A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2010. január 14.(*)
„Tagállami kötelezettségszegés – 2003/41/EK irányelv – A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenysége és felügyelete – Az átültetés előírt határidőben történő részleges elmaradása – A nemzeti területen található, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények hiánya – A tagállamok nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerük szerevezésére vonatkozó hatásköre”
A C‑343/08. sz. ügyben,
az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2008. július 23‑án
az Európai Bizottság (képviselik: M. Šimerdová és N. Yerrell, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
felperesnek
a Cseh Köztársaság (képviseli: M. Smolek, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: J. N. Cunha Rodrigues, a második tanács elnöke, a harmadik tanács elnökeként eljárva, P. Lindh, A. Rosas, U. Lõhmus és A. Ó Caoimh (előadó) bírák,
főtanácsnok: Y. Bot,
hivatalvezető: K. Malacek tisztviselő,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. szeptember 10‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2009. október 6‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Keresetlevelével az Európai Bizottság a Bíróságtól annak megállapítását kéri, hogy a Cseh Köztársaság – mivel nem ültette át teljesen a belső jogrendjébe a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységéről és felügyeletéről szóló, 2003. június 3‑i 2003/41/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL L 235., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 350. o.), különösen mivel nem ültette át ezen irányelv 8., 9., 13., 15–18. cikkének, valamint 20. cikke (2)–(4) bekezdését − nem teljesítette az ezen irányelvből, különösen az irányelv 22. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.
Jogi háttér
A közösségi szabályozás
2 Az EK 47. cikk (2) bekezdése, az EK 55. cikk és az EK 95. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott 2003/41 irányelv (1), (6), (8), (9), (20), (36) és (37) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„(1) A Közösségben a gazdasági növekedés és munkahelyteremtés szempontjából alapvető fontosságú a pénzügyi szolgáltatások valóságos belső piaca.
[…]
(6) Ez az irányelv jelenti tehát az első lépést a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények európai szinten megszervezett belső piacához vezető úton. Azáltal, hogy az óvatosság elve (prudent person rule) válik a tőkebefektetések elvi alapjává, valamint hogy az intézmények számára lehetővé teszik a határokon átnyúló működést, ösztönzik a megtakarítások átirányítását a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények ágazatába, így járulva hozzá a gazdasági és szociális fejlődéshez.
[…]
(8) Biztosítani kell, hogy azon intézmények, amelyek támogató vállalkozástól teljesen függetlenül, tőkefedezeti alapon és kizárólag nyugellátás biztosításának céljával működnek, kizárólag az összehangolt prudenciális követelményeknek való megfelelés kötelezettségével, szabadon nyújthassanak szolgáltatásokat és szabadon fektethessenek be, függetlenül attól, hogy jogi személynek minősülnek‑e.
(9) A szubszidiaritás elvével összhangban a tagállamok maradnak teljes mértékben felelősek nyugdíjrendszereik megszervezéséért, továbbá az ő felelősségük az a döntés, hogy az egyes tagállamokban a nyugdíjrendszer három »pillére« milyen szerephez jut. A második pillér összefüggésében a tagállamok továbbá teljes mértékben felelősek a foglalkoztatói nyugellátást biztosító olyan különböző intézmények szerepéért és feladataiért, mint az ágazati nyugdíjalapok, vállalati nyugdíjalapok és életbiztosító társaságok. Ennek az irányelvnek nem célja ennek az előjognak a megkérdőjelezése.
[…]
(20) A foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények olyan pénzügyi szolgáltatók, amelyek komoly felelősséget vállalnak a foglalkoztatói nyugellátás biztosításában, így tevékenységeik és működési feltételeik tekintetében meg kell felelniük a prudenciális normák bizonyos minimumának.
[…]
(36) A nyugdíjkonstrukciók szervezését szabályozó nemzeti szociális jog és munkajog (beleértve a kötelező tagságot és a kollektív tárgyalások megállapodásainak eredményeit) sérelme nélkül, az intézményeknek rendelkezniük kell azzal a lehetőséggel, hogy más tagállamokban nyújtsanak szolgáltatásokat. […]
(37) Egy intézmény azon jogának gyakorlása során, hogy olyan foglalkoztatói nyugdíjkonstrukciót működtethessen valamely tagállamban, amelyre vonatkozóan egy másik tagállamban kötöttek szerződést, teljes mértékben be kell tartani a fogadó tagállam hatályban lévő szociális jogának és munkajogának rendelkezéseit, amennyiben azok a foglalkoztatói nyugdíjakra vonatkoznak, például a nyugellátások meghatározását és kifizetését, valamint a nyugdíjjogosultság más intézménybe való átvitelének feltételeit.”
3 A 2003/41 irányelv tárgya annak 1. cikke szerint a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységének megkezdésére és folytatására vonatkozó szabályok megállapítása.
4 Ezen irányelv 2. cikke a következőket írja elő:
„(1) Ezt az irányelvet a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményekre kell alkalmazni. […]
(2) Ez az irányelv nem alkalmazható a következőkre:
a) [a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14‑i] 1408/71EGK [tanácsi] rendelet [HL L 149., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 35. o.] és [a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló 1408/71/EGK rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok megállapításáról szóló, 1972. március 21‑i] 574/72/EGK [tanácsi] rendelet [HL L 74., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 83. o.] hatálya alá tartozó, szociális biztonsági rendszereket irányító intézmények;
b) [az életbiztosítás körén kívül eső közvetlen biztosítási tevékenység megkezdésére és gyakorlására vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1973. július 24‑i] 73/239/EGK [első tanácsi] irányelv [HL L 228., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 14. o]; [az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló, 1985. december 20‑i] 85/611/EGK [tanácsi] irányelv [HL L 375., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 1. kötet, 139. o], [az értékpapír‑befektetési szolgáltatásokról szóló, 1993. május 10‑i] 93/22/EGK [tanácsi] irányelv [HL L 141., 27. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 43. o.], [a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló, 2000. március 20‑i] 2000/12/EK [európai parlamenti és tanácsi] irányelv [HL L 126., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 3. kötet, 272. o] és [az életbiztosításról szóló, 2002. november 5‑i] 2002/83/EK [európai parlamenti és tanácsi] irányelv [HL L 345., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 6. kötet, 3. o] hatálya alá tartozó intézmények;
c) felosztó‑kirovó rendszer alapján működő intézmények;
d) olyan intézmények, amelyek esetében a támogató vállalkozások munkavállalói nem rendelkeznek az ellátásra vonatkozóan jogi úton kikényszeríthető jogosultsággal, és amelyek esetében a támogató vállalkozás bármikor visszavonhatja az e célt szolgáló vagyont, és nem feltétlenül teljesíti a nyugellátások kifizetésére vonatkozó kötelezettségét;
e) olyan társaságok, amelyek az alkalmazottaik részére történő nyugdíjfizetés céljából saját mérlegükben képeznek nyugellátásra tartalékot (ún. Book‑reserve schemes).”
5 A 2003/41 irányelv 4. cikke alapján a tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy alkalmazzák ezen irányelv bizonyos rendelkezéseit a 2002/83 irányelv hatálya alá tartozó biztosító vállalkozások foglalkoztatóinyugdíj‑szolgáltatással kapcsolatos üzletágára.
6 A 2003/41 irányelv 5. cikke szerint a tagállamok dönthetnek úgy, hogy részben vagy teljesen eltekintenek ezen irányelv alkalmazásától olyan, a területükön található intézmények esetében, amelyek olyan nyugdíjkonstrukciókat működtetnek, amelyek összesen kevesebb, mint száz taggal rendelkeznek, és adott esetben azon intézmények esetén, amelyeknél a foglalkoztatói nyugdíj nyújtása jogszabályi rendelkezésen alapul, és hatóság vállal érte garanciát.
7 Ezen irányelv 6. cikke alapján:
„Ezen irányelv alkalmazásában
a) »foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény« vagy »intézmény«: olyan intézmény, amely, jogi formájától függetlenül, tőkefedezeti alapon működik, bármilyen támogató vállalkozástól vagy szakmai szervezettől elkülönítetten hozták létre, és amelynek célja a keresőtevékenységgel összefüggésben történő nyugellátás biztosítása:
– a munkáltató(k) és munkavállaló(k) vagy ezek képviselői között megkötött egyéni vagy kollektív megállapodás vagy szerződés, vagy
– önálló vállalkozókkal a székhely szerinti és a fogadó tagállam jogszabályainak megfelelően megkötött megállapodás vagy szerződés
alapján, és amely ebből közvetlenül származó tevékenységeket folytat;
b) »nyugdíjkonstrukció«: olyan szerződés, megállapodás, vagyonkezelési meghatalmazás vagy szabályrendszer, amely meghatározza, hogy milyen nyugellátás milyen feltételek mellett kerül biztosításra;
c) »támogató vállalkozás«: olyan vállalkozás vagy más testület – függetlenül attól, hogy egy vagy több jogi vagy természetes személyt foglal magában, vagy egy vagy több jogi vagy természetes személy alkotja –, amely munkáltatóként vagy önálló vállalkozói minőségben, illetve ezek bármilyen kombinációjában jár el, és amely hozzájárulást fizet a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézménybe;
[…]
i) »székhely szerinti tagállam«: az a tagállam, amelyben az intézmény létesítő okirat szerinti székhelye és központi ügyvezetése található, vagy, amennyiben létesítő okirat szerinti székhellyel nem rendelkezik, ott található a központi ügyvezetése;
j) »fogadó tagállam«: az a tagállam, amelynek a foglalkozási nyugdíjra vonatkozó szociális és munkajogát kell alkalmazni a támogató vállalkozás és a tagok kapcsolatára.”
8 Az említett irányelv 8. cikke előírja, hogy valamennyi tagállamnak biztosítania kell, hogy a támogató vállalkozás és a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény jogilag elkülönüljenek; erre azért van szükség, hogy a tagok és az ellátottak érdekeinek védelmében az intézmény vagyona védve legyen a támogató vállalkozás csődje esetén.
9 Ugyanezen irányelv 9. cikke az (1) bekezdésében arról rendelkezik, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a területükön található, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató valamennyi intézmény tiszteletben tartson bizonyos működési feltételeket, és különösen azt, hogy azokat az illetékes felügyeleti hatóság a nemzeti nyilvántartásba bejegyezze, vagy azok engedéllyel rendelkezzenek, hogy az intézményt ténylegesen jó hírnevű személyek működtessék, akik maguk rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel és tapasztalattal, vagy megfelelő szakképesítéssel és tapasztalattal rendelkező tanácsadókat alkalmazzanak, és hogy azokat megfelelő szabályok alá vessék. E cikk (5) bekezdése előírja, hogy a határon átnyúló tevékenység esetén a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény működésének feltételeit a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságainak előzetesen jóvá kell hagyniuk.
10 A 2003/41 irányelv 10. cikke szerint valamennyi tagállam előírja, hogy a területén található valamennyi intézmény éves beszámolót és éves jelentést készítsen az intézmény által működtetett valamennyi nyugdíjkonstrukció figyelembevételével.
11 Ezen irányelv 12 cikke értelmében valamennyi tagállam biztosítja, hogy a területén található valamennyi intézmény elkészít egy, a befektetési politikájának elveiről szóló írásbeli nyilatkozatot.
12 Az említett irányelv 13. cikke alapján valamennyi tagállamnak biztosítania kell, hogy az illetékes hatóságok rendelkezzenek a szükséges hatáskörrel és eszközökkel ahhoz, hogy ellenőrizzék a területén található foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységeit.
13 Ugyanezen irányelv 15–18. cikke előírja, hogy a székhely szerinti tagállamnak biztosítania kell, hogy a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények biztosítástechnikai tartalékokat hozzanak létre a különböző nyugdíjkonstrukciók esetében, rendelkezzenek megfelelő eszközzel e tartalékok fedezésére, rendelkezzenek kiegészítő eszközökkel, amelyek „puffer” szerepet töltenek be, és az óvatosság elvének megfelelően valósítsák meg befektetéseiket.
14 A 2003/41 irányelv 20. cikkének (1)–(4) bekezdése értelmében:
„(1) A nyugdíjkonstrukciók szervezését szabályozó nemzeti szociális jog és munkajog (beleértve a kötelező tagságot és a kollektív tárgyalások megállapodásainak eredményeit) sérelme nélkül, a tagállamok lehetővé teszik a területükön található vállalkozások számára, hogy más tagállamok területén engedélyezett nyugdíjintézményeket támogassanak. Továbbá, a területükön engedélyezett foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményeknek lehetővé teszik, hogy más tagállamban található vállalkozásoktól fogadjanak el támogatást.
(2) Ha az intézmény támogatást kíván elfogadni egy másik tagállam területén található vállalkozástól, a saját székhely szerinti tagállam illetékes hatóságaitól előzetes engedélyt kell szereznie a 9. cikk (5) bekezdésében említettek szerint. Az intézménynek értesítenie kell annak a székhely szerinti tagállamnak az illetékes hatóságait, amelyben engedélyezték, arról a szándékáról, hogy egy másik tagállam területén található vállalkozástól kíván támogatást elfogadni.
(3) A tagállamok a területükön található azon intézményektől, amelyek más tagállam területén található vállalkozásoktól szándékoznak támogatást elfogadni, a következő tájékoztatást kell megkövetelniük a (2) bekezdés szerinti értesítés keretében:
a) a fogadó tagállam(ok);
b) a támogató vállalkozás neve;
c) a támogató vállalkozás érdekében működtetett nyugdíjkonstrukció főbb jellemzői.
(4) Amikor a székhely szerinti tagállam illetékes hatóságai megkapják a (2) bekezdés szerinti értesítést, a (3) bekezdésben említett valamennyi információ átvételét követő három hónapon belül – hacsak nincs okuk arra, hogy kétségbe vonják az intézmény igazgatási struktúrájának vagy pénzügyi helyzetének, illetve az intézményeket működtető személyek jó hírnevének és szakképesítésének összeegyeztethetőségét a fogadó tagállamban javasolt műveletekkel – továbbítják ezen információkat a fogadó tagállam illetékes hatóságainak, és erről tájékoztatják az intézményt.”
15 Ezen irányelv 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek 2005. szeptember 23. előtt megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.”
16 Az említett cikk (3) és (4) bekezdése alapján a tagállamok 2010. szeptember 23‑ig elhalaszthatják az említett irányelv 17. cikke és 18. cikke bizonyos rendelkezéseinek a területükön található foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tekintetében történő alkalmazását.
A nemzeti szabályozás
17 A 2003/41 irányelvet a cseh jogrendbe az Európai Unió tagállamai foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményeinek a tevékenységeiről, valamint az állami egészségbiztosításról szóló 48/1997. sz. törvény módosításáról szóló, számos kapcsolódó törvényt módosító és kiegészítő, 2006. május 24‑i 340/2006. sz. törvény ültette át.
A pert megelőző eljárás
18 2006. július 11‑én a Cseh Köztársaság értesítette a Bizottságot arról, hogy a 2003/41 irányelvet a 340/2006. sz. törvénnyel átültette a belső jogába.
19 2006. október 18‑án a Bizottság az EK 226. cikk alapján felszólító levelet küldött a Cseh Köztársaságnak, amelyben megállapította, hogy az említett irányelv 1–5., 8., 9., 13. és 15–21. cikkét nem, vagy csak részben ültették át.
20 A 2006. december 18‑i válaszában a Cseh Köztársaság lényegében elmagyarázta, hogy figyelembe véve azt a tényt, hogy a 2003/41 irányelv hatálya alá tartozó foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató egyetlen intézmény sem található a területén, a 340/2006. sz. törvény az irányelv azon rendelkezéseinek az átültetésére korlátozódott, amelyek tárgya egy másik tagállam területén található, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények számára annak lehetővé tétele, hogy a cseh területre irányuló szolgáltatások nyújtásán keresztül határon átnyúló tevékenységet folytassanak oly módon, hogy a cseh területen található vállalkozások számára lehetővé tegyék az ezen intézmények által nyújtott nyugdíjkonstrukciókhoz való hozzájárulást. A Cseh Köztársaság e tekintetben emlékeztetett arra, hogy a tagállamok az EK 137. cikk (4) bekezdésének első francia bekezdése alapján szabadon megszervezhetik a szociális biztonsági rendszerüket.
21 Mivel nem volt elégedett e válasszal, a Bizottság 2007. március 23‑án indokolással ellátott véleményt küldött a Cseh Köztársaságnak, amelyben felszólította, hogy e vélemény kézhezvételétől számított két hónapon belül a 2003/41 irányelv 22. cikke (1) bekezdésének megfelelően tegye meg az irányelvnek a belső jogába történő teljes átültetéséhez, és különösen a 8., 9., 13., 15–18. cikkének és 20. cikke (2) és (4) bekezdésének az átültetéséhez szükséges intézkedéseket.
22 A 2007. július 24‑i levelével e tagállam válaszolt az indokolással ellátott véleményre ismét megerősítve azt, hogy az említett irányelv átültetésének a kötelezettsége nem sértheti a tagállamok azon jogát, hogy szociális biztonsági rendszerük alapelveit meghatározzák.
23 Mivel nem volt elégedett e válasszal, a Bizottság a jelen kereset előterjesztése mellett döntött.
A keresetről
Az elfogadhatóságról
24 A jelen keresettel – a keresetlevele rendelkező részének a szövege alapján – a Bizottság annak megállapítását kéri, hogy a Cseh Köztársaság nem teljesítette a 2003/41 irányelvből eredő kötelezettségeit, „különösen” azáltal, hogy nem ültette át annak 8., 9., 13., 15–18. cikkét, valamint 20. cikkének (2)–(4) bekezdését.
25 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság hivatalból vizsgálhatja, hogy a tagállami kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset benyújtásához fennállnak‑e az EK 226. cikkben előírt feltételek (a C‑362/90. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1992. március 31‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑2353. o.] 8. pontja, a C‑439/99. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2002. január 15‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑305. o.] 8. pontja és a C‑98/04. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2006. május 4‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑4003. o.] 16. pontja).
26 Márpedig a Bíróság eljárási szabályzata 38. cikke 1. §‑ának c) pontjából és az azzal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az eljárást megindító keresetlevélnek meg kell jelölnie a jogvita tárgyát, és tartalmaznia kell a jogalapok rövid ismertetését, illetve annak kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy az alperes elő tudja készíteni védekezését, valamint a Bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Mindebből következik, hogy a kereset alapjául szolgáló alapvető ténybeli és jogi elemeknek magából a keresetlevél szövegéből kell koherens és érthető módon kitűnniük, és a keresetlevélben a kérelmeket egyértelműen kell megfogalmazni, nehogy a Bíróság a határozatában túlterjeszkedjen a kereseti kérelmen, vagy ne határozzon valamely kifogás tekintetében (lásd a C‑195/04. sz., Bizottság kontra Finnország ügyben 2007. április 26‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑3351. o.] 22. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C‑412/04. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2008. február 21‑én hozott ítélet [EBHT 2008., I‑619. o.] 103. pontját).
27 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy annyiban, amennyiben a keresetlevelének a rendelkező részében szereplő „különösen” kifejezés alkalmazásával a Bizottság a 2003/41 irányelvnek a keresetében kifejezetten nem említett más rendelkezéseit is bele kívánja a keresetébe foglalni, az említett keresetlevél nem felel meg e követelményeknek, mivel sem e más rendelkezéseket, sem azon indokokat nem határozza meg pontosan a kereset, amelyek alapján a Cseh Köztársaság elmulasztotta az előírt határidőn belül átültetni azokat.
28 Következésképpen a jelen kereset kizárólag annyiban elfogadható, amennyiben a 2003/41 irányelv 8., 9., 13., 15–18. cikke, valamint 20. cikke (2)–(4) bekezdése átültetésének Cseh Köztársaság általi állítólagos elmulasztására vonatkozik.
Az ügy érdeméről
29 Vitathatatlan, hogy a 2003/41 irányelv 8., 9., 13., 15–18. cikkét, valamint 20. cikkének (2)–(4) bekezdését a Cseh Köztársaság az ezen irányelv által előírt határidőig, illetve az indokolással ellátott véleményben előírt határidő lejártáig nem ültette át. E tagállam, amely nem hivatkozik az említett irányelv 22. cikke (3) és (4) bekezdésében előírt, az irányelv 17. és 18. cikkének bizonyos rendelkezéseit érintő részleges elhalasztás lehetőségének előnyére, elismeri ugyanis, hogy a jelen keresetben kifejezetten említett rendelkezéseket az említett határidőkig a belső jogrendjében nem hajtotta végre. Márpedig a 2003/41 irányelv egyetlen rendelkezése sem írja elő a tagállamok vagy bizonyos tagállamok számára azt a lehetőséget, hogy mentesüljenek ezen átültetési kötelezettség alól.
30 A Cseh Köztársaság úgy véli azonban, hogy nem köteles a 2003/41 irányelvnek a keresetben kifejezetten említett e rendelkezéseit átültetni, mivel így eljárva köteles lenne úgy módosítani a nemzeti szociális biztonsági rendszerének az alapelveit – amely rendszer szervezése az EK 137. cikk (4) bekezdésének első francia bekezdése alapján a tagállamok hatáskörébe tartozik –, hogy az öregséginyugdíj‑rendszerébe bevezetne egy foglalkoztatóinyugdíj‑rendszert, amely ugyanakkor nem létezik a nemzeti jogban.
31 A Cseh Köztársaság e tekintetben elmagyarázza, hogy az öregséginyugdíj‑rendszerét csak kettő, az öregséginyugdíj‑rendszerek első és harmadik pilléréből álló rész alkotja. A nyugdíjbiztosításról szóló 155/1995. sz. törvénnyel szabályozott első pillér a törvényes, általános és valamennyi tag esetében kötelező nyugdíjból áll, és a nemzeti szociális biztonsági rendszer alá tartozik. Ami az állami hozzájárulásból részesülő kiegészítő nyugdíjbiztosításról szóló 42/1994. sz. törvénnyel szabályozott harmadik pillért illeti, az a tagok által az említett törvény alapján létrehozott nyugdíjalapokkal önkéntesen kötött egyedi nyugdíjbiztosítási szerződésekből áll. Ezen alapok tagsága nem kapcsolódik foglalkoztatáshoz, munkáltatóhoz vagy önálló tevékenység gyakorlásához. Azonban a cseh öregséginyugdíj‑rendszer nem tartalmaz második pillért, amely munkaviszony formájában vagy önállóan végzett szakmai tevékenységgel kapcsolatban nyújt kiegészítő nyugdíjat.
32 Így a Cseh Köztársaság hangsúlyozza, hogy a jelenleg hatályban lévő nemzeti szabályozás alapján foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény e tevékenység gyakorlása céljából nem létesülhet a cseh területen, mivel az a pénzügyi piacon gyakorolt szakmai tevékenységet szabályozó törvényi rendelkezésekbe ütközne, és közigazgatási vagy büntetőeljáráshoz vezethetne. Ezenkívül sem politikai szándék, sem elegendő gazdasági potenciál nincs arra, hogy e tagállamban egy foglalkoztatói nyugellátási rendszert vezessenek be.
33 A Cseh Köztársaság szerint, mivel az EK 137. cikk (4) bekezdésének első albekezdése a tagállamokra hagyja a nemzeti szociális biztonsági rendszerük alapvető struktúrája meghatározásának a hatáskörét, nem lehet megkövetelni a 2003/41 irányelv átültetését, amely irányelv az elsődleges jog által biztosított jog hatékony gyakorlását érinti. Márpedig, mivel ezen irányelvnek a jelen keresetben kifejezetten említett rendelkezései pontosan kötelezettséget rónak azon tagállamokra, amelyek területén a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények találhatók, azok átültetése szükségszerűen a Cseh Köztársaságban a foglalkoztatói nyugellátás területén tevékenységet folytató, a cseh területen letelepedett vállalkozások működéséhez szükséges jogi keret megteremtéséhez, és ennek megfelelően e tagállamban egy második pillér de facto és de jure létrehozásához vezetne, ami súlyosan sértené a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszer általános pénzügyi egyensúlyát.
34 A Cseh Köztársaság e tekintetben példaként a 2003/41 irányelv 9. cikkének (1) bekezdésére utal, amely a tagállamok számára előírja azon kötelezettséget, hogy a területükön található, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményeket a nemzeti nyilvántartásba bejegyezzék, vagy azok engedéllyel rendelkezzenek. Egy megfelelő nyilvántartás vagy megfelelő engedélyezési rendszer megteremtése ugyanis szükségszerűen egy ennek megfelelő szabályozás elfogadását tenné szükségessé. Ilyen szabályozás elszigetelt elfogadása anélkül, hogy egy komplex rendszerként foglalkoztatói nyugellátást vezetnének be, vagyis például anélkül, hogy a szerződő felek jogait és kötelezettségeit meghatároznák, nem lehetséges.
35 A Cseh Köztársaság kijelenti, hogy tudatában van annak a ténynek, hogy a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményeket általános jelleggel nem lehet az öregséginyugdíj‑rendszerek második pillérével összetéveszteni. Mindazonáltal ezen intézmények alapvető elemei e pillérnek, és egy keret azok létrehozása érdekében történő megteremtése szükségszerűen maguknak az öregséginyugdíj‑rendszereknek a módosításához vezetne.
36 A Cseh Köztársaság továbbá hangsúlyozza, hogy a 340/2006. sz. törvény által megvalósított átültetés eléri a 2003/41 irányelvvel kitűzött célt. E törvény ugyanis a más tagállamokban található intézmények által nyújtott, határon átnyúló foglalkoztatói nyugellátási szolgáltatásokra vonatkozó valamennyi rendelkezést átülteti, lehetővé téve így a területén található vállalkozások számára, hogy hozzájáruljanak az ezen intézmények által kínált öregséginyugdíj‑rendszerekhez, ugyanakkor lehetővé téve ez utóbbiak számára, hogy a Cseh Köztársaságban megfelelő szolgáltatásokat nyújtsanak.
37 Ebből kitűnik, hogy ezen érveléssel a Cseh Köztársaság lényegében a 2003/41 irányelv szóban forgó rendelkezései átültetésének az elmaradását kívánja igazolni egyrészt azzal a ténnyel, hogy egyetlen foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény sem található a területén, mivel a nemzeti jog tiltja az ilyen intézmények létesítését, és másrészt azzal a körülménnyel, hogy az említett rendelkezések átültetése arra kötelezné, hogy egy második pillér bevezetésén keresztül módosítsa a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerét, miközben az EK 137. cikk (4) bekezdésének első francia bekezdése elismeri a tagállamoknak a nemzeti rendszerük e területen történő szervezésére vonatkozó hatáskörét.
38 Ezért meg kell vizsgálni azt, hogy a nemzeti jogra és a közösségi jogra alapított e megállapítások igazolhatják‑e a 2003/41 irányelv jelen keresetben kifejezetten említett rendelkezései átültetésének az elmaradását.
39 E tekintetben, ami azt a állítólagos tényt illeti, hogy a Cseh Köztársaság területén egyetlen foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény sem található, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely irányelv által előírt meghatározott tevékenység valamely tagállamban való hiánya nem mentesíti e tagállamot azon kötelezettsége alól, hogy az ezen irányelv valamennyi rendelkezésének megfelelő átültetése érdekében meghozza a törvényi és rendeleti intézkedéseket (a C‑214/98. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑9601. o.] 22. pontja; a C‑372/00. sz., Bizottság kontra Írország ügyben 2001. december 13‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑10303. o.] 11. pontja; a C‑441/00. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2002. május 30‑án hozott ítélet [EBHT 2002., I‑4699. o.] 15. pontja és a C‑71/05. sz., Bizottság kontra Luxembourg ügyben 2006. június 8‑án hozott ítélet 12. pontja).
40 Ugyanis mind a jogbiztonság elve, mind az irányelvek teljes jogi, és nemcsak tényleges érvényesülése biztosításának a szükségessége megköveteli, hogy valamennyi tagállam az irányelvvel érintett területen kötelező rendelkezéseket előíró egyértelmű, pontos és átlátható jogi szabályozás keretében átvegye a szóban forgó irányelv előírásait (lásd ebben az értelemben a C‑339/87. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 1990. március 15‑én hozott ítélet [EBHT 1990., I‑851. o.] 22. és 25. pontját, valamint a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 23. pontját).
41 E kötelezettség azért hárul a tagállamokra, hogy előre lássák az irányelvekben megadott időpontban fennálló helyzet bármely módosítását, és hogy biztosítsák, hogy a Közösség minden jogalanya, beleértve azon tagállamok jogalanyait is, amelyekben az irányelvben említett bizonyos tevékenységek nem léteznek, minden körülmények között egyértelműen és pontosan ismerje jogait és kötelezettségeit (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítélet 27. pontját; a fent hivatkozott Bizottság kontra Írország ügyben hozott ítélet 12. pontját, a fent hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2002. május 30‑án hozott ítélet 16. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Luxemburg ügyben hozott ítélet 13. pontját).
42 Az ítélkezési gyakorlat szerint az átültetés csak akkor nem teremt kötelezettséget, amikor valamely irányelv átültetése földrajzi okokból tárgytalan (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Írország ügyben hozott ítélet 13. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2002. május 30‑án hozott ítélet 17. pontját).
43 A jelen ügyben meg kell jegyezni, hogy amint többek között a 2003/41 irányelv (1), (6) és (8) preambulumbekezdéséből kitűnik, az EK 47. cikk (2) bekezdése, az EK 55. cikk és az EK 95. cikk alapján elfogadott ezen irányelv a foglalkoztatói nyugellátási rendszerek belső piacát kívánja bevezetni, amely keretében a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények szabadon nyújthatnak szolgáltatásokat, és szabadon fektethetnek be.
44 E tekintetben a 2003/41 irányelv 20. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállamoknak egyrészt engedélyezniük kell a területükön található vállalkozások számára, hogy más tagállamok területén engedélyezett, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményeket támogassanak, és másrészt, hogy a területükön engedélyezett foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények a más tagállamok területén található vállalkozásoktól fogadjanak el támogatást.
45 Ilyen határon átnyúló tevékenységek céljából a 2003/41 irányelv – amint a (7) és (20) preambulumbekezdésből kitűnik – előírja a tagállamok számára, hogy a területükön található foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézményeket a tevékenységeik és működési feltételeik tekintetében különböző prudenciális minimumszabályoknak vessék alá, hogy az ellátásaikból részesülő jövőbeli nyugdíjasok számára biztosítsák a magas szintű biztonságot.
46 E szabályok a 2003/41 irányelv 8., 9., 13. és 15–18. cikke alapján többek között a következőkből állnak: a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények és a támogató vállalkozások jogi elkülönülése annak érdekében, hogy az intézmény vagyona védve legyen a vállalkozás csődje esetén, a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények megbízhatóságának a garantálását célzó működési feltételek, mint a nemzeti nyilvántartásba történő bejegyzés vagy az engedélyezés, a jó hírnevű személyek általi működtetés, a megfelelő működési szabályok elfogadása, a szakértő által igazolt biztosítástechnikai tartalékok létrehozása és az információk tagok számára történő nyújtása, az illetékes hatóságokkal közlendő információk jegyzéke, valamint a kötelezettségvállalásaikat fedező elegendő szavatolótőke nyújtása és kezelése.
47 Ezenkívül a 2003/41 irányelv 20. cikkének (2)–(4) bekezdése előírja azon eljárást, amelyet valamely, tagállamban engedélyezett, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézménynek követnie kell, amennyiben szolgáltatásait egy másik tagállamban kívánja nyújtani, valamint ebben az esetben az illetékes hatóságok szerepét. Különösen az említett cikk (2) bekezdése – éppúgy, mint az említett irányelv 9. cikkének (5) bekezdése – arról rendelkezik, hogy ha a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények ilyen határon átnyúló tevékenységet kívánnak végezni, a saját székhelyük szerinti tagállam illetékes hatóságaitól, vagyis azon tagállam illetékes hatóságaitól, amelynek a területén a létesítő okirat szerinti székhelyük és/vagy a központi ügyvezetésük található, előzetes engedélyt kell szerezniük.
48 Mindebből kitűnik, hogy amint a Cseh Köztársaság megjegyezte, a 2003/41 irányelv jelen keresetben kifejezetten említett rendelkezései, vagyis annak 8., 9., 13., 15–18. cikke, valamint 20. cikkének (2)–(4) bekezdése lényegében azon tagállamokra ró kötelezettséget, amelyeknek a területén foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények találhatók.
49 Való igaz, hogy e tagállam szerint egyetlen foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény sem létesíthető jogszerűen a területén.
50 Azonban a jelen ítélet 39–41. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően és olyan jellegű földrajzi ok hiányában, amely a szóban forgó rendelkezések átültetését tárgytalanná teszi, fontos, hogy abban az esetben, ha a Cseh Köztársaság esetleg úgy döntene, hogy a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerét kiegészíti egy, a második pillérbe tartozó foglalkoztatói nyugellátási rendszerrel, e tagállam minden jogalanya, hasonlóan más közösségi jogalanyokhoz, ismerje jogait és kötelezettségeit.
51 A nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerének ilyen változását nem lehet semmiképpen úgy tekinteni, mint amely – amint a Cseh Köztársaság érvel – kizárt vagy tisztán hipotetikus azon okból kifolyólag, hogy az alkalmazandó jogi keret módosításával, és nem csak a ténybeli akadályok megszüntetésével jár. Ugyanis minden jogszabályt lehet módosítani. A jelen ügyben ezenkívül e tagállam saját írásbeli beadványából kitűnik, hogy olyan szabályozástervezeteket, amelyek a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerbe egy második pillért kívánnak bevezetni, a Cseh Köztársaságban már a 2003/41 irányelv elfogadása előtt kidolgoztak, nevezetesen először 1993‑ban, amikor a munkaügyi és szociális miniszter ilyen jellegű törvényjavaslatot terjesztett elő a cseh kormány számára, amely végül más megoldás, vagyis az állami hozzájárulásból részesülő kiegészítő nyugdíjbiztosításról szóló törvény elfogadása mellett döntött, és másodszor 2001‑ben, amikor az említett kormány a cseh parlamenti képviselők elé egy, a foglalkoztatói nyugdíjbiztosításról szóló törvényjavaslatot terjesztett elő. Továbbá a tárgyaláson a Cseh Köztársaság elismerte, hogy ilyen második pillér bevezethető lesz a jövőben, ha ilyen irányú politikai szándék fennáll.
52 Ebből következik, hogy az alkalmazandó nemzeti szabályozás szerint, még ha egy második pillérnek a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerben fennálló hiánya miatt egyetlen foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény sem létesülhet jogszerűen a Cseh Köztársaság területén, e tagállam köteles a 2003/41 irányelv 8., 9., 13., 15–18. cikkét valamint 20. cikkének (2)–(4) bekezdését olyan törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseknek az ezen irányelv 22. cikke (1) bekezdésének első albekezdése szerint belső jogában történő elfogadásán és hatályba léptetésén keresztül teljesen átültetni, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezen irányelvnek megfeleljenek.
53 A Cseh Köztársaság érvelésével ellentétben az átültetés ilyen kötelezettsége nem olyan jellegű, hogy sértené az említett nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerének a szervezése tekintetében rendelkezésre álló hatáskörét és e rendszer pénzügyi egyensúlyának a fenntartását annak előírásával, hogy ezen átültetés keretében hozzon létre egy ilyen második pillért, figyelmen kívül hagyva az EK 137. cikk (4) bekezdésében elismert előjogokat.
54 Először is a 2003/41 irányelv szóban forgó rendelkezéseinek a belső jogba történő átültetése ugyanis egyáltalán nem kötelezi a Cseh Köztársaságot arra, hogy módosítsa az öregséginyugdíj‑rendszerét.
55 E tekintetben a Cseh Köztársaság tévesen állítja azt, hogy ilyen átültetés egy második pillérnek az öregséginyugdíj‑rendszerébe történő ipsofacto bevezetéséhez vezet.
56 A Bíróság e ponttal kapcsolatos írásbeli kérdéseire e tagállam által válaszként adott magyarázatok szerint egy komplex rendszer részét képező második pillér megteremtése megköveteli ugyanis egy teljes belső szabályozásnak a nemzeti jogalkotó által a célból történő elfogadását, hogy többek között meghatározza a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézménynek a területén történő létesítéséhez szükséges feltételeket, valamint mind a második pillér és az öregséginyugdíj‑rendszer többi pillére közötti jogi viszonyokat, mind e második pillér keretében az azt alkotó elemek, vagyis a munkáltató, a munkavállaló, az ellenőrző és felügyeleti szervek, valamint adott esetben más állami szervek közötti jogi viszonyokat.
57 Márpedig meg kell állapítani, hogy a 2003/41 irányelvnek a jelen keresetben kifejezetten említett egyetlen rendelkezése, és az irányelv más rendelkezése sem kötelezi a tagállamokat arra, hogy ilyen szabályozást hajtsanak végre.
58 Így a Cseh Köztársaság állításával ellentétben, bár a 2003/41 irányelv 9. cikke (1) bekezdésének a belső jogba való átültetése valóban megköveteli többek között azt, hogy valamennyi tagállam írja elő a nemzeti jogszabályaiban a nyilvántartásba történő bejegyzést, vagy a területén található, foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmény engedélyezését, e rendelkezés nem tartalmaz olyan szabályt, amely arra kötelezi az említett tagállamokat, hogy engedélyezzék ilyen intézményeknek a területükön történő létesítését.
59 Amint a jelen ítélet 43–47. pontjából kitűnik, a 2003/41 irányelv ugyanis kizárólag egy első lépésnek minősül a foglalkoztatói nyugellátási rendszerek belső piacának európai szintű prudenciáis minimumszabályok végrehajtásán keresztül történő megteremtése felé. Azonban nem célja még részben sem a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszereknek a tagállamok arra való kötelezésén keresztüli harmonizációja, hogy módosítsák vagy töröljék nemzeti joguk azon szabályait, amelyek meghatározzák magát e rendszerek megszervezését.
60 A (9) preambulumbekezdésében ezen irányelv így kifejezetten hangsúlyozza, hogy a szubszidiaritás elvével összhangban a tagállamok maradnak teljes mértékben felelősek nemzeti öregséginyugdíj‑rendszereik megszervezéséért, továbbá az ő felelősségük az a döntés, hogy e rendszerek egyes pillérei milyen szerephez jutnak, beleértve a második pillér szerepét, és hogy ezért ezen irányelv nem sértheti az ilyen előjogokat.
61 Ugyanilyen szemszögből a 2003/41 irányelv 20. cikkének (1) bekezdése annak (36) és (37) preambulumbekezdésének megfelelően továbbá előírja, hogy a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények a határon átnyúló tevékenységeiket a fogadó tagállamok öregséginyugdíj‑rendszerek szervezését szabályozó nemzeti szociális joga és munkajoga rendelkezéseinek a sérelme nélkül gyakorolják.
62 Következésképpen, és ellentétben azzal, amit a Bizottság az írásbeli beadványaiban is állított, a 2003/41 irányelvet, mint olyant nem lehet úgy értelmezni, mint amely valamely tagállamot – amely, mint a Cseh Köztársaság, a második pillérnek a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerében fennálló hiánya miatt megtiltja foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények területén történő létesítését – arra kötelez, hogy törölje el ezt a tilalmat annak lehetővé tétele céljából, hogy foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények létesülhessenek az említett területen olyan szolgáltatások nyújtása érdekében, amelyek vitathatatlanul a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerek második pillére alá tartoznak.
63 A nemzeti jogban előírt ilyen tilalomnak persze összhangban kell lennie a szabad mozgás EK‑Szerződésben előírt szabályaival, különösen a letelepedés szabadságára vonatkozó rendelkezésekkel, amelyek magukban foglalják az e szabadság gyakorlása korlátozásának a főszabály szerinti tilalmát (lásd ebben az értelemben többek között a C‑372/04. sz. Watts‑ügyben 2006. május 16‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑4325. o.] 92. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C‑228/07. sz. Petersen‑ügyben 2008. szeptember 11‑én hozott ítélet [EBHT 2008., I‑6989. o.] 42. pontját), hacsak az nem igazolható a Szerződésben említett okokkal vagy olyan közérdeken alapuló kényszerítő indokokkal, amelyek magukban foglalják a szociális biztonsági rendszer pénzügyi egyensúlyában okozott súlyos kár kockázatát (lásd ebben az értelemben többek között a C‑158/96. sz. Kohll‑ügyben 1998. április 28‑án hozott ítélet [EBHT 1998., I‑1931. o.] 41. pontját és a C‑350/07. sz. Kattner Stahlbau ügyben 2009. március 5‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 85. pontját).
64 Azonban a jelen kereset megalapozottságának az értékelése céljából, mivel az csupán a 2003/41 irányelv rendelkezéseivel kapcsolatos kötelezettségszegésre, és nem a Szerződés rendelkezéseinek az esetleges megsértésére vonatkozik – amelyekre a Bizottság soha nem hivatkozott az érvelésének az alátámasztása céljából –, nem kell megvizsgálni, hogy a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények Cseh Köztársaság területén történő létesítésének cseh jogban előírt tilalma a szabad mozgásra vonatkozó szabályokba ütközik‑e, sem következésképpen azt, hogy e tagállam milyen mértékben kötelezhető arra, hogy e szabályoknak való megfelelés céljából adott esetben a nemzeti öregséginyugdíj‑rendszerébe egy második pillért bevezessen.
65 Másodszor meg kell állapítani, hogy a Cseh Köztársaság állításával ellentétben a 2003/41 irányelvnek a 8., 9., 13., 15–18. cikkében és 20. cikkének (2)–(4) bekezdésében szereplő rendelkezéseinek a belső jogban történő végrehajtásán keresztül történő teljes átültetésére vonatkozó kötelezettség semmiképpen nem sérti az EK 137. cikk (4) bekezdésének első francia bekezdését.
66 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az EK 137. cikk (4) bekezdésének első francia bekezdése szerint az e cikk alapján elfogadott rendelkezések „nem érinthetik a tagállamok azon jogát, hogy szociális biztonsági rendszerük alapelveit meghatározzák, és nem érinthetik jelentősen e rendszerek pénzügyi egyensúlyát”.
67 Márpedig meg kell állapítani először is, hogy a jelen kereset tárgyát képező 2003/41 irányelvet nem az EK 137. cikk alapján fogadták el, amely cikk a Szerződésben a szociális politika területén hozott nemzeti jogszabályok közelítésének a megvalósítására irányuló jogi alapnak minősül. Amint a jelen ítélet 43. pontjában már szerepel, ezen irányelv jogi alapja ugyanis az EK 47. cikk (2) bekezdése, az EK 55. cikk és az EK 95. cikk, amelyek a közös piac szolgáltatásnyújtás szabadságán és letelepedés szabadságán keresztüli megvalósítását célozzák.
68 Másodszor a 2003/41 irányelv annak 2. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összhangban nem alkalmazandó a szociális biztonsági rendszereket irányító intézményekre, így az ilyen intézményeket nem érinthetik az ezen irányelvben található rendelkezések.
69 Ennek következtében meg kell állapítani, hogy a Cseh Köztársaság – mivel az előírt határidőn belül nem hozta meg azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljen a 2003/41 irányelv 8., 9., 13., 15–18. cikkének, valamint 20. cikke (2)–(4) bekezdésének – nem teljesítette az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit. A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
A költségekről
70 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Cseh Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) A Cseh Köztársaság –mivel az előírt határidőn belül nem hozta meg azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljen a foglalkoztatói nyugellátást szolgáltató intézmények tevékenységéről és felügyeletéről szóló, 2003. június 3‑i 2003/41/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8., 9., 13., 15–18. cikkének, valamint 20. cikke (2)–(4) bekezdésének – nem teljesítette az ezen irányelv 22. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.
2) A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Bíróság a Cseh Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.
Aláírások