Language of document : ECLI:EU:C:2012:267

MAZÁK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2012. május 3.(1)

C‑115/11. sz. ügy

Format Urządzenia i Montaże Przemysłowe Spółka z o. o.

kontra

Zakład Ubezpieczeń Społecznych I Oddział w Warszawie

(a Sąd Apelacyjny – Sąd Pracy i Ubezpieczeń Społecznych w Warszawie [Lengyelország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Migráns munkavállalók szociális biztonsága – Az alkalmazandó jog meghatározása – Szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személy – Egymás utáni időszakokban egymást követő munkaszerződések alapján történő munkavégzés – E 101‑es igazolás – A munkaszerződés és annak tényleges teljesítése közötti eltérés”






I –    Bevezetés

1.        A Bírósághoz 2011. március 2‑án érkezett, 2010. december 15‑i végzésével a Sąd Apelacyjny w Warszawie (fellebbviteli bíróság, Varsó) (Lengyelország) az EUMSZ 267. cikk alapján kérdéseket terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel(2) módosított és naprakésszé tett, valamint a 2006. december 18‑i 1992/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel(3) módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK rendelet (a továbbiakban: 1408/71 rendelet vagy rendelet) 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának értelmezésére vonatkozóan.

2.        A kérelmet egyfelől a Format Urządzenia i Montaże Przemysłowe Sp. z o. o. társaság (a továbbiakban: Format) és Wiesław Kita munkavállaló, másfelől a Zakład Ubezpieczeń Społecznych I Oddział w Warszawie (társadalombiztosítási intézet, 1. kirendeltség, Varsó; a továbbiakban: ZUS) között a W. Kitára az 1408/71 rendelet alapján alkalmazandó jog meghatározása tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

3.        A kérdést előterjesztő bíróság ezzel kapcsolatban lényegében azt szeretné megtudni, hogy egy, a W. Kita helyzetéhez hasonló helyzetben lévő személy tekinthető‑e a 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személynek”, amely esetben kivétel útján alkalmazhatók a munkavállaló lakóhelye szerinti tagállam jogszabályai, a jelen esetben a lengyel jogszabályok.

II – Jogi háttér

4.        Amennyiben a jelen esetben releváns, az 1408/71 rendelet „Általános szabályok” című 13. cikke az alkalmazandó jogra vonatkozóan a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A 14c. és 14f. cikkre is figyelemmel, a rendelet hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandóak. E jogszabályokat e cím rendelkezései szerint kell meghatározni.

(2)      A 14–17. cikk rendelkezéseire is figyelemmel:

a)      egy tagállam területén alkalmazott személy e tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, még abban az esetben is, ha egy másik tagállam területén rendelkezik lakóhellyel, vagy ha az őt alkalmazó vállalkozás vagy magánszemély székhelye vagy lakóhelye egy másik tagállam területén található;

[…]”

5.        Az 1408/71 rendelet „Az ellenérték fejében munkát végző személyekre (kivéve a tengerészekre) alkalmazandó különös szabályok” című 14. cikke (1) és (2) bekezdésének a jelen esetben releváns rendelkezései a következőképpen rendelkeznek:

„A 13. cikk (2) bekezdésének a) pontja az alábbi kivételekkel és körülmények között alkalmazandó:

(1) a) Az a személy, akit az őt egy tagállam területén alkalmazó vállalkozás a számára teljesítendő munkavégzés céljából egy másik tagállam területére küld ki, továbbra is az előbb említett tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, feltéve hogy e munka várható időtartama nem haladja meg a tizenkét hónapot, illetve őt nem olyan személy felváltására küldték ki, akinek kiküldetési ideje letelt.

b)      ha a munkavégzés időtartama előre nem látható körülmények miatt túllépi az eredetileg meghatározott időtartamot és meghaladja a tizenkét hónapot, az előbbi tagállam jogszabályai továbbra is alkalmazandók a munka elvégzéséig, feltéve hogy annak a tagállamnak a hatáskörrel rendelkező hatósága, amely tagállam területére az érintett személyt kiküldték, vagy e hatóság által kijelölt szerv ahhoz hozzájárulását adja; a hozzájárulást a tizenkét hónapos időtartam lejárata előtt kérelmezni kell. E hozzájárulás ugyanakkor tizenkét hónapot meghaladó időtartamra nem adható meg.

(2)      Az a személy, akit szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatnak, a következők szerint meghatározott jogszabályok hatálya alá tartozik:

a)      az a személy, aki egy olyan vállalkozás hajózó [helyesen: utazó vagy repülő] személyzetének tagja, amely más vagy saját számlájára nemzetközi vasúti, közúti, légi vagy belvízi személyszállítási vagy árufuvarozási szolgáltatást végez, és amely vállalkozás székhelye egy tagállamban található, az utóbbi tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik a következő megszorításokkal:

[…]

b)      az a) pontban nem említett személy, azon tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik:

i.      amelynek területén lakóhellyel rendelkezik, ha tevékenységét részben e tagállam területén végzi, vagy ha több olyan vállalkozás vagy több olyan munkáltató számára végez munkát, amelynek vagy akinek székhelye vagy lakóhelye különböző tagállamok területén található;

ii.      amelynek területén az őt alkalmazó vállalkozás vagy magánszemély székhelye vagy lakóhelye található, ha tevékenységét nem annak a tagállamnak a területén végzi, ahol lakóhellyel rendelkezik.”

III – Tényállás, eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

6.        Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kitűnik, hogy a Format, amelynek székhelye Varsóban van, különböző tagállamok piacain működő alvállalkozói építési vállalkozás. 2008‑ban tizenöt–tizennyolc építési projektje volt, amelyeket egy időben, öt vagy hat piacon kivitelezett. A Format működési modellje azon alapult, hogy Lengyelországban toborzott munkaerőt alkalmazott, majd a vállalat szükségleteitől és az elvégzendő munka jellegétől függően a különböző tagállamokban folyamatban lévő építési munkákra küldte ki őket.

7.        Az a munkavállaló, akit a Format egy másik építkezésen kívánt alkalmazni, utasítást kapott az indulásra. Ha az építési szerződés lejárt, és az adott munkavállalónak nem tudtak munkát biztosítani, a munkavállaló visszatért Lengyelországba, és munkára várt, miközben fizetés nélküli szabadságot kapott, vagy megszüntették a munkaszerződést. Ez a munka mennyiségétől függött, amelyből 2008‑ban és 2009‑ben (a válság éveiben) kevesebb állt rendelkezésre. Főszabály szerint a munkavállalónak az Európai Unió tagállamaiban kellett dolgoznia. 2008‑ban és 2009‑ben a Format egyetlen munkavállalója sem végzett munkát Lengyelországban.

8.        Ami konkrétan W. Kitát illeti, az 1408/71 rendelet 1. cikkének h) pontjában szereplő meghatározás értelmében vett lakóhelye (szokásos tartózkodási helye) a kérdést előterjesztő bíróság szerint Lengyelország.

9.        A Format három alkalommal alkalmazta W. Kitát teljes munkaidőben határozott idejű munkaszerződés alapján.

10.      Az első határozott idejű munkaszerződést a 2006. július 17‑től 2007. január 31‑ig tartó időszakra kötötték, és 2007. december 22‑ig meghosszabbították. E szerződés 2006. november 30‑án megszűnt. A 2. szakasz (2) pontja a munkavégzés helyét a következőképpen jelölte meg: Lengyelországban és az Európai Unió területén (Írországban, Franciaországban, Nagy‑Britanniában, Németországban és Finnországban) lévő létesítmények és építkezések területe a munkáltató utasításának megfelelően. E szerződés alapján W. Kita azonban kizárólag Franciaországban dolgozott.

11.      A ZUS, mint a hatáskörrel rendelkező nyugdíjintézet, a 2006. július 17. és 2007. december 22. közötti időszakra az 574/72/EGK rendelet(4) 11a. cikkének megfelelően E 101‑es igazolást adott ki, amely az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján igazolta, hogy a lengyel jogszabályok alkalmazandók W. Kitára. A szerződés megszűnését követően az igazolást ezután úgy módosították, hogy az 2006. november 30‑ig volt érvényes.

12.      A második határozott idejű munkaszerződést 2007. január 2‑án kötötte a Format és W. Kita a 2007. január 4. és 2008. december 21. közötti időszakra. E szerződés 2. szakaszának (2) pontja a munkavégzés helyét a következőképpen jelölte meg: Lengyelország és az Európai Unió területe (Írország, Franciaország, Nagy‑Britannia, Németország, Finnország) a munkáltató utasításának megfelelően.

13.      E szerződés alapján W. Kita Lengyelországon kívül, Franciaországban dolgozott. A szerződést a felek közös megegyezéssel 2008. április 5‑én megszüntették, azonban 2007. augusztus 22. és 2007. december 31. között W. Kita betegség miatt munkaképtelen volt. Ezért 2008. január 8‑án a ZUS a szerződés időtartamának megfelelően módosította a kiadott E 101‑es igazolást, ily módon az 2007. augusztus 22‑ig volt érvényes.

14.      A Formathoz és W. Kitához címzett, 2008. július 23‑án hozott határozatával (a továbbiakban: vitatott határozat) a ZUS a lengyel jog és az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja, valamint 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján eljárva megtagadta a W. Kitára alkalmazandó jogra vonatkozó E 101‑es igazolás kiadását, illetve megtagadta ezen igazoláson annak megerősítését, hogy a 2008. január 1‑je és 2008. december 21. közötti, valamint a 2009. január 1‑je és 2009. december 31. közötti időszakban a lengyel szociális biztonsági rendszer hatálya alá tartozott volna. E határozat értelmében W. Kita nem minősült olyan személynek, akit szokásosan az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség több tagállamának területén foglalkoztattak, hanem olyan munkavállalóak minősült, akit a munkáltató a helyzetének megfelelően küldött ki.

15.      A vitatott határozat kihirdetését követően, 2008. július 24‑én egy harmadik határozott idejű munkaszerződést kötött a Format és W. Kita. E szerződés a 2008. július 30. és 2012. december 31. közötti időszakra vonatkozott, és a munkavégzés helyét a két előző szerződéssel megegyezően jelölték meg. Mindazonáltal a 2008. július 24‑i szerződés kiegészítése úgy rendelkezett, hogy a munkavégzés helye a finnországi Olkiluotóban található atomerőmű. A finnországi munkavégzést követően W. Kita 2008. november 1‑je és 2009. szeptember 30. között fizetés nélküli szabadságot kapott, és ezáltal mentesült a fizetés ellenében történő munkavégzés kötelezettsége alól. A munkaszerződést a felek 2009. március 16‑án közös megegyezéssel megszüntették.

16.      A Format megtámadta a vitatott határozatot a Sąd Okręgowy – Sąd Ubezpieczeń Społecznych w Warszawie (regionális bíróság – társadalombiztosítási bíróság, Varsó) előtt, amely a 2009. február 12‑i ítéletében azzal az indokkal utasította el a keresetet, hogy nem teljesülnek azon feltételek, amelyek alapján levonható volna az a következtetés, hogy W. Kita az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti kiküldött munkavállaló, mivel a Format elsődlegesen nem abban az államban végzett tevékenységet, ahol a székhelye volt. A Sąd Okręgowy úgy vélte továbbá, hogy W. Kitát nem „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatták”, hanem egy több hónapig, illetve több mint tíz hónapig tartó időszakban huzamosan egy (és ugyanazon) tagállam (előbb Franciaország, majd Finnország) területén dolgozott, ezért a közösségi koordináció általános szabályát kell alkalmazni a helyzetére, amely szerint az alkalmazandó jogot a munkavégzés helyének elve alapján kell meghatározni.

17.      A Format és W. Kita fellebbezést nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz a Sąd Okręgowy ítélete ellen.

18.      A kérdést előterjesztő bíróság előtti eljárásban a Format arra hivatkozott, hogy a munkavállalóit az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontja szerinti rendszer alapján foglalkoztatja, amely nem követeli meg, hogy ugyanazon időszak alatt kettő vagy több tagállam területén végezzenek munkát, ahogyan azon különböző időszakok összeszámítására vagy annak gyakoriságára sem tesz semmilyen utalást, amellyel a munkavállaló megváltoztatja a munkavégzés helyét vagy átlépi a határt.

19.      W. Kita ugyanerre az érvre hivatkozik, azt állítva a fellebbezésében, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontjában foglalt szabály alkalmazása megfelelő a helyzetére, mivel a Formattal fennálló munkaviszonya keretében „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatták”, vagyis olyan szerződések alapján, amelyeket hat tagállam területére vonatkozóan kötöttek, habár eddig csak két tagállam (Franciaország és Finnország) területén végzett munkát. Ezenfelül, ha egy lengyelországi építkezésen kellene dolgoznia, akkor a 14. cikk (2) bekezdése b) pontjának i. alpontját is alkalmazni kellene.

20.      A kérdést előterjesztő bíróság azt állítja az előzetes döntéshozatalra utaló végzésében, hogy a Format által foglalkoztatott munkavállalóval kapcsolatos másik ügyben a Sąd Najwyższy (legfelsőbb bíróság) kimondta, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontjában szereplő, „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személy” fogalma nem teljesen egyértelmű. E kifejezés egyaránt vonatkozhat arra a munkavállalóra, aki i. egy munkaviszony keretében ugyanabban az időszakban (egyidejűleg) több tagállamban végez munkát, és ii. arra, aki egy munkáltatóval kötött munkaszerződés alapján egymást követő időszakokban több tagállamban dolgozik. Azonban a rendelet céljait figyelembe véve, és különösen azon célt, hogy a lex loci laboris elvnek a határozott időre szóló foglalkoztatás esetén történő alkalmazásából eredő adminisztratív, illetve technikai nehézségeket legyőzze, valamint előmozdítsa a munkavállalók szabad mozgását, e bíróság álláspontja szerint ésszerű volna e személyt az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontja értelmében vett „szokásosan” több tagállam területén foglalkoztatott személynek tekinteni, mivel e személy egyetlen munkaviszony keretében több olyan tagállamban köteles huzamosan (szokásosan) munkát végezni, amely nem a lakóhelye szerinti tagállam.

21.      A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezen értelmezés két kérdést vet fel. Először is nem egyértelmű, hogy releváns‑e azon egymást követő időszakok hossza, amikor az egyes tagállamokban teljesít kötelezettségeket a munkavállaló, valamint az ezen időszakok közötti szünetek hossza. Ennek meghatározásakor nem hagyható figyelmen kívül az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdése a) pontjának szövege, amely tizenkét hónapos időbeli korlátot állít fel a munkavállalók határozott időre szóló kiküldetésére vonatkozóan.

22.      Másodsorban az a kérdés merül fel, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontja alkalmazható‑e akkor, ha a munkaszerződés alapján fennálló azon kötelezettség, amely szerint a munkát huzamosan több tagállamban kell végezni, magában foglalja a kötelezettségeknek a munkavállaló lakóhelye szerinti tagállambeli teljesítését is, még ha az ez utóbbi államban történő munkavégzés a munkaviszony létesítésekor kizártnak tűnik is. Ha nemleges választ kell adni erre a kérdésre, akkor azon további kérdés merül fel, hogy alkalmazható‑e a rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja.

23.      E körülmények alapján a Sąd Apelacyjny úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      A munkaviszony alapján egy (és ugyanazon) munkáltató által foglalkoztatott munkavállaló esetében azt jelenti‑e az a körülmény, hogy a[z] […] 1408/71/EGK tanácsi rendelet 14. cikke (2) bekezdése első mondatának személyi hatálya a »szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személyre« terjed ki – és amely személy tekintetében e rendelkezés b) pontja úgy pontosít, hogy az a) pontban nem említett személyről van szó –,

a)      hogy e munkavállaló akkor tekintendő ilyen személynek, ha a munka jellege miatt azt ugyanabban az időben (egyidejűleg), ami viszonylag rövid időszakokat is magába foglal, különböző tagállamokban végzi, és ezzel összefüggésben gyakran átlépi az államhatárokat,

      továbbá

b)      hogy e munkavállaló akkor is ilyen személynek tekintendő, ha egyetlen munkaviszony alapján a munkát huzamosan (szokásosan) több tagállamban, többek között abban az államban, amelynek területén lakóhellyel rendelkezik, vagy a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő több tagállamban köteles végezni,

–      anélkül hogy azon egymást követő időszakok tartama, amelyekben e munkavállaló a kötelezettségeit az egyes tagállamokban teljesíti, és az ezen időszakok közötti megszakítások jelentőséggel bírnának – vagy időbeli korlátozással?

2)      Ha a b) pontban ismertetett értelmezés veendő alapul, alkalmazható‑e az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontja olyan helyzetben, amelyben a munkavállaló és egyetlen munkáltató közötti munkaviszony alapján fennálló olyan kötelezettség esetében, amely szerint a munkát huzamosan több tagállamban kell végezni, a kötelezettségek azon tagállambeli teljesítését veszik figyelembe, amelyben a munkavállaló lakóhellyel rendelkezik, még ha e helyzet – az éppen ezen államban történő munkavégzés – a munkaviszony létesítésekor kizártnak tűnik is, és nemleges válasz esetén alkalmazható‑e az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja?”

IV – Jogi vizsgálat

A –    Előzetes észrevételek

24.      A vizsgálat megkezdését megelőzően szükségesnek látszik néhány előzetes észrevétel megtétele az előterjesztett kérdések kapcsán felvetődő problémakör meghatározása érdekében.

25.      A kérdést előterjesztő bíróság kérdései, amelyeket együttesen kell megvizsgálni, lényegében arra irányulnak, hogy az előtte folyamatban lévő ügyben szereplő időszakban úgy kell‑e W. Kitát az 1408/71 rendelet és különösen annak 14. cikkében szereplő kivételek helyes alkalmazása alapján tekinteni, mint aki a lengyel szociális biztonsági jogszabályok, vagyis a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, amely azt jelentené, hogy a ZUS‑nak – mint hatáskörrel rendelkező intézménynek – ki kellett volna adnia az e szociális biztonsági rendszerhez való tartozást igazoló E 101‑es igazolást.

26.      E tekintetben legelőször is meg kell jegyezni, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből kiderül, hogy a kérdést előterjesztő bíróság abból a feltevésből indul ki, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a munkavállalók átmeneti jellegű kiküldetésére vonatkozó a) pontja nem alkalmazható W. Kita helyzetére, mivel úgy tűnik, hogy az őt foglalkozató vállalkozás, a Format, nem végez szokásosan jelentős tevékenységet Lengyelországban, a székhelye szerinti tagállamban, ahogyan ezt e rendelkezés megköveteli.(5)

27.      A jelen eljárás keretében nem vonom kétségbe ezt az állítást, mivel a tárgyaláson is megerősítették, hogy a releváns időszakokban a Format semmilyen építési munkát nem végzett Lengyelországban.

28.      Következésképpen a nemzeti bíróság kérdései lényegében arra korlátozódnak, hogy a W. Kita helyzetéhez hasonló helyzet az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja i. alpontjának vagy e rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja ii. alpontjának hatálya alá tartozik‑e, mivel e rendelet 14. cikke (2) bekezdésének első mondata értelmében mindkét rendelkezés alkalmazása attól függ, hogy a személy „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személynek” minősül‑e.

29.      E tekintetben ezután fontos megjegyezni, hogy a jelen ügy tényállását – amint a jelen eljárásban részt vevő néhány fél helyesen megjegyezte, valamint amint azt különösen a második kérdés megfogalmazása is tükrözi – egyfelől a Format és W. Kita között kötött egyes munkaszerződések szövege, másfelől e szerződések tényleges, gyakorlatban való teljesítése közötti eltérés jellemzi, amely bizonyos mértékben megmagyarázza a nemzeti bíróság által feltett kérdések kétértelműségét is.

30.      Így a munkaszerződésekben a munkavégzés helyét mindegyik esetben a következőképpen jelölték meg: Lengyelországban és az Európai Unió területén (Írországban, Franciaországban, Nagy‑Britanniában, Németországban és Finnországban) lévő létesítmények és építkezések területe a munkáltató utasításának megfelelően.

31.      A valóságban azonban – amint a nemzeti bíróság és a felek által adott tájékoztatásból kiderül – W. Kita helyzete az alábbiként jellemezhető: egyetlen munkáltatóval (a Formattal) kötött, határozott idejű, egymást követő munkaszerződésekkel rendelkezett, amelyek mindegyike alapján e munkavállaló huzamosan több hónapos vagy tíz hónapot meghaladó időtartamon keresztül egyetlen tagállam területén végzett munkát, a szóban forgó első szerződés alapján – valamint e szerződést megelőzően más határozott idejű szerződések alapján – Franciaországban, majd a következő szerződés alapján Finnországban. Hozzá kell tenni, hogy a nemzeti bíróság megállapításai szerint W. Kitának az 1408/71 rendelet 1. cikkének h) pontja szerinti szokásos lakóhelye még azon időszakokban is Lengyelországban maradt, amikor Franciaországban vagy Finnországban dolgozott.

32.      Úgy tűnik továbbá, hogy a munkavégzés befejezésekor a munkavállaló mindegyik esetben fizetés nélküli szabadságot kapott, és a munkaszerződés ezt követően, a határozott idő lejártát megelőzően a felek közös megegyezésével megszűnt. Továbbá úgy tűnik, hogy nem vitatott, és egyben a második kérdés is azon alapul, hogy e szerződések alapján W. Kita valójában egyáltalán nem végzett munkát Lengyelország területén, a lakóhelye szerinti tagállamban.

33.      Véleményem szerint ezért – annak érdekében, hogy helyes és hasznos válasszal lehessen szolgálni a nemzeti bíróság számára – fogalmi különbséget kell tenni egyfelől az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja i. alpontjának, illetve az e rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja ii. alpontjának alkalmazhatóságára vonatkozó feltételek értelmezésével kapcsolatos kérdés, másodsorban azon problémakör között, hogy a vizsgált ügyben eltérés mutatkozik egyfelől a munkaszerződések és az azokban foglalt munkavégzési helyek – amelyek alapján a Format az E 101‑es igazolás kiadását kérte –, másfelől aközött, hogy a gyakorlatban e szerződések alapján ténylegesen hogyan teljesítették e kötelezettségeket.

34.      Következésképpen az alábbiakban W. Kita fent leírt tényleges helyzetére tekintettel vizsgálom meg az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése fent említett rendelkezéseinek követelményeit, majd az érintett szerződések szövege és a tényleges teljesítésük közötti eltérést érintő kérdéssel foglalkozom. Ez utóbbi problémakör lényegében azon kérdésben kristályosodik ki, hogy hogyan – vagy inkább milyen tények és bizonyítékok alapján – kell a hatáskörrel rendelkező hatóságnak az E 101‑es igazolás kiadása céljából meghatároznia, hogy az adott ügyben teljesülnek‑e a rendelet 14. cikkének (2) bekezdése szerinti valamelyik kivétel alkalmazási követelményei.

B –    A felek fő érvei

35.      A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel kapcsolatban a Format és a ZUS, valamint a lengyel, a belga és a német kormány, továbbá a Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket. A német kormány kivételével valamennyi fél képviseltetve volt a 2012. február 29‑i tárgyaláson.

36.      A Format arra hivatkozik, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése arra a személyre is vonatkozik, aki egyetlen munkaszerződés keretében köteles több tagállam területén huzamosan munkát végezni, azon egymást követő időszakok hosszára való tekintet nélkül, amelyek alatt a kötelezettségeket az érintett tagállamban teljesítette, valamint az ezen időszakok közötti szünetek hosszára való tekintet nélkül, és lényegében azt javasolja, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre igenlő választ adjon a Bíróság. A többi fél – akik előterjesztéseit szintén nem foglalom össze részletesen – többfajta meghatározást javasol az e rendelkezésben szereplő „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személy” fogalmára, és a legtöbben a rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja ii. alpontjának a Format által javasolt értelmezésénél megszorítóbb értelmezése mellett érvelnek.

C –    Értékelés

37.      Először is emlékeztetni kell arra, hogy az 1408/71 rendelet II. címének rendelkezései, amelyek közé a 14. cikk (2) bekezdése is tartozik, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében teljes és egységes kollíziós szabályrendszert képeznek, amelyek célja annak biztosítása, hogy a Közösségen belül mozgó munkavállalók csak egy tagállam szociális biztonsági rendszeréhez tartozzanak, és így el lehessen kerülni az alkalmazandó tagállami jogszabályok halmozódását, valamint az esetlegesen ebből fakadó nehézségeket. Ezen elv különösen kifejezésre jut az 1408/71 rendelet 13. cikkének (1) bekezdésében, amely akként rendelkezik, hogy a rendelet hatálya alá tartozó munkavállalóra csak egy tagállam jogszabályai alkalmazandók.(6)

38.      Ezzel kapcsolatban az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdése kivételeket állapít meg az e rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt azon szabály alól, amely alapján a munkavállaló azon tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik, amelynek területén foglalkoztatják (a lex loci laboris elv).(7)

39.      Az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének első mondata alapján egyértelmű, hogy e kivételek azokra a személyekre vonatkoznak, akiket „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatnak”.

40.      E tekintetben az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontja, amely az ilyen személyekre vonatkozik (a 14. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében vett vállalkozás utazó vagy repülő személyzetének tagjait kivéve), először is ii. alpontjában úgy rendelkezik, hogy a lakóhelye szerinti tagállam jogszabályainak hatálya alá tartozik az érintett személy, ha tevékenységét részben e tagállam területén végzi.(8)

41.      E tekintetben azonban – amint a belga kormány kiemelte – meg kell jegyezni, hogy W. Kita helyzete nem felel meg ezeknek a feltételeknek, mivel úgy tűnik, hogy megállapítást nyert, hogy a releváns időszakban nem végzett semmilyen tevékenységet Lengyelország, a lakóhelye szerinti tagállam területén. Véleményem szerint következésképpen – azonban figyelembe véve e kérdés nemzeti bíróság általi végleges eldöntését, valamint azt, hogy e tekintetben milyen jelentőséget kell tulajdonítani a munkaszerződés szövegének, amire a lentiekben még kitérek – pusztán ezen az alapon máris ki kell zárni azt, hogy a jelen ügy körülményei között alkalmazható az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja.

42.      A rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontja másfelől úgy rendelkezik, hogy a személy azon tagállam szociális biztonsági jogszabályainak hatálya alá tartozik, amelynek területén az őt alkalmazó vállalkozás székhelye található, ha tevékenységét nem annak a tagállamnak a területén végzi, ahol lakóhellyel rendelkezik.

43.      Noha az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben szereplő információk alapján W. Kita inkább ez utóbbi feltételnek tűnik megfelelni, az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja ii. alpontjának a helyzetére való alkalmazása – ahogyan a 14. cikk (2) bekezdése b) pontja i. alpontjának az alkalmazása is – attól függ, hogy „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személynek” tekinthető‑e.

44.      Igaz ugyan, hogy a rendelet nem ad további meghatározást e fogalomra, azonban legalábbis általánosságban elmondható az, hogy először is nyilvánvalóan egy olyan foglalkoztatásról van szó, amely nem korlátozódik egy és ugyanazon tagállam területére, hanem szokásosan és rendszerint – vagyis inkább főszabály szerint, és nem csupán kivételesen vagy átmenetileg – több tagállam területére terjed ki.(9)

45.      A 14. cikk (2) bekezdésének első mondatában szereplő foglalkoztatástípusra néhány példát maga a rendelet és a Bíróság ítélkezési gyakorlata is felhoz.

46.      Így, amint az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének a) pontjából következik, az olyan vállalkozások utazó vagy repülő személyzetének tagjait, amelyek nemzetközi szállítási szolgáltatást végeznek, főszabály szerint szokásosan több tagállam területén foglalkoztatott személynek kell tekinteni.

47.      A Bíróság továbbá például elismerte, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja kiterjed az olyan munkavállaló helyzetére, aki valamely tagállam területén rendelkezik lakóhellyel, és akit kizárólag egy másik tagállambeli székhellyel rendelkező vállalkozás foglalkoztat, továbbá aki a munkaviszony időtartama alatt rendszeresen – minden héten több órán keresztül, és tizenkét hónapot meghaladó időszak során – tevékenységét az előbbi tagállamban folytatja.(10)

48.      Ezek az esetek olyan helyzetekre vonatkoznak, amikor főszabály szerint egy személy munkaviszony keretében többé vagy kevésbé egyidőben vagy párhuzamosan több – azaz legalább két – tagállamban végez munkát.

49.      Véleményem szerint azonban az is lehetséges, hogy a több tagállam területén való szokásos foglalkoztatás fogalma kiterjed a nemzeti bíróság által hivatkozott helyzethez hasonló olyan helyzetre is, amelyet egymást követő vagy váltakozó munka egynél több tagállamban való elvégzése jellemez.

50.      E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének b) pontjában szereplő kivételek célja – a rendelet 14–17. cikkében szereplő, a foglalkoztatás helye szerinti állam szabálya alóli többi kivételhez hasonlóan – a munkavállalók szabad mozgását érintő esetleges akadályok felszámolása és a gazdasági kapcsolatok ösztönzése, elkerülve ugyanakkor a különösen a munkavállalókat és a vállalkozásokat érintő adminisztratív nehézségeket.(11)

51.      Ezen akadályok és nehézségek egyértelműen felmerülhetnek azon munkavállaló esetén, akinek a foglalkoztatása a fenti értelemben nem terjed ki egyidejűleg több tagállam területére, hanem különböző tagállamokban egymást követő időszakokban elvégzett vagy váltakozó munkából áll.

52.      Ugyanebben a témakörben, ezzel kapcsolatban – noha az új 883/2004/EK rendeletre(12) vonatkozik, amely ratione temporis nem alkalmazható a jelen ügyben – az is példaként szolgálhat, hogy a 987/2009/EK rendelet(13) 14. cikkének (5) bekezdése értelmében vett „két vagy több tagállamban szokásosan munkavállalóként tevékenykedő” személy fogalma kiterjed arra a személyre, aki egyidejűleg végzi e tevékenységet, és arra a személyre is, aki két vagy több tagállamban folyamatosan váltakozó tevékenységeket folytat.

53.      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy e rendelkezés értelmében az utóbbi eset a váltakozás gyakoriságától vagy rendszerességétől függetlenül alkalmazandó.

54.      Erre utaló bármilyen rendelkezés hiányában nehéznek tűnik továbbá – amint azt több fél javasolta a tárgyaláson – az 1408/71 rendelet 14. cikkének (2) bekezdéséből valamely különleges ismétlődést vagy váltakozást, illetve olyan különleges időtartamot levezetni e rendelkezés alkalmazhatósága céljából, amelyet az egyik érintett tagállamban végzett tevékenység időtartama nem haladhatna meg.

55.      Másfelől, amint a kérdést előterjesztő bíróság és a Bizottság azt megjegyezte, nem mellőzhető az a tény, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (1) bekezdésének a) pontjában foglalt kivétel céljából a jogalkotó nyilvánvalóan „átmenetinek” és „rövid időtartamúnak” tekintette a munkavállaló másik tagállamban történő, tizenkét hónapot meg nem haladó kiküldetését, amely ezáltal igazolja a munkavállalás helye szerinti tagállam szabálya alóli kivételt, amit a gazdasági kapcsolatok ösztönzése és az adminisztratív nehézségek elkerülése indokol.(14)

56.      Ugyanezen az alapon elfogadható az, hogy a foglalkoztatás egymást követő időtartamai során különböző tagállamokban tevékenységeket folytató személy „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személynek” minősülhessen, ha az egy tagállamban végzett folyamatos munka időtartama eléri – de nem haladja meg – a tizenkét hónapot.

57.      Ugyanakkor van még egy másik szempont, amelyet néhány fél is megvizsgált, és amely véleményem szerint még inkább döntő lehet a jelen ügy alapjául szolgáló tényekre tekintettel. Védhető az az érv, miszerint az a kérdés, hogy valaki „szokásosan” több tagállam területén foglalkoztatott személy‑e – vagyis e személy munkaköri leírását valóban a különböző tagállamokban egymást követően, váltakozóan végzett munka jellemzi –, csak valamely hivatkozási kerethez viszonyítva állapítható meg, ez pedig véleményem szerint a munkaszerződésben meghatározott munkaviszony.

58.      Véleményem szerint az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének első mondatában szereplő munkajogi helyzet nem olyan helyzet, mint például az, amikor egy személy az egyik évben „A” tagállamban vállal munkát, a következő évben pedig egy másik munkaszerződés alapján „B” tagállamban egy másik munkát, hanem inkább huzamos és folyamatos jellegű munkaviszony, amely akár egyidejűleg akár egymást követő időszakokban több tagállam területére terjed ki.(15)

59.      Egyértelmű tehát, hogy ezzel szemben, ha a személy egyetlen munkaszerződés alapján végez munkát, és e munkaviszony időtartama alatt csak egyetlen tagállamban dolgozik, e személy nem tekinthető szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személynek. Hozzá kell fűzni, hogy ez érvényes még abban az esetben is, amikor ugyanazzal a munkáltatóval kötött, egymást követő, különálló munkaszerződések alapján foglalkoztatják az első munkaszerződésben megjelölt államon kívüli másik tagállam területén.(16)

60.      A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak adandó válasz első részeként a Bíróság mondja ki, hogy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének első mondatában szereplő, „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személy” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az kiterjed arra a személyre is, aki – egyetlen munkáltatóval kötött egy és ugyanazon munkaszerződés időtartama alatt és annak keretén belül – nem egyidejűleg vagy párhuzamosan, hanem egymást követő időszakokban végzi munkáját legalább két tagállam területén, azonban az egyes tagállamokban végzett folyamatos munka időtartama nem haladja meg a tizenkét hónapot.

61.      Ami ezt követően, az E 101‑es igazolás kiadásával kapcsolatos, az érintett munkaszerződés szövege és az e szerződés hatálya alá tartozó munkavállaló tényleges helyzete közötti esetleges eltérésre vonatkozó kérdést illeti, mindenekelőtt egyértelmű, hogy annak meghatározásakor, hogy a személy az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése adott rendelkezésének hatálya alá tartozik‑e, a hatáskörrel rendelkező intézménynek megfelelően kell eljárnia, vagyis csak akkor állapíthatja meg, hogy a lakóhely szerinti tagállam szociális biztonságra vonatkozó jogszabályai továbbra is alkalmazhatók egy meghatározott időszakban, ha az érintett munkavállaló helyzete a tények alapján és ténylegesen is megfelel a rendelet releváns követelményeinek.

62.      Ezzel kapcsolatban és e célból a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésében (korábban EK 10. cikk) foglalt lojális együttműködés azt a kötelezettséget rója a kiadó intézményre, hogy megfelelően értékelje az alkalmazandó szociális biztonsági jogszabályok meghatározására irányadó szabályok alkalmazása szempontjából releváns tényeket, és ezáltal garantálja az E 101‑es igazolásban szereplő megállapítások helytállóságát.(17)

63.      E tekintetben mindazonáltal szem előtt kell tartani, hogy főszabály szerint az E 101‑es igazolás kiadására – következésképen az előbb említett tényértékelésre – azon időszak kezdete előtt kerül sor, amelyre vonatkozik, és amelyre vonatkozóan lényegében felállítja az alkalmazandó jogra vonatkozó vélelmet.(18) A hatáskörrel rendelkező intézmény így az érintett munkavállaló várt munkajogi helyzete alapján adja ki azt, amit következésképpen elsősorban a foglalkoztatás jellegét leíró munkaszerződés alapján kell megállapítani.

64.      Ha azonban más releváns elemekből és közvetett bizonyítékokból kitűnik, hogy a munkavállaló munkajogi helyzete valójában lényegesen eltér a munkaszerződésében leírt helyzettől, az 1408/71 rendelet helyes alkalmazására vonatkozó, fent említetett kötelezettség azt jelenti, hogy a szerződés szövege ellenére a hatáskörrel rendelkező intézménynek a munkavállaló tényleges helyzetére kell alapoznia a megállapításait, és adott esetben megtagadhatja az E 101‑es igazolás kiadását. Hasonlóképpen, ha később az igazolás kibocsátásának alapjául szolgáló tények lényegében helytelennek bizonyulnak, a hatáskörrel rendelkező intézmény – vagy bírósági eljárásban az eljáró bíróság – ha szükséges, elrendelheti az igazolás visszavonását vagy annak érvénytelennek nyilvánítását.(19)

65.      A tényeknek az alkalmazandó szociális biztonsági jogszabályoknak az E 101‑es igazolás kiadása céljából történő értékelése során az igazolást kiadó intézmény a munkaszerződés szövegén kívül figyelembe vehet olyan elemeket, mint például az, hogy az érintett munkáltató és munkavállaló közötti ilyen jellegű, hasonló munkaszerződéseket hogyan teljesítették korábban a gyakorlatban, vagy általánosabban, az érintett vállalkozás által végzett tevékenységek jellegzetességeit(20), amennyiben ezen tényezők megvilágíthatják az érintett munka tényleges jellegét, vagy adott esetben visszaélésszerű gyakorlatokra utalhatnak.

66.      Ebből egyben az következik, hogy e rendelkezés nem alkalmazható, ha ezen értékelés alapján kiderül, hogy a vizsgált munkaszerződés szövege ellenére azonnal egyértelmű, hogy az érintett munkavállaló nem felel meg az 1408/71 rendelet adott rendelkezése alkalmazására vonatkozó valamelyik követelménynek, így például a nemzeti bíróság által a második kérdésben hivatkozott azon követelménynek, hogy a rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának i. alpontja értelmében a munkát azon tagállamban kell teljesíteni, amelyben a munkavállaló lakóhellyel rendelkezik.

67.      A fentiekre tekintettel azt javaslom, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak adandó válasz második részeként a Bíróság mondja ki, hogy annak meghatározásakor, hogy az E 101‑es igazolás kiadása céljából valamely személy helyzete az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja i. alpontjának vagy e rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja ii. alpontjának hatálya alá tartozik‑e, megfelelően kell értékelni az e jogszabályok alkalmazása szempontjából releváns tényeket annak biztosítása céljából, hogy az érintett munkavállaló helyzete ténylegesen megfeleljen az e szabályokban foglalt követelményeknek. Ezen értékelést elsősorban a munkaszerződés alapján kell elvégezni, azonban figyelembe vehetők olyan egyéb releváns elemek, mint például az, hogy az érintett munkáltató és munkavállaló közötti hasonló munkaszerződéseket hogyan teljesítették korábban a gyakorlatban, vagy általánosabban, az érintett vállalkozás által végzett tevékenységek jellegzetességei. Ha a vizsgált munkaszerződés szövege ellenére ezt követően ezen értékelés alapján egyértelmű, hogy a személy helyzete valójában nem felel meg az 1408/71 rendeletben szereplő szabály valamelyik követelményének, így a 14. cikk (2) bekezdése b) pontjának i. alpontjában vagy a 14. cikk (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontjában foglalt szabálynak, e szabály nem alkalmazható.

V –    Végkövetkeztetések

68.      A fenti indokok alapján azt javaslom, hogy a Sąd Apelacyjny által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a Bíróság a következő választ adja:

–        az 1996. december 2‑i 118/97/EK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, valamint a 2006. december 18‑i 1992/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i 1408/71/EGK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1408/71 rendelet) 14. cikke (2) bekezdésének első mondatában szereplő, „szokásosan két vagy több tagállam területén foglalkoztatott személy” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az kiterjed arra a személyre is, aki – egyetlen munkáltatóval kötött egy és ugyanazon munkaszerződés időtartama alatt és annak keretén belül – nem egyidejűleg vagy párhuzamosan, hanem egymást követő időszakokban végzi munkáját legalább két tagállam területén, azonban az egyes tagállamokban végzett folyamatos munka időtartama nem haladja meg a tizenkét hónapot;

–        annak meghatározásakor, hogy az E 101‑es igazolás kiadása céljából valamely személy helyzete az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja i. alpontjának vagy e rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontja ii. alpontjának hatálya alá tartozik‑e, megfelelően kell értékelni az e jogszabályok alkalmazása szempontjából releváns tényeket annak biztosítása céljából, hogy az érintett munkavállaló helyzete ténylegesen megfeleljen az e szabályokban foglalt követelményeknek. Ezen értékelést elsősorban a munkaszerződés alapján kell elvégezni, azonban figyelembe vehetők olyan egyéb releváns elemek is, mint például az, hogy az érintett munkáltató és munkavállaló közötti hasonló munkaszerződéseket hogyan teljesítették korábban a gyakorlatban, vagy általánosabban az érintett vállalkozás által végzett tevékenységek jellegzetességei. Ha a vizsgált munkaszerződés szövege ellenére ezt követően ezen értékelés alapján egyértelmű, hogy a személy helyzete valójában nem felel meg az 1408/71 rendeletben szereplő szabály valamelyik követelményének, így a 14. cikk (2) bekezdése b) pontjának i. alpontjában vagy a 14. cikk (2) bekezdése b) pontjának ii. alpontjában foglalt szabálynak, e szabály nem alkalmazható.


1–      Eredeti nyelv: angol.


2 – HL L 28., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 3. o.


3–      HL L 392., 1. o.


4–      A szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1972. március 21‑i 574/72/EGK tanácsi rendeletnek (HL L 74., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 83. o.) a tényállás időpontjában hatályos változata.


5–      Lásd ebben az értelemben a C‑202/97. sz. FTS‑ügyben 2000. február 10‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑883. o.) 45. pontját.


6 – Lásd többek között a C‑352/06. sz. Bosmann‑ügyben 2008. május 20‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑3827. o.) 16. pontját; a fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott FTS‑ügyben hozott ítélet 20. pontját; a C‑425/93. sz. Calle Grenzshop Andresen ügyben 1995. február 16‑án hozott ítélet (EBHT 1995., I‑269. o.) 9. pontját; a C‑131/95. sz. Huijbrechts‑ügyben 1997. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 1997., I‑1409. o.) 17. pontját és a C‑275/96. sz. Kuusijärvi‑ügyben 1998. június 11‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑3419. o.) 28. pontját.


7–      Lásd ebben az értelemben a C‑404/98. sz. Plum‑ügyben 2000. november 9‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑9379. o.) 14. és 15. pontját.


8 – Az e rendelkezés által meghatározott második eset – több vállalkozással vagy több munkáltatóval fennálló kapcsolat – nem releváns a jelen ügyben.


9 – Az 1408/71 rendelet 14. cikke egyéb rendelkezéseinek, így különösen a 14a. cikk (1) bekezdésének és a 14. cikk (1) bekezdése a) pontjának értelmezésével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bíróság néhány alkalommal szembeállította egymással a „szokásosan” és az „átmenetileg” kifejezést, vagy úgy tekintette, hogy a „szokásosan” a „rendszerint” szinonimája. Lásd például a fenti 7. lábjegyzetben hivatkozott Plum‑ügyben hozott ítélet 20. és 21. pontját, a fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott FTS‑ügyben hozott ítélet 22. és 23. pontját, valamint a C‑178/97. sz., Banks és társai ügyben 2000. március 30‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑2005. o.) 25. pontját.


10–      Lásd a 6. lábjegyzetben hivatkozott Calle Grenzshop Andresen ügyben hozott ítélet 15. pontját.


11 – Lásd e tekintetben a fenti 7. lábjegyzetben hivatkozott Plum‑ügyben hozott ítélet 19. és 20. pontját, a fenti 5. lábjegyzetben hivatkozott FTS‑ügyben hozott ítélet 28. és 29. pontját; valamint a 35/70. sz. Manpower‑ügyben 1970. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 1970., 1251. o.) 10. pontját.


12–      A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 166., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 72. o.).


13–      A szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16‑i európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 284., 1. o.).


14 – Lásd e tekintetben a fenti 7. lábjegyzetben hivatkozott Plum‑ügyben hozott ítélet 19. és 20. pontját, valamint a fenti 6. lábjegyzetben hivatkozott Calle Grenzshop Andresen ügyben hozott ítélet 9–11. pontját.


15 – Lásd e tekintetben a 13/73. sz. Hakenberg‑ügyben 1973. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 1973., 935. o.), 19. pontját.


16 – Amint a belga kormány helyesen emelte ki e tekintetben, ha a jelen ügy ténykörülményeihez hasonló, egymást követő és különálló munkaviszonyokat az 1408/71 rendelet 14. cikke (2) bekezdése b) pontjának alkalmazása céljából egyetlen folyamatos munkaviszonynak tekintenénk, az valójában a foglalkoztatás váltakozó, egymás után változó jellegének az utólagos megállapítását jelentené, amely valóban mesterséges lenne, és lehetővé tehetné a visszaélés és a jogszabályok elkerülésének különböző módjait.


17–      Lásd a 9. lábjegyzetben hivatkozott Banks és társai ügyben hozott ítélet 38. pontját és az 5. lábjegyzetben hivatkozott FTS‑ügyben hozott ítélet 38. pontját.


18–      Lásd ebben az értelemben a 9. lábjegyzetben hivatkozott Banks és társai ügyben hozott ítélet 40. és 53. pontját.


19–      Lásd az 5. lábjegyzetben hivatkozott FTS‑ügyben hozott ítélet 55. pontját, valamint a 9. lábjegyzetben hivatkozott Banks és társai ügyben hozott ítélet 43. pontját.


20–      Lásd e tekintetben az 5. lábjegyzetben hivatkozott FTS‑ügyben hozott ítélet 42. és 43. pontját.