PAOLO MENGOZZI
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2010. január 26. 1(1)
C‑48/09. P. sz. ügy
Lego Juris A/S
kontra
Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM)
és
MEGA Brands
„Fellebbezés – Közösségi védjegy – Lego kocka formájából álló térbeli védjegy – Törlés iránti kérelem – A közösségi védjegy részbeni törlése”
I – Bevezetés
1. „Az élet Legója”. Ezzel a címmel jelent meg néhány hónappal ezelőtt a DIE ZEIT című német hetilap cikke(2), mely a tudomány egy új ágával, a „szintetikus biológiával” foglalkozott. Az ismert építőjátékkal való összehasonlítás alapja az, hogy az organizmusok, például mikrobákból álló mesterséges fehérjék létrehozása során a tudósok ugyanazt a módszert alkalmazzák, mint amelyet egy gyermek a Lego doboza előtt: először összegyűjtik a kockákat (biobricks, vagy a kutató számára szabványosított géntöredékek), amelyek száma több mint háromezer; majd kiválasztják azokat, amelyek az új sejt elérni kívánt sajátosságainak megfelelnek, végül pedig belehelyezik a DNS‑töredékeket egy másik faj sejtjének génállományába, hogy „életet adjanak” a születő szervnek.
2. A jelen fellebbezési eljárással a Lego Juris az Elsőfokú Bíróság Lego Juris kontra OHIM ügyben 2008. november 12‑én hozott ítéletét támadja(3). Az ügyben nem a játék kiválóságának méltatásáról van szó (mivel senki nem vonja kétségbe a Lego pedagógiai, valamint a logikát és kreativitást fejlesztő értékét), hanem annak vizsgálatáról, hogy a közösségi védjegyről szóló szabályozás Elsőfokú Bíróság általi értelmezése és a Bíróság e tárgyban hozott egyetlen eddigi ítélete valóban szenved‑e a dán cég által állított hibákban.
3. A Lego és legnagyobb versenytársa, a MEGA Brands arról vitatkoznak, hogy lajstromozható‑e védjegyként az olyan megjelölés, amelynek ábrázolása a szóban forgó játék tipikus kockájának fényképéből áll, vagy külső megjelenítése a kocka formájának olyan alapvető jellemzőit tartalmazzák‑e, amelyeknek – funkcionalitásuk miatt – valamennyi játékgyártó számára rendelkezésre kell állniuk, és ezért nem lajstromozhatók.
II – Jogi háttér
A – Alkalmazandó szabályozás
4. Noha 2009. április 13. óta a közösségi védjegyet alapvetően a 207/2009/EK rendelet(4) szabályozza, a jelen fellebbezés elbírálásakor az időbeli hatályra tekintettel továbbra is a 40/94/EK rendelet szabályai alkalmazandók(5).
5. A 40/94 rendeletből a 4. cikket kell kiemelni, amely a következőképpen rendelkezik:
„Közösségi védjegyoltalom tárgya lehet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, így különösen szó – beleértve a személyneveket –, ábra, kép, alakzat, betű, szám, továbbá az áru vagy a csomagolás formája, ha e megjelölés alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztesse más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól.”
6. Az említett rendelet 7. cikkének (1) bekezdése szerint:
„(1) A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha
a) nem felel meg a 4. cikkben meghatározott követelményeknek;
b) nem alkalmas a megkülönböztetésre;
[…]
e) kizárólag olyan formából áll, amely
i) […]
ii) a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges; vagy
iii) az áru értékének a lényegét hordozza;
[…]”.
7. Ezzel szemben ugyanezen 7. cikk (3) bekezdése kimondja:
„(3) Az (1) bekezdés b), c) és d) albekezdése alapján a megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, ha az árujegyzékben szereplő áruk, illetve szolgáltatások tekintetében használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet”.
B – Ítélkezési gyakorlat: a Philips‑ügyben hozott ítélet(6)
8. Bár a Bíróság elé terjesztett ügyek megoldásához kapcsolódó jogforrások ismertetése során nem szokás a Bíróság saját ítéleteinek részleteire hivatkozni, az, hogy a mai napig egyetlen vonatkozó határozat született a jelen ügy tárgyában, alaposan indokolttá teszi a Philips‑ügyben hozott ítélet egyes pontjainak megjelenését az indítvány e pontjában. Ilyen körülmények között az ítélet indokolásának értelmezése bizonyos értelemben egy jogi normáéhoz hasonló.
9. A Philips‑ügy alapjául szolgáló vita tárgya a holland vállalkozás által tervezett villanyborotva egyik típusa felső része formájának grafikai ábrázolása volt.
10. Az említett ítélet a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjában foglaltakat olyan „előzetes akadálynak” minősítette, amely „megakadályozhatja a kizárólag az áru formájából álló megjelölések lajstromozását”(7).
11. Jelezte továbbá, hogy az irányelv(8) 3. cikke (1) bekezdése e) pontjának […] célja annak elkerülése, hogy a védjegyoltalom a jogosult számára monopóliumot nyújtson műszaki megoldásokra vagy az áru használati jellemzőire, amelyeket a fogyasztó a versenytársak áruiban is kereshet; továbbá annak megakadályozása, hogy a védjegyjog által nyújtott oltalom túlterjedjen a megjelölések azon rendeltetésén, amely lehetővé teszi a versenytársak által kínált áruk vagy szolgáltatások más vállalkozás áruitól vagy szolgáltatásaitól való megkülönböztetését, és így akadályozza, hogy a versenytársak szabadon kínálhassák az említett műszaki megoldásokat vagy az említett használati jellemzőket tartalmazó árukat, a védjegy jogosultjával versenyben(9).
12. A Bíróság tovább pontosította a rendelkezés célját, hozzátéve, hogy az azt a célt szolgálja, hogy megakadályozza azon formák lajstromozását, amelyek alapvető jellemzői műszaki funkciót töltenek be, így a védjegyjoghoz fűződő kizárólagosság megakadályozná a versenytársakat abban, hogy ilyen funkciót betöltő terméket kínáljanak(10), és hogy a rendelkezés „közérdekű célt szolgál, amely előírja, hogy az olyan forma, amelynek alapvető jellemzői műszaki funkciót valósítanak meg, […] mindenki által szabadon használható legyen”(11).
13. Végül rögzítette, hogy a jelen ügyben vitatott rendelkezés „azt a jogos célt tükrözi, hogy a magánszemélyek a védjegyoltalmat ne használhassák műszaki megoldásokra vonatkozó kizárólagos jogok megszerzésére vagy fenntartására”(12), illetve hogy az említett rendelkezés alapján semmi sem enged arra következtetni, hogy az ugyanazon műszaki hatás elérésére alkalmas más formák létezése lehetővé tenné a lajstromozást kizáró vagy törlési okok figyelmen kívül hagyását(13).
III – Tényállás
14. 1996. április 1‑jén a Lego Juris A/S védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM). Az alábbi, piros színű térbeli játékkockát kívánta lajstromoztatni:
15. A bejelentést a Nizzai Megállapodás(14) szerinti 9. és 28. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették (mivel előbbi áruosztály a jelen ügy szempontjából nem bír jelentőséggel, annak felsorolásától eltekintek), kiemelve utóbbi csoportból a „játékokat és játékszereket”.
16. 1999. október 19‑én a védjegy lajstromozásra került, azonban két nappal később, 1999. október 21‑én a Mega Brands, Inc. (a továbbiakban: MEGA Brands) jogelődje a 40/94 rendelet 51. cikke (1) bekezdése a) pontjának értelmében e védjegy törlését kérte a 28. osztályba tartozó „építőjátékok” vonatkozásában. A MEGA Brands álláspontja szerint az említett védjegy kimeríti az ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a) pontjában, e) pontjának ii. és iii. alpontjában, valamint f) pontjában foglalt feltétlen kizáró okokat.
17. Az eljárást lefolytató törlési osztály felfüggesztette eljárását a Bíróság által a Philips‑ügyben 2002 júniusában meghozott ítélet kihirdetéséig, majd 2002. július 31‑én újból megnyitotta azt. 2004. július 30‑i határozatával a törlési osztály a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja alapján törölte a védjegyet a 28. osztályba tartozó építőjátékok vonatkozásában, mivel úgy vélte, hogy a szóban forgó védjegy kizárólag olyan formából áll, amely a célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges.
18. 2004. szeptember 20‑án a felperes e határozattal szemben fellebbezést nyújtott be az OHIM fellebbezési tanácsa előtt, amelynek elnöksége az ügyet egy sor eljárási nehézséget követően (15) és az érdekelt kérelmére a fellebbezési nagytanács elé utalta(16).
19. 2006. július 10‑i határozatával(17) a fellebbezési nagytanács a fellebbezést mint megalapozatlant elutasította, mivel úgy vélte, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja értelmében a szóban forgó védjegy nem lajstromozható a 28. osztályba tartozó „építőjátékok” tekintetében.
20. A fellebbezési nagytanács megállapította ugyanis, hogy a megkülönböztető képesség használat révén történő megszerzése, melyről a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése rendelkezik, nem akadályozhatja ugyanezen rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának alkalmazását(18). A fellebbezési nagytanács megállapította továbbá, hogy utóbbi rendelkezés az olyan formák lajstromozásának megtiltására irányul, amelyek alapvető jellemzői műszaki funkciót töltenek be, oly módon, hogy azokat bárki szabadon használhassa, és hogy egy forma nem esik kívül ezen a tilalmon, ha egy tetszőleges, öncélú elemet, például színt tartalmaz(19). Elvetette annak a jelentőségét, hogy léteznek egyéb olyan formák, amelyek ugyanazon műszaki hatás elérését teszik lehetővé(20).
21. A fellebbezési nagytanács megállapította továbbá, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjában szereplő „kizárólag” kifejezés azt jelenti, hogy a formának nem lehet más célja, mint a célzott műszaki hatás elérése, az ugyanazon rendelkezésben szereplő „szükséges” kifejezés pedig azt jelenti, hogy a formának ezen műszaki hatást kell elérnie, abban az esetben is, ha vannak más olyan formák, amelyek alkalmasak ugyanezen feladatot ellátni(21). A fellebbezési nagytanács beazonosította a szóban forgó forma azon jellemzőit, amelyeket alapvetőnek tartott(22), és vizsgálta azok funkcionalitását(23).
IV – Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet
22. 2006. szeptember 25‑én a Lego Juris keresetet terjesztett elő az Elsőfokú Bíróság Hivatalánál a fellebbezési nagytanács határozatának hatályon kívül helyezése iránt; az általa hivatkozott, a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának (a továbbiakban: vitatott rendelkezés) megsértésével kapcsolatos egyetlen jogalapot két részre osztotta: egyik részben a rendelkezés téves értelmezésére, a másik részben pedig a szóban forgó védjegy tárgyának téves értékelésére hivatkozott.
23. Röviden(24), a Lego Juris azt állította, hogy a fellebbezési nagytanács nem vette figyelembe a hivatkozott 7. cikk (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának valódi célját, amely nem önmagában a valamely funkciót ellátó formák védjegyként történő lajstromozását zárja ki, hanem csupán azon megjelölésekét, amelyek „kizárólag” olyan formákból állnak, amelyek a célzott műszaki hatás eléréséhez „szükségesek”. Álláspontja szerint valamely forma akkor tartozik az említett rendelkezés alkalmazási körébe, ha az csak funkcióhoz fűződő jellemzőkkel bír, és a külső megjelenés megkülönböztető jellemzőinek megváltoztatása esetén elveszítené funkcionalitását. Előadta továbbá, hogy az esetleges funkcionálisan egyenértékű, azonos műszaki megoldást alkalmazó alternatív formák jelentik a megfelelő kritériumot annak meghatározására, hogy a védjegyoltalom nyújtása monopóliumot hozhat‑e létre a vitatott rendelkezés értelmében.
24. A felperes az elsőfokú eljárás során előadta továbbá, hogy a vitatott rendelkezés szerinte nem tiltja az „ipari formatervezési minták” védjegyoltalmát, amelyek akkor is lajstromozhatók, ha kizárólag funkcióval rendelkező elemekből állnak. A döntő kérdés az, hogy a védjegyoltalom monopóliumot hozna‑e létre műszaki megoldások vagy a szóban forgó forma használati jellemzői vonatkozásában, illetve hogy a versenytársak kellő szabadsággal rendelkeznének‑e ugyanezen műszaki megoldás alkalmazása és hasonló jellemzők felhasználása tekintetében.
25. Azonban az Elsőfokú Bíróság nem ezen a véleményen volt. A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjában szereplő „kizárólag” kifejezéssel kapcsolatban(25) előadta, hogy azt a Philips‑ügyben hozott ítélet 79., 80. és 83. pontjában használt „műszaki funkciót betöltő alapvető jellemzők” kifejezés fényében kell értelmezni. E kifejezésből arra következtetett, hogy attól, hogy valamely forma műszaki funkciót be nem töltő, nem alapvető jellemzőkkel is rendelkezik, még vonatkozhat rá ezen feltétlen kizáró ok, amennyiben az említett forma valamennyi alapvető jellemzője e funkciót tölti be.
26. Ami a – mind a vitatott rendelkezésben, mind a Philips‑ügyben hozott ítélet 81. és 83. pontjában szereplő – „célzott műszaki hatás eléréséhez szükséges” kifejezést illeti, az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy e feltétlen kizáró okot nemcsak akkor kell alkalmazni, ha az adott forma az egyetlen lehetőség a célzott hatás elérésére. Emlékeztetett, hogy a hivatkozott 81. pontban az Elsőfokú Bíróság kimondta, hogy „ugyanazon műszaki hatás elérésére alkalmas más formák létezésének bizonyítása [nem teszi] lehetővé a lajstromozást kizáró okok figyelmen kívül hagyását”, a 83. pontban pedig azt, hogy „az említett formából álló megjelölés lajstromozása [kizárt], még akkor is, ha a szóban forgó műszaki hatás más formák révén is elérhető”. E kijelentésekből az Elsőfokú Bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az említett feltétlen kizáró ok alkalmazásához az szükséges, hogy a forma alapvető jellemzői egyesítsék magukban az adott műszaki hatás elérését műszakilag előidéző és ahhoz elégséges jellemzőket, ezáltal e jellemzők a műszaki hatásnak legyenek tulajdoníthatók.
27. Az Elsőfokú Bíróság elutasította továbbá a Lego Juris azon érveit, melyek szerint jelentőséggel bír, hogy léteznek ugyanazon műszaki hatás elérésére alkalmas más formák, mivel a Bíróság a Philips‑ügyben hozott ítélet 81–83. pontjaiban ezt anélkül utasította el, hogy különbséget tett volna a más „műszaki megoldást”, illetve az azonos „műszaki megoldást” alkalmazó formák között.
28. Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság hivatkozott egyrészt a Philips‑ügyben hozott ítélet 78. pontjára, melynek értelmében a vitatott rendelkezés célja annak elkerülése, hogy a védjegyoltalom a jogosult számára monopóliumot nyújtson az áru használati jellemzőire, és megakadályozza, hogy a versenytársak szabadon kínálhassák az említett használati jellemzőket tartalmazó árukat. Hozzátette, hogy nem kizárt, hogy valamely áru használati jellemzői, amelyeket a Bíróság álláspontja szerint ugyancsak a versenytársak rendelkezésére kell bocsátani, specifikusan egy meghatározott formához kötődjenek; másrészt ezen ítélet 80. pontjában foglaltakra támaszkodott, mely szerint a vitatott rendelkezés olyan közérdekű cél előmozdítását szolgálja, amely előírja, hogy az olyan forma, amelynek alapvető jellemzői műszaki funkciót valósítanak meg, mindenki által szabadon használható legyen; az Elsőfokú Bíróság kiemelte továbbá, hogy ez a cél nemcsak az adott formában található műszaki megoldásra vonatkozik, hanem magára a formára és annak alapvető jellemzőire is. Mivel pedig a formának mint olyannak szabadon használhatónak kell lennie, nem elfogadható a más „műszaki megoldást”, illetve az azonos „műszaki megoldást” alkalmazó formák közötti, a Lego Juris által alkalmazott különbségtétel.
29. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság szerint a 40/94 irányelv 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjával ellentétes bármely olyan forma lajstromozása, amely meghatározó jegyeit tekintve kizárólag a terméknek az adott műszaki hatás elérését műszakilag előidéző és ahhoz elégséges formájából áll, még akkor is, ha ugyanezen hatás egyéb formák révén is elérhető. Ezért az Elsőfokú Bíróság helybenhagyta a fellebbezési nagytanács vizsgálatát, és elutasította a kereset egyetlen jogalapjának első részét.
30. A második rész három kifogásra oszlott, amelyek közül a jelen ügy szempontjából csak kettő bír jelentőséggel. Az első a védjegy alapvető jellemzői meghatározásának hiányára, a második a védjegy említett alapvető jellemzői funkcionális jellegének értékelése során elkövetett hibákra vonatkozik(26).
31. Az első kifogással a felperes azt rója fel a fellebbezési nagytanácsnak, hogy nem határozta meg a szóban forgó forma alapvető jellemzőit, nevezetesen a kötőelemek dizájnját és arányait; a Lego kocka funkcionalitását összességében vizsgálta, beleértve olyan elemeket is, amelyeket a védjegybejelentés nem érint, például az üreges alsó részt és az oldalsó vetületeket. Következésképpen a megtámadott határozat nem vette figyelembe azt, hogy a felperes az azonos külső megjelenésű építőkockák tekintetében bejelentett védjegyek lajstromozásával szemben felszólalhatott volna, nem pedig azokéval szemben, amelyek eltérő külső megjelenésű kockákra vonatkoznak, függetlenül az alkalmazott műszaki megoldástól.
32. Hozzátette, hogy valamely forma alapvető jellemzőit az érintett fogyasztó szemszögéből, nem pedig szakértők tisztán műszaki elemzései alapján kell meghatározni.
33. Az e jellemzők funkcionális jellegével kapcsolatos második kifogásban a Lego Juris azt sérelmezte, hogy a fellebbezési nagytanács úgy vélte, a felperes versenytársai által használt, funkcionálisan egyenértékű, alternatív dizájnok nem bírnak jelentőséggel, noha ezek lényegesek annak meghatározásához, hogy valamely forma oltalma monopóliumot biztosít‑e egy adott műszaki megoldáson, vagy sem. Kifogásolta továbbá, hogy a fellebbezési nagytanács nem vette figyelembe egy szabadalmon fennálló korábbi oltalom valamely forma funkcionalitásának értékelésére gyakorolt hatását.
34. Végül a felperes tagadta, hogy a szóban forgó forma védjegyoltalma folytán monopóliumot szerzett volna egy adott műszaki megoldás vonatkozásában, továbbá az ugyanazon műszaki megoldás alkalmazásához a versenytársak nem kötelesek lemásolni a Lego kocka formáját.
35. Az Elsőfokú Bíróság nem fogadta el az egyetlen hatályon kívül helyezési jogalap második részét sem(27).
36. Az első érvet illetően egyrészt elutasította, hogy a fogyasztók észlelése bírna jelentőséggel, mivel valószínűtlen, hogy az alapvető jellemzők megfelelő értékeléséhez szükséges műszaki ismeretekkel rendelkeznének. Másrészt arra hivatkozott, hogy mivel a fellebbezési nagytanács helyesen határozta meg a Lego kocka alapvető jellemzőit, a megtámadott határozat jogszerűsége nem szenvedett csorbát azért, mert a fellebbezési nagytanács egyéb jellemzőket is figyelembe vett.
37. A második kifogás vonatkozásában az Elsőfokú Bíróság elutasította a felperesnek az alternatív formák jelentőségével kapcsolatos érveit, mégpedig ismételten a Philips‑ügyben hozott ítélet 80. pontjára hivatkozva, amelyből azt a következtetést vonta le, hogy valamely forma funkcionalitásának értékelését más formák létezésétől függetlenül kell elvégezni. A korábbi szabadalmak bizonyító erejével kapcsolatban megállapította, hogy a felperes állítása nem helytálló, mivel a fellebbezési nagytanács határozatának 39. pontjában kifejezetten kimondta, hogy egy megjelölés szabadalomként és védjegyként is részesülhet oltalomban, és e két ipari tulajdonjog közül az elsőre csak annak érdekében hivatkozott, hogy kiemelje a Lego kocka alapvető jellemzőit (a domború kötőelemeket).
38. Végül, a felperes azon állítása vonatkozásában, mely szerint a versenytársaknak ugyanazon műszaki megoldás alkalmazása céljából nem kell lemásolniuk a Lego kocka formáját, az Elsőfokú Bíróság kiemelte, hogy ez az érv azon a téves felfogáson alapul, miszerint az, hogy az azonos műszaki megoldást tartalmazó egyéb formák is rendelkezésre állnak, bizonyítaná, hogy a szóban forgó forma nem funkcionális jellegű; e felfogást ugyanis korábban elutasította a Philips‑ügyben hozott ítéletre hivatkozással, amely kimondja azt az elvet, hogy magának a funkcióval rendelkező formának mindenki rendelkezésére kell állnia.
39. Mivel az Elsőfokú Bíróság a Lego Juris egyetlen állítását sem fogadta el, elutasította a hatályon kívül helyezés iránti keresetet.
V – A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
40. A Lego Juris fellebbezése 2009. február 2‑án érkezett a Bíróság Hivatalához, a MEGA Brands és az OHIM 2009. április 15‑én, illetve 23‑án(28) terjesztette elő válaszbeadványát; válasz, illetve viszonválasz benyújtására nem került sor.
41. A Lego Juris arra kéri a Bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és utasítsa új eljárásra az Elsőfokú Bíróságot, az OHIM költségekben való marasztalása mellett.
42. Az OHIM és a MEGA Brands a fellebbezés elutasítását, valamint a fellebbező költségekben történő marasztalását kéri.
43. A 2009. november 10‑i tárgyaláson a két fél és a MEGA Brands képviselői előadták szóbeli észrevételeiket, és válaszoltak a nagytanács tagjai és a főtanácsnok által feltett kérdésekre.
VI – A fellebbezés elemzése
A – A felek érveinek összefoglalása és vizsgálatom ismertetése
1. A felek érvei
44. A Lego Juris fellebbezését három érvre alapítja, amelyeket a következőkben foglalok össze, és amelyek egyébként alapvetően egybeesnek az Elsőfokú Bíróság előtt felhozottakkal.
45. Először is, a fellebbező azt sérelmezi, hogy a megtámadott ítélet tévesen értelmezte a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontját, amikor a védjegyoltalom által nyújtott védelemből minden olyan formát kizárt, amely valamilyen funkciót tölt be, figyelmen kívül hagyva a rendelkezésben foglalt feltételeket. Arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság eltért a Philips‑ügyben hozott ítélettől, amelyben a Bíróság különbséget tett a „műszaki megoldás” és a „műszaki hatás” között, és a rendelkezésre állás követelményét az elsőhöz kapcsolta, annak érdekében, hogy a versenytársakat ugyanazon eredmény eléréséhez ne kelljen eltérő megoldások keresésére kötelezni; csak felhívni arra, hogy olyan más formákat találjanak, amely azonos megoldásokat alkalmaz. A fellebbező szerint az Elsőfokú Bíróság e tévedése annak kimondásához vezetett, hogy magának a funkcionális formának kell mindenki számára rendelkezésre állnia, miközben a Philips‑ügyben hozott ítéletből az következik, hogy ilyen rendelkezésre állás csak a forma használati sajátosságai vonatkozásában követelhető meg.
46. Másodszor, a Lego Juris kifogásolja, hogy a megtámadott ítélet több téves tényezőt használt a térbeli megjelölések alapvető jellemzőinek megállapításakor. A védjegyjog tényleges gyakorlása során az „alapvető jellemzők” a „megkülönböztető és domináns jegyeknek” feleltethetők meg, amelyeket a szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztó szempontjából kell vizsgálni(29). Ezzel szemben az Elsőfokú Bíróság ítéletének 70. pontjában figyelmen kívül hagyta e fogyasztói szabályt, és körkörös érvelést alkalmazott, amikor a funkcionális jellegzetességeket éppen a forma különböző részei által betöltött funkcióból vezette le.
47. Harmadszor, a Lego Juris azért bírálja a vizsgált ítéletet, mert az szerinte nem megfelelő szempont alapján végezte a funkcionalitás vizsgálatát. Álláspontja szerint a legjobban úgy lehet bizonyítani egy tárgy formája meghatározott jellemzőjének funkcionalitását, ha azt módosítják; amennyiben a módosítás nem változtatja meg a funkciót, úgy az adott jellegzetesség nem tekinthető funkcionálisnak. E tekintetben fontos lenne figyelembe venni az alternatív formákat, mivel ezek azt bizonyítanák, hogy egy konkrét forma védjegyként történő lajstromozása nem eredményezi monopólium létrejöttét, így a formát a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjában foglalt feltétlen kizárási ok nem érinti.
48. Az OHIM és a MEGA Brands a fellebbező valamennyi érvét elutasítja, és fenntartja a megtámadott ítélet rendelkező részének és indokolásának helyességét.
2. Vizsgálatom ismertetése
49. A jelen fellebbezés kapcsán el kell magyarázni a gazdasági szereplőknek azokat a szempontokat, amelyek egy áru műszaki funkció betöltésére kialakított formájának védjegyként történő lajstromozásához szükségesek.
50. Kétségtelen, hogy a Philips‑ügyben hozott ítélet lefektette a vitatott rendelkezés értelmezésének elveit, bár ezt az irányelvre hivatkozva tette. Ugyanakkor a Philips‑ügy tényállása meglehetősen határozott ítéletet eredményezett a funkcionális formákból álló megjelölések lajstromozhatóságát illetően. Az ítéletből kitűnik, hogy egyetértés állt fenn a tekintetben, hogy a holland vállalkozás által forgalmazott villanyborotva felső részének grafikus ábrázolása tisztán funkcionális jellegű.
51. Ilyen szorosan kötődve az ügyben megállapított tényálláshoz, a Bíróság az angol Court of Appeal számára adott válaszában azokat az okokat hangsúlyozta, amelyek alapján el kell utasítani egy ilyen jellegzetességekkel bíró védjegy lajstromozását, azonban alig fedte fel a vállalkozások számára azokat az előírásokat, amelyek a funkcionális megjelölések védjegyként történő lajstromozásához szükségesek. Az ítélet – a norma szelleméhez hűen – nem zárta ki feltétlen módon a funkcionális formával bíró védjegyek lajstromozását, ugyanakkor nem is könnyítette meg azt. Egy metaforával élve, a Bíróság nem zárta be a védjegyhivatalok ajtaját a funkcionális megjelölések előtt, hanem félig nyitva hagyta azt; az e félig nyitott ajtó által hagyott rés szélességét pedig a jelen fellebbezés hivatott lemérni.
52. Valójában a Lego Juris nemcsak azt kifogásolja, hogy a megtámadott ítélet tévesen értelmezte a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontját (első érv); sérelmezte azt is, hogy kockája vagy téglája funkcionális sajátosságainak meghatározása során az ítélet téves értelmezési szempontokat alkalmazott (második és harmadik érv). Ennek következtében a fellebbezés vizsgálata során érdemi szempontokat (az esetleges értelmezési hibákat) és egyéb módszertani szempontokat (az áruk jellegzetességeinek értékelését és funkcionalitásának meghatározását) is figyelembe kell venni.
53. Tudomásom szerint tehát mindeddig csak egyetlen precedens született, és a jelen fellebbezés tíz éven belül a második lehetőséget jelenti a Bíróság számára arra vonatkozóan, hogy felderítse a vitatott rendelkezés rejtélyeit, ami igazolja azt a szándékot, hogy a Bíróság a fellebbező által felhozott érvek által szabott határokon túlmutató választ adjon, mielőtt vizsgálná ezen érveket. Továbbá remélem, hogy ezzel sikerül megfelelni az e bonyolult kérdés tisztázását izgatottan váró üzleti élet – a funkcionális megjelölések lajstromozásához szükséges követelményekkel kapcsolatos – ésszerű várakozásainak.
B – A 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának szélesebb értelmezése felé
1. Egységes és kevésbé merev értelmezési szempontok
54. A Philips‑ügyben hozott ítéletet néhány nemzeti jogrend ítélkezési gyakorlatával összehasonlítva, bizonyos értelmezési hasonlóságot fedezek fel az irányelvet átültető rendelkezésekkel kapcsolatban, néhány jelentős eltérés mellett, ami sokat elárul a funkcionális védjegyek lajstromozási körülményei harmonizálásának megfelelőségéről. A peres felek a Bírósághoz benyújtott beadványokban az Egyesült Államok védjegyjogát tanulmányozzák, melynek eredményeként kötelességemnek érzem ezekre hivatkozni akkor, amikor a jelen ügyben hasznosak lehetnek.
55. Ami a hasonlóságokat illeti, azt egybehangzóan elismerik, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja és annak nemzeti megfelelői kettős feltételen alapulnak: az egyik az áruk műszaki megoldásainak a védjegyjog által megvalósuló monopolizációja elkerülése (különösen, ha e megoldások korábban másik ipari tulajdonjog által nyújtott védelmet élveztek)(30); a másik a védjegy és a szellemi tulajdon többi fajtája által nyújtott oltalom elválasztásának fenntartása(31).
56. A jobb érthetőség kedvéért emlékeztetni kell arra, hogy a Philips‑ügyben hozott ítélet a Court of Appeal által előterjesztett negyedik kérdésre adott válaszát pontosan e két gondolatra alapította(32), Ruiz‑Jarabo főtanácsnok indítványát követve(33).
57. Azonban a nemzeti jogok és a közösségi védjegyjog e közös alapja nem volt elegendő ahhoz, hogy teljesen egységesítse a joggyakorlatot. Így például – ami az egyes államok bíróságainak a Philips‑ügyben hozott ítélettel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát illeti – míg a svéd bíróságok úgy vélték, hogy egy forma abban az esetben tekintendő kizárólag funkcionálisnak, ha más forma nem teszi lehetővé ugyanazon funkció betöltését, az angol bírók álláspontja szerint a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának megfelelő nemzeti rendelkezés minden olyan esetet kizár a lajstromozásából, amikor a funkció a fő oka annak, hogy az áru a védjegyként lajstromoztatni kívánt formával rendelkezik(34).
58. Az előző pontban hivatkozott nemzeti bírósági ítéletek megelőzték a Philips‑ügyben hozott ítéletet; néhány esetben azonban a legmagasabb szintű állami bíróságok a lehető legszűkebbre csökkentik a fenti ítéletben foglalt elvek terjedelmét, oly módon, hogy a vitatott rendelkezésben szereplő tilalom vagy annak nemzeti megfelelője elveszti hatékonyságát, azon nehézségek növekedésével egyidejűleg, amelyeket a versenytársak egy olyan áru piacára való belépéskor tapasztalnak, amelynek funkcionális formája védjegyként lajstromozásra került(35).
59. Ez az eltérés valószínűleg abból ered, hogy a Philips‑ügyben hozott ítélet kevésbé szigorú szempontot alkalmazott, mivel ahelyett, hogy a kizárást azokra a megjelölésekre korlátozta volna, amelyek kizárólag funkcionális jellegzetességekből állnak, rugalmasabb értékeléssel inkább a funkcionálisabb védjegyekre rendelte alkalmazni a kizárást, előírva, hogy az „alapvető jellemzőknek” kell műszaki funkciót megvalósítania(36). Így azonban valamiféle bizonytalanságot vezetett be, amelynek árát most kell megfizetni.
60. Látható tehát annak veszélye, hogy a Bíróság által kidolgozott iránymutatást nem ugyanúgy kezelik minden tagállamban; erre tekintettel hasznosnak tartom néhány olyan további szempont keresését, amelyek segítenek fejleszteni az ítélkezési gyakorlatot, ugyanis a Philips‑ügyben született egyetlen precedens túlságosan azokra a megjelölésekre összpontosít, amelyek lajstromozása a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja alapján kizárt. A legjobb módszer e rendelkezés alkalmazási körének pontosabb meghatározására az olyan ügyek beazonosítása, amelyek esetében a kívánt megjelölés lajstromozhatónak bizonyul annak ellenére, hogy néhány funkcionális jellegzetességgel bír.
2. Javasolt értelmezés
61. Elsőként szeretném pontosítani, hogy nem az ítélkezési gyakorlat megváltoztatását javaslom, hanem pusztán annak – elsősorban módszertani – árnyalását, mivel érvényesek a Philips‑ügyben hozott ítéletben rögzített elvek(37), nevezetesen: egyrészt a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjához fűződő, már említett kettős cél, amely az „antimonopolizációs” szempontokban és a különböző ipari tulajdonjogok szigorú elhatárolásában foglalható össze; másrészt az, hogy a vitatott rendelkezés az olyan formák lajstromozását tagadja meg, amelyek alapvető jellemzői műszaki funkciót töltenek be(38); és végül az, hogy az ugyanazon műszaki hatás elérésére alkalmas más formák létezésének bizonyítása nem teszi lehetővé az e rendelkezésben foglalt lajstromozást kizáró vagy törlési okok figyelmen kívül hagyását(39).
62. Ezt a hátteret azonban ki kell egészíteni a hivatkozott norma alkalmazásához adott néhány módszertani iránymutatással; álláspontom szerint a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának alkalmazásakor folytatott eljárás három részből áll(40).
a) Első szakasz
63. A kizárási vagy törlési okok vizsgálatára jogosult szervnek először a lajstromozásra előterjesztett forma legfontosabb elemeit kell azonosítania. Az e szakaszban követendő iránymutatás alapvető jelentőségű.
64. Mivel itt még nem a megjelölés megkülönböztető képességének meghatározásáról van szó, hanem csak fő jellegzetességei azonosításáról, el kell végezni a védjegy megjelenítésére használt egyes elemek vizsgálatát(41). A megkülönböztető képesség vizsgálatával szemben, itt nem szükséges az együttes benyomás figyelembe vétele, kivéve például, ha egy egyszerű tárgy esetében a formát alkotó valamennyi jellemző összessége alapvetőnek számít.
65. A 7. cikk (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjából következik, hogy azonosítani kell a forma alapvető jellemzőit, és össze kell vetni azokat az elérni kívánt műszaki hatással, annak megállapítása érdekében, hogy szükségszerű kapcsolat áll‑e fenn az ilyen jellemzők és az említett műszaki hatás között. Ebben az összefüggésben a fenti elsődleges szempontok vizsgálatának célja nem annak bizonyítása, hogy a megjelölés alkalmas‑e a védjegy – az azt viselő termékek származásának garantálása(42)– alapvető funkciójának betöltésére, hanem a védjegy szükséges voltának meghatározása a műszaki hatás szempontjából, amelynek jellemzőit szintén pontosan meg kell határozni.
66. E kezdeti szakaszban tehát a fogyasztó szempontja nem mérvadó, mivel – mint arra a Philips‑ügyben hozott ítélet rámutatott(43) – olyan előzetes feltétel vizsgálatáról van szó, amelynek a kizárólag valamely termék formájából álló megjelöléseket vetik alá; és ha ez a feltétel nem teljesül, a lajstromozást megtagadják; ezen a ponton tehát még nem vizsgálják az esetleges megkülönböztető képességet, és itt az ítélkezési gyakorlat szerint mindig a fogyasztó véleménye bír jelentőséggel(44).
67. Végül az első szakaszon belül meg kell határozni minden egyes azonosított alapvető jellemző funkcionalitását. A funkcionalitás megállapítása viszont módszertani problémákat vet fel. Az természetesen nem alapulhat a mindennapi élet tapasztalataiból levezethető egyszerű feltételezéseken vagy általánosságokon(45); főszabály szerint azon javak vonatkozásában, amelyek szabadalmi oltalmat vagy mintaoltalmi védelmet élveznek, az ipari tulajdonjogok lajstromozási okirataihoz csatolt magyarázatok azt az egyszerű, de erős vélelmet állítják fel, hogy a tárgy formájának alapvető sajátosságai műszaki funkciót valósítanak meg, mint azt a fellebbezési nagytanács is megállapította az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának TrafFix‑ügyben rögzített ítélkezési gyakorlatát idézve(46). A fentieken kívül minden esetben szakértőt lehet igénybe venni.
68. A funkcionalitás vizsgálatának eredményétől függ az eljárás folytatása: ha („A” feltevés) minden, a lajstromoztatni kért formát meghatározó jellegzetesség műszaki funkciót valósít meg, maga a forma funkcionálisnak tekintendő és nem lajstromozható, vagy ha már lajstromozták, törölni kell; ebben az esetben a vizsgálat e kezdeti szakaszban véget ér. Ezzel szemben, ha („B” feltevés) nem minden jellegzetesség funkcionális, a második szakaszba lépünk.
b) Második szakasz
69. A második szakaszban a védjegy vizsgálatára hivatott szerv egy olyan formával találkozik, amelynek elsődleges jellegzetességei közül csak néhány tekinthető részlegesen funkcionális jellegűnek. A Philips‑ügyben hozott ítélet merev értelmezése a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontja alkalmazásának mellőzéséhez vezetne, mivel az ítélet 84. pontja szerint a kizárólag valamely áru formájából álló megjelölés nem lajstromozható, „ha kimutatható, hogy e forma alapvető funkcionális jellemzői kizárólag a célzott műszaki hatásnak tulajdoníthatóak.” Azonban ismét azt gondolom, hogy az ítélet túlságosan az adott tényállásra összpontosít.
70. Mérlegelve a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontjában foglalt két feltevést, miszerint az „azt a jogos célt tükrözi, hogy [a magánszemélyek a védjegyoltalmat] ne használhassák műszaki megoldásokra vonatkozó kizárólagos jogok megszerzésére vagy fenntartására”(47), és hogy a funkcionális forma „mindenki által szabadon használható legyen”(48), valójában azt gondolom, hogy a rendelkezés kiterjed erre a – funkcionális és nem funkcionális jegyeket egyaránt hordozó – hibrid helyzetre.
71. A vizsgálat pusztán összetettebbé válik.
72. Felmerül annak meghatározásának a problémája, hogy egy védjegy megadása megakadályozza‑e a megjelölés által védett alapvető funkcionális jellemzők használatát a versenytársak számára, mivel a leírthoz hasonló helyzetben nem elképzelhetetlen, hogy néhány vagy számos funkcionális jellemző nélkülözhetetlen a piaci versenytársak számára, például a lajstromoztatni kívánt funkcionális forma tulajdonosának termékei és a saját termékeik közötti átjárhatóság biztosítása érdekében. Mivel egy ilyen következmény teljes mértékben ellentétes a Philips‑ügyben hozott ítéletben foglaltakkal, két másik lehetséges alternatívát gondolok végig.
73. Az első az alapvető és megkülönböztető jellegű, nem funkcionális elemekre korlátozza a védjegyjogot. Így például a pendrive‑ok(49) egy olyan részből állnak, amely nyilvánvalóan a számítógéppel vagy egyéb eszközzel való összekapcsolódást szolgálja, és egy másikból, amely bár műszaki funkciót tölt be, jellegzetes, inkább esztétikai szempontokat kielégítő formával bírhat, és szokott bírni. Nem látom akadályát a pendrive‑ok védjegyként történő lajstromozásának, de csak a dizájn által meghatározott rész vonatkozásában, mivel a másik rész mindvégig megőrzi funkcionális jellegét. Azonban az OHIM‑nak rugalmasabbá kellene tennie a lajstromozási gyakorlatát, megkönnyítve a lemondó nyilatkozatok („disclaimer”) használatát, tekintettel arra, hogy nem él a 207/2009 rendelet 37. cikkének (2) bekezdése(50) által biztosított jogosultságával, és mereven alkalmazza azt a Bíróság ítélkezési gyakorlatában(51) nem szereplő elvet, amely szerint a több elemből álló megjelölések tekintetében nem kérhető csupán az egyik vonatkozásában oltalom(52). Noha a pendrive‑ok gyártói kérhetnék az esztétikai elem oltalom alá helyezését (anélkül, hogy csatolnák a lajstromozás iránti kérelemhez az összekapcsolódást szolgáló rész megjelenítését), a megjelölés értéke csökkenne, mivel előfordulhat, hogy a fogyasztó nem ismeri fel, hogy egy pendrive egyik részéről van szó, ami csökkentené a gyártónak a védjegy megszerzéséhez fűződő érdekét.
74. E nehézség egy második alternatíva javaslatára ösztönöz. Mivel a vitatott norma elsődleges célja a verseny védelme, a részben funkcionális elemekből álló megjelölés vizsgálatát alá kell rendelni annak a feltételnek, hogy egy esetleges ipari tulajdonjog nem eredményezhet jelentős, a saját megjelöléseik hírnevétől független hátrányt a versenytársak számára(53). Ebben a szakaszban össze kellene vetni a piac által kínált többi helyettesítő terméket, mint azt a fellebbező kitartóan kéri. Anélkül, hogy most elmélyednénk e lehetőség vizsgálatában, meg kell jegyezni, hogy a helyettesítő formák vizsgálatát az átjárhatóság és a rendelkezésre állás követelményének szem előtt tartásával kell végezni, amelyek a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja által is szolgálni kívánt közérdeket jelenítik meg.
c) Harmadik szakasz
75. Végül, miután – lemondó nyilatkozat útján vagy annak bizonyításával, hogy a forma nem sérti a versenyt – leküzdöttük az akadályokat, az ilyen jellegű hibrid forma funkcionalitásának vizsgálatára jogosult szervek (általában védjegyhivatal vagy a védjegy törlésére irányuló viszontkeresetet elbíráló bíró) a harmadik szakaszba lépnek, ahol a védjegy megkülönböztető képességét (a formát) vizsgálják. Az ítélkezési gyakorlat értelmében itt már a megjelölés által keltett együttes benyomásnak, a fogyasztói szempontoknak, valamint azon áruknak és szolgáltatásoknak van jelentőségük, amelyek vonatkozásában a lajstromozást kérik(54).
76. Ezenkívül továbbra is érvényes a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdése, amely megtiltja, hogy egy funkcionális forma jogosultja arra hivatkozzék, hogy a forma a használat révén megszerezte a megkülönböztető képességet(55). E tekintetben egyrészt azt gondolom, hogy a funkcionális formák kizárása a rendelkezés által biztosított esetleges előnyökből megfelel a jogalkotó azon szándékának, hogy elkerülje, hogy szabadalom vagy formatervezési mintaoltalom által védett tárgy éljen e lehetőséggel. Ha tehát e másik ipari tulajdonjog lejár, úgy – különösen a Lego‑hoz hasonló innovatív termékek esetében – valószínű, hogy ezek a fogyasztó szemében már rendelkeznek azzal, amit általános körülmények között „megkülönböztető képességnek” neveznek, mivel árukategóriájukban a szabadalmi vagy a formatervezési minta oltalmának fennállása alatt egyedülállóak voltak(56); másrészt a Bíróság kimondta, hogy a közösségi jogalkotó szándéka azon megjelölések közösségi védjegyoltalomban való részesítése, amelyek a védjegy lajstromozására irányuló kérelem benyújtását megelőzően megkülönböztető képességre tettek szert(57). Következésképpen egy lemondó nyilatkozat útján megszerzett védjegy jogosultja semmilyen körülmények között nem hivatkozhat a 40/94 rendelet 7. cikkének (3) bekezdésében foglalt előnyre annak érdekében, hogy az alapvető funkcionális jellegzetességekre kiterjessze a védelmet.
C – A jelen fellebbezéssel kapcsolatos következmények
77. Miután áttekintettük a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontja tágabb értelmezésének fő vonásait, szükséges tanulmányozni, hogy ez milyen következményeket gyakorol a Lego Juris egyetlen fellebbezési jogalapjában hivatkozott érveinek értékelésére.
78. Előrebocsátom, hogy az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítéletben végzett munka álláspontom szerint kiváló, és összhangban áll a Philips‑ügyben hozott ítélettel; különösen körültekintően kezelte a Lego Juris által hivatkozott érveket, és jogi szempontból kifogástalan válaszokat adott rájuk; következésképpen – mivel vizsgálatom a Lego Juris által hivatkozott érvek lényegi elemeinek alapját cáfolja – elegendő e kifogások lényegét vizsgálnom, anélkül hogy a fellebbező érveivel kapcsolatos cáfolatomat aláásnám.
1. Az első kifogásról, amely a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának téves értelmezésére hivatkozik
79. A fellebbezés – amely nem minden ellentmondástól mentes – azt sérelmezi, hogy a megtámadott ítélet minden funkcionális formát kizár a védjegyjog által biztosított oltalomból, tekintet nélkül arra, hogy megfelelnek‑e a vitatott rendelkezésben foglalt szempontoknak. Kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság eltért a Philips‑ügyben hozott ítélettől, amely lehetővé tette az ilyen formák lajstromozását, ha léteztek egyéb, azzal egyenértékű formák is. Erre tekintettel szerinte tévedés lenne kijelenteni, hogy a funkcionális formának mint olyannak mindenki számára elérhetőnek kell lennie, mivel a Philips‑ügyben hozott ítélet csak a forma használati sajátosságai vonatkozásában követelte meg ezt a rendelkezésre állást.
80. Nem értek egyet a megtámadott ítélet ily módon történő értelmezésével.
81. A fellebbező téved, bár a Philips‑ügyben hozott ítéletet és a vitatott rendelkezést is kreatív módon értelmezi.
82. Egyrészt, mint azt a MEGA Brands jelzi, a „műszaki megoldás” és a „műszaki hatás” közti feltételezett különbségről szóló hosszú fejtegetést sem a Philips-ügyben hozott ítélet, sem a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontjának ii. alpontja nem támasztja alá. Ezt erősítette meg – helyesen – az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 40. pontjában, a Philips‑ügyben hozott ítélet 81. és 83. pontjára hivatkozva, amelyek nem tesznek különbséget a „műszaki megoldás” és a „műszaki hatás” között.
83. Másrészt, a Philips‑ügyben hozott ítélet 80. és 83. pontjából kitűnik, hogy a vitatott rendelkezés által előírt közérdekű cél megköveteli, hogy a funkcionális formák mindenki által szabadon használhatók legyenek, anélkül hogy az esetleges alternatívák a funkcionalitás értékelését befolyásolnák. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság nem követett el jogi hibát a megtámadott ítéletben.
84. Most visszatérek az előző részben tárgyalt 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának értelmezésére.
85. Az előbbiekben jeleztem, hogy a Philips‑ügyben hozott ítélet az ügyben megállapított tényálláshoz kötődött, ami meglehetősen egyértelmű helyzetet eredményezett a Bíróság számára. Ugyanakkor a ténybeli adatok határozottan befolyásolják a jelen ügyet is.
86. Így a megtámadott ítélet 75. pontja megállapította, hogy az OHIM fellebbezési nagytanácsa elvégezte a Lego kocka kimerítő vizsgálatát, és megállapította, hogy a játék darabjának egész formája funkcionális szerepet tölt be. Erre tekintettel – értelmezési iránymutatásom első szakaszában foglaltaknak megfelelően – helyénvaló volt, hogy a közösségi hivatal elutasította a Lego Juris védjegy lajstromozása iránti kérelmét, mivel nemcsak az alapvető jellegzetességeket, hanem az egész kockát kizárólag a funkciójukból fakadó jellegzetességek határozták meg, mely esetben nem lehet az értelmezésem szerinti következő szakaszba lépni („A” feltevés)(58).
87. Mivel a Philips‑ügyben hozott ítélet egyértelmű, de legalábbis annak hivatkozott pontjai egyértelműek, és figyelembe véve a Lego kocka funkcionalitásával kapcsolatban a fellebbezési nagytanács által végzett alapos értékelést – amelyet a megtámadott ítélet érintetlenül hagyott, és amelyet a fellebbező a Bíróság előtt sem vitatott a tények és bizonyítékok elferdítésére hivatkozással –, helyben kell hagyni a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának az Elsőfokú Bíróság általi értelmezését, és ezt a kifogást el kell utasítani.
2. A második kifogásról, amely egy térbeli megjelölés alapvető jellegzetességeinek téves meghatározására hivatkozik
88. E kifogással a Lego Juris alapvetően azt állítja, hogy az alapvető jellegzetességek vizsgálatát a fogyasztó szempontját figyelembe véve kell elvégezni, amit az Elsőfokú Bíróság elmulasztott, ítéletének 70. pontjában kifejezetten elutasítva e lehetőséget.
89. Az általam javasolt értelmezést követve nem nehéz elutasítani ezt az érvet, mivel az ismertetett módszertani iránymutatás szerint a funkcionális védjegyek önmagában vett megkülönböztető képességének vizsgálata csak a harmadik szakaszban merül fel(59). Már az előző kifogás vizsgálata során jeleztem, hogy a Lego kocka összességében vett funkcionalitására vonatkozó megállapításokra tekintettel sem az OHIM fellebbezési nagytanácsának, sem az Elsőfokú Bíróságnak nem kellett belekezdenie a következő szakaszok vizsgálatába.
90. Azonban – még ha nem osztják is az álláspontomat – azt gondolom, hogy a Lego Juris kifogása minden szempontból elfogadhatatlan. Így, a Philips‑ügyben hozott ítélet 76. pontja megállapította, hogy az adott ügyben vizsgált feltétlen kizáró ok „előzetes akadályt” jelent; annak vizsgálata tehát nem ugyanazon szempontok alapján történik, mint a domináns és megkülönböztető elemeké, mely utóbbiak vizsgálata a termék származásjelző funkciójának a fogyasztó szempontjából történő megállapítására irányul, ez pedig eltér egy forma alapvető elemeinek azonosításától.
91. Valójában, ha a végső következtetésekig folytatnánk a Lego Juris érvelését, a Bíróság ítélkezési gyakorlata által rendszeresen hivatkozott átlagos fogyasztó szempontja a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésének f) pontja vonatkozásában is megfelelően alkalmazandó lenne, és a „közerkölcsöt” vagy a „közrendet” a fogyasztó szempontjából kellene megítélni.
92. E következtetés abszurditása abban áll, hogy figyelmen kívül hagyja azt a feltevést, hogy a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdésében foglalt különböző kizáró okok a jogalkotó különböző szándékait tükrözik, és ezek mindegyike normatív erővel bír, e szempontok pedig esetlegesen, de nem szükségszerűen egybeesnek a lajstromozás megtagadásának vagy törlésének eseteivel. A jelen ügyben, mivel az említett rendelkezés e) pontjának indoka – a b) ponttól eltérően (megkülönböztető képesség) – nagyon távol áll a védjegy lényegi funkciójától, nem az átlagos fogyasztó szempontja alkalmazandó.
93. A fellebbező tehát téved, amikor a megkülönböztető képesség vizsgálatának tipikus jellemzőit egy forma alapvető jellegzetességeinek a funkcionalitás szempontjából történő meghatározására kívánja alkalmazni, mely jellemzőket objektív módon kell megítélni, mint azt az Elsőfokú Bíróság helyesen kifejtette a megtámadott ítéletben. Ennek következtében a második kifogást is el kell utasítani.
3. A harmadik érvről, amely a funkcionalitás megítélésének téves szempontjaira hivatkozik
94. Harmadik kifogásában a Lego Juris az összehasonlító módszert támogatja egy forma jellegzetességei funkcionalitásának meghatározása érdekében. Egyrészt a meghatározó jegyek megváltoztatásának szükségességére hivatkozik a funkcionalitás megítéléséhez, és akkor tekinti e jegyeket funkcionálisnak, ha a változtatás módosítja a funkciót. E tekintetben az alternatív formák jelentőségét hangsúlyozza, amelyek szerinte azt bizonyítják, hogy egy bizonyos formából álló védjegy nem eredményezne monopolhelyzetet, így azt nem érinti a jelen fellebbezésben vitatott feltétlen kizáró ok.
95. A fellebbező ezen érvelése sem győzött meg.
96. Követve a 40/94 rendelet 7. cikke (1) bekezdése e) pontja ii. alpontjának értelmezésével kapcsolatos módszeremet, a megtámadott ítélet bírálata nem releváns. Bár elfogadtam, hogy az alternatív formák összehasonlítása jelentőséggel bírhat a versenyhelyzet megítélése szempontjából, ezen összehasonlító vizsgálatot a második szakaszba helyeztem; ott van értelme tisztázni, hogy egy védjegy által egy bizonyos funkcionális jellegzetességekkel rendelkező áru számára biztosított monopólium kizárhatja‑e a versenyt a piacon. Mint azt már jeleztem, a Lego kocka összességében vett funkcionalitásának megállapítása esetén nem léphetünk a következő szakaszokba.
97. Emellett a Philips‑ügyben hozott ítélettel és a vitatott rendelkezéssel összhangban megállapítható, hogy a Lego Jurisnak a megtámadott ítélet hibájára hivatkozó kifogása megalapozatlan. A hivatkozott ítélet teljesen világosan állapította meg 81–84. pontjában, hogy „az említett rendelkezésben található kizáró vagy törlési ok alkalmazását nem zárhatja ki annak bizonyítása, hogy vannak más olyan formák is, amelyekkel ugyanez a műszaki hatás elérhető”, mely rendelkezés – kizárva a lajstromozás köréből a kizárólag a műszaki hatás eléréséhez szükséges formából álló megjelöléseket – teljes mértékben alkalmazandó a Lego kockára, tekintettel arra, hogy teljes funkcionalitása bizonyításra került. A Lego Juris tehát nem hivatkozhatott saját érdekében a Philips‑ügyben hozott ítélet megállapításaira az alapvető jellegzetességekre való korlátozódással kapcsolatban, mivel a kocka minden jellegzetessége – akár alapvetőek, akár nem – funkcionálisnak bizonyult; ez esetben pedig nem szükséges az alternatívákkal foglalkozni, tekintettel arra, hogy a megadott védjegy minden esetben monopolizálná a formát.
98. A fentieknek megfelelően megalapozatlannak ítélem a harmadik kifogást, amelyet az előzőekhez hasonlóan el kell utasítani. Következésképpen, mivel az összes kifogás elutasításra került, az egyetlen fellebbezési jogalapnak nem adható hely.
VII – Költségek
99. Mivel a Lego Juris a jelen fellebbezési eljárásban minden tekintetben pervesztes lett, a Bíróság eljárási szabályzata 69. cikke 2. §-ának első albekezdésével együttesen értelmezett 122. cikke első albekezdése értelmében kötelezni kell a költségek viselésére.
VIII – Végkövetkeztetések
100. Tekintettel a fenti érvekre, azt indítványozom, hogy a Bíróság:
1) utasítsa el a Lego Juris által az Elsőfokú Bíróság nyolcadik tanácsának T‑270/06. sz. ügyben 2008. november 12‑én hozott ítélete ellen benyújtott fellebbezést.
2) a fellebbezőt kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.