JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2012. január 12.(*)

C‑628/10. P. és C‑14/11. P. sz. egyesített ügyek

Alliance One International Inc. és társai

kontra

Európai Bizottság és társai

„Fellebbezés – Verseny – Kartellek – EK 81. cikk – Az 1/2003/EK rendelet 23. cikke –A nyersdohány spanyol piaca –Árrögzítés és piacfelosztás – Az anyavállalat felelőssége a leányvállalata kartelltevékenységéért – Jogsértések vállalatcsoporton belüli betudásának kritériumai – A Bizottság mérlegelési jogkörének korlátai a bírságkiszabás során – Az egyenlő bánásmód elve – A kartelltagok Bizottság általi hátrányos megkülönböztetésének tilalma – Indokolási kötelezettség – A bírságot kiszabó határozatban szereplő indokok utólagos kiegészítésének tilalma a bírósági eljárásban”

Tartalomjegyzék

I –   Bevezetés

II – Jogi háttér

III – A jogvita háttere és az elsőfokú bírósági eljárás

A –   A jelen ügyben részt vevő társaságok

B –   A nyersdohány spanyol piacán létrejött két kartell és a vitatott bizottsági határozat

C –   Az elsőfokú bírósági eljárás

IV – A Bíróság előtti eljárás

V –   Az Alliance One International aktív perbeli legitimációjával kapcsolatos előzetes kérdés

VI – A jogalapok értékelése

A –   Az egyenlő bánásmód elvével összefüggő kifogásokról

1.     Az egyenlő bánásmód elvének és a jogszerűség elvének összefüggése a kartelljogi eljárásban (a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalap)

a)     A Bizottság elsődleges kifogásáról: az egyenlő bánásmód elvének feltételezett téves alkalmazása

b)     Az ítélet hiányos indokolására és a tényállás elferdítésére vonatkozó kifogásról

i)     A feltételezett hiányos indokolásról

ii)   A tényállás feltételezett elferdítéséről

c)     Közbenső következtetés

2.     Az SCC‑nek és az SCTC‑nek a kettős alap koncepciójának alkalmazásából fakadó állítólagos hátrányos megkülönböztetéséről (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap)

a)     Az SCC‑vel és az SCTC‑vel szemben alkalmazott kettős alap koncepciójának feltételezett hátrányosan megkülönböztető jellegéről (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap első lényeges kérdése)

b)     Az AOI és az SCTC helyzetének a Universal és a Universal Leaf helyzetével való összehasonlításáról (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap második lényeges kérdése)

c)     Közbenső következtetés

3.     A hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kifogással szemben az elsőfokú eljárásban felhozott bizottsági ellenérvek relevanciájának hiányáról (a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap)

4.     A TCLT helyzetének az Intabex és a Universal helyzetével való összehasonlíthatóságáról (a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott negyedik jogalap)

5.     Közbenső következtetés

B –   Az AOI és az SCTC néhány további kifogásáról (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalap)

1.     A C‑628/10 P. sz. ügyben felhozott első jogalap

a)     Arról, hogy az SCC és az SCTC 1998. május 5‑e előtt állítólag nem gyakorolt meghatározó befolyást a WWTE felett (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalap első része)

i)     A betudhatóság kritériuma: meghatározó befolyás gyakorlása

ii)   Közös irányítás, amely nem feltétlen kizáró oka annak, hogy a kartelljogi felelősséget csak az egyik anyavállalatnak tudják be

b)     Az AOI és az SCTC alapvető jogainak állítólagos megsértéséről (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalap második része)

i)     Elfogadhatóság

ii)   Megalapozottság

c)     Közbenső következtetés

2.     A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap

a)     Előzetes kérdés: a második jogalap hatástalan („inopérant”)?

b)     A második jogalap tartalmi vizsgálata

i)     A bizottsági érvelésnek az elsőfokú bírósági eljárás során történő állítólagos kiigazításáról (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap első része)

ii)   A vitatott határozat indokolásának utólagos megváltoztatásával kapcsolatos második kifogásról (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap második része)

C –   A két fél által felhozott jogalapok összefoglalása

D –   Az AOI és az SCTC bírságcsökkentés iránti külön kérelméről

VII – Költségek

VIII – Végkövetkeztetések

I –    Bevezetés

1.        „A szülők felelnek a gyermekeikért”– ez a régi mondás kartellügyekben időről időre beigazolódik(1). Kartelltevékenység miatti bírságkiszabási eljárás keretében ugyanis gyakran nem csak a kartellben közvetlenül részt vevő cégeket, hanem azok anyavállalatait is felelősségre vonják. Ilyen módon a bírság kiszámítása során az adott kartellben részt vevő teljes vállalatcsoport pénzügyi ereje megfelelően figyelembe vehető. Ezenkívül megnő annak az esélye, hogy a bírság megfizetéséért fizetőképes adós áll helyt, függetlenül az érintett csoporton belüli esetleges vagyonmozgásoktól.

2.        Mindazonáltal a személyes felelősség elve(2), amelyet büntetőeljárásokban és büntetőjogi jellegű eljárásokban mindig figyelembe kell venni, korlátokat szab a kartelltevékenység vállalatcsoporton belüli betudásának. Nem utolsósorban ezért foglalkoznak az uniós bíróságok újra és újra azzal a kérdéssel, hogy megengedhető‑e, és ha igen, milyen feltételekkel, hogy az anyavállalatokat vonják felelősségre a leányvállalataik kartelltevékenységéért(3).

3.        A jelen fellebbezési eljárásban a kartelljogi felelősség vállalatcsoporton belüli betudásának kérdése teljesen új szempontból merül fel. Arról kell dönteni, hogy az Európai Bizottság ugyanazon kartell különböző tagjainak egyes anyavállalatait különböző mérce szerint vonta‑e felelősségre, és ha igen, ez jogszerű volt‑e.

4.        Konkrétan nyersdohány feldolgozásával foglalkozó több cég között létrejött kartellről van szó. E cégek közül egyesekkel szemben a Bizottság az anyavállalataikkal egyetemlegesen bírságot szabott ki, miközben ugyanazon kartell más tagjainak anyavállalatait a Bizottság nem vonta eljárás alá.

5.        Lényegében a Bíróságnak itt azt kell majd tisztáznia, hogy milyen korlátokat szab az egyenlő bánásmód általános uniós jogi elve a Bizottság mérlegelési jogkörének az 1/2003/EK rendelet 23. cikke szerinti bírságkiszabás során(4). A Bíróság ítélete nemcsak a Bizottság jövőbeli közigazgatási gyakorlata szempontjából lesz alapvető jelentőségű, hanem valószínűleg iránymutatásul szolgál majd a nemzeti versenyhatóságok és bíróságok tevékenysége számára az Európai Gazdasági Térségen belül is.

II – Jogi háttér

6.        Az ügy jogi hátterét egyrészt az EK 81. cikk, másrészt pedig az 1/2003 rendelet 23. cikke határozza meg. Utóbbi rendelkezés szövege kivonatosan a következő:

„(2)      A Bizottság határozattal bírságot szabhat ki a vállalkozásokra [...], amennyiben azok akár szándékosan, akár gondatlanságból:

a)      megsértik a Szerződés 81. vagy 82. cikkét; [...]

[…]”

7.        Végül említést érdemel az 1/2003 rendelet alapjogok védelmét szolgáló (37) preambulumbekezdése:

„E rendelet tiszteletben tartja és figyelembe veszi a különösen az Európai Unió alapjogi chartájában elismert alapelveket. Ennek megfelelően ezt a rendeletet az említett jogok és alapelvek tiszteletben tartásával kell értelmezni és alkalmazni.”

III – A jogvita háttere és az elsőfokú bírósági eljárás

8.        A nyersdohány spanyol piacán négy vállalkozás foglalkozik a nyersdohány elsődleges feldolgozásával (úgynevezett feldolgozók): a World Wide Tobacco España SA (a továbbiakban: WWTE), a Compañia españoles de tabaco en rama SA (a továbbiakban: Cetarsa), az Agroexpansión SA és Tabacos Españoles SL (a továbbiakban: Taes). Ezek közül három olyan multinacionális vállalatcsoporthoz tartozik, amelyet amerikai egyesült államokbeli székhellyel rendelkező társaságok irányítanak.

9.        A négy spanyol feldolgozó mellett meg kell említeni a Deltafina SpA olasz társaságot is, amely Olaszországban a nyersdohány elsődleges feldolgozásával és a feldolgozott dohány forgalomba hozatalával foglalkozik.

10.      A jelen ügyben vitatott, hogy a Bizottság jogosult, illetve köteles volt‑e az említett cégek kartelltevékenységét azok közvetlen vagy közvetett anyavállalatainak betudni, és ezek egyetemleges felelősségét a kiszabott bírságért megállapítani, és ha igen, akkor milyen feltételek mellett.

A –    A jelen ügyben részt vevő társaságok

11.      A jelen ügyben részt vevő társaságok, az Alliance One International Inc. (a továbbiakban: AOI) – korábban Standard Commercial Corp. (a továbbiakban: SCC)(5) ‑, a Standard Commercial Tobacco Company Inc. (a továbbiakban: SCTC) és a Trans‑Continental Leaf Tobacco Corp. Ltd. (a továbbiakban: TCLT) a WWTE közvetlen, illetve közvetett anyavállalatai. Ezek valamennyien az úgynevezett Standard‑csoporthoz tartoznak.

12.      Az e társaságok közötti részesedési viszonyok 1995 és 1998. május 5. között a következőképpen alakultak: az SCC 100%‑os részesedéssel rendelkezett az SCTC‑ben, amely 100%‑os tulajdonosa volt a TCLT részvényeinek. Másfelől a WWTE tőkerészesedéseinek kétharmada a TCLT tulajdonában volt. A WWTE tőkerészesedéseinek fennmaradó egyharmada e társaság elnökének, valamint két családtagjának tulajdonában volt.

13.      A TCLT 1998. május 5‑én a WWTE‑ben fennálló részesedését 86,94%‑ra emelte, miközben a fennmaradó részvények magának a WWTE‑nek (9,73%), illetve egy természetes személynek (3,33%) a tulajdonában maradtak. A WWTE 1998 októberében felvásárolta a természetes személy részvényeit, illetve az SCC 0,04%‑os közvetlen részesedést szerzett a WWTE‑ben. 1999 májusában a TCLT és az SCC 89,64%‑ra, illetve 0,05%‑ra növelte részesedését a WWTE‑ben, miközben a fennmaradó részesedés a WWTE saját tulajdonában maradt.

B –    A nyersdohány spanyol piacán létrejött két kartell és a vitatott bizottsági határozat

14.      A nyersdohány spanyol piacán 1996‑tól 2001‑ig két egymással összefüggő horizontális kartell állt fenn, amelyeket az Európai Bizottság 2001‑ben tárt fel.

15.      Az első kartellben, amelyet „a feldolgozók kartelljének” neveznek, a WWTE, a Cetarsa, az Agroexpansión, a Taes és a Deltafina vett részt. E kartell keretében évente rögzítették az egyes nyersdohányfajták minőségtől független szállítási átlagárának felső határát, és felosztották az egyes nyersdohányfajták azon mennyiségét, amelyet az egyes feldolgozók felvásárolhattak a termelőktől. 1999‑től 2001‑ig az egyes nyersdohányfajták és minőségi osztályok árkategóriáiban és a termelőnkénti és termelőcsoportonkénti átlagár alsó határában is megállapodtak.

16.      A második kartellben, amelyet „a termelők képviselőinek kartelljének” neveznek, három spanyol mezőgazdasági szövetkezet vett részt. E kartell tárgyát szintén az egyes nyersdohányfajták és minőségi osztályok árkategóriáinak éves rögzítése képezte.

17.      A 2004. október 20‑i határozattal(6) (a továbbiakban: vitatott határozat) a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy mindkét kartell esetében az EK 81. cikk (1) bekezdésének egységes és folyamatos megsértéséről van szó. A Bizottság megállapította, hogy különböző társaságok és egyesülések ebben az összefüggésben megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését(7), felszólította ezeket a jogsértés megszüntetésére(8), és különböző mértékű bírságot szabott ki velük szemben(9).

18.      A vitatott határozat címzettje volt egyrészt a kartellben közvetlenül részt vevő valamennyi társaság, másrészt néhány további, az érintett vállalatcsoporthoz tartozó társaság. Konkrétan az alábbiak szerint alakult a címzettek köre:

–        A WWTE kartellben való részvétele miatt mind a TCLT‑t, mind pedig az SCC‑t és az SCTC‑t egyetemlegesen felelősségre vonták.

–        Ezzel szemben az Agroexpansión kartellben való részvételét illetően a Bizottság e cég mellett csak a csoport csúcsán álló Dimon Inc. (a továbbiakban: Dimon) társaságot vonta egyetemlegesen felelősségre, a Dimon 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalatát, a Dimon és az Agroexpansión között lévő köztes társaság, az Intabex Netherlands BV (a továbbiakban: Intabex) felelősségét azonban nem állapította meg.

–        Az amerikai egyesült államokbeli Universal vállalatcsoporthoz tartozó Taes és Deltafina kartellben való részvételéért való kartelljogi felelősséget végül a Bizottság egyáltalán nem tudta be a csoporthoz tartozó más társaságoknak. Ennek következtében sem a Taes és a Deltafina összes részvényével rendelkező Universal Leaf Tobbacco Co. Inc. (a továbbiakban: Universal Leaf), sem pedig a Universal Leaf felett álló Universal Corp. (a továbbiakban: Universal) egyetemleges felelősségét nem állapították meg.

19.      Indokolásként a Bizottság azt hozta fel, hogy az anyavállalatok és a leányvállalatok közötti társasági jogi viszonytól eltekintve semmi nem utal arra, hogy a Universal és a Universal Leaf ténylegesen részt vett a megállapított tényállásban. Ezért nem lehet e vállalkozásokat az ebben az ügyben hozandó határozat címzettjeinek tekinteni. Ez a megállapítás még inkább megállja a helyét az Intabex esetében, mivel annak az Agroexpansiónban fennálló 100%‑os részesedése kizárólag pénzügyi hozzájárulásra korlátozódott(10).

C –    Az elsőfokú bírósági eljárás

20.      A vitatott határozattal szemben annak több címzettje első fokon a Törvényszék előtt kért jogvédelmet megsemmisítés iránti kereset útján. Az AOI (korábban SCC), az SCTC és a TCLT által együttesen benyújtott kereset tárgyában a Törvényszék a 2010. október 27‑én hozott ítélettel határozott (a továbbiakban: a Törvényszék ítélete vagy megtámadott ítélet)(11).

21.      Az AOI, az SCTC és a TCLT keresete első fokon részben eredményes volt. Miközben ugyanis a Törvényszék a vitatott határozatot a TCLT‑t érintő részben megsemmisítette, egyebekben – tehát az AOI‑t és az SCTC‑t érintő részben ‑ a keresetet elutasította. A vitatott határozatnak a TCLT tekintetében történő megsemmisítését a Törvényszék lényegében az egyenlő bánásmód elvének megsértésével indokolta(12).

IV – A Bíróság előtti eljárás

22.      A 2010. december 28‑i beadvánnyal az AOI és az SCTC együttesen nyújtott be fellebbezést a Törvényszék ítélete ellen. Ugyanezen ítélet ellen a Bizottság a 2011. január 7‑i beadvánnyal külön fellebbezést nyújtott be.

23.      A C‑628/10. P. sz. ügyben az AOI és az SCTC együttesen azt kéri, hogy a Bíróság

–        helyezze hatályon kívül a Törvényszék ítéletét, annyiban, amennyiben az elutasítja az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének és az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének alkalmazása során elkövetett nyilvánvaló értékelési hibára, a megfelelő indokolási kötelezettség hiányára, az egyenlő bánásmód elvének megsértésére vonatkozó jogalapokat amiatt, hogy a Törvényszék azt állapította meg, hogy az Alliance One International, Inc., (korábban Standard Commercial Corp.) és a Standard Commercial Tobacco Co. egyetemlegesen felelős;

–        semmisítse meg a bizottsági határozatot a fellebbezőkre vonatkozó részében, és csökkentse a velük szemben kiszabott bírságot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

24.      A Bizottság a C‑628/10. P. sz. ügyben azt kéri, hogy a Bíróság

–        utasítsa el a fellebbezést, és

–        a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére, beleértve az elsőfokú eljárás költségeit is.

25.      A C‑14/11. P. sz. ügyben benyújtott külön fellebbezésével a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság

–        helyezze hatályon kívül a Törvényszék ítélete rendelkező részének 1. pontját,

–        utasítsa el a Törvényszék előtt indított kereset egészét, valamint

–        a TCLT‑t kötelezze a jelen eljárás költségeinek viselésére, és a három felperest kötelezze az elsőfokú eljárásban felmerült összes költség viselésére.

26.      Ez ellen lép fel az AOI, az SCTC és a TCLT. Együttesen kérik, hogy a Bíróság

–        Teljes egészében utasítsa el az Európai Bizottság által a C‑14/11. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezést, és

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére, beleértve az elsőfokú eljárás költségeit is.

27.      Az írásbeli eljárások befejezését követően a Bíróság elnökének 2011. szeptember 14‑i végzésével a C‑628/10. P. és a C‑14/11. P. sz. ügyet a szóbeli szakasz lefolytatása és ítélethozatal céljából egyesítették. A tárgyalást 2011. november 16‑án tartották.

V –    Az Alliance One International aktív perbeli legitimációjával kapcsolatos előzetes kérdés

28.      Az AOI a fellebbezési eljárás szempontjából mind a C‑628/10. P. sz. ügyben, mind pedig a C‑14/11. P. sz. ügyben az SCTC és a TCLT jogutódjaként jelöli meg magát(13).

29.      A Bizottság kétségbe vonja, hogy ez a konstrukció lehetséges. Mindazonáltal nem emelt hivatalos kifogást az ellen, hogy az AOI a Bíróság előtt nem csak saját nevében, hanem az SCTC nevében (C‑628/10. P. sz. ügy), illetve az SCTC és a TCLT nevében (C‑14/11. P. sz. ügy) is jogalapokat hoz fel.

30.      Idegen jogok saját néven való ilyen gyakorlása – perbizománynak is nevezik – akkor engedhető meg, ha törvényen vagy jogügyleten alapul.

31.      Azt azonban, hogy ennek feltételei a jelen ügyben fennállnak‑e, nem kell részletesen kifejteni. Ezt a pergazdaságosság követeli meg. A C‑628/10. P. sz. ügyben ugyanis az AOI és az SCTC együttesen nyújtotta be a fellebbezést, ahogy az AOI, az SCTC és a TCLT fellebbezési ellenkérelme is együttes a C‑14/11. P. sz. ügyben. Mivel tehát a részt vevő felek legalább egyike – a jelen ügyben az AOI – kétségtelenül mindig rendelkezik a szükséges aktív perbeli legitimációval, a felek érveit mindenképpen részletesen kell értékelni(14).

VI – A jogalapok értékelése

32.      A különböző jogalapok kifejtése előtt célszerűnek tűnik elöljáróban két olyan, rendkívül technikai jellegűnek tűnő fogalmat tisztázni, amelyekre a felek mind az AOI és az SCTC fellebbezésével (C‑628/10. P. sz. ügy), mind pedig a Bizottság fellebbezésével (C‑14/11. P. sz. ügy) összefüggésben időről időre hivatkoznak: a „100%‑os vélelmet” és a „kettős alap” koncepcióját.

33.      A 100%‑os vélelem a Bíróság az anyavállalatoknak a leányvállalataik kartelltevékenységéért fennálló felelősségével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatából ered. Amennyiben az anyavállalat 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedéssel rendelkezik a leányvállalatában, az a megdönthető vélelem áll fenn, hogy meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat piaci magatartására. Ez abban az esetben is érvényes, ha az anyavállalat a leányvállalatát köztes társaság révén közvetetten irányítja, minek során az anyavállalat 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedéssel rendelkezik a köztes társaságban, a köztes társaság pedig 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedéssel rendelkezik a leányvállalatban(15). A 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedés az ítélkezési gyakorlat szerint elegendő ahhoz, hogy az anyavállalato(ka)t egyetemlegesen felelősségre vonják a leányvállalat(ok) kartelltevékenysége miatt(16).

34.      A 100%‑os vélelemtől eltérően magát a kettős alap koncepcióját eddig nem említették az ítélkezési gyakorlatban. A Törvényszék azonban a jelen ügyben erre a koncepcióra hivatkozott annak magyarázata érdekében, hogy a Bizottság a vitatott határozatban nem kizárólag a 100%‑os vélelemre támaszkodott, hanem körültekintésből figyelembe vette azon további elemeket, amelyek arra utaltak, hogy az anyavállalatok ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroltak a leányvállalataik üzletpolitikájára(17).

35.      Az, hogy a vitatott határozat a kettős alap koncepciójára támaszkodik, a Törvényszék ténymegállapítása. Ezt a Bíróság a fellebbezési eljárásban nem vizsgálhatja felül(18), mivel a Bizottság nem kifogásolta a tényállás elferdítését. Következésképpen nincs jelentősége annak, hogy a Bizottság a Bíróság előtti eljárásban – különösen a tárgyaláson – olykor azzal próbált védekezni, hogy a vitatott határozatban egyáltalán nem alkalmazták a kettős alap koncepcióját, hanem csak a 100%‑os vélelmet.

36.      Mivel a vitatott határozatot a Lisszaboni Szerződés hatályba lépése előtt fogadták el, a jelen ügyben az elsődleges jogi rendelkezésekre továbbra is az Amszterdami Szerződés szerinti változatban kell hivatkozni, különösen az EK 81. cikkre és az EK 253. cikkre, nem pedig az EUMSZ 101. cikkre és az EUMSZ 296. cikkre.

A –    Az egyenlő bánásmód elvével összefüggő kifogásokról

37.      A jelen ügyben az egyenlő bánásmód elvével kapcsolatos jogi problematika áll a középpontban. Azt a kérdést, hogy ez az elv szerepet játszik‑e az EK 81. cikk (jelenleg az EUMSZ 101. cikk) és az 1/2003 rendelet 23. cikkének alkalmazása során, és ha igen, mennyiben, mind az AOI és az SCTC a C‑628/10. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésükben, mind pedig a Bizottság a C‑14/11. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében felveti. Ezért a megfelelő kifogásokat az összes többi kifogás előtt együttesen fogom tárgyalni.

38.      Mindegyik fellebbező kifogásolja az egyenlő bánásmód elvének Törvényszék általi megsértését, mindazonáltal különböző okokból.

39.      A C‑14/11. P. sz. ügyben a Bizottság előadja, hogy a Törvényszék – különösen a megtámadott ítélet 218. pontjában – jogellenesen állapította meg a TCLT hátrányos megkülönböztetését az Intabexszel, a Universallal és a Universal Leaffel szemben. A Bizottság úgy véli, hogy a TCLT‑t ‑ a Standard‑csoporton belüli köztes társaságként, amely 1998. május 5. után a WWTE majdnem összes részvényével rendelkezett – felelősségre lehet vonni az AOI és az SCTC mellett. Azt kifogásolja, hogy a Törvényszék jogellenesen mentesítette a TCLT‑t a WWTE kartelltevékenységéért fennálló felelősség alól az egyenlő bánásmód elvére való hivatkozással.

40.      A C‑628/10. P. sz. ügyben az AOI és az SCTC ezzel szemben az egyenlő bánásmód elvére való hivatkozással kísérli meg kivonni magát a WWTE kartelltevékenységéért fennálló felelősség alól; azt állítják, hogy a WWTE anyavállalataiként kedvezőtlenebb bánásmódban részesültek, mint a Universal és a Universal Leaf a kartellben részt vevő Taes és Deltafina cégek anyavállalatakénti minőségükben.

1.      Az egyenlő bánásmód elvének és a jogszerűség elvének összefüggése a kartelljogi eljárásban (a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalap)

41.      A C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalap szorosan összefügg egymással. Ezeket együttesen kell vizsgálni.

a)      A Bizottság elsődleges kifogásáról: az egyenlő bánásmód elvének feltételezett téves alkalmazása

42.      A C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott első két jogalapjával a Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék „tévesen alkalmazta” az egyenlő bánásmód elvét. Szerinte a Törvényszék nem vette figyelembe, hogy az anyavállalatoknak a leányvállalataik kartelltevékenységéért fennálló felelőssége tekintetében a jogszerűség elve az irányadó. Amennyiben valamely anyavállalat felelőssége az ítélkezési gyakorlatban(19) kialakított kritériumok – különösen a 100%‑os vélelem – szerint fennáll, azon az egyenlő bánásmód elve sem változtathat.

43.      Ez az érvelés nem helytálló.

44.      Amint ugyanis maga a Bizottság a fellebbezési eljárásban is elismerte, az ítélkezési gyakorlatban kialakított, általa hivatkozott kritériumok csupán arról adnak tájékoztatást, hogy az anyavállalat és a leányvállalata versenyjogi értelemben ugyanannak a vállalkozásnak a részét képezi‑e, tehát hogy az esetleges kartelltevékenység csak egyiküknek vagy mindkettőjüknek betudható‑e(20).

45.      Ezzel szemben ez az ítélkezési gyakorlat nem tartalmaz kimerítő előírásokat azzal a döntő kérdéssel kapcsolatban, hogy valamely kartelltevékenység miatt kell‑e bírságot kiszabni, és hogy adott esetben mely jogi személy legyen a bírságot kiszabó bizottsági határozat címzettje.

46.      Ebben az összefüggésben figyelembe kell venni, hogy azt a kérdést, hogy az anya‑ és/vagy a leányvállalat egyetlen vállalkozáshoz tartozik‑e, valamint az e vállalatok ebből eredő, kartelltevékenységért való felelősségét kizárólag jogi kritériumok alapján kell megválaszolni, miközben az ugyanezen kartelltevékenység miatti bírságkiszabás során a jogi szempontok mellett célszerűségi megfontolások is fontos szerepet játszanak(21): a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdése a) pontjának keretében mérlegelési jogkörrel rendelkezik; bírságot szabhat ki.

47.      Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti mérlegelési jogköre keretében a Bizottság egyedileg dönthet arról, hogy a vállalkozás kartelltevékenysége miatt szab‑e ki egyáltalán bírságot, de arról is, hogy adott esetben melyik, az érintett vállalkozás mögött álló jogi személlyel (vagy jogi személyekkel) szemben szab ki ilyen bírságot(22).

48.      Az 1/2003 rendelet (2) cikkének a) pontja szerinti e mérlegelési jogkör gyakorlása során azonban a Bizottság nem dönthet teljesen szabadon, hanem figyelembe kell vennie az uniós jog általános jogelveit és az uniós szinten biztosított alapvető jogokat(23). A Bizottságot különösen az egyenlő bánásmód elve és az arányosság elve köti(24).

49.      Helyesen járt el tehát a Törvényszék, amikor a vitatott határozatot az egyenlő bánásmód elve alapján vizsgálta(25), és nem szorítkozott annak viszonylag felületes vizsgálatára, hogy a határozat az EUMSZ 263. cikk második bekezdése szerinti hatásköri visszaélésen (franciául: „détournement de pouvoir”) alapul‑e(26).

50.      Emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve az uniós jog általános jogelve, amelyet az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. és 21. cikke rögzít(27). Ez az elv az állandó ítélkezési gyakorlat szerint kimondja, hogy hasonló helyzeteket nem lehet eltérő módon kezelni, és hogy az eltérő helyzeteket nem lehet egyenlő módon kezelni, kivéve, ha az ilyen bánásmód objektíve igazolható(28).

51.      Ebből a konkrét kartelltevékenység Bizottság általi kezelése tekintetében az alábbiak következnek:

–        Először, a Bizottság objektív indok nélkül nem térhet el a versenypolitikával kapcsolatos közleményeiben(29) közzétett bírságkiszabási gyakorlatától; a közigazgatás önkorlátozásának elve érvényesül(30).

–        Másodszor, a Bizottság a kartellben részt vevő egyik vállalkozást sem különböztetheti meg hátrányosan a kartell többi tagjával szemben.

52.      A jelen ügyben kizárólag a második szempont igényel részletesebb magyarázatot.

53.      Az egyenlő bánásmód elve tiltja, hogy a Bizottság a bírságkiszabás során ugyanazon kartell tagjaival szemben különböző mércét alkalmazzon. Úgy tűnik, hogy a jelen ügyben a Törvényszék is helyesen ebből a feltevésből indult ki(31).

54.      Amennyiben tehát a Bizottság úgy határoz, hogy a kartellben részt vevő vállalkozás jogsértése miatt mind a kartellben közvetlenül részt vevő leányvállalatot, mind pedig a mögötte álló anyavállalato(ka)t felelősségre vonja, akkor az összes többi kartelltag tekintetében azonos módon kell eljárnia, feltéve, hogy e többi kartelltag hasonló helyzetben van.

55.      Ennek során a Bizottságnak nem kell szükségszerűen bírságot kiszabnia a kartelltagok összes olyan anyavállalatával szemben, amelyeknek – tisztán jogi szempontból – a leányvállalataik kartelltevékenysége betudható lenne. Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti mérlegelési jogkörében eljárva ugyanis objektív kritériumok alapján választhat az érintett anyavállalatok közül.

56.      Így a Bizottság például – ahogy a jelen ügyben történt – a bírságot kiszabó határozat címzettjeinek körét körültekintésből kettős alapon határozhatja meg: azon anyavállalatok felelősségre vonására szorítkozhat, amelyekkel szemben – a puszta 100%‑os vélelmen felül – konkrét ténykörülmények utalnak arra, hogy a kizárólagos tulajdonukban lévő leányvállalat(ok) magatartása felett ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolnak. E körülmények az egyes anyavállalatok esetében teljesen eltérő tényekből következhetnek. A Bizottság helytállóan jegyzi meg, hogy az egyenlő bánásmód elve nem követeli meg, hogy az összes anyavállalattal szemben mindig azonos típusú bizonyítékot – például okiratokat, tanúvallomásokat vagy hasonló bizonyítékot ‑ vagy azonos számú bizonyítékot hozzon fel(32).

57.      Az egyenlő bánásmód elvének megsértése azonban fennáll akkor, ha a Bizottság minőségileg ugyanazon kartelltevékenység tekintetében két mérce alapján értékel, tehát ha egyes anyavállalatok felelősségre vonását a bizonyítottság szigorúbb szintjétől teszi függővé, mint más anyavállalatok felelősségre vonása esetében, például azáltal, hogy egyes anyavállalatokkal szemben a kettős alap koncepcióját alkalmazza, miközben más anyavállalatok tekintetében kizárólag a 100%‑os vélelemre támaszkodik.

58.      A Törvényszék ténymegállapításai szerint a jelen ügyben pontosan ez történt: a TCLT‑t kizárólag a 100%‑os vélelem alapján vonták egyetemlegesen felelősségre a leányvállalata, a WWTE kartelltevékenysége miatt(33), ezzel szemben a Bizottság az Intabexszel, a Universallal és a Universal Leaffel szemben nem szabott ki bírságot, mivel velük szemben a kettős alap koncepcióját alkalmazta, ezért az e társaságoknak a leányvállalataikban fennálló puszta részesedését a meghatározó befolyás tényleges gyakorlására vonatkozó konkrét ténykörülmények nélkül nem tartotta elégségesnek(34).

59.      Ilyen körülmények között a Törvényszék téves jogalkalmazás nélkül állapíthatta meg, hogy a TCLT‑t az Intabexszel, a Universallal és a Universal Leaffel szemben hátrányosan megkülönböztették(35).

60.      Ezen a Bizottság által hivatkozott jogszerűség elve sem változtat.

61.      Jóllehet az egyenlő bánásmód elvét összhangba kell hozni a jogszerűség elvével, mely szerint senki sem hivatkozhat valamely harmadik személy javára elkövetett jogellenes magatartásra előnyök szerzése végett(36). Más szavakkal, az uniós jog nem biztosít jogot az „egyenlőséghez a jogtalanságban”(37). A Bizottság ezt az írásbeli érvelésében a következőképpen fejezte ki: „Two wrongs do not make a right.”

62.      A jelen ügyben azonban nem kellett tartani a közigazgatás jogszerűségének elvével való ütközéstől. A Bizottságnak a közigazgatási eljárásban az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti mérlegelési jogköre keretében ugyanis két cselekvési lehetőség között kellett választania, amelyek közül egyik sem volt kevésbé jogszerű a másiknál: a Bizottságnak lehetősége volt arra, hogy a 100%‑os vélelemmel érintett összes anyavállalatot egyetemlegesen vonja felelősségre (első cselekvési lehetőség), vagy pedig a vitatott határozat címzettjeinek körét a kettős alap koncepciójának alapulvételével korlátozza (második cselekvési lehetőség).

63.      E nézőpontból jogilag nem volt kifogásolható, hogy a Bizottság az Intabexszel, a Universallal és a Universal Leaffel szemben a második cselekvési lehetőséget választotta. Azáltal, hogy a kettős alap koncepcióját alkalmazta, a Bizottság csupán arról mondott le, hogy az érintett társaságokat kizárólag a 100%‑os vélelem alapján vonja egyetemlegesen felelősségre a leányvállalataik által folytatott kartelltevékenység miatt.

64.      Mivel tehát a Bizottságnak az Intabexszel, a Universallal és a Universal Leaffel szembeni eljárása nem minősült „jogtalanságnak”, nem jelenthetett „egyenlőséget a jogtalanságban” az, hogy a TCLT a megtámadott ítéletben azonos bánásmódban részesült.

65.      Nem következik más a Zellstoff‑ügyben hozott ítéletből sem(38). A Bíróság ebben kifejtette ugyan, hogy a vállalkozás „nem mentesül[het] a szankciók alól csupán azon indokból, hogy a másik gazdasági szereplővel szemben nem került sor bírság kiszabására, miközben az utóbbi körülményei nem is képezik a Bíróság előtti ügy tárgyát”(39). A Bizottság mérlegelési jogkörének a bírságkiszabás során történő gyakorlásával kapcsolatban itt felmerült kérdést azonban ‑ amennyire megállapítható ‑ a Zellstoff‑ügyben hozott ítélet nem fejtette ki részletesebben.

66.      Megítélésem szerint egyébként aligha lehet a Zellstoff‑ügyben hozott ítéletből arra következtetni, hogy a Bizottság a mérlegelési jogkörének a bírságkiszabás tekintetében történő gyakorlása során teljesen szabadon dönthetne, és semmilyen módon nem felelne az uniós bíróságok előtt az egyenlő bánásmód elvének betartásáért. Az ilyen ítélkezési gyakorlat nem felelne meg az uniós bíróságok előtti hatékony alapjogi védelem követelményeinek (lásd az Alapjogi Charta 47. cikkének (1) bekezdését is).

67.      Amennyiben a Törvényszék az ítélkezési feladatának megfelelően biztosítja, hogy a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti mérlegelési jogkörét ugyanazon kartell valamennyi tagja tekintetében azonos jogszerű mérce alapján gyakorolja, nem biztosít „egyenlőséget a jogtalanságban”, hanem védelmet nyújt az önkényes közigazgatási eljárással szemben.

68.      Mivel következésképpen a Törvényszék a TCLT tekintetében nem alkalmazta tévesen a jogot az egyenlő bánásmód elvének alkalmazása során, a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalaphoz kapcsolódó elsődleges bizottsági kifogást megalapozatlanként el kell utasítani.

b)      Az ítélet hiányos indokolására és a tényállás elferdítésére vonatkozó kifogásról

69.      A C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott első jogalap keretében a Bizottság ezenkívül azt is kifogásolja, hogy a Törvényszék az ítéletét hiányosan indokolta, és a tényállást elferdítette.

i)      A feltételezett hiányos indokolásról

70.      A Bizottság először azt kifogásolja, hogy a Törvényszék az elsőfokú eljárásban figyelmen kívül hagyta azon jogi fejtegetéseit, amelyeket a jogszerűség elve és a „jogtalanságban való egyenlőség” tilalmának elve vonatkozásában előadott. Ez „egyértelmű indokolási hiányosság”.

71.      Az elsőfokú ítéletek szabályszerű indokolására vonatkozó kötelezettség a Bíróság alapokmánya 53. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 36. cikkéből következik.

72.      Véleményem szerint a Bizottság itt túlzott követelményeket támaszt ezen indokolási kötelezettség terjedelmével szemben. Az állandó ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy az indokolási kötelezettség keretében a Törvényszék nem köteles olyan magyarázatot adni, amely egyenként és kimerítően követi a felek által előadott összes érvet, és az indokolás lehet közvetett is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésük Törvényszék általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a Bíróság számára, hogy felülvizsgálatot gyakoroljon(40).

73.      A jelen ügyben a Törvényszék igenis tudomásul vette a Bizottság érveit(41). Ezenkívül világosan és egyértelműen ismertette az egyenlő bánásmód elvének alkalmazhatóságával és terjedelmével kapcsolatos saját álláspontját(42). Ebből legalábbis közvetetten az következik, hogy a Törvényszék a jogszerűség elvének jelentőségével kapcsolatos bizottsági kifogást nem tartotta relevánsnak. Következésképpen nem lehet szó hiányos indokolásról.

ii)    A tényállás feltételezett elferdítéséről

74.      A Bizottság előadja továbbá, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 158. pontjában „nyilvánvalóan elferdítette” a vitatott határozatot, valamint a Bizottság abban kifejezésre jutó érveit. Az állítólagos elferdítés abban nyilvánul meg, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte a vitatott határozat (384) preambulumbekezdését. A Bizottság szerint a Törvényszék jogellenesen indult ki abból, hogy a Bizottság osztotta az egyenlő bánásmód elvével kapcsolatos álláspontját.

75.      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint elferdítés akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése új bizonyítékok felhasználása nélkül is nyilvánvalóan tévesnek tűnik(43).

76.      A vitatott határozat (384) preambulumbekezdésében – amennyire itt releváns – kifejtik, hogy „a konkrét körülmények, amelyek alapján a Bizottság úgy vélte, hogy valamely anyavállalat felelős a leányvállalata magatartásáért, egyes esetekben különbözőek lehetnek”. Ugyanebben a preambulumbekezdésben a Bizottság hozzáfűzi: „E tény önmagában nem jelenti a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértését, amennyiben a felelősségre vonatkozó elvek következetesen kerülnek alkalmazásra.”

77.      Ebből minden további nélkül arra lehet következtetni, hogy a Bizottság relevánsnak tekinti az egyenlő bánásmód elvét. Csak ezzel magyarázható ugyanis az, hogy a Bizottság a határozata említett preambulumbekezdésében egyáltalán kitért arra, hogy sérült‑e, vagy sem ez az elv, amelyet a Bizottság ott „a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének” nevez.

78.      A Törvényszék a megtámadott ítélet vitatott szakaszában éppen ezt a következtetést vonta le: először kifejtette a saját álláspontját („A Bizottság köteles […] tiszteletben tartani az egyenlő bánásmód elvét […]”(44));majd hozzátette, hogy a Bizottság osztja e véleményt, aminek bizonyítása érdekében a vitatott határozat (384) preambulumbekezdésére hivatkozott(45).

79.      Ezzel a Törvényszék a vitatott határozatot teljesen nyilvánvaló módon értelmezte, amiből nem állapítható meg a Bizottság érvelésének semmiféle elferdítése. A Törvényszék még a Bizottságnak arra az érvére is kitér, hogy „a konkrét körülmények […] egyes esetekben különbözőek lehetnek”(46), azáltal, hogy hangsúlyozza, „hasonló helyzeteket […] [nem lehet] eltérő módon [kezelni], és hogy az eltérő helyzeteket […] [nem lehet] egyenlő módon [kezelni], kivéve, ha az ilyen bánásmód objektíve igazolható”(47).

80.      E körülmények alapján nem látok arra utaló jelet, hogy a Törvényszék a vitatott határozat (384) preambulumbekezdését nyilvánvalóan tévesen értékelte volna. Következésképpen a bizonyítékok elferdítésére vonatkozó kifogás nem helytálló.

c)      Közbenső következtetés

81.      Mindent egybevetve tehát a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

2.      Az SCC‑nek és az SCTC‑nek a kettős alap koncepciójának alkalmazásából fakadó állítólagos hátrányos megkülönböztetéséről (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap)

82.      A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap több részre tagolódik, amelyek azonban tartalmilag messzemenően átfedik egymást. Az AOI és az SCTC lényegében az alábbiakra hivatkozik: Egyrészt azt állítják, hogy a kettős alap koncepciójának velük szembeni alkalmazása hátrányosan megkülönböztető jellegű volt (lásd erről a lenti a) pontot). Másrészt szerintük a Törvényszék az AOI (korábban SCC) és az SCTC helyzetét nem kellő pontossággal hasonlította össze a Universal és a Universal Leaf helyzetével (lásd erről a lenti b) pontot).

a)      Az SCC‑vel és az SCTC‑vel szemben alkalmazott kettős alap koncepciójának feltételezett hátrányosan megkülönböztető jellegéről (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap első lényeges kérdése)

83.      A kettős alap koncepcióját illetően a fellebbezők lényegében a következőkkel érvelnek: amennyiben kizárólag a 100%‑os vélelmet alkalmazták volna, akkor a Universalnak és a Universal Leafnek is felelnie kellett volna a leányvállalataik, a Taes és a Deltafina kartelltevékenységéért. A kettős alap megszorító koncepciójának alkalmazása ezzel szemben azzal a következménnyel járt, hogy végeredményben csak az AOI‑t (korábban SCC) és az SCTC‑t vonták felelősségre a leányvállalataikkal együtt, a Universalt és a Universal Leafet azonban nem.

84.      A Bizottság e kifogással szemben lényegében úgy érvel, hogy az egyenlő bánásmód elve nem biztosít jogot az „egyenlőséghez a jogtalanságban”(48). Már kifejtettem, hogy ez az érv a jelen ügyben nem elégséges(49): itt nem arról van szó, hogy valamely, már egyébként is jogellenes közigazgatási tevékenységet („jogtalanságot”) még ki kell‑e terjeszteni, hanem azt kell tisztázni, hogy azt a bánásmódot, amelyben a Bizottság teljesen jogosan részesítette a kartell egyik tagját, kell‑e alkalmazni a többi kartelltaggal szemben is.

85.      Az AOI‑nak és az SCTC‑nek a megtámadott ítélettel szemben felhozott kifogásai azonban más okból nem helytállóak.

86.      Ahogy már fent kifejtettem(50), a Bizottság az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdése a) pontjának keretében mérlegelési jogkörrel rendelkezik. A Bizottságnak ezért nem kell feltétlenül bírságot kiszabnia a kartelltagok összes olyan anyavállalatával szemben, amelyeknek – tisztán jogi szempontból – a leányvállalatok kartelltevékenysége betudható lenne. Mérlegelési jogkörében eljárva ugyanis objektív kritériumok alapján választhat az érintett anyavállalatok közül.

87.      Az, hogy az ilyen választás kritériumai az eljárás résztvevői közül egyesek számára előnyösek, mások számára pedig hátrányosak lehetnek, a dolog természetéből adódik. Önmagában abból, hogy a Bizottság választott közülük, nem lehet hátrányos megkülönböztetés fennállására következtetni. Mindaddig ugyanis, amíg a Bizottság által alapul vett kritériumok objektív megfontolásokon alapulnak, nincs ok arra, hogy az eljárás egyes résztvevőinek jogellenes hátrányban részesítését feltételezzük.

88.      Más lenne a helyzet, ha a Bizottságot az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti mérlegelési jogkörének gyakorlása során nem objektív szempontok, hanem tárgyhoz nem tartozó megfontolások vezetnék, tehát ha olyan magatartást tanúsítana, amely legalábbis megközelíti az EUMSZ 263. cikk második bekezdése szerinti hatáskörrel való visszaélést.

89.      A jelen ügyben azonban az AOI és az SCTC a bírósági eljárásban nem hivatkozott olyan konkrét ténykörülményre, amely arra utalna, hogy a Bizottság tárgyhoz nem tartozó megfontolások miatt támaszkodott volna a kettős alap koncepciójára.

90.      Éppen ellenkezőleg, objektív oka volt annak, hogy a Bizottság a kettős alap koncepcióját alkalmazta az érintett anyavállalatok közötti választás során. Ahogy a Bizottság az elsőfokú eljárásban helytállóan kiemelte(51), a vitatott határozat elfogadásának időpontjában jelentős jogbizonytalanság állt fenn a kartelljogi felelősségnek az anya‑ és leányvállalatok közötti betudásának kritériumai tekintetében(52). A Bíróság Akzo Nobel ügyben hozott ítélete(53) csak később teremtett egyértelmű helyzetet.

91.      Abban a jogbizonytalanságban, amely azt megelőzően állt fenn, hogy a Bíróság tisztázta volna a helyzetet, objektíve indokolt volt, hogy a Bizottság körültekintésből csak olyan anyavállalatoknak címezze a vitatott határozatot, amelyekkel szemben nem kizárólag a 100%‑os vélelemre kellett hagyatkoznia, hanem a leányvállalatok magatartása feletti meghatározó befolyás tényleges gyakorlását illetően konkrét ténykörülményekről volt tudomása.

92.      Következésképpen az AOI és az SCTC által a kettős alap koncepciójának alkalmazása tekintetében felhozott, hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kifogás megalapozatlan.

b)      Az AOI és az SCTC helyzetének a Universal és a Universal Leaf helyzetével való összehasonlításáról (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap második lényeges kérdése)

93.      Ezenkívül a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék az AOI (korábban SCC) és az SCTC helyzetét nem elég alaposan hasonlította össze a Universal és a Universal Leaf helyzetével. Annak érdekében, hogy az AOI és az SCTC által felhozott hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kifogással kapcsolatban állást lehessen foglalni, a fellebbezők álláspontja szerint a Törvényszéknek a tényleges körülmények alapulvételével meg kellett volna vizsgálnia, hogy a Universal és a Universal Leaf gazdasági egységet képezett‑e leányvállalataival, a Taes‑szel és a Deltafinával. A fellebbezők azt állítják, hogy az SCC és az SCTC helyzete „nagyon hasonló” volt a Universal és a Universal Leaf helyzetéhez.

94.      Első pillantásra azt gondolhatnánk, hogy az AOI és az SCTC e kifogással csupán a tényeknek és a bizonyítékoknak a Törvényszék általi értékelését kérdőjelezi meg, és arra kéri a Bíróságot, hogy a Törvényszék értékelését a saját értékelésével helyettesítse. Ez a fellebbezési eljárásban elfogadhatatlan lenne(54).

95.      Részletesebb vizsgálat esetén azonban az AOI és az SCTC érve – legalábbis többek között ‑ olyan valódi jogi problémát vet fel, amelynek a fellebbezési eljárásban történő tárgyalása kétségtelenül megengedhető: a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kifogás Törvényszék általi vizsgálatával szemben támasztott jogi követelmények terjedelméről van szó, különösen pedig annak a felülvizsgálatnak a terjedelméről, amelyet a Törvényszék a Bizottsággal szemben alkalmaz. E tekintetben olyan kérdésről van szó, amely időről időre vita tárgyát képezi, és jelenleg – nem utolsósorban az Alapjogi Chartára tekintettel ‑ egyre több figyelmet kap.

96.      Az Alapjogi Charta 47. cikke, amely az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének első albekezdése szerint jogilag egyenrangú a Szerződésekkel, és ezáltal kötelező elsődleges jognak minősül, biztosítja a hatékony jogorvoslathoz való alapvető jogot, amelyet az uniós jog általános elvének is tekintenek(55). Ez az alapjog magában foglalja többek között a hatósági határozatok független bíróság általi, tisztességes eljárásban történő felülvizsgálatát.

97.      Azt, hogy ebből pontosan milyen követelmények következnek, az egységesség követelménye alapján (az EUSZ 6. cikk (1) bekezdésének harmadik albekezdése és az Alapjogi Charta 52. cikke (3) bekezdésének első mondata) az EJEE(56) 6. cikke (1) bekezdésének figyelembevételével kell megállapítani(57). Ez utóbbi rendelkezés az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítélkezési gyakorlata szerint különösen azt követeli meg, hogy a bírósági eljárás tegye lehetővé az összes releváns ténybeli és jogi kérdés felülvizsgálatát(58).

98.      Nem vitatott, hogy a Törvényszék a jelen ügyben jogosult volt arra, hogy ilyen módon felülvizsgálja az összes ténybeli és jogi kérdést, amely az egyenlő bánásmód elvének a Bizottság általi tiszteletben tartásával függ össze.

99.      A Törvényszék általi vizsgálat intenzitása azonban nem utolsósorban attól függ, hogy a felperesek első fokon milyen semmisségi jogalapokra támaszkodtak, és különösen attól, hogy milyen részletes volt az előadásuk, azaz milyen tényekkel és érvekkel támasztották alá a kifogásaikat. Az uniós bíróságok előtti közvetlen kereseti eljárásokban ugyanis a bizonyítékszolgáltatás elve érvényesül. Csak kivételes esetekben szükséges a bizonyítási teher megfordítása vagy a hivatalból történő bizonyítás. Ennek szükségességére azonban ebben az eljárásban egyik fél sem hivatkozott.

100. A jelen ügyben az SCC (jelenleg AOI), az SCTC és a TCLT érvei az elsőfokú eljárásban az egyenlő bánásmód elvével összefüggésben két kifogásra szorítkoztak, amelyekkel arra hivatkoztak, hogy más kartelltagok anyavállalatai kedvezőbb bánásmódban részesültek, mint ők maguk(59).

101. Az elsőfokú keresetben szereplő e kifogások közül csak az egyik bír jelentőséggel a jelen jogalappal összefüggésben(60). Ebben az SCC azt adta elő, hogy a helyzete anyavállalatként minden releváns szempontból hasonló volt a Universal, a Univeral Leaf és a SEPI helyzetéhez. Amit a Bizottság ez utóbbi társaságok tekintetében megállapított, arra az SCC is hivatkozik a maga részéről: nem merültek olyan ténykörülmények, amelyek arra utalnának, hogy az SCC tényleges részt vett a WWTE‑vel szemben megállapított jogsértésben, illetve, hogy az anya‑ és a leányvállalat között közvetlen érintkezés volt.

102. Az elsőfokú eljárásban benyújtott válaszbeadványában az SCC (AOI) megjegyezte, hogy a Bizottság hátrányosan megkülönböztette a felpereseket és a Universalt, mivel a leányvállalataik kartelltevékenységének betudása során különböző kritériumokat alkalmazott(61).

103. Ezzel az SCC végeredményben csak azt ismételte meg, amit már a WWTE leányvállalat jogsértése anyavállalatnak történő betudására vonatkozó kritériumokkal összefüggésben előadott. Ilyen körülmények között nem kifogásolható, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben(62) eltekintett attól, hogy a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos érvet külön vizsgálja meg alaposabban, és az összes jogalapot – beleértve a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kifogást – együtt vizsgálta.

104. Mindent egybevetve tehát az AOI (SCC) és az SCTC helyzetének a Universal és a Universal Leaf helyzetéhez való hasonlóságának hiányos vizsgálatára vonatkozó kifogás megalapozatlan.

c)      Közbenső következtetés

105. Következésképpen a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalapot el kell utasítani.

3.      A hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kifogással szemben az elsőfokú eljárásban felhozott bizottsági ellenérvek relevanciájának hiányáról (a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalap)

106. A C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalapjával a Bizottság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem engedte, hogy az elsőfokú eljárásban olyan tényekre hivatkozzon, amelyek alátámasztották volna, hogy a TCLT nem volt a Universallal vagy az Intabexszel azonos helyzetben.

107. Ez a jogalap különösen a megtámadott ítélet 196. pontjának első mondata ellen irányul. Ebben a Törvényszék azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy figyelembe kell‑e venni azt a Bizottság által hivatkozott körülményt, miszerint 1996 és 1999 között a TCLT volt a WWTE „fő ügyfele”. A Törvényszék erre a kérdésre nemleges választ ad többek között azzal az indokkal, hogy olyan érvről van szó, amelyre a Bizottság először a bírósági eljárásban – pontosabban az ellenkérelmében – támaszkodott.

108. A Bizottság úgy véli, hogy a Törvényszék ilyen módon megsértette a kontradiktórius eljáráshoz való jogát, és tévesen értelmezte a bizottsági határozatok indokolásával szemben támasztott követelményeket. A két kifogás szorosan összefügg egymással.

109. Igaz, hogy a Bizottságnak a bírósági eljárásban – mint minden más félnek – joga van a kontradiktórius eljáráshoz(63). Következésképpen szükséges, hogy a megsemmisítés iránti keresetben felhozott kifogásokkal szemben a Törvényszék előtt hatékonyan tudjon védekezni, így például a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó olyan kifogásokkal szemben is, mint amelyeket az AOI, az SCTC és a TCLT az elsőfokú eljárásban felhozott.

110. Mindazonáltal a Bizottságnak a kontradiktórius eljáráshoz való jogát megfelelő egyensúlyba kell hozni az érintett vállalkozásoknak a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogával (az Alapjogi Charta 47. cikke).

111. Ennek megfelelően a Bizottság jogosult a bírósági eljárásban a védekező érvelése keretében a vitatott határozat indokait részletesen kifejteni(64). A vitatott határozat teljesen új indokaira azonban a Bizottság a bírósági eljárásban nem hivatkozhat. Az indokolás eredeti hiánya ugyanis nem hozható helyre azzal, hogy az érintett az uniós bíróság előtti eljárás során megismeri a határozat indokolását^.(65). Az „indokok utólagos kiegészítésének” e tilalma a Törvényszék előtt különösen szigorú a büntetőeljárásban és az olyan büntetőjogi jellegű eljárásokban, mint a kartelljogi eljárás(66).

112. Következésképpen a Bizottság a jelen ügyben sem hivatkozhatott a bírósági eljárásban olyan körülményekre, amelyeket tulajdonképpen már a vitatott határozatban meg kellett volna említenie, de erre nem került sor.

113. Azt kell még megvizsgálni, hogy konkrétan az, hogy a TCLT a WWTE „fő ügyfele” volt, olyan körülmény‑e, amelyet már a vitatott határozatban említeni kellett volna.

114. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a bírságot kiszabó bizottsági határozatnak megfelelő indokolást kell tartalmaznia a címzettek mindegyikére, és különösen azokra nézve, amelyeknek a határozat értelmében e jogsértés terhét viselniük kell. Ugyanis amennyiben valamely anyavállalat felelős a leányvállalata magatartásáért, az ilyen határozatnak részletesen ki kell fejtenie azon indokokat, amelyek igazolhatják az e társasággal szemben megállapított jogsértés betudhatóságát(67).

115. Azt, hogy az egyedi esetben ebből milyen követelmények következnek, az EK 253. cikk (jelenleg az EUMSZ 296. cikk második bekezdése) szerinti indokolási követelmény értelmére és céljára tekintettel kell meghatározni. Valamely jogi aktus indokolásának lehetővé kell tennie, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, hogy megítélhessék annak megalapozottságát, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét(68).

116. Amennyiben a Bizottság – ahogy a jelen ügyben – úgy határoz, hogy a kartellben részt vevő cégek anyavállalatai közül csak néhányat von egyetemlegesen felelősségre, más anyavállalatokat azonban nem, akkor ezt a bírságot kiszabó határozatában indokolnia kell. Azon anyavállalatok számára, amelyek a bírságot kiszabó határozat címzettjei, a határozat indokolásából érthetőnek kell lennie, hogy miért éppen őket vonták felelősségre, miközben más kartelltagok anyavállalataival szemben nem szabtak ki bírságot. Az érintettek és az uniós bíróságok csak ilyen módon tudják a bizottsági határozatot megítélni a mérlegelési jogkör gyakorlása során elkövetett esetleges hibák, különösen az egyenlő bánásmód elvének esetleges megsértése tekintetében(69).

117. Éppen ilyen indokolás hiányzott azonban a jelen ügyben a Törvényszék – e tekintetben nem vitatott – megállapításai szerint. Bár a vitatott határozatban a Bizottság rendkívül szűkszavúan indokolta, hogy miért nem vont felelősségre egyes más vállalkozásokat, többek között az Intabexet(70), tartózkodott azonban annak egyértelmű kimondásától, hogy – az Intabexszel ellentétben ‑ miért éppen TCLT‑t vette fel a bírságot kiszabó határozat címzettjeinek körébe.

118. A Bizottság annak igazolásaképpen, hogy a TCLT helyzete nem hasonló az Intabex helyzetéhez, lényeges ténykörülményként csak a bírósági eljárásban hivatkozott arra, hogy a WWTE az általa feldolgozott dohány nagy részét a TCLT‑nek adta el. A bírósági eljárás során előadott bizottsági érvelés szerint ez olyan döntő körülmény, amely konkrétan bizonyítja, hogy a TCLT‑nek a vitatott határozat címzettjekénti kiválasztása összeegyeztethető volt az egyenlő bánásmód elvével.

119. Ha azonban az, hogy a WWTE „fő ügyfele” volt, ilyen nagy szerepet játszott abban, hogy a TCLT a vitatott határozat címzettje lett, akkor ezt a körülményt már a vitatott határozat indokolásában említeni kellett volna. Csak ezzel az indokolással válik ugyanis érthetővé, hogy miért éppen a TCLT lett a vitatott határozat címzettje. A Bizottság a szerinte ennyire meghatározó indokot nem adhatta volna elő utólag a bírósági eljárás folyamán. Különösen nem tekinthető ez az indok a vitatott határozat puszta magyarázatának, mivel ebben a határozatban a Törvényszék megállapításai szerint egyáltalán nem szerepeltek az e kérdéskörrel kapcsolatos (más) indokok. Azt tehát, hogy a bírósági eljárásban került először említésre, hogy a TCLT a WWTE „fő ügyfele” volt(71), jogszerűen tekintette a Törvényszék elfogadhatatlannak(72).

120. A Bizottság arra hivatkozik, hogy nem köteles indokolni, hogy bizonyos társaságokat – jelen ügyben a Universalt, a Universal Leafet és az Intabexet ‑ miért nem tüntetett fel a vitatott határozat címzettjeként(73).

121. Ez az érv azonban nem helytálló. Itt ugyanis egyáltalán nem arról a kérdésről van szó, hogy a Universalt, a Universal Leafet és az Intabexet is fel kellett volna‑e tüntetni a vitatott határozat címzettjeként(74), hanem arról a kérdésről, hogy a TCLT‑t jogszerűen – különösen az egyenlő bánásmód elvének megsértése nélkül ‑ vették‑e fel e határozat címzettjeinek körébe.

122. A Bizottság kifogásolja továbbá, hogy a közigazgatási eljárásban nem volt indok arra, hogy a TCLT helyzetét más anyavállalatok helyzetével összehasonlítsa, mivel a TCLT csak a bírósági eljárás szakaszában hivatkozott az egyenlő bánásmód elvének megsértésére. A Bizottság szerint nem köteles a határozataiban mintegy körültekintésből az összes olyan indokot ismertetni, amelyre majd később egyszer hivatkozhat annak érdekében, hogy az intézkedése ellen felhozott kifogásokkal szemben védekezhessen(75).

123. Ez a kifogás azonban a jelen ügy körülményeire tekintettel nem helytálló. A TCLT a közigazgatási eljárás során még nem láthatta előre, hogy védekeznie kell egy esetleges, a Universalhoz, a Universal Leafhez és az Intabexhez képest elszenvedett hátrányos megkülönböztetéssel szemben. A kifogásközlést ugyanis a Universalnak, a Universal Leafnek és az Intabexnek is címezték. A TCLT a közigazgatási eljárásban még nem láthatta előre, hogy a Bizottság éppen ezeket a társaságokat hagyja majd ki a vitatott határozat címzettjei közül. A Bizottságnak ezzel szemben tudnia kellett, hogy a kartelltagok anyavállalatai közötti, a vitatott határozat elfogadásakor történt választás kérdéseket vet fel az egyenlő bánásmód elvének tekintetében(76).

124. A Bíróság előtti tárgyaláson a Bizottság végül arra hivatkozott, hogy a 100%‑os vélelem kiüresedne, ha a kartellhatóságtól megkövetelnék, hogy a vitatott határozat indokolásában az eljárás különböző résztvevőivel szemben alkalmazott egyenlő bánásmóddal kapcsolatos megfontolásokat rögzítsen.

125. Mindazonáltal ez az érv sem meggyőző. Természetesen a Bizottság továbbra is jogosult a bírságot kiszabó határozat címzettjeinek kiválasztása során a 100%‑os vélelemre támaszkodni, és arra szorítkozni, hogy a határozat indokolásában kizárólag a vélelem alkalmazásának feltételeit ismertesse(77). Ha azonban a Bizottság – ahogy a jelen ügyben – a mérlegelési jogköre keretében önként úgy határoz, hogy szigorúbb mércét alkalmaz az anyavállalatok felelősségre vonása tekintetében, akkor a határozata indokolását is ehhez a szigorúbb mércéhez kell igazítania. Annak, aki a lécet saját magának magasabbra teszi, nem szabad csodálkoznia, ha nehezebb lesz azt átugrania.

126. Mindent egybevetve tehát a Törvényszék nem értelmezte tévesen a vitatott határozat bizottsági indokolásával szemben támasztott követelményeket, és nem sértette meg a Bizottságnak a kontradiktórius eljáráshoz való jogát sem. A C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott harmadik jogalapot el kell utasítani.

4.      A TCLT helyzetének az Intabex és a Universal helyzetével való összehasonlíthatóságáról (a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott negyedik jogalap)

127. A C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott negyedik jogalapjával, amely – ahogy már a harmadik jogalap is – a megtámadott ítélet 196. pontja ellen irányul, a Bizottság arra hivatkozik, hogy a Törvényszék „tévesen alkalmazta” az egyenlő bánásmód elvét, mivel a TCLT objektíve más helyzetben van, mint az Intabex és a Universal.

128. Lényegében újból arról a kérdésről van szó, hogy a TCLT‑nek a Standard‑csoporton belüli közbeiktatása pusztán pénzügyi jellegű volt‑e, és így a helyzete hasonló‑e az Intabex helyzetéhez. A Bizottság – ahogy már az elsőfokú eljárásban is(78) ‑ azt állítja, hogy a TCLT‑nek a Standard‑csoporton belüli szerepe túlment a pusztán pénzügyi részesedésen. E tézise alátámasztásaként a Bizottság rámutat arra a már említett körülményre, hogy a TCLT a leányvállalata, a WWTE által feldolgozott dohány fő felvásárlója volt. E tekintetben a helyzete eltérő az Intabexétől.

129. A Törvényszék azonban ezt a körülményt – a WWTE által feldolgozott dohánynak a TCLT általi, nagy mennyiségben történő felvásárlását – a megtámadott ítéletben irrelevánsnak minősítette, mivel pusztán számviteli és adózási okokból mutatták ki a TCLT‑nél az említett felvásárlásokat, és valójában nem szállították a dohányt a WWTE‑től a TCLT‑hez(79).

130. A Bizottság erre azt válaszolja a fellebbezésében, hogy irreleváns, hogy milyen okokból járt el a TCLT a WWTE által feldolgozott dohány felvásárlójaként. Mindenesetre ezekből a felvásárlásokból arra lehet következtetni, hogy a TCLT több volt, mint pusztán köztes pénzügyi holding.

131. A Bizottságnak ez az érve elfogadhatatlan. Annak mérlegelése ugyanis, hogy milyen bizonyító erőt kell tulajdonítani a TCLT és WWTE közötti beszerzési ügyleteknek, egyedül a Törvényszék hatáskörébe tartozik. Az esetleges elferdítés kivételével, amelyre a Bizottság itt nem hivatkozott, ennek a kérdésnek a fellebbezési eljárás keretében történő felülvizsgálata nem tartozik a Bíróságra(80).

132. Itt nem arról a jogkérdésről van szó, hogy a Törvényszék a tényeket helyesen minősítette‑e, és hogy a tényállás értékelése során a helyes jogi kritériumokat alkalmazta‑e. Csupán arról van szó, hogy a Bizottság nem találja meggyőzőnek a Törvényszék által elvégzett értékelést. Ennek az értékelésnek a vizsgálata és valamely más értékeléssel való helyettesítése azonban egyáltalán nem lehet a fellebbezési eljárás tárgya és célja(81).

133. Végül a Bizottság mellékesen még azt a kifogást hozza fel, hogy a Törvényszék nem elégségesen indokolta az ítéletét. Nem fejtette ki, hogy miért tartotta hasonlónak a TCLT és a Universal helyzetét, és nem tért ki a Bizottság erre vonatkozó érveire.

134. Mindazonáltal ez az érv sem célravezető. Ez hatástalan (franciául: „inopérant”) és ezáltal megalapozatlan(82). Amennyiben ugyanis a Törvényszék – ahogy a jelen ügyben – helyesen állapította meg, hogy a TCLT az Intabexhez hasonló helyzetben volt, akkor nem bír jelentőséggel, hogy ezenkívül a TCLT helyzete hasonló volt‑e a Universal és a Universal Leaf helyzetéhez is. A Törvényszék a vitatott határozat megsemmisítését alapozhatta kizárólag a TCLT azon hátrányos megkülönböztetésére, amelyet az Intabexszel szemben állapított meg.

135. Ennélfogva a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott negyedik jogalapot részben elfogadhatatlanként, részben pedig megalapozatlanként kell elutasítani.

5.      Közbenső következtetés

136. Következésképpen a fellebbezők által az egyenlő bánásmód elvével összefüggésben felhozott kifogásokat mind a C‑628/10. P. sz. ügyben, mind pedig a C‑14/11. P. sz. ügyben teljes egészében el kell utasítani.

B –    Az AOI és az SCTC néhány további kifogásáról (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalap)

137. Végül rátérek az AOI és az SCTC néhány további kifogására, amelyeket ezek a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalapjukban a megtámadott ítélettel szemben előadnak.

1.      A C‑628/10 P. sz. ügyben felhozott első jogalap

138. A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalapjukkal a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék megsértette az EK 81. cikk (1) bekezdését, az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdését és az EK 253. cikket(83). Véleményük szerint a Törvényszék jogellenesen tekintette bizonyítottnak az AOI‑nak (korábban SCC) és az SCTC‑nek a WWTE kartelltevékenységéért fennálló felelősségét, mégpedig mind az 1998. május 5. előtti, mind pedig az ezt követő időszakra vonatkozóan.

139. Ezekkel a kifogásokkal a következőkben az a) és a b) pontban foglalkozom. Ennek során eltekintek az EK 253. cikk részletes tárgyalásától, mivel a fellebbezők egyáltalán nem fejtették ki, hogy a Törvényszék mennyiben értelmezte tévesen az uniós jogi aktusok indokolásával szemben támasztott követelményeket. Ennélfogva a fellebbezőknek az e rendelkezés megsértésére vonatkozó kifogását elfogadhatatlannak kell tekinteni.

a)      Arról, hogy az SCC és az SCTC 1998. május 5‑e előtt állítólag nem gyakorolt meghatározó befolyást a WWTE felett (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalap első része)

140. A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalap első része kizárólag az 1998. május 5‑e előtti időszakot érinti. Az AOI (korábban SCC) és az SCTC azt állítja, hogy akkoriban egyáltalán nem voltak olyan helyzetben, hogy meghatározó befolyást gyakoroljanak a WWTE felett. Legalábbis azonban nem lehetett volna őket egyedül felelősségre vonni, hanem kizárólag a WWTE‑ben részes más társaságokkal együtt.

141. Első pillantásra úgy vélhetnénk, hogy az AOI és az SCTC ezzel a kifogással csupán a tényállás és a bizonyítékok Törvényszék általi értékelését kérdőjelezi meg, és arra kéri a Bíróságot, hogy a saját értékelésével helyettesítse a Törvényszék értékelését. Ez a fellebbezési eljárásban elfogadhatatlan lenne(84).

142. Valójában azonban itt arról a kérdésről van szó, hogy a Törvényszék a tényállás és a bizonyítékok értékelése során helyes kritériumokat és elveket vett‑e alapul. E tekintetben olyan jogkérdésről van szó, amelyet a Bíróság fellebbviteli bíróságként felülvizsgálhat(85). E vonatkozásban az AOI és az SCTC – kevéssé áttekinthetően kifejtett – kifogásaiból lényegében két jogi kifogás állapítható meg a megtámadott ítélettel szemben. Ezek a kifogások alkalmat nyújtanak a Bíróságnak arra, hogy a jogi helyzetet olyan szempontok szerint is vizsgálja, amelyek a jövőbeli esetek vonatkozásában is jelentősek lehetnek.

i)      A betudhatóság kritériuma: meghatározó befolyás gyakorlása

143. Először is a fellebbezők azt kifogásolják, hogy a Törvényszék tévesen állapította meg, hogy az anya‑ és leányvállalatok közötti kartelljogi felelősség betudása az AEG‑ügyben hozott ítélet szerint csak két feltétel együttes fennállása esetén engedhető meg: az anyavállalatnak módjában állt, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon a leányvállalatára, és e lehetőséggel ténylegesen élnie is kellett(86).

144. Ez a kifogás nem helytálló. Valójában az állandó ítélkezési gyakorlat szerint csak egyetlen feltételtől függ, hogy az anyavállalat felelősségre vonható‑e a leányvállalata kartelltevékenységéért: az anyavállalatnak meghatározó befolyást kellett gyakorolnia a leányvállalat magatartása felett, minek következtében ez utóbbi nem tudta piaci magatartását önállóan meghatározni(87).

145. Általában nem szükséges e célból külön kifejteni, hogy az adott anyavállalatnak egyáltalán módjában állt‑e, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon a leányvállalata magatartására. A kartelljogi felelősség betudásához elégséges annak bizonyítása, hogy az efféle befolyást tényleges gyakorolták. Ahogy ugyanis a Törvényszék helyesen kiemeli, annak megállapítása, hogy valamely anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a leányvállalata magatartására, szükségszerűen azt jelenti, hogy módjában állt(88).

146. A helyzet csak abban az esetben más, ha a meghatározó befolyás gyakorlását kivételesen nem pozitívan bizonyítják, hanem csupán megdönthető módon vélelmezik. Ilyen vélelem ugyanis kizárólag akkor alkalmazható, ha megállapítható, hogy az anyavállalatnak egyáltalán módjában állt, hogy meghatározó befolyást gyakoroljon a leányvállalata magatartására, és ha a két társaság közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra tekintettel nyilvánvaló volt, hogy ezt a befolyást ténylegesen is gyakorolta. Ilyen eset az ítélkezési gyakorlat szerint akkor áll fenn, ha az anyavállalat a jogsértés időpontjában a leányvállalatában 100%‑os vagy majdnem 100%‑os részesedéssel rendelkezett (100%‑os vélelem)(89).

147. Mivel azonban az itt szóban forgó időszakban (1998. május 5‑e előtt) nem volt szó ilyen vélelem alkalmazásáról, a Törvényszéknek nem kellett külön megállapítania, hogy a WWTE anyavállalatainak módjában állt, hogy meghatározó befolyást gyakoroljanak a WWTE piaci magatartására.

ii)    Közös irányítás, amely nem feltétlen kizáró oka annak, hogy a kartelljogi felelősséget csak az egyik anyavállalatnak tudják be

148. Másodszor a fellebbezők azzal érvelnek, hogy a leányvállalat több személy vagy társaság általi közös irányítása(90) esetén az e leányvállalat által elkövetett versenyjogi jogsértésért fennálló kartelljogi felelősség nem csupán e személyek vagy társaságok egyikének tudható be.

149. Ennek az érvnek a háttere az a körülmény, hogy a spanyol feldolgozók kartelljében részt vevő WWTE az itt szóban forgó időszakban (azaz 1998. május 5‑e előtt) jogi szempontból még nem állt a Standard‑csoport kizárólagos irányítása alatt, amelynek csúcsán akkoriban az SCC (jelenleg AOI) helyezkedett el(91). Ezért az AOI és az SCTC azt az álláspontot képviseli, hogy a Bizottság nem vonhatta volna őket felelősségre egyedül, hanem csak olyan más részvényesekkel együtt, amelyek akkoriban velük közösen irányították a WWTE‑t.

150. A Bizottság véleményétől eltérően ez az érvelés nem terjeszti ki megengedhetetlen módon a vita tárgyát az elsőfokú eljáráshoz képest. Ez inkább elmélyíti a fellebbezőknek az elsőfokú eljárásban előadott érveit(92), ami a fellebbezési eljárás szakaszában megengedhető(93).

151. Mindazonáltal az AOI és az SCTC érvelése érdemben nem győz meg.

152. Igaz ugyan, hogy valamely leányvállalat közös irányítása esetében gyakran egyik részvényesnek sem áll módjában egyedül meghatározó befolyást gyakorolni e társaság magatartására. A Törvényszék is ezt a gondolatot tette a megfontolásai kiindulópontjává a megtámadott ítéletben(94).

153. Végső soron azonban nem csak a vállalatcsoporthoz tartozó társaságok közötti jogi, hanem a tényleges függőségi viszonyok is jelentőséggel bírnak. Ahogy ugyanis a Bíróság megállapította, valamely vállalkozáscsoport sajátos jogi szerkezete – amelyet az jellemez, hogy nem egyetlen személy áll a csoport élén –nem meghatározó, amennyiben e szerkezet nem tükrözi az említett csoport tényleges működését és valós szervezetét(95).

154. Ennek megfelelően az olyan leányvállalat, amely de iure több részvényes közös irányítása alatt áll, az üzletpolitikája és a piaci magatartása tekintetében de facto egyetlen anyavállalat meghatározó befolyása alatt állhat. Ebben az esetben (csak) ezen anyavállalat és a leányvállalat között áll fenn olyan gazdasági egység, amely e két vállalkozást versenyjogi értelemben egyetlen vállalkozásként jeleníti meg, és mindkettőt együttesen teszi felelőssé az esetleges kartelltevékenységért.

155. Amennyiben tehát a Bizottság bizonyítja, hogy a konkrét ügyben de facto több részvényes közül csak az egyik gyakorolt meghatározó befolyást a leányvállalat piaci magatartására, ezt a részvényest egyetemlegesen vonhatja felelősségre a leányvállalat esetleges kartelltevékenységéért.

156. Pontosan ezt a szemléletet alkalmazta a Törvényszék is a megtámadott ítéletben. Először elismerte, hogy lehetnek olyan esetek, amelyekben a „több vállalkozás vagy személy” általi közös irányítás ellenére e vállalkozások vagy e személyek közül valójában csak az egyik „gyakorol ténylegesen meghatározó befolyást e leányvállalat magatartására”(96). Ezután a Törvényszék részletesen megvizsgálta az SCC‑nek és az SCTC‑nek a WWTE‑re gyakorolt meghatározó befolyására utaló, a Bizottság által felhozott körülményeket, és azokat meggyőzőnek találta(97). A vizsgált körülmények közé tartoztak a WWTE‑nek adott utasítások, a WWTE‑nek az SCTC‑vel szemben fennálló konzultációs kötelezettsége, valamint a WWTE és az SCTC közötti, a feldolgozók kartelljének tevékenységével kapcsolatos információáramlás.

157. A Törvényszéknek ez az eljárása nem kifogásolható.

158. A fellebbezők látszólagos vélekedése ellenére különösen nem volt arra szükség, hogy az SCC és az SCTC anyavállalatok konkrét utasításokat adjanak a WWTE‑nek a spanyol feldolgozók kartelljében való részvétel tekintetében. A kartelljogi felelősség betudása szempontjából nem a jogsértésre vonatkozó, az anyavállalat és a leányvállalat közötti felbujtói viszony, még kevésbé az anyavállalatnak a jogsértésben való részvétele releváns. Elegendő annak bizonyítása, hogy az adott leányvállalat nem önállóan határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az említett két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra(98).

159. Összességében tehát a Törvényszék az általa végzett vizsgálatok alapján téves jogalkalmazás nélkül juthatott arra a következtetésre, hogy az SCC és az SCTC 1996. március 13‑tól 1998. május 4‑ig „ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a WWTE piaci magatartására”(99), még ha abban az időszakban tisztán jogi szempontból még nem is irányították kizárólagosan a WWTE‑t.

160. Ennélfogva a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalap első része megalapozatlan.

b)      Az AOI és az SCTC alapvető jogainak állítólagos megsértéséről (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalap második része)

161. A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalapjának második részével az AOI és az SCTC az Alapjogi Charta 48. és 49. cikke szerinti alapvető jogainak megsértésére hivatkozik. Úgy vélik, hogy a Törvényszék megsértette az ártatlanság vélelmét és a büntetések törvényességének elvét azáltal, hogy elfogadta, hogy a Bizottság a felelősség betudása szempontjából azt vélelmezze, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt a kizárólagos tulajdonában lévő leányvállalatára (100%‑os vélelem). Az ügy átfogó összefüggéseiből arra lehet következtetni, hogy itt kizárólag az 1998. május 5‑e utáni időszakról van szó, amikor a Standard‑csoporthoz tartozó társaságok közvetlenül vagy közvetve átvették az irányítást a WWTE felett.

i)      Elfogadhatóság

162. Ahogy a Bizottság helytállóan előadja, komoly kétségek merülnek fel e kifogások elfogadhatóságával kapcsolatban.

163. Jóllehet ezekből kellő pontossággal megállapítható, hogy milyen kifogásokat hoznak fel a Törvényszékkel szemben, és hogy a megtámadott ítélet mely vonatkozása ellen irányulnak: a már említett két alapvető jog megsértését kifogásolják, és e jogsértés a 100%‑os vélelemnek az AOI‑ra (korábban SCC) és az SCTC‑re az 1998. május 5‑e utáni időszak tekintetében való alkalmazásában nyilvánul meg.

164. Mindazonáltal az AOI és az SCTC ezzel a kifogással meghaladja az elsőfokú eljárásban felhozott semmisségi jogalapokat. Az elsőfokú eljárásban benyújtott keresetükben ugyanis nem volt szó alapjogi sérelemről. Amennyiben az ilyen kifogást a jelenlegi szakaszban még el akarnánk fogadni, ez az eljárás tárgyának kiterjesztését eredményezné, ami a fellebbezési eljárásban nem engedhető meg(100).

165. Az a körülmény, hogy az AOI és az SCTC az alapjogi sérelemre vonatkozó kifogását csak most terjeszti elő, nem az elsőfokú eljárásban előadott érvek megengedett további kifejtésének, hanem olyan teljesen új szempontnak minősül, amely eddig nem képezte az eljárás tárgyát, következésképpen az a Bíróság előtti fellebbezési eljárásban sem tárgyalható(101).

166. Ugyanígy nem indokolható az alapjogi sérelemre vonatkozó kifogásnak a fellebbezési eljárás szakaszában történő előterjesztése a Lisszaboni Szerződés időközben, 2009. december 1‑jén történt hatálybalépésével. Kétségtelen, hogy azóta az Alapjogi Charta kötelező elsődleges jogi státuszt nyert, és a Szerződésekkel jogilag egyenrangú (EUSZ 6. cikk (1) bekezdése). Az AOI és az SCTC által hivatkozott alapvető jogokat azonban már sokkal korábban elismerték az uniós jog általános jogelveiként(102), és ezeket legkésőbb 2004. május 1‑től a Charta által kodifikált formájukban is figyelembe kellett venni a Bizottság kartelljogi eljárásában(103). Következésképpen ezeknek az alapvető jogoknak az esetleges megsértését az AOI és az SCTC már az elsőfokú eljárásban kifogásolhatta volna.

167. A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalap második része tehát elfogadhatatlan. A következőkben csak a teljesség kedvéért tárgyalom röviden ennek megalapozottságát.

ii)    Megalapozottság

168. Érdemben az AOI és az SCTC az alapjogi sérelemmel kapcsolatos kifogását lényegében két érvre alapozza. Egyrészt a 100%‑os vélelem a „bűnösség vélelmeként”(104) hat, ami sérti az ártatlanság vélelmének alapjogként rögzített büntetőjogi elvét (az Alapjogi Charta 48. cikkének (1) bekezdése); másrészt a 100%‑os vélelem ellentétes a személyes felelősség elvével, és az anyavállalatok aránytalan büntetését eredményezi, ami sérti a büntetések törvényességének elvét (az Alapjogi Charta 49. cikke).

169. Egyik érv sem győz meg.

170. Először is az ártatlanság vélelmét illetően a jelenleg tárgyalthoz hasonló vélelem alkalmazása nem eredményezi az objektív bizonyítási teher megfordulását. Ez csupán az anya‑ és leányvállalat közötti kartelljogi felelősség betudásával összefüggő bizonyítékok értékelésére vonatkozó szabály. Mivel az anyavállalat 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedése a leányvállalatban prima facie arra enged következtetni, hogy a meghatározó befolyás gyakorlására ténylegesen is sor kerül, az anyavállalat kötelessége, hogy ezt a következtetést meggyőző ellenbizonyítékok előterjesztésével vitassa; máskülönben ez a következtetés eleget tesz a bizonyítással kapcsolatos jogállami követelményeknek. Más szavakkal, minden félnek magának kell bizonyítania állításait, még mielőtt felmerülne az objektív bizonyítási teher kérdése(105).

171. Az anyavállalat jogos érdekei nem sérülnek az itt tárgyalt vélelem folytán. Az anyavállalat számára adott a lehetőség, hogy a meghatározó befolyás gyakorlásának tapasztalati elveken nyugvó vélelmét az adott esetben megdöntse annak igazolásával, hogy tartózkodó volt, és a leányvállalata piaci magatartását nem befolyásolta. Az ehhez szükséges tények és információk egyébként is az anya‑ és a leányvállalat által alkotott vállalkozás belső köreiből származnak. Emiatt mindenképpen indokolt az utóbbiakra hárítani a bizonyítás terhét(106).

172. A 100%‑os vélelem nem sérti sem a személyes felelősség elvét, sem pedig a büntetések törvényességének elvét.

173. Az a tény, hogy a csoport anyavállalata a leányvállalataira meghatározó befolyást gyakorol, amelyek kartellvétségéért egyetemlegesen felelősségre vonható, semmi esetre sem jelent kivételt a személyes felelősség elve alól, hanem az éppen ennek az elvnek a kifejeződése. Az anyavállalat és a meghatározó befolyása alatt álló leányvállalatok ugyanis együttesen egyetlen, versenyjogi értelemben vett egységes vállalkozást alkotnak, és azért felelősséggel tartoznak. Ha ez a vállalkozás szándékosan vagy gondatlanságból megsérti a versenyjogi szabályokat, nevezetesen az EK 81. cikket (jelenleg az EUMSZ 101. cikket) és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét, ez a csoportszerkezetbe tartozó valamennyi jogi személynek kiváltja a személyes és egyetemleges felelősségét, függetlenül attól, hogy az anyavállalatról vagy valamelyik leányvállalatról van‑e szó(107).

174. Az anyavállalatra háruló felelősség e kartelljogra jellemző formájának az objektív felelősséghez („strict liability”) sincs köze, mivel az anyavállalat – ahogy említettem ‑ az egyike az azon vállalkozást alkotó jogalanyoknak, amely vétkesen megsértette a versenyjogi szabályokat. Egyszerűbben úgy is mondható, hogy az anyavállalat (a meghatározó befolyása alatt álló valamennyi leányvállalattal együtt) azon vállalkozás jogi megtestesítője, amely vétkesen megsértette a versenyjogi szabályokat(108).

175. Végül a büntetés mértékének arányosságát illetően (az Alapjogi Charta 49. cikkének (3) bekezdése) a kartelltevékenységért kiszabott bírságnak kétségtelenül arányosnak kell lennie a jogsértés módjával, súlyával és időtartamával. Az azonban, hogy csak a kartellben közvetlenül részt vevő társaságokkal vagy azok anyavállalataival szemben is egyetemlegesen bírságot szabnak‑e ki, a büntetés mértékének arányosságára vonatkozó elv tekintetében nem bír jelentőséggel. Konkrétan a jelen ügyben semmi nem utal arra, hogy az AOI‑nak és az SCTC‑nek a WWTE kartelltevékenységéért fennálló egyetemleges felelőssége aránytalan lett volna; az AOI és az SCTC ezzel kapcsolatban nem is hozott fel érveket.

176. Következésképpen a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalap második része nemcsak elfogadhatatlan, hanem megalapozatlan is.

c)      Közbenső következtetés

177. A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott első jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

2.      A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap

178. A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalapjával az AOI és az SCTC azt kifogásolja, hogy a Törvényszék jogellenesen engedte meg a Bizottságnak, hogy egyrészt az érvelését a bírósági eljárás során módosítsa, másrészt pedig a vitatott határozat indokolását utólag megváltoztassa. Ezzel a Törvényszék a fellebbezők álláspontja szerint megsértette az eljárási szabályzata 48. cikkének (2) §‑át, az EUMSZ 296. cikket és a védelemhez való jogukat.

179. Lényegében e második jogalap keretében azt vitatják, hogy a jelen ügyben mikor hozták fel az eljárásban a kettős alap koncepcióját a kizárólagos tulajdonban lévő leányvállalatok kartelltevékenysége anyavállalataiknak való betudása tekintetében. A Törvényszék abból indul ki, hogy a Bizottság már a közigazgatási eljárásban ilyen kettős alapra támaszkodott(109). Ezzel szemben az AOI és az SCTC azt az álláspontot képviseli, hogy a kettős alap gondolata csak az elsőfokú bírósági eljárásban, a Törvényszék írásbeli kérdésére merült fel, és ezért azt a Törvényszék már nem vehette volna figyelembe.

a)      Előzetes kérdés: a második jogalap hatástalan („inopérant”)?

180. A Bizottság véleménye szerint ez a második jogalap „teljesen hatástalan”. Ezt egyrészt azzal a körülménnyel indokolja, hogy a megtámadott ítélet egyáltalán nem a kettős alap koncepcióján alapul. Másrészt a Bizottság arra hivatkozik, hogy „nem lehetséges, hogy a fellebbezők a kifogásaikból előnyre tegyenek szert”; a WWTE leányvállalat kartelltevékenységéért való felelősségük ugyanis akkor is fennáll, ha a – viszonylag szigorú – kettős alapot veszik figyelembe a felelősség anyavállalatnak való betudása tekintetében.

181. Egyik érv sem győz meg.

182. A Bizottság első érvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság a jogalapot hatástalanként vagy nem meggyőzőként (franciául: „inopérant”) akkor utasítja el, ha ez a jogalap még jogilag helytálló érvelés esetén sem eredményezhetné a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését(110). Ez az eset különösen akkor áll fenn, ha a fellebbező kifogása nem az elsőfokú ítélet érdemi indokai ellen irányul (úgynevezett obiter dicta)(111).

183. Ilyen eset azonban itt nem áll fenn.

184. A Bizottság álláspontjával szemben a Törvényszék vitatott fejtegetései a kartelljogi felelősség betudása tekintetében alkalmazott kettős alappal kapcsolatban nem obiter dicta megjegyzések. A megtámadott ítéletben szereplő kettős alapra való hivatkozás inkább érdemi indoknak minősül az egyenlő bánásmód elvének vizsgálatával összefüggésben(112).

185. A Törvényszék csak azért következtethetett arra, hogy a Bizottság jogosan tudta be a leányvállalatok kartelltevékenységét egyes anyavállalatoknak – nevezetesen az AOI‑nak és az SCTC‑nek ‑, másoknak – például a Universalnak és a Universal Leafnek ‑ pedig nem(113), mivel a kettős alap alkalmazását akként értékelte, hogy a Bizottság „növelte a bizonyítás szintjét”(114). Amennyiben a Törvényszék a kettős alapot jogellenesnek tekintette volna, és csak a 100%‑os vélelmet tartotta volna irányadónak, meg kellett volna állapítania az egyenlő bánásmód elvének megsértését(115).

186. A Bizottság második érve sem helytálló. Az az érv ugyanis, hogy az AOI és az SCTC vállalkozások nem tehetnek szert „előnyre” a kifogásukból, valójában a második jogalapjuk elfogadhatóságát, pontosabban szólva az eljáráshoz fűződő érdeküket érinti(116). Ezzel szemben ennek a szempontnak nincs szerepe abban, hogy valamely kifogás hatástalan‑e („inopérante”). Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a jogalap hatástalanságra vonatkozó kifogás a jogalap megalapozottságának kérdéséhez tartozik, és nem érinti annak elfogadhatóságát(117).

187. Mindenesetre abból kell kiindulni, hogy az e második jogalap keretében felhozott kifogások – helytállóságuk esetén – igenis előnnyel járhatnak az AOI és az SCTC számára. Amennyiben ugyanis bebizonyosodna, hogy a Törvényszék a kettős alap koncepciójára való hivatkozásával olyan szempontra támaszkodott, amelyet elkésetten hoztak fel az eljárásban, és amellyel kapcsolatban a fellebbezők nem tudtak megfelelően észrevételeket tenni, a megtámadott ítéletet a kontradiktórius eljárás elvének megsértése miatt mindenképpen hatályon kívül kellene helyezni(118). Az ilyen hatályon kívül helyezés kétségtelenül eljárásjogi előnyt jelentene az AOI és az SCTC számára.

188. A Bizottság megpróbálja összekötni a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második és harmadik jogalapot. Lényegében azzal érvel, hogy az itt tárgyalt, a Törvényszék által állítólag elkövetett eljárási hibákkal kapcsolatos második jogalap csak akkor lehet eredményes, ha az egyenlő bánásmód elvére vonatkozó harmadik jogalap is helytálló. Ilyen módon azonban a Bizottság figyelmen kívül hagyja a két jogalap önálló jellegét. Amennyiben a Bíróság megállapítaná az AOI és az SCTC által kifogásolt eljárási hibákat, a második jogalapnak helyt kellene adni függetlenül attól, hogy a fellebbezők által a harmadik jogalapjuk keretében felhozott, a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó kifogás helytállónak bizonyul‑e.

189. Mindent egybevetve tehát a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalapot nem lehet hatástalanként („inopérant”) elutasítani.

b)      A második jogalap tartalmi vizsgálata

190. Azt kell még megvizsgálni, hogy e második jogalap két része tartalmilag helytálló‑e.

i)      A bizottsági érvelésnek az elsőfokú bírósági eljárás során történő állítólagos kiigazításáról (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap első része)

191. A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap első részének tárgya az eljárási szabályzat 48. cikke 2. §‑ának Törvényszék általi megsértése, amely jogvesztést ír elő a késedelmesen előadott jogalapok tekintetében. Mivel a Bizottság csak a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszában hozta fel a kettős alap koncepcióját, az AOI és az SCTC véleménye szerint e fejtegetések esetében elkésett érvekről van szó, amelyeket a Törvényszéknek elfogadhatatlanként el kellett volna utasítania.

192. A Bizottság már a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikke 2. §‑ának alkalmazhatóságát vonja kétségbe. Úgy tűnik, azt az álláspontot képviseli, hogy az elkésett érvekre vonatkozó jogvesztés e rendelkezés értelmében főszabály szerint csak az elsőfokú eljárás felperesével szemben alkalmazandó, az eljárás alperesével szemben azonban nem.

193. Ebben a rendelkezésben azonban nincs jele az efféle megszorító szemléletnek. Ez különösen egyértelmű a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikke 2. §‑ának német nyelvű szövege alapján, amely szerint a jogvesztés mind a megtámadási, mind pedig a védekezési jogalapokra vonatkozhat. A rendelkezés 2. §‑ának második bekezdésében ráadásul teljesen általánosan „félről” van szó, amely a felperest és az alperest is jelentheti. A 48. cikk 1. §‑ával fennálló rendszertani összefüggés is megerősíti, hogy itt nem kizárólag a felperes érveiről van szó, mivel az 1. §‑ban ismét teljesen általánosan „felekről” van szó, és ezenkívül kifejezetten hivatkozik mind a (felperes) válasz(á)ra, mind pedig az (alperes) viszonválasz(á)ra. Összességében a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikkének célja az eljárás hatékony lefolytatása, amelyet bármelyik fél halogató taktikájával szemben védeni kell.

194. Ebben az összefüggésben nem célravezető a Bizottságnak az az érve sem, miszerint a Törvényszéknek a keresetben hivatkozott érvek helytállóságát vizsgálnia kell függetlenül attól, hogy nyújtottak‑e be válaszbeadványt, vagy sem.

195. Főszabály szerint a Törvényszék hatáskörébe tartozik a felek által előadott érvek helytállóságának megítélése. A bíróság ugyanis nem „a felek szócsöve”(119). Ennek megfelelően nem kötheti magát kizárólag a felek által az állításaik alátámasztására felhozott érvekhez, mivel adott esetben arra kényszerülne, hogy határozatát téves jogi megállapításokra alapítsa(120). Az elkésett érvek azonban elfogadhatatlanok. Ezeknek az érveknek a helytállóságát tehát nem kell értékelni, mégpedig függetlenül attól, hogy a felperes vagy az alperes által felhozott jogalapról van‑e szó.

196. Összességében tehát a Törvényszék eljárási szabályzata 48. cikkének 2. §‑a alkalmazható az elsőfokú eljárásban felhozott bizottsági érvekre.

197. Mindazonáltal a jelen ügyben nem sértették meg ezt a rendelkezést.

198. A kettős alap koncepciója ugyanis valójában nem új, hanem már a vitatott határozatban is szerepel. Még ha ebben a határozatban magának a kettős alapnak a fogalmát nem is alkalmazták, a határozat átfogó összefüggéseiből az következik, hogy a Bizottság a kizárólagos tulajdonban lévő leányvállalatok kartelltevékenységéért fennálló anyavállalati felelősség tekintetében nemcsak – a 100%‑os – vélelemre támaszkodott, hanem ezenkívül olyan szempontokat is figyelembe vett, amelyek arra engedtek következtetni, hogy az adott anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt(121).

199. Egyébként az AOI‑nak és az SCTC‑nek az elsőfokú eljárásban tartott tárgyaláson lehetősége volt arra, hogy a Bizottságnak a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszával kapcsolatban – így a kettős alap koncepciójával kapcsolatban is ‑ észrevételeket tegyen. Ennélfogva nem lehet szó a kontradiktórius eljárás elvének megsértéséről, vagy – ahogy a fellebbezők kifejezik – a védelemhez való joguk megsértéséről(122).

200. Következésképpen a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap első része megalapozatlan.

ii)    A vitatott határozat indokolásának utólagos megváltoztatásával kapcsolatos második kifogásról (a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap második része)

201. A C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap második része is a kizárólagos tulajdonban lévő leányvállalatok kartelltevékenységéért fennálló anyavállalati felelősség kettős alapjával kapcsolatos kérdéskört érinti. Az AOI és az SCTC azt az álláspontot képviseli, hogy a kettős alap koncepciójával a Törvényszék jogellenesen megengedte a Bizottság számára a vitatott határozat indokolásának utólagos megváltoztatását, így a Bizottság érvelésében található hiányosságok kiküszöbölhetők voltak. Ezáltal a Törvényszék tévesen értelmezte az uniós szervek által elfogadott jogi aktusok indokolásával szemben támasztott követelményeket.

202. Az EK 253. cikk (jelenleg az EUMSZ 296. cikk második bekezdése) szerint a Bizottság jogi aktusainak – a kartelljogi bírságkiszabási eljárásokban elfogadott határozatoknak is – indokolást kell tartalmazniuk.

203. Ahogy már említettem(123), a Bizottság bírságot kiszabó határozatának megfelelő indokolást kell tartalmaznia a címzettek mindegyikére, és különösen azokra nézve, amelyeknek a határozat értelmében e jogsértés terhét viselniük kell. Ugyanis amennyiben az anyavállalat felelős a leányvállalata magatartásáért, az ilyen határozatnak részletesen ki kell fejtenie azon indokokat, amelyek igazolhatják az e társasággal szemben megállapított jogsértés betudhatóságát(124). Ezeket az indokokat nem lehet utólag a bírósági eljárás során előadni(125).

204. Az indokok tiltott utólagos kiegészítését azonban meg kell különböztetni az önmagában elégséges indokolás puszta magyarázatától: ez a bírósági eljárás során mindig megengedhető, és hasznos lehet az érintett határozat uniós bíróságok általi anyagi jogi felülvizsgálata szempontjából(126).

205. A jelen ügyben a kettős alappal kapcsolatos azon fejtegetések, amelyeket a Bizottság az elsőfokú eljárásban a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszként tett, csupán a vitatott határozat már meglévő indokolásának magyarázatára szolgáltak(127). Ilyen magyarázat hiányában is kellően egyértelműen megállapítható a vitatott határozatból, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem kizárólag a 100%‑os vélelemre támaszkodott, hanem a kettős alap értelmében olyan további szempontokat vett figyelembe, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt az adott leányvállalatra(128).

206. Ilyen körülmények között a kettős alapra vonatkozó, a Bizottság által az elsőfokú bírósági eljárás során tett fejtegetések esetében nem az indokok tiltott utólagos kiegészítésének esetéről van szó.

207. Ennélfogva a C‑628/10. P. sz. ügyben felhozott második jogalap második része is megalapozatlan. Következésképpen ezt a jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

C –    A két fél által felhozott jogalapok összefoglalása

208. Mivel sem az AOI és az SCTC által a C‑628/10. P. sz. ügyben, sem pedig a Bizottság által a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott kifogások nem eredményesek, mindkét fellebbezést teljes egészében el kell utasítani.

D –    Az AOI és az SCTC bírságcsökkentés iránti külön kérelméről

209. A C‑628/10. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében az AOI és az SCTC a bírságcsökkentés iránt külön kérelmet terjeszt elő a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezése esetére.

210. Amennyiben a Bíróság – ahogy javasoltam – arra a következtetésre jut, hogy a fellebbezők által felhozott kifogások nem eredményesek, akkor a bírságcsökkentésnek eleve nincs helye. Ebben az esetben az AOI és az SCTC erre vonatkozó kérelmét nem szükséges vizsgálni.

211. Ez annál is inkább érvényes, mivel a bírságszámítás módja nem képezte az elsőfokú ítélet tárgyát. A fellebbezési eljárás keretében a Bíróság hatásköre az első fokon eljáró bíróság előtt megvitatott jogalapokra vonatkozó jogi döntés értékelésére korlátozódik(129). A Bíróság túlterjeszkedne a jelen eljárás tárgyán, ha anélkül akarná a bírságszámítást megvizsgálni, hogy ezt megelőzően helyt adott volna a felhozott jogalapok egyikének.

212. Végül abban az esetben is elfogadhatatlan lenne az AOI és az SCTC kérelme, ha – ahogy a Bizottság feltételezi – a WWTE leányvállalattal szemben kiszabott bírság csökkentésére irányulna. A WWTE ugyanis sem a Törvényszék előtti eljárásban, sem pedig a jelen fellebbezési eljárásban nem volt fél.

VII – Költségek

213. Amennyiben a fellebbezések – mint álláspontom szerint a jelen ügyben – megalapozatlanok, a Bíróság az eljárási szabályzat 118. cikkével összefüggésben értelmezett 69. cikke rendelkezéseinek figyelembevételével határoz a költségekről (az eljárási szabályzat 122. cikkének első bekezdése).

214. Az eljárási szabályzat 118. cikkével összefüggésben értelmezett 69. cikke 2. §‑ának első mondatából következik, hogy a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A jelen ügyben mindegyik fellebbező teljes egészében pervesztes lett az általa benyújtott fellebbezés tekintetében, és a költségek viselésére való kötelezésüket az ellenérdekű fél kérte.

215. Szigorúan véve tehát az AOI‑t és az SCTC‑t a C‑628/10. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésükkel összefüggő összes költség viselésére, a Bizottságot pedig a C‑14/11. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésével összefüggő valamennyi költség viselésére kellene kötelezni(130).

216. Az ilyen eljárás azonban a jelen ügyben méltánytalan lenne, mivel a két fellebbezés között számos tartalmi átfedés volt, ami azt eredményezte, hogy a felek a C‑628/10. P. és a C‑14/11. P. sz. ügyben benyújtott beadványaikban ugyanazokat az érveket hozták fel(131). Ezenkívül az eljárások egyesítését követően közös tárgyalásra került sor, amelyen a Bíróság felszólította a feleket, hogy az érveiket számos olyan jogkérdésre összpontosítsák, amelyek mindkét ügyben közösek. Ilyen körülmények között aligha lehetséges ésszerűen megállapítani, hogy melyik félnek melyik ügy tekintetében milyen költsége keletkezett.

217. E körülmények alapján igazságosabbnak és a költségekkel kapcsolatos kérdés felek közötti hatékony rendezése szempontjából előnyösebbnek tűnik a két ügyben keletkezett költségekről együttesen dönteni(132), és ennek során az eljárási szabályzat 118. cikkével együttesen értelmezett 69. cikke 3. §‑ának alkalmazásával a jogvita egészének tekintetében valamennyi fél részleges pernyertességét és részleges pervesztességét megállapítani. A költségeket ennek során úgy kellene megosztani, hogy mindegyik felet a saját költségei viselésére kötelezik.

VIII – Végkövetkeztetések

218. A fenti megfontolások alapján azt javasolom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

1)      A fellebbezéseket utasítsa el.

2)      Mindegyik fél maga viselje a saját költségeit.

* Eredeti nyelv: német.

1 – Lásd Podszun, R., „»Haftung der Eltern für ihre Kinder« – auch im Konzern”, Gesellschafts‑ und Wirtschaftsrecht (GWR) 1 (2009), 119. o.

2 – A személyes felelősség elvéről lásd a C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet (EBHT 1999., I‑4125. o.) 78. és 145. pontját; a C‑280/06. sz., ETI és társai ügyben 2007. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑10893. o.) 39. pontját; a C‑97/08. P. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság („Akzo Nobel”‑) ügyben 2009. szeptember 10‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑8237. o.) 56. és 77. pontját; a C‑90/09. P. sz., General Química és társai kontra Bizottság („General Química”‑) ügyben 2011. január 20‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑1. o.) 36. pontját, valamint a C‑201/09. P. és C‑216/09. P. sz., ArcelorMittal Luxemburg kontra Bizottság egyesített ügyekben („ArcelorMittal”‑ügyben) 2011. március 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑2239. o.) 95. pontját.

3 – Lásd többek között a 48/69. sz., Imperial Chemical Industries kontra Bizottság („ICI”‑) ügyben 1972. július 14‑én hozott ítélet (EBHT 1972., 619. o.) 132–141. pontját; a 107/82. sz., AEG‑Telefunken kontra Bizottság („AEG”‑) ügyben 1983. október 25‑én hozott ítéletet (EBHT 1983., 3151. o.) 49–53. pontját; a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítéletet, különösen az 58–63. és a 72–74. pontot; a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott ítéletet, különösen a 34–42. és 50–52. pontot; a 2. lábjegyzetben hivatkozott ArcelorMittal‑ügyben hozott ítéletet, különösen a 96–99. pontot, valamint a C‑520/09. P. sz., Arkema kontra Bizottság („Arkema”‑) ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑8901. o.) 37–41. pontját és a C‑521/09. P. sz., Elf Aquitane kontra Bizottság („Elf Aquitane”‑) ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑8947. o.) 53–67. pontját.

4 – A Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) Ezt a rendeletet a 45. cikkének (2) bekezdése szerint 2004. május 1‑jétől kell alkalmazni.

5 – Az Alliance One International a felperesek által az elsőfokú eljárásban közölt adatok szerint 2005. május 13‑án jött létre az SCC és a Dimon Inc. egyesüléséből.

6 – Az EK‑Szerződés 81. cikke (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/C.38.238/B.2 – nyersdohány – Spanyolország ügy) 2004. október 20‑án hozott 2007/236/EK bizottsági határozat (az értesítés a C(2004) 4030. számú dokumentummal történt), összefoglalás: HL 2007. L 102., 14. o.; a határozat teljes szövege kizárólag internetről tölthető le nem bizalmas változatban, többek között német nyelven (http://ec.europa.eu/competition/antitrust/cases/index/html).

7 – A vitatott határozat 1. cikke.

8 – A vitatott határozat 2. cikke.

9 – A vitatott határozat 3. cikke.

10 – A vitatott határozat (376) preambulumbekezdése.

11 – A Törvényszéknek a T‑24/05. sz., Alliance One International és társai kontra Bizottság ügyben 2010. október 27‑én hozott ítélete (EBHT 2010., II‑5329. o.).

12 – A megtámadott ítélet 195., 218. és 219. pontja.

13 – Az eljárás nyelvén: „successor of the rights to appeal”.

14 – Ebben az értelemben a C‑313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑1125. o.) 30. és 31. pontja, valamint a C‑71/09. P., C‑73/09. P. és C‑76/09. P. sz., Comitato „Venezia vuole vivere” kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. június 9‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑4727. o.) 36–40. pontja.

15 – Ebben az értelemben a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott ítélet 85–90. pontja.

16 – Lásd különösen a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 58–61. pontját, különösen a 60. pontot; a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott ítélet 39. és 40. pontját; a 3. lábjegyzetben hivatkozott Arkema‑ügyben hozott ítélet 38–41. pontját, különösen a 40. pontot és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 54–60. pontját, különösen az 56. pontot.

17 – A megtámadott ítélet 147. pontja (lásd kiegészítőleg ennek az ítéletnek a 118. és 155. pontját).

18 – A C‑340/00. P. sz., Bizottság kontra Cwik ügyben 2001. december 13‑án hozott ítélet (EBHT 2001., I‑10269. o.) 27. pontja; a C‑487/06. sz., British Aggregates kontra Bizottság ügyben 2008. december 22‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑10515. o.) 96. és 97. pontja; a C‑352/09. P. sz., ThyssenKrupp Nirosta kontra Bizottság („TyssenKrupp Nirosta”‑) ügyben 2011. március 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑2359. o.) 179. és 180. pontja, valamint a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 68. pontja.

19 – Ez alatt a 3. és a 14. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlat értendő.

20 – Ebben az értelemben a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 56., 57., 59. és 77. pontja; a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott ítélet 36–38. pontja; a 3. lábjegyzetben hivatkozott Arkema‑ügyben hozott ítélet 39. pontja és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 55. és 88. pontja.

21 – A jelen ügyben a Bizottság a vitatott határozat (376) preambulumbekezdésében például kifejezésre juttatja azt a véleményét, hogy „nem lehet” a Universalt, a Universal Leafet és az Intabexet anyavállalatként kizárólag a 100%‑os vélelem alapján felelősségre vonni. Ez célszerűségi megfontolásnak minősül.

22 – Ebben az értelemben a C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 24‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑8681. o.) 82. pontja és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 121. pontja.

23 – Az Európai Unió Alapjogi Chartája 51. cikke (1) bekezdésének első mondata; kiegészítőleg lásd az 1/2003 rendelet (37) preambulumbekezdésében szereplő deklaratív utalást, miszerint ezt a rendeletet a Chartában rögzített jogok és alapelvek tiszteletben tartásával kell értelmezni és alkalmazni.

24 – Ebben az értelemben a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustrie és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben („Dansk Rørindustrie”‑ügyben) 2005. június 28‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑5425. o.) 304. és 319. pontja, valamint – az uniós bíróságnak az egyenlő bánásmód elvéhez való kötöttségéről – a C‑280/98. P. sz., Weig kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑9757. o.) 63. és 68. pontja.

25 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 156., 157., 218. és 219. pontját.

26 – A hatáskörrel való visszaéléssel kapcsolatos vizsgálati mércét a Bizottság a Bíróság előtti tárgyaláson hozta fel.

27 – A C‑550/07. P. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság és társai („Akzo és Akcros Chemicals”‑) ügyben 2010. szeptember 14‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑8301. o.) 54. pontja.

28 – A C‑344/04. sz., IATA és ELFAA ügyben 2006. január 10‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑403. o.) 95. pontja, a C‑127/07. sz., Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ügyben 2008. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9895. o.) 23. pontja, valamint a 27. lábjegyzetben hivatkozott Akzo és Akcros Chemicals ügyben hozott ítélet 55. pontja.

29 – Jelenleg különösen az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatást (HL 2006. C 210., 2. o.) és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményt (HL 2006. C 298., 17. o.) kell alkalmazni.

30 – A 24. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustrie ügyben hozott ítélet 209–211. és 213. pontja, a C‑167/04. P. sz., JCB Service kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2006., I‑8935. o.) 207–209. pontja és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Arkema‑ügyben hozott ítélet 88. pontja; ugyanebben az értelemben már – más jogterületre vonatkozóan – a 190/82. sz., Blomefield kontra Bizottság ügyben 1983. december 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1983., 3981. o.) 20. pontja.

31 – A megtámadott ítélet 156. és 157. pontja.

32 – Ebben az értelemben a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 97. pontja.

33 – A megtámadott ítélet 218. pontja.

34 – A megtámadott ítélet 142. és 143. pontja, valamint a vitatott határozat (18) és (376) preambulumbekezdése.

35 – A megtámadott ítélet 218. és 219. pontja.

36 – A 188/83. sz., Witte kontra Parlament ügyben 1984. október 9‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 3465. o.) 15. pontja és a 134/84. sz., Williams kontra Rechnungshof ügyben 1985. július 4‑én hozott ítélet (EBHT 1985., 2225. o.) 14. pontja, valamint a C‑38/08. P. sz., Sack kontra Bizottság ügyben 2009. január 20‑án hozott végzés (EBHT 2009., I‑4. o., összefoglaló közzététel) 32. pontja.

37 – Lásd erről a C‑309/06. sz. Marks & Spencer ügyre vonatkozó 2007. szeptember 13‑i indítványom (EBHT 2008., I‑2283. o.) 76. és 77. pontját.

38 – A C‑89/85., C‑104/85., C‑114/85., C‑116/85., C‑117/85. és C‑125/85–C‑129/85. sz., Ahlström Osakeyhtiö és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben („Zellstoff”‑ügyben) 1993. március 31‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑1307. o.)

39 – A 38. lábjegyzetben hivatkozott Zellstoff‑ügyben hozott ítélet 197. pontja, hasonlóképpen a 146. pont; ugyanebben az értelemben a dömping elleni joggal kapcsolatban a 301/85. sz., Sharp kontra Tanács ügyben 1988. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 5813. o.) 22. pontja, a 206/85. és 106/86. sz., TEC és társai kontra Tanács egyesített ügyekben 1988. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 5855. o.) 18. pontja és a 273/85. és 107/86. sz., Silver Seiko és társai kontra Tanács ügyben 1988. október 5‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 5927. o.) 55. pontja, valamint a közszolgálati joggal kapcsolatban a C‑326/91. P. sz., De Compte kontra Parlament ügyben 1994. június 2‑án hozott ítélet (EBHT 1994., I‑2091. o.) 52. pontja.

40 – A C‑120/06. P. és C‑121/P. sz., FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑6513. o.) 96. pontja, a C‑440/07. P. sz., Bizottság kontra Schneider Electric ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑6413. o.) 135. pontja és a C‑480/09. P. sz., AceaElectrabel Produzione kontra Bizottság („AceaElectrabel”‑) ügyben 2010. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2010., I‑13355. o.) 77. pontja.

41 – A megtámadott ítélet 113. pontja.

42 – A megtámadott ítélet 218. és 219. pontja; lásd ezen ítélet 156. és 157. pontját is.

43 – A C‑229/05. sz., PKK és KNK kontra Tanács ügyben 2007. január 18‑án hozott ítélet (EBHT 2007., I‑439. o.) 37. pontja, a C‑260/05. P. sz., Sniace kontra Bizottság ügyben 2007. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑10005. o.) 37. pontja és a C‑413/08. P. sz., Lafarge kontra Bizottság ügyben 2010. június 17‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑5361. o.) 17. pontja.

44 – A megtámadott ítélet 157. pontja.

45 – A megtámadott ítélet 158. pontja.

46 – A vitatott határozat (384) preambulumbekezdése.

47 – A megtámadott ítélet 157. pontja.

48 – Emellett a Bizottság arra hivatkozik, hogy a fellebbezők kifogása a kettős alap koncepciójával szemben ellentmondásban van a C‑628/10. P. sz. ügyben más helyen előadott saját érveikkel. E kritikából azonban önmagában véve nem lehet következtetéseket levonni az AOI‑nak és az SCTC‑nek a jelen jogalap keretében felhozott érveinek elfogadhatósága vagy megalapozottsága tekintetében.

49 – Lásd a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott első és második jogalappal kapcsolatos fejtegetéseimet, különösen a jelen indítvány 60–68. pontját.

50 – Lásd fent, különösen a jelen indítvány 46–55. pontját.

51 – Lásd a megtámadott ítélet 118., 147. és 155. pontját.

52 – A 100%‑os vélelemről folytatott vitáról, amely a közelmúltig tartott, lásd a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyre vonatkozó 2009. április 23‑i indítványomat, különösen a 49–76. pontot további hivatkozásokkal.

53 – A 2. lábjegyzetben hivatkozott ítélet.

54 – A C‑95/04. P. sz., British Airways kontra Bizottság ügyben 2007. március 15‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑2331. o.) 137. pontja, lásd ezenkívül a C‑413/06. P. sz., Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala („Impala”‑) ügyben 2008. július 10‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑4951. o.) 29. pontját, a 18. lábjegyzetben hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta ügyben hozott ítélet 180. pontját és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 68. pontját.

55 – A C‑279/09. sz. DEB‑ügyben 2010. december 22‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑13849. o.) 30. és 31. pontja, a C‑69/10. sz. Samba Diouf ügyben 2011. július 28‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑7151. o.) 49. pontja és a C‑272/09. P. sz., KME Germany kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑12789. o.) 92. pontja.

56 – Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény (EJEE, 1950. november 4‑én Rómában írták alá).

57 – Az 55. lábjegyzetben hivatkozott DEB‑ügyben hozott ítélet 32. pontja.

58 – Az EJEB‑nek a Chevrol kontra Franciaország ügyben 2003. február 13‑án hozott ítélete (49636/99. sz. panasz, Recueil des arrêts et décisions 2003‑III., 77. §), a Silvester’s Horeca Service kontra Belgium ügyben 2004. március 4‑én hozott ítélete (47650/99. sz. panasz, 27. §) és a Menarini Diagnostics kontra Olaszország ügyben 2011. szeptember 27‑én hozott ítélete (43509/08. sz. panasz, 59. §).

59 – Az elsőfokú eljárásban benyújtott kereset 68–74. pontja.

60 – A másik pont a TCLT mint a WWTE Standard‑csoporton belüli köztes anyavállalata helyzetének az Intabex mint az Agroexpansión Dimon‑csoporton belüli köztes anyavállalatának helyzetével való összehasonlítását érinti. A TCLT azt kifogásolta, hogy a Bizottság az Intabexhez képest hátrányos bánásmódban részesítette őt. Mivel a Törvényszék e pontban elfogadta a TCLT érvelését, és e tekintetben a vitatott határozatot megsemmisítette, a fellebbező ezt ok nélkül hozta fel újra a fellebbezési eljárásban.

61 – A válaszbeadvány 141–150. pontja, különösen a 146. pont.

62 – A megtámadott ítélet 52. pontjának utolsó mondata; a hátrányos megkülönböztetés kérdéskörének vizsgálatáról lásd különösen a megtámadott ítélet 157–159., 195–197. és 218. pontját.

63 – A C‑89/08. P. sz., Bizottság kontra Írország és társai ügyben 2009. december 2‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑11245. o.) 53. pontja és a C‑197/09. RX‑II. sz., Felülvizsgálat M kontra EMEA ügyben 2009. december 17‑én hozott ítélet (EBHT 2009., I‑12033. o.) 42. pontja.

64 – A C‑286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑9925. o.) 61. pontja; ugyanebben az értelemben a 36/59–38/59. és 40/59. sz., Präsident Ruhrkohlen‑Verkaufsgesellschaft és társai kontra Hohe Behörde egyesített ügyekben 1960. július 15‑én hozott ítélet (EBHT 1960., 887. o., különösen a 926. és a 927. o.), valamint a 111/83. sz., Picciolo kontra Parlament ügyben 1984. május 30‑án hozott ítélet (EBHT 1984., 2323. o.) 22. pontja.

65 – A 195/80. sz., Michel kontra Parlament ügyben 1981. november 26‑án hozott ítélet (EBHT 1981., 2861. o.) 22. pontja, a 24. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri ügyben hozott ítélet 463. pontja és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 149. pontja.

66 – A szűkebb értelemben vett büntetőjog vonatkozásában lásd a C‑550/09. sz., E és F ügyben 2010. június 29‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑6209. o.) 59. pontját; a büntetőjogi jellegű területek – itt a kartelljog – vonatkozásában lásd a 24. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustri ügyben hozott ítélet 463. pontját és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 149. pontját.

67 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 152. pontja.

68 – A C‑333/07. sz. Régie Networks ügyben 2008. december 22‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑10807. o.) 63. pontja és a 66. lábjegyzetben hivatkozott E és F ügyben hozott ítélet 54. pontja, valamint a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 147. pontja.

69 – Arról, hogy a Bizottságot az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja szerinti mérlegelési jogköre gyakorlása során az egyenlő bánásmód elve kötelezi, lásd fent különösen a jelen indítvány 48–53. pontját.

70 – A vitatott határozat (376) preambulumbekezdése (idézve a megtámadott ítélet 29. pontjában).

71 – A Törvényszéknek azt a megállapítását, miszerint a Bizottság a TCLT‑nek a WWTE „fő ügyfelekénti” minőségével kapcsolatos fejtegetéseit először a bírósági eljárás során adta elő, önmagában a fellebbezési eljárásban részt vevő egyik fél sem kérdőjelezte meg semmilyen módon.

72 – A megtámadott ítélet 196. pontjának első mondata.

73 – E tekintetben a Bizottság a Törvényszék ítélkezési gyakorlatára, nevezetesen a T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2004., II‑2501. o.) 414. pontjára hivatkozik.

74 – A felperesek már az elsőfokú eljárásban kifejezetten rámutattak arra, hogy nem állítják, hogy a Bizottság jogellenesen mulasztotta el a Universal, a Universal Leaf, a Sepi, illetve az Intabex felelősségének megállapítását, vagy azt, hogy az utóbbiakat a megtámadott határozat címzettjeinek tekintse (a megtámadott ítélet 86. pontja). Ezt a jelen fellebbezési eljárásban is megerősítették.

75 – A Bizottság ebben az összefüggésben a 3. lábjegyzetben hivatkozott ICI‑ügyben hozott ítélet 145. pontjára hivatkozik.

76 – Ahogy a vitatott határozat (384) preambulumbekezdéséből is megállapítható, a Bizottság mindenképpen tudatában volt e problematikának. Ott azt vizsgálja, hogy a Dimont más kartelltagok anyavállalataival szemben hátrányosan megkülönböztették‑e.

77 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 96. pontja.

78 – A megtámadott ítélet 120. és 121. pontja.

79 – A megtámadott ítélet 196. pontja.

80 – A 18. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Cwik ügyben hozott ítélet 27. pontja; a 18. lábjegyzetben hivatkozott British Aggregates kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 96. pontja; a 18. lábjegyzetben hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta ügyben hozott ítélet 179. és 180. pontja, valamint a C‑47/10. P. sz., Ausztria kontra Scheucher‑Fleisch és társai ügyben 2011. október 27‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑10707. o.) 57., 58. és 99. pontja.

81 – Lásd erről az 54. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

82 – A C‑76/01. P. sz., Eurocoton és társai kontra Tanács ügyben 2003. szeptember 30‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑10091. o.) 52. pontja, a C‑203/07. P. sz., Görögország kontra Bizottság ügyben 2008. november 6‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑8161. o.) 42. és 43. pontja, valamint a 3. lábjegyzetben hivatkozott Arkema ügyben hozott ítélet 31. pontja.

83 – A fellebbezők az EUMSZ 101. cikkre és az EUMSZ 296. cikkre hivatkoznak.

84 – Lásd erről az 54. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezés gyakorlatot.

85 – A C‑109/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 2011. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑10329. o.) 51. pontja és a C‑110/10. P. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 2011. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑10439. o.) 46. pontja; ebben az értelemben már a C‑403/04. P. és C‑405/04. P. sz., Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel egyesített ügyekben („Sumitomo”‑ügyben) 2007. január 25‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑729. o.) 40. pontja, az 54. lábjegyzetben hivatkozott Impala‑ügyben hozott ítélet 117. pontja és a C‑47/07. P. sz., Masdar (UK) kontra Bizottság ügyben 2008. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9761. o.) 77. pontja.

86 – A fellebbezők ebben az összefüggésben a 3. lábjegyzetben hivatkozott AEG‑ügyben hozott ítéletre, különösen az 50. pontra hivatkoznak.

87 – Ebben az értelemben a 3. lábjegyzetben hivatkozott ICI‑ügyben hozott ítélet 133. pontja; a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 58. pontja; a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott ítélet 37. pontja; a 3. lábjegyzetben hivatkozott Arkema‑ügyben hozott ítélet 38. pontja és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 54. pontja.

88 – A megtámadott ítélet 166. pontja.

89 – A 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 60. pontja (egy kizárólagos tulajdonban lévő leányvállalat vonatkozásában); a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott ítélet 39. pontja (egy kizárólagos tulajdonban lévő leányvállalat vonatkozásában); a 3. lábjegyzetben hivatkozott Arkema‑ügyben hozott ítélet 40. és 42. pontja (egy 98%‑ban ellenőrzött leányvállalat vonatkozásában) és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 56., 63. és 95. pontja (szintén egy 98%‑ban ellenőrzött leányvállalat vonatkozásában).

90 – A közös irányítás fogalmának magyarázata érdekében az AOI és az SCTC a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20‑i 139/2004/EK tanácsi rendeletre (HL L 24., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 40. o.) hivatkozik.

91 – Lásd erről különösen a megtámadott ítélet 163. pontját, valamint kiegészítőleg a jelen indítvány 12. pontját.

92 – A felperesek már az elsőfokú eljárás során előadták, hogy az 1998 májusa előtti időszakban nem tudtak volna meghatározó befolyást gyakorolni a WWTE‑re (a megtámadott ítélet 55. pontja). Különösen arra a körülményre hivatkoztak, „[…] hogy a WWTE‑t egyrészt a TCLT, másrészt a WWTE elnöke és családja közösen irányította […]” (a megtámadott ítélet 56. pontja), és hangsúlyozták, hogy „[a] »közös irányítás« […] nem egyenlő a meghatározó befolyás gyakorlására való képességgel” (a megtámadott ítélet 57. pontja).

93 – Ebben az értelemben a 43. lábjegyzetben hivatkozott PKK és KNK kontra Tanács ügyben hozott ítélet 64. és 66. pontja; a C‑295/07. P. sz., Bizottság kontra Département de Loiret ügyben 2008. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑9363. o.) 99. pontja; a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 38. és 39. pontja, valamint a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 36. pontja.

94 – A megtámadott ítélet 165. pontjának első és második mondata.

95 – Ebben az értelemben a C‑407/08. P. sz., Knauf Gips kontra Bizottság ügyben 2010. július 1‑jén hozott ítélet (EBHT 2010., I‑6371. o.) 108. pontja.

96 – A megtámadott ítélet 164. pontja és 165. pontjának utolsó mondata.

97 – A megtámadott ítélet 167–193. pontja.

98 – A 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 58. pontja, a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott ítélet 37. és 38. pontja, valamint a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 54. és 55. pontja.

99 – A megtámadott ítélet 194. pontja.

100 – A C‑136/92. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1‑jén hozott ítélet (EBHT 1994., I‑1981. o.) 59. pontja, a 40. lábjegyzetben hivatkozott AceaElectrabel ügyben hozott ítélet 113. pontja és a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 35. pontja.

101 – A 24. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustrie ügyben hozott ítélet 165. pontja, a 43. lábjegyzetben hivatkozott PKK és KNK kontra Tanács ügyben hozott ítélet 61. pontja és a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 38. pontja.

102 – Megfelel az állandó ítélkezési gyakorlatnak, hogy a bűncselekmények és büntetések törvényességének elve (nullum crimen, nulla poena sine lege) alkalmazandó az uniós jogban (a C‑60/02. sz. X‑ügyben 2004. január 7‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑651. o.] 63. pontja, a C‑303/05. sz. Advocaten voor de Wereld ügyben 2007. május 3‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑3633. o.] 49. pontja és a 18. lábjegyzetben hivatkozott ThyssenKrupp Nirosta ügyben hozott ítélet 80. pontja). Ugyanígy már hosszabb ideje elismert uniós szinten az ártatlanság vélelmének elve (a C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítélet [EBHT 1999., I‑4287. o.] 149. és 150. pontja, a C‑344/08. sz. Rubach‑ügyben 2009. július 16‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑7033. o.] 30. pontja, valamint a C‑45/08. sz., Spector Photo Group és Van Raemdonck ügyben 2009. december 23‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑12073. o.] 39. pontja), még ha a Bíróság az annak hatályával kapcsolatos kérdést először függőben hagyta (a 97/87–99/87. sz., Dow Chemical Ibérica és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1989. október 17‑én hozott ítélet [EBHT 1989., 3165. o.] 56. pontja).

103 – Az 1/2003 rendelet (37) preambulumbekezdése.

104 – Az eljárás nyelvén: „presumption of guilt”.

105 – Lásd erről a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyre vonatkozó indítványom 74. pontját további hivatkozásokkal, valamint a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 65. pontját és Mengozzi főtanácsnok ez utóbbi ítélethez kapcsolódó 2011. február 17‑i indítványának 58–64. pontját; hasonlóképpen a C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑123. o.) 132. pontja.

106 – Lásd erről a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyre vonatkozó indítványom 75. pontját; azt, hogy azok a tények és információk, amelyek alkalmasak lehetnek a vélelem megdöntésére, az érintett társaság köreiből származnak, a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 60. pontja és 70. pontjának vége is hangsúlyozza.

107 – Lásd erről a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyre vonatkozó indítványom 97. pontját; ebben az értelemben a 3. lábjegyzetben hivatkozott ICI‑ügyben hozott ítélet 132–141. pontja; a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 77. pontja; a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott íélet 34–38. pontja; a 3. lábjegyzetben hivatkozott Arkema‑ügyben hozott ítélet 37–39. pontja, valamint a 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 53–55. és 88. pontja.

108 – Lásd erről a 2. lábjegyzetben hivatkozott Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 77. pontját, valamint az utóbbi ítélethez kapcsolódó indítványom 98. pontját; lásd ezenkívül a 2. lábjegyzetben hivatkozott General Química ügyben hozott ítélet 38. pontját.

109 – Lásd különösen a megtámadott ítélet 147. és 155. pontját.

110 – Ebben az értelemben például a C‑35/92. P. sz., Parlament kontra Frederiksen ügyben 1993. március 18‑án hozott ítélet (EBHT 1993., I‑991. o.) 31. pontja és a 40. lábjegyzetben hivatkozott FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet 189. pontja.

111 – A C‑244/91. P. sz., Pincherle kontra Bizottság ügyben 1993. december 22‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑6965. o.) 25. és 31. pontja, a 24. lábjegyzetben hivatkozott Dansk Rørindustrie ügyben hozott ítélet 148. pontja és a C‑96/09. P. sz., Anheuser‑Busch kontra Budějovický Budvar ügyben 2011. március 29‑én hozott ítélet (EBHT 2011., I‑2131. o.) 211. pontja.

112 – A megtámadott ítélet 153–160. pontja; lásd különösen az ítélet 155. pontját, amelyben a Törvényszék kifejti, hogy a Bizottság „körültekintésből mégsem kizárólag az ítélkezési gyakorlat által kidolgozott vélelemre támaszkodott [...], hanem más olyan tényelemeket is figyelembe vett, amelyek [...] [a befolyás gyakorlását] megerősítették.”

113 – A megtámadott ítélet 159. és 160. pontja.

114 – Lásd a megtámadott ítélet 155. pontját.

115 – Lásd erről az egyenlő bánásmód elvével kapcsolatos fejtegetéseimet a jelen indítvány 37–68. pontjában.

116 – A C‑19/93. P. sz., Rendo és társai kontra Bizottság ügyben 1995. október 19‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑3319. o.) 13. pontja, a 2. lábjegyzetben hivatkozott C‑97/08. P. sz. Akzo Nobel ügyben hozott ítélet 33. pontja, valamint a 27. lábjegyzetben hivatkozott C‑550/07. P. sz., Akzo és Akcros Chemicals ügyben hozott ítélet 22. pontja.

117 –      Lásd erről a 82. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

118 – Lásd erről ismételten a 63. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Írország és társai ügyben hozott ítélet 87. pontját és a 63. lábjegyzetben hivatkozott Felülvizsgálat M kontra EMEA ügyben hozott ítélet 59. és 69. pontját.

119 – Így Léger főtanácsnok a C‑252/96. P. sz., Parlament kontra Gutiérrez de Quijano y Lloréns ügyre vonatkozó 1998. április 2‑i indítványának (EBHT 1998., I‑7421. o.) 36. pontjában.

120 – Ebben az értelemben a C‑470/02. P. sz., UER kontra M6 és társai ügyben 2004. szeptember 27‑én hozott végzés 69. pontja, valamint a C‑514/07. P., C‑528/07. P. és C‑532/07. P. sz., Svédország kontra API és Bizottság egyesített ügyekben 2010. szeptember 21‑én hozott ítélet (EBHT 2010., I‑8533. o.) 65. pontja.

121 – A megtámadott ítélet 155. pontja; lásd a vitatott határozat (373) preambulumbekezdését is.

122 – A C‑64/98. P. sz., Petrides kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5187. o.) 31. és 32. pontja; ugyanebben az értelemben a C‑259/96. P. sz., Tanács kontra de Nil és Impens ügyben 1998. május 14‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑2915. o.) 31. pontjának vége. A jelen ügy lényegesen különbözik az Impala‑ügytől (az 54. lábjegyzetben hivatkozott ítélet 100–102. pontja), amelyben a Törvényszék az ügy iratainak olyan részeire támaszkodott, amelyek az ügyben fellebbezők számára nem voltak hozzáférhetők, és amelyek a Bizottság közigazgatási eljárásában sem képezhették volna a határozat tárgyát.

123 – Lásd fent, a jelen indítvány 111. pontját.

124 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 152. pontja.

125 – A 3. lábjegyzetben hivatkozott Elf Aquitaine ügyben hozott ítélet 149. pontjával összefüggésben értelmezett 152. pontja.

126 – Lásd erről a 64. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

127 – Ahogy már említettem, más a helyzet a TCLT‑nek a WWTE által feldolgozott dohány „fő felvásárlójakénti” minősítésével kapcsolatos bizottsági fejtegetések tekintetében, amelyek a C‑14/11. P. sz. ügyben felhozott harmadik és negyedik jogalap tárgyát képezik (lásd erről különösen a jelen indítvány 116–123. pontját).

128 – A megtámadott ítélet 155. pontja; lásd a vitatott határozat (373) és (376) preambulumbekezdését is.

129 – A 100. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben hozott ítélet 59. pontja, a C‑348/06. P. sz., Bizottság kontra Girardot ügyben 2008. február 21‑én hozott ítélet (EBHT 2008., I‑833. o.) 49. pontja és a C‑548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2011. november 16‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑11381. o.) 122. pontja.

130 – Ebben az értelemben például a C‑362/05. P. sz., Wunenburger kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 2007., I‑4333. o.) 98. pontja; hasonlóképpen a 2. lábjegyzetben hivatkozott ArcelorMittal ügyben hozott ítélet 153. és 154. pontja.

131 – Lásd például a Bizottságnak az egyenlő bánásmód elvére vonatkozó érveit a C‑14/11. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezésében, amelyeket a C‑628/10. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezési ellenkérelmében nagy részben „újrahasznosított”. Ugyanígy az AOI és az SCTC a C‑14/11. P. sz. ügyben benyújtott fellebbezési ellenkérelmében számos olyan érvet hozott fel, amelyet már a C‑628/10. P. sz. ügyben benyújtott saját fellebbezésének tárgyává tett.

132 – A C‑282/95. P. sz., Guérin automobiles kontra Bizottság ügyben 1997. március 18‑án hozott ítélet (EBHT 1997., I‑1503. o.) 45. pontja, a C‑338/00. P. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑9189. o.) 181. pontja, valamint a C‑65/02. P. és C‑73/02. P. sz., ThyssenKrupp kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 2005., I‑6773. o.) 99. pontja; ebben az értelemben ezenkívül a C‑122/99. P. és C‑125/99. P. sz., D és Svédország kontra Tanács egyesített ügyekben 2001. május 31‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑4319. o.) 63–65. pontja, a C‑501/06. P., C‑513/06. P., C‑515/06. P. és C‑519/06. P. sz., GlaxoSmithKline Services és társai kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben 2009. október 6‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑9291. o.) 169. és 170. pontja és a C‑279/08. P. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2011. szeptember 8‑án hozott ítélet (EBHT 2011., I‑7671 o.) 137. pontja, valamint – két egyesített közvetlen kereset vonatkozásában – a C‑63/90. és C‑67/90. sz., Portugália és Spanyolország kontra Tanács egyesített ügyekben 1992. október 13‑án hozott ítélet (EBHT 1992., I‑5073. o.) 56. pontja.