A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)
2011. december 8.(*)
„Állami támogatások – A német hatóságok által a Deutsche Post AG javára hozott intézkedések – Az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást megindító határozat – Korábbi végleges határozat hiánya – Elfogadhatatlanság”
A T‑421/07. sz. ügyben,
a Deutsche Post AG (székhelye: Bonn [Németország], képviselik: J. Sedemund és T. Lübbig ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: N. Khan és B. Martenczuk, később: B. Martenczuk és D. Grespan, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatják:
a UPS Europe NV/SA (székhelye: Brüsszel [Belgium])
és
a UPS Deutschland Inc. & Co. OHG (székhelye: Neuss [Németország])
(képviselik őket: T. Ottervanger és E. Henny ügyvédek)
beavatkozók,
a Bizottság 2007. szeptember 12‑i, a Németországi Szövetségi Köztársaság által a Deutsche Post AG javára nyújtott állami támogatással (C 36/07. [ex NN 25/07] támogatás) kapcsolatban az [EK] 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítására vonatkozó határozatának megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),
tagjai: L. Truchot elnök, M. E. Martins Ribeiro és H. Kanninen (előadó) bírák,
hivatalvezető: T. Weiler tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. június 9‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A Németországi Szövetségi Köztársaság 1989. június 8‑án elfogadta a Postverfassungsgesetzet (a posta szervezetéről szóló törvény; BGBl. 1989. I., 1026. o., a továbbiakban: PostVerfG). A PostVerfG 1. §‑ának (2) bekezdése értelmében a német postai igazgatás, a Deutsche Bundespost a következő három elkülönült jogalannyá vált szét: a Deutsche Bundespost Postdienstre, a Deutsche Bundespost Telekomra és a Deutsche Bundespost PostBankra (a továbbiakban: DB‑Postdienst, DB‑Telekom, illetve DB‑Postbank). A PostVerfG 65. §‑ának (2) bekezdése értelmében az említett jogalanyoknak továbbra is fenn kellett tartaniuk a Deutsche Bundespost által korábban nyújtott szolgáltatásokat. Így, míg a DB‑Telekom a távközlési tevékenységek területén lett a Deutsche Bundespost jogutódja, a DB‑Postdienst a postai ágazatban vette át a Deutsche Bundespost tevékenységeit, ideértve az egyetemes postai szolgáltatást is.
2 1994. szeptember 14‑én a Németországi Szövetségi Köztársaság elfogadta a Postumwandlungsgesetzet (a posta átszervezéséről szóló törvény; BGBl. 1994. I., 2339. o.; a továbbiakban: PostUmwG). A PostUmwG 1. és 2. §‑a értelmében a fent említett három jogalanyt 1995. január 1‑jével részvénytársaságokká alakították. A DB‑Postdienst tevékenységét a felperes, a Deutsche Post AG vette át. A DB‑Telekom és a DB‑Postbank tevékenységét a Deutsche Telekom AG, illetve a Deutsche Postbank AG vette át.
3 1994. július 7‑én a UPS Europe NV/SA csomagszállító társaság (a továbbiakban: UPS Europe) mind az EK‑Szerződés 86. cikkére (EK 82. cikk), mind pedig az EK‑Szerződés 92. cikkére (EK 87. cikk) hivatkozva panaszt nyújtott be az Európai Közösségek Bizottsághoz a DB‑Postdienst ellen. E panaszt követte egy másik, a magán futár‑, valamint expressz levél‑ és csomagküldő szolgáltatók társulása, a Bundesverband Internationaler Express‑ und Kurierdienste eV (a továbbiakban: BIEK) által 1997‑ben benyújtott panasz.
4 A UPS Europe és a BIEK lényegében azt kifogásolják, hogy a DB Postdienst egyrészről a háztól házig való csomagszállítási ágazatban visszaélt gazdasági erőfölényével a veszteséges értékesítés politikáját követve, amit a monopólium tárgyát képező levélküldő (vagy levélpostai) ágazatban (a továbbiakban: fenntartott ágazat) elért bevételeiből vagy az EK 87. cikkel ellentétes támogatásokból fedezett.
5 Az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában 1999. október 23‑án közzétett (HL C 306., 25. o.), 1999. augusztus 17‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a Németországi Szövetségi Köztársaságot a felperes részére állami forrásokat juttató különböző intézkedésekkel kapcsolatban az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatáról (a továbbiakban: az eljárást megindító 1999. évi határozat), és felszólította e tagállamot, hogy bocsásson rendelkezésére bizonyos iratokat és információkat.
6 2001. március 20‑án a Bizottság elfogadta az EK 82. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott 2001/354/EK határozatot (COMP/35.141 – Deutsche Post AG ügy) (HL L 125., 27. o.). E határozatban a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a felperes visszaélt a csomagküldő vállalkozások szegmensében meglévő gazdasági erőfölényével azzal, hogy 1974‑től 2000‑ig az ügyfeleinek nyújtott hűségengedményeket azon feltételhez kötötte, hogy azok kötelezzék magukat arra, hogy küldeményeik összességét, illetve nagy részét a felperessel dolgoztatják fel, valamint azzal, hogy 1990‑től 1995‑ig a veszteséges értékesítés politikáját folytatta.
7 2002. június 19‑én a Bizottság elfogadta a Németországi Szövetségi Köztársaság által a felperes javára hozott intézkedésekről szóló 2002/753/EK határozatot (HL L 247., 27. o., a továbbiakban: 2002. évi határozat).
8 A 2002. évi határozat lényegében négy pontban kifejtett érvelést tartalmaz.
9 Először is a Bizottság emlékeztetett arra, hogy az eljárást megindító 1999. évi határozatában azt feltételezte, hogy a DB‑Postdienst és később a felperes által a közérdekű szolgáltatások nyújtásának ellentételezéseként kapott összegek meghaladják az említett szolgáltatások nyújtása során felmerült nettó többletköltségeket, és ezért kijelentette, hogy öt feltételezett támogatási intézkedést fog megvizsgálni. Ezen intézkedések között szerepeltek a következők: először is a Deutsche Postbank három részvénytársasággá történő átalakulását megelőzően az ez utóbbi által vállalt tartozások tekintetében a Németországi Szövetségi Köztársaság által vállalt állami garancia, másodszor a DB‑Postdienst és a felperes munkavállalói után fizetendő nyugdíjjárulékok állami finanszírozása és harmadszor az állam által a felperesnek nyújtott esetleges pénzügyi támogatás (a 2002. évi határozat (2), (4), (5) és (7) preambulumbekezdése).
10 A Bizottság ezt követően ismertette a Németországi Szövetségi Köztársaságnak az eljárást megindító 1999. évi határozat tárgyát képező öt feltételezett támogatási intézkedéssel kapcsolatos észrevételeit (a 2002. évi határozat (12)–(20) preambulumbekezdése). Az állam által nyújtott pénzügyi támogatást illetően megjegyezte, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság elismerte, hogy a DB‑Postdienst és a felperes javára két típusú államiforrás‑átruházásra került sor, amelyek egyrészt az 1990–1994 közötti időszakban a PostVerfG 37. §‑ának (3) bekezdése alapján a DB‑Telekom által teljesített kifizetésekből, másrészt pedig a DB‑Telekom által 1995. január 1‑jén a PostUMwG 7. §‑a alapján a felperessel szemben fennálló követelésről történt lemondásból álltak (a továbbiakban: a DB‑Telekom által teljesített átruházások). A Bizottság jelezte, hogy a német kormány nem tagadta, hogy ezen ügyletek az államnak tudhatók be, arra hivatkozott azonban, hogy azok elengedhetetlenek voltak a felperes közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatának teljesítéséhez (a 2002. évi határozat (16)–(20) preambulumbekezdése).
11 Végül a Bizottság kifejtette, hogy „[a] UPS [Europe] és a [BIEK] panaszának megfelelően a [2002. évi határozat] a költségeknek a háztól házig való csomagszállítási versenyágazatban való fedezésével foglalkozott”, és a Bizottság vizsgálatának különösen a felperes költségeinek a háztól házig való csomagszállítási ágazat verseny előtt nyitott két fő szolgáltatása tekintetében történő fedezésére kellett irányulnia: a címzett küldemények üzleti ügyfelek részére történő kiszállítására és a csomagküldő vállalkozások számára történő háztól házig való csomagszállításra (a 2002. évi határozat (21) preambulumbekezdése).
12 Másodszor a Bizottság kifejtette, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság 1990 és 1998 között arról tájékoztatta, hogy a felperes nyereséget ért el a fenntartott ágazatban, a verseny előtt nyitott ágazatokban viszont veszteség keletkezett úgy, hogy összességében, valamennyi ágazatot figyelembe véve veszteséges volt a működése. Ebből a Bizottság azt a következtetést vonta le, hogy a csomagküldő szolgáltatások terén keletkezett esetleges veszteséget nem egyenlíthette ki sem a fenntartott ágazatban elért nyereség, sem pedig a verseny előtt nyitott ágazatokban elért bevétel (a 2002. évi határozat (66)–(69) preambulumbekezdése és a 107. lábjegyzet).
13 Harmadszor a Bizottság megállapította, hogy az 1990‑től 1998‑ig terjedő időszakban a csomagszállítási ágazatban a felperesnél keletkezett veszteséget szükségképpen állami forrásokból kellett fedezni, és ezért úgy határozott, hogy megvizsgálja, hogy e források a közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatához kapcsolódtak‑e, hangsúlyozva, hogy amennyiben nem, akkor az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében azokból a felperesnek előnye származott (a 2002. évi határozat (72) preambulumbekezdése).
14 E tekintetben a Bizottság megállapította, hogy 1994. február 1‑jétől a felperes a Postdienst‑Pflichtleistungsverordnung (a kötelező postai szolgáltatásokról szóló rendelet; BGBl. 1994. I., 86. o.) 2. §‑a (2) bekezdésének 3. pontja alapján a csomagküldés területén jogosult – és nem köteles – volt a Postdienst‑Pflichtleistungsverordnung 1. §‑ának (1) bekezdésében meghatározott egységes díj alatti díj megállapítására az ügyfelek javára. A Bizottság kifejtette, hogy az alkalmazott kedvezményekre tekintettel 1994 és 1999 között a bevételek nem fedezték a működtetési költségeket, ami 1118,7 millió német márka (DEM) összegű hiányhoz vezetett, anélkül hogy ez bármilyen összefüggésben állt volna a közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatával (a 2002. évi határozat (75)–(79), (82), (86) és (88) preambulumbekezdése).
15 A Bizottság ezt követően először is megjegyezte, hogy a nyugdíjjárulékok állami finanszírozásához használt források a Németországi Szövetségi Köztársaság ellenőrzése alatt álltak, másodszor az állami garanciákat illetően, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság közvetlenül ellenőrizte a felperes kötvényeit, és harmadszor a Németországi Szövetségi Köztársaság által a felperesnek juttatott pénzügyi támogatást illetően, hogy a DB‑Telekom által teljesített átruházások e tagállamnak voltak betudhatók (a 2002. évi határozat (92)–(94) preambulumbekezdése).
16 A Bizottság megállapította, hogy a DB‑Telekom által teljesített átruházások hiányában a Németországi Szövetségi Köztársaságnak általános költségvetési forrásokat kellett volna igénybe vennie a DB‑Postdienst és a felperes támogatásához (a 2002. évi határozat (95) preambulumbekezdése).
17 A Bizottság ezt követően arra a következtetésre jutott, hogy torzult a verseny, és ez érintette a tagállamok közötti kereskedelmet. Megállapította továbbá a nyújtott támogatások közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét, amennyiben azok az EK 87. cikk (2) és (3) bekezdése alapján nem igazolhatók, és azt, hogy a csomagküldés terén keletkezett 1118,7 millió DEM nettó többletköltség nem tekinthető az EK 86. cikk (2) bekezdés értelmében vett közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatból eredő kötelezettségek eredményének (a 2002. évi határozat (96)–(106) preambulumbekezdése).
18 Negyedszer a Bizottság megállapította, hogy mivel a Németországi Szövetségi Köztársaság által a veszteséges értékesítés politikája következtében keletkezett többletköltségek kiegyenlítésére nyújtott kompenzáció csökkentette a háztól házig való csomagszállítási ágazatban a szolgáltatások nyújtásához általában kapcsolódó költségeket, ezen intézkedés az EK 87. cikke (1) bekezdése értelmében vett előnynek, és mintegy 572 millió euró összegű, a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásnak minősül (a 2002. évi határozat (107) preambulumbekezdése).
19 A megtámadott határozat rendelkező része a következőképpen hangzik:
„1. cikk
A [Németországi Szövetségi Köztársaság] által [a felperes] részére nyújtott, 572 millió euró (1118,7 millió DEM) összegű állami támogatás a közös piaccal összeegyeztethetetlen.
2. cikk
(1) [A Németországi Szövetségi Köztársaság] minden szükséges intézkedést megtesz az 1. cikkben említett, jogellenesen nyújtott támogatásnak [a felperessel] való visszatéríttetése érdekében.
[…]”
20 A T‑266/02. sz., Deutsche Post kontra Bizottság ügyben 2008. július 1‑jén hozott ítéletében [EBHT 2008., II‑1233. o.] a Törvényszék megsemmisítette a 2002. évi határozatot. A Bizottság által az ezen ítélettel szemben előterjesztett fellebbezést a Bíróság a C‑399/08. P. sz., Bizottság kontra Deutsche Post ügyben 2010. szeptember 2‑án hozott ítéletében [az EBHT‑ban még nem tették közzé] elutasította.
21 2004. április 22‑én a UPS Europe panaszt nyújtott be a Bizottsághoz az EK 82. cikk alapján arra való hivatkozással, hogy a fenntartott ágazatban a felperes által alkalmazott díjak visszaélésszerűek. A Bizottság vizsgálatot indított ezzel kapcsolatban, amely során a rendelkezésére bocsátottak a német hatóságok e díjakra vonatkozó határozataival kapcsolatos egyes iratokat.
22 2004. május 11‑én a UPS Europe újabb panaszt terjesztett elő a Bizottságnál arra való hivatkozással, hogy ez utóbbi a 2002. évi határozatában nem vizsgált meg minden, az 1994‑ben benyújtott panaszban foglalt állami intézkedést, és hogy a felperes által élvezett előnyök összege messze meghaladja azon összeget, amelynek a visszatéríttetését a Bizottság elrendelte. Ezt követően 2004. július 16‑án a TNT Post AG & Co. KG is panaszt nyújtott be, azt állítva, hogy a felperes által a leányvállalata, a DB‑PostBank számára kiszámlázott szolgáltatások díjai túlzottan alacsonyak voltak, és hogy e szolgáltatásokat a fenntartott ágazatban végzett tevékenységből származó bevételekből finanszírozták. E panaszok folytán a Bizottság tájékoztatás iránti kérelmeket küldött a Németországi Szövetségi Köztársaságnak, amelyekre az válaszolt.
23 2006. április 4‑i levelében a Bizottság tájékoztatta a UPS Europe‑ot, hogy nem áll fenn elegendő közösségi érdek az EK 82. cikk alapján benyújtott panasz kivizsgálásához.
24 2007. április 26‑án a UPS Europe hivatalosan felkérte a Bizottságot arra, hogy vizsgálja ki a 2004. május 11‑én benyújtott panaszát.
25 2007. június 13‑i levelében a Németországi Szövetségi Köztársaság hozzájárult ahhoz, hogy a Bizottság részére a UPS Europe 2004. április 22‑i panasza folytán lefolytatott vizsgálat keretében szolgáltatott információkat az állami támogatás vizsgálatára irányuló eljárásban felhasználják.
26 2007. szeptember 3‑án a UPS Europe és a UPS Deutschland Inc. & Co. OHG (a továbbiakban együtt: UPS) az EK 232. cikk alapján keresetet terjesztett elő a Törvényszék előtt a Bizottság mulasztásának megállapítása iránt, amennyiben nem határozott a 2004. május 11‑én benyújtott panasz tárgyában (a T‑329/07. sz., UPS Europe és UPS Deutschland kontra Bizottság ügy).
27 2007. szeptember 12‑i levelében a Bizottság értesítette a Németországi Szövetségi Köztársaságot az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítására vonatkozó határozatáról a német hatóságok által a Deutsche Post AG javára nyújtott állami támogatással kapcsolatban (C 36/07. [ex NN 25/07] támogatás) (a továbbiakban a megtámadott jogi aktus). A megtámadott jogi aktust a hiteles nyelvi változatban (németül) 2007. október 19‑én kihirdették az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 245., 21. o.), e változat előtt pedig a többi hivatalos nyelven készült összefoglaló szerepelt.
28 A Törvényszék Hivatalához 2007. november 8‑án benyújtott levelében a UPS elállt a fenti 26. pontban hivatkozott T‑329/07. sz. ügyben benyújtott keresetétől. A Törvényszék a T‑329/07. sz., UPS Europe és UPS Deutschland kontra Bizottság ügyben 2007. december 11‑én hozott végzésében törölte az ügyet.
29 A megtámadott jogi aktus több pontra oszlik.
30 A megtámadott jogi aktus 1. pontjában a Bizottság ismertette az EK 82. cikk és az EK 87. cikk alapján a felperessel szemben 1994 óta megindított eljárásokat. A Bizottság hivatkozott arra, hogy a felperes és jogelődje részére juttatott állami forrásokból származó versenytorzulások összessége vonatkozásában átfogó vizsgálat lefolytatása szükséges, és jelezte, hogy az 1999. évi határozattal megindított eljárást kiegészítik annak érdekében, hogy beépítsék az újonnan megküldött információkat, és hogy kialakítsák a végleges álláspontot arról, hogy ezek az állami erőforrások összeegyeztethetők‑e az EK‑Szerződéssel (a megtámadott jogi aktus (1)–(15) preambulumbekezdése).
31 A Bizottság hangsúlyozta, hogy az általa lefolytatni kívánt „kiegészítő vizsgálat semmiképpen sem lép a 2002. évi határozat helyébe”, amely utóbbiban megállapította, hogy „a mintegy 572 millió euró összegű állami támogatást kereskedelmi tevékenységek keresztfinanszírozására használták, nem határozott azonban általánosságban arról, hogy a felperes és jogelődje állami forrásból túlzott kompenzációban részesült‑e a közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatuk ellátásáért”. A Bizottság kifejtette, hogy vizsgálatában meg kívánja határozni, hogy sor került‑e az ezen 572 millió euró összeget meghaladó túlkompenzációra, és bejelentette, hogy meg fog vizsgálni valamennyi olyan állami intézkedést, amelyet 1989. július 1‑je, azaz a DB‑Postdienst létrehozatala, és 2007. december 31., azaz a felperes közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatának feltételezett megszűnése közötti időszakban fogadtak el az említett vállalkozások javára (a megtámadott jogi aktus (15) preambulumbekezdése).
32 A megtámadott jogi aktusnak „A DB‑Postdienst és a felperes javára elfogadott állami intézkedések leírása” című 3. pontjában a Bizottság egyfelől megállapította lényegében, hogy a DB‑Postdienst és a felperes javára végrehajtották a DB‑Telekom által teljesített átruházásokat, valamint állami garanciában is részesültek (a megtámadott jogi aktus (15)–(32), (38) és (39) preambulumbekezdése).
33 Másfelől a Bizottság megvizsgálta, hogy a nyugdíjjárulékokat állami forrásból finanszírozták‑e. Az 1989 és 1994 közötti időszakot illetően a Bizottság kifejtette, hogy nem rendelkezik olyan információval, amely alapján megállapítható lenne, hogy a DB‑Postdienst hozzájárult a munkavállalói nyugdíjjárulékának finanszírozásához, így az feltehetően kizárólag a német államot terhelte. Az 1995 és 1999 közötti időszakot illetően a felperes a posta munkavállalóinak 1995. január 1‑jén létrehozott nyugdíjalapjába befizetett egy bizonyos összeget a Gesetz zum Personalrecht der Beschäftigen der früheren Deutschen Bundespost (Postpersonalrechtsgesetz, a korábbi Deutsche Bundespost személyi állományának jogállásáról szóló 1994. szeptember 14‑i törvény, BGBl. 1994 I, 2325. o.) 16. §‑ának (1) bekezdése értelmében. Márpedig az említett alap pénzügyi hiányát a német állam pótolta ki. Végül a felperes által az ezen alapba befizetett járulékok összegét 2000‑ben az aktív munkavállalók bruttó munkabérének 33%‑ára csökkentették, az ezt követő évekre pedig a Bizottság nem rendelkezett pontos információkkal (a megtámadott jogi aktus (40)–(48) preambulumbekezdése).
34 A megtámadott jogi aktusnak az „Az állami támogatás létezésének értékelése” című 6. pontjában a Bizottság először is megállapította, hogy a DB‑Postdienst és a felperes javára juttatott minden szelektív előny torzítja a versenyt, és érinti a tagállamok közötti kereskedelmet. Másodszor a Bizottság megjegyezte, hogy a DB‑Telekom által teljesített átruházások és az állami garanciák az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmében vett állami támogatásnak minősülnek (a megtámadott jogi aktus (72)–(75) preambulumbekezdése). Harmadszor a Bizottság hangsúlyozta, hogy a nyugdíjjárulékok állami finanszírozása állami források átruházását jelentette. Kifejtette, hogy az 1989 és 1995 közötti időszakban „a DB‑Postdienst nyilvánvalóan nem járult hozzá a munkavállalói nyugdíjjárulékok finanszírozásához”, továbbá az 1995 és 1999 közötti időszakot illetően „felmerült azon kérdés, hogy a felperes gazdasági előnyben részesült‑e az előrehozott nyugdíj megítélésének feltételei következtében”. A Bizottság megjegyezte különösen, hogy meg kívánja vizsgálni, hogy a nyugdíjjárulékok állami finanszírozása milyen mértékben volt „előnyösebb a felperes számára, mint más gazdasági szereplők számára”, miután emlékeztetett arra, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság arra hivatkozott, hogy 1995 óta a felperes „a versenytársainál fizetett összegeket meghaladó összegben viseli a nyugdíjjárulékokkal kapcsolatos költségeket” (a megtámadott jogi aktus (76)–(78) preambulumbekezdése).
35 A megtámadott jogi aktusnak az „Az állami támogatások közös piaccal való összeegyeztethetőségének megítélése” című 7. pontjában a Bizottság kifejtette, hogy meg kívánja vizsgálni, hogy a felperes és a jogelődje számára juttatott kompenzáció mennyiben volt szükséges a közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatuk ellátásához, amelyet 1989 és 2007. december 31. között végeztek (a megtámadott jogi aktus (80) és (81) preambulumbekezdése). A Bizottság ismertette az e tekintetben alkalmazni kívánt számítási módszert, valamint azon bevételeket, amelyeket figyelembe kívánt venni (a megtámadott jogi aktus (84)–(104) preambulumbekezdése).
36 A megtámadott jogi aktusnak a „Határozat” című 8. pontjában a Bizottság felszólította a Németországi Szövetségi Köztársaságot arra, hogy „a megtámadott jogi aktus kézhezvételétől számított egy hónapon belül ismertesse álláspontját” és „a fent hivatkozott intézkedéseknek az állami támogatásokra vonatkozó jogszabályok fényében történő jogi értékeléséhez szükséges valamennyi információt bocsássa rendelkezésére”.
Az eljárás és a felek kérelmei
37 A Törvényszék Hivatalához 2007. november 22‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
38 A Törvényszék Hivatalához 2008. február 29‑én érkezett beadványával a UPS kérte, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.
39 Az első tanács elnöke 2008. július 9‑i határozatával helyt adott a UPS beavatkozási kérelmének.
40 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a nyolcadik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták.
41 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (nyolcadik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és eljárási szabályzatának 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében kérdéseket intézett a felekhez. A felek e kérdéseket az előírt határidőben megválaszolták.
42 A Törvényszék a 2011. június 9‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék kérdéseire adott válaszait.
43 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott jogi aktust;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
44 A UPS által támogatott Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant, vagy másodlagosan mint megalapozatlant;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
45 Az eljárási szabályzat 114. cikke szerinti elfogadhatatlansági kifogás formális előterjesztése nélkül a UPS által támogatott Bizottság vitatja a kereset elfogadhatóságát.
46 Álláspontja alátámasztására a Bizottság két fő érvre hivatkozik. Először is az ellenkérelemben arra hivatkozik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat csak akkor minősül megtámadható aktusnak, ha arra a kérdésre vonatkozik, hogy az adott támogatást új vagy létező támogatásnak kell‑e tekinteni. E határozat azonban nem minősül megtámadható aktusnak, amennyiben valamely intézkedés állami támogatásnak történő minősítésére vonatkozik. Márpedig sem a felperes, sem a Németországi Szövetségi Köztársaság nem hivatkozott arra megfelelő időben, hogy a megtámadott jogi aktusban vizsgált intézkedések létező támogatásnak minősültek.
47 Másodszor a Bizottság a Törvényszék kérdésére adott írásbeli válaszában és a tárgyaláson azzal érvelt, hogy a megtámadott jogi aktusnak a felperest érintő esetleges negatív hatásait már az eljárást megindító 1999. évi határozat kiváltotta. A Bizottság álláspontja szerint e határozat tárgyát valamennyi, a megtámadott jogi aktusban ideiglenesen új támogatásnak minősített intézkedés képezte. Amennyiben e határozatot megsemmisítik, ezen intézkedések továbbra is az 1999 óta folyamatban lévő hivatalos vizsgálati eljárás tárgyát képeznék. Ennélfogva a felperesnek nem fűződik érdeke az eljáráshoz.
48 A felperes azt állítja, hogy a kereset elfogadható. E tekintetben arra hivatkozik, hogy a megtámadott jogi aktus tárgyát képező intézkedéseket létező támogatásként kell kezelni, mivel azok már korábban egy, a 2002. évi határozattal minden szempontból lezárt eljárás tárgyát képezték. Ennélfogva, mivel azokat a megtámadott jogi aktusban új támogatásnak minősítették, a kereset elfogadható. Másodlagosan a felperes arra hivatkozik, hogy az eljárást megindító határozat megtámadható, amennyiben valamely intézkedés támogatásnak minősítését vitatják.
49 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 230. cikk alapján megsemmisítés iránti keresettel megtámadható jogi aktusoknak vagy határozatoknak minősülnek a felperes érdekeit érinteni képes, annak jogi helyzetét jelentős mértékben módosító, kötelező joghatásokat kiváltó intézkedések. Közelebbről olyan intézkedések vagy határozatok esetén, amelyek kidolgozása több szakaszban történik, különösen, ha azok egy belső eljárás betetőzései, főszabály szerint csak azon intézkedések minősülnek megsemmisítés iránti keresettel megtámadható intézkedéseknek, amelyek az eljárás befejezéseként véglegesen rögzítik az intézmény álláspontját, és nem olyan közbenső intézkedések, amelyeknek célja a végső döntés előkészítése (a Bíróság 60/81. sz., IBM kontra Bizottság ügyben 1981. november 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2639. o.] 9. és 10. pontja, a Törvényszék T‑64/89. sz., Automec kontra Bizottság ügyben 1990. július 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., II‑367. o.] 42. pontja és T‑332/06. sz., Alcoa Trasformazioni kontra Bizottság ügyben 2009. március 25‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 34. pontja).
50 Az állami támogatás hivatalos vizsgálata iránti eljárás megindítását elrendelő határozatot illetően az ítélkezési gyakorlatból azonban az következik, hogy amennyiben a Bizottság valamely végrehajtás alatt álló intézkedést új támogatásnak minősít, az ilyen határozat önálló joghatásokat keletkeztet, különösen az érintett intézkedés felfüggesztését illetően (a Bíróság C‑400/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2001. október 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑7303. o.] 62. pontja, a Törvényszék T‑346/99–T‑348/99. sz., Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4259. o.] 33. pontja, valamint fenti 49. pontban hivatkozott Alcoa Trasformazioni kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 34. pontja). Ez a következtetés nemcsak arra az esetre igaz, amikor az érintett tagállam hatóságai azt az intézkedést, amelynek végrehajtása éppen folyamatban van, létező támogatásnak tekintik, hanem arra az esetre is, amikor a hatóságok úgy ítélik meg, hogy az eljárást megindító határozat tárgyát képező intézkedés nem tartozik az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá (lásd a fenti 49. pontban hivatkozott Alcoa Trasformazioni kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 35. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
51 A hivatalos vizsgálati eljárás megindítását olyan intézkedés tekintetében elrendelő határozat, amelynek végrehajtása folyamatban van, és amelyet a Bizottság új támogatásnak minősít, szükségképpen módosítja ugyanis az érintett intézkedés joghatályát, csakúgy mint azon vállalkozások jogi helyzetét, amelyek az intézkedés kedvezményezettjei, különösen, ami ezen intézkedés végrehajtásának folytatását illeti. Amíg ilyen határozatot nem hoznak, a tagállam, a kedvezményezett vállalkozások és a többi gazdasági szereplő úgy vélhetik, hogy az intézkedés végrehajtása – mint olyan általános intézkedésé, amely nem tartozik az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, vagy mint létező támogatásé – jogszerű. Viszont egy ilyen határozat elfogadását követően legalábbis komoly kétség merül fel a szóban forgó intézkedés jogszerűségével kapcsolatban, aminek – nem sértve az ideiglenes intézkedés iránti kérelem ideiglenes intézkedésről határozó bíró elé terjesztésének lehetőségét – a tagállamot az intézkedés alkalmazásának felfüggesztésére kell késztetnie, tekintve hogy a hivatalos vizsgálati eljárás megindítása kizárja, hogy a közös piaccal való összeegyeztethetőséget megállapító azonnali határozat szülessen, amely lehetővé tenné az említett intézkedés végrehajtásának jogszerű folytatását. Ilyen határozatra azon nemzeti bíróság előtt is lehetne hivatkozni, amelytől az EK 88. cikk (3) bekezdése utolsó mondatának megsértéséből eredő jogkövetkezmények alkalmazását kérték. Végül előfordulhat, hogy az ilyen határozat az intézkedés révén kedvezményezett vállalkozásokat arra készteti, hogy legalábbis visszautasítsák az újabb kifizetéseket, illetve az újabb kedvezményeket, vagy arra, hogy előteremtsék a később esetlegesen felmerülő pénzügyi kompenzációhoz szükséges összegeket. Az említett kedvezményezettek meggyengült jogi és pénzügyi helyzetét a velük fenntartott kapcsolataikban az üzleti körök is számon tartják (a fenti 50. pontban hivatkozott Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 34. pontja, valamint a fenti 49. pontban hivatkozott Alcoa Trasformazioni kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 36. pontja).
52 A megtámadott jogi aktusból kitűnik, hogy annak elfogadásának célja az volt, hogy három intézkedés, nevezetesen a DB‑Telekom által teljesített átruházások, az állami garanciák és a nyugdíjjárulékok állami finanszírozása (a továbbiakban: vitatott intézkedések) tekintetében a Bizottság megnyithassa a hivatalos vizsgálati eljárást.
53 Amint az a fenti 34. pontban kifejtésre került, a megtámadott jogi aktusban a Bizottság új támogatásnak minősítette a DB‑Telekom által teljesített átruházásokat és az állami garanciákat (a megtámadott jogi aktus (72)–(75) preambulumbekezdése). A nyugdíjjárulékok állami finanszírozását illetően a Bizottság kifejtette kétségeit azon kérdéssel kapcsolatban, hogy e finanszírozás milyen mértékben jelentett gazdasági előnyt a felperes számára (a megtámadott jogi aktus (76)–(78) preambulumbekezdése).
54 A fenti 49–51. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint meg kell vizsgálni, hogy a megtámadott jogi aktus önálló joghatásokat váltott‑e ki, ami megtámadhatóvá tenné azt.
55 E célból emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott jogi aktust megelőzte egy, a hivatalos vizsgálati eljárást megindító határozat, nevezetesen az eljárást megindító 1999. évi határozat. Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy a megtámadott jogi aktus által állítólagosan kiváltott joghatásokat már nem váltotta‑e ki korábban az eljárást megindító 1999. évi határozat, amint azt a Bizottság állítja a kereset elfogadhatatlanságával kapcsolatos érvelése keretében (lásd a fenti 47. pontot).
56 Nem vitás a felek között, hogy az eljárást megindító 1999. évi határozattal megindított hivatalos vizsgálati eljárás már ugyancsak a vitatott intézkedésekre vonatkozott, amelyeket egyébiránt a 2002. évi határozat is vizsgál.
57 E ponton emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a Bizottság az eljárást megindító 1999. évi határozat (37) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy a UPS Europe és a BIEK álláspontja szerint a felperes adósságait a PostVerfG 40. §‑a értelmében állami garancia fedezte, amely 1995. január 2. óta az ebben az időpontban fennálló adósságok mértékére korlátozódik. Az eljárást megindító 1999. évi határozat (62) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyezte, hogy ezen intézkedés előzetes vizsgálata nem tette lehetővé annak kizárását, hogy állami támogatásról van szó.
58 Ezt követően a Bizottság az eljárást megindító 1999. évi határozat (40) preambulumbekezdésében jelezte, hogy a BIEK álláspontja szerint a Németországi Szövetségi Köztársaság a posta munkavállalói nyugdíjalapjának deficitjét átvállalta, ami a felperes javára nyújtott állami támogatásnak minősül. Az eljárást megindító 1999. évi határozat (65) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy a felperes és jogelődje korábbi munkavállalóinak nyugdíjjárulékával kapcsolatos költségeket ezen alap viselte, és hangsúlyozta, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság pótolta ki a keletkezett jelentős mértékű deficitet. A Bizottság azt is megjegyezte, hogy ezen intézkedés előzetes vizsgálata nem tette lehetővé annak kizárását, hogy állami támogatásról van szó.
59 Végül az eljárást megindító 1999. évi határozat (63) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy az állam által ingatlanok vagy más eszközök felperesre történő átruházását főszabály szerint állami támogatásnak kell tekinteni, és ezért azt igazolni kell. E határozat (80) preambulumbekezdésében a Bizottság felkérte a német hatóságokat, hogy szolgáltassanak részletes információkat a felperes tevékenységéhez nyújtott állami pénzügyi támogatásról, hivatkozva többek között az esetlegesen a felperes részére nyújtott támogatásokra, amennyiben azok az EK‑Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései értelmében jelentősnek tekinthetők.
60 A Bizottság kérelmére válaszul a német hatóságok részletes tájékoztatást adtak a DB‑Telekom által teljesített átruházásokról (lásd a 2002. évi határozat (16)–(20) preambulumbekezdését). A Bizottság a Törvényszék által feltett kérdésre válaszul jelezte, hogy e tájékoztatást 1999. szeptember 16‑án kapta meg. A Németországi Szövetségi Köztársaság emellett benyújtotta a Bizottsághoz az azon kérdésre vonatkozó észrevételeit is, hogy ezen átruházások állami támogatásnak minősülnek‑e.
61 Így mivel a megtámadott jogi aktus ugyanazon intézkedésekre vonatkozik, mint amelyek az eljárást megindító 1999. évi határozat tárgyát képezték, mivel e határozat, valamint az azt követő eljárás keretében a Bizottság már megemlítette, hogy a vitatott intézkedések az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom hatálya alá tartozhatnak, és mivel a hivatalos vizsgálati eljáráshoz kapcsolódó önálló joghatásokat ezért az említett eljárást megindító határozat korábban már kiváltotta, a megtámadott jogi aktus ilyen hatások kiváltására nem alkalmas, és ezért nem minősül megsemmisítés iránti keresettel megtámadható határozatnak. Már az eljárást megindító 1999. évi határozat időpontjától fogva legalábbis kétséges volt ugyanis a vitatott intézkedések jogszerűsége, mivel az említett eljárás megindítása kizárja, hogy a közös piaccal való összeegyeztethetőséget megállapító azonnali határozat szülessen, amely lehetővé tenné az említett intézkedések végrehajtásának jogszerű folytatását.
62 A felperes azonban arra hivatkozik, hogy a vitatott intézkedések tárgyában az 1999. évi határozattal megindított hivatalos vizsgálati eljárást a 2002. évi határozat minden szempontból lezárta. A Bizottság ezzel szemben azt állítja, hogy e határozat csak részlegesen zárta le az említett eljárást.
63 Meg kell tehát vizsgálni, hogy a megtámadott jogi aktus elfogadását megelőzően ez az eljárás lezárult‑e a vitatott intézkedéseket illetően.
64 Az [EK 88. cikk] alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 7. cikkének (1) bekezdése szerint, amely az említett rendelet 13. cikkének (1) bekezdése értelmében a jogellenes támogatásokkal kapcsolatos eljárások esetében is alkalmazandó, a hivatalos vizsgálati eljárást az ugyanezen cikk (2)–(5) bekezdése szerinti határozattal zárják le (a bejelentés érintett tagállam általi visszavonása esetét kivéve).
65 A 659/1999 rendelet 7. cikkének (2)–(5) bekezdéséből kitűnik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárást lezáró határozat négyféle döntést tartalmazhat, nevezetesen hogy a bejelentett intézkedés nem minősül támogatásnak ((2) bekezdés), hogy az említett intézkedés a közös piaccal összeegyeztethető támogatásnak minősül (megengedő határozat, (3) bekezdés), hogy bizonyos feltételek és kötelezettségek betartása esetén a közös piaccal összeegyeztethető támogatásnak minősül (feltételt megállapító határozat, (4) bekezdés), illetve hogy az említett intézkedés nem egyeztethető össze a közös piaccal (elutasító határozat, (5) bekezdés).
66 E rendelkezésekből következik, hogy a hivatalos vizsgálati eljárást olyan határozatnak kell lezárnia, amely a 659/1999 rendelet 7. cikke (2)–(5) bekezdésének valamely rendelkezése alapján egyértelműen minősíti a vizsgált intézkedést.
67 Márpedig a 2002. évi határozatból és különösen annak a fenti 9–16. pontban hivatkozott preambulumbekezdéseiből következik, hogy e határozatban a Bizottság nem minősítette egyértelműen a vitatott intézkedéseket e rendelkezések szempontjából a szóban forgó határozat rendelkező részében említett 572 millió eurót meghaladó részben. Pusztán azt állapította meg, egyfelől, hogy ezen intézkedések állami források átruházását is magukban foglalták, másfelől hogy e forrásokat szükségképpen a felperes által a csomagküldési ágazatban alkalmazott veszteséges értékesítési politika következtében keletkezett, mintegy 572 millió eurónak megfelelő 1118,7 millió DEM összegű deficit pótlására kellett felhasználni, mivel a felperes saját forrásból nem tudta finanszírozni e hiányt.
68 A tárgyaláson a Bizottság elismerte, hogy a 2002. évi határozat nem tartalmazott magyarázatokat arra vonatkozóan, hogy a vitatott intézkedések tekintetében az eljárást részlegesen lezáró határozatról volt szó, és hogy a hivatalos vizsgálati eljárás részben továbbra is folytatódott. A Bizottság álláspontja szerint e határozatot azonban a maga teljességében kell értelmezni, és a rendelkező részét a preambulumbekezdései fényében kell olvasni.
69 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Bizottság, amint az a fenti 11. pontban kifejtésre került, a 2002. évi határozat (21) preambulumbekezdésében hangsúlyozta, hogy e határozat a költségeknek a háztól házig való csomagszállítási versenyágazatban való fedezésével foglalkozott.
70 E preambulumbekezdésben a Bizottság kifejtette, hogy a 2002. évi határozatban a vitatott intézkedések közös piaccal való összeegyeztethetőségének megítélésére vonatkozó elemzése kizárólag a csomagküldési ágazatot érintette. Így a 2002. évi határozatnak az „A háztól házig való csomagszállítási szolgáltatás terhére betudható infrastrukturális költségek összege” című IIF. pontjában a Bizottság csak az ezen ágazatban ellátott, közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladat által generált lehetséges többletköltségeket elemezte. A 2002. évi határozatnak az „A csomagküldés terén a [felperes] közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatának jelentősége” című IIG. pontjában a Bizottság nem vizsgálta a felperes egyéb közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladatait. A 2002. évi határozatnak az „A [felperes] által a korábbi közvállalkozási minőségére tekintettel örökölt költségek” című IIH. pontjában a Bizottság a csomagküldési ágazatban csak a Németországi Szövetségi Köztársaság és a felperes által hivatkozott költségek hatását elemezte. A 2002. évi határozatnak az „A harmadik érdekelt személyek észrevételei” című III. pontja főleg harmadik személyeknek a DB‑Postdienstnek és a felperesnek a csomagküldési ágazatban jellemző pénzügyi helyzetére, kereskedelmi magatartására és a közérdekű szolgáltatások nyújtására irányuló feladataik ellátásához kapcsolódó költségekre és többletköltségekre vonatkozik.
71 Ugyanígy a 2002. évi határozatban a Bizottság vizsgálta azt, hogy a felperesnek és a DB‑Postdienstnek származott‑e előnye kizárólag abból, hogy a csomagküldési ágazatban fedezték a veszteségeiket (a 2002. évi határozat (66)–(91) preambulumbekezdése). Ezt követően pedig csak azt vizsgálta, hogy torzult‑e a verseny, hogy megállapítható volt‑e a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége, és hogy ezen előny összeegyeztethető volt‑e a közös piaccal (a 2002. évi határozat (96)–(106) preambulumbekezdése).
72 Végül, amikor a Bizottság a 2002. évi határozatban megállapította, hogy az 1999‑ben megindított hivatalos vizsgálati eljárás tárgyát képező valamely intézkedés nem minősült állami támogatásnak, erről kifejezetten rendelkezett.
73 A Bizottság ugyanis az eljárást megindító 1999. évi határozat (64) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy egy panaszos azt állította, hogy a felperes 1998‑ban úgy szerezte meg a Deutsche Postbank egy részét a Németországi Szövetségi Köztársaságtól, hogy az eladási árból levontak egy nemlétező, a német állammal szembeni követelést. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ezen adásvétel feltételeinek első vizsgálata alapján nem volt megállapítható, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság nem nyújtott állami támogatást a felperesnek. Márpedig a 2002. évi határozat (65) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a Deutsche Postbank felperes általi megvásárlása nem foglalt magában állami támogatást.
74 Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság a 2002. évi határozatban csak annyiban elemezte a vitatott intézkedéseket, amennyiben azok a felperesnek a csomagküldési ágazatban kifejtett egyes tevékenységeit érintették. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság a 2002. évi határozatban nem zárta ki, és nem is erősítette meg, hogy ezen intézkedések az EK‑Szerződéssel összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősültek az e határozat rendelkező részében említett 572 millió eurót meghaladó részükben.
75 A fentiekből következik, hogy a megtámadott jogi aktus elfogadásakor az 1999‑ben a vitatott intézkedések tekintetében megindított hivatalos vizsgálati eljárás nem zárult le a 2002. évi határozatban az e határozat rendelkező részében említett 572 millió eurót meghaladó részben.
76 Igaz, hogy a Bizottság a 2002. évi határozatban pontosabban is kifejthette volna, hogy milyen mértékben zárja le az 1999. évi határozattal megindított hivatalos vizsgálati eljárást. E megállapítás azonban a kereset elfogadhatóságának értékelése szempontjából nem bír jelentőséggel.
77 A fenti 75. pontban kifejtett megállapítást nem kérdőjelezi meg a fenti 20. pontban hivatkozott Deutsche Post kontra Bizottság ügyben hozott ítélet, amelyben a Törvényszék a jelen ügyben előterjesztett kereset benyújtását követően megsemmisítette a 2002. évi határozatot. Ezen ítéletében ugyanis a Törvényszék nem határozott abban a kérdésben, hogy a vitatott intézkedések tárgyában 1999‑ben megindított hivatalos vizsgálati eljárást lezárult‑e, vagy sem.
78 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott jogi aktus elfogadásakor nem módosította sem a vitatott intézkedések jogi hatályát, sem a felperes jogi helyzetét.
79 Hozzá kell tenni továbbá, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a fenti 20. pontban hivatkozott Deutsche Post kontra Bizottság ügyben hozott ítélet ex tunc hatályú, tehát visszamenőlegesen vezette ki a 2002. évi határozatot a jogrendből (lásd a Törvényszék T‑171/99. sz., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2001. október 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑2967. o.] 50. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ennélfogva ezen ítélet semmiben nem érintheti azon megállapítást, miszerint a 2002. évi határozat nem volt hatással a megtámadott jogi aktus által esetlegesen kiváltott önálló joghatások létezésére.
80 A fentiek összességéből következik, hogy a megtámadott jogi aktus nem minősül megtámadható aktusnak az EK 230. cikk értelmében. A keresetet ezért mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
A költségekről
81 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
82 A UPS az eljárási szabályzat 87. cikke 4.§‑ának harmadik bekezdése alapján viseli a saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet mint elfogadhatatlant elutasítja.
2) A Deutsche Post AG viseli a saját költségeit és az Európai Bizottság költségeit.
3) A UPS Europe NV/SA és a UPS Deutschland Inc. & Co. OHG maguk viselik saját költségeiket.
Truchot | Martins Ribeiro | Kanninen |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2011. december 8‑i nyilvános ülésen.
Aláírások