VERICA TRSTENJAK

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2010. május 11.¹(1)

C‑467/08. sz. ügy

Sociedad General de Autores y Editores (SGAE)

kontra

PADAWAN S.L.

(Az Audiencia Provincial de Barcelona [Spanyolország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„2001/29/EK irányelv – Szerzői és szomszédos jogok – 2. cikk – Többszörözési jog – Az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja – Kivételek és korlátozások – Méltányos díjazás – Terjedelem – A digitális többszörözésre szolgáló berendezésekre, készülékekre és adathordozókra vonatkozó díjrendszer”

I –    Bevezetés

1.        Európa és a világ történelmében jelentős kultúrtörténeti lépés volt a Gutenberg János által 1450 körül feltalált könyvnyomtatás. Az új többszörözési eljárást lehetővé tévő és első látásra csupán technikai jelentőséggel bíró eredmény olyan médiaforradalom kirobbantására volt alkalmas, amely az európai szellemi élet jelentős felvirágzásához vezetett. A tudás pontos sokszorosításával ugyanis addig ismeretlen mértékben juthatott hozzá egyre több polgár az információhoz és képzéshez. Ez ösztönözte a gondolatok széles körű elterjedését, valamint az élénk gondolatcserét, amely utat tört a reneszánsz kultúra korának és később a felvilágosodásnak. Ugyanakkor jelentőséget kapott a szerzői minőség, hiszen egyre fontosabbá vált az a kérdés, hogy ki, mit és milyen ténybeli és időbeli összefüggésekben alkot. Ebből nőtte ki magát annak szükségessége, hogy hatékony védelemben részesüljön a szerző joga a művén, valamint a nyomdászok és terjesztők joga a nyomtatott anyagok előállításával kapcsolatban. Így alakult ki a szerzői jog alapgondolata. Az irodalmi és művészeti művek többszörözésének ellenőrzésével összefüggő probléma visszapillantva éppolyan réginek bizonyul, mint magának az előállításnak a technikai eljárásai.(2) A jelen ügy is azt mutatja, hogy mindezek aktuális kérdések, hiszen a digitális időszakhoz vezető technológiai fejlődés olyan új eljárásokat és eszközöket hozott létre, amelyek időközben mindenki számára lehetővé teszik a digitális adatrögzítést, módosítást és az igény szerinti többszörözést. A jogalkotó és a bíró kényes feladata olyan megfelelő megoldást találni ezen új kihívásokra, amely egyaránt tekintettel van a szerző és a felhasználó érdekeire is.

2.        Az EK 234. cikk(3) szerinti jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelemben az Audiencia Provincial de Barcelona (a továbbiakban: a kérdést előterjesztő bíróság) az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK parlamenti és tanácsi irányelv(4) 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában szereplő „méltányos díjazás” fogalmának értelmezésére vonatkozó számos kérdést tett fel a Bíróságnak, amely díjazás ezen kivétel értelmében a szerzői jogok jogosultjait valamely mű vagy más védelem alatt álló teljesítmény magáncélú többszörözése esetén illeti meg.

3.        E kérelmet a Sociedad General de Autores y Editores des España (SGAE; a továbbiakban: az alapeljárás felperese), egy spanyol szellemitulajdonjog‑kezelő szervezet és a Padawan S.L. társaság (a továbbiakban: az alapeljárás alperese) között az utóbbi által egy pontosan körülhatárolt időszakban eladott tárolóegységeken való magáncélú többszörözés után járó átalánydíjazásra vonatkozó igény tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő.

II – Jogi háttér

A –    Az uniós jog

4.        A 2001/29 irányelv (10) preambulumbekezdése értelmében:

„Ahhoz, hogy a szerzők és előadóművészek a jövőben is alkotó és művészi tevékenységet folytathassanak, műveik felhasználásáért megfelelő díjazásban kell, hogy részesüljenek ugyanúgy, mint a producerek annak érdekében, hogy a művek pénzügyi hátterét biztosítani tudják. Az olyan termékek előállítása, mint a hangfelvételek, a filmek vagy a multimédia‑termékek, illetve az olyan szolgáltatások nyújtása, mint a lehívásra történő hozzáférhetővé tétel, jelentős befektetést igényelnek. A megfelelő díjazás biztosításához, illetve a befektetés kielégítő mértékű megtérüléséhez a szellemi tulajdonjogok megfelelő szintű védelme szükséges.”

5.        A (31) preambulumbekezdés szerint:

„Megfelelő egyensúlyt kell biztosítani a jogosultak különböző csoportjainak, valamint a jogosultak és a védelemben részesülő művek és teljesítmények felhasználói csoportjainak jogai és érdekei között. A jogok tekintetében a tagállamok által megállapított kivételeket és korlátozásokat az új elektronikus környezet fényében felül kell vizsgálni. Az egyes engedélyköteles cselekményekre vonatkozó kivételek és korlátozások terén fennálló különbségek közvetlen negatív hatást gyakorolnak a belső piac működésére a szerzői jog és szomszédos jogok terén. Ezek a különbségek a művek határokon átnyúló felhasználása, illetve a határokon átnyúló tevékenységek továbbfejlődésének következtében még erőteljesebbé válhatnak. A belső piac megfelelő működésének biztosítása érdekében ezeket a kivételeket és korlátozásokat egységesebben kell meghatározni. A harmonizáció mértékét az határozza meg, hogy az adott kivételek és korlátozások hogyan hatnak a belső piac zavartalan működésére.”

6.        A (32) preambulumbekezdés a következőket tartalmazza:

„Ez az irányelv a többszörözés joga, valamint a nyilvánossághoz közvetítés joga alóli valamennyi kivételt és korlátozást kimerítően sorolja fel. Egyes kivételek, illetve korlátozások – esettől függően – kizárólag a többszörözés jogára vonatkoznak. Az említett felsorolás kellően figyelembe veszi a tagállamok eltérő jogi hagyományait, ugyanakkor célja egy működőképes belső piac biztosítása. A tagállamoknak e kivételeket és korlátozásokat koherens módon kell alkalmazniuk; e követelmény megvalósulását a végrehajtó rendelkezések jövőbeli felülvizsgálata során értékelni kell.”

7.        A (35) preambulumbekezdés szerint:

„A kivételek vagy korlátozások egyes eseteiben a jogosultaknak méltányos díjazás jár, hogy ezáltal a védelemben részesülő műveik és egyéb teljesítményeik felhasználása ellenében megfelelő ellentételezésben részesüljenek. E méltányos díjazás formájának, részletszabályainak és lehetséges mértékének megállapításánál figyelembe kell venni minden egyes eset sajátos körülményeit. A körülmények értékelésénél alkalmazható szempont lehet a jogosultaknál az érintett cselekmény miatt felmerülő esetleges kár mértéke. Amennyiben a jogosultak már valamilyen formában – például egy felhasználási díj részeként – díjazásban részesültek, külön vagy további díjazás őket nem illetheti meg. A méltányos díjazás mértékének megállapításakor teljes egészében figyelembe kell venni az ezen irányelv szerinti műszaki intézkedések alkalmazásának mértékét. Olyan helyzetekben, amikor a jogosultat ért hátrány csak minimális lenne, díjfizetési kötelezettség nem keletkezhet.”

8.        A (38) preambulumbekezdés értelmében:

„A tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy méltányos díjazás biztosítása fejében a hang‑, kép‑ és audiovizuális anyagok magáncélú többszörözésének egyes fajtái tekintetében a többszörözés joga alól kivételt, illetve korlátozást állapítsanak meg. Ide tartozhat a jogosultakat ért hátrányok ellentételezése érdekében alkalmazott díjazási rendszer bevezetése, illetve fenntartása is.”

9.        Az irányelv 2. cikke a következőkről rendelkezik:

„2. cikk

A többszörözési jog

A tagállamok biztosítják a közvetett vagy közvetlen, ideiglenes vagy tartós, bármely eszközzel vagy formában, egészben vagy részben történő többszörözés engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát:

a)      a szerzők számára műveik tekintetében;

b)      az előadóművészek számára előadásaik rögzítése tekintetében;

c)      a hangfelvétel‑előállítók számára hangfelvételeik tekintetében;

d)      a filmek első rögzítése előállítói számára filmjeik eredeti és többszörözött példányai tekintetében;

e)      a műsorsugárzó szervezetek számára műsoraik rögzítése tekintetében függetlenül attól, hogy a műsor közvetítése vezeték útján vagy vezeték nélkül történik, ideértve a kábelen keresztül vagy műhold útján történő közvetítést is.”

10.      Az irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében:

„5. cikk

Kivételek és korlátozások

[…]

(2)      A tagállamok a 2. cikkben szabályozott többszörözési jog alól kivételeket, illetve korlátozásokat állapíthatnak meg a következő esetekben:

[…]

b)      bármely hordozóra természetes személy által magáncélra, kereskedelmi célt közvetlenül vagy közvetve sem szolgáló többszörözés tekintetében, feltéve, hogy a jogosultak méltányos díjazásban részesülnek, amelynek meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy az érintett művel vagy más védelem alatt álló teljesítménnyel kapcsolatban alkalmaztak‑e a 6. cikkben meghatározott műszaki intézkedést.”

B –    A nemzeti jog

11.      A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott adatok szerint a 2001/29/EK irányelv 2. cikkét a szellemi tulajdonról szóló törvény egységes szerkezetű változatának jóváhagyásáról szóló, 1996. április 12‑i 1/1996 Real Decreto Legislativo (királyi rendelet; a továbbiakban: TRLPI) ültette át, amely elismeri, hogy „a szerző kizárólagosan gyakorolja művei felhasználásának jogát, akármilyen módon történik is az, különösen azokat a többszörözési, […] jogokat, amelyek engedélye nélkül nem gyakorolhatók, kivéve az e törvényben előírt esetekben”, valamint azok a cikkek, amelyek e többszörözési jogot kiterjesztik a szellemi tulajdon többi jogosultjára.

12.      A TRLPI 18. cikke egyértelművé teszi, hogy többszörözésnek minősül „a mű olyan eszközön történő rögzítése, amely lehetővé teszi annak nyilvánossághoz közvetítését, valamint egy részének vagy egészének lemásolását”.

13.      A közösségi irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában foglaltakkal összhangban, a TRLPI 31. cikke (1) bekezdésének második albekezdése lehetővé teszi, hogy a már nyilvánosságra hozott műveket a szerző engedélye nélkül többszörözzék, többek között „a másolást végző személy magáncélú (saját) használatára, a jelen törvény 25. cikkében és 99. cikke a) pontjában foglaltak sérelme nélkül, amennyiben a másolat nem képezi sem közös használat, sem jövedelemszerzés tárgyát”.

14.      A 25. cikknek a 2006. július 7‑i 23/2006. törvény(5) hatálybalépését megelőző szövege nagyon részletesen szabályozza a szellemi tulajdonjogi jogosultaknak a kizárólag magáncélú, „nem nyomdai eszközökkel vagy műszaki berendezésekkel, könyvek vagy kiadványok formájában, vagy a jogszabályok értelmében ezekkel egyenértékűnek minősülő egyéb formában, például hang‑ és képfelvételek vagy más hangrögzítő, vizuális és audiovizuális adathordozók formájában terjesztett művek” többszörözése után járó anyagi ellentételezését.

15.      Ezen ellentételezés, amelynek méltányosnak és egyszerinek kell lennie, egy olyan díjból áll, amelyet a könyvek többszörözésére szolgáló eszközökön és berendezéseken kívül a hang‑ és képfelvételek többszörözésére szolgáló eszközökre és berendezésekre, valamint a hangrögzítő, vizuális és audiovizuális többszöröző eszközökre is alkalmazzák (a TRLPI 25. cikkének (5) bekezdése). A díjat e berendezések és eszközök gyártóira és importőreire kell alkalmazni, valamint „az említett termékek forgalmazóira, nagykereskedőire, kiskereskedőire és későbbi vásárlóira” (a TRLPI 25. cikkének (4) bekezdése), és az a szellemi tulajdoni jogkezelő szervezeteken keresztül kerül végrehajtásra (a TRLPI 25. cikkének (7) bekezdése).

16.      A 23/2006 törvény akként módosította a TRLPI 25. cikkét, hogy kifejezetten kiterjesztette e díjat a digitális többszörözésre szolgáló berendezésekre, készülékekre és eszközökre, bár az ellentételezés összegét a kulturális, ipari, idegenforgalmi és kereskedelmi minisztériummal együtt kell elfogadni: először egy négy hónapos határidő áll a jogkezelő szervezetek és a többségükben a fizetésre kötelezetteket képviselő ágazati egyesületek rendelkezésére annak érdekében, hogy meghatározzák azokat a berendezéseket, készülékeket és adathordozókat, amelyek a magáncélú többszörözés után fizetendő méltányos díjazás hatálya alá tartoznak, valamint azokat az összegeket, amelyeket az egyes esetekben meg kell fizetni; ezután, a kulturális, ipari, idegenforgalmi és kereskedelmi minisztérium a megállapodás közzétételétől számított három hónapon belül, vagy amennyiben ilyen megállapodásra nem kerül sor, akkor a négy hónap elteltét követően elfogadja a „díj” hatálya alá tartozó berendezések, készülékek és adathordozók jegyzékét, valamint a díjak összegét (a TRLPI 25. cikkének (6) bekezdése).

17.      Ehhez maga a törvény állapít meg bizonyos figyelembe veendő szempontokat: a) a magáncélú többszörözésnek minősülő többszörözések által a szellemi tulajdonjogi jogosultaknak ténylegesen okozott kár; b) a magáncélú többszörözéshez használt berendezések, készülékek és adathordozók használatának mértéke; c) az említett magáncélú többszörözéshez használt e berendezések, készülékek és adathordozók tárolókapacitása; d) a másolatok minősége; e) a rendelkezésre állás, a műszaki intézkedések alkalmazásának mértéke és hatékonysága; f) a másolatok megőrzésének ideje; g) a különféle berendezésekre és készülékekre alkalmazandó ellentételezés vonatkozó összegének pénzügyileg arányban kell állnia ugyanezek legutolsó átlagárával (a TRLPI 25. cikkének (6) bekezdése).

18.      Az előbbi végrehajtására kiadott, június 18‑i 1743/2008 miniszteri rendelet(6) (a BOE 2008. június 19‑i száma) meghatározta, hogy mely berendezések, készülékek és digitális többszöröző eszközök tartoznak a magáncélú többszörözés után járó ellentételezés hatálya alá, valamint azt, hogy melyek az utánuk fizetendő díjtételek.

III – A tényállás, az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

19.      A bevezetőben említetteknek megfelelően az alapeljárás felperese egy spanyol közös jogkezelő szervezet. Az alapeljárás alperese elektronikus tárolóeszközöket forgalmaz, többek között CD‑lemezeket, újraírható CD‑lemezeket, DVD‑lemezeket és MP3‑lejátszókat. A felperes a 2002 szeptembere és 2004 szeptembere közötti időszakban eladott tárolóegységeken való magáncélú többszörözés után járó átalánydíjazásra vonatkozó igényét nyújtotta be vele szemben.

20.      Az első fokon eljáró bíróság helyt adott a keresetnek, és az alperest 16 759,25 euró összeg, valamint a megfelelő kamat megfizetésére kötelezte. Ezen ítélet ellen az alperes fellebbezett.

21.      Az ügyben dönteni hivatott kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában bizonytalanságokra hívja fel a figyelmet a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás” fogalmának helyes értelmezése vonatkozásában. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy összhangban áll‑e az irányelvvel a Spanyol Királyságban érvényes azon szabályozás, amelynek értelmében a magáncélú többszörözésért fizetendő díjat valamennyi digitális többszörözéshez szükséges berendezésre, készülékre és eszközre különbségtétel nélkül alkalmazzák. Úgy véli, hogy a kérdéseire adott válasz kihatással lesz a meghozandó ítéletre, hiszen ettől függ, hogy az alapeljárás felperesének joga van‑e a magáncélú többszörözés után járó méltányos díjazásra minden olyan CD‑lemez, újraírható CD‑lemez, DVD‑lemez és MP3‑lejátszó tekintetében, amelyet az alperes a hivatkozott időszakban értékesített, vagy csak azon készülékek és adathordozók tekintetében, amelyeket vélhetően magáncélú többszörözésre használtak.

22.      Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

1)         A 2001/29/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában szereplő „méltányos díjazás” fogalma harmonizáció tárgyát képezi‑e, vagy sem, függetlenül a tagállamok részére elismert azon hatáskörtől, amellyel az annak érdekében megfelelőnek ítélt díjazási rendszer megválasztása terén rendelkeznek, hogy érvényesítsék a magáncélú többszörözésnek a többszörözési jog alóli kivételének létrehozásával érintett szellemi tulajdonjogi jogosultak „méltányos díjazáshoz” való jogát?

2)         Bármilyen legyen is az egyes tagállamok által a méltányos díjazás meghatározásához alkalmazott rendszer, annak tiszteletben kell‑e tartania az érintettek (érdek)egyensúlyát, egyrészről a magáncélú többszörözés kivételével érintett szellemi tulajdonjogi jogosultak, vagyis az említett díjra jogosultak, másrészről a díj megfizetésére közvetetten vagy közvetlenül köteles személyek érdekeinek egyensúlyát; és hogy vajon ezt az egyensúlyt azon méltányos díjazás indokoltsága határozza‑e meg, amelynek célja a magáncélú többszörözésből eredő kár enyhítése?

3)         Azokban az esetekben, amikor valamely tagállam olyan teher‑, illetve díjrendszer mellett dönt, amely a digitális többszörözésre szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat sújtja díjjal, e tehernek (a magáncélú többszörözés után járó méltányos díjazás) feltétlenül e készülékek és adathordozók vélelmezett – vagyis a magáncélú többszörözés kivételének kedvezményében részesülő másolatok készítésére irányuló – használatához kell‑e kötődnie, összhangban a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával, illetve e jogszabály kontextusával, ami azt eredményezi, hogy a díj alkalmazása indokolt olyan esetekben, amikor a digitális többszörözésre szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat vélhetően magáncélú másolatok készítésére fogják használni, azonban nem indokolt az ezzel ellentétes esetekben?

4)         Ha valamely tagállam a magáncélú többszörözés után fizetendő „díj” rendszere mellett dönt, akkor összhangban van‑e a „méltányos díjazás” fogalmával az említett díjnak az olyan vállalkozásokra vagy szakmai cégekre különbségtétel nélkül történő alkalmazása, amelyek a digitális többszörözésre szolgáló készülékeket és adathordozókat egyértelműen a magáncélú többszörözéstől eltérő céllal vásárolják meg?

5)         Ellentétes‑e a 2001/29/EK irányelvvel a spanyol állam által elfogadott azon rendszer, amely a magáncélú többszörözés utáni díjat különbségtétel nélkül alkalmazza valamennyi digitális többszörözésre alkalmas készülékre és adathordozóra, azáltal, hogy nincs megfelelő (érdek)egyensúly a méltányos díjazás és az azt igazoló magáncélú többszörözés jogának korlátozása között, mivel azt többnyire olyan eltérő esetekben alkalmazzák, amelyekben nincs szó a jogok olyan korlátozásáról, amely anyagi kompenzációt indokolna?

IV – A Bíróság előtti eljárás

23.      A 2008. szeptember 15‑i előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2008. október 31‑én érkezett a Bíróság Hivatalához.

24.      A Bíróság alapokmányának 23. cikkében meghatározott határidőn belül az alapeljárásban részt vevő felek, a Spanyol Királyság Kormánya, a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya, az Egyesült Királyság Kormánya, a Görög Köztársaság Kormánya, a Francia Köztársaság Kormánya, a Finn Köztársaság Kormánya, a Centro español de derechos reprográficos (a továbbiakban: CEDRO), az Entidad de gestión de derechos de los productores audiovisuales (a továbbiakban: EGEDA), az Asociación de Artistas Intérpretes o Ejecutantes –Sociedad de Gestión de España (a továbbiakban: AIE), az Asociación de Gestión de Derechos Intelectuales (a továbbiakban: AGEDI) és a Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket.

25.      A 2010. március 4‑i tárgyaláson megjelentek az alapeljárásban részt vevő felek jogi képviselői, az EGEDA, az AIE, az AGEDI, valamint a CEDRO jogi képviselői, a Spanyol Királyság Kormánya, a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya, a Görög Köztársaság Kormánya és a Bizottság jogi képviselői, hogy észrevételeiket megtegyék.

V –    A felek érvei

A –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságáról

26.      A spanyol kormány, valamint a CEDRO azt javasolja a Bíróságnak, hogy nyilvánítsa elfogadhatatlannak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket, mivel álláspontjuk szerint a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet olyan jogvita keretében terjesztette elő, amelyre a 2001/29 irányelv spanyol átültetésére szolgáló rendelkezéseket megelőző rendelkezést kell alkalmazni. Kizárólag a TRPLI 25. cikkének a 23/2006 törvény hatályba lépését megelőzően érvényes rendelkezéseit kell alkalmazni. A jogvita eldöntéséhez ezért nincs szükség a 2001/29 irányelv szerinti „méltányos díjazás” fogalmának értelmezésére szolgáló esetleges iránymutatásra.

27.      Az alapeljárás felperese ugyancsak azt javasolja, hogy nyilvánítsák elfogadhatatlannak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket, azonban más okból. Nyilvánvalónak tartja azt, hogy a magáncélú többszörözésért járó díj csupán minimumharmonizáció tárgya. A 2001/29 irányelv nem határozza meg sem a magáncélú többszörözésért járó méltányos díj számításának módját, sem azon berendezéseket, készülékeket és adathordozókat, amelyek eladása létrehozza a méltányos díjazás iránti követelést, sem pedig azon meghatározott körülményeket, amelyek esetében el lehet tekinteni a behajtástól.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

28.      A Bizottság, az Egyesült Királyság Kormánya, a német és a finn kormány, valamint az EGEDA és az AIE azon az állásponton van, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás” fogalmát minden tagállamban egységesen kell értelmezni, és azt minden tagállamnak a közösségi jog, különösen a hivatkozott irányelv által meghatározott határokon belül kell alkalmaznia.

29.      Ezzel ellentétben a spanyol, a francia és részben a görög kormány, az alapeljárás felperese, a CEDRO és az AGEDI úgy véli, hogy a közösségi jogalkotó szándéka nyilvánvalóan a fogalom, azaz a „méltányos díjazás” harmonizációs funkciójának a korlátozása volt, méghozzá egyrészt azért, mert ezt nem kell szükségszerűen a nemzeti jog részévé tenni, másrészt pedig azért, mert nem tartalmazza azon lényeges támpontokat, amelyek által meghatározhatók a jogviszony szereplői, annak tárgya és tartalma, ez pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy európai szinten harmonizált fogalomra következtessünk. Következésképpen a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás” fogalma közösségi harmonizációt nélkülöző terület.

C –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

30.      Az Egyesült Királyság Kormánya, a görög kormány, az alapeljárás alperese, valamint az EGEDA és az AGEDI azzal érvel, hogy a „méltányos díjazás” mértékének kiszámítására alkalmazott rendszernek minden tagállamban vigyáznia kell arra, hogy egyensúly álljon fenn a szerzők és a felhasználók, valamint azon személyek között, akiket e díj közvetlenül vagy közvetve terhel, ennek érdekében számításba kell venni az adott esetben a szerző által a magáncélú többszörözés engedélyezése miatt elszenvedett károkat, illetve hátrányokat. A francia és a német kormány különösen azzal érvel, hogy a „méltányos díjazás” számításával lehetővé kell tenni a szerző számára a megfelelő ellentételezést műve felhasználásáért.

31.      Ezzel szemben a spanyol kormány és a CEDRO azzal érvel, hogy a 2001/29 irányelv szövegéből nem derül ki a kiegyensúlyozottság követelménye. Azzal érvelnek továbbá, hogy e díj célja nem csak valamely kár megtérítése lehet, hiszen ez az elem lehet csupán egy „alkalmazható feltétel” is, ez pedig nem jelenti azt, hogy ez lenne az egyetlen figyelembe veendő vagy akár irányadó feltétel a pénzügyi ellentételezés meghatározása során. A német kormány a maga részéről úgy véli, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával nem ellentétes a méltányos díjazás olyan tagállami rendszere, amelyben általában véve a rendszerint magáncélú többszörözésre használt eszközök feltételezhető használatából indulnak ki, feltéve hogy ez az eljárás nem ellentétes az arányosság elvével.

32.      A Bizottság úgy véli, hogy amennyiben a 2001/29 irányelv nem tartalmaz az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontjában előírt méltányos díjazás finanszírozására vonatkozó rendelkezéseket, akkor a tagállamok szabadon állapíthatják meg mind a kártalanítás pénzügyi feltételeit, mind pedig – abban az esetben, ha díj alkalmazásával finanszírozzák azt – e díj részleteit, mindazonáltal mindig a közösségi jog, mindenekelőtt az alapelvek és az általános jogelvek által meghatározott korlátokon belül.

D –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésről

33.      Az Egyesült Királyság Kormánya és a francia kormány, valamint az alapeljárás alperese és az AGEDI véleménye szerint, amennyiben egy tagállam a berendezéseket, készülékeket és eszközöket terhelő díjrendszer bevezetése mellett dönt annak érdekében, hogy biztosítsa az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott célt, azaz a szerző ellentételezését az elszenvedett károk, illetve hátrányok miatt, akkor ennek a díjnak kötődnie kell a digitális többszörözésre szolgáló berendezések és készülékek vélelmezett használatához.

34.      Ezzel szemben a spanyol kormány, a finn kormány, a görög kormány, valamint az EGEDA és a CEDRO úgy véli, hogy a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, amelynek értelmében különböző ellentételezési rendszereket vezethetnek be, és manapság valóban ez is történik. Így e sokszínűség keretében megengedhető olyan rendszerek bevezetése, amelynek alapja valamely berendezés vagy készülék magáncélú többszörözésre való objektív alkalmassága. Ésszerűnek tűnik abból az alapfeltételezésből kiindulni, hogy már a készülék előállítása vagy behozatala megvalósítja a szerzőt terhelő pénzügyi kárt, attól függetlenül, hogy összhangba hozható ezzel a feltétellel – ahogyan ez a spanyol jogalkotás során a konkrét körülmények és más további támpontok alapján meg is történt.

35.      A Bizottság és az AIE felhívja a figyelmet arra, hogy a 2001/29 irányelv a tagállamokra bízza annak eldöntését, hogy ki és milyen formában járul hozzá a „méltányos díjazás” finanszírozásához. Nem ellentétes az irányelvvel az, ha a közösségi jog által felállított határokon belül hozzájárulás fizetésére kötelezik azokat, akik hasznot húznak a szerzők, művészek, előadóművészek, producerek vagy médiavállalkozások szerzői jogára vonatkozó kivételekből és korlátozásokból.

E –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésről

36.      Az Egyesült Királyság Kormánya és a francia kormány, valamint az alapeljárás alperese úgy véli, hogy nem áll összhangban a „méltányos díjazás” fogalmával a díjazás olyan vállalkozásokra vagy szakmai cégekre különbségtétel nélkül történő alkalmazása, amelyek a digitális többszörözésre szolgáló készülékeket és adathordozókat egyértelműen a magáncélú többszörözéstől eltérő céllal vásárolják. A finn kormány álláspontja szerint különösen abban az esetben indokolt a tisztán szakmai célra alkalmazott készülékek díjfizetés alóli mentesítése, ha a tagállam a digitális többszörözésre szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat sújtó díjrendszert választotta.

37.      Ezzel ellentétben a spanyol és a görög kormány, valamint az EGEDA, a CEDRO és az AGEDI azon az állásponton van, hogy még ha igaz is az, hogy a berendezés vagy készülék objektív alkalmasságának feltétele igazodhat a vevő szubjektív elképzeléséhez (amennyiben biztosított, hogy a vevő nem magáncélú másolatokat készít vele), akkor sem kevésbé igaz az, hogy amennyiben nem állapítható meg könnyen a készülékek végső rendeltetése, akkor nincs ok ezen szubjektív elem irányadó feltétellé minősítésére. A 2001/29 irányelv nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a vásárlók meghatározott csoportját mentesítsék a megfelelő díj megfizetése alól. A görög kormány úgy véli, hogy a szakmai célra alkalmazott berendezések és készülékek nem mentesülhetnek a díjfizetés alól, hiszen ezen eszközök tényleges használatát nem lehet ellenőrizni.

38.      A Bizottság és az AIE felhívja a figyelmet arra, hogy abban az esetben, amikor valamely tagállam olyan díjrendszert vezet be, amely a védelem alatt álló művek magáncélú digitális többszörözésére szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat sújtja díjjal, a 2001/29 irányelv nem akadályozza meg azt, hogy a tagállam ezt a rendszert attól függetlenül alkalmazza, hogy a vevő magánszemély, vállalkozás vagy szakmai cég.

F –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdésről

39.      A spanyol kormány és a francia kormány, valamint az SGAE, az EGEDA, a CEDRO és az AGEDI úgy véli, hogy a spanyol jogalkotó által választott szabályozás összhangban áll a 2001/29 irányelvvel. Jóllehet ezen előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vonatkozásában nem foglalt kifejezetten állást, úgy tűnik, a Bizottság is a spanyol szabályozás 2001/29 irányelvvel való összeegyeztethetőségéből indult ki.

40.      Az alapeljárás alperese azonban úgy véli, hogy a magáncélú többszörözés spanyol szabályozása annyiban ellentétes a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával és a közösségi jog szerinti arányosság elvével és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, amennyiben különbségtétel nélkül alkalmazandó valamennyi digitális többszörözésre szolgáló berendezésre, készülékre és adathordozóra tekintet nélkül azok alkalmazására, azaz arra, hogy ténylegesen művek és más védelem alatt álló teljesítmények magáncélú (és nem kereskedelmi célú) többszörözésére használják‑e azokat.

VI – Jogi értékelés

A –    Bevezető megjegyzések

41.      A WIPO 1996. évi Szerzői Jogi Szerződését(7) közösségi szintre átültető, 2001. június 23‑án hatályba lépett 2001/29 irányelv hat további irányelvvel(8) együtt alkotja az Európai Unió szerzői jogának alapját. Ez a közösségi jogalkotó válasza az információs technológia területén bekövetkezett fejlődésre, amely egyrészt a gyártás és az értékesítés új formáit teszi lehetővé a jogosult számára,(9) másrészt pedig új kihívások elé állítja a szellemi tulajdon védelmét a művek és más védelem alatt álló teljesítmények hamisításának, másolásának és jogellenes többszörözésének veszélye tekintetében.(10) Ugyanakkor a nyilvánosság ilyen védelem alatt álló teljesítményekhez való hozzáférésének jogos érdekét is szolgálja. A 2001/29 irányelv így a közösségi jogalkotó azon fáradozásának eredménye, hogy összehangolja a jogosultak és a nyilvánosság érdekeit.(11) A (2) preambulumbekezdése értelmében egy sor olyan jogalkotói intézkedésen alapul, amelyet az Európai Tanács az 1994. június 24–25‑i korfui ülésén határozott el, és amelyek célja egy közösségi szintű, átfogó és rugalmas szabályozási keret létrehozása az információs társadalom európai fejlődésének elősegítése érdekében.

42.      Az Európai Közösséget létrehozó szerződés 95. cikkén, valamint 47. cikke (2) bekezdésén és 55. cikkén alapuló irányelv (1) preambulumbekezdése értelmében a torzítatlan belső piaci versenyhez járul hozzá. A (6) preambulumbekezdés értelmében ugyanis közösségi szintű harmonizáció útján kell leküzdeni a belső piacnak a védelem szintje tekintetében jelentős különbségek által okozott széttöredezését. A (4) preambulumbekezdés tisztázza, hogy a 2001/29 irányelv szabályozási célja a szerzői jog és a szomszédos jogok szabályozási kereteinek harmonizálása, amely a jogbiztonság növekedése, illetve a szellemi tulajdon magas szintű védelme révén jelentős erőforrásokat mozgósít az alkotó és újító tevékenységek – egyebek között a hálózati infrastruktúra – fejlesztésére, hozzájárulva ezáltal az európai ipar fejlődéséhez és fokozódó versenyképességéhez.

43.      A 2001/29 irányelv szabályozáspolitikai tekintetben kompromisszumot valósít meg,(12) amely a kifejezett harmonizációs cél ellenére megfelelően számításba veszi az Európai Unió tagállamainak eltérő jogi hagyományait és felfogását – ide tartozik különösen az angolszász copyrightjog és a kontinentális szerzői jogi védelmi koncepció(13) –, amennyiben például számos kivételt ír elő,(14) és jelentős átültetési mozgásteret biztosít a tagállamoknak.(15)

44.      Mindez érvényes az irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti szabályozásra is, amely lehetővé teszi, hogy a tagállamok a magáncélra szolgáló, védelem alatt álló művek, illetve teljesítmények többszörözése tekintetében kivételt vagy korlátozást állapítsanak meg a jogrendjükben, de ebben az esetben a tagállamoknak gondoskodniuk kell a jogosult „méltányos díjazásáról”. Az ilyen kivétel vagy korlátozás bevezetéséről szóló döntés, amelyre e rendelkezés szövege utal („állapíthatnak meg”), eshetőleges jelleggel bír, azaz a tagállam döntésétől függ.(16) Ezen irányelvi rendelkezés szövegéből azonban nem lehet minden további nélkül megválaszolni a jelen ügy középpontjában álló azon kérdést, hogy részleteiben hogyan kell létrehozni egy ilyen díjazási rendszert. Ehhez az irányelv mélyreható értelmezése szükséges, figyelemmel a Bíróság rendelkezésére álló minden értelmezési módszerre.

45.      Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a kérdések ésszerű értékelése alapján lényegében arra irányul, hogy a Bíróság pontosítsa, hogy hol van a tagállamok átültetési mozgásterének határa, és milyen, az irányelv alkotója által előírtaknak megfelelő feltételeket kell figyelembe venni e „méltányos díjazás” szabályozása során. Az áttekinthetőség érdekében a jogalapok vizsgálata keretében tartom magam a kérdéseknek a kérdést előterjesztő bíróság által meghatározott sorrendjéhez. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik és ötödik kérdést a szoros ténybeli összefüggés miatt együtt vizsgálom.

B –    Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról

1.      Az értelmezés tárgyának helyessége és az előzetes döntéshozatal iránti kérelem relevanciája

46.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata előtt foglalkozni kell a spanyol kormány, a CEDRO és az alapeljárás felperese által az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatósága tekintetében felhozott kifogással.

47.      A spanyol kormány és a CEDRO lényegében azzal érvel, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések az alapeljárás érdemi elbírálása szempontjából irrelevánsak, mivel nem a 2001/29 irányelvet átültető spanyol rendelkezéseket kell alkalmazni, hanem az azt megelőző rendelkezéseket. Az alapeljárás felperese arra a körülményre utal, hogy a 2001/29 irányelv minimumharmonizációt ír elő, ezért nem a közösségi jog, hanem a nemzeti jog területére tartozik az a kérdés, hogy hogyan kell kiszámítani a magáncélú többszörözés utáni méltányos díjat, és ennek az a következménye, hogy egyedül a releváns nemzeti rendelkezések értelmezése irányadó.

48.      Megállapítható, hogy a fent hivatkozott felek által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogás – az érvelések között fennálló nyilvánvaló különbségek ellenére – lényegében arra irányul, hogy az alapeljárás eldöntéséhez nem a közösségi jog, hanem sokkal inkább a nemzeti jog értelmezése szükséges. Jogi szempontból nézve a felek ezzel megkérdőjelezik egyrészt az értelmezés elfogadható tárgyát, másrészt az előzetes döntéshozatal iránti kérelem relevanciáját. Ennek következtében azt is előadják, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a nemzeti jog előírásainak értelmezésére.

49.      Ez utóbbi valóban igaz, és megfelel a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatának is,(17) mindazonáltal a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az is kiderül, hogy főszabály szerint nem értékelheti azokat az okokat, amelyek a nemzeti bíróságot valamely meghatározott kérdés előzetes döntéshozatalra való előterjesztésére késztették.(18) A Bíróság számos esetben felhívta arra a figyelmet, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok között az EK 234. cikkben előírt együttműködés keretében kizárólag az ügyben eljáró és a meghozandó döntésért felelős tagállami bíróság feladata annak eldöntése, hogy az ügy sajátos jellemzőit tekintve az ítélet meghozatalához szükség van‑e az előzetes döntéshozatalra, és hogy a Bíróságnak feltett kérdések valóban relevánsak‑e.(19)

50.      Ha a nemzeti bíróságok által feltett kérdés közösségi jogi rendelkezés értelmezésére vonatkozik, a Bíróság tehát főszabály szerint köteles a kérelemről határozni,(20) kivéve ha nyilvánvaló, hogy a kérelem valójában arra irányul, hogy fiktív jogvita kapcsán döntsön, illetve általános vagy hipotetikus természetű kérdésben nyilvánítson véleményt, ha a közösségi jog értelmezése, amelyet a nemzeti bíróság kért, nem függ össze az alapeljárás tényállásával vagy tárgyával, illetve ha a Bíróság nem rendelkezik azon ténybeli és jogi körülmények ismeretével, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feltett kérdéseket hatékonyan megválaszolja.(21)

51.      Ami a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet illeti, a Bíróságot elsőként egyértelműen a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának értelmezésére hívják fel. Ez kétségkívül az EK 234. cikk első bekezdésének b) pontja szerinti elfogadható értelmezési tárgyat valósít meg. Ami a relevancia kérdését illeti, nincsenek azon elképzelés alátámasztására irányuló támpontok, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések ne vonatkoznának az alapeljárásra. Sokkal inkább ennek ellenkezője tűnik valósnak, hiszen a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában(22) több alkalommal utal arra, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre adandó válasz hatással lesz az előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapjául szolgáló jogvita eldöntésére, hiszen ettől függ, hogy az alapeljárás felperese mennyiben jogosult méltányos díjazásra. A kérdést előterjesztő bíróság megállapításai értelmében ugyanis ez attól függ, hogy a hatályos spanyol szabályozás konkrét formájában egyáltalán összhangban áll‑e a „méltányos díjazás” közösségi jogi fogalmával, azaz, hogy megfelel‑e a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás” követelményeinek.

52.      Mindezek alapján lényegében irreleváns a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságának elbírálása során az, hogy az alapeljárásban pontosan mely nemzeti rendelkezések alkalmazásáról van szó. Ennek eldöntése az alapeljárás során a nemzeti jog értelmezésére és alkalmazására hivatott nemzeti bíróság feladata.

53.      Ennek megfelelően az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.

2.      A „méltányos díjazás” fogalmának a spanyol szerzői jogba való utólagos bevezetésére vonatkozó érvelésről

54.      A teljesség kedvéért ezzel összefüggésben a spanyol kormány azon érvelésével foglalkozom, amelynek értelmében a 2001/29 irányelv értelmezése nem szükséges a jogvita eldöntéséhez, hiszen a „méltányos díjazásnak” („compensación equitativa”) a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti fogalmát először csupán a 2006. július 7‑i 23/2006 törvénnyel iktatták be a TRLPI 25. cikkébe az addig alkalmazott „méltányos ellentételezés” („remuneración equitativa”) helyett.

55.      Először is megállapítható, hogy a spanyol kormány nem mutatta be és nem is bizonyította azt, hogy normatív tartalmát tekintve mennyiben különbözik a spanyol jogalkotásban korábban alkalmazott fogalom a „méltányos díjazás” fogalmától. Különösen az nem tisztázott, hogy a spanyol jogalkotó ezzel a módosítással csupán szemantikai pontosítást akart‑e végrehajtani annak érdekében, hogy a nemzeti szerzői joga terminológiáját megfeleltesse a 2001/29 irányelvnek. A szöveg csekély módosításából ez utóbbi tűnik valószínűbbnek.(23)

56.      A továbbiakban emlékeztetni kell arra, hogy az EK 234. cikk szerinti eljárás a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti együttműködésen alapul, amelynek keretében a Bíróságnak nem feladata a nemzeti rendelkezések értelmezése és annak eldöntése, hogy azoknak a kérdéseket előterjesztő bíróság általi értelmezése helyes‑e.(24) A Bíróság feladata eljárásjogi szempontból az, hogy – a közösségi és nemzeti bíróságok hatáskörmegosztásának keretén belül –figyelembe vegye azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározott ténybeli és szabályozási hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések illeszkednek.(25) Mivel a kérdést előterjesztő bíróság ezt a szempontot nem hozta fel, a továbbiakban abból kell kiindulni, hogy ez a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem szempontjából irreleváns.

57.      Annak szükségességét figyelembe véve, miszerint hasznos választ kell adni a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire,(26) mindenképpen szükségesnek tartom előzetesen felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben az alapeljárás – nem utolsósorban a spanyol anyagi jognak az irányelv előírásainak való megfeleltetése alapján – az időszakosan alkalmazott nemzeti jog pontos meghatározásán múlik, akkor figyelembe kell venni azt, hogy a jelen jogvitához vezető tények a 2002 szeptembere és 2004 szeptembere közötti időszakban, azaz legnagyobbrészt olyan időszakban keletkeztek, amikor először is a 2001/29 irányelv már hatályban volt, másodszor pedig a tagállamoknak el kellett fogadniuk az átültetéshez szükséges rendelkezéseket. A 2001/29 irányelv 13. cikkének (1) bekezdéséből ugyanis az következik, hogy a tagállamoknak 2002. december 22‑ig kellett meghozni azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megfeleljenek ezen irányelvnek.

58.      Amennyiben a „méltányos díjazás” fogalmát csupán utólag, a 2006. július 7‑i 23/2006 törvénnyel vették fel a spanyol szerzői jogba, és az jogi szempontból nem azonos a korábban alkalmazott fogalommal, akkor arra kell felhívni a figyelmet, hogy a spanyol bíróságok az átültetésre előírt határidő lejártát követően kötelesek az irányelvnek megfelelő értelmezést alkalmazni. A Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében ugyanis az irányelv átültetésére előírt határidő lejártát követően felmerül a nemzeti bíróságok azon általános kötelezettsége, hogy a nemzeti jogot az irányelvvel összhangban értelmezzék.(27) Az irányelvvel összhangban álló értelmezés kötelezettsége azt jelenti, hogy a szóban forgó irányelv eredményének eléréséhez a lehető legteljesebb mértékben figyelembe veszik annak szövegét és célját, előnyben részesítve a nemzeti jogszabályok irányelv céljának leginkább megfelelő értelmezését, hogy az említett irányelv rendelkezéseinek megfelelő eredményre jussanak.(28)

C –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

59.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság azt szeretné megtudni, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás” fogalma magában foglalja‑e a harmonizációt, valamint, hogy közösségi jogi fogalom‑e, amelyet ezért az egész Közösségben önállóan kell értelmezni.

60.      Maga a 2001/29 irányelv nem tartalmazza e fogalom jogi meghatározását. Felmerül ezzel a kérdés, hogy ez a körülmény ellentétes‑e a közösségi jogi fogalom alá történő besorolással.

61.      Az ilyen besoroláshoz először is hivatkozni kell a Bíróság időközben állandóvá vált ítélkezési gyakorlatára,(29) amelynek értelmében a közösségi jog egységes alkalmazásának követelményéből és az egyenlőség elvéből az következik, hogy a jelentésének és hatályának meghatározása érdekében a tagállami jogokra kifejezett utalást nem tartalmazó közösségi jogi rendelkezést az egész Közösségben önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve a rendelkezés összefüggéseit és a kérdéses szabályozás célját. Amennyiben azonban a közösségi jogalkotó a közösségi jogi aktusban hallgatólagosan utal a tagállami alkalmazásra, akkor nem a Bíróság feladata egységes közösségi jogi meghatározást adni az alkalmazott fogalomnak.(30)

62.      A tagállami alkalmazásra való hallgatólagos utalás vagy a fogalom értelmezésére vonatkozó szabályozás esetében így hiányzik a fogalom közösségi jogi meghatározása. Ilyen esetben a nemzeti jog értelmezési hatással bír a közösségi jogon belül. Az ilyenfajta utalások különösen akkor megkerülhetetlenek, ha a Közösség nem gyakorolt vagy teljesen hiányzó jogalkotási hatáskör alapján a közösségi jog egy speciális területén nem alkotott egységes terminológiát. Így ezen utalások az EK 5. cikk értelmében a közösségi jogban benne rejlő elvek, a korlátozott hatáskörök és a szubszidiaritás következményei.(31)

63.      Mivel a 2001/29 irányelv nem utal kifejezetten a tagállamok jogára, ez főszabály szerint a közösségi jogi fogalom alá történő besorolás mellett szól.

64.      A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatot úgy kell értelmezni, hogy a Bíróság nyilvánvalóan az egységes alkalmazás szükségességén és az egyenlő bánásmód elvén alapuló önálló értelmezés feltételezéséből indult ki, amelytől mindazonáltal bizonyos körülmények fennállása esetén el lehet tekinteni(32) akkor, ha lehetetlen az egységes fogalomképzés,(33) vagy ha azt csak egy részben bekövetkezett harmonizáció írja elő.(34)

65.      Mindazonáltal a jelen ügyben nem állnak fenn ilyen körülmények, hiszen e fogalom tartalma a preambulumbekezdések figyelembevételével kellően pontosan meghatározható az irányelv egyes rendelkezéseinek rendszerszerű és teleológiai vizsgálata során. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi.(35)

66.      Így az irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában ezt a fogalmat egy „feltétel” leírására alkalmazzák. A bevezetőben kifejtetteknek megfelelően a tagállamoknak akkor kell e feltételt teljesíteni, ha kivételeket, illetve korlátozásokat állapítanak meg a 2. cikkben szabályozott többszörözési jog vonatkozásában. A (35) preambulumbekezdés a továbbiakban rávilágít az ilyen méltányos díj céljára. Eszerint az a döntő, hogy a jogosult ezáltal a védelemben részesülő művei és egyéb teljesítményei felhasználása ellenében megfelelő ellentételezésben részesüljön. Azonban más preambulumbekezdésből, például a (31) és a (32) preambulumbekezdésből is következnek olyan, a jelen indítványban a továbbiakban részletesebben kifejtendő közösségi jogi előírások, amelyeket a tagállamoknak teljesíteni kell az ilyen díj alkalmazásához. A 2001/29 irányelv ezzel olyan szabályozási kört alkot, amely az Egyesült Királyság Kormánya által helyesen előadottaknak megfelelően(36) lehetővé teszi a jogalkalmazó számára azt, hogy az ilyen méltányos díjnak legalább a lényegi elemeit meghatározza.

67.      Nem utolsósorban maga a 2001/29 irányelv célja szól a közösségi jogi fogalom szerinti besorolás mellett akkor, amikor kimondja, hogy az információs társadalomban össze kell hangolni a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásait és ezzel meg kell akadályozni a belső piaci versenynek a nemzeti szabályozások eltérőségéből fakadó torzulását. A jogok közelítése szükségszerűen megkívánja az önálló közösségi jogi fogalmak megalkotását, beleértve az egységes terminológiát, amennyiben a jogalkotói célt követni kívánja.(37) A saját fogalomképzésnek attól függetlenül lehetségesnek kell lennie, hogy az irányelvek átültetése tekintetében a tagállamok rendelkezésére áll bizonyos mozgástér. A közösségi jogalkotónak a 2001/29 irányelv lehető legegységesebb értelmezése iránti aggodalma többek között a (32) preambulumbekezdésben került kifejezésre, amelyben felszólítja a tagállamokat arra, hogy koherens módon alkalmazzák a többszörözés joga alóli kivételeket és korlátozásokat. Éppen ezt a célt hiúsítaná meg a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díj” központi fogalmának nem egységes értelmezése.

68.      A bemutatott megfontolásokat erősíti meg a SENA‑ügyben hozott ítélet(38), amelyben a Bíróságnak az volt a feladata, hogy a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló 92/100 irányelv(39) 8. cikkének (2) bekezdése értelmében értelmezze a „méltányos díj” fogalmát. A Bíróság az említett ügyben először a közösségi jogi fogalmak önálló értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozott,(40) majd felhívta a figyelmet arra, hogy a 92/100 irányelv e fogalomra vonatkozóan nem ad meghatározást.(41) A Bíróság e ponton nyilvánvalóan abból indult ki, hogy a közösségi jogalkotó az e díjazás számítására vonatkozó részletes és kötelező módszer meghatározásától szándékosan eltekintett(42). Következésképpen a Bíróság kifejezetten elismerte a tagállamok számára rendelkezésre álló azon lehetőséget, hogy az ilyen méltányos díjazás kiszámítására vonatkozó részleteket maguk határozzák meg, „megállapítva az e közösségi jogi fogalom tiszteletben tartásának a közösségi jog és különösen a 92/100 irányelv által meghatározott keretek között történő biztosítására szolgáló legrelevánsabb kritériumokat”(43), és a tagállamok arra való felhívására szorítkozott, hogy – a 92/100 irányelv preambulumban foglalt céljainak megfelelően – a Közösség területén a lehető legegységesebb módon vegyék figyelembe a méltányos díjazás fogalmát(44). E tekintetben fontos hangsúlyozni, hogy az, hogy e fogalomhoz a nemzeti jog által meghatározandó kritériumok szerinti konkretizálás szükséges, nem tartotta a Bíróságot vissza annak megállapításától, hogy a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében a „méltányos díjazás” fogalma minden tagállamban egységesen értelmezendő és alkalmazandó(45). A Bíróság ezzel végeredményben az ezen ügyre jellemző különleges körülmények között is meg tudta erősíteni a fogalom közösségi jogi jellegét és a Közösségben való önálló értelmezés szükségességét.

69.      Meggondolandónak tűnik számomra e megfontolások alkalmazása az alapügyre, hiszen a jelen jogvita tárgya ugyancsak a közösségi szerzői jogi terület egyik olyan jogi fogalmának az értelmezésére irányul, amely a közösségi jogalkotó által választott szabályozási forma miatt hasonlóan meghatározatlan és konkretizálásra váró.

70.      A közösségi jogi fogalom alá történő besorolás mellett szól még egy további, a 2001/29 irányelv történelmi értelmezésén alapuló érv is. Az irányelv előkészítő munkálataiból következik, hogy az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díj” fogalma esetében olyan „új koncepcióról” van szó, amely a Bizottság javaslatából hiányzó jogi fogalommeghatározás esetében szükségessé teszi a Tanács részéről az alkalmazás irányvonalainak meghatározását.(46) Ezen irányvonalak találhatóak meg a (35) preambulumbekezdésben. Mindebből az következik, hogy a közösségi jogalkotó akarata arra irányult, hogy új koncepciót vezessen be a közösségi szinten anélkül, hogy ragaszkodna a tagállami, illetve nemzetközi szerzői jogban már meglévő fogalmakhoz.(47) Ez különbözteti meg e fogalmat például a 2006/115 irányelv 5. cikke és 8. cikkének (2) bekezdése szerinti „méltányos díjazás” fogalmától, amely a nemzetközi szerzői jogból ered,(48) a közösségi jogrend pedig átvette annak megfogalmazását.

71.      Így, tekintettel a keletkezési történetére, a pontosítás kötelezettségére, a nemzeti és nemzetközi fogalmakhoz képest az önállóságára, valamint a 2001/29 irányelv harmonizációs céljára, a magáncélú többszörözés esetén a szerzőnek járó díjazás új koncepciójának választása a közösségi jogalkotó azon törekvését mutatja, hogy átfogja a már létező, a tagállamok különböző jogi hagyományaiból fakadó nemzeti szabályozásokat. Nyilvánvalónak tűnik továbbá az a vélelem, hogy ennek a lehető legrugalmasabb, a technológiai és gazdasági fejlődés függvényében rendszeres felülvizsgálatra alkalmas koncepción kell alapulnia.(49)

72.      A hivatkozott megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a „méltányos díjazás” fogalma önálló közösségi jogi fogalom, amely minden tagállamban egységesen értelmezendő és alkalmazandó; mindazonáltal minden tagállam maga határozza meg a területén az e közösségi jogi fogalom tiszteletben tartásának a közösségi jog és különösen az irányelv által meghatározott keretek között történő biztosítására szolgáló kritériumokat.

D –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésről

73.      Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy tiszteletben kell‑e tartaniuk a tagállamoknak a szellemi tulajdonjogi jogosultak és a díj megfizetésére közvetetten vagy közvetlenül köteles személyek érdekeinek egyensúlyát. Az e kérdésre adandó igenlő válasz esetén azt kérdezi a kérdést előterjesztő bíróság, hogy a megvalósítani kívánt méltányos díj legitimitása a jogosult kárának megelőzésében van‑e.

74.      Álláspontom szerint az első kérdésre alapvetően igenlő választ kell adni. Az egyensúly elérésének szükségessége a 2001/29 irányelv (31) preambulumbekezdéséből fakad, amely szerint „megfelelő egyensúlyt kell biztosítani” a jogosultak különböző csoportjainak, valamint a védelemben részesülő művek és teljesítmények felhasználói csoportjainak „jogai és érdekei között”. Az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja kifejezetten utal továbbá arra, hogy a magáncélra szolgáló többszörözés korlátozása „méltányos díjazástól” függ. Ez a fogalom már szemantikai szempontból is magában foglal a szembenálló érdekek közötti bizonyos egyensúlyt. Ettől eltekintve az e szabályozás mögött álló jogi megfontolások mélyebb értelmezését teszi lehetővé a közösségi jogalkotó az olyan, valójában jogfilozófiai fogalomra való visszautalással, mint [a méltányosság szinonimájaként használt] „igazságosság”. Ezzel összefüggésben csupán Arisztotelészre kell emlékeztetni, aki a „Nikomakhoszi etika” című művében elsőként tesz kísérletet e fogalom dogmatikai vizsgálatára és strukturálására, miközben megállapítja, hogy az igazságosság nem csupán erény, hanem mindig másokra tekintettel kell gondolkodni róla. Ennek megfelelően igazságtalanul cselekszik az, aki többet követel annál, mint amennyi a törvény szerint neki jár. Fordított esetben akkor áll fenn igazságtalanság, ha valaki túl keveset kap a szolgálataiért. Arisztotelész szerint az egyenlőség, és ezzel az igazságosság kialakítása rendszerint a bíró (dikastes) feladata. Ennek során figyelemreméltó, hogy a „kölcsönös igazságosságra” (iustitia commutativa) vonatkozó tézisei felállítása során többek között utalt a művész azon jogára, hogy művéért mennyiségileg és minőségileg megfelelő díjban részesüljön.(50) Ebből következik, hogy ahogyan az Egyesült Királyság Kormánya helyesen megállapította, e díj méltányos jellemzője a jogosultak és a felhasználók érdekeinek mérlegelése útján érhető el.

75.      E megfontolásokat nem üresíti ki az a körülmény, hogy a kérdést előterjesztő bíróság a kérdésében nem kifejezetten a „felhasználókra”, hanem a „díj megfizetésére közvetetten vagy közvetlenül köteles személyekre” hivatkozik. Sokkal inkább a helyes összefüggésekbe kell helyezni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdést, ez pedig részemről némi tisztázást igényel. Az a formális tulajdonság, miszerint valaki díj megfizetésére köteles adós, önmagában még nem mond semmit a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti azon természetes személy identitásáról, aki hasznosítja a magáncélú többszörözésre irányuló szabályozást. Álláspontom szerint sokkal inkább ez a személy releváns, nem az adós. Mivel a cuius commoda, eius incommoda(51) elve alapján a felhasználó viseli a díj gazdasági terhét, ezért az ő érdekeit is figyelembe kell venni az érdekek mérlegelése során. Véleményem szerint ez felel meg leginkább a közösségi jogalkotó irányelv (31) preambulumbekezdésében kifejezésre jutó akaratának.

76.      Ettől eltekintve a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja nem határozza meg azt, hogy egyáltalán ki kötelezett fizetésre. Az irányelv (35) preambulumbekezdése sem szolgáltat segítséget az értelmezéshez. Bizonyos körülmények között az adós lehet maga a felhasználó, ahogyan ez a helyzet a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése szerinti „méltányos díj” esetében is.(52) A továbbiakban azt kell figyelembe venni, hogy valamely díj átalányosított megfizetésének rendszerében – mint amilyet a spanyol jogrend előír – az ilyen méltányos díj megfizetésére közvetlenül kötelezettek, azaz a TRLPI 25. cikke (4) bekezdésének a) pontja szerinti kereskedők és importőrök főszabály szerint az ügyfelekre, és ezzel végső soron a felhasználókra hárítják a díjat a vételáron keresztül.(53) A kereskedők és az importőrök szempontjából ez a szabályzás végeredményben semleges, ahogyan ezt a német kormány helyesen megállapította.(54) Igaz, hogy megfizetik a szerzőnek az átalánydíjat, azonban ezzel nem kerülnek hátrányos helyzetbe, hiszen a díjat a vételáron keresztül megfizettetik a vevőkkel. Ennyiben helytelen lenne csupán a díj megfizetésére köteles adós érdekéből kiindulni. Ez mindazonáltal nem zárja ki azt, hogy ennek bizonyos körülmények között jelentősége van, például amikor a felhasználók érdekeinek figyelembevételéről van szó.

77.      A kérdés első része ezért azáltal nyer értelmet, ha eltekintünk a kérdést előterjesztő bíróság által alkalmazott, a „díj megfizetésére közvetetten köteles személy” fogalmának műszaki értelmezésétől, méghozzá oly módon, hogy azt a felhasználót értjük ezalatt, aki végső soron viseli a díj gazdasági terhét. Ebben az esetben alkalmazhatók a fenti megfontolások.

78.      A kérdés második részét illetően előzetesen utalni kell arra, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díj” célja nem a jogosult kártalanítása a művek és más védelem alatt álló teljesítmények tiltott többszörözésével összefüggő illegális cselekmények miatt. A díjra való jogosultság csupán a magáncélú többszörözéssel összefüggésben áll fenn, amennyiben az a tagállamok szerzői joga értelmében megengedett.(55) Az a körülmény, hogy – akár az interneten az úgynevezett P2P („peer to peer”) fájlcserélőkön keresztül – széles körben elterjedt módon sérül a szerző főszabály szerint átfogó többszörözési joga, sem az irányelv e rendelkezése vonatkozásában nem releváns, sem nem tekinthető a jogosult és a felhasználó érdekeinek kiegyenlítéséhez hozzájáruló tényezőnek.(56) Az ily módon illegálisan létrehozott másolatok ugyanis legtöbbször kereskedelmi célt szolgálnak. Mindenképpen a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „magáncélra szolgáló többszörözéstől” eltérő célt szolgálnak, és ezért nem esnek a korlátozó szabályok hatálya alá.(57)

79.      A 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazásra” való jogosultságban elsősorban az ellentételezés jellemzője rejlik, ahogyan erre helyesen utal a német kormány.(58) Ez következik a (10) preambulumbekezdés első mondatából, amelynek értelmében ahhoz, hogy a szerzők és előadóművészek a jövőben is alkotó és művészi tevékenységet folytathassanak, műveik felhasználásáért megfelelő díjazásban kell, hogy részesüljenek. A (35) preambulumbekezdés egyértelművé teszi, hogy a „méltányos díjazás” a díjak e kategóriájába is beletartozik, amennyiben utalnak arra, hogy kivételek vagy korlátozások egyes eseteiben a jogosultaknak méltányos díjazás jár, hogy ezáltal a védelemben részesülő műveik és egyéb teljesítményeik felhasználása ellenében megfelelő ellentételezésben részesüljenek.

80.      Ezzel szemben nem lehet minden további nélkül bizonyítani azt a tisztán kártérítési igény jellegű jogi jellemzőt, amelybe a kérdést előterjesztő bíróság nyilvánvalóan besorolja a „méltányos díjazás” jogintézményét. Igaz, hogy a 2001/29 irányelv 2. cikkében meghatározott kizárólagos többszörözési jog a szerző szellemi jogának kifejeződése. Ezért az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti kivételeket, illetve korlátozásokat felfoghatjuk úgy, mint beavatkozást e közösségi jog által védett alapjogba.(59) Mindazonáltal a méltányos díjazás meghatározása során nem kell szükségszerűen a kárból mint feltételből kiindulni. Az irányelv csupán lehetőséget ad a kár, illetve a hátrány alapján való orientációra, nem teszi azonban kötelezően alkalmazandó feltétellé azokat.(60)

81.      Így az irányelv (35) preambulumbekezdésének második mondatából az derül ki, hogy e méltányos díjazás formájának, részletszabályainak és lehetséges mértékének megállapításánál figyelembe kell venni minden egyes eset sajátos körülményeit, miközben ezen körülmények értékelésénél „alkalmazható szempont” lehet a jogosultaknál felmerülő esetleges kár mértéke. Ez arra utal, hogy – ahogyan a spanyol kormány helyesen megállapította – az esetleges kár nem tekinthető sem egyedüli, sem mérvadó feltételnek az ilyen „méltányos díjazás” meghatározása során, sokkal inkább egy azon sok feltétel közül, amelyekre a tagállamok hagyatkozhatnak a méltányos díjazás kiszámítása során. Ehhez jöhetnek további, az irányelv (35) preambulumbekezdésében felsorolt feltételek, mint például a más formában már kapott díjazás, a műszaki intézkedések alkalmazásának mértéke vagy a jogosultat ért hátrány minimális jellege. Ez a felsorolás mindazonáltal semmiképpen nem tekinthető kimerítőnek.(61)

82.      A 2001/29 irányelv bizonyos mértékben jogvédelemben részesíti a magáncélú többszörözést, amikor a (38) preambulumbekezdésében azt írja, hogy a tagállamok számára lehetővé kell tenni, hogy méltányos díjazás biztosítása fejében a hang‑, kép‑ és audiovizuális anyagok magáncélú többszörözésének egyes fajtái tekintetében a többszörözés joga alól kivételt, illetve korlátozást állapítsanak meg. Mindeközben elismeri, hogy a tagállamok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek az e méltányos díjazásra vonatkozó mindenkori nemzeti rendszerük felállítása során,(62) például a (38) preambulumbekezdés második mondatában, amikor megállapítja, hogy ide tartozhat a jogosultakat ért hátrányok ellentételezése érdekében alkalmazott díjazási rendszer bevezetése, illetve fenntartása is.

83.      Ez a szabályozási módszer megfelel az irányelvek azon jogi természetének, amely az EK 249. cikk harmadik bekezdése alapján az elérendő célokat illetően kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja.(63) Eközben a 2001/29 irányelvet az jellemzi, hogy egyes, részben kevésbé konkrét közösségi jogi előírásokat tartalmaz, a (35) preambulumbekezdés értelmében például a „méltányos díjazás” formája, részletszabályai és lehetséges mértéke esetében. Minden irányelv átültetése azzal a kötelezettséggel jár minden egyes tagállam számára, hogy mutasson fel bizonyos eredményt,(64) amely a 2001/29 irányelv esetében a szerző és a felhasználó közötti pénzügyi egyensúly biztosításaként írható körül, amennyiben ez a tagállam úgy határoz, hogy az irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében kivételeket, illetve korlátozásokat állapít meg a szerző többszörözési joga alól.(65)

84.      Mindezek után azt a választ kell adni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdés első részkérdésére, hogy a tagállamoknak a méltányos díjazás meghatározásához alkalmazott rendszertől függetlenül tiszteletben kell tartaniuk az érintettek közötti (érdek)egyensúlyt, egyrészről a magáncélú többszörözés kivételével érintett szellemi tulajdonjogi jogosultak, vagyis az említett díjra jogosultak, másrészről a díj megfizetésére közvetetten vagy közvetlenül köteles személyek érdekeinek egyensúlyát. A második részkérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás” fogalmát olyan, a jogosult felé teljesítendő szolgáltatásnak kell tekinteni, amely az engedélyezett magáncélra szolgáló többszörözés minden körülményét figyelembe véve megfelelő díjat jelent a jogosult védett művének vagy más védelem alatt álló teljesítményének használatáért.

E –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik, negyedik és ötödik kérdésről

85.      A kérdést előterjesztő bíróság harmadik, negyedik és ötödik kérdése összességében azt a rendszert érinti, amelyet a tagállamoknak a méltányos díjazás feltételeinek átültetése érdekében létre kell hozniuk a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti kivétel vagy korlátozás bevezetése esetén. A kérdések célja az, hogy a Bíróság állapítsa meg, milyen közösségi jogi feltételeknek kell eleget tennie annak a nemzeti rendszernek, amely a Spanyolországban érvényben lévőhöz hasonlóan átalánydíjazást állapít meg a jogosult számára a digitális többszörözésre szolgáló berendezések, készülékek és adathordozók vélhetően magáncélú másolatok készítésére való használatáért. Az ilyen nemzeti szabályozás közösségi joggal, különösen a 2001/29 irányelvvel való összeegyeztethetőségének vitatott kérdése különösen annak fényében vetődik fel, hogy e szabályozást különbségtétel nélkül alkalmazzák számos kötelezett és technikai eszköz esetében.

86.      A Bíróság EK 234. cikk alapján indított előzetes döntéshozatali eljárásban nem dönthet a nemzeti jogszabályoknak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségéről, mindazonáltal a kérdést előterjesztő bíróságnak valamennyi, a közösségi jog értelmezéséhez szükséges iránymutatást megadhat, amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy az összeegyeztethetőség kérdését az előtte folyamatban lévő eljárásban megítélje.(66)

1.      A vélhetően magáncélú többszörözésre való felhasználás és a díjazás közötti összefüggés szükségessége

87.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdés alapvető természetű és ezért elsőként kell vele foglalkozni. A kérdést előterjesztő bíróság ezzel arra keresi a választ, hogy szükségszerűen össze kell‑e függnie a méltányos díjazás finanszírozására szolgáló díj és a fent nevezett eszközök és tárolóegységek feltételezett használata között. Más szóval arra kérdez rá, hogy összeegyeztethető‑e a közösségi joggal a jogosult díjazásának átalány alapú számítási eljárása.

a)      A kapcsolat íratlan tényállási jellemzője

88.      Ahogyan korábban már hivatkoztam erre,(67) akkor lehet a jogosult kizárólagos többszörözési jogába való közösségi jogilag engedélyezett beavatkozásnak tekinteni a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti kivételt, illetve korlátozást, ha az irányelv e rendelkezése az adott esetben kötelezően előírja a szerző javára szóló díjazást. Amennyiben valamely tagállam ezt a szabályozást átülteti a nemzeti jogrendjébe, akkor a természetes személy által készített magáncélú többszörözés tekintendő azon meghatározott beavatkozó cselekménynek, amely további, jogszabályban meghatározandó feltételek mellett kiváltja a jogosult pénzügyi ellentételezésére vonatkozó igényjogosultságát.

89.      Ennyiben mindenképpen összefüggés áll fenn a magáncélú többszörözés és a fizetendő díj között. Ez helytálló attól függetlenül, hogy részleteiben milyen a magáncélú többszörözés utáni díjra vonatkozó mindenkori nemzeti ellentételezési rendszer, vagy hogy azt díj útján kell‑e megfizetni. Ebből következően közösségi jogi szempontból helyes elvárni azt, hogy az érintett díj és a fent nevezett eszközök és tárolóegységek használata között minden esetben megfelelően szoros kapcsolat álljon fenn.

90.      Másrészt az e kapcsolattal szemben felállított követelmények nem lehetnek olyan szigorúak sem, hogy végül elvárják az érintett eszközök magáncélú másolatok előállítására való tényleges használatát. Sokkal inkább a potenciális használat lehetőségének fennállását kell megfelelőnek tekinteni. Ennek megfelelő végkövetkeztetésekre jutunk egyrészt a SGAE‑ügyben hozott ítélet(68) alapján, amelyben a Bíróság a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti „nyilvánossághoz közvetítés” meg nem határozott jogi fogalmát értelmezte, és eközben megfelelőnek találta valamely mű nyilvánosság számára való hozzáférhetőségének puszta lehetőségét – adott esetben televíziókészülékek útján.(69) Ezzel szemben azonban lényegtelennek találta a Bíróság azt a körülményt, hogy néhány felhasználó nem él ezzel a lehetőséggel például azért, mert nem kapcsolja be a televíziókészüléket.(70) Másrészt igen hasznosnak bizonyulnak továbbá Sharpston főtanácsnok megállapításai abban az ügyben, amelyben emlékeztet arra, hogy a szerzői jog alapelvei szerint a jogosultnak a díjazás nem a mű tényleges használatáért, hanem a használat puszta jogi lehetőségéért jár.(71)

b)      A kapcsolat biztosítása az átalányszámítást alkalmazó díjazási rendszerben

91.      Felmerül a kérdés, hogy a joggal való élés és az ennek megfelelő magáncélú többszörözés utáni pénzügyi ellentételezés között biztosított‑e a megfelelően szoros kapcsolat követelménye egy olyan nemzeti díjazási rendszerben, amely az ellentételezés átalány alapú számítási eljárását alkalmazza.

92.      A megfelelően szoros kapcsolat követelménye mindazonáltal nem hátráltatja a tagállamot abban, hogy a rendelkezésére álló széles átültetési mozgástér kihasználása során gyakorlati okokra hivatkozva olyan rendszert vezessen be, amely a felhasználók által az arra műszakilag alkalmas készülékekkel előállított magáncélú másolatoknak nem a tényleges, hanem sokkal inkább a feltételezett mértékét veszi figyelembe, és következésképpen becslés alapján számítja ki a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazást”. Az ilyen rendszer nemzeti szintű bevezetése tűnik szükségesnek nem utolsósorban azért, mert a gyakorlatban szinte lehetetlen hatékonyan ellenőrizni az ilyen többszörözést vagy statisztikailag meghatározni a magáncélú másolatok pontos számát.(72) Így feltételezhető, hogy a jogosult főszabály szerint nem tudja meg, hogy sor került‑e, és ha igen, ki által, magáncélú többszörözésre. A felhasználóra való közvetlen kivetés ezért gyakorlati okok miatt kizárt.(73) E nehézségekre utal kifejezetten a spanyol, a görög és a német kormány, valamint az Egyesült Királyság Kormánya is.

93.      A spanyol jogban előírt, a jogosultnak járó és a készülékek és tárolóegységek feltételezett használatához kapcsolódó átalány‑ellentételezés objektív módon lépi át ezeket a gyakorlati nehézségeket. Valamely tipikusan ténylegesen többszörözésre alkalmas készülék vagy tárolóegység gyártója, importálója vagy kereskedője ugyanis közvetlenül megfizeti azt az átalánydíjat, amelyet a magáncélú többszörözés után az összes jogosultnak járó díjazásként szednek be tőle. Igaz, hogy a fizetési kötelezettség nem a tényleges felhasználóra hárul. Sokkal inkább az elsőként megnevezett személyek csoportjára. Ahogyan már említettem, abból kell kiindulni, hogy az átalánydíjat a vételáron keresztül továbbhárítják a készülék vagy tárolóegység vevőjére, azaz a felhasználóra.(74) Így végeredményben a díjazás a készülék vagy tárolóegység magáncélú többszörözésre való tipikus tényleges használatához kapcsolódik.

94.      Ahogyan a spanyol kormány az írásbeli észrevételeiben kifejti,(75) valamely eszköz magáncélú többszörözésre való objektív alkalmasságából való kiindulás bizonyos mértékben azon a jogi vélelmen alapul, amelynek értelmében a vevő minden valószínűség szerint élni fog ezzel a lehetőséggel.(76) Így egészen addig adott a megfelelően szoros kapcsolat, amíg ezt a vélelmet annak konkrét ellenkezőjével meg nem döntik. Ez a jogi vélelem figyelembe veszi a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában előírt kapcsolatot a joggal való élés és a méltányos díjazás között. Következésképpen lényegében a közösségi joggal összeegyeztethetőnek tekintendő az az eljárás, amely során átalányszámítással határozzák meg a jogosult díjazását.

c)      Következtetés

95.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy amennyiben valamely tagállam olyan teher‑, illetve díjrendszer mellett dönt, amely a digitális többszörözésre szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat sújtja díjjal, e díj alkalmazása akkor igazolható a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával, ha a berendezéseket, készülékeket és adathordozókat vélhetően a magáncélú többszörözés kivételének kedvezményében részesülő másolatok készítésére fogják használni.

2.      A díj vállalkozásokra és szakmai cégekre különbségtétel nélkül történő alkalmazásáról

96.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés valamelyest különleges természetű, mert a kérdést előterjesztő bíróság azzal a spanyol díjrendszer egyik különlegességére hívja fel a figyelmet. Az kérdezi, hogy összeegyeztethető‑e a „méltányos díjazás” fogalmával a díjnak az abban előírt különbségtétel nélkül történő alkalmazása, különösen a vállalkozások és szakmai cégek tekintetében. A kérdést előterjesztő bíróság ennek során abból a feltételezésből indul ki, hogy a vállalkozások és a szakmai cégek a digitális többszörözésre szolgáló készülékeket és adathordozókat egyértelműen a magáncélú többszörözéstől eltérő céllal vásárolják meg.(77) Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésben ezzel olyan lényeges ténymegállapítás szerepel, amelyet a Bíróságnak figyelembe kell vennie a jogi értékelés során.

a)      Minden egyes eset sajátos körülményei figyelembevételének szükségessége

97.      Nem alapulhat a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontján a díjazás különbségtétel nélküli alkalmazása, ha nem veszik megfelelően figyelembe azt a tényt, hogy a szóban forgó készülékeket az ágazatnak megfelelő különleges adottságok alapján meg lehet vásárolni a magáncélú többszörözéstől eltérő céllal is. Nem lehet szó ezen előírás szerinti „méltányos díjazásról”, hiszen a (35) preambulumbekezdésben(78) kifejezetten előírják a tagállamoknak azt, hogy a méltányos díjazás formájának, részletszabályainak és lehetséges mértékének megállapításánál figyelembe kell venni minden egyes eset sajátos körülményeit. Az alapeljárásban ennek megfelelően nem teljesült ez a feltétel.

b)      A magáncélú többszörözés és a díjazás közötti szükséges kapcsolat

98.      Ráadásul az ilyen szabályozás az adott körülmények között különös mértékben azt a kapcsolatot hagyja figyelmen kívül, amelynek a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében fenn kell állnia a szerző kizárólagos többszörözési jogát sértő cselekmény és a megfelelő pénzügyi ellentételezés között. Az alapeljárásban ugyanis éppen az ellentételezés jogalapja hiányzik. E rendelkezés értelmében a díjazás fő feltétele a „természetes személy által magáncélra, kereskedelmi célt közvetlenül vagy közvetve sem szolgáló többszörözés”.

99.      Nem lehet igazolni a magáncélú többszörözés utáni díj különbségtétel nélküli alkalmazását a vállalkozásokra, hiszen a magáncélú másolat „természetes személy által” jön létre, így legalábbis a szöveg szerint nem tartozik ide a „vállalkozás által” megvalósított többszörözés. Még ha életszerűen abból indulunk is ki, hogy a többszörözési cselekményt szükségszerűen valamely természetes személy, például a vállalkozás alkalmazottja hajtja végre, a többszörözési cselekmény vállalkozáshoz kapcsolása akkor is felvet olyan jogi kérdéseket, amelyek vonatkozásában nem lehet megfelelően állást foglalni. Másrészt az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti szabályozás céljából és értelméből közvetetten az következik, hogy a szóban forgó másolatot minden esetben „természetes személy által magáncélra” hozzák létre. Így például kizárt a jogi személy számára való másolat létrehozása, amennyiben ezalatt a másolat több személy általi használatát értjük.(79)

100. Még ha kivételesen igenlő választ is adunk a többszörözési cselekmény felróhatóságának kérdésére, akkor sem teljesülnek az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontjában található feltételek. Ez a rendelkezés kifejezetten kizár minden kereskedelmi célú másolatot, tekintet nélkül arra, hogy az jogszerű (például biztonsági másolat), vagy jogellenes üzleti célt szolgál (például a zenei kalózmásolatok). Amennyiben a vállalkozások és szakmai cégek a kérdést előterjesztő bíróság által előadottaknak megfelelően a hivatkozott, digitális többszörözésre szolgáló készülékeket és adathordozókat „egyértelműen a magáncélú többszörözéstől eltérő céllal vásárolják meg”, például üzleti céllal, akkor a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott tényállás nem tartozik az 5. cikk (2) bekezdése b) pontjának korlátozó szabálya alá.(80) A jogosult pénzügyi díjazása ugyanis túlmenne azon, amit a 2001/29 irányelv a „méltányos díjazás” biztosítása tekintetében ténylegesen megkövetel.(81)

101. Jogi szempontból a vitatott nemzeti szabályozás következménye a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontja személyi és tárgyi hatályának kiterjesztése, amennyiben az abban előírt díjazási kötelezettség egyrészt a természetes személyeken túl másokra is kiterjed, másrészt pedig olyan tényállásokra is, amelyek nem felelnek meg a „magáncélú” többszörözésnek.

c)      Az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás” taxatív szabályozása

102. Az ebből fakadó következményeket lényegében annak alapján lehet meghatározni, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti szabályozás taxatív szabályozást tartalmaz‑e a magáncélú másolatok utáni „méltányos díjazás” esetében, vagy sem.

103. Amennyiben valamely irányelv rendelkezései kizárólagosan szabályoznak egy meghatározott szempontot, akkor szükségtelen az ugyanazon tényállásra vonatkozó, azon túlmenő nemzeti szabályozás. Az egyedi esetekben az irányelv szövegének, célkitűzéseinek és szabályozási rendszerének figyelembevételével kell vizsgálni azt, hogy az irányelv ilyen taxatív szabályozást kíván‑e megvalósítani.(82) Valamely irányelv tartalmazhat azonban taxatív jellemzővel bíró szabályokat és ugyanakkor olyan szabályokat is, amelyek – például valamely rendelkezés védelmi szintje tekintetében – mérlegelési mozgásteret biztosítanak a tagállamoknak.(83)

104. Ezzel kapcsolatban ismételten fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezen irányelv rendelkezése értelmében a „méltányos díjazás” esetében megfelelően meghatározott közösségi jogi fogalomról van szó. A 2001/29 irányelv viszonylag alacsony, ennyiben a keretirányelvekre hasonlító harmonizációs szintje ellenére az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja meghatározza, hogy a jogosult mely körülmények között jogosult díjazásra. Ráadásul e rendelkezés értelméből és céljából fakadóan pontosan meghatározható a kötelezett is. Kétség esetén a magáncélú másolatokra vonatkozó szabályozás címzettje a felhasználó(84). E körülmény figyelembe vételével abból kell kiindulni, hogy az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontja a magáncélú másolatok esetében a „méltányos díjazás” tekintetében olyan taxatív közösségi jogi szabályozást tartalmaz, amely –legalábbis a magáncélú másolatok területén – nem engedi meg a tagállamoknak azt, hogy egyoldalúan kiterjesszék a kötelezettek körét a vállalkozásokhoz és szakmai cégekhez hasonló más olyan alanyi körre, akik a tapasztalatok alapján a digitális többszörözésre szolgáló készülékeket és adathordozókat a magáncélú többszörözéstől eltérő céllal vásárolják meg.

105. Ennek megfelelően nem tekinthető a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazásnak” az a díjazás, amely a jogosultnak a magáncélú másolatokról szóló olyan szabályozás alapján jár, amely különbségtétel nélkül alkalmazza a díjat a vállalkozásokra vagy szakmai cégekre.

106. Ez mindazonáltal nem jelenti azt, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapvetően tiltja szerzői díj alkalmazását vállalkozásokra és szakmai cégekre. Ez az irányelv csupán a szerzői jog egyes vonatkozásait szabályozza. A 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával ezért csupán akkor ellentétes a nemzeti szabályozás, ha úgy alkalmaz díjat a vállalkozásokra és szakmai cégekre a berendezésekre, készülékekre és adathordozókra készített magáncélú másolatokért, hogy közben feltételezhető, hogy ezekkel a berendezésekkel, készülékekkel és adathordozókkal nem a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti magáncélú másolatokat készítenek. Nem ellentétes azonban a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával az a nemzeti szabályozás, amely más okból alkalmaz díjat.(85)

d)      Következtetés

107. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy nem minősül a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazásnak” az a díjazás, amelyet a jogosultnak biztosítanak a magáncélú másolatokról szóló olyan szabályozás alapján, amely különbségtétel nélkül alkalmazza a díjat a vállalkozásokra vagy szakmai cégekre.

3.      A spanyol díjrendszer összeegyeztethetősége a 2001/29 irányelvvel

108. A Spanyolországban érvényes díjrendszerhez hasonló rendszernek a 2001/29 irányelvvel való összeegyeztethetőségére irányuló, előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdést a bemutatott megfontolások és a kérdést előterjesztő bíróság megállapításai fényében kell megválaszolni.

109. A tagállamok széles mérlegelési mozgásterét figyelembe véve főszabály szerint összeegyeztethető a 2001/29 irányelvvel az a magáncélú többszörözés után díjat alkalmazó rendszer, amely gyakorlati megfontolásokból átalányszámítást alkalmaz a „méltányos díjazás” számítása során. A nemzeti jogalkotónak mindazonáltal el kell érnie azt, hogy messzemenőkig biztosított legyen az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontjában előírt kapcsolat a jogosult természeténél fogva széles többszörözési jogát érintő sérelem és az erre válaszul járó pénzügyi díjazás között.(86)

110. Amennyiben ez a kapcsolat már nem áll fenn, például azért, mert az érintett díjat messzemenőkig más, olyan tényállásokra alkalmazzák, amelyekben nincs szó a jogok olyan korlátozásáról, amely anyagi kompenzációt indokolna, akkor a jogosultnak járó díjazás nem a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazást” valósítja meg.

111. Következésképpen az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy nem egyeztethető össze a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával az a nemzeti rendszer, amely a magáncélú többszörözés utáni díjat különbségtétel nélkül alkalmazza valamennyi digitális többszörözésre alkalmas készülékre és adathordozóra, amennyiben nincs megfelelő (érdek)egyensúly a méltányos díjazás és az azt igazoló magáncélú többszörözés jogának korlátozása között, mivel a díjat többnyire olyan eltérő esetekben alkalmazzák, amelyekben nincs szó a jogok olyan korlátozásáról, amely anyagi kompenzációt indokolna.

VII – Végkövetkeztetések

112. A fenti megfontolásokra tekintettel azt indítványozom, hogy a Bíróság az Audiencia Provincial de Barcelona előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseire a következő választ adja:

1.      Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében a „méltányos díjazás” fogalma önálló közösségi jogi fogalom, amely minden tagállamban egységesen értelmezendő és alkalmazandó; mindazonáltal minden tagállam maga határozza meg a területén az e közösségi jogi fogalom tiszteletben tartásának a közösségi jog és különösen az irányelv által meghatározott keretek között történő biztosítására szolgáló kritériumokat.

2.      A „méltányos díjazás” fogalmát olyan, a jogosult felé teljesítendő szolgáltatásnak kell tekinteni, amely az engedélyezett magáncélra szolgáló többszörözés minden körülményét figyelembe véve méltányos díjat jelent a jogosult védett művének vagy más védelem alatt álló teljesítményének használatáért. A tagállamoknak a méltányos díjazás meghatározásához alkalmazott rendszertől függetlenül tiszteletben kell tartaniuk az érintettek közötti egyensúlyt, azaz egyrészről a magáncélú többszörözés kivételével érintett szellemi tulajdonjogi jogosultak, vagyis az említett díjra jogosultak, másrészről a díj megfizetésére közvetetten vagy közvetlenül köteles személyek érdekeinek egyensúlyát.

3.      Azokban az esetekben, amikor valamely tagállam olyan teher‑, illetve díjrendszer mellett dönt, amely a digitális többszörözésre szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat sújtja díjjal, e díjazásnak feltétlenül e készülékek és adathordozók vélelmezett – vagyis a magáncélú többszörözés kivételének kedvezményében részesülő másolatok készítésére irányuló – használatához kell kötődnie, összhangban a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával, illetve e jogszabály szövegösszefüggésével, ami azt eredményezi, hogy a díj alkalmazása csak olyan esetekben igazolt, amikor a digitális többszörözésre szolgáló berendezéseket, készülékeket és adathordozókat vélhetően magáncélú másolatok készítésére fogják használni.

4.      Nem felel meg a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazásnak” az említett díjnak olyan vállalkozásokra vagy szakmai cégekre különbségtétel nélkül történő alkalmazása, amelyek a digitális többszörözésre szolgáló készülékeket és adathordozókat egyértelműen a magáncélú többszörözéstől eltérő céllal vásárolják meg.

5.      Nem egyeztethető össze a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával az a nemzeti rendszer, amely a magáncélú többszörözés utáni díjat különbségtétel nélkül alkalmazza valamennyi digitális többszörözésre alkalmas készülékre és adathordozóra, amennyiben nincs megfelelő (érdek)egyensúly a méltányos díjazás és az azt igazoló magáncélú többszörözés jogának korlátozása között, mivel nem feltételezhető, hogy e berendezéseket, készülékeket és adathordozókat magáncélú másolatok készítésére fogják használni.

1 – Eredeti nyelv: német.

2 – Ebben az értelemben lásd továbbá Falcón Tella, R., „El llamado »canon por derechos de autor« (Copyright Levy) o compensación equitativa por copia privada (I): antecedentes y configuración en la Ley 23/2006., de 7 julio (RCL 2006., 1386. o.)”, Quincena Fiscal Aranzadi, 15/2006. sz., 1. o., aki a különböző többszörözési eljárások fejlődésére utal. Lásd még Ortega Díaz, J. F., „Medidas tecnológicas y derechos de autor”, Noticias de la Unión Europea, 2008., 286. sz., 67. o., aki a szerzői jogi védelem azon kihívásaira utal, amelyeket például a fénymásoló és a zenei kazetták feltalálása jelentett a nyolcvanas években, valamint a számítógépé az úgynevezett „információs társadalom” időszakában.

3 – Az előzetes döntéshozatali eljárást a Lisszabonban, 2007. december 13‑án aláírt, az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló Lisszaboni Szerződés (HL C 306., 1. o.) értelmében jelenleg az Európai Unió működéséről szóló szerződés 267. cikke szabályozza.

4 – Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 167., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 230 o.).

5 – BOE, 2008. július 8‑i szám, 25561. o.

6 – BOE, 2008. június 19‑i 148. szám, 27842. o.

7 – A WIPO Szerzői Jogi Szerződése a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) által 1996‑ban kiadott, a Berni Egyezmény 20. cikke szerinti külön megállapodás; keretet képez a nemzeti szerzői jogi jogszabályok digitális hálózati adathordozóknak való megfeleltetéséhez. Kihirdetve: HL L 89., 8. o.

8 – A számítógépi programok jogi védelméről szóló, 2009. április 23‑i 2009/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 111., 16. o.); a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló, 2006. december 12‑i 2006/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 376., 28. o.); a műholdas műsorsugárzásra és a vezetékes továbbközvetítésre alkalmazandó egyes szerzői és szomszédos jogi szabályok összehangolásáról szóló, 1993. szeptember 27‑i 93/83/EGK tanácsi irányelv (HL L 248., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 134. o.); a szerzői jog és egyes szomszédos jogok védelmi idejéről szóló, 2006.december 12‑i 2006/116/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 372., 12. o.); az adatbázisok jogi védelméről szóló, 1996. március 11‑i 96/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 77., 20. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 459. o.); az eredeti műalkotás szerzőjét megillető követő jogról szóló, 2001. szeptember 27‑i 2001/84/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 272., 32. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 240. o.).

9 – Lásd az (5) preambulumbekezdést.

10 – Lásd a (22) preambulumbekezdést.

11 – Lásd például az irányelv (9), (14) és (23) preambulumbekezdését, valamint a WIPO Szerzői Jogi Szerződésének (5) preambulumbekezdését, amely annak szükségességéről beszél, hogy „szükséges az egyensúly fenntartása az előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók jogai és a szélesebb körű nyilvánosság, különösen az oktatás, kutatás és információhoz való hozzájutás között, ahogyan ezt a Berni Egyezmény is kimondja”.

12 – Buhrow, A., „Richtlinie zum Urheberrecht in der Informationsgesellschaft”, European Law Reporter, 2001., 10. füzet, 313. o., a 2001/29 irányelv 5. cikkét politikai kompromisszumként értelmezi, amelyben kifejeződnek a különböző jogi hagyományok és értelmezések. A szerző álláspontja szerint a számos korlátozó szabály tekintetében a harmonizáció tényleges mértéke a végső átültetésig minden tagállamban kérdéses marad.

13 – Ullricht, J. N., „Clash of Copyrights – Optionale Schranke und zwingender finanzieller Ausgleich im Fall der Privatkopie nach Art. 5 Abs. 2 Buchst. b Richtlinie 2001/29/EG und Dreistufentest”, Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht – Internationaler Teil, 2009., 4. füzet, 283. o., arra hívja fel a figyelmet, hogy az információs társadalom Európában és a világ más részén is számos nemzeti szerzői jogi szabályozással szembesül, amelyek a szerzői jogi védelemre vonatkozó koncepciójukat, megjelenésüket és korlátaikat tekintve részben jelentősen különböznek egymástól. A szerző álláspontja szerint a legnagyobb kihívás a kontinentális európai szerzői jogi védelem koncepciója és az angolszász copyrightfelfogás közötti különbségek áthidalása marad.

14 – Philapitsch, F., Die digitale Privatkopie, Graz 2007., 85. o., hivatkozik a jogalkotási folyamat során keletkezett korlátozó rendelkezések jelentős számára. Míg az irányelvtervezetben még csupán 9 rendelkezés szerepelt, a második módosított változatban már 11, végül pedig a közös álláspont értelmében 22 lett a végleges szám.

15 – Metzger, A. és Kreutzer, T., „Richtlinie zum Urheberrecht in der Informationsgesellschaft – Privatkopie trotz technischer Schutzmaßnahmen?”, Multimedia und Recht, 2002., 3. füzet, 139. o., szerint az irányelv jelentős átültetési mozgásteret biztosít a tagállamoknak. Ennek az az alapja, hogy nem sikerült egyetértésre jutni egy jövőbeni európai szintű szerzői jogi jogrend központi kérdései tekintetében. Guntrum, S., Zur Zukunft der Privatkopie in der Informationsgesellschaft, Hamburg 2007., 126. o. álláspontja szerint az európai magáncélú többszörözésre vonatkozó kivételek választható jellege és szövege, valamint a megfelelő preambulumbekezdések átfogó szabályozási lehetőséget biztosítanak a magáncélú többszörözésre vonatkozó kivételek területén.

16 – Ebben az értelemben Guntrum, S., i. m. (15. lábjegyzet), 118. és 125. o.; Plaza Penadés, J., „Propiedad intelectual y sociedad de la información”, Contratación y nuevas tecnologías, Madrid 2005., 147. o.; Bércovitz Rodríguez‑Cano, R., „El canon de copia privada: escaramuza sobre el fuero”, Aranzadi Civil, 14/2009. sz., 1. o.; Hugenholtz, B., Guibault, L. és van Geffen, S., „The Future of Levies in a Digital Environment”, 2003., (elérhető az interneten: http://www.ivir.nl/publications/other/DRM&levies‑report.pdf), 32. o., arra hívják fel a figyelmet, hogy a 2001/29 irányelv nem ír elő a tagállamok részére olyan kötelezettséget, hogy kivételt vezessenek be a magáncélú többszörözés vonatkozásában. A nemzeti jogalkotó így szabadon dönthet arról, hogy teljesen megtiltja a magáncélú többszörözést, vagy részben engedélyezi azt.

17 – Lásd a 38/77. sz. Enka‑ügyben 1977. november 23‑án hozott ítélet (EBHT 1977., 2203. o.) 22. pontját.

18 – Lásd Middeke, A., Handbuch des Rechtsschutzes in der Europäischen Union, 2. kiadás München 2003., 226. o., 38. pont. A 244/78. sz. Union Laitière Normande ügyben 1979. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 1979., 2663. o.) 5. pontja.

19 – Lásd többek között a C‑297/88. és C‑197/89. sz., Dzodzi egyesített ügyekben 1990. október 18‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑3763. o.) 33. és 34. pontját; a C‑231/89. sz. Gmurzynska‑Bscher‑ügyben 1990. november 8‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑4003. o.) 18. és 19. pontját; a C‑28/95. sz. Leur‑Bloem‑ügyben 1997. július 17‑én hozott ítélet (EBHT 1997., I‑4161. o.) 24. pontját; a C‑275/06. sz. Promusicae‑ügyben 2008. január 29‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑271. o.) 36. pontját, valamint a C‑2/06. sz. Kempter‑ügyben 2008. február 12‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑411. o.) 42. pontját.

20 – Lásd különösen a C‑379/98. sz. PreussenElektra‑ügyben 2001. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑2099. o.) 38. pontját; a C‑18/01. sz., Korhonen és társai ügyben 2003. május 22‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑5321. o.) 19. pontját; a C‑380/01. sz. Schneider‑ügyben 2004. február 5‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑1389. o.) 21. pontját; a C‑295/05. sz. Asemfo‑ügyben 2007. április 19‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2999. o.) 30. pontját, valamint a C‑261/07. és C‑299/07. sz., VTB‑VAB egyesített ügyekben 2009. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2949. o.) 32. pontját.

21 – Lásd többek között a 244/80. sz., Foglia kontra Novello ügyben 1981. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1981., 3045. o.) 18. pontját; a C‑422/93–C‑424/93. sz., Zabala Erasun és társai egyesített ügyekben 1995. június 15‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑1567. o.) 29. pontját; a C‑415/93. sz. Bosman‑ügyben 1995, december 15‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4921. o.) 61. pontját; a C‑314/96. sz. Djabali‑ügyben 1998. március 12‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑1149. o.) 19. pontját; a 20. lábjegyzetben hivatkozott PreussenElektra‑ügyben hozott ítélet 39. pontját; a 20. lábjegyzetben hivatkozott Schneider‑ügyben hozott ítélet 22. pontját; a C‑212/06. sz., Gouvernement de la Communauté française és Gouvernement wallon ügyben 2008. április 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2008., I‑1683. o.) 29. pontját, valamint a 20. lábjegyzetben hivatkozott VTB‑VAB ügyben hozott ítélet 33. pontját.

22 – Lásd az előzetes döntéshozatalra utaló határozat 2. és 13. oldalát.

23 – Lásd a 2006. július 7‑i 23/2006 törvény preambulumát (I. Fejezet, negyedik mondat), amelynek értelmében a 2001/29 irányelv spanyol jogba való átültetésének elsődleges célja az irányelv „szöveghű átültetése” volt, valamint a „hatályos joganyag minimális reformja”. Ruiz Zapatero, G., „Naturaleza y límites constitucionales de la compensación equitativa por copia digital privada establecida en la Ley 23/2006 de modificación del texto refundido de la Ley de Propiedad Intelectual”, Jurisprudencia Tributaria Aranzadi, 2007., 7. füzet, úgy véli, hogy a TRLPI 25. cikkének eredeti megfogalmazása nem volt tovább fenntartható a 2001/29 irányelv eltérő fogalomhasználata miatt. A 23/2006 törvény elsősorban technikai természetű szükséges pontosításokat hajtott végre. Falcón Tella, R., i. m. (hivatkozás a 2. lábjegyzetben), 4. o., úgy véli, hogy azért következett be a „méltányos ellentételezés” addig alkalmazott fogalmának megváltoztatása a TRLPI 25. cikkében, hogy kövesse a 2001/29 irányelv szerinti terminológiát.

24 – Lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑58/98. sz. Corsten‑ügyben 2000. október 3‑án hozott ítéletének (EBHT 2000., I‑7919. o.) 24. pontját és a C‑482/01. és C‑493/01. sz., Orfanopoulos és Oliveri egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑5257. o.) 42. pontját.

25 – Lásd a C‑475/99. sz. Ambulanz Glöckner ügyben 2001. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑8089. o.) 10. pontját; a C‑153/02. sz. Neri‑ügyben 2003. november 13‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑13555. o.) 34. és 35. pontját; a 24. lábjegyzetben hivatkozott Orfanopoulos és Oliveri egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítélet 42. pontját, valamint a C‑267/03. sz. Lindberg‑ügyben 2005. április 21‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑3247. o.) 41. és 42. pontját.

26 – Az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bíróságnak azon kell munkálkodnia, hogy a kérdést előterjesztő bíróságok számára hasznos választ lehessen adni. Lásd a C‑402/07. és C‑432/07 sz., Sturgeon és társai egyesített ügyekben 2009. november 19‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé) 28. pontját, a C‑445/06. sz. Danske Slagterier ügyben 2009. március 24‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2119. o.) 29. pontját és a C‑41/90. sz. Höfner és Elsner ügyben 1991. április 21‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑1979. o.) 16. pontját.

27 – A C‑212/04. sz., Adelener és társai ügyben 2006. július 4‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑6057. o.) 115. pontja és a C‑304/08. sz. Plus Warenhandelsgesellschaft ügyben 2010. január 14‑én hozott ítélet (az EBHT‑ban még nem tették közzé.) 17. pontja.

28 – Lásd a C‑397/01–C‑403/01. sz., Pfeiffer és társai egyesített ügyekben 2004. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑8835. o.) 115–116., 118–119. pontját és a 27. lábjegyzetben hivatkozott Adelener‑ügyben 2006. július 4‑én hozott ítélet 111. pontját.

29 – Lásd többek között a 372/82. sz. Ekro‑ügyben 1984. január 18‑án hozott ítélet (EBHT 1984., 107. o.) 11. pontját; a C‑287/98. sz. Linster‑ügyben 2000. szeptember 19‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑6917. o.) 43. pontját; a C‑357/98. sz. Yiadom‑ügyben 2000. november 9‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑9265. o.) 26. pontját; a C‑245/00. sz. SENA‑ügyben 2003. február 6‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑1251. o.) 23. pontját; a C‑55/02. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2004. október 12‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑9387. o.) 45. pontját; a C‑188/03. sz. Junk‑ügyben 2005. január 27‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑885. o.) 27–30. pontját és a C‑306/05. sz. SGAE‑ügyben 2006. december 7‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑11519. o.) 31. pontját.

30 – Lásd a 29. lábjegyzetben hivatkozott Ekro‑ügyben hozott ítélet 14. pontját.

31 – Lásd ezzel kapcsolatban a C‑62/06. sz. ZF Zefeser ügyben 2007. május 3‑án ismertetett indítványom (2007. december 18‑án hozott ítélet, EBHT 2007., I‑11995. o.) 32. és 33. pontját.

32 – Így értelmezi Riesenhuber, K., Europäische Methodenlehre, Berlin 2006., 247. o., 7. pont.

33 – Lásd a C‑360/90. sz. Micheletti‑ügyben 1992. július 7‑én hozott ítélet (EBHT 1992, I‑4239. o.) 10–15. pontját az „állampolgárság” fogalmával összefüggésben, a 12/76. sz. Tessili‑ügyben 1976. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 1976., 1473. o.) 14. pontját a „teljesítés helyének” a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27‑i egyezmény szerinti fogalma vonatkozásában.

34 – Lásd a 105/84. sz. Danmols Inventar‑ügyben 1985. július 11‑én hozott ítélet (EBHT 1985., 2639. o.) 22–27. pontját a „munkavállalónak” a munkavállalók jogainak a vállalkozások, üzletek és ezek részeinek átruházása esetén történő védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1977. február 14‑i 77/187/EGK tanácsi irányelv szerinti fogalmáról.

35 – Lásd többek között a C‑156/98. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑6857. o.) 50. pontját, a C‑53/05. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2006. július 6‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑6215. o.) 20. pontját és a 29. lábjegyzetben hivatkozott SGAE‑ügyben 2006. december 7‑én hozott ítélet 34. pontját.

36 – Lásd az Egyesült Királyság Kormánya által előterjesztett beadvány 16. pontját.

37 – Riesenhuber, K., i. m. (hivatkozás a 32. lábjegyzetben), 246. o., 6. pont, álláspontja szerint a jogok közelítése azt jelenti, hogy önálló közösségi jogi koncepciót kell létrehozni. Aki közelíteni akar, annak létre kell hoznia egy mértéket. A nemzeti értelmezés mindenkori állására való dinamikus utalással a közösségi jog az autonómiáját értékeli, az eredeti állapotra való statikus utalással pedig bebetonozza azt. Rott, P., „What is the Role of the ECJ in EC Private Law?”, Hanse Law Review, 1/2005. sz., 8. o. arra hívja fel a figyelmet, hogy az önálló értelmezés elve azokban az esetekben okoz nehézséget, amikor a közösségi jog generálklauzulákat alkalmaz. A szerző szigorúan az ellen foglal állást, hogy a tagállamok szabadon megválaszthassák e fogalom saját értelmezését. Ez az elképzelés szerinte elfogadhatatlan, ha a Közösség például az EK 95. cikk alapján a tagállami jog harmonizálására törekszik. A generálklauzulák alkalmazása a kontinentális európai jogrendszerben megszokott szabályozási technika, amelyet akkor alkalmaznak, ha lehetetlen előre meghatározni bizonyos tényállási elemeket. Ennek mindazonáltal nem lehet az a célja, hogy korlátozza a közösségi jog nemzeti jogrendszerekre gyakorolt hatását.

38 – Lásd a 29. lábjegyzetben hivatkozott SENA‑ügyben hozott ítéletet.

39 – HL L 346., 61. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 120. o.

40 – Lásd a 29. lábjegyzetben hivatkozott SENA‑ügyben hozott ítélet 21. pontját.

41 – Ugyanott, 7., 25. és 34. pont.

42 – Ugyanott, 32. pont.

43 – Ugyanott, 34. pont.

44 – Ugyanott, 36. pont.

45 – Ugyanott, 38. pont.

46 – Lásd a Tanácsnak – az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 251. cikkében megállapított eljárásnak megfelelően – az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv létrehozása tekintetében 2000. szeptember 28‑án kiadott 48/2000. sz. közös álláspontjának (HL C 344., 1. o.) (19) preambulumbekezdését.

47 – A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében a közösségi jog rendelkezéseit – amennyire lehetséges – a nemzetközi jog figyelembevételével kell értelmezni, különösen, amikor e rendelkezések pontosan a Közösség által megkötött nemzetközi megállapodások végrehajtását szolgálják (lásd többek között a C‑61/94. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1996. szeptember 10‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑3989. o.] 52. pontját, a C‑341/95. sz. Bettati‑ügyben 1998. július 14‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑3455. o.] 20. pontját és a 29. lábjegyzetben hivatkozott SGAE‑ügyben 2006. december 7‑én hozott ítélet 35. pontját). A nemzetközi szerzői jog egyes egyezményei lehetőséget biztosítanak az aláíró feleknek arra, hogy a művek szerzői részére biztosított jogok alól korlátozásokat vagy kivételeket állapítsanak meg meghatározott kivételes esetekben, ezt teszi például a Berni Egyezmény 9. cikke, a WIPO‑Szerzői Jogi Szerződés 10. cikke és a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló TRIPs Megállapodás 13. cikke. Ugyanakkor ezekből nem következik olyan felfogás, amely pontosan megfelel a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás” fogalmával.

48 – Lásd a Berni Egyezmény felülvizsgált szövege 11bis. cikkének (2) bekezdését és 13. cikkének (1) bekezdését.

49 – Lásd hasonlóképpen Carbajo Cascón, F., „Copia privada y compensación equitativa”, Noticias de la Unión Europea, 286/2008. sz., 34.és 35. o.

50 – Lásd Arisztotelész, Nikomakhoszi Etika, Ötödik Könyv, Hetedik fejezet – osztó igazságosság, i.e. 322., 1132b. Eszerint: „Az elmondottakat más szempontból is, a különböző művészetek teljesítményeinél is szem előtt kell tartani. Az lenne a vég, ha a művész nem olyan mű létrehozásán fáradozna, amelyet mennyiségileg és minőségileg is értékelni lehet, és ha a fáradozását nem fizetnék meg ennek megfelelően mennyiségileg és minőségileg.”

51 – Ez a római jogi alapelv azt mondja ki, hogy aki valaminek a hasznát élvezi, az viseli az azzal járó költségeket is. A spanyol kormány által előadottak értelmében ez az elv a spanyol díjrendszer alapja.

52 – A 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében: „A tagállamok biztosítják azt a jogot, amelynek célja, hogy a felhasználó egy egyszeri méltányos díjat fizessen a hangfelvétel kereskedelmi célú nyilvánosságra hozatala, illetve e hangfelvétel példányának vezeték nélküli sugárzása vagy egyéb módon a nyilvánossághoz közvetítése esetén, valamint hogy ezen díjat az érintett előadóművészek és hangfelvétel‑előállítók között felosszák”.

53 – Nyilvánvalóan ebből indul ki Falcón Tella, R., „El llamado »canon por derechos de autor« (Copyright Levy) o compensación equitativa por copia privada (II): antecedentes y configuración en la Ley 23/2006, de 7 julio (RCL 2006, 1386)”, Quincena Fiscal Aranzadi, 17/2006. sz., 1. o., aki utal az ellentételezés értelmére és céljára, amely véleménye szerint abban áll, hogy a digitális többszörözéshez szükséges berendezések, készülékek és eszközök kereskedőinek és rajtuk keresztül a vásárlóknak ki kell venniük a részüket a méltányos díjazásból. Lásd még Carbajo Cascón, F., i. m. (hivatkozás a 49. lábjegyzetben), 26. o., aki arra hívja fel a figyelmet, hogy a fizetésre kötelezett gyártók, importőrök és kereskedők főszabály szerint áthárítják ezt a díjat az ügyfelekre, gondoskodva ezzel a szerző és a felhasználó érdekeinek egyensúlyáról. Hasonlóan gondolkodik Bércovitz Rodríguez‑Cano, R., „Compensación equitativa por copia privada”, Aranzadi Civil, 16/2007. sz., 2. o., valamint ugyanez a szerző, i. m. (hivatkozás a 16. lábjegyzetben), 1. o.

54 – Lásd a német kormány által előterjesztett beadvány 11. oldalának 26. pontját.

55 – Ebben az értelemben Carbajo Cascón, F., i. m. (hivatkozás a 49. lábjegyzetben), 31. o., aki az illegális teljesítmények többszörözését (például online zenei kalózmásolatok keretében) nem tekinti a spanyol szabályozás TRLPI 31. cikkének (2) bekezdése szerinti „magáncélú többszörözésnek”. E szabályozás egyértelmű szövegére utal („[…] a partir de obras a las que haya accedido legalmente […]”).

56 – Philapitsch, F., i. m. (hivatkozás a 14. lábjegyzetben), 91. o., úgy véli, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazás”, ahogyan az az irányelvben szerepel, csupán a jogszerű magáncélú többszörözés esetében irányadó. Az illegális másolással keletkező kár tágabb értelemben nem ellentételezhető ily módon, és ennek megfelelően nem is megengedhető feltétel az ellentételezési séma meghatározása során.

57 – Ebben az értelemben Hugenholtz, B., Guibault, L. és van Geffen, S., i. m. (hivatkozás a 16. lábjegyzetben), 32. o., úgy véli, hogy a magáncélú másolatokon túlmutató többszörözési tevékenység (például a zenei kalózkodás) nem eshet e kivétel hatálya alá.

58 – Philapitsch, F., i. m. (hivatkozás a 14. lábjegyzetben), 90. o., a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti kivétellel összefüggésben „többszörözési ellentételezésről” beszél. Carbajo Cascón, F., i. m. (hivatkozás a 49. lábjegyzetben), 26. o., a magáncélú többszörözés vonatkozásában „ellentételezési koncepcióról” beszél.

59 – A tulajdonjog, amelyhez a szellemi tulajdon joga is tartozik, a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében olyan alapjog, amelyet a közösségi jogrend közösségi jogi alapelvként védelemben részesít (lásd ebben az értelemben a C‑479/04. sz. Laserdisken‑ügyben 2006. szeptember 12‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑8089. o.] 65. pontját és a 19. lábjegyzetben hivatkozott Promusicae‑ügyben hozott ítélet 62. pontját). A 2001/29 irányelv (9) preambulumbekezdése is kimondja, hogy a szellemi tulajdon a tulajdon részeként nyert elismerést.

60 – Ebben az értelemben lásd még Ullricht, J. N., i. m. (hivatkozás a 13. lábjegyzetben), 291. o. A szerző kifejti, hogy a közösségi jogalkotó a „kár” bevezetésével arra az angolszász jogi hagyományra kívánt tekintettel lenni, amely a magáncélú többszörözéssel okozott kárnak központi szerepet tulajdonít a biztosított pénzügyi ellentételezés mértékéről való döntés meghozatala során. Mivel azonban a kontinentális európai szerzői jogtól idegen a kár relevanciája a méltányos ellentételezés meghatározása során, a közösségi jogalkotó úgy határozott, hogy összhangba hozza a két jogi hagyományt azzal, hogy az irányelv ugyan megengedi a kár, illetve a hátrány alapján való orientációt, ezt azonban nem teszi kötelező feltétellé. Egyet azonban mindenképpen kimond a (35) preambulumbekezdés: amennyiben a jogosultat a magáncélú többszörözés kivétele miatt a minimális mértéket meghaladó hátrány éri, minden jogi hagyomány alapján megilleti őt a pénzügyi ellentételezés.

61 – Lásd Tizzano főtanácsnok C‑245/00. sz. SENA‑ügyben 2002. szeptember 26‑án ismertetett indítványának (2003. február 3‑án hozott ítélet, EBHT 2003., I‑1251. o.) 35. pontját.

62 – Lehmann, M., in: Handbuch des Urheberrechts (kiadta Ulrich Loewenheim), 1. kiadás, München 2003., 878. o., 46. pont, is abból indul ki, hogy a tagállamok szabad döntési jogába tartozik az, hogy hogyan számítják ki és szervezik meg konkrétan a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti „méltányos díjazást”.

63 – Lásd Dreier, T., „Die Umsetzung der Urheberrechtsrichtlinie 2001/29/EG in deutsches Recht”, Zeitschrift für Urheber‑ und Medienrecht, 2002., 28. o., aki szerint a 2001/29 irányelv a maga természetéből fakadóan az elérendő célokat illetően kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyja. A szerző eközben megállapítja, hogy az irányelv jelentős mérlegelési mozgásteret biztosít a nemzeti jogalkotó számára, de emlékeztet ugyanakkor a 20 választható korlátozásra az összesen 21‑ből. Carbajo Cascón, F., i. m. (hivatkozás a 49. lábjegyzetben), 26. o., azon irányelvi előírások konkrétságát hiányolja, amelyek álláspontja szerint teljesítik a harmonizációs célt. Ullricht, J. N., i. m. (hivatkozás a 13. lábjegyzetben), 291. o., arra hívja fel a figyelmet, hogy a közösségi jogalkotó a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontját a tagállamok érintett szabályozásainak alapos figyelembevétele mellett alkotta. Eközben megállapította, hogy amennyiben azok szabályozzák az ellentételezést, annyiban a tagállamok egyező jogi hagyományai értelmében olyan pénzügyi ellentételezést talált, amely csupán formája, részletei és mértéke tekintetében vetett fel különbségeket. A szerző álláspontja szerint a közösségi jogalkotó ezt a legkisebb közös nevezőt akarta meghatározni az 5. cikk (2) bekezdésének b) pontjában, míg a fizetés formájának és részleteinek meghatározása továbbra is tagállami szabályozás tárgya marad. A szerző érvként a (35) preambulumbekezdés második mondatára hivatkozik.

64 – Az EK 234. cikk harmadik mondatának német nyelvi változatában a „cél” fogalma a német nyelvű jogirodalom szerint is egy, az irányelv által előírt „eredményként” értékelendő. Ezt a felfogást támasztja alá a többi nyelvi változat megfogalmazása is („résultat”, „result”, „resultado”, „risultato”, „resultaat”). A tagállamoknak következésképpen egy, az irányelv által megkívánt jogállapotot kell létrehozniuk (lásd ehhez Schroeder, W., in: EUV/EGV – Kommentar (kiadta Rudolf Streinz), München 2003., Art. 249 EGV, 77. p, 2178. o., és Biervert, B., EU‑Kommentar (kiadta Jürgen Schwarze), Baden‑Baden 2000., Art. 249 EGV, 25. p, 2089. o.). A jogirodalomban ezért honosodott meg a francia „obligation de résultat” fogalma (lásd Lenaerts, K. és Van Nuffel, P., Constitutional Law of the European Union, 2. kiadás, London 2006., 17‑123. p, 768. o.).

65 – Häuser, M., „Pauschalvergütung und digitale Privatkopie”, Computer und Recht, 2004., 830. o., álláspontja szerint az irányelv félreérthetetlenül világossá teszi, hogy a nemzeti jogalkotó, amennyiben a magáncélú többszörözés mellett dönt, köteles a jogosultaknak méltányos díjazást biztosítani. Ezzel egyértelmű, hogy a magáncélú többszörözés korlátja és az ellentételezési kötelezettség rendszere ugyanannak az éremnek a két oldalát valósítja meg, és elválaszthatatlanok egymástól.

66 – Lásd többek között a 6/64. sz. Costa‑ügyben 1964. július 15‑én hozott ítéletet (EBHT 1964., 1251., 1268. o.); a 17. lábjegyzetben hivatkozott Enka‑ügyben hozott ítélet 22. pontját; a C‑292/92. sz. Hünermund‑ügyben 1993. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑6787. o.) 8. pontját; a C‑17/00. sz. De Coster‑ügyben 2001. november 29‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑9445. o.) 23. pontját és a C‑265/01. sz., Pansard és társai ügyben 2003. január 16‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑683. o.) 18. pontját.

67 – Lásd a jelen indítvány 80. pontját.

68 – A 29. lábjegyzetben hivatkozott SGAE‑ügyben hozott ítélet.

69 – Ugyanott, 37., 38., 43. és azt követő pontok.

70 – Ugyanott, 43. pont

71 – Lásd Sharpston főtanácsnok SGAE‑ügyben 2006. július 13‑án ismertetett indítványának 67. pontját. Abban ismételten hivatkozik La Pergola főtanácsnok C‑293/98. sz. Egeda‑ügyben 1999. szeptember 9‑én ismertetett indítványának (EBHT 2000., I‑629. o.) 22. pontjára, aki a következőket állapította meg: „az a megállapítás, miszerint nem történik nyilvánossághoz közvetítés, mivel valamely sugárzott televízió program tényleges vétele a vendég egyedi cselekményétől függ, összeegyeztethetetlen a szerzői jog azon alapelvével, mely szerint a jogosultnak díjazás jár, nem a mű tényleges használatáért, hanem a használat puszta jogi lehetőségéért. Gondoljunk csak például a kiadóra, amely a szerzőnek a regény eladott példányszámai után megfelelő díjat fizet függetlenül attól, hogy azokat a vásárlók ténylegesen elolvasták‑e, vagy sem. Ehhez hasonlóan a szálloda, amely felelős a műhold által elsődlegesen továbbított sugárzás kábelen történő – egyidejű, teljes és nem módosított – belső közvetítésért, nem tagadhatja meg a szerzőknek járó díjfizetést arra való hivatkozással, hogy a sugárzott művet a potenciális nézők – akik hozzáfértek a szobákban elhelyezett televíziókhoz – valójában nem nézték”.

72 – Lásd ehhez a Bizottság „Fair compensation for acts of private copying” c. 2008. február 14‑i jelentését, (elérhető az interneten http://ec.europa.eu/internal_market/copyright/docs/levy_reform/background_en.pdf). Abban a magáncélú többszörözésért járó díj a jogosultnak járó egyfajta kárpótlásként kerül meghatározásra azon megfontolás alapján, miszerint a magáncélú többszörözés ténye gyakorlatilag nem lehet használati jog tárgya, és ennek következtében gazdasági hátrányt okoz a jogosultnak. Utalnak továbbá arra, hogy azért vezették be nemzeti szinten a magáncélú többszörözésért járó díj rendszerét, mert nem volt lehetőség a művek magáncélú többszörözésének hatékony felügyeletére és adott esetben engedélyezésére.

73 – Ebben az értelemben Geerlings, J., „Das Urheberrecht in der Informationsgesellschaft und pauschale Geräteabgaben im Lichte verfassungs‑ und europarechtlicher Vorgaben”, Gewerblicher Rechtsschutz und Urheberrecht, 2004., 3. füzet, 208. o., aki a Németországban 1965 óta érvényben lévő átalány díjrendszert (a szerzői jogról szóló német törvény 53. §‑ának (5) bekezdése korábbi változat/ a szerzői jogról szóló német törvény 54., valamint 54a. §‑a, módosított változat) vizsgálta, amely ennyiben hasonlóságokat mutat a spanyol rendszerhez. A német rendszer ugyancsak azon a megfontoláson alapul, hogy nem tűnik praktikusnak a díjnak a felhasználóra való közvetlen kivetése, amelynek az a következménye, hogy nem a többszörözési tevékenység váltja ki, hanem a magáncélú többszörözést lehetővé tévő készülékek értékesítése.

74 – Lásd a jelen indítvány 76. pontját.

75 – Lásd a spanyol kormány által előterjesztett írásbeli észrevételek 19. oldalának 44. pontját.

76 – Lásd Bercovitz Rodríguez‑Cano, R., i. m. (hivatkozás a 16. lábjegyzetben), 2. o., aki szerint a TRLPI 25. cikke a díjkivetés során abból a megdönthető vélelemből (iuris tantum) indul ki, hogy a megvásárolt készülékek és tárolóegységek magáncélú többszörözésre szolgálnak.

77 – A Bizottság is ebből indul ki a 72. lábjegyzetben hivatkozott „Fair compensation for acts of private copying” c. 2008. február 14‑i jelentésének 4.2. pontjában a 12. oldalon, hivatkozva több értékesítő társaság nyilatkozatára.

78 – A (35) preambulumbekezdés értelmében: „E méltányos díjazás formájának, részletszabályainak és lehetséges mértékének megállapításánál figyelembe kell venni minden egyes eset sajátos körülményeit”.

79 – Lásd Plaza Penadés, J., i. m. (hivatkozás a 16. lábjegyzetben) 152. o., aki szerint a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti szabályozás nem azt a másolatot érinti, amelyet valamely természetes személy egy (közjogi vagy magánjogi) jogi személy általi használat érdekében hoz létre, amennyiben azalatt a másolat több személy általi használata értendő. A szerző ezzel ellentétesen nyilvánvalóan azon a véleményen van, hogy jogi személy is élhet a magáncélú többszörözéssel, feltéve hogy a másolatot kizárólag a jogi személy használja magáncélra.

80 – Lásd Plaza Penadés, J., i. m. (hivatkozás a 16. lábjegyzetben), 152. o., aki az érintett másolat jogi személy általi kereskedelmi célra való használatát nem látja a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának hatálya alá tartozónak.

81 – Lásd ezzel összefüggésben McCreevy belső piaci biztos 2007. szeptember 19‑i válaszát Romeva i Rueda európai parlamenti képviselőnek a szerzői jogdíjak alkalmazása Spanyolországban a digitális hordozóanyagok esetében témájú, 2007. június 5‑i E‑2864/07. sz. írásos kérdésére. A Bizottság tagja abban a Bizottság azon véleményét fejti ki, miszerint csak azokat az adathordozókat és berendezéseket kell díjjal sújtani, amelyeket ténylegesen és jelentős mértékben magáncélú többszörözés céljára használnak. A Bizottság ezért úgy véli, hogy a kereskedelmi célra (például a vállalkozásoknál vagy a közigazgatási szerveknél) használt berendezéseket nem indokolt díjjal sújtani, mivel az nyilvánvalóan túlmegy a megengedett cselekmények (vagyis magáncélú másolat) után fizetendő díjazás szükséges mértékén, az irányelvben foglaltaknak megfelelően.

82 – Ebben az értelemben Herrnfeld, H.‑H., EU‑Kommentar (kiadta Jürgen Schwarze), 2. kiadás, Baden‑Baden 2009., Art. 94, 1127. o., 42. pont.

83 – Lásd a C‑11/92. sz. Gallagher‑ügyben 1993. június 22‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑3545. o.) 11. és azt követő pontjait és a C‑323/93. sz. Crespelle‑ügyben 1994. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 1994, I‑5077. o.) 33. és azt követő pontjait.

84 – Lásd a jelen indítvány 75–78. pontját.

85 – A nem a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja szerinti magáncélú többszörözés ellentételezéséhez kapcsolódó olyan díj, amely vélhetően nem tartozik a 2001/29 irányelv hatálya alá, más közösségi jog korlátok sérelme nélkül érintetlenül hagyja a tagállamok szabályozási kompetenciáját (lásd a C‑285/08. sz. Moteurs Leroy Somer ügyben 2009. június 4‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 31. pontját).

86 – Lásd a jelen indítvány 94. pontját.