A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2014. október 9. (*)
„Előzetes döntéshozatal iránti kérelem – Elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások – 2002/222/EK irányelv – 32. cikk – További kötelező szolgáltatások – Az e szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó költségek kompenzációs mechanizmusa – Az EUMSZ 267. cikk értelmében vett »bíróság« fogalma – A Bíróság hatáskörének hiánya”
A C‑222/13. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Teleklagenævnet (Dánia) a Bírósághoz 2013. április 25‑én érkezett, 2013. április 22‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a TDC A/S
és
az Erhvervsstyrelsen
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: M. Ilešič tanácselnök, A. Ó Caoimh, C. Toader, E. Jarašiūnas (előadó) és C. G. Fernlund bírák,
főtanácsnok: Y. Bot,
hivatalvezető: C. Strömholm tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. március 19‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a TDC A/S képviseletében O. Spiermann advokat,
– az Erhvervsstyrelsen képviseletében J. Pinborg advokat,
– a dán kormány képviseletében kezdetben V. Pasternak Jørgensen, később C. Thorning, meghatalmazotti minőségben, segítői: J. Pinborg és P. Biering advokater,
– az Európai Bizottság képviseletében kezdetben M. Simonsen, később L. Nicolae és G. Conte, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2014. június 12‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2009. november 25‑i 2009/136/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 337., 11. o.) módosított, az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („egyetemes szolgáltatási” irányelv) (HL L 108., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 367. o.; a továbbiakban: „egyetemes szolgáltatási” irányelv) 32. cikkének az értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a TDC A/S (a továbbiakban: TDC) és az Erhvervsstyrelsen (dán vállalkozásügyi hatóság) között a további kötelező szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó költségek megtérítésére irányuló kérelem elutasításának a tárgyában folyamatban lévő eljárás keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 Az „egyetemes szolgáltatási” irányelv „Hatály és célok” című 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Az [elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i] 2002/21/EK [európai parlamenti és tanácsi] irányelv [(»keretirányelv«) (HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 3. fejezet, 32. kötet, 3. o.)] keretén belül ez az irányelv az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások végfelhasználók számára történő szolgáltatásával foglalkozik. Célja, hogy a hatékony verseny és választás révén az [Európai Unió] egészében biztosítsa a jó minőségű, nyilvánosan elérhető szolgáltatások rendelkezésre állását, és szabályozza azokat az eseteket, amikor a végfelhasználók igényeit a piac nem elégíti ki megfelelően. Ez az irányelv a végberendezések egyes vonatkozásait illetően is tartalmaz rendelkezéseket, ideértve a fogyatékkal élő végfelhasználók hozzáférésének megkönnyítését szolgáló rendelkezéseket is.”
4 Az „egyetemes szolgáltatási” irányelv „További kötelező szolgáltatások” című 32. cikke a következőket írja elő:
„A tagállamok határozhatnak úgy, hogy a II. fejezetben meghatározott egyetemes szolgáltatási kötelezettségek körébe tartozó szolgáltatásokon kívül további szolgáltatásokat tesznek nyilvánosan elérhetővé saját területükön, de ez esetben nem vezethetnek be egyes vállalkozásokat érintő kompenzációs mechanizmust.”
A dán jog
5 Az „egyetemes szolgáltatási” irányelvet az alapügyben alkalmazandó, a távközlési piacon a versenyről és a fogyasztásról szóló törvény (Lov om konkurrence‑ og forbrugerforhold på telemarkedet) ültette át a dán jogba.
6 A Teleklagenævnet (távközlési panaszbizottság) szerint az említett törvény 2007. június 28‑i 780. sz. rendelettel kodifikált és 2008. december 27‑i 1412. sz. törvénnyel módosított változata (a továbbiakban: 2007. évi törvény) 16. cikkének (2) bekezdése előírta, hogy az egyetemes szolgáltatást nyújtó üzemeltető vagy üzemeltetők kijelölésén keresztül kell biztosítani a következő szolgáltatásokat: vezetékes telefonszolgáltatás, integrált szolgálatú digitális hálózat (ISDN), bérelt vonali szolgáltatások, fogyatékkal élők számára nyújtott szolgáltatások, tudakozószolgálatok és biztonsági szolgáltatások.
7 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból az is kitűnik, hogy a 2007. évi törvény 20. cikke szabályokat tartalmazott az egyetemes szolgáltatásnyújtás keretében felmerült veszteségek kompenzálására vonatkozóan. E szabályokat az e cikkével lényegében azonos szöveggel megismétli az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatásokról szóló, 2011. március 3‑i 169. sz. törvény (lov nr. 169 om elektroniske kommunikationsnet og –tjenester; a továbbiakban: 169. sz. törvény).
8 Az Európai Bizottság részéről a Dán Királyságnak küldött felszólító levelet és indokolással ellátott véleményt követően a 169. sz. törvényt módosította a 2012. március 31‑i 250. sz. törvény, amely ezt követően az érintett vállalkozás számára lehetővé tette a biztonsági szolgáltatások és a rádiós tengeri segélyhívó szolgáltatások keretében 2012. április 1‑jét követően felmerült veszteségek anélkül történő megtérítésének az elérését, hogy beszámítanák az e vállalkozás egyetemes szolgáltatási kötelezettségébe tartozó más szolgáltatások címén elért nyereséget.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
9 A TDC Dániában az elektronikus hírközlési szolgáltatások fő üzemeltetője, amelynek az 1997‑es privatizációjáig az állam volt a tulajdonosa.
10 A TDC‑nek 1998 óta feladata olyan biztonsági és rádiós tengeri segélyhívó szolgáltatások Dániában és Grönlandon történő biztosítása, amelyek lehetővé teszik a hajók számára, hogy bajba kerülve segítséget hívjanak. Ezenkívül a TDC az „egyetemes szolgáltatási” irányelv II. fejezete értelmében vett egyetemes szolgáltatási kötelezettségekhez tartozó szolgáltatásokat és többek között alapvető telefonszolgáltatást nyújt Dániában.
11 A 2007. évi törvény alapján a TDC csak akkor kaphatott az államtól az említett biztonsági és rádiós tengeri segélyhívó szolgáltatásokhoz kapcsolódó nettó költségekért kompenzációt, ha az egyetemes szolgáltatási kötelezettségek és a további kötelező szolgáltatások keretében végzett szolgáltatások összességében véve veszteségesek voltak.
12 A TDC azzal érvelve, hogy e törvény nem egyeztethető össze az „egyetemes szolgáltatási” irányelv 32. cikkével, panaszt nyújtott be a Bizottsághoz. A dán hatóságokkal és a TDC‑vel több alkalommal folytatott eszmecserét követően a Bizottság 2011. január 27‑én, illetve szeptember 29‑én felszólító levelet és indokolással ellátott véleményt küldött a Dán Királyságnak.
13 Amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a Dán Királyság úgy határozott, hogy 2012. április 1‑jei hatállyal módosítja a szóban forgó dán szabályozást. Ezen időponttól kezdve az államnak ki kell fizetnie a Dániában és Grönlandon nyújtott biztonsági és rádiós tengeri segélyhívó szolgáltatások költségeit. A Bizottság ezért úgy döntött, hogy e tagállammal szemben nem indít kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárását.
14 Az említett módosításokat követően a dán szabályozás előírja a biztonsági és rádiós tengeri segélyhívó szolgáltatások nettó költségeinek állam által történő megtérítését, függetlenül attól, hogy a többi egyetemes szolgáltatási kötelezettség nyereséghez vagy veszteséghez vezetett‑e.
15 2011. július 29‑én a TDC kérte az Erhvervsstyrelsentől a biztonsági és rádiós tengeri segélyhívó szolgáltatások nyújtásához kapcsolódó, a 2010. év során felmerült kiadásoknak a megtérítését. 2011. szeptember 26‑án e vállalkozás hasonló kérelmet nyújtott be a 2007–2009. évek tekintetében.
16 2011. november 24‑én az Erhvervsstyrelsen többek között azzal az indokkal utasította el a kompenzáció iránti ezen kérelmeket, hogy a 2007. év tekintetében fennálló követelés elévült, hogy lejárt az a határidő, ameddig ilyen kérelem a 2008. és 2009. év tekintetében benyújtható volt, és hogy az akkor hatályban lévő 2007. évi törvény nem tette lehetővé azt, hogy anélkül adjanak helyt a 2010. évre vonatkozó kompenzáció iránti kérelemnek, hogy ne számítanák be az „egyetemes szolgáltatási” irányelv II. fejezete értelmében vett egyetemes szolgáltatási kötelezettségekhez tartozó szolgáltatásokból származó nyereséget.
17 A TDC fellebbezést nyújtott be az Erhvervsstyrelsen TDC kérelmeit elutasító határozataival szemben a Teleklagenævnethez, amely a 2012. szeptember 17‑i határozatával helybenhagyta az Erhvervsstyrelsennek a 2007–2009. évekre vonatkozó kompenzáció iránti kérelmekre vonatkozó határozatait.
18 A 2010. évre vonatkozó kompenzáció iránti kérelemmel kapcsolatban a Teleklagenævnet úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és a következő kérdéseket utalja a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:
„1) Az [»egyetemes szolgáltatási«] irányelv és különösen annak 32. cikke megtiltja‑e valamely tagállamnak olyan szabályok elfogadását, amelyek alapján egy vállalkozás nem részesülhet az ezen irányelv II. fejezetének hatálya alá nem tartozó, további kötelező szolgáltatás nyújtása nettó költségeinek a tagállam részéről történő egyedi megtérítésében, ha a vállalkozásnak az említett irányelv II. fejezete értelmében vett egyetemes szolgáltatási kötelezettségeihez tartozó egyéb szolgáltatásaiból származó nyeresége meghaladja a további kötelező szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó veszteséget?
2) Az »egyetemes szolgáltatási« irányelv megtiltja‑e valamely tagállamnak olyan szabályok elfogadását, amelyek alapján a vállalkozások csak akkor részesülhetnek az ezen irányelv II. fejezetének hatálya alá nem tartozó, további kötelező szolgáltatások nyújtása nettó költségeinek a tagállam részéről történő megtérítésében, ha a nettó költségek indokolatlan terhet jelentenek a szóban forgó vállalkozások számára?
3) A második kérdésre adandó nemleges válasz esetén dönthet‑e úgy a tagállam, hogy az [»egyetemes szolgáltatási«] irányelv II. fejezetének hatálya alá nem tartozó, további kötelező szolgáltatás nyújtásához nem kapcsolódik indokolatlan teher, amennyiben a vállalkozás az egyetemes szolgáltatási kötelezettséghez tartozó valamennyi szolgáltatásnyújtásból, és különösen azon szolgáltatások nyújtásából, amelyeket a vállalkozás az egyetemes szolgáltatási kötelezettség hiányában is nyújtott volna, összességében nyereségre tett szert?
4) Az »egyetemes szolgáltatási« irányelv megtiltja‑e valamely tagállamnak olyan szabályok elfogadását, amelyek alapján a kijelölt vállalkozás által az ezen irányelv II. fejezete értelmében vett egyetemes szolgáltatási kötelezettsége keretében viselt nettó költségeit a kérdéses szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódó bevételek és kiadások összessége alapján kell számítani, és különösen azon bevételek és kiadások alapján, amelyek a vállalkozásnál az egyetemes szolgáltatási kötelezettség hiányában is megvalósultak volna?
5) Befolyásolja‑e az 1–4. kérdésre adandó választ az, ha valamely további kötelező szolgáltatást az [EUM‑Szerződés] II. melléklete értelmében vett tengerentúli országnak vagy területnek minősülő Grönlandon kell nyújtani, amennyiben a dán hatóságok egy Dániában letelepedett vállalkozást bíznak meg e szolgáltatás nyújtásával, és e vállalkozás nem végez egyéb tevékenységeket Grönlandon?
6) Az 1–5. kérdésre adandó válaszok szempontjából milyen jelentősége van az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének és EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének, valamint az [EUMSZ] 106. cikk (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások nyújtásával megbízott egyes vállalkozások javára közszolgáltatás ellentételezése formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló, 2011. december 20‑i [2012/21/EU] bizottsági határozatnak [(HL 2012. L 7., 3. o.)]?
7) Az 1–5. kérdésre adandó válaszok szempontjából milyen jelentősége van a többek között az »egyetemes szolgáltatási« irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében, 3. cikkének (2) bekezdésében és (4), (18), (23) és (26) preambulumbekezdésében, valamint IV. mellékletének B. részében szereplő minimális piactorzulás elvének?
8) Amennyiben az »egyetemes szolgáltatási« irányelv rendelkezéseivel ellentétesek az 1., 2. és 4. kérdésben hivatkozott nemzeti szabályozások, e rendelkezések vagy korlátozások közvetlen hatállyal rendelkeznek‑e?”
A Bíróság hatásköréről
19 A Bizottság kétségét fejezte ki a Teleklagenævnet EUMSZ 267. cikk értelmében vett bírósági jellegét illetően, azt állítva, hogy e szerv nem felel meg a Bíróság ítélkezési gyakorlatában megállapított valamennyi kritériumnak ahhoz, hogy bíróságnak lehessen minősíteni. A Bizottság egyrészt hangsúlyozza, hogy nem kötelező e szerv előtt eljárást indítani, mivel az Erhvervsstyrelsen határozataival szembeni kereseteket vagy a Teleklagenævnethez, vagy közvetlenül a rendes bíróságokhoz is be lehet nyújtani. Másrészt a dán szabályozás nem ír elő különös garanciákat a Teleklagenævnet tagjainak visszahívását vagy azok kinevezésének a visszavonását illetően, és következésképpen e szabályozás nem képes megakadályozni a végrehajtó hatalom által e szerv tagjaira gyakorolt jogellenes beavatkozást vagy nyomást.
20 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban a Teleklagenævnet úgy véli, hogy eleget tesz a Bíróság ítélkezési gyakorlatában annak érdekében megállapított valamennyi kritériumnak, hogy valamely tagállami szervet az EUMSZ 267. cikk értelmében bíróságnak lehet‑e minősíteni.
21 Először is a Teleklagenævnet előadja, hogy egy olyan vitarendezési állandó állami szerv, amelyet a 169. sz. törvény állított fel, működésének módjait pedig a 2011. április 21‑i 383. sz. rendelet állapította meg.
22 Másodszor a Teleklagenævnet pontosítja, hogy közigazgatási kérdésekben jogerősen dönt az Erhvervsstyrelsen határozataival szemben benyújtott keresetekről, és határozatai kötelezőek a felekre nézve, feltéve hogy azok nyolc héten belül nem indítanak keresetet a rendes bíróságok előtt. Az Erhvervsstyrelsen főszabály szerint nem indíthat keresetet a rendes bíróságok előtt a Teleklagenævnet határozataival szemben.
23 Harmadszor a Teleklagenævnet jelzi, hogy tagjait a vállalkozás‑ és növekedésügyi miniszter nevezi ki négyéves időtartamra, és mandátumuk megújítható. Az említett miniszter e tagok közül kinevezhet egy jogászt alelnöknek, aki az elnököt helyettesítheti akadályoztatása vagy kizárása esetén. Az említett tagok személyükben és szakmailag függetlenek a közigazgatástól, és nem állnak az említett miniszter felügyelete alatt. A Teleklagenævnet egy elnökből, akinek jogásznak kell lennie, és négy–hat tagból áll. Egyszerű többséggel határoz, szavazategyenlőség esetén pedig az elnök szavazata dönt.
24 Negyedszer a Teleklagenævnet megemlíti, hogy az előtte folyamatban lévő eljárás tisztán írásbeli, azonban ügyelnie kell arra, hogy a felek a kontradiktórius eljárás elvének megfelelően észrevételeket tehessenek az ügy valamennyi releváns körülményének a tisztázása érdekében.
25 Így a Teleklagenævnet jogszabály alapján jött létre, állandó jelleggel hozták létre, tagjainak függetlensége minden szempontból garantált, hatásköre kötelező jellegű, jogszabályokat és a rendes bíróságokéhoz hasonló olyan eljárást alkalmaz, amely tiszteletben tartja a kontradiktórius eljárás elvét.
26 A dán kormány a Bíróság által feltett kérdésre válaszolva azzal érvel, hogy a Teleklagenævnetet az EUMSZ 267. cikk értelmében vett bíróságnak kell minősíteni. Hangsúlyozza, hogy e szerv megfelel azon kritériumoknak, hogy jogszabály alapján jöjjön létre, állandó jelleggel működjön és jogszabályokat alkalmazzon. Ezenkívül jelzi, hogy bár e szerv tagjai visszahívásának feltételeit valóban nem határozza meg egyedi jelleggel a dán szabályozás, e tagok a közigazgatási jog és a munkajog általános szabályai alapján védelemben részesülnek az önkényes és visszaélésszerű visszahívással szemben. A tárgyaláson e kormány hangsúlyozta, hogy az említett tagok visszahívásra ugyanazon személy jogosult, mint aki a kinevezési jogkört gyakorolja, vagyis a vállalkozás‑ és növekedésügyi miniszter.
27 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint annak értékeléséhez, hogy az előzetes döntéshozatalt kezdeményező szerv az EUMSZ 267. cikk szerinti „bíróság” jellemzőivel rendelkezik‑e – ami kizárólag az uniós jog alapján eldöntendő kérdés –, a Bíróság meghatározott tényezők összességét veszi figyelembe, amelyek közé tartozik az, hogy a szerv jogszabály alapján jött‑e létre, állandó jelleggel működik‑e, hatásköre kötelező jellegű‑e, az eljárása kontradiktórius jellegű‑e, jogszabályokat alkalmaz‑e, valamint hogy független‑e (lásd többek között: Belov‑ítélet, C‑394/11, EU:C:2013:48, 38. pont; Merck Canada végzés, C‑555/13, EU:C:2014:92, 16. pont).
28 Először meg kell vizsgálni a Teleklagenævnet függetlenségére vonatkozó kritériumot.
29 A függetlenség fogalma, amely az ítélethozatali tevékenység elengedhetetlen része, mindenekelőtt azt jelenti, hogy az érintett fórum ahhoz a hatósághoz képest, amely a jogorvoslattal megtámadott határozatot hozta, harmadik félnek minősül (RTL Belgium ítélet, C‑517/09, EU:C:2010:821, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
30 E fogalmat két szempont határozza meg. Az első, külső szempont azt feltételezi, hogy a szerv védett az olyan külső beavatkozással vagy nyomással szemben, amely veszélyeztetheti tagjai határozathozatalának függetlenségét az eléjük kerülő jogvitát illetően (lásd ebben az értelemben: Wilson‑ítélet, C‑506/04, EU:C:2006:587, 51. pont, valamint Torresi‑ítélet, C‑58/13 és C‑59/13, EU:C:2014:2088, 18. pont).
31 A második, belső szempont a pártatlanság fogalmát öleli fel, és egyenlő távolságtartást jelent a jogvitában részt vevő felektől, illetve e felek azon érdekeitől, amelyek a jogvita tárgyát képezik. E szempont megköveteli az objektivitást, valamint azt, hogy a jogvita megoldása során a jogszabály szigorú alkalmazásán kívül semmilyen más érdek ne érvényesüljön (Wilson‑ítélet, EU:C:2006:587, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
32 Ezek a függetlenségi és pártatlansági garanciák olyan szabályok meglétét igénylik – különösen, ami a fórum összetételét, a kinevezést, a megbízatás időtartamát, valamint az elfogultsági okokat, a kizárási okokat és a tagok elmozdítását illeti –, amelyek a jogalanyok számára biztosítják minden, az említett fórum külső tényezők általi befolyásolhatóságára, valamint az ütköző érdekek vonatkozásában való semlegességére vonatkozó jogos kétség kizárását (Wilson‑ítélet, EU:C:2006:587, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A kérdést előterjesztő szerv függetlenségére vonatkozó feltétel teljesüléséhez az ítélkezési gyakorlat többek között megköveteli, hogy e szerv tagjainak elmozdítását kifejezett jogszabályi rendelkezések rögzítsék (D. és A. ítélet, C‑175/11, EU:C:2013:45, 97. pont és Pilato‑végzés, C‑109/07, EU:C:2008:274, 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 A jelen ügyben a Teleklagenævnet tagjainak kinevezésére vonatkozó szabályokat illetően meg kell jegyezi, hogy többek között a dán kormány által benyújtott észrevételekből kitűnik, hogy e tagokat a vállalkozás‑ és növekedésügyi miniszter nevezi ki négyéves időtartamra, és mandátumuk megújítható.
34 A Teleklagenævnet tagjainak visszahívásával kapcsolatban a dán kormány a tárgyalás során megerősítette, hogy ez utóbbiakat az említett, kinevezésükre is jogosult miniszter mentheti fel tisztségükből.
35 Márpedig az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból és a dán kormány által benyújtott észrevételekből kitűnik, hogy – míg a dán szabályozás egy különös eljárást ír elő a rendes bíróságok bíráinak felmentését illetően – a Teleklagenævnet tagjai visszahívhatók, és hogy visszahívásuk feltételei nem képezik különös szabályozás tárgyát, mivel visszaélésszerű visszahívás esetén csak a közigazgatási jog és a munkajog általános szabályai alkalmazandók.
36 Így nem tűnik úgy, hogy a Teleklagenævnet tagjainak visszahívása különleges biztosítékoknak lenne alávetve, amelyek lehetővé teszik e szerv függetlenségére vonatkozó minden jogos kétség kizárását (lásd analógia útján: Pilato‑végzés, EU:C:2008:274, 28. pont).
37 Egyébiránt, amint a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, a Teleklagenævnet határozatával szemben kereset indítható a rendes bíróságok előtt. Ilyen kereset indítása esetén a Teleklagenævnet alperessé válik. A Teleklagenævnet olyan eljárásban való e részvétele, amely megkérdőjelezi saját határozatát, azt jelenti, hogy az említett határozat elfogadása során a Teleklagenævnet nem minősült harmadik félnek a szóban forgó érdekek szempontjából, és nem rendelkezik a megkívánt pártatlansággal (lásd ebben az értelemben: RTL Belgium ítélet, EU:C:2010:821, 47. pont). A Teleklagenævnet határozatával szembeni jogorvoslati eljárások e rendje egyértelművé teszi az e szerv által hozott határozatok nem bírósági jellegét (lásd analógia útján: MF 7‑végzés, C‑49/13, EU:C:2013:767, 19. pont).
38 A fenti megállapítások összességéből kitűnik, hogy – anélkül, hogy meg kellene vizsgálni azt, hogy a Teleklagenævnet eleget tesz‑e az annak értékelését lehetővé tévő többi kritériumnak, hogy e szerv az EUMSZ 267. cikk értelmében vett bírósági jelleggel rendelkezik‑e – meg kell állapítani, hogy a Bíróságnak nincs hatásköre az előterjesztett kérdések megválaszolására.
A költségekről
39 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
Az Európai Unió Bírósága nem rendelkezik hatáskörrel a Teleklagenævnet (Dánia) által a 2013. április 22‑i határozatában előterjesztett kérdések megválaszolására.
Aláírások