JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2012. november 29.(1)
C‑440/11. P. sz. ügy
Európai Bizottság
kontra
Stichting Administratiekantoor Portielje
és
Gosselin Group NV
„Fellebbezés – Verseny – Kartellek – Az EK 81. cikk (1) bekezdése és az EGT 53. cikk (1) bekezdése – A vállalkozás fogalma – Valamely kereskedelmi társaság kartelltevékenységének betudása annak az alapítványnak, amely közvetlenül vagy közvetve az e társaságbeli részesedések 100%‑át ellenőrzi, de saját maga nem folytat gazdasági tevékenységet – »Költöztetési kartell« – A nemzetközi költöztetési szolgáltatások belga piaca”
I – Bevezetés
1. A jelen ügy ismét alkalmat kínál a Bíróságnak arra, hogy finomítsa az anyavállalatok által a 100%‑os tulajdonukban álló leányvállalataik kartelltevékenységéért viselt felelősség rendkívül vitatott kérdéskörével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát. A jelen ügyben lényegében az a kérdés merül fel, hogy a kartelljogi felelősség ilyen betudásának feltételét képezi‑e, hogy az anyavállalat saját gazdasági tevékenységet folytasson, tehát önmagában véve már az európai versenyjog értelmében vett vállalkozásnak legyen tekintendő, vagy elegendő‑e, ha a leányvállalat folytat ilyen gazdasági tevékenységet, és a két vállalat – az anya‑ és a leányvállalat – közösen egy vállalkozást képez.
2. E jogkérdés az Európai Bizottság által a nemzetközi költöztetési szolgáltatások belga piacán néhány évvel ezelőtt feltárt és 2008. március 11‑én egy bírságot kiszabó határozat(2) (a továbbiakban: vitatott határozat) tárgyává tett „költöztetési kartellel” összefüggésben merül fel. Kilenc másik vállalkozás, illetve vállalatcsoport mellett a Bizottság a Gosselin Group NV (a továbbiakban: Gosselin) terhére rótta a költöztetési kartellben való részvételt, és bírságot szabott ki rá. E bírság egy része tekintetében a Bizottság ezenfelül a Stichting Administratiekantoor Portielje (a továbbiakban: Portielje) – a Gosselinbeli társasági részesedéseket közvetlenül vagy közvetve 100%‑ban ellenőrző és az alapítócsalád érdekében a Gosselin cég egységes vezetését biztosítani hivatott családi alapítvány – egyetemleges felelősségét is megállapította.
3. Az Európai Unió Törvényszéke mindazonáltal jogszerűtlennek tekintette a Portielje egyetemleges felelősségének megállapítását, és ezt 2011. június 16‑án hozott ítéletében (a továbbiakban többek között: a Törvényszék ítélete vagy megtámadott ítélet)(3) elsősorban azzal indokolta, hogy a Portielje nem folytat gazdasági tevékenységet, és ezért nem vállalkozás.
4. Ezt vitatja a Bizottság jelen fellebbezésével. Véleménye szerint a kartelljogi felelősség betudása szempontjából kizárólag az bír jelentőséggel, hogy az anya‑ és a leányvállalat – a jelen ügyben tehát a Portielje és a Gosselin – közösen képez‑e egy vállalkozást az európai versenyjog értelmében véve, és hogy e gazdasági egységnek felróható‑e a kartellben való részvétel.
5. A Bíróságnak a költöztetési kartellel kapcsolatos több további jogkérdéssel kell majd a közeljövőben foglalkoznia a még folyamatban lévő többi fellebbezési eljárásban(4).
II – A jogvita háttere
6. A Gosselin belgiumi székhelyű kereskedelmi társaság, amelyet 1983‑ban alapítottak, és amely 2007. december 20‑a óta tevékenykedik költöztető cégként jelenlegi neve alatt(5).
7. A Portielje egy 2001‑ben alapított hollandiai székhelyű alapítvány, amely a Gosselin vezetése egységének biztosítása érdekében egyesíti a Gosselin alapítócsalád köréből származó részvényeseket. Maga a Portielje nem végez üzleti tevékenységet.
8. E családi alapítvány 2002. január 1‑je óta részben közvetlenül, részben közvetve a Gosselinbeli összes társasági részesedést ellenőrzése alatt tartja. Közelebbről a Gosselin részvényeinek 92%‑ával letétkezelőként közvetlenül a Portielje, a maradék 8%‑al pedig a Vivet en Gosselin NV rendelkezik; az ez utóbbi társaságbeli részesedések 99,87%‑ával ismét csak a Portielje rendelkezik.
A – A tényállás és a közigazgatási eljárás
9. A nemzetközi költöztetési szolgáltatások belga piacán a bizottsági vizsgálatok eredménye szerint 1984 és 2003 között kartell állt fenn, amelyben tíz költöztető társaság(6) vett részt különböző időtartamokban(7) és különböző mértékben.
10. A vitatott határozatban a Bizottság megállapította, hogy az említett kartell esetében egy egységes és folyamatos jogsértésben megnyilvánuló átfogó kartellről volt szó(8), amely összesen három különböző típusú megállapodáson alapult(9):
– az árakra vonatkozó megállapodásokon, amelyekben a részt vevő költöztető társaságok az ügyfelek részére nyújtott szolgáltatásaikért járó díjakban állapodtak meg;
– az elutasított ajánlatok vagy az ajánlattételtől való tartózkodás esetén pénzügyi kompenzációt nyújtó rendszerre (jutalékok) vonatkozó megállapodásokon; a nemzetközi költöztetésre vonatkozó megbízást megszerző vállalkozás versenytársai ennek révén bizonyos mértékű pénzügyi kártérítést kaptak, függetlenül attól, hogy maguk is tettek‑e ajánlatot a megbízásra, vagy sem; az említett jutalékokat az ügyfelek fizették meg észrevétlenül a költöztetési szolgáltatások végső árában;
– a piac hamis árajánlatok (látszatárajánlatok) rendszere révén való felosztására vonatkozó megállapodásokon; a látszatárajánlatot az ügyfélnek vagy a költöző személynek olyan költöztető társaság tette, amely nem szándékozott a költöztetést végrehajtani; e célból a vállalkozás megjelölte versenytársainak azon árat, biztosításidíj‑mértéket és raktározási költségeket, amelyeken a fiktív szolgáltatást számlázniuk kellett.
11. Míg a jutalékokra és látszatárajánlatokra vonatkozó megállapodásokat a kartell teljes időtartama alatt (1984‑től 2003‑ig) alkalmazták, addig az árakra vonatkozó megállapodások 1990 májusát követő végrehajtása nem volt bizonyítható(10).
12. Az általa megállapított tényállásból a Bizottság a vitatott határozatban arra a következtetésre jutott, hogy a részt vevő vállalkozások „Belgiumban a nemzetközi költöztetési szolgáltatások árainak közvetlen és közvetett rögzítésével, a piac egy részének egymás közötti felosztásával, valamint a közbeszerzési eljárás manipulálásával” különböző időszakokban megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdését(11).
13. A vitatott határozatot összesen 31 jogi személynek kézbesítették, amelyekre a Bizottság részben külön, részben egyetemlegesen különböző mértékű bírságokat(12) szabott ki a jogsértés miatt.
14. A Bizottság által a vitatott határozat 1. cikkének c) pontjában tett megállapítások szerint a Gosselin 1992. január 31‑től 2002. szeptember 18‑ig vett részt az átfogó kartellben, a 2002. január 1‑jétől 2002. szeptember 18‑ig terjedő időszakban „a Stichting Administratiekantoor Portielj[ével]” együtt. A Gosselinre ezért a vitatott határozat 2. cikkének e) pontja szerint 4,5 millió euró bírságot szabtak ki, amelynek körében e bírság 370 000 eurós részösszege tekintetében a Portielje egyetemleges felelősségét állapították meg.
15. 2009. július 24‑i módosító határozatával(13) a Bizottság úgy helyesbítette a vitatott határozatot, hogy a Gosselinre kiszabott bírságot 3,28 millió euróra mérsékelte, amelynek körében a Portielje egyetemleges felelőssége már csak 270 000 euróra terjedt ki. E módosítás indokát a Gosselinre és a Portieljére kiszabott bírság alapösszegének megállapításához a Bizottság véleménye szerint figyelembe veendő forgalom újraszámítása képezte.
B – Az elsőfokú bírósági eljárás
16. A vitatott határozattal szemben annak több címzettje első fokon a Törvényszék előtt kért jogvédelmet megsemmisítés iránti kereset útján(14).
17. A Gosselin és a Portielje által 2008. június 4‑én indított kereseteket a Törvényszék a szóbeli szakasz lefolytatása és ítélethozatal céljából egyesítette.
18. A T‑208/08. sz. ügyben indított kereset nyomán a Törvényszék a megtámadott ítélettel(15) megsemmisítette a vitatott határozatot annyiban, amennyiben az megállapította, hogy a Gosselin az 1993. október 30‑tól 1996. november 14‑ig tartó időszakban részt vett a jogsértésben. A Törvényszék a Gosselinnel szemben kiszabott bírság összegét ennek megfelelően 2,32 millió euróra csökkentette. A Törvényszék a Gosselin keresetét ezt meghaladó részében elutasította, és úgy rendelkezett, hogy mindegyik fél viseli saját költségeit.
19. A T‑209/08. sz. ügyben indított kereset nyomán a Törvényszék szintén a megtámadott ítélettel(16) a vitatott határozatot a Portieljére vonatkozó részében teljes egészében megsemmisítette, és a Bizottságot kötelezte az eljárás költségeinek viselésére.
III – A Bíróság előtti eljárás
20. 2011. augusztus 25‑i beadványával a Bizottság benyújtotta a jelen fellebbezést a Törvényszék ítéletével szemben. E fellebbezés tárgyát kizárólag a megtámadott ítélet azon része képezi, amelyben a Törvényszék a T‑209/08. sz. ügyben helyt adott a Portielje megsemmisítés iránti keresetének(17). A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság
– a megtámadott ítéletet helyezze hatályon kívül annyiban, amennyiben az a C(2009) 5810 határozattal módosított C(2008) 926 határozatot a Portielje vonatkozásában megsemmisítette;
– a Portielje keresetét utasítsa el;
– a Portieljét kötelezze a Törvényszék és a Bíróság előtti eljárás költségeinek viselésére.
21. A Portielje azt kéri, hogy a Bíróság
– utasítsa el a Bizottság fellebbezését mint megalapozatlant, valamint
– a Bizottságot kötelezze az első‑ és a másodfokú eljárás költségeinek viselésére.
22. A Bíróság a fellebbezést az eljárás írásbeli szakaszában, valamint a 2012. október 24‑i tárgyaláson vizsgálta meg.
IV – Értékelés
23. Az EK 81. cikkel (korábban az EGK‑Szerződés 85. cikke, jelenleg az EUMSZ 101. cikk)(18) kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy az anyavállalat leányvállalatának kartelltevékenységéért adott esetben egyetemlegesen felel akkor is, ha csak a leányvállalat vett részt közvetlenül az adott kartellben. Ezen egyetemleges felelősség különösen akkor áll fenn, ha a leányvállalat nem önállóan tevékenykedett a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követte, amelyeket anyavállalata adott számára, tehát az anyavállalat meghatározó befolyása alatt állt(19). Amennyiben az anyavállalat a releváns időpontban a leányvállalatbeli összes vagy szinte összes részesedéssel rendelkezik, az a megdönthető vélelem áll fenn, hogy meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat piaci magatartására(20) (úgynevezett „100%‑os vélelem”(21) vagy „»Akzo Nobel« ítélkezési gyakorlat”).
24. A Bizottság azt rója fel a Törvényszéknek, hogy ezen elvek vonatkozásában a jelen ügyben tévesen alkalmazta a jogot. E tekintetben két jogalapra támaszkodik, amelyek közül az egyik az EK 81. cikk személyi hatályával függ össze (lásd ezzel kapcsolatban az A. szakaszt), a másik pedig a 100%‑os vélelem megdöntésének lehetőségeivel foglalkozik (lásd ezzel kapcsolatban a B. szakaszt).
A – Az EK 81. cikk személyi hatályának meghatározásáról (első jogalap)
25. Az első jogalap néhány rendkívül alapvető jogkérdést vet fel a vállalkozás versenyjogi fogalmával kapcsolatban, végső soron tehát az EK 81. cikk és az 1/2003/EK rendelet(22) 23. cikkének személyi hatályával foglalkozik, amely rendelkezések a vállalkozásokra és a vállalkozások társulásaira vonatkoznak(23).
26. A Bizottság e jogalappal a megtámadott ítélet 36–50. pontját vitatja, amely pontokban a Törvényszék megállapította, hogy „nem bizonyított[…], hogy a Portielje az EK 81. cikk értelmében vett vállalkozás”(24), amire tekintettel helyt adott a Portielje által a vitatott határozat megsemmisítése iránt indított keresetnek. A Törvényszék véleménye szerint a Portieljének saját magának is vállalkozásnak kell lennie ahhoz, hogy a Gosselinnel egyetemlegesen feleljen a Gosselin költöztetési kartellben való részvételéért(25).
1. A vállalkozás fogalma az EK 81. cikk keretében (az első jogalap első része)
27. A Bizottság az első jogalap első részében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék jogi szempontból nem megfelelő kritériumra támaszkodott. A Törvényszék helytelenül állította vizsgálatának középpontjába azt, hogy a Portielje saját maga is vállalkozásnak minősül‑e, ahelyett hogy azt kérdezte volna, hogy a Portielje és a Gosselin közösen egy egységes vállalkozást képeznek‑e. A Bizottság véleménye szerint a Törvényszék ezáltal figyelmen kívül hagyta a vállalkozás versenyjogi fogalmát.
28. Nem vitatott, hogy a versenyjog keretében a vállalkozás fogalma magában foglal bármilyen, gazdasági tevékenységet végző jogalanyt, jogállásától és finanszírozásának módjától függetlenül(26). Az sem vitatott, hogy egy ilyen gazdasági egység több természetes vagy jogi személyből állhat(27).
29. A Törvényszék is e fogalommeghatározásból indult ki a megtámadott ítéletben(28). Mindazonáltal a Törvényszék ehhez nyomban hozzáfűzte, „hogy az EK 81. cikk megsértését elkövető vállalkozás anyavállalata nem szankcionálható az EK 81. cikk alapján hozott határozattal, ha saját maga nem vállalkozás”(29).
30. Ebben a vállalkozás fogalmának az anyavállalatok által a leányvállalataik kartelltevékenységéért viselt felelősséggel összefüggő alapvető félreértése fejeződik ki.
31. Az anya‑ és a leányvállalat egyetemleges felelősségét ugyanis azzal a körülménnyel indokolják, hogy a két társaság együttesen egyetlen, versenyjogi értelemben vett egységes vállalkozást alkot, ha a leányvállalat nem rendelkezik kellő mértékű önállósággal az anyavállalattal szemben(30). Ebben az esetben együttesen gazdasági egységet képeznek, és egymás közötti belső viszonyukban igénybe vehetik az ún. „csoportprivilégiumot”, vagyis a kartelltilalom az egymás közötti megállapodásaikra nem vonatkozik(31). Egyébiránt az anya‑ és a leányvállalat kifelé is egy gazdasági egységet képez, és így közösen kell felelniük az általuk együtt megtestesített vállalkozás esetleges kartelltevékenységéért(32).
32. Tévesen feltételezte ezért a Törvényszék, hogy a versenyjogi értelemben vett vállalkozás fogalma és a leányvállalat magatartása anyavállalatnak történő betudása esetén „két külön fogalomról” van szó(33). A vállalkozás fogalma és a kartelljogi felelősség betudása valójában ugyanazon érem két oldala. Az anya‑ és a leányvállalat kartelltevékenységért viselt közös egyetemleges felelősségében, amint azt már említettem, az fejeződik ki, hogy együttesen egyetlen egységes vállalkozást alkotnak. Az anya‑ és a leányvállalat e gazdasági egysége szükséges és egyúttal elégséges feltétele az anyavállalat egyetemleges felelősségének a leányvállalata által végzett kartelltevékenységért.
33. A megtámadott ítéletben kifejeződő jogi álláspont, amely szerint az anyavállalatnak önmagában is vállalkozásnak kell minősülnie ahhoz, hogy feleljen leányvállalatának kartelltevékenységéért, végső soron azzal járna, hogy a kartelljogi felelősség anya‑ és leányvállalat közötti betudását egy további, e formában még nem elismert feltételhez kötnénk.
34. Véleményem szerint egy ilyen további feltétel semmiképpen sem szűrhető le az eddigi ítélkezési gyakorlatból. Ha létezne ilyen feltétel, akkor például az Akzo Nobel ügyben, az utóbbi évek jelen ügyben szóban forgó kérdéskörével kapcsolatos „leading case”‑ében az Akzo Nobel NV tiszta holdingtársaságként(34) nem lehetne a bírságot kiszabó határozat címzettje.
35. A Törvényszék e ponton nem foglalkozik az Akzo Nobel ügyben hozott ítélettel(35), és egyébként sem szolgáltat semmilyen indokolást az említett további feltétel állítólagos fennállásával kapcsolatban. A Törvényszék arra szorítkozik, hogy a Bíróság három, többé‑kevésbé vaktában kiválasztott olyan ítéletét idézi(36), amelyben véleménye szerint „nem volt vitatott, hogy az anyavállalat vállalkozás”(37).
36. Valamely vállalkozás kartelltevékenységének az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontjával összefüggésben értelmezett EK 81. cikk (jelenleg EUMSZ 101. cikk) alapján történő szankcionálása szempontjából mindazonáltal nem bír jelentőséggel, hogy az adott vállalkozást jogi szempontból megtestesítő természetes vagy jogi személyek gazdaságilag tevékenyek‑e, és ezáltal már önmagukban is vállalkozásnak tekintendők.
37. Döntő jelentőséggel kizárólag az bír, hogy – összességében nézve – egy vállalkozás követte el a jogsértést, és hogy az e jogsértés szankcionálása céljából hozott bírságot kiszabó határozat címzettjeinek minősülő természetes vagy jogi személyek együttesen e vállalkozást alkotják. Az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott szankciók ugyanis annak biztosítását szolgálják, hogy a kartellben részt vevő vállalkozásra meghatározó befolyást gyakorló személyeket a személyes felelősség elvével összhangban felelősségre vonják, és hogy e személyek gondoskodjanak arról, hogy a vállalkozás ne kövessen el többször ilyen jogsértéseket(38). E célra tekintettel nem bír jelentőséggel, hogy az említett természetes vagy jogi személyek egyébként is – tehát a kartellben részt vevő vállalkozásra történő befolyásgyakorlásuktól függetlenül – folytatnak‑e gazdasági tevékenységet.
38. Összefoglalva leszögezhető tehát, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a vállalkozás anyavállalatára nem szabható ki szankció, ha az anyavállalat saját maga nem vállalkozás, és amikor a következőkben azt vizsgálta, hogy a Portielje önmagában vállalkozás volt‑e(39).
39. Következésképpen az első jogalap első része megalapozott.
2. A 100%‑os vélelemnek a Portielje és a Gosselin közötti viszonyra való alkalmazhatósága (az első jogalap második része)
40. A teljesség kedvéért a következőkben még az első jogalapnak a Bizottság által másodlagosan hivatkozott második részével kapcsolatban is állást foglalok. E rész lényegében azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlat szerinti 100%‑os vélelem(40) alkalmazható‑e a Portielje és a Gosselin közötti viszonyban. A Bizottság véleménye szerint a Törvényszék a jelen ügyben helytelenül tagadta e 100%‑os vélelem alkalmazhatóságát.
41. E kifogás tárgyát a Törvényszék által a megtámadott ítélet 46–49. pontjában tett fejtegetések képezik, amelyek abból a megállapításból indulnak ki, hogy a Portielje „nem végez közvetlen gazdasági tevékenységet”(41). E körülmények között a Portielje vállalkozási minősége a Törvényszék szemében legfeljebb a Gosselin által folytatott gazdasági tevékenységben való „közvetett részvételből” fakadhatott. A Törvényszék ehhez a Bizottságtól az állami támogatások jogával kapcsolatban a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítélet(42) 111–113. pontjára hivatkozva a Portielje által a Gosselin „vezetésébe” történő „beavatkozás” konkrét bizonyítását kéri, és nem tekinti alkalmazhatónak a 100%‑os vélelmet(43).
42. A Törvényszék ezzel összefüggésben konkrétan a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítéletben használt megfogalmazásra támaszkodik, amely szerint a részesedések puszta birtoklása − még ha irányítást megalapozó részesedésekről van is szó − önmagában nem minősül gazdasági tevékenységnek(44). Ellenkezőleg, az olyan alapítványt, amelyik irányítást megalapozó részesedésekkel rendelkezik valamely társaságban, csak akkor kell úgy tekinteni, hogy részt vesz az irányított „vállalkozás” gazdasági tevékenységében, ha ezen irányítást ténylegesen a társaság vezetésébe történő közvetlen vagy közvetett „beavatkozás” útján gyakorolja(45).
43. A Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítélet e részéből a Törvényszék arra következtetett, hogy a Portieljéhez hasonló, gazdaságilag nem aktív alapítvány által a Gosselinhez hasonló, a piacon tevékenykedő kereskedelmi társaságra gyakorolt befolyás bizonyításának kötelezettsége a Bizottságot terheli, és a Bizottság a bizonyítási kötelezettségének nem tehet eleget azáltal, hogy – az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlatot alkalmazva – az alapítvány által a társaság felett gyakorolt (majdnem) 100%‑os irányításra utal(46).
44. A Törvényszék ezzel a megállapításával tévesen alkalmazta a jogot.
45. A Törvényszék véleményétől eltérően azonosság áll fenn a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítélet és az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlat között. A Bíróság a gazdasági egységnek és ennélfogva az „anyavállalat” és annak „leányvállalata” közötti egységes vállalkozás fennállásának a feltételezését mindkét ügyben attól teszi függővé, hogy az anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol‑e a leányvállalatra(47).
46. Jóllehet az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlat ezenfelül azon „különös eset” tekintetében, amikor az anyavállalat a leányvállalatbeli összes vagy szinte összes részesedéssel rendelkezik, ismer egy megdönthető, az anyavállalat által gyakorolt, a leányvállalat magatartását „ténylegesen meghatározó befolyásra vonatkozó vélelmet” (100%‑os vélelem)(48), míg a Cassa di Risparmio di Firenze ítélet(49) nem említ ilyen vélelmet.
47. A 100%‑os vélelem említésének a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítéletben történő mellőzése mindazonáltal elsősorban alighanem az azon ügybeli eljárás típusával magyarázható: egy előzetes döntéshozatali eljárásról volt szó, amelynek egyáltalán nem képezték tárgyát bizonyítási kérdések. Ezenfelül azt is figyelembe kell venni, hogy a Bíróságnak a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben nem konkrétan a 100%‑os vagy majdnem 100%‑os irányítás különös esetével, hanem általánosságban az „irányítást megalapozó részesedésekkel” kellett foglalkoznia, ami magában foglalja a jóval a 100%‑os küszöb alatti részesedéseket is.
48. E körülmények között a Törvényszék túlértékelte azt a körülményt, hogy a Bíróság a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítéletben „nem állapította meg a […] »beavatkozás« megdönthető vélelmét”(50), amint az az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlatból ismert.
49. Különösen nem állapíthatók meg arra utaló jelek, hogy a Bíróság a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben éppen az „anyavállalatok” saját vállalkozási minőségének hiánya vagy azok alapítvány jellege miatt tekintett el a 100%‑os vélelem elismerésétől.
50. Még ha a Bíróság újabban nem zárta is ki teljesen, hogy a gazdasági egységnek az állami támogatások területén használt fogalma eltérhet a versenyjog egyéb területein használt fogalomtól(51), e fogalmat eddig mégis minden esetben a versenyjog minden területén a vállalkozás fogalmának abszolút egységes értelmezésére használták(52), nem utolsósorban a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítéletben is(53). A Bíróságnak a jelen ügyben is ragaszkodnia kellene ezen irányvonalhoz.
51. Azt, hogy a Bíróság konkrétan a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítéletben és az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlatban ugyanabból a vállalkozásfogalomból indul ki, alátámasztják egyébként a két ítélkezési gyakorlat közötti kereszthivatkozások(54). Erre joggal utalt a Bizottság a jelen eljárásban.
52. A fentiek alapján tehát a Cassa di Risparmio di Firenze ügyben hozott ítélet nem támasztja alá a 100%‑os vélelemnek a Portieljéhez hasonló alapítvány és a Gosselinhez hasonló kereskedelmi társaság közötti viszonyban történő alkalmazását.
53. A 100%‑os vélelem egyébként a Portielje álláspontjától eltérően nem eredményezi a bizonyítási teher megfordulását. Ez csupán az anya‑ és leányvállalat közötti kartelljogi felelősség betudásával összefüggő bizonyítékok értékelésére vonatkozó szabály. Mivel az anyavállalat 100%‑os (vagy majdnem 100%‑os) részesedése a leányvállalatában prima facie arra enged következtetni, hogy a meghatározó befolyás gyakorlására ténylegesen is sor kerül, az anyavállalat kötelessége, hogy ezt a következtetést meggyőző ellenbizonyítékok előterjesztésével vitassa; máskülönben ez a következtetés eleget tesz a bizonyítással kapcsolatos jogállami követelményeknek. Más szavakkal, minden félnek magának kell bizonyítania állításait, még mielőtt felmerülne az objektív bizonyítási teher kérdése(55).
54. A Portielje álláspontjával ellentétben a 100%‑os vélelem hatályát semmiképpen sem terjeszti ki annak a jelenlegihez hasonló esetre történő alkalmazása. E vélelem célja ugyanis a Szerződések versenyjogi szabályai hatékony érvényesítésének megkönnyítése a személyes felelősség elvének egyidejű tiszteletben tartása mellett és a jogbiztonság megteremtése(56). E szempontból a Portieljéhez hasonló alapítvány helyzete, amelynek feladata egy általa irányított kereskedelmi társaság „vezetése egységének” biztosítása, nem ítélendő meg másként, mint valamely „klasszikus” anyavállalatnak a leányvállalatához képest fennálló helyzete vagy valamely holdingtársaságnak az általa irányított csoport társaságaihoz viszonyított helyzete. Ezen anyavállalatok mindegyikének elsődleges gazdasági érdeke fűződik leányvállalataik konkrét piaci tevékenységéhez. Ellentétes lenne az egyenlő bánásmód elvével a köztük való, kartelljogi felelősség szempontjából történő különbségtétel.
55. Az alájuk rendelt társaságok kereskedelmi gyakorlatáért viselt felelősségük szempontjából nem bír jelentőséggel, hogy az irányító szervezetek – legyenek azok alapítványok, holdingtársaságok vagy más típusú anyavállalatok – saját gazdasági tevékenységet folytatnak‑e. Ellenkező esetben megkerülhető lenne a csoport legfelsőbb szintű vállalata által a csoport alárendelt tagjai révén végzett kartelltevékenységért viselendő hatékony egyetemleges felelősség, ha a gazdaságilag nem aktív alapítványokat vagy holdingtársaságokat általánosságban ki kívánnánk vonni a 100%‑os vélelem alkalmazási köréből, jóllehet azok az adott csoporton belül a háttérből „mozgatják a szálakat”(57).
56. Nem hasznos végezetül a Portielje azon érve sem, amely szerint a 100%‑os vélelemnek a jelenlegihez hasonló esetre történő alkalmazása azokban az esetekben, amelyekben az állam részesedéssel rendelkezik valamely kereskedelmi társaságban, képtelen eredményekhez vezetne. Ezen érv ugyanis egy tisztán hipotetikus problémára vonatkozik, amely a jelen ügyben egyáltalán fel sem merül. A Portielje még csak megközelítően sincs az államhoz mint befektetőhöz hasonló helyzetben, mivel tevékenysége – ismereteink szerint – csupán egyetlen családi vállalkozás vezetése egységének biztosítására korlátozódik. Ettől eltekintve a Bíróság már elismerte, hogy teljességgel figyelembe veszi az államnak az általa irányított vállalkozások esetleges kartelltevékenységeiért viselt felelősséggel összefüggő különleges helyzetét(58). A Portielje által kinyilvánított aggályok tehát nem indokoltak.
57. Összességében tehát az első jogalap második része szintén megalapozott.
B – A meghatározó befolyás gyakorlására vonatkozó vélelem megdöntéséről (második jogalap)
58. A második jogalap a megtámadott ítélet 51–59. pontja ellen irányul, amely pontokban a Törvényszék arra a következtetésre jut, hogy a Portieljének a jelen ügyben „alkalmas bizonyítékok” benyújtása révén sikerült megdöntenie a 100%‑os vélelmet(59). A Törvényszék úgy véli, hogy a Portielje nem gyakorolt meghatározó befolyást a Gosselinre, sőt nem is volt ilyen befolyás gyakorlására alkalmas helyzetben.
59. Jóllehet a megtámadott ítélet e része esetében egy olyan szakaszról van szó, amelyben a Törvényszék csupán a „teljesség kedvéért” megvizsgálja, hogy betudható‑e a Gosselin magatartása a Portieljének(60). Mivel azonban a megtámadott ítélet első szakasza, amely a vállalkozás fogalmával foglalkozik, nem hagyható helyben(61), a jelen jogvita kimenetele döntően e második szakasz jogi felülvizsgálatától függ.
60. Nem vitatott, hogy az anyavállalat által a 100%‑os vagy majdnem 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalatra gyakorolt ténylegesen meghatározó befolyásra vonatkozó vélelem (100%‑os vélelem) az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlat szerint megdönthető vélelem(62).
61. A Bizottság azonban második jogalapjával azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a Portielje által e vélelem megdöntésével kapcsolatban előadott érvek értékelése során tévesen alkalmazta a jogot. A Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék nem fordított kellő figyelmet a Portielje és a Gosselin közötti személyi összefonódásra. E tekintetben összesen három kifogást emel, amelyekkel második jogalapjának három része foglalkozik. A következőkben e részekkel foglalkozom, ennek körében a második és a harmadik részt együtt vizsgálom meg.
62. Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróságnak a fellebbezési eljárásban – az elferdítés esetét kivéve – nincs lehetősége a Törvényszék tényekkel és bizonyítékokkal kapcsolatos értékelésének megkérdőjelezésére(63). A Bíróság fellebbezési eljárásban elvégzendő feladatai közé tartozik azonban a tények Törvényszék általi jogi minősítésének felülvizsgálata(64). Ez magában foglalja azon kérdés értékelését is, hogy a Törvényszék a tények és bizonyítékok értékelése során helyes jogi kritériumokat vett‑e alapul(65).
1. A Portielje és a Gosselin közötti személyi összefonódás jellegével és mértékével kapcsolatos bizonyítékok elferdítésével szemben emelt kifogásról (a második jogalap első része)
63. A második jogalap első részében a Bizottság a „bizonyítékok nyilvánvaló elferdítését” rója fel a Törvényszéknek a Gosselin három igazgatótanácsi tagjának jogállása és befolyása vonatkozásában, akik egyúttal a Portielje igazgatótanácsának is tagjai voltak.
64. A Bizottság e tekintetben konkrétan a Törvényszék azon megállapítását vitatja, amely szerint „[a] Portielje igazgatótanácsát alkotó hat személynek csak a fele ülésezett a Gosselin igazgatótanácsában is”(66), és fordítva, „a Gosselin igazgatótanácsát alkotó […] három személy […] a Portielje igazgatótanácsának csak a felét teszi[…] ki”(67). A Törvényszék ezzel a Bizottság véleménye szerint a bizonyítékokat elferdítve azt feltételezte, hogy a Gosselin három említett igazgatótanácsi tagja nem tudta „együtt meghatározni a Portielje politikáját”.
65. A bizonyítékok elferdítése mindazonáltal csak akkor valósul meg, ha a meglévő bizonyítékok értékelése új bizonyítékok felhasználása nélkül is nyilvánvalóan tévesnek tűnik(68).
66. A Törvényszék a jelen ügyben a megtámadott ítélet egyetlen részében, különösen az 56. és 57. pontjában sem vonta le azt a Bizottság által feltételezett következtetést, hogy a Gosselin e három igazgatótanácsi tagja „nem tudta együtt meghatározni a Portielje politikáját”. A bizonyítékok ilyen elferdítésére vonatkozó kifogást tehát el kell utasítani.
67. Ezért a második jogalap első része megalapozatlan.
2. A Portielje és a Gosselin szervei alakszerű határozatainak hiányáról (a második jogalap második és harmadik része)
68. A második jogalap második és harmadik részében a Bizottság lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a Portielje által a Gosselinre történő befolyásgyakorlás lehetőségeit kizárólag társasági jogi szempontokból vizsgálta.
69. A Törvényszék lényegében valóban arra alapozza a 100%‑os vélelem megdőlésére vonatkozó következtetését, hogy a Portielje igazgatótanácsa csak a jogsértés végét követően hozott alakszerű határozatokat; a Törvényszék véleménye szerint „pusztán ezen okból kizárt az”, hogy a Portielje a Gosselinre meghatározó befolyást gyakorolt(69). A Törvényszék ezenkívül megjegyzi, hogy a 2002. január 1‑jétől 2002. szeptember 18‑ig terjedő időszakban, amelynek vonatkozásában a vitatott határozat betudta a Portieljének a kartelltevékenységet, nem került sor a Gosselin részvényeseinek közgyűlésére, amelyen a Portieljének lehetősége lett volna a Gosselin üzletpolitikájának befolyásolására(70). Az érintett időszakban ezenfelül a Portielje egyáltalán nem befolyásolta a Gosselin igazgatótanácsának összetételét, és ez az összetétel a Portielje ösztönzésére sem változott meg(71).
70. A Törvényszék e megállapításaiban a 100%‑os vélelem és az annak megdöntésével szemben támasztott jogi követelmények alapvető félreértése fejeződik ki.
71. Az, hogy valamely leányvállalat a piaci magatartását önállóan határozhatja‑e meg, vagy pedig anyavállalatának meghatározó befolyása alatt áll, nem ítélhető meg kizárólag a releváns társasági jog alapján. Máskülönben egyszerűvé válna az érintett anyavállalatok számára, hogy tisztán társasági jogi eseményekre hivatkozva kivonják magukat a 100%‑os tulajdonukban lévő leányvállalataik kartelltevékenységéért viselt felelősség alól.
72. Jóllehet mindenképpen figyelembe kell venni, hogy az érintett társaságok szervei milyen jogkörökkel rendelkeznek, hogy hoztak‑e határozatokat, és mikor, és hogy e határozatok adott esetben milyen tartalommal bírtak. A döntő tényezőt azonban végső soron a gazdasági realitások képezik. A versenyjog ugyanis nem az alakiságokat, hanem a vállalkozások tényleges magatartását veszi alapul.
73. Amint azt a Bizottság helyesen megjegyzi, túlzottan formalista lenne, és teljesen figyelmen kívül hagyná a gazdasági realitásokat, ha az anyavállalat és a leányvállalat közötti befolyásgyakorlás kérdéseit kizárólag a társasági jogi cselekmények alapján kívánnánk megítélni.
74. Éppen e formalizmus hibájába esett azonban a Törvényszék, amikor – az elsőfokú eljárás felperesének érveit elfogadva – a Portielje által a Gosselinre gyakorolt meghatározó befolyás kérdése szempontjából csak és kizárólag a társasági jogi szempontokat tekintette relevánsnak. Vizsgálati kritériumainak tisztán társasági jogi szempontokra történő korlátozásával a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot. A Törvényszék különösen nem volt figyelemmel arra, hogy az anya‑ és leányvállalatból álló gazdasági egység megállapítása nem szükségszerűen feltételezi a társaság szerveinek alakszerű határozatait. Ellenkezőleg, ezen egység informálisan is kialakítható, mégpedig a két társaság közötti személyi összefonódás révén.
75. Jóllehet a Törvényszék mellékesen a Gosselin és a Portielje közötti személyi összefonódással is foglalkozott, de e tekintetben megint csak kizárólag társasági jogi szempontokra támaszkodott. E tekintetben egyébként két viszonylag elméletinek tűnő kérdésről volt szó, mégpedig arról, hogy egyrészt „a Portielje legfőbb igazgatói a Gosselin közgyűlésének közvetítésével gyakorol[tak‑e] befolyást a Gosselin igazgatótanácsára”, és hogy másrészt „mindazon vállalkozást, amelyben a Gosselin igazgatótanácsának három tagja is jelen van e minőségben, ezen okból kifolyólag a Gosselin anyavállalatának kell[‑e] tekinteni”(72).
76. Döntő jelentőséggel azonban – a társasági joggal kapcsolatos minden formális megfontolástól eltekintve – a Portielje és a Gosselin közötti személyi összefonódások által a vállalkozás mindennapjaira gyakorolt tényleges hatások megvizsgálása, és annak tisztán gyakorlati jellegű megítélése bírt volna, hogy a Gosselin – a 100%‑os vélelemmel szemben – valóban önállóan határozta‑e meg üzletpolitikáját. A megtámadott ítélet e kérdésekkel sajnálatos módon egyáltalán nem foglalkozik.
77. Végül el kell utasítani a Portielje azon kifogását is, amely szerint a 100%‑os vélelem „megdönthetetlen” lenne, ha figyelembe vennék az érintett jogi személyek szervein kívüli befolyásolási lehetőségeket. A Portielje e kifogást egyrészt egyáltalán nem támasztotta alá. Másrészt nyilvánvaló, hogy a vállalkozás mindennapjainak eseményeiről, a jogi személyek szervein kívüli történésekről is, mindenképpen szolgáltatható bizonyíték például belső levélváltások és dokumentumok, tárgyalásokról készített jegyzetek és tanúvallomások útján(73). Az ilyen bizonyítási eszközök konkrét tartalmuktól függően a 100%‑os vélelem megdöntését vagy éppen alátámasztását eredményezhetik.
78. A második jogalap második és harmadik része tehát megalapozott.
C – Közbenső következtetés
79. A fentiek alapján leszögezhető tehát, hogy a második jogalap első részének mindkét része, valamint a második jogalap második és harmadik része is megalapozott.
80. A Bíróság alapokmánya 61. cikke első bekezdésének értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság a Törvényszék határozatát hatályon kívül helyezi. Következésképpen hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítélet rendelkező részének 4) és 6) pontját, amelyekben a Törvényszék a Portielje által a T‑209/08. sz. ügyben indított kereset tárgyában határozott. Ez nem érinti a megtámadott ítélet fennmaradó részét, amely nem képezi a jelen fellebbezési eljárás tárgyát.
V – Határozathozatal a Portielje megsemmisítés iránti keresetének tárgyában
81. A Bíróság alapokmánya 61. cikkének első bekezdéséből következik, hogy a Bíróság ezenfelül az ügyet maga is érdemben eldöntheti, amennyiben a per állása megengedi, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.
82. A Törvényszék a jelen ügyben ítéletében széles körűen megvizsgálta a T‑209/08. sz. ügyben folytatott elsőfokú eljárásban a Portielje által hivatkozott jogalapokat. A feleknek ezenfelül a Törvényszék előtti eljárásban alkalmuk nyílt arra, hogy álláspontjaikat a jelen ügy eldöntése szempontjából releváns valamennyi szempont kapcsán kifejtsék. A tényállás sem igényel további tisztázást. A per állása tehát megengedi a határozathozatalt.
A – A Portielje által a T‑209/08. sz. ügyben hivatkozott első jogalapról
83. A Portielje a T‑209/08. sz. ügyben hivatkozott első jogalapjával előadja, hogy ő nem versenyjogi értelemben vett vállalkozás, és így közte és a Gosselin között nem olyan a kapcsolat, mint egy anya‑ és egy leányvállalat között(74).
84. E jogalapot a fent(75) említett indokok alapján el kell utasítani.
B – A Portielje által a T‑209/08. sz. ügyben hivatkozott második jogalapról
85. A Portielje a T‑209/08. sz. ügyben hivatkozott második jogalapjával előadja, hogy nem vonható felelősségre a Gosselin cselekményeiért, mivel nem gyakorolt e társaságra meghatározó befolyást(76).
86. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Portielje nem vitatottan a Gosselinbeli minden vagy majdnem minden részesedést ellenőrzi(77). Az Akzo Nobel ítélkezési gyakorlat szerint(78) tehát megdönthetően vélelmezendő a Portielje által a Gosselinre ténylegesen gyakorolt meghatározó befolyás fennállása.
87. E vélelem megdöntése céljából a felperes tisztán formálisan a Portielje és a Gosselin szerveire vonatkozó, az alapítványokat szabályozó, illetve társasági jogi rendelkezésekkel érvel. Hivatkozik a Gosselin igazgatótanácsának tagjait terhelő azon törvényi kötelezettségre, hogy csak e társaság érdekében tevékenykedhetnek, és hangsúlyozza, hogy a Portielje, illetve a Gosselin igazgatótanácsa esetében testületi szervekről van szó, amelyek között csak részleges személyi egyezés áll fenn.
88. Amint az azonban fent kifejtésre került(79), ezen érv önmagában nem elég kifejező, mert döntő jelentőséggel a tényleges viszonyok és a gazdasági realitások bírnak. Ez még inkább így van a jelenlegihez hasonló helyzetben, amelyben ugyan nincs teljes azonosság a Portielje és a Gosselin igazgatótanácsi tagjai között, de jelentős mértékű személyi összefonódás áll fenn a két jogi személy között három közös igazgatótanácsi tag formájában. Ezen összefonódás tovább növeli a Gosselin Portieljével szembeni önállósága hiányának és érdekeik párhuzamosságának látszatát.
89. A felperes feladata lett volna(80) annak bizonyítása, hogy a jelen esetben a Portielje „anyavállalat” „leányvállalatával”, a Gosselinnel szemben tartózkodó volt, és így az utóbbi a piaci magatartását az első által gyakorolt 100%‑os irányítás ellenére önállóan határozta meg(81).
90. E tekintetben semmiképpen sem egy probatio diabolicáról van szó, amely az anyavállalattól negatív tények bizonyítását követeli meg(82). Ellenkezőleg, amint már említést nyert(83), a vállalkozás mindennapjaiból származó konkrét támpontok megjelölése mellett bemutatható, hogy a leányvállalat az üzletpolitikáját és piaci szereplését saját maga határozta‑e meg, és mennyiben, és így önállóan, vagyis anyavállalatától függetlenül járt‑e el.
91. Mivel azonban a Portielje – az alapítványokra vonatkozó és társasági jogi összefüggésekre történő hivatkozásától eltekintve – semmi konkrétat nem adott elő a 100%‑os vélelem megdöntéséhez, és különösen nem foglalkozott a Gosselinnel való személyi összefonódásának gyakorlati hatásaival, a második jogalapja szintén megalapozatlan.
C – Egyebek
92. A Portielje által a T‑209/08. sz. ügyben hivatkozott további jogalapokat már a Törvényszék megalapozatlannak tekintette. Megvizsgáltam e jogalapokat, és azokat – lényegében a Törvényszék által a megtámadott ítéletben ismertetett okokból – én is megalapozatlannak tartom.
93. A Törvényszék által a Gosselin javára megállapított bírságcsökkentés sem gyakorolhat hatást a Portieljére. A szankció e mérséklése ugyanis az 1993. október 30‑tól 1996. november 14‑ig terjedő időszakot érinti, miközben a Portielje a vitatott határozat szerint csak a 2002. január 1‑jétől 2002. szeptember 18‑ig terjedő időszak tekintetében tartozik egyetemleges felelősséggel.
94. Egyébként olyan szempontok sem állapíthatók meg, amelyek a Portieljével szemben kiszabott bírság téves kiszámítására, aránytalanságára vagy egyszerűen annak nem megfelelő voltára utalnának. A jelen ügyben ennélfogva – a Bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörére is figyelemmel (az 1/2003 rendelet 31. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 261. cikk) – nem indokolt e bírság törlése vagy ismételt megállapítása.
D – Közbenső következtetés
95. A fentiek alapján tehát a Portielje T‑209/08. sz. ügyben indított megsemmisítés iránti keresetét megalapozatlanként teljes egészében el kell utasítani.
VI – Költségek
96. Eljárási szabályzata 184. cikke (2) bekezdésének megfelelően a Bíróság határoz a költségekről, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot(84).
97. A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 138. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság kérte, hogy a Bíróság kötelezze a Portieljét a költségek viselésére, és mivel a Portielje mindkét fokon pervesztes lett, kötelezni kell mindkét eljárás költségeinek viselésére.
VII – Végkövetkeztetések
98. A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:
1) A Bíróság hatályon kívül helyezi az Európai Unió Törvényszékének a T‑208/08. és T‑209/08. sz., Gosselin Group NV és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. június 16‑án hozott ítélete rendelkező részének 4) és 6) pontját.
2) A Bíróság a Stichting Administratiekantoor Portielje által a T‑209/08. sz. ügyben indított megsemmisítés iránti keresetet elutasítja.
3) A Stichting Administratiekantoor Portielje viseli a T‑209/08. sz. ügyben lefolytatott elsőfokú eljárás költségeit, valamint a jelen fellebbezési eljárás költségeit.