E. SHARPSTON
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2009. március 12.1(1)
C–529/07. sz. ügy
Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli AG
kontra
Franz Hauswirth GmbH
(Az Oberster Gerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Közösségi védjegy – Védjegybejelentés – Rosszhiszeműség”
1. Első alkalommal kérték a Bíróságtól, hogy a rosszhiszeműség fogalmát a közösségi védjegyről szóló szabályozás alapján meghatározza.
2. A közösségi védjegyet törölni lehet, különösen ha „a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra”.
3. Jelen esetben a nemzeti eljárás egy olyan helyzetből eredt, amelyben eredetileg több vállalkozás, hasonló terméket, hasonló formában és ábrázolással forgalmazott. Ezen vállalkozások egyike ezt követően térbeli közösségi védjegyként lajstromoztatta saját egyéni formáját és ábrázolását. Ebben az esetben mely tényezők szükségesek és/vagy elengedhetetlenek ahhoz, hogy megállapítható legyen, hogy a vállalkozás rosszhiszeműen jelentette be védjegyét?
A vonatkozó szabályozás
4. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a közösségi védjegyről szóló rendeletre(2) vonatkozik. Emellett azonban a védjegyirányelv(3) is ugyanezt a fogalmat használja, hasonló, de meg nem egyező összefüggésekben.
A védjegyről szóló rendelet
5. A védjegyről szóló rendelet alapján a közösségi védjegyek lajstromozására a rendelet 2. cikke által létrehozott Belső Piaci Harmonizációs Hivatalhoz (védjegyek és formatervezési minták) (a továbbiakban: OHIM) benyújtott bejelentés alapján kerülhet sor.
6. A rendelet 7. és 8. cikke rögzíti azon okokat, amelyek alapján a közösségi védjegy bejelentése elutasítható(4).
7. A 7. cikk (1) bekezdése sorolja fel a feltétlen kizáró okokat. Lényegében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha a) grafikailag nem ábrázolható vagy nem alkalmas valamely meghatározott vállalkozás áruinak vagy szolgáltatásainak megkülönböztetésére; b) nem alkalmas a megkülönböztetésre; c) kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyek az áru vagy a szolgáltatás jellemzőjét jelölik meg; d) kizárólag olyan jelekből vagy adatokból áll, amelyeket az általános nyelvhasználatban, illetve a tisztességes üzleti gyakorlatban állandóan és szokásosan alkalmaznak; e) kizárólag az áruban rejlő formából áll; f) a közrendbe vagy a közerkölcsbe ütközik; g) az áru, illetve a szolgáltatás fajtája, minősége, földrajzi származása tekintetében alkalmas a fogyasztók megtévesztésére; h) megfelelő engedély nélkül állami jelvényeket, kormányközi szervezetek hivatalos bélyegeit és jelvényeit tartalmazza; i) megfelelő engedély nélkül olyan jelvényt, emblémát vagy címert tartalmaz, amelyhez különleges közérdek fűződik; j) a bor, illetve a szeszes ital földrajzi származására utaló jelzést tartalmaz olyan boron vagy szeszes italon, amely nem a jelzésnek megfelelő földrajzi területről származik; k) lajstromozott földrajzi jelzést vagy eredetmegjelölést tartalmaz ugyanarra a típusú termékre.
8. A 7. cikk (3) bekezdése értelmében a 7. cikk (1) bekezdésének b), c) és d) pontja nem alkalmazható, ha a védjegy használata révén megkülönböztető képességre tett szert.
9. A 8. cikk rögzíti a viszonylagos kizáró okokat, amelyekre hivatkozva bárki sikeresen megtámadhat egy közösségi védjegybejelentést. A 8. cikk (1) bekezdése alapján a korábbi védjegy(5) jogosultja felléphet a) az azonos termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó azonos védjegybejelentéssel, vagy b) az azonos vagy hasonló termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó azonos vagy hasonló védjegybejelentéssel szemben, ha a hasonlóság összetéveszthetőséghez vezet. A 8. cikk (4) bekezdése hasonló jogot ad a nem lajstromozott védjegy, illetve a helyi jelentőségűt meghaladó mértékű kereskedelmi forgalomban használt bármely más megjelölés jogosultjának, amennyiben megadja a későbbi védjegy használatának megtiltásához való jogot. A 8. cikk (5) bekezdése továbbá alapvetően kiterjeszti a 8. cikk (1) bekezdése szerinti jogot azon helyzetekre, amikor a termék vagy a szolgáltatás nem hasonló, de a korábbi védjegy a Közösségben, a tagállamban (attól függően, hogy közösségi vagy nemzeti védjegyről van szó) jó hírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a korábbi védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét. Egy másik alapon, a 8. cikk (3) bekezdése a védjegyjogosult számára lehetővé teszi, hogy megakadályozza ügynökét vagy képviselőjét, hogy az saját nevében engedély vagy igazolás nélkül jelentse be a védjegyet lajstromozásra.
10. A rendelet továbbá lehetővé teszi a már lajstromozott közösségi védjegy törlését is, mind feltétlen, mind viszonylagos okok alapján.
11. Az 51. cikk rögzíti a feltétlen törlési okokat. A vonatkozó bekezdések így szólnak:
„(1) A közösségi védjegyet a Hivatalhoz [OHIM-hoz] benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján törölni kell, ha
a) a védjegy lajstromozására a 7. cikkben foglalt rendelkezések megsértésével került sor;
b) a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.
(2) Ha a közösségi védjegy lajstromozására a 7. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) albekezdésében foglalt rendelkezések megsértésével került sor, a védjegy nem törölhető, ha a megjelölés az árujegyzékben szereplő árukkal vagy szolgáltatásokkal kapcsolatban a védjegyként történő lajstromozást követően folytatott használata révén megszerezte a megkülönböztető képességet.”
12. Az 52. cikk rögzíti a viszonylagos törlési okokat. A vonatkozó bekezdések így szólnak:
„(1) A közösségi védjegyet a Hivatalhoz [OHIM-hoz] benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján törölni kell:
a) a 8. cikk (2) bekezdése szerinti korábbi védjegy alapján, ha arra nézve teljesülnek a 8. cikk (1) vagy (5) bekezdésében megállapított feltételek;
b) a 8. cikk (3) bekezdésében említett védjegy alapján, ha arra nézve teljesülnek az említett bekezdésben megállapított feltételek;
c) a 8. cikk (4) bekezdésében említett korábbi jog alapján, ha arra nézve teljesülnek az említett bekezdésben megállapított feltételek.
(2) A közösségi védjegyet a Hivatalhoz [OHIM-hoz] benyújtott kérelem vagy a védjegybitorlási perben előterjesztett viszontkereset alapján törölni kell továbbá akkor is, ha a megjelölés használata különösen a következő korábbi jogok alapján megtiltható:
a) névhez fűződő jog;
b) képmáshoz fűződő jog;
c) szerzői jog;
d) iparjogvédelmi jog;
a közösségi jog vagy az oltalomra irányadó nemzeti jog alapján.”
13. A rendelet 53. cikkének (1) és (2) bekezdése alapján a korábbi közösségi vagy nemzeti védjegyjogosult vagy a 8. cikk (4) bekezdése szerinti korábbi megjelölés jogosultja nem kifogásolhatja az ütköző későbbi védjegy használatát, ha öt egymást követő éven keresztül tudott a használatról, és eltűrte azt, „kivéve ha a későbbi közösségi védjegyet rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.”
14. Végül a védjegyről szóló rendelet 9. cikkének (1) bekezdése alapján a közösségi védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ:
„a) a közösségi védjeggyel azonos megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak a közösségi védjegy árujegyzékében szereplő árukkal, illetve szolgáltatásokkal;
b) olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a közösségi védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a közösségi védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint a megjelölés és a közösségi védjegy árujegyzékében szereplő áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez;
c) a közösségi védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló megjelölést a közösségi védjegy árujegyzékében szereplő árukhoz, illetve szolgáltatásokhoz nem hasonló árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, feltéve hogy a közösségi védjegy a Közösségben jó hírnevet élvez, és a megjelölés alapos ok nélkül történő használata sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a közösségi védjegy megkülönböztető képességét vagy jó hírnevét.”
A védjegyről szóló irányelv
15. Jelen eset a rendelettel és nem az irányelvvel kapcsolatos, de hasznos figyelembe venni utóbbi párhuzamos rendelkezéseit is.
16. Az irányelv arra törekszik, hogy harmonizálja a védjegyjog területén a tagállamok nemzeti szabályait, amelyek a közösségi védjegyrendszer mellett továbbra is hatályban maradnak, azonban azzal összhangban kell állniuk. Az irányelv a fent idézett védjegyről szóló rendelet cikkeiben szereplő rendelkezéseknek nagyjából megfelelő, kis részben azoktól eltérő előírásokat(6) tartalmaz.
17. A 3. cikk a kizáró és törlési okokról rendelkezik. A 3. cikk (1) bekezdése felsorolja azon kötelező okokat, amelyek alapján minden tagállamnak biztosítania kell, hogy „a védjegy nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye”. Ezek megegyeznek a védjegyről szóló rendelet 7. cikke (1) bekezdésének a)–h) pontjában felsorolt feltétlen kizáró okokkal. A 3. cikk (2) bekezdése hozzáteszi továbbá, hogy a tagállam rendelkezhet úgy, hogy a védjegy nem részesülhet oltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye az alábbi esetekben és mértékig:
„a) a megjelölés használata az adott tagállam vagy a Közösség védjegyjogon kívüli jogszabályi rendelkezései alapján megtiltható;
[...]
d) a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.”
18. Az irányelv 4. cikke további, a korábbi jogokkal való ütközéssel kapcsolatos kizáró, illetve törlési okokat sorol fel, amelyek nagyjából megfelelnek a védjegyről szóló rendelet 8. és 52. cikkében szereplő viszonylagos kizáró okoknak, de bizonyos, a nemzeti környezethez illeszkedő módosításokkal. Itt is vannak mind kizáró, mind további törlési okok, melyek közül egyesek ismét vagylagosak. Utóbbiak között található a 4. cikkének (4) bekezdés g) pontjában szereplő azon ok, mely szerint „összetéveszthető egy olyan védjeggyel, amelyet a bejelentés bejelentési napján külföldön használtak, és amelynek használatát külföldön továbbra is folytatják, feltéve, hogy a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra.”
A nemzeti jog
19. A kérdést előterjesztő bíróság mindenekelőtt az osztrák és német jog következő rendelkezéseit említi.
20. Az osztrák Bundesgesetz gegen den unlauteren Wettbewerb (a tisztességtelen verseny tilalmáról szóló szövetségi törvény) 9. §–ának (3) bekezdése értelmében az áruk külső megjelenítésének, csomagolásának vagy burkolatának valamely vállalkozás különös jelzésével azonos oltalomban kell részesülnie, ha az az érintett vásárlóközönség körében a vállalkozás ismertetőjegyeként szolgál.
21. A német Markengesetz (védjegytörvény) 4. §–ának 2. pontja értelmében a gazdasági tevékenység körében történő védjegyhasználat révén védjegyoltalom keletkezik, ha a megjelölés a vásárlóközönség körében védjegyként ismertséget szerzett.
A tények, az eljárás és a kérdések
22. A húsvét mitológiájának része a húsvéti nyúlként ismert tojást tojó élőlény(7). Néhány évtizede a csokoládégyártók legalábbis Európa német nyelvterületein húsvétkor csokoládényulat gyártanak és árulnak, különböző formákban, különböző jellegű és színű csomagolásban, de gyakran főleg aranyszínű fóliában, és gyakran szalaggal és/vagy csengettyűvel díszítve. Különösen az 1990‑es években bevezetett gépi csomagolás óta, a technológiai kényszer azt eredményezte, hogy ezen csokoládényulak formái egyre inkább hasonlítanak egymásra(8).
23. Az érintett gyártók a Chocoladefabriken Lindt & Sprüngli AG (a továbbiakban: Lindt), egy svájci székhelyű társaság, amely az alapeljárás felperese és a Franz Hauswirth GmbH (a továbbiakban: Hauswirth), egy osztrák társaság, amely az alapeljárás alperese.
24. A Lindt az 1950‑es évek eleje óta gyárt és forgalmaz húsvéti csokoládényulakat. A pontos ábrázolás alig változott az évek során(9). A Lindt Ausztriában először 1994‑ben forgalmazott húsvéti csokoládényulakat. 2000 júniusában a Lindt közösségi térbeli védjegy lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be egy aranyszínű fóliába csomagolt piros és barna jelzéssel ellátott, nyaka körül csengettyűs piros szalagot viselő, combján a „Lindt Goldhase” feliratot viselő húsvéti nyúl formája és ábrázolása tekintetében. A védjegy lajstromozására 2001. július 6‑án került sor.
25. A Hauswirth 1962 óta gyártja és forgalmazza saját csokoládényulait. Ezeket rendszerint szalaggal, és nem csengettyűvel díszítik. Nem viselnek semmilyen azonosító nevet, habár alsó felükön címkével vannak ellátva, amely így rendszerint nem látható, amikor a termékeket a polcon elhelyezik.
26. A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a két ábrázolás összetéveszthető. Ezenfelül számos más modellt forgalmaznak az 1930–as évek óta, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben hasonlítanak a Lindt ábrázolására. A Lindt legalább néhány ilyen modellről tudomással bírt, mielőtt a védjegye lajstromozását kérte.
27. A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli azt is, hogy mielőtt a bejelentésre sor került volna, a többi gyártó, vagy legalábbis néhány közülük „vagyoni értékkel rendelkező jogosultságokat”(10) szerzett termékei osztrák versenyjog, illetve német védjegyjog szerinti oltalmához, jóllehet egyik ábrázolás lajstromozására sem került sor.
28. Végezetül a kérdést előterjesztő bíróság előadja, hogy a Lindt a védjegy lajstromozásával egy „olyan jogalapot akart létrehozni, amely lehetővé teszi számára, hogy más gyártók már létező és általa Németországban részben ismert termékeivel szemben felléphessen”.
29. Védjegye lajstromozását követően a Lindt védjegybitorlási pert indított a Hauswirth ellen, annak érdekében, hogy utóbbit kötelezzék az olyan ábrázolással ellátott húsvéti nyulak gyártásának és forgalmazásának abbahagyására, amelyek a Lindt állítása szerint összetéveszthetőek a lajstromozott védjeggyel. Többek között a rendelet 51. cikkének (1) bekezdése b) pontjára utalva a Hauswirth ellenkérelmet terjesztett elő arra hivatkozással, hogy a lajstromozásra rosszhiszeműen került sor, és ezért a védjegyet törölni kell.
30. Elsőfokon a Handelsgericht Wien (kereskedelmi bíróság) elutasította a fő kereseti kérelmet, és helyt adott a viszontkeresetnek. A Lindt fellebbezése nyomán az Oberlandesgericht (legfelsőbb tartományi bíróság) hatályon kívül helyezte az ítéletet, de nem a Lindt által kívánt okokból. A Hauswirth szerint a fellebbviteli bíróság egyszerűen csak azt állapította meg, hogy mivel a Lindt ábrázolása már a védjegy bejelentése előtt ismertséget szerzett, a Lindt nem járhatott el rosszhiszeműen, így bár elutasította a Hauswirth ellenkérelmét, nem adott helyt a Lindt kereseti kérelmének sem. Ezért mindkét fél jogorvoslattal élt az Oberster Gerichtshof (osztrák legfelsőbb bíróság) előtt, amely most előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti elő:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [közösségi védjegyről szóló rendelet] 51. cikke (1) bekezdésének b) pontját, hogy egy közösségi védjegy bejelentőjét rosszhiszeműnek kell tekinteni, ha a bejelentés időpontjában tudja, hogy valamely versenytársa azonos vagy hasonló árukra (legalább) egy tagállamban azonos vagy a megtévesztésig hasonló megjelölést használ, és a védjegyet azért jelenti be, hogy e versenytársat a megjelölés további használatában megakadályozhassa?
2) Az 1. kérdésre adott nemleges válasz esetén:
Rosszhiszeműnek kell‑e tekinteni a bejelentőt, ha azért jelent be egy védjegyet, hogy valamely versenytársát a megjelölés további használatában megakadályozhassa, noha a bejelentés időpontjában tudja vagy tudnia kell, hogy a versenytárs azonos vagy a megtévesztésig hasonló áruk vonatkozásában azonos vagy hasonló megjelölés használata révén már »vagyoni értékkel rendelkező jogosultságot« szerzett.
3) Az 1. vagy a 2. kérdésre adott igenlő válasz esetén:
Ki kell‑e zárni a rosszhiszeműséget akkor, ha a bejelentő a megjelölése számára a vásárlóközönség körében már jó hírnevet szerzett, és ezáltal oltalmat élvez a versenyjog szabályai értelmében?”
31. Mind írásban, mind szóban érkezett észrevétel az alapeljárás peres feleitől, a cseh és a svéd kormánytól, illetőleg a Bizottságtól.
Értékelés
A kérdések terjedelme
32. A nemzeti bíróság arra nézve kér iránymutatást, hogy bizonyos tények elegendőek‑e annak megállapításához vagy kizárásához, hogy a védjegyről szóló rendelet 51. cikke (1) bekezdésének b) pontja alapján rosszhiszeműen tették a bejelentést, az általa avagy az alacsonyabb szintű bíróság által megállapított tényállással összefüggésben. Értelmezésem szerint ezen tényállás lényegében a következő:
– mielőtt a Lindt védjegyét bejelentette volna, mind ő, mind más versenytárs csokoládégyártó hasonló ábrázolású hasonló termékeket gyártott, néhány esetben az összetéveszthetőséghez elegendő hasonlósággal;
– ezen ábrázolások a nemzeti versenyjogi szabályok általi oltalom bizonyos fokát élvezték „vagyoni értékkel rendelkező jogosultságok” formájában;
– a Lindtnek tudomással kellett bírnia a fenti tényekről;
– a Lindt ábrázolása az idők folyamán a vásárlóközönség körében különös jó hírnévre tett szert;
– a Lindt azért kérte ábrázolása közösségi védjegyként történő lajstromozását, hogy versenytársait megakadályozza az összetéveszthetőségig hasonlító ábrázolásaik további használatában.
33. Azon tények, amelyek jelentősége vonatkozásában a kérdést előterjesztő bíróság iránymutatást kér a következők:
– a Lindt versenytársakra vonatkozóan fennálló korábbi helyzetről való tudomása;
– a Lindt szándéka versenytársainak ábrázolásaik további használatától való eltiltására;
– a Lindt ábrázolásával már megszerzett jó hírneve a védjegy lajstromozásának kérelmezése előtt.
34. Ennek alapján úgy tűnik számomra, hogy az említett tényekre megfelelő figyelmet fordítva a három kérdést érdemes együtt kezelni. A rosszhiszeműség értelmezésének jelen összefüggésben való vizsgálatával kezdem.
A rosszhiszeműség fogalma a közösségi jog rendszerében
35. Akár egy bankárt, úgy a rosszhiszeműséget is kétségtelenül könnyebb felismerni, mint meghatározni(11). Ez egy olyan megközelítés, amellyel nem csupán jogászok, de filozófusok és teológusok egyaránt vitattak, anélkül hogy igazán eredményre jutottak volna. Úgy tűnik, hogy a rosszhiszeműség fogalma valójában nem határozható meg, legalábbis ami a pontos határait illeti.
36. A rosszhiszeműséggel itt most a védjegy lajstromozása kapcsán találkozunk. A jogi szabályozás a fogalmat nem definiálja, nem határolja körül és semmilyen módon nem írja le, de valamely iránymutatásra következtetni lehet a jogi szabályozásban elfoglalt helyéből adódóan.
37. A védjegyről szóló rendeletben foglaltak szerint feltétlen vagy viszonylagos kizáró okok fennállása esetén a védjegy nem részesülhet oltalomban, vagy a már lajstromozott védjegyet törölni kell.
38. A lajstromozás megtagadása tekintetében(12) a feltétlen kizáró okok alapvetően a lajstromozásra bejelentett védjegy természetében rejlő hibák, amelyeket hivatalból észlel az OHIM. A viszonylagos kizáró okok alapvetően olyan korábbi szellemi alkotásokhoz fűződő jogokból állnak, amelyek lehetővé teszik a jogosult számára, hogy másokat megakadályozzon az ütköző megjelölés használatában, ezeket azonban nem hivatalból vizsgálják, hanem azokra e jogok jogosultjai hivatkozhatnak.
39. A lajstromozott védjegyet törölni lehet mind feltétlen, mind viszonylagos kizáró okok alapján(13). Itt azonban mindkét okcsoport kicsit szélesebb körű. A bejelentő rosszhiszeműsége a kérelem benyújtásakor egy további feltétlen kizáró ok(14) és négy további jogosultság fajta szerepel a viszonylagos kizáró okok között(15).
40. Ezenfelül a korábbi jog jogosultja nem kérheti a törlést, vagy támadhatja a közösségi védjegy használatát, amennyiben öt egymást követő éven át eltűrte a védjegy használatát, kivéve ha azt rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra (53. cikk).
41. Ennek alapján a rosszhiszeműség a bejelentésben (inkább, mint a védjegyben) rejlő hibának tűnik, amely minden más körülményt figyelmen kívül hagyva alapvetően érvényteleníti a lajstromozást. Nagyjából ugyanez az általános minta található a védjegyről szóló irányelvben.
42. A jogi szabályozás szerkezetét figyelembe véve a rosszhiszeműségnek csupán egy közösségi jogi értelmezése lehet a rendelet és az irányelv tekintetében. A rendelet 51. cikke lehetővé teszi mind az OHIM, mind a nemzeti bíróságok számára, hogy a védjegybejelentés benyújtása során jelentkező rosszhiszeműség alapján a közösségi védjegyet töröljék, és mindkettőnek ugyanazt az értelmezést kell alkalmaznia. A két rendszer közötti harmonikus interakció szükségességét figyelembe véve az sem nem tűnik megfelelőnek, hogy a nemzeti bíróságok egy fogalmat használjanak a közösségi védjegyre, és egy másikat a nemzeti védjegyre.
43. Ezen érvekre tekintettel az arra vonatkozó írásbeli és szóbeli észrevételekben szereplő egyes javaslatokat fogom vizsgálni, hogy a rosszhiszeműség mit foglal magában, és mit nem, és a különböző megközelítések fényében próbálom álláspontomat kialakítani.
A 8. cikkben szereplő körülményekre korlátozódva?
44. A Bizottság írásbeli észrevételeiben előterjesztette, hogy a védjegyről szóló rendelet 8. cikke kimerítően felsorolja az összes azon korábbi jogot, amelyre hivatkozni lehet a lajstromozással szemben való fellépés esetén. Valamely személynek jogosultnak kell lennie arra, hogy védjegye lajstromozását kérje azon okból, hogy a gyengébb jogok tekintetében elsőbbséggel rendelkezzen, amely korábbi jogokra nem lehet hivatkozni a védjegybejelentéssel szemben benyújtott felszólalásban. Amennyiben ezután a gyengébb jogok jogosultjai a rosszhiszeműségre hivatkozással törlési kérelem útján elérnék azt, amit nem tudtak elérni a felszólalás során, a jogi szabályozás célja megkerülhető lenne.
45. Ez az érvelés nem győzött meg, noha természetesen egyetértek azzal, hogy egy védjegy lajstromozására irányuló bejelentés egy, a védjegyről szóló rendelet 8. cikkében felsorolt ütköző korábbi jog ismeretében vélhetően rosszhiszemű.
46. Az is igaz, hogy csupán a 8. cikkben felsorolt korábbi jogokra hivatkozással nyújtható be felszólalás a közösségi védjegy lajstromozásával szemben. Ez azonban nem zár ki szükségszerűen minden más lehetőséget arra nézve, hogy egy lajstromozásra irányuló bejelentés más olyan jogokhoz kapcsolódóan legyen rosszhiszemű, amelyekre így nem lehet hivatkozni – és mindenesetre azt is megjegyzem, hogy lehet hivatkozni a 8. cikkben felsorolt jogokon kívüli korábbi jogokra a törlési kérelem alátámasztásakor(16). Úgy tűnik számomra továbbá, hogy a Bizottság megközelítése a rosszhiszeműség kérdését puszta kiegészítő szerepre redukálná, egy olyan versenytárs szerepének feltehetően felesleges megerősítésére, amely korábbi joga alapján már jogosult a törlés kérelmezésére (és aki már korábban jogosult volt a bejelentéssel szemben fellépni), miközben az 51. és 52. cikk rendszere azt mutatja, hogy a rosszhiszeműség egy független törlési ok. Ez is egy feltétlen kizáró ok, amelyre bárki hivatkozhat, beleértve, de nem kizárólagosan, a korábbi jog jogosultját is. Ez nem korlátozódik sem kifejezetten, sem egyértelmű utalással a rosszhiszeműségre, bármely egyedi kérdéssel kapcsolatban. Bárki kérheti a védjegy törlését azon okból, hogy a bejelentést rosszhiszeműen tették, bármilyen szituációban is merült fel a rosszhiszeműség.
47. Az, hogy mi minősül a 8. vagy 52. cikkben felsorolt jogoknál gyengébb ütköző korábbi jogokhoz kapcsolódó rosszhiszeműségnek, külön kérdés, melyet alább kifejtek(17), de nem értek egyet azzal, hogy a rosszhiszeműség ezen kategóriája ki lenne zárva a rendeletben használt megközelítésből.
A védjegy használatához fűződő akarat hiánya?
48. A tárgyaláson a Bizottság egy olyan megközelítést alkalmazott, amely eltért az írásbeli észrevételeiben hivatkozottól, és szűkebb is volt annál. Előadta, hogy csupán egyféle magatartás minősülhet rosszhiszeműnek a jogi szabályozás értelmében – a védjegy lajstromoztatása a használatára irányuló szándék nélkül, mások használatából való kizárásának céljával. A Bizottság az 50. cikk (1) bekezdésének a) pontja – mely szerint olyan közösségi védjegyre lehet hivatkozni, amelynek tényleges használatát öt éven keresztül nem kezdték meg – következményeként hivatkozott a rendelet 51. cikke (1) bekezdésének b) pontjára; nézőpontja szerint az 51. cikk (1) bekezdésének b) pontja lehetővé teszi az ütköző megjelölést vagy védjegyet használó vagy használni kívánó személy részére törlési kérelem benyújtását az ötéves időszak lejárata előtt is, amennyiben a bejelentő maga nem kívánja a lajstromozott védjegyet használni.
49. Nem vagyok erről az érvelésről sem meggyőződve, habár ismét elfogadom azt, hogy egy ilyen magatartás szinte bizonyosan rosszhiszemű.
50. Úgy tűnik számomra, hogy ha a rosszhiszeműség kizárólag azon helyzetekre korlátozódna, amelyek esetén a bejelentőnek nem áll szándékában a védjegy használata, a rendelet 53. cikke (1) és (2) bekezdésének nem lenne értelme. Ezen rendelkezések megakadályozzák a korábbi jog jogosultját abban, hogy a későbbi ütköző közösségi védjegy törlését kérje, amennyiben öt egymást követő éven keresztül eltűrte a védjegy használatát, hacsak a későbbi védjegyet nem rosszhiszeműen jelentették be lajstromozásra. Ezek azonban azt feltételezik, hogy lehetséges a védjegy rosszhiszemű bejelentése és öt éven keresztül történő használata. Ebből következőleg nehezen tartom összeegyeztethetőnek a Bizottság álláspontját a jogi szabályozás egyértelmű szövegezésével.
Szubjektív szándék vagy objektív feltétel?
51. A Lindt számos OHIM határozatra hivatkozik, amellett érvelve, hogy a rosszhiszeműség együtt jár a tisztességtelen szándékkal. Így különösen: „A rosszhiszeműség egy szűk jogi fogalom a [közösségi védjegyről szóló rendelet] rendszerében. A rosszhiszeműség a jóhiszeműség ellentéte, amely rendszerint tényleges vagy vélelmezhető csalásra, félrevezető vagy megtévesztő, illetőleg egyéb más káros szándékra utal, vagy azokat foglalja magában, de nem kizárólag ezekre korlátozódik. Fogalmilag a rosszhiszeműség alatt a »tisztességtelen szándékot« értjük. Ez azt jelenti, hogy a rosszhiszeműség tisztességtelen gyakorlatként értelmezhető, magában foglalva a bejelentő tisztességes szándékának hiányát a közösségi védjegybejelentés benyújtása során.”(18) Vagy: „A rosszhiszeműség meghatározásában valamely személy állapotára utalunk, aki tudatosan az erkölcsös viselkedés és a tisztességes kereskedelmi és üzleti gyakorlat elfogadott irányelveivel ellentétesen cselekedve méltánytalan előnyre tesz szert, vagy méltánytalan hátrányt okoz másoknak.”(19) A Lindt előterjesztése szerint ugyanezt a megközelítést vette alapul a német Bundesgerichtshof(20).
52. A Hauswirth hasonló megközelítést tett magáévá, Lindsay bíró, az English High Court tagja által kifejtett – sokat idézett – véleményre hivatkozva: „A [rosszhiszeműség] egyszerűen a tisztességtelenséget jelenti, és úgy gondolom, néhány olyan magatartást is magában foglal, amelyek nem érik el a konkrét vizsgált területen ésszerűen és gyakorlattal eljáró személyek által betartott, elfogadott kereskedelmi gyakorlatok szintjét.”(21)
53. A Bizottság írásbeli észrevételeiben úgy véli, hogy a rosszhiszeműség olyan magatartásokhoz hasonlítható, amelyek „nincsenek összhangban az üzleti tisztesség követelményeivel”(22), melyek közül egy példa a mások piacra lépésének megakadályozására irányuló szándék.
54. Ehhez hasonlóan a cseh kormány is úgy gondolja, hogy a rosszhiszeműség fogalma a jogi szabályozásban jelentős morális és etikai elemmel bír, az elfogadott magatartási normák megszegésére utal. A cseh kormány ilyen rosszhiszeműséget lát alapvetően abban, hogy egy védjegy lajstromozására irányuló bejelentésre azon célzat nélkül kerül sor, hogy lehetőséget adjon „a [védjegy] alapvető rendeltetésének betöltésére, hogy biztosítsa a fogyasztó vagy a végső felhasználó számára az érintett áru vagy szolgáltatás származásának azonosíthatóságát, lehetővé téve számára, hogy az összetévesztés veszélye nélkül meg tudja különböztetni azokat a máshonnan származó áruktól vagy szolgáltatásoktól”(23). Ezért az a bejelentés, amely egyszerűen csak arra szolgál, hogy másokat eltiltson a hasonló megjelölés használatától (amely a védjegy pusztán mellékes funkciója), rosszhiszemű.
55. Ezzel ellentétesen a svéd kormány amellett érvel, hogy nem a védjegy bejelentőjének a szándéka számít, hanem objektív ismeretei: tudta‑e vagy tudnia kellett volna‑e arról, hogy valamely másik személy már ugyanolyan vagy hasonló megjelölést használ. Állítása szerint számos tagállamban a rosszhiszeműség fogalmát ily módon értelmezik – így a Benelux államokban, Dániában, Észtországban, Finnországban, Olaszországban és magában Svédországban is(24).
56. Számos, többé kevésbé árnyalt beadvány van tehát a Bíróság előtt. Ezért fontos bizonyos mértékben dönteni a rosszhiszeműség szubjektívebb és objektívebb meghatározásai között; bár én úgy gondolom, hogy ez valójában inkább a két megközelítés megfelelő egymás mellett élése biztosításának kérdése.
57. Világos számomra, hogy rendes használata alapján a rosszhiszeműség fogalma egy általános természetű szubjektív tudatállapotra utal, amint ezt a Lindt, a Hauswirth és a Bizottság által hivatkozott különböző leírások is tükrözik, szemben a cseh kormány által javasolt részletesebb meghatározással. Alapvetően még inkább tartózkodnék attól, hogy a fogalmat a védjegyek szempontjából kizárólag meghatározott, objektíven rögzített feltételekre szűkítsük, mint ahogyan azt a svéd kormány javasolta. Lehetetlennek tűnik számomra, hogy erre kerüljön sor, amikor a közösségi jogrendszer sem ilyen irányú fogalomszűkítést kifejezetten kimondó rendelkezést nem tartalmaz, sem erre irányuló szándékra nem utal.
58. Másrészről tisztában vagyok azon nehézségekkel, amelyek abból erednének, hogyha csupán a szubjektív szándék bizonyítékai elegendőek volnának a rosszhiszeműség megalapozásához – olyan nehézségek ezek, amelyek kétségtelenül hatással voltak a néhány tagállam által előnyben részesített objektívebb megközelítés kialakítására. E tekintetben a Bizottság mind írásbeli, mind szóbeli észrevételeiben úgy vélte, hogy bár a bejelentő szándéka a rosszhiszeműség meghatározásának központi eleme, a szubjektív szándékot az eset objektív körülményei által kell meghatározni. Egyetértek azzal, hogy – a rosszhiszeműség védjegyjogosult részéről történő elfogadásának feltehetően valószínűtlen esetén túl(25) – a rosszhiszeműség meglétének vagy hiányának általában a releváns objektív körülmények összességéből kell következnie.
59. Ezen objektív körülmények között szerepel (a cseh kormány javaslatából merítve) a védjegy alkalmassága arra, hogy betöltse alapvető rendeltetését, amely a termékek és szolgáltatások származás szerinti megkülönböztetéséből áll. Noha ezen feltétel, amennyiben alkalmazható, hasznos lehet, mégsem gondolom, hogy önmagában releváns feltételnek minősül.
A rosszhiszeműség természetére vonatkozó következtetés
60. Ily módon arra az álláspontra jutottam, hogy a rosszhiszeműség fogalma a védjegyjogosult oldalán a közösségi jog értelmében
(i) nem szűkíthető le olyan egyedi körülmények korlátozott kategóriájára, mint például egy bizonyos típusú korábbi jog létezése, a védjegy használatára irányuló szándék hiánya vagy egy hasonló védjegy létező használatáról való tényleges vagy vélelmezhető tudomás, és
(ii) a védjegyjogosult oldalán szubjektív indítékhoz kapcsolódik – egy tisztességtelen szándékhoz vagy hasonló „káros szándékhoz” –, amely rendesen mégis objektív kritériumokra utaláson alapul (amelyeknek az (i) pontban felsorolt körülmények természetesen részét képezhetik); ez magában foglalja azon magatartást, amely eltér az elfogadott etikai magatartási normáktól, illetve a tisztességes kereskedelmi és üzleti gyakorlattól, és amelyet az egyes esetek tényállásának a fenti objektív kritériumokkal való összevetése alapján lehet azonosítani.
A kérdésekben hivatkozott tényezők jelentősége
61. Mindennek fényében a rosszhiszeműséget esetről esetre kell értékelni; a releváns körülményekkel kapcsolatos minden bizonyítékot figyelembe véve. A nemzeti bíróság különösen az előtte lévő bizonyítékok négy vonatkozásának jelentőségéről kér iránymutatást, ezek: az arról való tudomás, hogy a versenytársak már használtak hasonló megjelöléseket (a termék alakjának és ábrázolásának formájában), az arról való tudomás, hogy ezen megjelölések használata versenyjog vagy védjegyjog általi oltalmat élvezett, az ezen megjelölések további használatának megakadályozására irányuló szándék és a védjegyjogosult saját védjegye által élvezett oltalom és jó hírnév.
62. Ami általában az ismeretet illeti, nyilvánvalónak tűnik, hogy a magatartás nem tekinthető etikusnak vagy a szándék tisztességesnek, csak amennyiben az érintett fél tisztában van azon tényleges összefüggéssel, amelyben az etikátlanként és tisztességtelenként való minősítés helytállónak bizonyul. Például nem önmagában az tekinthető etikátlannak vagy tisztességtelennek, ha valaki a maga számára előnyökre törekszik: a nem megfelelő vagy félrevezető információk szolgáltatása, az alkalmazandó szabályok megkerülése (inkább, mint tényleges megsértésük) vagy egy erősebb vagy megelőző jogosultsággal bíró másik fél követelésének előzetes megszerzése útján történő előnyre törekvés értékelhető ilyenként – akkor azonban nem, ha a hasznot kereső személynek nincs tudomása arról, hogy az információ nem megfelelő vagy félrevezető, a szabályok megkerülésére került sor, illetve hogy a másik fél jogosultsága erősebb vagy megelőző jellegű volt.
63. Ahol ilyen ismeret közvetlenül megállapítható, nem szükséges a vélelmezhető ismeretre támaszkodni. Sok esetben azonban nehéz a tényleges ismeretre közvetlen bizonyítékot találni, miközben a körülmények lehetnek olyanok, amelyekből levezethető az ismeret vélelme. Például az ismeret arról, hogy az információ nem megfelelő vagy félrevezető, megállapítható lehet az üzleti követelmények ésszerű megértésének vélelme alapján; a tudomás arról, hogy a szabályok megkerülésére (habár nem tényleges megsértésére) került sor, megállapítható lehet a jog ismeretének vélelme alapján, a másik fél jogosultságáról való tudomás pedig levezethető lehet azon bizonyítékok alapján, melyek szerint a szóban forgó jogosultság a releváns szektorban általánosan ismert.
64. Következésképpen úgy tűnik számomra, hogy a Lindt helyzetében lévő fél védjegybejelentése nem tekinthető rosszhiszeműnek, hacsak e fél legalább azon körülményekről tudomással nem bírt, amelyek a rosszhiszeműség fennállását megalapoznák – amelyek jelen esetben állítólagosan a versenytársak által használt hasonló megjelölések, és ezen megjelölések versenyjog általi védelme. Ugyanakkor elegendő lehet‑e egy ilyen ismeret a rosszhiszeműség megalapozásához?
65. Véleményem szerint nem elegendő, mert ez a tényleges szándékot irreleváns tényezőként figyelmen kívül hagyná. Ugyanakkor olyan összefüggést eredményez, amelyben nincs sokkal több bizonyítékra szükség az ügy eldöntéséhez. Ebben az összefüggésben arról van szó, hogy a nemzeti bíróságnak figyelembe kell vennie a Lindt azon célját, hogy eltiltson másokat a hasonló megjelölések használatától, illetve a saját védjegye által élvezett jó hírnevet. Úgy gondolom ugyanakkor, hogy tekintettel kell lenni a teljes történeti kereskedelmi összefüggésre.
66. A jelen esetben számomra alapvető támpont az a tény, hogy az érintett „megjelölések” sokkal inkább a termék teljes formáját és ábrázolását foglalják magukban, nem pedig azt a köznapibb elképzelést, mely szerint a védjegy a termékre ráillesztett jelzés. Ezért fontosnak tűnik meggyőződni arról, hogy a versenytársak mennyire szabadon választhatják meg a formát és az ábrázolást, illetve hogy milyen mértékben korlátozzák őket választásukban technikai és kereskedelmi tényezők – így a forma, amelyben a terméket kialakítják és/vagy gépileg csomagolják, a megjelenésre vonatkozó vásárlói elvárások és így tovább. Egy ilyen megjelölés lajstromozásának bejelentése a létező helyzet ismeretében könnyebben ítélhető rosszhiszeműnek, amennyiben a választás szabadsága oly módon korlátozott, hogy a védjegyjogosult hatékonyan meg tudja akadályozni a versenytársait nem pusztán a hasonló megjelölés használatában, de az összehasonlítható termék forgalmazásában is.
67. A helyzet egészen más lenne, amennyiben például a megközelítés vizsgálata azt tárná fel, hogy a védjegybejelentő sikeres volt a hasznot hajtó kereskedelmi területen, de értesült arról, hogy a megkülönböztető ábrázolások forgalmazásához kapcsolódó akadályok hiánya következtében az újonnan érkezők hasznot próbálnak húzni az ábrázolás másolásából. Ilyen körülmények között a védjegy lajstromozására irányuló bejelentés a haszonszerzők elleni védekezés céljából kevésbé tűnhet tisztességtelennek, etikátlannak vagy egyéb módon alattomosnak, így következésképpen nehezebben lehetne megállapítani, hogy rosszhiszeműen történt.
68. Így azon szándék jelentősége, amely a versenytársakat eltiltja a hasonló védjegyek használatától, amelyet azok már használnak, az összes mögöttes körülmény fényében értékelhető. Nem lehet automatikusan a rosszhiszeműség jelének vagy bármi másnak tekinteni.
69. A negyedik megközelítés a bejelentő védjegyének a vásárlóközösségben a bejelentés megtétele előtt már megszerzett jó hírnevére utal, amely megalapozza a nemzeti jog szerinti oltalmat. Itt is úgy tűnik számomra, hogy ez egy olyan tényező, amelyet összefüggésében kell kezelni, és amely nem zárhatja ki automatikusan annak lehetőségét, hogy a bejelentést rosszhiszeműen tették.
70. A kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy a Lindt ábrázolása Ausztriában és Németországban jelentős jó hírnévre tett szert azon időpontot megelőzően, hogy a közösségi védjegyet lajstromozták volna, mivel a lakosság közel 50, illetve azt meghaladó %‑a kapcsolta össze az arany fóliába csomagolt húsvéti csokoládényulakat a Lindttel. Ez az ismertség lehetővé tette, hogy versenytársait megakadályozza hasonló ábrázolások forgalmazásában, már a védjegy lajstromozása előtt. A kérdést előterjesztő bíróság két ilyen keresetet említ, 1980‑ból, illetve 2000‑ből(26), de jelzi, hogy azon ábrázolások forgalmazásának megakadályozására tett esetleges kísérlet esetében, amelyek nem szigorúan hasonlóak, bizonytalan lett volna a siker – a Hauswirth képviselője ezt a tárgyaláson megerősítette. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a lajstromozás csupán arra szolgált, hogy megkönnyítse az eljárás megindítását.
71. Ugyanakkor az iratokból és a tárgyaláson elhangzottakból nem világos számomra, hogy a lajstromozás hatálya valóban pusztán a jogosult eljárási jogainak kiterjesztésére irányult‑e, vagy ténylegesen kiszélesítette‑e anyagi jogai terjedelmét, lehetővé téve számára nemcsak az azonos vagy közel azonos ábrázolások, hanem azon ábrázolások használatának megakadályozását is, amelyek pusztán annyira hasonlóak voltak, hogy fennállt az összetévesztés veszélye. Az sem világos, hogy (amennyiben más ábrázolások is védelmet élveznek) az ábrázolás a hírneve vagy piacon való jelenlétének tartama folytán élvez‑e nagyobb oltalmat.
72. Ezek természetesen a nemzeti bíróság által eldöntendő kérdések. Ugyanakkor figyelembe vehetők annak mérlegelése során, hogy a Lindt védjegybejelentése rosszhiszemű volt‑e.
73. Mivel a védjegyként való lajstromozás pusztán egy létező anyagi jogot erősít meg annak érdekében, hogy megakadályozzon másokat hasonló ábrázolások használatában, miközben további eszközöket biztosít e jog tiszteletben tartása végett, és ha a nagyobb ismertséggel és hosszabb jelenléttel bíró ábrázolások a piacon ennek megfelelően nagyobb oltalmat élveznek; akkor a létező jogok megerősítésének és fenntartásának egyszerű szándékával azon ábrázolás védjegyként való bejelentése, amely a nagyobb ismertséggel és a hosszabb jelenléttel bír, nem rosszhiszeműen történik.
74. A mérleg másik oldalán áll az, hogy amennyiben mindegyik ábrázolás ugyanakkora jogokkal bír a jó hírnévre és az elsőbbségre tekintet nélkül, és ezen jogok észrevehetően korlátozottabbak a közösségi védjegybejegyzés által biztosítottaknál, akkor egy piaci szereplő általi bejelentés tisztességtelennek tekinthető, és így könnyebben ítélhető rosszhiszeműnek versenytársaival szemben – még inkább, ha valójában egy új piaci szereplőről van szó, és/vagy egy olyan szereplőről, akinek ábrázolása viszonylagosan csekély ismertséggel bír.
75. Összefoglalva, vizsgálatom lényege, hogy nincs olyan releváns feltétel annak megállapítására, hogy valamely védjegy bejelentésére rosszhiszeműen került‑e sor. A különböző körülmények, amelyeket a rosszhiszeműség fogalmának kimerítő körülhatárolása érdekében a Bíróság előtt előadtak, valójában a fogalom magyarázataira szolgáló példák. A rosszhiszeműség egy szubjektív állapot – az elfogadott tisztességes és etikai magatartási normákkal összeegyeztethetetlen szándék –, amely az objektív bizonyítékokból megállapítható, és amelyet esetről esetre kell értékelni. Legalább a körülmények olyan ismeretét feltételezi, amelyből az elfogadott tisztességes és etikai magatartási normákkal való összeegyeztethetetlenség levezethető. Az, hogy a védjegybejelentő rendelkezik–e ilyen ismeretekkel, az érintett gazdasági szektorban lévő ismeretek általános állapota alapján meghatározandó kérdés, amennyiben a közvetlen bizonyíték hiányzik. A versenytársak abban való megakadályozásának szándéka, hogy olyan nem lajstromozott megjelöléseiket tovább használják, amelyeket ez idáig jogosultak voltak használni, továbbá a más ilyen megjelölésekkel való versennyel szemben való védekezés szándéka a rosszhiszeműséget jelzi. Ugyanakkor az értékelés során figyelembe kell venni minden releváns ténybeli és jogi elemet, amelyek ilyen szándékot igazolhatnak, vagy ellenkezőleg, tovább erősíthetik annak tisztességtelen és etikátlan természetét.
Végkövetkeztetések
76. Fenti megfontolásokra tekintettel azt javasolom, hogy a Bíróság a következőképpen válaszoljon az Oberster Gerichtshof által előterjesztett kérdésekre:
Annak eldöntéséhez, hogy a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet 51. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében „a megjelölést rosszhiszeműen jelentették be”, a nemzeti bíróságnak az összes olyan elérhető bizonyítékot figyelembe kell vennie, amelyből kikövetkeztethető, hogy a bejelentő tudatosan vagy nem tudatosan járt el az elfogadott tisztességes és etikai magatartási normákkal összeegyeztethetetlen módon. Így különösen:
– az arra irányuló szándék, hogy megakadályozzon másokat hasonló termékek vonatkozásában a hasonló megjelölések használatában, ezen normákkal nem összeegyeztethető, ha a bejelentőnek tudomása volt vagy tudnia kellett arról, hogy mások jogszerűen már használnak hasonló megjelöléseket, különösen ha ez a használat lényeges és tartós, és a jogi oltalom valamely fokát élvezi, valamint ha a megjelölés természetét valamilyen fokban meghatározza a technikai vagy kereskedelmi kényszer;
– ugyanakkor az ilyen szándék nem szükségszerűen összeegyeztethetetlen ezen normákkal, amennyiben a bejelentő maga hasonló vagy nagyobb jogi oltalmat élvez a bejelentett védjegy tekintetében, és ezt oly módon, oly mértékben és oly időtartamban használja, hogy hasonló megjelölések mások általi használata olyannak tekinthető, amely a bejelentő megjelöléséből jogosulatlan előnyre tesz szert, és ha utóbbiak lehetőségei nem voltak korlátozottak abban a tekintetben, hogy eltérő megjelöléseket válasszanak.