T‑208/08. és T‑209/08. sz. egyesített ügyek

Gosselin Group NV és

Stichting Administratiekantoor Portielje

kontra

Európai Bizottság

„Verseny – Kartellek – A nemzetközi költöztetési szolgáltatások piaca Belgiumban – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése – A piac felosztása – A közbeszerzési eljárások manipulálása – Egységes és folyamatos jogsértés – A vállalkozás fogalma – A jogsértő magatartás betudhatósága – Bírságok – 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás – Súlyosság – Időtartam”

Az ítélet összefoglalása

1.      Verseny – Uniós szabályok – Vállalkozás – Fogalom – Gazdasági egység

(EK 81. cikk)

2.      Verseny – Uniós szabályok – Vállalkozás – Fogalom – Gazdasági tevékenység gyakorlása

(EK 81. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk)

3.      Verseny – Kartellek – A piac meghatározása – Tárgy – A tagállamok közötti kereskedelem érintettségének meghatározása – Érzékelhető hatás

(EK 81. cikk; 2004/C 101/07 bizottsági közlemény, (53) bekezdés)

4.      Intézmények jogi aktusai – A kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról szóló iránymutatás – Kötelező jellegű jogi aktus

(2004/C 101/07 bizottsági közlemény)

5.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A jogsértés jellege szerinti értékelés

(2006/C 210/02 bizottsági közlemény, (19) és (21)–(23) bekezdés)

6.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – A jogsértés súlya – A szankciók egyéniesítésének elve

(1/2003 tanácsi rendelet; 2006/C 210/02 bizottsági közlemény)

7.      Verseny – Kartellek – Vállalkozások közötti megállapodások – A jogsértés időtartama bizonyításának a Bizottságra háruló terhe

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 2006/C 210/02 bizottsági közlemény)

8.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Enyhítő körülmények – Értékelés

(2006/C 210/02 bizottsági közlemény, (29) bekezdés)

9.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Enyhítő körülmények – A hatóságok által engedélyezett vagy ösztönzött versenyellenes magatartás

(2006/C 210/02 bizottsági közlemény, (29) bekezdés, utolsó francia bekezdés)

1.      A gazdasági egység fogalmát, amely több különálló jogi személyiséget is magában foglalhat, azért vezették be, hogy valamely jogalany (a leányvállalat) magatartását be lehessen tudni egy másik jogalanynak (az anyavállalatnak), nem pedig azért, hogy megalapozza az anyavállalat vállalkozás minőségét. A gazdasági egység fogalma következésképpen nem orvosolhatja az anyavállalat vállalkozási minőségének hiányát.

(vö. 41. pont)

2.      A versenyjogban a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül e jogalany jogállásától és finanszírozási módjától.

Azon jogalanyt, amely valamely társaságban irányítást megalapozó részesedésekkel rendelkezik, és ténylegesen gyakorolja ezen irányítást azáltal, hogy közvetlenül vagy közvetve beavatkozik a társaság vezetésébe, úgy kell tehát tekinteni, hogy részt vesz az irányított vállalkozás által folytatott gazdasági tevékenységben, és magát a jogalanyt e címen a versenyjog értelmében vett vállalkozásnak kell minősíteni.

A részesedésekkel való rendelkezés azonban – még ha irányítást megalapozó részesedésekről is van szó – önmagában nem elegendő ahhoz, hogy gazdasági tevékenységnek lehessen minősíteni az e részesedésekkel rendelkező jogalany tevékenységét, ha az csak a részvényes vagy tag jogállásához kapcsolódó jogok gyakorlásával, valamint adott esetben osztalékban való részesüléssel jár, amely csupán valamely vagyontárgy tulajdonjogának haszna.

A „beavatkozást” a Bizottságnak kell bizonyítania.

(vö. 44., 47–48. pont)

3.      Az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazásakor a Bizottságnak nem kell bizonyítania azon megállapodások vagy magatartások tényleges versenyellenes hatásait, amelyek célja a verseny akadályozása, korlátozása vagy torzítása. Az EK 81. cikk (1) bekezdése azonban nem alkalmazható, ha a kartellnek a Közösségen belüli kereskedelemre vagy a versenyre gyakorolt hatása nem „érzékelhető”. A megállapodás ugyanis kikerül az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alól, ha csak jelentéktelen mértékben korlátozza a versenyt, illetve érinti a tagállamok közötti kereskedelmet.

A Bizottság az EK 81. cikk alapján hozott határozatban köteles meghatározni a piacot, ha e nélkül nem lehetséges eldönteni, hogy a kérdéses megállapodás vagy összehangolt magatartás alkalmas‑e arra, hogy érintse a tagállamok közötti kereskedelmet, és azt, hogy célja vagy hatása a verseny akadályozása, korlátozása vagy torzítása.

Az, ha valamennyi határokon átnyúló ügylet automatikusan alkalmas lenne arra, hogy a tagállamok közötti kereskedelmet érzékelhetően érintse, teljesen megfosztaná tartalmától az érzékelhető jelleg fogalmát, amely az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltétele. Még cél általi jogsértés esetén is szükséges, hogy a jogsértés alkalmas legyen arra, hogy a Közösségen belüli kereskedelmet érzékelhetően érintse. Ez a Szerződés 81. és 82. cikkében szereplő, a kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról szóló iránymutatásból is kitűnik, mivel az iránymutatás (53) bekezdésében foglalt pozitív vélelem csak azon megállapodásokra vagy magatartásokra alkalmazandó, amelyek jellegüknél fogva alkalmasak arra, hogy érintsék a tagállamok közötti kereskedelmet.

Ha a Bizottság elég részletesen bemutatja az érintett ágazatot, ideértve a kínálatot, a keresletet és a földrajzi kiterjedést is, pontosan behatárolja az érintett szolgáltatásokat, valamint a piacot, és az ágazat ilyen bemutatása elegendő lehet, amennyiben elég részletes ahhoz, hogy a Törvényszék megvizsgálhassa a Bizottság alapvető állításait, és amennyiben ez alapján az összesített piaci részesedés teljes bizonyossággal messze meghaladja az 5%‑os küszöbértéket. Amennyiben a feltételek teljesülnek, a Bizottság támaszkodhat az említett iránymutatás (53) bekezdésének második vagylagos feltételére, anélkül hogy kifejezetten meghatározná az ezen iránymutatás (55) bekezdése értelmében vett piacot. A tagállamok közötti kereskedelem érintettsége érzékelhető jellegének bizonyításához az ezen iránymutatás (53) bekezdésében foglalt pozitív vélelem keretében elegendő ugyanis, ha a két vagylagos feltétel egyike teljesül.

(vö. 89–91., 98., 112., 116–117. pont)

4.      A Bizottság a Szerződés 81. és 82. cikkében szereplő, a kereskedelemre gyakorolt hatás fogalmáról szóló iránymutatáshoz hasonló magatartási szabályok elfogadásával és közzétételével, mikor is kijelenti, hogy ezentúl e szabályokat fogja alkalmazni az általuk érintett esetekre, korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát adott esetben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek – mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elvének – a megsértése címén.

(vö. 109. pont)

5.      A súlyosság megítélése során különösen a versenykorlátozások jellegét kell figyelembe venni. A jogsértés súlyát a visszaélésszerű magatartások jellege és célja alapján lehet megállapítani. A magatartás céljával kapcsolatos elemek így a bírság összegének megállapítása során nagyobb jelentőségűek lehetnek, mint a magatartás hatásaira vonatkozó elemek.

Azon jogsértés, amelynek célja az árak rögzítése és a piacok felosztása, jellegénél fogva különösen súlyos.

Ezenkívül az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (20) bekezdése kimondja, hogy „[a] súlyosságot minden egyes jogsértéstípusnál esetenként állapítják meg, valamennyi releváns körülmény figyelembevételével”. Az említett iránymutatás a bírságok kiszámítása területén alapvető módszertani változást eredményezett. Közelebbről a jogsértések három („enyhe”, „súlyos” és „különösen súlyos”) kategóriába való sorolását eltörölték, és a pontosabb különbségtétel lehetővé tétele érdekében egy 0‑tól 30%‑ig terjedő skálát vezettek be. Így az említett iránymutatás (19) bekezdése szerint a bírság alapösszege „az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; az arányszámot a jogsértés súlyosságának függvényében állapítják meg”. Általános szabályként az említett iránymutatás (21) bekezdése szerint „az eladások értékének szóban forgó arányát akár 30%‑ban is megállapíthatják”.

Ennélfogva a Bizottság nem élhet úgy a bírságok kiszabása területén rendelkezésére álló mérlegelési mozgástérrel, és nem állapíthatja meg úgy a 0 és 30% közötti pontos mértéket, hogy nem veszi figyelembe az ügy sajátos körülményeit. Az említett iránymutatás (22) bekezdése kimondja, hogy „[a]nnak eldöntéséhez, hogy az eladások értékének adott esetben alkalmazandó aránya alacsonyabb vagy magasabb legyen ennél a mértéknél [helyesen: e skála alsó vagy felső értékéhez közelítsen‑e], a Bizottság olyan tényezőket fog figyelembe venni, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e”.

A pontos százalékszám meghatározása bizonyos mértékben könnyebb az árak rögzítésére és a piac felosztására vonatkozó titkos horizontális megállapodások esetén, amelyek esetén az említett iránymutatás (23) bekezdése értelmében a figyelembe vett eladások arányát általában „a legmagasabb szinten” állapítják meg. E bekezdésből kitűnik, hogy a legsúlyosabb korlátozások esetén a mértéknek meg kell haladnia legalább a 15%‑ot.

Nem kell tehát megsemmisíteni a Bizottság határozatát azért, mert a 17%‑os mértéket kizárólag a jogsértés magában rejlő súlyos jellege alapján állapították meg. Amikor ugyanis a Bizottság megelégszik a legsúlyosabb korlátozásokra előírt minimális mértékkel megegyező vagy majdnem megegyező mérték alkalmazásával, nem szükséges további elemeket vagy körülményeket figyelembe venni. Erre csak akkor lenne szükség, ha magasabb mértéket kellene megállapítani.

(vö. 126–127., 129–132. pont)

6.      Amikor valamely jogsértést több vállalkozás követett el, meg kell vizsgálni az egyes vállalkozások jogsértésben való részvételének relatív súlyát. Ez a következtetés a büntetések és joghátrányok egyéniesítése elvének logikus következménye, amely szerint valamely vállalkozás csak a neki személyesen felróható tények miatt szankcionálható, és amely elv minden olyan közigazgatási eljárásban alkalmazandó, amely a közösségi versenyszabályok alapján szankciók kiszabásához vezethet. A jogsértés súlyát egyedileg, számos tényező figyelembevételével kell értékelni, mint például az ügy sajátos körülményei, összefüggései és a bírságok elrettentő hatása. Így azon tényt, hogy valamely vállalkozás nem vett részt a kartell összes alkotóelemében, illetve csekély szerepet játszott azokban, amelyekben részt vett, figyelembe kell venni a jogsértés súlyának értékelése és – adott esetben – a bírság meghatározása során.

Az egyedi körülmények értékelésére azonban rendszerint nem a jogsértés súlyának értékelése keretében kerül sor, azaz a bírság alapösszegének megállapításakor, hanem az alapösszegnek az enyhítő és súlyosító körülmények alapján való kiigazítása keretében.

(vö. 137–139. pont)

7.      Az EK 81. cikk (1) bekezdése szerinti jogsértések esetén a bizonyítási teher a Bizottságra hárul, amelynek pontos és egybehangzó bizonyítékokat kell benyújtania azon szilárd meggyőződésének alátámasztására, hogy az állítólagos jogsértés megtörtént. Erről van szó különösen azon bizonyítékok esetén, amelyek a jogsértés időtartamára vonatkoznak, amely szempont súlyát az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás jelentősen megerősítette. A jogsértés időtartamának közvetlen bizonyítására alkalmas bizonyítékok hiányában a Bizottság így köteles olyan bizonyítékokat bemutatni, amelyek időben kellően közeli tényekre vonatkoznak, hogy ésszerűen elfogadható legyen az, hogy e jogsértés két meghatározott időpont között megszakítás nélkül folytatódott.

Amennyiben azonban a többoldalú találkozókon való részvétel bizonyított, az érintett vállalkozás feladata olyan ténykörülmények előterjesztése, amelyek bizonyítják, hogy az említett találkozókon való részvétele mögött nem volt semmilyen versenyellenes szándék – úgy, hogy bizonyítja, a versenytársaival közölte, hogy e találkozókon az övéktől eltérő szándékkal vesz részt.

Ez azon kartellekre vonatkozik, amelyek keretében többoldalú találkozókra került sor, és amelyek során versenyellenes célkitűzésekre hivatkoztak. E jogelv indoka az, hogy az ilyen találkozókon részt vevő vállalkozás, amely nyilvánosan nem határolta el magát annak tartalmától, azt a benyomást keltette a többi résztvevőben, hogy elfogadja annak eredményét, és azt betartja. Mivel a vállalkozás nem vett részt ilyen találkozókon, a Bizottság feladata a vállalkozás részvétele időtartamának bizonyítása, anélkül hogy részesülhetne a bizonyítási teher azon ítélkezési gyakorlatból eredő könnyítésében, miszerint annak érdekében, hogy felelősségének véget vessen, a vállalkozásnak nyíltan és egyértelműen el kell határolódnia a kartelltől, hogy a többi résztvevő tudatában legyen azon ténynek, hogy már nem támogatja a kartell általános célkitűzéseit.

(vö. 153–154., 157–159. pont)

8.      Az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (29) bekezdésének harmadik francia bekezdése értelmében ahhoz, hogy az érintett vállalkozás enyhítő körülmények miatt a bírság csökkentésében részesüljön, „bizonyítékkal [kell] szolgál[nia] arra, hogy részvétele a jogsértésben kifejezetten csekély”, és „következésképpen bizonyítani[a] [kell] azt is, hogy mialatt részt vett a jogsértő megállapodásban, a piacon versenyző magatartás tanúsításával hatékony módon elkerülte azok végrehajtását”.

A „mint például” kifejezés használata azonban azt jelzi, hogy az említett iránymutatás (29) bekezdésében felsorolt körülmények listája nem kimerítő. Az ügy sajátos körülményeit, különösen a vállalkozásnak a jogsértés valamennyi alkotóelemében való részvételét vagy annak hiányát figyelembe kell venni, ha nem is a jogsértés súlyának értékelésekor, de legalábbis az alapösszegnek az enyhítő és súlyosító körülmények alapján való kiigazítása keretében. E kötelezettség ugyanis egyike volt azon okoknak, amelyek lehetővé tették a Bíróság számára annak kimondását, hogy az egységes és folyamatos jogsértés fogalma nem ellentétes azon elvvel, miszerint a versenyjog megsértéséért való felelősség személyes jellegű. Kizárólag az e (29) bekezdés harmadik francia bekezdésében megállapított kritériumok nem alkalmasak e lehetőség biztosítására.

(vö. 182–183. pont)

9.      Az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (29) bekezdésének utolsó francia bekezdése kimondja, hogy „[a] bírság alapösszege csökkenthető, […] amennyiben a versenyellenes magatartást közhatóságok vagy jogszabályok engedélyezték vagy ösztönözték”. E tekintetben önmagában a versenyellenes magatartás ismerete nem foglalja magában azt, hogy az intézmény e magatartást az említett iránymutatás (29) bekezdésének utolsó francia bekezdése értelmében hallgatólagosan „engedélyezte vagy ösztönözte”. Az állítólagos tétlenség ugyanis nem hasonlítható olyan pozitív aktushoz, mint az engedélyezés vagy az ösztönzés.

(vö. 189., 192. pont)