A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2013. november 26.(*)
„Fellebbezés – Verseny – Kartellek – A műanyag ipari zsákok piaca – A leányvállalat által elkövetett jogsértés anyavállalatnak való betudhatósága – A Törvényszék előtti eljárás túlzott időtartama – A hatékony bírói jogvédelem elve”
A C‑40/12. P. sz. ügyben,
a Gascogne Sack Deutschland GmbH, korábban Sachsa Verpackung GmbH (székhelye: Wieda [Németország], képviselik: F. Puel és L. François‑Martin ügyvédek)
fellebbezőnek
az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2012. január 27‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,
a másik fél az eljárásban:
az Európai Bizottság (képviselik: F. Castillo de la Torre és N. von Lingen, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
alperes az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: V. Skouris elnök, K. Lenaerts elnökhelyettes, R. Silva de Lapuerta, M. Ilešič, L. Bay Larsen, M. Safjan tanácselnökök, J. Malenovský, E. Levits, A. Ó Caoimh, J.‑C. Bonichot, A. Arabadjiev, D. Šváby és M. Berger (előadó) bírák,
főtanácsnok: E. Sharpston,
hivatalvezető: V. Tourrès tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. február 5‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2013. május 30‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezésében a Gascogne Sack Deutschland GmbH, korábban Sachsa Verpackung GmbH (a továbbiakban mindkét esetben: fellebbező), az Európai Unió Törvényszéke T‑79/06. sz., Sachsa Verpackung kontra Bizottság ügyben 2011. november 16‑án hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel a Törvényszék elutasította az elsődlegesen az [EK] 81. cikk alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.354 – „ipari zsákok”‑ügy) 2005. november 30‑án hozott C(2005) 4634 végleges bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) részleges megsemmisítése vagy megváltoztatása iránt, másodlagosan a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránt benyújtott keresetét.
Jogi háttér
2 Az [EK 81. cikkben] és [az EK 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) – amely [az EK 81.cikk] és [az EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló első, 1962. február 6‑i 17. tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) helyébe lépett – 23. cikkének (2) és (3) bekezdésében – amely a 17. rendelet 15. cikke (2) bekezdésének helyébe lépett – a következőképpen rendelkezik:
„(2) A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira, amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:
megsértik [az EK 81. cikket vagy az EK 82. cikket]; vagy
[…]
A jogsértésben részt vevő vállalkozások és vállalkozások társulásai tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át.
[…]
(3) A bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.”
3 A vitatott határozat elfogadásának időpontjában hatályos, a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló bizottsági iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o., a továbbiakban: 1998. évi bizottsági iránymutatás) 1. pontja megállapítja, hogy „[a bírság] alapösszeg[é]t a jogsértés súlyosságával [helyesen: súlyával] és időtartamával összhangban határozzák meg, amelyek a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében említett kizárólagos feltételek”.
4 A jogsértés súlyát illetően az említett iránymutatás 1.A. pontja első bekezdése kimondja, hogy a jogsértés súlyának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét.
5 Az 1998. évi bizottsági iránymutatás ugyanezen pontjának második bekezdése értelmében a jogsértések három kategóriába oszthatók, nevezetesen: enyhe jogsértés, súlyos jogsértés és különösen súlyos jogsértés. Ez utóbbiak közé tartoznak többek között az olyan horizontális korlátozások, mint az „árkartell” és a piacfelosztó kvóták alkalmazása.
A jogvita előzményei és a vitatott határozat
6 A fellebbező egy német jog szerint alapított társaság. 1994‑ben részesedéseinek 90%‑át megszerezte a Gascogne Deutschland GmbH, a Groupe Gascogne SA – egy francia jog szerinti társaság – 100%‑os tulajdonú leányvállalata (a továbbiakban: Groupe Gascogne). A fennmaradó 10% részesedést a Groupe Gascogne közvetlenül szerezte meg. 2008‑ban a Groupe Gascogne megváltoztatta a nevét Gascogne Sack Deutschland GmbH‑ra.
7 2001‑ben a British Polythene Industries plc az ipari zsákok ágazatában fennálló kartellről tájékoztatta a Bizottságot.
8 A Bizottság 2002 júniusában és júliusában helyszíni vizsgálatokat folytatott, és a fellebbező kifejezte együttműködési szándékát. A Bizottság 2004. április 29‑én közigazgatási eljárást indított és kifogásközlést bocsátott ki több vállalattal, közöttük a fellebbezővel szemben.
9 2005. november 30‑án a Bizottság elfogadta a vitatott határozatot, amelynek 1. cikke (1) bekezdésének k) pontja úgy rendelkezik, hogy a fellebbező és a Groupe Gascogne megsértette az EK 81. cikket azzal, hogy előbbi 1988. február 9. és 2002. június 26. között, utóbbi 1994. január 1‑je és 2002. június 26. között a műanyag ipari zsákok ágazatában Belgium, Németország, Spanyolország, Franciaország, Luxemburg és Hollandia területén az árak rögzítéséből, közös árszámítási módszerek alkalmazásából, a piaci részesedések és kvóták felosztásából, az ügyfelek és megrendelések felosztásából, bizonyos pályázati felhívásokra való összehangolt ajánlattételből, valamint egyedi információk cseréjéből álló megállapodások sorában vett részt, és erre irányuló összehangolt magatartást tanúsított.
10 Ezen okból a Bizottság a fellebbezővel szemben a vitatott határozat 2. cikke első bekezdésének i) pontjában 13,2 millió euró összegű bírságot szabott ki, kifejtve, hogy ezen összegből a Groupe Gascogne 9,9 millió euró összeg megfizetéséért egyetemlegesen felel.
A megtámadott ítélet
11 A Törvényszék Hivatalához 2006. február 23‑án érkezett keresetlevéllel a fellebbező keresetet nyújtott be a vitatott határozat ellen. Lényegében azt kérte, hogy a Törvényszék semmisítse meg e határozatot az őt érintő részében, vagy másodlagosan csökkentse a vele szemben kiszabott bírság összegét.
12 Keresete alátámasztása érdekében a fellebbező nyolc jogalapra hivatkozott. A három elsődlegesen felhozott jogalap a vitatott határozat megsemmisítésére irányult, és először is a fellebbező kartellben való részvételének fokát illető nyilvánvaló mérlegelési hibán, másodszor a vitatott határozatnak a fellebbező „Németország” alcsoportban való részvételével kapcsolatos indokolásának hiányán, és harmadszor egyfelől az EK 81. cikk megsértésén –amennyiben a Bizottság tévesen tudta be a fellebbező magatartását a fellebbező anyavállalatának, a Groupe Gascogne‑nak –, és másfelől az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapult.
13 Az öt további, másodlagosan felhozott jogalap a kiszabott bírság mérséklésére irányult. A negyedik jogalap a jogsértés súlyával kapcsolatos nyilvánvaló mérlegelési hibán, az ötödik jogalap a jogsértés időtartamával kapcsolatos nyilvánvaló mérlegelési hibán, a hatodik – harmadlagosan előterjesztett – jogalap az enyhítő körülmények figyelmen kívül hagyásán, a hetedik jogalap a fellebbezőnek a közigazgatási eljárás során tanúsított együttműködésével kapcsolatos nyilvánvaló mérlegelési hibán, míg a nyolcadik – negyedlegesen előterjesztett – jogalap az arányosság elvének megsértésén alapult.
14 2010. október 20‑i levelében a fellebbező az írásbeli szakasz újbóli megnyitását kérte, azon indokkal, hogy az eljárás során új jogi elem merült fel, nevezetesen a Lisszaboni Szerződés, és különösen az EUSZ 6. cikk hatálybalépése, amely az Európai Unió Alapjogi Chartáját (a továbbiakban: Charta) az elsődleges jog rangjára emelte.
15 A 2011. február 2‑án tartott tárgyalás során a fellebbező – a keresetlevelében felhozott egyéb jogalapok mellett – a Charta 48. cikke és az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikke által biztosított ártatlanság vélelmének megsértésére hivatkozott. E tekintetben a Törvényszék a megtámadott ítélet 92. és 93. pontjában a következőket állapította meg:
„92. […] a [fellebbező] által a [C]harta 48. cikkében biztosított ártatlanság vélelmének megsértésére alapított kifogás a keresetlevélben hivatkozott jogalapok keretében kifejtett érvelésekhez adódik hozzá, és nem mutat az eredetileg kifejtett érvelésekkel kellően szoros kapcsolatot ahhoz, hogy úgy lehessen tekinteni, mint egy bírósági eljárás keretében zajló vita szokásos alakulásából következő kifogást. E kifogást tehát újnak kell tekinteni.
93. Ennélfogva azt kell megvizsgálni, hogy az Európai Unióról szóló szerződésnek, és különösen a 6. cikkének 2009. december 1‑jei hatálybalépése, amelynek értelmében a Charta ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint a Szerződések, olyan új elemnek minősül‑e, amely indokolja új kifogások előterjesztését. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy az ártatlanság vélelmének elve [már] a [vitatott] határozat elfogadásának időpontjában [is] az Unió jogrendjének részét képezte, és azt e jogrend az uniós jog általános elveként biztosította a versenyszabályok megsértésével kapcsolatos eljárásokban […]”
16 A Törvényszék ebből azt a következtetést vonta le, hogy a fellebbező nem hivatkozhat az uniós jogrendben a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése által bevezetett változásokra ahhoz, hogy a tárgyalás során úgy érvelhessen, hogy a Bizottság megsértette az ártatlanság vélelmét.
17 A keresetlevélben hivatkozott három megsemmisítési jogalapot a Törvényszék elutasította mint megalapozatlant. Különösen a harmadik jogalap első részét illetően – amely az EK 81. cikk megsértésén alapul, amennyiben a Bizottság tévesen tudta be a fellebbező magatartását az anyavállalatának, a Groupe Gascogne‑nak – a Törvényszék a megtámadott ítélet 87. pontjában először is a Bíróság ítélkezési gyakorlatára emlékeztetett, amelyből kitűnik, hogy amennyiben egy anyavállalat 100%‑os tőkerészesedéssel rendelkezik a versenyszabályokat megsértő leányvállalatban, fennáll azon egyszerű vélelem, miszerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalata magatartására. A Törvényszék ezt követően az említett ítélet 88. pontjában megállapította, hogy nem vitatott, hogy „a Groupe Gascogne [rendelkezett] a [fellebbező] tőkéjének teljességével, ekképpen a Bizottság feltételezhette, hogy az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalatára”. A Törvényszék hozzáfűzte, hogy a Bizottság továbbá kifejtette, hogy „a Groupe Gascogne havonta kapott információkat a [fellebbezőtől], ez utóbbi funkcionálisan integrálva volt a csoport »rugalmas csomagolóanyagok« részlegébe, és a csoport vezetői képviseltették magukat a »Beiratban«, a fellebbező felügyelő és irányító bizottságában”. Miután ugyanezen ítélet 89. pontjában megismételte a fellebbező által ezen elemek megcáfolása céljából felhozott érveket, a Törvényszék a megtámadott ítélet 90. pontjában kimondta, hogy „[m]eg kell ugyanakkor állapítani, hogy ezen elemek nem alkalmasak azon vélelem megdöntésére, amely szerint a Groupe Gascogne meghatározó befolyást gyakorolt a fellebbezőre”.
18 A harmadik jogalap második részét illetően, amely az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapul, amennyiben a Bizottság nem vette figyelembe az érintett vállalkozás forgalma 10%‑ában meghatározott felső határt a bírság 1988. február 9. és 1993. december 31. között elkövetett jogsértéssel kapcsolatban kiszabott összegének megállapításakor, a Törvényszék a megtámadott ítélet 108. és 109. pontjában megállapította:
„108. […] amennyiben a Bizottság különbséget tesz a kezdeti időszak – amely tekintetében kizárólag a leányvállalat felelős a jogsértésért – és a második időszak között – amely tekintetében az anyavállalatnak a leányvállalatával egyetemleges felelősségét állapítja meg –, az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése nem írja elő azt, hogy a Bizottságnak vizsgálnia kellene, hogy a bírság azon része, amelynek megfizetése tekintetében nem állapította meg az anyavállalat egyetemleges felelősségét, nem haladja‑e meg a leányvállalat saját forgalma 10%‑át. Az e rendelkezésben szabályozott felső határ egyetlen célja az olyan bírság megakadályozása, amelynek kiszabása túlzott mértékű, figyelemmel a gazdasági egységnek a határozat elfogadásának időpontjában fennálló méretére. Azon társaság forgalma, amely kizárólagosan felelős a jogsértésért – akár akkor, amikor a jogsértést elkövették, akár a bírság kiszabásának időpontjában – e tekintetben korlátozott relevanciával bír.
109. Azon körülmény, miszerint a Bizottság a korábbi határozathozatali gyakorlatában e rendelkezést eltérő módon alkalmazta, ami az érintett vállalkozás számára előnyösebbnek bizonyult, nincs hatással ezen értékelésre. Amint a Bizottság megjegyezte, elegendő e tekintetben megállapítani, hogy a Bizottságot nem köti a korábbi határozathozatali gyakorlata, mivel ez utóbbi mindenesetre nem képezi a bírságok összege kiszámításának jogi keretét. […]”
19 A Törvényszék a bírság összegének csökkentésére irányuló másodlagosan felhozott öt további jogalapot is elutasította. Különösen a negyedik jogalap első részét illetően – amely azon alapul, hogy a Bizottság a bírság kiszámítása érdekében a jogsértés tényleges piaci hatását vette figyelembe, jóllehet az nem volt mérhető – a Törvényszék a megtámadott ítélet 117. pontjában úgy találta, hogy „amint az [az 1998. évi] iránymutatás szövegéből következik, a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást csak akkor kell figyelembe venni a jogsértés súlyának értékelésekor, ha az mérhető”. Az említett ítélet 118. pontjában a Törvényszék ezen okból elutasította a fellebbező azon érvelését, amely szerint a Törvényszéknek csökkentenie kell a Bizottság által kiszabott bírság összegét, amennyiben a jogsértés piacra gyakorolt hatása nem mérhető. Ebben az összefüggésben a Törvényszék elhatárolta a jelen ügyet a fellebbező által hivatkozott, a T‑279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5‑én hozott ítéletének (EBHT 2006., II‑897. o.) alapjául szolgáló ügytől. Ennek érdekében ugyanezen ítélet 119. pontjában megállapította, hogy „a jelen ügyben egyfelől a Bizottság nem állítja, hogy képes lenne megmérni a jogsértés piacra gyakorolt hatását, és a [fellebbező] sem terjesztett elő semmilyen érvet, illetve nem nyújtott be olyan dokumentumot, amely arra utalna, hogy a kartellnek ténylegesen ne lett volna semmilyen hatása, és így ne gyakorolt volna hatást a piacra”.
20 A fellebbező által a keresete alátámasztása végett előterjesztett valamennyi jogalap vizsgálatának befejezését követően a Törvényszék egészében elutasította a keresetet.
A felek kérelmei és a Bíróság előtti eljárás
21 A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:
– elsődlegesen helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet és az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé, hogy az utóbbi határozzon azon pénzügyi következményekről, amelyeket az ésszerű időn belüli határozathozatal elvének Törvényszék általi megsértése okozott a fellebbező számára;
– másodlagosan csökkentse a Bizottság által a fellebbezővel szemben kiszabott bírság összegét az említett pénzügyi következmények figyelembevétele végett;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
22 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a fellebbezést, és
– a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.
23 2012. szeptember 11‑i levelében a fellebbező – a Bíróság eljárási szabályzata 42. cikke (2) bekezdése első bekezdésének az adott időpontban alkalmazandó változatára támaszkodva – az eljárás írásbeli szakaszának újbóli megnyitását kérte, azon indokkal, hogy új elem merült fel, nevezetesen az, hogy súlyosan veszteséges a pénzügyi helyzete.
24 Az Európai Unió Bírósága alapokmányának 24. cikke és az eljárási szabályzatának 61. cikke értelmében a Bíróság felkérte a feleket, az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsát, valamint a tagállamokat, hogy válaszoljanak a Törvényszék előtti eljárás időtartama ésszerű mivoltának értékelésére szolgáló kritériumokkal, valamint ezen eljárás túlzott időtartama következményeinek orvoslására irányuló intézkedésekkel kapcsolatos kérdésekre.
A fellebbezésről
Az első jogalapról
A felek érvei
25 Első jogalapjában a fellebbező úgy érvel, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem vonta le következtetéseket a Lisszaboni Szerződés, és különösen az EUSZ 6. cikke 2009. december 1‑jei hatálybalépéséből, amely a Chartát a szerződésekkel azonos jogi kötőerővel ruházza fel. A Törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy ebben az esetben az eljárási szabályzata 48. cikke (2) bekezdésének első albekezdése értelmében új elemről van szó, és e körülmény lehetővé teszi a fellebbező számára, hogy az eljárás során új, az ártatlanságnak a Charta 48. cikke által biztosított vélelmére alapított jogalapra hivatkozzon. A fellebbező szerint az a vélelem, amely lehetővé teszi a leányvállalat versenyellenes magatartásának az adott leányvállalat tőkéjének 100%‑ával rendelkező anyavállalatnak történő betudását, a bűnösség Chartával összeegyeztethetetlen vélelmét képezi.
26 A Bizottság ezzel szemben előadja, hogy e jogalap túlzottan általános, mivel nem fejti ki azon okokat, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése miként jelentene új jogi elemet, és ennélfogva e jogalap megalapozatlan.
A Bíróság álláspontja
27 Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy fellebbezésében a fellebbező nem hivatkozik arra, hogy keresetlevelében bármiféle utalást is tett volna a Chartára.
28 Azon kérdést illetően, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését úgy kell‑e tekinteni – amint azt a fellebbező állítja –, mint a Törvényszék előtti eljárás során felmerült elemet, ami ekképpen igazolná a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikke 2. §‑ának első albekezdése értelmében az új jogalapok előterjesztését, emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy e hatálybalépés – amely a Chartát az Unió elsődleges jogába emeli – az eljárási szabályzata 42. cikke 2. §‑a első albekezdésének értelmében nem tekinthető új jogi elemnek. Ebben az összefüggésben a Bíróság kiemelte, hogy már e szerződés hatálybalépését megelőzően is számos alkalommal kimondta, hogy a többek között az EJEE 6. cikkéből következő, tisztességes eljáráshoz való jog olyan alapvető jogot jelent, amelyet az Európai Unió az EU 6. cikk (2) bekezdése értelmében általános jogelvként tiszteletben tart (lásd különösen a C‑289/11. P. sz., Legris Industries kontra Bizottság ügyben 2012. május 3‑án hozott ítélet 36. pontját).
29 A Bíróság által az eljárási szabályzata alkalmazására vonatkozóan kimondott ezen értelmezés értelemszerűen vonatkozik a Törvényszék eljárási szabályzata megfelelő rendelkezéseinek alkalmazására is.
30 Mindenesetre a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követő ítélkezési gyakorlat megerősítette, hogy azon vélelem, amely szerint azon anyavállalat, amely a leányvállalata kizárólagos vagy majdnem kizárólagos tulajdonosa, ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol az utóbbira, nem összeegyeztethetetlen az ártatlanság vélelmével (lásd ebben az értelemben a C‑628/10. P. és C‑14/11. P. sz., Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, és Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben 2012. július 19‑én hozott ítélet 46., 47., 108. és 113. pontját, valamint a C‑501/11. P. sz., Schindler Holding és társai kontra Bizottság ügyben 2013. július 18‑án hozott ítélet 108–111. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
31 E körülmények között a fellebbező által a fellebbezésének alátámasztása érdekében hivatkozott első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
A második jogalapról
32 A fellebbezés második jogalapja két részből áll. Az első rész azon alapul, hogy a Törvényszék megsértette az ítélet indokolására vonatkozó kötelezettségét a fellebbező által a gazdasági függetlenségének alátámasztására felhozott érvek elutasítását illetően. A második rész azon alapul, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem szankcionálta a vitatott határozatnak a kiszabott bírság felső határának megállapítására vonatkozó indokolásának hiányát.
A második jogalap első részéről
– A felek érvei
33 A fellebbező előadja, hogy a megtámadott ítélet 89. pontjában a Törvényszék különböző elemekre hivatkozik, amelyeket a fellebbező annak alátámasztására hozott fel, hogy a Groupe Gascogne nem gyakorolt tényleges irányítást üzletpolitikája felett. Az említett ítélet 90. pontjában azonban a Törvényszék ezen elemek szűkszavú elutasítására szorítkozott, a szokásos megfogalmazást használva: „Meg kell ugyanakkor állapítani [...]”, anélkül hogy megvizsgálta volna az egyes elemeket, és megindokolta volna, hogy azok miért nem rendelkeznek kellő bizonyító erővel. Ezzel a Törvényszék megsértette az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében őt terhelő indokolási kötelezettséget.
34 A Bizottság azzal válaszol, hogy a Törvényszék ítéleteinek indokolására vonatkozó kötelezettsége nem értelmezhető úgy, hogy a Törvényszék köteles részletekbe menően válaszolni a fellebbező minden egyes érvére, különösen ha azok – mint a fellebbező által a Törvényszék elé terjesztett megfontolások – nem kellően világosak és pontosak.
– A Bíróság álláspontja
35 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság alapokmánya 36. cikkében és 53. cikke első bekezdésében előírt, az ítéletek indokolására vonatkozó kötelezettsége nem kötelezi a Törvényszéket, hogy olyan magyarázatot adjon, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet. Az indokolás lehet tehát közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék azon indokokat, amelyeken a megtámadott ítélet alapul, illetve lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy elegendő bizonyítékkal rendelkezzen ahhoz, hogy a fellebbezés keretein belül gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét (lásd különösen a fent hivatkozott Alliance One International és Standard Commercial Tobacco kontra Bizottság, és Bizottság kontra Alliance One International és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 64. pontját).
36 A jelen ügyben a Törvényszék a megtámadott ítélet 78–82. pontjában ismerteti a fellebbező által arra vonatkozóan kifejtett érveket, hogy a leányvállalat magatartása anyavállalatának való betudásához a Bizottságnak kell bizonyítania, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározta a leányvállalata piaci magatartását, amit ezen intézmény nem tett meg a jelen esetben.
37 Az említett érvelésre válaszul a Törvényszék először is a megtámadott ítélet 87. pontjában emlékeztetett a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatára, amelyből kitűnik, hogy amennyiben egy anyavállalat 100%‑os tőkerészesedéssel rendelkezik a versenyszabályokat megsértő leányvállalatban, fennáll azon megdönthető vélelem, miszerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalata magatartására.
38 A Törvényszék ezt követően megállapította, hogy a fellebbező a Groupe Gascogne 100%‑os tulajdonában álló leányvállalata volt, ami elegendő volt a fent említett vélelem alkalmazásának igazolásához. Utalt továbbá bizonyos kiegészítő valószínűsítő körülményekre, amelyekre a Bizottság ezzel összefüggésben hivatkozott.
39 A Törvényszék, miután a megtámadott ítélet 89. pontjában ismertette a fellebbező által az önállósága alátámasztása érdekében hivatkozott konkrét elemeket, ugyanezen ítélet 90. pontjában kifejezetten megállapította, hogy ezek az elemek nem alkalmasak azon vélelem megdöntésére, amely szerint a Groupe Gascogne meghatározó befolyást gyakorolt a fellebbezőre. A Törvényszék e tekintetben megállapította, hogy a fellebbező egyszerű állításokra szorítkozott, és nem terjesztett elő semmilyen bizonyítékot azok alátámasztására.
40 Amint azt a főtanácsnok indítványa 63. pontjában megjegyezte, ugyan a Törvényszék nem mondta ki kifejezetten, hogy a fellebbezőnek kell megdöntenie a megtámadott ítélet 87. pontjában említett vélelmet, ám az ítélet 88–90. pontjának sorrendje világosan és egyértelműen ismerteti a fellebbező által felhozott elemek elutasításával kapcsolatban a Törvényszék által követett érvelés szakaszait.
41 E feltételek mellett a Törvényszék által a megtámadott ítélet 87–90. pontjában elfogadott indokolás elegendő ahhoz, hogy a fellebbező számára lehetővé tegye azon indokok megismerését, amelyeken az ítélet alapul, illetve a Bíróság számára, hogy elegendő bizonyítékkal rendelkezzen ahhoz, hogy a fellebbezés keretein belül gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét.
42 Ennélfogva a második jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
A második jogalap második részéről
– A felek érvei
43 A fellebbező emlékeztet arra, hogy a Törvényszék előtt vitatta a 3,3 millió euró összeget, amelyet bírságként egyedül köteles megfizetni, és amely annak az 1988. február 9. és 1993. december 31. közötti időszaknak felel meg, amelynek során nem a Groupe Gascogne tulajdonában állt, azzal érvelve, hogy ezen összeg meghaladja az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésében az érintett vállalkozás által az előző üzleti évben megvalósított forgalom 10%‑ában meghatározott felső határt. A fellebbező e tekintetben az [EK 81]. cikk és az EGT‑megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/E‑2/37.857 – „szerves peroxidok”‑ügy) 2003. december 10‑én hozott C(2003) 4570 végleges bizottsági határozatra hivatkozik, amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2005. április 30‑án tették közzé (HL L 110., 44. o., a továbbiakban: „szerves peroxidok”‑határozat), és amelyből kitűnik, hogy amennyiben a Bizottság megkülönbözteti egyfelől azon időszakot, amikor az egyik vállalkozás egyedül felelős a magatartásáért, és másfelől azon időszakot, amelyben az anyavállalat, megszerezve az előbbi irányítását, felelőssé válik a leányvállalata magatartásáért, az előző üzleti évben megvalósított forgalom 10%‑ában meghatározott felső határt külön kell vizsgálni a két vállalkozás esetében.
44 Fellebbezésében a fellebbező akként érvel, hogy a Törvényszék – azzal, hogy a megtámadott ítélet 109. pontjában csupán annak megállapítására szorítkozott, hogy a Bizottságot nem köti korábbi határozathozatali gyakorlata – tévesen alkalmazta a jogot. A Törvényszéknek ugyanis el kellett volna marasztalnia a Bizottságot, amiért anélkül változtatta meg gyakorlatát, hogy részletesen és egyértelműen megindokolta volna e megközelítésbeli változást. A fellebbező e tekintetben a C‑521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítéletre (EBHT 2011., I‑8947. o., 167. pont) támaszkodik.
45 A Bizottság szerint a puszta tény, hogy egy korábbi határozatban más megközelítést alkalmazhatott, nem tekinthető „egy szokásos gyakorlat bevezetésének”. A jelen jogvita alapjául szolgáló helyzetnek semmi köze sincs a fellebbező által hivatkozott ítélet alapjául szolgáló helyzethez, amely ítéletben a Bíróság rendkívüli körülményekre támaszkodott (a fent hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 165. és 167. pontja).
– A Bíróság álláspontja
46 Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 296. cikk (2) bekezdésében előírt indokolási kötelezettség olyan lényeges eljárási szabálynak minősül, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd a fent hivatkozott Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 146. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
47 A jelen ügyben a fellebbező a Törvényszék előtt vitatta a Bizottság által a vitatott határozatban a fellebbező által egyedül megfizetendő bírság összegének kiszámítása céljából alkalmazott módszer megalapozottságát. Érvelésének alátámasztása végett a fellebbező a „szerves peroxidok”‑határozatra hivatkozik, anélkül hogy megkérdőjelezné a vitatott határozat erre vonatkozó indokolásának megfelelő jellegét.
48 A megtámadott ítélet 107 és 108. pontjában a Törvényszék az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdése alapján a Bizottság által alkalmazott módszer megalapozottságát vizsgálta, és érdemében elutasította a fellebbező érvelését.
49 A Törvényszék csupán kiegészítésként jegyezte meg a megtámadott ítélet 109. pontjában, hogy azon körülmény, miszerint a Bizottság a korábbi határozathozatali gyakorlatában eltérő módon alkalmazta az említett 23. cikk (2) bekezdését, ami az érintett társaság számára előnyösnek bizonyult, véleménye szerint nincs kihatással e rendelkezés Törvényszék általi értelmezésére.
50 A második jogalap második része nem tartalmaz semmilyen kifogást a Törvényszék által a megtámadott ítélet 107. és 108. pontjában elvégzett jogi elemzésre vonatkozóan, hanem arra vonatkozik, hogy a Törvényszék az említett ítélet 109. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem szankcionálta a vitatott határozat „szerves peroxidok”‑határozattól való eltéréssel kapcsolatos indokolásának elégtelenségét.
51 Az említett rész ekképpen egy új érvet hoz fel, amely a Bizottság által a jogszabály szerinti 10%‑os felső határ meghatározására alkalmazott számítási módszerre vonatkozóan vitatja a vitatott határozat indokolásának megfelelő jellegét.
52 Következésképpen a fenti érvet elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mivel a fellebbezés keretében a Bíróság hatásköre főszabály szerint az első fok bírái előtt megvitatott jogalapokról hozott jogi döntés értékelésére korlátozódik.
53 A fellebbező egyébiránt nem hivatkozhat arra – amint azt a tárgyalás során tette –, hogy a második jogalap második része azon téves jogalkalmazásra vonatkozik, amelyet a Törvényszék követett el az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének értelmezésekor.
54 A fellebbezésben az említett rész ugyanis kifejezetten az „indokolási kötelezettség” megsértésén alapul. Egyébiránt érvelésében a fellebbező csak a megtámadott ítélet 109. pontjára hivatkozik, amely csupán arra emlékeztet, hogy a Bizottságot nem köti a korábbi határozathozatali gyakorlata, és nem tartalmazza az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének semmiféle értelmezését.
55 A fentiekből következik, hogy a második jogalap második részének nem lehet helyt adni. Következésképp ezt a jogalapot egészében el kell utasítani.
A harmadik jogalapról
A felek érvei
56 A harmadik jogalapja első részében a fellebbező úgy érvel, hogy véleménye szerint a Törvényszék elmulasztotta megállapítani a vitatott határozatnak a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatással kapcsolatos indokolására vonatkozó kötelezettség Bizottság általi megsértését.
57 A fellebbező elismeri, hogy a Bíróság által értelmezett 1998. évi bizottsági iránymutatás szerint a Bizottság nem köteles bizonyítani a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást, amennyiben a jogsértés – mint a jelen ügyben – különösen súlyosnak minősül. Emlékeztet arra, hogy az ilyen kiegészítő elemek figyelembevétele ugyanakkor lehetővé teszi a Bizottság számára a bírság alapösszegének emelését.
58 Márpedig a vitatott határozat indokolása nem egyértelmű e tekintetben. Azáltal, hogy hosszas kifejtést szánt a jogsértés hatásának, jóllehet erre nem volt köteles, a Bizottság kétséget ébresztett az illetően, hogy e kritériumot a bírság alapösszegének növelése céljából vette‑e figyelembe, vagy sem. Ezenfelül a félreérthetőséget megerősítette azon tény, miszerint a Bizottság egyfelől úgy találta, hogy a piacra gyakorolt hatás nem mérhető, másfelől pedig hogy e hatás szükségszerűen következik a versenyellenes megállapodások végrehajtásából. A fellebbező ekképpen gátolva volt védelme hatékony előkészítésében. A Törvényszék, anélkül hogy a vitatott határozat indokolását megvizsgálta volna, logikátlan és nem megfelelő indokolást nyújtott.
59 A harmadik jogalapja második részében a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem szankcionálta a Bizottság által elkövetett téves jogalkalmazást, amely abban állt, hogy a piacra gyakorolt tényleges hatás fennállására következtetett a versenyellenes megállapodások puszta végrehajtásából, anélkül hogy konkrét, hiteles és kielégítő valószínűsítő körülményekkel szolgált volna, amint azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli.
60 A Bizottság úgy véli, hogy e jogalap mindkét része elfogadhatatlan, mivel arra nem hivatkozott a fellebbező első fokon. A fellebbező a Törvényszék előtt csupán annak megállapítására szorítkozott, hogy mivel a jogsértésben való részvétele korlátozott volt, annak hatása is korlátozott kellett, hogy legyen.
A Bíróság álláspontja
61 A fellebbezés harmadik jogalapja elfogadhatóságának értékeléséhez emlékeztetni kell a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatását illetően a fellebbező első fokon előadott érvelésére.
62 E kérdés a Törvényszék előtt a negyedik jogalap keretében merült fel, amelyre a fellebbező a bírság összegének csökkentése céljából hivatkozott, és amely a Bizottság által a jogsértés súlyának értékelésekor elkövetett állítólagos hibán alapul. Amint a megtámadott ítélet 113–115. pontjából kitűnik, a fellebbező először is azt kifogásolta, hogy a Bizottság az 1998. évi bizottsági iránymutatást megsértve úgy találta, hogy a jogsértés súlyának megállapításához nem szükséges, hogy a jogsértés által gyakorolt hatás mérhető legyen. Másodszor a fellebbező előadta, hogy a Bizottság ugyanakkor megkísérelte bizonyítani a kartell tényleges hatásait – néhány olyan magatartást fedve fel, amelyekben a fellebbező, állítása szerint, nem volt érintett –, amit utóbbi szerint minden bizonnyal figyelembe vettek a neki felrótt jogsértés súlyának értékelésekor. Harmadszor a fellebbező úgy érvelt, hogy a Bizottság maga is elismerte, hogy a jogsértés tényleges hatását nem lehet pontosan megmérni, ami a fellebbező szerint indokolná a bírság csökkentését.
63 Úgy tűnik ekképpen, hogy a fellebbezőnek a fellebbezés harmadik jogalapja első részében a vitatott határozat indokolásának állítólagos hiányosságára alapított érvelés új, mivel a fellebbező első fokon nem hivatkozott az említett határozat érthetőségével vagy védelme előadásával kapcsolatos nehézségekre.
64 A jelen ítélet 52. pontjában hivatkozott okokból az említett részt el kell tehát utasítani mint elfogadhatatlant.
65 A harmadik jogalap második részét illetően, amely azon alapul, hogy a Törvényszék elmulasztotta megállapítani, hogy a Bizottság állítólag tévesen alkalmazta a jogot a piacra gyakorolt hatás értékelésekor, elegendő megjegyezni, hogy a fellebbező által első fokon kifejtett – a jelen ítélet 62. pontjában idézett – érvelésre tekintettel e részt szintén újnak kell minősíteni. Ennek alapján e rész a jelen ítélet 52. pontjában kifejtettekkel megegyező okokból elfogadhatatlan.
66 Mivel a fellebbezés alátámasztására felhozott harmadik jogalap egyik részének sem lehet helyt adni, e jogalapot el kell utasítani.
A negyedik jogalapról
A felek érvei
67 E jogalapjában a fellebbező úgy érvel, hogy a jelen ügyben a Törvényszék megsértette az EJEE 6. cikke által biztosított, az ügye ésszerű időn belüli elbírálásához fűződő alapvető jogát.
68 A fellebbező emlékeztet arra, hogy a Törvényszék előtt lefolytatott eljárás 2006. február 23‑án kezdődött, és 2011. november 16‑án ért véget. Kiemeli, hogy az írásbeli szakasz vége és azon időpont között, amikor először kapott információt az ügy állásáról, a Törvényszék hosszasan tétlen volt.
69 A fellebbező szerint sem az iratok összetettsége, sem terjedelme, sem az érintett vállalkozások vagy a szóban forgó eljárási nyelvek száma nem igazolhatja azt, hogy a Törvényszék az említett időszak során egyáltalán nem foglalkozott az üggyel.
70 A fellebbező úgy érvel, hogy amikor benyújtotta a Törvényszékhez a vitatott határozattal szembeni keresetét, úgy döntött, hogy nem fizeti meg azonnal a vele szemben kiszabott bírságot, és ezért el kellet fogadnia, hogy a bírság összegére kamatot fizet, és bankgaranciát alapít. Az eljárás túlzott időtartama az e lépésekkel kapcsolatos költségek növekedését vonta maga után.
71 Ennélfogva a fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és másodlagosan csökkentse a vele szemben kiszabott bírság összegét az említett pénzügyi következmények figyelembevétele céljából, tekintettel azon pénzügyi teherre, amelyet az ésszerű időn belüli határozathozatalhoz fűződő joga megsértéséből eredően viselnie kellett.
72 Elöljáróban a Bizottság úgy érvel, hogy e jogalap elfogadhatatlan, mivel arra a fellebbező nem hivatkozott a Törvényszék előtti tárgyalás során.
73 Érdemben a Bizottság úgy véli, hogy a versenyszabályok megsértése miatt bírságot kiszabó határozat elleni bírósági jogorvoslati eljárásban az ésszerű időtartam túllépése esetén a megfelelő jogorvoslat nem a kiszabott bírság összegének csökkentése formáját kell, hogy öltse, hanem a kártérítési keresetét. Másodlagosan a Bizottság úgy véli, hogy ha a Bíróságnak meg kell állapítania, hogy a Törvényszék megsértette az ésszerű időn belüli határozathozatalhoz való jogot, és ez a bírság csökkentésével orvosolható, e csökkentésnek jelképesnek kell lennie.
A Bíróság álláspontja
– Az elfogadhatóságról
74 A Bíróság, amint az alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből és az ítélkezési gyakorlatából kitűnik, fellebbezés keretében hatáskörrel rendelkezik annak felülvizsgálatára, hogy a Törvényszék elkövetett‑e a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló eljárási szabálytalanságokat (lásd különösen a C‑385/07. P. sz., Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet [EBHT 2009, I‑6155. o.], 176. pontját).
75 A jelen jogalapban hivatkozott szabálytalanságot illetően emlékeztetni kell arra, hogy függetlenül attól, hogy a fellebbező az EJEE 6. cikke (1) bekezdésére hivatkozik, a Charta 47. cikkének második bekezdése – amely az EJEE említett rendelkezésének felel meg – akként rendelkezik, hogy „[mindenkinek] joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja”. Amint a Bíróság több alkalommal is kimondta, e cikk a hatékony bírói jogvédelem elvére vonatkozik (lásd különösen a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 179. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
76 A fentiek alapján e jog alkalmazható a Bizottság határozata elleni bírósági kereset keretében (lásd különösen a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 178. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
77 A fellebbező jóllehet kifogásait a Törvényszéknek az írásbeli szakasz vége és a szóbeli szakasz kezdete közötti eljárási tétlensége idejére összpontosítja, nem hivatkozott e jog megsértésére a Törvényszék előtti tárgyalás során.
78 A Bizottság állításaival ellentétben e mulasztás nem vonja maga után a negyedik jogalap elfogadhatatlanságát azon az alapon, hogy azt először a fellebbezés keretében terjesztették elő. Jóllehet az adott fél hivatkozhat eljárási szabálytalanságra, amint úgy véli, hogy megállapítható az alkalmazandó szabályok megsértése, nem köteles ezt olyan szakaszban tenni, amikor e jogsértés teljes hatásai még nem ismertek. Különösen az ésszerű időtartam Törvényszék általi túllépését illetően, az a fellebbező, aki úgy véli, hogy az ésszerű időtartam Törvényszék általi túllépése sérti az érdekeit, nem köteles azonnal hivatkozni e jogsértésre. Adott esetben várhat az eljárás végéig, hogy kiderüljön annak teljes hossza, hogy ekképpen rendelkezzen minden szükséges elemmel az általa elszenvedett jogsértés megállapításához.
79 Ennélfogva a fellebbező által fellebbezésének alátámasztására felhozott negyedik jogalap elfogadható.
– Az ügy érdeméről
80 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az ésszerű időn túl történő határozathozatalt – mint az egyik alapvető jog megsértését képező eljárási szabálytalanságot – az érintett fél számára megfelelő orvoslást nyújtó hatékony jogorvoslatnak kell követnie (lásd az EJEB, 2000. október 26‑i, Kudla kontra Lengyelország ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára 2000‑XI, 156. és 157. §).
81 Jóllehet a fellebbező a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, illetve másodlagosan a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentését kéri, meg kell jegyezni, hogy a Bíróság már kimondta, hogy amennyiben nem létezik olyan ténykörülmény, amely arra utalna, hogy a Törvényszék előtti eljárás elhúzódása hatással lett volna a jogvita kimenetelére, az ésszerű időn belüli határozathozatal elmulasztása nem vezethet a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 190. és 196. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
82 Ez az ítélkezési gyakorlat azon a megfontoláson nyugszik különösen, miszerint az ésszerű időn belüli határozathozatal elmulasztásának a jogvita kimenetelére gyakorolt hatása hiányában a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése nem orvosolná a hatékony bírói jogvédelem elvének a Törvényszék által elkövetett megsértését (a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 193. pontja).
83 A jelen ügyben a fellebbező nem mutatott be a Bíróságnak egyetlen olyan ténykörülményt sem, amelyből az derülne ki, hogy az ésszerű időn belüli határozathozatal Törvényszék általi elmulasztása hatással lett volna az utóbbi előtt folyamatban lévő jogvita kimenetelére.
84 Továbbá figyelembe véve az uniós versenyjog tiszteletben tartásának szükségességét, a Bíróság nem engedheti meg a fellebbezőnek a bírság megalapozottságának vagy összegének pusztán az ésszerű időn belüli határozathozatal elmulasztásának indokával történő megkérdőjelezését, miközben a Bíróság a bírság összegével és a bírsággal szankcionált magatartásokkal kapcsolatban a Törvényszék által tett megállapítások ellen irányuló jogalapok összességét mint megalapozatlant elutasította (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 194. pontját).
85 Ebből következően – a fellebbező kérelmével ellentétesen – a negyedik jogalap magában nem vezethet a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezéséhez.
86 Annyiban, amennyiben a fellebbező azt kéri, hogy a Törvényszék a vele szemben kiszabott bírságot úgy csökkentse , hogy figyelembe veszi a Törvényszék előtti eljárás túlzott időtartama folytán rá háruló hátrányos következményeket, emlékeztetni kell arra, hogy amikor a Bíróság először hasonló helyzettel találta szemben magát, pergazdaságossági okokból és az ezen eljárási szabálytalansággal szembeni haladéktalan és hatékony jogorvoslat biztosítása érdekében helyt adott e kérelemnek, és csökkentette a bírság összegét (a C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑8417. o.] 48. pontja).
87 Ezt követően a Bíróság egy erőfölénnyel való visszaélést megállapító, ám bírságot ki nem szabó bizottsági határozatra vonatkozó ügyben megállapította, hogy az a tény, hogy a Törvényszék nem hozta meg ítéletét ésszerű időn belül, kártérítési igényt alapozhat meg (a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 195. pontja).
88 Igaz, hogy a jelen ügy a fent hivatkozott Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben hozott ítélethez hasonló helyzetre vonatkozik. Ugyanakkor az EUMSZ 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk második bekezdése alapján az Unió ellen előterjesztett kártérítés iránti kereset hatékony és általánosan alkalmazható jogorvoslatot biztosít az ilyen eljárási szabálytalanságra való hivatkozás és szankcionálása tekintetében, mivel az eljárások ésszerű időtartamának túllépésére vonatkozó bármely helyzetre alkalmazható.
89 Ezért a Bíróságnak úgy kell határoznia, hogy amennyiben valamely uniós bíróság megsérti a Charta 47. cikkének második bekezdéséből eredő azon kötelezettségét, hogy az előtte folyamatban levő ügyeket ésszerű időn belül tárgyalja, azt a Törvényszék előtt indított kártérítés iránti eljárás keretében lehet szankcionálni, mivel az ilyen kereset képez hatékony jogorvoslatot.
90 Ebből következően az ésszerű időn belüli határozathozatal Törvényszék általi elmulasztásából eredő kár megtérítése iránti kérelmet nem lehet fellebbezés formájában közvetlenül a Bíróság elé terjeszteni, hanem azt magához a Törvényszékhez kell benyújtani.
91 Az annak értékelését lehetővé tevő kritériumokat illetően, hogy a Törvényszék tiszteletben tartotta‑e az ésszerű időn belüli határozathozatal elvét, emlékeztetni kell arra, hogy a határozat meghozatalához szükséges idő ésszerű jellegét az egyes ügyek sajátos körülményeinek – például az ügy bonyolultságának és a felek magatartásának – figyelembevételével kell megállapítani (lásd különösen a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 181. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
92 A Bíróság e tekintetben kimondta, hogy a releváns szempontok felsorolása nem kimerítő, valamint hogy az említett határidő ésszerű jellegének vizsgálata nem követeli meg az azt okozó körülmények mindegyikének módszeres vizsgálatát, amennyiben az eljárás időtartama legalább egy körülmény alapján indokoltnak tűnik. Így az ügy bonyolultsága vagy a fellebbező időhúzó magatartása önmagában alkalmas egy első látásra túl hosszúnak tűnő időtartam igazolására (lásd különösen a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 182. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
93 E kritériumok vizsgálata során figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a versenyjogi jogsértés fennállására vonatkozó jogvita esetén a gazdasági szereplőket megillető jogbiztonság alapvető követelménye, valamint a belső piacon a torzulásmentes verseny biztosításának célja nagy jelentőséggel bír nemcsak maga a fellebbező és versenytársai, hanem harmadik személyek számára is, az érintett személyek nagy száma és a szóban forgó pénzügyi érdekek miatt (lásd különösen a fent hivatkozott Der Grüne Punkt – Duales System Deutschland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 186. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
94 Ugyancsak a Törvényszék feladata, hogy az erre vonatkozóan nyújtott bizonyítékok vizsgálata révén értékelje mind a hivatkozott kár mértékét, mind pedig a kár és a vitás bírósági eljárás túlzott időtartama közötti okozati összefüggést.
95 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az arra alapított kártérítési kereset esetében, hogy a Törvényszék megsértette a Charta 47. cikke második bekezdését, amennyiben nem tartotta tiszteletben az ésszerű időn belüli határozathozatallal kapcsolatos követelményeket, az EUMSZ 340. cikk második bekezdésének értelmében a Törvényszék feladata, hogy figyelembe vegye a hasonló jogsértésekre alapított keresetek elbírálása tekintetében a tagállamok jogában alkalmazandó általános elveket. Ezzel összefüggésben a Törvényszéknek különösen azt kell vizsgálnia, hogy a vagyoni kár létezésén felül azonosítható‑e olyan nem vagyoni kár, amely az eljárás időtartamának elhúzódása által érintett felet érte, és amely adott esetben megfelelő kártérítést alapoz meg.
96 Ennélfogva az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének értelmében az ilyen kártérítési keresetek elbírálására hatáskörrel rendelkező Törvényszék feladata, hogy a kifogásolt időtartamú eljárás alapjául szolgáló jogvitában eljárótól eltérő összetételű tanácsban, a jelen ítélet 91–95. pontjában meghatározott szempontok alapján hozzon határozatot.
97 Meg kell állapítani tehát, hogy a Törvényszék előtti eljárás teljes időtartama – amely majdnem 5 év és 9 hónap volt – nem igazolható a jelen jogvita alapját képező ügy egyetlen sajátos körülményével sem.
98 Így különösen úgy tűnik, hogy az írásbeli szakasznak a Bizottság viszonválaszának 2007 februárjában történt benyújtásával való befejezése és a szóbeli szakasz 2010 decembere során történt megnyitása közötti időszak nagyjából 3 év 10 hónapig tartott. Ezen időszak hosszúsága nem magyarázható az ügy körülményeivel, legyen szó akár az ügy bonyolultságáról, a felek magatartásáról vagy akár eljárási nehézségek felmerüléséről.
99 Az ügy bonyolultságát illetően a fellebbező által előterjesztett – a jelen ítélet 12. és 13. pontjában összefoglalt – kereset vizsgálatából kitűnik, hogy ugyan a hivatkozott jogalapok beható vizsgálatot igényeltek, ám nem voltak különös nehézségűek. Igaz ugyan, hogy a vitatott határozat tizenöt címzettje terjesztett a Törvényszék elé e határozat megsemmisítése iránti keresetet, ám ez a körülmény nem akadályozhatta meg e bíróságot abban, hogy ezen ügyiratok összefoglalását és a szóbeli szakasz előkészítését 3 évnél és 10 hónapnál rövidebb idő alatt megtegye.
100 Hangsúlyozni kell, hogy ezen időszak során az eljárást nem szakította meg, illetve nem késleltette semmilyen, Törvényszék által elrendelt pervezető intézkedés.
101 A felek magatartását és az eljárási cselekmények felmerülését illetően azon tény, miszerint 2010 októberében a fellebbező kérte az írásbeli szakasz újbóli megnyitását, nem igazolja az e szakasz lezárása óta már eltelt 3 év és 8 hónapnyi időt. Egyébiránt, amint azt a főtanácsnok indítványának 134. pontjában megállapította, az a körülmény, hogy a fellebbezőt 2010 decemberében a tárgyalás 2001 februárjára való kitűzéséről értesítették, azt jelzi, hogy ezen eljárási esemény csupán csekély hatással volt az eljárás összesített tartamára, sőt nem is volt rá hatással.
102 A fenti elemekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Törvényszék előtti eljárás megsértette a Charta 47. cikkének második bekezdését azáltal, hogy nem tartotta tiszteletben az ésszerű időn belüli határozathozatallal kapcsolatos követelményeket, ami a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető valamely jogszabály kellően súlyos megsértésének minősül (a C‑352/98. P. sz., Bergaderm és Goupil kontra Bizottság ügyben 2000. július 4‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑5291. o.] 42. pontja).
103 Mindazonáltal a jelen ítélet 81–90. pontjában kifejtett megfontolásokból következően a negyedik jogalapot el kell utasítani.
A fellebbező pénzügyi helyzetéről
104 A tárgyalás során a fellebbező a jelenlegi pénzügyi helyzetére vonatkozóan olyan információkat hozott a Bíróság tudomására, amelyekből az derül ki, hogy képtelen kifizetni a vitatott határozatban kiszabott bírságot. Véleménye szerint ezen érvek elfogadhatóak, mivel azok az eljárási szabályzat 127. cikkének értelmében egyrészt újonnan felmerült tényeknek minősülnek, másrészt mivel az ésszerű időn belüli határozathozatal elvének megsértésére vonatkozó negyedik jogalap kiegészítését képezik.
105 A Bizottság arra hivatkozik, hogy ezen érvek új mivoltuk miatt elfogadhatatlanok, és mindenesetre megalapozatlanok, mivel azokat nem támasztják alá bizonyítékok.
106 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bírósághoz benyújtott fellebbezések csak jogkérdésekre vonatkozhatnak. Márpedig annak értékelése érdekében, hogy a fellebbező képes‑e a vele szemben a Bizottság által kiszabott bírság megfizetésére, a Bíróságnak olyan ténykérdéseket kellene megvizsgálnia, amelyekre a fellebbezés keretében nem terjed ki a felülvizsgálati jogköre.
107 Ezen túlmenően a Bíróságnak az sem feladata, hogy a fellebbezés keretében méltányossági okból saját értékelésével helyettesítse a Törvényszék értékelését, hiszen ez utóbbi korlátlan felülvizsgálati jogkörében dönt a vállalkozásokra az uniós versenyjog megsértése miatt kiszabott bírságok összegéről (lásd különösen a C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑3921. o.] 98. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Mindezen túlmenően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság az ilyen bírság összegének meghatározása során nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás pénzügyi helyzetét, mivel az ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat (lásd különösen a fent hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 100. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
108 A fellebbező által a pénzügyi helyzetére vonatkozóan felhozott érveket tehát mint elfogadhatatlanokat, és mindenesetre mint megalapozatlanokat el kell utasítani.
109 Mindazonáltal hozzá kell fűzni, hogy amennyiben a fellebbező úgy véli, hogy pénzügyi nehézségei és az ésszerű időn belüli határozathozatal elvének Törvényszék általi be nem tartása között okozati összefüggés áll fenn, lehetősége van arra, hogy ennek a követelésnek az EUMSZ 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk második bekezdése címén a Törvényszék előtt indított eljárásban érvényt szerezzen (lásd a jelen ítélet 94–96. pontját).
110 A fenti megállapítások összességéből következik, hogy a fellebbező által a fellebbezésének alátámasztására hivatkozott egyetlen jogalapnak sem lehet helyt adni, és ennélfogva a fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
111 Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.
112 Ugyanezen szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében – amely a 184. cikk (1) bekezdése szerint a fellebbezési eljárásban is alkalmazandó – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a fellebbező pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeinek viselésén kívül a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2) A Bíróság a Gascogne Sack Deutschland GmbH‑t kötelezi a jelen fellebbezés költségeinek viselésére.
Aláírások