Az Elsőfokú Bíróság (első tanács) T-225/06., T-255/06., T-257/06. és T-309/06. sz., Budějovický Budvar, národní podnik kontra Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM), Anheuser-Busch, Inc. egyesített ügyekben 2008. december 16-án hozott ítélete ellen az Anheuser-Busch, Inc. által 2009. március 10-én benyújtott fellebbezés

(C-96/09. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: angol

Felek

Fellebbező: Anheuser-Busch, Inc. (képviselő: V. von Bomhard Rechtsanwältin, B. Goebel Rechtsanwalt)

A többi fél az eljárásban: Budějovický Budvar, národní podnik, Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM)

A fellebbező kérelmei

A fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

1. helyezze hatályon kívül az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága T-225/06., T-255/06., T-257/06. és T-309/06. sz. egyesített ügyekben 2008. december 16-án hozott ítéletét a rendelkező rész 1. pontja kivételével,

2. az első fokon előterjesztett kérelmeket elutasítva hozzon végleges ítéletet a jogvitában, vagy másodlagosan utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bíróság elé, és

3. az elsőfokú eljárás felperesét kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

A fellebbező előadja, hogy:

1. Az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot, amikor ténylegesen tagadta a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal annak megállapítására vonatkozó hatáskörét, hogy a Budvar nem teljesítette a 8. cikk (4) bekezdése¹ szerinti jogok bizonyítására vonatkozó kötelezettségét, noha e jogok (a "BUD" állítólagos eredetmegjelölései) érvényessége tekintetében komoly kétségek álltak fenn.

2. Az Elsőfokú Bíróság félreértelmezte a 8. cikk (4) bekezdése szerinti "kereskedelmi forgalomban való használat" közösségi jogi követelményének minőségi és mennyiségi követelményeit. Először is úgy vélte, hogy e követelményt úgy kell értelmezni, hogy az a pusztán magánszférán kívüli valamennyi kereskedelmi használatot jelenti, úgy vélve különösen, hogy nem szükséges a 8. cikk (4) bekezdése szerinti állítólagos jog tényleges használata, ahogyan ez a védjegyek esetében megkövetelt lenne. Ezzel összefüggésben lehetővé tette a "díjmentes" küldemények "kereskedelmi forgalomban való használatnak", valamint más rendeltetésű használatnak (inkább védjegyhasználat és nem eredetmegjelölés használata) való tekintését. Másodszor a vitatott határozat tévesen tette lehetővé a figyelembe veendő ütköző védjegy bejelentésének időpontja utáni használatot, és ezáltal figyelmen kívül hagyta, hogy ahhoz, hogy valamely korábbi jog a 8. cikk szerinti megfelelő felszólalási jogalap legyen, az ütköző bejelentés benyújtásának időpontjában e felszólalási jogalap valamennyi feltételének teljesülnie kell. Harmadszor az Elsőfokú Bíróság félreértelmezte a 8. cikk (4) bekezdését, amikor úgy vélte, hogy a területiség elvétől eltérően figyelembe vehető az azon országoktól eltérő országokban való használat, amelyekben a 8. cikk (4) bekezdése szerinti állítólagos jogok fennállnak.

3. Az Elsőfokú Bíróság félreértelmezte "a helyi jelentőségűt meghaladó mérték" követelményét is. Lényegében úgy ítélte meg, hogy e követelmény teljesül azáltal, hogy a 8. cikk (4) bekezdése szerinti állítólagos jog harmadik országból származik, és az kiterjed az Európai Unió két tagállamára. Nem vizsgálta meg, hogy a kérdéses jog helyi jelentőséget meghaladó mértékű jelentőséget nyert-e azon két szóban forgó tagállamban, amelyek vonatkozásában e jogra hivatkoznak, ajtót nyitva ezáltal az Európai Unión kívülről származó, 8. cikk (4) bekezdése szerinti jogoknak.

4. A második fellebbezési jogalap a 8. cikk (4) bekezdése b) pontjának és a 74. cikk (1) bekezdésének a megsértésén alapul. A 8. cikk (4) bekezdésének b) pontja megköveteli, hogy a nemzeti jog feljogosítsa a Budvart az ütköző védjegy használatának megtiltására. A fellebbezési tanács a felek által benyújtott bizonyítékok alapján, valamint azon bevett szabályt alkalmazva, miszerint az OHIM előtti felszólalási eljárásban a bizonyítási teher a felszólalóra esik, megállapította, hogy a Budvar nem bizonyította, hogy a Franciaországban vagy Ausztriában alkalmazandó nemzeti jog alapján megtilthatja a "BUD" védjegy használatát. Az Elsőfokú Bíróság azonban a 74. cikk (1) bekezdését és a 8. cikk (4) bekezdésének b) pontját megsértve úgy vélte, hogy az OHIM a felek észrevételein túl hivatalból köteles megvizsgálni a 8. cikk (4) bekezdése szerinti állítólagos jogokat alátámasztó jogszabályokat és a jogi fejleményeket, és nem utasíthatja el a felszólalást a Budvar állítólagos jogai bizonyításának hiánya miatt.

5. Összességében az Elsőfokú Bíróság vitatott ítélete olyan értelmezést adott a 8. cikk (4) bekezdésének, amely e rendelkezés szövegével nehezen egyeztethető össze, és amelyet lehetetlen összeegyeztetni a 40/94 rendelet arra irányuló célkitűzésével, hogy a Közösségen belüli kereskedelem elősegítése érdekében az egész Közösségben egységes és jól működő védjegyjogot hozzon létre.

6. Az Elsőfokú Bíróság általi ezen jogsértések mindegyike a második fellebbezési tanács határozatainak hatályon kívül helyezéséhez vezetett, és következésképpen -mindegyik külön-külön - indokolja a vitatott ítélet hatályon kívül helyezését.

____________

¹ - A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20-i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL L 11., 1994.1.14., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.).