A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2012. december 12.(*)

„Verseny – Kartellek – Az EGT‑ben, Spanyolországon, Portugálián, az Egyesült Királyságon és Írországon kívül, az acél‑ és a földgázágazatban való alkalmazásra szánt kalcium‑karbid és magnézium piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Az árak rögzítése és a piac felosztása – Bírságok – Indokolási kötelezettség – Arányosság – Egyenlő bánásmód – A 2006. évi bírságkiszabási iránymutatás – Fizetőképesség”

A T‑352/09. sz. ügyben,

a Novácke chemické závody a.s. (székhelye: Nováky [Szlovákia], képviselik kezdetben: A. Černejová, később: M. Bol’oš és L. Bányaiová ügyvédek)

felperesnek,

támogatja:

a Szlovák Köztársaság (képviseli: B. Ricziová, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó,

az Európai Bizottság (képviseli: F. Castillo de la Torre, N. von Lingen és A. Tokár, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/39.396 „kalcium‑karbid‑ és magnéziumalapú reagensek az acél‑ és a földgázágazatban”‑ügy), 2009. július 22‑én hozott C(2009) 5791 végleges bizottsági határozat felperest érintő részének megsemmisítése, illetve másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság megsemmisítése vagy csökkentése iránti kérelem tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: Czúcz O. elnök, I. Labucka és D. Gratsias (előadó) bírák,

hivatalvezető: N. Rosner tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. április 25‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/39.396 „kalcium‑karbid‑ és magnéziumalapú reagensek az acél‑ és a földgázágazatban”‑ügy), 2009. július 22‑én hozott C(2009) 5791 végleges határozatában (a továbbiakban: megtámadott határozat) az Európai Közösségek Bizottsága megállapította, hogy az acél‑ és a földgázágazatban való alkalmazásra szánt kalcium‑karbid és magnézium fő szállítói megsértették az EK 81. cikk (1) bekezdését és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikkét, azzal, hogy 2004. április 7. és 2007. január 16. között egységes és folyamatos jogsértésben vettek részt. E jogsértés a piac felosztásában, kvóták rögzítésében, ügyfelek elosztásában, árak rögzítésében és az árakra, ügyfelekre és értékesítési mennyiségekre vonatkozó érzékeny kereskedelmi információk cseréjében nyilvánult meg az EGT – Spanyolországon, Portugálián, az Egyesült Királyságon és Írországon kívüli – területén.

2        Az eljárást az Akzo Nobel NV által a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) címén benyújtott mentességi kérelem alapján indították.

3        A felperes, a Novácke chemické závody a.s., többek között kalcium‑karbidot állít elő. A megtámadott határozat 1. cikkének e) pontjában a Bizottság megállapította, hogy a felperes részt vett a jogsértésben annak teljes időtartama alatt, majd ugyanezen határozat 2. cikke első bekezdésének e) pontjában a felperessel szemben 19,6 millió euró összegű, az 1. garantovaná a.s.‑sal – a jogsértés idején a felperes anyavállalatával – egyetemlegesen megfizetendő bírságot szabott ki.

 Az eljárás és a felek kérelmei

4        A Törvényszék Hivatalához 2009. szeptember 14‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

5        A Törvényszék Hivatalához ugyanezen a napon benyújtott, T‑352/09. R. számon nyilvántartásba vett külön beadványában a felperes ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is előterjesztett az EK 242. és az EK 243. cikk, illetve a Törvényszék eljárási szabályzatának 104. és azt követő cikkei alapján. A Törvényszék elnöke a T‑352/09. R. sz., Novácke chemické závody kontra Bizottság ügyben 2009. október 29‑én hozott végzésével (az EBHT‑ban nem tették közzé) elutasította ezen ideiglenes intézkedés iránti kérelmet.

6        A Törvényszék Hivatalához 2009. október 7‑én benyújtott levelében a felperes arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy fizetésképtelennek nyilvánították. A Törvényszék Hivatalához 2009. november 6‑án benyújtott másik levelében arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy a csődbiztos új képviselőt bízott meg. Hozzáfűzte, hogy azon szlovák jogszabályokkal összhangban, amelyek egy bíróság előtt folyamatban lévő ügyben érintett fél csődje esetén alkalmazandók, a jelen ügyben folytatott eljárást fel kell függeszteni. Tekintettel arra, hogy e levél lényegében a jelen ügyben folytatott eljárás felfüggesztésére irányuló kérelmet tartalmazott, a Törvényszék felhívta a Bizottságot az ezen kérelemmel kapcsolatos észrevételei megtételére. A Törvényszék Hivatalához 2009. december 7‑én benyújtott észrevételeiben a Bizottság ellenezte a tervezett eljárás felfüggesztését.

7        A Törvényszék ötödik tanácsának elnöke 2010. január 21‑én hozott végzésével az eljárási szabályzat 77. cikkének d) pontja értelmében a jelen ügyben folyamatban lévő eljárást 2010. október 31‑ig felfüggesztette, annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson a felperes csődbiztosa számára annak eldöntésére, hogy folytatni kívánja‑e a felperes nevében az eljárást, vagy el kíván‑e állni a keresettől.

8        A Törvényszék Hivatalához 2010. március 16‑án benyújtott levelében a Bizottság a jelen ügyben az eljárás folytatását kérte. A Törvényszék ötödik tanácsának elnöke 2010. május 11‑én hozott végzésével – mivel a felperes nem nyújtott be az előírt határidőn belül e kérelemmel kapcsolatban észrevételeket – az eljárás folytatásáról határozott.

9        A Törvényszék Hivatalához 2009. november 25‑én benyújtott beadványában a Szlovák Köztársaság kérte, hogy a felperes kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen eljárásba. A Törvényszék ötödik tanácsának elnöke a 2010. július 26‑i végzéssel módosított, 2010. június 24‑i végzésével engedélyezte e beavatkozást. A Szlovák Köztársaság beavatkozási beadványát 2010. szeptember 14‑én nyújtotta be.

10      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az eredetileg kijelölt előadó bírót a harmadik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet e tanács elé utalták. A Törvényszék részleges megújulása miatt a jelen ügyet az ugyanezen tanácsba beosztott új előadó bírónak adták át.

11      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (harmadik tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt, és a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében először felhívta a felperest és a Bizottságot bizonyos dokumentumok benyújtására, másodszor a felperest egy kérdés megválaszolására, és harmadszor valamennyi felet egy másik kérdés megválaszolására. A felek eleget tettek e felhívásoknak, egy, a Bizottságtól kért dokumentum benyújtása kivételével.

12      A Törvényszék 2012. március 27‑i végzésével az eljárási szabályzat 65. cikkében meghatározott pervezető intézkedés keretében elrendelte, hogy a Bizottság nyújtsa be azt a dokumentumot, amelyet nem nyújtott be az előző pontban hivatkozott, dokumentumok benyújtására vonatkozó felhívásra. A Bizottság e bizonyításfelvételnek az előírt határidőn belül eleget tett.

13      A Törvényszék a 2012. április 25‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a feltett kérdésekre adott válaszait.

14      A tárgyalás során a Szlovák Köztársaság kérte, hogy újabb dokumentumot nyújthasson be. Mivel az eljárásban részt vevő többi fél nem ellenezte ezt, a Törvényszék engedélyezte a szóban forgó dokumentum benyújtását, és határidőt szabott a felek számára e dokumentummal kapcsolatos írásbeli észrevételeik megtételére. A Szlovák Köztársaság által benyújtott dokumentummal kapcsolatos észrevételek felek általi benyújtását követően a szóbeli szakasz 2012. május 15‑én lezárult.

15      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot a felperest érintő részében, és következésképpen semmisítse meg a vele szemben kiszabott bírságot;

–        másodlagosan törölje el vagy jelentős mértékben csökkentse a felperessel szemben kiszabott bírságot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

16      A Szlovák Köztársaság támogatja a felperesnek a vele szemben kiszabott bírság törlésére vagy jelentős csökkentésére irányuló kérelmét.

17      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

18      Keresete alátámasztására a felperes három jogalapra hivatkozik, melyek közül az első az arányosság és az egyenlő bánásmód általános elvének a bírság összege meghatározásakor történt megsértésén alapul, a második a lényeges eljárási szabályok megsértésén, egy ténybeli tévedésen, valamint egy nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul, amennyiben a Bizottság nem volt hajlandó figyelembe venni az 1/2003/EK rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o., a továbbiakban: iránymutatás) 35. pontja szerinti teljesítő képességének hiányát, a harmadik pedig az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjának megsértésén alapul.

 Az első, az arányosság és az egyenlő bánásmód általános elvének a bírság összege meghatározásakor történt megsértésére alapított jogalapról

 Az iránymutatás

19      Amint a megtámadott határozat (285) preambulumbekezdéséből is kitűnik, a felperessel és a jogvita tárgyát képező kartell többi résztvevőjével szemben kiszabott bírságok összege a Bizottság által közzétett iránymutatás alapján került meghatározásra.

20      Amint az iránymutatás 9. és 11. pontjából kitűnik, a bírság megállapítására egy kétlépcsős módszer alapján került sor.

21      Első lépésként a Bizottság meghatározza az alapösszeget az egyes vállalkozások vagy vállalkozások társulásai számára. A Bizottság ehhez a jogsértés által közvetlenül vagy közvetve érintett, a szóban forgó vállalkozás által az érintett földrajzi területen értékesített áruk és szolgáltatások eladásának értékét alkalmazza (a 13. pont). A bírság alapösszege az eladások értékéhez a jogsértés súlyosságának függvényében meghatározott, a jogsértés éveinek számával megszorzott mértékben aránylik (a 19. pont). A hat hónapot meghaladó, de egy évnél rövidebb időszak egy teljes évként kerül beszámításra (a 24. pont). Általános szabály szerint az eladások értékének szóban forgó arányát akár 30%‑ban is megállapíthatják (a 21. pont).

22      Az iránymutatás 22. pontja kimondja, hogy „[a]nnak eldöntéséhez, hogy az eladások értékének adott esetben alkalmazandó aránya alacsonyabb vagy magasabb legyen ennél a mértéknél [helyesen: e skála alsó vagy felső értékéhez közelítsen], a Bizottság olyan tényezőket fog figyelembe venni, mint például a jogsértés jellege, az érintett felek összesített piaci részesedése, a jogsértés földrajzi kiterjedése, valamint az, hogy a jogsértés megvalósult‑e”.

23      Az iránymutatás 25. pontja ezenkívül előírja, hogy „függetlenül attól, hogy a vállalkozás milyen hosszú időszakon keresztül vett részt a jogsértésben, a Bizottság […] az alapösszegbe beépít egy olyan összeget, mely az eladások értékének 15 és 25%‑a között mozog, annak érdekében, hogy a vállalkozásokat elrettentsék attól, hogy egyáltalán árrögzítésről, piacfelosztásról és termeléskorlátozásról szóló horizontális megállapodásokat kössenek”.

24      Második lépésként a Bizottság a bírság első lépésben meghatározott alapösszegét korrigálhatja: emeli vagy csökkenti. Ekképpen az iránymutatás 28. pontja az említett összeg emelését írja elő, amennyiben a Bizottság súlyosító körülményeket állapít meg, mint például az ugyanabban a pontban említett körülmények. A visszaesés, azaz azon tény, hogy „egy vállalkozás ugyanolyan vagy hasonló jogsértést folytat vagy ismétel meg azután, hogy a Bizottság vagy valamely nemzeti versenyhatóság megállapította, hogy a vállalkozás megsértette az [EK] 81. vagy az [EK] 82. cikk rendelkezéseit”, az e pontban említett súlyosító körülmények között szerepel, és a bírság alapösszegének akár 100%‑kal történő emelését indokolja (lásd az iránymutatás 28. pontjának első francia bekezdését). A jogsértés irányítóként vagy felbujtóként történő elkövetése szintén súlyosító körülménynek minősül az iránymutatás 28. pontjának harmadik francia bekezdése értelmében.

25      Ezenkívül a bírság összegének az elrettentő hatás érdekében történő speciális növelését írja elő többek között az iránymutatás 30. pontja, mely szerint „[a] Bizottság különös figyelmet fog fordítani annak biztosítására, hogy a bírságok megfelelő elrettentő hatással bírjanak; ennek érdekében növelheti az olyan vállalkozásokra kirótt bírságot, melyek a jogsértés által érintett áruk és szolgáltatások értékesítésén túl különösen jelentős forgalmat bonyolítanak”.

26      Egyébiránt az iránymutatás 29. pontja értelmében a bírság alapösszege csökkenthető, ha alapösszege csökkenthető, ha a Bizottság enyhítő körülményeket állapít meg, mint például az ugyanabban a pontban említett körülmények. E pont második francia bekezdése szerint a Bizottság enyhítő körülményeket állapít meg, ha az érintett vállalkozás bizonyítani tudja, hogy a jogsértést gondatlanságból követték el. Ezenfelül ugyanezen pont negyedik francia bekezdése értelmében a Bizottság enyhítő körülményeket állapít meg, „az érintett vállalkozás hatékonyan együttműködik [vele] az engedékenységi közlemény hatályán, valamint a jog által előírt együttműködési kötelezettségein túl”.

27      E tekintetben, amint a megtámadott határozat (339) preambulumbekezdéséből kitűnik, a vállalkozások Bizottsággal való együttműködését 2002. február 14‑től kezdve a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: 2002. évi engedékenységi közlemény) szabályozza, amelynek helyébe 2006. december 8‑án a Bizottság új közleménye lépett (HL 2006. C 298., 17. o.; a továbbiakban: 2006. évi engedékenységi közlemény). Mivel az Akzo Nobel az engedékenységi kérelem címén 2006. november 20‑tól kezdődően kereste meg a Bizottságot, azaz a 2006. évi engedékenységi közlemény hatálybalépését megelőzően, a 2002. évi engedékenységi közlemény alkalmazandó a jelen esetben, valamint kivételes esetben, a 2006. évi engedékenységi közlemény 37. pontja értelmében ez utóbbi közlemény 31–35. pontja.

28      Végül az iránymutatás 35. pontja előírja a vállalkozás fizetési képessége sajátos társadalmi és gazdasági környezetben fennálló hiányának figyelembevételét a bírság összegének esetleges csökkentése érdekében.

 A megtámadott határozat

29      A megtámadott határozat (288) preambulumbekezdésében található táblázatban szerepel a kartell egyes résztvevői által a jogsértésben való részvételük utolsó teljes évében megvalósított eladások értéke, amelyet a Bizottság a bírság megállapítása érdekében felhasznált. Ezekből kitűnik, hogy a kalcium‑karbid‑por felperes által megvalósított eladásának értéke 2006‑ban 5 és 10 millió euró között volt. A kalcium‑karbid‑granulátum felperes által megvalósított eladásának értéke 20 és 25 millió euró között volt.

30      A megtámadott határozat (294) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság úgy találta, hogy a vitatott jogsértés természeténél fogva a legsúlyosabb versenykorlátozások közé számít.

31      Ráadásul a megtámadott határozat (299) preambulumbekezdésében a Bizottság úgy találta, hogy a szóban forgó kartell az EGT – Spanyolországon, Portugálián, az Egyesült Királyságon és Írországon kívüli – területén belül érintett ügyfeleket

32      A megtámadott határozat (301) preambulumbekezdésében a Bizottság az eladások értékének figyelembe veendő arányát a kartell valamennyi résztvevője tekintetében 17%‑ban határozta meg, tekintettel „az ügy sajátos körülményeire”, és figyelemmel „a (294) és (299) preambulumbekezdésben megvizsgált kritériumokra”.

33      A jogsértés időtartamával kapcsolatban a megtámadott határozat (302) és (303) preambulumbekezdésében kifejtett megfontolásokra tekintettel a Bizottság ugyanezen határozat (304) preambulumbekezdésében szereplő táblázatban meghatározta a határozat által érintett valamennyi vállalkozás esetében a jogsértésben való részvétel megállapított éveinek alapján megállapított szorzót. A felperes esetében a Bizottság 2,5‑szörös szorzót határozott meg a kalcium‑karbid‑por tekintetében és 3‑szoros szorzót a kalcium‑karbid‑granulátum tekintetében.

34      Ezenfelül a megtámadott határozat (306) preambulumbekezdésében a Bizottság a jelen esetben 17%‑ban határozta meg az eladások értékének arányát, amely megfelel a bírságba beépítendő kiegészítő összegnek az iránymutatás 25. pontjával összhangban, „[t]ekintettel a jelen eset sajátos körülményeire és figyelemmel a jogsértés természetével és földrajzi kiterjedésével kapcsolatban fent megvizsgált kritériumokra”.

35      A megtámadott határozat (308) preambulumbekezdése tartalmaz egy táblázatot, amely feltünteti az egyes résztvevők tekintetében megállapított bírság alapösszegét. A felperes esetében ez az összeg 19,6 millió euró.

36      A megtámadott határozat (309)–(312) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta, hogy kell‑e súlyosító körülmények miatt növelni a bírság alapösszegét. A Bizottság a kartell két másik résztvevője, az Akzo Nobel és a Degussa AG esetében – mely utóbbi neve a megtámadott határozat elfogadásának szakaszában Evonik Degussa GmbH‑ra változott – megállapította ilyen körülmények fennállását, mivel e vállalkozások visszaesők voltak. A felperessel szemben nem merült fel, illetve került megállapításra semmilyen súlyosító körülmény.

37      A megtámadott határozat (313)–(333) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta, hogy a kartell egy vagy több résztvevője esetében meg kell‑e állapítani enyhítő körülmények fennállását. Többek között egymás után megvizsgálta a valamennyi résztvevő által előterjesztett, a kartellben való korlátozott részvételre alapított érveket, ((313)–(316) preambulumbekezdés), a bizonyos résztvevők által előterjesztett, a kartell által érintett megállapodások végrehajtásának hiányára és a kartellben való részvételükből számukra származó előnyök hiányára alapított érveket ((317)–(320) preambulumbekezdés), a bizonyos résztvevők – köztük a felperes – által előterjesztett, a Bizottsággal a 2006. évi engedékenységi közlemény hatályán túli hatékony együttműködésükre alapított érveket (a megtámadott határozat (321)–(327) preambulumbekezdése), illetve a számos résztvevő által előterjesztett, a kalcium‑karbid‑ és magnéziumszállítóknak – a kartellt megelőzően és annak időtartama alatt fennálló – nehéz gazdasági helyzetére alapított érveket ((328)–(331) preambulumbekezdés). A Bizottság minden esetben arra a következtetésre jutott, hogy nem állapítható meg enyhítő körülmények fennállása (a megtámadott határozat (314), (320), (327) és (331) preambulumbekezdése).

38      A megtámadott határozat (335)–(360) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta, hogy alkalmazni kell‑e a 2002. évi engedékenységi közleményt a kartell egy vagy több résztvevője esetében. A megtámadott határozat (358) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a felperes ilyen irányú kérelmet nyújtott be 2008. február 6‑án (a továbbiakban: engedékenységi kérelem). A Bizottság ugyanezen preambulumbekezdésben úgy találta, hogy a felperes a kérelmet több mint egy évvel a vizsgálatokat követően nyújtotta be, azután hogy a Bizottság információkéréseket küldött neki az 1/2003 rendelet 18. cikkének értelmében. A kérelem nem képviselt jelentős hozzáadott értéket, mivel a felperes a kalcium‑karbid‑porral kapcsolatban csupán olyan tényeket szolgáltatott, amelyekre vonatkozóan a Bizottságnak akkor már elegendő bizonyíték állt a rendelkezésére. A Bizottság ekképpen úgy találta, hogy a felperes által nyújtott információk jellegüknél vagy pontosságuk mértékénél fogva nem segítették a tényállás bizonyításával kapcsolatos feladatában. Ezen okokból a Bizottság megállapította, hogy a felperes nem részesülhet a bírság összegének csökkentésében.

39      A Bizottság ugyanakkor mentesítette a bírságok alól az Akzo Nobelt (a megtámadott határozat (335) és (336) preambulumbekezdése), 35%‑kal csökkentette a Donau Chemie AG esetében a bírság összegét (a megtámadott határozat (346) preambulumbekezdése), és 20%‑kal csökkentette Evonik Degussa esetében a bírság összegét (a megtámadott határozat (356) preambulumbekezdése). A Bizottság elutasította az Almamet GmbH által benyújtott, mentesség, illetve a bírság összegének csökkentése iránti kérelmet ((349) preambulumbekezdés), és többek között úgy találta, hogy az SKW Stahl‑Metallurgie GmbH, az SKW Stahl‑Metallurgie AG és az Arques Industries AG nem részesülhetnek a bírság összegének az Evonik Degussa számára biztosított csökkentésében, mivel utóbbi kizárólag a saját nevében nyújtotta be az engedékenységi kérelmét (a megtámadott határozat (357) preambulumbekezdése).

40      A megtámadott határozat (361) preambulumbekezdésében szerepel a kiszabandó bírságok összege. A felperes esetében meghatározott összeg 19,6 millió euró.

41      Végül a megtámadott határozat (362)–(378) preambulumbekezdésében a Bizottság megvizsgálta a kartell számos résztvevőjének az iránymutatás 35. pontja rendelkezéseiből származó előnyökben való részesülésre irányuló kérelmét. A Bizottság elutasította a felperes ilyen irányú kérelmét (a megtámadott határozat (377) preambulumbekezdése), valamint a kartell más résztvevői által benyújtott kérelmeket, azonban az Almamet esetében a bírságot 20%‑kal csökkentette (a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdése).

 A felperes által hivatkozott kifogásokról

42      A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság által vele szemben kiszabott bírság összegének meghatározása megsértette az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét. E tekintetben öt jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a bírság elrettentő jellegével, a második a súlyosító körülményekkel, a harmadik az enyhítő körülményekkel, a negyedik az Almamettel szemben kiszabott bírság összegének csökkentésével és az ötödik magával a megtámadott határozat címzettjei teljes forgalmának arányában meghatározott bírsággal kapcsolatos. E kifogásokat bizonyos előzetes megfontolások kifejtését követően a Törvényszék sorban megvizsgálja. A tárgyalás során a felperes az eladásoknak a bírság alapösszege meghatározásakor figyelembe veendő értékével kapcsolatos kifogást hozott fel. A felperes szerint e kifogás már a keresetlevélben is szerepelt. A Bizottság úgy érvel, hogy ez egy új kifogás, amely nem az eljárás során felmerült tényezőkre alapul, és ennélfogva elfogadhatatlan. E kifogást utolsóként vizsgálja meg a Törvényszék.

–       Előzetes megfontolások

43      Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a bírságok megállapítása során annak érdekében, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába irányítsa (lásd a Törvényszék T‑236/01., T‑239/01., T‑244/01–T‑246/01., T‑251/01. és T‑252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1181. o.] 216. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44      Ugyanakkor, amint arra a felperes hivatkozik, amikor a Bizottság a versenyjog alapján bírságok kiszabásáról határoz, minden esetben köteles tiszteletben tartani a jog általános alapelveit, köztük az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét az uniós bíróságok általi értelmezésnek megfelelően (a Törvényszék T‑138/07. sz., Schindler Holding és társai kontra Bizottság ügyben 2011. július 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑4819. o.] 105. pontja).

45      Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése értelmében a bírság összegének meghatározásakor a Bizottság figyelembe veszi a jogsértés súlyán kívül annak időtartamát is. Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ebben az összefüggésben a Bizottságnak biztosítania kell többek között fellépésének elrettentő jellegét (a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 106. pontja, és a Törvényszék T‑279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑897. o.] 272. pontja).

46      A bírság kellő elrettentő hatása biztosításának szükségessége – amikor a versenypolitika végrehajtása keretében nem indokolja a bírságok általános szintjének növelését – megköveteli, hogy a bírság összege annak figyelembevételével kerüljön kiigazításra, hogy elérje az érintett vállalkozásra gyakorolni szándékozott hatást, annak érdekében, hogy a bírság – különös tekintettel a kérdéses vállalkozás pénzügyi teljesítőképességére – ne legyen elhanyagolható vagy – épp ellenkezőleg – túlzó mértékű, egyrészt a bírság hatékonysága biztosításának szükségességéből, másrészt pedig az arányosság elvének tiszteletben tartásából eredő követelményeknek megfelelően (a Törvényszék fenti 45. pontban hivatkozott Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 283. pontja és a T‑410/03. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2008. június 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑881. o.] 379. pontja).

47      Az iránymutatást illetően az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a Bizottság – mivel ilyen magatartási szabályokat fogadott el, és azok közzétételével kijelentette, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre – korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát egyes esetekben felelősségre vonásnak az általános jogelveknek, mint az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elvének a megsértése címén (a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 211. pontja, a Törvényszék T‑69/04. sz., Schunk et Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2567. o.] 44. pontja, és a T‑446/05. sz., Amann & Söhne és Cousin Filterie kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1255. o.] 146. pontja).

48      Következésképpen, amint egyébként a felperes is elismeri, adott vállalkozással szemben az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján kiszabandó bírság meghatározásakor az iránymutatás figyelembevétele önmagában nem jelenti az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértését, hanem épp ellenkezőleg, erre többek között az utóbbi elv tiszteletben tartása érdekében lehet szükség. Ugyanakkor az iránymutatásban meghatározott bírságkiszabási módszertan tiszteletben tartása önmagában nem mentesíti a Bizottságot azon kötelezettsége alól, hogy biztosítsa, hogy az adott esetben kiszabott bírság összhangban van az arányosság és az egyenlő bánásmód elvével. Ráadásul az iránymutatás 37. pontjában maga a Bizottság is fenntartotta a jogot, hogy eltérjen az iránymutatásban meghatározott módszertantól és határértékektől, amennyiben azt az ügy sajátosságai vagy a bírság elrettentő hatása elérésének szükségessége indokolja.

49      Egyébiránt ki kell emelni, hogy a Bizottságnak a vállalkozásokkal szemben a versenyszabályok megsértése miatt kiszabott bírságokra vonatkozó határozatai ellen indított keresetek esetén a Törvényszéknek két jogcímen van hatásköre (a Bíróság C‑297/98. P. sz., SCA Holding kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑10101. o.] 53. pontja).

50      Egyfelől a Törvényszéknek vizsgálnia kell az említett határozatok jogszerűségét, és ennek keretében ellenőriznie kell az indokolási kötelezettség betartását (a fenti 49. pontban hivatkozott SCA Holding kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontja), és a hivatkozott jogalapok alátámasztása érdekében a felperes által előterjesztett elemek alapján mind jogi, mind pedig ténybeli szempontból alapos felülvizsgálatot kell végeznie (a Bíróság C‑389/10. P. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2011. december 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., ‑13125. o.] 129. pontja).

51      Másfelől a jogszerűség vizsgálatát kiegészíti a korlátlan felülvizsgálati jogkör, amelyet az 1/2003 rendelet 31. cikke ruházott az uniós bíróságra az EUMSZ 261. cikknek megfelelően (a fenti 50. pontban hivatkozott KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 130. pontja). A Törvényszék részére biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkör az egyszerű jogszerűségi felülvizsgálaton kívül – amely csak a megsemmisítés iránti kereset elutasítását vagy a megtámadott aktus teljes vagy részleges megsemmisítését teszi lehetővé – feljogosítja e bíróságot a megtámadott aktus megváltoztatására, még akkor is, ha megsemmisítésre nem kerül sor, figyelembe véve az ügy valamennyi körülményét (a Bíróság C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑8375. o.] 692. pontja, valamint a C‑534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7415. o.] 86. pontja). Ekképpen a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítheti, és következésképpen a kiszabott bírság vagy kényszerítő bírság összegét törölheti, csökkentheti vagy növelheti (a fenti 50. pontban hivatkozott KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 130. pontja).

52      Ezen általános megfontolások fényében kell megvizsgálni a felperes által a jelen jogalap keretében felhozott kifogásokat.

–       Az első, a bírság elrettentő jellegével kapcsolatos kifogásról

53      A felperes úgy érvel, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem vette megfelelően figyelembe azt a tényt, hogy a kartellben részt vevő vállalkozással szemben kiszabott bírságnak az érintett vállalkozásra kell sajátos elrettentő hatással lennie. A felperes kiemeli, hogy e tekintetben egyedi megközelítés szükséges, hiszen egy bizonyos összegű bírság bírhat elrettentő erővel az egyik vállalkozás tekintetében, míg egy másik vállalkozás tekintetében nem. Ennélfogva a felperes szerint az iránymutatás 25. pontjában előírt összeg nem ugyanolyan szinten határozandó meg a kartell minden résztvevője tekintetében. A Törvényszék a fenti 45. pontban hivatkozott Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében megerősítette, hogy az egyes résztvevők esetében különböző elrettentési szorzók használata szükséges.

54      A felperes előadja továbbá, hogy a Bizottság a jelen ügyben nem élt az iránymutatás 30. pontjában meghatározott lehetőségével, hogy a bírságot a kellő elrettentő hatás biztosítása érdekében növelje. A felperes szerint ilyen növelésre kellett volna sor kerüljön a kartell azon résztvevői esetében, amelyek teljes forgalma a legjelentősebb, azaz az Akzo Nobel, az Ecka Granulate GmbH & Co KG (a továbbiakban: Ecka) és az Evonik Degussa esetében. Végül a visszaesőket, az Akzo Nobelt és az Evonik Degussát, a jogsértésben csupán kis szerepet játszó felperessel szemben kiszabottnál nagyobb bírságokkal kellett volna szankcionálni. Nem elegendő a visszaesésnek csupán – az iránymutatás 28. pontjában előírt módon – súlyosító körülményként való figyelembevétele.

55      Előzetesen meg kell állapítani az előző pontban összefoglalt érv hatásosságát illetően, hogy az uniós bíróságra ruházott korlátlan felülvizsgálati jogkör kifejezetten magában foglalja adott esetben a kiszabott bírság megemelésének lehetőségét. Ekképpen abban az esetben, ha a Bizottság a jogsértés bizonyos résztvevőit eltérően kezeli, mivel egyes résztvevők jogsértő magatartásának súlyához képest alulértékelte más résztvevők jogsértő magatartásának súlyát, a helyes egyensúly helyreállításának legmegfelelőbb módja az előbbi résztvevőkkel szemben kiszabott bírság megnövelése lenne (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 576. pontját).

56      Ugyanakkor az ilyen növelésre csak akkor kerülhet sor, ha a jogsértés azon résztvevői, melyek tekintetében a bírságot emelni kell, vitatták e bírságot a Törvényszék előtt, és utóbbi lehetőséget biztosított számukra az ilyen növeléssel kapcsolatos észrevételeik megtételére (lásd ebben az értelemben a fenti 55. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 577. és 578. pontját). Amennyiben e feltételek nem teljesülnek, a megállapított egyenlőtlen bánásmód orvoslásának legmegfelelőbb módja a jogsértés többi résztvevőjével szemben kiszabott bírság csökkentése (lásd ebben az értelemben a fenti 55. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 579. pontját). Ennélfogva a fenti 54. pontban összefoglalt érvelést mint hatástalant nem lehet elutasítani.

57      Meg kell jegyezni továbbá, hogy a Bizottság tudatában van annak, hogy nem csupán a versenyjogi jogsértések terén hozott intézkedéseinek általános elrettentő jelleget szükséges biztosítani, hanem különösen az ilyen jogsértésben részt vevő egyes vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok sajátos elrettentő hatását is. Ezt megerősíti az iránymutatás 4. pontja, amely többek között kimondja, hogy „[a] bírságoknak elégséges elrettentő hatással kell rendelkezniük, […] az érintett vállalkozásokat szankcionálva (speciális elrettentő hatás)”.

58      Emlékeztetni kell arra, hogy az iránymutatás 25. pontjában meghatározott összeg a bírság alapösszegének részét képezi, amint az az iránymutatás 19. pontjából kitűnik (lásd a fenti 21. pontot), amelynek a jogsértés súlyát kell tükröznie, és nem az egyes érintett vállalkozások jogsértésben való részvételének relatív súlyát. Az ítélkezési gyakorlat szerint ez utóbbi kérdést a súlyosító vagy enyhítő körülmények esetleges alkalmazásának keretében kell vizsgálni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑73/04. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2661. o.] 100. pontját). Következésképpen, amint a Bizottság helyesen megállapítja, jogosult az eladások értékének az iránymutatás 25. pontjában meghatározott arányát – mint egyébként az iránymutatás 21. pontjában előírtakat – ugyanolyan szinten határozni meg a kartell valamennyi résztvevője tekintetében. A kartell valamennyi résztvevője esetében ugyanolyan arány meghatározása – ellentétben azzal, amit a felperes állítani látszik, – nem foglalja magában a kartell valamennyi résztvevője tekintetében ugyanazon összeg megállapítását. Mivel ezen összeg a jogsértéssel kapcsolatban a kartell egyes résztvevői által megvalósított eladások értékének aránya alapján kerül meghatározásra, minden egyes vállalkozás esetében különböző lesz, az általuk megvalósított eladások értéke közötti eltérésektől függően.

59      A felperes által hivatkozott, fenti 45. pontban említett Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet nem vezethet ettől eltérő következtetésre. Ezen ítélet 335. pontjában a Törvényszék ugyan megállapította, hogy a Bizottság az egyenlő bánásmód elvének megsértése nélkül nem növelhette a bírságnak a jogsértés súlya alapján meghatározott összegét, azzal, hogy ugyanazon arányt alkalmazta a kartell két, jelentősen eltérő nagyságú forgalmat megvalósító résztvevője tekintetében.

60      Ugyanakkor, amint ez ugyanezen ítélet 20., 21., 326. és 327. pontjából következik, a kartell különböző résztvevőivel szemben kiszabott bírság összege, mely az adott ügy tárgyát képezte, az iránymutatásban meghatározott és a jelen esetben a Bizottság által alkalmazott módszertől eltérő módszertan alapján került meghatározásra. A fenti 45. pontban hivatkozott Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügyben a Bizottság a kartell résztvevőit a forgalmuk alapján különböző csoportokba sorolta, amely csoportok valamennyi tagja tekintetében a bírság alapösszege ugyanazon összegben állapította meg. Ezen ügy felperese egy csoportba lett sorolva egy olyan vállalkozással, amelynek a forgalma jelentősebb volt, és ennélfogva azonos alapösszeget állapított meg e két vállalkozás esetében a Bizottság. Ezt követően a kellő elrettentő hatás biztosítása érdekében a Bizottság ezt az összeget ugyanolyan mértékben, a jelen esetben 100%‑kal emelte mindkét vállalkozás esetében. Ez utóbbi szempontot kifogásolta a Törvényszék (a fenti 45. pontban hivatkozott Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 328–335. pontja).

61      A jelen esetben egyfelől, amint az már megállapítást nyert, a bírság alapösszege eltér a kartell különböző résztvevői esetében a megvalósított forgalom közötti különbségek alapján. Másfelől, ahogyan a Bizottság helyesen érvel, nem emelte meg külön az alapösszeget a bírság kellően elrettentő hatásának biztosítása érdekében. Következésképpen a jelen ügy körülményei semmiben sem hasonlítanak a fenti 45. pontban hivatkozott Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ügy körülményeihez.

62      A felperes kifogásolja továbbá, hogy a Bizottság az iránymutatás 30. pontja értelmében nem emelte meg a kartell legjelentősebb teljes forgalmat megvalósító résztvevőivel szemben kiszabott bírság összegét. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy míg az iránymutatás említett pontjából ténylegesen következik, hogy e bírság kellően elrettentő hatásának biztosítása érdekében szükséges lehet a jogsértés által érintett árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos forgalmán túl különösen jelentős forgalmat megvalósító vállalkozással szemben kiszabandó bírság emelése, az nem következik viszont, hogy az a bírság, amely nem jelenti az érintett vállalkozás teljes forgalmának jelentős százalékát, nem fejt ki kellően elrettentő hatást e vállalkozás tekintetében.

63      Az iránymutatásban meghatározott módszer alapján megállapított bírság főszabály szerint a szankcionált vállalkozás által a jogsértés által érintett ágazatban megvalósított eladások értékének jelentős százalékát képezi. Így a bírság következtében a szóban forgó vállalkozás ezen ágazatban jelentősen kevesebb nyereségre tesz szert, sőt, veszteségeket könyvelhet el. Még ha az említett vállalkozás által ezen ágazatban megvalósított forgalom a teljes forgalmának csupán kis részét jelenti is, nem lehet eleve kizárni, hogy az ezen ágazatban elért nyereség csökkenése vagy veszteséggé alakulása elrettentő hatással bírjon, mivel főszabály szerint egy kereskedelmi vállalkozás nyereségszerzés céljából tevékenykedik egy adott ágazatban.

64      Az iránymutatás 30. pontja lehetővé, és nem kötelezővé teszi a Bizottság számára az azon vállalkozással szemben kiszabott bírság emelését, amelynek a forgalma a jogsértés által érintett áruk és szolgáltatások értékesítésén túl különösen jelentős. A kartell bizonyos résztvevőinek állítólagosan jelentős teljes forgalmára való homályos utaláson kívül, mely csak a lentebb vizsgált ötödik kifogás keretében előadott érvelést türközi, a felperes semmi olyan konkrét bizonyítékot nem terjeszt elő, amely alátámaszthatná, hogy a Bizottságnak a jelen esetben e lehetőséggel kellett volna élnie. Következésképpen ezen indokkal nem róható fel a Bizottságnak az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének megsértése.

65      Végül a visszaesés figyelembevételét illetően meg kell jegyezni – amint a felperes maga is elismeri –, hogy a Bizottság a visszaesést a bírság alapösszegének súlyosító körülmények címén való módosításakor figyelembe veszi az iránymutatás 28. pontjának első francia bekezdésével összhangban, és ezen összeget jelentősen megemelheti, akár meg is kétszerezheti. Ezzel szemben az alapösszeg meghatározására, melynek része az iránymutatás 25. pontjában meghatározott arány megállapítása – amint az már megállapítást nyert –, a jogsértés súlyának figyelembevételével kerül sor (lásd a fenti 58. pontot). Nem jelent téves jogalkalmazási hibát egy későbbi szakaszban figyelembe vett súlyosító körülmény figyelmen kívül hagyása e szakaszban (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑468/07. P. sz., Coats Holdings és Coats kontra Bizottság ügyben 2008. szeptember 11‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 28. pontját).

66      A fenti megfontolások összességéből következik, hogy az első kifogás megalapozatlan, és azt el kell utasítani.

–       A második, a súlyosító körülményekkel kapcsolatos kifogásról

67      A felperes kifogásolja, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg a megtámadott határozatban azt a kérdést, hogy a kartell mely tagjai játszottak vezető szerepet a jogsértésben, és kifejti, hogy ő maga passzív tag volt. A felperes elismeri, hogy nem lehetséges minden kartellügyben azonosítani a vezetőt vagy vezetőket. Az olyan összetett kartell esetében, mint amilyenről a jelen esetben szó van, nehezen elképzelhető, hogy a kartell működhetett volna, anélkül hogy egy vagy több vállalkozás felveti az ötletet és megteszi a szükséges előkészületeket. A felperes úgy véli, hogy a Bizottság nem tett elegendő erőfeszítést e vállalkozások azonosítása érdekében. E tekintetben a felperes annak példájaként, hogy a Bizottságnak mely kérdéseket kellett volna megvizsgálnia, azon kérdésre hivatkozik, hogy az első találkozókat ki szervezte meg, és ki hívta meg a kartell passzív tagjait, illetve hogy melyik vállalkozás helyiségeiben került sor e találkozókra. Következésképpen a felperes szerint a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét, amennyiben a kartell passzív tagjait ugyanúgy kezelte, mint a kartell vezetőit és kezdeményezőit.

68      A Bizottság e kifogás hatástalan mivoltára hivatkozik. Úgy véli, hogy még amennyiben meg is kellene állapítani, hogy egy vagy több vállalkozás a jogsértésben vezető szerepet játszott, e megállapítás nem befolyásolná a felperessel szemben kiszabott bírságot, és legfeljebb e vállalkozásokkal szemben kiszabott bírság növelését vonhatná maga után.

69      A fenti 55. és 56. pontban kifejtett okokból a jelen kifogást nem lehet eleve elutasítani hatástalanként. Egyébként, anélkül hogy szükséges lenne megvizsgálni, hogy a bírság összege növelésének a fenti 56. pontban kifejtett feltételei fennállnak‑e a jelen esetben, mindenképpen el kell utasítani e kifogást mint alaptalant.

70      E tekintetben mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a felperes azon állítása, mely szerint passzív magatartást követett volna a kartellben, a jelen kifogás keretében nem releváns, azt a harmadik, az enyhítő körülményekkel kapcsolatos kifogás keretében kell vizsgálni, annál is inkább, mert a harmadik kifogás alátámasztására felhozott érvelésében a felperes megismétli és megerősíti ezen állítását.

71      Ezt követően meg kell jegyezni, hogy a felperes által az érvelésében említett kérdéseket a Bizottság lényegében megvizsgálta a megtámadott határozatban. Amint e határozat (177) preambulumbekezdéséből kitűnik, a vitatott jogsértés három termékre vonatkozott: a kalcium‑karbid‑porra, a magnéziumgranulátumra és a kalcium‑karbid‑granulátumra, illetve két piacra: az első két, acéliparnak szánt és egymással felcserélhető termék piacára, valamint a harmadik, a gáziparnak szánt termék piacára. A Bizottság az egyes termékekkel kapcsolatban különálló megállapodásokra hivatkozik (lásd a megtámadott határozat (54)–(91), (113)–(135) és (92)–(112) preambulumbekezdését), azonban a határozat (177) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy e három megállapodás egy egységes és folyamatos jogsértés részét képezte.

72      Különösen a kalcium‑karbid‑port illetően, a Bizottság a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy „[a]z első két találkozót az Almamet helyiségeiben tartották”. E megállapítás alátámasztására a Bizottság a 106. lábjegyzetben többek között az engedékenységi kérelemre hivatkozott. Az első találkozó lefolyását részletesebben leírja a megtámadott határozat (64)–(66) preambulumbekezdése. E leírásból arra lehet következtetni, hogy az Almamet hívta meg a találkozó többi résztvevőjét, mivel nemcsak hogy az ő helyiségeiben került sor a találkozóra, hanem az ő képviselője is nyitotta meg a megbeszélést (lásd a megtámadott határozat (65) preambulumbekezdését).

73      Az ugyanezen termékkel kapcsolatos második találkozó a megtámadott határozat szerint (lásd a (67) preambulumbekezdést) szintén az Almamet helyiségeiben került megtartásra. Ugyanakkor, amint az a megtámadott határozat (69) preambulumbekezdéséből kitűnik, e második találkozó során a résztvevők, köztük a felperes, úgy határoztak, hogy rendszeresen szerveznek hasonló találkozókat, és felváltva vállalják ezek megszervezésének feladatát. A megtámadott határozat ezt követően a (70)–(89) preambulumbekezdésben kilenc másik találkozóra hivatkozik, amelyet a kartell különböző résztvevői szerveztek, és amelyek közül kettőre, a 2005. április 7‑i és a 2006. április 25‑i találkozóra Szlovákiában került sor, és amelyeket a felperes szervezett meg (lásd a megtámadott határozat (74) és (83) preambulumbekezdését).

74      A kalcium‑karbid‑granulátumot illetően a Bizottság a megtámadott határozat (98) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az első találkozót 2004. április 7‑én tartották Szlovéniában egy szállodában, amelyet a TDR‑Metalurgija d.d. szervezett. Rajta kívül csak a felperes és a Donau Chemie vett részt e találkozón. A megtámadott határozat (99) preambulumbekezdésében a Bizottság két további találkozóra hivatkozott, amelyeket e termék ugyanezen három termelője tartott Pozsonyban. A Bizottság hozzáfűzi ugyanakkor, hogy a kalcium‑karbid‑porral kapcsolatos találkozók keretében, illetve e találkozók folytatásaként tartott külön találkozók során a kalcium‑karbid‑granulátummal kapcsolatos kérdéseket is megvitatták (lásd a megtámadott határozat (101) és (108) preambulumbekezdését).

75      Végül csak az Almametet, a Donau Chemiét és az Eckát érinti a magnéziummal kapcsolatos megállapodás. A megtámadott határozat többi címzettje, beleértve a felperest, nem termel magnéziumot. A megtámadott határozat (125) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a magnéziumtermelésben érintett három vállalkozás első találkozójára 2004 végén vagy 2005 elején került sor, azonban a pontos időpont nem nyert megállapítást. A megtámadott határozat további öt találkozóra hivatkozik e termékkel kapcsolatban. A 2006. május 2‑i találkozó kivételével, melyet az Ecka szervezett, és melynek költségeit is ő állta (lásd a megtámadott határozat (129) preambulumbekezdését), tisztázatlan maradt, hogy mely találkozót melyik vállalkozás szervezte. A megtámadott határozat (115) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy a találkozókon részt vevő három vállalkozás felváltva vállalta ezek szervezésének felelősségét és költségeit.

76      E megfontolások mind a felperes által képviselt álláspont ellen szólnak, mely szerint lényegében a vitatott jogsértéshez – annak természeténél fogva – szükség volt egy vagy több vezetőre. A megtámadott határozat fenti 71–73. pontban hivatkozott megállapításaiból kitűnik ugyanis, hogy valamennyi résztvevő egyenlőként vett részt a kartellben. Azon tény, hogy az Almamet szervezte meg a kalcium‑karbid‑porral kapcsolatos első találkozót, és a TDR‑Metalurgija d.d. hasonlóképpen járt el a kalcium‑karbid‑granulátum vonatkozásában, nem tűnik úgy, hogy különös jelentőséggel bír. A megtámadott határozatban semmi sem enged arra következtetni, hogy e két vállalkozás kartellban betöltött szerepe jelentősebb volt, mint a többi résztvevőé.

77      Épp ellenkezőleg a megtámadott határozat (54) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság szerint a kalcium‑karbid‑porral kapcsolatos megállapodás e termék árának a huszonegyedik század elejétől kezdve tapasztalt – a termelési költségek növekedésével és a kereslet csökkenésével párosult – negatív tendenciája miatt jött létre.

78      A megtámadott határozat (104) preambulumbekezdése szerint hasonló helyzet uralkodott el a kalcium‑karbid‑granulátum piacán. E preambulumbekezdés idézi az „Akzo Nobel egyik alkalmazottját”, aki azt állította, hogy a szóban forgó termék szállítói valamennyien „áremeléseket” hajtottak végre. A szintén az acéliparnak szánt és a kalcium‑karbid‑por helyettesítésére alkalmas magnéziumot illetően a Bizottság a megtámadott határozat (113) preambulumbekezdésében elismeri, hogy az e termék iránti kereset növekedett, azonban hozzáfűzi – anélkül, hogy ezt a felperes vitatta volna –, hogy a „szállítók tudatában voltak ügyfeleik növekvő piaci erejének is”, és egyre erősödő nyomás nehezedett rájuk az új kínai versenytársak piacra lépése következtében.

79      Ezen összefüggésben kevéssé lényeges, hogy ki kezdeményezte az első találkozó megszervezését, amennyiben ezzel a kezdeményezés csupán több érintett termelő közös kívánságát fogalmazza meg. Ezenfelül a felperes nem fejtette ki állítását, mely szerint a jelen esetben szóban forgóhoz hasonló jogsértés nehezen képzelhető el egy vagy több vezető nélkül, és nem hozott fel konkrét bizonyítékokat ennek alátámasztására. Ráadásul – amint az a fenti 71. pontban már megállapítást nyert – a megtámadott határozat lényegében válaszolt mindenesetre a felperes által az érvelésében említett egyedüli konkrét kérdésekre, függetlenül az esetleges súlyosító körülmények értékelésének tekintetében fennálló jelentőségüktől.

80      Következésképpen nem fogadható el a felperes azon állítása, mely szerint a Bizottság elmulasztotta megvizsgálni az esetleges súlyosító körülmények fennállását a kartell bizonyos más résztvevői tekintetében, és e mulasztásával megsértette az egyenlő bánásmód elvét. Következésképpen a második kifogás nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

–       A harmadik, az enyhítő körülményekkel kapcsolatos kifogásról

81      A felperes kifogásolja, hogy a Bizottság nem ismerte el a vele szemben kiszabott bírság összegének csökkentését igazoló enyhítő körülmények fennállását az iránymutatás 29. pontja értelmében. Ezen összefüggésben először is a kartellben való részvételének állítólagos gondatlan jellegére, másodszor e részvétel passzív és korlátozott mivoltára, és harmadszor a Bizottsággal való állítólagos – „a 2002/2006. évi engedékenységi közlemény” hatályán, valamint a jog által előírt együttműködési kötelezettségein túlmutató – együttműködésére hivatkozik, melyet ez utóbbi figyelmen kívül hagyott.

82      A felperes először is úgy érvel, hogy a jogvita tárgyát képező időszakban igazgatóságának tagjai olyan személyek voltak, akik az 1989 előtti kommunista rendszer szigorúan szabályozott gazdasági feltételei között végezték tanulmányaikat és építették a karrierjüket. Ekképpen legalábbis a kartell elején a felperes vezetői nem is voltak tudatában versenyellenes magatartásuk jogellenes mivoltának. A kartell találkozóit szokásos üzleti találkozónak tekintették, és a többi résztvevő részéről bírálat is érte őket a diszkréciójuk hiánya miatt. A felperes hozzáfűzi, hogy korábban semmilyen versenyjogi hatóság nem folytatott ellene vizsgálatot és nem szabott ki vele szemben szankciót, és úgy véli, hogy a kartellban való részvételének gondatlan jellegét figyelembe kellett volna venni enyhítő körülményként.

83      A Bizottság azzal válaszol, hogy az állítólagos jogsértést több mint tizennégy évvel a csehszlovák kommunista rendszer vége után követték el, valamint hogy a Szlovák Köztársaság már az Európai Unióhoz való csatlakozását megelőzően olyan jogszabályt fogadott el, mely tiltja a hasonló megállapodásokat. A felperes válaszában azt feleli, hogy ezen érvelés nem veszi kellőképpen figyelembe annak következményeit, hogy azok a személyek, akik a jogvita tárgyát képező időszakban voltak e vállalkozás vezetői, karrierjük jelentős, képzést magában foglaló részét a piacgazdaságtól eltérő rendszerben töltötték.

84      Anélkül, hogy szükséges lenne a felek közötti ezen vita részleteit megvizsgálni, emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése felhatalmazza a Bizottságot, hogy bírságokat szabjon ki az EK 81. cikket akár szándékosan, akár gondatlanságból megsértő vállalkozásokkal szemben.

85      Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ahhoz, hogy a versenyjogi szabályok megsértése szándékosnak, és ne gondatlanságból elkövetettnek legyen tekinthető, nincs szükség arra, hogy az érintett vállalkozás tudatában legyen annak, hogy megsérti a versenyjogi szabályokat, hanem elég az, ha nem kerülhette el figyelmét az, hogy magatartásának célja a verseny korlátozása a közös piacon (lásd a Bíróság 246/86. sz., Belasco és társai kontra Bizottság ügyben 1989. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1989, 2117. o.] 41. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a Törvényszék T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑5169. o.] 205. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

86      A jelen esetben a felperes nem vitatja, hogy részt vett a jogsértésben, hanem épp ellenkezőleg, a jelen kifogáshoz kapcsolódó érvelésében „elismeri és nem vitatja az előző vezetés versenyellenes [fennálló felelősségét]”. A vitatott jogsértést megvalósító, a fenti 1. pontban összefoglalt tényekre tekintettel nyilvánvaló, hogy a felperes igazgatóságának tagjai, akik a kartell keretében tartott különböző találkozókon a felperes nevében részt vettek, majd az e találkozókon hozott határozatokat végrehajtották, tudatában kellett legyenek annak, hogy magatartásuk célja a közös piacon a verseny megsértése. Ez a közvetlen és azonnali következménye annak, ha ugyanazokon a piacokon több résztvevő egymás között felosztja a piacokat, rögzíti a kvótákat, felosztja az ügyfeleket és rögzíti az árakat, mely magatartások mind a megtámadott határozat által szankcionált magatartás részét képezték.

87      Ezzel szemben, amint a fenti 85. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is kitűnik, ebben az összefüggésben lényegtelen, hogy a felperes igazgatóságának tagjai a korábbi csehszlovák kommunista rendszerben szerzett tapasztalataik miatt vagy bármi más okból nem voltak tudatában annak, hogy megsértik a nemzeti vagy az uniós jog által előírt versenyjogi szabályokat.

88      Amint a Bizottság helyesen megállapítja, a felperesnek az engedékenységi kérelemben tett kijelentései megerősítik a következtetést, mely szerint a felperes igazgatóságának tagjai tudatában voltak magatartásuk versenyellenes céljának. A felperes ott elmagyarázta, hogy igazgatóságának a kartell találkozóin részt vevő tagjai nem említettek erre vonatkozóan semmilyen információt az általuk készített, „külföldi utazásról szóló jelentésekben”, amelyek közül néhányat a Bizottság a felperes helyiségeiben tartott ellenőrzés során megszerzett. Az írásbeli rögzítést elkerülendő az említett tagok ezen információkat szóban adták elő a felperes főigazgatójának és az igazgatótanácsa elnökének. A felperes igazgatósága érintett tagjainak e magatartása csakis arra utalhat, hogy tudatában voltak a szóban forgó találkozókon való részvételük versenyellenes, sőt jogellenes jellegének, egyébként ugyanis nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért akarták az írásbeli rögzítést elkerülni.

89      Ennélfogva nem róható fel a Bizottságnak semmiféle hiba elkövetése, amiatt, hogy nem csökkentette a felperessel szemben kiszabott bírság összegét azon az alapon, hogy utóbbi gondatlanságból követte el a jogsértést.

90      Másodszor a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe enyhítő körülményként a jogsértésben való részvételének passzív jellegét. E tekintetben úgy érvel, hogy az igazgatóságának a kartell különböző találkozóin őt képviselő tagjai semmilyen idegen nyelvet sem beszéltek folyékonyan, és tolmács szolgáltatásait kellett igénybe venniük. Egyébiránt a kartell többi tagja megjegyezte, hogy a felperes képviselője a különböző találkozók során passzív magatartást folytatott, és nem kommunikált a többi résztvevővel. A Bizottság maga is elismerte a kifogásközlésben, hogy a felperes volt a kartell legkevésbé aktív tagja, amennyiben nem készített táblázatokat, nem gyűjtötte össze a kartellnek az adott találkozóról távol maradó tagjaitól származó adatokat, és nem közölte ezen adatokat a többi résztvevővel. A felperes hozzáfűzi, hogy a kartell sokkal nagyobb jelentőséggel bírt az Almamet számára, aki a termékeinek forgalmazója, és ezáltal részvétel nélkül is részesülhetett a kartell előnyeiből. Egyébként az Almamet volt az, aki meghívta a felperes, hogy vegyen részt a kartellben. E meghívást megelőzően a felperes semmilyen rendszeres kapcsolatban nem állt a kartell többi tagjával.

91      Ezen érvelést illetően meg kell jegyezni, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, amikor a jogsértést több vállalkozás követi el, a bírság összegének meghatározása keretében meg kell vizsgálni az egyes vállalkozások részvételének relatív súlyát, amely különösen maga után vonja a jogsértésben való részvételük időtartama alatt az abban játszott egyéni szerepük megállapítását. Ez a következtetés a büntetések és joghátrányok egyéniesítése elvének logikus következménye, amely szerint valamely vállalkozás csak a neki személyesen felróható tények miatt szankcionálható, és amely elv minden olyan közigazgatási eljárásban alkalmazandó, amely az uniós versenyszabályok alapján szankciók kiszabásához vezethet (lásd a Törvényszék T‑38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4407. o.] 277. és 278. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

92      Ezen elvekkel összhangban az iránymutatás 29. pontja előírja, hogy az egyes érintett vállalkozásokra jellemző egyedi enyhítő körülmények függvényében a bírság alapösszege kiigazítható. E pont meghatározza többek között a figyelembe vehető enyhítő körülmények nem kimerítő felsorolását. Meg kell ugyanakkor állapítani, hogy a jogsértés „kizárólag passzív módon vagy »a vezetőt követő« szerepben történő elkövetése” nem szerepel e nem kimerítő felsorolásban, jóllehet a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.) – amelyet ezen iránymutatás váltott fel – 3. pontjának első francia bekezdése kifejezetten meghatározta azt enyhítő körülményként.

93      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy – amint a fenti 47. pontban megállapítást nyert –, a Bizottság nem térhet el a saját maga számára felállított szabályoktól, azonban e szabályokat szabadon módosíthatja, illetve felválthatja más szabályokkal. Az új szabályok hatálya alá tartozó esetben, amint a vitatott jogsértés esetében, amely ratione temporis az iránymutatás hatálya alá tartozik, amint az az iránymutatás 38. pontjából kitűnik, nem róható fel a Bizottságnak, hogy nem vett figyelembe egy enyhítő körülményt, mely nem szerepel ezen új szabályokban, csupán azon okból, hogy a régi szabályokban szerepelt. Az a tény, hogy a Bizottság a korábbi határozathozatali gyakorlatában megállapította, hogy bizonyos elemek enyhítő körülményt képeznek a bírság összegének meghatározásánál, nem jelenti azt, hogy azt a későbbi határozataiban ugyanígy kell értékelnie (a Törvényszék T‑347/94. sz., Mayr Melnhof kontra Bizottság 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1751. o.] 368. pontja, valamint a T‑23/99. sz., LR AF 1998 kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1705. o.] 337. pontja).

94      Kétségtelen, amint a fenti 92. pontban is megállapítást nyert, hogy a Bizottság által figyelembe vehető enyhítő körülményeknek az iránymutatás 29. pontjában található felsorolása nem kimerítő. Következésképpen azon tény, hogy az iránymutatás nem sorolja fel az enyhítő körülmények között a jogsértésben részt vevő vállalkozás passzív szerepét, nem zárja ki e körülmény e címen történő figyelembevételét, amennyiben az említett vállalkozás bizonyítani tudja, hogy a jogsértésben való részvételének relatív súlya kevésbé jelentős volt.

95      Anélkül, hogy szükséges lenne meghatározni, hogy ez utóbbi feltétel teljesül‑e a jelen esetben, meg kell mindenesetre állapítani, hogy a felperes által felhozott tényezőkből és bizonyítékokból egyáltalán nem következik, hogy a vitatott jogsértésben játszott szerepe passzív vagy követő lett volna.

96      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy amint azt a Törvényszék – a maga a felperes által érvelése alátámasztására hivatkozott – T‑220/00. sz., Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben 2003. július 9‑én hozott ítéletében (EBHT 2003., II‑2473. o., 167. és 168. pont) kimondta, az ilyen passzív szerep az érintett vállalkozás által „visszafogottabb magatartás” elfogadását feltételezi, azaz a versenyellenes megállapodás vagy megállapodások kidolgozásában játszott aktív részvételtől való tartózkodást. A vállalkozás kartellben játszott passzív szerepét alátámasztó kiindulópontként lehet figyelembe venni különösen azt, ha a kartell többi tagjához képest jelentősen ritkábban vett részt a megbeszéléseken, ha később lépett arra a piacra, ahol a jogsértés történt, függetlenül attól, hogy mennyi ideig vett részt a jogsértésben, vagy ha a jogsértésben részt vevő más vállalkozás képviselője erre vonatkozóan kifejezetten nyilatkozatot tesz.

97      A jelen esetben először is, amint azt a Bizottság helyesen jegyzi meg, a felperes a kalcium‑karbid‑porral kapcsolatos tizenegy találkozóból tízen részt vett (lásd a megtámadott határozat (64)–(88) preambulumbekezdését), melyek közül kettőt ő maga szervezett. Továbbá részt vett a kalcium‑karbid‑granulátummal kapcsolatos valamennyi, a megtámadott határozatban hivatkozott találkozón (lásd a megtámadott határozat (98) és (99) preambulumbekezdését).

98      Másodszor a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a felperes hozzájárulása azon találkozókhoz, melyeken jelen volt, összehasonlítható a többi résztvevőjével. A megtámadott határozat fent említett preambulumbekezdéseiből kitűnik, hogy a különböző találkozók résztvevői közölték egymással az értékesítési mennyiségekre vonatkozó információkat, valamint hogy ezt követően frissítették a piacfelosztásra vonatkozó táblázatot. Ezenfelül megvitatták az alkalmazandó árakat, és esetenként határoztak az áremelésekről (lásd például a megtámadott határozat (67) és (68) preambulumbekezdését). E megállapításokban semmi sem enged arra következtetni, hogy a felperes magatartása passzív lett volna, vagy ennél általánosabban, hogy különbözött volna a többi résztvevőjétől. Épp ellenkezőleg, a megtámadott határozat (73) preambulumbekezdéséből következik, hogy a 2005. január 24‑i találkozóról szóló belső jelentésében a felperes megállapította, hogy a kalcium‑karbid árának emelésével sikerült ellensúlyoznia a koksz árának emelkedését. Egyébként a megtámadott határozat (110) preambulumbekezdése szerint a felperes jóváhagyta, hogy a Donau Chemie az ausztriai mennyiségveszteségei miatt további németországi mennyiségek formájában kárpótlásban részesüljön. Ezen információk egybevágnak azzal, hogy a felperes találkozókon való részvétele legalább olyan aktív volt, mint a kartell többi tagjáé.

99      Harmadszor, jóllehet a megtámadott határozat olvasatában pontosnak tűnik a felperes azon állítása, mely szerint sohasem közölt a találkozók során a kartell adott találkozóról távol maradó tagja által nyújtott információt, azonban nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a kartellben való részvétele passzív lett volna. A megtámadott határozatból kitűnik ugyanis, hogy a kartell tagjainak többsége jelen volt a találkozókon. Nem tűnik különös jelentőséggel bírónak azon tény, hogy esetenként valamelyik tag nem tudott részt venni az adott találkozón, és a rá vonatkozó információkat megküldte egy másik tagnak, aki azokat előadta a szóban forgó találkozón (lásd például a megtámadott határozat (83) preambulumbekezdését, mely szerint az Akzo Nobel nem tudott részt venni a 2006. április 25‑i találkozón, azonban a rá vonatkozó számadatokat előre megküldte a Donau Chemiének), és önmagában nem bizonyítja a távol maradó tag részére ilyen szolgáltatást nyújtó kartelltag aktívabb részvételét.

100    Negyedszer semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a felperes azon állítását, mely szerint a kartell többi tagja utalt képviselőinek a találkozók során tanúsított passzív magatartására.

101    A felperes azon állítását illetően, mely szerint a kifogásközlésben a Bizottság elismerte, hogy a felperes volt a kartell legkevésbé aktív tagja, a Törvényszék a pervezető intézkedések keretében felhívta az említett közlemény kivonatának benyújtására. E felhívásra válaszul a felperes lényegében előadta, hogy a kartellben játszott passzív szerepének a jelei a kifogásközlésben szereplő utalások azon tényre, hogy az Almamet kezdeményezte a kartell találkozóinak megszervezését, hogy a későbbi találkozókon az SKW Stahl‑Metallurgie képviselője elnökölt, hogy a Donau Chemie képviselője gyakran meg volt bízva a résztvevők között váltott táblázatok frissítésével és szétosztásával, míg magára a felperesre gyakran nem is hivatkoztak a különböző találkozók leírásakor.

102    Meg kell állapítani, hogy a felperes nem hivatkozik a kartellben játszott állítólagosan passzív szerepének a kifogásközlésben található kifejezett elismerésére. A felperes ugyanis hallgatólagosan elismeri, hogy az előző pontban szóban forgó megállapítás mint olyan sehol sem szerepel a kifogásközlésben, csupán az utóbbi felperes általi értelmezését jelenti. Ezen értelmezés nem fogadható el. Amint a fenti 99. pontban megállapítást nyert, önmagában azon tény, hogy a kartell bizonyos résztvevői bizonyos adminisztratív feladatokat végeztek a kartell különböző találkozói során, nem elegendő annak megállapításához, hogy a többiek passzív szerepet játszottak. Annál is inkább ez a helyzet, mivel a felperes nem vitatta, hogy ő maga szervezett meg két találkozót a kartell kalcium‑karbid‑porra vonatkozó részében (lásd a fenti 73. pontot).

103    Ötödször nem releváns a felperest a kartell találkozóin képviselő két igazgatósági tag nyelvtudásának szintje. Bármilyen volt is a nyelvtudásuk szintje, amint a fenti 98. pontban már megállapítást nyert, az a lényeg, hogy a felperes ugyanolyan aktivitással vett részt a hivatkozott találkozókon, mint a kartell többi tagja, azaz közölte az eladásaival kapcsolatos adatokat, tudomást szerzett a kartell többi tagjára vonatkozó hasonló adatokról, és kötelezettségeket vállalt a releváns piacok felosztása, a kvóták rögzítése, az ügyfelek elosztása, valamint az árak rögzítése tekintetében. E vonatkozásban közömbös azon tény – feltéve, hogy bizonyítást nyer –, miszerint nyelvismereti hiányosságok miatt a felperes képviselői és a kartell többi tagjának képviselői közötti kommunikációs lehetőségek korlátozottak voltak.

104    Hatodszor azon tény – feltéve, hogy bizonyítást nyer –, miszerint a felperes részvétel nélkül is hasznot húzott volna a kartell előnyeiből az Almamet részvételének köszönhetően, nem igazolja a kartellben való részvételét, és nem jelent enyhítő körülményt sem.

105    Mindenesetre a felperes ezen állítása ellentmond az engedékenységi kérelemben tett saját nyilatkozatainak, amint arra a Bizottság helyesen rámutat. E kérelemből ugyanis kitűnik, hogy a felperes az Almametnek szállított termékei értékesítési árának emelését javasolta. Az Almamet lényegében azt válaszolta, hogy az ilyen áremelés arra kényszerítené, hogy megemelje az árakat, amelyeken a végfelhasználóknak értékesít, és utóbbiak elleneznék ezen emelést. Az Almamet ezt követően kifejtette, hogy az egyetlen megoldás az érintett termelők és szállítók találkozójának megszervezése lenne az áremelés érdekében. A felperes úgy válaszolt, hogy függetlenül attól, hogy az Almamet miként kívánja kezelni e problémát, utóbbinak el kell fogadnia a felperes árainak emelkedését. A felperes ezen állításai jelzik, hogy az Almamet a felperes által gyakorolt nyomást követően kezdeményezte a kalcium‑karbid‑porral kapcsolatban az első találkozó megszervezését, és a felperes, aki tudatában volt e kezdeményezésnek, nemcsak hogy nem gördített elé akadályt, és nem zárkózott el tőle, hanem épp ellenkezőleg fenntartotta a nyomást ragaszkodva az árak emeléséhez. Ezen állítások nem erősítik meg azon álláspontot, mely szerint a felperes részvétele passzív volt, hanem épp ellenkezőleg, azt jelentősen gyengítik.

106    Figyelembe véve a fenti megfontolások összességét, meg kell állapítani, hogy a Bizottság helyesen hagyta figyelmen kívül a felperes jogsértésben való részvételének állítólagosan passzív mivoltát mint enyhítő körülményt.

107    Harmadszor a felperes úgy véli, hogy a Bizottság való hatékony együttműködését enyhítő körülményként figyelembe kellett volna vegye a Bizottság. A felperes úgy érvel e tekintetben, hogy elfogadta a jogsértésért fennálló felelősség rá eső részét, kifejtve, hogy nem ért egyet a jogsértésben való részvételének viszonylagos súlyával kapcsolatos értékelés és a vele szemben kiszabott bírság túlzott jellegével. A felperes úgy véli, hogy az igazgatósága tagjainak a kartell találkozóin való részvételével kapcsolatos beismerése és az árak rögzítésére irányuló horizontális kartell fennállásának megerősítése nem csupán a Bizottság által megállapított tények vitatásának egyszerű hiánya, amint arra a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdése utal. Hozzáfűzi, hogy nem próbálta meg kétségbe vonni a Bizottság által a vitatott jogsértéssel kapcsolatban tett valamennyi következtetést, hanem inkább segítséget kívánt nyújtani a Bizottság vizsgálatához. Megjegyzi e tekintetben, hogy a megtámadott határozat számos preambulumbekezdése utal vissza bizonyítékként a nyilatkozataira. Példaként a felperes többek között a megtámadott határozat 100., 104., 106., 111., 118., 146–150., 158., 161., 174., 180., 182–185., 188., 190., 194. és 617. lábjegyzetére hivatkozik.

108    Válaszában a felperes előadja, hogy érvelését megerősíti a Bizottság ellenkérelme, amely a felperes szerint számos hivatkozást tartalmaz az engedékenységi kérelemre. A felperes egyébiránt úgy érvel, hogy azzal, hogy együttműködésért szankcionál egy vállalkozást, ahelyett hogy kedvezményben részesítené, a Bizottság megváltoztatja „a 2002/2006. évi engedékenységi közleményből” eredő együttműködési szabályok célját, és megsérti a gondos igazságszolgáltatásnak és az önvádra kötelezés tilalmának elvét. A felperes úgy véli, hogy e feltételek mellett a Bizottság érveit mint nem relevánsakat el kell utasítani, melyeket engedékenységi kérelemre és a benne található bizonyítékokra való hivatkozásokkal támaszt alá.

109    A felperesnek a fenti pontban összefoglalt érvelését illetően meg kell jegyezni, hogy – amint a Bizottság helytállóan megjegyzi – azon tény, hogy a Bizottság a Törvényszékhez benyújtott beadványaiban felhasználja a felperes engedékenységi kérelmét, nem érinti a megtámadott határozat érvényességét, mivel annál későbbi, és nem jelenti hasznos mutatóját annak sem, hogy e nyilatkozat milyen hozzáadott értékkel bír a Bizottságnak már rendelkezésére álló többi bizonyítékhoz képest. Ez nem változtat azon, hogy a felperes érvelése felveti az engedékenységi kérelem Törvényszék előtti eljárás során történő felhasználása jogszerűségének kérdését. Ennélfogva először e kérdést kell megvizsgálni, tekintettel arra, hogy a Bizottság érvelése számos hivatkozást tartalmaz az engedékenységi kérelemre.

110    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján való együttműködés teljesen önkéntes alapon történik az érintett vállalkozás részéről. Ez utóbbi ugyanis semmiképpen nem köteles a feltételezett kartellre vonatkozó bizonyítékokkal szolgálni. A vállalkozás által a közigazgatási eljárás során nyújtani kívánt együttműködés mértéke tehát kizárólag szabad elhatározásán múlik, és arra az említett közlemény semmiképpen nem kötelezi (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑65/02. P. és C‑73/02. P. sz., ThyssenKrupp kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑6773. o.] 52. pontját és Léger főtanácsnok ezen ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 2005., I‑6777. o.] 140. pontját).

111    Egyébként a 2006. évi engedékenységi közlemény 31. pontja, amelyet a jelen esetben alkalmazni kell (lásd fenti 27. pont), többek között kimondja, hogy „[a] Bizottsághoz e közleménnyel kapcsolatban intézett bármely írásos nyilatkozat a Bizottság aktájának részét képezi, és bizonyítéknak kell tekinteni”. Következésképpen a 2006. évi engedékenységi közlemény közzététele óta azon vállalkozás, amely – mint a jelen esetben a felperes –, úgy dönt, hogy a bírság összege csökkentésének érdekében nyilatkozatot tesz, tudatában van annak, hogy bár csökkentésben csak akkor részesülhet, ha a Bizottság véleménye szerint a csökkentés nyilatkozatban meghatározott feltételei teljesülnek, a nyilatkozat mindenesetre az akta részét fogja képezni, és arra bizonyítékként lehet hivatkozni, akár a nyilatkozat tevőjével szemben is.

112    Az érintett vállalkozás tehát, miután szabadon és a tények teljes ismeretében úgy dönt, hogy ilyen nyilatkozatot tesz, nem hivatkozhat eredményesen az önvádra kötelezés tilalmával kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra. Az említett ítélkezési gyakorlatból egyebek mellett kitűnik, hogy a Bizottság nem kötelezheti a vállalkozást arra, hogy olyan válaszokat adjon, amelyekkel be kellene ismernie olyan jogsértés fennállását, amelyet a Bizottságnak kell bizonyítania (a Bíróság 374/87. sz., Orkem kontra Bizottság ügyben 1989. október 18‑án hozott ítéletének [EBHT 1989., 3283. o.] 34. és 35. pontja; a C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 61. és 65. pontja, valamint a fenti 110. pontban hivatkozott ThyssenKrupp kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 49. pontja). A jelen esetben, mivel a felperes az engedékenységi kérelmet saját akaratából nyújtotta be, anélkül hogy erre köteles lett volna, nem hivatkozhat hatékonyan arra, hogy a Bizottság nem kényszerítheti arra, hogy beismerje egy jogsértésben való részvételét (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑829. o.] 35. pontját).

113    Következésképpen a felperes nem kifogásolhatja, hogy a Bizottság az engedékenységi kérelemre támaszkodott a Törvényszék előtti beadványaiban.

114    Azon kérdést illetően, mely szerint az említett kérelem olyan hatékony együttműködésnek minősül‑e, melyet az iránymutatás 29. pontjának negyedik francia bekezdése értelmében enyhítő körülményként figyelembe kell venni, meg kell jegyezni, hogy az iránymutatás e rendelkezésének alkalmazása nem járhat azzal a következménnyel, hogy megfosztja a 2002. évi engedékenységi közleményt hatékony érvényesülésétől. Meg kell állapítani, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény meghatározza azt a keretet, amely a Bizottság vizsgálata során tanúsított együttműködésükért lehetővé teszi azon vállalkozások megjutalmazását, amelyek az Uniót érintő titkos kartellek tagjai, illetve tagjai voltak. Az említett közlemény szövegéből és rendszeréből következik tehát, hogy a vállalkozások főszabály szerint csak akkor részesülhetnek együttműködésük alapján a bírság csökkentésében, ha eleget tesznek az említett közlemény által előírt szigorú feltételeknek (a Törvényszék T‑343/08. sz., Arkema France kontra Bizottság ügyben 2011. május 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑2287. o.] 169. pontja, a T‑39/06. sz., Transcatab kontra Bizottság ügyben 2011. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑6831. o.] 329. pontja, valamint a T‑208/06. sz., Quinn Barlo és társai kontra Bizottság ügyben 2011. november 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑7953. o.] 271. pontja).

115    Ezért a 2002. évi engedékenységi közlemény hatékony érvényesülésének megőrzése érdekében csak kivételes helyzetekben kell bírságcsökkentést biztosítani valamely vállalkozásnak az iránymutatás 29. pontjának negyedik francia bekezdése alapján. Ez az eset áll fenn, ha valamely vállalkozás együttműködése – miközben meghaladja az együttműködésre vonatkozó jogi kötelezettségét, anélkül azonban, hogy bírságcsökkentésre jogosítaná a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján – objektív haszonnal jár a Bizottság számára. Az ilyen hasznosságot meg kell állapítani akkor, ha a Bizottság a végleges határozatában olyan bizonyítékokra támaszkodik, amelyeket valamely vállalkozás szolgáltatott számára az együttműködése során, és amelyek hiányában a Bizottság nem tudta volna teljes egészében vagy részben szankcionálni a szóban forgó jogsértést. (a fenti 114. pontban hivatkozott Arkema France kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 170. pontja, a fenti 114. pontban hivatkozott Transcatab kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 330. pontja, valamint a fenti 114. pontban hivatkozott Quinn Barlo és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 270. pontja).

116    A jelen esetben, amint a megtámadott határozat (358) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság úgy találta, hogy az engedékenységi kérelemben található információk nem képviseltek jelentős hozzáadott értéket a már rendelkezésére álló bizonyítékok értékéhez képest, és ezért úgy határozott, hogy nem csökkenti a felperessel szemben kiszabott bírság összegét (lásd továbbá a fenti 38. pontot).

117    A felperes feladata, hogy megjelölje a megtámadott határozat vitatott elemeit, és olyan bizonyítékokat terjesszen elő, amelyek a kifogásai megalapozottságának bizonyítására alkalmas komoly ténykörülményeknek minősülhetnek (lásd ebben az értelemben a fenti 50. pontban hivatkozott KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 132. pontját). Amint a felperes fenti 107. pontban összefoglalt érveléséből kitűnik, a felperes által a megtámadott határozat értékelésének vitatása érdekében hivatkozott egyetlen konkrét érv, amelynek összefoglalóját az előző pont tartalmazza, azon tényre vonatkozik, hogy e határozat számos helyen utal vissza a nyilatkozataira, melyek többek között az engedékenységi kérelemben szerepelnek.

118    Meg kell jegyezni, hogy a közigazgatási eljárás során a felperes és anyavállalata hasonló – a felperes által szolgáltatott információk Bizottság általi felhasználására alapított – érvelésre hivatkoztak. Ezen érvelést a Bizottság elutasította a megtámadott határozat (359) preambulumbekezdésében. A Bizottság elmagyarázta, hogy a releváns kritérium a kartell valamely résztvevője által szolgáltatott információk esetén nem ezek Bizottság általi használata, hanem ezek esetleges jelentős hozzáadott értéke. További információk nyújtása már ismert tényekről nem képez jelentős értéket. A Bizottság kifejtette továbbá ugyanezen preambulumbekezdésben, hogy a felperes nem említette az általa szolgáltatott információk keretében, hogy a versenyellenes magatartás a kalcium‑karbid‑granulátumra is kiterjedt, jóllehet érintettsége, beleértve a jogsértés e részét, világosan dokumentálva volt.

119    A megállapítás, mely szerint a jogsértés egy résztvevője által nyújtott információk nem rendelkeznek objektív hasznossággal, amennyiben a Bizottság által már ismert tényekre vonatkoznak, amelyekkel kapcsolatban utóbbinak már elegendő bizonyíték áll a rendelkezésére, a fenti 115. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal összhangban van, és azt el kell fogadni.

120    Felmerül akkor a kérdés, hogy tényleg ez volt‑e a helyzet a felperes által többek között az engedékenységi kérelemben nyújtott információk esetében. A felperes e tekintetben a nyilatkozataira vonatkozó, azon hivatkozásokra szorítkozik, amelyek a megtámadott határozatban szerepelnek, anélkül hogy elmagyarázná, hogy melyek voltak azok a konkrét információk vagy bizonyítékok, amelyeket a Bizottsághoz benyújtott, és amelyekről ez utóbbinak nem volt korábban tudomása.

121    Egyébként meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozatnak a felperes által érvelésében hivatkozott számos lábjegyzete közül három hivatkozik kizárólag a felperes nyilatkozataira. A többi hivatkozott lábjegyzet a Bizottság által a vizsgálatok során szerzett dokumentumokra, valamint az Akzo Nobel és az Evonik Degussa nyilatkozataira is hivatkozik, amely utóbbi két társaság – amint az a fenti 39. pontban megállapítást nyert – mentességben, illetve a bírság összegének csökkentésében részesült pontosan az együttműködésük miatt. E lábjegyzetek megerősítik tehát a Bizottság álláspontját, mely szerint a felperes által nyújtott információk már ismert és bizonyítékokkal kellőképpen alátámasztott tényekre vonatkoztak.

122    A három lábjegyzet, amely csak a felperes nyilatkozataira hivatkozik a 111., 118. és 617. lábjegyzet. A 111. lábjegyzet az engedékenységi kérelemre a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdésének utolsó mondatában szereplő állítás alátámasztása érdekében hivatkozik, mely szerint a kartell egyes találkozói során a résztvevők általában megegyeztek a következő találkozó időpontjáról és helyszínéről. Még azt feltételezve is, hogy ezen információról csak a felperes tájékoztatta a Bizottságot, nyilvánvalóan nem egy objektív hasznossággal bíró, nagy jelentőségű bizonyítékról van szó, hanem inkább egy teljesen másodlagos bizonyítékról.

123    A 118. lábjegyzet a felperes 2008. február 18‑i nyilatkozatára a megtámadott határozat (57) preambulumbekezdésének ötödik francia bekezdésében szereplő információk alátámasztása érdekében hivatkozik, amely információ a felperest a kalcium‑karbid‑porral kapcsolatos találkozókon képviselő személyek által betöltött funkciókra vonatkozik. Mivel ezen információk kifejezetten a felperesre vonatkoznak, érthető, hogy ezek tekintetében csak a felperes által benyújtott dokumentumra történt hivatkozás. Mindenesetre a felperest a szóban forgó találkozókon képviselő személyek által betöltött funkciók csupán marginális hasznossággal bírtak a Bizottság számára, annál is inkább, mivel a felperes nem vitatta és nem vitatja, hogy részt vett az említett találkozókon, illetve általánosságban a jogsértés e részében.

124    Végül a 617. lábjegyzet kiegészíti a megtámadott határozat (294) preambulumbekezdésében szereplő állítást, mely szerint a vitatott jogsértés a legsúlyosabb versenykorlátozások közé számít, a felperes kifogásközlésre adott válaszában található hasonló állításra hivatkozva. Ekképpen ebben az esetben a felperesnek a közigazgatási eljárás során benyújtott beadványaira történő hivatkozás nem is egy tényre vagy bizonyítékra vonatkozik, hanem a jogsértés súlyának egyszerű értékelésére. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben sem lehet szó objektív hasznosságról.

125    Következésképpen nem fogadható el a felperes azon állítása, mely szerint a megtámadott határozatban a nyilatkozataira tett különféle utalások azt bizonyítják, hogy e nyilatkozatok hasznosak voltak a Bizottság vizsgálatához.

126    Meg kell továbbá állapítani, hogy a felperes nem vitatta a megtámadott határozat (359) preambulumbekezdésében szereplő állítást, mely szerint az engedékenységi kérelemben elmulasztotta megemlíteni azon tény, hogy a vitatott versenyellenes magatartás a kalcium‑karbid‑granulátumot is érintette. A megtámadott határozat a kalcium‑karbid‑granulátummal kapcsolatos találkozókra vonatkozó (92)–(112) preambulumbekezdése csak három hivatkozást tartalmaz az engedékenységi kérelemre (a 241., 249. és 276. lábjegyzet), melyek közül egyik sem tűnik úgy, hogy objektív hasznossággal bírt volna a Bizottságnak a jogsértés e részére vonatkozó vizsgálatában. Különösen a 249. lábjegyzet jelentéktelen információra vonatkozik, jelen esetben azon tényre, hogy a 2004. április 7‑i találkozót előző este egy vacsora előzte meg, míg a 241. és 276. lábjegyzet arra hivatkozik, hogy két alkalommal a kartell bizonyos résztvevői, köztük a felperes, elutasították a Donau Chemiének a kalcium‑karbid‑granulátum árának megvitatására vonatkozó javaslatát (lásd a megtámadott határozat (95) és (108) preambulumbekezdését).

127    Következésképpen a felperes, jóllehet nem vitatta a jogsértés kalcium‑karbid‑granulátummal kapcsolatos ágában való részvételét, vigyázott arra, hogy az engedékenységi kérelemben ne fedjen fel olyan tényeket vagy bizonyítékokat, amelyek hasznosak lehettek volna a Bizottságnak a jogsértés ezen ágára vonatkozó vizsgálatához. Ez egy további elem, amely szintén a felperes állítólagos együttműködésének objektíven hasznos mivoltának elismerése ellen szól.

128    A fenti megfontolásokból kitűnik, hogy nem fogadható el a felperes azon érve, mely szerint a Bizottsággal való állítólagosan hatékony együttműködését figyelembe kellett volna venni enyhítő körülményként.

129    Mivel nem lehet helyt adni a felperes által annak érdekében hivatkozott érvek egyikének sem, hogy tekintetében enyhítő körülményeket kellett volna figyelembe venni, meg kell állapítani, hogy a felperes harmadik kifogása nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

–       A negyedik, az Almamettel szemben kiszabott bírság összegének csökkentésével kapcsolatos kifogásról

130    Keresetlevelében a felperes előadta, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság csökkentette az Almamettel szemben kiszabott bírság összegét (lásd a fenti 41. pontot) állítólagos fizetőképtelensége miatt, anélkül hogy erre ésszerű indokot szolgáltatott volna, míg a felperes hasonló kérelmét elutasította, amit egyébként a második jogalapban vitat. Az Almametnek biztosított bírságcsökkentés az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének súlyos megsértését jelenti, annál is inkább, mivel az Almamet a jogsértés egyik kezdeményezője.

131    A Bizottság a Törvényszék előtt kifejtette, hogy az Almamet tekintetében megállapított bírságcsökkentés az iránymutatás 37. pontján alapul, és nem a 35. ponton. A felperes azt válaszolta, hogy e pontosítás annál is inkább meggyőzővé teszi az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogását. A megtámadott határozat (369)–(371) preambulumbekezdésében szereplő magyarázatokból kitűnik, hogy az Almamet csődjének kockázata csekély, és még ennek esetleges bekövetkezte sem járna e vállalkozás eszközei értékének teljes elvesztésével. A felperes úgy véli, hogy bizonyította, hogy a pénzügyi helyzete rosszabb volt, mint az Almameté. Egyébiránt az Almametnek a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdésében felsorolt, a számára nyújtott bírságcsökkentést indokoló sajátosságai összehasonlíthatóak a felperes sajátosságaival, olyannyira, hogy az egyenlő bánásmód elvének nyilvánvaló megsértése nélkül a Bizottságnak neki is hasonló bírságcsökkentést kellett volna biztosítania.

132    Meg kell állapítani először is, hogy a megtámadott határozat (369)–(371) preambulumbekezdésének olvasatából kitűnik, hogy a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy az Almametnek az iránymutatás 35. pontjára alapított kérelme nem fogadható el.

133    Ugyanakkor a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy „a fenti elemzés sérelme nélkül” figyelembe kell venni azon tényt, hogy az Almamet kisméretű, független kereskedő, amely egyik nagy vállalkozáscsoporthoz sem tartozik. Az Almamet a nagy értékű anyagok kereskedelme terén tevékenykedik meglehetősen kis haszonkulccsal, és „viszonylag összpontosított termékportfolióval” rendelkezik. A Bizottság hozzáfűzte, hogy azt is figyelembe vette, „[h]ogy a kiszabott bírság viszonylag nagy hatást gyakorolna az ilyen típusú vállalkozások pénzügyi helyzetére”. A Bizottság arra a következtetésre jutott az Almamet „sajátosságait” illetően, hogy a bírság összegének 20%‑os csökkentése megfelelő, mivel az Almametet mindenesetre kellőképpen elrettenti az ekkora bírság. A Bizottság a 685. lábjegyzetben az iránymutatás 37. pontja hivatkozik. Megállapítja továbbá a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdésének utolsó mondatában, hogy figyelembe véve az Almamettel szemben kiszabott bírság kiigazítását, „a (371) preambulumbekezdésben kifejtett következtetés [, mely szerint] a kiszabott bírság [valószínűleg] nem sodorná visszavonhatatlanul veszélybe az Almamet gazdasági életképességét, továbbra is érvényes marad”.

134    Következésképpen a felperes nem hivatkozhat az Almamethez képest egyenlőtlen bánásmódra a bírság összegének az iránymutatás 35. pontja alapján történő csökkentésére irányuló kérelmük értékelését illetően, mivel e kérelmek mindegyikét elutasították. Amint a Bizottság megállapította az ellenkérelmében, az Almamettel szemben kiszabott bírság 20%‑os csökkentésével élt azon lehetőséggel, amelyet az említett iránymutatás 37. pontjában tartott fenn magának, mely szerint részlegesen vagy teljesen eltérhet az ezen iránymutatásban megállapított bírságkiszabási módszertantól az adott eset sajátosságai figyelembevételének érdekében. A 685. lábjegyzetben található hivatkozás az említett 37. pontra megerősíti e következtetést, melyet megerősít továbbá a megtámadott határozat (361) preambulumbekezdése is, amely az Almamettel szemben kiszabandó bírság összegét 3,8 millió euróban jelöli meg az iránymutatás „37. cikke [szerinti] csökkentést megelőzően”.

135    A fenti 47. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottság csak abban az esetben térhet el saját iránymutatásaitól, ha az ebből következő, a jogsértés résztvevőivel szembeni eltérő bánásmód összeegyeztethető az egyenlő bánásmód elvével. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ezen elv tiszteletben tartása megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, hacsak az ilyen különbségtétel objektíven nem igazolható (lásd a Bíróság C‑106/01. sz. Novartis Pharmaceuticals ügyben 2004. április 29‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑4403. o.] 69. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

136    E feltételek mellett a felperes jelen kifogását csak úgy lehet értelmezni, hogy abban úgy érvel, hogy a Bizottságnak az ő esetében is el kellett volna térnie az iránymutatástól, annak érdekében, hogy neki is ugyanúgy csökkentse a bírságát, mint azt az Almamet esetében tette. Ilyen kifogásnak csak abban az esetben lehet helyt adni, ha az Almamet – akinek esetében a bírságot 20%‑kal csökkentette a Bizottság – és a felperes – akinek a Bizottság nem biztosított ilyen csökkentést – közötti látszólagos egyenlőtlen bánásmód nem egyeztethető össze az egyenlő bánásmód elvével. Az előző pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ehhez a két vállalkozásnak összehasonlítható helyzetben kell lennie.

137    Amint az fentebb megállapítást nyert (133. pont), a megtámadott határozat felsorolta az Almamet bizonyos „sajátosságait” a vele szemben kiszabandó bírság összege csökkentésének igazolása végett. Meg kell jegyezni, hogy az ilyen sajátosságokkal bíró vállalkozás a bírság esetleges csökkentése szempontjából az iránymutatásban meghatározott különleges eseteken kívül esik, és az ilyen sajátosságokkal nem bíró vállalkozás helyzetétől eltérő helyzetben van.

138    Először is emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése többek között úgy rendelkezik, hogy az EK 81. cikk rendelkezéseinek megsértésében részt vevő vállalkozások tekintetében a bírság egyenként nem haladhatja meg az előző üzleti év teljes forgalmának 10%‑át. Az ítélkezési gyakorlat szerint a forgalommal kapcsolatos felső határ célja, hogy a Bizottság által kiszabott bírságok ne legyenek aránytalanok az érintett vállalkozás nagyságához képest (a fenti 45. pontban hivatkozott Cour Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 119. pontja és a C‑76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑4405. o.] 24. pontja).

139    E felső határ nem elegendő a kiszabott bírság esetleges aránytalanságának elkerülésére egy olyan kereskedő esetében, amely a nagy értékű alapanyagok kereskedelme terén tevékenykedik kis haszonkulccsal, mint az Almamet. Az érintett anyagok nagy értéke miatt az ilyen vállalkozás a bírság megfizetésére egyedül felhasználható nyereségéhez és eszközeihez képest aránytalanul magas forgalmat tud felmutatni.

140    Másodszor, amennyiben az iránymutatás módszertana szerint a bírság kiszabására a szóban forgó vállalkozásnak a jogsértés által érintett piacon megvalósított eladásai értékének egy részét véve kiindulópontnak kerül sor (lásd a fenti 21. pontot), az aránytalan – hiszen az adott vállalkozás teljes forgalmának igen jelentős részét képező – bírság kockázata még magasabb egy Almamethez hasonló vállalkozás esetében, amely „viszonylag összpontosított termékportfolióval” rendelkezik.

141    Harmadszor azon tény is releváns, miszerint az Almamet igen kisméretű, nagy csoporthoz nem tartozó vállalkozás, ugyanis egyedül kell megfizetnie a bírságot, mivel e bírság megfizetése tekintetében nem állapítható meg másik vállalkozás egyetemleges felelőssége, vagy általánosságban, nem nyújt számára másik vállalkozás e célból támogatást.

142    A felperes nem vitatta a tényt, hogy az Almamet ténylegesen rendelkezik a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdésében felsorolt, a vele szemben kiszabandó bírság összegének csökkentését igazoló sajátosságokkal. A felperes által előterjesztett jelen kifogás elbírálásához következésképpen meg kell vizsgálni, hogy a felperes is rendelkezett‑e ugyanezen sajátosságokkal.

143    A felperes úgy érvel, hogy ez a helyzet, azonban e tekintetben homályos és általános érvelést terjeszt csak elő, saját helyzete és az Almamet helyzete közötti, az utóbbinak a megtámadott határozat (372) preambulumbekezdésében ismertetett sajátosságaira tekintettel történő részletes összehasonlítás nélkül. Ráadásul, amint a Bizottság helyesen megállapítja, a felperes maga is elismeri, hogy a termékportfoliója nem annyira összpontosított, mint az Almameté. Továbbá, amennyiben a felperes azt állítja, hogy termékeit igen alacsony haszonkulccsal értékesíti, ezen állítást nem fejtette ki részletesen, és nem támasztotta alá semmilyen bizonyítékkal. Ráadásul meg kell állapítani, hogy a felperes termelő és nem kereskedő, mint az Almamet, és utóbbival ellentétben, a jogsértés idején egy vállalkozáscsoporthoz tartozott, és az anyavállalatával egyetemlegesen felelős a bírság megfizetéséért.

144    Egyébiránt a Bizottság azt is helyesen állapította meg, hogy a felperesnek a megtámadott határozat elfogadását megelőző utolsó teljes üzleti évben megvalósított teljes forgalma 205 millió euró volt (a megtámadott határozat (24) preambulumbekezdése), míg az Almameté 45 és 50 millió euró közötti volt (a megtámadott határozat (15) preambulumbekezdése). Más szóval jelentős méretbeli különbség volt a két vállalkozás között. A megtámadott határozat ugyanezen preambulumbekezdéséből kitűnik továbbá, hogy az Almamet esetében a teljes forgalom közel 50%‑át a jogsértés által érintett termékek tették ki, míg a felperes esetében ez az arány 10%, azaz egyértelműen alacsonyabb volt.

145    A felperes által a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszban előterjesztett érveléssel ellentétben nem az Almamet jelentősen alacsonyabb teljes forgalma volt az a döntő kritérium, amely alapján a Bizottság az Almametnek bírságcsökkentést biztosított. Amint a fenti 133. pontban megállapítást nyert, a Bizottság e döntését az Almamet bizonyos sajátosságaira hivatkozással igazolta, amely sajátosságok nem állnak fenn a felperes esetében. A két vállalkozás teljes forgalma, és ennélfogva mérete közötti különbség a Bizottság által a Törvényszék előtt annak alátámasztása érdekében hivatkozott többletelem, hogy e két vállalkozás nem volt azonos helyzetben. Hozzá kell egyébként fűzni, hogy – a felperes által előadottakkal ellentétben – a megtámadott határozatból nem következik, hogy az Almametet sújtó pénzügyi nehézségek meghatározó szerepet játszottak volna abban, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy az iránymutatás 37. pontja értelmében csökkenti az utóbbival szemben kiszabandó bírság összegét.

146    A Bizottság beadványaiban a felperes 2007‑es és 2008‑as pénzügyi évre vonatkozó éves jelentéseire is hivatkozott, és a Törvényszék felhívására a pervezető intézkedés keretében azokat be is nyújtotta. Az említett jelentésekből kitűnik, hogy 2007‑ben a kalcium‑karbid és a műszaki gázok a felperes eladásainak 30,63%‑át jelentették, és ugyanezen termékek a felperes exportjának 28,95%‑át tették ki. Ezen információk megerősítik azon állítást, mely szerint a felperes termékportfoliója jelentősen kevésbé volt összpontosított, mint az Almameté.

147    Végül a felperes azon állítását illetően, mely szerint az Almamet volt a vitatott jogsértés egyik kezdeményezője, elegendő arra emlékeztetni, hogy – amint az a fenti 76–79. pontból kitűnik – a Bizottság nem állapított meg ilyen súlyosító körülményt az Almamet vagy a jogsértés valamely másik résztvevője esetében, és a felperes érvelésében semmi sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottság e következtetése hibás lenne.

148    A fenti megfontolások összességére tekintettel, a felperes negyedik kifogását mint megalapozatlant el kell utasítani.

–       Az ötödik, a bírságnak a megtámadott határozat címzettjei teljes forgalma arányában történt megállapítására vonatkozó kifogásról

149    Az első jogalap keretében előterjesztett ötödik kifogás alátámasztása végett a felperes keresetlevelében azon ítélkezési gyakorlatra emlékeztet először is, a fenti 45. pontban hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre (121. pont) hivatkozva, mely szerint a versenyjog szabályainak megsértése miatt kiszabandó arányos bírság megállapítása nem lehet pusztán az érintett vállalkozás teljes forgalmán alapuló számítás eredménye, és másodszor a fenti 47. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletre (312. pont) hivatkozva azon ítélkezési gyakorlatra, mely szerint a Bizottság nem köteles a szóban forgó jogsértés súlyára és időtartamára tekintettel megállapítandó bírságösszeg meghatározásakor biztosítani, hogy abban az esetben, ha ugyanazon jogsértésben részt vevő több vállalkozással szemben szab ki bírságot, akkor a különböző vállalkozások esetén elvégzett számítás eredményeként a bírság végső összege tükrözze a közöttük felállított, a teljes vagy releváns forgalmukra vonatkozó különbségtételt. Hivatkozik továbbá az iránymutatás 6. és 27. pontjára, melyekből szerinte az következik, hogy a bírság összegének megállapítása nem lehet automatikus számtani számítási módszer eredménye, hanem az összes releváns körülményt figyelembe vevő, átfogó értékelés keretében kell meghatározni, és ekképpen végső soron az arányosság elvének tiszteletben tartásával.

150    A felperes úgy véli, hogy a jelen esetben a vitatott jogsértés résztvevőivel szemben kiszabott bírságok a releváns forgalmat türközik, és nem a jelentősebb tényezőket, ami azon „méltánytalan és abszurd” eredményhez vezet, hogy a vele szemben kiszabott bírság messze a legmagasabb mind abszolút értékét, mind a teljes forgalomhoz viszonyított arányát tekintve. A felperes ezen állításai alátámasztására a jogsértés különböző résztvevőivel szemben kiszabott bírságok összehasonlító táblázatára hivatkozik. Úgy érvel, hogy jóllehet a Bizottság látszólag betartotta az iránymutatást a vele szemben kiszabott bírság számtani meghatározását illetően, és e bírságnak a jogsértés többi résztvevőjével szemben kiszabottakhoz képest magas összege azon tényt tükrözi, hogy az érintett termékek eladásainak magját képezik, ugyanakkor nem vitatható az arányosság elvének nyilvánvaló megsértése.

151    A felperes e tekintetben azon tényre hivatkozik, hogy a Bizottság – amint az általa benyújtott táblázatból kitűnik –, még az olyan „óriás társaságokkal szemben, mint az Akzo Nobel” is – ha nem fogadta volna el az engedékenységi kérelmét – a felperesénél abszolút értékében alacsonyabb összegű bírságot szabott volna ki, mely csupán forgalma 0,113%‑ának felel meg, annak ellenére, hogy e társaság a kartell egyik legaktívabb tagja volt, és ráadásul visszaeső is. A felperes hozzáteszi, hogy a kartell azon tagjaival szemben, amelyeknek teljes forgalma jelentősen nagyobb a felperesénél, olyan bírságok kerültek kiszabásra, melyek csupán jelképes hatást gyakorolnak költségvetésükre, míg a felperessel szemben kiszabott bírság, ha kifizeti, a tevékenységeinek befejezésére kényszerítené.

152    A felperes kiemeli továbbá ezzel összefüggésben, hogy az iránymutatás 21. és 25. pontjának alkalmazásában figyelembe veendő eladások értékének 17%‑ában megállapított bírság engedékeny megközelítésnek tűnhet a Bizottság részéről, de a felperes vonatkozásában nem az, mivel az ennél nagyobb arány a teljes forgalma 10%‑os határának meghaladását eredményezte volna. Épp ellenkezőleg, e látszólagos engedékenység csak kiemeli a vele szemben kiszabott bírság többi résztvevővel szembeni bírsághoz képest aránytalan mivoltát.

153    A felperes hozzáfűzi, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban „kiszabott bírságok szerkezete és összege” azon téves benyomást keltik, hogy a felperes volt az a vállalkozás, amelynek a jogsértésben való részvétele a legsúlyosabb volt, hogy a legjelentősebb forgalma valósította meg, és hogy még a kartell vezetője és legaktívabb tagja is volt. A felperes arra kíván választ kapni, hogy mekkora lett volna a vele szemben kiszabott bírság, ha e feltételezések mindegyike megfelelt volna a valóságnak, lévén, hogy a vele szemben kiszabott bírság összege már így is nagyon közel volt a teljes forgalma 10%‑ának megfelelő felső határhoz.

154    A felperes ezen érvelését illetően meg kell jegyezni, hogy a felperes a jogsértés által érintett három termékből kettőt szolgáltatott: a kalcium‑karbid‑port és a kalcium‑karbid‑granulátumot. Amint a megtámadott határozat (288) preambulumbekezdésében szereplő táblázatból kitűnik, az említett termékek felperes által a jogsértésben való részvétele utolsó teljes évében megvalósított eladásainak értéke az első termék esetében 5 és 10 millió euró közötti összeg, míg a második termék esetében 20 és 25 millió euró közötti összeg volt. Az első terméket illetően a felperes által megvalósított eladások értéke hasonló volt a kartell másik három résztvevője – a Donau Chemie, az Evonik Degussa és a Holding Slovenske elektrarne d.o.o. – által megvalósítotthoz, és csak két másik résztvevő eladásainak értéke haladta meg. A második terméket illetően a felperes által megvalósított eladások értéke messze meghaladta a jogsértés többi résztvevője eladásainak értékét. A jogsértésnek csupán három másik résztvevője szolgáltatott ilyen terméket, és e társaságok eladásának értéke 3 és 5 millió euró között volt az Akzo Nobel esetében, és 5 és 10 millió euró között volt a Donau Chemie és a Holding Slovenske elektrarne esetében. Egyébiránt, amint a megtámadott határozat (304) preambulumbekezdésében szereplő táblázatból kitűnik, a felperes esetében e két termék tekintetében alkalmazott – a jogsértésben való részvétel éveinek száma alapján meghatározott – szorzók voltak a legmagasabbak a jogsértés résztvevőivel szemben alkalmazott szorzók között, tudniillik a kalcium‑karbid‑por esetén 2,5‑szörös és a kalcium‑karbid‑granulátum esetén 3‑szoros (lásd a fenti 33. pontot).

155    Tekintettel ezen, a felperes által egyáltalán nem vitatott tényezőkre, nem meglepő, hogy a megtámadott határozatban kiszabott bírságok közül a felperessel szemben kiszabott bírság volt abszolút értékét tekintve a legmagasabb. Meg kell továbbá jegyezni, hogy a második legmagasabb bírság – 13,3 millió euró – megfizetésére a Bizottság egyetemlegesen kötelezte az SKW Stahl‑Metallurgie GmbH‑t, az SKW Stahl‑Metallurgie AG‑t és az Arques Industries‑t, egy olyan vállalkozáscsoportot, mely kalcium‑karbid eladásainak értéke a jogsértés valamennyi résztvevője közül a legmagasabb volt. Ugyanakkor az említett csoport nem szállított kalcium‑karbid‑granulátum, viszont szállított 5 és 10 millió euró közötti értékben magnéziumgranulátumot. Az utóbbi terméket illetően e csoport esetében a Bizottság 1,5‑szeres szorzót alkalmazott, azaz jelentősen alacsonyabbat, mint a kalcium‑karbid‑granulátum értékesítését illetően a felperes esetében. Ezen eltérések indokolják az e vállalkozással, illetve a felperessel szemben kiszabott bírság közötti különbséget.

156    Ami az Akzo Nobelt illeti, ha a Bizottsággal való együttműködése alapján nem mentesült volna bírság alól, 8,7 millió euró bírság került volna vele szemben kiszabásra, amint ez a megtámadott határozat (308) preambulumbekezdéséből kitűnik. E bírságnak a felperessel szemben kiszabott bírságénál kisebb összege azzal magyarázható, hogy jóllehet a kalcium‑karbid‑por Akzo Nobel által megvalósított eladásainak értéke – 10 és 15 millió euró közötti összeg – magasabb volt, mint ugyanezen termék felperes általi eladásainak értéke, azonban a kalcium‑karbid‑granulátum Akzo Nobel által megvalósított eladásainak értéke jelentősen alacsonyabb volt, mint ugyanezen termék felperes általi eladásainak értéke (lásd a fenti 54. pontot). Ráadásul az Akzo Nobel jogsértésben való részvételének időtartama rövidebb volt, mint a felperesé, és az Akzo Nobel esetében a Bizottság csak 2‑szeres szorzót állapított meg mindkét általa szállított termék esetében.

157    E megállapítások gyengítik a felperes azon álláspontját, mely szerint a vele szemben kiszabott bírság aránytalan volt. E megállapítások rámutatnak, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság magas összege nem a véletlen műve, hanem azon ténnyel magyarázható, hogy a felperes volt a jogsértés által érintett három termékből egyiknek messze a legnagyobb szállítója, valamint egy másiknak a fontos szállítója, és egyébként a jogsértésben való részvételének időtartama valamennyi résztvevőé közül a legjelentősebb volt. Azaz a felperessel szemben kiszabott bírság magas összege a jogsértésben való részvételének, beleértve annak időtartamát, a többi résztvevőjéhez viszonyított relatív súlyával magyarázható. Meg kell állapítani e tekintetben, hogy a felperes anyavállalatán, az 1. garantovanán kívül, egyetlen társaság, a Donau Chemie esetében állapított meg a Bizottság ilyen szorzókat. Ugyanakkor, míg a kalcium‑karbid‑por utóbbi társaság által megvalósított eladásainak értéke hasonló a felpereséhez, a kalcium‑karbid‑granulátum e társaság által megvalósított eladásainak értéke jóval alacsonyabb – 5 és 10 millió euró közötti – volt. Ráadásul a Donau Chemie esetében a Bizottsággal való együttműködésére tekintettel utóbbi 35%‑kal csökkentette a bírság összegét (lásd a megtámadott határozat (346) preambulumbekezdését), aminek következtében a vele szemben kiszabott bírság összege 5 millió euróban került megállapításra 7,7 millió euró helyett (lásd a megtámadott határozat (308) preambulumbekezdését).

158    E megfontolásokból következik, hogy a felperes azon érve, mely szerint a vele szemben kiszabott bírság aránytalan volt, végső soron csak a jogsértés különböző résztvevőivel szemben kiszabott – és a teljes forgalmuk százalékos arányára lefordított – bírságok közötti összehasonlításon alapul. Az ítélkezési gyakorlatban semmi sem enged arra következtetni, hogy a kiszabott bírság arányosságának megállapítása érdekében ilyen összehasonlítást lehetne végezni, amint azt a felperes tette.

159    Egyfelől a maga a felperes által is hivatkozott és a fenti 149. pontban felidézett ítélkezési gyakorlattal egyértelműen ellentétes az ilyen összehasonlítás.

160    Másfelől az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdése nem követeli meg, hogy amikor az ugyanabban a jogsértésben érintett több vállalkozásra szabnak ki bírságot, a kis vagy közepes méretű vállalkozásokra kiszabott bírság összege a forgalom százalékában mérve ne legyen nagyobb, mint a nagyobb vállalkozásokra kiszabott bírságok összege. E rendelkezésből ugyanis az következik mind a kis és közepes méretű vállalkozások, mind pedig a nagyobb méretű vállalkozások tekintetében, hogy a bírság összegének megállapítása során a jogsértés súlyát és tartamát kell figyelembe venni. Amennyiben a Bizottság az ugyanabban a jogsértésben érintett vállalkozásokra olyan bírságot szab ki, amely a jogsértés súlyára és tartamára tekintettel minden egyes esetben indokolt, nem róható fel neki, ha közülük egyesek esetében a bírság összege az üzleti forgalomhoz képest nagyobb, mint más vállalkozások esetében (a Törvényszék T‑303/02. sz., Westfalen Gassen Nederland kontra Bizottság ügyben 2006. december 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4567. o.] 174. pontja, valamint a T‑456/05. és T‑457/05. sz., Gütermann és Zwicky kontra Bizottság egyesített ügyekben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑1443. o.] 280. pontja).

161    A felperes arra alapított érvét illetően, miszerint a vele szemben kiszabott bírság nagyon közel volt teljes forgalom 10%‑ában meghatározott felső határhoz (lásd a fenti 152. és 153. pontot), meg kell jegyezni, hogy tévesen értelmezi e felső határ természetét. A versenyjogi szabályok megsértése valamely résztvevője teljes forgalma 10%‑ának megfelelő összeg ugyanis – ellentétben azzal, amit a felperes hinni látszik – nem jelent maximális bírságot, amely a csak a legsúlyosabb jogsértések esetén szabható ki. Amint az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, inkább egy olyan kiegyenlítő határértékről van szó, amelynek egyedüli lehetséges következménye, hogy a Bizottság a jogsértés súlya és időtartam alapján számított bírság összegét a maximálisan megengedett mértékre csökkenti. A korlát alkalmazása magában foglalja azt, hogy az érintett vállalkozás nem fizeti ki a teljes bírságot, amelyet főszabály szerint ki kellene fizetnie, ha a Bizottság az említett szempontok alapján végezné az értékelést (a fenti 47. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 283. pontja).

162    A Bíróság ekképpen kimondta, hogy e korlát nem zárja ki, hogy a Bizottság a bírság kiszámításához e korlátot meghaladó közbenső összeget alkalmazzon. Azt sem zárja ki, hogy a jogsértés súlyát és időtartamát figyelembe vevő közbenső számítási műveleteket az említett korlátnál nagyobb összegen alkalmazza. Ha a számítás végén a bírság végösszegét csökkenteni kell azzal az összeggel, amely meghaladja a felső korlátot, az a tény, hogy bizonyos tényezők – mint a jogsértés súlya és időtartama – ténylegesen nem tükröződnek a kiszabott bírság összegében, csak egyszerű következménye annak, hogy az említett végösszeget meghaladó korlátot alkalmazták (a fenti 47. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 278. és 279. pontja).

163    Következésképpen pusztán azon tény, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság szorosan megközelíti teljes forgalmának 10%‑át, noha e százalékszám a kartell többi résztvevője esetében alacsonyabb, nem jelentheti az egyenlő bánásmód vagy az arányosság elvének megsértését. Ez ugyanis szorosan annak a következménye, hogy a 10%‑os felső határ pusztán olyan kiegyenlítő határértékként értelmezendő, amely a bírságnak az enyhítő körülmények vagy az arányosság elve miatti esetleges csökkentését követően kerül alkalmazásra (a Törvényszék T‑211/08. sz., Putters International kontra Bizottság ügyben 2011. június 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑3729. o.] 74. pontja).

164    Ugyanezen okból a puszta tény, hogy e felső határ alkalmazása okán, még egy még súlyosabb jogsértés esetén sem lehetne a felperessel szemben jelentősen magasabb bírságot kiszabni, nem bizonyítja, hogy a megtámadott határozatban vele szemben kiszabott bírság aránytalan lenne. Mindenesetre meg kell jegyezni általánosságban, hogy a versenyjogi szabályok megsértéséért adott vállalkozással szemben kiszabott bírság arányos mivoltának értékelése nem végezhető el a ténylegesen kiszabott bírság és egy feltételezett, még súlyosabb jogsértés esetén kiszabandó bírság közötti összehasonlítás alapján, mivel a vállalkozásoknak tiszteletben kell tartaniuk a versenyszabályokat, és azokat nem sérthetik meg. Meg kell állapítani továbbá, hogy azon álláspont alátámasztására, mely szerint az általa elkövetett jogsértés súlya nem volt olyan jelentős, mint amilyen lehetett volna, a felperes megismételte azon állításait, amelyeket – amint az a fenti 86–89. és 97–106. pontból kitűnik – mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

165    Következésképpen az ötödik kifogásnak nem lehet helyt adni.

–       A hatodik, kifogásról a tárgyalás során felhozott, az eladásoknak a bírság alapösszege meghatározásakor figyelembe veendő értékével kapcsolatos kifogásról

166    A tárgyalás során a felperes többek között úgy érvel, hogy hátrányosan megkülönböztető bánásmódban részesült, mivel az Almamet eladásainak a bírság alapösszege meghatározásakor figyelembe veendő értékéből a Bizottság levonta az Almamet által a felperestől vásárolt, majd a saját ügyfeleinek továbbértékesített kalcium‑karbid értékét. A felperes szerint hasonló levonásra kellett volna sor kerüljön az ő eladásainak értékéből is, ami a vele szemben kiszabott bírság összegének jelentős csökkentésével járt volna.

167    A Bizottság – amint az már megállapítást nyert (lásd a fenti 42. pontot) – úgy érvel, hogy e kifogás elfogadhatatlan, mivel először a tárgyalás során hozta fel a felperes, és az nem az eljárás során felmerült tényezőkre alapul. A Törvényszék felhívására, hogy terjessze elő ezzel kapcsolatos észrevételeit, a felperes előadta, hogy az előző pontban összefoglalt kifogást már a keresetlevele 17. pontjában is felhozta. Ezek a nyilatkozatok a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítésre kerültek.

168    Emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 44. cikke 1. §‑a c) pontjának és 48. cikke 2. §‑ának összefüggő rendelkezései értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, valamint hogy az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Elfogadhatónak kell azonban nyilvánítani azt a jogalapot, amely a keresetlevélben közvetlen vagy hallgatólagos módon már hivatkozott jogalap kiegészítésének tekintendő, és ahhoz szorosan kapcsolódik (a Törvényszék T‑37/89. sz., Hanning kontra Parlament ügyben 1990. szeptember 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., II‑463. o.] 38. pontja, valamint a T‑345/05. sz., Mote kontra Parlament ügyben 2008. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2849. o.] 85. pontja). Valamely jogalap alátámasztása érdekében emelt kifogás esetében hasonló megoldást kell alkalmazni (a Törvényszék T‑231/99. sz., Joynson kontra Bizottság ügyben 2002. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑2085. o.] 156. pontja és a fent hivatkozott Mote kontra Parlament ügyben hozott ítélet 85. pontja).

169    A jelen esetben nem tűnik úgy, és a felperes sem állítja, hogy a hatodik kifogás az eljárás során felmerült jogi vagy ténybeli elemeken alapulna. E kifogás annak módjával kapcsolatos, ahogyan a Bizottság az Almamettel szemben kiszabott bírság alapösszegét kiszámította. E számítási mód elemeit világosan leírja a megtámadott határozat (288) preambulumbekezdésének második francia bekezdése, és azokat a felperes a keresetlevele benyújtásának időpontjában már ismerte.

170    E körülmények között a hatodik kifogás elfogadhatóságáról való határozathozatal érdekében meg kell vizsgálni, hogy e kifogás – amint arra a felperes hivatkozik – valóban szerepel‑e már a keresetlevélben.

171    Márpedig nem ez a helyzet. A keresetlevélnek a felperes által e tekintetben hivatkozott 17. pontja nem releváns. E pont elején egy nyilatkozat található, mely szerint „[n]em vitatja elvben itt az eladások értékének kiszámítását, a bírság alapösszegének megállapítását, mely az eladások értékéhez bizonyos meghatározott mértékben aránylik; és amely arányszámot a jogsértés éveinek számával szorozza meg a Bizottság”. Az említett pontban ezt követően a felperes fenti 152. pontban összefoglalt állítása kerül kifejtésre. Ezen állítás semmilyen kapcsolatban nem áll a hatodik kifogással, ahogyan azt a felperes a tárgyalás során felhozta.

172    Egyébként csak a – fenti 130–148. pontban vizsgált és elutasított –negyedik kifogás alapul azon, hogy a Bizottság az Almametnek biztosított bánásmódhoz képest hátrányosan megkülönböztető bánásmódban részesítette a felperest. E kifogás ugyanakkor a bírság alapösszege kiszámításának kérdésétől teljesen eltérő kérdést érint. A negyedik kifogás ugyanis az Almametnek az iránymutatás 37. pontja alapján biztosított bírságcsökkentésre vonatkozik, míg a hatodik kifogást úgy kell tekintetni, mint egy egyszerű kiterjesztést. Ráadásul a felperesnek a keresetlevelében szereplő és az előző pontban felidézett állítása csak úgy értelmezhető, hogy a felperes nem kívánt a keresetlevélben a bírság alapösszegére és a jogsértéssel kapcsolatban megvalósított eladások értéke alapján történő meghatározására vonatkozó kifogást felhozni.

173    Ebből következik, hogy a hatodik kifogást elfogadhatatlannak kell nyilvánítani. Mivel az első jogalap keretében felhozott valamennyi kifogás elutasításra került, a jogalapot egészében el kell utasítani.

 A második jogalapról, amely a lényeges eljárási szabályok megsértésén, egy ténybeli tévedésen, valamint egy nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul, amennyiben a Bizottság nem volt hajlandó figyelembe venni a felperes teljesítő képességének hiányát

 Az iránymutatás

174    A bírságkiszabási iránymutatás 35. pontja ekképpen szól:

„Különleges körülmények fennállása esetén a Bizottság, kérelemre, figyelembe veheti a vállalkozás adott [helyesen: sajátos] szociális és közgazdasági környezetben fennálló fizetési képességének hiányát. Ezen a címen a Bizottság nem csökkenti a bírságot csupán a vállalkozás kedvezőtlen vagy veszteséges pénzügyi helyzetének megállapítása miatt. A bírság csak abban az esetben csökkenthető, ha objektív bizonyíték szolgál arra, hogy a bírság kiszabása – a jelen Iránymutatásban meghatározott feltételek mellett – visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől megfosztaná.”

 A megtámadott határozat

175    A felperes kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, mely arra irányult, hogy a bírság kiszabásakor a Bizottság vegye figyelembe a fizetési képességének hiányát, mely kérelmet a Bizottság a megtámadott határozat (377) preambulumbekezdésében kifejtett okokból elutasította. E preambulumbekezdés a következőképpen szól:

„Megvizsgálva az NCHZ [a felperes] által közölt adatokat […], a Bizottság arra következtetésre jutott, hogy azok nem bizonyítják, hogy a jelen határozatban kiszabott bírság visszavonhatatlanul veszélybe sodorná az [NCHZ] gazdasági életképességét és megfosztaná értéküktől aktív eszközeit. Következésképpen az [NCHZ] fizetési képtelenségre vonatkozó kérelmét el kell utasítani.”

 A Törvényszék álláspontja

176    A felperes ezen elutasítás vitatása céljából először is néhány általános megfontolást ad elő az iránymutatás 35. pontjának céljával és értelmezésével kapcsolatban. Ezt követően ismerteti a bírság kiszabását megelőző gazdasági helyzetét, és kijelenti, hogy egy ideje „a csőd szélén áll”. A 2004‑es év e tekintetben különösen kritikus volt, mivel számos hitelező úgy tekintette, hogy fizetésképtelen helyzetben van. E kritikus helyzet fennmaradása ellenére egy új részvényes csatlakozott a társasághoz 2008‑ban, és az új vezetés intézkedéseket hozott a termelés stabilizálására és a vezetés hatékonyságának növelésére. Ez utóbbinak sikerült megegyeznie bizonyos feltételekről a felperes kereskedelmi partnereivel annak érdekében, hogy a felperes átvészelhesse a nehéz időszakot, amelyben volt, megújulhasson, és a piacon fejlődhessen. A felperes kiemeli, hogy pénzügyi nehézségei nem függenek össze a kalcium‑karbid piacán tapasztalható versenyképességével, mely piacon elismert versenytárs, hanem az előző vezetés által a környezetszennyezés és a befektetésekre vonatkozó rossz stratégiai döntések terén hátrahagyott teherhez kapcsolódnak.

177    A felperes ezt követően kifejti, hogy a 2008. október 3‑i kifogásközlésre adott válaszában leírta nehéz pénzügyi helyzetét, és csatolt hozzá egy szakértői jelentést. E jelentés azon következtetésre jutott többek között a pénzügyi elszámolásainak elemzése alapján, hogy a felperes rossz gazdasági és pénzügyi helyzetben van, és csak akkor maradhat fent, mint aktív vállalkozás, ha teljesül három feltétel, melyek tőkéjének legalább 400 millió SKK összeggel történő megemelésére, egy szlovák állami szervvel fennálló jogvitájának kedvező kimenetelére és a vitatott jogsértés miatti bírság kiszabásának Bizottság általi mellőzésére vonatkoznak. Amennyiben e feltételek nem teljesülnek, a felperes rossz helyzete jelentősen romlana a szakértő szerint, és a csőd viszonylag gyorsan bekövetkezne.

178    A felperes ezt követően elemzi a szlovák jogszabályok csődeljárásra vonatkozó releváns rendelkezéseit. Ezen túlmenően leírja a pénzügyi helyzetének a megtámadott határozat elfogadását követő, hitelezőinek „idegessége” és a hitellehetőségek bankok és más pénzügyi intézetek általi visszavonása miatti romlását. Ezen elemzésből kitűnik, hogy a felperesnek fizetésképtelenség megállapítása iránti eljárás megindítására irányuló kérelmet kell benyújtania, amint a bírság a könyveléseiben megjelenik és esedékessé válik.

179    Ilyen kérelmet tényleg előterjesztett a felperes a keresetlevél benyújtását követően (lásd a fenti 6. pontot), és a felek között nincs egyetértés arra vonatkozóan, hogy a bírság kiszabása volt‑e a felperes fizetésképtelenségének oka. A Bizottság vitatja ezt az álláspontot, megjegyezve többek között, hogy a fizetésképtelenné nyilvánítás iránti kérelmet előbb nyújtották be, minthogy a bírság esedékessé vált volna. Kifogásolja továbbá, hogy a felperes nem terjesztett elő a bírság részletekben való megfizetésére irányuló kérelmet, illetve nem próbált meg bankgaranciát szerezni. A felperes válaszában reagál ezen állításokra, úgy érvelve, hogy a hitelezőinek és szállítóinak a bírság kiszabását követő „idegessége” és bizalomvesztése miatt az igazgatóságának tagjai kénytelenek voltak az alkalmazandó szlovák jogszabályok értelmében fizetésképtelenné nyilvánítás iránti kérelmet benyújtani. Előadja továbbá, hogy a részletfizetési kérelemnek valószínűleg nem adott volna a Bizottság helyt, illetve – még ha e kérelem sikeres is lett volna – e lehetőség nem lett volna elegendő a fizetésképtelenség elkerülésére. Hozzáteszi, hogy lehetetlen volt számára bankgaranciát szerezni.

180    A felperes úgy érvel továbbá, hogy a fizetésképtelensége negatív hatást fog gyakorolni a szociális és gazdasági környezetre, amelyet figyelembe kell venni az iránymutatás 35. pontja értelmében. E tekintetben megjegyzi, hogy ő az egyik legjelentősebb munkaadó Szlovákiában, és stratégiai fontossággal bír a Magas‑Nitra szlovák régió gazdasági életében, amely térségben a termelőlétesítményei találhatók. E létesítmények esetleges bezárása nemcsak 2000 munkavállalójának elbocsátását vonná maga után, hanem a térség számos másik vállalkozásának, többek között szállítóinak megszűnését vagy tevékenységük jelentős csökkenését is.

181    A felperes ezen állításait alátámasztja a Szlovák Köztársaság, aki a beavatkozási beadványának egészében a felperes tevékenysége esetleges megszűnése által a Magas‑Nitra térség részét képező Prievidza kerület – melyben a felperes létesítményei találhatóak – szociális helyzetére gyakorolt negatív hatások bemutatásával foglalkozik. Ennek lehetősége a munkanélküliség emelkedését vonná maga után, ami részben a felperes munkavállalóinak elbocsátásából következne közvetlenül, részben közvetetten egy „láncreakcióból”, amely veszélybe sodorná a munkahelyeket a felperes szállítóinál. A Szlovák Köztársaság kiemeli, hogy e munkanélküliek közül sokaknak nem lenne tényleges lehetősége új munkát találni. A tárgyalás során a Szlovák Köztársaság újabb dokumentumokat nyújtott be, amelyek a beavatkozási beadványában ismertetett információk frissítését tették lehetővé.

182    A felperes állítása szerint meg van győződve arról, hogy a fentebb összefoglalt érveivel bizonyította, hogy az iránymutatás 35. pontja alkalmazásának feltételei esetében fennállnak. Ezért kifogásolja, hogy a Bizottság „lényeges eljárási szabályokat” sértett meg, amennyiben sem az eljárás során, sem a megtámadott határozatban nem fejtette ki, hogy az iránymutatás 35. pontja alkalmazása iránti kérelme alátámasztására előterjesztett elemek miért nem bizonyították, hogy a bírság visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől fosztaná meg. A felperes úgy véli, hogy a megtámadott határozat (377) preambulumbekezdésében található rövid nyilatkozat nem tekinthető e tekintetben elegendőnek.

183    A felperes úgy véli továbbá, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg megfelelő módon a felperes által az iránymutatás 35. pontjának alkalmazása iránti kérelme alátámasztására szolgáló bizonyítékokat, valamint hogy ezen bizonyítékok Bizottság általi értékelése mindenesetre nyilvánvaló mérlegelési hibát tartalmaz, amennyiben nem találta úgy, hogy a fizetésképtelensége közvetlenül fenyegető, és nem alkalmazta az iránymutatás említett pontját. A felperes többek között azt kéri, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva maga vizsgálja meg a szóban forgó bizonyítékokat, és adott esetben szakértői jelentést kérve, annak értékelése végett, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság milyen mértékben vonná maga után a fizetésképtelenné nyilvánítást és a vállalkozás bezárását, az említett intézkedést kiegészítheti szükség esetén egy szlovák jogi – különösen csődjogi – szakértő meghallgatása.

184    Meg kell jegyezni továbbá, hogy – amint azt a Szlovák Köztársaság és a felperes előadták – a felperes részesülhetett a 2009. november 5‑i, 493/2009. Z.z. sz., zákon o niektorých opatreniach týkajúcich sa strategických spoločností a o zmene a doplnení niektorých zákonov (a stratégiai vállalkozásokkal kapcsolatos bizonyos intézkedésekről szóló törvény). E törvény úgy rendelkezik, hogy a „stratégiainak” minősülő vállalkozás csődbiztosa köteles a vállalkozás tevékenységét fenntartani, és a szlovák államnak elővásárlási jogot gyakorolhat az ilyen vállalkozások eszközeit illetően. A felperest e törvény értelmében 2009. december 2‑i határozatában nyilvánította az illetékes szlovák hatóság stratégiai vállalkozásnak. A Szlovák Köztársaság szerint a felperes ekképpen tudta folytatni tevékenységét a fizetésképtelenségének megállapítását követően, és így volt elkerülhető munkavállalóinak kollektív elbocsátása is. Ugyanakkor kitűnik, hogy e fejlemények a megtámadott határozatot követően történtek, és a határozat elfogadásakor egyáltalán nem voltak előreláthatóak, és tárgytalanná teszik a felperes által kért szakvéleményt, amennyiben a fizetésképtelenséget már megállapították. Ennélfogva nem vehetőek figyelembe a jelen jogalap vizsgálatakor.

185    A felperes által a második jogalapja alátámasztására felhozott kifogások elemzése előtt meg kell vizsgálni az iránymutatás 35. pontjának célját és értelmezését.

186    Több alkalommal megállapítást nyert, hogy a Bizottság a bírság összegének meghatározása során főszabály szerint nem köteles figyelembe venni a vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, mivel az ilyen kötelezettség elismerése indokolatlan versenyelőnyhöz juttatná a piaci feltételekhez legkevésbé alkalmazkodó vállalkozásokat (a fenti 47. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 327. pontja; a Törvényszék T‑213/00. sz., CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben 2003. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑913. o.] 351. pontja, és a fenti 43. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 370. pontja).

187    Másfelől az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az a tény, hogy egy uniós hatóság által hozott intézkedés egy adott vállalkozás fizetésképtelenségéhez vagy felszámolásához vezet, önmagában az uniós jog szerint nem tiltott. Ha ugyanis egy vállalkozás felszámolás alá kerül, jóllehet a vállalkozás adott jogi formájában történő felszámolása hátrányosan érintheti a tulajdonosok, részvényesek vagy részesedéssel rendelkezők pénzügyi érdekeit, ez nem jelenti azt, hogy a társaság által képviselt személyi, materiális és immateriális elemek is elveszítenék értéküket (a Törvényszék fenti 43. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 372. pontja, a T‑64/02. sz., Heubach kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005. II‑5137. o.] 163. pontja és a T‑452/05. sz., BST kontra Bizottság ügyben 2010. április 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2010. II‑1373. o.] 96. pontja).

188    Nem tételezhető fel, hogy az iránymutatás 35. pontjának elfogadásával a Bizottság olyan kötelezettséget rótt magára, amely ellentétes lenne ezen ítélkezési gyakorlattal. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az említett pont nem egy vállalkozás fizetésképtelenségére hivatkozik, hanem olyan „adott szociális és közgazdasági [helyesen: sajátos társadalmi és gazdasági] környezetben” felmerült helyzetről ír, amelyben a bírság kiszabása „visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől [teljesen] megfosztaná”.

189    Következésképpen a puszta tény, hogy a bírság versenyszabályok megsértése miatti kiszabása az érintett vállalkozás fizetésképtelenségének kockázatával jár, nem elegendő az iránymutatás 35. pontjának alkalmazásához. A fenti 187. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy a fizetésképtelenség, noha hátrányosan érinti a tulajdonosok vagy részvényesek pénzügyi érdekeit, nem jár szükségképpen az érintett vállalkozás eltűnésével. A vállalkozás mint olyan fennmaradhat, akár – a fizetésképtelenné nyilvánított társaság feltőkésítése esetén – mint az adott vállalkozást működtető jogi személy, akár – az összes eszközének, így tehát a vállalkozásnak egy másik jogalany általi felvásárlása esetén – mint gazdasági tevékenységet folytató jogalany. Ilyen teljes körű átvételre sor kerülhet a működtetés folytonossága mellett a fizetésképtelen társaság eszközeinek önkéntes felvásárlásával vagy pedig kényszereladásával.

190    Következésképpen az iránymutatás 35. pontját úgy kell értelmezni, különösen az érintett vállalkozás eszközeinek értéküktől való teljes megfosztására való hivatkozást illetően, mint olyan helyzetet, amelyben a vállalkozásnak vagy legalábbis eszközeinek előző pontban vázolt átvétele valószínűtlennek, sőt lehetetlennek tűnik. Ebben az esetben a fizetésképtelen vállalkozás eszközeit egyenként kellene eladásra kínálni, és valószínű, hogy jó párat nem lehetne eladni, vagy legalábbis csak jelentősen csökkentett áron, így jogosan lehetne az értékük teljes elvesztéséről beszélni, amint az az iránymutatás 35. pontjában is szerepel.

191    Maga a Bizottság által a tárgyalás során adott magyarázatok is ezt a következtetést támasztják alá. A Bizottság ugyanis kifejtette, hogy nem szó szerint alkalmazta az iránymutatás 35. pontjában előírt feltételt, amely szerint fenn kell állnia azon kockázatnak, hogy az érintett vállalkozás eszközei elveszítik értéküket, hanem azt igyekezett meghatározni, hogy az említett eszközöket továbbra is fel lehetne‑e használni a termékek előállításához. E nyilatkozatokat felvették a tárgyalási jegyzőkönyvbe. Ebből az következik, hogy az iránymutatás 35. pontjának Bizottság általi értelmezése lényegében megfelel az előző pontban kifejtett értelmezésnek.

192    Emlékeztetni kell arra is, hogy az iránymutatás említett pontjának alkalmazásához annak szövege szerint „adott szociális és közgazdasági [helyesen: sajátos társadalmi és gazdasági] környezet” is szükséges. Az ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen környezet abból adódik, hogy a bírság megfizetésének milyen következményei lehetnek, különösen a munkanélküliség emelkedésére vagy a termelési láncban az érintett vállalkozáshoz képest feljebb vagy lejjebb álló szektorban a gazdasági helyzet romlására tekintettel (a Bíróság C‑308/04. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2006. I‑5977. o.] 106. pontja).

193    Ha az előző három pontban bemutatott feltételek teljesülnek, ténylegesen elfogadható, hogy a vállalkozás eltűnésének kockázatával járó bírság kiszabása ellentétes az arányosság elvével, amelyet a Bizottságnak minden esetben tiszteletben kell tartania, amikor a versenyjog alapján bírság kiszabásáról határoz (lásd a fenti 44. pontot).

194    A felperes által a második jogalapja keretében előterjesztett érvelést ezen általános megfontolások figyelembevételével kell vizsgálni.

195    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a felperes ezen érvelésével mind alaki – az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó (lásd a fenti 182. pontot) –, mind érdemi – azaz ténybeli hibára és a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibájára alapított (lásd a fenti 183. pontot) – kifogást emelt. A felperes ezenfelül felkéri a Törvényszéket, hogy a bírságok tekintetében fennálló korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolva semmisítse meg a felperessel szemben kiszabott bírságot vagy csökkentse annak összegét.

196    Meg kell állapítani, hogy a felperesnek mind az iránymutatás 35. pontja esetében történő alkalmazására irányuló kérelme, mind a Törvényszék elé terjesztett azon érvelése, amellyel vitatja e kérelem elutasítását, az említett pont alkalmazási feltételeinek helytelen értelmezésén alapul.

197    Igaz, hogy a fizetési képessége állítólagos hiányának figyelembevételére irányuló kérelme előterjesztésekor a felperes tisztában volt azzal, hogy igazolnia kell a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében (lásd a fenti 192. pontot) vett „adott [helyesen: sajátos] társadalmi és gazdasági környezet” meglétét, és e kérdéssel foglalkozik az e kérelmet tartalmazó, 2009. március 27‑i levelének egy részét. A felperes ott lényegében ugyanazokat az érveket mutatja be, mint amelyeket a felperes és a Szlovák Köztársaság a Törvényszék elé terjesztett (lásd a fenti 180. és 181. pontot). Ez a Bizottság által végeredményében egyáltalán nem vitatott érvelés a jog által megkövetelt módon bizonyítja az iránymutatás 35. pontjában előírt sajátos környezet meglétét, és ily módon az említett pont ezen alkalmazási feltételét teljesítettnek kell tekinteni.

198    Ezzel szemben a fizetési képessége állítólagos hiányának figyelembevételére irányuló kérelmének előterjesztésekor a felperes abból a téves előfeltételezésből indult ki, amely szerint elegendő e tekintetben bizonyítani, hogy a bírság kiszabása folytán fizetésképtelenné válna. Így a felperes által a kifogásközlésre adott válaszához mellékelt, a fenti 177. pontban hivatkozott szakértői jelentés „az NCHZ társaság gazdasági fennmaradásával” foglalkozik.

199    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperes némiképp félremagyarázza e jelentés szövegét, amikor azt állítja, hogy a jelentés szerint három feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a felperes „aktív vállalkozásként fennmaradhasson”. A jelentés szövegéből egyértelműen kiderül, hogy ezek a feltételek a felperes kereskedelmi társaságkénti gazdasági fennmaradására vonatkoznak. A jelentés továbbá azt állítja, hogy amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, „a társaság visszaesésének jelentős fokozódására számíthatunk, amely viszonylag gyorsan fizetésképtelenséghez vezet”. A jelentés ugyanakkor nem foglalkozik egy esetleges fizetésképtelenségnek a felperes vállalkozás továbbélésére gyakorolt hatásával és különösen nem szól az eszközök összességének egy másik társaságra a működtetés folytatásának céljával történő önkéntes vagy kényszerű átruházásáról.

200    A felperes nem foglalkozott ezzel a kérdéssel a fenti 197. pontban hivatkozott, 2009. március 27‑i levelében sem, amelyben az ügy sajátos gazdasági és szociális környezetére való hivatkozáson kívül kizárólag a felperes „kritikus pénzügyi helyzetének” igazolására vonatkozóan közölt új adatokat. Ezt a kérdést a keresetlevél sem érintette. A felperes konkrét érvelést csak a válasz keretében terjesztett elő, a Bizottság azon állítására válaszul, amely szerint a szolgáltatott bizonyítékok alapján különösen nem állapítható meg, hogy az eszközei elvesztenék teljes értéküket.

201    Márpedig, amint az már fentebb megállapítást nyert (lásd a fenti 189. és 190. pontot), az iránymutatás 35. pontja alkalmazásában nem elég azt bizonyítani, hogy az érintett vállalkozást bírság kiszabása esetén fizetésképtelenné nyilvánítanák. Magának e pontnak a szövegezése szerint „objektív bizonyíték[nak kell] szolgál[nia] arra, hogy a bírság kiszabása […] visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a vállalkozás gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől megfosztaná”, ami nem áll fenn automatikusan a szóban forgó vállalkozást működtető társaság fizetésképtelensége esetén. A felperes tehát csak abban az esetben kérheti az iránymutatás e pontjának alkalmazását, ha objektív bizonyítékot szolgáltat ezen eshetőségről, ami az említett pont alkalmazásának elengedhetetlen feltétele.

202    A felperes által e jogalap keretében előterjesztett kifogások értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a felperes helytelenül értelmezi az iránymutatás 35. pontjának alkalmazási feltételeit.

203    E tekintetben a Bizottság indokolási kötelezettségének állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásnak világosan és egyértelműen kell tartalmaznia a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelését, oly módon, hogy lehetővé tegye egyrészt az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokainak megismerését, másrész az illetékes bíróság számára felülvizsgálati hatásköre gyakorlását. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy azt a kérdést, hogy a jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni (lásd a Törvényszék T‑48/02. sz., Brouwerij Haacht kontra Bizottság ügyben 2005. december 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5259. o.] 45. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

204    Ami különösen a versenyjogi szabályok megsértése miatt kiszabott bírság kiszámításával kapcsolatos indokolási kötelezettség terjedelmét illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint továbbá az indokolási kötelezettség esetén irányadó lényeges formai követelményt betartják akkor, ha a Bizottság határozatában megjelöli azokat az elemeket, amelyek lehetővé tették számára a jogsértés súlyának és időtartamának megítélését, valamint ha megjelöli azokat az értékelési elemeket, amelyeket a fentiek megítéléséhez figyelembe vett, az iránymutatásában szereplő irányadó szabályoknak megfelelően (lásd a fenti 203. pontban hivatkozott Brouwerij Haacht kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 46. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

205    Ezen ítélkezési gyakorlatra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban adott, a felperesnek az iránymutatás 35. pontján alapuló kérelme elutasításával kapcsolatos indokolás meglehetősen szűkszavú, mivel pusztán annak megállapítására szorítkozik, hogy a felperes által előadott információkból nem következik, hogy a kiszabott bírság visszavonhatatlanul veszélybe sodorná a felperes gazdasági életképességét, és aktív eszközeit értéküktől megfosztaná.

206    Amennyiben, amint azt a felperes tévesen tételezi fel, annak valószínűsége, hogy a felperest a bírság kiszabását követően fizetésképtelennek nyilvánítják, elegendő volna annak igazolásához, hogy az iránymutatás 35. pontjának alkalmazási feltételei – azaz a gazdasági életképesség veszélyeztetése és az eszközök értékének elvesztése – teljesülnek, az is megállapítható lenne, hogy a megtámadott határozat (377) preambulumbekezdésében szereplő, a felperesnek az iránymutatás 35. pontja alkalmazására irányuló kérelmének elutasításával kapcsolatos indokolás hiányos.

207    Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy ha valamely határozathozatal olyan összefüggésben történik, amelyet többek között annak szerzője és az érintett fél közötti véleménycsere jellemez, az bizonyos körülmények között valóban szigoríthatja az indokolási követelményeket (a Törvényszék T‑188/98. sz., Kuijer kontra Tanács ügyben 2000. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑1959. o.] 44. és 45. pontja, és a T‑16/02. sz., Audi kontra OHIM (TDI) ügyben 2003. december 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑5167. o.] 89. pontja). Mivel a felperes részletes információkat nyújtott be, beleértve egy szakértői jelentést is, amelyek – véleménye szerint – igazolják, hogy a bírság kiszabása esetén őt valószínűleg, sőt elkerülhetetlenül fizetésképtelenné nyilvánítják, ha a Bizottság eltérő következtetésre kíván jutni, legalább röviden össze kell foglalnia azokat a bizonyítékokat és megállapításokat, amelyek következtetését alátámasztják.

208    Ez annál is inkább így van, mivel a Bizottság az ellenkérelmében azt állította, hogy alaposan megvizsgálta a felperes pénzügyi helyzetét, többek között az „Altman‑féle Z‑modellen” alapuló elemzéssel, valamint hogy a felperes által szolgáltatott adatok alapján kiszámította a fizetésképtelenség e modellben meghatározott valószínűségi mutatóját. E mutató értéke a felperes esetében a fizetésképtelenség nagy valószínűségére utaló határérték fölött található. Ezt követően vita alakult ki a felek között a mutató kiszámításának pontosságával kapcsolatban, amely számítást a felperes által előterjesztett szakértői jelentésben is elvégezték – a Bizottság szerint azonban hibásan –, illetve általánosságban a felperes által a közigazgatási eljárás során előterjesztett szakértői jelentés Bizottság általi értékelésével kapcsolatosan. Ezzel összefüggésben a felperes a pénzügyi helyzetére vonatkozóan új szakértői jelentést is előterjesztett.

209    Ugyanakkor a felperes fenti 206. pontban ismertetett feltevése nem helytálló. Amint az már megállapítást nyert (lásd a fenti 201. pontot), az iránymutatás 35. pontjának alkalmazása érdekében a felperes nem szorítkozhat annak kijelentésére, hogy a bírság kiszabása fizetésképtelenné nyilvánításához vezetne, hanem ki is kell fejtenie és igazolnia kell, hogy ez az eshetőség miként sodorná veszélybe a felperes mint vállalkozás gazdasági életképességét, és miként fosztaná meg eszközeit értéküktől.

210    Márpedig ez utóbbi kérdéssel a felperesnek az iránymutatás említett pontjának alkalmazására irányuló kérelme nem foglalkozott kifejezetten (lásd a fenti 198–200. pontot). E kérdésben tehát a felperes és a Bizottság között nem került sor véleménycserére, a fenti 207. pontban említett ítélkezési gyakorlat tehát nem alkalmazható. Ilyen körülmények között a Bizottság az indokolási kötelezettség megsértése nélkül szorítkozhatott a megtámadott határozat (377) preambulumbekezdésében szereplő azon megállapításra, amely szerint az iránymutatás 35. pontjának alkalmazási feltétele, azaz az érintett vállalkozás gazdasági életképességének veszélyeztetése, valamint eszközei értéküktől való megfosztása nem teljesül. Mindebből következik, hogy az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapot el kell utasítani.

211    Mindenesetre a fenti 49–51. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy jelen esetben a Törvényszéknek nemcsak a megtámadott határozat jogszerűségét kell felülvizsgálnia alaki és érdemi szempontból, hanem korlátlan felülvizsgálati jogkörét is gyakorolnia kell, amelynek értelmében a Bizottság értékelését a sajátjával helyettesítheti.

212    Az uniós bíróság korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása indokolhatja olyan információk bemutatását és figyelembevételét, amelyek említését a megtámadott határozatban nem követeli meg az indokolási kötelezettség (a Bíróság C‑248/98. P. sz., KNP BT kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9641. o.] 40. pontja, a fenti 49. pontban hivatkozott SCA Holding kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 55. pontja és a fenti 96. pontban hivatkozott Cheil Jedang kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 215. pontja). Adott esetben a bizottsági határozatban nem említett ilyen információkat is figyelembe véve az uniós bíróság juthat olyan következtetésre korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során, hogy a kiszabott bírság összege megfelelő (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑101/05. és T‑111/05. sz., BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4949. o.] 71. és 72. pontját), akkor is, ha a Bizottság határozatának indokolása hiányos (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑30/05. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 190. pontját).

213    A jelen esetben a felperes vitatja a Bizottság értékelésének érdemét, amely értékelés alapján a Bizottság elutasította a felperes fizetési képessége hiányának figyelembevételére irányuló kérelmet. A felperes e tekintetben nemcsak ténybeli tévedésre vagy nyilvánvaló értékelési hibára hivatkozik, hanem azt is kéri a Törvényszéktől, hogy gyakorolja korlátlan felülvizsgálati jogkörét. A Bizottság ellenkérelmében azt kéri a Törvényszéktől, hogy amennyiben azt állapítaná meg, hogy a megtámadott határozat indokolása hiányos, korlátlan felülvizsgálati jogkörét gyakorolva hagyja változatlanul bírság összegét.

214    Ilyen körülmények között, még ha feltételezhető is lenne, hogy a megtámadott határozat indokolása hiányos a felperes fent említett kérelmének elutasítását illetően, helyénvaló ebben az esetben a határozat adott esetben ezen az alapon történő megsemmisítése előtt megvizsgálni a felperesnek a kérelem elutasítását érdemben vitató érveit, nem pusztán annak meghatározása érdekében, hogy ez az elutasítás valóban tartalmazza–e a felperes által hivatkozott érdemi hibákat, hanem annak eldöntése érdekében is, hogy a Törvényszéket az ügyben megillető korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlásának keretében helyénvaló‑e eltörölni a bírságot, vagy csökkenteni annak összegét, amint azt a felperes kéri, vagy a bírság összegét változatlanul hagyni, amint azt a Bizottság kéri.

215    E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy sem a felperes által a kifogásközlésre adott válaszához mellékelt szakértői jelentés, sem a 2009. március 27‑i levél nemcsak nem foglalkozik kifejezetten a felperes vállalkozásának gazdasági életképességével és az eszközei értékének a bírság kiszabását követő esetleges elvesztésével (lásd a fenti 199. és 200. pontot), de nem is tartalmaz semmilyen utalást arra nézve, hogy ilyen eshetőség bekövetkezhet.

216    Másodszor a felperes által a keresetlevelében előterjesztett érvek sem támasztják alá ezen eshetőséget, épp ellenkezőleg, arra engednek következtetni, hogy még fizetésképtelenség esetén is a vállalkozás fennmaradhat a felperes újratőkésítését, vagy azt követően, hogy egy másik jogalany a működtetés folytatásával átveszi valamennyi eszközét. Annak ellenére ugyanis, hogy a felperes saját állítása szerint „egy ideje a csőd szélén áll”, 2008‑ban új részvényes csatlakozott a társasághoz, ami azt mutatja, hogy még voltak a felperes társaságában történő részesedésszerzésben érdekelt befektetők. Ez azzal a ténnyel magyarázható, amint azt a felperes maga is állítja, hogy a felperes elismert versenytárs a kalcium‑karbid piacán, és pénzügyi nehézségei nem függenek össze az e piacon tapasztalható versenyképességével.

217    Harmadszor a felperes igazgatótanácsának 2009. szeptember 17‑i, a kereskedelmi partnerekhez címzett nyilatkozata, amelyet a Bizottság az ellenkérelméhez csatolt, megerősítik a fenti feltételezést. E nyilatkozatban az szerepel, hogy a felperes fizetésképtelenné nyilvánítása iránti kérelem célja az eszközök védelme volt a termelés fenntartása érdekében. Az igazgatótanács kijelenti, hogy a felperes fenn tudja tartani piaci pozícióját, ami az „életképesség és a belső erő jele”, és hivatkozik a „társaság életképességének helyreállítását célzó eljárásra”, amely semmiképpen nem fenyegetné „működési és fizetési képességét”.

218    Negyedszer a felperes által a válaszában annak alátámasztására előterjesztett érvelés, hogy felszámolása elkerülhetetlen lenne, és eszközei elveszítenék értéküket, szintén nem meggyőző. Ezzel összefüggésben a felperes először is a Bizottság ellenkérelmében előterjesztett azon érvre válaszol, amely szerint már 11 millió euró tartalékot képzett, hogy a bírságot ki tudja fizetni. Ez az érv márpedig irreleváns, mivel nem a vállalkozásnak a fizetésképtelenség megállapítását követő esetleges fennmaradására vonatkozik, hanem arra, hogy ez a fizetésképtelenség a bírság kiszabásának elkerülhetetlen következménye‑e.

219    A felperes érvelésének e részében két másik kérdéssel is foglalkozik. Egyrészt válaszol a Bizottság azon állításaira, amelyek szerint eszközeit egy másik vállalkozás esetleg átvenné. Másrészt válaszol a Bizottság azon érvére is, amely szerint nem kérte a fizetési képessége helyreállítására irányuló eljárás megindítását.

220    Az előző pontban említett két kérdés közül az elsőt illetően a felperes azt állítja, hogy „nehéz bizonyítani, hogy egy adott esemény soha nem fog bekövetkezni”, de mindenesetre nem tud arról, hogy bármilyen vállalkozás „érdeklődne eszközei (beleértve kötelezettségei) felvásárlása iránt”. Ez a válasz azonban téves előfeltételezésen alapul. Ugyanis egy fizetésképtelen vállalkozás eszközei összességének a működtetés folytatásának céljából történő eladása, amint az a fenti 189. pontban szerepel, a felperes állításával ellentétben nem jár azzal, hogy az átvevőre a társaság kötelezettségeit is átruháznák. A kötelezettségek között szereplő adósságokat az értékesítés bevételéből fedezik. Előfordulhat, hogy az adósságokat csak részben egyenlítik ki, másként a vállalkozást nem kellett volna fizetésképtelennek nyilvánítani. Mindazonáltal főszabályként elmondható, hogy egy fizetésképtelen társaság valamennyi eszközének a működtetés folytatásának céljából történő eladása jobb eredményre vezethet, mint az eszközök egyes elemeinek egyedi értékesítése, mivel egy fizetésképtelen vállalkozás valamennyi eszközének együttes értékesítése lehetővé teszi olyan immateriális javak megvalósítását, mint a piaci hírnév, ezenfelül az érdekelt vevő számlára lehetővé teszi, hogy az adott ágazatban alakítson ki tevékenységet, és egyúttal elkerülje egy teljesen új vállalkozás létesítésével együtt járó erőfeszítéseket, költségeket és bonyodalmakat.

221    Ilyen körülmények között ésszerűen várható, hogy a felperes megmagyarázza, vállalkozásának egy másik jogalany által történő felvásárlását miért zárta ki az ügy körülményei közül, főleg, mivel saját maga is azt állította, hogy a piacon elismert versenytársnak számít. Márpedig a felperes annak a megjegyzésére szorítkozik, hogy tevékenységének folytatása egy „hitelezői bizottság” véleményétől függ, és hogy amennyiben ez utóbbi úgy véli, „hogy jövedelmezőbb lehet a társaság eszközeinek értékesítése, mint a tevékenység fenntartása […] a termelőlétesítmények bezárnának […] és a tevékenység újraindítása mind pénzügyi, mind technikai szempontból rendkívüli terhet jelentene”, ezért „ésszerűen várható, hogy ezen eszközök és termelőlétesítmények legalább egy része senki érdeklődését nem kelti fel, így jelenlegi értékét teljes mértékben elveszíti”.

222    A felperes e tekintetben egy szakértői jelentést is benyújtott, amely megállapítja, hogy a termelőtevékenység a munkavállalói biztonságának kockáztatása nélkül 10–18 héten belül leállítható, de a létesítményekben maradó anyagok „jelentős hatást” gyakorolnak a környezetre, és az említett létesítmények lebontását szakértőknek kell elvégezniük, ennek időtartama és költsége ezért nehezen becsülhető meg.

223    Meg kell állapítani, hogy a felperes fenti két pontban összefoglalt érvelése hiányos, sőt ellentmondásos. Az általa előterjesztett érvek és a benyújtott szakértői jelentés arra engednek következtetni, hogy az eszközök összességének a működtetés folytatása céljából történő eladása lenne az előnyös megoldás, a hitelezők tekintetében is. Ugyanakkor a felperes nem ismerteti, hogy a hitelezői bizottság milyen alapon véli úgy e tények ellenére, hogy jövedelmezőbb lehet az eszközök eladása és a termelés leállítása.

224    A fizetési képesség helyreállítására irányuló eljárást illetően a Bizottság ellenkérelmében az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban már felhozott érvet ismételte meg. A fenti 5. pontban hivatkozott Novácke chemické závody kontra Bizottság ügyben hozott végzésből (25. és 49. pont) mindenesetre az következik, hogy a fizetési képesség helyreállítására irányuló eljárást a fizetésképtelenné nyilvánítás előtt kellett megindítani. Következésképpen ez az érv arra a kérdésre vonatkozik, hogy hogyan kerülhető meg a fizetésképtelenné nyilvánítás, és nem a fizetésképtelenné nyilvánítás következményeire. Így ez az érv sem releváns (lásd még a fenti 218. pontot). Ezen érvre adott válaszában a felperes mindazonáltal csupán annak állítására szorítkozik, hogy egyes hitelezői csak úgy egyeztek volna bele a fizetőképesség helyreállítását célzó tervbe, ha az megfelel az állami támogatási szabályoknak, ám nem fejti ki, hogy e megfelelés lehetősége miért kizárt. A továbbiakban azon homályos és nem alátámasztott állításait ismétli, amelyek szerint harmadik személyek részéről „nem volt tapasztalható jelentős érdeklődés” a vállalkozás részvényeinek vagy magának a vállalkozásnak a felvásárlása iránt.

225    A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a Bizottság hibás döntést hozott, amikor a felperes fizetési képességének az iránymutatás 35. pontja szerinti hiányát nem vette figyelembe a megtámadott határozatban.

226    Megerősíti ezt a következtetést a felperesnek a Törvényszék azon kérdésére adott válasza is, amelyet pervezető intézkedés keretében intézett a felekhez, és amelynek keretében felkérte a feleket az e jogalappal kapcsolatos érvelésük kiegészítésére, különösen a felperes eszközei működtetés folytatása céljából történő eladásának lehetőségeit érintően.

227    A felperes ugyanis megerősítette, hogy a fizetésképtelenségi eljárás keretében 2012. január 16‑án kötelezettségektől mentesen – a fizetésképtelenné nyilvánítást követően vállalt kötelezettségeket kivéve – minden eszközét értékesítették 2,2 millió euróért, amelyet a felperes „elhanyagolhatónak” minősített. A felperes szerint az a tény, hogy ez az ár mindössze a vele szemben kiszabott bírság töredékét teszi ki, megerősíti az eszközei értékének teljes elvesztését.

228    Márpedig, függetlenül attól a kérdéstől, hogy az eszközök összességét a ténylegesen elértnél magasabb árért is lehetett volna értékesíteni, ezen ár tekintetében meg kell állapítani, hogy semmi esetre nincs szó az említett eszközök értékének teljes elvesztéséről. A felperes ugyanis nemcsak nem bizonyította, hogy az eszközök összességének a vállalkozás működtetése folytatásával történő értékesítése valószínűtlen, sőt lehetetlen lenne, hanem épp ellenkezőleg, azt állította, hogy ilyen értékesítésre ténylegesen sor került.

229    Meg kell ekképpen állapítani, hogy a Bizottság joggal vélte úgy, hogy az iránymutatás 35. pontja esetleges alkalmazásának előfeltételei a felperes esetében nem teljesülnek, és helyénvaló mindenesetre megállapítani a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének keretében, hogy a felperes által az e jogalap tekintetében előterjesztett érvelés alapján nem indokolt a vele szemben kiszabott bírság eltörlése vagy összegének csökkentése, hanem ellenkezőleg, azt fenn kell tartani. Következésképpen a második jogalapot is el kell utasítani.

 A harmadik, az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjának megsértésére alapított jogalapról

230    Harmadik jogalapjában a felperes úgy érvel, hogy mivel a megtámadott határozat túlzott mértékű bírságot szab ki vele szemben, alkalmas arra, hogy torzítsa vagy megszüntesse a versenyt a kalcium‑karbid piacán, ezáltal megsértse az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontját. A Bíróság 6/72. sz., Europemballage és Continental Can kontra Bizottság ügyben 1973. február 21‑én hozott ítéletét (EBHT 1973., 215. o., 23. és 24. pont) alapul véve a felperes azt állítja, hogy e rendelkezésből az következik, hogy – jóllehet az uniós jog közvetlenül nem szankcionálja – tilos a versenyjog rendelkezéseinek végrehajtása, amennyiben az a verseny torzulásához vagy megszűnéséhez vezetne. A felperes úgy véli, ez a rendelkezés nem csak a vállalkozásokat kötelezi, hanem az uniós intézményeket is, és következésképpen, ha egy ilyen intézmény a versenyt torzító vagy megszüntető intézkedést hoz, azzal megsérti az említett rendelkezést, akkor is, ha az uniós jog semelyik másik rendelkezését nem sérti meg.

231    A felperes e jogalap keretében megismétli a második jogalap keretében már előterjesztett állítást, amely szerint a vele szemben kiszabott bírság következménye a fizetésképtelenné nyilvánítása és a piacról való eltűnése lenne. Emellett a megtámadott határozatban szereplő konkrét adatokra hivatkozva, és a versenyhatóságok, többek között a Bizottság által az adott piacon tapasztalható koncentráció szintjének értékelésére alkalmazott Herfindahl–Hirschman‑indexet alapul véve a felperes azt állítja, hogy a kalcium‑karbid‑por és ‑granulátum jelen esetben érintett piacát már nagymértékű koncentráció jellemzi. Ennélfogva a felperes úgy érvel, hogy mivel e piacokon ő az egyik legjelentősebb versenytárs, a piacról való eltűnése következményeként nagyobb a valószínűsége annak, hogy a többi versenytárs összehangolja magatartását, a velük szemben kiszabott szankciók ellenére. A felperes piaci részesedését valószínűleg a kartell többi résztvevője felosztaná maga között, ami fokozná a koncentrációt, és végül megszüntetné a versenyt az említett piacokon.

232    A felperes különösen arra az eshetőségre hivatkozik, hogy piaci részesedését az Akzo Nobel veszi át, és azt állítja, hogy ebben az esetben a Herfindahl Hirschman‑index igen jelentős növekedést mutatna. Ez a feltevés a felperes szerint rámutat arra az „abszurd és méltánytalan” eredményre, amelyre a „versenyjogi szabályok mechanikus és hozzá nem értő” alkalmazása vezetne. Az Akzo Nobel olyan „gazdasági óriás”, amely jelentős piaci részesedésekkel rendelkezik az érintett piacokon, amellyel szemben már szabtak ki szankciókat más kartellekben való részvétel miatt, amely a szóban forgó kartell aktív tagja volt, és amely végső soron hasznot húzna a megtámadott határozatból, nemcsak azáltal, hogy mentesült a bírságok alól, hanem még a felperes ügyfeleit is megszerezné. A felperes szerint egy ilyen eredmény nyilvánvalóan ellentétes lenne a versenyjog célkitűzéseivel, de a méltányosság alapelvével is.

233    Ez az érvelés nem helytálló.

234    Először is az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjának megsértésére alapított érvelést el kell utasítani.

235    Igaz, hogy amint a Bíróság a fenti 230. pontban hivatkozott, a felperes által is említett Europemballage és Continental Can kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben (23. és 24. pont) kimondta, ez a rendelkezés olyan célkitűzést szentesít, amelyet az EK‑Szerződés több rendelkezése is pontosít, és az e rendelkezések értelmezésénél meghatározó jelentőségű. Azáltal, hogy egy olyan rendszer bevezetését írja elő, amely megakadályozza a közös piacon belüli verseny torzulását, az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja még inkább tiltja a verseny megszüntetését. E követelmény olyan alapvető jelentőségű, hogy nélküle az EK‑Szerződés számos rendelkezése értelmét vesztené. Így azon versenykorlátozások tekintetében, amelyeket – a különböző követendő célkitűzések összehangolásának szükségessége okán – e Szerződés bizonyos feltételekkel elfogad, e követelmény olyan korlátot jelent, amelyen túl a verseny gyengülése a közös piac céljainak sérelmével járhat.

236    Mindazonáltal ezek a megfontolások önmagukban ugyan helytállóak, irrelevánsak egy olyan vállalkozással szembeni szankció kiszabása szempontjából, amely megszegte a versenyszabályokat azáltal, hogy vállalkozások közötti olyan megállapodásban vagy összehangolt magatartásban vett részt, amelynek célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében. Az érvelésében ugyanis a felperes teljesen elvonatkoztat attól a ténytől, hogy a megtámadott határozatban szankcionált kartell következményeként az érintett piacokon a jelen esetben torzult, sőt meg is szűnt a verseny. A megtámadott határozat célja pontosan e helyzet helyreállítása, többek között a megfelelő bírságok kiszabása révén.

237    Meg kell jegyezni, hogy a szankciók Bizottság általi kiszabása a versenyszabályok megsértésének megállapítása esetén pontosan az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontjában meghatározott célkitűzés elérésére irányuló eszköz, és nyilvánvalóan nem tekinthető e rendelkezés megsértésének. Mindazonáltal, az arányosság elvét tiszteletben tartva, amely elvnek e tekintetben vezérelnie kell a Bizottság fellépését (lásd a fenti 44. és 46. pontot), a kitűzött cél eléréséhez nem szükséges, túlzott mértékű szankciókat kerülni kell. A felperes által az e jogalap keretében előterjesztett érvelést tehát csak az arányosság elvének esetleges megsértése szempontjából kell vizsgálni.

238    Másodszor az ilyen szempontú vizsgálat céljából meg kell jegyezni, hogy a fenti 186. pontban hivatkozott állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a bírság összegének meghatározása során nem köteles figyelembe venni az érintett vállalkozás veszteséges pénzügyi helyzetét, ami nem jelenti azt, hogy a Bizottságnak tilos ezt megtenni (a fenti 58. pontban hivatkozott Carbone Lorraine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 314. pontja). Az arányosság elve tiszteletben tartásának szükségessége ugyanis eleve kizárhatja olyan bírság kiszabását, amely túllép a megállapított jogsértés címén megfelelőnek minősülő szankción, és amely az érintett vállalkozás puszta létét veszélyeztetheti. Ez annál is inkább így van, amennyiben a vállalkozás érintett piacról való eltűnése szükségképpen hátrányosan érintené a versenyt.

239    Mindazonáltal a felperes érvelésében semmi nem enged arra következtetni, hogy a vele szemben kiszabott bírság a fenti pontban vázolt helyzetbe illeszkedne, és hogy összegének meghatározása következésképpen ellentétes lenne az arányosság elvével.

240    Egyrészről a felperes érvelése azon az előfeltételezésen alapul, hogy a bírság kiszabása az érintett piacokról való eltűnéséhez vezetne, amely előfeltételezés a második jogalap vizsgálata során kifejtett indokokból hibásnak bizonyult (lásd a fenti 215–228. pontot).

241    Másrészről, még el is ismerve azon feltételezést, hogy a felperes eltűnik az érintett piacokról, érvelésében semmi nem enged arra következtetni, hogy ezen eshetőség bekövetkezésével az e piacokon zajló verseny megszűnne vagy jelentősen csökkenne.

242    Meg kell jegyezni e tekintetben, hogy a megtámadott határozat felperes által nem vitatott (44) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a kalcium‑karbid robbanóanyag, ezért viszonylag nehéz szállítani. Következésképpen az erőfölény vagy monopólium e piacon történő kialakítása további nehézségekkel jár, amennyiben a termelőnek az érintett területen elszórtan több termelőlétesítménnyel kell rendelkeznie, hogy piaci erőfölényt szerezhessen.

243    Ezenfelül azon elmélete alátámasztására, amely szerint az érintett piacokról való eltűnése a verseny korlátozását, sőt megszűnését eredményezné e piacokon, a felperes az ügyfelei Akzo Nobel általi esetleges átvételére hivatkozik. Ugyanakkor semmilyen módon nem fejti ki, hogy az ügyfélkör Akzo Nobel általi átvétele miért valószínűbb, mint az e piacok valamely más szereplője általi átvétel.

244    Egyébiránt a megtámadott határozat (46) preambulumbekezdésében szereplő táblázatból az következik, hogy az Akzo Nobel 20–25%‑os piaci részesedéssel rendelkezik a kalcium‑karbid‑por, és 5–10%‑os piaci részesedéssel a kalcium‑karbid‑granulátum piacán. Következésképpen a felperes ügyfélköre átvételének esetén az Akzo Nobel semmi esetre sem kerülne monopolhelyzetbe e két piacon. Ezenfelül meg kell jegyezni, hogy a 80. lábjegyzet szerint, amelyre a megtámadott határozat (44) preambulumbekezdése hivatkozik, nem az Akzo Nobel a „kontinentális piacon”, azaz a felperes tevékenységének piacán az elsődleges szállító. Az Akzo Nobel piaci részesedésének nagy része ugyanis abból a tényből ered, ugyanezen lábjegyzet szerint, hogy ő az egyetlen termelő a „skandináv régióban”. Ezek a felperes által sem vitatott tények egyrészt az ellen szólnak, hogy a felperes említett piacokról történő kivonulása esetén az Akzo Nobel átvenné ügyfélkörét, másrészt az ellen, hogy az Akzo Nobel erőfölényt szerezne e piacokon, ha át is tudná venni a felperes ügyfélkörét.

245    Figyelemmel a fenti megfontolásokra, meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalap nem megalapozott, ezért azt el kell utasítani. Ráadásul a Törvényszék a felperessel szemben kiszabott bírság összegét illetően kizárólagos jogkörét gyakorolva úgy véli mindenképpen, hogy az összeg megfelel az ügy körülményeinek, tekintve a Bizottság által megállapított jogsértés súlyát és időtartamát, valamint a felperes gazdasági erőforrásait. Ennélfogva a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

246    Az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §‑ának első bekezdése értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 4. §‑ának első bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket.

247    A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. A Szlovák Köztársaság maga viseli a saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Novácke chemické závody a.s. maga viseli, a saját költségein kívül, az Európai Bizottság részéről felmerült költségeket.

3)      A Szlovák Köztársaság maga viseli a saját költségeit.

Czúcz Labucka Gratsias

Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. december 12‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményeiII – 2

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 2

A jogkérdésrőlII – 4

Az első, az arányosság és az egyenlő bánásmód általános elvének a bírság összege meghatározásakor történt megsértésére alapított jogalaprólII – 5

Az iránymutatásII – 5

A megtámadott határozatII – 7

A felperes által hivatkozott kifogásokrólII – 9

– Előzetes megfontolásokII – 9

– Az első, a bírság elrettentő jellegével kapcsolatos kifogásrólII – 12

– A második, a súlyosító körülményekkel kapcsolatos kifogásrólII – 15

– A harmadik, az enyhítő körülményekkel kapcsolatos kifogásrólII – 18

– A negyedik, az Almamettel szemben kiszabott bírság összegének csökkentésével kapcsolatos kifogásrólII – 29

– Az ötödik, a bírságnak a megtámadott határozat címzettjei teljes forgalma arányában történt megállapítására vonatkozó kifogásrólII – 33

– A hatodik, kifogásról a tárgyalás során felhozott, az eladásoknak a bírság alapösszege meghatározásakor figyelembe veendő értékével kapcsolatos kifogásrólII – 38

A második jogalapról, amely a lényeges eljárási szabályok megsértésén, egy ténybeli tévedésen, valamint egy nyilvánvaló mérlegelési hibán alapul, amennyiben a Bizottság nem volt hajlandó figyelembe venni a felperes teljesítő képességének hiányátII – 40

Az iránymutatásII – 40

A megtámadott határozatII – 40

A Törvényszék álláspontjaII – 41

A harmadik, az EK 3. cikk (1) bekezdése g) pontjának megsértésére alapított jogalaprólII – 53

A költségekrőlII – 56

* Az eljárás nyelve: angol.