PAOLO MENGOZZI
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2011. április 5.(1)
C‑406/09. sz. ügy
Realchemie Nederland BV
kontra
Bayer CropScience AG
(A Hoge Raad der Nederlanden [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Joghatóság és a határozatok végrehajtása – A »polgári és kereskedelmi ügy« fogalma – A »rendbírságot« kiszabó határozat elismerése és végrehajtása – 2004/48 irányelv – Szellemi tulajdonjogok – Az ilyen jog megsértése esetén alkalmazandó intézkedések, eljárások és jogorvoslatok – A költségek viselésére kötelezés a szellemi tulajdonjogok védelmében hozott határozat elismerésére és végrehajtására irányuló végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás keretében”
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem hátterét a német Bayer CropScience AG (a továbbiakban: Bayer) társaság és a holland Realchemie Nederland BV (a továbbiakban: Realchemie) társaság között a német bíróságok előtt folyamatban lévő jogvita képezi. A Bayer azt kifogásolja, hogy a Realchemie bitorolta az egyik szabadalmát. Ezen eljárás keretében a bíróság a német jogszabályok szerinti „rendbírságot” szabott ki a Realchemiével szemben. A Bayer, amely e rendbírságot Hollandiában szándékozott végrehajtatni, a bírságot kiszabó határozat e tagállamban történő elismerését és végrehajtását kérte, ennek érdekében pedig végrehajthatóvá nyilvánítási eljárást indított. A kérdéseket előterjesztő holland bíróság által feltett első kérdés arra irányul, hogy az ilyen bírság a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet(2) 1. cikke értelmében vett polgári és kereskedelmi ügy fogalmába tartozik‑e.
2. Másodsorban a kérdéseket előterjesztő bíróság azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(3) 14. cikke az ellenérdekű féllel szembeni szigorúbb költségviselési szabályok érvényesítésére kötelezi‑e a tagállamokat az olyan végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásban, amely az eredeti eljárás szerinti államban valamely szellemi tulajdonjog védelme tárgyában hozott határozatok elismerésére és végrehajtására irányul.
I – A jogi háttér
A – Az uniós jog
1. A 44/2001 rendelet
3. A 44/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése szerint e rendelet célja többek között az, hogy „a polgári és kereskedelmi ügyekben az e rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából” megállapítsa „a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítésére és az alaki követelmények egyszerűsítésére irányuló rendelkezések[et]”.
4. Az 44/2001 rendelet (6) és (7) preambulumbekezdése kimondja:
„(6) A polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok szabad mozgásának biztosítása érdekében szükséges és célszerű, hogy a joghatóságra, valamint a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó szabályokat kötelező és közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus rendezze.
(7) E rendelet hatályának – egyes, pontosan meghatározott ügyektől eltekintve – ki kell terjednie valamennyi jelentős polgári és kereskedelmi ügytípusra.”
5. Az 44/2001 rendelet (16) és (17) preambulumbekezdése így rendelkezik:
„(16) Az igazságszolgáltatás iránt a Közösségben táplált kölcsönös bizalom azt indokolja, hogy a tagállamokban hozott határozatokat – a vitás eseteket kivéve – automatikusan, bármilyen külön eljárás nélkül elismerjék.
(17) Ugyancsak a kölcsönös bizalom elve alapján az egyik tagállamban hozott határozat más tagállamban történő végrehajtására szolgáló eljárásnak hatékonynak és gyorsnak kell lennie. E célból a határozat végrehajthatóságát megállapító nyilatkozatot a rendelkezésre bocsátott iratok tisztán formai ellenőrzését követően gyakorlatilag automatikusan ki kell bocsátani anélkül, hogy a bíróság lehetőséget kapna arra, hogy hivatalból a végrehajtást e rendelet alapján kizáró okra hivatkozzon.”
6. A 44/2001 rendelet (19) peambulumbekezdése akként rendelkezik, hogy „[b]iztosítani kell [a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968‑ban megkötött] Brüsszeli Egyezmény [a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény(4)] és e rendelet közötti folytonosságot, ennek érdekében átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani. Ugyanez a folytonossági követelmény vonatkozik a Brüsszeli Egyezménynek [a Bíróság] általi értelmezésére is […]”.
7. A 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[e] rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. E rendelet nem terjed ki különösen az adó‑, vám‑ vagy közigazgatási ügyekre”.
8. A 44/2001 rendelet 32. cikke értelmében „[…] »határozat« […] bármely határozat, elnevezésére való tekintet nélkül, beleértve az ítéletet, a végzést, fizetési meghagyást vagy végrehajtási intézkedést, valamint a költségeknek és kiadásoknak bírósági tisztviselő általi meghatározását”.
9. A 44/2001 rendelet 34. cikkének (2) bekezdése megerősíti azt az elvet, mely szerint „[a] határozat nem ismerhető el, amennyiben […] az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve, ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá”.
10. A 44/2001 rendelet 38. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[v]alamely tagállamban hozott és ebben az államban végrehajtható határozatot más tagállamban akkor hajtanak végre, ha azt bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatónak nyilvánították”.
11. A 44/2001 rendelet 49. cikke akként rendelkezik, hogy „[k]ényszerítő bírságot elrendelő külföldi határozat kizárólag akkor hajtható végre abban a tagállamban, amelyben a végrehajtást kérték, ha a fizetendő összeg mértékét a származási tagállam bíróságai jogerősen megállapították”.
2. A 2004/48 irányelv
12. A 2004/48 irányelv (3) preambulumbekezdése kimondja, hogy „[a] szellemi tulajdonjogok érvényesítését szolgáló hatékony eszközök hiánya […] az innovációt és alkotótevékenységet visszafogja, és a beruházásokat megakadályozza. Ennélfogva szükséges biztosítani, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó anyagi jogot – amely jelenleg nagymértékben a közösségi vívmányok részét képezi – a Közösségben hatékonyan alkalmazzák”.
13. A 2004/48 irányelv (8), (9) és (10) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(8) A tagállami rendszerek között a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének eszközei tekintetében fennálló különbségek veszélyeztetik a belső piac zavartalan működését és megakadályozzák, hogy a szellemi tulajdonjogok az egész Közösségben egyenlő szintű védelmet élvezzenek. E helyzet hátrányosan hat a belső piacon belüli szabad mozgásra, és megakadályozza egy olyan kialakulását, amely kedvezőleg hat az egészséges versenyre.
(9) […] A tagállami jogszabályok közelítése e téren ennélfogva elengedhetetlen feltétele a belső piac zavartalan működésének.
(10) Ezen irányelv célja a jogszabályok egymáshoz való közelítése egy magas, egyenértékű és egységes védelmi szint belső piacon belüli biztosítása érdekében.”
14. A 2004/48 irányelv (11) preambulumbekezdése pontosítja, hogy „[e]nnek az irányelvnek nem célja az igazságügyi együttműködésre, a joghatóságra vagy a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezések összehangolása vagy az alkalmazandó joggal összefüggő kérdések tárgyalása. Léteznek olyan közösségi jogi eszközök, amelyek ezen kérdéseket általánosan szabályozzák, és elvben a szellemi tulajdonra is alkalmazandóak”.
15. A 2004/48 irányelv 1. cikke kimondja, hogy ez az irányelv „azokról az intézkedésekről, eljárásokról és jogorvoslatokról szól, amelyek a szellemi tulajdonjogok érvényesítésének biztosításához szükségesek”.
16. A 2004/48 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[a] közösségi vagy tagállami jogszabályokban esetlegesen foglalt eszközök sérelme nélkül – amennyiben azok kedvezőbbek a jogosultak számára – az ebben az irányelvben foglalt intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat a 3. cikkel összhangban alkalmazni kell a közösségi jogban és/vagy az érintett tagállam nemzeti jogában foglalt bármely szellemi tulajdonjog megsértése esetén”.
17. A 2004/48 irányelv „Költségek” című 14. cikke kimondja, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy a nyertes fél oldalán felmerülő ésszerű és arányos költségeket főszabályként a vesztes fél viselje, ha méltányossági okok ennek nem mondanak ellent”.
B – A német szabályozás
18. A német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung, a továbbiakban: ZPO) 890. és 891. §‑ának szövege a következő:
„890. §
Az abbahagyásra és tűrésre irányuló kötelezettség kikényszerítése
(1) Amennyiben a kötelezett nem tesz eleget az abbahagyásra vagy valamely aktus tűrésére irányuló kötelezettségének, a jogosult kérelmére az első fokon eljáró bíróság rendbírságot szab ki vele szemben, amelyet a behajtás lehetetlensége esetén szabadságvesztésre, illetve legfeljebb hat hónap tartamú szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Az egyes rendbírságok felső határa 250 000 euró, a szabadságvesztés leghosszabb időtartama pedig összesen két év lehet.
(2) A rendbírság kiszabását a jogkövetkezményekre való figyelmeztetéssel ellátott felszólításnak kell megelőznie, amelyet az első fokon eljáró bíróság kérelemre bocsát ki, amennyiben e felszólítást a kötelezettséget előíró bírósági határozat még nem tartalmazza.
(3) A kötelezett a jogosult kérelme alapján arra is kötelezhető, hogy nyújtson biztosítékot az olyan későbbi károk vonatkozásában, amelyek bármely további kötelezettségszegés következtében meghatározott időtartamon belül bekövetkezhetnek.
891. §
Eljárás, a kötelezett meghallgatása, a költségek megállapítása
A 887–890. §‑ok szerinti határozatokat végzés formájában kell meghozni. […]”
19. Az igazságügyi bírságok behajtásáról szóló törvény (Justizbeitreibungsordnung, a továbbiakban: JBeitrO) 1. §‑a így rendelkezik:
„(1) Az alábbi követelések behajtása a jelen [JBeitrO] szabályai szerint történik, amennyiben azt a szövetségi igazságügyi hatóságok foganatosítják:
[…]
3. a rendbírságok és a kényszerítő bírságok;
[…].
(2) A [JBeitrO] alkalmazandó az (1) bekezdésben felsorolt követeléseknek a tartományi igazságügyi hatóságok általi behajtására is, amennyiben a követelések szövetségi jogszabályokból származnak.”
C – A holland szabályozás
20. Az ügyiratból kiderül, hogy a Holland Királyság a 2004/48 irányelv 14. cikkét a holland polgári perrendtartás 1019h §‑ával ültette át a belső jogrendszerébe. A kérdéseket előterjesztő bíróság által nyújtott tájékoztatás szerint e rendelkezés az ezen irányelv hatálya alá tartozó eljárásokban lehetővé teszi az általános költségviselési szabályoknál szigorúbb költségviselési szabályok érvényesítését.
II – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
21. Az alapeljárás a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia) előtt a Realchemie és a Bayer között van folyamatban, keletkezési hátterét pedig a Bayer által ezt megelőzően Németországban indított eljárás képezi.
22. A Landgericht Düsseldorf (Németország) ideiglenes intézkedések elrendelésére irányuló eljárás keretében a Bayer által hozzá benyújtott kérelem alapján, a 2005. december 19‑én meghozott végzésben (az úgynevezett alapvégzésben) szabadalombitorlás miatt megtiltotta a Realchemiének bizonyos növényvédő szerek Németországba történő behozatalát, valamint ottani birtoklását és forgalmazását. A tiltás fentiek szerinti elrendelése kényszerítő bírság terhe mellett történt. A Realchemiének továbbá adatokat kellett szolgáltatnia az érintett növényvédő szerekre vonatkozó kereskedelmi ügyletekről, a raktárkészletét pedig bírósági letétbe kellett helyeznie. Az alapvégzés a költségek viselésére is kötelezte a Realchemiét.(5)
23. A Landgericht Düsseldorf a Bayer kérelmére, a ZPO 890. §‑a alapján 2006. augusztus 17‑én meghozott végzésében arra kötelezte a Realchemiét, hogy az alapvégzésben előírt tilalom megsértése miatt fizessen be e bíróság számlájára 20 000 euró összegű úgynevezett rendbírságot. A végzés a költségek viselésére is kötelezte a Realchemiet.(6)
24. A Landgericht Düsseldorf a 2006. október 6‑án meghozott újabb végzésben 15 000 euró összegű kényszerítő bírságot szabott ki a Realchemiével szemben annak érdekében, hogy kikényszerítse tőle az alapvégzésben említett kereskedelmi ügyletekre vonatkozó adatok közlését. Ezenkívül a Realchemiét kötelezte az e kényszerítő bírsághoz vezető eljárás költségeinek viselésére.(7)
25. Nem vitatott, hogy e hat határozatot kézbesítették a Realchemiének.
26. A Bayer 2007. április 6‑án a rechtbank ’s‑Hertogenbosch (Hollandia) ideiglenes intézkedések tárgyában eljáró bírájához fordult annak érdekében, hogy Hollandiában végrehajthatóvá nyilváníttassa mind a hat, a Landgericht Düsseldorf által hozott határozatot. A Bayer azt is kérte, hogy ezen eljárás keretében a Realchemiét kötelezzék a költségek viselésére. Az ideiglenes intézkedések tárgyában eljáró bíró 2007. április 10‑én helyt adott a Bayer kérelmének, és a Realchemiét kötelezte 482 euró összegben a költségek viselésére.
27. A Realchemie 2007. június 14‑én a 44/2001 rendelet 43. cikke alapján jogorvoslati kérelmet terjesztett elő, hivatkozva az ugyanezen rendelet 34. cikkének 2. pontjában szabályozott elismerésmegtagadási okra. Azt állította, hogy az alapvégzés, mint a rendbírságot kiszabó végzés, valamint a kényszerítő bírság fizetésére kötelező végzés más tagállamban nem ismerhető el és nem hajtható végre, mivel azokat a Realchemie megidézése és tárgyalás tartása nélkül hozták meg. Ami a költségek viselésére vonatkozó határozatokat illeti, a Realchemie szerint azok szintén nem ismerhetők el és nem hajthatók végre, mivel a fent említett végzések szerves részeit képezik. Közelebbről, a rendbírságot kiszabó végzéssel kapcsolatban a Realchemie azt állította, hogy a Bayer végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelmét el kell utasítani, mivel a bírság – amelyet a JBeitrO értelmében a német igazságügyi hatóságok hivatalból hajtanak be – nem a Bayert, hanem a német államot illeti.
28. A rechtbank ’s‑Hertogenbosch polgári ügyekben eljáró tanácsa 2008. február 26‑án, a felek meghallgatását követően elutasította a Realchemie által előterjesztett jogorvoslati kérelmet, hatályában fenntartotta a 2007. április 10‑i határozatot, és a Realchemiét kötelezte a költségek viselésére, amelyek összegét 1155 euróban állapította meg. A rechtbank ‘s‑Hertogenbosch úgy ítélte meg, hogy még ha a három vitatott végzést a Bayer egyoldalú kérelme alapján hozták is, azok a 44/2001 rendelet 32. cikke értelmében vett határozatoknak minősülnek. A rendbírságot kiszabó végzéssel kapcsolatban a rechtbank ‘s‑Hertogenbosch megállapította, hogy az, hogy a 20 000 euró összeget a Gerichtskassébe, vagyis a Landgericht Düsseldorf számlájára kell befizetni, semmilyen módon nem szünteti meg a Bayer ahhoz fűződő jogát és érdekét, hogy a Realchemie e bírságot ténylegesen átutalja az említett számlára. E bírságnak ugyanis az a célja, hogy a pernyertes fél, vagyis a Bayer érdekében elérje az alapvégzésben foglaltak teljesítését. A Bayernek tehát igenis érdeke fűződik a bírságot kiszabó végzés Hollandiában történő végrehajtásához. A rechtbank ’s‑Hertogenbosch végül a Realchemiet kötelezte a költségek viselésére, e költségek összegét pedig az általános szabályok szerint állapította meg, ellentétben a Bayer azon kérelmével, hogy a holland polgári perrendtartás 1019h §‑át, vagy legalábbis a 2004/48 irányelv 14. cikkét alkalmazza.
29. Mivel a 44/2001 rendelet 43. cikke alapján előterjesztett jogorvoslati kérelem tárgyában hozott határozat az e rendelet 44. cikke, valamint V. melléklete értelmében vett semmisségi panasszal megtámadható, a Realchemie semmisségi panaszt nyújtott be a Hoge Raad der Nederlandenhez a rechtbank ‘s‑Hertogenbosch 2008. február 26‑i határozatának hatályon kívül helyezése érdekében. A Bayer csatlakozó semmisségi panaszt terjesztett elő a semmisségi panasz elutasítása, valamint az iránt, hogy a Realchemiét a 2004/48 irányelvnek a holland polgári perrendtartás 1019h §‑ával együtt értelmezett 14. cikke alapján kötelezzék a tényleges költségek viselésére.
30. A Hoge Raad der Nederlanden főtanácsnoka 2009. június 26‑án ismertette indítványát, amelyben azt javasolta, hogy e bíróság a határozatának meghozatala előtt forduljon a Bírósághoz.
31. Ezt követően a Hoge Raad der Nederlanden két olyan kérdéskört határozott meg, amelyek Bíróság általi értelmezése szükségesnek bizonyul.
32. Egyrészt, a rendbírságot kiszabó végzéssel kapcsolatban a Hoge Raad der Nederlanden azt kérdezi, hogy e végzés a 44/2001 rendelet tárgyi hatálya alá tartozhat‑e, figyelembe véve e végzés közjogi természetű jellemzőit. Az említett bírság ugyanis nem más, mint egy bíróság által elrendelt tilalom megsértésének szankciója. E bírságot a német bíróság magánszemély kérelme alapján eljárva szabta ki, azt követően viszont, hogy az igazságügyi hatóságok a hivatalból történő behajtása érdekében eljártak, a német állam javára, nem pedig az eljárást kezdeményező fél javára kell azt a bíróság számlájára befizetni.
33. Másrészt a Hoge Raad der Nederlanden kétségeit fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a 2004/48 irányelv 14. cikke alkalmazható‑e az alapeljárásra. Jóllehet megállapítható, hogy ez az irányelv a szellemi tulajdonjogok tényleges tiszteletben tartásának biztosítására irányul, valamint, hogy az e jogokkal kapcsolatos határozat elismerése és végrehajtása az ilyen jogok tényleges tiszteletben tartásának alkotóelemét képezheti, a 2004/48 irányelv akként rendelkezik, hogy az ezen irányelvben foglalt intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat bármely szellemi tulajdonjog megsértése esetén kell alkalmazni.(8) Márpedig a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás, amelynek keretében a bíróság azt vizsgálja, hogy teljesülnek‑e az elismerés és végrehajtás feltételei, nem tartozik az említett irányelv hatálya alá.
34. A Hoge Raad der Nederlanden az uniós jog értelmezésével kapcsolatos problémával szembesülve felfüggesztette az eljárást, és a Bíróság Hivatalához 2009. október 21‑én beérkezett előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az EK 234. cikk alapján a következő két kérdést terjesztette a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [44/2001] rendelet 1. cikkében foglalt »polgári és kereskedelmi ügyek« fogalmát, hogy e rendelet alkalmazandó az olyan határozat elismerésére és végrehajtására is, amely a [ZPO] 890. §‑a szerinti rendbírság fizetésére kötelez?
2) Úgy kell‑e értelmezni a [2004/48] irányelv 14. cikkét, hogy az alkalmazandó az olyan végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásra is, amely
a) a szellemi tulajdonjog megsértésével kapcsolatban más tagállamban hozott határozatra vonatkozik;
b) más tagállamban hozott olyan határozatra vonatkozik, amelyben szellemi tulajdonjog megsértésére vonatkozó tilalom megszegése miatt szabtak ki rendbírságot vagy kényszerítő bírságot;
c) más tagállamban olyan költségek megállapítása tárgyában hozott határozatokra vonatkozik, amelyek az a) és az b) alpontban említett határozatokon alapulnak?”
III – A Bíróság előtti eljárás
35. A Realchemie, a holland és a német kormány, valamint az Európai Bizottság írásbeli észrevételeket terjesztett a Bíróság elé.
36. A 2011. január 25‑i tárgyaláson a Realchemie, a német kormány és a Bizottság tett szóbeli észrevételeket.
IV – Jogi elemzés
A – Az első kérdésről
37. Néhány bevezető megjegyzés megfogalmazása után a rendbírság német jogrendszerben kialakított jogi hátterét fogom elemezni, majd e jogi háttér meghatározó jellemzőit a Bíróság ítélkezési gyakorlata fényében vizsgálom.
1. Bevezető megjegyzések
38. Első kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság azt kérdezi, hogy a Németországban hozott, a Realchemiét a ZPO 890. §‑a alapján rendbírság fizetésére kötelező határozat a 44/2001 rendelet alapján elismerhető és végrehajtható‑e Hollandiában. A Bíróságnak tehát azt kell eldöntenie, hogy az ilyen bírság az e rendelet 1. cikke értelmében vett polgári és kereskedelmi ügy fogalmába tartozik‑e.
39. Bevezetésképpen két megjegyzést szeretnék kifejteni.
40. Először is emlékeztetni kell a Brüsszeli Egyezmény és a 44/2001 rendelet között fennálló folytonosságra, amelyre e rendelet (19) preambulumbekezdése utal.(9) A Bíróság logikusan vezette le, hogy „mivel a 44/2001 rendelet a tagállamok viszonylatában a Brüsszeli Egyezmény helyébe lép, [az említett egyezmény rendelkezéseire] vonatkozóan adott értelmezés az [említett rendelet rendelkezéseire] is érvényes, amennyiben a Brüsszeli Egyezmény és a 44/2001 rendelet rendelkezései egyenértékűnek tekinthetők”.(10) Ez a helyzet áll fenn a 44/2001 rendelet 1. cikke kapcsán, amelynek szövege azonos a Brüsszeli Egyezmény 1. cikkének szövegével. Az említett egyezmény alapján kialakított ítélkezési gyakorlatra tehát a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében megalapozottan lehet hivatkozni. Ugyanez a helyzet az e tárgyban keletkezett különböző magyarázó jelentések vonatkozásában is.(11)
41. Másodszor megjegyzem, hogy a 44/2001 rendeletnek a (7) preambulumbekezdésével – amely annak fontosságát hangsúlyozza, hogy e rendelet hatályának ki kell terjednie „valamennyi jelentős polgári és kereskedelmi ügytípusra” – együtt értelmezett 1. cikke ezen ügytípus olyan értelmezése mellett szól, amely arra terjed ki, ami az európai államok és a közvélemény felfogása szerint az ilyen ügytípus lényegi elemét képezi.(12) Következésképpen e „polgári és kereskedelmi ügy” az uniós jog olyan önálló fogalmát képezi, amely független az egyes tagállamok által a bírósági eljárások, valamint az elismerhető és végrehajtható bírósági aktusok vonatkozásában kialakított nemzeti minősítésektől, és azt e rendelet kidolgozása, célja és rendszere alapján kell értelmezni.(13)
2. A rendbírság jogi háttere a német jogrendszerben
42. A kérdéseket előterjesztő bíróság, a Realchemie és a német kormány egybehangzó előadása szerint a ZPO 890. §‑a a tűrésben vagy tartózkodásban megnyilvánuló, a német jogszabályokban biztosított és bírósági határozatban előzőleg már megállapított valamely jogosultság kényszer újtán történő érvényesítését szolgálja. Amennyiben a kötelezett nem tesz eleget a tartózkodási vagy tűrési kötelezettségének, rá kell kényszeríteni az eredeti kötelezettsége teljesítésére. E kényszer gyakorlása a ZPO 890. §‑a révén történik, amely egyfajta „megrendszabályozásról” rendelkezik. Ez utóbbinak két formája lehet: rendbírság vagy szabadságvesztés. Az említett 890. §‑ból az is következik, hogy a bíróság közvetlenül a szabadságvesztés alkalmazása mellett is dönthet, anélkül hogy előzetesen szükségképpen ki kellene szabnia a rendbírságot.
43. Továbbra is a ZPO 890. §‑a értelmében a megrendszabályozás a hitelező kérelmére történik. A megrendszabályozás alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha azt a jogkövetkezményekre való figyelmeztetéssel ellátott felszólítás előzi meg, amely értésére adja a kötelezettnek, hogy mire számíthat, ha nem tesz eleget a kötelezettségének.(14) Ha a kötelezettségszegés bekövetkezett, a német bíróság a hitelező által előterjesztett kérelem alapján indult eljárásban, a kötelezett meghallgatása után(15) rendelheti el a megrendszabályozást, amely jelen esetben abban nyilvánult meg, hogy a bíróság a Realchemiével szemben 20 000 euró rendbírságot szabott ki az alapvégzésből eredő kötelezettsége teljesítésének elmulasztása miatt.
44. Az említett bírságot tehát csak a Bayer kérelme alapján lehetett kiszabni. E bírság kiszabásából ugyanakkor a Bayernek nem származik előnye. A rendbírságot a bíróság számlájára kell befizetni, ezt követően pedig az Államkincstár részére utalják át. E rendbírságot hivatalból hajtják be. A végrehajtás során a bíróság elnöke jár el.(16)
45. Anélkül, hogy az eljárásban érdekelt többi fél ezzel kapcsolatban kifejtette volna az álláspontját, a Realchemie a fentiekhez hozzáteszi, hogy a megrendszabályozást tartalmazó végzés önmagában nem minősül végrehajtható okiratnak. E végzésnek csupán deklaratív hatálya van. Csak akkor van szó olyan végrehajtható okiratról, amely kizárólagosan alkalmas a megkeresett tagállamban történő elismerésre és végrehajtásra, ha a rendbírságot feltüntetik az eljárás költségeinek jegyzékében, amely tartalmazza a jogosultat, az összeget és a teljesítési határidőt.(17)
3. Jogi értékelés
a) A főkérdéssel és a járulékos kérdéssel kapcsolatos kritérium hatástalansága
46. Az alapügyben vizsgált tényállás egyik sajátossága abból ered, hogy a rendbírságot kiszabó végzés Németországban történő meghozatalának hátterét képező jogvita ideiglenes intézkedésekkel kapcsolatos.
47. Ilyen intézkedések esetében a Bíróság által alkalmazott megközelítés annak megállapításában állt, hogy „mivel az ideiglenes vagy védelmi intézkedések igen eltérő jellegű jogosultságok védelmét szolgálhatják, azt a kérdést, hogy az ilyen intézkedések az egyezmény hatálya alá tartoznak‑e, nem a saját jellemzőik, hanem azon jogosultságok jellemzői alapján kell eldönteni, amelyek védelmét biztosítják”.(18)
48. A jelen esetben a rendbírságot kiszabó végzést olyan „fő” jogvita keretében hozták meg, amelynek célja ideiglenes intézkedések elfogadtatása valamely szellemi tulajdonjog, vagyis nyilvánvalóan a polgári jog területére tartozó jogosultság tiszteletben tartásának előzetes biztosítása érdekében. Mivel a rendbírságot kiszabó végzést az alapvégzés hiányában nem lehetett volna meghozni, az előbbi végzés az utóbbi végzés járulékának minősül, vagyis a létezése az utóbbi végzéstől függ. Az alapvégzés polgári jellege meghatározza a rendbírságot kiszabó végzés polgári jellegét. Ezért, mint azt a német kormány javasolja, az előterjesztett első kérdés megválaszolásához elegendő azt megvizsgálni, hogy az alapvégzés a 44/2001 rendelet 1. cikke alapján elismerhető és végrehajtható‑e.
49. E javaslat vonzó, mivel megvan az az előnye, hogy egyszerű és hatékony. Mindazonáltal azonnal el kell utasítani, mivel a járulékos kérdéssel kapcsolatos kritérium alkalmazása egy, az előttünk fekvő ügyben különösen szembetűnő körülménybe ütközik. A rendbírság ugyanis, mint azt fentebb kifejtettem, a német jogszabályok szerinti megrendszabályozásnak minősül, viszont annak nem az egyedüli formája, mivel a német bíróságnak arra is lehetősége van, hogy szabadságvesztést szabjon ki. Ha a javasolt okfejtést a végletekig visszük, az annak megállapításához vezetne, hogy a szabadságvesztés is a 44/2001 rendelet 1. cikkének hatálya alá tartozik, amennyiben azt olyan ideiglenes intézkedések elrendelésére irányuló fő jogvita keretében szabják ki, amelyek elfogadása arra irányul, hogy véget vessen valamely polgári jogosultság megsértésének. Mivel az ilyen helyzet nyilvánvalóan kizárt, a Bíróságnak az általa lefolytatandó elemzés keretében más kritériumot kell kialakítania.
b) A rendbírság hatásai a peres felek közötti jogviszonyok jellegére vagy a jogvita tárgyára
i) A Bíróság által adott iránymutatások
50. Mivel az ideiglenes intézkedések vonatkozásában a Bíróság által kialakított sajátos kritérium a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem keretében nem nyújt semmilyen segítséget, azokra az általános iránymutatásokra kell utalni, amelyeket a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény 1. cikkével összefüggő ítélkezési gyakorlata keretében adott.
51. Így ezen állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a „polgári és kereskedelmi ügy” fogalmát annak figyelembevételével kell értelmezni, hogy „a bírósági határozatok bizonyos kategóriáit ki kell zárni az egyezmény hatálya alól azon körülmények folytán, amelyek a peres felek közötti jogviszonyok jellegét vagy a jogvita tárgyát jellemzik”.(19) Eddig e két kritérium, vagyis a peres felek közötti jogviszonyok jellege vagy a jogvita tárgya szolgált azon határvonal kijelölésére, amely fennáll egyrészt a magánjogi jellegű jogviszony rendezésére hivatott és e ténynél fogva a polgári és kereskedelmi ügyek fogalmába tartozó jogviták, másrészt pedig azon jogviták között, amelyek közjogi jogviszonyokra vonatkoznak.
52. Az első kritériummal kapcsolatban a Bíróság akként rendelkezett, hogy „meg kell határozni a peres felek között fennálló jogviszonyt, továbbá vizsgálni kell az előterjesztett kereset alapját és megindításának módját”.(20) Így a Bíróság kimondta, hogy a peres felek közötti jogviszony akkor minősül magánjogi jogviszonynak, ha az két magánszemély között áll fenn, továbbá amennyiben az a fél, aki a keresetet indította, ezáltal olyan jogérvényesítési lehetőséggel élt, amelyet valamely polgári jogi jogszabályban előírt törvényi felhatalmazás biztosított számára, anélkül hogy ez az igényérvényesítés a magánszemélyek közötti jogviszonyokban irányadó szabályokhoz képest bármilyen hatalmi előjog gyakorlásának felelne meg.(21) A Bíróság ugyanígy ítélte meg azt a keresetet, amely nem olyan magatartások vagy eljárások ellen irányul, amelyek alapja a peres felek valamelyike közhatalmi jogosítványainak megnyilvánulása, hanem magánszemélyek által megvalósított cselekmények ellen.(22)
53. Ezenkívül önmagában az, hogy a peres felek egyike közjogi szervezet, nem jár automatikusan azzal a következménnyel, hogy a jogvita ki van zárva a 44/2001 rendelet hatálya alól. A jogvita ilyen alapon csak akkor nem tartozik az említett rendelet hatálya alá, ha a magánszemély peres féllel szemben ellenérdekű félként eljáró állami hatóság közhatalmi jogosítványokat gyakorol.(23) Ugyanis, „amennyiben a peres felek valamelyike a magánszemélyek közötti jogviszonyokban irányadó szabályokhoz képest őt megillető hatalmi előjog gyakorlása folytán közhatalmi jogosítványokat érvényesít, ez kizárja, hogy az ilyen jogvita a […] 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerinti polgári és kereskedelmi ügy fogalmába tartozzon”.(24)
54. Ami magát a második figyelembe veendő kritériumot illeti, megjegyzem, hogy e kritériummal a Bíróság ítélkezési gyakorlata sokkal kevesebbet foglalkozik. A Bíróság egy 1991‑ben hozott ítélet alkalmával, teljesen elszigetelt módon és a korábbi ítélkezési gyakorlatának ellentmondva azt a megállapítást tette, hogy „[a]nnak eldöntése szempontjából, hogy valamely jogvita [az említett] egyezmény hatálya alá tartozik‑e, egyedül a jogvita tárgyát kell figyelembe venni”.(25) E megközelítést a Bíróság azóta nem erősítette meg, később pedig megelégedett annak kijelentésével, hogy „amennyiben a jogvita a tárgyánál fogva nem tartozik az egyemény hatálya alá, az olyan előzetes kérdés fennállása, amelyről a bíróságnak e jogvita elbírálása érdekében döntenie kell, e kérdés tartalmától függetlenül nem igazolhatja az egyemény alkalmazását”.(26) Ezt követően a Bíróság megismételte azt az alapvetését, amely mind a peres felek között fennálló jogviszonyra, mind pedig a jogvita tárgyára utal.(27)
55. Így a fentiekben áttekintett körülményekre tekintettel kell megvizsgálni, hogy a rendbírságot kiszabó végzés meghozatalához vezető eljárásban sor került‑e bármilyen közhatalmi jogosítvány érvényesítésére, mérlegelve a peres felek közötti jogviszony jellegét és a jogvita tárgyát.
ii) A fentiek jelen ügyre történő alkalmazása
56. A Bizottság lényegében azt állította, hogy a rendbírságot kiszabó végzést nem lehet elszigetelten vizsgálni, továbbá hogy az alapeljárásban és a bírságot kiszabó végzés meghozatalához vezető eljárásban részes felek ugyanazok, annál is inkább, hogy egyedül a Bayer rendelkezik olyan jogosultsággal, hogy az említett bírsággal kapcsolatos eljárást megindítsa. A német kormány a maga részéről úgy vélte, hogy az érvényesített jog nem más, mint az, hogy tartsák tiszteletben a Bayer szellemi tulajdonjogát, vagyis annak eredetét nem valamely közhatalmi aktus képezi. A rendbírság kiszabásához vezető eljárás keretében a német állam csupán segíti a jogosultat a jogának érvényesítésében, a bírság pedig a tevékenység abbahagyására irányuló előírást kényszeríti ki. Emiatt az alapvégzésben említett anyagi jognak kell meghatároznia a jogvita jellegét.
57. Nem osztom ezt az álláspontot.
58. A német jogban szabályozott és érvényesített rendbírság egyszerre tartalmaz polgári jellegű, vagyis a magánjog területére tartozó, valamint közjogi jellegű elemeket. E heterogén összetétel megköveteli, hogy a feltett kérdés megválaszolása érdekében egyensúlyba hozzam mindezen elemeket.
59. Kétségtelen, hogy a rendbírság kiszabása azért történt, mert a Realchemie nem tett eleget az alapvégzésben vele szemben előírt kötelezettségeknek. Az, hogy a Realchemie eleget tesz e kötelezettségeknek, természetesen hozzá fog járulni a Bayert megillető szellemi tulajdonjog ideiglenes védelméhez, emellett pedig a Bayer az egyetlen olyan fél, aki német bíróság előtt ilyen rendbírság kiszabását kérheti.
60. Mindazonáltal nem hagyhatom figyelmen kívül, hogy tekintettel a rendbírság rendeltetésére és céljára, a tényleges kedvezményezettjére és behajtásának módszereire, a közjogi jellegű vonatkozásai bizonyulnak meghatározónak, és azt támasztják alá, hogy a rendbírság ne tartozzon a 44/2001 rendelet 1. cikke szerinti polgári és kereskedelmi ügy fogalmába.
61. Ami a rendbírság rendeltetését és célját illeti, véleményem szerint nem elegendő megállni annál a következtetésnél, mely szerint a bírság nem követ más célkitűzéseket, mint a Bayer alapvégzésben elismert jogának tényleges védelmét. A helyzet nyilvánvalóan nem ilyen egyértelmű.
62. A rendbírság olyan kényszerítő intézkedés, amely természetszerűen rendelkezik egyfajta megtorló jelleggel. Az érdekelt felek hosszan fejtegették azzal kapcsolatos álláspontjukat, hogy a rendbírságnak elsősorban megelőző vagy megtorló jellege van‑e, előadva azt az érvet, mely szerint, ha a megelőző jelleg kerül túlsúlyba, a rendbírság a polgári és kereskedelmi ügy fogalmába tartozik.
63. Véleményem szerint különbséget kell tenni két idősík között: a megelőző jelleg érvényesül azon időszak során mindvégig, amely a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetést tartalmazó alapvégzés kihirdetése és a bírság kiszabásához vezető eljárás megindítása között telik el. Ezen időtartam alatt a pervesztes fél, vagyis a Realchemie teljes mértékben tudatában van annak, hogy mire számíthat, ha nem tesz eleget az alapvégzésben előírt kötelezettségeknek. A jogkövetkezményekre figyelmeztetés puszta létezése elegendő lehet ahhoz, hogy a kötelezettet visszatartsa a kihirdetett felszólításban foglaltak nemteljesítésétől. Ezzel szemben, amennyiben a kötelezett felróható módon nem teljesíti az alapvégzésben foglaltakat, világos, hogy a rendbírság kiszabása alapvetően megtorló jelleget ölt. Egyrészt, a rendbírságnak nem az a rendeltetése vagy tárgya, hogy helyreállítsa a Bayert ért kárt, vagy kártalanítsa őt amiatt, hogy a Realchemie az alapvégzésben foglalt felszólítások ellenére tovább folytatta a szellemi tulajdonjogának megsértését. Másrészt e rendbírság korántsem azt szankcionálja, hogy a Realchemie tovább folytatta a Bayert megillető jogok állítólagos(28) megsértését. Épp ellenkezőleg, a német bíróság a rendbírság kiszabásával az igazságügyi hatóságok által kibocsátott előírás – jelen esetben az alapvégzésben előírt kötelezettségek teljesítésére irányuló felszólítás – be nem tartását szankcionálta. A rendbírság kiszabásához vezető eljárás tárgya tehát nem más, mint valamely bírósági határozatban előírt tilalom felróható megsértésének tágabb értelemben vett szankcionálása. Ezért a továbbiakban nem állítható, hogy az alapégzés tárgyát képező anyagi jog kritériumának kell érvényesülnie, mivel e kritériumnak nincs semmilyen hatása a rendbírság kiszabására: kizárólag az számít, hogy megsértettek egy cselekvésre vagy tartózkodásra irányuló, igazgságügyi hatóság által kibocsátott előírást. A magánérdek tehát háttérbe szorul a bírósági határozatok tiszteletben tartásához fűződő közérdekhez képest.
64. Ennek következtében úgy vélem, nem lehet azt állítani, hogy a peres felek közötti jogviszony jellege a bírság kiszabására irányuló eljárás keretében ne változott volna azon alapeljáráshoz képest, amelynek során az alapvégzést meghozták. Természetesen a bírság kiszabását a Bayernek kellett kérnie. Való igaz, hogy e szankció csak akkor alkalmazható, ha a Bayernek az alapvégzés tiszteletben tartásához fűződő érdeke egybeesik a bírósági határozatok végrehajtásához fűződő állami érdekkel. A német jogszabályok értelmében így az alapjogvitában pernyertes fél a bírság kiszabására irányuló eljárás megindításával hozzájárulhat valamely közérdek érvényesítéséhez, itt azonban csak lehetőségről van szó, a bíróság pedig hivatalból nem járhat el a bírság kiszabása érdekében. E lehetőség ugyanakkor nem más, mint a rendbírság alapvetően vegyes jellegének megnyilvánulása, és nem tekinthető meghatározó tényezőnek.
65. A Bayer ugyanis onnantól kezdve, hogy kérte a rendbírság kiszabását, nem játszik semmilyen szerepet az eljárásban, az teljes mértékben tőle függetlenül zajlik. Jóllehet kezdetben az alapügyben eljáró bíróság személyesen meghallgatta a peres felekként eljáró Bayert és Realchemiét, a bírság kiszabása során eljáró bíróság előtti jogvitában már csak a Realchemie és maga a bíróság, vagyis a bírósági határozatot megsértő személy és az e határozatot meghozó szerv érintett. A jogvita a szigorúan magánjogi jellegű jogviszonyból, vagyis a Realchemie és a Bayer közötti jogvita elbírálásából látványosan olyan jogvitává, vagyis egy bírósági határozat be nem tartásának szankcionálásává alakult át, amely tagadhatatlanul közjogi jellemzőkkel bír.
66. Ezt az elemzést megerősíti, hogy a Bayer nem kedvezményezettje a rendbírságnak, amelyet a bíróság számlájára, a közhatalom javára kell befizetni. A rendbírság behajtása az igazságügyi hatóságok monopóliuma, e folyamatban pedig az eljárást megindító fél semmilyen módon nem működhet közre. E körülmények társítása bizonyítékul szolgál arra, hogy a rendbírság végrehajtása a kibocsátott felszólításokkal ellentétes cselekmények vagy mulasztások megtorlásához való állami jogosultság érvényesítését, nem pedig a Bayer azon jogát szolgálja, hogy tiszteletben tartassa a szellemi tulajdonjogát.
67. Anélkül, hogy egyenesen azt állítanám, hogy a rendbírság teljes mértékben azonosítható a büntetőjogi határozatokkal, úgy gondolom, hogy a Schlosser‑jelentésben(29) a polgári jog és a büntetőjog közötti különbségtétel kifejezése érdekében megfogalmazott utalások pontos felvilágosítást adhatnak arra vonatkozóan, hogy hogyan kell viszonyulni az ilyen kevéssé egyértelmű esethez. Az említett jelentés 29. pontja megállapítja, hogy „a büntetőeljárások és a büntetőjogi határozatok minden ügyben ki vannak zárva az egyezmény hatálya alól. Ez nem csupán a szigorú értelemben vett büntetőeljárásra érvényes: a felszólítások be nem tartása vagy tilalmak megszegése esetében indított, a közérdeket szolgáló megtorló jellegű eljárások éppúgy nem tartoznak a polgári jog területére. Bizonyos esetekben meglehetősen nehéznek bizonyulhat azon magánjogi jellegű joghátrányok minősítése, amelyekkel számos jogrendszerben, különböző formában találkozhatunk […]. Mivel számos jogrendszer felhatalmazza a magánszemély kérelmezőket, hogy az állami büntetőjog területére tartozó eljárásokban is részt vegyenek, nem használható elhatárolási szempontként az, hogy az eljárást milyen személy indította meg. Az a meghatározó körülmény, hogy a szankció egyedi előnyt biztosít‑e a magánszemély kérelmezőnek vagy bármely más személynek. Ezért az egyezmény hatálya alá tartoznak a dán munkaügyi bíróságok által hozott azon határozatok, amelyek bírság fizetését rendelik el a kérelmező vagy bármely más olyan személy javára, akit egyéni sérelem ért”.
68. A Schlosser‑jelentés jelen ügyre történő alkalmazása megerősíti az eredeti megközelítésemet. A jelen ügyben olyan megtorló jellegű eljárásról van szó, amelyet valamely felszólítás be nem tartása esetében kell lefolytatni. Az eljárást megindító személlyel kapcsolatos kritériumot másodlagosnak kell tekinteni, mivel az a meghatározó szempont, hogy a szankció kinek az előnyét szolgálja, valamint hogy a bírság megfizetése a magánszemély kérelmező javára történik‑e. Jelen esetben a kezdeményezés joga a Bayert illeti, viszont nem állítható, hogy a szankció az ő előnyét szolgálná, mivel a bírságot nem neki utalják át. Nem teljesül tehát minden feltétel annak megállapításához, hogy a rendbírság a polgári és kereskedelmi ügy fogalmába, ennek következtében pedig a 44/2001 rendelet hatálya alá tartozik.
c) A rendbírság és a 44/2001 rendelet 49. cikke szerinti kényszerítő bírság összehasonlító vizsgálata
69. Az érdekelt felek között véleménykülönbség áll fenn azzal kapcsolatban is, hogy a rendbírságot a 44/2001 rendelet 49. cikke értelmében vett kényszerítő bírságnak lehet‑e tekinteni. A német kormány többek között úgy véli, hogy ez az analógia minden további nélkül lehetséges annak következtében, hogy a német jogszabályok szerint a kényszerítő bírság és a rendbírság alig különbözik, mivel mindkettőt az állam javára kell befizetni, továbbá magának e rendeletnek a szövege sem tesz különbséget aszerint, hogy a kényszerítő bírságot az államnak vagy valamely magánszemélynek kell átutalni.
70. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy e rendelet 49. cikke a kényszerítő bírságnak nem a német felfogását követi. Mindenesetre erre utal a Sclosser‑jelentés 213. pontja, amely a kényszerítő bírságot akként írja le, mint ami „[a] kötelezett olyan marasztalásában nyilvánul meg, hogy tegyen eleget a szóban forgó aktusnak, ezzel egyidejűleg pedig a teljesítés elmaradása esetén utaljon át bizonyos összeget a jogosultnak. […] Ugyanakkor az egyezmény nem szabályozza azt a kérdést, hogy sor kerülhet‑e ilyen végrehajtásra a bírósági határozatban foglaltak be nem tartása miatt kiszabott olyan kényszerítő bírság esetén, amely nem a végrehajtást kérő fél javát, hanem az állam javát szolgálja”. Ezért, még ha a Bíróság azt is állapítaná meg, hogy a rendbírság a kényszerítő bírsággal azonosítható – amit kétlek –, e megállapítás nem tenné lehetővé a kérdésnek a 44/2001 rendelet 49. cikke alapján történő megoldását, mivel a Schlosser‑jelentés szerint az uniós jogalkotónak nem állt szándékában ilyen eszközzel szabályozni azokat a helyzeteket, amelyekben a bírósági határozatban foglaltak be nem tartása esetén a kényszerítő bírságot vagy az azzal azonos intézkedésből származó bevételt az állam javára kell átutalni.
71. Ezenkívül a Pocar‑jelentés(30) azzal a pontosítással szolgál, mely szerint az, hogy a bírósági határozatban foglaltak be nem tartása miatt az állam javára megfizetett kényszerítő bírság nem szerepel a 44/2001 rendelet hatálya alá tartozó intézkedések között, nem azért van, mert a jogalkotó nem tudott e mechanizmus létezéséről, hanem épp ellenkezőleg, ez a jogalkozó szándékát tükrözi. A 44/2001 rendelet 49. cikkével kapcsolatban e jelentés felidézi: „[r]ámutattak arra, hogy ez a rendelkezés nyitva hagyja azt a kérdést, hogy vonatkozik‑e a bírósági végzés figyelmen kívül hagyásáért kirótt pénzbírságokra, amelyek nem a hitelezőt, hanem az államot illetik meg”.(31) A jelentés akként folytatja, hogy „[a] felülvizsgálat során javasolták, hogy a szövegezést tegyék egyértelművé e tekintetben. Az ad hoc munkacsoport azonban amellett foglalt állást, hogy ne változtassák meg a szöveget oly módon, hogy kifejezetten belefoglalják az államnak fizetendő bírságokat, mivel az állam javára hozott határozat büntetőjogi is lehet, ezért a változtatás büntetőjogi vonatkozást vinne a polgári és kereskedelmi ügyekkel foglalkozó Egyezménybe. A rendelkezés tehát csak akkor érinti az államot megillető bírságokat, ha azok egyértelműen a polgári jog körébe tartoznak, és végrehajtásukat magánszemély kéri a határozat végrehajthatóvá nyilvánítására irányuló eljárás során, függetlenül attól, hogy a bírság összege az államot illeti meg”. Márpedig, mint az levezettem, a ZPO 890. §‑a szerinti bírság polgári jogi jellege messze nem nyilvánvaló.
72. E rendbírsággal összefüggésben még megjegyzem, hogy a 44/2001 rendelet szerinti kényszerítő bírság – amelyet tehát meg kell különböztetni a német felfogástól – célja az ellenérdekű fél arra ösztönzése, hogy hagyjon fel a kérelmező jogainak megsértésével. Amíg a rendbírságot rögzített összegben szabják ki, addig a kényszerítő bírság „késedelmi naponként meghatározott pénzösszeg” fizetéséből áll, „amelynek célja, hogy a kötelezettet rákényszerítse a kötelezettségeinek teljesítésére”.(32) Különösen, a kötelezett elkerülheti a kényszerítő bírság fizetését azáltal, hogy eleget tesz a kötelezettségeinek. A rendbírság esetében a kötelezett által a bírság kiszabása után tanúsított magatartásnak nincs jelentősége: a rendbírságot onnantól kezdve, hogy kiszabták, meg kell fizetni, és lényegtelen, hogy a kötelezett utóbb eleget tesz a kötelezettségeinek. Olyan döntő fontosságú körülményről van itt szó, amelynek alapján – figyelembe véve a Schlosser‑jelentésben foglalt megjegyzéseket is – arra a meggyőződésre kell jutnom, hogy a feltett kérdést nem lehet a 44/2001 rendelet 49. cikke alapján megválaszolni.
4. Záró megjegyzések
73. Az eddigi megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság az első kérdést akként válaszolja meg, hogy nem tartozik a 44/2001 rendelet 1. cikke szerinti „polgári és kereskedelmi ügy” fogalmába az a határozat, amely az ezt megelőzően meghozott bírósági határozatban foglalt marasztalás kötelezettjét e marasztalás nemteljesítése következtében és a jogvitában részes másik fél kérelme alapján arra kötelezi, hogy a ZPO 890. §‑ában meghatározott feltétek mellett fizessen rendbírságot a bíróság számlájára.
74. Ha a Bíróság ezt másként ítélné meg, továbbá annak ellenére, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság csak a 44/2001 rendelet 1. cikkének hatályával kapcsolatban tett fel kérdést, szükségesnek vélem, hogy a Bíróság emlékeztesse a kérdéseket előterjesztő bíróságot: ahhoz, hogy valamely határozat a megkeresett államban elismerhető és végrehajtható legyen, nem elegendő, hogy e határozat a polgári és kereskedelmi ügy fogalmába tartozzék. Épp ellenkezőleg, a kérdéseket előterjesztő bíróságnak még meg kell bizonyosodnia arról, hogy a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás tárgyát képező határozatot az eredeti eljárás szerinti államban a védelemhez való jogot tiszteletben tartva hozták meg, továbbá hogy e határozat valóban végrehajtható okiratot képez, valamint hogy az a fél, aki e határozatnak a megkeresett államban történő elismerését és végrehajtását kéri, valóban a 44/2001 rendelet 38. cikke szerinti „érdekelt félnek” minősül.
75. E három kérdéssel kapcsolatban arra szorítkozom, hogy felidézzem az ügyirat azon adatait, amelyekre különösen fel kell hívni a kérdéseket előterjesztő bíróság figyelmét.
76. A védelemhez való jog tiszteletben tartásával kapcsolatban a Bíróság már megállapította, hogy „az […] egyezmény rendelkezéseinek összessége […] azt a törekvést [fejezi] ki, hogy az egyezmény célkitűzéseinek keretében a bírósági határozatok elfogadásához vezető eljárásoknak a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett kell lezajlaniuk”.(33) Ezzel összefüggésben a Realchemie az írásbeli észrevételeiben azt állítja, hogy az alapvégzést anélkül hozták meg, hogy szóbeli eljárásra vagy előzetes felszólításra sor került volna. Másfelől a Realchemie a rendbírság kiszabásáról szóló határozatról állítása szerint csak annak meghozatala után szerzett tudomást. Ugyanakkor a ZPO 891. §‑a(34) a német kormány által nyújtott tájékoztatás szerint megköveteli, hogy a kötelezettet előzetesen meg kell hallgatni, amennyiben az eljáró bíróság a kérelmező erre irányuló indítványa alapján, a ZPO 890. §‑a alapján rendbírságot szándékozik kiszabni.
77. A rendbírságot kiszabó végzés végrehajtható jellegével kapcsolatban a Realchemie azt állította, hogy végrehajtható okiratnak nem maga a végzés, hanem kizárólag a költségek jegyzéke minősül, többek között azért, mert az említett végzéstől eltérően e jegyzék megjelöli a jogosultat, vagyis az állami szervet. A német kormány a tárgyalás során ezzel kapcsolatban feltett kérdésre nem tudott felvilágosítással szolgálni a Bíróságnak. Így meg kell elégedni annak felidézésével, hogy a 44/2001 rendelet 38. cikke erre vonatkozóan akként rendelkezik, hogy csak a valamely tagállamban hozott és ott végrehajtható határozatokat lehet más tagállamban azt követően végrehajtani, hogy azokat ez utóbbi tagállamban végrehajthatóvá nyilvánították,(35) és a kérdéseket előterjesztő bíróságra kell hagyni annak mérlegelését, hogy a vitatott végzés végrehajtható‑e.
78. Végül, még ha fel is tételezzük, hogy a rendbírságot kiszabó végzés az eredeti eljárás szerinti államban ténylegesen végrehajtható, továbbra is el kell dönteni azt a kérdést, hogy a Bayer kérheti‑e e végzés végrehajtását a megkeresett államban, más szavakkal, hogy a Bayer a 44/2001 rendelet 38. cikke szerinti „érdekelt félnek” tekinthető‑e. Megjegyzem, a német szabályozás világosnak tűnik a tekintetben, hogy az említett végzés végrehajtása során egyedül az e végzést meghozó bíróság elnöke jogosult eljárni. Az ügyirat olvasata alapján nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a Bayer Németországban jogosult‑e az igazságügyi hatóság nevében az említett végzést végrehajtatni. E feltételek mellett a kérdéseket előterjesztő bíróságnak a Jenard‑jelentésben foglalt azon megállapítások szellemiségét kell szem előtt tartania, amelyek szerint „a »bármely érdekelt fél kérelmére« kifejezés magában foglalja, hogy a végrehajtási záradékkal való ellátás kérelmezésének joga megillet minden olyan személyt, aki az eredeti eljárás szerinti államban a határozat alapján jogot érvényesíthet”.(36)
79. Figyelembe véve az ügyirat azzal magyarázható bizonytalanságait és félreérthetőségeit, hogy a kérdéseket előterjesztő bíróság a 44/2001 rendelet 1. cikkére összpontosította a kérdését, a Bíróságnak nem áll módjában végleges válaszokat adni, viszont e három szempontra fel kell hívnia a kérdéseket előterjesztő bíróság figyelmét, amennyiben – javaslatommal ellentétben – úgy ítélné meg, hogy a vitatott határozat a 44/2001 rendelet szerinti polgári és kereskedelmi ügy fogalmába tartozik.
B – A második kérdésről
80. A Bayer a kérdéseket előterjesztő bírósághoz benyújtott csatlakozó semmisségi panaszában a Realchemie által előterjesztett semmisségi panasz elutasítását, valamint azt kérte, hogy a Realchemiét kötelezzék az úgynevezett „tényleges költségek” viselésére a 2004/48 irányelv 14. cikke alapján, együtt értelmezve azt a holland polgári perrendtartás 1019h §‑ával, amely az említett 14. cikket ülteti át a holland jogrendszerbe. Az 1019h § olyan költségviselési szabályokat tartalmaz, amelyek szigorúbbak a 2004/48 irányelv hatálya alá tartozó ügyekben irányadó általános költségviselési szabályoknál.(37)
81. A kérdéseket előterjesztő bíróság a Bírósághoz intézett második kérdésével lényegében azt kívánja megtudni, hogy a Hollandiában indíott azon végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás keretében felmerülő költségek, amelynek során a valamely szellemi tulajdonjog tiszteletben tartása iránti per keretében Németországban hozott hat határozat elismerését és végrehajtását kérik, a 2004/48 irányelv 14. cikkének hatálya alá tartoznak‑e, amely cikk azt a kötelezettséget támasztja a tagállamokkal szemben, hogy gondoskodjanak arról, hogy a pernyertes fél részéről felmerült perköltséget főszabály szerint a pervesztes fél viselje. Azt kell tehát eldönteni, hogy az ilyen végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás a 2004/48 irányelv hatálya alá tartozik‑e.
82. A Közösség jóval a 2004/48 irányelv elfogadása előtt megkötötte a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló megállapodást,(38) amely a 41. cikkében akként rendelkezik, hogy „[a] tagok kötelesek biztosítani, hogy a nemzeti jogukban rendelkezésre álljanak azok a jogérvényesítési eszközök, amelyek a […] szellemi alkotásokra vonatkozó jogok megsértése esetén hatékony eljárást tesznek lehetővé”. Az említett megállapodás 45. cikke – amelynek célja a szellemi tulajdonjogok védelme hatékonyságának növelése – megfogalmazza azt az elvet, mely szerint a bíróságnak jogában áll arra kötelezni a jogsértőt, hogy a megsértett szellemi tulajdonjog jogosultja részére fizesse meg a tágabb értelemben vett perköltséget.
83. A 2004/48 irányelv – mint azt a (4) és (5) preambulumbekezdése felidézi – a Közösség fent hivatkozott nemzetközi kötelezettségeinek sorába illeszkedik. Elismerve a szellemi tulajdon védelmének az innováció és a kreativitás ösztönzése, valamint a foglalkoztatás fejlesztése és a versenyképesség javítása szempontjából betöltött fontosságát,(39) az uniós jogalkotó megállapította, hogy „szükséges biztosítani, hogy a szellemi tulajdonra vonatkozó anyagi jogot […] a Közösségben hatékonyan alkalmazzák”.(40) Mivel a tagállamonkénti eltérések gyengítik a szellemi tulajdonra vonatkozó anyagi jog tartalmát,(41) ezen irányelv arra irányul, hogy a kérdéssel kapcsolatos jogszabályok közelítése révén biztosítsa a szellemi tulajdonjog jogosultja számára, hogy a jogait az ehhez szükséges intézkedések, eljárások és jogorvoslatok útján tiszteletben tartsák.(42) Az irányelv 2. cikke szerint „az […] intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat […] alkalmazni kell a közösségi jogban és/vagy az érintett tagállam nemzeti jogában foglalt bármely szellemi tulajdonjog megsértése esetén”. Arra az esetre, ha ezen intézkedések, eljárások és jogorvoslatok szükségesnek bizonyulnak valamely szellemi tulajdonjog tiszteletben tartásához, az irányelv akként rendelkezik, hogy „[a] tagállamok biztosítják, hogy a nyertes fél oldalán felmerülő ésszerű és arányos költségeket főszabályként a vesztes fél viselje”.(43)
84. Mivel az uniós jogalkotó célja az volt, hogy emelt szintű védelmet biztosítson a szellemi tulajdonjogok jogosultjainak, azt lehetne állítani, hogy mivel a Bayer és a Realchemie között Németországban folyamatban lévő jogvita tárgya valamely szellemi tulajdonjog védelme, a Bayer által Hollandiában indított végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás e jogvita egyfajta meghosszabbításának minősül, és úgy tekinthető, hogy maga is valamely szellemi tulajdonjognak a 2004/48 irányelv értelmében vett olyan megsértésére vonatkozik, amelynek a Bayer a Németországban hozott határozatok végrehajthatóságának elismertetésével kíván véget vetni. Ezért az említett irányelv hatálya alá tartozó eljárásról lenne szó, az irányelv 14. cikkét tehát alkalmazni kellene.
85. Mindazonáltal e megközelítés három fő okból nem győz meg.
86. Az első ok: nem gondolom, hogy ki lehetne jelenteni, hogy a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás tulajdonképpeni értelemben vett célja bármilyen anyagi jogosultság védelme lenne. Épp ellenkezőleg, ezen eljárás célja annak ellenőrzése, hogy objektíve teljesülnek‑e az érintett bírósági határozatoknak a megkeresett államban történő elismeréséhez és végrehajtásához szükséges feltételek. Ezen eljárás előzetes szakaszát képezi annak a végrehajtási eljárásnak, amely ténylegesen az érintett jogosultágnak az eredeti eljárás szerinti államban kezdeményezett védelmét szolgálja.
87. A második ok: a 2004/48 irányelv 14. cikkét teljes egészében a szellemi tulajdonjogra vonatkozó peres eljárások sajátos jellege indokolja. A Bizottság az írásbeli észrevételeiben – álláspontom szerint helyesen – előadta, hogy e 14. cikk célja az, hogy a szellemi tulajdonjogok jogosultjait a potenciálisan jelentős eljárási költségek ne tartsák vissza a bírósági igényérvényesítéstől. A szellemi tulajdonjogok tényleges érvényesülése természetesen magában foglalja e jogok bírósági védelmét. A 2004/48 irányelv azáltal, hogy biztosítja az ehhez szükséges intézkedéseket, eljárásokat és jogorvoslatokat, valamint lefekteti azt az elvet, mely szerint az eljárási költségeket főszabály szerint a pervesztes félnek kell viselnie, előnyös feltételeket teremt ahhoz, hogy azok a jogalanyok, akik erre az irányelvre hivatkozhatnak, bírósági eljárásokat indíthassanak. Ezért a 14. cikk létjogosultságát a szellemi tulajdonjog területén indított eljárások és felhasznált bizonyítási eszközök sajátossága adja, amennyiben a vizsgálati vagy szakértői díjak nagyon magasnak bizonyulhatnak.(44) Márpedig a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás keretében felmerülő költségek összege nem hasonlítható össze a szellemi tulajdonjogok megsértésének megállapítása iránti eljárás keretében felmerülő költségek összegével, és nem tűnik számomra olyan jellegűnek, mint ami a sérelemmel érintett felet visszatartaná az ilyen eljárás megindításától.(45) Nem indokolt elismerni, hogy bármilyen sajátos jellege lenne azoknak a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásoknak, amelyeknek tárgyát a valamely szellemi tulajdonjoggal összefüggésben más tagállamban hozott határozatok képezik.
88. Harmadszor, ezt az értelmezést erősíti meg a 2004/48 irányelv (11) preambulumbekezdésében megfogalmazott azon pontosítás, mely szerint ennek az irányelvnek „nem célja az igazságügyi együttműködésre, a joghatóságra vagy a polgári és kereskedelmi ügyekben hozott határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezések összehangolása vagy az alkalmazandó joggal összefüggő kérdések tárgyalása. Léteznek olyan közösségi jogi eszközök, amelyek ezen kérdéseket általánosan szabályozzák, és elvben a szellemi tulajdonra is alkalmazandóak”. Ha az említett irányelvnek nem célja a polgári és kereskedelmi ügyekben a határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozó harmonizált szabályok megállapítása, úgy tűnik tehát számomra, hogy annál kevésbé hivatott olyan általános szabály megállapítására, amely a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás keretében a költségek viselésére kötelezést szabályozhatja.
89. E (11) preambulumbekezdés feltételezi, hogy a 2004/48 irányelvet a 44/2001 rendelet sérelme nélkül kell alkalmazni. A 44/2001 rendelet szerint e vizsgálatnak arra a kérdésre kell szorítkoznia, hogy a határozat a polgári és kereskedelmi ügyek körébe tartozik‑e. Annak feltételezése, hogy az említett irányelv 14. cikke megkülönböztetett költségviselési szabályokat ír elő arra az esetre, ha valamely szellemi tulajdonjog megsértésével kapcsolatos határozat elismeréséről és végrehajtásáról van szó, valamilyen módon mindenképp az említett határozat érdemi vizsgálatával járna, ami túllépné a 44/2001 rendelet 1. cikke alapján megkövetelt egyszerű ellenőrzés korlátait. A 44/2001 rendeletben megfogalmazott, a végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás egyszerűsítésére és gyorsítására irányuló követelmény(46) is veszélyeztetve lenne, anélkül hogy ezt különösebb indok alátámasztaná.
90. Mindezen okokból azt javaslom, hogy a 2004/48 irányelv 14. cikkét akként kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó az olyan végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásban, amelynek tárgyát a valamely szellemi tulajdonjog megsértésével kapcsolatos határozatok elismerése és végrehajtása képezi.
V – Végkövetkeztetések
91. Az eddigi megfontolások összességére tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Hoge Raad der Nederlanden által előzetes döntéshozatal céljából előterjesztett két kérdést az alábbiak szerint válaszolja meg:
„1) Nem tartozik a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 1. cikke szerinti »polgári és kereskedelmi ügy« fogalmába az a határozat, amely az ezt megelőzően meghozott bírósági határozatban foglalt marasztalás kötelezettjét e marasztalás nemteljesítése következtében és a jogvitában részes másik fél kérelme alapján arra kötelezi, hogy a német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung) 890. §‑ában meghatározott feltétek mellett fizessen »rendbírságot« a bíróság számlájára.
2) A szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/48/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 14. cikkét akként kell értelmezni, hogy az nem alkalmazandó az olyan végrehajthatóvá nyilvánítási eljárásban, amelynek tárgyát a valamely szellemi tulajdonjog megsértésével kapcsolatos határozatok elismerése és végrehajtása képezi.”