Language of document : ECLI:EU:C:2012:565

NIILO JÄÄSKINEN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2012. szeptember 13.(1)

C‑547/10. P. sz. ügy

Svájci Államszövetség

kontra

Bizottság

„Fellebbezés – Megsemmisítés iránti kereset – Svájci Államszövetség – Elfogadhatóság – Kereshetőségi jog – Hivatalból történő vizsgálat – A légi közlekedésre vonatkozóan létrejött EK–Svájc megállapodás – E megállapodás célkitűzései – A légi szabadságjogok gyakorlása – 2408/92/EGK rendelet – A közösségi légi fuvarozók hozzáférése a Közösségen belüli légi útvonalakhoz – 8. és 9. cikk – Hatály – A Bizottság vizsgálati hatásköre – A forgalmi jogok gyakorlása – 2004/12/EK határozat – A zürichi repülőtér megközelítésére vonatkozó német intézkedések – A szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos elvek – A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve – Arányosság”





I –    Bevezetés

1.        A Svájci Államszövetség fellebbezésében a Törvényszék T‑319/05. sz., Svájc kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 9‑én hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet)(2) hatályon kívül helyezését kéri. A Törvényszék elutasította a Svájci Államszövetség által benyújtott, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás(3) (a továbbiakban: légiközlekedési megállapodás) 18. cikke (2) bekezdése első mondatának, valamint a 2408/92/EGK rendeletnek(4) az alkalmazásáról szóló 2004/12/EK határozat(5) megsemmisítése iránti keresetet. E határozatban az Európai Bizottság azt állapította meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság továbbra is alkalmazhatja a szóban forgó határozat tárgyát alkotó, a zürichi (Svájc) repülőtér felszállási és leszállási eljárásainak szabályozására irányuló intézkedéseket.

2.        A jelen ügy több szempontból is újnak számít. Egyfelől, az első olyan megsemmisítés iránti keresetre vonatkozik, amelyet a Svájci Államszövetség nyújtott be az uniós bíróságokhoz. Ezen ügy tehát alkalmat biztosít a Bíróságnak arra, hogy döntsön abban a kérdésben, hogy az Európai Unióval különös jogviszonyban álló harmadik államok nyújthatnak‑e be megsemmisítés iránti keresetet az uniós bíróságokhoz, és ha igen, milyen feltételek mellett. Egy olyan kérdésről van szó, amely a jelen ügyben válasz nélkül maradt, mivel sem a Bíróság,(6) sem a Törvényszék nem foglalt állást a Svájci Államszövetség eljárásjogi helyzetét illetően.

3.        Másfelől ezen ügy lehetőséget biztosít a Bíróság számára, hogy értelmezze a légiközlekedési megállapodás és a hozzáférésről szóló rendelet rendelkezéseit, és megállapításokat tegyen ezen eszközök egymáshoz való viszonyáról. A Svájci Államszövetség által benyújtott fellebbezésben szereplő kérdések ugyanis lényegében a hozzáférésről szóló rendelet 8., illetve 9. cikkének hatályára, valamint a Bizottságnak az e rendeleten alapuló vizsgálati hatáskörére vonatkoznak. Ily módon a jelen ügyben a Bíróságnak lehetősége nyílik arra, hogy értelmezze a hivatkozott rendelkezésekben előírt anyagi jogi szabályokat a szolgáltatásnyújtás szabadságának, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az arányosságnak az elvével összefüggésben a légiközlekedési megállapodás sajátos szövegkörnyezetében.

II – Jogi háttér

 A–     A légiközlekedési megállapodás

4.        A légiközlekedési megállapodás 1. cikke értelmében:

„(1)      E megállapodás a polgári repülés terén állapít meg szabályokat a Szerződő Felek között. E rendelkezések nem érintik az […] EK‑Szerződés rendelkezéseit, és az e megállapodás mellékletében felsorolt valamennyi vonatkozó közösségi jogszabály szerinti közösségi jogköröket.

(2)      E megállapodás, valamint a mellékletben meghatározott rendeletek és irányelvek rendelkezéseit az alábbiakban meghatározott feltételekkel kell alkalmazni. Amennyiben tartalmukat tekintve e rendelkezések azonosak az EK‑Szerződés megfelelő szabályaival és a Szerződés alkalmazása során elfogadott jogi aktusokkal, e rendelkezéseket a […] Bíróság és [a] Bizottság e megállapodás aláírása előtt kibocsátott vonatkozó ítéleteivel és határozataival [helyesen: e rendelkezéseket a Bíróság e megállapodás aláírása előtt hozott vonatkozó ítéleteivel, illetve a Bizottság ilyen határozataival] összhangban kell értelmezni. Az e megállapodás aláírását követően kibocsátott [helyesen: hozott] ítéletekről és határozatokról a Svájci Államszövetséget tájékoztatják. E megállapodás megfelelő működésének biztosítása érdekében a vegyes bizottság e későbbi ítéletek és határozatok következményeit a Szerződő Felek bármelyikének kérésére megvizsgálja. [helyesen: a vegyes bizottság határozza meg e későbbi ítéletek és határozatok következményeit”

5.        E megállapodás 2. cikke előírja, hogy e megállapodás és a melléklete rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, amennyiben a légi közlekedésre, illetve az e megállapodás mellékletében említett, a légi közlekedéshez közvetlenül kapcsolódó ügyekre vonatkoznak.

6.        Ugyanezen megállapodás 3. cikke értelmében a megállapodás alkalmazási körén belül tilos minden honosságon alapuló megkülönböztetés.

7.        E megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése – a hozzáférésről szóló rendeletre figyelemmel – előírja, hogy a közösségi és svájci légi fuvarozók forgalmi jogot kapnak a Svájci Államszövetség bármely pontja és a Közösség bármely pontja között.

8.        A hivatkozott megállapodás 18. cikkének (2) bekezdése előírja:

„Azon esetekben, amelyek befolyásolhatják a 3. fejezet szerint engedélyezendő légi közlekedési szolgáltatásokat, a Közösség intézményei az azon rendeletek és irányelvek értelmében rájuk ruházott jogkörökkel rendelkeznek, amelyek alkalmazását a melléklet kifejezetten megerősíti. […]”

9.        Ugyanezen megállapodás 19. cikkének (2) bekezdése értelmében minden esetben, amikor a Közösség intézményei az e megállapodás által rájuk ruházott hatáskörben járnak el a Svájci Államszövetség érdekkörébe tartozó, a svájci hatóságokat és vállalkozásokat érintő ügyekben, a svájci hatóságokat teljes körűen tájékoztatják, és lehetőséget biztosítanak számukra arra is, hogy a végső döntés meghozatala előtt észrevételeket tehessenek.

10.      A légiközlekedési megállapodás 20. cikke értelmében minden olyan kérdés eldöntése, amely a Közösség intézményei által az e megállapodásban biztosított illetékesség alapján hozott határozatok érvényességére vonatkozik, a Bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik.

11.      Az említett megállapodás melléklete kimondja, hogy ahol az e mellékletben meghatározott jogi aktusok az Európai Közösség tagállamaira utalnak, vagy az ez utóbbiakhoz való kapcsolódás igényét fejezik ki, az utalásokat e megállapodás alkalmazásában úgy kell értelmezni, hogy azokat egyaránt alkalmazni kell a Svájci Államszövetségre, vagy a Svájci Államszövetséghez való azonos kapcsolódás igényére. E melléklet többek között a hozzáférésről szóló rendeletre is utal.

 B –   A hozzáférésről szóló rendelet

12.      A hozzáférésről szóló rendelet 2. cikke f) pontjának meghatározása értelmében a légi szabadságjog „a légifuvarozó joga utas, légiáru és/vagy postai küldemények légi járaton történő szállítására két közösségi repülőtér között”.

13.      E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:

„E rendeletre is figyelemmel, a tagállamok engedélyezik a közösségi légifuvarozók számára a Közösségen belüli útvonalakon a szabadságjogok [helyesen: légi szabadságjogok] gyakorlását.”

14.      Az említett rendelet 8. cikke a következőképpen rendelkezik:

„[...]

(2)      A szabadságjogok [helyesen: légi szabadságjogok] gyakorlása a biztonságra, a környezetvédelemre és a résidő elosztására vonatkozó közösségi, nemzeti, regionális vagy helyi üzemeltetési szabályoktól függ.

(3)      Egy tagállam kérésére vagy a saját kezdeményezésére, a Bizottság megvizsgálja az (1) és (2) bekezdés alkalmazását a kérés átvételétől számított egy hónapon belül, és a 11. cikkben említett bizottsággal folytatott konzultációt követően dönt arról, hogy a tagállam folytathatja‑e az intézkedés alkalmazását. A Bizottság döntéséről tájékoztatja a Tanácsot és a tagállamokat.

[…]”

15.      A rendelet 9. cikke így rendelkezik:

„(1)      Jelentős zsúfoltság és/vagy környezeti problémák fennállása esetén a felelős tagállam e cikkre is figyelemmel feltételekhez kötheti, korlátozhatja vagy megtagadhatja a légi szabadságjogok gyakorlását, különösen olyan esetekben, amikor egyéb közlekedési módok is kielégítő szolgáltatási szintet tudnak biztosítani.

(2)      Az (1) bekezdésnek megfelelően a tagállam által hozott intézkedés:

–      nem tartalmazhat a légi fuvarozók állampolgárságán [helyesen: honosságán] vagy kilétén alapuló hátrányos megkülönböztetést,

[…]

–      nem lehet annál korlátozóbb jellegű, mint amennyire a probléma megoldásához szükséges.

(3)      Ha egy tagállam úgy ítéli meg, hogy az (1) bekezdésben említett intézkedés szükséges, legalább három hónappal a hatálybalépését megelőzően tájékoztatnia kell a többi tagállamot és a Bizottságot, és kellően meg kell indokolnia ezen intézkedés jogosultságát. […]

(4)      Egy tagállam kérésére vagy a saját kezdeményezésére a Bizottság megvizsgálja az (1) bekezdésben említett intézkedést. […]”

III – A jogvita előzményei

16.      A zürichi repülőtér Klotenben található, Zürich városától északkeletre és a svájci–német határtól mintegy 15 kilométerre délkeletre. A német határ közelségére tekintettel minden, a Zürichben északi vagy északnyugati irányból leszálló repülőgépnek a német légteret kell használnia a leszállás során.

17.      A német légtérnek a zürichi repülőtér megközelítése és elhagyása céljából történő használatát kezdetben egy, a Svájci Államszövetség és a Németországi Szövetségi Köztársaság között 1984. szeptember 17‑én létrejött kétoldalú megállapodás szabályozta. A végrehajtással kapcsolatos problémák miatt azonban a Németországi Szövetségi Köztársaság 2000. március 22‑én 2001. május 31‑i hatállyal felmondta e megállapodást. 2001. október 18‑án új megállapodást írtak alá, amelyet nem erősítettek meg.

18.      2003. január 15‑én a német szövetségi repülési hatóságok közzétették a légi közlekedésről szóló német szabályozásnak a 213. sz., a zürichi repülőtéren a műszeres le‑ és felszállásra vonatkozó eljárásokat meghatározó végrehajtási rendeletét (a továbbiakban: végrehajtási rendelet). A végrehajtási rendelet 2003. január 18‑tól kezdve bizonyos számú korlátozó intézkedést írt elő a zürichi repülőtér megközelítési lehetőségei vonatkozásában. 2003. április 4‑én a német szövetségi repülési hatóságok közzétették a végrehajtási rendeletet módosító első rendeletet, amely módosítás 2003. április 17‑én lépett hatályba.

19.      A Németországi Szövetségi Köztársaság által előírt intézkedések lényegében arra irányultak, hogy normál időjárási körülmények között megakadályozzák a svájci határ közeli német terület feletti, alacsony magasságon történő átrepülést munkanapokon 21 óra és 7 óra között, hétvégén és munkaszüneti napokon pedig 20 óra és 9 óra között, csökkentve ezáltal a zajt, amelynek a helyi lakosság ki van téve. Következésképpen leszállás céljából a két, észak irányából történő megközelítés, amelyek korábban a zürichi repülőtérre leszálló repülőgépek által leginkább alkalmazott megközelítés volt, ezen órák folyamán többé nem volt lehetséges.

20.      A végrehajtási rendelet egyébiránt tartalmazott két másik intézkedést is, amelyek a Németország és Svájc közötti határ közelében a zajártalom csökkentését célozták. Először is a repülőtér keletről történő megközelítése vonatkozásában bizonyos olyan minimális repülési magasságokat rögzített, amelyeket a fent említett órák folyamán be kell tartani. Másodsorban azt írta elő, hogy északi irányban történő felszálláskor a német területre való berepülés során be kell tartani a felszállás időpontjától függő minimális repülési magasságokat. Tehát a fent említett órákban a repülőgépnek ki kellett fordulnia a német határ előtt, hogy a német területre csak azt követően repüljön be, hogy elérte a végrehajtási rendeletben előírt minimális repülési magasságot.

21.      2003. június 10‑én a Svájci Államszövetség kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, amely arra irányult, hogy a Bizottság állapítsa meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság nem folytathatja a 2003. április 4‑i első módosító rendelettel módosított végrehajtási rendelet alkalmazását, és arra, hogy a Bizottság határozathozataláig a Németországi Szövetségi Köztársaság függessze fel a végrehajtási rendelet alkalmazását.

22.      A svájci és német hatóságokkal folytatott többszöri levélváltást követően a Bizottság 2003. október 14‑én kifogásközlést küldött e hatóságoknak észrevételeik megtétele céljából. Ezt követően 2003. október 27‑én a Bizottság levélben közölt egy határozattervezetet, amelyre vonatkozóan a Svájci Államszövetség a „piacra való bejutás (légi közlekedés)” tanácsadó bizottság 2003. november 4‑i ülésén terjeszthette elő észrevételeit.

23.      A Bizottság 2003. december 5‑én elfogadta a megtámadott határozatot. E határozat 1. cikke úgy rendelkezik, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság továbbra is alkalmazhatja a 2003. április 4‑i első módosító rendelettel módosított végrehajtási rendeletet. E határozat 2. cikke értelmében e határozat címzettje kizárólag a Németországi Szövetségi Köztársaság.

IV – A Törvényszék előtti eljárás, a megtámadott ítélet és a Bíróság előtti eljárás

24.      A Bíróság Hivatalához 2004. február 13‑án benyújtott keresetlevelével a Svájci Államszövetség a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő. A Bíróság elnöke 2004. július 21‑i végzésével megengedte, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozóként részt vegyen ebben az eljárásban.

25.      A Bíróság a fent hivatkozott Svájc kontra Németország ügyben hozott végzésével az ügyet áttette a Törvényszékhez, miután megállapította, hogy a Törvényszék rendelkezik hatáskörrel a Svájci Államszövetség által benyújtott kereset elbírálására, akár abban az esetben, ha a Svájci Államszövetséget az EK 230. cikk második bekezdése értelmében tagállamként kell kezelni, akár abban az esetben, ha a Svájci Államszövetséget ugyanezen cikk negyedik bekezdése szerinti jogi személyként kell kezelni.(7)

26.      Az ügynek a Törvényszékhez történő áttételét követően 2006. július 7‑i végzésével a Törvényszék helyt adott a Landkreis Waldshut azon kérelmének, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.(8)

27.      A megtámadott ítéletben a Törvényszék elutasította a Svájci Államszövetség által benyújtott keresetet, anélkül azonban, hogy ennek elfogadhatóságáról határozott volna, ezen ítélet 55. pontjában megállapítva, hogy „a jelen ügy körülményei között a jelen kereset elfogadhatóságáról nem kell dönteni, mivel azt mint megalapozatlant mindenképpen el kell utasítani”.(9)

28.      A megalapozottságot illetően a Törvényszék megállapította, hogy a Bizottságnak nem róható fel, hogy

–        úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó német intézkedések nem tartoznak a hozzáférésről szóló rendelet 9. cikke (1) bekezdésének hatálya alá;

–        nem vette figyelembe a zürichi repülőtér üzemeltetőjének és az e repülőtér közelében élőknek a jogait ezen intézkedések vizsgálata során a légiközlekedési megállapodással összefüggésben e rendelet 8. cikke (3) bekezdésének értelmében, és

–        úgy határozott, hogy a szóban forgó intézkedések tiszteletben tartották az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét.

29.      A Bíróság Hivatalához 2010. november 23‑án benyújtott fellebbezésében a Svájci Államszövetség azt kéri a Bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, semmisítse meg a vitatott határozatot, és a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére. Másodlagosan azt kéri, hogy a Bíróság utalja vissza az ügyet a Törvényszékhez, és a költségekről egyelőre ne határozzon.

30.      A Bizottság ezzel szemben arra kéri a Bíróságot, hogy utasítsa el a fellebbezést, és a Svájci Államszövetséget kötelezze a jelen eljárás költségeinek viselésére. A Landkreis Waldshut, akárcsak a német kormány, lényegében ugyanezen kérelmeket terjesztette elő. A Landkreis Waldshut egyébiránt másodlagosan azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és a Svájci Államszövetség keresetét mint elfogadhatatlant utasítsa el.

31.      A Svájci Államszövetség, a Landkreis Waldshut, a német kormány és a Bizottság képviselői részt vettek a 2012. április 26‑án tartott tárgyaláson.

V –    Elemzés

A –    A légiközlekedési megállapodás jellemzőiről

32.      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már több alkalommal értelmezett az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között létrejött kétoldalú megállapodást, többek között a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodást(10). Az e kétoldalú megállapodás értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlat által megállapított elvek a jelen ügyben is hasznosnak bizonyulnak.

33.      Ezen ítélkezési gyakorlat keretében a Bíróság megállapította, hogy az EK–Svájc megállapodásokat – amelyek közé a légiközlekedési megállapodás is tartozik – azt követően írták alá, hogy a Svájci Államszövetség elutasította az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodást(11), következésképpen a Svájci Államszövetség nem fogadta el a tagok közös szabályain alapuló közös piacban egyesült gazdasági közösség tervét, hanem az Európai Unióval és tagállamaival kötendő kétoldalú, meghatározott területekre kiterjedő egyezségek módszerét részesítette előnyben.(12)

34.      Ezen indokból a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Svájci Államszövetség nem csatlakozott a belső piachoz, következésképpen az e piacra vonatkozó uniós jogi rendelkezéseknek adott értelmezés – a megállapodás ilyen értelmű kifejezett rendelkezései hiányában – nem alkalmazható automatikusan a megállapodás értelmezésére.(13)

35.      A légiközlekedési megállapodás értelmezését illetően hangsúlyozni kell, hogy ez esetben az Európai Közösség és egy harmadik állam közötti nemzetközi szerződésről van szó, amelyet nem csak szövege alapján kell értelmezni, hanem célkitűzései fényében is.(14)

36.      Akárcsak a személyek szabad mozgásáról szóló megállapodás, a légiközlekedési megállapodás sem vonatkozik az egységes piac valamennyi szabadságára, és nem szerepel benne az Unióhoz való csatlakozás elképzelése. A szóban forgó megállapodást tehát klasszikus nemzetközi megállapodásként kell értelmezni, azaz a megállapodás szövege és célkitűzései alapján, amint azt a Bécsi Egyezmény előírja, ugyanakkor 1. cikkének (2) bekezdése értelmében kizárólag a megállapodás aláírását megelőző ítélkezési gyakorlatot kell figyelembe venni az ezen megállapodás keretében alkalmazandó másodlagos jogi rendelkezések értelmezése során.

37.      Ezen ügy újszerűségére tekintettel a Svájci Államszövetség által fellebbezésének alátámasztására hivatkozott jogalapok vizsgálatát megelőzően az ezen állam által benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságát elemzem. Elsősorban annak a kérdéséről van szó, hogy mi a Svájci Államszövetség eljárásbeli helyzete a jelen ügyben, pontosabban annak meghatározásáról, hogy ezen államot tagállamként vagy az időbeli hatály okán alkalmazandó vonatkozó elsődleges jogi rendelkezés, nevezetesen az EK 230. cikk negyedik bekezdés értelmében vett jogi személyként kell‑e kezelni.(15)

B –    A Svájci Államszövetség által benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságáról

1.      A Landkreis Waldshut csatlakozó fellebbezésének elfogadhatóságáról

38.      A jelen ügyben a Landkreis Waldshut csatlakozó fellebbezésében másodlagosan, a Svájci Államszövetség által benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlanságára vonatkozó kifogást emel a Svájci Államszövetség kereshetőségi jogának hiánya okán. E kérelem elfogadhatóságát a Svájci Államszövetség a Bíróság eljárási szabályzata 117. cikkének 2. §‑a alapján vitatta.

39.      Meg kell állapítani, hogy ugyanúgy, mint a fellebbezés esetében, a csatlakozó fellebbezés kapcsán a fellebbezőnek az eljáráshoz fűződő érdeke feltételezi, hogy a csatlakozó fellebbezésből annak eredménye révén előny származhat azon fél számára, aki azt előterjesztette.(16) Márpedig a jelen ügyben a Landkreis Waldshut első fokon pernyertes lett. Az, hogy a Törvényszék nem vizsgálta meg a Svájci Államszövetség megsemmisítés iránti keresetének elfogadhatóságát, nem érintette a beavatkozó jogait.

40.      Egyébiránt, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, a beavatkozónak nincs jogosultsága az alperes kereseti ellenkérelmében elő nem terjesztett elfogadhatatlansági kifogást felhozni.(17) Mivel a Bizottság, az elsőfokú eljárás alperese, nem hivatkozott a Svájci Államszövetség keresetének elfogadhatatlanságára, hanem – épp ellenkezőleg – csak azt kérte, hogy a fellebbezést érdemben utasítsák el, úgy vélem, hogy a Landkreis Waldshut nem volt jogosult felhozni a szóban forgó elfogadhatatlansági kifogást, amiért is a Bíróságnak nem kell megvizsgálnia az e tekintetben általa hivatkozott jogalapokat.

2.      A kereshetőségi jog hivatalból történő vizsgálatának szükségessége

41.      Az EK 230. cikk szigorúan a megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságára vonatkozik.(18) A kereshetőségi jog ugyanis, mint a többi eljárásgátló ok, az eljárás olyan feltétele, amely, ha nem teljesül, a bíróságnak a jogvitában történő érdemi döntésre vonatkozó hatásköre hiányát vonja maga után.(19)

42.      Hangsúlyozni kell, hogy az eljárási szabályzat 92. cikkének 2. §‑a értelmében a Bíróság hivatalból bármikor határozhat az eljárásgátló okok fennállásáról. Mivel a fellebbező kereshetőségi jogára vonatkozó kifogás az EK 230. cikkben rögzített elfogadhatósági feltételek megsértésén alapuló eljárásjogi jogalap, a fellebbezésben az alapokmánya 56. cikke értelmében eljáró Bíróság e jogalapról is határozhat, illetve határoznia is kell róla.(20)

43.      A jelen ügyben a Törvényszék az úgynevezett Boehringer ítélkezési gyakorlatra támaszkodott azon megközelítésének az igazolása céljából, hogy nem döntött a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának a kérdéséről, anélkül azonban, hogy megemlítette volna, hogy miért volt helyénvaló ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazása az ügyben.(21)

44.      E megközelítés, amely megkerüli a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának a vizsgálatát, a következő észrevételek megtételére késztet.

45.      Annak lehetősége, hogy a Bíróság az eljárási szabályzat 92. cikkének 2. §‑a értelmében bármikor hivatalból határozhat az eljárásgátló okokról, véleményem szerint nem vezethet arra a következtetésre, hogy az uniós bíróság önkényesen tartózkodhat a döntéstől. Kizárólag kivételes körülmények fennállása igazolhatja ezt a megközelítést.(22)

46.      Hangsúlyozni szeretném, hogy ha a bíróság érdemben elutasítja a keresetet, még akkor is, ha valamely fél elfogadhatatlansági kifogásra hivatkozik, ez az eljárás megfordítja a jogorvoslati lehetőségek vizsgálatának természetes sorrendjét.(23) Ezért kell ennek a módszernek az azon általános szabály alkalmazása alóli korlátozott kivételnek minősülnie, miszerint a kereset elfogadhatóságának vizsgálata megelőzi az érdemi vizsgálatot.

47.      Márpedig az ilyen kivételt kizárólag szigorúan lehet értelmezni. A jogbiztonság, a gondos igazságszolgáltatás és a perbeli felek egyenlőségének okán ugyanis úgy ítélem meg, hogy ez a megfordítás – és a fortitori egy eljárásgátló ok vizsgálatának elmulasztása – kizárólag szigorúan körülírt helyzetekben, valamint legalább olyan releváns, mint átlátható kritériumok alapján igazolható, amelyek alkalmazását minden egyes esetben indokolni kell.

48.      Amint az köztudott, az ítélkezési gyakorlatban az indokok két csoportjára hivatkoznak a megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatósága vizsgálatának megkerülése céljából, az egyik a pergazdaságossághoz, a másik a gondos igazságszolgáltatáshoz kapcsolódik.(24)

49.      Amennyiben a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatósága megkérdőjelezhető, a pergazdaságosság, amely az igazságszolgáltatás gyorsaságához járul hozzá, számomra, főszabály szerint, nem tűnik megfelelő indoknak valamely eljárásgátló ok vizsgálata elmulasztásának indokolására. Épp ellenkezőleg, a pergazdaságosság elve figyelembevételének – logikusan – arra kellene irányulnia, hogy az elfogadhatóság vizsgálatát az ügy érdeméről való döntés elé helyezze, kivéve, ha nyilvánvalóan megalapozatlan keresetről van szó.

50.      Elismerem, hogy amikor a bíróság érdemben határoz, ítélete minden bizonnyal a jogbiztonság magasabb fokát biztosíthatja a nemzeti hatóságok és az uniós polgárok szemszögéből, és megelőzheti a jövőbeni jogvitákat. Ugyanakkor a gondos igazságszolgáltatás nem szorítkozhat a jogkérdések érdemére, hanem – ugyanezen indokokból – az eljárási kérdésekre, és különösen az elfogadhatóság kérdésére is ki kell terjednie.

51.      Az elfogadhatóság vizsgálatát igazoló komoly érvelés ugyanis éppen a gondos igazságszolgáltatás és a pergazdaságosság elvéhez kapcsolódik. Ezen elvek betartása céljából szükséges ugyanis a felek kereshetőségi jogának mielőbbi megállapítása. Ezen érvelés még relevánsabbnak tűnik számomra a felperesek egy sajátos kategóriája, nevezetesen az Unióval megállapodásokat kötő harmadik államok viszonylatában, amely államoknak gyakran fűződhet érdekük az Unió intézményei határozatainak megtámadásához.(25)

52.      Véleményem szerint a hatékony bírói jogvédelem biztosítására irányuló megközelítés alkalmazásával ily módon értelmezett eljárási szabályok elsődleges helyet foglalnak el a per szabályos vezetésében és lefolytatásában. E szabályok tiszteletben tartása garantálja a felekkel szembeni méltányos bánásmódot és biztosítja az eljárás pártatlanságát.(26) Mindenesetre az elfogadhatóság eljárásgátló feltételeit egyértelműen kell alkalmazni, azon benyomás keltésének elkerülésének érdekében, mintha a kereshetőségi jog olyan elfogadhatósági feltétel lenne, amely nem követelhető meg szisztematikusan valamennyi jogalany tekintetében.

53.      Úgy vélem, hogy a Törvényszék azon puszta megállapítása, miszerint „a jelen ügy körülményei között a jelen kereset elfogadhatóságáról nem kell dönteni”, nem felel meg az átláthatóság és az indokolás követelményeinek.(27) Még inkább így van ez a Bíróságnak a fent hivatkozott Svájc kontra Németország ügyben hozott végzésére tekintettel, amely az ügyet áttette a Törvényszékhez, és amelynek értelmében a kérdés kifejezetten felmerült a Bíróság előtt.

54.      A Törvényszék ezirányú hallgatására, a Svájci Államszövetség kereshetőségi jogával kapcsolatos kétségekre, valamint arra a tényre tekintettel, hogy az a kérdés, amely jelenleg a Svájci Államszövetség tekintetében merül fel, egy olyan kérdés, amely az Unióval megállapodásokat kötő más harmadik államok tekintetében is felmerülhet, úgy ítélem meg, hogy a Svájci Államszövetség kereshetőségi jogát a jelen ügyben meg kell vizsgálni.(28)

3.      A Svájci Államszövetség tekintetében a jelen ügyben alkalmazandó elfogadhatósági feltételek

a)      A Svájci Államszövetség tagállamként történő kezelése az EK 230. cikk második bekezdése alapján

55.      A Svájci Államszövetség elsődlegesen azt állítja, hogy mint a légiközlekedési megállapodásban részes fél rendelkezik kereshetőségi joggal. Úgy ítéli meg, hogy e joga logikusan következik a szóban forgó megállapodás 20. cikkéből, amelynek értelmében minden kérdés eldöntése, amely a Közösség intézményei által az e megállapodásban biztosított illetékesség alapján hozott határozatok érvényességére vonatkozik, a Bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik. E határozatok közé tartoznak a légiközlekedési megállapodás alkalmazása keretében hozott határozatok is, amelyek e tény okán a Svájci Államszövetségre nézve kötelezőek.

56.      Én mindazonáltal nem értek egyet ezen állásponttal. Ahhoz, hogy erre a véleményre lehessen jutni, egyfelől a Bíróság vonatkozó ítélkezési gyakorlatát kell felidézni, másfelől pedig a légiközlekedési megállapodás sajátos összefüggéseit.

57.      Nem vitatott, hogy a tagállamok az EK 230. cikk második bekezdése értelmében privilegizált helyzetben vannak, mivel nem kell sem az eljáráshoz fűződő érdeküket, sem kereshetőségi jogukat bizonyítani a keresettel megtámadható aktusokat illetően. E privilégiumot mindig megszorítóan értelmezték.

58.      Amint azt a Bíróság kimondta, ha ennek ellenkezőjét fogadnánk el, az a Szerződésekben előírt intézményi egyensúly megbontásához vezetne; amely Szerződések meghatározzák nevezetesen azokat a feltételeket, amelyek között a tagállamok (vagyis az alapító és a csatlakozási szerződés részes államai) részt vesznek az uniós intézmények működésében. Az Unió tehát nem állhat több tagállamból, mint ahány alkotja.(29)

59.      Ebből azt a következtetést vonom le, hogy a kétoldalú együttműködésnek a Svájci Államszövetség által választott módja nem teszi egyenlővé ezen államot a tagállamokkal ezen államok eljárásbeli helyzetét illetően, és amint az a személyek szabad mozgásáról szóló fent hivatkozott megállapodásra vonatkozó ítélkezési gyakorlatból is következik, ez nem vezethet olyan helyzethez, amelyben ezen „tetszés szerinti” választás az Unióhoz történő csatlakozás által elérhető előnyöknek felel meg.

60.      Ráadásul a légiközlekedési megállapodás megfogalmazása sem támasztja alá azt az értelmezést, miszerint az azonos kezelés elve kiterjed a tagállamoknak a Szerződések által előírt eljárási privilégiumaira. A szóban forgó megállapodás ugyanis nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a Svájci Államszövetség és a tagállamok közötti azonos kezelésre vonatkozna általánosságban az uniós jog tekintetében. Épp ellenkezőleg, amint az a megállapodás mellékletéből is következik, az ilyen azonos kezelés kizárólag a megállapodás, valamint a hivatkozott mellékletben felsorolt rendeletek és irányelvek alkalmazása tekintetében érvényes, nem pedig az elsődleges uniós jog általános alkalmazása tekintetében.

61.      Ezzel kapcsolatban arra emlékeztetek, hogy e melléklet értelmében ahol az e mellékletben meghatározott jogi aktusok a tagállamokra utalnak, vagy az ez utóbbiakhoz való kapcsolódás igényét fejezik ki, ezen utalásokat a Svájci Államszövetségre is alkalmazni kell. Ki kell emelni azt a tényt, hogy a szóban forgó azonos kezelés nem terjedhet ki egy olyan privilegizált eljárási helyzetre, mint amilyet a tagállamok élveznek az EK 230. cikk második bekezdése értelmében.(30)

62.      Ezen értelmezést nem csupán az a tény támasztja alá, hogy a megállapodás nem tartalmaz ilyen értelmű kifejezett rendelkezést, hanem e megállapodásnak az 1. cikkében megfogalmazott célkitűzése is. Emlékeztetek arra, hogy e cikk értelmében a megállapodás célja, hogy a szerződő felek között szabályokat állapítson meg a polgári repülés terén. Ugyanezen cikk előírja, hogy e megállapodás rendelkezései nem érintik az EK‑Szerződés rendelkezéseit. E rendelkezések között a legfontosabbak a megsemmisítési iránti keresetek elfogadhatóságának feltételeire vonatkozó rendelkezések szerepelnek, amelyekhez az EK 230. cikk második bekezdése értelmében a tagállamokra alkalmazandó privilegizált feltételek tartoznak.

63.      Az ellenkező értelmű értelmezés, amely a Bíróság fent hivatkozott ítélkezési gyakorlata által kifejezetten tiltott módon túlmenne a szóban forgó megállapodás megfogalmazásán, azzal a következménnyel járna, hogy a Svájci Államszövetségnek kereshetőségi joga lenne, és ennek alapján megtámadhatná az uniós intézmények által elfogadott, a légiközlekedési megállapodás anyagi hatályába tartozó valamennyi határozatot. Továbbá ez a megoldás ellentétes lenne magának a légiközlekedési megállapodásnak a megfogalmazásával is, különösen pedig 1. cikkének (1) bekezdésével, amely az Európai Unió döntéshozatali autonómiájának biztosítására irányul. Nincs ez másképpen ugyanezen megállapodás 1. cikke (2) bekezdésének vonatkozásában sem, amely lehetőséget biztosít a szerződő feleknek, hogy a vegyes bizottsághoz forduljanak, illetve a megállapodás 19. cikkének (2) bekezdése tekintetében sem, amelynek értelmében Svájcot teljes körűen tájékoztatni kell a közösségi intézményeknek a Svájci Államszövetség érdekkörébe tartozó eljárásairól.

64.      Az a tény, hogy a Svájci Államszövetség a légiközlekedési megállapodás egyik szerződő fele, nem alapozza meg kereshetőségi jogát és a tagállamokkal való azonos kezelését az EK 230. cikk második bekezdése értelmében.

b)      A Svájci Államszövetségnek az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti kereshetőségi jogáról

i)      A szerződő fél jogállása mint a kereshetőségi jog igazolása

65.      Ahhoz, hogy a Svájci Államszövetség igazolhassa az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében vett kereshetőségi jogát, a vitatott bizottsági határozatnak – amelynek címzettje a Németországi Szövetségi Köztársaság – közvetlenül(31) és személyében(32) kell érintenie a Svájci Államszövetséget.

66.      A légiközlekedési megállapodás 20. cikke kizárólagos hatáskört biztosít a Bíróság számára, hogy a közösségi intézmények által az e megállapodásban biztosított hatáskör alapján hozott határozatok érvényessége vonatkozásában döntsön.

67.      A jelen ügyben a Svájci Államszövetség által a légiközlekedési megállapodás 15. cikkén és 18. cikkének (2) bekezdésén, valamint a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (3) bekezdésén alapuló bizottsági határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetről van szó. Tehát a légiközlekedési megállapodás 20. cikke szerinti határozatról van szó.

68.      A Svájci Államszövetség szerepét a Bizottság előtt folyó közigazgatási eljárásban a megállapodás 19. cikkének (2) bekezdése határozza meg. E rendelkezés előírja, hogy amikor a Közösség intézményei a Svájci Államszövetség érdekkörébe tartozó, a svájci hatóságokat és vállalkozásokat érintő határozatokat hoznak, a svájci hatóságokat teljes körűen tájékoztatják, és lehetőséget biztosítanak számukra, hogy a végső döntés meghozatala előtt észrevételeket tehessenek. A 20. cikk csak a határozat elfogadását követően válik alkalmazhatóvá, amely cikk a Bíróságot jelöli meg, mint amely hatáskörrel rendelkezik a Bizottság határozata érvényességnek megvizsgálására.

69.      Éppen ez a helyzet a Svájci Államszövetség által megtámadott, vitatott határozat esetében. A vitatott határozat ugyanis magát a Svájci Államszövetséget érinti a hozzáférésről szóló rendelet 8. és 9. cikke tárgyának vonatkozásában, amely cikkek alkalmazásának tekintetében a Svájci Államszövetséget a légiközlekedési megállapodás mellékletének értelmében a tagállamokkal azonosan kell kezelni.

70.      Mindazonáltal a megállapodás 20. cikke nem szabályozza a Bírósághoz benyújtott megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságának feltételeit. Az ilyen értelmű kifejezett rendelkezés hiányában a szóban forgó feltételeket a megállapodás 1. cikkének (1) bekezdése értelmében az EK‑Szerződés releváns rendelkezései alapján kell meghatározni.

71.      Nem elegendő tehát, hogy a Svájci Államszövetség a megállapodás 2. és 3. fejezetének megsértésére hivatkozzon, hogy megindíthassa a Bíróság előtti eljárást. A Svájci Államszövetség esetleges kereshetőségi jogát tehát a jelen, olyan vitatott bizottsági határozattal szembeni megsemmisítés iránti keresetnek a Törvényszékhez való benyújtása tekintetében, amelynek nem címzettje, az EK 230. cikk negyedik bekezdésére tekintettel kell megvizsgálni.

ii)    A Svájci Államszövetség közvetlen és személyében való érintettsége

72.      Az EK 230. cikk negyedik bekezdése különös jelentőséggel bír a tekintetben, hogy biztosítani lehessen a megfelelő bírói jogvédelmet minden olyan természetes vagy jogi személy számára, akiket, illetve amelyeket a közösségi intézmények olyan aktusai érintenek közvetlenül és személyükben, amelyeknek nem címzettjei.

73.      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a kereshetőségi jogot kizárólag e cél alapján kell elismerni, és a megsemmisítés iránti keresetnek tehát az előírt objektív feltételeknek megfelelő valamennyi olyan személy számára elérhetőnek kell lennie, aki rendelkezik a megkövetelt perbeli jogképességgel, és akit a megtámadott határozat közvetlenül és személyében érint.(33)

74.      A közvetlen érintettség első feltételét illetően arra emlékeztetek, hogy ehhez egy kettős követelmény kapcsolódik, nevezetesen az, amely egyfelől megköveteli, hogy a megtámadott határozat közvetlen joghatásokat gyakoroljon a felperes jogi helyzetére, másfelől pedig az, hogy ne hagyjon mérlegelési mozgásteret a határozat címzettje számára.(34)

75.      A felperes jogi helyzetének módosítására vonatkozó közvetlen kapcsolat első kritériumát illetően a vitatott határozatból az következik, hogy a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (2) bekezdése értelmében a Németországi Szövetségi Köztársaság továbbra is alkalmazhatja a szóban forgó intézkedéseket. A más tagállamok és a Svájci Államszövetség számára egyaránt kötelező, vitatott bizottsági határozat ily módon megerősíti ezen intézkedések megengedhetőségét, és e tény okán közvetlen hatást gyakorol az említett államok jogi helyzetére. A mérlegelési mozgástér hiányára vonatkozó közvetlen kapcsolat második kritériumát illetően meg kell állapítanom, hogy ez nehezen alkalmazható a hivatkozott rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében szereplő esetre. Mindazonáltal, a rendelet alkalmazása szempontjából, a Bizottság álláspontja végleges. Ez az állásfoglalás egy olyan helyzetet erősít meg, amely közvetlenül érinti a Svájci Államszövetséget.(35) A közvetlen érintettség két kritériuma tehát teljesül.

76.      A személyében való érintettséget illetően megállapítható, hogy a Svájci Államszövetség jogi helyzetét érintheti a megállapodás esetleges megsértése.(36) Azonban, amint azt korábban említettem, a megállapodás állítólagos megsértése nem elegendő ahhoz, hogy a megállapodás 20. cikke alapján a Bírósághoz lehessen fordulni. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a Svájci Államszövetséget a vitatott bizottsági határozat személyében érinti.

77.      Először is a felperes – amely nem címzettje a vitatott határozatnak – részvétele a határozathozatali eljárásban az esetleges személyében való érintettség vizsgálatának fontos tényezője.(37) A Svájci Államszövetség nemcsak a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálati eljárást megindító panasz benyújtója volt, hanem ezen eljárás során észrevételeit is meghallgatták a légiközlekedési megállapodás 19. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

78.      Másodsorban a hozzáférésről szóló rendelet 8. és 9. cikke alapján elfogadott határozatok címzettje csak valamely tagállam lehetett.(38) A hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében bármely tagállam fordulhat a Bizottsághoz, és ez határozatát az összes többi tagállammal közli. Az ugyanezen rendelet 9. cikkének (3) bekezdésében előírt eljárás keretében még nyilvánvalóbb az összes tagállam érintettsége, mivel az intézkedések elfogadását tervező tagállam nemcsak a Bizottságot, hanem a többi tagállamot is köteles tájékoztatni. Hangsúlyozom, hogy – figyelemmel a megállapodás mellékletének megfogalmazására, amely előírja, hogy a Svájci Államszövetséget a tagállamokkal azonosan kell kezelni, amennyiben a hozzáférésről szóló rendelet az említett államokra utal – a Svájci Államszövetséget a hivatkozott rendelet 8. és 9. cikkének alkalmazása tekintetében ezen államokkal azonosan kezelték.

79.      Pontosítom, hogy a hivatkozott rendelet 8. és 9. cikkéből egyértelműen az következik, hogy a légi szabadságjogok gyakorlásának irányítása nemcsak az intézkedést elfogadó tagállamot és a hozzáférésről szóló rendelet értelmében valamely légi járat üzemeltetésével érintett államokat(39) érinti, hanem a tagállamok összességét is. E rendelet rögzíti a légiközlekedési szolgáltatásokhoz való hozzáférést, amely ok miatt valamennyi tagállamot – és a légiközlekedési megállapodás útján a Svájci Államszövetséget is – érinti azon szabályok alkalmazása, amelyek a hozzáférésről szóló rendelet értelmében korlátozhatják a légi szabadságjogok gyakorlását.

80.      Következésképpen, a hivatkozott rendelet 8. és 9. cikkében előírt eljárások során a következő szakaszok valamennyi tagállamra vonatkoznak, amely jogállás tekintetében a Svájci Államszövetség azonos kezelés alá esik. Elsősorban a Bizottsághoz fordulás, valamint a Bizottság határozatára vonatkozó közlés kézhezvételének lehetőségéről van szó. A hivatkozott cikkek ugyanis hatáskört biztosítanak a Bizottság számára, hogy valamennyi tagállam és – kiterjesztés útján – a Svájci Államszövetség számára kötelező határozatokat fogadjon el.

81.      A jelen ügyben tehát a vitatott határozat érinti a Svájci Államszövetség jogi helyzetét, azon minőségében, hogy a légiközlekedési megállapodás szerződő fele, és e tény a vitatott határozat tárgyával együtt minden más személytől megkülönbözteti.

82.      Ebből azt a következtetést vonom le, hogy a jelen ügy sajátos körülményeire tekintettel, figyelemmel különösen a légiközlekedési megállapodás és a hozzáférésről szóló rendelet 8. és 9. cikkének sajátos szövegkörnyezetére, a vitatott határozat a Svájci Államszövetséget az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében közvetlenül és személyében érinti.

83.      A Svájci Államszövetség tehát jogosult a vitatott bizottsági határozat megsemmisítése iránti kérelem benyújtására.

C –    A Svájci Államszövetség által hivatkozott fellebbezési jogalapokról

1.      Előzetes észrevételek

84.      Fellebbezésének alátámasztására a Svájci Államszövetség hat jogalapra hivatkozik, amelyek az eljárási, valamint az érdemi szabályok megsértésén alapulnak. Pontosabban a hozzáférésről szóló rendelet 9. cikke (1) bekezdésének, a Bizottságra háruló indokolási kötelezettségnek, valamint a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikke (3) bekezdésének téves értelmezésén, továbbá a szolgáltatásnyújtás szabadsága, az arányosság és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének, illetve a bizonyítási teherre vonatkozó szabályoknak a megsértésén alapulnak.

85.      Tekintettel a fellebbezési jogalapok sorrendiségének hiányára, először, néhány előzetes észrevételt követően, a hozzáférésről szóló rendelet 8., illetve 9. cikkének hatályát elemzem, majd a Bizottságnak a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkén alapuló vizsgálati hatáskörét. Végül a Svájci Államszövetség azon kifogását vizsgálom meg, miszerint a Törvényszék megsértette a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat.

86.      A légiközlekedési megállapodás alkotja a jelen ügy sajátos keretét. Jóllehet a légiközlekedési ágazatban a Svájci Államszövetségnek az Unió belső piacával kapcsolatos integrációja mélyebb, mint a Svájci Államszövetséggel kötött megállapodás‑csomag hat másik aktusa által érintett ágazatokban,(40) mivel a szóban forgó megállapodásban nem szerepel ilyen értelmű kifejezett rendelkezés, a szolgáltatásnyújtás szabadsága garantálásának célkitűzése hiányzik e megállapodásból, és célkitűzése arra korlátozódik, hogy rögzítse a polgári repülésre vonatkozó szabályokat és – a jelen ügy vonatkozásában – különösen a légi szabadságjogok kölcsönös gyakorlását a megállapodásban meghatározott feltételek mellett.(41)

87.      Mindazonáltal a másodlagos jognak az e megállapodással összefüggésben történő értelmezését illetően nem gondolom, hogy a másodlagos jognak az e megállapodás mellékletében felsorolt szabályait máshogyan kellene értelmezni, mint az Unió tisztán belső jellegű helyzeteiben. Ugyanakkor a másodlagos jog anyagi jogi rendelkezéseinek értelmezésére kivetített ezen megközelítés nem fogadható el abban az esetben, ha e rendelkezések értelmezése a légiközlekedési megállapodás aláírását követően kialakult, az uniós jog általános elveire, vagy akár az elsődleges jog rendelkezéseire vonatkozó ítélkezési gyakorlatból ered.

2.      A hozzáférésről szóló rendelet 8. és 9. cikkének hatálya

88.      Az első és a második fellebbezési jogalap a hozzáférésről szóló rendelet 9. cikkének értelmezésére irányul. A Svájci Államszövetség lényegében azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte és alkalmazta a hozzáférésről szóló rendelet 9. cikkét, és ily módon tévesen értelmezte és alkalmazta a Bizottságra háruló indokolási kötelezettséget is.

89.      A hozzáférésről szóló rendelet 8., illetve 9. cikkének hatályára figyelemmel nem értek egyet ezzel az állásponttal.

90.      A szóban forgó rendelet 9. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésén alapuló első jogalapot illetően a Törvényszékhez hasonlóan emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó rendelet 8. cikkének (2) bekezdése értelmében a légi szabadságjogoknak az ugyanezen rendelet 2. cikkének f) pontja szerinti gyakorlása a biztonságra, a környezetvédelemre és a résidő elosztására vonatkozó nemzeti üzemeltetési szabályoktól függ.

91.      Továbbá, a hozzáférésről szóló rendelet 9. cikkének hatályát illetően, az – amint azt a Törvényszék is helyesen állapította meg – a légi szabadságjogok gyakorlására alkalmazandó üzemeltetési szabályok sajátosabb kategóriájára vonatkozik, nevezetesen azon üzemeltetési szabályokra, amelyek feltételeket írnak elő, korlátozzák vagy megtagadják a légi szabadságjogok gyakorlását. A hozzáférésről szóló rendelet 9. cikkében szereplő intézkedések közé tehát kizárólag a légi szabadságjogok gyakorlásának valamely – legalább feltételes vagy részleges – tiltását előíró intézkedések tartoznak.

92.      A Svájci Államszövetségnek a szóban forgó német intézkedéseket a hozzáférésről szóló rendelet 9. cikkében szereplő korlátozásoknak minősítő érvelése nem meggyőző.

93.      A jelen ügyben a Törvényszék egyértelműen ismertette azon indokokat, amelyek miatt a szóban forgó német intézkedések alkalmazásuk időtartama alatt egyáltalán nem tiltják a zürichi repülőtérről induló vagy oda érkező járatok tekintetében a német légtéren történő áthaladást.

94.      A Törvényszék e tekintetben megállapítja, hogy ezen intézkedések lényegében arra szorítkoznak, hogy meghatározott időszakokban megakadályozzák az alacsony magasságon való átrepülést a svájci határhoz közeli német terület felett, ezen átrepülést nagyobb magasságon lehetővé téve. Ezen intézkedésekből lényegében az érintett járatok útvonalának puszta módosítása következik, a légi szabadságjogok gyakorlásának a hozzáférésről szóló rendelet 9. cikke értelmében vett korlátozása nélkül.

95.      A Törvényszék továbbá azt is egyértelműen megállapította, hogy az olyan üzemeltetési szabályok előírása, amelyek különösen a környezetvédelemre vonatkoznak, és amelyek tiszteletben tartása a hozzáférésről szóló rendelet értelmében a légi szabadságjogok gyakorlása engedélyezésének követelménye, nem egyenértékű a szóban forgó rendelet 9. cikkének (1) bekezdése értelmében vett valamely feltétel vagy korlátozás előírásával e jogok gyakorlása tekintetében. Ha ez nem így lenne, a rendelet 8. cikkének (2) bekezdése teljességgel értelmét vesztené, mivel ebben az esetben valamennyi üzemeltetési szabály a szóban forgó rendelet 9. cikkének hatálya alá tartozna.

96.      E megállapításokra tekintettel az első fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

97.      Hasonlóképpen el kell utasítani a második, a Bizottságra az EK 253. cikk értelmében háruló indokolási kötelezettség téves értelmezésén alapuló fellebbezési jogalapot is. E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az indokolásnak meg kell felelnie az adott jogi aktus jellegének, és a Bizottság határozatának egyértelműen kell megjelenítenie a Bizottság érvelését, úgy, hogy az érintettek számára lehetővé tegye a meghozott intézkedés igazolásának megismerését, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig a felülvizsgálat gyakorlását. E kötelezettség teljesítéséhez nem szükséges valamennyi lehetséges indok feltüntetése, sem pedig valamennyi tény megjelölése és részletes értékelése.(42)

98.      A megtámadott ítéletből egyértelműen az derül ki, hogy a Törvényszék a vitatott határozatban szereplő indokok alapján gyakorolhatta felülvizsgálatát. Amint ugyanis azt a Törvényszék megállapította, e határozatból egyértelműen kitűnnek azok az anyagi jogi és eljárásjogi indokok, amelyek miatt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó német intézkedéseket a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének, nem pedig 9. cikkének szemszögéből kell megvizsgálni.(43)

99.      A Svájci Államszövetség azon érvelése sem tűnik meggyőzőnek, amely egyfelől azon alapul, hogy az indokolást a Bizottság az eljárás során megváltoztatta, másfelől pedig, hogy a Törvényszék feltételezetten tévesen alkalmazta a jogot, mivel nem fogadta el a Svájci Államszövetségnek az indokolás Bizottság általi megváltoztatására vonatkozó érvelését. Az indokolás megváltoztatásának fogalmát ugyanis nem lehet úgy értelmezni, hogy az magában foglalja a Bizottságnak az ellenérdekű fél érvelésére a Törvényszék előtt adott valamennyi válaszát, tekintettel arra, hogy – amint azt a Törvényszék joggal elismerte – a vitatott határozatból már egyértelműen kitűnnek azok az indokok, amelyek alapján a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó német intézkedések nem tartoznak a hozzáférésről szóló rendelet 9. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.

3.      A Bizottságnak a hozzáférésről szóló rendeleten alapuló vizsgálati hatásköre

100. A harmadik, negyedik és hatodik fellebbezési jogalap lényegében a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikke (3) bekezdésének a légiközlekedési megállapodás keretében történő értelmezésére és alkalmazására vonatkozik. A szóban forgó német intézkedések arányossága vizsgálatának egyik konkrét szempontjára vonatkozó hatodik jogalap osztja a negyedik jogalap sorsát, amelyre lényegében utal. Következésképpen, ha a negyedik jogalapot el kell utasítani, amint azt javaslom, ugyanazt kell tenni a hatodik jogalappal is.

101. A Svájci Államszövetség azon érvelése, miszerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének értelmezését és alkalmazását illetően, nem meggyőző. Épp ellenkezőleg, e három fellebbezési jogalap téves előfeltevésen alapul a Bizottság azon hatásköreit illetően, amelyeket a hozzáférésről szóló rendelet biztosít számára a légiközlekedési megállapodás keretében.

a)      A légiközlekedési megállapodás és a hozzáférésről szóló rendelet közötti kapcsolatról

102. Először is arra kell emlékeztetni, hogy a Bizottságnak a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (3) bekezdéséből eredő hatásköreit a német intézkedéseknek a légiközlekedési megállapodás keretében történő vizsgálatát illetően a szóban forgó jogi eszközök szövegéhez és célkitűzéseihez híven kell értelmezni.

103. A légiközlekedési megállapodás célja a légi szabadságjogok kölcsönös gyakorlásának biztosítása a közösségi és svájci légi fuvarozók között, az e megállapodásban meghatározott feltételek mellett. Többek között e megállapodás 15. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy e megállapodás nem feltétlen forgalmi jogokat biztosít, hanem figyelembe kell venni a hozzáférésről szóló rendeletet is. E rendelet arra irányul, hogy lehetővé tegye a légi fuvarozók számára a Közösségen belüli rendszeres légi szolgáltatások útvonalaihoz való hozzáférést. Más szóval, a forgalmi jogok légiközlekedési vállalkozások számára történő biztosítását szabályozza.

104. Mindazonáltal a légi szabadságjogok e rendelet szerinti biztosítása feltételekhez van kötve, különösen a rendelet 8. cikkének (2) bekezdésében foglalt feltételekhez. Ennek megfelelően az e rendelet alapján biztosított légi szabadságjogok gyakorlása többek között a biztonságra, a környezetvédelemre és a résidő elosztására vonatkozó nemzeti üzemeltetési szabályoktól függ.

105. Amint azt a Törvényszék helyesen megállapította, a légiközlekedési megállapodás rendelkezései nem terjeszthetik ki a hozzáférésről szóló rendelet hatályát, amennyiben azt az e megállapodásban részes felek közötti jogviszonyokra alkalmazzák. Más szóval a szóban forgó rendeletnek nem célja, hogy az e megállapodás által szabályozott olyan helyzetekre alkalmazzák, amelyek nem tartoznak a szóban forgó rendelet hatályába egy tisztán közösségi összefüggésben.(44)

106. A légiközlekedési megállapodás 2. cikkének szövege sem változtat semmit e tekintetben. E cikk kétségtelenül előírja, hogy az e megállapodás mellékletében szereplő rendelkezéseket annyiban kell alkalmazni, amennyiben a légi közlekedésre, illetve a légi közlekedéshez közvetlenül kapcsolódó ügyekre vonatkoznak. Mindazonáltal – amint arra a Törvényszék is rámutatott a megtámadott ítéletben – e rendelkezés kizárólag az említett mellékletben felsorolt rendelkezések hatályát határozza meg és határolja körül, kizárva e rendelkezéseknek a megállapodás keretében olyan esetekre történő alkalmazását, amelyek sem a légi közlekedésre, sem pedig a légi közlekedéshez közvetlenül kapcsolódó ügyekre nem vonatkoznak. E korlátozás, a Svájci Államszövetség állításával ellentétben, egyáltalán nem érinti a hozzáférésről szóló rendelet tárgyi hatályát, amely rendelet kizárólag a légi szabadságjogok légi fuvarozók számára történő biztosítását szabályozza.(45)

107. Ezért van az, hogy a Bizottságnak az említett rendeletből eredő vizsgálati hatáskörei a légiközlekedési megállapodás 18. cikke (2) bekezdése – amely egyébként a Bizottság hatásköreit a megállapodás keretén belül azon ügyekre korlátozza, amelyek a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozhatnak –, illetve a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében végzendő vizsgálat keretében azon vizsgálatra korlátozódik, amely az intézkedéseknek a légi szabadságjogok gyakorlására gyakorolt hatásaira vonatkozik.

108. Pontosabban, a Bizottságnak azt kell megvizsgálnia, hogy ezeket az intézkedéseket a biztonságra, a környezetvédelemre és a résidő elosztására vonatkozó okokból fogadták‑e el, és a légi szabadságjogok gyakorlását illetően nem hátrányosan megkülönböztető módon alkalmazzák‑e azokat a légi fuvarozók tekintetében. A repülőtér üzemeltetőjének és a lakosságnak az érdekeit tehát nem veszik figyelembe a német intézkedéseknek a légiközlekedési megállapodás 18. cikkének (2) bekezdése és a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében végzett vizsgálata során.

b)      A szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó elvekről

109. Harmadik fellebbezési jogalapja keretében a Svájci Államszövetség azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (3) bekezdését, mivel elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a vitatott határozat megfelel‑e a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének és az arányosság elvének.

110. A vizsgálat azon kritériumai, amelyekre a Svájci Államszövetség e fellebbezési jogalap keretében hivatkozik, különösen pedig a szolgáltatásnyújtás szabadsága és az arányosság általános elvén alapuló kritériumok, közösségi összefüggésben kerültek megállapításra.(46) Mivel a légiközlekedési megállapodás nem utal kifejezetten ezen elvekre, a Bizottságnak nem kellett figyelembe vennie ezen elveket a német intézkedéseknek a jelen összefüggésben történő vizsgálata során, a légiközlekedési megállapodásban szereplő vonatkozó alap hiányában.

111. Amint az már többször kiemelésre került, a légiközlekedési megállapodás megkötéséből nem következik a közösségi jog egészének automatikus alkalmazása a Svájci Államszövetség tekintetében. Épp ellenkezőleg, azzal, hogy a kétoldalú megállapodások formája mellett döntött, a Svájci Államszövetség tudatosan egy olyan utat választott, amely nem teszi lehetővé számára a belső piacon való olyan széles részvételt, mint az Unióhoz vagy az Európai Gazdasági Térséghez való csatlakozáson alapuló részvétel. Az említett megállapodás, és különösen 1. és 3. cikkének megfogalmazása egyértelműen mutatja, hogy ennek célja nem az volt, hogy e területen a Svájci Államszövetség tekintetében alkalmazzák a szolgáltatásnyújtás szabadságát, amint azt az EK 49. cikk és az EK 51. cikk előírja, illetve az arányosság elvét. Ebből következik, hogy semmi nem kötelezi a Bizottságot annak vizsgálatára, hogy a szóban forgó német intézkedések megfelelnek‑e a szolgáltatásnyújtás szabadsága általános elvének és különösen az arányosság elvének.

112. Ebben az ügyben a Törvényszék nem foglalt kifejezetten állást abban a kérdésben, hogy az említett elveket alkalmazni kell‑e a jelen ügyben, vagy sem. Mindenesetre megvizsgálta a megtámadott határozatot e szemszögből, és megállapította, hogy a szóban forgó intézkedések egyáltalán nem sértik a hivatkozott elveket.

113. Mivel ezen elvek ugyanakkor nem voltak alkalmazhatók a szóban forgó német intézkedések vizsgálatának keretében, a megtámadott ítélet indokolásával szemben hivatkozott, a szolgáltatásnyújtás szabadságának állítólagos megsértésére vonatkozó fellebbezési jogalap nem vonja maga után a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését.(47)

114. Ezen megfontolásokra tekintettel a harmadik fellebbezési jogalapot mint hatástalant el kell utasítani.

c)      A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvéről

115. A negyedik fellebbezési jogalapot illetően, amelynek keretében a Svájci Államszövetség a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértését rója fel a Törvényszéknek, meg kell állapítani, hogy a vizsgálati hatáskörök korlátozása nem érinti a német intézkedéseknek a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének szemszögéből történő vizsgálatát. Ez a légiközlekedési megállapodás 1. cikke (2) bekezdésének és 3. cikkének együttes olvasatából következik, amely kifejezetten megtilt minden, a honosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést. Ugyanakkor, amint azt már korábban említettem, a Bizottság vizsgálati hatáskörei nem terjednek ki a zürichi repülőtér környéke svájci lakossága és e repülőtér üzemeltetője érdekeinek figyelembevételére.

116. A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének a légi fuvarozók, és különösen a zürichi repülőteret gyűjtő‑elosztó (hub) repülőtérként használó Swiss társaság(48) tekintetében történő alkalmazását illetően úgy vélem, hogy ezen összefüggésben a Törvényszéknek semmiféle téves jogalkalmazás nem róható fel.

117. A Törvényszék először arra emlékeztetett, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve nemcsak a nyilvánvalóan az állampolgárság vagy a társaság székhelye alapján történő hátrányos megkülönböztetést tiltja, hanem a hátrányos megkülönböztetés minden olyan rejtett formáját is, amely a megkülönböztetés egyéb feltételeit alkalmazva ténylegesen ugyanarra az eredményre vezet.(49)

118. A hivatkozott ítélkezési gyakorlatra támaszkodva a Törvényszék ezt követően megállapította, hogy jóllehet a szóban forgó német intézkedések ugyanazon eredményre vezethetnek, mint a svájci légi fuvarozókkal, és különösen – azon tény okán, hogy a zürichi repülőteret használja átszálló, gyűjtő‑elosztó repülőtérként – a Swiss‑szel szemben alkalmazott, a honosságon alapuló hátrányos megkülönböztetés, ehhez még az is szükséges, hogy az említett intézkedéseket ne igazolják objektív körülmények, és azok ne legyenek arányosak az általuk elérni kívánt céllal.

119. A Törvényszék ezt követően a tényeket értékelte, és a vitatott intézkedések törvényes célkitűzésére vonatkozó első objektív kritériumot illetően megállapította, hogy az ügyben fennálltak a hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett, a végrehajtási rendelet elfogadását igazoló objektív körülmények, különösen a zajártalomnak Németország egyik idegenforgalmi övezetében történő csökkentésére vonatkozók.

120. Az intézkedések arányos jellegére vonatkozó második kritériumot illetően a Törvényszék először az előterjesztett bizonyítékokat vizsgálta meg részletesen. A Törvényszék többek között azt állapította meg, hogy a tagállamoknak jogukban áll olyan intézkedéseket hozni, amelyek a zajszinteket az előírt határértékek alatt állapítják meg, és mivel a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a zürichi repülőtér használata tekintetében nincs semmiféle rendelkezési jogosultsága, nem állt rendelkezésére más eszköz a kitűzött cél elérésére. Ezen elemzésből a Törvényszék azt a következtetést vonta le, hogy mivel nem nyert bizonyítást a zürichi repülőteret érintő jelentősen hátrányos következmények fennállása vagy akár csak esetlegessége, illetve az, hogy léteznek a végrehajtási rendelet által kitűzött, a zajcsökkentésre irányuló cél elérésének kevésbé költséges eszközei, a szóban forgó német intézkedéseket az elérendő céllal arányosnak kell tekinteni.

121. Emlékeztetek arra, hogy az ilyen értékelés – a Törvényszék elé terjesztett bizonyítékok elferdítésének esetét kivéve – nem jogkérdés, amely mint olyan a Bíróság felülvizsgálatának tárgya lehetne.(50) Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az ilyen elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése.(51)

122. A jelen ügyben a Svájci Államszövetség által hivatkozott érvelések tekintetében, amelyek keretében a Svájci Államszövetség lényegében megelégszik azzal, hogy vitatja a tényeknek a Törvényszék általi értékelését, nem tűnik nyilvánvalónak, hogy a Törvényszék megállapításai olyan jellegű pontatlanságokat tartalmaznának, amelyek a Bíróság felülvizsgálatát igénylik.

123. Egyébként pedig úgy vélem, hogy az ezzel ellenkező következtetés azzal a következménnyel járna, hogy valamennyi olyan üzemeltetési szabály, amelynek célja a biztonság, a környezetvédelem vagy a résidők elosztásának biztosítása, automatikusan hátrányosan megkülönböztető lenne, mivel az ilyen intézkedések nagyobb gyakorisággal érintik azokat a légi fuvarozókat, amelyek az érintett repülőteret gyűjtő‑elosztó repülőtérként használják. A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének ilyen értelmezése megfosztaná a hozzáférésről szóló rendelet 8. cikkének (2) bekezdését hatékony érvényesülésétől.

124. Az előzőekre tekintettel el kell utasítani a negyedik fellebbezési jogalapot.

125. Végül a hatodik fellebbezési jogalap a Törvényszék által elvégzett, a szóban forgó német intézkedések arányosságára vonatkozó vizsgálat egyik konkrét szempontjára vonatkozik. E jogalap keretében a Svájci Államszövetség azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor kizárta a kevésbé költséges intézkedések esetleges létezését. A negyedik fellebbezési jogalapra vonatkozó elemzésemre, valamint e jogalap elutasítására vonatkozó javaslatomra figyelemmel úgy vélem, hogy a hatodik jogalap sem olyan jellegű, hogy maga után vonná a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, következésképpen ezt a jogalapot mint hatástalant el kell utasítani.

4.      A bizonyítási teherre vonatkozó szabályok

126. A bizonyítási teherre vonatkozó szabályok önkényes értelmezésén alapuló ötödik fellebbezési jogalapja keretében a Svájci Államszövetség nem tesz mást, mint még egyszer megismétli az azon téves jogalkalmazásra vonatkozó érvelését, amelyet állítólagosan a Törvényszék követett el a szóban forgó német intézkedések arányosságának a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve tekintetében elvégzett vizsgálata során. Következésképpen a negyedik jogalap vonatkozásában adott válaszra figyelemmel úgy vélem, hogy a Svájci Államszövetség érvelését eleve el lehet utasítani.

127. Mindenesetre a bíróság előtt valamely jogot érvényesíteni kívánó személyre hárul azon tények bizonyítása, amelyekre állításait alapozza. Következésképpen úgy ítélem meg, hogy a Törvényszék megfelelően alkalmazta a bizonyítási teherre vonatkozó szabályokat, amikor megállapította, hogy a Svájci Államszövetségre hárul annak bizonyítása, hogy a végrehajtási rendelet nem minősül az általa követett célkitűzés tekintetében szükséges és arányos intézkedésnek. E bizonyítás hiányában a Törvényszék a tényeket értékelte, amely arra a megállapításra vezette, hogy a kevésbé költséges intézkedések létezése nem nyert bizonyítást.

128. Márpedig, mivel a Svájci Államszövetség egyáltalán nem bizonyított olyan elferdítést, amely a Bíróság felülvizsgálatát igényelné, az ötödik fellebbezési jogalapot el kell utasítani.

VI – Végkövetkeztetések

129. A fenti megfontolások összességére figyelemmel azt javaslom, hogy a Bíróság

–        utasítsa el a Svájci Államszövetség által benyújtott fellebbezést,

–        a Svájci Államszövetséget kötelezze a saját költségei, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére;

–        rendelje el, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Landkreis Waldshut maguk viseljék saját költségeiket.


1 – Eredeti nyelv: francia.


2 –      EBHT 2010., II‑4265. o.


3 – A megállapodást 1999. június 21‑én Luxemburgban írták alá, a Közösség nevében a Svájci Államszövetséggel létrejött hét megállapodás megkötéséről szóló, 2002. április 4‑i 2002/309/EK, Euratom tanácsi és – a tudományos és műszaki együttműködésről szóló megállapodás tekintetében – bizottsági határozat (HL L 114., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 41. kötet, 89. o.). A hét megállapodás a személyek szabad mozgására, a légiközlekedésre, a vasúti és közúti áru‑ és személyszállításra, a mezőgazdasági termékek kereskedelmére, a megfelelőségértékelés kölcsönös elismerésére, a közbeszerzések egyes vonatkozásaira, valamint a tudományos és műszaki együttműködésre vonatkozik.


4 –      A közösségi légifuvarozók Közösségen belüli légi útvonalakhoz jutásáról szóló, 1992. július 23‑i 2408/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 240., 8. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 420. o.)


5 – Az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás 18. cikke (2) bekezdése első mondatának, valamint a 2408/92/EGK tanácsi rendeletnek az alkalmazásáról szóló [nem hivatalos fordítás], 2003. december 5‑i 2004/12/EK bizottsági határozat (HL 2004. L 4., 13. o.; a továbbiakban: vitatott határozat).


6 –      A Bíróság a C‑70/04. sz., Svájc kontra Bizottság ügyben 2005. július 14‑én hozott végzésével (az EBHT‑ban nem tették közzé) ezt az ügyet áttette a Törvényszékhez.


7 –      A fent hivatkozott végzés 20–22. pontja. A Bíróság ugyanakkor nem foglalt állást a Svájci Államszövetség mint felperes minősítésének kérdésében, egyébiránt nem zárta ki kifejezetten egy különös rendszer létrehozását a Svájci Államszövetség mint a légiközlekedési megállapodás értelmében elfogadott intézkedésre vonatkozó megsemmisítés iránti eljárás felperese számára.


8 – A T‑319/05. sz., Svájc kontra Bizottság ügyben 2006. július 7‑én hozott végzés (EBHT 2006., II‑2073. o.).


9 – A Törvényszék szerint lehetséges az ilyen megközelítés az ezen megállapítást követően hivatkozott ítéletek értelmében. Elsősorban a C‑23/00. P. sz., Tanács kontra Boehringer ügyben 2002. február 26‑án hozott ítélet (EBHT 2002., I‑1873. o.) 52. pontjáról és a C‑233/02. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2004. március 23‑án hozott ítélet (EBHT 2004., I‑2759. o.) 26. pontjáról van szó.


10 – Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség között létrejött, a személyek szabad mozgásáról szóló, 1999. június 21‑én Luxemburgban aláírt megállapodás (HL 2002. L 114., 6. o.). Ez a megállpodás részét képezi a jelen indítvány 3. lábjegyzetében hivatkozott hét megállapodásnak.


11 –      HL 1994. L 1., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 52. kötet, 3. o.


12 – A C‑351/08. sz. Grimme‑ügyben 2009. november 12‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑10777. o.) 27. pontja, a C‑541/08. sz., Fokus Invest ügyben 2010. február 11‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑1025. o.) 27. pontja, valamint a C‑70/09. sz., Hengartner és Gasser ügyre vonatkozó indítványom (a Bíróság 2010. július 15‑én hozott ítélete, EBHT 2010., I‑7229. o.) 41. és azt követő pontjai.


13 –      Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Grimme‑ügyben hozott ítélet 27. és 29. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, továbbá a fent hivatkozott Fokus Invest ügyben hozott ítélet 28. pontját, és a fent hivatkozott Hengartner és Gasser ügyben hozott ítélet 41. és 42. pontját.


14 –      A szerződések jogáról szóló, 1969. május 23‑i Bécsi Egyezmény (Az Egyesült Nemzetek Szerződéseinek Tára, 1155. kötet 331. o.) 31. cikke e tekintetben előírja, hogy a szerződést jóhiszeműen, kifejezéseinek szövegösszefüggésükben szokásos értelme szerint, valamint tárgya és célja figyelembevételével kell értelmezni. Lásd különösen a C‑416/96. sz., Eddline El‑Yassini ügyben 1999. március 2‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑1209. o.) 47. pontját.


15 – Azon tény okán, hogy a vitatott határozatot a Bizottság a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőző időpontban fogadta el, a kereset elfogadhatóságának az említett határozat elfogadása időpontjában hatályban lévő, tehát az EK 230. cikk szerinti feltételeit kell megvizsgálni. Meg kell állapítani, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése már nem tartalmaz utalást a határozat fogalmára. Ennek helyébe az azon aktusok közötti különbségtétel lépett, amelyeknek a felperesek a címzettjei, illetve amelyek közvetlenül és személyükben érintik a felpereseket. Továbbá az új szöveg a végrehajtási intézkedéseket nem tartalmazó rendeleti jogi aktusok vonatkozásában megszüntette azt a követelményt, hogy a jogalanyok személyükben érintettek legyenek, azon követelményre szorítkozva, hogy e jogalanyokat az ilyen határozatok közvetlenül érintsék. Lásd a Törvényszék T‑262/10. sz., Microban International és Microban (Europe) kontra Bizottság ügyben 2011. október 25‑én hozott ítéletének (EBHT 2011., II‑7697. o.) 17. és azt követő pontjait.


16 – A C‑501/06. P., C‑513/06. P., C‑515/06. P. és C‑519/06. P. sz., GlaxoSmithKline és társai kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben 2009. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑9291. o.) 33. pontja.


17 –      A C‑341/06. P. és C‑342/06. P. sz., Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai egyesített ügyekben 2008. július 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2008., I‑4777. o.) 67. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat.


18 – Azt illetően, hogy a Bíróságnak szigorúan kell értelmeznie azon feltételeket, amelyeknek valamely jogi személy meg kell, hogy feleljen ahhoz, hogy megsemmisítés iránti keresetet nyújtson be, lásd a C‑50/00. P. sz., Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ügyben 2002. július 25‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑6677, o.) 44. pontját.


19 –      Lásd ebben az értelemben Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnoknak a fent hivatkozott Tanács kontra Boehringer ügyben ismertetett indítványának 31. pontját.


20 – A C‑298/00. P. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑4087. o.) 35. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, a C‑362/06. P. sz., Sahlstedt és társai ügyben 2009. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2903. o.) 22. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint a C‑517/08. P. sz., Makhteshim‑Agan Holding és társai kontra Bizottság ügyben 2010. április 15‑én hozott végzés (az EBHT‑ban nem tették közzé) 53. és 54. pontját. Lásd még a C‑313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑1125. o.) 23. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


21 – Emlékeztetek arra, hogy a fent hivatkozott Tanács kontra Boehringer ügyben hozott ítéletben a Bíróság az Elsőfokú Bíróság egyik, egy irányelvvel szemben benyújtott keresetre vonatkozó ítélete elleni fellebbezésről döntve megállapította, hogy az Elsőfokú Bíróságnak kell megítélnie, hogy a gondos igazságszolgáltatás az ügy körülményeire figyelemmel igazolja‑e a fellebbezés érdemi elutasítását ebben az ügyben, anélkül hogy határozni kellene a Tanács által hivatkozott elfogadhatatlansági kifogásról. Lásd különösen a fent hivatkozott ítélet 52. pontját. Ezzel szemben a Törvényszék ítéletének 55. pontjában hivatkozott második ügyben, azaz a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a Bíróság kizárólag azt állapította meg, hogy az ügy körülményeire figyelemmel nem volt szükséges határozni a Bizottság által hivatkozott elfogadhatatlansági kifogásokról, mivel a Francia Köztársaság által benyújtott keresetet érdemben mindenképpen el kellett utasítani. Lásd különösen ez utóbbi ítélet 26. pontját.


22 – E körülményekre példaként lásd Poiares Maduro főtanácsnoknak a C‑273/04. P. sz., Lengyelország kontra Tanács ügyben 2007. október 23‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑8925. o.) alapjául szolgáló ügyben ismertetett indítványának 27. és azt követő pontjait. Ebben az ügyben Poiares Maduro főtanácsnok arra a következtetésre jutott, hogy a kereset elfogadható a benyújtására nyitva álló határidőre vonatkozó elfogadhatatlansági kifogás rugalmas értelmezése alapján. E megközelítés a hatékony bírói jogvédelem elvének kényszerítő követelményein alapult.


23 – E megközelítés akkor is alkalmazható, ha olyan eljárásgátló okokról kell határozni, mint a kereshetőségi jog, a kereset benyújtásának határideje vagy a megtámadható aktusok meghatározása. Lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Tanács kontra Boehringer ügyben hozott ítélet 50–52. pontját; a fent hivatkozott Lengyelország kontra Tanács ügyben hozott ítélet 27–33. pontját és a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 26. pontját. Sem a Bíróság, sem a Törvényszék, sem pedig a Közszolgálati Törvényszék nem habozik közvetlenül az ügy érdeméről határozni anélkül, hogy a kereset elfogadhatóságáról döntene, ha a kereset megalapozatlanként is elutasítható. Lásd többek között a T‑216/05. sz., Mebrom kontra Bizottság ügyben 2007. május 22‑én hozott ítélet (EBHT 2007., II‑1507. o.) 60. pontját. A Közszolgálati Törvényszéket illetően példálózó jelleggel lásd az F‑32/08. sz., Klein kontra Bizottság ügyben 2009. január 20‑án hozott ítélet (EBHT‑KSZ 2009., I‑A‑1‑5. o. és II‑A‑1‑13. o.) 20. és 21. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


24 – A gondos igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó kritériumot illetően lásd különösen a fent hivatkozott Tanács kontra Boehringer ügyben hozott ítélet 52. pontját. Lásd továbbá a C‑6/06. P. sz., Cofradía de pescadores „San Pedro” de Bermeo és társai kontra Tanács ügyben 2007. november 22‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban nem tették közzé) 20–22. pontját. Azon körülményeket illetően, amelyek fennállása esetén valamely elfogadhatatlansági kifogás vizsgálatának elmaradását a pergazdaságossághoz kapcsolódó követelmények igazolták, lásd különösen a Törvényszék T‑284/06. sz., Gualtieri kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 10‑én hozott ítéletének (az EBHT‑ban nem tették közzé) 22. és 45. pontját. A Közszolgálati Törvényszék egyesíteni tudta e két jogi alapot, különösen az F‑134/06. sz., Bordini kontra Bizottság ügyben 2008. április 8‑án hozott ítélet (EBHT‑KSZ 2008., I‑A‑1‑87. o. és II‑A‑1‑435. o.) 56. és 57. pontjában.


25 – A harmadik államok azon lehetőségét illetően, hogy észrevételeket terjeszthetnek elő, meg kell még állapítani, hogy az Európai Unió Bírósága Alapokmánya 23. cikke negyedik bekezdésének értelmében a Tanács és egy vagy több harmadik állam között megkötött megállapodás keretében ezeknek az államoknak jogában áll beadványokat vagy írásbeli észrevételeket benyújtani, ha valamely tagállam bírósága egy olyan kérdést utal a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra, amely a megállapodás hatálya alá tartozik.


26 – Poiares Maduro főtanácsnoknak a fent hivatkozott Lengyelország kontra Tanács ügyre vonatkozó indítványának 27. és azt követő pontjai.


27 – A Törvényszék, még ha nem is határozott a Svájci Államszövetség keresetének ellfogadhatóságáról, mindazonáltal megállapította a Landkreis Waldshut beavatkozási kérelmét a Bíróság alapokmánya 40. cikkének második bekezdése alapján elfogadó, a fent hivatkozott Svájc kontra Bizottság ügyben hozott végzés 21. pontjában, hogy a Svájci Államszövetség nem tagállam. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy a Törvényszék közvetetten azt állapította meg, hogy a Svájci Államszövetséget az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében vett jogi személyként kell kezelni.


28 – Megjegyzem, hogy az e kérdésre adandó nemleges válasz esetén a Svájci Államszövetség nem lesz megfosztva az érdekei védelmére szolgáló eszközöktől, mivel kiaknázhatja az említett megállapodás 21. cikkében előírt vegyes bizottság diplomáciai mechanizmusát.


29 – A C‑95/97. sz., Région wallonne kontra Bizottság ügyben 1997. március 21‑én hozott végzés (EBHT 1997., I‑1787. o.) 6. pontja és a C‑180/97. sz., Regione Toscana kontra Bizottság ügyben 1997. október 1‑jén hozott végzés (EBHT 1997., I‑5245. o.) 6. pontja. Lásd továbbá Ruiz‑Jarabo Colomer főtanácsnoknak a C‑417/04. P. sz., Regione Siciliana kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa (a Bíróság 2006. május 2‑án hozott ítélete [EBHT 2006., I‑3881. o.]) 44–54. pontját, és az ugyanezen ügyben hozott ítélet 21. pontját.


30 – Lásd analógia útján a C‑452/98. sz., Nederlandse Antillen kontra Tanács ügyben 2001. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑8973. o.) 50. pontját és Léger főtanácsnoknak az ugyanezen ügyben ismertetett indítványa 66. pontját.


31 –      A C‑445/07. P. és C‑455/07. P. sz., Bizottság kontra Ente per le Ville vesuviane és Ente per le Ville vesuviane kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 10‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑7993. o.) 45. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat. A közvetlen érintettség megköveteli, hogy a szóba forgó közösségi intézkedés közvetlen hatást gyakoroljon az érintett jogi helyzetére, és ne hagyjon mérlegelési lehetőséget az intézkedés végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül a közösségi szabályozás alapján történik.


32 – A személyében való érintettség terjedelmét a Bíróság a 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15‑én hozott ítéletében (EBHT 1963., 197. o.) határozta meg, amelyből az következik, hogy azon természetes vagy jogi személyek, akik, illetve amelyek nem címzettjei a megtámadott határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk. Lásd többek között a C‑71/09. P., C‑73/09. P. és C‑76/09. P. sz., Comitato „Venezia vuole vivere” és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. június 9‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑4727. o.) 52. pontját.


33 – Lásd Poiares Maduro főtanácsnoknak a fent hivatkozott Lengyelország kontra Tanács ügyben ismertetett indítványa 41. pontját. Valamely közjogi szervezet is indíthat ilyen keresetet, azonban ilyen esetben tiszteletben kell tartania az elfogadhatóság hivatkozott feltételeit. A tengeren túli országokra és területekre, az autonóm régiókra és közösségekre vonatkozó ítélkezési gyakorlatot illetően lásd például a C‑298/89. sz., Gibraltár kontra Tanács ügyben 1993. június 29‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑3605. o.) 14. és azt követő pontjait, a fent hivatkozott Nederlandse Antillen kontra Tanács ügyben hozott ítélet 51. pontját, valamint a fent hivatkozott Regione Siciliana kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 21. és 24. pontját. Lásd továbbá a Törvényszék elnökének a T‑37/04. R. sz., Região autónoma dos Açores kontra Tanács ügyben 2004. július 7‑én hozott végzése (EBHT 2004., II‑2153. o.) 112. pontját.


34 –      Lásd különösen a C‑15/06. P. sz., Regione Siciliana kontra Bizottság ügyben 2007. március 22‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2591. o.) 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


35 – Hozzáteszem, hogy a mérlegelési mozgástér hiánya nehezen egyeztethető össze egy olyan helyzettel, amelyben valamely tagállam a Bizottság határozata értelmében továbbra is alkalmazhatja az olyan intézkedéseket, mint amelyek a jelen ügyben szerepelnek, anélkül azonban, hogy köteles lenne erre. Az ilyen felhatalmazás mindazonáltal érintheti valamely olyan harmadik személy jogi helyzetét, amelynek érdeke annak megállapítása lenne, hogy az említett intézkedések nem megengedhetők.


36 – Nem vitatott, hogy valamely régió közérdeke önmagában nem elegendő ahhoz, hogy e régió személyében érintettnek minősüljön. Lásd a T‑417/04. sz., Regione Friuli‑Venezia Giulia kontra Bizottság ügyben 2007. március 12‑én hozott végzés (EBHT 2007., II‑641. o.) 61. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a T‑609/97. sz., Regione Puglia kontra Bizottság és Spanyolország ügyben 1998. október 23‑án hozott végzés (EBHT 1998., II‑4051. o.) 21. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


37 –      Lásd analógia útján az állami támogatásokkal összefüggésben a C‑260/05. P. sz., Sniace kontra Bizottság ügyben 2007. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑10005. o.) 56. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


38 – Lásd a contrario a fent hivatkozott Regione Puglia kontra Bizottság és Spanyolország ügyben hozott végzés 19–21. pontját.


39 – Az említett rendelet 2. cikkének h) pontja értelmében érintett tagállamok azok a tagállamok, amelyek között a légijáratot üzemeltetik.


40 – A légiközlekedési megállapodás integrációs megállapodásként történő minősítése tekintetében lásd Haldimann, U., „Grundzüge des Abkommens über den Luftverkehr”, Felder, D. és Kaddous, C. (szerk.), Accords bilatéraux Suisse–UE, Bilaterale Abkommen Schweiz–EU, Bruylant, Brüsszel, 2001., 443–461. o.


41 – Mindazonáltal a megállapodás 15. cikke (2) bekezdésének értelmében a forgalmi jogokhoz fokozatosan jutnak a svájci légifuvarozók. A megállapodás garantálja egyúttal a közösségi és a svájci légifuvarozók számára a letelepedés szabadságát e sajátos területen a megállapodás 4. cikke értelmében. Részletesebben lásd Kaddous, C. „Les accords sectoriels dans le système des relations extérieures de l’Union européenne”, i. m., 81–82. o.


42 –      Lásd többek között a C‑304/01. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑7655. o.) 50. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


43 – Megjegyzem, hogy ez még inkább így van a jelen esetben, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az indokolási kötelezettség terjedelme csökken, ha az érdekelt részt vehetett a megtámadott aktus elfogadását megelőző közigazgatási eljárásban, és ismertethette álláspontját. Lásd ebben az értelemben többek között a C‑445/00. sz., Ausztria kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8549. o.) 49. és 50. pontját.


44 – Megjegyzem továbbá, hogy a zaj sajátos problémáját a Közösség repülőterein a zajvédelemmel összefüggő üzemeltetési korlátozások bevezetésére vonatkozó szabályok és eljárások megállapításáról szóló, 2002. március 26‑i 2002/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 85., 40. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 6. kötet, 96. o.) és a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló, 2002. június 25‑i 2002/49/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 189., 12. o.; magyar nyelvű különkiadás 15. fejezet, 7. kötet, 101. o.) szabályozza.


45 – A hozzáférésről szóló rendelet hatályának egyedüli kiterjesztése a légiközlekedési megállapodás összefüggésében a Svájci Államszövetségnek a tagállamokkal és az itt székhellyel rendelkező légifuvarozóknak a közösségi légifuvarozókkal való azonos kezeléséből ered.


46 – Azok a bizottsági határozatok, amelyekre a Svájci Államszövetség utal, a 2408/92/EGK tanácsi határozat alkalmazásának eljárásáról szóló, 1998. július 22‑i 98/523/EK határozat (HL L 233., 25. o.) és a 2408/92/EGK tanácsi határozat alkalmazásának eljárásáról szóló, 1994. április 27‑i 94/290/EK határozat (HL L 127, 22. o.). Lásd egyébiránt a Törvényszék T‑260/94. sz., Air Inter kontra Bizottság ügyben 1997. június 19‑én hozott ítéletét (EBHT 1997., II‑997. o.), amely ez utóbbi határozatra vonatkozik. Tekintettel e határozatok tisztán közösségi hátterére, a Bizottságnak figyelembe kellett vennie az elsődleges közösségi jogot és a közösségi jog általános elveit a vitatott intézkedések vizsgálata során. A Bíróság ítélkezési gyakorlatát, és különösen a C‑361/98. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2001. január 18‑án hozott ítéletet (EBHT 2001., I‑385. o.) illetően meg kell jegyezni, hogy ezt az ítéletet a megállapodás aláírását követően hozták. Ebből következik, hogy ezen ítélet nem szolgálhat iránymutatóként a megállapodás értelmezéséhez, kivéve ha ezt az ítéletet közölték a légiközlekedési megállapodás 21. cikkének (1) bekezdése szerinti vegyes bizottsággal, és ez megvizsgálta azt.


47 –      Lásd különösen a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben 2005. június 18‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑5425. o.) 148. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a C‑504/09. P. sz., Bizottság kontra Lengyelország ügyben 2012. március 29‑én hozott ítélet 90. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


48 – Csillagszerű hálózat üzemeltetéséről van szó, amelyet az a tény jellemez, hogy a légifuvarozók egy repülőteret az útvonalak összekötőjeként használnak, ami a légifuvarozók által gyakran használt üzemeltetési modellé vált.


49 –      A megtámadott ítéletben a Törvényszék a C‑330/91. sz. Commerzbank‑ügyben 1993. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 1993., I‑4017. o.) 14. pontjára, a C‑224/00. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2002. március 19‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑2965. o.) 15. pontjára és a C‑115/08. sz. ČEZ‑ügyben 2009. október 27‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑10265. o.) 92. pontjára hivatkozott.


50 –      Lásd különösen a C‑551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑3173. o.) 51. pontját. Lásd továbbá a C‑90/09. sz., General Química és társai kontra Bizottság ügyben 2011. január 20‑án hozott ítélet (EBHT 2011, I‑1. o.) 72. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


51 –      Lásd többek között C‑264/11. P. sz., Kaimer és társai kontra Bizottság ügyben 2012. július 19‑én hozott ítélet 24. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.