A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)
2018. június 5.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Uniós polgárság – EUMSZ 21. cikk – Az uniós polgárok tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joga – 2004/38/EK irányelv – 3. cikk – Kedvezményezettek – Uniós polgár családtagjai – A 2. cikk 2. pontjának a) alpontja – A »házastárs« fogalma – Azonos nemű személyek közötti házasság – 7. cikk – Három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jog – Alapvető jogok”
A C‑673/16. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Curtea Constituţională (Alkotmánybíróság, Románia) a Bírósághoz 2016. december 30‑án érkezett, 2016. november 29‑i határozatával terjesztett elő a
Relu Adrian Coman,
Robert Clabourn Hamilton,
az Asociaţia Accept
és
az Inspectoratul General pentru Imigrări,
a Ministerul Afacerilor Interne
között,
a Consiliul Naţional pentru Combaterea Discriminării
részvételével folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (nagytanács),
tagjai: K. Lenaerts elnök, A. Tizzano elnökhelyettes, R. Silva de Lapuerta, M. Ilešič (előadó), J. L. da Cruz Vilaça, A. Rosas, C. G. Fernlund és C. Vajda tanácselnökök, Juhász E., A. Arabadjiev, M. Safjan, D. Šváby, M. Berger, M. E. Jarašiūnas és E. Regan bírák,
főtanácsnok: M. Wathelet,
hivatalvezető: R. Șereș tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2017. november 21‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– R. A. Coman és R. C. Hamilton képviseletében R. Iordache és R. Wintemute consilieri, valamint R. I. Ionescu avocată,
– az Asociaţia Accept képviseletében R. Iordache és R. Wintemute consilieri és R.‑I. Ionescu avocată, segítőjük: J. F. MacLennan solicitor,
– a román kormány képviseletében kezdetben R.-H. Radu, C. M. Florescu, E. Gane és R. Mangu, később C.-R. Canţăr, C. M. Florescu, E. Gane és R. Mangu, meghatalmazotti minőségben,
– a Consiliul Naţional pentru Combaterea Discriminării képviseletében C. F. Asztalos, M. Roşu és C. Vlad, meghatalmazotti minőségben,
– a lett kormány képviseletében I. Kucina és V. Soņeca, meghatalmazotti minőségben,
– a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Koós G. és Tátrai M. M., meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében M. A. M. de Ree és K. Bulterman, meghatalmazotti minőségben,
– a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, M. Kamejsza‑Kozłowska és M. Szwarc, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében L. Nicolae, E. Montaguti és I. V. Rogalski, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2018. január 11‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2004. L 158., 77. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 5. kötet, 46. o.; helyesbítés: HL 2009. L 274., 47. o.) 2. cikke 2. pontja a) alpontjának, 3. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) és b) pontjának, valamint 7. cikke (2) bekezdésének az értelmezésére irányul.
2 Ezt a kérelmet a Relu Adrian Coman, Robert Clabourn Hamilton, valamint az Asociaţia Accept (a továbbiakban együtt: Coman és társai) és az Inspectoratul General pentru Imigrări (bevándorlási főfelügyelet, Románia, a továbbiakban: Főfelügyelet), valamint a Ministerul Afacerilor Interne (belügyminisztérium, Románia) között folyamatban lévő jogvitában terjesztették, amelynek tárgyát az R. C. Hamilton három hónapot meghaladó romániai tartózkodási joga megadásának feltételei képezik.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A 2004/38 irányelv (31) preambulumbekezdése kimondja:
„(31) Ez az irányelv tiszteletben tartja az alapvető jogokat és szabadságokat, és figyelembe veszi különösen az Európai Unió alapjogi chartája által elismert elveket. A chartában foglalt megkülönböztetés tilalmával összhangban a tagállamoknak ezt az irányelvet az ezen irányelv kedvezményezettjei közötti, nem, faj, bőrszín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai jellemzők, nyelv, vallási vagy más meggyőződés, politikai vagy más vélemény, etnikai kisebbséghez való tartozás, vagyon, születés, fogyatékosság, életkor vagy szexuális orientáció alapján való megkülönböztetés nélkül kell végrehajtaniuk.”
4 Ezen irányelv „Fogalommeghatározások” című 2. cikke 2. pontjának a) és b) alpontja előírja:
„Ezen irányelv alkalmazásában:
[…]
2. »családtag«:
a) a házastárs;
b) az uniós polgár élettársa, akivel egy tagállam jogszabályai alapján létrejött regisztrált élettársi kapcsolatban él, ha a fogadó tagállam jogszabályai a regisztrált élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékűnek tekintik, és a fogadó tagállam vonatkozó jogszabályaiban megállapított feltételekkel összhangban;
[…]”
5 Az említett irányelv „Kedvezményezettek” címet viselő 3. cikke így rendelkezik:
„(1) Ezt az irányelvet kell alkalmazni mindazokra az uniós polgárokra, akik olyan tagállamba költöznek [helyesen: utaznak], vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó, a 2. cikk 2. pontjában meghatározott családtagjaikra.
(2) Az érintett személyek saját jogon való szabad mozgásának és tartózkodásának sérelme nélkül, a fogadó tagállamnak a nemzeti jogszabályaival összhangban meg kell könnyítenie az alábbi személyek beutazását és tartózkodását:
a) a 2. cikk 2. pontjának hatálya alá nem tartozó más családtagok, állampolgárságukra tekintet nélkül, akik abban az országban, amelyből érkeznek, az elsődleges tartózkodási joggal rendelkező uniós polgár eltartottjai, vagy vele egy háztartásban élnek, vagy akik súlyos egészségügyi okokból kifejezetten [helyesen: feltétlenül] az uniós polgár személyes gondoskodását igénylik;
b) az uniós polgár élettársa, akivel tartós, megfelelően igazolt kapcsolatot tart fenn.
A fogadó tagállam kötelezettséget vállal e személyek személyes körülményeinek alapos vizsgálatára, és megindokolja e személyek beutazásának vagy tartózkodásának megtagadását.”
6 Az említett irányelvnek a „Tartózkodás joga három hónapot meghaladóan” című 7. cikke az alábbiak szerint fogalmaz:
„(1) Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:
a) munkavállalók vagy önálló vállalkozók a fogadó tagállamban; vagy
b) elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet [helyesen: ne jelentsenek terhet] a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek; vagy
c) – tanulmányok folytatásának fő céljából, ideértve a szakképzést is, beiratkoztak egy magán‑ vagy közoktatási intézménybe, amelyet a fogadó tagállam akkreditált vagy tart fenn jogszabályai vagy közigazgatási gyakorlata alapján, és
– nyilatkozattal vagy választásuk szerint más azzal egyenértékű eszközzel bizonyítják a megfelelő [helyesen: az illetékes] nemzeti hatóságnál, hogy elegendő forrással rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy a tartózkodásuk időtartama alatt ne jelentsenek terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére; vagy
d) az a), b) vagy c) pontban meghatározott feltételeket teljesítő uniós polgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó családtagok.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tartózkodás jogát ki kell terjeszteni azokra a családtagokra, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárt kísérik vagy hozzá csatlakoznak a fogadó tagállamban, feltéve hogy az uniós polgár megfelel az (1) bekezdés a), b) vagy c) pontjában említett feltételeknek.
(3) Az (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásában az az uniós polgár, aki a továbbiakban már nem munkavállaló vagy önálló vállalkozó, megtartja munkavállaló vagy önálló vállalkozó jogállását a következő körülmények között:
a) ha baleset vagy betegség következtében ideiglenesen munkaképtelenné vált;
b) ha kényszerű, regisztrált munkanélkülivé vált azt követően, hogy egy évnél hosszabb ideig alkalmazásban állt, és a megfelelő [helyesen: az illetékes] munkaügyi hivatal nyilvántartásba vette álláskeresőként;
c) ha kényszerű, regisztrált munkanélkülivé vált azt követően, hogy az egy évnél rövidebb határozott időre kötött munkaszerződése lejárt, vagy kényszerű munkanélkülivé vált az első tizenkét hónapban, és a megfelelő [helyesen: az illetékes] munkaügyi hivatal nyilvántartásba vette álláskeresőként. Ebben az esetben a munkavállalói jogállás legalább hat hónapig fennmarad;
d) ha szakképzésben vesz részt. Hacsak nem vált kényszerű munkanélkülivé, a munkavállalói jogállás fennmaradásának feltétele, hogy a szakképzés a korábbi alkalmazással álljon kapcsolatban.
(4) Az (1) bekezdés d) pontjától és a (2) bekezdéstől eltérve, csak a házastársat, a 2. cikk 2. b) pontjában meghatározott regisztrált élettársat és az eltartott gyermeket illeti meg a tartózkodás joga az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő uniós polgár családtagjaként. A 3. cikk (1) bekezdését kell alkalmazni az uniós polgár, házastársa, vagy regisztrált élettársa eltartott egyenes ági felmenőire.”
A román jog
7 A Codul Civil (polgári törvénykönyv) 259. cikkének (1) és (2) bekezdése így rendelkezik:
„(1) A házasság férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján, jogszabályok által meghatározott feltételek mellett létrejött életközösség.
(2) A férfinak és a nőnek joga van ahhoz, hogy családalapítás céljából házasságot kössön.”
8 A polgári törvénykönyv 277. cikke (1), (2) és (4) bekezdésének szövege a következő:
„(1) Tilos az azonos nemű személyek közötti házasság.
(2) Románia nem ismeri el az azonos nemű személyek között, akár román, akár külföldi állampolgárok által külföldön kötött házasságot. […]
(4) Az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térség tagállamai polgárainak Románia területén való szabad mozgására vonatkozó törvényi rendelkezések továbbra is alkalmazandóak.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
9 R. A. Coman, aki román és amerikai állampolgársággal rendelkezik, 2002 júniusában ismerkedett meg R. C. Hamilton amerikai állampolgárral New Yorkban (Egyesült Államok), és 2005 májusától 2009 májusáig együtt éltek ebben a városban. Ezt követően R. A. Coman Brüsszelben (Belgium) telepedett le, hogy az Európai Parlamentnél parlamenti asszisztensként dolgozzon, míg R. C. Hamilton továbbra is New Yorkban maradt. 2010. november 5‑én Brüsszelben házasságot kötöttek.
10 2012 márciusában R. A. Coman felhagyott a Parlamentnél végzett munkájával, de továbbra is Brüsszelben élt, ahol 2013 januárjáig munkanélküli ellátásban részesült.
11 2012 decemberében R. A. Coman és R. C. Hamilton a Főfelügyelethez fordult, hogy tájékoztassák őket azon eljárásról és feltételekről, amelyek mellett R. C. Hamilton, aki nem uniós ország állampolgára, R. A. Coman családtagjának minőségében három hónapot meghaladó jogszerű tartózkodásra vonatkozó engedélyt kaphat Romániában.
12 2013. január 11‑én e kérelemre válaszul a Főfelügyelet tájékoztatta R. A. Comant és R. C. Hamiltont, hogy az utóbbit csak három hónapos tartózkodási jog illeti meg, mivel, azonos nemű személyekről lévén szó, a házasságot a polgári törvénykönyv értelmében nem ismerik el, és egyébként R. C. Hamilton romániai ideiglenes tartózkodási engedélyének meghosszabbítása családegyesítés címén nem engedélyezhető.
13 2013. október 28‑án Coman és társai keresetet indítottak a Főfelügyelettel szemben a Judecătoria Sectorului 5 București (bukaresti 5. kerületi elsőfokú bíróság, Románia) előtt az iránt, hogy a bíróság állapítsa meg szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés megvalósulását az Unió területén való szabad mozgáshoz való jog gyakorlása tekintetében, és kötelezze a Főfelügyeletet e hátrányos megkülönböztetés beszüntetésére, valamint nem vagyoni kár címén kártérítés részükre való megfizetésére.
14 E jogvita keretében Coman és társai a polgári törvénykönyv 277. cikkének (2) és (4) bekezdése ellen alkotmányellenességi kifogást terjesztettek elő. Coman és társai úgy vélik ugyanis, hogy az azonos nemű személyek külföldön kötött házassága a tartózkodási jog gyakorlása szempontjából történő elismerésének megtagadása sérti a román alkotmánynak a magán‑ és a családi élethez való jogot védő rendelkezéseit, valamint az egyenlőség elvére vonatkozó rendelkezéseit.
15 2015. december 18‑i végzésével a Judecătoria sectorului 5 București (bukaresti 5. kerületi elsőfokú bíróság) a Curtea Constituționalăhoz (alkotmánybíróság, Románia) fordult annak érdekében, hogy az az említett kifogást bírálja el.
16 A Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) kiemeli, hogy a jelen ügy tárgya egy uniós polgár és egy harmadik állam állampolgárságával rendelkező, azonos nemű házastársa között külföldön jogszerűn létrejött házasság elismerése a családi élethez és a szabad mozgáshoz való jogra tekintettel, a szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmának szemszögéből. Ezzel összefüggésben e bíróság kételyeket táplál a tekintetben, hogy hogyan kell értelmezni több, a 2004/38 irányelv releváns rendelkezéseiben foglalt fogalmat az Alapjogi Charta (a továbbiakban: Charta) valamint a Bíróságnak, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának a közelmúltbeli ítélkezési gyakorlata fényében.
17 Ilyen körülmények között a Curtea Constituțională (alkotmánybíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A 2004/38 irányelv 2. cikke 2. pontjának a) alpontjában szereplő, a Charta 7., 9., 21. és 45. cikkével összefüggésben értelmezett »házastárs« fogalma magában foglalja‑e az uniós polgárnak az Európai Unió tagállamain kívüli államból származó azonos nemű házastársát, akivel az uniós polgár a fogadó tagállamtól eltérő uniós tagállam törvényei alapján jogszerűen házasságot kötött?
2) Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén a 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése és 7. cikkének [(2)] bekezdése – a Charta 7., 9., 21. és 45. cikkével összefüggésben értelmezve – megköveteli‑e, hogy a fogadó állam három hónapot meghaladóan tartózkodási jogot biztosítson saját területén az uniós polgár azonos nemű házastársának?
3) Az első kérdésre adott nemleges válasz esetén az uniós polgárnak az Európai Unió tagállamain kívüli államból származó azonos nemű házastársa, akivel az uniós polgár a fogadó tagállamtól eltérő uniós tagállam törvényei alapján jogszerűen házasságot kötött, a 2004/38 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében »más családtagnak« vagy a 2004/38 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében »az uniós polgár olyan élettársának tekinthető, akivel tartós, megfelelően igazolt kapcsolatot tart fenn«, aminek következtében a fogadó állam akkor is köteles megkönnyíteni e személyek beutazását és tartózkodását, ha a fogadó állam nem ismeri el az azonos nemű személyek házasságát, és nem írja elő a jogi elismerés semmilyen alternatív formáját, például a regisztrált élettársi kapcsolatot?
4) A harmadik kérdésre adott igenlő válasz esetén a 2004/38 irányelv 3. cikkének (2) bekezdése és 7. cikkének (2) bekezdése – a Charta 7., 9., 21. és 45. cikkével összefüggésben értelmezve – megköveteli‑e, hogy a fogadó tagállam három hónapot meghaladóan tartózkodási jogot biztosítson saját területén az uniós polgár azonos nemű házastársának?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Előzetes észrevételek
18 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a 2004/38 irányelv célja, hogy megkönnyítse a tagállamok területén való szabad mozgás és tartózkodás alapvető és egyéni jogának a gyakorlását, amely jogot közvetlenül az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése ruház az uniós polgárokra, és hogy ezen irányelv célja különösen az említett jog megerősítése (2014. március 12‑i O. és B. ítélet, C‑456/12, EU:C:2014:135, 35. pont; 2014. december 18‑i McCarthy és társai ítélet, C‑202/13, EU:C:2014:2450, 31. pont; 2017. november 14‑i Lounes ítélet, C‑165/16, EU:C:2017:862, 31. pont).
19 A 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint az irányelvet kell alkalmazni mindazokra az uniós polgárokra, akik olyan tagállamba utaznak, vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó, az irányelv 2. cikkének 2. pontjában meghatározott családtagjaikra.
20 E tekintetben, amint azt a Bíróság több alkalommal megállapította, a 2004/38 irányelv rendelkezéseinek szó szerinti, rendszertani és teleologikus értelmezéséből az következik, hogy az irányelv kizárólag valamely uniós polgár olyan tagállamba való belépésének és tartózkodásának feltételeit szabályozza, amelynek e személy nem állampolgára, valamint hogy az irányelv nem keletkeztet származékos tartózkodási jogot uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja számára olyan tagállamban, amelynek ez az uniós polgár az állampolgára (lásd ebben az értelemben: 2014. március 12‑i O. és B. ítélet, C‑456/12, EU:C:2014:135, 37. pont; 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/16, EU:C:2017:354, 53. pont; 2017. november 14‑i Lounes ítélet, C 165/16, EU:C:2017:862, 33. pont).
21 A jelen ügyben, amint az a jelen ítélet 9–11. pontjában bemutatást nyert, a román és amerikai állampolgárságú R. A. Coman és az amerikai állampolgárságú R. C. Hamilton a Főfelügyelethez fordult, hogy tájékoztassák őket azon eljárásról és feltételekről, amelyek mellett R. C. Hamilton, R. A. Coman családtagjának minőségében, származékos tartózkodási jogot kaphat Romániában, amely tagállamnak R. A. Coman az állampolgára. Következésképpen a 2004/38 irányelv, amelynek a kérdést előterjesztő bíróság az értelmezését kéri, nem keletkeztethet származékos tartózkodási jogot R. C. Hamilton számára.
22 Ugyanakkor, amint azt a Bíróság többször megállapította – még ha a kérdést előterjesztő bíróság formálisan csupán a 2004/38 irányelv rendelkezéseinek értelmezésére korlátozta is a kérdéseit –, e körülmény nem képezi akadályát annak, hogy a Bíróság e bíróság részére az uniós jognak az előtte folyamatban lévő ügy elbírálásához hasznos, valamennyi értelmezési szempontját megadja, függetlenül attól, hogy ez a bíróság kérdései megfogalmazásában utalt‑e azokra, vagy sem (lásd ebben az értelemben: 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 48. pont; 2017. november 14‑i Lounes ítélet, C‑165/16, EU:C:2017:862, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
23 E tekintetben a Bíróság bizonyos esetekben már elismerte, hogy uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagjait, akik a 2004/38 irányelv rendelkezései alapján nem rendelkezhetnek származékos tartózkodási joggal abban a tagállamban, amelynek állampolgárságával ez az uniós polgár rendelkezik, megilletheti ez a jog az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése alapján (2017. november 14‑i Lounes ítélet, C‑165/16, EU:C:2017:862, 46. pont).
24 A Bíróság közelebbről úgy ítélte meg, hogy ha az uniós polgár a 2004/38 irányelvben előírt feltételek értelmében és azokkal összhangban egy, az állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállamban való tényleges tartózkodása alkalmával ezen utóbbi tagállamban alakította ki vagy szilárdította meg családi életét, az érintett uniós polgár EUMSZ 21. cikk (1) bekezdéséből eredő jogainak hatékony érvényesülése megköveteli, hogy e polgár az e tagállamban vitt családi életét folytathassa az állampolgársága szerinti tagállamba való visszatérésekor azáltal, hogy harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja származékos tartózkodási jogban részesül. Az ilyen származékos tartózkodási jog hiánya ugyanis ezen uniós polgárt visszatarthatná attól, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdése szerinti, másik tagállam területén való tartózkodáshoz való jogának gyakorlása céljából elhagyja az állampolgársága szerinti tagállamot, mert nem lehetne biztos abban, hogy a származási tagállamban folytathatja a fogadó tagállamban így kialakított vagy megszilárdított családi életét (lásd ebben az értelemben: 2014. március 12‑i O. és B. ítélet, C‑456/12, EU:C:2014:135, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
25 Ami az e származékos tartózkodási jog megadásával kapcsolatos feltételeket illeti, a Bíróság kiemelte, hogy azok nem lehetnek szigorúbbak, mint az említett tartózkodási jog olyan uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja számára történő megadása tekintetében a 2004/38 irányelvben előírt feltételek, amely uniós polgár a szabad mozgáshoz való jogát valamely, az állampolgársága szerintitől eltérő tagállamban való letelepedés útján gyakorolta. Ezt az irányelvet ugyanis, analógia útján, alkalmazni kell a jelen ítélet előző pontjában említett helyzetre (lásd ebben az értelemben: 2014. március 12‑i O. és B. ítélet, C‑456/12, EU:C:2014:135, 50. és 61. pont; 2017. május 10‑i Chavez‑Vilchez és társai ítélet, C‑133/15, EU:C:2017:354, 54. és 55. pont; 2017. november 14‑i Lounes ítélet, C‑165/16, EU:C:2017:862, 61. pont).
26 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság kérdései azon az előfeltevésen alapulnak, amely szerint R. A. Coman a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdése szerinti, tényleges belgiumi tartózkodása alatt R. C. Hamiltonnal családi életet alakított ki vagy szilárdított meg.
27 A kérdést előterjesztő bíróság kérdéseit a fenti megfontolások fényében kell megválaszolni.
Az első kérdésről
28 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy olyan helyzetben, amikor egy uniós polgár élt a szabad mozgáshoz való jogával, és a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelően valamely, az állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállamba utazott, ténylegesen ott tartózkodott, és ennek alkalmával családi életet alakított ki vagy szilárdított meg valamely harmadik állam vele azonos nemű állampolgárával, akivel a fogadó tagállamban jogszerűen házasságot kötött, az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy azon tagállam illetékes hatóságai, amelynek az uniós polgár az állampolgára, megtagadják e tagállam területén tartózkodási jog biztosítását a harmadik állambeli állampolgár számára azzal az indokkal, hogy az említett tagállam joga nem ismeri el az azonos nemű személyek közötti házasságot.
29 Emlékeztetni kell arra, hogy R. A. Coman román állampolgárként az EUMSZ 20. cikk (1) bekezdése értelmében uniós polgár jogállással rendelkezik.
30 E tekintetben a Bíróság több alkalommal kimondta, hogy az uniós polgár jogállásának rendeltetése, hogy a tagállamok állampolgárainak alapvető jogállása legyen (2001. szeptember 20‑i Grzelczyk ítélet, C‑184/99, EU:C:2001:458, 31. pont; 2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet, C‑34/09, EU:C:2011:124, 41. pont; 2016. június 2‑i Bogendorff von Wolffersdorff ítélet, C‑438/14, EU:C:2016:401, 29. pont).
31 Amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, az az uniós polgár, aki – mint az alapügyben – uniós polgárként gyakorolta a származási tagállamától eltérő tagállamban való szabad mozgás és tartózkodás jogát – többek között származási tagállamával szemben hivatkozhat az e minőségéhez kapcsolódó, többek között az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésében előírt jogokra (lásd ebben az értelemben: 2007. október 23‑i Morgan és Bucher ítélet, C‑11/06 és C‑12/06, EU:C:2007:626, 22. pont; 2013. július 18‑i Prinz és Seeberger ítélet, C‑523/11 és C‑585/11, EU:C:2013:524, 23. pont; 2017. november 14‑i Lounes ítélet, C‑165/16, EU:C:2017:862, 51. pont).
32 A tagállamok állampolgárai számára az e rendelkezésben elismert jogok közé tartozik a szokásos családi élet fenntartása mind a fogadó tagállamban, mind visszatéréskor abban a tagállamban, amelynek állampolgárai, olya módon, hogy ennek során családtagjaik is mellettük lehessenek (lásd ebben az értelemben: 1992. július 7‑i Singh ítélet, C‑370/90, EU:C:1992:296, 21. és 23. pont; 2017. november 14‑i Lounes ítélet, C‑165/16, EU:C:2017:862, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az előző pontban említett „családtagok” magukban foglalják‑e az olyan, az uniós polgárral azonos nemű, harmadik állambeli állampolgárt, aki az uniós polgárral valamely tagállamban, e tagállam jogával összhangban házasságot kötött, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2004/38 irányelv, amelyet, amint az a jelen ítélet 25. pontjában megállapítást nyert, analógia útján, az alapügy körülményei között is alkalmazni kell, 2. cikke 2. pontjának a) alpontjában kifejezetten említi a „házastársat” mint „családtagot”.
34 A „házastárs” e rendelkezésben említett fogalma olyan személyt jelöl, akit egy másik személyhez házassági kötelék fűz (lásd ebben az értelemben: 2008. július 25‑i Metock és társai ítélet, C‑127/08, EU:C:2008:449, 98. és 99. pont).
35 Ami azt a kérdést illeti, hogy e fogalom magában foglalja‑e azt, az uniós polgárral azonos nemű, harmadik állambeli állampolgárt, akivel az uniós polgár valamely tagállamban, e tagállam jogával összhangban házasságot kötött, hangsúlyozni kell mindenekelőtt, hogy a „házastárs” 2004/38 irányelv értelmében vett fogalma nemi szempontból semleges, ekként magában foglalhatja az érintett uniós polgár azonos nemű házastársát.
36 Meg kell jegyezni továbbá, hogy míg az uniós polgár élettársának, akivel az uniós polgár egy tagállam jogszabályai alapján létrejött regisztrált élettársi kapcsolatban él, „családtagnak” való minősítéséhez a 2004/38 irányelv 2. cikke 2. pontjának b) pontja az azon tagállam releváns jogszabályaiban előírt feltételekre utal, amelybe e polgár beutazni, vagy amelyben tartózkodni kíván, ezen irányelv 2. cikke 2. pontjának a) pontja, amely a jelen ügyben analógia útján alkalmazandó, ugyanakkor nem tartalmaz ilyen utalást a „házastárs” említett irányelv értelmében vett fogalmával kapcsolatban. Ebből az következik, hogy valamely tagállam nem hivatkozhat nemzeti jogára annak érdekében, hogy ellenezze saját területén, kizárólag a származékos tartózkodási jog harmadik állambeli állampolgárnak történő megadásának szempontjából, egy olyan házasság elismerését, amelyet ezen harmadik állambeli állampolgár egy vele azonos nemű uniós polgárral kötött egy másik tagállamban, e másik tagállam jogával összhangban.
37 Nyilvánvaló, hogy a személyi állapot, amelynek körébe a házasságra vonatkozó szabályok tartoznak, a tagállamok hatáskörébe tartozó terület, és az uniós jog nem sérti e hatáskört (lásd ebben az értelemben: 2003. október 2‑i Garcia Avello ítélet, C‑148/02, EU:C:2003:539, 25. pont; 2008. április 1‑jei Maruko ítélet, C‑267/06, EU:C:2008:179, 59. pont; 2008. október 14‑i Grunkin és Paul ítélet, C‑353/06, EU:C:2008:559, 16. pont). A tagállamok szabadságot élveznek tehát a tekintetben, hogy rendelkeznek‑e, vagy sem, azonos nemű személyek házasságáról (2016. november 24‑i Parris ítélet, C‑443/15, EU:C:2016:897, 59. pont).
38 Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a tagállamoknak e hatáskörük gyakorlása során tiszteletben kell tartaniuk az uniós jogot, különösen a Szerződésnek a minden uniós polgárt megillető, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogra vonatkozó rendelkezéseit (lásd ebben az értelemben: 2003. október 2‑i Garcia Avello ítélet, C‑148/02, EU:C:2003:539, 25. pont; 2008. október 14‑i Grunkin és Paul ítélet, C‑ 353/06, EU:C:2008:559, 16. pont; 2016. június 2‑i Bogendorff von Wolffersdorff ítélet, C‑438/14, EU:C:2016:401, 32. pont).
39 Márpedig azon lehetőség biztosítása a tagállamok számára, hogy olyan, harmadik állambeli állampolgárnak a területükre való beutazását vagy ott‑tartózkodását, akivel egy, vele azonos nemű uniós polgár valamely tagállamban e tagállam joga szerint házasságot kötött, engedélyezzék vagy megtagadják aszerint, hogy a nemzeti jogi rendelkezések elismerik‑e vagy sem az azonos neműek közötti házasságot, azzal járna, hogy azon uniós polgárok szabad mozgáshoz való joga, akik már éltek e jogukkal, tagállamonként változna az erre vonatkozó nemzeti jogi rendelkezésektől függően (lásd analógia útján: 2008. július 25‑i Metock és társai ítélet, C‑127/08, EU:C:2008:449, 67. pont). Egy ilyen helyzet ellentétes lenne a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amelyre a főtanácsnok indítványának 73. pontjában emlékeztet, és amely szerint a 2004/38 irányelv rendelkezései, amelyek analógia útján a jelen ügyben alkalmazandók, tekintettel az irányelv összefüggéseire és céljaira, nem értelmezhetők megszorítóan, és semmiképp sem lehet akadályozni azok hatékony érvényesülését (2008. július 25‑i Metock és társai ítélet, C‑127/08, EU:C:2008:449, 84. pont; 2014. december 18‑i McCarthy és társai ítélet, C‑202/13, EU:C:2014:2450, 32. pont).
40 Következésképpen az, hogy valamely tagállam hatóságai egy harmadik állambeli állampolgártól megtagadják az olyan házasságnak kizárólag a származékos tartózkodási jog megadása szempontjából történő elismerését, amelyet ezen állampolgár a vele azonos nemű, e tagállam állampolgárságával rendelkező uniós polgárral valamely másik tagállamban való tényleges tartózkodásuk folyamán kötött ezen utóbbi állam jogával összhangban, akadályozhatja az uniós polgárnak az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdésében kimondott, a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogának gyakorlását. Ennek megtagadása ugyanis azzal a következménnyel járhat, hogy az említett uniós polgár elveszíti annak a lehetőségét, hogy házastársával együtt visszatérhessen abba a tagállamba, amelynek állampolgára.
41 Mindamellett, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a személyek szabad mozgásának korlátozása, amely mint az alapügyben az érintett személyek állampolgárságától független, igazolható, ha objektív, közérdekű megfontolásokon alapul, és a nemzeti jog által jogszerűen megállapított célkitűzéssel arányos (lásd ebben az értelemben: 2008. október 14‑i Grunkin és Paul ítélet, C‑353/06, EU:C:2008:559, 29. pont; 2015. február 26‑i Martens ítélet, C‑359/13, EU:C:2015:118, 34. pont; 2016. június 2‑i Bogendorff von Wolffersdorff ítélet, C‑438/14, EU:C:2016:401, 48. pont). A Bíróság ítélkezési gyakorlatából következik, hogy valamely intézkedés akkor arányos, ha – amellett, hogy alkalmas az elérni kívánt cél megvalósítására – nem lépi túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket (2015. február 26‑i Martens ítélet, C‑ 359/13, EU:C:2015:118, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat)
42 Ami a közérdekű okokat illeti, meg kell állapítani, hogy a Bíróság előtt észrevételt előterjesztő több kormány is kiemelte e tekintetben a házasság intézményének alapvető jellegét és számos tagállam arra irányuló szándékát, hogy megőrizzék ezen intézmény mint férfi és nő közötti egység koncepcióját, amelyet bizonyos tagállamokban alkotmányi szintű normák védenek. A lett kormány ekként előadta a tárgyaláson, hogy még azt feltételezve is, hogy egy valamely más tagállamban, azonos nemű személyek között létrejött házasság elismerésének az alapügy körülményeihez hasonló körülmények közötti megtagadása az EUMSZ 21. cikk korlátozását valósítja meg, az ilyen korlátozás az EUSZ 4. cikk (2) bekezdése értelmében vett közrendhez és nemzeti identitáshoz kapcsolódó okokkal igazolható.
43 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUSZ 4. cikk (2) bekezdésének megfelelően az Unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének (lásd továbbá, ebben az értelemben: 2016. június 2‑i Bogendorff von Wolffersdorff ítélet, C‑438/14, EU:C:2016:401, 73. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 Egyébként a Bíróság már többször emlékeztetett arra, hogy a „közrend” fogalmát mint valamely alapvető szabadságtól való eltérés igazolását szigorúan kell értelmezni, oly módon, hogy annak tartalmát az egyes tagállamok ne határozhassák meg egyoldalúan az uniós intézmények ellenőrzése nélkül. Ebből következően a közrendre kizárólag egy alapvető társadalmi érdeket érintő, valós és megfelelően komoly fenyegetés esetében lehet hivatkozni (lásd ebben az értelemben: 2016. június 2‑i Bogendorff von Wolffersdorff ítélet, C‑438/14, EU:C:2016:401, 67. pont; 2017. július 13‑i E ítélet, C‑193/16, EU:C:2017:542, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 E tekintetben meg kell állapítani, hogy valamely tagállam azon kötelezettsége, hogy elismerje – kizárólag valamely, harmadik állambeli állampolgár származékos tartózkodási jogának megadása szempontjából – az olyan, azonos nemű személyek közötti házasságot, amelyet egy másik tagállamban, annak jogával összhangban kötöttek, nem sérti ezen első tagállamban a házasság intézményét, amelyet a nemzeti jog határoz meg, és amely, amint arra a jelen ítélet 37. pontja emlékeztet, a tagállamok hatáskörébe tartozik. E kötelezettség nem foglal magában olyan kötelezettséget a tagállam számára, hogy az nemzeti jogában rendelkezzen az azonos nemű személyek közötti házasság intézményéről. Ez a valamely más tagállamban, annak jogával összhangban kötött házasságok elismerésének kötelezettségére korlátozódik, kizárólag e személyek uniós jogból eredő jogainak gyakorlása szempontjából.
46 Tehát egy ilyen, kizárólag valamely harmadik állam állampolgára származékos tartózkodási jogának megadása szempontjából történő elismerésre vonatkozó kötelezettség nem sérti az érintett tagállam nemzeti identitását, és nem veszélyezteti annak közrendjét.
47 Hozzá kell tenni, hogy egy olyan nemzeti intézkedés, amely akadályozza a személyek szabad mozgását, kizárólag akkor igazolható, ha ezen intézkedés összhangban van a Chartában biztosított alapvető jogokkal, amelyek tiszteletben tartását a Bíróság biztosítja (lásd analógia útján: 2016. szeptember 13‑i Rendón Marín ítélet, C‑165/14, EU:C:2016:675, 66. pont).
48 Ami a „házastárs” 2004/38 irányelv 2. cikke 2. pontjának a) alpontjában foglalt fogalmát illeti, a Charta 7. cikkében biztosított, a magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jog alapvető jog.
49 E tekintetben, amint az az Alapjogi Chartához fűzött magyarázatokból (HL 2007. C 303., 17. o.) is kitűnik, a Charta 52. cikke (3) bekezdésének megfelelően a Charta 7. cikkében biztosított jogok tartalma és terjedelme azonos azokéval, amelyeket az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt európai egyezmény 8. cikke biztosít.
50 Márpedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából következik, hogy egy homoszexuális pár által fenntartott kapcsolat ugyanolyan címen tartozhat a „magánélet” és a „családi élet” fogalma alá, mint egy hasonló helyzetben lévő heteroszexuális pár kapcsolata (EJEB, 2013. november 7., Vallianatos és társai kontra Görögország, CE:ECHR:2013:1107JUD002938109, 73. §; EJEB, 2017. december 14., Orlandi és társai kontra Olaszország, CE:ECHR:2017:1214JUD002643112, 143. §).
51 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy olyan helyzetben, amikor egy uniós polgár élt a szabad mozgáshoz való jogával, és a 2004/38 irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelően valamely, az állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállamba utazott, ténylegesen ott tartózkodott, és ennek alkalmával családi életet alakított ki vagy szilárdított meg valamely harmadik állam vele azonos nemű állampolgárával, akivel a fogadó tagállamban jogszerűen házasságot kötött, az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy azon tagállam illetékes hatóságai, amelynek az uniós polgár az állampolgára, megtagadják e tagállam területén tartózkodási jog biztosítását a harmadik állambeli állampolgár számára azzal az indokkal, hogy az említett tagállam joga nem ismeri el az azonos nemű személyek közötti házasságot.
A második kérdésről
52 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az első kérdésre adott igenlő válasz esetén az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között valamely harmadik állam olyan állampolgára, aki a vele azonos nemű uniós polgárral valamely tagállamban, e tagállam jogával összhangban házasságot kötött, három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogot élvez azon tagállam területén, amelynek az uniós polgár az állampolgára.
53 Amint arra a jelen ítélet 23. és 24. pontja emlékeztet, ha az uniós polgár a 2004/38 irányelvben előírt feltételek értelmében és azokkal összhangban egy, az állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállamban való tényleges tartózkodása alkalmával ezen utóbbi tagállamban alakította ki vagy szilárdította meg családi életét, az érintett uniós polgár EUMSZ 21. cikk (1) bekezdéséből eredő jogainak hatékony érvényesülése megköveteli, hogy e polgár az e tagállamban vitt családi életét folytathassa az állampolgársága szerinti tagállamba való visszatérésekor, azáltal hogy az érintett, harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja származékos tartózkodási jogban részesül.
54 Ami az e származékos tartózkodási jog megadásának feltételeit illeti, a Bíróság hangsúlyozta, amint azt a jelen ítélet 25. pontja kiemeli, hogy azok nem lehetnek szigorúbbak, mint az említett tartózkodási jog olyan uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagja számára történő biztosítása tekintetében a 2004/38 irányelvben előírt feltételek, amely uniós polgár a szabad mozgáshoz való jogát valamely, az állampolgársága szerintitől eltérő tagállamban való letelepedés útján gyakorolta.
55 E tekintetben, amint az a 2004/38 irányelv 7. cikkének (2) bekezdéséből kitűnik, az e cikk (1) bekezdésében meghatározott tartózkodás joga kiterjed azokra a családtagokra, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és az uniós polgárt kísérik vagy hozzá csatlakoznak a fogadó tagállamban, feltéve hogy az uniós polgár megfelel az ugyanezen cikk (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában említett feltételeknek.
56 A fenti megfontolások fényében a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között valamely harmadik állam olyan, az uniós polgárral azonos nemű állampolgára, aki az említett uniós polgárral valamely tagállamban, e tagállam jogával összhangban házasságot kötött, három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogot élvez azon tagállam területén, amelynek az uniós polgár az állampolgára. E származékos tartózkodási jogot nem lehet a 2004/38 irányelv 7. cikkében előírtaknál szigorúbb feltételekhez kötni.
A harmadik és a negyedik kérdésről
57 Az első és a második kérdésre adott válaszra figyelemmel a harmadik és a negyedik kérdést nem kell megválaszolni.
A költségekről
58 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:
1) Olyan helyzetben, amikor egy uniós polgár élt a szabad mozgáshoz való jogával, és az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 7. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelően valamely, az állampolgársága szerinti tagállamtól eltérő tagállamba utazott, ténylegesen ott tartózkodott, és ennek alkalmával családi életet alakított ki vagy szilárdított meg valamely harmadik állam vele azonos nemű állampolgárával, akivel a fogadó tagállamban jogszerűen házasságot kötött, az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy azon tagállam illetékes hatóságai, amelynek az uniós polgár az állampolgára, megtagadják e tagállam területén tartózkodási jog biztosítását a harmadik állambeli állampolgár számára azzal az indokkal, hogy az említett tagállam joga nem ismeri el az azonos nemű személyek közötti házasságot.
2) Az EUMSZ 21. cikk (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az alapügy körülményeihez hasonló körülmények között valamely harmadik állam olyan állampolgára, aki a vele azonos nemű uniós polgárral valamely tagállamban, e tagállam jogával összhangban házasságot kötött, három hónapot meghaladó tartózkodáshoz való jogot élvez azon tagállam területén, amelynek az uniós polgár az állampolgára. E származékos tartózkodási jogot nem lehet a 2004/38 irányelv 7. cikkében előírtaknál szigorúbb feltételekhez kötni.
Aláírások