A Törvényszék (hetedik tanács) T-578/12. sz., National Iranian Oil Company kontra Tanács ügyben 2014. július 16-án hozott ítélete ellen a National Iranian Oil Company által 2014. szeptember 23-án benyújtott fellebbezés

(C-440/14. P. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: francia

Felek

Fellebbező: National Iranian Oil Company (képviselő: J.-M. Thouvenin ügyvéd)

A többi fél az eljárásban: az Európai Unió Tanácsa, Európai Bizottság

A fellebbező kérelmei

a Bíróság helyezze hatályon kívül az Európai Unió Törvényszéke hetedik tanácsa által a T-578/12. sz. ügyben 2014. július 16-án hozott ítéletet;

adjon helyt a fellebbező által az Európai Unió Törvényszéke előtt előterjesztett kereseti kérelmeknek;

kötelezze az alperest mindkét eljárás költségeinek a viselésére.

Jogalapok és fontosabb érvek

Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező a Törvényszék 2014. július 16-án kihirdetett ítéletével szemben hat kifogást hoz fel.

Az első hatályon kívül helyezési jogalap tekintetében a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 43. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor azt állapította meg, hogy a 945/2012/EU tanácsi végrehajtási rendeletet¹ - mivel érinti a 267/2012/EU rendelet² 46. cikkének (2) bekezdését - úgy kell tekinteni, hogy az pontosan említi, hogy jogalapját e 46. cikk (2) bekezdése képezi. A jogalap ugyanis előírja azt a jogi formát, amellyel azon jogi aktusnak rendelkeznie kell, amelynek az alapján képezi; márpedig a 46. cikk (2) bekezdése nem ír elő semmilyen jogi formát.

A második jogalappal összefüggésben a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 54–56. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amely pontok azon állítással foglalhatók össze, hogy „a 215. cikk (2) bekezdéséből nem tűnik ki, hogy a természetes vagy jogi személyekkel, csoportokkal vagy nem állami, illetve államisággal nem rendelkező entitásokkal szemben hozott egyedi korlátozó intézkedéseket az EUMSZ 215. cikk (1) bekezdésében előírt eljárás szerint kell elfogadni”. Egyrészt a 215. cikk (1) bekezdése – amely az EUMSZ egyetlen olyan rendelkezése, amely a korlátozó intézkedésekre vonatkozik – pontosan kifejti, hogy az ilyen intézkedésekre alkalmazandó eljárás az, amelyet előír és semmilyen más eljárást nem rögzít. Másrészt az EUMSZ 291. cikk összeegyeztethetetlen lenne az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdésével. Végül másodlagosan az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése nem tekinthető úgy, hogy az a Tanács számára a korlátozó intézkedések elfogadásához az EUMSZ 215. cikk (2) bekezdéséhez képest kiegészítő jogalapként szolgálhat.

A harmadik jogalap tekintetében, amelyet másodlagosan arra az esetre nyújtottak be, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy az eredetileg az EUMSZ 215. cikken alapuló korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó politika keretében jogilag lehetséges az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének az alkalmazása az egyedi korlátozó intézkedések elfogadásának a megalapozásához, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor az ítéletének 74–83. pontjában lényegében azt állapította meg, hogy az Unió Tanácsa a 291. cikk (2) bekezdése kifejezéseinek az átvételével „kellően indokolt[an]” alkalmazta a jelen ügyben ezt az eltérő eljárást. Egyrészt az így meghatározott igazolási követelmény nem elégszik meg a nem kifejezett igazolással. Másrészt még annak a feltételezésével is, hogy a hallgatólagos igazolás teljesítheti e követelményt, utóbbi a jelen esetben nem teljesül, mivel a Törvényszék az érintett szövegeket tévesen értelmezte.

A negyedik jogalap tekintetében, amelyet másodlagosan arra az esetre nyújtottak be, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy az EUMSZ 215. cikken alapuló korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó politika keretében jogilag lehetséges az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének az alkalmazása az egyedi korlátozó intézkedések elfogadásának a megalapozásához, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor az ítéletének 86. pontjában azt állapította meg, hogy a 267/2012 rendelet 46. cikkének (2) bekezdése „fenntartja a Tanács számára az említett rendelet 23. cikke (2) és (3) bekezdése rendelkezéseinek a végrehajtására vonatkozó hatáskört”, amely elegendő az indokolási kötelezettség teljesítéséhez az e rendelkezés jogalapjának a megjelölése tekintetében, amely jogalap az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdése. A fellebbező szerint a Törvényszék a 267/2012 rendelet 46. cikke (2) bekezdésének jogilag téves értelmezése alapján jutott erre a következtetésre.

Az ötödik jogalap tekintetében, amelyet másodlagosan arra az esetre nyújtottak be, ha a Bíróság úgy ítélné meg, hogy az EUMSZ 215. cikken alapuló korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó politika keretében jogilag lehetséges az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésének az alkalmazása az egyedi korlátozó intézkedések elfogadásának a megalapozásához, a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék ítéletének 87. pontjában tévesen alkalmazta a jogot, amikor úgy értékelte, hogy az uniós jogi aktusokra vonatkozó indokolási kötelezettség nem kötelezi a Tanácsot annak kifejezett megjelölésére, hogy ami a 267/2012 rendelet 46. cikke (2) bekezdésének a jogalapját illeti, a 267/2012/EU rendelet az EUMSZ 291. cikk (2) bekezdésén alapult.

A hatodik jogalap keretében a fellebbező azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot ítéletének 115. pontjában, amikor azt állapította meg, hogy a 267/2012/EU rendelet 23. cikke (2) bekezdésének d) pontjában meghatározott kritérium (a továbbiakban: vitatott kritérium) megfelel a jogállamiság elveinek, általánosabban pedig az európai uniós jognak, mivel az „nem önkényes és nem diszkrecionális”, valamint amikor ítéletének 123. pontjában azt állapította meg, hogy „a vitatott kritérium objektív kritériumok bevezetésével korlátozza a Tanács mérlegelési jogkörét, valamint biztosítja az uniós jog által megkövetelt előreláthatósági szintet”. A Törvényszék a fellebbező védelemhez való jogát is megsértette. A fellebbező először hangsúlyozza, hogy a Törvényszék a vitatott kritérium átírásának árán állapította meg annak megfelelőségét az uniós joggal, miközben a rendeletben szereplő kritériumnak a jogszerűségét kell értékelnie. A fellebbező ezt követően megjegyzi, hogy az a tény, hogy a Törvényszék átírta a vitatott kritériumot a jogszerűségének megállapítása érdekében, sérti a védelemhez való jogát, mivel megfosztja attól a jogtól, hogy a védelmének megszervezése érdekében az említett átírt szövegre hivatkozzon, ugyanis a fellebbező nem ismerte ezen átírásnak az általa ellenzett értelmét az átírás kifejtésekor. Végül a fellebbező megállapítja a Törvényszék érvelése összhangjának a hiányát, amely sérti az indokolási kötelezettségét.

____________

¹ Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 267/2012/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2012. október 15-i 945/2012/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 282., 16. o.)

² Az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. március 23-i 267/2012/EU tanácsi rendelet (HL L 88., 1. o.; helyesbítés: HL L 93., 85. o.)