A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
2001. szeptember 20.(*)
„Az EK‑Szerződés 85. cikke (jelenleg EK 81. cikk) – Sörre vonatkozó kizárólagos beszerzési megállapodás – Italüzletek bérbeadása – Megállapodás – A szerződésben részt vevő egyik fél kártérítéshez való joga”
A C‑453/99. sz. ügyben,
a Bírósághoz a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) (Egyesült Királyság) által az EK 234. cikk alapján benyújtott, az e bíróság előtt
a Courage Ltd
és
Bernard Crehan,
valamint
Bernard Crehan
és
a Courage Ltd és társai
között folyamatban lévő eljárásban az EK‑Szerződés 85. cikke (jelenleg EK 81. cikk) és a közösségi jog más rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában,
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, C. Gulmann, M. Wathelet (előadó) és V. Skouris tanácselnökök, D. A. O. Edward, P. Jann, L. Sevón, F. Macken, N. Colneric, J. N. Cunha Rodrigues és C. W. A. Timmermans bírák,
főtanácsnok: J. Mischo,
hivatalvezető: L. Hewlett,
figyelembe véve a következők által előterjesztett írásbeli észrevételeket:
– a Courage Ltd képviseletében N. Green QC, A. Molyneux solicitor megbízásából,
– B. Crehan képviseletében D. Vaughan QC, és M. Brealey barrister, R. Croft solicitor megbízásából,
– az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében J. E. Collins, meghatalmazotti minőségben, segítője: K. Parker QC,
– a francia kormány képviseletében K. Rispal‑Bellanger és R. Loosli‑Surrans, meghatalmazotti minőségben,
– az olasz kormány képviseletében U. Leanza, meghatalmazotti minőségben,
– a svéd kormány képviseletében L. Nordling és I. Simfors, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében K. Wiedner, meghatalmazotti minőségben, segítője: N. Khan barrister,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
a Courage Ltd (képviselik: N. Green és M. Gray barrister), B. Crehan (képviselik: D. Vaughan és M. Brealey), az Egyesült Királyság Kormánya (képviselik: J. E. Collins és K. Parker) és a Bizottság (képviselik: K. Wiedner és N. Khan) szóbeli előadásainak a 2001. február 6‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának a 2001. március 22‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) 1999. július 16‑i végzésével, amely 1999. november 8‑án érkezett a Bírósághoz, az EK 234. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából négy, az EK‑Szerződés 85. cikkének (jelenleg EK 81. cikk) és a közösségi jog egyéb rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.
2 A négy kérdés a Courage Ltd (a továbbiakban: Courage) és B. Crehan, italkereskedő közötti eljárásban merült fel, kiszállított, de ki nem fizetett sörök miatt.
Az alapügy tényállása és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
3 1990‑ben a Courage sörgyár, amely az Egyesült Királyságban 19%‑os részesedéssel rendelkezett a sörértékesítés piacán, és a Grand Metropolitan (a továbbiakban: Grand Met), a vendéglátó‑ és a szállodaiparban különböző érdekeltségekkel rendelkező társaság, megállapodtak abban, hogy egyesítik a bérbe adott italüzleteiket (a továbbiakban: italbolt). Ezért saját italboltjaikat átruházták az Inntrepreneur Estates Ltd (a továbbiakban: IEL) társaságra, amelyben a Courage és a Grand Met egyenlő részesedéssel rendelkezett. Az IEL és a Courage közötti megállapodás előírta, hogy az IEL minden bérlője köteles kizárólag a Courage‑tól beszerezni a sört. A Courage pedig köteles volt a megrendelt mennyiségű sört az IEL által bérelt italboltokra vonatkozó árjegyzékben meghatározott árakon szállítani.
4 Az IEL bérleti mintaszerződést bocsátott a bérlői rendelkezésére. Jóllehet a bérleti díj mértéke egyezség tárgyát képezte a lehetséges bérlővel, a kizárólagos beszerzési kötelezettség és a szerződés egyéb záradékai nem képezhették vita tárgyát.
5 1991‑ben B. Crehan két, húsz évre szóló bérleti szerződést kötött az IEL‑lel, amelyekben kikötötték a Courage‑tól való beszerzési kötelezettséget. Az ötévenként, kizárólag emelés céljából felülvizsgálható bérleti díjat a közvetlenül megelőző időszak bérleti díja vagy a bérleti szerződés egyéb feltételeinek megfelelően a hátralevő időre a szabadpiacon elérhető legkedvezőbb bérleti díj közül a magasabb alapján kellett megállapítani. A bérlőnek az adott sörből meghatározott minimális mennyiséget kellett vásárolnia, és az IEL elfogadtatta, hogy a bérlőnek a Courage szállítsa a meghatározott sörfajtákat ez utóbbi árjegyzékében rögzített áron.
6 1993‑ban a Courage, az alapeljárás felperese, keresetet nyújtott be, amelyben kérte, hogy B. Crehan, az alapeljárás alperese, fizessen meg a részére 15 266 GBP összeget ki nem fizetett, de teljesített sörszállításáért. B. Crehan egyrészt vitatta a kereset megalapozottságát, arra hivatkozva, hogy a beszerzési kötelezettség az EK‑Szerződés 85. cikkével ellentétes volt. Másrészt viszontkeresetet nyújtott be kártérítés iránt.
7 B. Crehan érvelése szerint a Courage az IEL – a kizárólagossági záradék által kötött ‑ italboltbérlőire alkalmazott árjegyzékben található árnál jelentősen alacsonyabb áron értékesítette a sörét független italboltbérlők számára. Arra hivatkozott, hogy az árkülönbség következtében az ilyen záradék által kötött kereskedők tevékenységének jövedelmezősége csökken, és ez arra kényszeríti őket, hogy tevékenységükkel felhagyjanak.
8 A Courage, a Grand Met és leányvállalataik által alkalmazott bérleti mintaszerződést 1992‑ben bejelentették a Bizottságnak. 1993‑ban a Bizottság közleményt adott ki a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. (első) tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 19. cikkének (3) bekezdése alapján, amelyben bejelentette szándékát, hogy az EK‑Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése alapján mentességet nyújt.
9 A bejelentést 1997 októberében visszavonták, miután az IEL új bérleti mintaszerződést vezetett be, amelyet szintén bejelentettek a Bizottságnak. Az új szerződés jelen esetben az alapeljárásnak nem tárgya, mivel a benyújtott keresetek a régi bérleti szerződés kizárólagos beszerzési záradékának végrehajtását érintik.
10 A Court of Appealt a következő megfontolások indították arra, hogy előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesszen a Bíróság elé.
11 A kérdést előterjesztő bíróság szerint az angol jog nem teszi lehetővé, hogy egy jogellenes szerződést megkötő fél a másik féltől kártérítést követeljen. Következésképpen, még ha el is lehet ismerni a B. Crehan által a saját védelmére előterjesztett jogalap ‑ amely szerint az általa megkötött bérleti szerződés ellentétes az EK‑Szerződés 85. cikkével ‑ megalapozottságát, az angol jog alapján a kártérítés iránti keresetet eljárásgátló ok fennállása miatt el kell utasítani.
12 Egyébként a Court of Appeal, anélkül hogy szükségesnek tartotta volna e kérdésnek a Bíróság elé terjesztését, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatot megelőző egyik ítéletében úgy határozott, hogy az EK‑Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése a harmadik személyek – versenytársak illetve fogyasztók ‑ védelmét célozza, nem pedig a tiltott megállapodásban részt vevő felekét. Kimondta, hogy ezek előidézői, és nem áldozatai a verseny korlátozásának.
13 A Court of Appeal rámutat, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Perma Life Mufflers Inc. kontra International Parts Corp. (392 U.S. 134 [1968]) ügyben hozott ítéletében úgy döntött, hogy a versenyellenes megállapodásban részt vevő egyik fél, ha gazdaságilag gyengébb helyzetben van, kártérítés iránti keresetet indíthat a másik szerződő fél ellen.
14 Így a Court of Appeal felveti azon eljárásgátló ok közösségi joggal való összeegyeztethetőségének kérdését, amelyet az angol jog B. Crehannak a fenti 6. pontban hivatkozott kérelmeivel szemben állít.
15 A Court of Appeal rámutat, hogy amennyiben a közösségi jog a verseny korlátozására, illetve torzítására alkalmas szerződésben részt vevő egyik félnek olyan jogi védelmet biztosítana, mint amit az Egyesült Államok joga, akkor az eljárási autonómia elve és a közösségi jog egységes alkalmazásának elve között konfliktus keletkezhetne.
16 E körülmények között a Court of Appeal úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Az EK 81. cikket (korábban 85. cikk) úgy kell‑e értelmezni, hogy a jogellenes kizárólagossági záradékot tartalmazó, italkereskedésre vonatkozó bérleti szerződésben részt vevő szerződő fél hivatkozhat a bírói védelemben (»relief«) való részesülés érdekében az említett EK 81. cikkre a másik szerződő féllel szemben?
2) Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén a bírói védelmet (»relief«) kérő fél jogosult‑e a 81. cikkel ellentétes szerződési záradék betartásából eredő állítólagos kárának megtérítésére?
3) Összeegyeztethető‑e a közösségi joggal az olyan nemzeti jogi szabály, amelynek értelmében a bíróságok nem engedhetik meg, hogy valamely személy saját jogellenes magatartására hivatkozzon, és/vagy arra – a kártérítés megszerzéséhez szükséges lépésként – jogot alapítson?
4) Ha a harmadik kérdésre adott válasz az, hogy az ilyen szabály bizonyos körülmények között összeegyeztethetetlen lehet a közösségi joggal, milyen körülményeket kell a nemzeti bíróságnak figyelembe vennie?”
A kérdésekről
17 Az első, második és harmadik kérdéssel, amelyeket együtt kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy vajon a szerződő fél, aki olyan szerződést kötött, amely az EK‑Szerződés 85. cikke értelmében alkalmas a verseny korlátozására vagy torzítására, hivatkozhat‑e bírói védelemben („relief”) való részesülés érdekében ezen rendelkezés megsértésére a nemzeti bíróság előtt a másik szerződő féllel szemben, és különösen, ez a fél részesülhet‑e kártérítésben a feltételezése szerint a 85. cikkel ellentétes szerződési záradéknak való alávetéséből eredő kárért, valamint a közösségi joggal ellentétes‑e az olyan nemzeti jogszabály, amely tiltja az egyénnek saját jogellenes magatartására hivatkozásához való jogát a kártérítésben való részesülés érdekében.
18 Amennyiben a közösségi joggal ellentétes az ilyen jellegű nemzeti szabály, a nemzeti bíróság negyedik kérdésével arra keres választ, hogy milyen körülményeket kell figyelembe venni a kártérítési igény megalapozottságának mérlegelése során.
19 Először is emlékeztetni kell arra, hogy az EK‑Szerződés olyan sajátos jogrendet hozott létre, amely a tagállamok jogrendszerébe illeszkedik, és kötelező bíróságaikra nézve, amelynek alanyai nemcsak a tagállamok, hanem azok állampolgárai is, és a közösségi jog amellett, hogy a magánszemélyekre kötelezettségeket állapít meg, arra is szolgál, hogy számukra jogokat keletkeztessen, amelyek az őket megillető jogok összességének részévé válnak; e jogok nemcsak akkor keletkeznek, amikor a Szerződés ezeket kifejezetten előírja, hanem azokból a kötelezettségekből eredően is, amelyeket a Szerződés egyértelműen rögzít a magánszemélyek, a tagállamok és a közösségi intézmények számára (lásd a 26/62. sz., Van Gend & Loos ügyben 1963. február 5‑én hozott ítéletet [EBHT 1963., 3. o.], a 6/64. sz. Costa‑ügyben 1964. július 15‑én hozott ítéletet [EBHT 1964., 1141., 1158. és 1160. o.], valamint a C‑6/90. és C‑9/90. sz. Frankovich és társai egyesített ügyekben 1991. november 19‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑5357. o.] 31. pontját).
20 Másodsorban az EK‑Szerződés 3. cikkének g) alpontja (jelenleg, módosítást követően az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) alpontja) szerint az EK‑Szerződés 85. cikke a Közösségre ruházott feladatok teljesítéséhez és különösen a belső piac működéséhez nélkülözhetetlen alapvető rendelkezésnek minősül (lásd a C‑126/97. sz., Eco Swiss ügyben 1999. június 5‑én hozott ítélet [EBHT 1999., I‑3055. o.] 36. pontját).
21 Következésképpen az ilyen rendelkezés fontossága arra késztette a Szerződés létrehozóit, hogy a 85. cikk (2) bekezdésében kifejezetten kimondják, hogy az e cikk alapján tiltott megállapodás vagy döntés semmis (a fent hivatkozott Eco Swiss ügyben hozott ítélet 36. pontja).
22 Ez a semmisség, amelyre bárki hivatkozhat, kötelező a bíróságra nézve, amennyiben a 85. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei fennállnak, és az érintett megállapodás nem igazolható a Szerződés 85. cikkének (3) bekezdése alapján adott mentességgel (az utóbbi ponthoz lásd különösen a 10/69. sz. Portelange‑ügyben 1969. július 9‑én hozott ítélet [EBHT 1969., 309. o.] 10. pontját). Mivel a 85. cikk (2) bekezdésében foglalt semmisség abszolút jellegű, az e rendelkezés alapján semmis megállapodás nem hat ki a szerződő felek jogviszonyaira, és nem érvényesíthető harmadik személyekkel szemben (lásd a 22/71. sz. Béguelin‑ügyben 1971. november 25‑én hozott ítélet [EBHT 1971., 949. o.] 29. pontját). Azonkívül ez a semmisség olyan, amely az érintett megállapodás, illetve döntés minden – múltbeli és jövőbeni – joghatását érintheti (lásd a 48/72. sz., Brasserie de Haecht ügyben 1973. február 6‑án hozott ítélet [EBHT 1973., 77. o.] 26. pontját.
23 Harmadsorban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EK‑Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése és 86. cikke (jelenleg EK 82. cikk) közvetlen hatállyal bír a magánszemélyek közötti jogviszonyokban, és jogokat keletkeztet az érintett személyekre vonatkozóan, amelyeket a nemzeti bíróságnak biztosítania kell (lásd a 127/73. sz., BRT és SABAM, ún. „BRT I”‑ügyben 1974. január 30‑án hozott ítélet [EBHT 1974., 51. o.] 16. pontját és a C‑282/95. P. sz., Guérin automobiles kontra Bizottság ügyben 1997. március 18‑án hozott ítélet [EBHT 1997., I‑1503. o.] 39. pontját).
24 Az előző megfontolásokból következik, hogy minden magánszemélynek joga van a nemzeti bíróság előtt hivatkozni a Szerződés 85. cikkének megsértésére, akkor is, ha olyan szerződésben részt vevő fél, amely szerződés rendelkezése alkalmas arra, hogy a versenyt korlátozza vagy torzítsa.
25 A verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas szerződés vagy magatartás által okozott károk megtérítését illetően, először is emlékeztetni kell arra, hogy amint az állandó ítélkezési gyakorlatból is következik, a hatáskörükben eljárva közösségi jogi rendelkezéseket alkalmazó nemzeti bíróságoknak az a feladata, hogy teljes érvényesülést biztosítsanak ezeknek a szabályoknak, és védjék a közösségi jog által a magánszemélyekre ruházott jogokat (lásd különösen a 106/77. sz., Simmenthal-ügyben 1978. március 9‑én hozott ítélet [EBHT 1978., 629. o.] 16. pontját és a C‑213/89. sz., Factortame és társai ügyben 1990. június 19‑én hozott ítélet [EBHT 1990., I‑2433. o.] 19. pontját).
26 A Szerződés 85. cikkének teljes érvényesülését és különösen az (1) bekezdésében megfogalmazott tilalom hatékony érvényesülését kockáztatná, ha nem igényelhetne bármely személy kártérítést olyan szerződés vagy magatartás által okozott kárért, amely alkalmas a verseny korlátozására vagy torzítására.
27 Az ilyen jog lényegében megerősíti a közösségi versenyjogi szabályok hatékonyságát, és gyengíti azokat a gyakran rejtett megállapodásokat vagy gyakorlatokat, amelyek alkalmasak arra, hogy a versenyt korlátozzák vagy torzítsák. Ebből a szempontból a nemzeti bíróságok előtti kártérítési keresetek jelentősen hozzájárulhatnak a Közösségen belüli hatékony verseny fenntartásához.
28 Ilyen körülmények között nem lehet eleve kizárni, hogy ezt a keresetet egy versenyszabályokkal ellentétes szerződésben részt vevő fél indítsa.
29 Ugyanakkor – vonatkozó közösségi szabályozás hiányában – a hatáskörrel rendelkező bíróságok meghatározása és a közösségi jog közvetlen hatályára alapított jogok védelmét a jogalanyok számára biztosító keresetekre vonatkozó eljárási szabályok kialakítása az egyes tagállamok nemzeti jogrendszerének feladata, e szabályok azonban egyrészt nem lehetnek kedvezőtlenebbek, mint azok, amelyek a hasonló tagállami jogi keresetekre vonatkoznak (az egyenértékűség elve), másrészt nem tehetik a gyakorlatban lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé a közösségi jogrend által biztosított jogok érvényesítését (a tényleges érvényesülés elve) (lásd a C‑261/95. sz. Palmisani‑ügyben 1997. július 10‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑4025. o.] 27. pontját).
30 E tekintetben a Bíróság már korábban megállapította, hogy a közösségi jog nem akadályozza meg a nemzeti bíróságokat abban, hogy ügyeljenek arra, hogy a közösségi jogrend által biztosított jogok védelme ne járjon az azt élvezők jogalap nélküli gazdagodásával (lásd különösen a 238/78. sz., Ireks-Arkady kontra Bizottság és Tanács ügyben 1979. október 4‑én hozott ítélet [EBHT 1979., 2955. o.] 14. pontját; a 68/79. sz., Just‑ügyben 1980. február 27‑én hozott ítélet [EBHT 1980., 50. o.] 26. pontját és a C‑441/98. és C‑442/98. sz., Michaïlidis egyesített ügyekben 2000. szeptember 21‑én hozott ítélet [EBHT 2000., I‑7145. o.] 31. pontját).
31 Ugyanígy ‑ feltéve, hogy tiszteletben tartják az egyenértékűség és a hatékony érvényesülés elvét (lásd a fent hivatkozott Palmisani‑ügyben hozott ítélet 27. pontját) –a közösségi joggal nem ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely az olyan szerződő féltől, akiről megállapították, hogy jelentős felelősség terheli a verseny torzításában, megtagadja azt a jogot, hogy a másik szerződő féltől kártérítésben részesüljön. Ugyanis – a legtöbb tagállami jogrendszerben elismert alapelvnek megfelelően, amelyet már a Bíróság is alkalmazott (lásd a 39/72. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1973. február 7‑én hozott ítélet [EBHT 1973., 101. o.] 10. pontját) – a jogalany saját felróható magatartására ‑ amennyiben az bizonyítást nyer ‑ előnyök szerzése végett nem hivatkozhat.
32 E tekintetben a hatáskörrel rendelkező nemzeti bíróság által figyelembe vehető elemek közül meg kell említeni a felek jogi és gazdasági hátterét, valamint – ahogy azt az Egyesült Királyság Kormánya jogosan felveti – a szerződésben részt vevő felek alkuerejét és magatartását.
33 Az említett bíróság feladata különösen annak vizsgálata, hogy az a fél, aki a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas szerződés megkötéséből eredő károsodásra hivatkozik, a másik félhez képest olyan kiszolgáltatott helyzetben volt‑e, amely komolyan veszélyeztette vagy megszüntette a szerződés záradékairól való tárgyalási szabadságát és azt a lehetőségét, hogy a kárt elhárítsa, vagy annak mértékét enyhítse, különösen azzal, hogy megfelelő időben élhessen a rendelkezésére álló jogorvoslati eszközökkel.
34 A Bíróság 23/67. sz., Brasserie de Haecht ügyben 1967. december 13‑án hozott ítéletére (EBHT 1967., 525., 527.o.) és C‑234/89. sz. Delimitis‑ügyben 1991. február 28‑án hozott ítéletének (EBHT 1991., I‑935.] 14–26. pontjára hivatkozva a Bizottság és az Egyesült Királyság Kormánya szintén jogosan mutat rá arra, hogy valamely szerződés ellentétes lehet a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével azon egyetlen okból kifolyólag is, hogy olyan hasonló szerződésekből álló hálózat része, amelyek a versenyre együttesen hatást gyakorolnak. Ilyen esetben az a szerződő fél, amely a hálózatot ellenőrző személlyel köt szerződést, nem viselhet jelentős felelősséget a 85. cikk megsértéséért, különösen, ha a szerződés feltételeit gyakorlatilag a hálózatot ellenőrző fél határozta meg.
35 A Courage állításával ellentétben a felek felelősségének mértéke közötti különbségtétel nem ellentétes a Bíróság ítélkezési gyakorlatával, amely szerint a Szerződés 85. cikke alkalmazásának céljából közömbös, hogy a megállapodásban részt vevő felek gazdasági helyzetük vagy szerepük tekintetében egyenlők‑e, vagy sem (lásd különösen a 56/64. és 58/64. sz., Consten és Grundig kontra Bizottság egyesített ügyekben 1966. július 13‑án hozott ítéletet [EBHT 1966., 429.o., 493.o.]). Ez az ítélkezési gyakorlat ugyanis a Szerződés 85. cikke alkalmazásának feltételeire vonatkozik, ezzel szemben a jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett kérdések e cikk megsértéséből eredő, bizonyos polgári jogi jogkövetkezményekre vonatkoznak.
36 Az előző megállapítások alapján a feltett kérdésekre a következőképpen kell válaszolni:
– az olyan szerződésben részt vevő fél, amely az Szerződés 85. cikke értelmében alkalmas a verseny korlátozására vagy torzítására, hivatkozhat e rendelkezés megsértésére avégett, hogy a másik szerződő féllel szemben bírói védelemben („relief”) részesüljön;
– a Szerződés 85. cikkével ellentétes az a nemzeti jogszabály, amely kizárólag azon az alapon tiltja meg az e rendelkezés értelmében a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő félnek, hogy e szerződés végrehajtásából eredő károk megtérítését igényelje, hogy a kérelmező e szerződésben részt vevő fél;
– a közösségi joggal nem ellentétes az a nemzeti jogszabály, amely az olyan szerződő féltől, akiről megállapították, hogy jelentős felelősség terheli a verseny torzításában, megtagadja azt a jogot, hogy saját felróható magatartására hivatkozzon avégett, hogy a másik szerződő féltől kártérítésben részesüljön.
A költségekről
37 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről.
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG
a Court of Appeal (England & Wales) (Civil Division) 1999. július 13‑i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:
1) Az olyan szerződésben részt vevő fél, amely az EK‑Szerződés 85. cikke (jelenleg EK 81. cikk) értelmében alkalmas a verseny korlátozására vagy torzítására, hivatkozhat e rendelkezés megsértésére avégett, hogy a másik szerződő féllel szemben bírói védelemben („relief”) részesüljön.
2) A Szerződés 85. cikkével ellentétes az a nemzeti jogszabály, amely kizárólag azon az alapon tiltja meg az e rendelkezés értelmében a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas szerződésben részt vevő félnek, hogy e szerződés végrehajtásából eredő károk megtérítését igényelje, hogy a kérelmező e szerződésben részt vevő fél.
3) A közösségi joggal nem ellentétes az a nemzeti jogszabály, amely az olyan szerződő féltől, akiről megállapították, hogy jelentős felelősség terheli a verseny torzításában, megtagadja azt a jogot, hogy saját felróható magatartására hivatkozzon avégett, hogy a másik szerződő féltől kártérítésben részesüljön.
Rodríguez Iglesias | Gulmann | Wathelet |
Cunha Rodrigues | | Timmermans |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2001. szeptember 20‑i nyilvános ülésen.
R. Grass | | G. C. Rodríguez Iglesias |