Language of document : ECLI:EU:C:2013:845

PEDRO CRUZ VILLALÓN

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. december 12.(1)

C‑293/12. sz. ügy

Digital Rights Ireland Ltd

kontra

Minister for Communications, Marine and Natural Resources,

Minister for Justice, Equality and Law Reform,

Commissioner of the Garda Síochána,

Ireland

és

The Attorney General,

a Human Rights Commission részvételével

(a High Court of Ireland [Írország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

valamint

C‑594/12. sz. ügy

Kärntner Landesregierung

Michael Seitlinger,

és

Christof Tschohl,

Andreas Krisch,

Albert Steinhauser,

Jana Herwig,

Sigrid Maurer,

Erich Schweighofer,

Hannes Tretter,

Scheucher Rechtsanwalt GmbH,

Maria Wittmann‑Tiwald,

Philipp Schmuck,

Stefan Prochaska

és társai

(a Verfassungsgerichtshof [Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Elektronikus hírközlések – 2006/24/EK irányelv – Az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása keretében előállított vagy kezelt adatok megőrzése – Érvényesség – EUSZ 5. cikk, (4) bekezdés – Az uniós fellépés arányossága – Alapjogi Charta – 7. cikk – A magánélet tiszteletben tartása – 8. cikk – A személyes adatok védelme – 52. cikk, (1) bekezdés – Beavatkozás – Törvényi minőség – Az alapvető jogok gyakorlására irányuló korlátozások arányossága”





1.        A Bíróság a jelen ügyekben, amelyekben két olyan kérdést terjesztettek elé előzetes döntéshozatalra a 2006/24/EK irányelv(2) érvényességének megítélése iránt, amely lehetőséget ad számára, hogy állást foglaljon arról, hogy milyen alkotmányos feltételek mellett korlátozhatja az Európai Unió az alapvető jogok gyakorlását különösen az Európai Unió Alapjogi Chartája(3) 52. cikkének (1) bekezdése értelmében egy irányelv, és az azt átültető nemzeti intézkedések révén.(4) A szóban forgó korlátozás olyan kötelezettség formájában jelentkezik, amely előírja egyes gazdasági szereplőknek, hogy – a súlyos bűncselekmények felderítése és üldözése céljából történő, adatok hozzáférhetővé tételére irányuló cél és a belső piac megfelelő működésének biztosítására irányuló cél elérése érdekében – meghatározott időtartam alatt nagy mennyiségű olyan adatot gyűjtsenek és őrizzenek meg, amelyet a polgárok által az Unió egész területén folytatott elektronikus hírközlések keretében állítottak elő vagy kezeltek. Erre a kérdésre három részből álló választ indítványozok.

2.        Az első részben a 2006/24 irányelvnek az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében vett arányosságának kérdésével foglalkozom. A második részben azt fogom vizsgálni, hogy teljesül‑e a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltétel, amely szerint az alapvető jogok gyakorlása csak „a törvény által” korlátozható. Végül a harmadik részben azt a kérdést tanulmányozom, hogy a 2006/24 irányelv tiszteletben tartja‑e a – szintén a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett – arányosság elvét.

3.        Mielőtt azonban belebocsátkoznék ennek a három problémának a vizsgálatába, három olyan kérdéscsoporttal szeretnék foglalkozni, amelyek szerintem nélkülözhetetlenek a High Court (Írország) és a Verfassungsgerichtshof (Ausztria) által feltett, érvényességre vonatkozóan előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések megértéséhez.

I –    A jogi háttér

A –    Az uniós jog

4.        A jelen ügyekben a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések vizsgálata szempontjából elsődlegesen releváns uniós jogi rendelkezések a 2006/24 irányelv rendelkezésein – amelynek érvényességét mindkét ügyben kétségbe vonják – és a Charta rendelkezésein kívül a személyes adatok feldolgozása [helyesen: kezelése] vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24‑i 95/46/EK irányelv(5) és az elektronikus hírközlési ágazatban a személyes adatok kezeléséről, feldolgozásáról [helyesen: a személyes adatok kezeléséről] és a magánélet védelméről szóló 2002/58/EK irányelv(6) („elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv”) rendelkezései. Ezen irányelvek, valamint főbb rendelkezéseik a következőkben kerülnek – az ismertetés szempontjából szükséges mértékben – bemutatásra.

B –    A nemzeti jogok

1.      Az ír jog (C‑293/12. sz. ügy)

5.        Írország alkotmánya 29. cikke (4) bekezdésének 6. pontja úgy rendelkezik, hogy az alkotmány egyetlen rendelkezése sem tesz érvénytelenné olyan, az ír állam által elfogadott törvényt, jogi aktust vagy intézkedést, amelyet az Európai Unió vagy a Közösségek tagsága tett szükségessé, továbbá nem akadályozza meg, hogy az Európai Unió, a Közösségek, azok intézményei vagy a Közösségeket létrehozó szerződések szerint hatáskörrel rendelkező szervek által elfogadott törvény, jogi aktus vagy intézkedés az államban törvény erejével bírjon.

6.        A 2005. évi büntetőtörvénykönyv (terrorcselekmények) (Criminal Justice [Terrorist Offences] Act 2005)(7) mostanra már hatályon kívül helyezett hetedik része a telefonos hírközlési adatok megőrzésére vonatkozott. Előírta a telefonos hírközlési szolgáltatások nyújtói számára, hogy bűncselekmények megelőzésének, kivizsgálásának, felderítésének és üldözésének, valamint az állam biztonságának biztosítása érdekében a jogszabály által előírt időtartamra őrizzék meg a forgalmi és helymeghatározó adatokat. A 2005. évi törvény e célból lehetővé tette az illetékes állami hatóságok – különösen a Commissioner of the Garda Síochána – számára, hogy meghatározott eljárást követve ezen adatok közlését kérjék, és egy független kvázi bírósági testület által felügyelt panaszeljárás formájában biztosítékokat alakított ki.

7.        A távközlési adatok megőrzéséről szóló 2011. évi törvény (the Communications [Retention of Data] Act 2011), amelyet a 2006/24 irányelv átültetése céljából fogadtak el, hatályon kívül helyezte a 2005. évi büntetőtörvénykönyv hetedik részét, és új szabályozást vezetett be az adatmegőrzésre vonatkozóan.

2.      Az osztrák jog (C‑594/12. sz. ügy)

8.        A személyes adatok védelméről szóló, alkotmányerejű szövetségi törvény(8) 1. cikke az adatvédelemhez fűződő alapvető jogról rendelkezik.

9.        A 2006/24 irányelvet a 2003. évi távközlési törvényt(9) az új 102a. §‑sal kiegészítő szövetségi törvénnyel(10) ültették át az osztrák jogba, amely a nyilvánosan elérhető hírközlési szolgáltatások nyújtóit az ott felsorolt adatok megőrzésére kötelezi.(11)

II – Az alapeljárások tárgyát képező tényállások

A –    A C‑293/12. sz. Digital Rights Ireland ügy

10.      Az alapeljárás felperese, a Digital Rights Ireland Ltd(12) korlátolt felelősségű társaság, amelynek társasági szerződésében meghatározott célja a polgári és emberi jogoknak különösen a modern kommunikációs technológiákkal összefüggésben történő előmozdítása és védelme.

11.      A DRI, amelynek állítása szerint tulajdonában áll egy mobiltelefon, amelyet 2006. június 3‑án vettek nyilvántartásba, és amelyet a nyilvántartásba vétel időpontjától mindmáig használ, keresetet indított az ír kormány két minisztériuma, a The Minister for Communications, Marine and Natural Resources és a The Minister for Justice, Equality and Law Reform, az ír rendőrség rendőrfőkapitánya (The Commissioner of the Garda Síochána), maga az ír állam és az Attorney General ellen, amelynek keretében lényegében arra hivatkozik, hogy az ír hatóságok jogellenesen kezelték, őrizték és ellenőrizték az általuk folytatott hírközléshez kapcsolódó adatokat.

12.      Következésképpen kérelme egyfelől bizonyos jogi aktusok megsemmisítésére irányul, amelyek olyan intézkedések elfogadására jogosítják fel az ír hatóságokat, amelyek a távközlési szolgáltatások nyújtóit távközlési adatok megőrzésére kötelezik, mivel ezeket a jogi aktusokat az ír alkotmánnyal és az uniós joggal összeegyeztethetetlennek véli. Másfelől a Chartára, illetve az emberi jogokról szóló európai egyezményre(13) tekintettel megkérdőjelezi a 2006/24 irányelv érvényességét, és felhívja a kérdést előterjesztő bíróságot, hogy az említett irányelv érvényességének megítélése végett előzetes döntéshozatal iránti kérdéseket terjesszen a Bíróság elé.

B –    A C‑594/12. sz., Seitlinger és társai ügy

13.      A Kärntner Landesregierung (karintiai tartományi kormány) 2012. április 6‑án az osztrák szövetségi alkotmány (Bundes‑Verfassungsgesetz)(14) 140. cikkének (1) bekezdése alapján megsemmisítés iránti keresetet nyújtott be a Verfassungsgerichtshofhoz, amelyben a 2003. évi Telekommunikationsgesetz több rendelkezésének, így különösen 102a. §‑ának – a 2006/24 irányelv átültetéséből eredő, 2012. április 1‑jén hatályba lépett változatában – megsemmisítését kéri.

14.      2012. május 25‑én Michael Seitlinger a B‑VG 140. cikkének (1) bekezdése alapján keresetet nyújtott be a Verfassungsgerichtshofhoz, amelyben azt állította, hogy többek között a 2003. évi TKG 102a. §‑ának alkotmányellenessége révén közvetlenül sérültek jogai. Úgy véli, hogy ez utóbbi rendelkezés, amely arra kötelezi hírközlő hálózatának üzemeltetőjét, hogy – anélkül hogy ez indokolt, műszakilag vagy a számlázás miatt szükséges lenne – akarata ellenére megőrizze az adatait, többek között a Charta 8. cikke megsértésének minősül.

15.      2012. június 15‑én másik kereset érkezett be a Verfassungsgerichtshofhoz a B‑VG 140. cikke alapján, amelyben 11 130 felperes azt állítja, hogy a 2003. évi TKG 102a. §‑ában meghatározott adatmegőrzési kötelezettség alkotmányellenessége sérti a jogaikat és különösen az Alapjogi Charta 8. cikkét.

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések és a Bíróság előtti eljárás

A –    A C‑293/12. sz. Digital Rights Ireland ügyben

16.      A C‑293/12. sz. ügyben a High Court a következő kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

„1.      A[z alapeljárás] felperes[e] jogainak a mobiltelefon‑használata tekintetében való korlátozása, amely a 2006/24/EK irányelv 3., 4. és 6. cikkéből ered, összeegyeztethetetlen‑e az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésével, amennyiben az aránytalan, szükségtelen, vagy nem megfelelő a következő jogszerű célok eléréséhez:

a)      annak biztosítása, hogy bizonyos adatok súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából rendelkezésre álljanak

és/vagy

b)      az Európai Unió belső piaca megfelelő működésének biztosítása?

2.      Különösen,

i)      Összeegyeztethető‑e a 2006/24/EK irányelv a polgárok azon, az EUMSZ 21. cikkben szereplő jogával, hogy szabadon mozogjanak és tartózkodjanak a tagállamok területén?

ii)      Összeegyeztethető‑e a 2006/24/EK irányelv a [Charta] 7. cikkében és az [EJEE] 8. cikkében szereplő magánélet tiszteletben tartásához való joggal?

iii)      Összeegyeztethető‑e a 2006/24/EK irányelv a Charta 8. cikkében szereplő személyes adatok védelméhez való joggal?

iv)      Összeegyeztethető‑e a 2006/24/EK irányelv a Charta 11. cikkében és az EJEE 10. cikkében szereplő véleménynyilvánítás szabadságához való joggal?

v)      Összeegyeztethető‑e a 2006/24/EK irányelv a Charta 41. cikkében szereplő megfelelő ügyintézéshez való joggal?

3.      A szerződések – és különösen az EUSZ 4. cikkének (3) bekezdésében szereplő jóhiszemű együttműködés elve – milyen mértékben követelik meg azt egy nemzeti bíróságtól, hogy vizsgálja meg és értékelje a 2006/24/EK irányelvet átültető nemzeti intézkedések összeegyeztethetőségét a Charta által biztosított védelemmel, beleértve annak 7. cikkét (amely tartalmilag megegyezik az EJEE 8. cikkével)?”

B –    A C‑594/12. sz., Seitlinger és társai ügyben

17.      C‑594/12. sz. ügyben a Verfassungsgerichtshof a következő kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

1.      Az uniós intézmények aktusainak érvényességéről:

Összeegyeztethető‑e [a Charta] 7., 8. és 11. cikkével a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy kezelt adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról szóló, 2006. március 15‑i 2006/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3–9. cikke?

2.      A Szerződések értelmezéséről:

2.1      A Charta 8. cikkéhez fűzött – az 52. cikkének (7) bekezdése értelmében a Charta értelmezésére vonatkozó iránymutatásként készült, és a Verfassungsgerichtshof által megfelelően figyelembe vett – magyarázatok alapján a Charta 8. cikkének (2) bekezdése és 52. cikkének (1) bekezdése szerinti feltételekkel azonos módon veendő e figyelembe a beavatkozások megengedettségének értékelése szempontjából a személyes adatok feldolgozása [helyesen: kezelése] vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 1995. október 24‑i 95/46/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv és a személyes adatok közösségi intézmények és szervek által történő feldolgozása [helyesen: kezelése] tekintetében az egyének védelméről, valamint az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló, 2000. december 18‑i 45/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL L 8., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 26. kötet, 102. o.]?

2.2      Milyen viszonyban áll a Charta 52. cikke (3) bekezdésének utolsó mondatában hivatkozott „Unió joga” az adatvédelmi jog területén elfogadott irányelvekkel?

2.3      Arra tekintettel, hogy a 95/46/EK irányelv és a 45/2001/EK rendelet a Charta szerinti adatvédelemhez való alapvető jog gyakorlására vonatkozó feltételeket és korlátozásokat tartalmaz, figyelembe veendők‑e a Charta 8. cikkének értelmezésekor a későbbi másodlagos jogból eredő változások?

2.4      A Charta 52. cikkének (4) bekezdésére figyelemmel azzal a következménnyel jár‑e a Charta 53. cikke szerinti magasabb védelmi szint biztosításának elve, hogy a másodlagos jog által megengedett korlátozásoknak a Charta szerinti határait szűkebben kell meghúzni?

2.5      A Charta 52. cikkének (3) bekezdésére, preambulumának ötödik bekezdésére és a 7. cikkéhez fűzött magyarázatokra tekintettel, amelyek értelmében a 7. cikk által biztosított jog megfelel az EJEE 8. cikkében biztosított jognak, következnek‑e az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE 8. cikkéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatából a Charta 8. cikkének értelmezésére vonatkozó olyan szempontok, amelyek befolyásolják az utóbbi cikk értelmezését?

C –    A Bíróság előtti eljárás

18.      Írásbeli észrevételt terjesztett elő a C‑293/12. sz. ügyben az Irish Human Rights Commission(15), az ír, a francia, az olasz, a lengyel kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság.

19.      Írásbeli észrevételt terjesztett elő a C‑594/12. sz. ügyben M. Seitlinger és Ch. Tschohl, a spanyol, a francia, az osztrák és a portugál kormány, valamint a Parlament, a Tanács és a Bizottság.

20.      A Bíróság elnöke 2013. június 6‑i végzésével az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a két ügyet.

21.      A Bíróság arra való tekintettel, hogy a két ügyben egyesített tárgyalást fog tartani, eljárási szabályzatának 61. cikke alapján felhívta a megjelenni kívánó feleket, hogy egyeztessék álláspontjukat, egyesítsék a 2006/24 irányelvnek a Charta 7. és 8. cikkével való összeegyeztethetőségére vonatkozó szóbeli előadásaikat, és válaszoljanak bizonyos kérdésekre. Felhívta továbbá az európai adatvédelmi biztost(16), hogy a Bíróság alapokmánya 24. cikkének második bekezdése alapján adjon tájékoztatást.

22.      A DRI és az IHRC (C‑293/12. sz. ügy), M. Seitlinger és Ch. Tschohl (C‑594/12. sz. ügy), valamint az ír, a spanyol, az olasz, az osztrák kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, továbbá a Parlament, a Tanács, a Bizottság és az adatvédelmi biztos a 2013. július 9‑én tartott egyesített tárgyaláson előadták szóbeli észrevételeiket.

IV – Az elfogadhatóságról

23.      A C‑293/12. sz. ügyben előterjesztett írásbeli észrevételeiben a Parlament, a Tanács és a Bizottság lényegében arra hivatkozott, hogy a High Court nem fejtette ki kellően annak indokait, hogy miért veti fel a 2006/24 irányelv érvényességének kérdését, különösen az EUMSZ 21. cikkre és a Charta 11. és 41. cikkére tekintettel. A High Court előzetes döntéshozatal iránti kérelmének ekként megállapított pontatlanságai azonban nem olyan jellegűek, hogy azok alapján a Bíróság a kérelmet mint elfogadhatatlant elutasítaná.

V –    Az ügy érdeméről

24.      A High Court által a C‑293/12. sz. ügyben és a Verfassungsgerichtshof által a C‑594/12. sz. ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmekben szereplő kérdések négy csoportba oszthatók.

25.      Az első csoport, amelybe a C‑293/12. sz. ügyben elsőként feltett kérdés tartozik, a 2006/24 irányelvnek az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésére tekintettel fennálló érvényességére irányul. A High Court ugyanis konkrétan azt kérdezi, hogy a 2006/24 irányelv általánosságban véve arányosnak minősül‑e ezen rendelkezés értelmében, azaz szükséges és megfelelő‑e az általa kitűzött célok eléréséhez, amelyek lehetővé teszik, hogy súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése, illetve a belső piac megfelelő működésének biztosítása céljából bizonyos adatok hozzáférhetők legyenek.

26.      A második csoport, amelybe a C‑293/12. sz. ügyben másodikként feltett kérdés és a C‑594/12. sz. ügyben elsőként feltett kérdés tartozik, arra irányul, hogy összeegyeztethető‑e a 2006/24 irányelv több rendelkezése a Charta több rendelkezésével, elsősorban a magánélet tiszteletben tartásához való jogra vonatkozó 7. cikkével és a személyes adatok védelmére vonatkozó 8. cikkével, tágabb értelemben pedig az előírt intézkedéseknek a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett arányosságára vonatkozik. Vitathatatlanul ez az érvényességre vonatkozó kérdés áll az adott ügyekben felvetett problémák középpontjában.

27.      A Verfassungsgerichtshof által a C‑594/12. sz. ügyben másodikként feltett kérdés egy harmadik kérdéscsoportba tartozik, amely a Charta értelmezésére és alkalmazására vonatkozó általános rendelkezések – a jelen ügyben a Charta 52. cikkének (3), (4) és (79 bekezdése, valamint 53. cikke – értelmezésére irányul. A Verfassungsgerichtshof közelebbről lényegében azt a kérdést teszi fel, hogy milyen viszonyban áll egymással egyfelől a Chartának a személyes adatok védelmére vonatkozó 8. cikke, másfelől először is a 95/46 irányelv és a 45/2001 rendelet rendelkezései a Charta 52. cikkének (1) és (3) bekezdésével összefüggésben (2.1., 2.2. és 2.3. kérdés), másodszor a tagállamok alkotmányos hagyományai (2.4. kérdés) a Charta 52. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben, harmadszor pedig az EJEE joga és különösen annak 8. cikke, a Charta 52. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben (2.5. kérdés).

28.      Végül a C‑293/12. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdésével, amely a negyedik és utolsó kérdéscsoportot alkotja, a High Court azt kérdezi a Bíróságtól, hogyan kell értelmezni az EUSZ 4. cikk (3) bekezdését, és konkrétan azt, hogy a nemzeti bíróságok kötelesek‑e a jóhiszemű együttműködésre vonatkozó kötelezettség alapján megvizsgálni és értékelni, hogy a 2006/24 irányelvet átültető nemzeti intézkedések összeegyeztethetőek‑e a Charta rendelkezéseivel és különösen a Charta 7. cikkével.

29.      Tisztázni kell egyúttal, hogy vizsgálatom főként az első két kérdéscsoportra irányul, és az azokra adott válaszra tekintettel a másik két kérdéscsoportra nem kell külön választ adni. Mielőtt rátérnék ezekre a kérdésekre, elöljáróban néhány pontosítással szeretném kezdeni.

A –    Előzetes észrevételek

30.      Ahhoz, hogy teljes körűen meg lehessen válaszolni a kérdést előterjesztő bíróságok által feltett egyes kérdéseket, három olyan elemre kell felhívni a figyelmet, amelyek döntően meghatározzák a jelen ügyek jellemzőit, nevezetesen: az első a 2006/24 irányelv funkcionális sajátossága, a második a szóban forgó alapvető jogokba való beavatkozás minősítése, végül a harmadik az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben 2009. február 10‑én hozott azon ítéletnek(17) a jelen ügyekre való kihatása, amellyel a Bíróság elutasította az említett irányelvvel szemben téves jogalap miatt benyújtott megsemmisítés iránti keresetet.

1.      A 2006/24 irányelv „funkcionális kettősségéről” és a 95/46 irányelvvel és a 2002/58 irányelvvel fennálló viszonyáról

31.      Bevezetésképpen összefüggéseiben kell elhelyezni a 2006/24 irányelvet, és röviden ismertetni kell az irányelvet körülvevő, elsősorban a 95/46 irányelvből és a 2002/58 irányelvből álló jogszabályi hátteret.

32.      A 95/46 irányelv – amely a 2006/24 irányelvhez hasonlóan az EUSZ 114. cikken alapul – célja a tagállamok arra való kötelezése, hogy a természetes személyek számára személyes adataik kezelése tekintetében biztosítsák a magánéletük tiszteletben tartásához való jogot(18) az ilyen adatok szabad áramlásának lehetővé tétele érdekében.(19) E célból számos olyan szabályt állapít meg, amelyek megállapítják a személyes adatok kezelésének jogszerűségére vonatkozó feltételeket, meghatározzák azon személyek jogait, akik tekintetében az adatgyűjtést és az adatkezelést végzik, különösen a tájékoztatáshoz való jogot,(20) az adathozzáféréshez való jogot,(21) a tiltakozási jogot(22) és a jogorvoslathoz való jogot,(23) és biztosítják az adatkezelés titkosságát és biztonságát.

33.      A 95/46 irányelvben meghatározott védelmi rendszerbe az irányelv 13. cikkében meghatározott mentességek és korlátozások is beletartoznak. Az adatok minőségére (6. cikk, (1) bekezdés), az adatkezelés átláthatóságára (10. cikk és 11. cikk, (1) bekezdés), az adatkezeléssel érintett személy adathozzáféréshez való jogaira (12. cikk) és az adatkezelés nyilvánosságára (21. cikk) vonatkozóan az irányelvben előírt jogok és kötelezettségek tartalmát jogszabályi intézkedés korlátozhatja, amennyiben ez különösen a nemzetbiztonság, a honvédelem, a közbiztonság vagy a bűncselekmények megelőzése, vizsgálata, felderítése és az ezekkel kapcsolatos eljárások lefolytatásának biztosítása érdekében szükséges.

34.      A 2002/58 irányelv – amely hatályon kívül helyezte és felváltotta a 97/66/EK irányelvet(24) – az elektronikus hírközlési ágazatra vonatkozó különös szabályok megállapítása révén pontosítja és kiegészíti(25) a személyes adatok védelmére vonatkozóan 95/46 irányelvben meghatározott rendszert.(26) Többek között olyan szabályokat ír elő, amelyek arra kötelezik a tagállamokat, hogy – a mentesség esetét kivéve(27) – ne csak a hírközlések, hanem az elektronikus hírközlési szolgáltatások előfizetőinek és felhasználóinak forgalmára vonatkozó adatok titkosságát is biztosítsák.(28) Az irányelv 6. cikke arra kötelezi a hírközlési szolgáltatások nyújtóit, hogy az előfizetőik és felhasználóik általuk kezelt és tárolt forgalmi adatait töröljék vagy tegyék anonimmé.

35.      Különösen nagy jelentősége van a későbbi fejtegetések szempontjából annak, hogy a 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdése – az irányelvben hivatkozott 95/46 irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében foglaltakkal egyezően – úgy rendelkezik, hogy a tagállamok jogszabályi intézkedéseket fogadhatnak(29) el különösen a közlések titkossága (5. cikk) és a forgalmi adatok törlése (6. cikk) tekintetében az irányelv által előírt jogok és kötelezettségek hatályának korlátozására vonatkozóan. Azt is előírja, hogy e célból a tagállamok – az alapvető jogokat tiszteletben tartva – többek között jogszabályi intézkedéseket fogadhatnak el az adatoknak a felsorolt indokok alapján korlátozott ideig történő megőrzésére vonatkozóan.

36.      A 2006/24 irányelv voltaképpen mélyreható módosítást visz végbe a 95/46 és a 2002/58 irányelvhez képest az elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó adatokra vonatkozó jogban,(30) amikor úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak – a személyes adatok védelméhez fűződő jognak a 95/46 irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében és a 2002/58/EK irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt korlátozásával összefüggésben – elő kell írniuk a forgalmi és helymeghatározó adatok gyűjtését és megőrzését.

37.      A 2006/24 irányelv fő jellemzője a harmonizációs cél, amely jelen esetben az elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó forgalmi és helymeghatározó adatokra vonatkozó tagállami szabályozások harmonizálására irányul. Márpedig ez a célkitűzés a harmonizálás tárgyára és a helyzetre tekintettel egyidejűleg azt is megköveteli, hogy az ilyen szabályozással nem rendelkező tagállamokat kötelezzék az említett adatok gyűjtésére és megőrzésére. Ebből következik, hogy a 2006/24 irányelv olyan funkcionális kettősséget mutat, amelyet figyelembe kell venni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett jelen kérdések által felvetett probléma helyes megközelítésénél.

38.      A 2006/24 irányelv elsődleges célkitűzése ugyanis azon nemzeti szabályozások harmonizálására irányul, amelyek a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóinak vagy a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatóinak(31) az irányelv által meghatározott forgalmi és helymeghatározó adatok megőrzésére vonatkozó kötelezettségeit szabályozzák, annak biztosítása érdekében, hogy ezen adatok „az egyes tagállamok nemzeti joga által meghatározott súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából” rendelkezésre álljanak.(32) A 2006/24 irányelv ennek keretében tehát részlegesen harmonizálja az egyes tagállamok által a 2002/58/EK irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében biztosított lehetőség alapján elfogadott szabályozásokat.(33)

39.      A 2006/24 irányelv eltérést tartalmazó szabályt(34) állapít meg a 95/46 irányelv és a 2002/58 irányelvben foglalt elvek alól. Egész pontosan a 2002/58/EK irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében megállapított kivételes szabályok alól állapít meg eltérést, amelyek a tagállamok azon lehetőségét szabályozzák, hogy – speciálisan az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatásának keretében – a 95/46 irányelv 13. cikkének (1) bekezdésében foglalt okokból korlátozzák a személyes adatok védelméhez fűződő jog és tágabb értelemben a magánélet tiszteletben tartásához való jog hatályát.

40.      A 2006/24 irányelv 11. cikke egyébiránt fontos kiegészítést tartalmaz, amikor a 2002/58 irányelv 15. cikkébe beiktatja az (1a) bekezdést, amely szerint a 15. cikk (1) bekezdése nem alkalmazandó a kifejezetten a 2006/24 irányelv szerint megőrzendő adatokra.

41.      Miként a Bíróság az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítéletében rámutatott, a 2006/24 irányelv tartalma alapvetően a hírközlési szolgáltatások nyújtóinak tevékenységeire vonatkozik,(35) mivel rendelkezései azokat a nemzeti szabályozásokat harmonizálják, amelyek az adatok megőrzésére, a megőrizendő adatkategóriákra, a megőrzés időtartamára, az adatvédelemre és az adatbiztonságra, valamint az adatok tárolására(36) korlátozódnak elsősorban.(37)

42.      Éppen a miatt a korlátozott harmonizációs rendeltetés miatt – ahogyan a következőkben látni fogjuk – állapíthatta meg a Bíróság az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítéletében, hogy a 2006/24 irányelvet el lehetett fogadni az EK 95. cikk alapján. A közösségi jogalkotó a belső piac megfelelő működésének védelmével kapcsolatos cél(38) elérése érdekében meg akarta előzni a nemzeti szabályozások eltérő alakulásából(39) adódó jövőbeni akadályok kialakulását.(40)

43.      Márpedig a 2006/24 irányelvben előírt harmonizáció a jelen esetben feltétlenül megvalósult az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóira vonatkozó adatgyűjtési és adatmegőrzési kötelezettség bevezetése révén legalábbis azon tagállamok tekintetében, amelyek e tekintetben nem rendelkeztek szabályozással, mivel ez a kötelezettség előírta többek között az adatmegőrzés minimális és maximális időtartamát.

44.      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy elsősorban éppen az igazolta a 2006/24 irányelvnek az EK 95. cikk alapján történő elfogadását, hogy némely tagállam még nem rendelkezett adatmegőrzésre vonatkozó szabályozással.(41)

45.      Következésképpen a 2006/24 irányelv harmonizációs célkitűzése keretében arra kötelezi a tagállamokat, hogy a meglévő szabályozást hozzák összhangba a 2006/24 irányelv rendelkezéseivel, vagy adott határidőn belül szervezzék meg a 2006/24 irányelvben előírt adatgyűjtési és adatmegőrzési rendszert, valamint hogy biztosítsák az irányelv – különösen a tárolt hozzáférésének feltételeit és módjait szabályozó – rendelkezéseinek tiszteletben tartását.

46.      Röviden összefoglalva, a 2006/24 irányelv fő jellemzője funkcionális kettőssége. Egyfelől teljesen hagyományos irányelvről van szó, amely egymástól eltérő,(42) vagy eltérésre lehetőséget adó nemzeti jogszabályok harmonizálására(43) törekszik, és amelyet a belső piac megfelelő működésének érdekében fogadtak el és határoztak meg, ahogyan ezt a Bíróság az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítéletében is megállapította. Másfelől viszont ez az irányelv még harmonizációs funkcióján belül is arra törekszik, hogy adott esetben olyan – különösen adatmegőrzésre irányuló – kötelezettségeket állapítson meg,(44) amelyek – ahogyan a későbbiekben ismertetni fogom – az európai polgároknak a Chartában biztosított alapvető jogaik, konkrétan a magánélet tiszteletben tartásához való jog és a személyes adatok védelméhez fűződő jog gyakorlásába történő jelentős beavatkozásként értelmezhetők.

47.      Végül nyilvánvaló, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett jelen kérdéseknek tekintettel kell lenniük erre a „második funkcióra”, vagyis arra, amelyet adatmegőrzési kötelezettséget „keletkeztetőnek” minősítenék, nem tévesztve szem elől az irányelvnek azt a hatását sem, amely kifejezetten az adott területen már meglévő nemzeti szabályozások harmonizálására irányul.

2.      Az elsődlegesen érintett alapvető jogokról és a beavatkozás minősítéséről

48.      Másodszor, már ebben a szakaszban foglalkozni kell azzal a kérdéssel, hogy minek minősül a 2006/24 irányelvben előírt adatok gyűjtése és megőrzése révén az alapvető jogok gyakorlásába történő beavatkozás, miután az már nem vitatott, hogy maga a beavatkozás fennáll. Először is azt fogom megállapítani, mely alapvető jogokat érint elsősorban a 2006/24 irányelv, majd rátérek az említett jog gyakorlásába az irányelv által történő beavatkozás minősítésére.

a)      Az érintett alapvető jogok

i)      A hivatkozott alapvető jogok többfélesége

49.      A High Court a C‑293/12. sz. ügyben – csakúgy, mint a Verfassungsgerichtshof a C‑594/12. sz. ügyben – azt a kérdést teszi fel a Bíróságnak, hogy összeegyeztethető‑e a 2006/24 irányelv több alapvető joggal, mindenekelőtt a magánélet tiszteletben tartásához fűződő, a Charta 7. cikkében biztosított joggal, a személyes adatok védelméhez fűződő, a Charta 8. cikkében biztosított joggal, sőt a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő, a Charta 11. cikkében biztosított joggal.

50.      A High Court ezenkívül azt is kérdezi a Bíróságtól, hogy összeegyeztethető‑e a 2006/24 irányelv az európai polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogára vonatkozó EUMSZ 21. cikkel és a Charta 41. cikkében szereplő megfelelő ügyintézéshez való joggal.

51.      E tekintetben először is egyszerűsíteni kell a kérdést.

52.      Mindenekelőtt nem elhanyagolható szempont, hogy a felügyelettel kapcsolatban kialakult bizonytalan érzés,(45) amelyet a 2006/24 irányelv végrehajtása kelthet, döntően befolyásolhatja az európai polgárok szabad véleménynyilvánításhoz és tájékozódáshoz fűződő jogának gyakorlását, és hogy ebből következően a Charta 11. cikkében biztosított jogba történő beavatkozást is meg kell állapítani.(46) Érdemes azonban megjegyezni – azonkívül, hogy a Bíróság nem rendelkezik elegendő ismerettel ahhoz, hogy e tekintetben dönthessen – azt, hogy ez a hatás csak mellékes következménye a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő beavatkozásnak, amelyet a továbbiakban igen figyelmesen és részletesen fogok vizsgálni.

53.      Egyébiránt a jelenleg a Bíróság eljárási szabályzatának 94. cikkében foglalt követelményekkel ellentétesen a High Court legkevésbé sem szolgál magyarázattal arra vonatkozóan, hogy miért tartja a 2006/24 irányelv érvényességének megítélése szempontjából relevánsnak az EUMSZ 21. cikkre (az európai polgárok szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való joga) és a Charta 41. cikkére (megfelelő ügyintézéshez való jog) való hivatkozást, és arra sem utal, hogy az említett irányelv milyen kihatással bírhat a polgárok szabad mozgására, illetve a megfelelő ügyintézés elvére. A Bíróság ezért e tekintetben sem rendelkezik elegendő ismerettel ahhoz, hogy megfelelően dönthessen.

54.      Elsősorban tehát a Charta 7. és 8. cikkére tekintettel kell főszabály szerint megvizsgálni a 2006/24 irányelv összeegyeztethetőségét.

ii)    A magánélet tiszteletben tartásához való jog és a személyes adatok védelméhez való jog párosa

55.      A Charta 8. cikkében a személyes adatok védelméhez való jog mint a magánélet tiszteletben tartásához való jogtól elkülönülő jog szerepel. Jóllehet az adatvédelem a magánélet tiszteletben tartásának biztosítására irányul, főként önálló szabályozás alá tartozik, amelyet elsősorban a 95/46 irányelv, a 2002/58 irányelv, a 45/2001 rendelet és a 2006/24 irányelv, valamint a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés vonatkozásában a 2008/977/IB kerethatározat határoz meg.(47)

56.      A 2006/24/EK irányelv érzékelhetően érinti a személyes adatok védelméhez való jogot, mivel az 5. cikk arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák a személyazonosítást lehetővé tévő adatmegőrzést,(48) ideértve a közlés forrásának és címzettjének, valamint az adott személy időbeli és térbeli helyzetének azonosításához szükséges adatokat, akár az illető telefonszámára, akár egyedi azonosítójára, vagy bármely egyéni adatára – például internetes szolgáltatások esetében internetprotokoll‑címre – való utalással.

57.      A 2006/24 irányelv 1. cikkének (2) bekezdése egyébiránt kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az irányelv többek között a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatásai előfizetőinek vagy felhasználóinak azonosításához szükséges adatokra alkalmazandó. Ezek az adatok így azok körébe tartoznak, amelyek hozzáférhetővé tétele az „információs önrendelkezési jogra”(49) vonatkozó, kifejezett egyéni engedélytől függ.

58.      A 2006/24 irányelv első látásra a személyes adatok védelméhez fűződő jogba való beavatkozásnak tűnik, amely egyértelműen a Charta 8. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezésekhez kapcsolódik. Az irányelv e célból úgy rendelkezik, hogy az ezen irányelvvel összhangban megőrzött adatokra teljes egészében alkalmazandó mind a 95/46 irányelv és a 2002/58 irányelv,(50) mind pedig az Európa Tanácsnak a személyes adatok gépi feldolgozása során az egyének védelméről szóló 1981‑es egyezménye.(51)

59.      Az alábbiakban részletezett okokból azonban nem a megőrzött adatok kezelése – akár a hírközlési szolgáltatások nyújtói által végzett adatgyűjtés, akár a tagállamok által feljogosított illetékes hatóságok általi adatfeldolgozás módjairól van szó – igényli a legnagyobb figyelmet, hanem a szóban forgó adatok gyűjtése és megőrzése, valamint ezeknek a magánélet tiszteletben tartásához való jogra gyakorolt kihatása.

60.      Mindenekelőtt az a körülmény, hogy a 2006/24 irányelv tökéletesen megfelelhet a Charta 8. cikkének (2) és (3) bekezdésében foglalt követelményeknek, és összeegyeztethetőnek minősíthető a Charta 8. cikkével, egyáltalán nem jelenti azonban azt, hogy teljes mértékben összeegyeztethető a magánélet tiszteletben tartásának a Charta 7. cikkében biztosított jogából eredő követelményekkel.

61.      Mivel ugyanis a „magánszféra” a „személyi szféra” magját jelenti, nem zárható ki, hogy a személyes adatok védelméhez való jogot a Charta 8. cikkével összhangban korlátozó szabályozás a Charta 7. cikke aránytalan sérelmének minősíthető.

62.      Kétségtelen, hogy a személyes adatok védelméhez való jog a magánélet tiszteletben tartásához való jogon alapszik,(52) és így – miként a Bíróságnak alkalma nyílott hangsúlyozni(53) – a Charta 7. és 8. cikke oly mértékben szorosan kapcsolódik egymáshoz,(54) hogy úgy tekinthető, hogy „a magánélethez való jognak a személyes adatok védelméhez való jog tekintetében történő tiszteletben tartásáról”(55) beszélhetünk.

63.      Ez azonban nem alkalmazható általános jelleggel. Az e két jogot összekötő kapcsolat lényegében az érintett adatok jellegétől függ, akkor is, ha azok személyes jellegűek, azaz a személyhez, az egyénhez kapcsolódnak.

64.      Vannak ugyanis olyan adatok, amelyek önmagukban véve személyes jellegűek, azaz amelyek egyénileg meghatároznak valakit, mint például régen a menlevelekben szereplő adatok, hogy egy konkrét példával éljek. Ezek az adatok gyakran bizonyos mértékben állandó jellegűek és bizonyos fokig semlegesek. Minden további nélkül személyes jellegűek, és általánosságban azt lehet mondani, hogy ezek azok az adatok, amelyek tekintetében a Charta 8. cikkének struktúrája és biztosítékai a leginkább alkalmazhatók.

65.      Vannak viszont olyan adatok, amelyek bizonyos értelemben több mint személyesek. Ezek azok az adatok, amelyek jellegüket tekintve elsősorban a magánélethez, a magánélet titkosságához – ideértve a bizalmasságot is – kapcsolódnak. Ezekben az esetekben a személyes adatok által felvetett probléma – hogy úgy mondjam – már „korábban” kezdődik. A felmerült probléma még nem az adatkezeléshez kapcsolódó biztosítékok problémája, hanem – még korábbról indulva – maguknak az adatoknak a problémája, vagyis az, hogy valakinek a magánéleti körülményeit adat formájában lehetett rögzíteni, következésképpen ezeket az adatokat számítógépes eljárásnak vetették alá.

66.      Ebben az értelemben azt állíthatjuk, hogy amikor ilyen adatokról van szó, akkor ezek olyan problémát vetnek fel, amely lényegesen megelőzi az adatkezelés problémáját, mivel elsősorban a Charta 7. cikkében biztosított magánélethez tartozik, és csak másodsorban a Charta 8. cikkében szereplő személyes adatok kezeléséhez kapcsolódó biztosítékokhoz.

67.      Ahogyan az előző megállapításokból is kitűnik, amelyek a magánélet tiszteletben tartásához való jog (a Charta 7. cikke) és a személyes adatok védelméhez való jog (a Charta 8. cikke) összefonódását alkotó alapvető jogok megfelelő „pozicionálását” részletezik, a 2006/24 irányelv érvényességét elsősorban a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő beavatkozás szemszögéből kell értékelni.

b)      A magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő, különösen jelentős beavatkozás

68.      Elöljáróban, aligha kétséges, hogy a 2006/24 irányelv önmagában véve „beavatkozást” jelent a magánélet tiszteletben tartásához való jogba.(56) Az irányelv maga is úgy definiálja önmagát, mint olyan, „adatok megőrzését szabályozó jogi eszközt”, amely „az EJEE 8. cikkével [vagy 7. cikkével] összhangban álló, [...] szükséges intézkedésnek”(57) minősül. A Bíróság egyébként használja ezt a kifejezést az irányelvvel kapcsolatban.(58)

69.      Az Emberi Jogok Európai Bírósága a maga részéről több ízben is kimondta, hogy az egyének magánéletével kapcsolatos adatok hatósági tárolása az EJEE 8. cikkének (1) bekezdése által biztosított, a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő beavatkozásnak minősül,(59) és pontosította, hogy az adatok felhasználásának nincsen jelentősége.(60)

70.      A kérdés itt az, hogyan lehetne minősíteni ezt a beavatkozást. E tekintetben – ahogyan a következőkben részletesen bemutatom – azt lehet állítani, hogy a 2006/24 irányelv a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő, különösen jelentős(61) beavatkozásnak minősül.

71.      Kétségtelen, hogy a 2006/24 irányelv kifejezetten és határozottan kizárja a hatálya alól(62) a telefonos, illetve elektronikus közlések tartalmát, és magukat a közölt információkat.

72.      Az is igaz azonban, hogy az uniós polgárok mindennapos elektronikus kommunikációjának többségében keletkezett vagy kezelt nagy mennyiségű adat óriási adatbázisokban történő gyűjtése(63) és főképpen tárolása(64)(65) a magánéletükbe történő különösen jelentős beavatkozásnak minősül, még akkor is, ha ez csupán annak feltételeit teremti meg, hogy szakmai és magánéleti tevékenységeiket visszamenőleg ellenőrizni lehessen. Ezeknek az adatoknak a gyűjtése olyan ellenőrzés feltételeit teremti meg, amely – jóllehet csak az adatfeldolgozás idejére visszamenőlegesen – az adatmegőrzés teljes időszaka alatt, folyamatosan veszélyezteti az uniós polgároknak a magánéletük titkosságához fűződő jogát. A felügyelettel kapcsolatban kialakult bizonytalan érzés(66) igen hangsúlyosan felveti az adatmegőrzés időtartamának kérdését.

73.      E tekintetben először is figyelembe kell venni azt a tényt, hogy ennek a beavatkozásnak a hatásait felerősítette az a jelenség, hogy a modern társadalmakban egyre fontosabbá válnak az elektronikus hírközlési eszközök, akár digitális mobilhálózatokról, akár az internetről van szó, és hogy az európai polgárok igen jelentős hányada szakmai és magánéleti tevékenységei valamennyi területén tömegesen és folyamatosan használja ezeket.(67)

74.      A kérdéses adatok – ezt ismételten hangsúlyozni kell – nem minősülnek a szó klasszikus értelmében véve személyes adatnak, mivel nem kapcsolódnak az egyén személyazonosságára vonatkozó egzakt információkhoz, hanem olyan személyes adatok, amelyek – hogy úgy mondjam – minősített személyes adatok, amelyek feldolgozása hű és átfogó képet ad az egyének – szorosan a magánéletükhöz tartozó – magatartásának nagy részéről, sőt akár teljes és pontos leírást a privát személyazonosságukról.

75.      E beavatkozás mértékét fokozzák azok a tényezők, amelyek növelik a veszélyét annak, hogy a 2006/24 irányelvvel a tagállamokra és az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóira vonatkozóan előírt kötelezettségek ellenére a megőrzött adatokat jogellenes, a magánéletet esetlegesen sértő, illetve tágabb értelemben véve tisztességtelen, vagy akár rosszhiszemű célra használják fel.

76.      Az adatokat ugyanis nem maguk a hatóságok vagy azok ellenőrzése alatt állók őrzik meg, hanem maguk az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtói,(68) akik elsődlegesen kötelesek az adatok védelmének és biztonságának biztosítására.

77.      A 2006/24 irányelv kétségtelenül úgy rendelkezik,(69) hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy az adatokat ezen irányelvvel összhangban megőrizzék. Meg kell azonban állapítani, hogy ez csak úgy lehetséges, ha biztosítják, hogy a megőrzött adatok és a hozzájuk kapcsolódó egyéb szükséges információk „kérelemre az illetékes hatóságok számára haladéktalanul továbbíthatók legyenek”. A 2006/24 irányelv egyébiránt úgy rendelkezik, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtói tiszteletben tartsák a megőrzött adatok védelmére és biztonságára vonatkozó minimális alapelveket.

78.      A 2006/24 irányelv azonban egyáltalán nem kötelezi magukat az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóit arra, hogy a megőrzendő adatokat valamely tagállam területén, valamely tagállam joghatósága alatt tárolják, ami pedig jelentősen növeli annak kockázatát, hogy az adatok a szabályozást megsértve hozzáférhetővé válnak vagy nyilvánosságra kerülnek.

79.      Az adatmegőrzés ilyetén „externalizálása” lehetővé teszi, hogy a megőrzött adatok elszakadjanak a tagállami fennhatóságtól, és ezáltal kikerüljenek a közvetlen tagállami befolyás és ellenőrzés alól,(70) ám ez a körülmény egyidejűleg annak veszélyét is növeli, hogy az adatokat a magánélet tiszteletben tartásához való jogból eredő követelményekkel össze nem egyeztethető módon használják fel.

80.      A 2006/24 irányelv tehát – ahogyan ez a fenti megállapításokból is következik – a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő, különösen jelentős beavatkozásnak minősül, és elsősorban az ezen alapvető jogból eredő követelményekre tekintettel kell megvizsgálni az irányelv érvényességét és arányos jellegét.

3.      Az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítélet jelentősége a 2006/24 irányelv érvényességének megítélése szempontjából

81.      Az előzetes fejtegetések e szakaszába érkezve még azt kell megvizsgálni, hogy milyen hatással van az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítélet a 2006/24 irányelv érvényességére, amelynek megítélésére vonatkozóan két kérelem is érkezett a Bírósághoz.

82.      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ebben az ügyben a 2006/24 irányelv megsemmisítése iránti közvetlen keresettel fordultak a Bírósághoz, amelynek keretében kizárólag arra hivatkoztak, hogy az irányelvet téves jogalap alapján fogadták el. A Bíróság következésképpen az ítélete 57. pontjában kifejezetten kimondta, hogy „az Írország által benyújtott kereset kizárólag a jogalap megválasztására és nem a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jog gyakorlásába a 2006/24 irányelv szerinti beavatkozás folytán megvalósuló esetleges alapjogsértésre vonatkozik”.

83.      Mivel a két ügyben megfogalmazott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek azt a kérdést teszik fel, hogy arányosak‑e a 2006/24 irányelv rendelkezései egyrészt az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében (a C‑293/12. sz. ügyben elsőként feltett kérdés), másrészt a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében (a C‑293/12. sz. ügyben másodikként feltett kérdés és a C‑594/12. sz. ügyben elsőként feltett kérdés), a Bíróság ekként kifejezett tartózkodását két – akár egymást kiegészítő – módon lehet értelmezni.

84.      Az első lehetséges értelmezés szerint, amely végeredményben minden esetre érvényes, a Bíróságot, amely kötve volt az Írország által konkrétan megfogalmazott megsemmisítési kérelmekhez, nem kérték fel arra, hogy vizsgálja meg a 2006/24 irányelvnek a Chartában biztosított alapvető jogokkal – elsősorban a magánélet tiszteletben tartásához fűződő, a Charta 7. cikkében biztosított joggal – való összeegyeztethetőségét. A Bíróság maga is fontosnak tartotta, hogy ítélete 57. pontjában ezt kifejezésre juttassa: eszerint nem volt köteles megvizsgálni a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt – különösen a törvényi minőségre és az arányosságra vonatkozó – követelményekkel való összeegyeztethetőséget.

85.      A tartózkodás másik lehetséges értelmezése szerint (amelyet nehezebb megvizsgálni), bár a Bíróság az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítélettel megfelelőnek minősítette a 2006/24 irányelv jogalapját, nem vizsgálta az említett irányelvnek az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében vett arányosságát, vagyis az alapvető jogokba történő beavatkozáshoz viszonyítva azt, ahogyan ezt a High Court a C‑293/12. sz. ügyben elsőként feltett kérdésében kifejezetten kérte. Lényegében annak megvizsgálásáról lett volna szó, hogy a 2006/24 irányelv jogalapjára tekintettel a magánélet tiszteletben tartásához való jogba való, irányelv általi beavatkozás arányosnak minősül‑e az irányelv által kitűzött célok eléréséhez képest.

86.      Először is az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében vett arányosság elvéből eredő problémákat fogom kifejteni, amelyhez – mint már jeleztem – fel kell tárni az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítélet 57. pontjának második lehetséges értelmezéséből következő lehetőségeket. Ezt követően az említett pont első – problémamentes – értelmezése alapján annak megvizsgálására fogok rátérni, hogy mi áll a kérdést előterjesztő két bíróság által feltett, az alapvető jogok gyakorlásának korlátaira vonatkozó feltételekre irányuló kérdések középpontjában.

B –    A 2006/24 irányelv elfogadásának az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében vett arányossága (a C‑293/12. sz. ügyben elsőként feltett kérdés)

87.      A High Court által a C‑293/12. sz. ügyben elsőként feltett kérdés arra irányul, hogy az EUSZ 5. cikk (4) bekezdésére tekintettel a 2006/24 irányelv arányos‑e az általa kitűzött célok eléréséhez, vagyis annak biztosításához képest, hogy a súlyos bűncselekmények felderítése és üldözése, illetve a belső piac megfelelő működésének biztosítása céljából megőrzött adatok hozzáférhetők legyenek.

88.      Erre a kérdésre csak akkor szükséges választ adni, ha el lehet ismerni azt, hogy a Bíróság az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítéletében csak arról hozott döntést, hogy az EK 95. cikk megfelelő jogalapját képezi‑e a 2006/24 irányelvnek, és érintetlenül hagyta azt a kérdést, hogy az irányelv arányos‑e az általa az említett jogalap alapján kitűzött célok eléréséhez képest. A következőkben kifejtett megállapítások ezért úgy értendők, mint amelyek az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítélet – önmagában is vitatható – értelmezésétől függenek.

89.      Minthogy a High Court előzetes döntéshozatal iránti kérelme egyrészt arra irányul, hogy a 2006/24 irányelv, az uniós jogi aktus arányosnak minősül‑e az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében, másrészt pedig arra, hogy az alapvető jogok gyakorlásának korlátozása arányosnak minősül‑e a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében, nem szabad megfeledkezni arról, hogy e két rendelkezés alapján különböző vizsgálatot kell lefolytatni.(71) Az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében vett arányosság a szubszidiaritás elvével összefüggésben az Unió működését irányító és valamennyi intézményi aktus elfogadását szabályozó általános elv. Különösen arra irányul, hogy – a tagállami hatáskörök tiszteletben tartása mellett – meghatározott irányba terelje az uniós fellépést. A Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett arányosság az alapvető jogok gyakorlása korlátozásának jogszerűségi feltétele. Bár a két rendelkezés alapján lefolytatott ellenőrzések menete azonos lehet, nem azonos szigorral végzik őket.

90.      Ennek kifejtését követően emlékeztetni kell arra, hogy a megosztott hatáskörbe tartozó területeken, mint amilyen a belső piac is,(72) az uniós jogalkotónak kell meghatároznia azokat az intézkedéseket, amelyeket a kitűzött célok elérése érdekében szükségesnek tart, tiszteletben tartva az EUSZ 5. cikkben kimondott szubszidiaritás és az arányosság elvét.(73)

91.      A jelen esetben a szubszidiaritás és az arányosság elveinek alkalmazásáról szóló jegyzőkönyv 5. cikke értelmében a Bizottság a 2006/24 irányelv elfogadását az arányosság elvére tekintettel indokolta, miként ez a 2005. szeptember 21‑i javaslatából is kitűnik.(74)

92.      A High Court által feltett kérdés azonban nem arra irányul, hogy a Bizottság a jelen ügyben eleget tett‑e kötelezettségeinek, hanem arra, hogy a 2006/24 irányelv megfelel‑e az EUSZ 5. cikk (4) bekezdéséből eredő követelményeknek.

93.      A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint az uniós jogi aktusok akkor tekinthetők arányosnak, ha az alkalmazott eszközök alkalmasak a kitűzött cél megvalósítására, és nem lépik túl az annak eléréséhez szükséges mértéket.(75)

94.      A High Court előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdése e tekintetben különösen nehéznek bizonyul. A kérdés a jelen esetben arra irányul, hogy a 2006/24 irányelvvel elfogadott intézkedéseknek az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében vett arányosságát az irányelv által kitűzött két célra – a nemzeti szabályozásoknak a belső piac megfelelő működése céljából történő harmonizálására és az adatok hozzáférhetőségének büntetőjogi szankcionálás céljából történő biztosítására – tekintettel kell megítélni, vagy pedig kizárólag az irányelv elfogadásának jogalapjához közvetlenül kapcsolódó célra tekintettel.

95.      Ebben az értelemben meg kell különböztetni egymástól az irányelv döntő célját,(76) azaz a belső piac működésére irányuló célt, és az irányelv által elérni kívánt végső célokat, amelyek különféleképpen írhatók le, de amelyek semmi esetre sem tekinthetők döntőnek. Konkrétan először is meg kell vizsgálni a 2006/24 irányelv arányosságát arra vonatkozóan, hogy az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóira – az említett kötelezettségek harmonizálásának szükségességéhez képest „konstitutív” hatályú – adatgyűjtési, adatmegőrzési és hozzáférhetővé tételi kötelezettséget ír elő.

96.      E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság által azzal kapcsolatban gyakorolt felülvizsgálati jogkör mértéke, hogy az uniós jogalkotó által elfogadott intézkedés megfelelő‑e, közvetlenül kapcsolódik a Bíróság rendelkezésére álló mérlegelési jogkörhöz.(77) A Bíróság több ízben is kimondta, hogy azokon a területeken, amelyeken az uniós jogalkotó eljárása politikai, gazdasági vagy társadalmi döntést igényel, és ahol összetett értékelésre és mérlegelésre van szükség, mint például a közös agrárpolitika(78) vagy a közös kereskedelempolitika(79) területén, ott az uniós jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel(80) rendelkezik, ebből következően a bírósági felülvizsgálat pedig korlátozott. A Bíróságnak nem azt kell eldöntenie, hogy az elfogadott intézkedés az egyetlen lehetséges vagy a lehető legjobb intézkedés volt‑e, hanem azt kell megvizsgálnia, hogy az intézkedés objektív elemeken alapul‑e,(81) és hogy nem nyilvánvalóan alkalmatlan‑e a kitűzött cél elérésére.(82)

97.      E tekintetben nem vitatott, hogy a 2006/24 irányelv alkalmas eszköznek minősül az általa kitűzött – a belső piac megfelelő működésének biztosítására irányuló – első cél elérésére. Vitathatatlanul azért alkották meg, hogy megszüntesse az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóira vonatkozóan adatmegőrzési kötelezettséget előíró nemzeti rendelkezések közötti jogi és technikai különbségeket.(83)

98.      Az intézmények mérlegelési jogkörére tekintettel egyébiránt azt is elismerhetjük, hogy a 2006/24 irányelv által megvalósított harmonizáció valóban szükséges volt ahhoz, hogy megszűnjenek az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóira vonatkozó követelmények között fennálló, a megőrzendő adatok típusaira, a megőrzés időtartamára és feltételeire vonatkozó jogi és technikai különbségek.(84)

99.      Végül azt kell megvizsgálni, hogy a 2006/24 irányelv szigorú értelemben véve arányosnak tekinthető‑e.

100. A 2006/24 irányelvnek az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében vett arányosságára irányuló vizsgálat ezen szakaszához érkezve meg kell állapítani, hogy nyilvánvaló aránytalanság áll fenn az alapvető jogok szabályozását érintő, konkrétan a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő és a 2006/24 irányelv végrehajtása révén a tagállamokat kötelező beavatkozás mértéke, és a döntően a belső piac működésének biztosítására irányuló,(85) és az irányelvnek az EK 95. cikk alapján történő elfogadását igazoló cél között. Ebben a vonatkozásban nem szabad alábecsülni azt a hatást, amelyet a 2006/24 irányelv konstitutív erejénél fogva az alapvető jogok szabályozására és biztosítására irányuló tagállami hatáskörökre gyakorol.

101. A 2006/24 irányelv – miként a fentiekben ismertettem – adatgyűjtési és adatmegőrzési kötelezettséget ír elő az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtóira vonatkozóan, amely a 95/46 irányelv és a 2002/58 irányelvben megfogalmazott alapelvektől eltérve – többek között – a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő jelentős beavatkozásnak minősül, miközben a tagállamokra bízza az alapvető jogok tiszteletben tartása tényleges biztosításának feladatát.

102. A magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő jelentős beavatkozás, amelyet a 2006/24 irányelv konstitutív hatályának következtében a tagállamoknak be kell iktatniuk saját jogrendjükbe, ezért aránytalannak tűnik önmagában a belső piac működésének biztosításának szükségességével, még ha egyébként azt is kell megállapítanunk, hogy az adatgyűjtés és az adatmegőrzés megfelelő és szükséges eszköznek minősül az említett irányelv által kitűzött, a súlyos bűncselekmények felderítése és üldözése céljából történő, adatok hozzáférhetővé tételére irányuló végső cél eléréséhez. Összegezve az eddigieket, a 2006/24 irányelv éppen azon okok miatt nem felel meg az arányossági tesztnek, amelyek a jogalapját igazolják. Paradox módon, ami a jogalapnak kedvez, az az arányosságnak árt.

103. A kérdés azonban nem olyan egyszerű, mivel figyelembe kell venni, hogy a „döntő” cél nem azonos a „kizárólagos” céllal, jóllehet a döntő cél meghatározó szerepet játszik a megfelelő jogalap kiválasztásában. Ebből a szempontból el kell ismerni, hogy itt valójában hézag mutatkozik, ami azt jelenti, hogy a 2006/24 irányelv EUSZ 5. cikk (4) bekezdése értelmében vett arányosságának vizsgálata keretében figyelembe kell venni az irányelv által elérni kívánt, a súlyos bűncselekmények megakadályozására irányuló végső célt. Ebből a szemszögből gond nélkül elismerhető, hogy a 2006/24 irányelv mint uniós jogi aktus – figyelmen kívül hagyva a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében vett arányosság vizsgálatát – megfelel az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése szerinti arányossági tesztnek, és megfelelőnek, szükségesnek, sőt szigorú értelemben véve arányosnak is minősíthető.

104. Végső soron az a kérdés, hogy egy uniós jogi aktusnak az általa elérni kívánt döntő céllal kapcsolatos, a szigorú értelemben vett arányosságra vonatkozó problémái megszüntethetők‑e azzal, ha egy „háttérben” lévő célt veszünk figyelembe. Ezt a kérdést annál is inkább nehéz eldönteni, mert olyan összefüggésben jelenik meg, amelyben a szóban forgó jogi aktus jogalapja éppen a döntő célra való tekintettel minősült megfelelőnek.

105. Mivel azonban a 2006/24 irányelvet mint az alapvető jogok gyakorlását korlátozó intézkedést még a Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerinti arányosság vizsgálatának is alá kell vetni, véleményem szerint nem szükséges a jelen ügyek keretében véglegesen eldönteni ezt a kérdést.

C –    A Charta 52. cikkének (1) bekezdéséből eredő követelmények (a C‑293/12. sz. ügyben a második kérdés és a C‑594/12. sz. ügyben az első kérdés)

106. Ahogyan már fentebb hangsúlyoztam, a 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdésében foglalt lehetőség keretében elfogadott tagállami szabályozásokat harmonizáló 2006/24 irányelv a 2002/58 irányelvben és a 95/46 irányelvben foglalt, a személyes adatok védelméhez való jogot és tágabb értelemben a magánélet tiszteletben tartásához való jogot biztosító elvek alól részben eltérő szabályozást tartalmaz.

107. Tágabb értelemben véve a magánélet tiszteletben tartásához való jogba való, a 2006/24 irányelv által megvalósított beavatkozás csak abban az esetben engedhető meg, ha eleget tesz a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében megállapított feltételeknek, tehát amennyiben „a törvény által” történő korlátozást tartalmaz, közelebbről pedig, ha megfelel a törvényi minőségre vonatkozó követelményeknek, tiszteletben tartja az említett jog lényeges tartalmát, és arányos jellegű, azaz az Unió által elismert közérdekű célokhoz, illetve a másokat megillető jogok és szabadságok védelméhez szükséges és azoknak ténylegesen megfelel.

1.      A törvényi minőségről

108. A jelen ügyben aligha érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy mivel a 2006/24 irányelv előírja az adatoknak a hozzáférhetővé tételük céljából történő gyűjtését és megőrzését, a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő, a 2006/24 irányelvvel megvalósított beavatkozást a Charta 52. cikkének (1) bekezdése értelmében formálisan törvény által előírt beavatkozásnak kell minősíteni.

109. Ettől eltekintve a „törvény által” való előírás feltételére vonatkozó bírósági koncepciónak – a Charta 52. cikkének (3) bekezdésében foglalt rendelkezésekre figyelemmel – hasonlónak kell lennie az Emberi Jogok Európai Bíróságának álláspontjához, vagyis olyan feltételt kell megfogalmaznia, amely a pusztán formális követelményen túlmutatva a törvényi meghatározás hiányát ragadja meg („törvényi minőség”),(86) hogy azt a lehető legegyszerűbb szavakkal fejezze ki.(87)

110. Kétségtelen, hogy az ilyen vizsgálat elhelyezhető a korlátozás arányosságára vonatkozó részletes vizsgálat keretei között is.(88) Minthogy azonban igyekszem az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatához igazodni, úgy vélem, hogy – amennyiben nem merül fel egyéb indok – az első megoldást kell előnyben részesíteni.

111. Amennyiben nem csupán formálisan vizsgáljuk azt a követelményt, miszerint csak törvény által lehet korlátozni, felmerül az a kérdés, hogy az alapvető jogok gyakorlásának a 2006/24 irányelv általi korlátozásait kísérő garanciák rendelkeznek‑e olyan nélkülözhetetlen részletességgel, mint amelyet az ilyen korlátozásokkal együtt járó biztosítékoknak tartalmazniuk kell.

112. A 2006/24 irányelv 4. cikke szerint a tagállamok intézkedéseket fogadnak el annak biztosítása érdekében, hogy a megőrzött adatok meghatározott esetekben és a nemzeti jognak megfelelően kizárólag az illetékes nemzeti hatóságok számára legyenek továbbíthatók. A második mondat szerint „a megőrzött adatokhoz a szükségnek és az arányossági követelményeknek megfelelően történő hozzáférés érdekében követendő eljárást és a teljesítendő feltételeket a tagállamok határozzák meg nemzeti jogukban, a vonatkozó európai uniós jogi, valamint nemzetközi közjogi rendelkezések figyelembevételével, különös tekintettel az Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett [EJEE‑re] az emberi jogokról szóló európai egyezményre”.

113. A 2006/24 irányelv által felvetett nehézség, amelyre ismételten utalni szeretnék, abban áll, hogy olyan irányelvről van szó, amely az elektronikus hírközlések forgalmi és helymeghatározó adatok gyűjtésére és megőrzésére irányuló kötelezettséget ír elő a hírközlési szolgáltatások nyújtói számára, nem pedig olyan garanciákat, amelyek az említett megőrzött adatokhoz való hozzáférésre és azok feldolgozására vonatkoznának. A 2006/24 irányelv ezt – ahogyan láthattuk –általános jelleggel a tagállamokra bízza.(89)

114. A kérdés tehát nem más, mint hogy annak a követelménynek, hogy az alapvető jogok csak „a törvény által” korlátozhatók, eleget tesz‑e egy ilyen általános utalás, még ha ahhoz a 95/46 irányelvben és a 2002/58 irányelvben biztosított jogokra való kifejezett hivatkozás is társul.

115. E tekintetben először is tisztázni kell, hogy az a helyzet, amikor az Unió csupán a tagállamok többsége által ugyanolyan formában elfogadott rendelkezéseket harmonizálja, nem hasonlítható össze azzal a helyzettel, amikor az Unió kiegészítésképpen általánossá teszi ezt a szabályozást.

116. Az első esetben az Unió úgy járhat el, ahogyan a 2002/58 irányelv esetében tette, azaz lényegében a nemzeti jogalkotóra bízva annak biztosítását, hogy a saját kezdeményezésére elfogadott, alapvető jogokat korlátozó szabályozás tartalmazza az ahhoz szükséges valamennyi garanciát, hogy ezek a korlátozások és azok alkalmazása („hozzáférés”) eleget tegyen a törvényi minőség és az arányosság elve követelményének.

117. Ezzel szemben a második esetben, amikor az alapvető jogok korlátozása magából az uniós szabályozásból ered, tehát annak tulajdonítható, akkor egészen más az uniós jogalkotót terhelő felelősség. Irányelv esetében nyilvánvaló, hogy az itt tárgyalthoz hasonló esetben a tagállamok feladata meghatározni az alapvető jogok korlátozására vonatkozó garanciák részleteit. Az uniós jogalkotónak azonban vezető szerepet kell játszania az említett garanciák meghatározásában. Ebből a szemszögből kell megvizsgálni a törvényi minőségre vonatkozó követelmény betartását.

118. Más szóval a 2002/58 irányelv 15. cikke alapján végrehajthatóhoz hasonló, fakultatív szabályozásról a 2006/24 irányelvben megállapítotthoz hasonló, határidőt előíró rendszerre való áttéréssel párhuzamosan a garanciákat is ki kellett volna alakítani, és ennek az uniós jogalkotót arra kellett volna késztetnie, hogy elvi alapon szabályozza az adatokhoz való hozzáférés és az adatok feldolgozása tekintetében a sajátosságok alapelvként történő elfogadására vonatkozóan a tagállamokra ruházott igen széles hatáskört.

119. E tekintetben ugyanis rá kell mutatni mindenekelőtt arra, hogy a 95/46 irányelv és a 2002/58 irányelv is kimondja, hogy a tagállamok által elfogadható, garantált jogokat korlátozó intézkedéseknek jogszabályi formát kell ölteniük.(90) A 2006/24 irányelv viszont csak mellékesen tesz említést erről a formális követelményről,(91) gyengítve ezáltal az azon irányelvben megállapított garanciák szintjét, amelytől eltér.(92)

120. Az uniós jogalkotó ugyanis, amikor olyan kötelezettségeket keletkeztető jogi aktust fogad el, amelyek jelentős beavatkozást jelentenek az uniós polgárok alapvető jogaiba, nem bízhatja teljes mértékben a tagállamokra annak feladatát, hogy meghatározzák azokat a garanciákat, amelyekkel igazolható a beavatkozás. Nem teheti meg azt, hogy a tagállami jogalkotó szervekre, illetve az illetékes tagállami hatóságokra ruházza azt a feladatot, hogy – amennyiben szükséges – az ilyen jogi aktust végrehajtó nemzeti intézkedések elfogadása révén gondoskodjanak ezen garanciák meghatározásáról és rögzítéséről, és azt sem teheti meg, hogy teljes mértékben a felelős igazságügyi hatóságokra bízza a konkrét alkalmazás ellenőrzését. Az uniós jogalkotónak ezért – amennyiben nem kívánja tartalmilag kiüresíteni a Charta 51. cikkének (1) bekezdésében foglaltakat – teljes mértékben felelősen részt kell vállalnia abban, hogy legalább az ezen garanciák meghatározására, rögzítésére, alkalmazására és a betartásuk ellenőrzésére vonatkozó alapelvek meghatározásra kerüljenek.

121. Már több ízben megállapításra került, hogy a 2006/24 irányelv, miként az irányelv 4. cikkében(93) is szerepel, nem szabályozza a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférést(94) és azok feldolgozását, hiszen ezt valójában egyébként sem tehette meg a tagállamok és az Unió közötti hatáskörmegosztásra tekintettel.(95) Ám itt az a kérdés merül fel pontosan, hogy egy olyan intézkedést, mint amilyen a szóban forgó, hosszabb időtartamú adatgyűjtési és adatmegőrzési kötelezettség, előírhat‑e(96) az Unió, anélkül hogy legalább alapelvek formájában meghatározná az adatokhoz való hozzáférésre és az adatfeldolgozásra vonatkozó feltételek garanciáit. Éppen a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférésre és azok feldolgozására vonatkozó feltételek meghatározása teszi lehetővé annak megállapítását, hogy ez a beavatkozás konkrétan milyen mértékű, és hogy alkotmányosan elfogadható‑e.

122. Szoros kapcsolat áll fenn ugyanis az adatgyűjtési és adatmegőrzési kötelezettség konkrét megjelenése és aközött, hogy milyen feltételek mellett bocsátják az adatokat adott esetben az illetékes nemzeti hatóságok rendelkezésére, és dolgozzák azokat fel. Azt is figyelembe kell venni, hogy anélkül, hogy tudnánk, hogyan történhet ez a hozzáférés és feldolgozás, nem igazán lehet megalapozott ítéletet hozni a szóban forgó adatgyűjtéssel és adatfeldolgozással megvalósuló beavatkozásról.

123. Figyelembe véve azt is, hogy a 2006/24 irányelv jogalapja a belső piac megfelelő működésének biztosítása volt, és hogy nem lehetett az adatok hozzáférésére és az adatfeldolgozásra vonatkozó valamennyi szabályt belefoglalni az irányelv rendelkezéseibe, az irányelvben szereplő, adatgyűjtési és adatmegőrzési kötelezettséget keletkeztető hatály miatt azonban szükséges és nélkülözhetetlen kiegészítésként számos, alapelvként megfogalmazott garanciát is rögzíteni kellett volna. E célból nem elegendő a tagállamokra történő általános utalás, és a 95/46 irányelv(97) vagy a 2008/977 kerethatározat(98) által kialakított védelmi rendszer sem orvosolhatja ezt, mivel ezek nem alkalmazandók.

124. Még ha el is fogadjuk a Bot főtanácsnok által a fent hivatkozott Írország kontra Parlament ügyben hozott ítéletben javasolt felosztást, osztva azon álláspontját, miszerint – legalábbis akkoriban – nehéz volt a megőrzött adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó garanciákat bevezetni, akkor sem akadályozta semmi az uniós jogalkotót abban, hogy az adatgyűjtési és –megőrzési kötelezettség meghatározásakor legalább alapelvek formájában, a tagállamok által tovább alakítható módon egy sor, az adatfeldolgozás szabályozására irányuló garanciát is felállítson, és ezáltal meghatározza az irányelv általi beavatkozás pontos mértékét és jellegét.

125. Ezért – nem törekedve kizárólagosságra – az uniós jogalkotó feladata lett volna a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó minimális garanciák megállapítását szabályozó alapelvek meghatározása, amelyek közé sorolhatók a következők is.

126. A beavatkozás mértékére tekintettel az uniós jogalkotónak pontosabb leírást kellett volna adni a „súlyos bűncselekmények”(99) fogalmánál azokra a büntethető cselekményekre, amelyek igazolhatják az illetékes nemzeti hatóságoknak a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférését.

127. Az uniós jogalkotónak eligazítást kellett volna adnia a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférés engedélyezésének tagállamok általi szabályozására vonatkozóan, a hozzáférést, ha nem is csak az igazságügyi hatóságokra,(100) de legalább a független hatóságokra korlátozva, vagy ennek hiányában minden hozzáférés iránti kérelemre az igazságügyi vagy a független hatóságok által végzendő ellenőrzést előírva, és meg kellett volna követelnie a hozzáférés iránti kérelmek eseti vizsgálatát annak érdekében, hogy a közölt adatokat a szigorúan szükséges mértékre korlátozzák.

128. Hasonlóképpen az is elvárható lett volna, hogy alapelvként írja elő annak lehetőségét, hogy a tagállamok bizonyos kivételes körülmények között kivételt állapítsanak meg a megőrzött adatokhoz való hozzáférésre, sőt szigorúbb feltételeket a hozzáférésre vonatkozóan azokban az esetekben, amikor az adatokhoz való hozzáférés sértheti a Chartában biztosított alapvető jogokat, mint például az orvosi titokhoz való joggal összefüggésben.

129. Az uniós jogalkotónak alapelvként kellett volna kimondania, hogy az adatokhoz való hozzáférésre jogosult hatóságok egyrészt kötelesek törölni az adatokat akkor, ha azokra már nincsen szükség, másrészt pedig kötelesek – legalább utólag, amikor már elhárult annak veszélye, hogy ez az információ hátrányosan érintheti az említett adatok feldolgozását igazoló intézkedések hatékonyságát – tájékoztatni az érintetteket a hozzáférésről.

130. Az imént – nem kimerítő jelleggel – felsorolt garanciák szükségességét az is alátámasztja, hogy maga az uniós jogalkotó a 2006/24 irányelv elfogadását követően elfogadta a 2008/977 kerethatározatot, amely a büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében kezelt személyes adatok védelméről személyes adatok védelmét biztosítja, és pontosan ilyen jellegű garanciákat tartalmaz, jóllehet a tagállamok közötti adattovábbítás tekintetében. A 20078/977 kerethatározat ugyanis kizárja a hatálya alól azokat az adatokat, amelyek nem tartoznak a tagállamok közötti adatcserék körébe, ahogyan ez különösen a 2008/977 kerethatározat (9) preambulumbekezdéséből is kitűnik.(101)

131. Következésképpen a 2006/24 irányelv teljes egészében összeegyeztethetetlen a Charta 52. cikkének (1) bekezdésével, mivel az alapvető jogok gyakorlásának az irányelv által előírt adatmegőrzési kötelezettség következtében történő korlátozása mellett nem szerepelnek azok az alapelvek, amelyek elengedhetetlenek az említett adatokhoz való hozzáférésnek és az adatok feldolgozásának szabályozásához szükséges garanciák meghatározásához.

132. E tekintetben azt is meg kell jegyezni, hogy az a tény, hogy a tagállamok saját kezdeményezésükre és a saját jogrendszerük sajátos követelményei alapján gyakran bevezették azokat a garanciákat, amelyeket a 2006/24 irányelv maga nem vázolt fel,(102) valóban olyan körülmény, amelyet figyelembe kell venni – ahogyan ezt látni is fogjuk az alábbiakban – ám nem mentheti fel nyilvánvalóan az uniós jogalkotót a felelősség alól.

2.      A Charta 52. cikke (1) bekezdése értelmében vett arányosságról

133. A Charta 52. cikkének (1) bekezdése nemcsak azt a követelményt támasztja, hogy az alapvető jogok gyakorlásának korlátozása „törvény által” történjen, hanem azt is, hogy a korlátozás az arányosság elvének betartásával menjen végbe. Ennek az arányossági követelménynek, miként már hangsúlyoztam, a Chartával összefüggésben különösen fontos szerepe van, amellyel az EUSZ 5. cikk (4) bekezdése keretében nem rendelkezik. Az itt támasztott arányossági követelmény ugyanis nem az Unió tevékenységére vonatkozó általános elvként értelmezett arányosság, hanem konkrétabban, az alapvető jogok korlátozására vonatkozó feltételként értelmezett arányosság.

134. Ebből a szemszögből nézve a 2006/24 irányelvvel kitűzött cél – a súlyos bűncselekmények üldözése céljából megőrzött adatokhoz való hozzáférés biztosítása – uniós intézmények általi követése csak akkor fogadható el, ha összeegyeztethető különösen a magánélet tiszteletben tartásához való joggal.(103)

135. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a fentebb vizsgált követelményekre tekintettel, amelyek szerint „törvénynek” kell – legalább alapelvek formájában – szabályoznia az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtói által gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférés és feldolgozás megfelelő garanciáit, a 2006/24 irányelvben előírt adatmegőrzési kötelezettség arányossága – egy kivétellel – már nem igényel különösen részletes vizsgálatot azon túlmenően, amely most következik.

136. A 2006/24 irányelv ugyanis teljes mértékben jogszerű célra irányul, méghozzá a súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése céljából gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférés biztosítására, és – a Bíróság által e tekintetben gyakorolható korlátozott ellenőrzésre tekintettel – megfelelőnek tekinthető, sőt – a velejáró garanciák fenntartásával – szükségesnek is tartható ennek a végső célnak az elérésére.(104) Ezek azok a garanciák, amelyek többek között igazolhatják a megőrizendő adatkategóriáknak a 2006/24 irányelv 5. cikkében szereplő, igen hosszú listáját.

137. Az a körülmény, hogy a 2006/24 irányelv alkalmazása kikerülhető bizonyos kommunikációs módok használatával, vitathatatlanul jelentősen relativizálhatja a forgalmi és és helymeghatározó adatok gyűjtésére vonatkozó rendszer tényleges hatékonyságát, különösen a szervezett bűnözés és a terrorizmus vonatkozásában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az adatgyűjtés és ‑megőrzés önmagában teljesen alkalmatlan lenne a kitűzött célok elérésére. A Bíróság azt a következtetést sem vonhatja le ez alapján, hogy a mindennapos elektronikus kommunikációhoz kapcsolódó adatok gyűjtése és megőrzése nyilvánvalóan teljesen haszontalan.

138. Az intézkedés szükségességének szemszögéből nézve azonban hangsúlyozni kell a 2006/24 irányelv 14. cikkében foglalt rendelkezések jelentőségét, amelyek arra kötelezik a Bizottságot, hogy – különösen az irényelv 10. cikke szerint elkészítendő tagállami statisztikák alapján – egy(105) jelentést(106) terjesszen elő az irányelv alkalmazásáról, és ez alapján adott esetben módosításokat javasoljon, különösen a megőrizendő adatkategóriák listájára és a megőrzési időszakokra vonatkozóan.

139. Ebben az értelemben, és mivel a 2006/24 irányelv nem tartalmaz megszüntetési záradékot („sunset clause”), az uniós jogalkotónak kell rendszeresen újraértékelnie azokat a körülményeket, amelyek igazolják a magánélet tiszteletben tartásához való jog gyakorlásába történő, irányelv általi jelentős korlátozást, és így lehetővé válik számára annak megvizsgálása, hogy az említett körülmények továbbra is fennállnak‑e, majd ennek függvényében kiigazíthatja vagy akár eltörölheti az említett korlátozást.

140. A kivétel, amelyre az imént utaltam, a 2006/24 irányelvnek a megőrzött adatok megőrzési időtartamát meghatározó 6. cikke arányosságára vonatkozik.

141. A 2006/24 irányelv 6. cikke az adatmegőrzés egyik alapvető elemét, méghozzá az időbeli hatályt harmonizálja, illetve adott esetben bevezeti. Főszabály szerint ugyanis valamennyi megőrzött adatot időben meg kell semmisíteni, és ez nem történhet másként. A 2002/58 irányelvben lefektetett alapelvvel ellentétben azonban, amelynek 6. cikke (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kezelt és tárolt forgalmi adatokat törölni kell vagy anonimmé kell tenni, ha a közlés továbbításához ezek már nem szükségesek,(107) az adatok megsemmisítésére irányuló kötelezettség nem azonnal, hanem csak egy bizonyos idő eltelte után alkalmazandó. A tagállamok kötelesek biztosítani a legalább hat hónapig és – a 2006/24 irányelv 12. cikkében foglalt eltérésre is figyelemmel – legfeljebb két évig gyűjtött adatok megőrzését, ezen időtartam konkrét meghatározása pedig a nemzeti jogalkotó feladata.

142. E rendelkezés révén a bennünket foglalkoztató adatmegőrzés („data retention”) időbeli folyamatosságot kap, amelynek döntő szerepe van a 2006/24 irányelv által a magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő beavatkozás minősítésében, ellentétben különösen az utólagos adatmegőrzéssel („data preservation”) előidézett beavatkozással, amelyet „quick freeze”‑nek szoktak nevezni.(108) Az az elgondolás, miszerint a szóban forgó adatfelhalmozásnak bizonyos időn keresztül meg kell maradnia, kulcsfontosságú tényezője az olyan intézkedésnek, amely azt kívánja elősegíteni, hogy a hatóságok jobban tudjanak reagálni bizonyos súlyos bűncselekményekre. A kérdés azonban az, hogy a 2006/24 irányelv 6. cikkében megfogalmazott rendelkezések, amelyek hat hónapos minimumot és kétéves maximumot írnak elő, megfelelnek‑e az arányosság elvéből eredő követelményeknek.

143. Ebben az értelemben, amennyiben bizonyosnak tekinthető, hogy maga az intézkedés jogszerű és megfelelő, akkor a továbbiakban a szükségességét is értékelni kell, és konkrétan azt kell megvizsgálni, hogy nem lehetett volna‑e a kitűzőtt célt az alapvető jogok gyakorlását kevésbé korlátozó módon elérni. Ebből a szempontból tisztázni szeretném, hogy nem szabad beérni azzal a megállapítással, hogy a tagállamok felelősek egyedül a kétéves megőrzési időtartam esetleges meghatározásáért. Attól kezdve, hogy a 2006/24 irányelv harmonizációs feladata körében két évben állapítja meg az adatmegőrzési idő felső határát, ezt a rendelkezést arányossági vizsgálatnak kell alávetni. Aligha szükséges e tekintetben emlékeztetni arra, hogy itt nem az a kérdés, hogy a súlyos bűncselekmények megakadályozása szempontjából hosszabb megőrzési és hozzáférési időtartam kívánatosabb, mint a rövidebb, hanem az, hogy az arányosság vizsgálata keretében kifejezetten szükséges‑e.

144. E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy a virtuális tér meghatározatlan helyein történő adatfelhalmozás – mint amilyenről itt szó van –, amely mindig konkrét és meghatározott személyekre vonatkozik, időtartamától függetlenül egyre inkább anomáliaként érzékelhető. Főszabály szerint a magánélettel kapcsolatos adatok ilyen „visszatartásának”, még ha csak meg is marad ennek, nem is lenne szabad léteznie, vagy ha mégis, akkor csak a társadalom egyéb követelményeire is figyelemmel. Az ilyen helyzet csak kivételes lehet, és ebben az értelemben nem hosszabbítható meg a feltétlenül szükséges időn túl.

145. Az arányosság elvére tekintettel elfogadhatónak minősíthető megőrzési időtartam csak úgy határozható meg, ha a jogalkotót bizonyos fokú mérlegelési jogkör illeti meg. Ez nem jelenti azonban azt, hogy e tekintetben minden – akár enyhe – arányossági vizsgálat kizárt.

146. E tekintetben szükségesnek tartom, hogy emlékeztessek arra, hogy az emberi lény létezése meghatározásánál fogva időben korlátozott, amelyben összefut a múlt, az illető saját története és végső soron az emlékei, valamint a jelen, a többé‑kevésbé közvetlenül megélt események és az éppen átéltek tudata.(109) Még ha nehéz is definiálni, van egy határ, amely elválasztja a múltat a jelentől, amely bizonyára mindenkinél más. Vitathatatlannak tűnik, hogy különbséget lehet tenni a jelen és a múlt érzékelése között. Mindegyik érzékelésben szerepelhet a saját élet tudata, konkrétan a „magánélet” mint „rögzített” élet. Különbség van továbbá aközött, hogy ez a „rögzített élet” az‑e, amelyet jelennek érzékelünk, vagy pedig az, amelyet saját történetként élünk meg.

147. Úgy vélem, hogy ezek a megállapítások kivetíthetők a 2006/24 irányelv 6. cikkének arányosságára vonatkozó elemzésre. Amennyiben az összes ilyen személyes dokumentum meghatározott időn keresztül történő megőrzése jogszerűnek minősül, akkor már csak az a kérdés marad, hogy elkerülhetetlen, vagyis szükséges‑e a magánszemélyeket olyan időtartamra kötelezni, amely nemcsak a „jelen időre”, hanem a „történelmi időre” is kiterjed.

148. Ebben az értelemben és teljes tudatában a kérdés szubjektív voltának, azt lehet megállapítani, hogy a személyes adatok „hónapokban mért” megőrzése egyértelműen megkülönböztetendő az „években mért” megőrzési időtartamtól. Az első időszak a jelenként érzékelt élet körébe tartozik, a második pedig az emlékként érzékelt élethez. A magánélet tiszteletben tartásához való jogba történő beavatkozás ebből a szemszögből nézve minden alkalommal különböző, és mindegyik beavatkozás szükségességének igazolhatónak kell lennie.

149. Bár a bevatkozás szükségessége a jelen idő dimenziójában kellően igazoltnak tűnik, a történelmi időre kiterjedő beavatkozásra vonatkozóan nem találtam igazolást. Közvetlenebbül kifejezve, és nem tagadva, hogy vannak olyan bűncselekmények, amelyeket jóval korábban előkészítenek, nem találtam a 2006/24 irányelv 6. cikkének arányosságát védő különböző álláspontokban megfelelő igazolást arra, hogy a tagállamok által meghatározandó adatmegőrzési időtartam nem lehet kevesebb egy évnél. Másképpen szólva, és mindazzal az óvatossággal, amely az arányossági vizsgálat ezen dimenziójához szükségeltetik, egyik érv sem tudott meggyőzni arról, hogy az adatmegőrzésnek egy évnél hosszabbnak kell lennie.

150. Végül azt is hangsúlyozni kell, hogy a 2006/24 irányelv az adatmegőrzés maximális időtartamának meghosszabbítási rendszerével maga is tartalmaz egy további érvet. Az említett irányelv 12. cikke ugyanis lehetőséget biztosít azoknak a tagállamoknak, amelyek – a jelen esetben nem meghatározott – különleges körülményekkel szembesülnek, hogy meghosszabbítsák a 6. cikkben megállapított leghosszabb megőrzési időszakot. Az ilyen hosszabbítás azonban csak csak korlátozott időre szólhat, indokolni kell, és értesíteni kell róla a Bizottságot, amely hat hónapon belül határoz a tervezett intézkedésekről, azaz megvizsgálja, hogy azok nem önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei‑e, és nem jelentenek‑e akadályt a belső piac működésére.

151. Jóllehet a Bizottság a 2006/24 irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében csak korlátozott okokból utasíthatja el ezeket az intézkedéseket, a meghosszabbítási rendszer létezése alátámasztja azt az álláspontomat, hogy az irányelv 6. cikkében annak rögzítése, hogy a maximális adatmegőrzési időtartam kivételes körülmények hiányában két év is lehet, nem szükséges és összeegyeztethetetlennek minősül a Charta 7. cikkéből és 52. cikkének (1) bekezdéséből eredő követelményekkel.

152. Következésképpen a 2006/24 irányelv 6. cikke összeegyeztethetetlen a Charta 7. cikkével és 52. cikkének (1) bekezdésével, amennyiben arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák az irányelv 5. cikkében meghatározott adatok legfeljebb két évig történő megőrzését.

D –    A C‑293/12. sz. ügyben harmadikként előterjesztett kérdés

153. A kérdést előterjesztő bíróságok által a 2006/24 irányelv érvényességére vonatkozóan feltett kérdések első két csoportjára tekintettel nem szükséges választ adni a High Court által a C‑293/12. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra harmadikként előterjesztett kérdésre, amely a nemzeti bíróságok arra irányuló kötelezettségére vonatkozik, hogy a Chartában foglalt biztosítékokra tekintettel vizsgálják meg és értékeljék az irányelvet átültető nemzeti intézkedéseket. Mindazonáltal, és amennyiben ez releváns, úgy tűnik számomra, hogy – ahogyan az e tekintetben az össze, észrevételt előterjesztő fél kiemelte – a rendelkezésekre tekintettel és a Charta 51. cikkének (1) bekezdése keretében erre a kérdésre egyértelműen pozitív választ kell adni.(110)

VI –  A megállapított érvénytelenség időbeli hatálya

154. Tekintettel azokra a megállapításokra, amelyekre a fenti fejtegetések nyomán jutottam, már csak azt kell megvizsgálnom, hogy milyen időbeli következményekkel jár a 2006/24 irányelv érvénytelenségének megállapítása.

155. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amikor az EUMSZ 267. cikk alapján indított eljárás keretében a Bíróság megállapítja az uniós intézmények által elfogadott valamely aktus jogellenességét, határozata azzal a jogi következménnyel jár, hogy az intézmények kötelesek megtenni a szükséges intézkedéseket a megállapított jogsértés megszüntetése érdekében, mivel analógia útján ilyen esetben is alkalmazandó a megsemmisítést kimondó ítéletek kapcsán az EUMSZ 267. cikkben megállapított kötelezettség.(111)

156. Mindazonáltal a Bíróság abban az esetben, ha ezt a jogbiztonságon alapuló kényszerítő erejű megfontolások indokolják, az EUMSZ 264. cikk második bekezdése alapján – amely analógia útján alkalmazandó az EUMSZ 267. cikk szerinti azon előzetes döntéshozatali eljárásokban is, amelyek az Unió által elfogadott jogi aktusok érvényességének vizsgálatára irányulnak – mérlegelési jogkörrel rendelkezik arra, hogy minden egyedi esetben megjelölje az érintett jogi aktusnak azokat a joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak.(112)

157. Azokban az esetekben, amelyekben egy uniós jogi aktus érvénytelenségének megállapítására az alapvető jogok megsértése miatt került sor, igen körültekintően kell mérlegelni a felmerülő érdekeket. A jelen ügyben egyfelől nem kétséges, hogy az alapvető jogok szóban forgó korlátozásával elérni kívánt végső célok fontosak, sőt sürgősek. A megállapított érvénytelenségek másfelől sajátos jellegűek. Egyrészt a 2006/24 irányelv azért érvénytelen, mert hiányzik a gyűjtött és megőrzött adatokhoz való hozzáférésre vonatkozó garanciák megfelelő szabályozása (törvényi minőség), amely azonban olyan hiányosság, amelyet a tagállamok által elfogadott átültető intézkedések kijavíthatnak. Másrészt a tagállamok általában – miként az a Bíróság elé terjesztett információkból megállapítható – mértékletesen gyakorolják hatásköreiket a maximális adatmegőrzési időtartamra tekintettel.

158. E feltételek mellett a 2006/24 irányelv érvénytelenségének megállapításából eredő joghatásokat fel kell függeszteni addig, amíg az uniós jogalkotó megteszi a szükséges intézkedéseket a megállapított jogsértés megszüntetése érdekében, amelynek ésszerű határidőn belül be kell következnie.

VII – Végkövetkeztetések

159. A fenti megállapításokra tekintettel azt indítványozom a Bíróságnak, hogy a High Court által a C‑293/12. sz. ügyben és a Verfassungsgerichtshof által a C‑594/12. sz. ügyben előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következő választ adja:

„1)      A nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról szóló, 2006. március 15‑i európai parlamenti és tanácsi irányelv teljes egészében összeegyeztethetetlen az Európai Unió Alapjogi Chartája 52. cikkének (1) bekezdésével, mivel az alapvető jogok gyakorlásának az irányelv által előírt adatmegőrzési kötelezettség következtében történő korlátozása mellett nem szerepelnek azok az alapelvek, amelyek elengedhetetlenek az említett adatokhoz való hozzáférésnek és az adatok feldolgozásának szabályozásához szükséges garanciák meghatározásához.

2)      A 2006/24 irányelv 6. cikke nem egyeztethető össze az Európai Unió Alapjogi Chartájának 7. cikkével és 52. cikkének (1) bekezdésével, amennyiben arra kötelezi a tagállamokat, hogy biztosítsák az irányelv 5. cikkében meghatározott adatok legfeljebb két évig történő megőrzését.”


1 – Eredeti nyelv: francia.


2 – A jelen esetben a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása, illetve a nyilvános hírközlő hálózatok szolgáltatása keretében előállított vagy feldolgozott adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról szóló 2006. március 15‑i európai parlamenti és tanácsi irányelvről van szó (HL L 105., 54. o.).


3 – A továbbiakban: Charta.


4 – Meg kell jegyezni, hogy a 2006/24 irányelv átültetésével kapcsolatban több, kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet indítottak, és jelenleg is folyamatban van egy, az EUMSZ 260. cikk (3) bekezdésére alapított kereset (a C‑329/12. sz., Bizottság kontra Németország ügy).


5 – HL L 281., 31. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 15. kötet, 355. o. Az irányelv átültetésével kapcsolatos peres eljárásokra vonatkozóan lásd a C‑518/07. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2010. március 9‑én hozott ítéletet (EBHT 2010., I‑1885. o.); a C‑614/10. sz., Bizottság kontra Ausztria ügyben 2012. október 16‑án hozott ítéletet; lásd bővebben a C‑465/00., C‑138/01. és C‑139/01. sz., Österreichischer Rundfunk és társai egyesített ügyekben 2003. május 20‑án hozott ítéletet (EBHT 2003., I‑4989. o.); a C‑101/01. sz. Lindqvist‑ügyben 2003. november 6‑án hozott ítéletet (EBHT 2003., I‑12971. o.); a C‑524/06. sz. Huber‑ügyben 2008. december 16‑án hozott ítéletet (EBHT 2008., I‑9705. o.); a C‑73/07. sz., Satakunnan Markkinapörssi és Satamedia ügyben 2008. december 16‑án hozott ítéletet (EBHT 2008., I‑9831. o.); a C‑553/07. sz. Rijkeboer‑ügyben 2009. május 7‑én hozott ítéletet (EBHT 2009., I‑3889. o.); a C‑92/09. és C‑93/09. sz., Volker und Markus Schecke és Eifert egyesített ügyekben 2010. november 9‑én hozott ítéletet (EBHT 2010., I‑11063. o.); a C‑70/10. sz. Scarlet Extended ügyben 2011. november 24‑én hozott ítéletet (EBHT 2011., I‑11959. o.); a C‑468/10. és C‑469/10. sz., ASNEF és FECEMD egyesített ügyekben 2011. november 24‑én hozott ítéletet (EBHT 2011., I‑12181. o.), valamint a C‑342/12. sz. Worten‑ügyben 2013. május 30‑án hozott ítéletet is.


6 – HL L 201., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 514. o. Az irányelv átültetésével kapcsolatos peres eljárásokra vonatkozóan lásd a C‑375/04. sz., Bizottság kontra Luxemburg ügyben 2005. április 28‑án hozott ítéletet (az EBHT‑ban nem tették közzé); C‑376/04. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2005. április 28‑án hozott ítéletet (az EBHT‑ban nem tették közzé), valamint a C‑475/04. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2006. június 1‑jén hozott ítéletet; lásd bővebben a C‑275/06. sz. Promusicae‑ügyben 2008. január 29‑én hozott ítéletet (EBHT 2008., I‑271. o.); a C‑557/07. sz. LSG‑Gesellschaft zur Wahrnehmung von Leistungsschutzrechten ügyben 2009. február 19‑én hozott végzést (EBHT 2009., I‑1227. o.); a C‑543/09. sz. Deutsche Telekom ügyben 2011. május 5‑én hozott ítéletet (EBHT 2011., I‑3441. o.); a fent hivatkozott Scarlet Extended ügyben hozott ítéletet; a C‑461/10. sz., Bonnier Audio és társai ügyben 2012. április 19‑én hozott ítéletet; a C‑119/12. sz. Probst‑ügyben 2012. november 22‑én hozott ítéletet is.


7 – A továbbiakban: 2005. évi büntetőtörvénykönyv.


8 – Datenschutzgesetz 2000., BGBl I., 165/1999., a BGBl. I 112/2011.‑ben kihirdetett változat, a továbbiakban: DSG.


9 – Telekommunikationsgesetz 2003., a továbbiakban: TKG 2003.


10 – Bundesgesetz, mit dem das Telekommunikationsgesetz 2003 – TKG 2003 geändert wird, BGBl. I, 27/2011.


11 – E § szövegét illetően lásd az I. melléklet III.2. pontját.


12 – A továbbiakban: DRI.


13 – A továbbiakban: EJEE.


14 – A továbbiakban: B‑VG.


15 – A továbbiakban: IHRC.


16 – A továbbiakban: adatvédelmi biztos.


17 – C‑301/06. sz. ügy (EBHT 2009., I‑593. o.).


18 – Lásd a 95/46 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését.


19 – Lásd a 95/46 irányelv 1. cikkének (2) bekezdését.


20 – Lásd a 95/46 irányelv 10. és 11. cikkét.


21 – Lásd a 95/46 irányelv 12. cikkét.


22 – Lásd a 95/46 irányelv 14. cikkét.


23 – Lásd a 95/46 irányelv 22. cikkét.


24 – A távközlési ágazatban a személyes adatok feldolgozásáról [helyesen: kezeléséről] és a magánélet védelméről szóló, 1997. december 15‑i 97/66/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 1998. L 24., 1. o.).


25 – A 2002/58 irányelv 1. cikke (2) bekezdésének szóhasználata.


26 – Lásd a 2002/58 irányelv 1. cikkének (1) bekezdését.


27 – Lásd különösen a 2002/58 irányelv 5. cikkének (2) bekezdésén kívül az irányelv 15. cikkének (1) bekezdését.


28 – Lásd a 2002/58 irányelv 5. cikkének (1) bekezdését.


29 – Kiemelés tőlem.


30 – Lásd különösen a 2006/24 irányelv első hat preambulumbekezdését.


31 – Az egyszerűbb szóhasználat kedvéért a továbbiakban a következőképpen utalok rájuk: „az elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtói”.


32 – Lásd 2006/24 irányelv (21) preambulumbekezdését és 1. cikkének (1) bekezdését.


33 – Lásd a 2006/24 irányelv (4) és (5) preambulumbekezdését.


34 – A 2006/24 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése pontosítja, hogy az e rendelkezésben előírt adatmegőrzési kötelezettség a 2002/58 irányelv 5., 6. és 9. cikkétől való eltérést jelent.


35 – Lásd a 84. pontot.


36 – Lásd a 80. és 81. pontot.


37 – A Bíróság által az Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítéletében használt kifejezés.


38 – Lásd a 72. pontot.


39 – Lásd a 63., 65–69. pontot.


40 – Lásd a 64. és 70. pontot.


41 – A jelen esetben annak megakadályozásáról volt szó, hogy tovább erősödjenek a különböző nemzeti szabályozások közötti eltérések; lásd a fent hivatkozott Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítélet 64 és 70. pontját.


42 – A 2006/24 irányelv (5) bekezdése szerint a nemzeti jogszabályok rendelkezései „jelentősen eltérnek”.


43 – Kiemelés tőlem.


44 – Kiemelés tőlem.


45 – E benyomásra vonatkozóan lásd lentebb a 72. pontban foglalt fejtegetéseimet.


46 – Az ún. „chilling effect” (visszatartó hatás) elmélete szerint. US Supreme Court, Wiemann v. Updegraff, 344. US 183. (1952); EJEB, Altuğ Taner Akçam kontra Törökország ügyben 2011. október 25‑én hozott ítélet, 27520/07. sz. kereset, 81. §; lásd különösen: „The Chilling Effect in Constitutional Law”, Columbia Law Review, 1969., 69. kötet, 5. szám, 808. o.


47 – A büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés keretében feldolgozott [helyesen: kezelt] személyes adatok védelméről szóló, 2008. november 27‑i 2008/977/IB kerethatározat (HL L 350., 60. o.).


48 – Miként a fent hivatkozott Scarlet Extended ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyre vonatkozó indítványom 74–80. pontjában alkalmam nyílt kifejteni.


49 – E fogalomra vonatkozóan lásd különösen Hoffmann‑Riem, W.: „Informationelle Selbstbestimmung in der Informationsgesellschaft – auf dem Wege zu einem neuen Konzept des Datenschutzes”, Archiv des öffentlichen Rechts, 1998., 123. kötet, 513. o., valamint Poullet, Y. és Rouvroy, A.: „Le droit à l’autodétermination informationnelle et la valeur du développement personnel. Une réévaluation de l’importance de la vie privée pour la démocratie”, In: État de droit et virtualité, szerk. Benyekhlef, K. és Trudel, P., Thémis, Montreal 2009., 158. o.


50 – Lásd a 2006/24 irányelv (15) preambulumbekezdését.


51 – Lásd a 2006/24 irányelv (20) preambulumbekezdését.


52 – Ebben az értelemben lásd Kokott főtanácsnoknak a fent hivatkozott Promusicae‑ügyben hozott ítéletre vonatkozó indítványának 51. pontját.


53 – A fent hivatkozott Volker und Markus Schecke és Eifert ügyben hozott ítélet. A Chartára vonatkozó magyarázatok is kifejezetten említik ezt az összefüggést; lásd: Magyarázat a 8. cikkhez – A személyes adatok védelme, amely szerint a Charta 8. cikke többek között az EJEE‑nek a magánélethez való jogról rendelkező 8. cikkén alapul.


54 – Ez a kapcsolat többek között azt is magában foglalja, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának az EJEE magán‑ és családi élet tiszteletben tartásához való jogról szóló 8. cikkének értelmezésére vonatkozó ítélkezési gyakorlata a Charta 52. cikkének (3) bekezdésével összhangban a személyes adatok védelmére vonatkozóan továbbra is releváns a Charta 8. cikkének értelmezése tekintetében.


55 – A fent hivatkozott Volker und Markus Schecke és Eifert ügyben hozott ítélet 52. pontja.


56 – Az Emberi Jogok Európai Bírósága több ízben is kimondta, hogy „nem lehetséges és nem is szükséges megpróbálni kimerítő módon meghatározni a »magánélet« fogalmát”; lásd különösen az 1992. december 16‑i Niemietz kontra Németország ítéletet, 13710/88. sz. kereset, A. sorozat, 251‑B. szám, 29. §. Mindenesetre „tág” fogalomról van szó; lásd a 2002. április 19‑i Pretty kontra Egyesült Királyság ítéletet. A magánélet fogalmára vonatkozóan lásd különösen a következő műveket: Rubenfeld, J.: The Right of Privacy, Harvard Law Review, 1989., 102. kötet, 737. o.; De Schutter, O.: La vie privée entre droit de la personnalité et liberté, Revue trimestrielle des droits de l’homme, 1999., 827. o., Wachsmann, P.: Le droit au secret de la vie privé, In: Sudre, F.: Le droit au respect de la vie privée au sens de la Convention européenne des droits de l’homme, Bruylant, 2005., 119. o. és Rigaux, F.: La protection de la vie privée en Europe, In: Le droit commun de l’Europe et l’avenir de l’enseignement juridique, szerk.: de Witte, B. és Forder, C., Metro, Kluwer, 1992., 185. o.


57 – Lásd a 2006/24 irányelv (9) preambulumbekezdését.


58 – Lásd a fent hivatkozott Írország kontra Parlament és Tanács ügyben hozott ítélet 57. pontját, valamint lentebb az erre vonatkozó fejtegetéseimet.


59 – Lásd különösen az 1987. március 26‑i Leander kontra Svédország ítéletet, A. sorozat, 116. szám, 48. §.


60 – Lásd különösen a 2000. február 16‑i Amann kontra Svájc ítéletet, 27798/95. sz. kereset, 65. §, EJEB 2000‑II., 65., 69. és 80. §.


61 – Kiemelés tőlem.


62 – Lásd a (13) preambulumbekezdést, az 1 cikk (2) bekezdését és az 5. cikk (2) bekezdését.


63 – Ebben az értelemben lásd Nettesheim, M.: Grundrechtsschutz der Privatheit, In: Der Schutzauftrag des Rechts, Veröffentlichungen der Vereinigung der Deutschen Staatsrechtslehrer, 2011., 70. kötet, 7. o.


64 – Arról a beavatkozásról, amely az emberi jogokról szóló európai egyezmény hatálybalépése előtt gyűjtött információknak pusztán a birtoklásából ered, lásd EJEB, 2000. május 4‑i Rotaru kontra Románia ítéletet, 28341/95. sz. kereset, EJEB 2000‑V., 46. §.


65 – A 2006/24 irányelv (13) preambulumbekezdése szerint az adatmegőrzési kötelezettség csak olyan adatra vonatkozik, „amely hozzáférhető”, ami az internetes elektronikus levezéshez és internetes telefonáláshoz kapcsolódó adatok esetében azt jelenti, hogy az adatmegőrzési kötelezettség csak „a szolgáltató, vagy a hálózati szolgáltató saját szolgáltatásaival kapcsolatos adatok tekintetében” alkalmazható.


66 – A Bundesverfassungsgericht 2010. március 2‑i 1 BvR 256/08., 1 BvR 263/08. és 1 BvR 586/08. határozatában szereplő szóhasználat, http://www.bundesverfassungsgericht.de/entscheidungen/rs20100302_1bvr025608.html.


67 – A modern információs technológiák és különösen az internet többszöröző hatásának figyelembevételére vonatkozóan lásd különösen az EJEB, 2011. január 13‑i Mouvement Raëlien Suisse kontra Svájc ítéletet, 16354/06. sz. kereset, 54. és azt követő §; a 2010. február 16‑i Akdaş kontra Törökország ítéletet, és a 2009. július 16‑i Willem kontra Franciaország ítéletet, 10883/05. sz. kereset, 36. és 38. §.


68 – Lásd a 2006/24 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését, amely az adatmegőrzési kötelezettség meghatározását tartalmazza.


69 – Lásd a 2006/24 irányelvnek „A megőrzött adatok tárolására vonatkozó követelmények” című 8. cikkét.


70 – Erre mutatott rá a Bundesverfassungsgericht fent hivatkozott 2010. március 2‑i határozatában (214 §).


71 – Ebben az értelemben Bast, J. és von Bogdandy, A., In: Grabitz, Hilf, Nettesheim, Das Recht der Europäischen Union, Beck, 50. Lieferung 2013, Artikel 5, és Streinz, R., in: Streinz, R. (szerk.), EUV/AEUV, Beck, 2. kiadás, 2012., Artikel 5.


72 – Lásd az EUMSZ 4. cikk (2) bekezdésének a) pontját.


73 – Lásd a C‑504/09. P. sz., Bizottság kontra Lengyelország ügyben 2012. március 29‑én hozott ítélet 79. pontját és a C‑505/09. P. sz., Bizottság kontra Észtország ügyben 2012. március 29‑én hozott ítélet 81. pontját.


74 – A nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtása keretében feldolgozott [helyesen: kezelt] adatok megőrzéséről és a 2002/58/EK irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvjavaslat (COM(2005) 438 végleges).


75 – Lásd különösen a C‑453/03., C‑11/04., C‑12/04. és C‑194/04. sz. ABNA és társai ügyben 2005. december 6‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑10423. o.) 68. pontját; a C‑58/08. sz. Vodafone‑ügyben 2010. június 8‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑4999. o.) 51. pontját, és a fent hivatkozott Volker und Markus Schecke és Eifert ügyben hozott ítélet 74. pontját.


76 – A fent hivatkozott Írország kontra Parlament ügyben hozott ítélet 85. pontjában szereplő jelző.


77 – Lásd különösen a C‑34/08. sz., Azienda Agricola Disarò Antonio és társai ügyben 2009. május 14‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑4023. o.) 76–83. pontját.


78 – Ugyanott (76. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).


79 – Lásd különösen a C‑150/94. sz., Egyesült Királyság kontra Tanács ügyben 1998. november 19‑én hozott ítéletet (EBHT 1998., I‑7235. o.).


80 – Lásd különösen a C‑266/05. P. sz., Sison kontra Tanács ügyben 2007. február 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2007., I‑1233. o.) 32–34. pontját, a C‑127/07. sz., Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ügyben 2008. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9895. o.) 57. pontját, és a fent hivatkozott Vodafone és társai ügyben hozott ítélet 52. pontját.


81 – Lásd a fent hivatkozott Vodafone és társai ügyben hozott ítélet 53. pontját.


82 – Lásd például a C‑189/01. sz., Jippes és társai ügyben 2001. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑5689. o.) 82. és 83. pontját; a C‑491/01. sz., British American Tobacco (Investments) és Imperial Tobacco ügyben 2002. december 10‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑11453. o.) 123. pontját; a C‑154/04. és C‑155/04. sz., Alliance for Natural Health és társai ügyben 2005. július 12‑én hozott ítélet (EBHT 2005., I‑6451. o.) 52. pontját, és a C‑309/10. sz. Agrana Zucker ügyben 2011. július 28‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑7333. o.) 84. pontját.


83 – Lásd a 2006/24 irányelv (6) preambulumbekezdését.


84 – Lásd a 2006/24 irányelv (6) preambulumbekezdését. Lásd továbbá a Bizottság által a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek adott, az adatmegőrzésről szóló 2006/24/EK irányelvről szóló, 2011. április 18‑i értékelő jelentés (COM(2011) 225 végleges) (a továbbiakban: a 2006/24 irányelvről szóló értékelő jelentés) 3.2. pontját is.


85 – Lásd a fent hivatkozott Írország kontra Parlament ügyben hozott ítélet 85. pontját.


86 – Hangsúlyozni kell, hogy a Bíróságnak mindeddig nem volt alkalma sem a „törvényi minőségre” vonatkozó minimális követelmények tartalmáról, sem pedig a tekintetben az intézményekre és az Unió tagállamaira vonatkozó kötelezettségekről állást foglalni.


87 – Lásd e tekintetben a Scarlet Extended ügyre vonatkozó indítványom 88–100. pontját.


88 – Ahogyan ezt a Bundesverfassunsgericht a fent hivatkozott, 2010. március 2‑i határozatának 197–203. §‑ában tette.


89 – Ebben az értelemben lásd a fent hivatkozott Írország kontra Parlament ügyben hozott ítéletet is.


90 – Lásd a 95/46 irányelv (54) preambulumbekezdését és 13. cikkének (1) és (2) bekezdését, és a 2002/58 irányelv 15. cikkének (1) bekezdését.


91 – A 2006/24 irányelvben található egyetlen utalás, amely erre a követelményre vonatkozik, az irányelv (17) preambulumbekezdésében található, amely szerint lényeges, hogy a tagállamok megfelelő jogszabályi intézkedéseket hozzanak annak biztosítására, hogy a megőrzött adatokhoz csak az illetékes nemzeti hatóságok férhessenek hozzá a nemzeti jogszabályokkal összhangban, az érintett személyek alapvető jogainak teljes tiszteletben tartása mellett. Ez a pontosítás azonban nem szerepel a 2006/24 irányelv 4. cikkében foglalt, vonatkozó rendelkezésekben.


92 – E helyütt emlékeztetni kell arra, hogy – miként erre a Bíróság is rámutatott – különösen a 95/46 irányelv (10) preambulumbekezdéséből és 1. cikkéből kitűnik, hogy az irányelv célja többek között nem a meglévő nemzeti jogszabályok által nyújtott védelem szintjének csökkentése, hanem ellenkezőleg, az Unión belül az alapvető jogok és szabadságok védelmének biztosítása a személyes adatok kezelése tekintetében; lásd a fent hivatkozott, Bizottság kontra Németország ügyben 2010. március 9‑én hozott ítélet 22. pontját.


93 – A 2006/24 irányelv 4. cikke úgy rendelkezik, hogy a tagállamok feladata annak biztosítása, hogy a megőrzött adatok „meghatározott esetekben és a nemzeti jognak megfelelően kizárólag az illetékes nemzeti hatóságok számára legyenek továbbíthatók”, és közelebbről az, hogy nemzeti jogukban határozzák meg „a megőrzött adatokhoz [...] történő hozzáférés érdekében követendő eljárást és a teljesítendő feltételeket”.


94 – Kiemelés tőlem.


95 – Erre vonatkozóan lásd Bot tanácsnoknak a fent hivatkozott Írország kontra Parlament ügyre vonatkozó indítványa 122. és azt követő pontját. Lásd még a 95/46 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdését, valamint a 2008/977 kerethatározatot.


96 – Kiemelés tőlem.


97 – A büntetőjog, a közbiztonság, illetve a nemzetbiztonság területére tartozó állami tevékenységekre vonatkozó személyi adatok kezeléséről lásd a 95/46 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének első francia bekezdését.


98 – Lásd az említett kerethatározat 1. cikkének (2) bekezdését, valamint (7) és (9) preambulumbekezdését.


99 – Lásd a 2006/24 irányelv (21) preambulumbekezdését és 1. cikkének (1) bekezdését.


100 – A 2006/24 irányelv 4. cikke az illetékes nemzeti hatóságok számára tartja fenn az adatokhoz való hozzáférést, ami azt jelenti, hogy nem feltétlenül csak az igazságügyi hatóságoknak van hozzáférésük az adatokhoz.


101 – Lásd az említett kerethatároazt 1. cikkének (2) bekezdését és (7) preambulumbekezdését is.


102 – E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a 2006/24 irányelvnek az egyes tagállamokban történő átültetése nem volt problémamentes, és továbbra is különböző nehézségeket okoz, erről tanúskodnak a következő bíróságok határozatai is: Curtea Constituțională (román alkotmánybíróság, lásd az 1258. sz. 2009. október 8‑i határozatot; az angol fordítást lásd itt: <http://www.ccr.ro/files/products/D1258_091.pdf>), Bundesverfassungsgericht (német szövetségi alkotmánybíróság, lásd a fent hivatkozott 2010. március 2‑i határozatot), Ústavní Soud (cseh alkotmánybíróság, lásd a 2011. március 22‑i határozatot, Pl. ÚS 24/10.; az angol fordítás lásd itt: <http://www.usoud.cz/en/decisions/?tx_ttnews%5Btt_news%5D= 40&cHash=bbaa1c5b1a7d6704af6370fdfce5d34c>), Varhoven administrativen sad (bolgár legfelsőbb közigazgatási bíróság, 2008. december 11‑i határozat, 13627. sz.), illetve még Anotato Dikastirio tis Kypriakis Dimokratias (ciprusi legfelsőbb bíróság, 2011. február 1‑jei határozat, 183(1)/2007.) Kérelmet nyújtottak be az Alkotmánybíróság (magyar alkotmánybíróság) elé is (lásd „Hungarian Data Retention Law – Challenged at the Constitutional Court”, EDRI‑Gram 6.11. sz., 2008. június 4.), és egy másik folyamatban van az Ustavno sodišče (szlovén alkotmánybíróság) előtt (lásd: „Slovenia: Information Commissioner challenges the Data Retention Law”, EDRI‑Gram 11.6. sz., 2013. március 27.).


103 – Lásd a fent hivatkozott Volker und Markus Schecke és Eifert ügyben hozott ítélet 76. pontját.


104 – A 2006/24 irányelv (9) preambulumbekezdése e tekintetben azt tartalmazza, hogy az adatmegőrzés „több tagállamban is igen hasznos és hatékony nyomozati eszköznek bizonyult a bűnüldözés terén, különösen a szervezett bűnözés és a terrorizmus felderítése tekintetében”. Erre vonatkozóan lásd a 2006/24 irányelvről szóló értékelő jelentést.


105 – Kiemelés tőlem.


106 – A Bizottság erre vonatkozó kötelezettségének a 2006/24 irányelvről szóló értékelő jelentés közzétételével tett eleget.


107 – A törlési elv mindenütt megjelenik a 2002/58 irányelvben, lásd bővebben a (22), (23), (26), (27) és (28) preambulumbekezdését.


108 – Erről az utólagos megőrzésről rendelkezik különösen az Európa Tanács 2001. november 21‑én Budapesten aláírt, kiberbűnözésről szóló egyezményének 16. cikke. Erről a koncepcióról lásd a 2006/24 irányelvről szóló értékelő jelentést.


109 – Elias, N.: Du temps, Fayard, 1998.; Rosa, H.: Accélération. Une critique sociale du temps, La Découverte, 2013.


110 – Lásd különösen a C‑145/09. sz. Tsakouridis‑ügyben 2010. november 23‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑11979. o.) 50–52. pontját, a C‑472/11. sz. Banif Plus Bank ügyben 2013. február 21‑én hozott ítélet 29. pontját és a C‑617/10. sz. Åkerberg Fransson‑ügyben 2013. február 26‑án hozott ítélet 21. és 25–30. pontját.


111 – Lásd különösen a C‑120/06. P. és C‑121/06. P. sz., FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6513. o.) 123. pontját.


112 – Lásd különösen a C‑228/99. sz. Silos‑ügyben 2001. november 8‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑8401. o.) 35. pontját és a C‑333/07. sz. Regie Networks ügyben 2008. december 22‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑10807. o.) 121. pontját.