Language of document : ECLI:EU:C:2006:201

PHILIPPE LÉGER

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2006. március 23.1(1)

C‑519/04. P. sz. ügy

David Meca‑Medina,

Igor Majcen

kontra

az Európai Közösségek Bizottsága

„Fellebbezés – A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által a doppingvizsgálatra vonatkozóan elfogadott szabályok –Az EK 49., az EK 81. és az EK 82. cikkel való összeegyeztethetetlenség – Panasz –Elutasítás ”





1.        A jelen ügy tárgya a Meca‑Medina és Majcen(2) által az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága által a Meca‑Medina és Majcen kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 30‑án hozott ítélet(3) ellen benyújtott fellebbezés, amelyben az Elsőfokú Bíróság elutasította a felperesek által a Nemzetközi Olimpiai Bizottság(4) ellen a 17. sz. rendelet(5) 3. cikke alapján előterjesztett panaszt elutasító 2002. augusztus 1‑jei bizottsági határozat(6) megsemmisítésére irányuló keresetet.

2.        Panaszukban a felperesek kétségbe vonták a NOB által elfogadott, és a Nemzetközi Úszószövetség(7) által végrehajtott egyes szabályzati rendelkezéseknek, valamint a doppingvizsgálatra vonatkozó egyes gyakorlatoknak a versenyre (EK 81. és EK 82. cikk) és a szolgáltatásnyújtás szabadságára (EK 49. cikk) vonatkozó közösségi szabályokkal való összeegyeztethetetőségét.

I –    A jogvita előzményei(8)

3.        Egy nandrolonra elvégzett, pozitív eredménnyel zárult doppingvizsgálatot(9) követően a FINA Doping Panelja (doppingbizottsága) 1999. augusztus 8‑án hozott határozatával a felpereseket négy évre tiltotta el. A felperesek által e határozat ellen benyújtott kereset kapcsán ejárva a Tribunal arbitral du sport (Sport Választottbíróság) 2000. február 29‑én megerősítette az eltiltást, amelyet később újravizsgált, és 2001. május 23‑i választottbírósági határozatával két évre mérsékelt.

4.        A felperesek 2001. május 30‑i levelükben az EK 81. és/vagy az EK 82. cikk megsértésére hivatkozva a 17. sz. rendelet 3. cikke alapján panaszt terjesztettek a Bizottság elé. Különösen azzal érveltek, hogy a tűréshatárnak a vizelet‑milliliterenként 2 nanogrammban történt meghatározása (a továbbiakban: vitatott szabályozás) a NOB és az általa akkreditált 27 laboratórium közötti összehangolt magatartásnak minősül. Véleményük szerint e magatartás versenyellenes jellegét tovább erősíti a sport területén a jogviták választottbírósági úton történő eldöntésére felállított intézményeknek a NOB‑tól való nem kellő mértékű függetlensége.

5.        A Bizottság vitatott határozatával elutasította a felperesek panaszát, miután megállapította, hogy a vitatott szabályozásra nem vonatkozik az EK 81. és az EK 82. cikkben meghatározott tilalom(10).

II – Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet

6.        Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2002. október 11‑én benyújtott kérelmükben a felperesek az EK 230. cikk negyedik albekezdése alapján a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztettek elő.

7.        Keresetük alátámasztására három, a Bizottság által vétett nyilvánvaló értékelési hibára vonatkozó jogalapot jelöltek meg, amelyeket először is a NOB minősítésében, másodszor a vitatott vizsgálatnak a Bíróság által a Wouters és társai ügyben hozott ítéletben(11) megállapított szempontok alapján történő vizsgálata, harmadszor pedig az EK 49. cikk alkalmazásában vétett.

8.        Az Elsőfokú Bíróság elutasította a keresetet, miután megállapította, hogy a három jogalap nem releváns, és a felpereseket kötelezte saját költségeik, valamint a Bizottság költségeinek viselésére.

III – A Bíróság előtti eljárás és a fellebbezési kérelmek

9.        A Bíróság Hivatalához 2004. december 22‑én benyújtott kérelmükben a felperesek a jelen fellebbezést terjesztették elő.

10.      A felperesek kérik a Bíróságot, hogy semmisítse meg a megtámadott ítéletet, és kötelezze a Bizottságot a két eljárás költségeinek viselésére. Továbbá kérik a Bíróságot, hogy adjon helyt az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett kereseti kérelmeiknek.

11.      A Bizottság mint alperes elsődlegesen azt kéri a Bíróságtól, hogy a fellebbezést utasítsa el, másodlagosan pedig azt kéri, hogy utasítsa el a vitatott határozat megsemmisítésére irányuló keresetet. Továbbá a Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság kötelezze a felpereseket a két eljárás költségeinek viselésére.

12.      A Finn Köztársaság – mint beavatkozó az első fokú eljárásban – a fellebbezés elutasítását kéri.

IV – A fellebbezésről

13.      A megtámadott ítélet pontjaira történő pontos hivatkozások ellenére a fellebbezés rendkívül zavaros. Olvasása során úgy tűnik, hogy a felperesek tulajdonképpen négy jogalapra hivatkoznak.

14.      A felperesek először is azt sérelmezik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen értelmezte a Bíróságnak a Walrave- és Koch-(12), Bosman-(13) és Deliège-(14)ügyekben hozott ítéleteiből származó, az EK 39. és az EK 49. cikk sportszabályozásokra történő alkalmazásával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát. Másodszor vitatják az Elsőfokú Bíróság azon értékelését, miszerint a doppingellenes szabályozás kizárólag sportot érintő szabály, amely emiatt nem tartozik az EK‑Szerződés hatálya alá. Harmadszor a felperesek úgy vélik, hogy az Elsőfokú Bíróság hibát követett el, amikor úgy ítélte meg, hogy a kérdéses szabályozásnak semmi köze a gazdasági megfontolásokhoz, és nem tartozik az EK 49., az EK 81. és az EK 82. cikk hatálya alá. Negyedszer azt sérelmezik, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy a vitatott szabályozás Bizottság általi, a fent hivatkozott Wouters és társai ügyben meghatározott elemzési módszer szerinti vizsgálata nem volt szükséges.

A –    Az első jogalapról

15.      Az első jogalapban(15) a felperesek az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 40 és 41. pontjában megfogalmazott, a Bíróság fent hivatkozott Walrave és Koch-, Bosman- és Deliège-ügyekben hozott ítéleteiből származó, az EK 39. és az EK 49. cikkek sportszabályozásokra történő alkalmazására vonatkozó ítélkezési gyakorlat értelmezését bírálják.

16.      A felperesek először is kétségbe vonják az Elsőfokú Bíróság azon értékelését, miszerint az EK 39. és az EK 49. cikkben meghatározott tilalmak a csupán a sportot érintő szabályokra nem vonatkoznak, mivel ez utóbbiaknak semmi köze a gazdasági megfontoláshoz. Véleményük szerint a Bíróság a fent hivatkozott Walrave- és Koch-ítéletben sohasem fogalmazott meg ilyen általános kivételt. Éppen ellenkezőleg, a Bíróság ezt a kivételt a sportcsapatok összeállítására és felkészítésére korlátozta. A felperesek továbbá azt állítják, hogy csak azok a szabályok tekinthetők tisztán sportot érintő szabályoknak, amelyek a sportrendezvények sajátos jellegére és kereteire vonatkoznak, és így szorosan elengedhetetlenek a sportversenyek szervezéséhez és megfelelő lefolytatásához.

17.      A Bizottsághoz és a Finn Köztársasághoz hasonlóan úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság helyesen alkalmazta a Bíróság ítélkezési gyakorlatát(16).

18.      A Bíróság tartja magát ahhoz a megállapításhoz, hogy az Európai Közösség célkitűzéseire tekintettel a sport csak annyiban tartozik a közösségi jog hatálya alá, amennyiben az EK 2. cikk értelmében gazdasági tevékenységnek minősül. Így amennyiben a sporttevékenység munkaviszony vagy díjazás ellenében végzett szolgáltatásnyújtás jellegét ölti (ez a helyzet például a hivatásos vagy félhivatásos labdarúgó‑játékosok tevékenysége esetén), e tevékenység különösen az EK 39–42. cikk vagy az EK 49–55. cikk hatálya alá tartozik(17).

19.      Ellenben a Bíróság több ízben is elfogadta a fent nevezett rendelkezések hatályának szűkítését, amennyiben a kérdéses sportot érintő szabályozásokat „olyan nem gazdasági indokok [igazolják], amelyek tekintettel vannak a sportrendezvények különleges jellegére és kereteire, és kizárólag magát a sportot érintik”(18). Úgy vélem, hogy ezekben az ügyekben a Bíróság általános hatályú kivételt határozott meg, amely nem korlátozható – ahogyan azt a felperesek állítják – a sportcsapatok összeállítására és felkészítésére.

20.      E feltételek mellett úgy vélem, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 40. és 41. pontjában helyesen állapította meg, hogy bár az EK 39. és az EK 49. cikk tilalmakat előíró rendelkezéseit alkalmazni kell azon szabályokra, amelyek a sporttevékenységek gazdasági vetületére vonatkoznak, ellenben e tilalmak „nem vonatkoznak a tisztán sportszabályokra, azaz azon szabályokra, amelyek csupán a sportot érintő kérdésekre vonatkoznak, és így a gazdasági tevékenységhez nincs közük”(19).

21.      Következésképp úgy vélem, hogy az első jogalap nem megalapozott, és ezért azt el kell utasítani.

B –    A második jogalapról

22.      A második jogalapban a felperesek az Elsőfokú Bíróság azon érvelését vonják kétségbe, miszerint a doppingellenes szabályozásnak jellegénél fogva nincs köze a gazdasági tevékenységekhez, és következésképpen nem tartozik a Szerződés hatálya alá. E jogalap alátámasztására két érvet hoznak fel.

23.      Egyrészt az Elsőfokú Bíróság érvelésének indokolása ellentmondásos, és elégtelen. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 44. és 47. pontjában ugyanis megállapítja, hogy a doppingellenes szabályozások nem gazdasági célúak. Ugyanakkor az Elsőfokú Bíróság ugyanezen ítélet 57. pontjában elismerte, hogy a NOB arra törekedve fogadta el e szabályozást, hogy megóvja az Olimpiai Játékok gazdasági potenciálját. Továbbá az Elsőfokú Bíróság a hivatkozott ítélet 45. pontjában mesterségesen különböztette meg a sporttevékenységek gazdasági és nem gazdasági vetületeit.

24.      Másrészt az Elsőfokú Bíróság hibát követett el, amikor a fent hivatkozott Walrave- és Koch-, Donà‑, valamint Deliège‑ügyekben hozott ítéletből származó ítélkezési gyakorlatra hivatkozva úgy ítélte, hogy a doppingellenes szabályozás nem tartozik az EK 49., az EK 81. és az EK 82. cikk hatálya alá. A felperesek úgy vélik, hogy a doppingellenes szabályok eltérnek a nemzeti labdarúgócsapatok összeállításával kapcsolatos szabályozásoktól (a fent hivatkozott Walrave és Koch ügyben, valamint Donà‑ügyben hozott ítéletek) és az atlétáknak a magas szintű versenyeken való részvételre történő kiválasztásával kapcsolatos szabályozásoktól (a fent hivatkozott Deliège‑ügyben hozott ítélet).

25.      A Bizottsághoz és a Finn Köztársasághoz hasonlóan úgy vélem, hogy ezt a jogalapot is el kell utasítani(20).

26.      Úgy vélem, hogy a felperesek azon érve, miszerint az Elsőfokú Bíróság ellentmondásba keveredett volna a megtámadott ítélet 44. és 47. pontjában, nem megalapozott.

27.      Az Elsőfokú Bíróság, miután a megtámadott ítélet 44. pontjában kifejtette, hogy „a magas szintű sport […] nagymértékben gazdasági tevékenységgé vált”, kimondta, hogy a dopping elleni küzdelem célja mindenekelőtt az, hogy megóvja a sport etikai értékeit, valamint a sportolók egészségét. A megtámadott ítélet 57. pontjában a NOB esetlegesen gazdasági jellegű célkitűzéseire tett utalás – véleményem szerint – nem elégséges az Elsőfokú Bíróság érvelése ellentmondásosságának megállapításához.

28.      A magas szintű sportot övező kereskedelmi és pénzügyi kockázatokra tekintettel úgy gondolom, hogy a tisztán sportot érintő szabályozás – mint például a doppingellenes szabályozás – nem lehet teljesen mentes minden gazdasági érdektől. Ugyanakkor ez az érdek véleményem szerint pusztán járulékos, és nem fosztja meg a doppingellenes szabályozásokat a tisztán sportot érintő jellegüktől. Ahogyan azt a Bizottság jogosan jegyezte meg, a felperesek feltevése valójában a sporttevékenység oszthatatlanságának ürügyén a sport pusztán járulékos oldalát, vagyis annak gazdasági vetületét emeli ki azért, hogy lehetővé tegye, hogy a Szerződés szabályai teljes mértékben alkalmazhatók legyenek a hivatásos vagy félhivatásos sporttevékenységekre(21).

29.      Úgy vélem, hogy a felek azon érve, miszerint az Elsőfokú Bíróság nem megfelelően hivatkozott a fent hivatkozott Walrave- és Koch-ügyben, Donà‑ügyben, valamint Deliège‑ügyben hozott ítéletekre, szintén megalapozatlan. Úgy tűnik, hogy a felperesek különösen megszorítóan értelmezték a fenti ítéleteket, tekintve, hogy véleményem szerint a Bíróság ezekben az ügyekben általános jelleggel zárta ki a tisztán sportot érintő szabályokat az EK 39. és az EK 49. cikk hatálya alól. A felperesek így mesterséges megkülönböztetést igyekszenek felállítani a fent nevezett ügyekben vizsgált szabályok és a vitatott szabályozás között.

30.      Azt javasoljuk tehát a Bíróságnak, hogy utasítsa el a második jogalapot, mivel az nem megalapozott.

C –    A harmadik jogalapról

31.      A harmadik jogalap keretében(22) a felperesek lényegében azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság hibát követett el, amikor a megtámadott ítélet 48. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott szabályozás nem tartalmaz semmiféle gazdasági megfontolást, következésképpen nem tartozik az EK 49., az EK 81. és az EK 82. cikk hatálya alá.

32.      Úgy gondolom, hogy a felperesek e jogalap alátámasztására két érvet hoznak fel.

33.      Először is kétségbe vonják az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 49. és 55. pontjában található elemzését, miszerint még ha bizonyítást is nyer a vitatott a szabályozás túlzó volta, ez a tény mit sem változtat azon, hogy az tisztán sportot érintő szabályozásnak minősül. A felperesek szerint ez az elemzés nem csak, hogy ellentmondásos és nem megfelelő indokoláson alapul, hanem a Bíróságnak a fent hivatkozott Deliège és Wouters és társai(23) ítéletekből származó ítélkezési gyakorlattal is ellentétes.

34.      A felperesek továbbá azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 55. pontjának második mondatában alapvetően helytelen ténybeli megállapítást tett, amikor kimondta, hogy a vitatott szabályozás egy doppingellenes szabály, holott a felperesek véleménye szerint az e szabályozásban meghatározott nandrolonszint erős fizikai megterhelésből, vagy bizonyos nem dopping jellegű termékek – mint például a nem herélt kan disznó húsának –fogyasztásából is származhat.

35.      A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy ezt a jogalapot el kell utasítani(24).

36.      Elegendő azt megállapítani, hogy a felperesek valójában a vitatott szabályozás által a vizelet milliliterenkénti 2 nanogrammban meghatározott küszöbértéket kérdőjelezik meg, és céljuk az Elsőfokú Bíróság tényértékelésének a Bíróság előtti újbóli vizsgálata.

37.      Márpedig az EK 225. cikk (1) bekezdése és a Bíróság alapokmányának 58. cikke értelmében a fellebbezésben csak a közösségi jognak az Elsőfokú Bíróság általi megsértésére lehet hivatkozni, a tények újbóli értékelésére nem. Az állandó ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy nem tartozik a Bíróság hatáskörébe, hogy a fellebbezés keretei között a ténybeli elemeknek és bizonyítékoknak az Elsőfokú Bíróság általi mérlegeléséről határozzon, kivéve ha az Elsőfokú Bíróság ezen elemeket nyilvánvalóan helytelenül értékeli(25).

38.      Továbbá úgy ítélem meg, hogy az Elsőfokú Bíróság ítélete elleni fellebbezésének felülvizsgálata során nem tartozik Bíróság hatáskörébe, hogy állást foglaljon a NOB által a doppingellenes küzdelem keretében elfogadott szabály tudományos megalapozottságáról.

39.      E feltételek mellett azt javasolom a Bíróságnak – mivel a felperesek nem bizonyították sem azt, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette volna a tényeket, sem azt, hogy az általuk állított kifogások valósak lennének –, hogy a harmadik jogalapot nyilvánítsa nyilvánvalóan elfogadhatatlannak, és utasítsa el.

D –    A negyedik jogalapról

40.      A negyedik jogalap keretében(26) a felperesek a megtámadott ítélet 61., 62. és 64. pontját vitatják, amelyekben az Elsőfokú Bíróság arra a megállapítására jutott, hogy a vitatott szabályozásnak a Bizottság által a fent hivatkozott Wouters és társai ügyben hozott ítéletből származó elemzési módszerrel elvégzett vizsgálata nem volt szükséges.

41.      E jogalap alátámasztására a felperesek három kifogásra hivatkoznak, amelyek először a fent hivatkozott Wouters és társai ügyben hozott ítéletből származó elemzési módszer alkalmazhatóságának releváns voltával kapcsolatos téves értékelésre, másodszor a vitatott határozat tartalmának elferdítésére, harmadszor pedig a védelemhez való jog megsértésére vonatkoznak.

1.      Az Elsőfokú Bíróságnak a fent hivatkozott Wouters és társai ügyben hozott ítéletből származó elemzési módszer alkalmazhatóságának releváns voltával kapcsolatos téves értékeléséről

42.      A felperesek lényegében azt sérelmezik az Elsőfokú Bírósággal szemben, hogy a megtámadott ítélet 65. és 66. pontjában úgy ítélte meg, hogy a jelen ügy eltér a fent hivatkozott Wouters és társai ítélet alapjául szolgáló ügytől, tekintve, hogy a vitatott szabályozás olyan magatartásra, vagyis a doppingolásra vonatkozik, amely nem hasonlítható a piaci magatartásokhoz, és e szabályozás olyan tevékenységre, vagyis a sporttevékenységre alkalmazandó, amelynek jellegénél fogva semmi köze a gazdasági megfontolásokhoz. A felperesek szerint a Bíróság által a fenti ítéletben meghatározott feltételek tökéletesen átültethetők a jelen ügyre.

43.      Úgy ítélem meg, hogy ez a kifogás nem megalapozott.

44.      Elegendő emlékeztetni arra, hogy a fent hivatkozott Wouters és társai ügyben hozott ítéletben szereplő kérdéses szabályozás piaci magatartásra – tudniillik egy ügyvédekből és könyvszakértőkből álló hálózat létrehozására – vonatkozott, és az ügyvédi tevékenységre – amely jellegénél fogva gazdasági tevékenység – kellett alkalmazni. Márpedig mivel a vitatott szabályozás természeténél fogva kizárólag a sportot érinti, és minden gazdasági jellegű megfontolástól mentes, véleménye szerint az Elsőfokú Bíróság jogosan ítélhette úgy, hogy e szabályozásnak a fent hivatkozott Wouters és társai ítéletben meghatározott feltételek alapján történő vizsgálata nem volt szükséges.

2.      Arról, hogy az Elsőfokú Bíróság elferdítette a vitatott határozatot

45.      A felperesek azt sérelmezik, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bizottság csak „másodlagosan” vagy „ráadásként” végezte el a vitatott szabályozás versenyszabályok tekintetében vizsgálatát Ezáltal pedig az Elsőfokú Bíróság elferdítette a vitatott határozatot.

46.      Emlékeztetni kell arra, hogy ugyan az Elsőfokú Bíróság kizárólagos hatáskörébe tartozik az elé tárt ténybeli elemek értékelése, ezen elemek elferdítésének vagy a megtámadott aktus elferdítése olyan kérdés, amelyet a Bíróság a fellebbezés keretében felülvizsgálhat(27). A megtámadott aktus elferdítésére vonatkozó jogalap annak megállapítására irányul, hogy az Elsőfokú Bíróság megváltoztatta a vitatott aktus értelmét, tartalmát vagy hatályát. Az elferdítés tehát az aktus tartalmának megváltoztatásából(28), lényeges szempontjainak figyelmen kívül hagyásából(29), vagy a hátterének tudomásul nem vételéből(30) származhat.

47.      A jelen kifogás a vitatott határozat elferdítésén alapul, ezért tehát a Bíróság ítélkezési gyakorlatának alkalmazásában elfogadható.

48.      Mindazonáltal úgy gondolom, hogy ez a kifogás nem megalapozott.

49.      Elegendő emlékeztetni arra, hogy az elferdítésnek nyilvánvalóan ki kell tűnnie az akta irataiból, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újbóli értékelése(31). Márpedig véleményem szerint az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 61., 62. és 64. pontjában kifejtett értékelés a megtámadott határozat szempontjából nem minősül a nyilvánvaló elferdítésének.

50.      E határozat egyszerű olvasata is nyilvánvalóvá teszi, hogy a Bizottság helyesen ítélte úgy elsődlegesen, hogy a vitatott szabályozás nem tartozik a NOB gazdasági tevékenységeinek körébe(32). Véleményem szerint – ahogyan a Bizottság is állítja(33) – csak másodlagosan vizsgálta azt, hogy az e szabályozás által okozott esetleges megszorítások indokolhatók‑e a fent hivakozott Wouters és társai ügyben hozott ítéletből származó feltételek alkalmazásában(34).

51.      Továbbá úgy ítélem meg, hogy a felperesek kifogásai az Elsőfokú Bíróság értékelésének vitatására korlátozódnak, és nem szolgáltatnak semmilyen bizonyítékot,, amely bizonyítaná, hogy az Elsőfokú Bíróság nyilvánvaló hibát vétett.

3.      Arról, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a felperesek védelemhez való jogát

52.      A felperesek azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróság azzal, hogy úgy ítélte meg, hogy a vitatott szabályozásnak a versenyszabályok tekintetében történő vizsgálata nem szükséges, nem tette lehetővé számukra, hogy állást foglaljanak arról, hogy ez a szabályozás tisztán az EK 49., az EK 81. és az EK 82. cikk hatálya alá nem tartozó sportot érintő szabályozás‑e.

53.      Úgy gondolom, hogy ez a kifogás sem megalapozott, és el kell utasítani. A Bizottsághoz hasonlóan úgy vélem, hogy a felpereseknek lehetőségük volt arra, hogy kifejtsék érveiket mind a Bizottság előtti eljárás során, mind az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás írásbeli és szóbeli szakasza során(35).

54.      Az előzőekre tekintettel azt javasoljuk a Bíróságnak, hogy utasítsa el a negyedik jogalapot, mivel az nem megalapozott.

V –    Végkövetkeztetések

55.      Az előbbi megfontolások összességére tekintettel azt javasolom a Bíróságnak, hogy utasítsa el a fellebbezést, és a Bíróság eljárási szabályzatának 69. és 118. cikkének értelmében kötelezze Meca‑Medinát és Majcent a költségek – ide nem értve a beavatkozó fél költségeit – viselésére.


1 – Eredeti nyelv: francia.


2 – A továbbiakban: felperesek


3 – A T‑313/02. sz. ítélet (EBHT 2004., II‑3291. o.), a továbbiakban: megtámadott ítélet.


4 – A továbbiakban: NOB.


5 – A Szerződés [81.] és [82.] cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6‑i 17. sz. első tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.).


6 – A COMP/38158 Meca‑Medina és Majcen/NOB ügy, a továbbiakban: megtámadott határozat, amely megtekinthető az alábbi internetes honlapon:


http://europa.eu.int/comm/competition/antitrust/cases/decisions/38158/fr.pdf.


7 – A továbbiakban: FINA.


8 – A jogvita előzményeivel kapcsolatos további magyarázatokkal kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 1–34. pontjában kifejtettekre utalunk.


9 – A nandrolon az Olimpiai Mozgalom Doppingellenes Kódexe által tiltott anabolikus anyag.


10 – A 72. és 73. pont.


11 – A C‑309/99. sz. ügyben 2002. február 19‑én hozott ítélet (EBHT 2002., I‑1577. o.).


12 – A 36/74. sz. ügyben 1974. december 12‑én hozott ítélet (EBHT 1974., 1405. o.).


13 – A C‑415/93. sz. ügyben 1995. december 15‑én hozott ítélet (EBHT 1995., I‑4921. o.).


14 – A C‑51/96. sz. és a C‑191/97. sz. egyesített ügyekben 2000. április 11‑én hozott ítélet (EBHT 2000., I‑2549. o.).


15 – A fellebbezés 21–32. pontja.


16 – Lásd a Bizottság válaszbeadványának 16–28. pontját, valamint a Finn Köztársaság beavatkozási beadványának 8. pontját.


17 – Lásd különösen a fent hivatkozott Walrave‑ügyben hozott ítélet 4. és 5. pontját, a Bosman‑ügyben hozott ítélet 73. pontját, valamint a 13/76. sz. Donà‑ügyben 1976. július 14‑én hozott ítélet (EBHT 1976., 1333. o.) 12. és 13. pontját.


18 – Lásd különösen a fent hivatkozott Donà‑ügyben hozott ítélet 14. és 15. pontját és Bosman‑ügyben hozott ítélet 76. és 127. pontját, valamint a C‑176/96. sz., Lehtonen és Castors Braine ügyben 2000. április 13‑án hozott ítélet (EBHT 2000., I‑2681. o.) 34. pontját.


19 – A megtámadott ítélet 41. pontjának első mondata.


20 – Lásd a Bizottság válaszbeadványának 29–41. pontját és a Finn Köztársaság beavatkozási beadványának 11–13. pontját.


21 – A válaszbeadvány 35. pontja.


22 – A fellebbezés 40–53. pontja.


23 – A felperesek különösen a fent hivatkozott Deliège‑ügyben hozott ítélet 69. pontjára, valamint a fent hivatkozott Wouters és társai ügyben hozott ítélet 97–109. és 123. pontjára hivatkoznak.


24 – A válaszbeadvány 42–56. pontja.


25 – Lásd ebben az értelemben különösen a C‑470/00. P. sz., Parlament kontra Ripa di Meana és társai ügyben 2004. április 29‑én hozott ítélet (EBHT 2004., I‑4167. o.) 40. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.


26 – A fellebbezés 54–64. pontja.


27 – Lásd különösen a C‑8/95. P. sz., New Holland Ford kontra Bizottság ügyben 1998. május 28‑án hozott ítélet (EBHT 1998., I‑3175. o.) 26. pontját, a C‑257/98. P. sz., Lucaccioni kontra Bizottság ügyben 1999. szeptember 9‑én hozott ítélet (EBHT 1999., I‑5251. o.) 45‑47. pontját, valamint a C‑341/98. P. sz., Proderec kontra Bizottság ügyben 2000. január 27‑én hozott végzés (az EBHT‑ban nem tették közzé) 28. pontját és a C‑116/03. P. sz., Fichtner kontra Bizottság ügyben 2004. július 9‑én hozott végzés (az EBHT‑ban nem tették közzé) 33. pontját.


28 – Lásd ebben az értelemben különösen a C‑197/99. P. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 11‑én hozott ítélet (EBHT 2003., I‑8461. o.) 67. pontját.


29 – Lásd ebben az értelemben különösen a C‑459/00. P(R). sz., Bizottság kontra Trenker ügyben 2001. április 11‑én hozott végzés (EBHT 2001., I‑2823. o.) 71. pontját.


30 – Lásd ebben az értelemben különösen a C‑277/01. P. sz., Parlament kontra Samper ügyben 2003. április 3‑án hozott ítélet (EBHT 2003., I‑3019. o.) 40. pontját.


31 – Lásd különösen a fent hivatkozott New Holland Ford kontra Bizottság ítélet 72. és 73. pontját.


32 – A vitatott határozat 38. pontja.


33 – A válaszbeadvány 62. pontja.


34 – A vitatott határozat 42–55. pontja.


35 – A válaszbeadvány 65–72. pontja.