A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)

2009. július 16.(*)

Tartalomjegyzék

I –  Jogi háttér

II –  A jogvita alapját képező tényállás

III –  Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

IV –  A felek kérelmei

V –  A fellebbezés jogalapjai

VI –  A fellebbezésről

A –  Az első, arra alapított jogalapról, mely szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésből való „kihagyását”, és tévesen értékelte úgy, hogy az említett kifogás megfogalmazása „semmilyen különleges technikai nehézséggel” nem járt volna

1.  A felek érvei

2.  A Bíróság álláspontja

a)  A jogalap első három részéről, amelyek az ítélt dolog elvének a Schneider I‑ítélet vonatkozásában történt megsértésén, pontatlan ténymegállapításokon és a bizonyítékok elferdítésén alapulnak

i)  Arról, hogy szerepel‑e 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben utalás a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogásra

ii)  A kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben történő kellően világos és pontos megfogalmazását akadályozó nehézségek fennállásáról

b)  Az első jogalap negyedik, az indokolási kötelezettség megsértésén alapuló részéről

B –  A második jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg – a Bizottság terhére – magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértését

1.  A felek érvei

2.  A Bíróság álláspontja

a)  A jogalap első, a tényállás hibás jogi minősítésén alapuló részéről

b)  A jogalap második, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított részéről

C –  A harmadik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen állapított meg közvetlen okozati összefüggést a Bizottság által elkövetett hiba és a Schneider által – a Legrand vételárának csökkenése okán – elszenvedett kár között

1.  A felek érvei

2.  A Bíróság álláspontja

a)  Az elfogadhatóságról

b)  Az ügy érdeméről

VII –  A megtámadott ítélet részleges hatályon kívül helyezésének következményeiről

A –  A Schneider részéről az összefonódás ellenőrzésére irányuló újbóli eljárásban való részvétele kapcsán felmerült költségekből álló kárról

B –  A Legrand vételára Schneider által nyújtott csökkentésével összefüggő kárról

VIII –  A költségekről

„Fellebbezés – Vállalkozások összefonódása – 4064/89/EGK rendelet – Az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító bizottsági határozat – Megsemmisítés – A Közösség szerződésen kívüli felelőssége a megállapított jogellenesség tekintetében – Feltételek”

A C‑440/07. P. sz. ügyben,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: M. Petite, F. Arbault, T. Christoforou, R. Lyal és C.‑F. Durand, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

fellebbezőnek

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2007. szeptember 21‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,

a másik fél az eljárásban:

a Schneider Electric SA (székhelye: Rueil‑Malmaison [Franciaország], képviselik: M. Pittie és A. Winckler ügyvédek)

fellebbező az elsőfokú eljárásban,

a Németországi Szövetségi Köztársaság,

a Francia Köztársaság

beavatkozók az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (nagytanács),

tagjai: V. Skouris elnök, P. Jann, C. W. A. Timmermans, A Rosas, K. Lenaerts, A. Ó Caoimh és J.‑C. Bonichot tanácselnökök, J. Makarczyk, P. Kūris, Juhász E., G. Arestis, A. Borg Barthet és L. Bay Larsen (előadó) bírák,

főtanácsnok: D. Ruiz‑Jarabo Colomer,

hivatalvezető: M.‑A. Gaudissart egységvezető,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. december 3‑i tárgyalásra,

a főtanácsnok indítványának a 2009. február 3‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1        Fellebbezésében az Európai Közösségek Bizottsága azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T‑351/03. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletét (EBHT 2007., II‑2237. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet), amelyben az Elsőfokú Bíróság a következőképpen határozott:

–        az Európai Közösség köteles viselni egyrészt a Schneider Electric SA (a továbbiakban: Schneider) részéről annak kapcsán felmerült költségeket, hogy az Elsőfokú Bíróság a T‑310/01. sz. és a T‑77/02. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyekben 2002. október 22‑én hozott ítéleteit (EBHT 2002., II‑4071. o., illetve EBHT 2002., II‑4201. o.; a továbbiakban: Schneider I‑, illetve Schneider II‑ítélet) követően részt vett az összefonódás ellenőrzésére irányuló újbóli eljárásban, másrészt a Schneider által a Legrand SA (a továbbiakban: Legrand) vételára csökkenésének következtében elszenvedett károk kétharmadát, amelybe a Schneider kénytelen volt beleegyezni az átruházás tényleges hatálybalépésének 2002. december 10‑ig való késleltetéséért cserébe;

–        a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja;

–        a feleknek három hónapon belül tájékoztatniuk kell az Elsőfokú Bíróságot a kár első része közös megegyezéssel kialakított összegének értékeléséről, illetve ilyen megegyezés hiányában az összegszerű követelésükről;

–        a kár második részének összege szakértői vizsgálat alapján kerül megállapításra;

–        következésképpen a felperest 2002. december 10‑től, a Legrand tényleges átadásával kapcsolatos kár bekövetkeztének időpontjától számítva megillető kártérítés összegét újra kell értékelni kamatokkal együtt a kár összegét meghatározó ítélet időpontjáig, amely összeg ez utóbbi időponttól a teljes kifizetésig tartó időszakra számított késedelmi kamattal emelkedik;

–        költségekről jelenleg nem határoz.

I –  Jogi háttér

2        Az 1997. június 30‑i 1310/97/EK tanácsi rendelettel (HL L 180., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 164. o.) módosított, a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 1989. december 21‑i 4064/89/EGK tanácsi rendelet (HL L 395., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 31. o., helyesbítés: HL 1990. L 257., 13. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 4. kötet, 137. o.) (a továbbiakban: rendelet) 2. cikkének értelmében az e rendelet hatálya alá tartozó összefonódások közös piaccal való összeegyeztethetőségét a Bizottság értékeli.

3        Ugyanezen rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmében az ilyen összefonódást a Bizottságnál a megállapodás megkötését, vagy a nyilvános ajánlat bejelentését, vagy ellenőrző részesedés megszerzését követő egy héten belül be kell jelenteni.

4        Az említett rendelet 6. és 8. cikkének értelmében:

–        a Bizottság a bejelentést annak kézhezvétele után azonnal megvizsgálja;

–        amennyiben a Bizottság azt állapítja meg, hogy a bejelentett összefonódás a rendelet hatálya alá tartozik, és nem támaszt komoly kétségeket a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, akkor a Bizottság nem ellenzi, és kinyilvánítja annak összeegyeztethetőségét a közös piaccal;

–        amennyiben – épp ellenkezőleg – a Bizottság megállapítja, hogy adott összefonódás a rendelet hatálya alá tartozik, és komoly kétségeket támaszt a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, akkor a Bizottság a részletes vizsgálati eljárás megindítása mellett határoz;

–        amennyiben megállapítja – adott esetben az érintett vállalkozások által elvégzett szükséges módosítások után –, hogy az összefonódás nem támaszt ilyen kétségeket, a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilváníthatja;

–        amennyiben megállapítja, hogy az összefonódás nem egyeztethető össze a közös piaccal, ilyen irányú határozatot hoz;

–        ebben az esetben, és amennyiben az összefonódást már megvalósították, a Bizottság akár magában az összeegyeztethetetlenséget kimondó határozattal, akár egy külön határozattal előírhatja az egyesített vállalkozások vagy eszközök szétválasztását vagy a közös irányítás megszüntetését vagy bármilyen egyéb intézkedést, amely a hatékony verseny feltételeinek helyreállítására alkalmas lehet.

5        A rendelet 7. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az összefonódás nem léphet hatályba sem a bejelentését megelőzően, sem addig, amíg a közös piaccal összeegyeztethetőnek nem nyilvánították.

6        E rendelkezés ugyanakkor a 7. cikk (3) bekezdésével összhangban nem zárja ki olyan nyilvános ajánlatok végrehajtását, amelyekről a Bizottságot értesítették, feltéve hogy a felvásárló nem gyakorolja az értékpapírokhoz kapcsolódó szavazati jogokat, vagy csak azért gyakorolja azokat, hogy megőrizze e befektetések teljes értékét, és ezt a Bizottság által megadott felmentés alapján teszi.

7        A 10. cikk (1) bekezdése szerint amennyiben egy összefonódást bejelentenek, a Bizottságnak az összefonódás összeegyeztethetőségéről vagy a részletes vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatát a bejelentés kézhezvételét követő naptól, vagy ha a bejelentésben szolgáltatandó információ hiányos, a hiánytalan információk kézhezvételét követő naptól számított legfeljebb egy hónapon belül kell meghoznia.

8        A 10. cikk (2) és (3) bekezdése úgy szól, hogy a részletes vizsgálati eljárás keretében a Bizottságnak legkésőbb az eljárás megindításának napjától számított négy hónapon belül határozatot kell hoznia az összefonódás összeegyeztethetőségét illetően.

9        A 10. cikk (5) bekezdése szerint amennyiben a közösségi bíróság olyan ítéletet hoz, amely teljes egészében vagy részben megsemmisít egy, a Bizottság által a rendelet alapján hozott döntést, akkor az e rendeletben meghatározott határidők az ítélet kihirdetésének napjától újrakezdődnek.

10      A 10. cikk (6) bekezdésének értelmében úgy kell tekinteni, hogy a bejelentett összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánították, amennyiben a Bizottság a bejelentés vagy a hiánytalan információk kézhezvételét követő naptól számított egy hónapon belül nem hozott határozatot a részletes vizsgálati eljárás megindításáról, illetve a részletes vizsgálati eljárás megnyitásának esetében e megindításától számított négy hónapon belül az összefonódás összeegyeztethetőségéről.

11      A rendelet 18. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy többek között az adott összefonódás összeegyeztethetetlenségét kimondó határozat meghozatalát megelőzően a Bizottság a tanácsadó bizottsággal folytatott, a 19. cikkben előírt konzultációig az érintett vállalkozások részére az eljárás minden szakaszában biztosítja a véleménynyilvánítás lehetőségét az ellenük felhozott kifogásokkal kapcsolatban.

12      A 18. cikk (3) bekezdése szerint a Bizottság határozatát kizárólag azon kifogásokra alapozza, amelyekkel kapcsolatban az érintettek meg tudták tenni észrevételeiket, és amelyekkel kapcsolatban az eljárás során a védelemhez való jogukat maradéktalanul tiszteletben tartották.

II –  A jogvita alapját képező tényállás

13      2001. február 16‑án a Schneider és a Legrand két francia anyavállalat, – amelyek közül az előbbi csoportja a villamosenergia‑elosztás, az ipari ellenőrzés és az automatika ágazatában tevékenykedik termékek és rendszerek gyártása és eladása területén, az utóbbi csoportja pedig a kisfeszültségű berendezésekhez készült elektromos felszerelések gyártása és eladása területén tevékenykedik – a rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmében arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy a Schneider részvények nyilvános eljárásban történő cseréje útján meg kívánja szerezni a Legrand társaság egésze feletti irányítást.

14      Mivel úgy találta, hogy az összefonódás komoly kétségeket támaszt a közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban, a Bizottság a részletes vizsgálati eljárás megindítása mellett döntött.

15      2001. augusztus 3‑án a Bizottság kifogásközlést intézett a Schneiderhez, amely az összefonódás következtében a nemzeti ágazati piacok egy részén erőfölény létrejöttét, illetve megerősödését állapítja meg.

16      2001. augusztus 6‑án a Commission des opérations de bourse (a tőzsdefelügyeleti hatóság) közölte a Schneider által közzétett részvények nyilvános eljárásban történő cseréjének végleges eredményét. Ezen ügylet értelmében a Schneider megszerezte a Legrand részvényeinek 98,7%‑át.

17      A kifogásközlésre 2001. augusztus 16‑án adott válaszukban az összefonódásban részt vevő felek vitatták a piacok Bizottság által elfogadott meghatározását, valamint a Bizottságnak az összefonódás piacokra gyakorolt hatására vonatkozó értékelését.

18      2001. augusztus 29‑én az összefonódásban részt vevő felek és a Bizottság szolgálatai közös megbeszélést tartottak, amelynek célja az összefonódás esetleges módosításainak meghatározása volt, a Bizottság által felvetett versenyjogi aggályok megoldása végett.

19      A Schneider több alkalommal javasolt korrekciós intézkedéseket a Bizottságnak.

20      A részletes vizsgálati eljárást követően a Bizottság úgy találta, hogy az összefonódás összeegyeztethetetlen a közös piaccal. Szerinte ezen összefonódás egyrészt olyan erőfölényt hozna létre, amelynek következményeként különböző nemzeti ágazati piacokon – Dániában, Görögországban, Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában és az Egyesült Királyságban – a hatékony verseny jelentősen korlátozódna, másrészt pedig különböző francia ágazati piacokon erőfölényt erősítene meg.

21      2001. október 10‑én a Bizottság ekképpen elfogadta a 2004/275/EK határozatot, amely az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította (HL 2004. L 101., 1. o.; a továbbiakban: nemleges határozat), és amelyben megállapította, hogy a Schneider által javasolt korrekciós intézkedések nem tették lehetővé a meghatározott versenyjogi aggályok megoldását.

22      2001. október 24‑én a Bizottság a Schneider és a Legrand szétválasztása végett egy második kifogásközlést küldött a Schneidernek.

23      2001. december 13‑án a Schneider megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be az Elsőfokú Bírósághoz a nemleges határozat ellen (T‑310/01. sz. ügy), valamint külön iratban arra irányuló kérelmet nyújtott be, hogy az Elsőfokú Bíróság az eljárási szabályzat 76a. cikkének 1. §‑a alkalmazásával gyorsított eljárásban határozzon.

24      2002. január 23‑án az Elsőfokú Bíróság elutasította ez utóbbi kérelmet.

25      2002. január 30‑án a Bizottság elfogadta a 2004/276/EK határozatot, amely a 4064/89/EGK tanácsi rendelet 8. cikkének (4) bekezdése értelmében elrendelte a vállalkozások szétválását (HL 2004.  L.101, 134. o.; a továbbiakban: szétválást elrendelő határozat).

26      E határozat elrendeli a Legrand és a Schneider 9 hónapos, 2002. november 5‑én lejáró határidőn belül végrehajtandó szétválását.

27      2002. március 18‑án a Schneider keresetet nyújtott be a szétválást elrendelő határozat megsemmisítése (T‑77/02. sz. ügy), a gyorsított eljárásban történő határozathozatal, valamint a szétválást elrendelő határozat végrehajtásának felfüggesztése (T‑77/02. R. sz. ügy) iránt.

28      A gyorsított eljárás iránti kérelemnek az Elsőfokú Bíróság 2002. március 25‑én közölt határozatában a T‑77/02. sz. ügyben helyt adott.

29      A T‑77/02. R. sz. ügyben az ideiglenes intézkedés iránti kérelem tárgyában tartott 2002. április 23‑i tárgyalást követően a Bizottság 2002. május 8‑i levelében a Schneider és a Legrand szétválására megállapított határidőt 2003. február 5‑ig meghosszabbította, a szétválási folyamat különböző szakaszainak a meghosszabbított határidőn belüli megvalósításának sérelme nélkül.

30      Az Elsőfokú Bíróság 2002. május 3‑án helyt adott a Schneider arra irányuló kérelmének, hogy a T‑310/01. sz. ügyben gyorsított eljárásban határozzon, tekintettel arra, hogy a Schneider fenntartotta a keresetlevelének 2002. április 12‑én benyújtott rövidített változatát.

31      Tekintettel arra, hogy a Bizottság 2002. május 8‑i levelében meghosszabbította a szétválásra előírt határidőt, a Schneider visszavonta a szétválást elrendelő határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmét a T‑77/02. R. sz. ügyben.

32      A Schneider előkészítette a Legrand átruházását arra az esetre, ha mindkét megsemmisítés iránti keresetét elutasítanák. E célból 2002. július 26‑án átruházási szerződést kötött a Wendel‑KKR konzorciummal (a továbbiakban: Wendel‑KKR). Ezen átruházási szerződést legkésőbb 2002. december 10‑én kellett teljesíteni. A nemleges határozat megsemmisítése esetére e szerződés úgy rendelkezett, hogy a Schneider 180 millió euró bánatpénz fizetése ellenében 2002. december 5‑ig elállhat az átruházástól.

33      Az Elsőfokú Bíróság a 2002. október 22‑én hozott Schneider I‑ítéletével megsemmisítette a nemleges határozatot a következő indokokkal: az összefonódás Franciaországon kívüli nemzeti ágazati piacokra gyakorolt hatásának vizsgálatával és értékelésével kapcsolatban elkövetett hibák, valamint a védelemhez való jog megsértése, amely érvénytelenné teszi az összefonódás francia ágazati piacokra gyakorolt hatásának, valamint a Schneider által javasolt korrekciós intézkedéseknek a vizsgálatát.

34      Az Elsőfokú Bíróság a Franciaországon kívüli nemzeti ágazati piacokat illetően különösen úgy találta, hogy a Bizottság túlbecsülte az összefonódással létrejövő új jogalany gazdasági erejét, és bizonyos piacokon alulbecsülte az említett jogalany két jelentős versenytársának gazdasági erejét, ezzel tehát túlbecsülve e jogalanyét.

35      A bejelentett összefonódás által érintett francia ágazati piacokat illetően az Elsőfokú Bíróság a Schneider azon jogalapjáról határozott, amely szerint a részletes vizsgálati eljárás folyamán a Bizottság megsértette a védelemhez való jogot.

36      E tekintetben az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a 2001. augusztus 3‑i kifogásközlés olvasatából nem következik, hogy az kellően egyértelműen és pontosan vizsgálta a Schneider helyzetének a kisfeszültségű elektromos berendezések francia forgalmazói helyzetéhez képest történt erősödését, amely nem csupán az elektromos műszertáblák összetevőinek piacán a Legrand által megvalósított eladások hozzáadásából, hanem a Legrand‑nak az ultraterminális elektromos berendezések szegmensében meglévő uralkodó helyzetéből is következett.

37      Megjegyezte továbbá, hogy a kifogásközlés általános következtetése felsorolta az összefonódás által érintett nemzeti ágazati piacokat, anélkül hogy nyilvánvalóvá tette volna az egyik vagy másik vállalkozás adott termékpiacon fennálló helyzetének a másik vállalkozás más ágazati piacon fennálló helyzete általi támogatását.

38      Ezt követően az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a kifogásközlés nem tette lehetővé a Schneider számára, hogy teljes nagyságukban felmérje azon versenyjogi gondokat, amelyeket a Bizottság szerint az összefonódás a forgalmazás szintjén felvet a kisfeszültségű elektromos berendezések francia piacán.

39      Úgy találta, hogy a Schneidert ekképpen megfosztották egyrészt annak lehetőségétől, hogy érdemben vitathassa a Bizottság érvelésének lényegét, és másrészt annak lehetőségétől, hogy érdemben és kellő időben előterjeszthessen megfelelő korrekciós intézkedésekre tett javaslatokat.

40      A Schneider II‑ítéletével az Elsőfokú Bíróság megsemmisítette a szétválást elrendelő határozatot, azzal az indokkal, hogy az a megsemmisített nemleges határozat végrehajtását szolgálta.

41      A Bizottság nem nyújtott be fellebbezést a Schneider I‑ és a Schneider II‑ ítélet ellen, amelyek így jogerőre emelkedtek.

42      2002. november 13‑i levelével a Bizottság arról tájékoztatta a Schneidert, hogy az összefonódás veszélyeztetheti a francia ágazati piacokon érvényesülő versenyt a Schneider és a Legrand piaci részesedéseinek jelentős átfedése, a hagyományos versenytársi helyzetük megszűnése, a Schneider‑Legrand jogalany védjegyeinek jelentősége, a nagykereskedőkkel szembeni ereje, valamint azon körülmény miatt, hogy egyetlen versenytárs sem képes azt a versenykényszert kifejteni, amelyet a Legrand az összefonódás megvalósítása előtt gyakorolt.

43      A Bizottság szerint az összefonódás eredményeképpen azokon az érintett piacokon, ahol a felek valamelyikének az összefonódást megelőzően erőfölénye volt, megszűnik a közvetlen versenytárs, az egyetlen, amely képes volt az erőfölényben lévő vállalkozásra versenykényszert kifejteni, a csoportnak az ágazat más szegmenseiben fennálló igen erős helyzetére támaszkodva.

44      2002. november 14‑én a Schneider korrekciós intézkedéseket javasolt a Bizottságnak, azzal a céllal, hogy megszüntesse az érintett francia ágazati piacokon a saját, valamint a Legrand tevékenységei közötti átfedéseket.

45      2002. november 15‑én a Bizottság az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában (HL C 279., 22. o.) közleményt tett közzé az összefonódásra vonatkozó ellenőrzési eljárás újbóli megindításáról, amely szerint a rendelet 10. cikkének (5) bekezdése értelmében a vizsgálati határidő 2002. október 23‑án, vagyis a Schneider I‑ítélet kihirdetésének napját követő napon kezdődik, és egyben felhívta az érintett harmadik feleket az esetleges észrevételeik benyújtására.

46      2002. november 25‑i levelében a Schneider felhívta a Bizottság figyelmét arra, hogy – mivel nem került sor az összefonódás hatásainak piaconkénti vizsgálatára – a 2002. november 13‑i levelében kifejtett érvek természetének és hatályának leírása egyaránt pontatlan, így azok nem bizonyítják az érintett piacokon a versenykorlátozó hatás fennállását, valamint hogy a Bizottság általános megfontolásait megcáfolta a valóság.

47      2002. november 29‑i levelében a Bizottság arról tájékoztatta a Schneidert, hogy az általa előterjesztett korrekciós intézkedések nem elegendők az összefonódással kapcsolatban felmerülő, a verseny korlátozására vonatkozó valamennyi probléma kiküszöbölésére, ugyanis az átruházott tevékenységek megvalósíthatóságával és önállóságával kapcsolatban még mindig vannak kétségek, és a javasolt korrekciós intézkedések nem képesek olyan versenyhelyzet kialakítására, amely ellensúlyozni tudja a Schneider‑Legrand jogalany erejét.

48      2002. december 2‑i levelében a Schneider kifejtette, hogy az eljárásnak ebben az igen előrehaladott szakaszában a Bizottság állásfoglalása alapján nem reális a tárgyalások folytatása, valamint hogy annak érdekében, hogy véget vessen a több mint egy éve húzódó bizonytalan helyzetnek, úgy döntött, hogy eladja a Legrand‑t a Wendel‑KKR‑nek.

49      A Bizottságnak intézett 2002. december 3‑i telefaxában a Schneider megerősítette e döntését. Előadta, hogy a 2002. július 26‑i átruházási szerződés rendelkezései szerint ehhez a Legrand Wendel‑KKR‑nek történő eladása teljesítéséhez a részéről semmilyen további lépés nem szükséges, és erre 2002. december 10‑én fog sor kerülni.

50      2002. december 4‑i határozatában a Bizottság megindította a részletes vizsgálati eljárást, azon indokkal, hogy a Schneider által javasolt korrekciós intézkedések a vizsgálati szakaszban nem oszlatták el az összefonódás összeegyeztethetőségével kapcsolatos komoly kétségeket, tekintettel az összefonódásnak a nemleges határozatban meghatározott francia ágazati piacokra gyakorolt hatására.

51      2002. december 11‑én a Schneider tájékoztatta a Bizottságot, hogy 2002. december 10‑én átruházta a Legrand‑ban meglévő részesedését a Wendel‑KKR‑re.

52      2002. december 13‑i levelében a Bizottság az eljárás megszüntetéséről tájékoztatta a Schneidert, tekintettel arra, hogy az okafogyottá vált.

53      2003. február 10‑én a Schneider megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a részletes vizsgálati eljárást megindító, 2002. december 4‑i határozat, illetve az eljárást lezáró, 2002. december 13‑i határozat ellen (T‑48/03. sz. ügy).

54      A T‑310/01. DEP. sz. és a T‑77/02. DEP. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2004. október 29‑én hozott végzéseivel (az EBHT‑ban nem tették közzé), az Elsőfokú Bíróság a Schneider által a Bizottság terhére visszatérítendő költségeket a T‑310/01. sz. ügyben 419 595,32 euróban, a T‑77/02. sz. és a T‑77/02. R. sz. ügyben 426 275,06 euróban állapította meg.

55      A T‑48/03. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2006. január 31‑én hozott végzésével (EBHT 2006., II‑111. o.), az Elsőfokú Bíróság mint elfogadhatatlant elutasította a T‑48/03. sz. ügyben benyújtott megsemmisítés iránti kérelmet, azzal az indokkal, hogy a vitatott, a részletes vizsgálati eljárást megindító, valamint az eljárást lezáró határozatok nem olyan aktusok, amelyek a Schneidernek sérelmet okoznak.

56      2006. április 12‑én a Schneider fellebbezést nyújtott be e végzés ellen.

57      E fellebbezést a Bíróság a C‑188/06. P. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2007. március 9‑én hozott végzésével elutasította.

III –  Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

58      2003. október 10‑én a Schneider keresetet nyújtott be a Bizottság ellen az Elsőfokú Bírósághoz az általa a bejelentett összefonódás közös piaccal való összeegyeztethetősége vizsgálatának szabálytalanságai következtében állítólagosan elszenvedett károk megtérítése iránt.

59      A Schneider azt kérte, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        elsődlegesen kötelezze a Közösséget, hogy fizessen a Schneider számára 1 663 734 716,76 euró összeget, adott esetben a T‑310/01. DEP. sz. és a T‑77/02. DEP. sz. ügyekben hozott költségmegállapító végzések által meghatározott megtérítendő költségek összegének erejéig csökkentve, illetve egyrészt a 2002. december 4. óta a kifizetés pillanatáig esedékes évi 4%‑os kamattal, másrészt azon adó összegével emelve, amelyet a Schneidernek a kártérítés megfizetésének időpontjában fizetnie kell;

–        másodlagosan:

–        nyilvánítsa a keresetet elfogadhatónak;

–      állapítsa meg a Közösség szerződésen kívüli felelősségét;

–      rendelkezzen a Schneider által ténylegesen elszenvedett megtérítendő kár összegének meghatározása végett követendő eljárásról;

–        kötelezze a Bizottságot az eljárás teljes költségének viselésére.

60      2003. december 11‑én az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy a vitát a Közösség szerződésen kívüli felelősségének kérdésére, illetve a kár értékelésének módszertanára korlátozza.

61      Az Elsőfokú Bíróság elnöke 2004. április 20‑i és december 6‑i végzésében a Németországi Szövetségi Köztársaság, illetve a Francia Köztársaság részére engedélyezte a Bizottság, illetve a Schneider kérelmét támogató beavatkozást.

62      A megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság a jelen ítélet 1. pontjában kifejtett értelemben határozott.

63      A megtámadott ítélet 152. és 156. pontjában úgy találta, hogy a francia ágazati piacokat illetően a védelemhez való jog Schneider I‑ítéletben megállapított megsértése a rendelet 18. cikke (1) és (3) bekezdésében foglalt, magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály nyilvánvaló és súlyos megsértésének minősül.

64      A megtámadott ítélet 155. pontjában az Elsőfokú Bíróság a következőképpen utasította el a Bizottság által arra alapított érvet, miszerint szolgálatait a részletes vizsgálati eljárás során objektíven különleges kényszerek terhelik:

„[a]z alperes azon érve, amely a piacok átfogó – szigorú időbeli korlátok között elvégzendő – elemzésével járó nehézségre hivatkozik, nem releváns, mivel az említett kárt kiváltó tény nem a releváns piacoknak a kifogásközlésben, illetve az összeegyeztethetetlenséget kimondó határozatban található elemzése, hanem a következményekre vonatkozó lényeges megjegyzés megtételének elmulasztása a kifogásközlésben, illetve az összeegyeztethetetlenséget kimondó határozat rendelkező részében, amely semmilyen különleges technikai nehézséggel nem jár, nem kíván meg semmilyen különleges kiegészítő vizsgálatot, amelyet idő hiányában nem lehetett volna elvégezni, és amelynek hiánya tehát nem tudható be olyan véletlen megfogalmazási problémának, amelyet a kifogásközlés egészének olvasata orvosolhatna.”

65      Az említett ítélet 157. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a szóban forgó védelemhez való jog Bizottság általi megsértése megalapozza a Közösség szerződésen kívüli felelősségét.

66      A kár fennállására, valamint a kár és a Bizottság által elkövetett hiba közötti okozati összefüggésre vonatkozó vizsgálata során az Elsőfokú Bíróság megállapította a megtámadott ítélet 269. pontjában, hogy bár a védelemhez való jog kellően súlyos megsértése jogellenessé tette a nemleges határozatot, az nem következik azonban, hogy e jogsértés hiányában az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek kellett volna nyilvánítani.

67      Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 278. pontjában kimondta, hogy a nemleges határozat hibája nem fosztotta meg a Schneidert az összefonódás összeegyeztethetőségét kimondó határozathoz való jogától oly módon, hogy megalapozottan lehetne az e jogtól történt megfosztás ‑ különösen a Legrand eszközeinek átruházását illető kötelezettségből fakadó ‑ pénzügyi következményeit a Közösségnek felróható kárnak tekinteni.

68      A megtámadott ítélet 279. pontja szerint a Schneider nem állíthatja, hogy a Legrand 2001. október 10‑én a Schneider tulajdonában álló eszközei értékcsökkenésének teljes összegével megegyező kárt szenvedett, mivel nincsen kellően közvetlen okozati összefüggés e kár és a Közösség felelősségét megalapozó jogsértés között.

69      A 288. és 316. pontban ugyanakkor az Elsőfokú Bíróság elismerte, hogy kellően szoros okozati összefüggés áll fenn az elkövetett jogsértés és a Schneider által elszenvedett kétféle kár között, azaz:

–        az összefonódásnak az Elsőfokú Bíróság 2002. október 22‑én kihirdetett megsemmisítési ítéleteit követő újbóli ellenőrzésében való részvétel kapcsán a vállalkozásnál felmerült költségek;

–        azon árcsökkenés, amelybe a Schneider kénytelen volt beleegyezni a Legrand eszközeinek megszerzőjével szemben az átruházás tényleges hatálybalépésének olyan időpontig történő késleltetéséért cserébe, hogy a közösségi bíróság előtt akkor folyamatban lévő eljárások ne váljanak tárgytalanná a lezárulásuk előtt.

70      A 301. pontban az újbóli eljárásában való részvétellel kapcsolatban felmerült különböző tanácsadási díjakat, tiszteletdíjakat és adminisztratív költségeket illetően az Elsőfokú Bíróság elismerte, hogy amennyiben a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás kifejtésre került volna a 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben, a Schneidernek természetesen nyilatkoznia kellett volna azzal kapcsolatban, és adott esetben megfelelő korrekciós intézkedéseket előterjesztenie azt megelőzően, hogy a Bizottság az összefonódás összeegyeztethetőségéről határoz, amint erre e határozat megsemmisítését, és az összefonódás ellenőrzésének azt követő újrakezdését követően lehetősége nyílott.

71      Ugyanakkor a megtámadott ítélet ugyanezen pontjában az Elsőfokú Bíróság kifejtette, hogy a tizenkét hónapja felfüggesztett közigazgatási eljárás új jogalapokon történő újraindítása a Schneider számára szükségszerűen összehasonlíthatatlanul nagyobb költségekkel jár, mint az adott kifogásra adott válasz járt volna az eredeti ellenőrzési eljárás során, mivel a vállalkozás és tanácsadói akkor már megbeszéléseken és találkozókon vettek részt a Bizottság illetékes szolgálataival.

72      Azon árcsökkenést illetően, amelybe a Schneider kénytelen volt beleegyezni, az Elsőfokú Bíróság a 308. pontban megállapította, hogy e vállalkozás egyfelől kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni, és 2002. július 26‑án megkötni a Legrand‑ra vonatkozó átruházási szerződést, másfelől pedig elhalasztani ezen átruházás tényleges megvalósulásának időpontját 2002. december 10‑ig.

73      A 311. pontban az Elsőfokú Bíróság úgy találta, hogy mivel a Schneider kénytelen volt a Legrand átruházásának tényleges megvalósítását későbbre halasztani, a Wendel‑KKR‑rel kötött szerződésben szükségszerűen bele kellett, hogy egyezzen a Legrand vételárának ahhoz képesti csökkenésébe, amely árat az érdekelt abban az esetben kaphatott volna, ha az átruházásra a kezdetektől fogva a nemleges határozat jogellenessége hiányában kerül sor.

74      A 312. pont szerint az átruházás 2002. december 10‑re történő halasztása azzal járt, hogy a Wendel‑KKR megkapta a Legrand eszközeinek – az ipari értékpapírok árfolyamának a halasztás ideje alatti esetleges kedvezőtlen alakulásával kapcsolatos – esetleges értékcsökkenésével járó kockázat ellenértékét.

75      A megtámadott ítélet 322. pontjában az Elsőfokú Bíróság úgy találta, hogy a kár, amely a vételár csökkentéséből eredt, egyenlő a ténylegesen megállapodott vételár és az azon vételár közötti különbözettel, amelyet a Schneider abban az esetben kaphatott volna, ha 2001. október 10‑én, az összefonódás első ellenőrzési eljárásának lezárultakor jogszerű határozat született volna az összefonódás összeegyeztethetőségéről.

76      Mindemellett a 329. pontban kiemelte, hogy a Schneider teljesen jogszerűen megszerezve így a Legrand feletti irányítást, vállalta annak a kockázatát, hogy az összefonódás ellenőrzése olyan határozathoz vezet, amely ezen összefonódás közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét mondja ki, és ezzel összefüggésben a már egyesült vállalkozások eszközeinek szétválasztására irányuló kötelezettséget ír elő.

77      A 330. pontban az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy figyelembe véve a megvalósított összefonódás terjedelmét, és az ezzel járó azon tényt, hogy a kisfeszültségű elektromos berendezések francia ágazati piacain jelen lévő két domináns szereplő gazdasági ereje érezhetően megerősödött, a Schneidernek tudatában kellett lennie, hogy a megvalósított összefonódás legalábbis olyan erőfölény létrehozásának vagy megerősítésének kockázatával járt a közös piac jelentős részén, amely címén a Bizottság ezen összefonódást meg fogja tiltani.

78      Az Elsőfokú Bíróság ebből a 334. pontban arra a következtetésre jut, hogy a Schneider felelős a megállapodott vételár csökkentésével kapcsolatos kár egyharmadának erejéig.

79      E körülmények között az Elsőfokú Bíróság a 335. pontban úgy ítélte meg, hogy a Közösség az elszenvedett károk kétharmadát köteles csak megtéríteni.

80      Végül a 342. és 344–346. pontban úgy határozott, hogy a Schneidert 2002. december 10‑től, a Legrand tényleges átadásával kapcsolatos kár bekövetkeztének időpontjától számítva megillető kártérítés összegét újra kell értékelni kamatokkal együtt a kár összegét meghatározó ítélet kihirdetésének időpontjáig, amely összeg ez utóbbi időponttól a teljes kifizetésig tartó időszakra számított késedelmi kamattal emelkedik.

IV –  A felek kérelmei

81      A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet, és kötelezze a Schneidert a költségek viselésére.

82      A Schneider azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, és kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

V –  A fellebbezés jogalapjai

83      Fellebbezése alátámasztására a Bizottság formailag hét megsemmisítési jogalapra hivatkozik, amelyek lényegében öt jogalappá csoportosíthatók.

84      E jogalapokban a Bizottság azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        a megtámadott ítélet 155. pontjában tévesen állapította meg a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésből való „kihagyását”, és tévesen értékelte úgy, hogy az említett kifogás megfogalmazása „semmilyen különleges technikai nehézséggel” nem járt volna;

–        a megtámadott ítélet 156. pontjában tévesen állapította meg – a Bizottság terhére – magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jog kellően súlyos megsértését;

–        a megtámadott ítélet 316. pontjában tévesen állapított meg közvetlen okozati összefüggést a Bizottság által elkövetett hiba és a Schneider által – a Legrand vételárának a 2002. július 26‑án megállapodott tényleges átadás 2002. december 10‑re történő halasztásáért cserébe elfogadott csökkenése okán – elszenvedett kár között;

–        a megtámadott ítélet 288. pontjában tévesen azonosította a kár Schneider által nem hivatkozott részét, azaz azon árcsökkenést, amelybe a Schneider kénytelen volt beleegyezni a Legrand átruházása tényleges hatálybalépésének 2002. december 10‑ig történő késleltetéséért cserébe;

–        tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 345. és 346. pontjában a vételár állítólagos csökkenésével kapcsolatos kárt illetően 2002. december 10‑től a kár összegét meghatározó ítélet kihirdetésének időpontjáig kiegyenlítő kamatokat ítélt meg a Schneider részére, míg ilyen kamatokat csak rendkívüli helyzetekben lehet megítélni.

VI –  A fellebbezésről

A –  Az első, arra alapított jogalapról, mely szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésből való „kihagyását”, és tévesen értékelte úgy, hogy az említett kifogás megfogalmazása „semmilyen különleges technikai nehézséggel” nem járt volna

1.     A felek érvei

85      A Bizottság emlékeztet arra, hogy az elsőfokú eljárás folyamán egyszer sem vitatta a Schneider meghallgatáshoz való jogának az összefonódás ellenőrzési eljárása során történt megsértését. Ugyanakkor arra hivatkozik, hogy kifejezetten vitatja, hogy a megállapított jogellenesség a Közösség felelősségét eredményezné.

86      Első jogalapját négy részre bontja.

87      Úgy érvel, hogy amikor a megtámadott ítélet 155. pontjában tévesen állapította meg a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésből való „kihagyását”, és tévesen értékelte úgy az ítélet ugyanezen pontjában, hogy az említett kifogás megfogalmazása „semmilyen különleges technikai nehézséggel” nem járt volna, az Elsőfokú Bíróság:

–        figyelmen kívül hagyta az ítélt dolog elvét a Schneider I‑ítélet vonatkozásában;

–        pontatlan ténymegállapításokat tett;

–        elferdítette a bizonyítékokat;

–        megsértette az indokolási kötelezettségét.

88      Az Elsőfokú Bíróság valójában a Schneider I‑ítélet 445. pontjában egyszerűen megállapította, hogy a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás nem „kellően egyértelműen és pontosan” került kifejtésre. Amikor ezt követően azt kifogásolta, hogy a Bizottság a kifogásközlésben semmilyen támogatást nem tett „nyilvánvalóvá”, annak megállapítására szorítkozott, hogy a Bizottság az elemzése végén nem hangsúlyozta megfelelő módon az adott kifogást.

89      Meg kell azonban állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy találta, hogy e kifogás legalább hallgatólagosan megfogalmazódik a kifogásközlésben.

90      Az ilyen következtetés felfedi a Schneider I‑ítélet és a megtámadott ítélet közötti összhang hiányának második esetét is: ez utóbbi ítélet 155. pontjában kimondottan megállapítja e kifogás megtételének elmulasztását, „amelyet a kifogásközlés egészének olvasata” sem orvosolhat.

91      A két ítélet közötti harmadik különbözőséget a Schneidert a kifogásközlés hibáiból eredően terhelő következményeket illető értékelésbeli eltérés jelenti.

92      E tekintetben a Bizottság úgy érvel, hogy a Schneider I‑ítélet 453. pontjában az Elsőfokú Bíróság úgy találta, hogy a kifogásközlés megfogalmazása nem tette a Schneider számára lehetővé, hogy „teljes nagyságukban felmérje” a francia piacon felmerülő versenyjogi gondokat, míg a megtámadott ítélet 152. pontjában megállapította, hogy a Schneider „,nem tudhatta”, hogy az összefonódás által létrehozott támogatási helyzetre vonatkozó megfelelő korrekciós intézkedések előterjesztése nélkül „nem fogja a Bizottság” az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítani.

93      A Bizottság szerint a két ítélet összehasonlításából kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság a Schneider I‑ítéletben úgy találta, hogy a Schneider tudhatott arról, hogy a támogatási helyzet versenyjogi szempontból problémákat vet fel, azonban nem tudta teljes nagyságában felmérni, hogy mekkora akadályt jelenthet, mivel a kifogásközlésben került kifejezett megfogalmazásra. Ezzel szemben a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság úgy találta, hogy a Schneidernek nem kellett tudomással bírnia e problémáról, és így arról, hogy megfelelő korrekciós intézkedéseket kellene javasolnia.

94      A Bizottság egyébként úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozott azon nehézségekre, amelyekkel egy önmagában összetett ügyben a piacok átfogó – a rendelet rendelkezéseiből következő nagyon szigorú időbeli korlátok között elvégzendő – elemzése jár. Kiemelte többek között, hogy a kifogásközlés kidolgozása rendkívül nehéz feladat, amelyet az eljárás megindítását és a vizsgálat lezárulását követően kellő gyorsan kell elvégezni, hogy a felek megtehessék észrevételeiket.

95      A Bizottság kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság félresöpörte az érveit, úgy ítélve meg, hogy azok csupán a piacok átfogó elemzése nehézségeinek előadására szorítkoznak, és ekképpen nem relevánsak, mivel a kárt kiváltó tény valójában egy olyan megjegyzés megtételének elmulasztása a kifogásközlésben, amely semmilyen különleges technikai nehézséggel nem jár, nem kíván meg semmilyen különleges kiegészítő vizsgálatot, amelyet idő hiányában nem lehetett volna elvégezni, és amelynek hiánya tehát nem tudható be véletlen problémának.

96      A Bizottság szerint az Elsőfokú Bíróság e megállapításai, amennyiben ténymegállapítások, az eljárás során eléterjesztett bizonyítékokat illetően nyilvánvalóan tévesek, és a bizonyítékok elferdítését tanúsítják.

97      Az Elsőfokú Bíróság mindenesetre megsértette az indokolási kötelezettségét a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás feltüntetése elmulasztásának és e feltüntetés különleges technikai nehézséggel nem járó jellegének figyelembevételével kapcsolatban.

98      A megtámadott ítéletet végeredményében teljes egészében hatályon kívül kellene helyezni már csupán az első jogalap alapján is.

99      A Schneider e jogalap elutasítását kéri.

100    Úgy érvel, hogy az elfogadhatatlan, mivel a Bizottság:

–        a tények értékelését vitatja;

–        új állításokat tesz, amelyek szerint először is a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás legalábbis hallgatólagosan megfogalmazódott a 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben, amint azt az Elsőfokú Bíróság hallgatólagosan megállapította a Schneider I. ítéletben, valamint másodszor az Elsőfokú Bíróság ugyanezen Schneider I‑ítéletben megállapította, hogy a Schneider tudhatta, hogy a támogatási helyzet versenyjogi szempontból problémákat vet fel;

–        nem magyarázza meg, hogy jogalapja mennyiben alapul a bizonyítékok elferdítésén és az indokolási kötelezettség megsértésén.

101    E jogalap mindenesetre nem megalapozott.

2.     A Bíróság álláspontja

a)     A jogalap első három részéről, amelyek az ítélt dolog elvének a Schneider I‑ítélet vonatkozásában történt megsértésén, pontatlan ténymegállapításokon és a bizonyítékok elferdítésén alapulnak

102    Az ítélt dolog elve azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket bírósági határozat ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött (lásd többek között a C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑8375. o.] 44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

103    Egyébként az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság hatáskörrel rendelkezik egyrészt a tényállás megállapítására, kivéve ha megállapításainak anyagi pontatlansága a hozzá benyújtott eljárási iratokból ered, másrészt a tények értékelésére. A Bíróság így nem rendelkezik hatáskörrel sem a tényállás megállapítására, sem – főszabályként – az Elsőfokú Bíróság által az e tényállás alátámasztására elfogadott bizonyítékok megvizsgálására. Amennyiben a bizonyítékok megszerzése szabályszerűen történt, valamint az általános jogelveket, továbbá a bizonyítási teherre és a bizonyításfelvételre vonatkozó eljárási szabályokat tiszteletben tartották, kizárólag az Elsőfokú Bíróság feladata annak mérlegelése, hogy a hozzá benyújtott bizonyítékoknak milyen bizonyító erőt tulajdonít. E mérlegelés, eltekintve e bizonyítékok elferdítésétől, nem minősül a Bíróság vizsgálata alá tartozó jogkérdésnek (lásd különösen a C‑413/06. P. sz., Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ügyben 2008. július 10‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 29. pontját).

104    Másként megfogalmazva, a tények Elsőfokú Bíróság általi megállapítása és a bizonyítékok általa történő értékelése olyan jogkérdés, amely a Bíróság felülvizsgálata alá tartozik a fellebbezés keretében, amennyiben az Elsőfokú Bíróság megállapításainak ténybeli pontatlansága az ügy irataiból kitűnik, illetve a bizonyítékok elferdítésének esetében (lásd ebben az értelemben a C‑119/97. P. sz., Ufex és társai kontra Bizottság ügyben 1999. március 4‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑1341. o.] 66. pontját).

105    A vizsgált jogalap első részében, amely az ítélt dolog elvének a Schneider I‑ítélet vonatkozásában történt megsértésén alapul, a Bizottság azt kívánja bebizonyítani, hogy a megtámadott ítéletben az Elsőfokú Bíróság olyan ténymegállapításokat tett, amelyek ellentmondanak a jogerőssé vált Schneider I‑ítéletben ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntötteknek.

106    Ugyanezen jogalap második és harmadik részében a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatot illetően a Bizottság lényegében a következőket kívánja bizonyítani:

–        az Elsőfokú Bíróság megtámadott ítéletben tett megállapításainak ténybeli pontatlansága a Schneider I‑ítéletben ténylegesen megállapított tényeket illetően, amely pontatlanság közvetlenül ez utóbbiak megfogalmazásából ered;

–        a Schneider I‑ítélet értelmének az Elsőfokú Bíróság általi elferdítése a megtámadott ítéletben, amelyet a Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása érdekében megvizsgálandó tények meghatározása végett értelmezendő bizonyítéknak tekint.

107    A jogalap első három része így a következő kérdések vizsgálatát teszi szükségessé:

–        melyek azok a ténykérdések, amelyekre az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 152. és 156. pontjában azon megállapítását alapozta, mely szerint a Bizottság „nyilvánvaló[an] és súlyos[an]” megsértette a Schneider védelemhez való jogával kapcsolatos korlátokat;

–        e ténykérdéseket eldöntötte‑e a Schneider I‑ítélet;

–        e ténykérdések megtámadott ítéletben szereplő meghatározása ellentmond‑e a Schneider I‑ítéletben eldöntötteknek.

108    Együtt kell tehát vizsgálni az e három részben felhozott érveket annak kérdésére vonatkozóan, hogy szerepel‑e a kifogásközlésben utalás a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogásra, majd az említett kifogásnak a részletes vizsgálati eljárás ezen aktusában történő kellően világos és pontos megfogalmazását akadályozó nehézségek fennállására vonatkozóan.

109    Meg kell azonban jegyezni, hogy a második és harmadik rész egybemosódik az első résszel, amennyiben olyan tényelemekre vonatkoznak, amelyekről a lenti elemzés keretében kiderül, hogy azokat a Schneider I‑ítélet ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntötte. Csak annyiban tekinthetőek elkülönülő részeknek, amennyiben olyan tényelemekre vonatkoznak, amelyeket a Schneider I‑ítélet nem döntött el.

i)     Arról, hogy szerepel‑e 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben utalás a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogásra

110    A megtámadott ítélet 140. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Schneider úgy érvel, hogy a Bizottság a 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésében nem fejtette ki kellően világosan és pontosan az összefonódás összeegyeztethetőségére vonatkozó azon kifogást, amely a kisfeszültségű elektromos berendezések francia ágazati piacain a nagykereskedelmi értékesítés szintjén fennálló támogatási helyzeten alapul.

111    Értékelésében az Elsőfokú Bíróság először is a Bizottságot a rendelet 18. cikke értelmében terhelő kötelezettségek tartalmára és hatályára is emlékeztet a megtámadott ítélet 145–150. pontjában. Az ítélet 151. pontjában azt a következtetést vonja le, hogy a Schneider magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály megsértésére hivatkozik a Közösség szerződésen kívüli felelősségének rendszere értelmében.

112    A 152. pontban ezt követően kimondja, hogy „[a] rendelet 18. cikke (1) és (3) bekezdésének nyilvánvaló és súlyos megsértését jelenti a jelen esetben, hogy a Bizottság úgy fogalmazta meg a kifogásközlést, hogy – amint az a Schneider I‑ítéletből is kitűnik – a [Schneider] nem tudhatta, hogy olyan korrekciós intézkedések előterjesztése nélkül, amelyek csökkentik vagy megszüntetik a francia ágazati piacokon az ő és a Legrand piaci helyzete között fennálló kölcsönös támogatási helyzetet, nem fogja a Bizottság az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítani”.

113    A megtámadott ítélet 152. pontjának ilyetén megszövegezésével, amely a Közösség felelősségének megállapítása egyik feltételének fennállását „a Schneider I‑ítéletből következ[őkre]” utalva határozza meg, az Elsőfokú Bíróság érvelésének e szakaszában a „nyilvánvaló és súlyos megsértés” minősítését szükségszerűen a Schneider I‑ítélet 440–461. pontjában kifejtett elemzésre alapította, annak megfogalmazását használva a kifogásközlés meghozatala körülményeit illetően.

114    A 2001. augusztus 3‑i kifogásközlés megszövegezését illetően tehát az Elsőfokú Bíróság – a Schneider I‑ítélet 445. és 453. pontjában ténylegesen megállapított és értékelt – következő ténykérdéseket veszi figyelembe:

–        a kifogásközlés nem vizsgálta „kellően egyértelműen és pontosan a Schneider helyzetének a kisfeszültségű elektromos berendezések francia forgalmazói helyzetéhez képest történt erősödését, amely nem csupán az elektromos műszertáblák összetevőinek piacán a Legrand által megvalósított eladások hozzáadásából, hanem a Legrand‑nak az ultraterminális elektromos berendezések szegmensében meglévő uralkodó helyzetéből is következett”;

–        „a kifogásközlés általános következtetése felsorolja az összefonódás által érintett nemzeti ágazati piacokat, anélkül hogy nyilvánvalóvá tette volna az egyik vagy másik bejelentő fél adott termékpiacon fennálló helyzetének a másik fél más ágazati piacon fennálló helyzete általi támogatását”.

–        „a kifogásközlés nem tette lehetővé a Schneider számára, hogy teljes nagyságukban felmérje azon versenyjogi gondokat, amelyeket a Bizottság szerint a bejelentett összefonódás a forgalmazás szintjén felvet a kisfeszültségű elektromos berendezések francia piacán”.

115    Ekképpen az Elsőfokú Bíróság azzal, hogy a megtámadott ítéletben a Schneider I‑ítéletre hivatkozik, közel sem a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben való bárminemű említésének egyszerű elmulasztására alapoz, hanem – amint az említett Schneider I‑ítéletben is tette – pontosan a támogatási helyzet kérdésére vonatkozóan a kifogásközlés egyértelműségének és pontosságának elégtelenségét veszi figyelembe, valamint e kérdés kifejezett említésének hiányát a kifogásközlés általános következtetésében.

116    E körülmények között nem róható fel az Elsőfokú Bíróságnak a Schneider I‑ítéletben eldöntött kérdésekhez kapcsolódó jogerő megsértése.

117    E következtetést nem befolyásolja azon körülmény, hogy a megtámadott ítélet 155. pontjában az Elsőfokú Bíróság a Bizottságnak a felelősség alóli mentesülésre irányuló érvének elutasítása érdekében kifejtette, hogy a kárt kiváltó tény „a következményekre vonatkozó lényeges megjegyzés megtételének elmulasztása a kifogásközlésben, illetve a [nemleges] határozat rendelkező részében”. Ugyanis a fent leírt összefüggésben a „lényeges megjegyzés megtételének elmulasztása” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás kellően világos és pontos kifejtésének elmulasztására vonatkozik.

118    Mindenesetre az „elmulasztás” kifejezés Elsőfokú Bíróság általi alkalmazása nem tekinthető a megtámadott ítélet 152. pontjában említett ítélet állítólagosan téves értékelésével járónak, amely szerint a Schneider „nem tudhatta, hogy olyan korrekciós intézkedések előterjesztése nélkül, amelyek csökkentik vagy megszüntetik a francia ágazati piacokon az ő és a Legrand piaci helyzete között fennálló kölcsönös támogatási helyzetet, nem fogja a Bizottság az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítani”.

119    A Schneider I‑ítéletben ugyanis az Elsőfokú Bíróság azt vizsgálta meg, hogy a kifogásközlés alapján a Schneider teljesen tudatában lehetett‑e annak, hogy a támogatási helyzet létrejötte az összefonódás összeegyeztethetetlennek nyilvánítását vonhatja maga után, azaz az összefonódás végleges akadályát.

120    Ugyanis egy kifogás megtételének teljes elmulasztásához hasonlóan e kifogás nem kellően világos és pontos megfogalmazása, amely nem teszi lehetővé – a Schneider I‑ítélet 453. pontja értelmében – adott versenyjogi gondok „teljes nagyságukban” való felmérését, megakadályozza az érintett vállalkozásokat abban, hogy e gondoknak az ellenőrzési eljárás kimenetelét illetően döntő mivoltáról tudomást szerezzenek.

121    Ezen okból az Elsőfokú Bíróság a Schneider I‑ítélet 455., 456., 458. és 460. pontjában megállapította, hogy:

–        a Schneidert „megfosztották annak lehetőségétől, hogy érdemben vitathassa a Bizottság azon érvelésének lényegét, amely szerint Franciaországban a forgalmazás szintjén megerősödik az elosztótáblák és kapcsolószekrények összetevőinek területén a Schneider erőfölénye a Legrand‑nak az ultraterminális berendezések terén fennálló vezető helyzete miatt”;

–        a „Schneidernek […] nem volt lehetősége arra, hogy érdemi észrevételeket terjesszen elő e tekintetben a kifogásközlésre adott válaszában, illetve a 2001. augusztus 21‑i tárgyaláson”;

–        „úgy kell tekinteni, hogy a Schneidernek nem volt lehetősége érdemben és kellő időben előterjeszteni megfelelő terjedelmű eszközátruházásra vonatkozó javaslatokat a Bizottság által a szóban forgó francia ágazati piacokon megállapított versenyjogi gondok megoldása céljából”;

–        a „Schneider […] közvetetten meg lett fosztva attól a lehetőségtől, hogy megszerezze a Bizottság jóváhagyását, amelyet ez utóbbi a javasolt megoldásokra adhatott volna, ha a bejelentő feleknek lett volna lehetőségük kellő időben megfelelő terjedelmű átruházási javaslatokat előterjeszteni a Bizottság által a franciaországi forgalmazás terén megállapított problémák teljességének megoldása céljából”.

122    A „megfosztották annak lehetőségétől”, „nem volt lehetősége”, illetve a „közvetetten meg lett fosztva attól a lehetőségtől” kifejezések e tekintetben a Schneider I‑ítéletben az Elsőfokú Bíróság értékelését fejezik ki, amely szerint a Schneider számára a kifogásközlés hibája miatt lehetetlen volt tudomást szerezni a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás döntő jellegéről.

123    E körülmények között, amikor a megtámadott ítélet 152. pontjában az Elsőfokú Bíróság kifejti, hogy a „[Schneider] nem tudhatta, hogy […] korrekciós intézkedések előterjesztése nélkül, […] nem fogja a Bizottság az összefonódást a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítani”, nem értékeli másképp a tényállást, mint tette azt a Schneider I‑ítéletben, hanem csupán másképpen fogalmazza meg ugyanazon értékelést.

124    Hasonlóképpen amikor a megtámadott ítélet 155. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a megszövegezése által felvetett problémát „a kifogásközlés egészének olvasata [sem] orvosolhat[j]a”, nem tér el semmiben a korábbi értékelésétől. A Schneider I‑ítéletben ugyanis azon tény figyelembevétele, hogy nem lehetett tudomást szerezni a támogatási helyzet által jelentett akadályról, pontosan azt feltételezi, hogy a kifogásközlés egészének olvasata nem orvosolja annak hibás megszövegezését.

125    A fentiekből következik, hogy nem lehet helyt adni a Bizottság azon érveinek, amelyek szerint a 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben szerepel utalás a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogásra.

ii)  A kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben történő kellően világos és pontos megfogalmazását akadályozó nehézségek fennállásáról

126    A Schneider I‑ítélet 437. és azt követő pontjainak olvasata alapján meg kell állapítani először is, hogy ezen ítéletben az Elsőfokú Bíróság nem határozott azon ténybeli kérdésről, miszerint a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás megemlítése a 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésben valóban „semmilyen különleges technikai nehézséggel” nem járt volna.

127    Meg kell továbbá jegyezni, hogy e ténybeli kérdés nem ténymegállapításnak, hanem tényértékelésnek minősül.

128    Ennélfogva az említett ténybeli kérdést illetően hatástalan a jogalap első két része, amely az ítélt dolog elvének megsértésén, illetve a ténymegállapítás ténybeli pontatlanságán alapul.

129    A jogalap harmadik részét illetően meg kell érdemben vizsgálni, hogy a bizonyítékok elferdítéséből következett‑e az Elsőfokú Bíróság azon megállapítása, mely szerint a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás megtétele „semmilyen különleges technikai nehézséggel” nem járt volna.

130    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a kifogásközlésben egy olyan kifogás megemlítése, mint amilyen a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás, nem feltételezi a kifogás megalapozottságának teljes körű gazdasági elemzés eredményeképpen történő bizonyítását.

131    Az ilyen bizonyítást, amely az összefonódások terén ténylegesen jelentős nehézségekkel járhat, csak az eljárás későbbi szakaszában kell elvégezni, különösen az érintett, a kifogásközlés által a versenyjogi probléma fennállásáról – a védelemhez való joguk hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében – megfelelően tájékoztatott vállalkozások észrevételeire tekintettel.

132    A kifogásközlés szakaszában a Bizottságnak csak az összefonódás összeegyeztethetővé nyilvánításának esetleges akadályát képező támogatási problémát kell kellően világosan és pontosan kifejtenie.

133    E megfontolások fényében el kell ismerni, hogy nem az eléterjesztett bizonyítékok elferdítéséből következett az Elsőfokú Bíróság azon értékelése, amely szerint a támogatási probléma kifejtése nem járt volna különleges technikai nehézséggel.

134    A fentiekből következően az első jogalap első három részét el kell utasítani.

b)     Az első jogalap negyedik, az indokolási kötelezettség megsértésén alapuló részéről

135    Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az indokolási kötelezettség keretében az Elsőfokú Bíróság nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet, és az indokolás lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Elsőfokú Bíróság általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését (lásd többek között a Bíróság C‑120/06. P. és C‑121/06. P. sz., FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 9‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 96. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

136    A megtámadott ítélet 152. pontjában a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás megemlítésének kérdését illetően az Elsőfokú Bíróság a kifogásközlés megszövegezésének módjával kapcsolatban visszautal arra, ami „a Schneider I‑ítéletből következik”.

137    Amint a jelen ítélet 114. pontjában már megállapítást nyert, az Elsőfokú Bíróság tehát a Schneider I‑ítélet 445. és 453. pontjában figyelembe vett és az első jogalap első három részében hivatkozott tényekre utal vissza. Ekképpen lehetővé teszi annak megértését, hogy a „nyilvánvaló és súlyos megsértés” minősítését e tényekre alapozza.

138    Egyébként – amint az a jelen ítélet 117. pontjából is kitűnik – az említett utalás olyan összefüggésben szerepel, amely lehetővé teszi az ezt követően a megtámadott ítélet 155. pontjában alkalmazott „lényeges megjegyzés megtételének elmulasztása” kifejezés jelentésének meghatározását.

139    Azon értékelést illetően, amely szerint a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás megtétele a kifogásközlésben „semmilyen különleges technikai nehézséggel” nem járt volna, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet ugyanezen 155. pontjában megfelelő indokolással lényegében azt a különbséget emeli ki, amelyet egyrészt a releváns piacoknak a közös piaccal való összeegyeztethetősége alátámasztása végett történő érdemi vizsgálata, másrészt egy – az érintett vállalkozások észrevételeinek függvényében – az összefonódás összeegyeztethetőnek nyilvánítása esetleges akadályát képező versenyjogi probléma kifogásközlésben történő egyszerű felvetése között kell tenni.

140    A fentiekből következik, hogy az első jogalap negyedik részét szintén el kell utasítani.

141    Következésképpen az első jogalap egészét érdemben el kell utasítani, anélkül hogy szükséges lenne az elfogadhatóságáról határozni.

B –  A második jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg – a Bizottság terhére – magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértését

1.     A felek érvei

142    A Bizottság második jogalapját két részre bontja, amelyek a tényállás hibás jogi minősítésén, és az indokolási kötelezettség megsértésén alapulnak.

143    E jogalap első részének keretében a Bizottság elismeri, hogy a Közösség szerződésen kívüli felelősségének rendszerében amennyiben a szóban forgó intézmény csak jelentősen csökkentett mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, vagy egyáltalán nem rendelkezik azzal, a közösségi jog egyszerű megsértése is elegendő a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértésének megállapításához.

144    A Bizottság elismeri a meghallgatáshoz való jognak a rendelet 18. cikke (1) és (3) bekezdése szerinti alkalmazását illetően, hogy a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás kellően világos és pontos megfogalmazását illetően őt terhelő kötelezettség nem tartozik a mérlegelési jogköre gyakorlásának körébe, mivel az csupán a vonatkozó eljárási szabályok egyszerű alkalmazása.

145    Ugyanakkor úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróságnak szükségszerűen figyelembe kellett volna vennie a Bizottságnak a Schneider meghallgatáshoz való jogát illetően rendelkezésre álló jelentősen csökkentett, illetve egyáltalán nem létező mérlegelési mozgásterén kívül az intézmény által a közigazgatási eljárás során megoldandó helyzetek összetettségét.

146    A Bizottság emlékeztet arra, hogy az Elsőfokú Bíróság előtt úgy érvelt, hogy a 2001. augusztus 3‑i kifogásközlés megszövegezése rendkívül összetett volt, tekintettel nem csupán a Bizottságot terhelő időbeli korlátokra, hanem és különösen egy nemzeti ágazati piacok sokaságát lefedő összefonódás által felvetett versenyjogi problémák terjedelmére is. A Bizottság által az egyes nemzeti ágazati piacok tekintetében emelt minden egyes olyan kifogás világos és pontos megfogalmazása igen összetett jelleget öltött volna, nem pusztán fogalmilag, hanem a megszövegezést illetően is.

147    A kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás önmagában is rendkívül összetett lett volna, különösen azon tényre tekintettel, hogy a kidolgozása és megfogalmazása nem csupán az egyes nemzeti ágazati piacok külön‑külön történő elemzését feltételezi, mint a kifogásközlésben szereplő többi kifogás, hanem a kisfeszültségű berendezésekhez készült elektromos felszerelések egyes tagállamokon belüli piacai összességének átfogó elemzését is, beleértve azon ágazati piacokat, amelyek tekintetében az összefonódás nem jelent horizontális jellegű versenyjogi problémát.

148    A kölcsönös támogatásra, ezen összetett gazdasági fogalomra vonatkozó kifogás kifejtése szükségessé tette volna a felek és versenytársaik által az egyes tagállamok számos ágazati piacán elfoglalt helyzet összefüggésbe helyezését, majd az egyes tagállamokon belül a forgalmazási struktúrának, valamint a szállítók és a nagykereskedők közötti viszonyoknak a vizsgálatát.

149    A Bizottság kiemeli, hogy nem a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás érdemi érvényessége igazolásának nehézségére hivatkozik, hanem e kifogás kellően világos és pontos kifejtésében rejlő rendkívüli összetettségre.

150    Előadja, hogy az Elsőfokú Bíróság előtt a Schneider úgy érvelt, hogy az összefonódás bejelentésétől kezdve vitatta a támogatási helyzet fennállását, aminek még inkább meg kellett volna könnyítenie a Bizottság számára az ezzel kapcsolatos kifogás kellően világos és pontos megfogalmazását. A Bizottság erre azzal válaszolt, hogy e körülmény csak tovább csökkenti az elkövetett eljárási hiba súlyát.

151    A Bizottság kifejti, hogy mivel a Schneider maga csekély jelentőséget tulajdonított a támogatási helyzet problémája hatásának, azon tény, hogy nem került sor a kapcsolódó kifogás kellően világos és pontos megfogalmazására, semmi esetre sem minősülhet kellően súlyos jogsértésnek.

152    Úgy érvel, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a jelen esetben azt kellett volna vizsgálnia, hogy amikor szűk időbeli korlátok között kellett egy 145 oldalas kifogásközlést megfogalmaznia, a Bizottság olyan összetett megoldandó helyzettel találta szemben magát, ami kizárja a kellően súlyos jogsértés fennállását.

153    Második jogalapjának második részében a Bizottság arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság feladata lett volna a Schneider I‑ítéletben megállapított jogsértés kellően súlyos mivoltával kapcsolatos következtetés alapjául szolgáló indokok különös gondossággal való kifejtése.

154    A Bizottság szerint a megtámadott ítéletből gyakorlatilag hiányzik az Elsőfokú Bíróság által e tekintetben nyújtott indokolás.

155    Ezen indokolás nem ad választ arra, hogy a hivatkozott különböző jellegű kötöttségek miért nem enyhítik a jogsértés mértékét.

156    Az Elsőfokú Bíróság mindenesetre nem válaszolt megfelelően a Bizottság által felhozott releváns érvekre, amelyek szerint többek között ezen intézmény:

–        a kifogásközlés több pontján is említette a támogatási problémát;

–        a kifogásközlés kidolgozásának rövid határidejével, az érdemi érvek – amelyek számos releváns elemének a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás csupán egyike –, illetve a javasolt megoldások teljes körű értékelésével kapcsolatos nehézségekre hivatkozott;

–        előadta, hogy azon körülmény, hogy a Schneider megküldött a Bizottságnak olyan információkat, amelyek azt bizonyították, hogy az összefonódás nem jelent semmilyen kölcsönös támogatással kapcsolatos problémát, tovább csökkenti az elkövetett eljárási hiba súlyát;

–        úgy érvelt, hogy jóhiszeműen feltételezhette, hogy az összeegyeztethetetlenséget kimondó határozathoz hozzáfűzhet a korábban azonosított kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogással kapcsolatos ténybeli vagy jogi érveket;

–        úgy érvelt, hogy az összefonódások terén hozott kifogásközlések érthetőségével kapcsolatos követelmény a tényállás idején még nem volt ilyen világosan kimondva.

157    A Schneider a második jogalap elutasítását kéri.

158    E jogalap első része elfogadhatatlan, mivel ténymegállapításokat vitat, és egy új állítást tartalmaz a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás kifejtése megszövegezésének állítólagos összetettségére vonatkozóan.

159    A vizsgált jogalap mindenesetre nem megalapozott.

2.     A Bíróság álláspontja

a)     A jogalap első, a tényállás hibás jogi minősítésén alapuló részéről

160    A Közösség szerződésen kívüli felelősségének megállapítása több feltétel együttes fennállásától függ, amelyek között, amennyiben valamely jogi aktus jogellenességéről van szó, szerepel a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése. E feltételt illetően a döntő tényező annak megállapításához, hogy egy közösségi jogsértés kellően súlyos‑e, az, hogy a közösségi intézmény a mérlegelési jogkörének korlátait nyilvánvalóan és súlyosan túllépte‑e. Amennyiben ezen intézmény csupán jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, sőt nem is rendelkezik mérlegelési mozgástérrel, már a közösségi jog egyszerű megsértése is elegendő lehet a kellően súlyos jogsértés megtörténtének megállapításához (a Bíróság C‑282/05. P. sz., Holcim (Deutschland) kontra Bizottság ügyben 2007. április 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑2941. o.] 47. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

161    Adott esetben a Bíróság által a Közösség szerződésen kívüli felelősségének területén kialakított rendszer figyelembe veszi a megoldandó helyzetek összetettségét (a fent hivatkozott Holcim [Deutschland] kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

162    A jelen esetben nem vitatott, hogy – amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 145–151. pontjában helyesen kifejtette – a hivatkozott jogellenesség a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabálynak, azaz a rendelet 18. cikke (3) bekezdésének megsértése, amely rendelkezés a védelemhez való jog tiszteletben tartását írja elő.

163    E tekintetben ki kell először is emelni, hogy a kifogásközlés ezen elv alkalmazása szempontjából alapvető dokumentum.

164    A védelemhez való jog hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében e dokumentum behatárolja a Bizottság által indított közigazgatási eljárás tárgyát, ezáltal megakadályozva utóbbit abban, hogy az érintett eljárást befejező határozatában más kifogásokat fogadjon el (a fent hivatkozott Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ügyben hozott ítélet 63. pontja).

165    A rendelet 18. cikkének (3) bekezdése magában foglalja, hogy amennyiben a Bizottság a részletes vizsgálati eljárás során, a kifogásközlést követően megállapítja, hogy e dokumentumban nem, vagy nem megfelelően került kifejtésre egy olyan versenyjogi probléma, amely összeegyeztethetetlenséget kimondó határozat alapjául szolgálhat, vagy lemond e kifogásról a végleges határozat meghozatalakor, vagy lehetővé teszi az érintett vállalkozások számára, hogy e határozat előtt érdemi észrevételeket tehessenek, és hatékony korrekciós intézkedéseket javasolhassanak.

166    Meg kell továbbá állapítani, hogy a Bizottságot a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogás kellően világos és pontos megfogalmazását illetően terhelő kötelezettség – amint azt ezen intézmény is elismerte – csupán a vonatkozó eljárási szabályok egyszerű alkalmazása, ekképpen a Schneider meghallgatáshoz való jogát illetően csupán jelentősen korlátozott mérlegelési mozgástérrel rendelkezett, sőt nem is rendelkezett mérlegelési mozgástérrel.

167    A jogalap megvizsgált része elsősorban azon alapszik, hogy a Bizottság kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vette figyelembe a kellően súlyos jogsértés fennállásának kizárása végett a megoldandó helyzet összetettségét.

168    A jogalap e része tehát egy olyan előfeltételezésen alapul, amely vitatja a megtámadott ítélet 155. pontjában tett azon ténymegállapítást, amely szerint a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogásnak a 2001. augusztus 3‑i kifogásközlésbe történő beillesztése nem járt volna „semmilyen különleges technikai nehézséggel”, aminek értékelése az Elsőfokú Bíróság hatáskörébe tartozik.

169    A szóban forgó értékelést illetően a jelen ítélet 133. pontjában már megállapítást nyert, hogy a bizonyítékok elferdítésével kapcsolatos állítás nem megalapozott.

170    E körülmények között a Bizottság által a megoldandó helyzet összetettségére vonatkozóan a tényállás hibás jogi minősítése alátámasztására felhozott érvelésnek nem lehet helyt adni.

171    A második jogalap első része másodsorban lényegében az azzal kapcsolatos kifogáson alapul, mely szerint az Elsőfokú Bíróság a Bizottság magatartását kellően súlyos jogsértésnek minősítette, jóllehet a Schneider, mivel az összefonódás bejelentésétől kezdve saját maga bagatellizálta a támogatási helyzet problémájának hatását, tudatában volt a felvetett versenyjogi problémáról, ami csökkenti az elkövetett eljárási hiba súlyát.

172    Ugyanakkor feltételezve, hogy az összefonódás bejelentésétől kezdve a Schneider ténylegesen – a megelőzés érdekében – biztosította a Bizottságot arról, hogy az említett összefonódás nem jelent támogatási problémát, a kifogásközlésben az ezzel kapcsolatos kifogás nem kellően világos és pontos kifejtése távolról sem tudatosította a vállalkozásban az összeegyeztethetetlenséget kimondó határozat veszélyét, éppen ellenkezőleg, megerősítette véleményében, és észrevételeinek előkészítésekor távol tartotta a további indokolás kifejtésétől és/vagy megfelelő megoldások javaslásától.

173    A fentiekből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság nem minősítette jogilag hibásan a tényállást, amikor kellően súlyos jogsértést állapított meg, anélkül hogy figyelembe vette volna egyrészt a megoldandó helyzet összetettségét, másrészt azt, hogy a Schneider tudatában volt a kölcsönös támogatási helyzet miatt az összefonódást fenyegető veszélynek.

174    Következésképpen a második jogalap első részét érdemben el kell utasítani, anélkül hogy szükséges lenne az elfogadhatóságáról határozni.

b)     A jogalap második, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított részéről

175    Amint jelen ítélet 135. pontjából kitűnik, az indokolási kötelezettséget illetően az Elsőfokú Bíróság nem köteles kimerítő választ nyújtani a felek által előadott összes érvre vonatkozóan, elegendő, ha az – adott esetben közvetett – indokolás lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára a felülvizsgálat elvégzését.

176    A megtámadott ítéletben a kellően súlyos jogsértés fennállására vonatkozó megállapításának indokolása végett a 145–150. pontban az Elsőfokú Bíróság először is – számos korábbi ítéletre hivatkozva –kiemeli a kifogásközlés jelentőségét a védelemhez való jog gyakorlásának vonatkozásában.

177    A következőket mondja ki:

–        „a rendelet 18. cikke (3) bekezdés[ének értelmében] a Bizottság határozatát kizárólag azon kifogásokra alapozza, amelyekkel kapcsolatban az érintett vállalkozások meg tudták tenni észrevételeiket”;

–        „[v]alamely hatóság olyan határozatának címzettjeiként, amely érdekeiket érzékenyen érintheti, a közösségi szintű összefonódásban részt vevő vállalkozások számára lehetővé kell tenni az álláspontjuk kifejtését, és e célból megfelelő időben, egyértelműen kell őket tájékoztatni a Bizottságnak a bejelentett összefonódással szemben emelt kifogásainak lényegéről (lásd ebben az értelemben a Bíróság 17/74. sz., Transocean Marine Paint kontra Bizottság ügyben 1974. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1974., 1063. o.] 15. pontját és az Elsőfokú Bíróság T‑87/96. sz., Assicurazioni Generali és Unicredito kontra Bizottság ügyben 1999. március 4‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑203. o.] 88. pontját)”;

–        „[a] kifogásközlés e tekintetben különleges jelentőséggel bír, mivel kifejezetten az a célja, hogy lehetővé tegye az érintett vállalkozások számára, hogy reagáljanak a szabályozó intézmény által felvetett aggályokra, egyrészt az azzal kapcsolatos észrevételeik kifejtésével, másrészt intézkedési javaslatokat téve a Bizottságnak a bejelentett összefonódás kedvezőtlen hatásainak elkerülésére”;

–        „[e] biztosíték, amely a közigazgatási eljárásokra vonatkozó alapvető közösségi jogi garanciák közé tartozik, különleges jelentőséggel bír a vállalkozások összefonódásainak ellenőrzése terén (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑269/90. sz. Technische Universität München ügyben 1991. november 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., I‑5469. o.] 14. pontját).”

178    A megtámadott ítélet 152. pontjában a kifogásközlés hibás megszövegezése – védelemhez való jog gyakorlásával kapcsolatos – következményeinek értékelése céljából az Elsőfokú Bíróság visszautal a Schneider I‑ítéletre.

179    A Schneider I‑ítélet 445., 453. és azt követő pontjaiban megállapított tényekre alapozza ekképpen értékelését:

–        a kifogásközlés nem vizsgálta kellően egyértelműen és pontosan a kölcsönös támogatásra vonatkozó kifogást;

–        a kifogásközlés nem tett nyilvánvalóvá semmilyen támogatási helyzetet;

–        az említett kifogásközlés megfosztotta a Schneidert annak lehetőségétől, hogy érdemben vitathassa a Bizottság érvelésének lényegét, és kellő időben előterjeszthessen korrekciós intézkedésekre tett javaslatokat.

180    Az Elsőfokú Bíróság ez utóbbi elemekből lényegében arra a döntő következtetésre jut a megtámadott ítélet ugyanezen 152. pontjában, amelynek megfogalmazását a jelen ítélet a 112. pontban idézi, hogy a Schneidernek nem volt módja tudomást szerezni arról, hogy a támogatási probléma a bejelentett összefonódás összeegyeztethetetlenségét kimondó határozatot vonhat maga után.

181    A megtámadott ítélet 153. pontjában megállapítja e helyzet hátrányos következményeit, kiemelve, hogy a Schneider által javasolt korrekciós intézkedések objektíven nem tették lehetővé az érintett francia ágazati piacokon a támogatási helyzet különleges problémájának megoldását.

182    Végül ugyanezen ítélet 155. pontjában, amikor lényegében különbséget tesz egy versenyjogi probléma teljes körű érdemi vizsgálata és e probléma megemlítése között, megállapítva, hogy az egyszerű megemlítés semmilyen különleges technikai nehézséggel nem járt volna, az Elsőfokú Bíróság különösen a kellően súlyos jogsértés minősítésének a megoldandó összetett helyzet fennállásával kapcsolatos feltételét vizsgálja.

183    E megfontolások alapján el kell ismerni, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        lehetővé tette a Bizottság számára a kellően súlyos jogsértés fennállása megállapításának alapjául szolgáló indokok megismerését, a Bíróság számára pedig felülvizsgálati jogkörének gyakorlását e jogi minősítést illetően;

–        a felperes által felhozott érvekre egyértelmű és közvetett válaszokat adott.

184    Ebből következik, hogy a második jogalap második részét el kell utasítani.

185    Következésképpen a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

C –  A harmadik jogalapról, amely szerint az Elsőfokú Bíróság tévesen állapított meg közvetlen okozati összefüggést a Bizottság által elkövetett hiba és a Schneider által – a Legrand vételárának csökkenése okán – elszenvedett kár között

1.     A felek érvei

186    A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló harmadik jogalap öt részre oszlik, amelyek a következőkön alapulnak: az Elsőfokú Bíróság, amikor tévesen állapított meg közvetlen okozati összefüggést a Bizottság által elkövetett hiba és a Schneider által – a Legrand 2002. július 26‑án megállapodott vételárának a tényleges átadás 2002. december 10‑re halasztásával járó csökkenése okán – elszenvedett kár között:

–        pontatlan ténymegállapításokat tett annak megítélését illetően, hogy – először is – a Schneider kénytelen volt 2002. július 26‑án befejezni a Legrand eladásával és vételárával kapcsolatos tárgyalásokat, másodszor hogy az átruházás tényleges megvalósulásának időpontjaként meghatározott 2002. december 10‑i időpont időben kellően távoli a Schneider I‑ítélet kihirdetésének várható időpontjától ahhoz, hogy lehetővé tegye a Schneider számára annak a lehetőségnek a biztosítását, hogy a Bizottság újból vizsgálja az összefonódást, és a Schneider új korrekciós intézkedéseket terjeszthet elő, harmadszor pedig hogy létezik okozati összefüggés a kellően súlyos jogsértés és a Schneider által hivatkozott árcsökkenés között;

–        elferdítette továbbá a bizonyítékokat, amikor e három pontról határozott;

–        hibásan minősítette a tényállást;

–        ellentmondásosan indokolta határozatát az ugyanazon ítélet 260–286. pontjában található elemzést illetően, amely alapján korábban az Elsőfokú Bíróság kizárta a kellően szoros okozati összefüggés fennállását a Bizottság által elkövetett hiba és a szóban forgó eszközök Schneider általi megszerzése és az átruházása között elszenvedett értékcsökkenésének teljes összege között;

–        pontatlan ténymegállapításokat tett, és tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy találta, hogy a Schneider nem járult hozzá a kár egészének bekövetkezéséhez, míg ezzel ellentétes megállapítás következett volna az indokolásból, először is mivel a Schneider megismerhette az összefonódás által létrehozott támogatási helyzet miatt szükségszerűen felmerülő versenyjogi problémákat, másodszor mivel elállt a szétválást elrendelő határozat végrehajtásának felfüggesztése iránti kérelmétől, és nem nyújtott be később sem ideiglenes intézkedés iránti kérelmet a Legrand eladásával kapcsolatban őt terhelő kötelezettséget illetően, és harmadszor mivel olyan időpontot választott a Legrand átruházására, amelyre vonatkozóan nem terhelte kötelezettség.

187    Harmadik jogalapjának alátámasztása végett a Bizottság többek között úgy érvel, hogy a Schneider I‑ és Schneider II‑ítéleteket és különösen a szétválást elrendelő határozat ezekből következő megsemmisítését követően, 2002. december 10‑én a Schneider nem volt kénytelen átadni a Legrand‑t, ami „a szóban forgó kár bekövetkeztének elengedhetetlen feltétele” volt.

188    A Schneider azt állítja, hogy a jogalap első három része elfogadhatatlan, mivel azok a megtámadott ítéletben tett ténymegállapításokat vitatják. Arra hivatkozik, hogy a jogalap ötödik része szintén elfogadhatatlan, amennyiben a benne foglalt érvelésre először a jogvita e szakaszában hivatkoznak.

189    Úgy érvel továbbá, hogy a harmadik jogalap keretében felhozott érvek nem megalapozottak, illetve hatástalanok.

2.     A Bíróság álláspontja

190    Meg kell először is együtt vizsgálni a jogalap harmadik és ötödik részét, amennyiben azok a Legrand 2002. december 10‑én bekövetkezett tényleges átadásának következményeit érintik.

a)     Az elfogadhatóságról

191    Emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben az Elsőfokú Bíróság megállapította vagy értékelte a tényállást, a Bíróság rendelkezik hatáskörrel az EK 225. cikk értelmében a tények jogi minősítésének és az abból az Elsőfokú Bíróság által levont jogkövetkezményeknek a felülvizsgálatára (lásd különösen a fent hivatkozott Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ügyben hozott ítélet 29. pontját és a C‑510/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. március 19‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 105. pontját).

192     A Közösség szerződésen kívüli felelősségének terén a kárt kiváltó tény és a kár közötti okozati összefüggés – e felelősség megállapításának feltétele – fennállásának kérdése jogi kérdésnek minősül, és következésképpen a Bíróság felülvizsgálata alá tartozik.

193    E körülménye között a vizsgált jogalap harmadik része elfogadható, amennyiben pontosan a Bizottság hibája és a Schneider által állítólag elszenvedett kár közötti közvetlen okozati összefüggés megállapítását illetően a tényállás Elsőfokú Bíróság általi jogi minősítésének felülvizsgálatára irányul, és amennyiben – amint az a következőkben bizonyítást nyer – e felülvizsgálat a jelen esetben a tények megállapításának és értékelésének vitatása nélkül elvégezhető.

194    Meg kell egyébként állapítani, hogy a Schneider állításával ellentétben, a Bizottság nem a fellebbezési szakaszban hivatkozik első ízben az ötödik részben felhozott érvelésre, amely szerint a Schneider olyan időpontot választott a Legrand átruházására, amelyre vonatkozóan ilyen értelmű kötelezettség nem terhelte.

195    A Bizottság az első fokon benyújtott viszonválaszában az okozati összefüggés vitatásának keretében kifejezetten úgy érvel, hogy:

–        a Schneider I‑ és Schneider II‑ítéleteket követően a Bizottságnak a részletes vizsgálati eljárás újbóli megindítására vonatkozó határozata egyáltalán nem tette az átruházást elkerülhetetlenné;

–        egyáltalán nem írta elő a Schneider számára részvényei eladását, különösen mivel ez utóbbinak lehetősége volt a megállapodott elállási záradék érvényesítésére az átruházás megvalósításának elkerülése végett;

–        a Schneider azért döntött úgy, hogy megvalósítja a Legrand átruházását, mert nem szándékozott megfelelő korrekciós intézkedéseket javasolni az összefonódás által Franciaországban felvetett problémák megoldására, nem pedig a Bizottság valamilyen hibás aktusa miatt.

196    E körülmények között a jogalap ötödik része elfogadható, amennyiben azon érvet tartalmazza, amely szerint a Schneider olyan időpontot választott a Legrand eladására, amelyre vonatkozóan ilyen értelmű kötelezettség nem terhelte.

b)     Az ügy érdeméről

197    A megtámadott ítélet 303. pontjában az Elsőfokú Bíróság kifejti, hogy meg kell vizsgálnia, hogy a nemleges határozatban található jogellenesség következménye volt‑e a Legrand – Schneider tulajdonában álló – eszközei értékének az átruházási szerződésben történt csökkenése.

198    Ugyanezen ítélet 315. és 316. pontjában megállapítja:

–        a védelemhez való jogoknak a nemleges határozatban történt megsértését úgy kell tekinteni, mint amely kellően közvetlenül kapcsolódik az átruházási szerződésben a Legrand átruházásának tényleges megvalósítására megállapított végső határidő 2002. december 10‑re halasztásához, amennyiben a halasztás elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a Schneider megfelelően gyakorolhassa a megfelelően bejelentett összefonódás közös piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó jogszerű határozat elnyerésének valamennyi közigazgatási alanyt megillető jogát, valamint adott esetben az eljárás során történő meghallgatáshoz való jogot, amelyek megfelelő garanciákat biztosítottak volna számára;

–        következésképpen a közösségi jognak a megállapított súlyos megsértése úgy tekintendő, hogy az a Schneider által elszenvedett kárhoz kellően közvetlen okozati összefüggéssel kapcsolódik a Legrand vételárának a tényleges átadás elhalasztásával járó csökkenése okán.

199    Mielőtt e következtetést levonná, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 304–312. pontjában lényegében a következőket állapítja meg:

–        a Legrand átruházására irányuló tárgyalások megkezdése és az átruházási szerződés 2002. július 26‑án történt megkötése közvetlenül a nemleges határozatból fakadtak, amely – bár jogellenes volt –, valamennyi joghatását kifejtette a 2002. október 22‑én kihirdetett Schneider I‑ítéletben történt megsemmisítéséig;

–        a Schneider e határozat miatt kénytelen volt tárgyalásokat kezdeni és szerződést kötni az átruházással kapcsolatban, még azelőtt, hogy a Bíróság kihirdette volna a megsemmisítés iránti keresete tárgyában hozott ítéletét;

–        a Schneider a nemleges határozat miatt kénytelen volt egyrészt a 2002. július 26‑án kötött szerződésben meghatározni a vételárat és másrészt biztosítani az átruházás tényleges végrehajtása felfüggesztésének lehetőségét 2002. december 10‑ig;

–        ezen időpont időben kellően távoli a Schneider I‑ítélet kihirdetésének várható időpontjától ahhoz, hogy lehetővé tegye a Schneider számára a megsemmisítés iránti keresete elutasítása esetén a nemleges határozat jogszerűségéről való meggyőződést, illetve az ellenkező esetben, egy megsemmisítés esetében annak a lehetőségnek a biztosítását, hogy a Bizottság újból vizsgálja az összefonódást, és a Schneider új korrekciós intézkedéseket terjeszthet elő az összefonódás közös piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó jogszerű, végleges határozat reményében;

–        mivel a Schneider kénytelen volt az átruházás tényleges megvalósítását későbbre halasztani, szükségszerűen bele kellett egyeznie a vételár ahhoz képesti csökkenésébe, amely árat abban az esetben kaphatott volna, ha az átruházásra a nemleges határozat jogellenességének hiányában kerül sor;

–        a tényleges átruházás 2002. december 10‑re történő halasztása azzal járt, hogy a vevő megkapta a Legrand eszközeinek esetleges értékcsökkenésével járó kockázat ellenértékét, az ipari értékpapírok árfolyamának az átruházási szerződés aláírásának időpontja és az átruházás tényleges megvalósításának az aláíró felek által megállapított végső határideje közötti esetleges kedvezőtlen alakulása miatt.

200    Meg kell állapítani, hogy 2002. július 26‑án, amikor a Schneider a Legrand átruházásáról szerződést kötött a Wendel‑KKR‑rel, amelynek értelmében ezen átruházást legkésőbb 2002. december 10‑én kellett végrehajtani, fenntartva az elállás jogát a Schneider javára 180 millió euró bánatpénz fizetése ellenében, ez utóbbi a szétválást elrendelő határozat végrehajtása érdekében eladási folyamatot kellett kezdeményezzen.

201    Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy egyrészt 2002. július 26‑án, a Schneider által kezdeményezett ideiglenes intézkedés iránti eljárás – amelytől később e vállalkozás elállt – eredményeképpen a Bizottság a szétválásra eredetileg 2002. november 5‑ében megállapított határidőt 2003. február 5‑ig meghosszabbította, és másrészt, hogy az Elsőfokú Bíróság, gyorsított eljárásban határozva, 2002. október 22‑én, a szerződésben az átruházás megvalósítására megállapított határidőt megelőzően, a Schneider I‑ítélettel megsemmisítette e nemleges határozatot.

202    E körülmények között a Schneider úgy döntött, hogy nem él az elállás jogával a 2002. december 5‑i határidőn belül, és ekképpen az átruházás 2002. december 10‑én megvalósult.

203    Az iratokból kitűnik, hogy e döntését lényegében attól való félelme alapozta meg, miszerint az újbóli részletes vizsgálati eljárás keretében, a korrekciós intézkedésekre tett javaslatot követően sem juthat az összefonódás közös piaccal való összeegyeztethetőségét megállapító határozathoz, míg:

–        a közös piaccal való összeegyeztethetetlenséget kimondó határozat veszélye minden ellenőrzési eljárásban benne rejlik, akár a kezdetektől fogva, akár egy első, összeegyeztethetetlenséget kimondó határozat megsemmisítését követően, az újbóli közigazgatási eljárás keretében;

–        az összeegyeztethetetlenséget kimondó határozat minden esetben a közösségi bíróságok felülvizsgálata alatt áll.

204    A nemleges határozat és a szétválást elrendelő határozat megsemmisítésének logikus jogi következménye az lett volna, hogy a Schneider részt vesz az újbóli részletes vizsgálati eljárásban, annak befejezéséig, aminek két lehetséges eredménye lehetett, amint arra lényegében a Bizottság is hivatkozott fellebbezésében:

–        vagy az összefonódás összeegyeztethetőségét megállapító határozat elfogadására kerül sor, amely esetben a Schneidernek nem kell átruháznia a Legrand‑t, és így nem szenvedné el az állítólagos árcsökkenésből eredő kárt;

–        vagy az összefonódás összeegyeztethetetlenséget kimondó határozat, valamint egy szétválást elrendelő határozat hozatalára kerül ismét sor, amely esetben a megállapított összeegyeztethetetlenség jogi következménye az átruházás lett volna, és így ez nem okozott volna megtérítendő kárt, mivel az ilyen átruházás azon kockázat körébe tartozik, amelyet a vállalkozás rendszerint vállal amikor a rendelet 7. cikkének (3) bekezdése által biztosított lehetőséggel élve, a Bizottság ez irányú határozatát megelőzően, részvények nyilvános eljárásban történő cseréje útján valósít meg összefonódást.

205    Úgy tűnik tehát, hogy az Elsőfokú Bíróság nem vonta le a következtetéseket a saját megállapításaiból, és hibát vétett a tények jogi minősítését illetően, mivel a hivatkozott kár közvetlen oka a Schneider azon döntése volt, miszerint hagyta, hogy a Legrand átruházása 2002. december 10‑én ténylegesen hatályba lépjen, amire nem kötelezte a fent említett feltételekkel kezdeményezett eladási folyamat.

206    E következtetést nem kérdőjelezi meg azon körülmény sem, miszerint a Schneider e döntés meghozatalakor azon veszélynek volt kitéve, hogy 180 millió euró bánatpénzt kell fizetnie. E kockázat az e vállalkozás által a fent említett feltételekkel kötött átruházási szerződésből következett.

207    Végül a harmadik jogalapnak helyt kell adni, anélkül hogy vizsgálni kellene a harmadik és ötödik részének ezt meghaladó részét, illetve az első, második és negyedik részét.

208    A fentiekből következik, hogy – anélkül, hogy szükséges lenne a negyedik és ötödik jogalapot megvizsgálni, amelyek a kár Schneider által nem hivatkozott részének Elsőfokú Bíróság általi azonosításán, illetve a vételár állítólagos csökkenésével kapcsolatos kárt illetően 2002. december 10‑től kiegyenlítő kamatok megítélésén alapulnak – a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni, amennyiben úgy határozott, hogy:

–        a Közösség köteles megtéríteni a Schneider által a Legrand vételára csökkenésének következtében elszenvedett károk kétharmadát, amelybe a Schneider kénytelen volt beleegyezni az átruházás tényleges hatálybalépésének 2002. december 10‑ig való késleltetéséért cserébe;

–        a kár e részének összege szakértői vizsgálat alapján kerül megállapításra;

–        az ennek megfelelő kártérítési összeg vonatkozásában kamatokat állapított meg.

209    A fellebbezést az ezt meghaladó részében el kell utasítani.

VII –  A megtámadott ítélet részleges hatályon kívül helyezésének következményeiről

210    A Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság az Elsőfokú Bíróság határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja az Elsőfokú Bírósághoz.

211    A jelen esetben az ügy elbírálás alatt áll a Schneider kártérítés iránti kérelmét illetően.

A –  A Schneider részéről az összefonódás ellenőrzésére irányuló újbóli eljárásban való részvétele kapcsán felmerült költségekből álló kárról

212    A megtámadott ítélet értelmében a Közösségnek meg kell térítenie a Schneider részéről az összefonódás ellenőrzésének – a Schneider I‑ és Schneider II‑ítéletek kihirdetését követően indított – újbóli eljárásában való részvétele kapcsán felmerült költségeket.

213    A Bizottság által az ítélet e része ellen felhozott fellebbezési jogalapokat el kellett utasítani.

214    Ennélfogva meg kell határozni a szóban forgó kár összegét.

215    Kártérítés iránti kérelmében a Schneider összesen 2 107 619,18 euró további költségre hivatkozik, amely elsősorban a jogi, gazdasági és banki tanácsadói díjaiból eredtek.

216    Amint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 320. pontjában már kimondta, a Közösség által a Schneidernek fizetendő kártérítés összegének meghatározásához e költségek összegéből le kell vonni:

–        a Schneidernek a T‑310/01., T‑77/02. és T‑77/02. R. sz. ügyekkel kapcsolatban felmerült költségeinek összességét,

–        a szétválásnak a Bizottság által szabott feltételek szerint történő végrehajtása céljából felmerült jogi, banki és adó‑tanácsadói, illetve egyéb adminisztratív költségeket;

–        azokat a költségeket, amelyek szükségszerűen felmerültek volna a támogatást illető azon korrekciós intézkedések kapcsán, amelyeket a nemleges határozat elfogadása előtt mindenképpen előterjesztett volna, amennyiben ez utóbbi elfogadására a védelemhez való jog tiszteletben tartásával került volna sor.

217    A felek a jelen ítélet kihirdetésétől számított három hónapon belül közlik a Bírósággal a kár e részének az előző pontban meghatározott feltételek szerinti közös megegyezéssel kialakított összegét, vagy ugyanezen határidőn belül tájékoztatják a Bíróságot az összegszerű követelésükről.

B –  A Legrand vételára Schneider által nyújtott csökkentésével összefüggő kárról

218    A megtámadott ítélet értelmében a Közösség köteles megtéríteni azon kár kétharmadát, amely a Legrand vételára vevő részére nyújtott azon csökkentéséből eredt, amelybe a Schneider kénytelen volt beleegyezni az átruházás tényleges megvalósításának 2002. december 10‑ig való késleltetéséért cserébe. Egyébként az ítélet e kár összegének szakértői vizsgálat alapján történő megállapítását mondta ki, és az ennek megfelelő kártérítési összeg vonatkozásában kamatokat állapított meg.

219    A Bíróság az ítélet e részeit a Bizottság fellebbezése alapján hatályon kívül helyezte.

220    A szóban forgó kárt illetően tehát újból kell határozni a Schneider kérelméről.

221    A megtámadott ítélet részleges hatályon kívül helyezéséhez vezető indokolás fényében meg kell állapítani, hogy a vitatott árcsökkentés és a Bizottság nemleges határozatának jogellenessége között nem áll fenn közvetlen okozati összefüggés.

222    A hivatkozott kár közvetlen oka a Schneider azon döntése volt, miszerint hagyta, hogy a Legrand átruházása 2002. december 10‑én ténylegesen hatályba lépjen.

223    Következésképpen a Schneider kérelmét el kell utasítani az e kárnak és kamatainak kártérítését illetően.

VIII –  A költségekről

224    A Bíróság eljárási szabályzata 122. cikkének első bekezdése értelmében ha a fellebbezés megalapozott és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

225    A Bíróság eljárási szabályzata 69. cikkének 2. §‑a szerint, amely ugyanezen szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

226    A Bizottság azt kérte, hogy a Bíróság a Schneidert kötelezze az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás során felmerült költségek viselésére.

227    Mivel a Schneider a jelen ítélet tekintetében nagyrészt pervesztes lett, kötelezni kell az elsőfokú eljárás és a jelen eljárás során felmerült saját költségein felül a Bizottság részéről ezen eljárásokkal kapcsolatban felmerült költségek kétharmadának viselésére is.

A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:

1)      A Bíróság hatályon kívül helyezi az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T‑351/03. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2007. július 11‑én hozott ítéletét abban a részében, amelyben kimondta, hogy:

–        az Európai Közösség köteles megtéríteni a Schneider Electric SA által elszenvedett azon kár kétharmadát, amely a Legrand SA vételára vevő részére nyújtott azon csökkentéséből eredt, amelybe a Schneider kénytelen volt beleegyezni az átruházás tényleges megvalósításának 2002. december 10‑ig való késleltetéséért cserébe;

–        a kár e részének összege szakértői vizsgálat alapján kerül megállapításra;

–        az ennek megfelelő kártérítési összeg vonatkozásában kamatokat kell megítélni.

2)      Az Európai Közösségek Bírósága a fellebbezést ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A felek a jelen ítélet kihirdetésétől számított három hónapon belül közlik az Európai Közösségek Bíróságával a Schneider SA részéről az összefonódás ellenőrzésének – az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T‑310/01. és T‑77/02. sz., Schneider Electric kontra Bizottság ügyben 2002. október 22‑én hozott ítéleteinek kihirdetését követően indított – újbóli eljárásában való részvétel kapcsán felmerült költségekkel kapcsolatos kár jelen ítélet 216. pontjában meghatározott feltételek szerinti közös megegyezéssel kialakított összegét.

4)      Ilyen megegyezés hiányában a feleknek ugyanezen határidőn belül tájékoztatniuk kell az Európai Közösségek Bíróságát az összegszerű követelésükről.

5)      Az Európai Közösségek Bírósága a Schneider Electric SA keresetét ezt meghaladó részében elutasítja.

6)      Az Európai Közösségek Bírósága a Schneider Electric SA‑t kötelezi az elsőfokú eljárás és a jelen eljárás során felmerült saját költségein felül az Európai Közösségek Bizottsága részéről ezen eljárásokkal kapcsolatban felmerült költségek kétharmadának viselésére is.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: francia.