A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2008. szeptember 11.(*)
„Tagállami kötelezettségszegés – 2002/22/EK irányelv – Egyetemes szolgáltatás, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogok – A 26. cikk (3) bekezdése – Egységes európai segélyhívószám – A hívó helyére vonatkozó információ rendelkezésre bocsátása”
A C‑274/07. sz. ügyben,
az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt a Bírósághoz 2007. június 7‑én,
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: G. Braun és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
felperesnek
a Litván Köztársaság (képviseli: D. Kriaučiūnas, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, L. Bay Larsen, K. Schiemann, P. Kūris és C. Toader (előadó) bírák,
főtanácsnok: D. Ruiz‑Jarabo Colomer,
hivatalvezető: R. Grass,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Keresetével az Európai Közösségek Bizottsága annak megállapítását kéri a Bíróságtól, hogy a Litván Köztársaság – azáltal, hogy gyakorlatilag nem biztosította azt, hogy a „112” egységes európai segélyhívószámra irányuló valamennyi, nyilvános telefonhálózatokon keresztül történő hívás esetében, a műszakilag megvalósítható mértékben, a sürgősségi feladatot ellátó hatóságok rendelkezésére bocsássák a hívó helyére vonatkozó információt – nem teljesítette az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7-i 2002/22/EK irányelv (Egyetemes szolgáltatási irányelv) (HL L 108., 51. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29. kötet, 367. o.; a továbbiakban: egyetemes szolgáltatási irányelv) 26. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.
Jogi háttér
A közösségi jog
2 Az egyetemes szolgáltatási irányelv (36) preambulumbekezdése így fogalmaz:
„Fontos, hogy a felhasználók a »112« egységes európai segélyhívószámot és minden más, nemzeti segélyhívószámot ingyenesen, bármilyen telefonról, így nyilvános telefonállomásról is, mindennemű fizetőeszköz nélkül fel tudjanak hívni. […] A hívó helyére vonatkozó, a segélyhívó szolgálatok rendelkezésére bocsátandó információ emelni fogja a védelem szintjét és a »112« szolgáltatások használóinak biztonságát, és műszakilag megvalósítható mértékben segítséget nyújt a segélyhívó szolgálatoknak feladataik teljesítéséhez, feltéve hogy garantált a hívások és a kapcsolódó adatok továbbítása az érintett segélyhívó szolgálatokhoz […]”.
3 Az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdése ekként rendelkezik:
„A tagállamok biztosítják, hogy a nyilvános telefonhálózatokat üzemeltető vállalkozások a »112« egységes európai segélyhívószámra irányuló valamennyi hívás esetében – a műszakilag megvalósítható mértékben – a sürgősségi feladatot ellátó hatóságok rendelkezésére bocsássák a hívó helyére vonatkozó információt.”
4 Az egyetemes szolgáltatási irányelv 38. cikkének (1) bekezdése szerint a tagállamok elfogadják és kihirdetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek legkésőbb 2003. július 24‑ig megfeleljenek. Erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot. A tagállamok ezeket az intézkedéseket 2003. július 25‑től alkalmazzák.
5 A Cseh Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Szlovén Köztársaság és a Szlovák Köztársaság csatlakozásának feltételeiről, valamint az Európai Unió alapját képező szerződések kiigazításáról szóló okmány (HL 2003. L 236., 33. o., a továbbiakban: csatlakozási okmány) 54. cikkével együttesen olvasott 2. cikkének megfelelően a Litván Köztársaság a csatlakozás napjától, azaz 2004. május 1‑jétől köteles volt megfelelni az egyetemes szolgáltatási irányelvnek.
6 Az elektronikus hírközlő hálózatok és elektronikus hírközlési szolgáltatások közös keretszabályozásáról szóló, 2002. március 7‑i 2002/21/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv („Keretirányelv”) (HL L 108., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 29.kötet, 349. o.) a 19. cikkének (1) bekezdésében ekként rendelkezik:
„Ha a Bizottság a 22. cikk (2) bekezdésében említett eljárásnak megfelelően ajánlásokat bocsát ki a tagállamoknak az ezen irányelv és a különös irányelvek rendelkezéseinek harmonizált alkalmazásáról a 8. cikkben meghatározott célok elérésének előmozdítása céljából, a tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok feladataik elvégzése során a lehető legnagyobb mértékben vegyék figyelembe ezeket az ajánlásokat. Ha valamely nemzeti szabályozó hatóság úgy dönt, hogy nem követ egy ajánlást, erről tájékoztatja a Bizottságot, és indokolja álláspontját.”
7 A helymeghatározással kibővített segélyhívó rendszerek alkalmazásában az elektronikus hírközlő hálózatban a hívó helymeghatározó adatainak feldolgozásáról szóló, 2003. július 25‑i 2003/558/EK bizottsági ajánlás (HL L 189., 49. o.) (10) preambulumbekezdése ekként fogalmaz:
„A helyre vonatkozó adatokkal kibővített segélyhívó rendszerek hatékony működése érdekében a hívó helyére vonatkozó – a nyilvános telefonhálózat vagy a nyilvános telefonszolgáltatás nyújtója által meghatározott – információkat a segélyhívások fogadására és a helyre vonatkozóan közölt adatok felhasználására képes valamennyi központ számára automatikusan továbbítani kell.”
8 A 2003/558 ajánlás 4. és 13. pontja kimondja:
„4. A nyilvános telefonhálózatok üzemeltetői a 112 egységes európai segélyhívószámra irányuló valamennyi segélyhívás esetén – a műszakilag megvalósítható mértékben – kötelesek továbbítani (»push«) a segélyhívásokat fogadó központok számára a hívó helyére vonatkozóan rendelkezésükre álló legjobb információkat. A fenti 13. pontban meghatározott értékelés lezárását megelőző átmeneti időszak során el lehet fogadni, ha az üzemeltetők a helyre vonatkozó információt csak kérésre bocsátják rendelkezésre (»pull«).
[…]
13. A tagállamoknak kötelezniük kell a nemzeti hatóságaikat, hogy 2004 végéig jelentést nyújtsanak be a Bizottság számára az E112 szám bevezetésének állapotáról annak érdekében, hogy a Bizottság felülvizsgálatot végezhessen a segélyhívásokat fogadó központok és a segélyhívó szolgálatok által támasztott új követelmények, valamint a helymeghatározás terén elért fejlődés és műszaki lehetőségek figyelembevételével.”
A nemzeti jog
9 Az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdését a litván jogrendbe a 2004. május 1‑jén hatályba lépett, az elektronikus hírközlésről szóló, 2004. április 15‑i IX‑2135. sz. törvény (Elektroninių ryšių įstatymas IX‑2135. sz.) (Žin., 2004., 69‑2382. sz.; a továbbiakban: elektronikus hírközlésről szóló törvény), 65. cikkének (4) bekezdése ültette át, amely előírja:
„A nyilvános hírközlő hálózatok és a nyilvánosság számára hozzáférhető elektronikus hírközlési szolgáltatások ellátói – az elektronikus hírközlési szolgáltatások előfizetőjének vagy felhasználójának hozzájárulása nélkül – helyre vonatkozó információkat szolgáltatnak (valamint adatáramlást biztosítanak) a segélyhívások kezelésével megbízott szervezetek, többek között a bűnügyi hatóságok, a mentőszolgálatok, a tűzoltóságok, valamint más segélyhívó szolgálatok számára, annak érdekében, hogy ezek a szervezetek képesek legyenek az elektronikus hírközlési szolgáltatások előfizetőinek vagy felhasználóinak hívásaira válaszolni, és azokra megfelelően reagálni. […]”
10 2007. szeptember 1‑jén hatályba lépett az elektronikus hírközlésről szóló törvény 65. cikkének módosításáról szóló, 2007. április 12‑i X‑1092. sz. törvény (Žin., 2007., 46‑1723. sz.). Az említett 65. cikk (4) bekezdése e módosítást követően előírja, hogy a nyilvános hírközlő hálózatok és a nyilvánosság számára hozzáférhető elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtói kötelesek ingyenesen a segélyhívó szolgálat központjának továbbítani a hívó helyére vonatkozó információkat, és az ehhez szükséges berendezések megszerzésének, telepítésének (alkalmazásának), felújításának és működtetésének költségeit állami pénzeszközökből kell megtéríteni.
11 Az elektronikus hírközlésről szóló törvényen kívül a Litván Köztársaság számos egyéb jogi aktust is elfogadott az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdésének végrehajtása érdekében. Ezek között szerepel:
– a segélyhívó szolgálatok közös központjáról szóló, 2004. május 25‑i IX‑2246. sz. törvény (Bendrojo pagalbos centro įstatymas IX‑2246. sz.) (Žin., 2004., 90‑3306. sz.);
– a Litván Köztársaság kormányának 2002. szeptember 25‑i 1500. sz. határozata a segélyhívó szolgálatok közös központjának létrehozásáról és a „112” egységes segélyhívószám bevezetésének stratégiájáról, valamint az ezek végrehajtására vonatkozó terv jóváhagyásáról (Lietuvos Respublikos Vyriausybės nutarimas 1500. sz. dėl Bendrojo pagalbos centro įsteigimo ir vieno skubaus iškvietimo telefono numerio 112 įvedimo strategijos, jos įgyvendinimo plano patvirtinimo), (Žin., 2002., 95‑4114. sz.), és
– a hírközlési felügyelet igazgatójának 2005. április 21‑i 1V‑389. sz. rendelkezése a hírközlési szolgáltatások előfizetői és/vagy felhasználói hívásainak a segélyhívó szolgálatok közös központja és/vagy a segélyhívó szolgálatok közös számai felé való továbbítására vonatkozó eljárás és részletes szabályok jóváhagyásáról (Ryšių reguliavimo tarnybos direktoriaus įsakymas 1V‑389. sz. dėl abonentų ir(ar) paslaugų gavėjų skambučių siuntimo į Bendrojo pagalbos centro ir(ar) pagalbos tarnybų numerius tvarkos ir sąlygų aprašo patvirtinimo) (Žin., 2005., 55‑1918. sz.).
A pert megelőző eljárás
12 2006. április 10‑i felszólító levelével a Bizottság közölte a Litván Köztársasággal az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdésének helytelen alkalmazására vonatkozó aggályait. Ez az aggodalom abból a tényből eredt, hogy a „112” egységes európai segélyhívószámra irányuló mobiltelefonról kezdeményezett hívások esetén a hívó helyére vonatkozó információkat nem bocsátják a segélyhívó szolgálatok rendelkezésére.
13 2006. július 11‑én továbbított válaszukban a litván hatóságok megerősítették ezt a körülményt, kifejtették azonban, hogy a nyilvános hírközlő hálózatok és a nyilvánosság számára hozzáférhető elektronikus hírközlési szolgáltatások valamennyi üzemeltetője nem rendelkezik az ehhez szükséges műszaki berendezésekkel, és a hatóságok nem egyeztek meg az említett üzemeltetőkkel a hívó helyének meghatározására vonatkozó költségek átvállalásáról. Ugyanezen év szeptember 25‑én a litván kormány továbbította a Bizottság részére a legfrissebb információkat, megjelölve az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdése végrehajtásának biztosítása érdekében tervezett intézkedéseket.
14 A Bizottság 2006. október 18‑án indokolással ellátott véleményt adott ki, amelyben megállapította, hogy a Litván Köztársaság nem képes biztosítani a hívó helyére vonatkozó információk továbbítását a „112”‑es számra irányuló mobiltelefonról kezdeményezett segélyhívások esetén, ezáltal nem teljesíti az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdése alapján fennálló kötelezettségeit. A Bizottság ugyanakkor felhívta ezt a tagállamot, hogy a kézbesítéstől számított két hónapos határidőn belül tegye meg a véleményben foglaltaknak való megfeleléshez szükséges intézkedéseket.
15 A Litván Köztársaság a 2007. január 12‑i válaszában közölte, hogy a litván parlament elé terjesztették az elektronikus hírközlésről szóló törvény 65. cikkének módosításáról szóló törvény tervezetét, amely előírja, hogy a nemzeti költségvetés átvállalja a nyilvános mobiltelefon‑hálózati szolgáltatók azon költségeit, amelyek a hívó helyére vonatkozó információknak a szolgálat számára való továbbítása miatt merültek fel. Ehhez a levélhez mellékelték a segélyhívó szolgálatok közös központja és a mobiltelefon‑szolgáltatók által 2006. december 4‑én kötött megállapodást a hívó helyének meghatározására vonatkozó szolgáltatásról.
16 Mivel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a helyzet továbbra sem kielégítő, benyújtotta a jelen keresetet.
A keresetről
Az elfogadhatóságról
A felek érvei
17 A Litván Köztársaság előterjeszti, hogy a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel az indokolással ellátott véleményben megfogalmazott kifogások tartalmukban különböznek a keresetben felhozott kifogásoktól. Ugyanis míg az indokolással ellátott vélemény indokolása azt hangsúlyozta, hogy Litvániában a „112”‑es számra irányuló, mobiltelefonról kezdeményezett hívások hívójának helyére vonatkozó információk rendelkezésre bocsátása nem a „pull” módszer szerint történik, a kereset ebben a vonatkozásban a „push” módszer alkalmazásának kötelezettségét fogalmazta meg.
18 A Bizottság úgy válaszol, hogy az indokolással ellátott vélemény és a kereset a 2003/558 ajánlásban megjelölt két módszert – a „pusht” és a „pullt” – említi, amely a Litván Köztársaságra hagyja azt a döntést, hogy e módszerek közül melyiket kell alkalmazni az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdésének végrehajtása érdekében.
19 A Litván Köztársaság a viszonválaszában azt állítja, hogy a Bizottság csak a válasz szakaszában tisztázta az új álláspontját, amely szerint a tagállamok nemcsak megtehetik, hanem kötelesek megtenni a legegyszerűbb műszaki intézkedéseket a hívó helye meghatározásának biztosítása, azaz a „pull” módszer alkalmazása érdekében. Ebből következően a Bizottság álláspontja eddig a szakaszig bizonytalan maradt, mivel az általa emelt kifogások nem tartották tiszteletben azt a követelményt, hogy a kötelezettségszegés megállapítása iránti kereset tárgyát pontosan kell megfogalmazni.
A Bíróság álláspontja
20 Fel kell idézni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a pert megelőző eljárásnak az a célja, hogy alkalmat biztosítson az illető tagállam számára egyrészt a közösségi jogból eredő kötelezettségei teljesítésére, másrészt pedig a Bizottság által megfogalmazott kifogások ellen védekezésül felhozott jogalapok hatékony érvényesítésére (lásd többek között a C‑484/04. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑7471. o.] 24. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
21 Ezen eljárás szabályszerűsége nemcsak az érintett tagállam jogai védelmének lényeges, az EK‑Szerződésben előírt biztosítéka, hanem annak is, hogy az esetleges peres eljárás tárgya világosan körülhatárolt legyen (lásd a C‑34/04. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2007. február 15‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑1387. o.] 49. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
22 Ebből az következik először is, hogy az EK 226. cikk alapján előterjesztett kereset tárgyát behatárolja a pert megelőző, e rendelkezés szerinti eljárás. A keresetet emiatt ugyanazokra az indokokra és jogalapokra kell alapozni, mint az indokolással ellátott véleményt (lásd a C‑287/00. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2002. június 20‑án hozott ítélet [EBHT 2002., I‑5811. o.] 18. pontját és a C‑305/03. sz., Bizottság kontra Egyesült Királyság Kormánya ügyben 2006. február 9‑én hozott ítélet [EBHT 2006., I‑1213. o.] 22. pontját).
23 Másodszor az indokolással ellátott véleménynek tartalmaznia kell azon okok összefüggő és részletes bemutatását, amelyek miatt a Bizottság arra az álláspontra jutott, hogy az érdekelt tagállam megsértette az EK‑Szerződésből eredő valamely kötelezettségét (lásd a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 19. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Egyesült Királyság ügyben hozott ítélet 26. pontját).
24 A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a Litván Köztársasággal szemben emelt kifogás a pert megelőző és a peres eljárás során nem változott. Ugyanis a Bizottság – úgy a pert megelőző eljárás során, mint a Bíróság előtt – azt rótta fel e tagállamnak, hogy nem teljesítette az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit, mivel gyakorlatilag nem biztosította a műszakilag megvalósítható mértékben, hogy valamennyi, a „112” egységes európai segélyhívószámra irányuló hívás esetében a sürgősségi feladatot ellátó hatóságok rendelkezésére bocsássák a hívó helyére vonatkozó információkat.
25 A kifogás indokolásának konkrét tartalmát illetően a Bizottság a felszólító levelében és indokolással ellátott véleményében azt állította, hogy műszakilag megvalósítható a Litvániában működő helyhez kötött és mobiltelefonok üzemeltetői számára, hogy legalább a 2003/558 ajánlásban meghatározott „pull” módszer szerint rendelkezésre bocsássák az információkat. A Bizottság ezáltal egyáltalán nem írta elő az utóbbi módszert a Litván Köztársaság számára, hanem annak pontos kifejtésére szorítkozott, hogy álláspontja szerint az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdésében megfogalmazott kötelezettség ténylegesen alkalmazható a jelen esetben, mivel az eleget tesz a műszaki megvalósíthatóság feltételének, amelytől ez a rendelkezés függővé teszi az említett kötelezettséget.
26 A Litván Köztársaság állításával ellentétben a Bizottság a Bíróság előtti eljárás keretében azt sem állította, hogy létezik olyan tagállami kötelezettség, amely szerint az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdésének való megfelelés érdekében egy különleges módszert kell bevezetni. Ugyanis a kereset és a válasz – éppúgy, mint előzőleg a felszólító levél és az indokolással ellátott vélemény – egyszerűen utalnak a 2003/558 ajánlás 4. pontjára, annak előírása nélkül, hogy az ebben a pontban említett egyik vagy másik módszert kell‑e alkalmazni.
27 Így a Bizottság többek között nem azt állította a válaszában, hogy a Litván Köztársaságnak a „pull” módszert kell igénybe vennie, hanem hogy ez a tagállam köteles legalább a legegyszerűbb műszaki intézkedéseket végrehajtani annak biztosítása érdekében, hogy a csatlakozási okmányban meghatározott naptól a hívó helyére vonatkozó információkat ténylegesen továbbítsák. Márpedig ez az álláspont tökéletesen megfelel a Bizottság által a pert megelőző eljárás keretében kifejtett álláspontnak.
28 A fentiekből következően tehát a Bizottság által előterjesztett elfogadhatatlansági kifogást el kell utasítani.
Az ügy érdeméről
A felek érvei
29 A Bizottság véleménye szerint a litván nyilvános mobiltelefon‑hálózatok üzemeltetői számára műszakilag megvalósítható a hívó helyére vonatkozó információk rendelkezésre bocsátása, ha a hívó mobiltelefonról tárcsázza a „112”‑es számot. Így az alperes által közölt információkból következik, hogy Litvániában a mobiltelefon hálózatoknak nincsenek olyan sajátos jellemzőik, amelyek azokat – műszaki szempontból – megakadályoznák ezen információk továbbításában.
30 Többek között a segélyhívó szolgálatok közös központja és a mobiltelefon‑szolgáltatók által a hívó helyének meghatározására vonatkozó szolgáltatásról szóló, 2006. december 4‑én kötött megállapodás megjelöli, hogy az említett információk továbbítása műszakilag lehetséges, ez azonban további beruházásokat tehet szükségessé. Márpedig a beruházások hiányát és az ennek érdekében szükséges berendezések beszerzésének késedelmét nem lehet az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdése értelmében vett műszaki megvalósíthatóság hiányának tekinteni.
31 A Bizottság a válaszában kifejti, hogy a 2003/558 ajánlás 4. pontja – amelyre a keresetben hivatkozott – ezen ajánlás nem kötelező jellegére tekintettel nem kötelezheti a tagállamokat arra, hogy a hívó helyére vonatkozó információk továbbítására inkább a „push” módszert alkalmazzák, mint a „pull” módszert. A Litván Köztársaság ennélfogva a módszert ugyan szabadon választhatja meg, azonban az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdésének megfelelően köteles legalább a legegyszerűbb technikai intézkedéseket végrehajtani annak biztosítása érdekében, hogy a csatlakozási okmányban meghatározott naptól kezdődően a helyhezkötött‑ és mobiltelefon‑hálózatok üzemeltetői rendelkezésre bocsássák ezeket az információkat.
32 A Litván Köztársaság előterjeszti, hogy a Bizottság által hivatkozott kifogás kizárólag azon tény miatt megalapozatlan, hogy azt nem megfelelően fogalmazták meg. Mivel ez a tagállam minden lehetséges jogi, műszaki és a szervezeti intézkedést elfogadott annak érdekében, hogy teljesítse az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdését, az említett kifogást úgy kellett volna megfogalmazni, hogy az az abból álló kötelezettségszegés megállapítására irányuljon, hogy nem biztosították, hogy a nyilvános telefonhálózatokat üzemeltető vállalkozások a sürgősségi feladatot ellátó hatóságok rendelkezésére bocsássák a hívó helyére vonatkozó információkat.
33 A műszaki megvalósíthatóságot illetően a Litván Köztársaság kifejti, hogy a segélyhívó szolgálatok közös központja rendelkezik a „112”‑es számot hívó személy helyére vonatkozó információk fogadására szolgáló műszaki eszközökkel. A Litvániában működő nyilvános mobiltelefon‑hálózatok üzemeltetői azonban még mindig nem rendelkeznek az ezen információk rendelkezésre bocsátásához szükséges műszaki eszközökkel.
34 Ez a tagállam kifejti, hogy az egyes üzemeltetők által kereskedelmi célból használt „pull” módszer alkalmazása határozottan egyszerűbb lett volna a „push” módszeren alapuló rendszerre való áttérésnél. Azonban azzal egy időben, hogy az ezen utóbbi, modernebb módszer igénybevételéről határoztak, elutasításra került a „pull” módszernek a „112”‑es számra irányuló hívások helymeghatározási szükségleteire való alkalmazásához szükséges kiegészítő beruházások megvalósítása.
35 Ebben az összefüggésben a Litván Köztársaság hangsúlyozza, hogy a szóban forgó információk továbbításához szükséges műszaki eszközök teljes mértékben különböznek a használt módszer – „pull” vagy „push” – függvényében, és ez a két rendszer beruházásokat és bizonyos előkészítési időt igényel. Figyelembe kell venni ezt a műszaki megvalósíthatósághoz kapcsolódó tényt azon okok vizsgálata során, amelyek miatt a litván mobiltelefon‑üzemeltetők nem állnak készen arra, hogy az információkat a segélyhívó szolgálatok felé továbbítsák.
36 Ezenkívül figyelembe kell venni a 2003/558 ajánlás által keltett bizonytalanságot az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségek végrehajtásának módjával és az ebben a tekintetben betartandó határidővel kapcsolatban. Kötelezettségszegésről ugyanis csak akkor lehet szó, ha már először ismert volt, hogy melyik módszert és milyen határidőtől kell és lehet alkalmazni. A Litván Köztársaság szerint, ha már a kezdetektől kimondták volna, hogy a tagállamok szabadon alkalmazhatják a műszaki szempontból egyszerűbb „pull” módszert, akkor igénybe vette volna ezt a lehetőséget, amellyel jelentős időt takaríthatott volna meg.
37 Egyebekben a 2003/558 ajánlás 4. és 13. pontját úgy kell értelmezni, hogy azok azt jelentik, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv céljai nem érhetők el hatékonyan a „pull” módszer alkalmazásával, és emiatt a lehető legszélesebb körben szükséges bevezetni a „push” módszert. Mivel ez utóbbi módszer végrehajtásához további idő szükséges, a Bizottság az ajánlásban kiegészítő határidőt írt elő.
A Bíróság álláspontja
38 Fel kell idézni, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdése szerint a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a nyilvános telefonhálózatokat üzemeltető vállalkozások a „112” egységes európai segélyhívószámra irányuló valamennyi hívás esetében – a műszakilag megvalósítható mértékben – a sürgősségi feladatot ellátó hatóságok rendelkezésére bocsássák a hívó helyére vonatkozó információt.
39 Amint az az egyetemes szolgáltatási irányelv (36) preambulumbekezdéséből kitűnik, az említett 26. cikk (3) bekezdésének az a célja, hogy emelje a védelem szintjét és a „112”‑es szám használóinak biztonságát, és segítséget nyújtson a segélyhívó szolgálatoknak feladataik teljesítéséhez.
40 Az említett rendelkezés megfogalmazásából, valamint annak céljából kitűnik, hogy az a műszaki megvalósíthatóság feltételétől függően eredménykötelezettséget ír elő a tagállamok számára, amely nem korlátozódik a megfelelő szabályozási keret bevezetésére, hanem megköveteli, hogy valamennyi, a „112”‑es számra irányuló hívó helyére vonatkozó információt ténylegesen továbbítsák a segélyhívó szolgálatoknak.
41 Márpedig a jelen esetben a Litván Köztársaság nem vitatja, hogy az indokolással ellátott véleményben megszabott határidő lejártakor ezeket az információkat a mobiltelefonról érkező hívások esetén nem továbbították.
42 Először is nem lehet helyt adni e tagállam azon érvének, amely szerint a Bizottság kifogását nem megfelelően fogalmazták meg, mivel a Litván Köztársaság minden jogi, műszaki és a szervezeti intézkedést elfogadott az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdésének átültetése érdekében. Ugyanis egyértelműen kitűnik mind ezen kifogás megfogalmazásából, mind annak indokolásából, hogy a Bizottság nem azt rója fel a Litván Köztársaság számára, hogy az helytelenül vagy nem megfelelően ültette át az említett rendelkezést, hanem azt, hogy gyakorlatilag nem képes biztosítani, hogy a szóban forgó információkat ténylegesen a segélyhívó szolgálatok rendelkezésére bocsássák.
43 Másodszor, az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdése által a tagállamok számára előírt kötelezettséget kiegészítő műszaki megvalósíthatóság feltételét illetően meg kell állapítani, hogy a Litván Köztársaság által szolgáltatott adatok szerint a nyilvános mobiltelefon‑hálózatokról kezdeményezett hívások helyének meghatározására vonatkozó információk továbbítása elmaradásának az az oka, hogy e hálózatok üzemeltetői nem rendelkeznek a szükséges műszaki berendezésekkel, amelyek jelentős beruházásokat tennének szükségessé.
44 Ebben a tekintetben kifejtésre került, hogy az ezen üzemeltetők és a litván hatóságok közötti – az ezen beruházásoknak megfelelő költségek átvállalására vonatkozó – kezdeti nézeteltérést követően a jogalkotó 2007. szeptember 1‑jei hatállyal módosította az elektronikus hírközlésről szóló törvény 65. cikkének (4) bekezdését, amely ettől az időponttól előírja, hogy a szóban forgó információkat az üzemeltetők ingyenesen kötelesek a segélyhívó szolgálatok közös központja rendelkezésére bocsátani, és az ennek érdekében szükséges berendezések megszerzésének, telepítésének, alkalmazásának, felújításának és működtetésének költségeit állami pénzeszközökből kell megtéríteni.
45 Ezekből a tényekből következik – anélkül, hogy szükséges volna megvizsgálni a segélyhívó szolgálatok közös központja és a mobiltelefon‑szolgáltatók által 2006. december 4‑én kötött megállapodást, amelynek értelmezéséről a felek véleménye eltér –, hogy az e hálózatokról kezdeményezett hívások helyére vonatkozó információk továbbításának elmaradását nem az ezen hálózatoknak az említett információk továbbítását objektíve megakadályozó műszaki jellemzői okozzák, hanem annak oka a továbbítást lehetővé tevő berendezések megszerzéséhez vagy alkalmazásához szükséges beruházások hiánya.
46 Márpedig, amint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozta, a szükséges berendezések beszerzésének vagy alkalmazásának elmaradása nem tekinthető a műszaki megvalósíthatóság hiányának az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdése értelmében.
47 Végül a Litván Köztársaság által a „112”‑es szám hívója helyének meghatározására vonatkozó információk továbbítására alkalmazandó módszerre vonatkozóan kifejtett érvet illetően először is meg kell állapítani, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdése ebben a tekinteten semmilyen iránymutatást nem tartalmaz, és ebből eredően a tagállamokra hagyja az információtovábbítás konkrét módjának kiválasztását.
48 A 2003/558 ajánlás a 4. pontjában két módszerre utal. A „push” elnevezésű első módszer az említett információknak a nyilvános telefonhálózatok üzemeltetői általi automatikus továbbításából áll, míg a „pull” elnevezésű második módszer szerint ezeket az információkat csak a segélyhívásokat fogadó központok kérésére bocsátják rendelkezésre.
49 Jóllehet a 2003/558 ajánlás 4. pontjából, valamint annak (10) preambulumbekezdéséből az tűnik ki, hogy a Bizottság hatékonyabbnak ítéli az első módszer alkalmazását, és azt ajánlja, hogy a tagállamok – legalábbis az átmeneti időszakot követően – ezt a módszert írják elő a területükön működő nyilvános telefonhálózatok üzemeltetői számára, az is nyilvánvaló azonban, hogy az említett ajánlás nem kötelező jellegére tekintettel nem kötelezheti a tagállamokat arra, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdésének végrehajtása érdekében különleges módszert vegyenek igénybe.
50 A 2003/558 ajánlás kötelező jellegének hiánya nemcsak az EK 249. cikke ötödik bekezdéséből ered, hanem azt kifejezetten megerősíti a „Keretirányelv” 19. cikke is, amely alapján az említett ajánlást elfogadták. Egyértelműen kitűnik ugyanis az említett 19. cikk (1) bekezdéséből, hogy a nemzeti szabályozó hatóság úgy is dönthet, hogy nem követi a Bizottság által ez utóbbi rendelkezés alapján elfogadott ajánlást, azonban erről tájékoztatnia kell a Bizottságot, és indokolnia kell az álláspontját.
51 A tagállamok ennélfogva szabadon kiválaszthatják a nyilvános telefonhálózatok üzemeltetői által a „112”‑es szám hívóinak helyére vonatkozó információk továbbítására alkalmazandó módszert, azonban köti őket az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdésében egyértelműen és pontosan megfogalmazott eredménykötelezettség, amely a tagállamokat annak biztosítására kötelezi, hogy ezeket az információkat ténylegesen a segélyhívó szolgálatok rendelkezésére bocsássák.
52 A tagállam különösen nem indokolhatja e kötelezettség végrehajtásának esetleges késedelmét azzal a ténnyel, hogy a hívó helyére vonatkozó információk automatikus továbbításán alapuló „push” módszer végrehajtását határozta el.
53 Ebben a tekintetben meg kell állapítani, hogy a Litván Köztársaság által előterjesztettekkel ellentétben a 2003/558 ajánlás nem engedélyez kiegészítő határidőt a „push” módszert választó tagállamok számára. A Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy jogszerűen meghosszabbítsa az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikke (3) bekezdésének való megfelelésre a tagállamok számára megszabott kötelező határidőt, sőt ezen ajánlás 4. pontjának megfogalmazásából is következik, hogy az egyáltalán nem az e határidő alóli felmentésre vonatkozik. Az említett 4. pont ugyan a „push” módszer alkalmazása előírásának lehetőségéről csak az átmeneti időszakot követően tesz említést, azonban kifejti, hogy ezen időszak során a hívó helyére vonatkozó információkat legalább a segélyhívó szolgálatok kérésére – azaz a „pull” módszer alapján – rendelkezésre kell bocsátani.
54 Végül, az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdésében megfogalmazott kötelezettség végrehajtásának módszerére és határidejére vonatkozó állítólagos bizonytalanságokat illetően meg kell állapítani, hogy ez a rendelkezés, valamint a 2003/558 ajánlás ebben a vonatkozásban egyáltalán nem keltenek kétséget. E körülmények között, figyelembe véve többek között, hogy maga a Litván Köztársaság fejtette ki az ellenkérelmében, hogy a 2003/558 ajánlásnak a tagállamok tekintetében nincs kötelező ereje, nem hivatkozhat megalapozottan arra, hogy az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdése tényleges végrehajtására vonatkozó késedelmét az indokolja, hogy a kötelezettségeit tévesen értelmezte.
55 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Litván Köztársaság – azáltal, hogy gyakorlatilag nem biztosította azt, hogy a „112” egységes európai segélyhívószámra irányuló valamennyi, nyilvános telefonhálózatokon keresztül történő hívás esetében, a műszakilag megvalósítható mértékben, a sürgősségi feladatot ellátó hatóságok rendelkezésére bocsássák a hívó helyére vonatkozó információt – nem teljesítette az egyetemes szolgáltatási irányelv 26. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.
A költségekről
56 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §‑a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az Litván Köztársaságot, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
1) A Litván Köztársaság – azáltal, hogy gyakorlatilag nem biztosította azt, hogy a „112” egységes európai segélyhívószámra irányuló valamennyi, nyilvános telefonhálózatokon keresztül történő hívás esetében, a műszakilag megvalósítható mértékben, a sürgősségi feladatot ellátó hatóságok rendelkezésére bocsássák a hívó helyére vonatkozó információt – nem teljesítette az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz kapcsolódó felhasználói jogokról szóló, 2002. március 7‑i 2002/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Egyetemes szolgáltatási irányelv) 26. cikkének (3) bekezdéséből eredő kötelezettségeit.
2) A Bíróság a Litván Köztársaságot kötelezi a költségek viselésére.
Aláírások