NIILO JÄÄSKINEN
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2013. november 21.(1)
C‑559/12. P. sz. ügy
Francia Köztársaság
kontra
Európai Bizottság
„Fellebbezés – A La Poste – Saját jogi személyiséggel rendelkező közintézmény – Az állami támogatás fennállása – Az állam hallgatólagos és korlátlan kezességvállalása – Az előny fogalma – Megkövetelt bizonyítási teher és bizonyítási szint”
I – Bevezetés
1. Fellebbezésével a Francia Köztársaság a Törvényszék T‑154/10. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2012. szeptember 20‑án hozott ítéletének (a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel az elutasította a Franciaország által a La Poste számára nyújtott C 56/07. (korábbi E 15/05.) számú állami támogatásról szóló, 2010. január 26‑i 2010/605/EU bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat)(2) ellen benyújtott keresetét.
2. Általános szinten a jelen kereset álláspontom szerint három fő kérdés elemzését igényli. Először, az állam hallgatólagos és korlátlan kezességvállalásának fogalmát kell vizsgálni, amelyben a La Poste részesült,(3) és amelyet a Bizottság a vitatott határozatban az EUMSZ 107. cikk értelmében összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősített, másodszor, az ilyen kezességvállalás fennállásának alátámasztásához kapcsolódóan megkövetelt bizonyítási teher és bizonyítási szint fogalmát, harmadszor pedig azt a kérdést, hogy a Bizottságnak kell‑e bizonyítania az állam által nyújtott hallgatólagos kezességvállalásból származó előny fennállását, és ha igen, hogyan.
3. Hangsúlyozni kell, hogy a jelen ügy sajátossága mindenekelőtt az érintett helyzet hallgatólagos jellegében áll, ami különösen nehézzé teszi az állami támogatást alkotó szempontok alkalmazását. E tekintetben kiindulásként kiemelem, hogy véleményem szerint az iratok elmélyült vizsgálata szempontjából alapvető fontosságú szempontokat a jelen fellebbezés kapcsán nem vitatták, vagy legalábbis azokra nem hivatkoztak kellő mértékben. Ugyanez a helyzet a hallgatólagos és korlátlan kezességvállalás fogalmával az uniós jogban, amely véleményem szerint nem rögzült véglegesen. Ugyancsak ez a helyzet az IKKI vitatott szabályozása és az általános gazdasági érdekű szolgáltatás fogalma közötti esetleges kapcsolat esetében, amelyet csak nagyon korlátozott szemszögből tárgyaltak.
II – A jogi háttér, a vitatott határozat és a megtámadott ítélet
4. A La Poste jogállását és a jogvita alapjául szolgáló tényállást szabályozó nemzeti jog leírása kapcsán a megtámadott ítéletben szereplő részletes ismertetésre utalok.
5. A vitatott határozat 1. cikkében a Bizottság megállapította, hogy „a Franciaország által a La Poste javára nyújtott korlátlan garancia [helyesen: kezességvállalás] a belső piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatást képez. Franciaország ezt a támogatást legkésőbb 2010. március 31‑ig megszünteti.” Ezenkívül a határozat 2. cikke értelmében „[a] Bizottság úgy ítéli meg, hogy a La Poste részvénytársasággá történő tényleges átalakítása ennélfogva megszünteti a javára nyújtott korlátlan garanciát [helyesen: kezességvállalást]. E korlátlan garancia [helyesen: kezességvállalás] legkésőbb 2010. március 31‑ig történő tényleges megszüntetése olyan intézkedés, amely – az uniós jognak megfelelően – alkalmas az 1. cikkben megállapított állami támogatás felszámolására.”
6. A Francia Köztársaság a Törvényszék Hivatalához 2010. április 2‑án benyújtott keresetlevelével keresetet indított a vitatott határozat megsemmisítése iránt. Ennek keretében a Francia Köztársaság előadta, hogy a Bizottság tévesen állapította meg egyrészt a La Poste javára az állami kezességvállalás fennállását, másrészt pedig azt, hogy ez az intézkedés állami támogatásnak minősül, mivel nem bizonyították az EUMSZ 107. cikk értelmében vett előny fennállását.(4)
7. A megtámadott ítéletben a Törvényszék elutasította a Francia Köztársaság által hivatkozott összes jogalapot, és következésképpen megállapította a vitatott határozat jogszerűségét.
III – A fellebbezési jogalapokról
8. 2012. december 5‑én benyújtott fellebbezésében a Francia Köztársaság négy jogalapra hivatkozik, amelyek közül a második és a harmadik négy részre oszlik. Első jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék félreértelmezte az előtte hivatkozott jogalapokat, amikor úgy tekintette, hogy azok mindegyike az előny fennállásához kapcsolódik, nem pedig az állami források átruházásának szempontjához. Második jogalapjában a fellebbező téves jogalkalmazásra hivatkozik, amennyiben a Törvényszék tévesen tekintette úgy, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította az állam által a La Poste javára nyújtott kezességvállalás fennállását. Harmadik jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék több ponton elferdítette a nemzeti jogot. Negyedik jogalapjával a fellebbező téves jogalkalmazásra hivatkozik, amennyiben a Törvényszék úgy tekintette, hogy a Bizottság kellő mértékben bizonyította azon előny fennállását, amelyet az állítólagos állami kezességvállalás jelentett. A Bizottság a fellebbezés egészének elutasítását kéri.
9. Álláspontom szerint a Francia Köztársaság által hivatkozott jogalapok számától függetlenül a jelen fellebbezés alapvető vetülete a már hivatkozott, a Bizottság által a hallgatólagos kezességvállalás, illetve az abból származó előny fennállásának bizonyítása során tiszteletben tartandó elvekhez kapcsolódó problémakörre vonatkozik. Ebből következően a jogalapokat e főbb szempontok köré csoportosítva fogom elemezni a fellebbezést.
A – Az állami támogatásnak minősülő hallgatólagos kezességvállalás fennállásának bizonyításáról (második és harmadik fellebbezési jogalap)
1. A felek állításai
10. Második, négy részre oszló jogalapjával a Francia Köztársaság lényegében azt adja elő, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy tekintette, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította az állami kezességvállalás fennállását.
11. Az említett jogalap első részében a Francia Köztársaság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen döntött úgy a megtámadott ítélet 23. pontjában, hogy a Bizottság megalapozottan fordította meg a bizonyítási terhet, a francia hatóságokra terhelve a kezességvállalás fenn nem állásának bizonyítását. A második részben – a vitatott határozatában található állítólagos negatív vélelmeket kritizálva – a Francia Köztársaság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 73. és 74. pontjában helyben hagyta a bizonyítási teher megfordítását, amelyet a Bizottság a vitatott határozat (126) és (131) preambulumbekezdésében tett meg. A harmadik résszel a Francia Köztársaság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 119. pontjában tévesen értelmezte a Bizottság kontra MTU ügyben hozott ítéletet.(5)
12. A második jogalap negyedik részével a Francia Köztársaság előadja, hogy még ha „a Bizottság által bizonyítandó körülmények jellege […] a vizsgált állami intézkedés jellegének függvénye” is, ahogy azt a Törvényszék a megtámadott ítélet 120. pontjában kifejti, az állítólagosan azonosított kezességvállalás hallgatólagos jellege mindazonáltal nem eredményezhet alacsonyabb szintű bizonyítási követelményeket, sem a bizonyítási teher megfordítását. Ebből a szempontból a Törvényszék tévesen tekintette úgy a megtámadott ítélet 121. pontjában, hogy a Bizottság pozitívan vizsgálta meg a La Poste javát szolgáló korlátlan állami kezességvállalás fennállását, valamint, hogy figyelembe vett több olyan egybehangzó körülményt, amelyek megfelelő alapként szolgáltak a kezességvállalás fennállásának bizonyításához. Márpedig a fellebbező szerint a hallgatólagos kezességvállalás fennállása csak pozitívan bizonyítható.
13. A Bizottság elsőként azzal válaszol, hogy semmilyen módon sem fordította meg a bizonyítási terhet. Másodszor, a Bizottság kifejti, hogy a negatív vélelmek vagy feltevések állítólagos alkalmazására vonatkozó kifogások pusztán az első fokon kifejtett állítások megismétlését jelentik. Harmadszor, a Bizottság előadja, hogy a fent hivatkozott Bizottság kontra MTU Friedrichshafen ügyben hozott ítélettel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat felidézése arra irányult, hogy figyelembe vegyék azon összetett feladat nehézségét, amellyel a Bizottság az ügyben szembesült, ahogy az a Bizottság kontra Scott‑ügyben hozott ítéletben(6) elismerést nyert. Végül a Bizottság azt javasolja, hogy a Bíróság a megtámadott ítélet 120. és 121. pontjára vonatkozó kifogásokat mint hatástalanokat és megalapozatlanokat utasítsa el.
14. A harmadik jogalappal a Francia Köztársaság lényegében azt kifogásolja, hogy a Törvényszék több ponton elferdítette a nemzeti jogot, amelynek elemei a hallgatólagos és korlátlan kezességvállalás fennállásának megállapítását célzó bizottsági érvelés kiindulópontját jelentették. Az első résszel a fellebbező azt a megállapítást kérdőjelezi meg, amely szerint a francia jog nem zárta ki, hogy az állam hallgatólagos kezességvállalást nyújtson az IKKI‑k javára. A második résszel a Francia Köztársaság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék elferdítette a francia jogot, amikor helyt adott a Bizottság 80–539. sz. törvény(7) alkalmazásából eredő következményekkel kapcsolatos kérelmeinek. A harmadik résszel az indokolás hiányára hivatkozva a Francia Köztársaság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék az Államtanács Société fermière de Campoloro és társai ügyben hozott ítélete(8), az Emberi Jogok Európai Bírósága Société de gestion du port de Campoloro és Société fermière de Campoloro kontra Franciaország ügyben hozott ítélete(9) és az Államtanács 1995. évi feljegyzése(10) fényében tévesen azonosította az állami felelősség érvényesítésének feltételeit egy kezességvállalási mechanizmussal. A negyedik résszel a fellebbező a Törvényszék által a megtámadott ítélet 102. pontjában megvizsgált, a közszolgálati kötelezettséghez kapcsolódó jogok és kötelezettségek átszállásával kapcsolatos problémakört célozza.
15. E kifogásokra válaszul a Bizottság előadja, hogy a harmadik fellebbezési jogalap – amely lényegében a Törvényszék előtt hivatkozott második jogalap megismétlése – valójában arra irányul, hogy a Bíróságot a tények és bizonyítékok új értékelésére kérje fel, ami miatt e jogalap nyilvánvalóan elfogadhatatlan.
2. Elemzés
16. Bevezetésként hangsúlyozni kell, hogy a kezességvállalás fogalmának – noha elsőre ismerősnek tűnik – nincs egyértelmű meghatározása az uniós jogban. A Bizottság az EUMSZ 107. cikk és az EUMSZ 108. cikk kezességvállalás formájában nyújtott állami támogatásra való alkalmazásáról szóló közleményében(11) kiemelte, hogy „[a] kezességvállalást leggyakrabban hitellel, vagy olyan egyéb szerződéses pénzügyi kötelezettséggel társítják, amelyet a hitelfelvevő a hitelezővel szemben vállal; a kezesség nyújtható egyedi kezességként vagy kezességvállalási program formájában”, emellett „kezességvállalás formájában nyújtott támogatásnak [tekintette] az olyan vállalkozások által szerzett kedvezőbb finanszírozási feltételeket is, amelyek jogi formája kizárja a csőd vagy egyéb fizetésképtelenségi eljárás lehetőségét, vagy biztosítja a kifejezetten állami kezességvállalást vagy a veszteségek állam általi fedezését”(12). A Bizottság emellett különbséget tesz a „szerződésen” vagy „más jogi forráson” alapuló kezességvállalás és az olyan kezességvállalás között is, amelynek „alakja kevésbé meghatározott”.
17. A jelen ügyben tehát az a meghatározó, hogy a szóban forgó hallgatólagos és korlátlan kezességvállalás a közvetett beavatkozások olyan típusába tartozik, amelynek keretében az állam által biztosított források automatikusan nem jelentenek megfelelő előnyt a kedvezményezettek számára. E kategóriába tartoznak például a kedvezményezettre irányadó különleges jogszabályi rendelkezésekből eredő hallgatólagos kezességvállalások vagy akár szándéklevelek vagy támogatói nyilatkozatok.
18. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően támogatásoknak kell tekinteni többek között azokat a beavatkozásokat, amelyek különböző formában enyhítik a vállalkozás költségvetésének általános terheit, és amelyek ezáltal, anélkül hogy a szó szoros értelmében szubvenciók lennének, azokkal azonos természetűek és hatásúak.(13) Az ítélkezési gyakorlatból következően az állami forrásokat terhelheti az olyan állami beavatkozás, amely egyszerre képes arra, hogy az általa érintett vállalkozásokat a többi vállalkozáshoz képest kedvezőbb helyzetbe hozza, valamint az állam számára a jövőre nézve további teher keletkezésének kellőképpen konkrét kockázatával járjon.(14) Az EUMSZ 107. cikkben szereplő „bármilyen formában nyújtott […] támogatás” kifejezést ugyanis úgy értelmezik, hogy az anélkül alkalmazandó az előnyökre, hogy az egyoldalú előny jogi jellege vagy célja releváns lenne. A Bíróság tehát úgy döntött, hogy az állami kezességvállalás formájában nyújtott előnyök további teherrel járhatnak az állam számára.(15)
19. Márpedig az alapeljárásban szóban forgó hallgatólagos kezességvállalásnak, amely többek között az általam első helyen megvizsgálni javasolt második jogalap negyedik részében kifejtett kifogás tárgyát képezi, már a fennállása is különös nehézséget vet fel, mivel egyetlen francia jogszabályszöveg sem írja elő kifejezetten az említett kezességvállalás fennállását. A jogvita tárgyát képező támogatás ugyanis nem egy külön intézkedésből fakad, hanem abból, hogy az IKKI‑k nem tartoznak a rendes csődeljárás hatálya alá, sőt abból, hogy erre a célra külön szabályozást vezetnek be, kapcsolódva ahhoz, hogy állítólag nem állhat elő olyan helyzet, amelyben a közjogi jogalanyok adósságait ne fizetnék ki hitelezőiknek. Ennek megfelelően, miután megvizsgált több forrást, a Bizottság különböző körülmények alapján állapította meg a hallgatólagos és korlátlan kezességvállalás fennállását.
20. A szóban forgó eszköz kapcsán a megkövetelt bizonyítási mód és szint, valamint az uniós bíróság által elvégzendő felülvizsgálat intenzitása tekintetében a következő észrevételeket teszem.
– Hallgatólagos kezességvállalás
21. Először, a vizsgálati módszert illetően, rámutatok, hogy a „hallgatólagos kezességvállalás” kifejezés, amelynek fogalmát a fellebbező nem vitatja, inkább metaforikus és önmagában ellentmondásos megfogalmazás, mivel a kezességvállalás fogalma általában jogi tényt vagy jognyilatkozatot jelentő váltókezességnek vagy ígéretnek felel meg, amely sajátos következményekkel jár vagy járhat címzettjére nézve. A hitelező ugyanis nem hivatkozhat a hallgatólagos kezességvállalásra oly módon, ahogy a kifejezett kezességvállalásra. Álláspontom szerint, még ha fel is tesszük, hogy a kezessel szemben lehet hivatkozni egy ilyen „kötelezettségvállalásra”, annak alapja inkább a polgári jogi felelősség általános elvei között keresendő.
22. Még ha fel is tesszük tehát, hogy a szóban forgó kifejezés megalapozott a versenyjogban,(16) azt úgy kell tekinteni, hogy az EUMSZ 107. cikk alkalmazása szempontjából a „hallgatólagos kezességvállalás” fogalma nem tisztán jogi fogalom, hanem az a tények vizsgálatának körébe is tartozik. A „hallgatólagos kezességvállalás” fogalma ugyanis az uniós versenyjog területéhez tartozik, amennyiben egységes módon írja le a nemzeti hatóságok olyan „magatartását”, amely adott esetben gazdasági hatásaira figyelemmel állami támogatást jelenthet kedvezményezettje számára.
23. A fő nehézség a szóban forgó kezességvállalás hallgatólagos jellegében áll, amely megjelenik mind a ténybeli, mind a jogi körülményekben. A hallgatólagos kezességvállalás tehát kikövetkeztetett és egyszersmind feltételezett jelenség is.(17) E fogalom állami támogatások jogában való alkalmazásának elsődleges indoka az, hogy a szóban forgó eszköz analóg pénzügyi helyzetet eredményez azzal a helyzettel, amely a tagállam által egy vállalkozás javára oly módon biztosított kifejezett kezességvállalás eredményeként áll elő, amelynél az utóbbinak nem kell a gazdasági értékének megfelelő díjat fizetnie.
24. Következésképpen a valószínűsítő körülmények együttesének módszere álláspontom szerint különösen alkalmas arra, hogy bizonyítsa az ilyen hallgatólagos intézkedés fennállását,(18) és e módszert egyébként az állami támogatások területén is alkalmazzák.(19)
25. A Bíróság ugyanis már elfogadta, hogy nem zárható ki általános jelleggel az a lehetőség, hogy a Bizottság olyan körülmények összességére támaszkodjon, amelyek alkalmasak egy támogatási program tényleges fennállásának leleplezésére.(20) Ugyanakkor az is szükséges ehhez, hogy a Bizottság megállapítsa a vitatott támogatásra jellemző normatív, közigazgatási, pénzügyi vagy gazdasági körülmények fennállását.(21)
26. Ebben az összefüggésben két pontosítást szeretnék tenni. Egyrészt, ellentétben azzal az állásponttal, amelyet a Bizottság szerintem képvisel, úgy vélem, hogy egy intézkedés „hallgatólagos” jellege kizárja a fennállásával kapcsolatos bizonyosságot. A bizonyítékok együttese alapján megállapított hallgatólagos kezességvállalást tehát létezőnek kell tekinteni mindaddig, amíg a nem létezésére vonatkozó ellenkező bizonyítékot nem terjesztenek elő. A jelen ügyben viszonylag könnyű lenne olyan bizonyítékot előterjeszteni, amelyből kitűnnek olyan konkrét esetek, amelyekben egy IKKI vagy egy francia területi önkormányzat adósságait tartósan nem fizették ki a formális csőd‑ vagy fizetésképtelenségi eljárás hiánya ellenére sem. Egy tagállam ilyen védekezése alapján ugyanis úgy kellene tekinteni, hogy a Bizottság határozata ténybelileg téves előfeltevéseken alapul.(22)
27. Másrészt a Törvényszék köteles eldönteni, hogy a bizonyítékok olyan releváns adatok összességét jelentik‑e, amelyeket a nemzeti hatóságok említett „magatartásának” értékelése szempontjából figyelembe kell venni, valamint, hogy ezek az adatok alkalmasak‑e azon állítás alátámasztására, amely szerint a vállalkozás hallgatólagos jellegű állami támogatásban részesül.
28. Ahogy ugyanis arra a Bíróság emlékeztetett, nyilvánvaló mérlegelési hiba lehet az, ha a Bizottság olyan bizonyítékokra támaszkodik, amelyek nem tartalmazzák „az összetett helyzet értékeléséhez figyelembe veendő összes adatot”(23).
29. Következésképpen a kezességvállalás „pozitív bizonyítására” vonatkozó feltétel teljesül, amennyiben a gondos eljárás érdekében a Bizottság a kifogásolt intézkedések vizsgálatát alaposan és pártatlanul végzi el annak érdekében, hogy a végleges határozat elfogadása során rendelkezésére álljanak az ehhez szükséges lehető legteljesebb körű és legmegbízhatóbb bizonyítékok.(24) Ez a jelen ügyhöz hasonló esetben azt igényli, hogy gyűjtsenek össze minden olyan információt, amelyek együttesen elfogadhatóan alátámaszthatják egy olyan intézkedés fennállását, amely állami támogatásnak minősülhet. Annak létezése levezethető az azt cáfoló információk hiányából is.
30. E tekintetben rámutatok, hogy miután a megtámadott ítélet 119. pontjában felidézte azokat a kötelezettségeket, amelyek a Bizottságot az azon következtetés alátámasztására alkalmas bizonyítékok kapcsán terhelik, amely szerint a vállalkozás állami támogatást jelentő előnyben részesül, a Törvényszék a megtámadott ítélet 120. pontjában megerősítette, hogy a Bizottság által bizonyítandó körülmények jellege a vizsgált állami intézkedés jellegének függvénye. Magától értetődik, hogy ennek során a Törvényszék kifejtette az állami támogatásnak minősíthető körülmények változatosságának elgondolását, anélkül hogy megsértette volna a bizonyítási teherre és szintre vonatkozó elveket. Ami a jogvita tárgyát képező hallgatólagos intézkedés fennállását illeti, a Törvényszék a fent hivatkozott megállapítást megalapozottan úgy vette át az említett 120. pontban, hogy a hallgatólagos kezességvállalás levezethető az egybehangzó körülményekből. Végül a Törvényszék az első fokon hivatkozott második jogalappal összefüggésben felsorolta azokat az egybehangzó körülményeket, amelyek az állami támogatás fennállásának megállapítását megalapozták.
31. Rá kell mutatni, hogy kifejezetten nem vitatott, hogy az IKKI‑k nem tartoznak a csődeljárásra vagy fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó általános vagy különös szabályok hatálya alá. Ebből következik, hogy a Törvényszék által elfogadott egyedi bizonyíték megkérdőjelezése nem tekinthető elegendőnek ahhoz, hogy bizonyítsa az olyan intézkedés nem létezését, amelyet a valószínűsítő körülmények együttesének módszere alátámaszt. Vitathatatlan, hogy a hallgatólagos kezességvállalás fennállását cáfoló ellenpélda hiányában a fellebbező kénytelen egymás után vitatni minden egyes bizonyítékot. Véleményem szerint ugyanakkor a kifogást megfogalmazónak azt kell bizonyítania, hogy a valószínűsítő körülmények együttesét alkotó elemek összessége az állam hallgatólagos és korlátlan kezességvállalásának fenn nem állása mellett szól.
32. Ebből következik, hogy a második jogalap egy részében és a harmadik jogalap egészében hivatkozott kifogásokat mint hatástalanokat eleve el kell utasítani, mivel nem kérdőjelezik meg a hallgatólagos kezességvállalás fennállására vonatkozó általános következtetést, hanem azok különböző, elszigetelten vett bizonyítékokra vonatkoznak.
– A megkövetelt bizonyítási teher és a bizonyítási szint
33. Másodszor, ami a bizonyítási terhet illeti, vitathatatlan, hogy a Bizottságra hárul annak bizonyítása, hogy fennáll egy állami támogatásnak minősíthető intézkedés. A Törvényszék tehát helyesen értelmezte a Bizottság szerepét, mivel a megtámadott ítéletben több alkalommal vizsgálta a Bizottság által összegyűjtött bizonyítékok elégséges jellegét(25) azzal az ítélkezési gyakorlattal összhangban, amely szerint a Bizottságnak mindig meg kell vizsgálnia a jogvita tárgyát képező ügylet valamennyi releváns körülményét és összefüggését,(26) annak érdekében, hogy a téves jogalkalmazást elkerülve eljusson a megtámadott ítélet 120. és 121. pontjában szereplő következtetésig. Ellentétben tehát a Francia Köztársaság állításával, a Törvényszék nem fordította meg a bizonyítási terhet.
34. Ami a megkövetelt bizonyítási szintet illeti,(27) amely alatt a bíróság által az elé terjesztett bizonyítékok vonatkozásában alkalmazott követelmények szintje értendő, célszerű röviden utalni a széles értelemben vett versenyjoggal kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra, valamint a common law alapvető elveire. Ami a versenyjog gyakorlatát illeti(28), anélkül hogy létezne az alkalmazandó bizonyítási szintre vonatkozó egységes meghatározás, a Bíróság a tényállás „jogilag megkövetelt módon”(29), illetve „pontos és egybehangzó bizonyítékok”(30) révén történő bizonyítását követeli meg, a gyártók közötti egyeztetést alátámasztó dokumentumok hiányában pedig a „komoly, pontos és egybehangzó valószínűsítő körülmények együttesének” módszerét alkalmazza.(31) Az összefonódások várható alakulása elemzésének keretében a Bíróság rögzíti a „legnagyobb valószínűség” feltételét is.(32) Ezzel szemben a common law‑ban egyrészt a „balance of probabilities” (valószínűsítés) néven ismert, polgári ügyekben alkalmazott, kevésbé szigorú szint – amely szerint a félnek arról kell meggyőznie a bíróságot, hogy az általa állított tény „valószínűbb, mint az ellenkezője” –, másrészt pedig a „beyond a reasonable doubt” (ésszerű kétséget kizáró módon) kifejezéssel jelölt, büntetőügyekben alkalmazott, szigorúbb szint – amely azt jelenti, hogy a bíróságnak a bizonyítékok racionális vizsgálata alapján nem lehet semmilyen ésszerű kétsége a jogsértés elemeinek megvalósulását illetően – között tesznek különbséget.(33)
35. Úgy vélem, hogy az olyan hallgatólagos kezességvállalás esetében, amelynek fennállása a valószínűsítő körülmények együtteséből következik, a bizonyítás szintjét a komoly valószínűség szintjére és a bizonyítékok elegendőségére kell alapítani. Az alkalmazandó szint tehát többet kíván a puszta valószínűségnél, de kevesebbet, mint az ésszerű kétség hiánya. Álláspontom szerint a Törvényszék által a Bizottság részéről előterjesztett körülmények kapcsán megalapozottan elvégzett elemzés ilyen volt.
36. Egyébként e megközelítés véleményem szerint megfelel az újabb ítélkezési gyakorlatnak, amelyből kitűnik, hogy a Bizottságnak egyrészt a kedvezményezettnek nyújtott előny, másrészt pedig az állami költségvetés csökkenése közötti kellőképpen közvetlen kapcsolatot, sőt az e költségvetésre háruló terhek kellőképpen konkrét gazdasági kockázatát kell bizonyítania,(34) anélkül azonban, hogy azt követelné meg, hogy az ilyen csökkenés vagy akár az ilyen kockázat megfeleljen az említett előnynek, vagy azzal egyenértékű legyen, sem azt, hogy ezzel az előnnyel szemben ilyen csökkenés vagy ilyen kockázat álljon, sem pedig azt, hogy ez az előny ugyanolyan természetű legyen, mint azon állami források elkötelezése, amelyből származik.(35)
37. Ami ezt követően az uniós bíróság által végzett felülvizsgálat intenzitását illeti, emlékeztetek arra, hogy bár a Bizottság az állami támogatások területén mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, mivel azok összetett gazdasági értékelést igényelnek, az uniós bíróságok által az összetett gazdasági értékelésekkel kapcsolatban gyakorolt felülvizsgálat olyan korlátozott felülvizsgálat, amely szükségszerűen annak vizsgálatára korlátozódik, hogy betartották‑e az eljárási szabályokat és az indokolási kötelezettséget, pontosak‑e a tények, valamint nem követtek‑e el nyilvánvaló mérlegelési hibát és hatáskörrel való visszaélést.(36) A bíróság feladata tehát nem az, hogy a Bizottság feladatát átvéve maga állapítsa meg a támogatás fennállását és összegét.(37)
38. Márpedig vitathatatlan, hogy a hallgatólagos és korlátlan kezességvállalás fennállásának, valamint az abból fakadó előny fennállásának bizonyítása összetett értékelést igényelt a Bizottság részéről.
39. Ebből a szempontból a fellebbező által általánosságban a második jogalap keretében és különösen annak negyedik részben hivatkozott érvelést el kell utasítani, mivel nem tartalmaz olyan elemet, amely alapján meg lehetne állapítani, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot. A megtámadott ítélet indokolásából ezzel szemben az tűnik ki, hogy a Törvényszék betartotta a bizonyítási teherre és a bizonyítás terjedelmére vonatkozó, fent felidézett szabályokat, és helyesen alapozhatta megállapítását a hallgatólagos állami kezességvállalás fennállását alátámasztó valószínűsítő körülmények együttesére.
– Mellékesen megvizsgált kifogások
40. Ami a második jogalap első három részét illeti, először megjegyzem, hogy a fellebbező kifogása a megtámadott ítélet 23. pontjának téves értelmezéséből ered, amely pontban a Törvényszék csupán megismételte az ügy tényállásának leírása szempontjából lényeges körülményeket anélkül, hogy döntött volna a bizonyítási teher megoszlásáról. Másodszor, a Francia Köztársaság által előterjesztett érvek a vitatott határozattal szembeni kritikára korlátozódnak, ami elfogadhatatlanná teszi azokat. Egyébként a megtámadott ítélet 73. és 74. pontja az első fokon előterjesztett második jogalap körébe tartozik, és a nemzeti jog értelmezésére vonatkozik, amelynek értékelése nem tartozik a Bíróság felülvizsgálati jogkörébe az elferdítés kivételével,(38) amit a jelen ügyben a fellebbező nem bizonyított.
41. Harmadszor, ami a fent hivatkozott Bizottság kontra MTU ügyben hozott ítéletnek a megtámadott ítélet 119. pontjában szereplő értelmezését illeti, ez az ítélet megtiltja a Bizottság számára, hogy határozatát negatív vélelmekre alapítsa, amennyiben nem állnak rendelkezésre olyan információk, amelyek alapján ellentétes következtetést lehetne levonni. Ez az ítélet tehát nem teljes mértékben alkalmazható a jelen ügyben. Ahogy ugyanakkor arra a Bizottság rámutat, a Törvényszék azért emlékeztethetett erre, hogy hangsúlyozza annak az összetett feladatnak a nehézségét, amellyel a Bizottság szembesült, amikor megpróbálta felfedni egy hallgatólagos és korlátlan kezességvállalási mechanizmus fennállását.
42. Ami a harmadik jogalapot illeti, megjegyzem, hogy a Francia Köztársaság a valószínűsítő körülmények együtteséhez tartozó elemeknek a La Poste részére nyújtott kezességvállalás fennállásának értékelése során a Törvényszék által tulajdonított értelmezést kifogásolja. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a nemzeti jog téves értelmezésére alapított jogalap akkor elfogadható, ha azt kifogásolják, hogy a Törvényszék elferdítette e jogot.(39) Ennek megfelelően igaz, hogy a Törvényszék által a nemzeti jogszabályok tekintetében tett megállapítások fellebbezés keretében történő vizsgálata során a Bíróság hatásköre először is annak vizsgálatára terjed ki, hogy az iratok és az eléje terjesztett egyéb bizonyítékok alapján nem torzította‑e el a szóban forgó nemzeti rendelkezések szövegének értelmét, az azokra vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat tartalmát vagy az azokra vonatkozó jogirodalmat. Ezt követően vizsgálhatja azt, hogy a Törvényszék e bizonyítékok tekintetében nem tett‑e olyan megállapításokat, amelyek nyilvánvalóan ellentétesek azok tartalmával. Végül megvizsgálhatja, hogy a Törvényszék a bizonyítékok egészének vizsgálata során, a szóban forgó nemzeti rendelkezés tartalmának meghatározása érdekében nem tulajdonított‑e azok közül valamelyiknek olyan jelentőséget, amivel az a többi bizonyítékhoz képest nem rendelkezik, amennyiben ez az ügyiratokból nyilvánvaló módon kiderül.(40)
43. Ugyanakkor nem ez a helyzet a jelen jogalap első három részében hivatkozott érvekkel. Kiindulásként meg kell ugyanis állapítani, hogy a Francia Köztársaság – még ha téves jogalkalmazásra is hivatkozik – valójában újból vitatni akarja a tényállás Törvényszék általi értékelését, és többek között kifogásolni kívánja azon tények és dokumentumok Törvényszék általi értelmezését, amelyek alapján az megállapította a hallgatólagos kezességvállalás fennállását. Mivel az említett érvek valójában a Törvényszék előtt ismertetett kifogások megismétlését jelentik, azokat elfogadhatatlannak kell tekinteni. Mindenesetre, mivel a hivatkozott torzítást nem bizonyították, és az nem is nyilvánvaló, az említett állításokat el kell utasítani. Ami a harmadik jogalap harmadik részében az EJEB Société de gestion du port de Campoloro és Société fermière de Campoloro kontra Franciaország ügyben hozott ítéletben kialakított ítélkezési gyakorlatával kapcsolatban hivatkozott hiányos indokolást illeti, rámutatok, hogy a Törvényszék e tekintetben a jogilag megkövetelt módon válaszolt a megtámadott ítélet 96–99. pontjában. Végül, ami a harmadik jogalap negyedik részét illeti, mivel az mellékesen hivatkozott indok ellen irányul, azt el kell utasítani mint hatástalant.
44. A fentiek összességére figyelemmel úgy vélem, hogy a Törvényszék megfelelően teljesítette szerepét a hallgatólagos kezességvállalás fennállásának korlátozott felülvizsgálata tekintetében. Ezért tehát azt javaslom, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezés második és harmadik jogalapját.
B – A hallgatólagos kezességvállalásból származó előny bizonyításáról (negyedik jogalap)
1. A felek kérelmei
45. Negyedik jogalapjával a Francia Köztársaság előadja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság a jogilag megkövetelt módon bizonyította a La Poste részére állítólagosan nyújtott hallgatólagos kezességvállalásból származó előny fennállását. A fellebbező először előadja, hogy az előny fennállásának bizonyítása tekintetében a Törvényszék megsértette a bizonyítási teherre és a bizonyítási szintre vonatkozó szabályokat, mivel a megtámadott ítélet 123. és 124. pontjában úgy ítélte meg, hogy létező támogatás esetében a Bizottság nem köteles bizonyítani e támogatás tényleges hatását, hanem vélelmezheti azt. Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy az uniós jog nem írja elő egy létező támogatás tényleges hatásának bizonyítását, a Bizottságnak legalább a lehetséges hatások fennállását bizonyítania kell. Ezt egyébként a 2008. évi közlemény 1.2 pontja hibásan zárja ki. E szempontból tehát a Törvényszék akkor is tévesen alkalmazta a jogot, amikor az 106. és 108. pontban úgy tekintette, hogy a Bizottság elemzése megalapozott.
46. A Francia Köztársaság másodlagosan előadja, hogy a Törvényszék elferdítette a bizonyítékokat, amikor úgy ítélte meg egyrészt a megtámadott ítélet 110. és 123. pontjában, hogy a Bizottság – az intézetek hitelminősítési módszereire csak az előny megerősítése, nem pedig bizonyítása érdekében hivatkozva – kellő adattal szolgált annak bizonyítása érdekében, hogy a vitatott kezességvállalás tényleges előnynek minősült. Ezzel összefüggésben az említett ítélet 111–116. pontját kifogásolja.
47. A fellebbező egyebekben rámutat, hogy – szemben azzal, ahogy az a megtámadott ítélet 106. pontjából kitűnik – nem ismerte el, hogy ha valamely vállalkozás a jogállásánál fogva mentesül a csődeljárás vagy azzal egyenértékű eljárás alól, akkor az „automatikusan” előny biztosítását eredményezi.
48. A Bizottság erre azt válaszolja, hogy ugyanazon elemzési mintát indokolt alkalmazni a létező támogatásokra és az új támogatásokra, amely alapján nem köteles bizonyítani az ilyen intézkedések tényleges hatásait. Ami a 2008. évi közleménnyel kapcsolatos kifogást illeti, a Bizottság álláspontja szerint az elfogadhatatlan, többek között a Törvényszék előtt folyamatban volt eljárás során hivatkozott jogellenességi kifogás hiányában. Ami a megtámadott ítélet 106. pontját illeti, a Bizottság állítása szerint e nyilatkozat alapján a Törvényszék nem tehetett mást, mint hogy elutasította az előtte hivatkozott harmadik jogalapot.
2. Elemzés
49. Ahogy már kifejtettem, mindenekelőtt abból az előfeltevésből kell kiindulni, amely szerint a jelen jogvita eredetét képező helyzet a kifejezett kezességvállalással analóg „jogi és ténybeli helyzetnek” minősül. Mivel ugyanis a szokásos értelemben vett intézkedés hiányáról van szó, a hallgatólagos kezességvállalás sajátossága az, hogy az „intézkedés” és hatásai összekeverednek. A jelen elemzés szempontjából úgy kell tehát tekinteni, hogy a hallgatólagos kezességvállalás hatásai egyenértékűek a közvetlenül azonosítható intézkedésnek minősülő, illetve meghatározása szerint bizonyos hatások kiváltására alkalmas kifejezett kezességvállalásból fakadó hatásokkal.
50. Az ítélkezési gyakorlat szerint annak megállapítása érdekében, hogy valamely állami intézkedés állami támogatásnak minősül‑e, meg kell határozni, hogy a kedvezményezett vállalkozás részesül‑e olyan gazdasági előnyökben, amelyeket szokásos piaci feltételek mellett nem kapott volna meg.(41) Márpedig álláspontom szerint meg kell állapítani, hogy egy ilyen megközelítés az előny vizsgálata kapcsán nem felel meg az alapeljárásban szereplő állami kezességvállalás sajátosságainak.(42)
51. Az sem vitatott, hogy az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése nem tesz különbséget az állami beavatkozási intézkedések között azok indítékára vagy céljára tekintettel, hanem kihatásuk szerint határozza meg azokat.(43) Egy intézkedés EUMSZ 107. cikk alapján történő értelmezése során figyelembe kell venni azokat a hatásokat, amelyeket az kiválthat,(44) valamint minden releváns körülményt, és azok összefüggését.(45) Az ítélkezési gyakorlat azonban nem válaszolja meg kimerítően azokat a kérdéseket, amelyek annak módjára vonatkoznak, hogy a Bizottság miként köteles alátámasztani az előnyt, valamint egy olyan intézkedés hatásainak jellegét, amelyet neki kell bizonyítania, amennyiben megállapítja egy hallgatólagos intézkedésből fakadó előny fennállását.
– Az előny fennállása
52. Ami mindenekelőtt a Törvényszék azon, a megtámadott ítélet 124. pontjában szereplő megállapítását illeti, amely szerint az állami kezességvállalás által biztosított előny tényleges hatását vélelmezni lehet, a Törvényszéknek a bizottsági elemzés alátámasztása és a jelen ügyben az előny fennállásának elismerése érdekében kifejtett érvelése szempontjából a döntő elem elsődlegesen a megtámadott ítélet 106. pontjából tűnik ki, a 108. ponttal együttesen értelmezve, amelyben a Törvényszék megállapította, hogy a korlátlan kezességvállalás lehetővé teszi a kedvezményezettje számára, hogy kedvezőbb hitelfeltételekben részesüljön azokhoz képest, amelyeket akkor ért volna el, ha kizárólag az érdemei alapján ítélik meg, következésképpen pedig lehetővé teszi a kedvezményezett költségvetésére háruló terhek csökkentését.
53. A Törvényszék szerint ugyanis a kezesség olyan feltételek melletti vállalása, amelyek nem felelnek meg a piaci feltételeknek, így például az ellenszolgáltatás nélkül nyújtott hallgatólagos kezességvállalás általában véve alkalmas arra, hogy előnyt biztosítson a kedvezményezett személynek abban az értelemben, hogy e kezességvállalás következtében javul a kedvezményezett pénzügyi helyzete azon terhek könnyítése révén, amelyek rendes körülmények között a költségvetésére hárulnak.(46)
54. E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a Bíróság már rámutatott, hogy amennyiben bizonyítják, hogy fennáll az államot terhelő kiegészítő teher, amelynek célja, hogy az érintett vállalkozások számára meghatározott, automatikusan le nem vonható előnyt biztosítson,(47) a rendes csődeljárástól való eltérő szabályozás alkalmazása, valamint az egyéni végrehajtási lehetőségek kizárása az érintett vállalkozásokat terhelő adótartozások és szankciók tekintetében állami támogatásnak tekintendő.(48) Az ilyen, a nemzeti jogalkotó által biztosított előnyök a köztartozásokról való tényleges lemondás, a bírság vagy más pénzbeli szankció megfizetése alóli mentesítés, vagy csökkentett adómérték formáját öltő kiegészítő terhet jelenthetnek a hatóságok számára.(49)
55. Ami konkrétan az előny feltételét illeti, miután megállapította, hogy „úgy tűnik, hogy a szóban forgó szabályozás alkalmas arra, hogy a hatálya alá tartozó vállalkozásokat kedvezőbb helyzetbe hozza, mint másokat”, a Bíróság a fent hivatkozott Ecotrade‑ügyben hozott ítéletben és a fent hivatkozott Piaggio‑ügyben hozott ítéletben azt abból a szempontból vizsgálta, hogy milyen lehetőséggel rendelkezik egy érintett vállalkozás a gazdasági tevékenység folytatására olyan körülmények között, ahol ez a rendes csődszabályok alkalmazásának keretében kizárt lenne. Ennek megfelelően az ítélkezési gyakorlat véleményem szerint már elfogadta azt, hogy vélelmezni lehet az előny fennállását, amennyiben ez ésszerű módon kitűnik a szóban forgó vállalkozások működését meghatározó nemzeti szabályozásból.
56. Ezenkívül a jelen ügy álláspontom szerint nem felel meg egyértelműen egy egyedi támogatásnak, hanem közelebb áll egy támogatási programhoz, amely, mivel az IKKI‑kre vonatkozik, kihat a La Poste jogi helyzetére. Analógiával a támogatási programokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatot kell tehát alkalmazni, amely szerint a Bizottság szorítkozhat a programok jellemzőinek tanulmányozására, amikor a határozat indokolásában azt mérlegeli, hogy a programok az általuk előírt alkalmazási módok jellemzői folytán érzékelhető előnyt biztosítanak‑e a kedvezményezettjeiknek a versenytársaikhoz képest, továbbá olyan jellegűek‑e, hogy elsősorban azokat a vállalkozásokat részesítik előnyben, amelyek részt vesznek a tagállamok közötti kereskedelemben. Csak a támogatások visszatéríttetésének szakaszában lesz szükséges minden egyes érintett vállalkozás egyedi helyzetének vizsgálata.(50)
57. Ezenfelül megjegyzem, hogy a kifejezett kezességvállalásra vonatkozó Residex Capital IV ügyben hozott ítéletből(51) egyértelműen kitűnik, hogy „[ha] a hitelintézet által a kölcsönvevő részére nyújtott kölcsön vonatkozásában a tagállam közhatalmi szervei biztosítékot adnak, e kölcsönvevő rendes körülmények között pénzügyi előnyhöz jut, ezáltal pedig az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett támogatásban részesül, mivel az általa viselt finanszírozási költség alacsonyabb annál, amelyet akkor viselt volna, ha ugyanehhez a finanszírozáshoz és ugyanehhez a biztosítékhoz piaci áron kellett volna hozzájutnia”.
58. Emellett úgy vélem, hogy amennyiben a Bíróság általános jelleggel átveszi a „hallgatólagos kezességvállalás” fogalmát, és elfogadja annak fennállását a jelen ügyben, akkor az előny fennállása ugyanolyan feltételek mellett vélelmezhető, mintha kifejezett kezességvállalásról lenne szó, másként fogalmazva úgy tekinthető, hogy az ilyen kezességvállalás alkalmas a kedvezményezett vállalkozás pénzügyi helyzetének javítására. Magától értetődik, hogy megdönthető vélelemről van szó. Következésképpen a Törvényszék megalapozottan vélte úgy a megtámadott ítélet 124. pontjában, hogy a kezességvállalások előnyt biztosíthatnak kedvezményezettjeik számára.
– Gazdasági összefüggés
59. Ugyanakkor e megállapítás nem mentesíti sem a Bizottságot, sem a Törvényszéket azon jogi és gazdasági feltételek figyelembevétele alól, amelyek mellett a feltételezetten előnyben részesülő jogalany működik.(52) Ahogy arra már utaltam ugyanis, a Bizottságnak képesnek kell lennie a szóban forgó előny értékelésére.(53)
60. Márpedig a Francia Köztársaság azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy a Bizottság megalapozottan hivatkozott a hitelminősítő intézetekre annak „megerősítése”, nem pedig „bizonyítása” érdekében, hogy a La Poste előnyben részesült.
61. Igaz, hogy annak bizonyítása érdekében, hogy a La Poste a kedvezőbb hitelfeltételek folytán előnyösebb helyzetben volt, mint amelyben a francia állam által nyújtott korlátlan garancia eszköze nélkül lett volna, a Bizottság elsődlegesen a hitelminősítő intézetek adataira, illetve az általuk alkalmazott módszerekre támaszkodott.(54) Ezenkívül a Bizottság úgy vélte, hogy a La Poste emellett az államnak meg nem fizetett díjnak megfelelő nyereségre is szert tett.(55)
62. E tekintetben mindenekelőtt kiemelem, hogy figyelemmel arra az előfeltevésre, amely szerint az előny fennállása a jelen ügyben vélelmezhető, a hitelminősítő intézetektől származó adatok megerősítő jellege tökéletesen illeszkedik a vélelem logikájába. Ennélfogva a hitelminősítő intézetek adatainak, illetve az általuk alkalmazott módszereknek a felhasználása kapcsán hivatkozott, a bizonyítékok elégtelenségére vonatkozó kifogást megalapozatlannak kell tekinteni.
63. Ezenfelül a Bizottság éppen annak érdekében hivatkozott a hitelminősítő intézetek módszereire és adataira, hogy megfelelően figyelembe vegye a vitatott kezességvállalás gazdasági összefüggéseit. E tekintetben úgy vélem, hogy ha a magánbefektető tesztje a jelen ügyben nem alkalmazható, akkor azon eszközök körének, amelyet a Bizottság elemzésének indokolása érdekében felhasználhat, szélesnek kell lennie. Következésképpen el kell fogadni a hitelminősítő intézetek adataival alátámasztott kedvezőbb hitelfeltételeket. Emellett a Törvényszék a megtámadott ítélet 115–117. pontjában megalapozottan erősítette meg azok relevanciáját az elé terjesztett, körkörös érvelésre vonatkozó kifogást elutasítva. Mivel a jelen kifogás a Bizottság által az állami kezességvállalások esetében az előny fennállása bizonyításának érdekében alkalmazandó módszerek problémaköréhez kapcsolódik, ezért obiter dictumként később még vissza kívánok térni rá.
– A már odaítélt támogatások hatásainak kategóriája
64. Ami ezzel szemben az új és a létező támogatások hatásait illeti, a vitatott határozat 1. pontjából kitűnik, hogy a Bizottság a szóban forgó intézkedést úgy tekintette, hogy az a létező támogatás kategóriájába tartozik.(56) Azon kérdéseken kívül, amelyeket e minősítés első ránézésre felvethet,(57) mindenekelőtt megjegyzem, hogy a hallgatólagos kezességvállaláshoz hasonló eszköz időbeli hatásai nehezen határozhatók meg, mivel az említett kezességvállalás nem egy pontos és érzékelhető aktus eredménye, hanem arra egybehangzó valószínűsítő körülmények együtteséből következtetnek. Ugyanakkor, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az állami támogatás fogalma olyan objektív helyzetre vonatkozik, amelyet a bizottsági határozat meghozatalának időpontjában értékelnek, ezért az ebben az időpontban elvégzett értékeléseket kell figyelembe venni a bírósági felülvizsgálat során.(58)
65. A megtámadott ítélet 123. pontjában a Törvényszék arra az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint a Bizottság határozatában nem köteles bizonyítani a már odaítélt támogatások tényleges hatásait.(59) Vitathatatlan, hogy a Bíróság úgy döntött, hogy amennyiben a Bizottságnak bizonyítania kellene a már odaítélt támogatások tényleges hatásait, az előnyben részesítené azokat a tagállamokat, amelyek a bejelentési kötelezettséget megsértve támogatásokat nyújtanak, azon tagállamok kárára, amelyek a támogatásokat a tervezés szakaszában bejelentik.(60)
66. Ugyanakkor nemcsak ez az ítélkezési gyakorlat(61) nem kapcsolódik a létező támogatások vizsgálatához, hanem mindenekelőtt a Bíróság különösen a támogatás fogalma két másik szempontja – a kereskedelem és a verseny érintettsége – meghatározásának módjára utal anélkül, hogy megemlítené az előny problémakörét. Ez ugyanis megfelel a klasszikus megközelítésnek, amely szerint a Bizottságnak csak azt kell bizonyítania, hogy a támogatás érintheti e kereskedelmet és torzíthatja a versenyt, de nem kell bizonyítania az e két szempontra gyakorolt valós hatást.(62)
67. Az igaz, hogy a Bíróság a kereskedelem érintettsége és a verseny torzítása kapcsán már megerősítette, hogy ugyanazt a bánásmódot kell biztosítani a kétfajta támogatás, vagyis a létező támogatások és az előzetesen, bizottsági bejelentés nélkül odaítélt támogatások számára.(63) Ezzel szemben ezen ítélkezési gyakorlat az előny hatásainak meghatározása tekintetében nem releváns. Egyebekben a megtámadott ítélet 123. pontjából nem tűnik ki egyértelműen, hogy a Törvényszék különbséget kívánt‑e tenni az előny meghatározása és más szempontok meghatározása között, vagy pedig a fent hivatkozott Boussac Saint Frères ügyben, valamint a P&O European Ferries (Vizcaya) és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság egyesített ügyekben kialakított ítélkezési gyakorlatra csak annak érdekében hivatkozott, hogy analógiával mentesítse a Bizottságot a vitatott intézkedés előnyös hatásainak bizonyítása alól.
68. Ezenkívül a Törvényszék érveinek ismertetését olvasva megjegyzem, hogy a megtámadott ítélet 123. pontjában elutasítva azt, hogy meg kellene vizsgálni a létező és a jogellenes támogatások tényleges hatásait, a 124. pontban úgy döntött, hogy az állami kezességvállalás által biztosított előny tényleges hatását vélelmezni lehet.
69. Figyelemmel arra, hogy e törvényszéki ismertetést az egyértelműség hiánya és az ítélkezési gyakorlat zavaros alkalmazása jellemzi, meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 123. pontjában szereplő indokolás téves jogalkalmazást valósít meg. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanakkor kitűnik, hogy a Törvényszék téves jogalkalmazása nem vonja maga után a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését, ha a rendelkező rész a többi jogi indok alapján megalapozottnak bizonyul.(64)
70. Márpedig, mivel a megtámadott ítélet megalapozottan nyugszik azon az állításon, amely szerint a kezességvállalás által biztosított előny vélelmezhető, e téves jogalkalmazás nem hathat ki a megtámadott ítélet rendelkező részére. Egyebekben a közlemény 1.2. pontjára vonatkozó jogellenességi kifogást nyilvánvalóan elfogadhatatlannak kell tekinteni.
71. Végül a negyedik jogalap keretében a fellebbező a megtámadott ítélet 106. pontját kifogásolja, és rámutat, hogy nem állította azt a tárgyaláson, hogy az, hogy valamely vállalkozás mentesül a csődeljárás alól, „automatikusan” előny biztosítását eredményezi. Álláspontom szerint e kifogás a megtámadott ítélet téves értelmezéséből ered. A Törvényszék ugyanis egyáltalán nem hivatkozott ilyen automatizmusra. Egyebekben a fellebbező állításaiból semmilyen elferdítés nem tűnik ki, így e kifogásnak nem lehet helyt adni.
72. Ilyen körülmények között a negyedik jogalapot mint elfogadhatatlant teljes egészében el kell utasítani.
– Obiter dicta a magánbefektető kritériuma kapcsán
73. Obiter dictumként, és anélkül, hogy meg kívánnám kérdőjelezni a megtámadott ítéletet, szeretnék kitérni egy olyan eljárási kérdésre, amely kapcsolatban áll a Bizottság által az előny fennállásának megállapítása során követett módszerrel. Ahogy ugyanis az ítélkezési gyakorlatból és a bizottsági közleményből is kitűnik, annak meghatározása során, hogy egy kezességvállalás vagy egy kezességvállalási program előnyt biztosít‑e, a Bizottságnak „a piacgazdasági befektető” elvére kell alapoznia, amely megköveteli annak számításba vételét, hogy a kedvezményezett vállalkozásnak milyen lehetőségei vannak arra, hogy a tőkepiacon egyenértékű pénzügyi forrásokhoz jusson.(65) Mivel a magánbefektető kritériuma az ésszerű szintű jövedelmezőség feltételére épül, annak vizsgálatáról van szó, hogy egy ügyletre a rendes piacgazdasági feltételek mellett került‑e sor, figyelemmel a különböző gazdasági szereplők közötti kölcsönhatásra is.(66)
74. Noha az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy magatartási szabályok elfogadásával az érintett intézmény korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy felelősségre vonják,(67) a fent hivatkozott kritériumot a Bizottság a vitatott határozatban nem alkalmazta, és e mulasztást a Törvényszék nem szankcionálta. Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy ilyen jogalapra a Törvényszék a felek tájékoztatása után hivatalból hivatkozhatott volna‑e.(68) Mivel az említett kritérium alkalmazhatóságára a jelen kereset keretében nem hivatkoztak, e problémakörre a Bíróság hasznosan csak a lényeges eljárási szabályok EUMSZ 263. cikk értelmében vett megsértése szempontjából hivatkozhat, mint amilyen az indokolási kötelezettség megsértése.(69)
75. Ezenfelül megjegyzem, hogy az állami támogatások területén a Bíróság különbséget tesz a helyzetek két kategóriája között: az egyik esetében az állami beavatkozás gazdasági jellegű, míg a másik esetében az közhatalmi jellegű,(70) a magánbefektető kritériuma pedig csak az első esetben alkalmazandó. Márpedig a Bíróság nemrégiben úgy döntött, hogy a gazdasági előnyt – még ha azt adójogi eszközökkel is nyújtják – különösen a magánbefektető kritériumát alapul véve kell mérlegelni, amennyiben az adott esetben szükséges átfogó mérlegelés végén úgy tűnik, hogy az érintett tagállam a közhatalmi jogosítványok körébe tartozó ilyen eszközök alkalmazása ellenére a hozzá tartozó vállalkozás részvényesének minőségében nyújtotta az említett előnyt.(71)
76. E tekintetben hangsúlyozom, hogy a magánbefektető tesztjének alkalmazása nem megfelelő a hallgatólagos állami támogatás esetében, azt tehát ki kell zárni, többek között azért, mert az ilyen kezességvállalás az általános értelemben vett közhatalom aktusai, illetve mulasztásai körébe tartozik, nem pedig az érintett vállalkozásban, a jelen esetben a La Poste‑ban vagyoni érdekkel rendelkező személy által elfogadott aktusok közé. Ezzel szemben úgy vélem, hogy a Törvényszék azt hivatalból felvetve dönthetett volna e kérdésről.
C – A Törvényszék előtt hivatkozott jogalapok értelméről (első fellebbezési jogalap)
77. Első jogalapjával a fellebbező azt kifogásolja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 53–57. pontjában úgy ítélte meg, hogy a megsemmisítés iránti kereset alátámasztása érdekében felhozott valamennyi jogalap az előny fennállásának meghatározásához kapcsolódik, és hogy ebből következően az állami források átruházásával kapcsolatos feltétel figyelmen kívül hagyására alapított érvelés elfogadhatatlan, mivel az az eljárás során előterjesztett új jogalapnak minősül. E szempontból a fellebbező azt is kifejti, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 57. pontjában szereplő állításával ellentétben a tárgyalás során nem ismerte el, hogy érvelése csak az előny fennállásával kapcsolatos feltételre vonatkozott.
78. Kiindulásként megállapítom, hogy a tárgyalás jegyzőkönyvéből – amelynek helytállóságát a Francia Köztársaság sem vitatta – minden kétséget kizáróan kitűnik, hogy a Francia Köztársaság a Törvényszék egy kérdésére válaszul kijelentette, hogy nem vitatja, hogy állami forrásokról van szó, amennyiben a Törvényszék azt állapítaná meg, hogy fennáll a hallgatólagos és korlátlan kezességvállalás. Ezenfelül a Törvényszék előtt tartott tárgyalást követő levelezés során(72) a Francia Köztársaság megerősítette, hogy „amennyiben a Törvényszék azt állapítaná meg, hogy fennáll a hallgatólagos és korlátlan kezességvállalás, akkor állami forrásokról lenne szó”. Ugyanebben a levélben a Francia Köztársaság pontosította továbbá, hogy álláspontja szerint a Bizottságnak milyen jellegű bizonyítékokat kell előterjesztenie ahhoz, hogy ilyen kezességvállalás fennállására következtethessen. Ebből azt állapítom meg, hogy a Francia Köztársaság nem tagadja a tárgyaláson képviselt álláspontját. Egyebekben az esetleges elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az ügy irataiból, anélkül, hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése.(73) Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.
79. Ezenkívül úgy vélem, hogy azáltal, hogy elutasította az állami támogatás fogalmának olyan elkülönült szempontjával kapcsolatos problémakört, mint az állami források igénybevétele, a Törvényszék csupán tiszteletben tartotta a kereset tárgya átminősítésének tilalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlatot.(74) Ugyanis, bár a kereset egyes pontjai az állami források átruházásával kapcsolatosak, a megtámadott ítélet 49. pontjából, amelyben a Francia Köztársaság érvelésének összefoglalása található, egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék előtt hivatkozott jogalapok egyike sem utalt kifejezetten az említett szempont elemzésére. Márpedig úgy vélem, hogy nem a Törvényszék feladata az elé terjesztett jogalapok rekonstruálása a kereset különböző részeiben szereplő töredezett utalások alapján.(75) Következésképpen az első jogalapot szintén el kell utasítani.
IV – Végkövetkeztetések
80. Következésképpen azt javaslom, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a Francia Köztársaság fellebbezését;
– a Francia Köztársaságot kötelezze saját költségei, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek viselésére.