Language of document : ECLI:EU:C:2004:317

PHILIPPE LÉGER

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2004. május 25.1(1)

C‑438/02. sz. ügy

Åklagaren

kontra

Krister Hanner

(A Stockholms tingsrätt [Svédország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„EK 31. cikk – Állami monopólium – Gyógyszer-kiskereskedelmi monopólium – Hátrányos megkülönböztetés – Indokoltság – Az EK 86. cikk (2) bekezdése”






1.        Jelen ügyben a Stockholms tingsrätt (stockholmi elsőfokú bíróság) (Svédország) a svédországi gyógyszer-kiskereskedelmi monopólium törvényességével kapcsolatban több kérdést terjeszt elő előzetes döntéshozatalra. A kérdések a Krister Hanner ellen folytatott büntetőeljárás keretében merültek fel, akit bizonyos gyógyszerek eladásával, és így azon svéd törvények megszegésével vádolnak, amelyek e termékek árusítását az állam és az állam által kijelölt szervek számára tartják fenn.

2.        Az ügyben elsősorban az a kérdés merült fel, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga összeegyeztethető‑e az EK 31. cikkel. Nemleges válasz esetén meg kell vizsgálni, hogy az EK‑Szerződés eltérést engedő rendelkezései – különösen az EK 86. cikk (2) bekezdése – alapján igazolható‑e ilyen jog fenntartása.

3.        Az ügy egyik nehézsége az, hogy különböző pontokon a Bíróság ítélkezési gyakorlata egymással ellentétes válaszokat ad e kérdésekre.

I –    Nemzeti jogi háttér

4.        A svéd hatóságok 1969‑ben megszüntették a magángyógyszertárakat, és a gyógyszer-kiskereskedelemben állami monopóliumot vezettek be. Ez a monopólium valamennyi gyógyszerre – így mind az emberi, mind az állatorvosi, továbbá mind az orvosi rendelvényre, mind az a nélkül kiváltható gyógyszerekre – kiterjed. Jelenleg a monopóliumot a lagen (1996:1152) om handel med läkemedel m.m. (a gyógyszerkereskedelemről szóló 1996. évi 1152. törvény)(2) szabályozza.

5.        E törvény 2. cikke a kiskereskedelem fogalmát úgy határozza meg, mint a fogyasztók, valamint a rendelvény kibocsátására feljogosított személyek számára történő eladás. Ugyanezen törvény 3. cikke szerint az árusítás bármely más módja „nagykereskedelemnek” minősül, és a Läkemedelsverket (gyógyszerellenőrzésre hatáskörrel rendelkező svéd hatóság) engedélye szükséges hozzá.

6.        A svéd állami monopólium az 1996‑os törvény 4. cikkén alapul. E cikk kimondja, hogy „[e]ltérő rendelkezés hiányában [gyógyszerekkel] kiskereskedelmet csak az állam vagy annak meghatározó befolyása alatt álló egy vagy több jogi személy folytathat”, és hogy „[a]z e kereskedelem folytatására jogosult jogi személyt a kormány jelöli ki, valamint meghatározza e kereskedelem folytatásának részletes szabályait”.

7.        E rendelkezés alól kivétel, hogy gyógyszerek kórházaknak történő értékesítését más, erre nagykereskedelmi engedéllyel feljogosított személyek is végezhetik.(3)

8.        Az 1996‑os törvény 11. cikkének értelmében az állami monopóliumot létrehozó rendelkezéseket megszegő személyek pénzbüntetéssel vagy akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetőek.

9.        Az 1970‑ben aláírt megállapodás értelmében a svéd állam a külön erre a célra létrehozott társaságot, az Apoteksbolaget AB‑t bízta meg a gyógyszer-kiskereskedelemmel. Az Apoteksbolaget AB később nevet változtatott, és 1988 óta Apoteket AB(4) név alatt működik.

10.      Az Apoteket olyan társaság, amelynek tőkéje állami tulajdonban van, és amelynek igazgatósága elsősorban politikusokból és állami tisztviselőkből áll. A társaság jelenleg 11 000 személyt foglalkoztat.

11.      Az Apoteketnek – a tulajdonában álló és kezelésében levő – 800 gyógyszertár áll a rendelkezésére abból a célból, hogy biztosítsa a gyógyszerek forgalmazását a vásárlók számára. A gyógyszertárak általában sűrűn lakott területeken találhatók, így például városközpontokban, kereskedelmi központokban és egészségügyi központokban.

12.      A vidéki térségekben, ahol gyógyszertár létesítése nem lenne nyereséges, az Apoteket a gyógyszerek eladását mintegy 970 „Apoteksombud” (gyógyszertári ügynök) segítségével biztosítja. Ők olyan magánszemélyek, akikkel az Apoteket megállapodást köt, és akik díjazás ellenében vállalják, hogy kiadják a betegeknek az orvosi rendelvénnyel felírt gyógyszereket. A gyógyszertári ügynökök számára azt is engedélyezték, hogy a rendelvény nélkül kiváltható gyógyszerek korlátozott körét is forgalmazzák. Az ügynökök felett az Apoteket ellenőrzést gyakorol, ő határozza meg a gyógyszerek eladási árát, valamint a termékkínálatot. A gyógyszertári ügynökök különleges képzésben nem részesülnek, nincsenek felhatalmazva arra, hogy a vásárlóknak a gyógyszerek felhasználásával kapcsolatos tanácsokat adjanak.

13.      Az iratokból kiderül, hogy 2002 tavasza óta az Apoteket a világhálón és telefonon keresztül is árul rendelvény nélkül kiváltható gyógyszereket. A társaság úgy gondolja, hogy idővel majd az összes gyógyszert ilyen úton értékesítheti, ide értve az orvosi rendelvénnyel kiváltható gyógyszereket is. Ezekben az esetekben a termékeket az előírt információkkal és használati tanácsokkal küldenék el a vásárlóknak.

14.      Ami a beszerzést illeti, az Apoteket kizárólag a svéd piacon jelenlévő két nagykereskedővel, azaz a Tamroval és a Kronans Droghandellel áll kapcsolatban. Ő maga nem jogosult importálni más tagállamokból származó gyógyszereket.

15.      Az alapügy tényállásának időszakában az állam és az Apoteket viszonyát az 1996. december 20‑i megállapodás(5) szabályozta, amelyet az 1998. december 21‑i megállapodás hosszabbított meg és módosított.

16.      Ez a megállapodás előírja, hogy az Apoteket köteles az ország teljes területén megfelelő gyógyszerellátást biztosítani, és a fogyasztók számára a gyógyszergyártóktól független tájékoztatást adni. E célból az Apoteket köteles országos elosztó hálózatot létrehozni, továbbá elegendő raktárkészletet és szállítói kapacitást biztosítani, hogy az egészségügyi rendszer kívánalmainak megfeleljen. Ilyen háttér mellett az Apoteket maga határozza meg, hogy hova és hány gyógyszertárat, valamint gyógyszer-eladóhelyet telepít. Biztosítania kell valamennyi (orvosi rendelvényre vagy a nélkül kiváltható) olyan gyógyszer rendelkezésre állását, amelyre kizárólagos jogosultsága kiterjed.

17.      Az 1996‑os megállapodás 8. cikke az Apoteketet valamennyi gyógyszer kapcsán egységes fogyasztói ár alkalmazására kötelezi. A támogatott gyógyszerek fogyasztói árát – ezáltal tehát az Apoteket haszonkulcsát – a Läkemedelsförmånsnämnden (gyógyszerár-bizottság) határozza meg. Ezzel szemben a nem támogatott gyógyszerek árát, valamint az ezekre vonatkozó haszonkulcsát az Apoteket maga határozza meg. Támogatott gyógyszerek az orvosi rendelvényre kiváltható gyógyszerek, valamint bizonyos rendelvény nélkül kiváltható gyógyszerek is.

II – Az előzetes döntéshozatalra utalás

18.      A svéd hatóságok K. Hannerrel szemben büntetőeljárást indítottak az 1996‑os törvény 4. cikkének megsértése miatt. Azzal vádolják, hogy 2001 májusában és júliusában tizenkét csomag Nicorette tapaszt és Nicorette rágógumit, azaz a dohányzók leszokását segítő nikotint pótló szert adott el. Az ügyészség hangsúlyozta, hogy e termékeket a Läkemedelsverket gyógyszernek minősíti, és így svéd állami monopólium alá tartoznak.

19.      A kérdést előterjesztő bíróság előtt K. Hanner a tényállást elismerte, de vitatta annak bűncselekményi minősítését. Azt állította, hogy a svéd állami monopólium ellentétes az EK 31., az EK 28. és az EK 43. cikkel.

20.      A Stockholms tingsrätt, mivel úgy ítélte meg, hogy a jogvita megoldása e rendelkezések értelmezésétől függ, úgy határozott, hogy eljárását felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

„1)      A létező országos gyógyszerellenőrzési és -engedélyezési rendszer célja a gyógyszerek jó minőségének biztosítása és a káros hatásaik megelőzése. Továbbá egyes gyógyszerek kiváltása felhatalmazott orvos által adott rendelvényhez kötött. E körülmények között ellentétes‑e az EK 31. cikkel az olyan nemzeti jogszabály, amely előírja, hogy gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazásával – amelynek célja a biztonságos és hatékony gyógyszerek iránti szükséglet kielégítése – csak az állam vagy annak meghatározó befolyása alatt álló jogi személy foglalkozhat?

2)      Az első kérdésben megadottakra figyelemmel ellentétes‑e az EK 28. cikkel az első kérdésben említetthez hasonló szabályozás?

3)      Az első kérdésben megadottakra figyelemmel ellentétes‑e az EK 43. cikkel az első kérdésben említetthez hasonló szabályozás?

4)      Az elsőtől a harmadikig terjedő kérdések vizsgálata során ellentétes‑e az arányosság elvével az első kérdésben említetthez hasonló nemzeti jogszabály?

5)      Mi lenne a következménye az elsőtől a negyedikig terjedő kérdésekre kialakítandó álláspont tekintetében annak, ha az úgynevezett szabad forgalmú gyógyszerek részben vagy egészben nem állnának azon nemzeti jogszabály hatálya alatt, amely szerint gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazásával csak az állam vagy annak meghatározó befolyása alatt álló jogi személy foglalkozhat?”

III – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések tárgya

21.      A Stockholms tingsrätt által feltett előzetes döntéshozatal iránti kérelem két kérdéssorozatot tesz fel.

22.      A kérdést előterjesztő bíróság először azt kívánja megtudni, hogy az áruk szabad mozgása (EK 31. és EK 28. cikk) és a letelepedés szabadsága (EK 43. cikk) tárgyában irányadó alaprendelkezésekkel ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely az állam vagy az állam által ellenőrzött szerv számára tartja fenn a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazásának kizárólagos jogát.(6)

23.      Igenlő válasz esetén meg kell vizsgálni, hogy az ilyen nemzeti szabályozás igazolható‑e a szerződés által előírt kivételek alapján. Ugyanis jóllehet a Stockholms tingsrätt nem hivatkozott nyíltan az előzetes döntéshozatal iránti kérelmében a Szerződés eltérést engedő rendelkezéseire, csupán e rendelkezések értelmezésével válik lehetővé, hogy hasznos, azaz olyan válasz szülessen, amely kiterjed valamennyi, a vitatott monopólium közösségi joggal való összeegyeztethetőségének megállapításához szükséges elemre.(7) Egyébként a monopólium igazolhatóságának kérdését értelemszerűen tartalmazza az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés első két mondata, valamint a negyedik és ötödik kérdés.

24.      Ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság különösen azt kívánja megtudni, hogy a vitatott rendelkezés arányos‑e az elérni kívánt céllal.(8) Meg kívánja tudni, hogy szükséges‑e ez a rendelkezés, mivel más – az ellenőrzéssel, az engedélyezéssel és a gyógyszerek felírásával kapcsolatos – törvényi rendelkezések is irányulnak arra, hogy biztosítsák a közegészség védelmét.(9) A kérdést előterjesztő bíróság továbbá azt kérdezi, hogy a vitatott rendelkezés nem haladja‑e meg a szükséges mértéket, amikor az orvosi rendelvény nélkül kiváltható gyógyszereket is állami monopólium alá rendeli.(10).

25.      A különböző kérdéseket egymás után fogjuk megvizsgálni, a vizsgálatot az EK 31. cikk elemzésével kezdve, hiszen e rendelkezés a kereskedelmi jellegű nemzeti monopóliumok kapcsán lex specialisnak minősül.(11)

IV – Az EK 31. cikkről

26.      Az EK 31. cikk (1) bekezdésének szövege az alábbi:

„A tagállamok minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot kiigazítanak oly módon, hogy az áruk beszerzési és értékesítési feltételeire vonatkozóan a tagállamok állampolgárai között ne álljon fenn megkülönböztetés.

E cikk rendelkezései minden olyan szervre vonatkoznak, amelyen keresztül valamely tagállam jogilag vagy ténylegesen, közvetlenül vagy közvetve ellenőrzi, irányítja vagy érzékelhetően befolyásolja a tagállamok közötti behozatalt vagy kivitelt. Ezeket a rendelkezéseket az állam által másokra átruházott monopóliumokra ugyanúgy alkalmazni kell.”

27.      Az EK 31. cikk a Szerződésnek az áruk szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezései között szerepel. Elsődleges célkitűzése megakadályozni, hogy a tagállamok kereskedelmi monopóliumaikat protekcionista céllal alkalmazzák, és így visszaállítsák az áruk szabad mozgásának akadályait, amelyek eltörlése a Szerződés egyéb rendelkezéseinek kifejezett célja.(12) A Spaak-jelentés(13) ugyanis megjegyzi:

„Különös problémával állunk szemben, amikor a behozatalok közvetlen szabályozása nem kvóták alapján, hanem forgalmazási monopólium létrehozatalával történik, akár közhivatal, akár olyan magáncsoportosulás útján, amelyre az állam a monopóliumot átruházza. Ebben az esetben a behozatalok korlátját meghatározó hatóság magával a vevővel keveredik össze. Nem alkalmazhatjuk tehát az automatikus kiterjesztés módszerét, hiszen nem lehetséges a szükségtelen vásárlások kötelezővé tétele. A megoldás fontos eleme, hogy az átmeneti időszak végére az áruk vásárlására vagy behozatalára létrehozott nemzeti szervezeteknek meg kell szűnniük, illetve alkalmazkodniuk kell a közös piachoz, vagy azokat szükség esetén közös piacszervezéssel kell helyettesíteni.”

28.      Az EK 31. cikk olyan különleges rendelkezést tartalmaz, amely az áruk szabad mozgásának azon akadályait igyekszik elhárítani, amelyek nem állami intézkedés, hanem az állami monopóliumok magatartása miatt keletkeznek.(14)

29.      Jelen ügyben a Stockholms tingsrätt azt kérdezi, hogy e rendelkezéssel ellentétes‑e az olyan nemzeti szabályozás, amely a tagállami hatóságok vagy az ilyen hatóságok által ellenőrzött szervek számára tartja fenn a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazásának kizárólagos jogát.

30.      Ahhoz, hogy e kérdésre választ adjunk, először is megvizsgáljuk, hogy az Apoteket az EK 31. cikk hatálya alá tartozik‑e (az alábbi A. pont). Ezután azt vizsgáljuk meg, hogy a kiskereskedelmi értékesítés kizárólagos joga összeegyeztethető‑e az e rendelkezés által támasztott követelményekkel (az alábbi B. pont).

A –    Az EK 31. cikk hatályáról

31.      Az EK 31. cikk a kereskedelmi jellegű állami monopóliumokra alkalmazandó, és minden olyan szervezetet érint „amelyen keresztül valamely tagállam közvetlenül vagy közvetve ellenőrzi, irányítja vagy érzékelhetően befolyásolja a tagállamok közötti behozatalt vagy kivitelt”.(15)

32.      Ahogyan azt Cosmas főtanácsnok hangsúlyozta, e meghatározás két különböző szervezeti, illetve funkcionális jellegű elem együttes meglétét feltételezi.(16)

33.      A szervezeti elem kapcsán az EK 31. cikk feltételezi, hogy az állami monopólium „kereskedelmi” jellegű. Ez azt jelenti, hogy a kérdéses szervezetnek gazdasági tevékenységet kell folytatnia, azaz olyan tevékenységet, amely javak vagy szolgáltatások adott piacon történő forgalmazásából áll.(17) A „kereskedelmi jellegű állami monopólium” fogalma így összefügg a „vállalkozás” versenyjogi fogalmával, mivel ez utóbbi „valamennyi gazdasági tevékenységet folytató egységre vonatkozik, függetlenül azok jogi státuszától és finanszírozási módjától”.(18)

34.      Mindazonáltal a monopólium „állami” jellege megköveteli, hogy a kérdéses egység az állammal különleges kapcsolatban álljon.(19) Lehet szó a közigazgatás valamely egységéről(20), állami vállalatról(21) vagy olyan magánvállalatról, amelyet kizárólagos vagy különleges jogokkal ruháztak fel.(22) A lényeg az, hogy az állam döntő befolyást tudjon gyakorolni ezen egység magatartására.(23) Egyebekben a monopólium „állami” jellege megköveteli, hogy a monopólium közhatalmi aktusból származzon, és hogy kizárólagossága jogilag biztosított legyen.(24) Emiatt kizárt a fogalomból minden olyan tisztán gazdasági monopólium, amelyre a szerződés versenyjogi szabályai vonatkoznak. Végezetül a Bíróság kifejtette, hogy az EK 31. cikk az áruforgalomra vonatkozik,(25) így tehát nem alkalmazható a szolgáltatások monopóliumaira(26), kivéve ha ezek a monopóliumok közvetlen befolyással lehetnek a tagállamok közötti áruforgalomra.(27)

35.      A funkcionális elem kapcsán az EK 31. cikk olyan helyzetet szabályoz, amelyben az állami hatóságoknak módjukban áll érezhetően befolyásolni a tagállamok közötti áruforgalmat a fent hivatkozott szervezeten vagy egységen keresztül.(28) E tekintetben nem szükséges, hogy az állam ellenőrizze, vagy irányítsa a behozatalt és a kivitelt. Elegendő, ha módjában áll befolyásolni az áruforgalmat, akár közvetett módon.(29) Egyébként ahhoz, hogy az állami befolyást érezhetőnek tekinthessük, nem szükséges, hogy az ellenőrzés a behozatal és a kivitel összességére kiterjedjen. Az olyan állam, amely nemzeti piaci szükségletei 65%‑ának megfelelő termék vonatkozásában a behozatal vagy a forgalmazás kizárólagos jogával rendelkezik, képes érezhetően befolyásolni e termékek más tagállamokból történő behozatalát.(30)

36.      Jelen ügyben megállapítható, hogy az Apoteket megfelel e két feltételnek.

37.      Egyrészt az Apoteket versenyjogi értelemben gazdasági tevékenységet folytat, mivel az adott piacon, tudniillik a gyógyszerpiacon javakat ad el. Állami ellenőrzés alá is tartozik, mivel tőkéje svéd hatóságok tulajdonában van, igazgatósága pedig politikusokból és állami tisztviselőkből áll. Végül jogi monopóliummal rendelkezik, hiszen tevékenységének kizárólagosságát biztosítja mind az 1996‑os törvény(31), mind az 1996‑os megállapodás(32).

38.      Másrészt az Apoteket a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogával rendelkezik. Márpedig a Bíróság már elismerte, hogy az ilyen jog léte az érintett tagállam számára lehetővé teszi, hogy érezhető befolyást gyakoroljon a kérdéses termék más tagállamokból származó behozatalára.(33)

39.      Ilyen feltételek mellet az Apoteket az EK 31. cikk értelme szerinti kereskedelmi jellegű állami monopóliumot képez. Meg kell tehát vizsgálni, hogy az e rendelkezés által előírt követelményekkel ellentétes‑e azon kizárólagos jog gyakorlása vagy megléte, amellyel a kiskereskedelmi forgalmazás kapcsán a társaság rendelkezik.

B –    Az EK 31. cikkben előírt kötelezettségekről

40.      Az EK 31. cikk nem követeli meg a kereskedelmi jellegű állami monopóliumok eltörlését.(34) Kizárólag a monopóliumok kiigazítását követeli meg oly módon, hogy az áruk beszerzési és értékesítési feltételeire vonatkozóan a tagállamok állampolgárai között ne álljon fenn megkülönböztetés.(35)

41.      Az EK 31. cikk miatt felmerülő nehézségek egyike abból a tényből fakad, hogy az „állami monopólium” fogalom egyszerre használatos meghatározott tevékenység gyakorlása kizárólagos jogának (termelés, behozatal, forgalmazás) és az e kizárólagos joggal felruházott szervnek a megjelölésére.(36) Egyértelmű, hogy az EK 295. cikk(37) miatt a szerződés nem kötelezheti tagállamot kizárólagos joggal felruházott szervezetének megszüntetésére. A Bíróság viszont úgy vélte, hogy az EK 31. cikkben előírt kiigazítási kötelezettség kényszerítheti a tagállamokat bizonyos kizárólagos jogok megszüntetésére.

42.      Így a fent hivatkozott Manghera és társai ügyben hozott ítéletben(38) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a termékek behozatalának kizárólagos joga – jellegénél fogva – az EK 31. cikkben tiltott megkülönböztetést jelent, és hogy a tagállamok kötelesek eltörölni az ilyen jogokat. A Bíróság továbbá úgy vélte, hogy a kivitel kizárólagos joga – jellegénél fogva – ellentétes az EK 31. cikkel, és el kell törölni.(39)

43.      Jelen ügyben annak kérdését kell tisztázni, hogy a kizárólagos kiskereskedelmi jog összhangban állónak tekinthető‑e az EK 31. cikkel.

44.      A Bíróságnak már volt alkalma nyilatkozni e kérdésben a Franzén-ügyben hozott ítéletben. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyben érintett monopólium összhangban van az EK 31. cikkel tekintettel arra, hogy a fennállásához és a működéséhez kapcsolódó rendelkezések nem hátrányosan megkülönböztetőek, és a más tagállamokból behozott termékekre sem hátrányos jellegűek.

45.      Jelen ügyben mégis azt fogjuk javasolni a Bíróságnak, hogy ne alkalmazza a Franzén-ügyben hozott ítéletben kifejtett indokolást. Ugyanis a többségi tudományos állásponttal(40) összhangban úgy véljük, hogy az ezen ítéletben kifejtett megoldás a szerződés rendelkezéseinek nem megfelelő értelmezésén alapszik.

46.      Mielőtt kifejtenénk azokat az indokokat, amelyek miatt javasolni fogjuk a Bíróságnak, hogy vizsgálja felül a Franzén-ügyben hozott ítéletet, emlékeztetni kell röviden annak tartalmára.

1.      A Franzén-ügyben hozott ítélet tartalma

47.      A Franzén-ügy az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi forgalmazásának svédországi monopóliumára vonatkozik.

48.      Ebben az államban a törvény az alkoholtartalmú italok termelését, nagykereskedelmét és (teljes vagy részleges) behozatalát az Alkoholinspektion (alkoholfelügyelet) által kibocsátott különleges engedélyekhez kötötte. Egyebek mellett a törvény külön ebből a célból létrehozott állami vállalatra bízta a bor, a jelentősebb alkoholtartalmú sör és a tömény italok kiskereskedelmi forgalmazásának kizárólagos jogát. Ez a Systembolaget Aktiebolag(41) nevű vállalat teljes egészében a svéd állam tulajdona.

49.      A H. Franzén ellen kezdeményezett büntetőeljárásban a svéd bíróság több kérdést tett fel a Bíróságnak, amelyeknek célja annak meghatározása volt, hogy a Systembolaget monopóliuma összhangban van‑e az EK‑Szerződés 30. és 37. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 28. és 31. cikk).

50.      A Bíróság először is kiemelte, hogy a kérdést előterjesztő bíróság kérdései nem csupán a vitás monopólium fennállásával és működésével kapcsolatos nemzeti rendelkezésekre vonatkoznak, hanem általánosabban azokra a rendelkezésekre – tudniillik a gyártási és nagykereskedelmi engedélyekkel kapcsolatos szabályokra – amelyek, jóllehet nem szabályozzák a monopólium működését, közvetlenül hatnak rá.(42)

51.      A Bíróság ezek után jelezte, hogy ítélkezési gyakorlata szerint a monopólium fennállásával és működésével kapcsolatos szabályokat a Szerződés 37. cikkére tekintettel kell vizsgálni,(43) míg a többi rendelkezés, amelyek – habár hatással vannak a monopóliumra – elválaszthatóak a monopólium működésétől, a Szerződés 30. cikke alapján vizsgálandó(44).

52.      A monopólium fennállására és működésére vonatkozó szabályok kapcsán a Bíróság a következőket fejtette ki:

„39      A Szerződés […] 37. cikkének célja, hogy összehangolja a tagállamok azon lehetőségét, hogy közérdekű célokból fenntartsanak bizonyos kereskedelmi jellegű monopóliumokat, valamint a közös piac felállításához és működéséhez fűződő követelményeket. Célja az áruk szabad mozgásával szembeni akadályok felszámolása, mindazonáltal az olyan kereskedelmet korlátozó hatások kivételével, amelyek a kérdéses monopóliumok fennállásához szorosan hozzátartoznak.

40      Így a 37. cikk megköveteli, hogy a monopólium szervezete és működése oly módon kerüljön kiigazításra, hogy az áruk beszerzési és értékesítési feltételeire vonatkozóan a tagállamok állampolgárai között ne történjen hátrányos megkülönböztetés, oly módon, hogy a nemzeti árukkal szemben a más tagállamból származó termékek kereskedelme sem jogilag, sem ténylegesen ne szenvedjen hátrányt, és hogy a tagállamok gazdasága közötti verseny ne csorbuljon […].

41      Jelen ügyben nem vitatott, hogy az alkoholtartalmú italok kiskereskedelmi forgalmazásának olyan állami monopóliuma – amely a közegészségnek az alkohol káros hatásaival szembeni védelmét célozza, és amilyennel a Systembolaget rendelkezik – közérdekű célt követ.

42      Ebben az esetben pedig azt kell megvizsgálni, hogy az ilyen fajta monopólium oly módon került‑e kiigazításra, hogy eleget tegyen a fenti 39. és 40. pontban meghatározott követelményeknek.”

53.      A Bíróság így megvizsgálta a termékek kiválasztási rendszerére(45), a monopólium értékesítési hálózatára(46) és az alkoholos italok reklámozási rendszerére(47) vonatkozó rendelkezéseket. Minden esetben úgy ítélte meg, hogy a kérdéses rendelkezések nem hátrányosan megkülönböztetőek, és a más tagállamokból behozott termékeket sem érintik hátrányos módon. Minderre tekintettel a Bíróság úgy vélte – feltételezve, hogy ilyen esetről van szó –, a vitatott monopólium fennállásával és működtetésével szorosan összefüggő követelményekre tekintettel a fent nevezett rendelkezések igazolhatóak.(48)

54.      A Bíróság ebből arra a következetésre jutott, „hogy az alapügyben szereplőhöz hasonló kiskereskedelmi forgalmazáshoz kapcsolódó monopólium megfelel a Szerződés 37. cikkével való összhang – jelen ítélet 39. és 40. pontjában felidézett – követelményeinek.”(49)

55.      Azokkal az egyéb nemzeti szabályokkal kapcsolatban, amelyek a monopólium működésére hatnak, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az alkoholtartalmú italok behozatalát kizárólag engedély birtokosainak fenntartó rendelkezések a Dassonville-ügyben hozott ítélet(50) szerinti akadályt jelentenek. Egyebekben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a svéd kormány nem bizonyította, hogy ezek a rendelkezések mennyiben arányosak az általuk elérni kívánt közegészségügyi céllal.(51) A Bíróság ebből arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy az alkoholos italok behozatalának rendszerére vonatkozó svéd rendelkezések ellentétesek az EK‑Szerződés 30. és 36. cikkével (jelenleg, módosítást követően EK 28. és EK 30. cikk).(52)

2.      A Franzén-féle ítélkezési gyakorlat elemzése

56.      A többségi tudományos állásponttal(53) összhangban úgy gondoljuk, hogy a Franzén-ügyben hozott ítéletben kifejtett érvelés az EK 31. cikk helytelen értelmezésén alapszik. Véleményünk szerint az ítélettel kapcsolatos problémák alapvetően három csoportba sorolhatók.

57.      Először is a Bíróság a vitatott monopólium „töredékes” megközelítését fogadta el.

58.      Korábbi ítélkezési gyakorlata során a Bírósághoz gyakran fordultak azért, hogy a kereskedelmi jellegű nemzeti monopóliumok meghatározott részéről nyilatkozzon. Ez vonatkozhatott a behozott termékekre kivetett adókra és vámokra(54), termékek szokatlanul alacsony eladási áron való forgalmazására(55), behozott nyersanyagok feldolgozásának tilalmára(56), egységes kereskedelmi árrés meghatározására(57) vagy a termelők és importőrök által megállapított ártól eltérő eladási ár meghatározására(58). Egyértelmű, hogy e különböző esetekben a Bíróság köteles volt vizsgálatát a monopóliumnak arra a részére korlátozni, amely az elé utalt vita tárgyát képezte.

59.      Mindazonáltal minden más esetben a Bíróság az érintett monopólium teljes körű vizsgálatát végezte el. Így a fent hivatkozott Manghera és társai ügyben hozott ítéletben(59) a feldolgozott dohány behozatali monopóliumának egészét vizsgálta meg az EK 31. cikk fényében, és nem csupán e monopólium működésének különböző szabályait. Hasonlóképpen a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítéletben(60) a Bíróság átfogóan úgy ítélte meg, hogy a görög állam kizárólagos jogai a kőolajtermékek behozatalában és forgalmazásában az EK 31. cikkben tiltott hátrányos megkülönböztetéssel járnak. Ebből az következik, hogy amennyiben a Bírósághoz valamely kereskedelmi jellegű állami monopólium egészének összhangjára vonatkozó kérdéssel fordulnak, a Bíróság a kérdéses kizárólagos jog(ok) teljes körű vizsgálatát végzi el.

60.      A Franzén-ügyben hozott ítéletben viszont a Bíróság eltért ettől a megközelítéstől, jóllehet kifejezetten ezzel a kérdéssel fordultak hozzá.(61) Ahogyan láttuk, a Bíróság szétválasztotta a monopólium működésének különböző szabályait (a termékek kiválasztásának rendszerét, az értékesítési hálózatot, a termékek reklámozását), és minden esetben megvizsgálta, hogy e szabályok hátrányosan megkülönböztetőek‑e, illetve az importált termékeket hátrányban részesítik‑e.

61.      Felmerül a kérdés, hogy ez a megközelítés nem vezette‑e a Bíróságot arra, hogy alulbecsülje a vitatott monopóliumnak a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatását. Ugyanis úgy tűnik, hogy a monopólium által a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatások mérlegelése eltér, aszerint hogy teljes körű vizsgálatot vagy töredékes megközelítést alkalmazunk. Ez utóbbi megközelítéssel szemben a teljes körű vizsgálat figyelembe veszi az áruk szabad mozgásának azon korlátozásait, amelyek a monopólium működésével kapcsolatos szabályok együttes hatásából következnek. Egyébként a Systembolaget monopóliumának teljes körű elemzése alapján jutott Elmer főtanácsnok arra a következtetésre, hogy ez a monopólium súlyosan akadályozza a közösségen belüli kereskedelmet.(62)

62.      Másodszor úgy gondoljuk, hogy a Bíróság az EK 31. cikkben előírt „hátrányos megkülönböztetés” fogalmát megszorítóan értelmezte.

63.      Ahogyan látni fogjuk,(63) az EK 31. cikk nem csupán más tagállamok termékei tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést. A rendelkezés elsősorban a tagállamok állampolgárai közötti hátrányos megkülönböztetést tiltja az áruk beszerzési és értékesítési feltételeire vonatkozóan. Az EK 31. cikknek így az a célja, hogy a más tagállambeli szolgáltatók számára biztosítsa annak lehetőségét, hogy választásuk szerinti vásárlóknak kínálhassák termékeiket abban a tagállamban, ahol a monopólium fennáll. Másik oldalról megközelítve, a célja az, hogy lehetővé tegye a monopóliumot fenntartó tagállam fogyasztói számára, hogy a választásuk szerinti szolgáltatótól vásároljanak más tagállamokban. Az EK 31. cikk tehát nem csak az áruk szabad mozgásának a védelmét célozza: elsősorban az áruk e szabad mozgásában részt vevő szereplők védelmére irányul.(64)

64.      Ahogyan a jogirodalom kiemelte,(65) a „hátrányos megkülönböztetés” fogalmának ilyen különleges értelmezése messzebbre vezet az áruk közötti hátrányos megkülönböztetés fogalmánál. Ugyanis a termékek közötti megkülönböztetés felszámolása nem szükségszerűen követeli meg a kizárólagos jogok eltörlését. Ahhoz, hogy a monopólium összhangba kerüljön ezzel a követelménnyel, elegendő, hogy azonos (nem hátrányosan megkülönböztető) elbánásban részesítse a nemzeti és a külföldi termékeket. Ezzel ellentétben az állampolgárok közötti megkülönböztetés felszámolása együtt járhat a kizárólagos jogok eltörlésével, mivel az a tény, hogy valamely gazdasági tevékenység gyakorlását meghatározott nemzeti szereplő számára tartják fenn, közvetlen hatással lehet a beszerzési és értékesítési feltételek vonatkozásában a más tagállambeli szolgáltatókra. Látni fogjuk,(66) hogy ítélkezési gyakorlatában a Bíróság a „hátrányos megkülönböztetés” fogalmának ezt a különleges értelmezését fogadta el. Így a Bíróság úgy követelte meg a kizárólagos jogok eltörlését, hogy nem tette fel annak kérdését, hogy az adott monopólium a nemzeti termékekre és a behozott termékekre azonos elbánást biztosít‑e.(67)

65.      Ugyanakkor a Franzén-ügyben hozott ítéletben a Bíróság eltávolodott ettől az ítélkezési gyakorlattól.

66.      Elemzését a Bíróság alapvetően a tagállamok termékei közötti megkülönböztetésre korlátozta. Láttuk ugyanis, hogy a Bíróság a monopólium működésére vonatkozó valamennyi szabály (a termékek kiválasztása, a termékek értékesítési és reklámozási hálózata) kapcsán ellenőrizte, hogy a kérdéses rendelkezéseket a termékek származásától függetlenül alkalmazták‑e, és hogy a más tagállamokból behozott termékeket nem különböztették‑e meg hátrányos módon. Vizsgálatát a Bíróság tehát az EK 31. cikk szerinti „hátrányos megkülönböztetés” fogalmának megszorító értelmezésére alapította.

67.      E tekintetben azt gondolhattuk volna, hogy a Franzén-ügyben hozott ítélet a korábbi ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát jelenti, és változást hoz az EK 31. cikk értelmezésében. Mindazonáltal e feltevést cáfolja az a tény, hogy a Franzén-ügyben hozott ítélet kihirdetésével egy napon a Bíróság három másik ítéletet hozott, amelyek a „hátrányos megkülönböztetés” fogalmának hagyományos értelmezését alkalmazzák.

68.      Így a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia(68), Bizottság kontra Olaszország(69) és Bizottság kontra Franciaország(70) ügyekben szintén 1997. október 23‑án hozott ítéletekben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a gáz és a villamosenergia behozatala kapcsán valamely tagállamban fennálló kizárólagos jogok a más tagállambeli szolgáltatókkal szemben olyan megkülönböztetéssel járnak, amelyet tilt az EK 31. cikk. A Bíróság hozzátette még, hogy még akkor is ez a helyzet, ha a kérdéses monopólium a nemzeti és a behozott termékek tekintetében azonos elbánást biztosít.(71) Klasszikus ítélkezési gyakorlatával összhangban a Bíróság tehát a vitatott kizárólagos jogok eltörlését követelte meg.

69.      Ahogyan azt a tudományos álláspont(72) kiemeli, nehéz megérteni, hogy a Bíróság miért fogadott el két különböző megközelítést azon ítéletek két csoportjánál, amelyet ugyanazon a napon ugyanaz az ítélkező testület (teljes ülés) hozott.

70.      A Franzén-ügyben hozott ítélet kapcsán felmerült harmadik probléma az EK 31. cikkel ellentétes intézkedések igazolására vonatkozik.

71.      Az EK 31. cikkel ellentétes intézkedések igazolásának kérdése olyan sokat vitatott kérdés, amelyre még vissza fogunk térni.(73) Itt csak azt jegyezzük meg, hogy a Campus Oil és társai ügyben 1984. július 10‑én hozott ítéletében(74) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az EK‑Szerződés 90. cikkének (2) bekezdése (jelenleg az EK 86. cikk (2) bekezdése) nem mentesíti a tagállamot – amely meghatározott vállalatot bízott meg valamely általános gazdasági érdekű szolgáltatás működtetésével – annak tilalmától, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek a Szerződés 30. cikkével ellentétesen akadályozzák a behozatalt. Egyebekben a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítéletben(75) a Bíróság a görög kormány álláspontjával ellentétben úgy ítélte meg, hogy a Szerződés 36. cikkének értelmében vett közbiztonsági okok nem indokolják az olajtermékek behozatalával és a forgalmazásával kapcsolatos kizárólagos jogok fenntartását.

72.      Ezen ítéletek alapján a Bizottság arra következtetett, hogy az EK 86. cikk (2) bekezdésére nem lehet hivatkozni az EK 31. cikkel ellentétes intézkedés indoklásaként, és hogy ilyen indoklás alapjául csak az EK 31. cikk (1) bekezdése szolgálhat.(76)

73.      A Franzén-ügyben hozott ítéletben a Bíróság elvetette ezt a megközelítést. Új lehetőséget nyitott az igazolásra akkor, amikor az EK 31. cikk (1) bekezdése kapcsán egyfajta „józan mérlegelési elvet” alkotott.

74.      A Franzén-ügyben hozott ítélet 39. pontjában a Bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy az EK 31. cikk „összehangolja a tagállamok azon lehetőségét, hogy közérdekű célokból fenntartsanak bizonyos kereskedelmi jellegű monopóliumokat, valamint a közös piac felállításához és működéséhez fűződő követelményeket. Célja az áruk szabad mozgásával szembeni akadályok felszámolása, mindazonáltal az olyan kereskedelmet korlátozó hatások kivételével, amelyek a kérdéses monopóliumok fennállásához szorosan hozzátartoznak”(77).

75.      A Bíróság további érvelésében megállapította, hogy a Systembolaget részére biztosított monopólium valóban közérdekű célú, hiszen a közegészség védelmét célozza az alkohol káros hatásaival szemben.(78) Ezek után a Bíróság megvizsgálta, hogy a monopólium szervezetével és működésével kapcsolatos rendelkezések nem járnak‑e az áruk szabad mozgását korlátozó hatással, vagy hogy legalábbis ezek a hatások nem haladják‑e meg a kereskedelmi jellegű állami monopólium „fennállásával”(79) vagy „működésével”(80) szorosan összefüggőeket.

76.      Ezt az érvelést kifejtve a Bíróság két elvet állapított meg:

–        először is az EK 31. cikk engedélyezi a tagállamok számára a kereskedelmi jellegű állami monopólium fenntartását, feltéve hogy e monopólium közérdekű célokra irányul, és

–        másodszor, ha a monopólium ilyen célra irányul, az EK 31. cikk nem tiltja az áruk szabad mozgásának olyan korlátozásait, amelyek a monopólium „fennállásához szorosan kapcsolódnak”, azaz azon korlátozásokat, amelyek nem haladják meg a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket.

77.      Ugyanakkor e két elvnek semmilyen alapja sincs az EK 31. cikkben.

78.      Először is az EK 31. cikk nem követeli meg, hogy az állami monopólium fenntartását kívánó tagállam bizonyítsa, hogy a monopólium közérdekű célt szolgál.(81) A rendelkezés – szövege alapján – kizárólag azt követeli meg, hogy a tagállamok állami monopóliumaikat oly módon igazítsák ki, hogy az áruk beszerzési és értékesítési feltételeire vonatkozóan a tagállamok állampolgárai között ne kerüljön sor hátrányos megkülönböztetésre. Ebből pedig az következik, hogy ha a tagállamok egyszer elvégezték ezt a kiigazítást, az EK 31. cikk felhatalmazza őket, hogy minden egyéb feltétel nélkül fenntartsák monopóliumaikat.

79.      Valójában az, hogy a monopólium közérdekű célt szolgál‑e, olyan kérdés, amely a kizárólagos jog igazolására vonatkozik, amennyiben a kizárólagos jog ellentétesnek bizonyul az EK 31. cikkel. Ugyanis ezt a követelményt két olyan rendelkezés támasztja alá, amelyekre hivatkozni lehetne az EK 31. cikkel ellentétes kizárólagos jogok fenntartásának igazolása érdekében, tudniillik az EK 30. cikkre (közerkölcsre, közrendre, közbiztonságra és közegészségre vonatkozó indokok alapján), valamint az EK 86. cikk (2) bekezdésére (az „általános gazdasági érdekű szolgáltatások” fogalma kapcsán). A monopólium által követett cél kérdése nem az EK 31. cikkhez kapcsolódik, hanem a Szerződés eltérést engedő rendelkezéseihez.

80.      Ezek után emlékeztetni fogunk arra, hogy a Bíróság korábban úgy ítélte meg, az EK 31. cikk (1) bekezdése „meghatározott eredményre irányuló, minden fenntartás nélküli kötelezettséget”(82) állapít meg. Ez a rendelkezés az állami monopóliumok kiigazítását írja elő oly módon, hogy biztosítva legyen „minden megkülönböztetés”(83) „teljes megszűnése”(84) a tagállamok állampolgárai között. Ellentétben a Franzén-ügyben felállított elvvel az EK 31. cikk sem eltérési lehetőséget, sem kivételt nem tartalmaz az áruk szabad mozgásának olyan korlátozásaira, amelyek az állami monopóliumok fennállásához szorosan kötődnének, vagy arányosak lennének a fent nevezett monopólium által elérni kívánt céllal. Tehát még egyszer, az EK 31. cikk által létrehozott elvvel szembeni kivételeknek a Szerződés eltérést engedő rendelkezésein, tudniillik az EK 30. cikken és/vagy az EK 86. cikk (2) bekezdésén kell alapulniuk.

81.      A fenti elemek összességére tekintettel azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy ne alkalmazza a Franzén-ügyben hozott ítéletben kifejtett indokolást a jelen ügyben. Azt javasoljuk, hogy hagyományos ítélkezési gyakorlatát alkalmazza, ahogyan azt legutoljára a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország és Bizottság kontra Franciaország ügyekben 1997. október 23‑án hozott ítéleteiben megerősítette.

3.      Az alapügy körülményei

82.      Mivel azt javasoljuk, hogy szakítani kell a Franzén-ügyben hozott ítéletben megállapított értelmezéssel, meg kell még vizsgálnunk, hogy az Apoteket kizárólagos kiskereskedelmi forgalmazásra irányuló joga az EK 31. cikk által tiltott „hátrányos megkülönböztetést” képez‑e.

83.      Az ítélkezési gyakorlat jelenlegi állása szerint úgy tűnik számunkra, hogy a „hátrányos megkülönböztetésnek” az EK 31. cikkben leírt fogalma az intézkedések több fajtájára kiterjed.

84.      Először is bizonyos, hogy ez a fogalom valamennyi, a nemzeti termékek és a más tagállamokból származó termékek közötti eltérő bánásmódra kiterjed. A Bíróság első ítéleteiben kijelentette, hogy nincs szó az EK 31. cikk értelmében vett hátrányos megkülönböztetésről, „ha ugyanazok a feltételek az irányadóak a behozott termékre, mint a monopólium által érintett nemzeti termékre”(85). A megkülönböztetés származhat tehát a behozatallal kapcsolatos jogból, amelynek hatásaként a behozott termékeket súlyosabb terhekkel sújtják, mint a hasonló nemzeti termékeket(86); annak tényéből, hogy csak a behozott termékeket sújtják valamilyen teherrel, legyen az akár adó, akár a monopólium költségeihez való hozzájárulás(87); kizárólag a behozott nyersanyagokra vonatkozó feldolgozási tilalomból(88) vagy valamely, kizárólag a behozott termékekre vonatkozó adóból, amelynek célja, hogy kiegyenlítse a termék származási tagállambeli ára és az azonos termékért a monopólium által a nemzeti termelők számára fizetett vételár közötti különbséget(89).

85.      A „hátrányos megkülönböztetés” fogalma azokra a megkülönböztetés nélkül alkalmazandó intézkedésekre is kiterjed, amelyek akadályozzák a tagállamok közötti kereskedelmet. Így a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben 1983. június 21‑én hozott ítéletben(90) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy állami monopólium esetében az a tény, hogy az a dohánytermékek kiskereskedelmi árát a termelők vagy az importőrök által meghatározott ártól eltérő szinten állapította meg, nem csupán az EK 28. cikkel ellentétes, de az EK 31. cikkben tiltott hátrányos megkülönböztetést is jelent. Továbbá a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1983. június 7‑én hozott ítéletben(91) a Bíróság – miután megállapította, hogy a vitatott intézkedés megkülönböztetés nélkül alkalmazandó az importált és a nemzeti termékekre – megvizsgálta, hogy mindazonáltal e rendelkezés nem jár‑e az EK 31. cikk szerinti hátrányosan megkülönböztető hatással.

86.      Ebből az következik, hogy a „hátrányos megkülönböztetés” EK 31. cikkben használt fogalma kiterjed az áruk szabad mozgásával szembeni akadályok összességére.(92) Ezek az akadályok különböző formákban jelenhetnek meg, mint például az EK 25. cikk szerinti vámként vagy az azzal azonos hatású díjként(93), az EK 28. cikk szerinti mennyiségi korlátozásként vagy az azzal azonos hatású intézkedésként(94) vagy ezenkívül az EK 90. cikk szerinti belső hátrányosan megkülönböztető adóként(95).

87.      Mindazonáltal úgy tűnik, hogy az EK 21. cikk hatálya szélesebb, mint a szerződésnek az áruk szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezéseié. Ahogyan azt megjegyeztük, e rendelkezés nem csupán a más tagállamok termékeivel szembeni hátrányos megkülönböztetést és akadályokat tiltja. Főként a tagállamok állampolgárai közötti megkülönböztetést tiltja az áruk beszerzési és értékesítési feltételeire vonatkozóan. Az EK 31. cikk így arra irányul, hogy biztosítsa a más tagállambeli szolgáltatók számára annak lehetőségét, hogy termékeiket a választásuk szerinti vásárlóközönség számára forgalmazzák az érintett tagállamban. Másik oldalról pedig az a célja, hogy lehetővé tegye az érintett tagállam fogyasztói számára, hogy a választásuk szerinti szolgáltatónál vásároljanak más tagállamokban.(96)

88.      Láttuk, hogy a „hátrányos megkülönböztetés” fogalmának ilyen különleges értelmezése távolabbra mutat az EK 25. cikk, az EK 28. cikk és az EK 90. cikk által tiltott áruk közötti megkülönböztetésnél. A termékek közötti hátrányos megkülönböztetés felszámolása elvben ugyanis nem követeli meg a kizárólagos jogok eltörlését, hiszen ahhoz, hogy összhangba kerüljenek ezzel a követelménnyel, elegendő, ha a monopólium megkülönböztetés nélküli elbánásban részesíti a nemzeti termékeket más tagállamok termékeivel. Ellenben a „tagállamok állampolgárai közötti hátrányos megkülönböztetés” fogalma megkövetelheti bizonyos kizárólagos jogok eltörlését, mivel az az egyszerű tény, hogy valamely gazdasági tevékenység folytatását meghatározott nemzeti szolgáltató számára tartják fenn, közvetlen hatással lehet a más tagállambeli szolgáltatók beszerzési és értékesítési feltételeire.

89.      Ítélkezési gyakorlatában a Bíróság több ízben alkalmazta a „hátrányos megkülönböztetés” ilyen különleges fogalmát.

90.      Így a fent hivatkozott Manghera és társai ügyben hozott ítéletben(97) úgy ítélte meg, hogy a termékek behozatalának kizárólagos joga a közösségi exportőrökkel szemben hátrányosan megkülönböztető jellegű, és hogy a nemzeti monopóliumoknak oly módon kellett kiigazításra kerülniük, hogy kizárják az ilyen fajta jogokat. A Bíróság úgy jutott e következtetésre, hogy nem tette fel annak kérdését, hogy a szóban forgó monopólium azonos elbánást biztosít‑e a nemzeti és a behozott termékekre.

91.      Továbbá a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben hozott ítéletben(98) a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a kőolajtermékek behozatalának és forgalmazásának tárgyában fennálló kizárólagos jogok a más tagállambeli exportőrökkel szembeni hátrányos megkülönböztetéssel járnak. Kitűnt, hogy e jogok célja, hogy biztosítsák az görög állami finomítók termelésének értékesítését(99), ezáltal tehát megfosztották a görög székhelyű forgalmazókat annak lehetőségétől, hogy a más tagállambeli vállalkozásoktól vásároljanak.(100)

92.      A fent hivatkozott Société coopérative d’amélioration de l’élevage et d’insémination artificielle du Béarn(101), illetve Gervais és társai(102) ügyekben a Bíróság az állatok mesterséges megtermékenyítésével kapcsolatos szolgáltatásnyújtás monopóliuma kapcsán hozott ítéletet. Úgy ítélte meg, hogy a szolgáltatási monopóliumra nem terjed ki az EK 31. cikk hatálya, kivéve ha ez a monopólium az áruk szabad mozgásának elvébe ütközne, mivel megkülönbözteti a behozott termékeket és a nemzeti eredetű termékeket ez utóbbiak javára. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy ezen eset nem áll fenn, tekintve hogy a tenyésztők szabadon kérhetik az illetékes központtól, hogy az érintett tagállamban vagy külföldön a választásuk szerinti megtermékenyítési központból lássák el őket mesterséges szaporítóanyaggal.

93.      Végezetül a Bíróság egyértelműen alkalmazta a „hátrányos megkülönböztetés” e különleges fogalmát a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország és Bizottság kontra Franciaország ügyekben 1997. október 23‑án hozott ítéleteiben. Ezen ítéletekben a Bíróság megerősítette, hogy a behozatallal kapcsolatos kizárólagos jogok hátrányos megkülönböztetést jelentenek a más tagállambeli exportőrökkel szemben azon oknál fogva, hogy e jogok „közvetlen hatással vannak más tagállamok szolgáltatóinak és eladóinak értékesítési feltételeire”(103). Továbbá a Bíróság úgy ítélte meg, hogy „a kivitellel kapcsolatos kizárólagos jogok a más tagállamokban letelepedett importőrökkel szemben megkülönböztető jellegűek már akkor is, ha ez a kizárólagosság csak más tagállamok vállalkozóinak vagy a fogyasztóinak beszerzési feltételeire van hatással”(104).

94.      Ami a kizárólagos behozatali jogokat illeti, a holland kormány az ügyek egyikében azt állította, hogy az EK 31. cikk csak e jogok hátrányosan megkülönböztető alkalmazását tiltja, nem pedig azok egyszerű meglétét.(105) A Bíróság nyíltan elutasította ezt az érvet, és kimondta, hogy „az áruk szabad mozgását a valamely tagállamban fennálló kizárólagos behozatali jogok is akadályozzák, amennyiben e jogok más tagállamok gazdasági szereplőit megfosztják annak lehetőségétől, hogy termékeiket az általuk választott vásárlók számára forgalmazzák az érintett tagállamban”(106).

95.      Ebből pedig az következik, hogy az EK 31. cikkben leírt „hátrányos megkülönböztetés” fogalmának tartalma szélesebb, mint a Szerződés más, az áruk szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezései által használt „hátrányos megkülönböztetésé”. E fogalom célja nem csupán annak biztosítása, hogy más tagállamok termékei bekerülhessenek az érintett tagállam piacára. Elsősorban inkább a más tagállambeli szolgáltatók számára igyekszik biztosítani e hozzáférést. E tekintetben a legfontosabb szempont, hogy fenntartsa annak a lehetőségét, hogy a más tagállambeli szolgáltatók termékeiket a választásuk szerinti vásárlók számára forgalmazhassák, másik oldalról pedig a tagállam fogyasztóinak lehetősége legyen az általuk választott más tagállambeli szolgáltatóktól vásárolni.(107)

96.      A „hátrányos megkülönböztetés” e különleges fogalmára tekintettel jelen ügyben meg kell vizsgálni, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga – amilyen az Apoteket számára biztosított jog – jellegénél fogva ellentétes‑e az EK 31. cikkel.

97.      Előzetesen fontos elhatárolni a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogát az „engedélyezési”, azaz olyan rendszertől, amely bizonyos termékek kiskereskedelmi forgalmazásának jogát közigazgatási engedéllyel rendelkezők számára tartja fenn.

98.      Ahogyan azt Elmer főtanácsnok hangsúlyozta,(108) az engedélyezési rendszer nem jelent monopóliumot a szó gazdasági értelmében. „Nyitott” rendszerről van szó, amelyben valamennyi, a törvényben meghatározott feltételeket kielégítő vállalkozó számára engedélyezik az adott termék értékesítését. Az engedélyezési rendszer tehát általában a forgalmazók jelentős számát feltételezi (körülbelül 76 000 kiskereskedő a fent hivatkozott Banchero-ügyben), akik szabadon, a választásuk szerinti szolgáltatókon keresztül intézik beszerzéseiket. E jellegzetességek miatt ítélte úgy a Bíróság,(109) hogy az olyan engedélyezési rendszer, amely nincs más hatással az egyéb tagállamokból származó termékek forgalmazására, mint a nemzeti termékekére, a Keck és Mithouard(110) egyesített ügyekben hozott ítélet értelmében vett „értékesítési módot” jelent, tehát kikerül az EK 28. cikk hatálya alól.(111)

99.      Ezzel ellentétben a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga a szó gazdasági értelmében vett valódi monopólium. „Zárt” rendszerről van szó, amelyben a kizárólagos szolgáltató – valójában az állam vagy az állam által ellenőrzött egység – számára engedélyezik a kérdéses termék forgalmazását.

100. Márpedig a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatásainak szempontjából a kizárólagos kiskereskedelmi jog ugyanazokkal a jellegzetességekkel bír, mint valamely kizárólagos behozatali jog.(112)

101. A kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga ugyanis szükségképpen a termékvásárlások összességének koncentrációjával jár a kiskereskedelem tekintetében. Az olyan egység, mint az Apoteket, amely valamely termék kiskereskedelmi forgalmazásának monopóliumával rendelkezik, nem csupán e termék kizárólagos eladójának minősül az adott tagállamban, de a fent nevezett termék e tagállambeli kizárólagos vásárlója is. Így végezetül a termelők és a nagykereskedők kizárólag egy vállalkozóhoz (az Apotekethez) fordulhatnak, hogy biztosítsák termékeik fogyasztók számára történő eladását.

102. Ilyen feltételek mellett nyilvánvaló, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás olyan monopóliumának, mint amilyen az állami monopólium a behozatal tekintetében, lehetősége van meghatározni a termékeknek azon körét, amelyek az érintett tagállam piacán forgalmazásra kerülnek. E tekintetben tehát a termék vagy bekerül a monopólium értékesítési hálózatába, és ebben az esetben az érintett tagállamban forgalmazásra kerül, vagy nem kerül be oda, és ebben az esetben teljesen kizárják a kérdéses piacról. A kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogosultjának jogában áll meghatározni azon termékeket, amelyek bekerülnek az érintett tagállam piacára. Módjában áll tehát meghatározni a más tagállamokból származó behozatalok szintjét ugyanolyan hatékony módon, mint azt a behozatal kizárólagos jogosultja tehetné.(113)

103. Ezt a következtetést jelen ügyben megerősítik az ügy irataiban foglalt tények.

104. A Stockholms tingsrätt ugyanis hangsúlyozta, hogy az 1996‑os megállapodás alapján az Apoteketnek jogában áll önállóan dönteni azokról az orvosi rendelvény nélkül kiváltható gyógyszerekről, amelyeket forgalmazni kíván.(114) Így kijelentette, „a rendelvény nélkül kiváltható és a más államokban engedélyezett gyógyszerek gyártóinak nincs joguk arra, hogy termékeiket az Apoteket Svédországban forgalmazza”(115). Továbbá a gyógyszerügynökökkel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság jelezte, hogy az ügynökök gyógyszerkészleteinek az Apoteket a tulajdonosa, és hogy „a választékot a gyógyszerügyi főigazgató határozza meg, együttműködésben a helyi egészségügyi szolgálatokkal”(116). Ebből pedig az következik, hogy az Apoteketnek jogában áll meghatározni azoknak a termékeknek a körét, amelyeket hálózatán keresztül forgalmaz, és amelyek így bekerülnek a svéd piacra.(117)

105. Ilyen feltételek mellett úgy gondoljuk, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás jelen kizárólagos joga a közösségen belüli kereskedelemre gyakorolt hatásai szempontjából ugyanazzal a jellemzővel rendelkezik, mint a kizárólagos behozatali jog. A kizárólagos kiskereskedelmi jog tehát jellegénél fogva ellentétes az EK 31. cikkel.

106. A Bíróság ítélkezési gyakorlata egyébként több, ezen elemzést alátámasztó elemet tartalmaz.(118)

107. Így a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben a Bíróság megerősítette – habár ezt más rendelkezésre alapította, nem az EK 31. cikkére –, hogy a forgalmazás kizárólagos joga nem áll összhangban a Szerződésnek az áruk szabad mozgásával kapcsolatos rendelkezéseivel. A távközlési készülékek ágazatán belül a behozatallal és a forgalmazással kapcsolatos jogok kapcsán a Bíróság így ítélte meg:

„34       […] [A] behozatallal és a forgalmazással kapcsolatban fennálló kizárólagos jogok megfosztják a szolgáltatókat attól a lehetőségtől, hogy termékeiket a fogyasztóknak értékesítsék.

35      Egyebekben ki kell emelni, hogy a készülékek ágazatát a termékek sokszínűsége és technikai jellege, és az ebből származó korlátozások jellemzik. Ilyen feltételek mellett nincs biztosítva, hogy a monopólium jogosultjának módjában áll a piacon jelenlévő modellek teljes körét kínálnia, tájékoztatnia a vásárlókat valamennyi készülék állapotáról és működéséről és biztosítania azok minőségét.

36      A behozatalnak és a forgalmazásnak a távközlési készülékek ágazatán belüli kizárólagos jogai tehát alkalmasak a közösségen belüli kereskedelem [EK 31. cikk értelmében vett] korlátozására”(119).

108. Egyebekben a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország és Bizottság kontra Franciaország ügyekben 1997. október 23‑án hozott ítéletekben kifejtett, a behozatal kizárólagos jogával kapcsolatos érvelés tökéletesen ráillik a kiskereskedelmi forgalmazás állami monopóliumának esetére.

109. Így megállapíthatjuk – mint ahogy a behozatal kizárólagos jogaival kapcsolatban is –, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga „közvetlen hatással van más tagállamok szolgáltatóinak és eladóinak értékesítési feltételeire”(120). Továbbá nem állíthatjuk, hogy a kizárólagos kiskereskedelmi forgalmazásra vonatkozó jogok csupán hátrányosan megkülönböztető gyakorlásuk esetén ellentétesek az EK 31. cikkel, mivel „amennyiben e jogok más tagállamok gazdasági szereplőit megfosztják annak lehetőségétől, hogy termékeiket az általuk választott vásárlók számára forgalmazzák az érintett tagállamban”(121). Végezetül megállapítható, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga – hasonlóan a behozatal kizárólagos jogához – megakadályozza „[az érintett tagállam] területén található esetleges vásárlókat abban, hogy a más tagállamokból származó [szóban forgó termékek tekintetében] szabadon válasszák meg beszerzési forrásukat”(122).

110. Ilyen feltételek mellett úgy gondoljuk, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga maga is hátrányos megkülönböztetést jelent a más tagállambeli vállalkozókkal szemben, akárcsak az érintett tagállamban elő fogyasztók tekintetében.

111. E következtetést az a tény sem vonja kétségbe, hogy ügyünkben az Apoteket kizárólagos joga nem terjed ki a gyógyszerek behozatalára és nagykereskedelmi forgalmazására. Ugyanis tudjuk, hogy a fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügy egyik jellegzetessége az volt, hogy a kérdéses egység egyszerre rendelkezett a behozatal és a forgalmazás kizárólagos jogával. Felmerül tehát a kérdés, hogy e körülménynek nincs‑e olyan jellege, amely megváltoztatja a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga EK 31. cikkel való összhangjának értékelését.

112. Ahogyan azt Elmer főtanácsnok hangsúlyozza(123), ez a különbségtétel (a kizárólagos jogok együttes meglétének helyzete és a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogának fennállása között) tisztán elvi érvelésből származik.

113. Ugyanis gazdaságilag a helyzet az, hogy a más tagállambeli vállalkozók csak akkor fogadják el termékeik Svédországba történő exportálását, ha bizonyosak abban, hogy az Apoteket forgalmazni fogja e termékeket. Hasonlóképpen a svédországi vállalkozók is csak akkor fogadják el a más tagállamokból származó termékek behozatalát, ha bizonyosak abban, hogy e termékeket az Apoteket megvásárolja. Gazdasági szempontból a behozatal és a nagykereskedelem liberalizációja csak akkor releváns a vállalkozók számára, ha együtt jár a kiskereskedelmi forgalmazás liberalizációjával.(124)

114. Ilyen feltételek mellett annak ténye, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogának jogosultja nem azonos a behozatal kizárólagos jogának jogosultjával, semmilyen jelentősséggel nem bír. A kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogának jogosultja – mivel rendelkezik azzal a joggal, hogy döntsön azokról a termékekről, melyeket hálózatában forgalmaz – valójában azzal a joggal is rendelkezik, hogy döntsön azokról a termékekről, melyeket behoznak az érintett tagállamba, valamint azokról a vállalkozókról, akik ezen állam felé kivitelt végezhetnek. Az áruk szabad mozgásának szempontjából a kiskereskedelmi forgalmazás állami monopóliuma ugyanolyan hatással jár, mint a behozatal tárgyában fennálló állami monopólium.

115. Ezeket a tényeket figyelembe véve úgy gondoljuk tehát, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga jellegénél fogva ellentétes az EK 31. cikkel.(125) Azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első ilyen értelmű kérdésre azt a választ adja, hogy az EK 31. cikk ellentétes a kiskereskedelmi forgalmazás olyan kizárólagos jogának fenntartásával, amelyet a svéd hatóságok az Apoteketnek bizosítanak.

V –    Az EK 28. és 43. cikkről

116. A fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia,(126) Bizottság kontra Olaszország(127) és Bizottság kontra Franciaország(128) ügyekben 1997. október 23‑án hozott ítéletekben a Bíróság jelezte, hogy amennyiben a kérdéses kizárólagos jog fenntartása az EK 31. cikkel ellentétesnek mutatkozik, már nem szükséges megvizsgálni, hogy e jog az EK 28. és 29. cikkel is ellentétes‑e.

117. Ha azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésre olyan értelmű választ adjon, hogy az Apoteket kizárólagos jogának fenntartása ellentétben áll az EK 31. cikkel, a Stockholms tingsrätt második és harmadik kérdése tárgytalanná válik. Így azután csak másodlagosan vizsgáljuk meg e két kérdést egymás után.

118. A második és harmadik kérdés célja tartalmuk szerint az, hogy meghatározza, hogy a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazásának az Apoteketre ruházotthoz hasonló kizárólagos joga ellentétes‑e az EK 28. és az EK 43. cikkel.

119. Az EK 28. cikkel kapcsolatban(129) emlékeztetni fogunk arra, hogy az ítélkezési gyakorlat(130) alapján főszabály szerint az EK 31. cikkel ellentétes rendelkezés az EK 28. cikkel is ellentétesnek tekintendő. E következtetés logikusnak látszik, hiszen – ahogyan láttuk – az EK 31. cikk célja, hogy felszámolja az áruk szabad mozgásának valamennyi akadályát, amennyiben ezen akadályok állami monopólium működéséből következnek, és ezek között az akadályok között elsősorban az EK 28. cikk értelmében vett mennyiségi korlátozások és azonos hatású intézkedések szerepelnek.

120. Egyebekben a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország(131) és Franciaország kontra Bizottság(132) ügyekből az következik, hogy a forgalmazással kapcsolatban fennálló kizárólagos jog az EK 28. cikk értelmében vett azonos hatású intézkedést jelent. A Bíróság ugyanis úgy ítélte meg, hogy az ilyen jog fennállása a szolgáltatókat megfosztja annak lehetőségétől, hogy termékeiket értékesítsék a fogyasztók számára, így tehát az EK 28. cikk értelmében vett közösségi kereskedelmet gátló akadályt jelent. Ilyen feltételek mellett úgy tűnik számunkra, hogy a kiskereskedelmi forgalmazásnak az Apoteketre ruházotthoz hasonló kizárólagos joga is ellentétes az EK 28. cikkel.

121. Az EK 43. cikkel kapcsolatban tudjuk, hogy a „letelepedésnek” a szerződés szerinti fogalma „nagyon tág fogalom, amely a közösségi állampolgár számára magába foglalja annak lehetőségét, hogy a származási államán kívüli más tagállam gazdasági életében állandó és folyamatos módon részt vegyen, és abból hasznot szerezzen, így e fogalom a gazdasági és társadalmi mozgást szolgálja a Közösségen belül a munkavállalói tevékenységeken kívüli területen”(133).

122. Előzetesen úgy tűnik – ahogyan azt a Bizottság is hangsúlyozta(134) –, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás állami monopóliuma az EK 43. cikkben biztosított letelepedési jog súlyos akadályát jelenti. Ugyanis az engedélyezési rendszerrel ellentétben – amely a törvény által meghatározott feltételeket teljesítő valamennyi személy számára lehetővé teszi a kérdéses tevékenység gyakorlását – a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos joga a más tagállambeli szolgáltatók összessége számára megakadályozza, hogy letelepedjenek az érintett tagállam területén a kérdéses tevékenység gyakorlásának céljából. Következésképpen hajlunk arra, hogy úgy ítéljük meg, ellentétes az EK 43. cikkel a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazása tekintetében az Apoteketre ruházotthoz hasonló kizárólagos jog fenntartása.

VI – A vitatott monopólium igazolásáról

123. Az előzőekre tekintettel szükséges megvizsgálni, hogy a vitatott kizárólagos jog fenntartása a Szerződés eltérést engedő rendelkezéseivel igazolható‑e.

124. E tekintetben elsőként az a kérdés merül fel, hogy mely rendelkezésekre lehet hivatkozni az EK 31. cikkel ellentétes intézkedés igazolásaként.(135)

A –    Az alkalmazandó rendelkezésről

125. Az EK 30. cikk értelmében „az [EK] 28. és at [EK] 29. cikk rendelkezései nem zárják ki a behozatalra, a kivitelre vagy a tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat vagy korlátozásokat, amelyeket […] az emberek és az állatok egészségének és életének védelme […] indokol. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem lehetnek önkényes megkülönböztetés vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei”.

126. E rendelkezés szövege alapján felmerül annak kérdése, hogy lehet‑e arra hivatkozni az EK 31. cikkel ellentétes intézkedés igazolása érdekében.

127. Egyes szerzők(136) erre a kérdésre nemleges választ javasoltak. Azzal érveltek, hogy az EK 30. cikk csak az EK 28. és az EK 29. cikkel szembeni lehetséges korlátozásokra vonatkozik, és hogy az áruk szabad mozgása általános elve alóli kivételként pedig e rendelkezést szűken kell értelmezni.

128. Cosmas(137) és Elmer(138) főtanácsnokok úgy vélték, hogy e szövegszerű érvvel szemben a szövegösszefüggéssel kapcsolatos indokok ellentétes megoldást támasztanak alá. Szerintük logikátlan lenne azt elfogadni, hogy az EK 30. cikk a „klasszikus” állami intézkedésből származó (az EK 28. és az EK 29. cikk szerinti) mennyiségi korlátozás vagy azonos hatású rendelkezés igazolásaként szolgálhat, ezzel szemben viszont elutasítani azt, hogy ugyanilyen mennyiségi korlátozás vagy azonos hatású intézkedés igazolásaként szolgáljon, azzal az indokkal, hogy utóbbi az EK 31. cikk szerinti állami monopóliumi magatartásból származik.

129. Kezdetben úgy tűnik, hogy a Bíróság is ez utóbbi nézet javára döntött.

130. Ugyanis a Bíróság a fent hivatkozott Campus Oil és társai ügyben hozott ítéletben(139) úgy ítélte meg, hogy az EK 86. cikk (2) bekezdése nem mentesíti a tagállamot – amely általános érdekű gazdasági szolgáltatás működtetésével meghatározott vállalkozást bízott meg – annak tilalma alól, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek az EK 28. cikkel ellentétes módon akadályozzák a behozatalt. Egyebekben a Bíróság a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben 1990. december 30‑án hozott ítéletében(140) megvizsgálta – majd elvetette – a görög kormány azon érvét, amely szerint a kőolajtermékek behozatalával és kereskedelmi forgalmazásával kapcsolatos kizárólagos jogok fenntartását az EK 30. cikk szerinti közbiztonsági érvek igazolják.

131. A Bíróság tehát arra enged következtetni, hogy az EK 31. cikkel ellentétes intézkedés az EK 30. cikk és nem az EK 86. cikk (2) bekezdése alapján igazolható.

132. Mindazonáltal a Bíróság felülvizsgálta ezt az álláspontját a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország és Bizottság kontra Franciaország ügyekben 1997. október 23‑án hozott ítéleteiben. A következőképpen ítélkezett:

„33      Mivel a behozatallal és a kivitellel kapcsolatos vitatott kizárólagos jogok […] ellentétesek a Szerződés 37. cikkével, nem szükséges elvégezni annak vizsgálatát, hogy ellentétesek‑e a 30. és 34. cikkel, és következésképpen azt sem, hogy igazolhatóak‑e esetleg a Szerződés 36. cikke alapján.

34      Mindazonáltal meg kell még vizsgálni, hogy a vitatott kizárólagos jogok nem igazolhatóak‑e […] a Szerződés 90. cikkének (2) bekezdése szerint.

[...]

43      [Ugyanis ellentétben azzal, amit a Bizottság állít, a Szerződés 90. cikkének (2) bekezdésére] lehet hivatkozni annak igazolásaként, hogy a tagállam valamely általános érdekű gazdasági szolgáltatás működtetésével megbízott vállalkozás számára különösen a Szerződés 37. cikkével ellentétes kizárólagos jogokat ruház, amennyiben a számára kijelölt különleges megbízás elvégzése csak ilyen jogok adásával biztosítható, és ha nincs hatással a kereskedelem fejlődésére a Közösség érdekeivel ellentétes intézkedés útján”(141).

133. Mivel ezen ítéleteket a Bíróság teljes ülése hozta Cosmas(142) és Elmer(143) főtanácsnokok ellentétes indítványai alapján, úgy ítéljük meg tehát, hogy a közösségi jog jelen állapotában az EK 31. cikkel ellentétes intézkedés az EK 86. cikk (2) bekezdése és nem az EK 30. cikk alapján igazolható.

134. Megvizsgáljuk tehát, hogy az Apoteket kizárólagos jogának fenntartása igazolható‑e az EK 86. cikk (2) bekezdése alapján.

B –    Az EK 86. cikk (2) bekezdéséről

135. Az EK 86. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy „[a]z általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vagy a jövedelemtermelő monopólium jellegű vállalkozások olyan mértékben tartoznak e szerződés szabályai, különösen a versenyszabályok hatálya alá, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását. A kereskedelem fejlődését ez nem befolyásolhatja olyan mértékben, amely ellentétes a Közösség érdekeivel.”

136. Ahogyan azt máshol már jeleztük(144), az EK 86. cikk (2) bekezdése e rendelkezés alkalmazásához hat feltétel meglétét írja elő.

137. Először is az érintett szervezetnek versenyjogi értelemben „vállalkozásnak” kell minősülnie. Olyan egységről kell, hogy szó legyen, amely „gazdasági tevékenységet folytat” „jogi státuszától és finanszírozási módjától függetlenül”(145). Az ítélkezési gyakorlat szerint a „gazdasági tevékenység” fogalma minden olyan tevékenységre irányul, amely abban áll, hogy javakat vagy szolgáltatásokat forgalmazzon meghatározott piacon.(146) Főszabály szerint valamely tevékenység akkor gazdasági jellegű, ha – legalább elvileg – alkalmas arra, hogy magánszolgáltató gyakorolja haszonszerzési céllal.(147)

138. Másodszor feltétel, hogy e vállalatot közhatalmi aktus útján általános érdekű gazdasági szolgáltatás működtetésével „bízzák meg”.(148) Elvileg valamely szabályozott tevékenység állami ellenőrzés alatti puszta gyakorlása nem elegendő ahhoz, hogy az EK 86. cikk (2) bekezdésének hatálya kiterjedjen az egységre, még akkor sem, ha az állami ellenőrzés erőteljesebb az érintett egység tekintetében.(149)

139. Harmadszor az érintett egységet „általános érdekű gazdasági szolgáltatás” működtetésével kell megbízni. Jóllehet az ítélkezési gyakorlat e fogalmat nem határozza meg, bizonyos, hogy a kérdéses szolgáltatást „olyan általános gazdasági érdeknek” kell jellemeznie, „amely különleges jellemzőket mutat azon érdekkel szemben, amely a gazdasági élet más tevékenységeit jellemzi”(150). Ugyanis a tagállamok feladata, hogy meghatározzák az általános gazdasági érdekű szolgáltatásaik tartalmát, és hogy ezt megtehessék, igen széles mozgástérrel is rendelkeznek, hiszen a Bíróság és a Bizottság kizárólag azért lép közbe, hogy a nyilvánvaló mérlegelési hibákat szankcionálja.(151)

140. Az EK 86. cikk (2) bekezdésének negyedik feltétele szükségességi tesztet állít fel. A szöveg megköveteli, hogy a Szerződés szabályainak az érintett vállalkozásra történő alkalmazása olyan jellegű legyen, hogy „akadályozza” a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását. A (versenyt korlátozó vagy az áruk szabad mozgását akadályozó) vitatott intézkedésnek tehát szükségesnek kell lennie a kívánt cél eléréséhez.(152) E tekintetben nem követelmény, hogy a Szerződés szabályainak alkalmazása a túlélést, az életképességet vagy a pénzügyi egyensúlyt fenyegesse.(153) Elegendő, hogy az állam által ráruházott kizárólagos jogok hiánya akadályozza a vállalkozásra bízott sajátos kötelességek végrehajtását, vagy hogy e jogok fenntartása szükséges legyen ahhoz, hogy lehetővé tegye címzettje számára feladatának gazdaságilag elfogadható feltételek mellett történő végrehajtását.

141. Az EK 86. cikk (2) bekezdésének ötödik feltétele arányossági tesztet állít fel. A szöveg kimondja, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalatok „olyan mértékben” tartoznak a Szerződés szabályai alá, amennyiben ezek alkalmazása nem akadályozza a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását.

142. Ebből az következik, hogy az áruk szabad mozgásának akadályai vagy a szabad verseny korlátozásai csak akkor elfogadhatóak, „ha szükségesnek mutatkoznak ahhoz, hogy lehetővé tegyék az ilyen általános érdekű feladattal felruházott vállalkozás számára e feladat végrehajtását”(154). Az arányossági teszt így annak ellenőrzésére vezet, hogy a vállalkozás különleges feladata végrehajtható‑e kevésbé korlátozó intézkedések által.(155)

143. Végül az EK 86. cikk (2) bekezdésének utolsó feltétele megköveteli, hogy „a kereskedelem fejlődését ez nem befolyásolhatja olyan mértékben, amely ellentétes a Közösség érdekeivel”. Még ha a Bíróság nem is hozott ítéletet e követelmény tartalmáról, bizonyos főtanácsnokok már állást foglaltak a kérdésben. Szerintük a közösségen belüli kereskedelem fejlődését érintő, az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti hatás – a mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés klasszikus meghatározásával ellentétben – megköveteli annak bizonyítását, hogy a vitatott intézkedés ténylegesen jelentős hatással van a közösségen belüli kereskedelemre.(156) Ezt az értelmezést álláspontunk szerint az EK 86. cikk (2) bekezdésének szövege ténylegesen igazolja.

144. Mielőtt megvizsgálnánk, hogy jelen esetben ezek a feltételek fennállnak‑e, emlékeztetni kell arra, hogy az EK 86. cikk (2) bekezdését – mint a Szerződés szabályai alól eltérést engedő rendelkezést – szűken kell értelmezni(157). Emlékeztetni fogunk arra is, hogy az ítélkezési gyakorlat alapján az EK 86. cikk (2) bekezdésére hivatkozó tagállamok feladata annak bizonyítása, hogy fennállnak e rendelkezés alkalmazásának feltételei.(158)

145. Jelen esetben az iratokból kitűnik, hogy az EK 86. cikk (2) bekezdése alkalmazásának első három feltétele fennáll.

146. Ugyanis, ahogyan láttuk, az Apoteket az ítélkezési gyakorlat szerinti gazdasági tevékenységet folytat, mivel javakat forgalmaz meghatározott piacon, tudniillik a gyógyszerpiacon. Az ilyen tevékenység egyértelműen alkalmas arra, hogy valamely magánszolgáltató haszonszerzési céllal gyakorolja. Az iratokból egyébként az is kitűnik, hogy a gyógyszertárak államosítása előtt Svédországban is magánszolgáltatók végezték a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazását.(159) Az Apoteket tehát az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti vállalkozás.

147. Emellett közhatalmi aktus bízta e vállalatra valamely általános érdekű gazdasági szolgáltatás működtetését.

148. Az iratokból ugyanis kitűnik, hogy a vitatott joggal történő felruházásnak célja az, hogy a közegészség védelméhez hozzájáruljon, biztosítva a svéd lakosság gyógyszerekhez való hozzájutását.

149. Írásbeli(160) és szóbeli észrevételeiben a svéd kormány elmagyarázta, hogy kilencmilliós lakosságával és 450 000 km²‑es területével Svédország a Finn Köztársaság után az Európai Unió(161) második legalacsonyabb népsűrűségével rendelkező tagállama. A svéd kormány kifejtette, hogy földrajzi adottságai és társadalompolitikája miatt szándékában állt valamennyi állampolgára számára azonos feltételek, különösen azonos árak mellett biztosítani a gyógyszerekhez való hozzájutást. A gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazásával kapcsolatos állami monopólium megteremtésének tehát az a célja, hogy azonos feltételek mellett biztosítsa a gyógyszerekhez való megfelelő hozzájutást a svéd állam egész területén.

150. Márpedig az ilyen feladat az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti általános érdekű szolgáltatást jelent. Az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően „olyan általános gazdasági érdek jellemzi, amely különleges jellemzőket mutat azon érdekkel szemben, amely a gazdasági élet más tevékenységeit jellemzi”(162). A Bíróság egyébként elismerte, hogy a gyógyszerekhez való hozzájutás a lakosság szükségleteire kiterjedő és annak megfelelő biztosításának szükségessége az EK 30. cikk(163) és az EK 86. cikk (2) bekezdése(164) szerinti általános érdekű cél.

151. Végezetül nem vitatott, hogy a közhatalom nyílt aktusa bízta meg az Apoteketet e feladattal, hiszen véleményünk szerint e feladat és a vitatott kizárólagos joggal való felruházás a svéd kormány 1996. december 19‑i határozatából és az 1996‑os megállapodásból származik.(165)

152. Az Apoteket tehát az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti általános gazdasági érdekű szolgáltatás ellátásával megbízott vállalkozás.

153. Ezzel ellentétben az iratok nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy e szöveg alkalmazásának negyedik és ötödik feltétele fennáll‑e jelen ügyben.

154. Előzetesen hangsúlyozni kell, hogy az 1996‑os törvény és az 1996‑os megállapodás más célt kíván elérni, mint a gyógyszerek ellenőrzésének és engedélyezésének tárgyában hozott közösségi rendelkezések(166).

155. Ugyanis ez utóbbi rendelkezések a közegészségnek, mint ilyennek a védelmére irányul. Céljuk a személyek és az állatok egészségének és életének védelme azon lehetséges veszélyekkel szemben, amelyeket a gyógyszerek és felhasználási feltételeik jelenthetnek. Ezzel ellentétben láttuk, hogy a vitatott kizárólagos joggal való felruházás célja, hogy a svéd lakosság gyógyszerekhez való hozzájutását biztosítsa. Célja, hogy azonos feltételek mellett megfelelő ellátást biztosítson a svéd állam egész területén. A Stockholms tingsrätt kérdéseire ezzel kapcsolatos válaszként(167) tehát azt lehet jelezni, hogy az 1996‑os törvény és az 1996‑os megállapodás nem képezi a gyógyszerek engedélyezésének és ellenőrzésének tárgyában hozott közösségi rendelkezések megismétlését.

156. Ezek után úgy gondoljuk, hogy a svéd kormány nem igazolta, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogával való felruházás szükséges ahhoz, hogy az Apoteket számára lehetővé tegye feladatának végrehajtását.

157. Ugyanis nem került elő olyan (számadatokkal alátámasztott vagy más) körülmény, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a vitatott kizárólagos jog hiányában az alacsony népsűrűségű területek gyógyszerellátása nem vagy kevésbé kedvező feltételek mellett lenne megoldható. Továbbá a svéd hatóságok nem mutattak be olyan részletes tényeket, amelyek lehetővé tennék annak megállapítását, hogy – feltételezve, hogy közbe kell avatkozniuk ahhoz, hogy biztosítsák gyógyszertárak létrejöttét az alacsony népsűrűségű területeken – a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogával való felruházás a közösségen belüli kereskedelmet legkevésbé korlátozó intézkedés.

158. Ezzel ellentétben az iratok bizonyos elemeiből az tűnik ki, hogy a vitatott kizárólagos jog fenntartása nem szükséges ahhoz, hogy elérjék a kívánt célt. Ezek az alábbi tények.

159. Először is, ahogyan láttuk, a gyógyszerek forgalmazásához 800 gyógyszertár, valamint 970 gyógyszertári ügynök áll a gyógyszertárakat birtokoló és kezelő Apoteket rendelkezésére a svéd állam egész területén. Tudjuk továbbá, hogy a gyógyszertárakat általában a sűrűn lakott területeken, azaz városközpontokban és kereskedelmi központokban létesítették, és hogy a gyógyszertári ügynökök az alacsony népsűrűségű vidéki területeken működnek.

160. Márpedig a gyógyszertári ügynökök az Apoteket független szolgáltatói. Olyan magánszolgáltatókról van szó, akik szerződést kötöttek a társasággal, és akik elfogadták, hogy orvosi rendelvényre kiváltható gyógyszereket szállítanak, valamint, hogy biztosítják a rendelvény nélkül kiváltható gyógyszerek korlátozott kínálatát. Ezenkívül az ügynököket az Apoteket választja ki, nem a lakosság sűrűségével vagy szükségleteivel kapcsolatos jellemzők, hanem „kereskedelmi tényezők alapján, tudniillik olyan helyekre, ahol nem lesznek versenytársaik a szűk értelemben vett gyógyszertáraknak”(168). Végezetül fennáll annak ténye, hogy a gyógyszertári ügynökök nem részesülnek képzésben(169), és nincs engedélyezve számukra, hogy a gyógyszerek használatával kapcsolatos tanácsokkal lássák el a vásárlókat.(170)

161. Ilyen feltételek mellett nehéz elfogadni, hogy szükséges a vitatott kizárólagos joggal történő felruházás ahhoz, hogy biztosítsák az ország egész területén a gyógyszerellátást. Az a tény, hogy az alacsony népsűrűségű területeken a gyógyszerek elosztásának biztosítására az Apoteket olyan külső szolgáltatókkal köt szerződést, akik már jelen vannak az érintett területeken, és akiket kereskedelmi tényezők alapján választanak ki, bizonyítja, hogy nem szükséges a gyógyszerek forgalmazását egyetlen szolgáltató számára fenntartani ahhoz, hogy biztosítsák a megfelelő ellátást a svéd állam egész területén.

162. Továbbá nehezen látjuk be, hogy a vitatott kizárólagos joggal való felruházás mennyiben szükséges a lakosság gyógyszerellátásának optimális és azonos feltételek melletti biztosításához. Az a tény, hogy az esetek többségében és a vidéki területeken a gyógyszereket nem gyógyszertárak, hanem olyan szolgáltatók értékesítik, akik semmilyen képzésben nem részesültek, és akik számára nem engedélyezték, hogy tanácsokat adjanak, azt bizonyítja, hogy a vitatott jog nem jelent e cél eléréséhez szükséges (vagy arra alkalmas) intézkedést.

163. Másodszor tudjuk, hogy az Apoteket elkezdte tevékenységét a világhálón és telefonon keresztül végezni. A kérdést előterjesztő bíróság kifejtette(171), hogy a 2002. év tavasza óta az Apoteket orvosi rendelvény nélkül kiváltható gyógyszereket forgalmaz a világhálón, és hogy úgy véli, hosszú távon valamennyi gyógyszert ilyen módon értékesítheti, ideértve a rendelvényre kiváltható gyógyszereket is. Az Apoteket ezt úgy valósítja meg, hogy postai úton kézbesítik a szükséges tájékoztatókat és használati útmutatásokat.

164. Márpedig ez a tény is azt bizonyítja, hogy a vitatott jog fenntartása nem szükséges ahhoz, hogy az Apoteket számára lehetővé tegye feladata végrehajtását.

165. Ugyanis nem látjuk, mennyiben szükséges a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazásának kizárólagos jogát egyetlen szolgáltató számára fenntartani ahhoz, hogy biztosítsák a vidéki területek ellátását e termékekkel, miközben e kizárólagos jog jogosultja az ellátást csomagküldő szolgálata útján biztosítja. Számunkra úgy tűnik, hogy bármely internetes vagy telefonos eladói hálózattal rendelkező gyógyszertárnak módjában állna felvenni még az alacsony népsűrűségű területeken lakó vásárlók rendeléseit is, és elküldeni számukra a gyógyszereket a szükséges tájékoztatásokkal és útmutatásokkal.

166. Harmadszor egy rövid kitekintés a más tagállamokban fennálló rendszerekre(172) azt bizonyítja, hogy általánosabb módon a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogával való megbízás nem szükséges ahhoz, hogy biztosítsák a gyógyszertárak jelenlétét az alacsonyabb népsűrűségű területeken.

167. Ugyanis úgy tűnik, hogy valamennyi tagállamban – ideértve a Finn Köztársaságot is, amely a tagállamok közül a legalacsonyabb népsűrűséggel rendelkezik – az állami hatóságoknak nem kellett közbeavatkozniuk ahhoz, hogy kötelezővé tegyék gyógyszertárak létrehozását az alacsony népsűrűségű területeken. Az általuk meghozott intézkedések (tudniillik a gyógyszertárak létrehozására vonatkozó feltételek általános meghatározása és a gyógyszertárak számának korlátozása a nagy népsűrűségű területeken) általában elegendő ahhoz, hogy biztosítsák a gyógyszertárak megfelelő jelenlétét az ország egész területén, különösen az alacsonyabb népességű területeken.

168. Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy a tagállam hatóságainak be kell avatkozniuk ahhoz, hogy a tagállam területének egy részén biztosítsák gyógyszertárak létrejöttét, úgy gondoljuk, hogy a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogával való felruházás e cél vonatkozásában aránytalan intézkedést jelent.

169. Ugyanis elképzelhető, hogy az érintett állam hatóságai engedélyezési rendszert állítanak fel, és kizárólag pontosan meghatározott módon avatkoznak be azért, hogy biztosítsák a gyógyszertárak létrejöttét olyan területeken, ahol ez szükségesnek mutatkozik, közszolgáltatási szerződést kötve egy magánszolgáltatóval. E szolgáltató számára így közszolgáltatási kötelezettséget írnának elő, és így ő biztosítaná az állam által fizetett támogatásért cserében a gyógyszerek forgalmazását az érintett területen. Az ilyen rendszer egyértelműen kevésbé korlátozó jellegű a közösségen belüli kereskedelem vonatkozásában, mivel a kiskereskedelmi forgalmazás kizárólagos jogával ellentétben nem akadályozza más tagállamok szolgáltatóit abban, hogy az érintett tagállam területén letelepedjenek, sem abban, hogy termékeiket az általuk választott vásárlók számára forgalmazzák.

170. E tekintetben az iratok azt látszanak jelezni, hogy ilyen rendszer felállítása nem lenne lehetetlen Svédországban.

171. Ugyanis az írásbeli eljárás során K. Hanner előterjesztette a Handelns Utredningsinstitut (HUI) (Kereskedelmi Tudományok Intézetének) 2002 májusi, a gyógyszerek svédországi terjesztésére vonatkozó jelentését(173). E jelentés azt látszik bizonyítani, hogy az Apoteket a rendelvény nélkül kiváltható gyógyszerek vonatkozásában fennálló kizárólagos jogának eltörlése esetén e gyógyszerek eladási helyeinek száma 3300 egységgel növekedne. K. Hanner a Konkurrensverket (országos versenytanács) több jelentésére(174) hivatkozott, amelyek azt jelzik, hogy az Apoteket rendelvény nélkül kiváltható gyógyszerek vonatkozásában fennálló kizárólagos jogának eltörlése esetén e gyógyszerek vételára alacsonyabb lenne az Apoteket által alkalmazottnál. A svéd kormány pedig nem észrevételezte ezeket a különböző jelentéseket.

172. Emellett a Stockhoms tingsrätt jelezte(175), hogy az Apoteket monopóliumának 1969‑es létrehozatala előtt a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazását magánszolgáltatók biztosították engedélyezési rendszer keretében. Márpedig a svéd kormány az eljárás során egyszer sem jelezte, hogy ez a rendszer nem tette lehetővé a megfelelő gyógyszerkínálat biztosítását a terület egészén és azonos árfeltételek mellett. Úgy tűnik tehát, hogy az Apoteketet nem technikai, a lakosság gyógyszerellátásának nehézségéhez kapcsolódó okok miatt hozták létre.

173. E különböző tényekre figyelemmel úgy gondoljuk, hogy a svéd hatóságok nem indokolták az EK 86. cikk (2) bekezdésének alkalmazhatóságát. Az iratok ezzel szemben azt mutatják, hogy a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazására vonatkozó kizárólagos jog fenntartása nem szükséges ahhoz, hogy lehetővé váljék az Apoteket számára sajátos feladatának ellátása, valamint hogy mindazonáltal az elérni kívánt cél vonatkozásában e jog fenntartása aránytalan intézkedést jelent.

174. Végezetül a Stockholms tingsrätt utolsó kérdésére válaszként kijelentjük, hogy véleményünk szerint nem jutnánk más következtetésre abban az esetben sem, ha a rendelvény nélkül kiváltható gyógyszerek kikerülnének az Apoteket monopóliumának hatálya alól.(176)

175. Ugyanis az előző megfontolásokból az következik, hogy az Apoteket kizárólagos joga szükségességének és arányosságának elismerésével szemben fennálló indokok ugyanúgy érvényesek az orvosi rendelvényre kiváltható gyógyszerekre, mint az orvosi rendelvény nélkül kiválthatóakra. Ilyen módon az a tény, hogy a rendelvény nélkül kiváltható gyógyszerek kikerülnének az Apoteket kizárólagos jogának alkalmazási köre alól, nem járna azzal a következménnyel, hogy ez utóbbi jog összhangba kerülne a közösségi jog követelményeivel.

176. Ilyen feltételek mellett úgy gondoljuk, hogy az Apoteket kizárólagos jogának fenntartása nem indokolható az EK 86. cikk (2) bekezdésével. Azt javasoljuk tehát a Bíróságnak, hogy a Stockholms tingsrätt kérdésére olyan értelmű választ adjon, hogy ellentétes az EK 31. cikkel és az EK 86. cikk (2) bekezdésével a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazása – az Apoteketre ruházotthoz hasonló – kizárólagos jogának fenntartása.

VII – Végkövetkeztetések

177. Az előző megfontolások összessége alapján azt javasoljuk tehát, hogy a Bíróság, a következő választ adja:

„Az EK 31. cikket és az EK 86. cikk (2) bekezdését oly módon kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amely az Apoteket AB társasághoz hasonló vállalkozásra ruházza a gyógyszerek kiskereskedelmi forgalmazásának kizárólagos jogát azzal a céllal, hogy azonos árfeltételek mellett megfelelő gyógyszerellátást biztosítson az érintett tagállam területének egészén.”


1 – Eredeti nyelv: francia.


2  – A svéd kormány írásbeli észrevételeinek 1. sz. melléklete (a továbbiakban: 1996‑os törvény).


3  – Az 1996‑os törvény 5. cikke.


4  – A továbbiakban: Apoteket.


5  – A svéd kormány írásbeli észrevételeinek 2. sz. melléklete (a továbbiakban: 1996‑os megállapodás).


6  – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés harmadik mondata, valamint az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdés.


7  – Emlékeztetni fogunk arra, hogy a Bíróság következetes ítélkezési gyakorlata alapján úgy ítéli meg, hogy ahhoz, hogy hasznos választ adjon az előzetes döntéshozatalra elé terjesztett kérdést feltevő nemzeti bíróságnak, olyan közösségi jogi normákat is figyelembe vehet, amelyekre az alapügyben eljáró bíróság nem hivatkozott (lásd különösen a 35/85. sz. Tissier-ügyben 1986. március 20‑án hozott ítélet [EBHT 1986., 1207. o.] 9. pontját, a C‑107/98. sz. Teckal-ügyben 1999. november 18‑án hozott ítélet [EBHT 1999., I‑8121. o.] 39. pontját, a C‑265/01. sz., Pansard és társai ügyben 2003. január 16‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑683. o.] 19. pontját és a C‑271/01. sz. COPPI-ügyben 2004. január 22‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑1029. o.] 27. pontját).


8 – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdés.


9 – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés első és második mondata.


10  – Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdés.


11  – A 120/78. sz., ReweZentral, ún. „Cassis de Dijon” ügyben 1979. február 20‑án hozott ítélet (EBHT 1979., 649. o.) 7. pontja, a 119/78. sz. Peureux II-ügyben 1979. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 1979., 975. o.) 27. pontja és a C‑387/93. sz. Banchero-ügyben 1995. december 14‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4663. o.) 26. pontja.


12 – Lásd ebben az értelemben az EK 31. cikk (2) bekezdését és a 91/78. sz. Hansen-ügyben 1979. március 13‑án hozott ítélet (EBHT 1979., 935. o.) 8. pontját.


13  – A messinai konferencia során létrehozott kormányközi bizottság, a külügyminiszteri küldöttségek vezetőinek jelentése, Brüsszel, 1956. április 21., 37. o.


14  – Berrod F., „Monopoles publics et droit communautaire”, Juris-classeur Europe, 2004., fascicule 1510 (24. pont).


15  – Az 59/75. sz., Manghera és társai ügyben 1976. február 3‑án hozott ítélet (EBHT 1976., 91. o.) 7. pontja és a 30/87. sz. Bodson-ügyben 1988. május 4‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 2479. o.) 11. pontja.


16 – A C‑157/94. sz., Bizottság kontra Hollandia (EBHT 1997., I‑5699. o.), a C‑158/94. sz., Bizottság kontra Olaszország (EBHT 1997., I‑5789. o.), a C‑159/94. sz., Bizottság kontra Franciaország (EBHT 1997., I‑5815. o.) és a C‑160/94. sz., Bizottság kontra Spanyolország (EBHT 1997., I‑5851. o.) ügyekben 1997. október 23‑án hozott ítéletekhez kapcsolódó indítvány 28. pontja.


17 – Emlékeztetni fogunk arra, hogy a versenyjogban a „gazdasági tevékenység” fogalma minden olyan tevékenységre alkalmazandó, amely javaknak vagy szolgáltatásoknak adott piacon történő forgalmazásából áll (lásd különösen a 118/85. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1987. június 16‑án hozott ítélet [EBHT 1987., 2599. o.] 7. pontját, a C‑35/96. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet [EBHT 1988., I‑3851. o.] 36. pontját és a C‑309/99. sz., Wouters és társai ügyben 2002. február 19‑én hozott ítélet [EBHT 2002., I‑1577. o.] 47. pontját).


18  – A C‑41/90. sz., Höfner és Elser ügyben 1991. április 23‑án hozott ítélet (EBHT 1991., I‑1979. o.) 21. pontja.


19 – Ez világosan kitűnik az EK 31. cikk eredeti változatából, amely az „állami monopólium” kifejezést használja. A szerződés más nyelvi változatai egyébként, mint például az angol, megőrizték e különleges kifejezést („State monopolies”).


20 – Lásd különösen a fent hivatkozott Bodson-ügyben hozott ítélet 13. pontját.


21 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 2. pontja és a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 3. pontja, valamint a C‑189/95. sz. Franzén-ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet (EBHT 1997., I‑5909. o.) 15. pontja (a továbbiakban: Franzén-ügyben hozott ítélet).


22 – Lásd különösen a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 2–4. pontját és Roemer főtanácsnoknak a 82/71. sz. SAIL-ügyre vonatkozó indítványát (1972. március 21‑én hozott ítélet, EBHT 1972., 119., illetve 145. o.).


23 – Lásd ebben az értelemben a 13/70. sz. Cinzano-ügyben 1970. december 16‑án hozott ítélet (EBHT 1970., 1089. o.) 5. pontját és Roemer főtanácsnoknak a fent hivatkozott SAIL-ügyre vonatkozó indítványát (145. o.).


24 – De Cockborne, J.‑E., Defalque, L., Durand, C.‑F. , Prahl, H.  és Vandersanden, G.: Commentaire J. Megret, Le droit de la CEE, volume 1, Préambule, Principes, Libre circulation des marchandises, Éditions de l’université de Bruxelles, második kiadás, Bruxelles, 1992., 311. o. és a fent hivatkozott Berrod, F. (6. pont).


25 – A 6/64. sz., Costa kontra Enel ügyben 1964. július 15‑én hozott ítélet (EBHT 1964., 1141., illetve 1165. o.) és a rendelkező rész 4. pontja.


26 – A 155/73. sz. Sacchi-ügyben 1974. április 30‑án hozott ítélet (EBHT 1974,. 409. o.) 10. pontja és a C‑6/01. sz., Anomar és társai ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8621. o.) 59. pontja.


27  – A 271/81. sz., Société coopérative d’amélioration de l’élévage et d’insémination artificielle de Béarn ügyben 1983. június 28‑án hozott ítélet (EBHT 1983., 2057. o.) 8–13. pontja és a C‑17/94. sz., Gervais és társai ügyben 1995. június 28‑án hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4353. o.) 35. és 37. pontja.


28 – Lásd különösen a fent hivatkozott Bodson-ügyben hozott ítélet 13. pontját, a C‑393/92. sz. Almelo-ügyben 1994. április 27‑én hozott ítélet (EBHT 1994., I‑1477. o.) 29. pontját és a fent hivatkozott Banchero-ügyben hozott ítélet 26. pontját.


29 – A fent hivatkozott Cinzano-ügyben hozott ítélet 5. pontja.


30  – A C‑347/88. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 1990. december 13‑án hozott ítélet (EBHT 1990., I‑4747. o.) 41. pontja.


31 – 4. cikk.


32  – 1. cikk.


33  – A Franzén-ügyben hozott ítélet 37. és azt követő pontjai. E végkövetkeztetés a fent hivatkozott Banchero-ügyben hozott ítélet 29–31. pontjának a contrario értelmezéséből is következik.


34 – A fent hivatkozott Manghera és társai ügyben hozott ítélet 5. pontja.


35  – Ugyanott.


36 – A fent hivatkozott De Cockborne, J.‑E., Defalque, L., Durand, C.‑F., Prahl, H. és Vandersanden, G., 322. o.


37 – E cikk előírja, hogy „[e] szerződés nem sértheti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet”.


38 – 12. és 13. pont.


39  – A fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 24. pontja.


40 – Lásd különösen Berrod, F.: note sur l’arrêt Franzén, in: Europe, 1998. január, 14. és 15. o.; Blum, F.: „De Sacchi à Franzén en passant par la Crespelle: jurisprudence récente de l’article 90”, in: Gazette du Palais, 1999., 1031–1043. o.; Buendia Sierra J. L.: Exclusive rights and state monopolies under EC Law, Oxford University Press, Oxford, 1999., 102–104. o. (3.105–3.108. pont) és 121. és 122. o. (3.169. és 3.170. pont); Slot P. J.: note sur les arrêts du 23 octobre 1997, Franzén, Commission/Pays-Bas, Commission/Italie, Commission/France et Commission/Espagne,[fent hivatkozott] in: Common Market Review, 1998., 1183–1203. o., valamint Faull, J. és Nikpay A.: The EC law of competition, Oxford University Press, Oxford, 1999., 309. o. (5.109. pont).


41 – A továbbiakban: Systembolaget


42  – A Franzén-ügyben hozott ítélet 34. pontja.


43 – Ugyanott, 35. pont.


44  – Ugyanott, 36. pont.


45 – Ugyanott, 43–52. pont.


46 – Ugyanott, 53–57. pont.


47 – Ugyanott, 58–65. pont.


48  – Ugyanott, 49. és 59. pont.


49  – Ugyanott, 66. pont.


50 – A 8/74. sz. Dassonville-ügyben 1974. július 11‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 837. o.) 5. pontja.


51 – A Franzén-ügyben hozott ítélet 76. pontja.


52 – Ugyanott, 77. pont.


53 – Hivatkozás a jelen indítvány 40. lábjegyzetében.


54 – A fent hivatkozott Cinzano-ügyben hozott ítélet 1. és 2. pontja és a 91/75. sz. Minitz-ügyben 1976. február 17‑én hozott ítélet (EBHT 1976., 217. o.) 1. és 2. pontja.


55 – A fent hivatkozott Hansen-ügyben hozott ítélet 12. és 13. pontja.


56 – A fent hivatkozott Pereux II ügyben hozott ítélet 3. és 4. pontja.


57 – A 78/82. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 1983. június 7‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 1955. o.) 5. pontja.


58 – A 90/82. sz., Bizottság kontra Franciaország ügyben 1983 június 21‑én hozott ítélet (EBHT 1983., 2011. o.) 1. pontja.


59 – 9–13. pont.


60 – 41–44. pont.


61 – Az alapügyben eljáró bíróság ugyanis különösen azt kérdezte, hogy „[a] Systembolagetéhez hasonló törvényes monopólium összhangban áll‑e a Római Szerződés 30. cikkével”, és hogy „a Systembolagetéhoz hasonló törvényes monopólium sérti‑e a Római Szerződés 37. cikkét” (a Franzén-ügyben hozott ítélet 29. pontja).


62  – A Franzén-ügyre vonatkozó indítvány 74–103. pontja.


63 – A jelen indítvány 84–95. pontja.


64  – Elmer főtanácsnok Franzén ügyre vonatkozó indítványának 68. pontja.


65 – A fent hivatkozott Buendia Sierra, J. L., 102. és 103. o. (3.103–3.108. pont).


66 – A jelen indítvány 89–94. pontja.


67  – Lásd különösen a fent hivatkozott Manghera és társai ügyben hozott ítélet 13. pontját.


68 – 21–23. pont.


69 – 22–24. pont.


70 – 32–34. pont.


71 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 21–23. pontja.


72 – Lásd különösen a fent hivatkozott Berrod, F.: note sur l’arrêt Franzén, 14. o., a fent hivatkozott Blum, F., 1036. és 1037. o. és a fent hivatkozott Buendia Sierra, J. L., 103. és 104. o. (3.108. pont) és 121. és 122. o. (3.170. és 3.171. pont).


73 – Lásd a jelen indítvány 124–133. pontját.


74 – A 72/83. sz., Campus Oil és társai ügyben 1984. július 10‑én hozott ítélet (EBHT 1984., 2727. o.) 19. pontja.


75 – 47–49. pont.


76 – Lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 26. pontját, Bizottság kontra Olaszország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 35. pontját és Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 43. pontját, valamint Cosmas főtanácsnok ezen ügyekre vonatkozó indítványának 87. pontját.


77  – Kiemelés tőlünk.


78 – A Franzén-ügyben hozott ítélet 41. pontja.


79 – Ugyanott, 49. pont.


80 – Ugyanott, 59. pont.


81 – Ez egyúttal az az álláspont, amelyet az Európai Közösségek Bizottsága is elfogadott válaszként arra az írásbeli kérdésre, amelyet a Bíróság tett fel számára a jelen ügy ezen vonatkozásával kapcsolatban (lásd a 2003. december 10‑i írásbeli válasz 1–4. pontját).


82 – A fent hivatkozott Miritz-ügyben hozott ítélet 11. pontja.


83 – Lásd különösen a fent hivatkozott Manghera és társai ügyben hozott ítélet 5. pontját, Miritz ügyben hozott ítélet 7. pontját, Bizottság kontra Hollandia ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 14. pontját, Bizottság kontra Olaszország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 22. pontját és Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 32. pontját.


84 – Lásd különösen a fent hivatkozott Hansen-ügyben hozott ítélet 16. pontját; Peureux II ügyben hozott ítélet 27. pontját; a Bizottság kontra Olaszország ügyben 1983. június 7‑én hozott ítélet 11. pontját és a Banchero ügyben 1983. június 7‑én hozott ítélet 27. pontját.


85 – A fent hivatkozott Cinzano-ügyben hozott ítélet 9. pontja és a 45/75. sz. ReweZentrale-ügyben 1976. február 17‑én hozott ítélet (EBHT 1976., 181. o.) 27. pontja.


86 – A fent hivatkozott Cinzano-ügyben hozott ítélet 9. pontja.


87 – A fent hivatkozott ReweZentrale-ügyben hozott ítélet 26. pontja.


88 – A fent hivatkozott Peureux II ügyben hozott ítélet 32. pontja.


89  – A fent hivatkozott Miritz-ügyben hozott ítélet 12. pontja.


90 – 27. pont.


91 – 12–18. pont.


92 – Lásd szintén ebben az értelemben Rozès főtanácsnok fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyre vonatkozó indítványának III. B pontját (az 1983. június 7‑én hozott ítélet) és Cosmas főtanácsnok fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország és Bizottság kontra Franciaország ügyekre vonatkozó indítványának 25. pontját (1997. október 23‑án hozott ítéletek). A jogirodalomban lásd különösen Kovar, R.: note sur les arrêts du 13 mars 1979, Peureux I [EBHT 1979., 897. o.], Hansen et Pereux II [fent hivatkozva], in: Journal du droit international, 1981., 125–132. o. (127. pont.), és Pappalardo : A.: „La position des monopoles publics par rapport aux monopoles privés”, in: La réglementation du comportement des monopoles et entreprises dominantes en droit communautaire, Collège d’Europe, Bruges, 1977., 538–558. o. (554. és 555. o.).


93 – A fent hivatkozott Miritz-ügyben hozott ítélet 8. pontja.


94 – A fent hivatkozott Manghera és társai ügyben hozott ítélet 9. pontja és Peureux II ügyben hozott ítélet 32. pontja.


95  – A fent hivatkozott ReweZentrale-ügyben hozott ítélet 26. pontja és Peureux I ügyben hozott ítélet 30. és 31. pontjai.


96  – Lásd szintén ebben az értelemben a fent hivatkozott De Cockborne, J.‑E., Defalque L., Durand, C.‑F., Pahl, H. és Vandersanden, G., 312. o.


97 – 12. és 13. pont.


98 – 44. pont.


99 – Ugyanott, 43. pont.


100 – Ugyanott, 38. pont.


101 – 12. és 13. pont.


102 – 36. és 37. pont.


103 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 15. pontja, Bizottság kontra Olaszország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 23. pontja és Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 33. pontja.


104  – A fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 24. pontja és Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 34. pontja.


105 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 21. pontja.


106  – Ugyanott, 23. pont.


107  – Mindeközben azt jegyezzük meg, hogy a C‑202/88. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1991. március 19‑én hozott ítélet (EBHT 1991., I‑1223. o.) 33–36. pontjában a Bíróság hasonló elhatárolási jellemzőt alkalmazott az EK 28. cikk tekintetében. Úgy ítélte meg, hogy „a kizárólagos behozatali és forgalmazási jogok fennállása megfosztja a szolgáltatókat annak lehetőségétől, hogy termékeiket értékesítsék a fogyasztók számára”, valamint hogy e jogok „tehát alkalmasak arra, hogy korlátozzák a közösségen belüli kereskedelmet” a fent hivatkozott Dassonville-ügyhöz hasonló módon. A Bíróság azonban mind a mai napig nem erősítette meg az EK 28. cikk ilyen értelmezését.


108 – A Franzén-ügyre vonatkozó indítvány 84. és 87. pontjai.


109 – Lásd a C‑391/92. sz. Bizottság kontra Görögország ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletet (EBHT 1995., I‑1621. o.) és a fent hivatkozott Banchero-ügyben hozott ítéletet.


110 – A C‑267/91. és C‑268/91. sz. egyesített ügyekben 1993. november 24‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑6097. o.).


111  – Lásd a fent hivatkozott Keck és Mithouard egyesített ügyekben hozott ítéletet megelőző, a gyógyszerészek monopóliumára vonatkozó ügyek kapcsán a C‑369/88. sz. Delattre-ügyben 1991. március 21‑én hozott ítéletet (EBHT 1991., I‑1487. o.), valamint a C‑60/89. sz., Monteil és Samanni ügyben 1991. március 21‑én hozott ítéletet (EBHT 1991., I‑1547. o.).


112  – Lásd szintén ebben az értelemben Elmer főtanácsnok Franzén-ügyre vonatkozó indítványának 80–97. pontját.


113  – Lásd szintén ebben az értelemben a fent hivatkozott Buendia Sierra, J. L., 119. és 121. o. (3.162. és 3.168. pont).


114 – Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés, 9. o.


115 – Ugyanott (kiemelés tőlünk).


116 – Ugyanott.


117  – A tárgyalás során a svéd kormány vitatta ezt a következtetést. Kijelentette, hogy az 1996‑os megállapodás alapján az Apoteket köteles a piacra kerüléshez szükséges engedéllyel rendelkező valamennyi gyógyszer forgalmazására. E tekintetben érvelését a fent említett megállapodás 5. cikkére alapítja, amely előírja, hogy „[az Apoteket] feladata, hogy a támogatott gyógyszereket, valamint az előírt általános fogyasztási termékeket a lehető legrövidebb határidőn belül beszerezze és forgalmazza. [Az Apoteketnek] továbbá biztosítania kell egyrészt a kizárólagos kiskereskedelmi forgalmazás alá tartozó más gyógyszerek, másrészt a természetgyógyászati termékek forgalmazását”. Véleményünk szerint a svéd kormány álláspontja nem tartható. Először is ennek az álláspontnak ellentmondanak a kérdést előterjesztő bíróság által a Bírósághoz eljuttatott tényelemek, és ahogyan tudjuk, előzetes döntéshozatali eljárás keretében egyedül a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezik joghatósággal a ténybeli elemek és a nemzeti jog megállapítására (lásd e következetes ítélkezési gyakorlat nem régi példájaként a C‑147/02. sz. Alabaster-ügyben 2004. március 30‑án hozott ítélet [EBHT 2004., I‑3101. o.] 52. pontját). Ezenfelül, ahogyan azt a Bizottság írásbeli észrevételeiben hangsúlyozta (89–100. pont), az Apoteket működési és szervezeti szabályai – ideértve az 1996‑os megállapodás 5. cikkét – nem tartalmaznak semmilyen pontos, tárgyilagos és átlátható kritériumot a forgalmazandó termékek kiválasztása kapcsán. Az Apoteket tehát széleskörű mérlegelési joggal rendelkezik azzal kapcsolatban, hogy döntsön azokról a termékekről, amelyeket eladási hálózatában forgalmazni akar, és amelyek bekerülhetnek a svéd piacra.


118  – A jelen indítvány 107–109. pontjában felhozott elemeken túl lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Görögország ügyben 1990. december 13‑án hozott ítélet 41. és 44. pontját, valamint De Cockborne, J.‑E., Defalque, L., Durand C.‑F., Pahl, H. és Vandersanden, G. fent hivatkozott elemzését, továbbá a fent hivatkozott Banchero-ügyben hozott ítéletet és Elmer főtanácsnok Franzén-ügyre vonatkozó indítványának 82. pontjában végzett elemzést.


119  –      Lásd szintén ebben az értelemben a fent hivatkozott Banchero-ügyben hozott ítéletet és Elmer főtanácsnok Franzén-ügyre vonatkozó indítványának 82. pontját.


120 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 15. pontja, Bizottság kontra Olaszország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 23. pontja és Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 33. pontja.


121 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 40. pontja. Lásd szintén ebben az értelemben a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 23. pontját.


122  – A Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 10. pontja (lásd szintén a 16. és 17. pontot).


123 – A Franzén-ügyre vonatkozó indítvány 91–94. pontja.


124  – Lásd szintén ebben az értelemben a fent hivatkozott Pappalardo, A., 556. o.


125 – Lásd szintén ebben az értelemben Beraud, R. C.: „L’aménagement des monopoles nationaux prévu à l’article 37 du traité CEE à la lumière des récents développements jurisprudentiels”, in: Revue trimestrielle de droit européen, 1979., 573–606. o. (605. pont); a fent hivatkozott Buendia Sierra J. L., 119–122. o. (3.162–3.172. pont), Burrows, F.: „State Monopolies”, in: Yearbook of European Law, 1983., 25–47. o. (30. o.); a fent hivatkozott De Cockborne, J.‑E., Defalque, L., Durand, C.‑F., Pahl, H. és Vandersanden, G., 327–329. o., Wooldridge, F.: „Some recent decisions concerning the ambit of article 37 of the EEC Treaty”, in: Legal issues of European Integration, 1979., 105–121. o. (120. o.) és a fent hivatkozott Pappalardo, A.  555. és 556. o.


126 – 24. pont.


127 – 33. pont.


128 – 41. pont.


129 – Az EK 31. cikk és az EK 28. és 29. cikk közötti kapcsolat vonatkozásában lásd Cosmas főtanácsnok fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország, Bizottság kontra Franciaország és Bizottság kontra Spanyolország ügyekre (1997. október 23‑án hozott ítéletek) vonatkozó részletes elemzésének 18–25. pontját.


130 – A fent hivatkozott Peureux II ügyben hozott ítélet 32. pontja, Bizottság kontra Franciaország ügyben 1983. június 21‑én hozott ítélet 27. pontja és Bizottság kontra Görögország ügyben 1990. december 13‑án hozott ítélet 50. pontja.


131 – 45. és 46. pont.


132 – 33‑36. pont.


133  – A C‑55/94. sz. Gebhard-ügyben 1995. november 30‑án hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4165. o.) 25. pontja.


134 – Írásbeli észrevételek (111–127. pont).


135  – Tekintve, hogy az EK 28. és az EK 43. cikkre vonatkozó vizsgálatunkat csak másodlagos jelleggel végezzük, nem fogjuk elemezzük azon rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik az e két rendelkezéstől való eltérés igazolását. Kizárólag azokat a rendelkezéseket vizsgáljuk meg, amelyek az EK 31. cikkel ellentétes intézkedés igazolását tennék lehetővé.


136 – Lásd különösen a fent hivatkozott Berrod, F.: „Monopoles publics et droit communautaire”, 66. pontját és Mattera A.: Le marché unique européen. Ses règles, son fonctionnement, Jupiter, Paris, 2. kiadás, 1990., 56. o.


137 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország, Bizottság kontra Franciaország és Bizottság kontra Spanyolország ügyekre vonatkozó indítvány (1997. október 23‑án hozott ítéletek) 26. pontja.


138 – A Franzén-ügyre vonatkozó indítvány 106. és 107. pontja.


139 – 19. pont.


140 – 47–49. pont.


141  –      A fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet. Lásd szintén a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 24., 25. és 32. pontját és Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 41., 42. és 49. pontját.


142 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország, Bizottság kontra Franciaország és Bizottság kontra Spanyolország ügyekre vonatkozó indítvány (1997. október 23‑án hozott ítéletek) 26., valamint 69–85. pontja.


143 – A Franzén-ügyre vonatkozó indítvány 104–121. pontja.


144 – Lásd a fent hivatkozott Wouters és társai ügyre vonatkozó indítványunk 157–166. pontjait.


145 – A fent hivatkozott Höfner és Elser ügyben hozott ítélet 21. pontja.


146 – Lásd szintén a fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyben 1987. június 16‑án hozott ítélet 7. pontját, Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet 36. pontját és Wouters és társai ügyben hozott ítélet 47. pontját.


147  – A C‑475/99. sz., Ambulanz Glöckner ügyben 2001. október 25‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑8089. o.) 20. pontja. Lásd szintén Tesauro főtanácsnok C‑159/91. és C‑160/91. sz., Poucet és Pistre ügyre vonatkozó indítványának 8. pontját (1993. február 17‑én hozott ítélet, EBHT 1993., I‑637. o.), valamint C‑364/92. sz., SAT Fluggesellschaft ügyre vonatkozó indítványának 9. pontját (1994. január 19‑én hozott ítélet, EBHT 1994., I‑43. o.).


148 – A 127/73. sz., BRT és SABAM, ún. „BRT‑II” ügyben 1974. március 27‑én hozott ítélet [EBHT 1974., 313. o.] 20. pontja és a 66/86. sz., Ahmed Saeed Flugreisen és Silver Line Reisbüro ügyben 1989. április 11‑én hozott ítélet [EBHT 1989., 803. o.] 55. pontja.


149  – A 172/80. sz. Züchner-ügyben 1981. július 14‑én hozott ítélet [EBHT 1981., 2021. o.] 7. pontja és a 7/82. sz., GVL kontra Bizottság ügyben 1983. március 2‑án hozott ítélet [EBHT 1983., 483. o.] 29–32. pontja.


150 – A C‑179/90. sz., Merci convenzionali porto di Genova ügyben 1991. december 10‑én hozott ítélet [EBHT 1991., I‑5589. o.] 27. pontja, a C‑242/95. sz. GT-Link-ügyben 1997. július 17‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑4449. o.] 52. és 53. pontja és a C‑266/96. sz., Corsica Ferries France ügyben 1998. június 18‑án hozott ítélet [EBHT 1998., I‑3949. o.] 45. pontja.


151  – Az Elsőfokú Bíróság T‑106/95. sz., FFSA és társai kontra Bizottság ügyben 1997. február 27‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑229. o.] 99. pontja és a Bizottság 2001/C 17/04. sz. közleménye az európai általános érdekű szolgáltatásokról (HL 2001. C 17., 4. o., 22. pont).


152 – Lásd különösen a fent hivatkozott Ambulanz Glöckner ügyben hozott ítélet 56. és 57. pontját.


153 – A fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 59. és 95. pontja.


154 – A fent hivatkozott Almelo-ügyben hozott ítélet 49. pontja. Lásd szintén a C‑320/91. sz. Corbeau-ügyben 1993. május 19‑én hozott ítélet (EBHT 1993., I‑2533. o.) 14. pontját.


155  – A C‑209/98. sz., Sydhavnens Sten & Grus ügyben 2000. május 23‑án hozott ítélet [EBHT 2000., I‑3743. o.] 80. pontja.


156 – Rozès főtanácsnok fent hivatkozott Bizottság kontra Olaszország ügyre vonatkozó indítványának VI. C pontja (1983. június 7‑én hozott ítélet) és Cosmas főtanácsnok fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia, Bizottság kontra Olaszország, Bizottság kontra Franciaország és Bizottság kontra Spanyolország ügyekre vonatkozó indítványának 126. pontja (1997. október 23‑án hozott ítéletek).


157 – A fent hivatkozott BRT‑II-ügyben hozott ítélet 19. pontja, GT‑Link-ügyben hozott ítélet 50. pontja, és Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 37. pontja.


158  – Lásd különösen a fent hivatkozott Bizottság kontra Franciaország ügyben 1997. október 23‑án hozott ítélet 94. pontját.


159 – Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés, 3. o.


160 – 22. pont.


161 – A jelen indítványban e kifejezés az Európai Unió 2004. május 1‑je előtti tagállamaira vonatkozik.


162 – A fent hivatkozott Merci convenzionali porto di Genova ügyben hozott ítélet 27. pontja, GT‑Link-ügyben hozott ítélet 52. és 53. pontja és Corsica Ferries France ügyben hozott ítélet 45. pontja.


163 – A C‑322/01 sz., Deutscher Apothekerverband ügyben 2003. december 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑14887. o.) 106. és 107. pontja.


164 – A C‑53/00. sz. Ferring-ügyben 2001. november 22‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑9067. o.) 24. és 32. pontja, valamint Tizzano főtanácsnok ezen ügyre vonatkozó indítványának 66. pontja.


165  – Lásd az 1996‑os megállapodás preambulumát, valamint 1. és 2. cikkét.


166  – A vonatkozó közösségi rendelkezésekkel kapcsolatban lásd különösen az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről szóló, 2001. november 6‑i 2001/83/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL L  311., 67. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 27. kötet, 69. o.) és az állatgyógyászati készítmények közösségi kódexéről szóló, 2001. november 6‑i 2001/82/EK irányelvet (HL L  311., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 27. kötet, 3. o.).


167 – Lásd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdést (első mondat) és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdést.


168 – Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés, 9. o.


169 – Ugyanott.


170  – A svéd kormány írásbeli észrevételeinek 11. pontja.


171 – Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés, 8. o.


172 – Lásd különösen az Európai Unió Gyógyszerészeti Társaságának honlapján található táblázatot: http://www.pgeu.org (Sitemap, Pharmaciens d’officine, Données Pharmacie, Le nombre de pharmacies d’officine en Europe)


173 – K. Hanner írásbeli észrevételei, 3. melléklet és 92–94. pont.


174 – A „Verseny a gyógyszerek forgalmazásában” című 1999/4. sz. jelentés, „A verseny ápolása és megteremtése” című 2002/4. sz. jelentés és a „Verseny Svédországban” című 2002/2. sz. jelentés (hivatkozva K. Hanner írásbeli észrevételeinek a 39. és 40. pontjában).


175 – Az előzetes döntéshozatalra utaló végzés, 5. o.


176  – Lásd az előzetes döntéshozatalra előterjesztett ötödik kérdést.