd a megtámadott ítélet 34., 38. és 44. pontjában megállapította, hogy azok egyike sem rendelkezik megkülönböztető képességgel.
45 A Törvényszék ugyanerre a következtetésre jutott a bejelentett védjegy által keltett összbenyomás tekintetében, és a megtámadott ítélet 47. pontjában helyben hagyta az OHIM negyedik fellebbezési tanácsának erre vonatkozó határozatát.
46 Vizsgálatát követően a Törvényszék tehát megállapította a megtámadott ítélet 51. pontjában, hogy a fellebbező nem tudta kétségessé tenni a közismert vagy az OHIM által megállapított tények helytálló voltát, sem bizonyítani azt, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik benne rejlő megkülönböztető képességgel.
47 A Törvényszék e következtetésre mind a fellebbező, mind az OHIM érveinek vizsgálatát követően jutott, a fellebbező állításával ellentétben tehát nem róható fel neki, hogy mindössze feltételezésekre és az OHIM kijelentéseire hagyatkozott volna. Épp ellenkezőleg: meg kell állapítani, hogy a Törvényszék, mielőtt arra a következtetésre jutott volna, hogy a bejelentett védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, az állandó ítélkezési gyakorlatból eredő szempontok alapján megvizsgálta mind az ágazat szokásos gyakorlatát, mind az átlagos fogyasztó észlelését.
48 A fellebbező továbbá felrója a Törvényszéknek, hogy úgy ítélte meg, hogy a húsvéti csokoládényúl formája, valamint az aranyszínű csomagolás a piacon szokásos jelenség, és az érintett ágazat szokásainak felel meg.
49 Meg kell állapítani, hogy ezen érv valójában annak elérésére irányul, hogy a Bíróság a tények Törvényszék általi értékelését váltsa fel saját értékelésével. A fellebbező azzal, hogy a bejelentett védjegy megkülönböztető képességének új értékelését kívánja elérni, kétségbe vonja, anélkül hogy erre vonatkozó elferdítésre hivatkozna, a Törvényszék megállapításainak helytálló voltát, amely megállapítások ténybeli jellegűek, és nem tartoznak a Bíróság fellebbezés keretében végzendő vizsgálatának körébe.
50 Ami a fellebbező által előadott elméletet illeti, mely szerint azt, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik a 40/94 rendelet értelmében vett megkülönböztető képességgel, alátámasztja az a körülmény, hogy tizenöt tagállamban már lajstromozásra került, meg kell állapítani, hogy a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a Bíróság ítélkezési gyakorlatával összhangban úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 55. pontjában, hogy a tagállamokban fennálló lajstromozások csupán figyelembe vehető tényt képeznek a közösségi védjegylajstromozás szempontjából, és a bejelentett védjegyet a vonatkozó uniós szabályozás alapján kell értékelni, és ebből az következik, hogy az OHIM nem köteles magáévá tenni a származási ország védjegyügyekben illetékes hatóságának követelményeit és értékelését, és nem köteles a bejelentett védjegyet e nemzeti hatóság vélekedései alapján lajstromozni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Develey kontra OHIM ügyben hozott ítélet 72. és 73. pontját).
51 A fentiek összességéből következően az első jogalapot − részben mint elfogadhatatlant, részben mint megalapozatlant − el kell utasítani.
A 40/94 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított második jogalapról
A felek érvei
52 A fellebbező felrója a Törvényszéknek, hogy úgy ítélte meg a megtámadott ítélet 70. pontjában, hogy a szóban forgó védjegynek valamennyi tagállamban rendelkeznie kell használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel ahhoz, hogy védjegyoltalomban részesülhessen. A fellebbező szerint ezen elmélet két okból hibás.
53 Először is, a Törvényszék nem vett tudomást arról a tényről, hogy valamely bejelentett védjegynek csak azon tagállamokban kell használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel rendelkeznie, amelyekben a védjegy nem rendelkezett benne rejlő megkülönböztető képességgel. Márpedig a bejelentett védjegy tizenöt tagállamban rendelkezik benne rejlő megkülönböztető képességgel. E tagállamokban nem kellene megkövetelni tehát, hogy a szóban forgó védjegy használat révén megszerezett megkülönböztető képességgel rendelkezzen. Így a Törvényszéknek arra a következtetésre kellett volna jutnia, hogy e védjegy az Unió legnagyobb részében rendelkezik – benne rejlő vagy használat révén megszerzett – megkülönböztető képességgel. A szóban forgó védjegy bejelentésének időpontjában az Uniót 25 tagállam alkotta, összesen 465,7 millió lakossal. A szóban forgó védjegy benne rejlő vagy használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel rendelkezett összesen mintegy 351,3 millió lakos körében, ami az Unió említett időpontban fennálló összetételét tekintve a lakosság 75,4%‑át jelentette.
54 Másodsorban a fellebbező arra hivatkozik, hogy a 40/94 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a közösségi védjegyoltalom egységes jellegű, és az Unió területének egészén azonos hatályú. Így annak értékelése során, hogy valamely védjegy lajstromozható‑e, különösen ami megkülönböztető képességét illeti, az Uniót egységes közös piacnak kell tekinteni. Hibás lenne az egyenként tekintetbe vett nemzeti piacokból kiindulni. A kérdésnek, hogy valamely védjegy megkülönböztető képességre tett‑e szert, a lakosság egészén kell alapulnia, a nemzeti piacok szerinti különbségtétel nélkül. Így, ha egy védjegy megkülönböztető képességet szerzett az összességében vett Unió túlnyomó részében, annak elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy e védjegy oltalomban részesüljön az európai piac területének egészén.
55 Az OHIM bírálja a fellebbező érveit, mivel az említett számadatok, amelyek forrása továbbra is bizonytalan, egyáltalában nem vezetnek arra a következtetésre, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot.
56 Az OHIM szerint a Törvényszék a megtámadott ítélet 64. és az követő pontjaiban helyesen alkalmazta az ítélkezési gyakorlatot, amelynek értelmében egyfelől a védjegy megkülönböztető képessége használat révén történő megszerzésének feltétele a 40/94 rendelet 7. cikke (3) bekezdésének értelmében az, hogy az érintett vásárlóközönségnek legalább egy jelentős része az érintett árukat vagy szolgáltatásokat a védjegynek köszönhetően úgy azonosítsa, mint amely valamely meghatározott vállalkozástól származik, másrészt, ami a megkülönböztető képesség megszerzésének területi hatályát illeti, e rendelkezés értelmében nem lajstromozható a védjegy, hacsak nem igazolták, hogy használata révén megkülönböztető képességre tett szert az Unió azon részében, amelyben nem rendelkezett ezzel kezdettől fogva.
57 Ezzel kapcsolatban a Törvényszék továbbá arra a következtetésre jutott, hogy nincs szükség annak vizsgálatára, hogy a fellebbező által benyújtott dokumentumok ténylegesen bizonyítják‑e, hogy a bejelentett védjegy rendelkezik használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel a fellebbező által hivatkozott három tagállamban, tekintettel arra, hogy ez semmiképpen nem lehet elegendő annak bizonyításához, hogy e védjegy az Unió egészében rendelkezik használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel.
58 Ennélfogva az OHIM azt javasolja, hogy a Bíróság a második jogalapot mint nyilvánvalóan megalapozatlant, utasítsa el.
A Bíróság álláspontja
59 Emlékeztetni kell arra, hogy a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében az említett rendelet 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltétlen kizáró ok alapján a megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, ha az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások tekintetében használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.
60 A Bíróság a korábbiakban már kimondta, hogy a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése értelmében nem lajstromozható a védjegy, hacsak nem bizonyították, hogy használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet az Unió azon részében, amelyben nem rendelkezett ezzel kezdettől fogva (lásd a C‑25/05. sz., Storck kontra OHIM ügyben 2006. június 22‑én hozott ítélet 83. pontját).
61 A Törvényszék ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazásában jutott arra a megtámadott ítélet 69. pontjában foglalt következtetésre, hogy a bejelentett védjegynek az Unió területének egészén rendelkeznie kell a használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel. E következtetése során a Törvényszék egyáltalán nem alkalmazta tévesen a jogot, mivel – amint az a megtámadott ítélet egymással összefüggésben értelmezett 51. és 68. pontjából következik – a fellebbezőnek nem sikerült bizonyítania, hogy az említett védjegy rendelkezik benne rejlő megkülönböztető képességgel, és hogy ezen megállapítás az Unió egész területére érvényes. Ezen okból kifolyólag nem adható hely a fellebbező azon érvének – sem az említett érv alátámasztásául általa benyújtott statisztikai adatoknak –, amely szerint a bejelentett védjegy tizenöt tagállamban rendelkezik benne rejlő megkülönböztető képességgel, és ennélfogva ezen tagállamokban nem kell megkövetelni, hogy rendelkezzék használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel.
62 A fellebbező azon érvével kapcsolatban, mely szerint, mivel a közösségi védjegyoltalom egységes jellegű, annak értékelése, hogy valamely védjegy rendelkezik‑e használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel, nem alapulhat az egyenként tekintetbe vett nemzeti piacokon, meg kell állapítani, hogy noha a jelen ítélet 60. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően igaz, hogy azt, hogy valamely védjegy rendelkezik a használat révén megszerzett megkülönböztető képességgel, az Unió azon része tekintetében kell bizonyítani, amelyben nem rendelkezett ezzel kezdettől fogva, túlzás lenne megkövetelni, hogy a megkülönböztető képesség ezen megszerzését valamennyi, egyénileg tekintetbe vett tagállam tekintetében bizonyítsák.
63 Mindazonáltal, ami a jelen ügyet illeti, a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, mivel a fellebbező egyébként sem bizonyította mennyiségileg kielégítő módon azt, hogy a bejelentett védjegy az Unió területének egészén való használat révén megkülönböztető képességre tett szert.
64 Ennélfogva a második jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
65 Ilyen körülmények között a jelen fellebbezést el kell utasítani.
A költségekről
66 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 118. cikke alapján a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Lindt pervesztes lett, az OHIM kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2) A Bíróság a Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli AG‑t kötelezi a költségek viselésére.
Aláírások