A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)

2012. szeptember 27.(*)

„Verseny – Kartellek – Az útépítési bitumen holland piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Bírságok – A jogsértés bizonyítéka – A jogsértés súlya – A jogsértő magatartás betudhatósága – Védelemhez való jog – Új jogalapoknak az eljárás további részében történő előterjesztése – Korlátlan felülvizsgálat”

A T‑362/06. sz. ügyben,

a Ballast Nedam Infra BV (székhelye: Nieuwegein [Hollandia], képviselik kezdetben: A. Bosman és J. van de Hel, később: A. Bosman és E. Oude Elferink ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: A. Bouquet, A. Nijenhuis és F. Ronkes Agerbeek, meghatalmazotti minőségben, segítőik kezdetben: F. Wijckmans, F. Tuytschaever és L. Gyselen, később: F. Wijckmans és F. Tuytschaever ügyvédek)

alperes ellen,

elsődlegesen az [EK] 81. [cikk] alapján megindított eljárás[ban] (COMP/F/38.456 – „bitumen (Hollandia)”‑ügy) 2006. szeptember 13‑án hozott C (2006) 4090 végleges bizottsági határozat felperest érintő részében való megsemmisítése, másodlagosan pedig egyrészt az említett határozat részleges megsemmisítése és a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentése, másrészt ugyanezen határozatnak a jogsértés időtartamának a felperes tekintetében való megállapítására vonatkozó részében történő részleges megsemmisítése és a felperessel szemben kiszabott bírság összegének ennek megfelelő csökkentése iránt benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),

tagjai: M. Jaeger elnök, N. Wahl és S. Soldevila Fragoso (előadó) bírák,

hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. június 30‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapját képező tényállás

1        A felperes Ballast Nedam Infra BV a hollandiai építőipari ágazatban tevékenykedő Ballast Nedam‑csoport tagja, amely csoportot a felperes tőkéjének 100%‑os tulajdonával rendelkező Ballast Nedam NV irányítja. 1995‑ben a csoport felvásárolta az Eemsmond Wegenbouw BV és a Bruil Infrastructuur BV útépítő társaságokat, ezáltal pedig a hollandiai útépítő ágazat fontos szereplőjévé vált, amelynek tevékenységei a Ballast Nedam Grond en Wegen BV (a továbbiakban: BNGW) társaságban összpontosulnak, amely a felperes 100%‑os leányvállalata. 2000. október 1‑jétől a csoport útépítési tevékenységeit közvetlenül a felperes végezte. 2003. február 14. óta a Ballast Nedam és a felperes közötti köztes társaság szerepét a Ballast Nedam Nederland BV tölti be.

2        A British Petroleum (a továbbiakban: BP) 2002. június 20‑i levelében Hollandiában az útépítési bitumen piacára vonatkozó kartell állítólagos fennállásáról tájékoztatta az Európai Közösségek Bizottságát, és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) alapján bírságmentesség iránti kérelmet terjesztett elő.

3        A Bizottság 2002. október 1‑jén és 2‑án be nem jelentett vizsgálatokat tartott egyes társaságok helyiségeiben. A Bizottság 2003. június 30‑án több társasághoz, köztük a felpereshez is, tájékoztatáskérést intézett, amelyre utóbbi 2003. szeptember 4‑én és 12‑én válaszolt.

4        A Bizottság 2004. október 18‑án megindította a közigazgatási eljárást és a következő napon több társaságnak – köztük a felperesnek – címzett kifogásközlést fogadott el. A felperes erre 2005. május 20‑án válaszolt.

5        A Bizottság 2006. szeptember 13‑án elfogadta az [EK] 81. [cikk] alapján megindított eljárás[ban] (COMP/F/38.456 – „bitumen (Hollandia)”‑ügy) hozott C (2006) 4090 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2007. július 28‑i számában (HL L 196., 40. o.) tették közzé, és amelyet a felperessel 2006. szeptember 25‑én közöltek.

6        A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a határozat címzettjeként megjelölt társaságok az EK 81. cikk (1) bekezdésébe ütköző egységes és folyamatos jogsértésben vettek részt azáltal, hogy az érintett időszakokban rendszeresen közösen megállapították az útépítési bitumen hollandiai eladásának és vásárlásának bruttó árát, a kartellben részt vevő útépítőknek (a továbbiakban: W5 vagy nagyépítők) a bruttó árból adott egységes engedményt és a többi útépítő (a továbbiakban: kisépítők) számára a bruttó árból adható kisebb maximum engedményt.

7        Az 1996. június 21‑től 2002. április 15‑ig terjedő időszak vonatkozásában megállapították a felperes és a Ballast Nedam e jogsértésért fennálló felelősségét. A Bizottság ugyanis vélelmezte, hogy a felperes meghatározó befolyást gyakorolt a BNGW‑re, amely 2000. október 1‑jéig vett részt a kartellel kapcsolatos találkozókon. A megtámadott határozat utal arra, hogy ezen időponttól a jogsértés befejezéséig maga a felperes vett részt e találkozókon. A felperessel és a Ballast Nedammal szemben egyetemlegesen 4,65 millió euró bírságot szabtak ki.

 Az eljárás és a felek kérelmei

8        A Törvényszék Hivatalához 2006. december 5‑én benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet.

9        Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (hatodik tanács) a szóbeli szakasz megnyitásáról döntött, és az eljárási szabályzata 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket intézett a felekhez. A felek e kérdésekre az előírt határidőn belül válaszoltak.

10      A felek szóbeli előadásainak és a Törvényszék által feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaiknak a meghallgatására a 2011. június 30‑i tárgyaláson került sor.

11      Mivel a hatodik tanács egyik tagja akadályoztatva volt, a Törvényszék elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 32. cikkének 3. §‑a alapján magát jelölte ki a tanács létszámának kiegészítése érdekében.

12      2011. november 18‑i végzésével a Törvényszék (hatodik tanács) új összetételében újból megnyitotta a szóbeli szakaszt, és tájékoztatta a feleket, hogy egy újabb tárgyaláson hallgatják meg őket.

13      A Bizottság, illetőleg a felperes a 2011. november 25‑i, illetőleg 28‑i levelében tájékoztatta a Törvényszéket, hogy lemond újbóli meghallgatásáról.

14      Következésképpen a Törvényszék elnöke a szóbeli szakasz lezárásáról döntött.

15      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen a rá vonatkozó részében semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan semmisítse meg a megtámadott határozat 2. cikkét a rá vonatkozó részében, vagy legalább csökkentse a vele szemben e cikkben kiszabott bírság összegét;

–        szintén másodlagosan, vagylagosan, a rá vonatkozó részében a megtámadott határozat 1. cikkét részlegesen semmisítse meg annyiban, amennyiben az a jogsértés 2000 októberéig tartó időtartamára vonatkozik, és következésképpen csökkentse a vele szemben a 2. cikkben kiszabott bírság összegét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

16      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

17      Keresetének alátámasztására a felperes négy jogalapra hivatkozik. Az első jogalap az EK 81. cikk megsértésén, valamint az [EK] 81. és az [EK] 82. [cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) megsértésén alapul, a második jogalap az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének megsértésén, valamint a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az [ESZAK] 65. cikk (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatás (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: 1998. évi iránymutatás) megsértésén alapul, a harmadik jogalap az EK 81. cikknek a BNGW üzleti magatartására meghatározó befolyás tényleges gyakorlása téves értékeléséből eredő megsértésére vonatkozik, a negyedik jogalap pedig az 1/2003 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének és a védelemhez való jognak a megsértésén alapul.

18      Először a negyedik jogalapot kell megvizsgálni.

 Az 1/2003 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének és a védelemhez való jognak a megsértésére alapított negyedik jogalapról

 A felek érvei

19      A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát, valamint az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdését, mivel a megtámadott határozatban anélkül közölte vele, hogy felelősnek tartja a BNGW által elkövetett jogsértésért, hogy ezt a kifogásközlésben említette volna.

20      A Bizottság emlékeztet arra, hogy a kifogásközlésben említette, hogy a felperes korábbi neve BNGW volt, továbbá hogy a Ballast Nedam és a felperes felelős a kartellben 1995 óta történő részvételért. A Bizottság, állítása szerint, a kifogásközlésben azt is említette, hogy úgy véli, mindegyik csoporton belül az anyavállalatnak lehetősége van leányvállalatai magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolni. Mivel a felperes a kifogásközlésre adott válaszában megemlítette, hogy a BNGW anyavállalata, tisztában kellett lennie azzal, hogy ez utóbbi magatartásáért felelősnek fogják tartani. E válasz alapján – mivel az szerepelt benne, hogy a BNGW a felperesnek nem jogelődje, hanem 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalata – a Bizottság a felperest felelősnek tekintette a leányvállalata magatartásáért. Ezenkívül a kifogásközlést követően a BNGW védekezését is a felperes nyújtotta be, amely a 2000. október 1‑jét megelőző időszakra is vonatkozott. Egyébiránt, mivel a felperes nem teljesítette a Bizottság azon kérését, hogy a Ballast Nedam‑csoport 2000. október 1‑jét megelőző szervezeti felépítésének ábráját rendelkezésére bocsássa, fenntartotta a zavart arra vonatkozóan, hogy ezen időpontot megelőzően milyen kapcsolatban állt a BNGW‑vel.

 A Törvényszék álláspontja

21      Az 1/2003 rendelet 27. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A 7., 8., 23. cikkben és a 24. cikk (2) bekezdésében meghatározott határozatok meghozatala előtt a Bizottság az általa lefolytatott eljárás alá vont vállalkozásoknak vagy vállalkozások társulásainak lehetőséget nyújt arra, hogy meghallgassák őket [az általa] kifogásolt kérdésekkel kapcsolatban [helyesen: lehetőséget nyújt az [általa] felhozott kifogások tárgyában való meghallgatásukra]. A Bizottság csak olyan kifogásokra alapozhatja határozatát, amelyekre az érintett felek megtehették észrevételeiket. A panaszosok szorosan kapcsolódnak az eljáráshoz.”

22      Ily módon az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletbentartása megköveteli, hogy a közigazgatási eljárás során az érintett vállalkozásoknak lehetőségük legyen megfelelően kifejteni álláspontjukat a hivatkozott tényállás és körülmények valószerűségéről és jelentőségéről, valamint azokról a dokumentumokról, amelyeket a Bizottság a Szerződés megsértésének fennállására vonatkozó állításának alátámasztására felhasznált (a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 10. pontja, valamint a C‑310/93. P. sz., BPB Industries és British Gypsum kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., I‑865. o.] 67. pontja). Ezen túlmenően az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kifogásközlésnek, a jelentőségére tekintettel, egyértelműen meg kell jelölnie azt a jogi személyt, amelyre később bírság szabható ki, és azt ez utóbbinak kell címezni (a Bíróság C‑395/96. P. és C‑396/96. P. sz., Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑1365. o.] 143. és 146. pontja, valamint a C‑176/99. P. sz., ARBED kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑10687. o.] 21. pontja). A kifogásközlésnek azt is meg kell jelölnie, hogy a benne foglalt tényeket milyen minőségében róják fel a vállalkozásnak (a Bíróság C‑322/07. P., C‑327/07. P. és C‑338/07. P. sz., Papierfabrik August Koehler és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7191. o.] 39. pontja).

23      E tekintetben azonban emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a határozatnak nem feltétlenül kell a kifogásközlés pontos másolatának lennie (a Bíróság 209/78–215/78. és 218/78. sz., Van Landewyck és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1980. október 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1980., 3125. o.] 68. pontja). Ennélfogva a védelemhez való jog megsértését csak akkor kell megállapítani, ha a végleges határozat az érintett vállalkozásoknak más jogsértést ró fel, mint amely a kifogásközlésben szerepel, vagy más tényeket tartalmaz (a Bíróság 41/69. sz., ACF Chemiefarma kontra Bizottság ügyben 1970. július 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1970., 661. o.] 26. és 94. pontja, valamint a Törvényszék T‑39/92. és T‑40/92. sz., CB és Europay kontra Bizottság egyesített ügyekben 1994. február 23‑án hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑49. o.] 49–52. pontja). Nem ilyen az az eset, ha a kifogásközlés és a végleges határozat közötti állítólagos eltérések nem vonatkoznak más magatartásokra, mint amelyekkel kapcsolatban az érintett vállalkozások már kifejtették álláspontjukat, és azok ezért nem minősülnek teljesen új kifogásnak (a Törvényszék T‑191/98., T‑212/98–T‑214/98. sz., Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑3275. o.] 191. pontja).

24      E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy ahhoz, hogy a megtámadott határozatban foglalt kifogásokkal szemben fel lehessen hozni a védelemhez való jog megsértését, az érintett vállalkozásoknak nem elég pusztán arra hivatkozniuk, hogy eltér egymástól a kifogásközlés és a megtámadott határozat, anélkül hogy adott esetben pontosan és konkrétan kifejtenék, hogy az egyes eltérések mennyiben jelentenek olyan új kifogást, amellyel kapcsolatban nem fejthették ki álláspontjukat (a fenti 23. pontban hivatkozott Atlantic Container Line és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 192. pontja). Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis az egyes esetek sajátos körülményei alapján kell megvizsgálni a védelemhez való jog megsértését, mivel az alapvetően azoktól a kifogásoktól függ, amelyeket a Bizottság az érintett vállalkozásokkal szemben kifogásolt jogsértés alátámasztására felhozott (a Törvényszék T‑36/91. sz., ICI kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1847. o.] 70. pontja).

25      A felperes úgy véli, a jelen ügyben a Bizottság nem tett eleget kötelezettségeinek, mivel a kifogásközlésben nem közölte, hogy a felperesnek a jogsértésben 2000. október 1‑jétől történő közvetlen részvételén kívül a felelősségét az 1996. június 21‑től 2000. szeptember 30‑ig tartó időszak vonatkozásában is vélelmezi, mégpedig azon tényre alapozva, hogy a felperes a BNGW üzleti magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.

26      A kifogásközlésből kitűnik, hogy a Bizottság mindenekelőtt általánosságban emlékeztetett arra, hogy mindegyik érintett vállalatcsoport egyetlen vállalkozást alkot, és hogy a csoport anyavállalatának lehetősége van arra, hogy leányvállalatai magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakoroljon (324. pont). Ami konkrétan a felperest illeti, a Bizottság ezután azt állította, hogy az a BNGW jogutódjának minősül (49. pont és 28. sz. lábjegyzet), továbbá hogy a Ballast Nedam, a Ballast Nedam Nederland, a felperes és a többi különböző útépítő leányvállalat mind a Ballast Nedam‑csoporthoz tartozik, és ezek egyetlen vállalkozást alkotnak (50. pont). Végül a Bizottság azt állította, hogy a felperes (korábban BNGW) az érintett jogsértő magatartásban közvetlenül részt vett (339. pont). Ennélfogva a Bizottság az említett kifogásközlés címzettjeként a felperest jelölte meg „a versenyellenes megállapodásokban való közvetlen részvételéért (és jogelődjei közvetlen részvételéért)”, és a Ballast Nedamot jelölte meg „az »infrastruktúráért« felelős leányvállalata, a Ballast Nedam Infra […] magatartására gyakorolt meghatározó befolyása révén történő részvételéért” (342. pont).

27      Ily módon a Bizottság a kifogásközlést a felperesnek mind a jogsértésben történő közvetlen részvétele miatt, mind pedig mint a BNGW jogutódjának címezte, amely 2000 októbere előtt szintén közvetlenül vett részt a jogsértésben. Nem tett azonban a Bizottság semmilyen említést arról a lehetőségről, hogy a BNGW által elkövetett jogsértésért a felperest mint a BNGW anyavállalatát tegye felelőssé.

28      Miután a felperes a kifogásközlésre adott válaszának 17. pontjában említette, hogy nem jogutódja a BNGW‑nek, a Bizottság a megtámadott határozatban azt állította, hogy a kartell találkozóin való részvétel 2000. október 1‑jéig a BNGW – a felperes 100%‑os tulajdonú leányvállalata – egyik alkalmazottja révén valósult meg. Tehát a Bizottság az 1996. június 21‑től 2000. szeptember 30‑ig tartó időszak tekintetében a BNGW által elkövetett jogsértésért a felperest mint a BNGW‑ben 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalatot tette felelőssé. A 2000. október 1‑jétől 2002. április 15‑ig tartó időszak tekintetében a felperesnek a jogsértésért való felelősségét az abban való közvetlen részvétele miatt szintén megállapította (a megtámadott határozat (293) és (294) preambulumbekezdése).

29      E körülmények összességéből kitűnik, hogy a Bizottság a jelen ügyben a kifogásközlésben nem közölte, hogy a felperesnek milyen minőségében rója fel a hivatkozott tényeket. Ezért a kifogásközlés értelmében a felperes nem számolhatott azzal, hogy a Bizottság a végleges határozatában a jogsértést neki szándékozik betudni a kartell tevékenységeiben való közvetlen közreműködésére és arra alapozva, hogy a BNGW‑ben 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalat, mivel a Bizottság vélelmezi, hogy a felperes a BNGW magatartására ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt, amely vélelmet pedig neki kellene megdöntenie.

30      Mivel a kifogásközlésből a felperes nem szerezhetett tudomást a kartell tevékenységeiben való közvetett közreműködésére alapított kifogásról, nem volt lehetősége arra, hogy a közigazgatási eljárás folyamán e tekintetben megfelelően védekezzen.

31      Pusztán azon körülmények, hogy egyrészt a Bizottság a kifogásközlésben általánosságban utalt arra, hogy az anyavállalatokat leányvállalataik magatartásáért felelősnek fogja tekinteni (324. és 278. pont), másrészt a felperes tudta, hogy a BNGW az ő 100%‑os leányvállalata, nem pedig jogelődje volt, nem elegendőek annak megállapításához, hogy a Bizottság teljesítette azon kötelezettségét, hogy a kifogásközlésben közölje, a felperesnek milyen minőségében rója fel a hivatkozott tényeket.

32      Egyébiránt meg kell állapítani, hogy bár a felperes a kifogásközlésre adott válaszában előterjesztett az EK 81. cikkbe ütköző jogsértés hiányának bizonyítására szolgáló érveket, következetesen hivatkozva „(2000 októberét követően) a BNGW‑re és a BN Infrára”, mégsem említett semmilyen, a BNGW vele szembeni önállóságának bizonyítását szolgáló érvet annak érdekében, hogy megdöntse a vélelmet, miszerint ez utóbbi társaság üzletpolitikájára ténylegesen meghatározó befolyást gyakorolt.

33      Egyébként a Bizottság azt állítja, hogy a kifogásközlésben a BNGW és a felperes közötti kapcsolatra vonatkozóan elkövetett hiba a felperesnek tudható be, mivel a felperes nem bocsátotta rendelkezésre azt a szervezeti ábrát, amely csoportjának 2000. október 1‑je előtti felépítését mutatta volna be, amelyre őt a Bizottság 2003. június 30‑án kérte. E körülmény azonban nem mentesítheti a Bizottságot azon kötelezettsége alól, hogy a kifogásközlésben közölje, a felperesnek milyen minőségében rója fel a hivatkozott tényeket, hiszen egyrészt, ha a Bizottság a kifogásközlésben egyértelműen fogalmazott volna e tekintetben, akkor a felperesnek lehetősége lett volna e ponttal kapcsolatban – az említett szervezeti ábrát önként rendelkezésre bocsátva – védekezését előadni, másrészt pedig az 1/2003 rendelet 18. cikkének (1) és (3) bekezdése, valamint 23. cikke (1) bekezdésének b) pontja az ilyen típusú információk megszerzése végett a Bizottság számára kötelező erejű intézkedéseket tesz lehetővé.

34      Végül, mivel a felperes a kifogásközlésre adott válaszában közölte, hogy nem jogutódja a BNGW‑nek, a Bizottságnak kifogáskiegészítést kellett volna elfogadnia ahhoz, hogy a BNGW által elkövetett jogsértésért a felperesnek mint a BNGW 100%‑os anyavállalatának állapíthassa meg a felelősségét (lásd ebben az értelemben a Bíróság 52/69. sz., Geigy kontra Bizottság ügyben 1972. július 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1972., 787. o.] 14. pontját, valamint C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 192. pontját).

35      Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperesnek nem volt lehetősége arra, hogy a jogsértésben a BNGW‑ben 100%‑os részesedéssel rendelkező anyavállalatként történő részvételét illetően a közigazgatási eljárás folyamán megfelelően védekezzen.

36      Következésképpen a Törvényszéknek egyrészt meg kell semmisítenie a megtámadott határozat 1. cikkének a) pontját annyiban, amennyiben az a BNGW magatartásának az 1996. június 21‑től 2000. szeptember 30‑ig terjedő időszak tekintetében a felperesnek történő betudását érinti, másrészt pedig az EUMSZ 261. cikkben és az 1/2003 rendelet 31. cikkében biztosított korlátlan felülvizsgálati jogkörét kell gyakorolnia annak érdekében, hogy – a felperes által előterjesztett kereseti kérelmeknek megfelelően – a vele szemben kiszabott bírság összegére vonatkozóan e megsemmisítésből eredő következményeket megállapítsa. E következmények vizsgálatát az alábbi 136. és azt követő pontok tartalmazzák.

 Az EK 81. cikkbe ütköző jogsértés bizonyítékának hiányára alapított első jogalapról

 A felek érvei

37      Miközben az EK 81. cikkbe ütköző jogsértés fennállása tekintetében a bizonyítási teher a Bizottságra hárul, a felperes úgy véli, hogy a jelen ügyben a Bizottság nem szolgáltatott elegendő bizonyítékot.

38      Először is a felperes úgy ítéli meg, hogy a Bizottság nem bizonyította kellőképpen a nagyépítőknek a bitumen bruttó ára rögzítésében való közreműködését. A Bizottság által e tekintetben előterjesztett egyetlen bizonyítéknak a bitumenszállítók (a továbbiakban: szállítók) nyilatkozatai minősülnek, amelyek nem hitelt érdemlőek. Egyébként a felperes vitatja, hogy saját érintettségét e tekintetben elismerte volna. Azzal érvel, hogy a szállítók előkészítő találkozók alkalmával rögzítették a bitumen bruttó árát, amelyet ezután találkozók keretében közöltek a nagyépítőkkel. Ezenkívül a szállítóknak, amelyek már korábban kartellt hoztak létre a bitumenárakra vonatkozóan, semmi okuk nem volt arra, hogy ezt a hatáskört kisebb méretű és tőlük függőségben lévő társaságokkal megosszák. Végül pusztán az a tény, hogy a nagyépítők a szállítók által rögzített bruttó árszintet elfogadták, nem minősíthető kartellnek.

39      Másodszor a felperes azzal érvel, hogy a W5 nagyobb engedményeket kapott, mint amelyeket a kisépítőknek a vásárolt mennyiségek függvényében juttattak. Másfelől a kisépítők gyakran jelentősebb engedményhez jutottak, mint amelyet a W5 kapott. Az a tény, hogy valamely nagyépítő – miután tudomást szerez arról, hogy egy kisépítő az övénél nagyobb engedményben részesült, amelyet a vásárolt mennyiség nem indokolt – további engedményt kér, a szokásos üzleti gyakorlat körébe tartozik, és nem tekinthető „szankciónak”. A nagyépítők csupán egyszer folytattak kollektív tárgyalást további engedményről. Ezért nincs bizonyíték arra, hogy létezne egy, a nagyépítők által alkalmazott szankciómechanizmus arra az esetre, ha a szállítók a kisépítők közül valamelyik részére nagyobb engedményt nyújtanának, mint amilyen engedményben a nagyépítők részesülnek. Egyébiránt a felperes hozzáteszi ehhez, hogy a W5 részére biztosított szabványengedményről szóló megállapodás nem minősül az EK 81. cikkbe ütköző jogsértésnek, és hogy ez az engedmény kizárólag a kétoldalú tárgyalások alapjául szolgáló minimális engedmény volt.

40      Harmadszor a felperes hangsúlyozza, hogy a nagyépítőknek nem fűződött érdekük a bruttó árnak a szállítókkal történő rögzítéséhez. A két csoport érdekei ugyanis ellentétesek voltak, mivel a nagyépítők árstabilitásra törekedtek, a szállítók viszont nem. Egyébként a felperes vitatja a Bizottság azon kijelentését, amely szerint a nagyépítőknek nem állt érdekében a bitumen árának csökkentése a kockázatkezelési mechanizmus miatt, amely lehetővé tette az áremelkedéseknek az építtetőkre való továbbhárítását, mivel e mechanizmus csak a projektek elhanyagolható részére vonatkozott.

41      Negyedszer a felperes kijelenti, hogy az [EK 81. cikknek] a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról szóló bizottsági iránymutatás (HL 2001. C 3., 2. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 25. o.; a továbbiakban: a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló iránymutatás) 116. pontja szerint a kollektív beszerzés úgy tekinthető, mint amely elősegíti a versenyt. A Bizottság mégsem alkalmazta e dokumentumot, anélkül hogy a piac szerkezetét megvizsgálta volna, és a megállapodások piacra gyakorolt hatásait felmérte volna.

42      Végül ötödször a felperes kifogásolja, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg egyrészt azt, hogy a hivatkozott magatartásoknak volt‑e versenykorlátozó célja vagy hatása, másrészt azt, hogy a végső fogyasztókat megfosztották‑e a verseny előnyeitől, amint azt viszont az ítélkezési gyakorlat megköveteli (a Törvényszék T‑168/01. sz., GlaxoSmithKline Services kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑2969. o.] 121. pontja).

43      A Bizottság a felperes valamennyi érvét vitatja.

 A Törvényszék álláspontja

44      Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az 1/2003 rendelet 2. cikkének rendelkezései és a korábbi ítélkezési gyakorlat (a Bíróság C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑8417. o.] 58. pontja és C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 86. pontja) értelmében az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a jogsértést állító hatóság viseli, és utóbbi köteles olyan bizonyítékokat előterjeszteni, amelyek a jogilag megkövetelt módon igazolják a jogsértést megvalósító körülmények fennállását. Az uniós bíróság továbbá pontosította, hogy a bíróságban felmerülő bármely kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje (lásd ebben az értelemben a Bíróság 27/76. sz., United Brands kontra Bizottság ügyben 1978. február 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1978., 207. o.] 265. pontját), és hogy az ártatlanság vélelmének megfelelően a bíróság tehát nem állapíthatja meg, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a kérdéses jogsértés fennállását, amennyiben – különösen egy bírságot kiszabó határozat megsemmisítésére irányuló eljárás során – még kételye áll fenn e kérdéssel kapcsolatosan (a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 177. pontja). Mindazonáltal nem szükséges, hogy a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyíték a jogsértés összes elemét tekintve eleget tegyen e feltételeknek. Elegendő, ha az intézmény által felhozott bizonyítékcsoport a maga teljességében értékelve megfelel e követelménynek (a fent hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 180. pontja). Ezen első jogalap vizsgálata keretében tehát a Törvényszék feladata ezeknek az elveknek a tükrében megvizsgálni, hogy a Bizottság rendelkezett‑e kellő bizonyítékkal az EK 81. cikk (1) bekezdésének megsértését megvalósító körülmények fennállásával kapcsolatban.

45      A Bíróság továbbá pontosította, hogy ha a Bizottság sikeresen összegyűjtötte az okirati bizonyítékokat az állítólagos jogsértés alátámasztására, és e bizonyítékok elegendőnek tűnnek a versenyellenes megállapodás fennállásának bizonyítására, nem szükséges megvizsgálni azt, hogy a jogsértéssel vádolt vállalkozásnak üzleti érdekében állt‑e az említett megállapodás (a Bíróság C‑403/04. P. és C‑405/04. P. sz., Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑729. o.] 46. pontja). Abban az esetben, ha a Törvényszék azt állapítja meg, hogy a Bizottság bizonyította versenyellenes megállapodások fennállását, nem kell válaszolnia a felperes kartellhez fűződő érdekére vonatkozó érvre.

46      Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a fenti 36. pontból következik, hogy a Törvényszék által figyelembe veendő bizonyítékok kizárólag a 2000. október 1‑jétől 2002. április 15‑ig terjedő időszakra vonatkoznak, amelynek folyamán a felperes közvetlenül vett részt a jogsértésben. Ezenkívül átfogó módon kell értékelni a W5 és a szállítók között létrejött megállapodásokat, mivel azok három elemre vonatkoztak, nevezetesen a bruttó árra, a W5‑nek biztosított minimális engedményre és a kisépítőkkel szemben alkalmazandó maximális engedményre.

–       A nagyépítőknek a bruttó ár rögzítésében való közreműködéséről

47      A felperes azt állítja, hogy a szállítók volt alkalmazottainak nyilatkozatai, az ő kifogásközlésre adott válasza és egy másik nagyépítő kifogásközlésre adott válasza nem elegendő annak bizonyítására, hogy a nagyépítők közreműködtek a bitumen bruttó árának rögzítésében. A felperes azzal érvel, hogy a bitumen bruttó árát kizárólag a szállítók rögzítették, előkészítő találkozók alkalmával.

48      A felperesnek a kifogásközlésre adott válaszából az tűnik ki, hogy a felperes egyrészt elismerte a bitumenre vonatkozó egyeztetésben való részvételét, másrészt azonban vitatta a szállítókkal közösen történő árrögzítést, jóllehet a W5‑nek volt jogosultsága véleményezni az engedményeket.

49      A kifogásközlésre adott e válaszának 105. pontjában a felperes ugyanis a következőt közölte:

„A BN Infra (Ballast Nedam) elismeri, hogy más nagyépítőkkel együtt részt vett egy, a bitumenre vonatkozó egyeztetésben, amelyben a szállítók is képviseltették magukat («a bitumenre vonatkozó egyeztetés »). Ennek alkalmával az árakról és az engedményekről volt szó”.

50      E dokumentum 127. és 128. pontjában ugyanakkor a felperes azzal érvel, hogy „az arra történő [...] utalás, hogy a standard bitumen árának mértékét a bitumenre vonatkozó egyeztetés keretében közösen rögzítették együttesen a szállítók és együttesen a nagyépítők, és hogy az építők e tekintetben a bitumenre vonatkozó egyeztetés előtt meghatároztak egy bizonyos álláspontot, pontatlan”, valamint, hogy „az árváltoztatásokban előzetesen a szállítók egyeztek meg, a nagyépítők kizárása mellett, és abban az esetben, ha létrejött bitumenre vonatkozó egyeztetés, e változtatásokat a nagy útépítőkkel közölték, és tulajdonképpen rájuk kényszerítették”. Válaszának 106. pontjában a felperes a következőt jelenti ki:

„[N]incs szó arról, hogy a nagyépítők az árképzésre valós befolyással lettek volna. A bitumen árát az egyeztetés előtt a szállítók határozták meg. Ami azonban az engedményeket illeti, a szállítók nyitottak voltak a megbeszélésre.”

51      Annak megállapításához, hogy a felperes a W5‑tel együtt részt vett‑e az árak és engedmények rögzítésében, meg kell tehát vizsgálni az ügy irataiban szereplő, a 2000. október 1‑jétől 2002. április 15‑ig terjedő időszakra vonatkozó többi bizonyítékot is.

52      Először is a megtámadott határozatban hivatkozott több dokumentum tanúsítja a szállítók és a W5 között a bruttó árra vonatkozó megállapodások megkötését, mivel azt a szállítók nem határozták meg egyoldalúan, és nem kényszerítették a W5‑re, amint azt a felperes állítja.

53      Így a Hollandsche Beton Groep (a továbbiakban: HBG) 2000. október 3‑i belső telefaxüzenete és a Heijmans Infrastructuur BV‑nek (a továbbiakban: Heijmans) a 2000. október 19‑i találkozóra vonatkozó feljegyzései említik, hogy a felek „megvitattak” egy áremelést (a megtámadott határozat (114) preambulumbekezdése). A HBG‑nek és a Koninklijke Wegenbouw Stevinnek (a továbbiakban: KWS) a 2001. február 16‑i egyeztetés előtt a W5 által tartott előkészítő találkozóra vonatkozó feljegyzései szintén arról tanúskodnak, hogy a W5 a bitumen árára, valamint a neki nyújtandó engedményre vonatkozóan javaslatot tett (a megtámadott határozat (115) preambulumbekezdése). Ezenkívül a HBG és a KWS feljegyzései hivatkoznak egy 2001. március 1‑jei találkozóra, amely során a szállítók csökkenteni kívánták a bruttó árat, míg a W5 inkább fenntartotta volna a hatályban lévő bruttó árat (a megtámadott határozat (115) és (116) preambulumbekezdése). A BP 2002. július 12‑i nyilatkozatában szintén az szerepel, hogy a szállítók által javasolt bitumenárat a W5 nem fogadta el következetesen (a megtámadott határozat (61) preambulumbekezdése és a 156. sz. lábjegyzet). Ráadásul a Kuwait Petroleum (Nederland) BV (a továbbiakban: KPN) 2003. szeptember 12‑i nyilatkozatából az derül ki, hogy a szállítók javaslatot tettek egy bizonyos árszintre, amelyet megvitattak a nagyépítőkkel, akárcsak a nekik nyújtott engedményt. Végül a kifogásközlésre adott 2005. május 20‑i válaszában a KWS elismerte, hogy a szállítók és a W5 a szállítók által tett bruttóár‑javaslatok alapján kötöttek megállapodásokat (a megtámadott határozat (97) preambulumbekezdése).

54      Másodszor a megtámadott határozat számos olyan dokumentumra hivatkozik, amely arról tanúskodik, hogy a szállítók és a W5 közötti tárgyalások a W5‑nek adott engedményre is vonatkoztak. Így például a KWS a Bizottság egyik tájékoztatáskérésére adott 2003. szeptember 12‑i válaszában utalt arra, hogy a szállítók és a nagyépítők közötti megbeszélések egyszerre irányultak az „ártáblára” és a „szabványengedményekre” (a megtámadott határozat (72) preambulumbekezdése). A HBG és a KWS feljegyzései másfelől a 2001. március 1‑jei találkozóra hivatkoznak, pontosítva a megállapodás szerinti bruttó árat, a W5‑nek, illetve a kisépítőknek adott engedményt (a megtámadott határozat (116) preambulumbekezdése). A KWS 2001. május 23‑i belső feljegyzése, amelyet az egyik tájékoztatáskérésre adott 2003. szeptember 12‑i válaszával megerősített, szintén említést tesz a bruttó árról és a W5‑nek adott engedményről (a megtámadott határozat (119) preambulumbekezdése). Végül a kifogásközlésre adott válaszában a KWS, egyik alkalmazottját idézve hasonlóképpen kijelentette, hogy „a szabványárak emelései addig nem jelentettek problémát, ameddig azokat engedmények követték” (a megtámadott határozat (149) preambulumbekezdése).

55      Harmadszor a megtámadott határozatban szereplő több bizonyíték is arról tanúskodik, hogy a felperes részt vett a bitumenre vonatkozó egyeztetésben. Így a felperes a kifogásközlésre adott válaszában elismeri, hogy „más nagy útépítőkkel együtt részt vett egy, a bitumenre vonatkozó egyeztetésben, amelyben a szállítók is képviseltették magukat”, és amelynek alkalmával „az árakról és az engedményekről volt szó” (a megtámadott határozat (56) preambulumbekezdése és az említett válasz 105. pontja). Hasonlóképpen a megtámadott határozat – többek között a KWS‑nél végzett vizsgálat során lefoglalt két dokumentum, a Nynas társaság egyik tájékoztatáskérésre adott 2003. október 2‑i válasza, valamint a BAM NBM helyiségeiben végzett vizsgálat során lefoglalt egyik dokumentum alapján – megemlíti azt a tényt, hogy a BNGW igazgatója, aki 2000‑ben lett a felperesnél igazgató, a Ballast Nedam‑csoport képviseletében részt vett a kartellben (a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdése). Más dokumentumokból szintén az tűnik ki, hogy a felperes részt vett a kartell 2001. február 16‑i találkozóján, melynek során a bitumen árát és az engedményeket vitatták meg (a megtámadott határozat (115) preambulumbekezdése és 291. sz. lábjegyzete). Úgyszintén dokumentumok tanúskodnak a felperesnek a kartell 2002. január 29‑i találkozóján való részvételéről (a megtámadott határozat (122) preambulumbekezdése).

56      E bizonyítékok lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a W5 és a szállítók között létrejött megállapodások egyszerre irányultak a bruttó árra és a W5‑nek adott különleges engedményre. Azon körülmény – feltéve hogy bizonyítást nyer –, amely szerint a szállítók és a W5 közötti ezen tárgyalások során nézeteltérések és konfliktusok jelentkezhettek, nem elég annak bizonyításához, hogy a szállítók rákényszerítették a bruttóár‑emeléseket a W5‑re.

57      Hasonlóképpen azon körülmény, hogy a szállítók az árak megvitatása céljából előkészítő találkozókat tartottak, nem elegendő a felperes azon tézisének megerősítéséhez, amely szerint a nagyépítők nem avatkoztak be a bruttó árszint, illetve az engedmények kérdésébe. Ezzel összefüggésben hangsúlyozni kell, hogy a W5 szintén tartott találkozókat a bitumenre vonatkozó egyeztetés előtt, illetve után, amelyek alkalmával a W5 tagjai azon ártáblákat és szabványengedményeket vitatták meg, amelyeket a szállítók – állításuk szerint – a W5‑tel együtt kívántak elfogadni, illetve adott esetben korábban a W5‑tel együtt fogadtak el (a KWS egyik tájékoztatáskérésre adott 2003. szeptember 12‑i válasza és a megtámadott határozat (72) preambulumbekezdése).

58      A felperes azon érvét illetően, miszerint a szállítók nyilatkozatai nem elegendőek a nagyépítők kartellben való részvételének bizonyításához, emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt a Bizottság nem köteles olyan bizonyítékokat nyújtani, amelyek közvetlenül a nagyépítőktől származnak, amennyiben az akta többi irata megfelelően alátámasztja azok megállapodásban való részvételét (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑217/03. és T‑245/03. sz., FNCBV és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4987. o.] 161. pontját), másrészt pedig a fenti 53–55. pontból mindenesetre kitűnik, hogy a Bizottság olyan bizonyítékokra is támaszkodott, amelyek maguktól a nagyépítőktől származtak.

59      Ami egyébként a Bizottság által felhasznált bizonyítékok értékét illeti, a Törvényszék emlékeztet arra, hogy az ilyen tárgyú értékelés egyetlen kritériuma a hitelesség, és hogy a dokumentumok bizonyító erejének megállapítása végett figyelembe kell venni a bennük foglalt információ hitelességét, figyelembe véve többek között, hogy honnan származik a dokumentum, milyen körülmények között jött létre, ki a címzettje, illetve hogy tartamát tekintve helytállónak és megbízhatónak tűnik‑e (a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság, ún. „cement” egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 1838. pontja).

60      A BP egyik alkalmazottjának nyilatkozatát illetően – aki állítólag csak a szállítók előkészítő találkozóin volt jelen – hangsúlyozni kell, hogy az uniós bíróság úgy véli, hogy azon tény, hogy az információk másodkézből származnak, nem befolyásolja azok bizonyító erejét (a Törvényszék T‑11/89. sz., Shell kontra Bizottság ügyben 1992. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑757. o.] 86. pontja). Mindenesetre a fenti 53–55. pontból kitűnik, hogy a Bizottság más dokumentumokat használt annak bizonyítására, hogy a nagyépítők közreműködtek a bitumen bruttó árának rögzítésében.

61      Ami a KPN alkalmazottjának azon nyilatkozatát illeti, amelyet a KPN‑nek a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény alkalmazása iránti kérelmében 2003‑ban tett, amely tartalmazott bizonyos olyan elemeket, amelyeket ez az alkalmazott később az ExxonMobil kartellben való részvételére vonatkozóan visszavont, hangsúlyozni kell, hogy e nyilatkozat ugyanakkor számos más elem tekintetében pontosnak bizonyult. A Törvényszék ezért úgy ítéli meg, hogy ez a nyilatkozat bizonyítékul szolgálhat arra, hogy a nagyépítők közreműködtek a bruttó ár rögzítésében, feltéve hogy ezt más ténykörülmények is megerősítik. Márpedig a fenti 53–55. pontból kitűnik, hogy a Bizottság e célra más bizonyítékokat is felhasznált.

62      Végül hangsúlyozni kell, hogy a szállítók közötti esetleges más kartellek létezése – feltéve, hogy bizonyítást nyer ‑ nem összeegyeztethetetlen a szállítók és a W5 közötti kétoldalú megállapodás létezésével.

63      A fentiek összességéből kitűnik, hogy az első jogalap első részét el kell utasítani.

–       A W5‑nek nyújtott engedményekről és a szankciómechanizmusról

64      A felperes azt állítja, hogy a W5‑nek nyújtott engedmények a megvásárolt mennyiségek miatt kereskedelmileg igazolhatók voltak, és hogy a Bizottság semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a szállítókat szankcióval sújtották volna azért, mert a kisépítőket nagyobb engedményben részesítették.

65      Először is a W5 minden egyes tagja által egyénileg vásárolt mennyiségeket kell megvizsgálni, nem pedig a W5 összes tagja által vásárolt összmennyiséget. Így a megtámadott határozatból kitűnik, hogy a kisépítők nem ugyanolyan engedményben részesültek, mint a W5 tagjai, holott néha egyénileg nagyobb bitumenmennyiségeket vásároltak, mint a W5 tagjai. Így egy 2012. július 12‑én tett nyilatkozatban a BP egyik alkalmazottja jelezte, hogy a szállítók gyakran megsértették a W5‑tel kötött megállapodásokat azáltal, hogy nagyobb engedményt adtak bizonyos kisépítőknek, akik nagyobb bitumenmennyiséget vásároltak tőlük. Rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat (157) preambulumbekezdésében a Bizottság továbbá hangsúlyozta, hogy a nagyépítők maguk ismerték be, hogy egy kiegészítő engedményt általában az egyénileg vásárolt mennyiségek alapján tárgyaltak. A Bizottság továbbá azt is hangsúlyozta, hogy a szankciómechanizmus létezése a kisépítőknek a megállapodásokban megállapítottnál nagyobb engedmény juttatása esetén – figyelembe véve akár, amint azt a felperes állítja, hogy e mechanizmust csak egy alkalommal alkalmazták – arra utaló további jelnek minősül, hogy a W5‑nek adott engedmény nem volt arányos a megvásárolt mennyiségekkel.

66      E bizonyítékok, valamint a kartelltalálkozók során a W5 által az engedményük mértékének tulajdonított jelentőség (lásd a fenti 54. pontot), arra engednek következtetni, hogy a Bizottság jogosan állapította meg, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a W5‑nek adott engedmény a megvásárolt mennyiségektől függött.

67      Másodszor rá kell mutatni arra, hogy a szankciómechanizmust illetően a Bizottság több olyan egybevágó bizonyítékra támaszkodott, amelyek egyéni vagy – legalábbis egy alkalommal – a W5 általi kollektív pénzügyi szankciókat említenek.

68      Így az érintett jogsértés időszakát illetően a KWS és a BP egy kisépítőnek, a Krekelnek adott engedmény felfedezését követően 2000‑ben az összes szállítóval szemben kiszabott kollektív bírságról számolt be (a megtámadott határozat (84) preambulumbekezdése). A KPN 2003. október 9‑i nyilatkozatában szintén megerősítette a szankciómechanizmust (a megtámadott határozat (85) preambulumbekezdése). E bírság rendezésére 2001‑ben kiegészítő engedmény formájában került sor. Vagyis a Ballast Nedam‑csoport számlát állított ki a Nynas részére „a projektre vonatkozóan megállapodás szerint nyújtott csökkentés” címén, a BP pedig kiegészítő engedményben részesítette (a megtámadott határozat (112) és (113) preambulumbekezdése).

69      A BP egy tájékoztatáskérésre 2003. szeptember 16‑án adott válaszában szintén úgy nyilatkozott, hogy a KWS 2002‑ben felhagyott azzal, hogy a Vebánál intézze beszerzéseit, egy kisépítőnek adott jelentős engedmény felfedezését követően (a megtámadott határozat (86) preambulumbekezdése). 2003. szeptember 12‑i nyilatkozatában a KPN megerősítette, hogy ha valamely szállító a meghatározottnál nagyobb engedményt adott valamely kisépítőnek, a W5 azzal fenyegetőzött, hogy többet nem vásárol ettől a szállítótól (a megtámadott határozat (86) preambulumbekezdése). Végül a 2001. május 4‑i egyeztetésre vonatkozó dokumentumban a KWS megemlítette a Nynas vállalkozással szemben annak árpolitikája miatt kiszabott bírságot is (a megtámadott határozat (117) preambulumbekezdése), amit a KPN 2003. szeptember 12‑i nyilatkozatában megerősített (a megtámadott határozat (118) preambulumbekezdése).

70      A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy bár igaz, hogy e dokumentumok a W5 által a szállítókkal szemben kiszabott kollektív bírság mechanizmusára csak a 2000‑es év vonatkozásában hivatkoznak pontosan, ugyanakkor összességükben azt mutatják, hogy egyedi, illetve kollektív szankciómechanizmus létezett a kartell megállapodásainak be nem tartása esetén, a kartell teljes időtartama alatt, amely mechanizmus vagy az említett megállapodásokat megsértő szállítónak adott megrendelések leállításában, vagy a vétkes szállítóval, illetve az összes szállítóval szemben kiszabott bírságban ölthetett formát.

71      Végül az a körülmény, hogy egy kiegészítő engedményt mindegyik nagyépítő kétoldalú tárgyalások keretében az egyénileg vásárolt mennyiségek alapján tárgyalt meg, nem elegendő az érintett megállapodások versenykorlátozó jellegének orvoslásához. Ugyanis még akkor is, ha e megállapodásokat kétoldalú tárgyalások követték az egyes nagyépítők egyéni engedményeire vonatkozóan, e megállapodások következménye az volt, hogy egyrészt korlátozták a verseny bizonytalanságait a nagyépítők körében, másrészt pedig korlátozták a versenyt az ár egyetlen eleme – nevezetesen az esetleges egyéni kiegészítő engedmény – tekintetében.

72      A fentiek összességéből kitűnik, hogy az első jogalap második részét el kell utasítani.

–       A W5‑nek a bruttó ár közösen történő rögzítéséhez fűződő érdeke hiányáról

73      A felperes azt állítja, hogy a nagyépítőknek – a szállítókkal ellentétben – nem fűződött érdekük a bruttó ár közösen történő rögzítéséhez, és hogy a Bizottság tévesen értékelte a kockázatkezelési kikötések működését.

74      Előzetesen a fenti 45. pontnak megfelelően emlékeztetni kell arra, hogy nem szükséges megvizsgálni azt, hogy a jogsértéssel vádolt vállalkozásnak az említett megállapodások üzleti érdekében álltak‑e, ha a Bizottság sikeresen összegyűjtötte az okirati bizonyítékokat az állítólagos jogsértés alátámasztására, és e bizonyítékok elegendőnek tűnnek a versenyellenes megállapodás fennállásának bizonyítására (a fenti 45. pontban hivatkozott Sumitomo Metal Industries és Nippon Steel kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 46. pontja). A jelen ügyben a Törvényszék által végzett elemzésből (lásd a fenti 47–63. pontot) kitűnik, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a felperesnek az érintett jogsértésben való közreműködését. A Törvényszék tehát csak másodlagosan vizsgálja meg a W5‑nek a megállapodásokhoz fűződő érdekével kapcsolatos téves értékelés kérdését.

75      A jelen esetben a Bizottság úgy vélte, hogy mind a szállítóknak, mind a W5‑nek, közös érdekükben állt a bruttó árra és az engedményekre vonatkozó megállapodások létezése. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az uniós bíróság már megállapította, hogy ugyanazon kartell résztvevőinek egymást kiegészítő gazdasági érdekei lehetnek (a fenti 58. pontban hivatkozott FNCBV és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 322. pontja).

76      Meg kell tehát vizsgálni a CROW (közlekedési és infrastrukturális szabályozó‑ és kutató központ), nonprofit szervezet működését, amelynek feladata többek között az útépítési bitumen árának havonta történő közzététele az 1970‑es évek óta, az ügy irataiban szereplő bizonyítékok alapján (a megtámadott határozat (25) és (26) preambulumbekezdése).

77      Az útépítési bitumen árának a CROW által való közzététele 1995. november 1‑jéig az aszfaltgyártókkal való egyeztetést követően történt. Ezen időpontot követően a számítást a CBS (központi statisztikai hivatal) kormányzati szerv végezte több aszfaltgyárra irányuló piaci tanulmányból kiindulva, vagyis az építőknek adott esetleges engedmény alkalmazása előtt, és a CROW által közzétett ezen ármutató (a továbbiakban: CROW‑mutató) referenciaként szolgált a kockázatkezelési kikötést tartalmazó, hosszú távú, útépítésre irányuló közbeszerzési szerződések tekintetében. Az ügy irataiból ugyanis kiderül, hogy e közbeszerzési szerződések tekintetében a CROW‑mutatónak egy bizonyos küszöb (1000 holland forint) fölé való emelkedése esetén az ajánlatkérők kötelesek voltak kártalanítani az építőket. A CROW‑mutatónak e küszöb alá történő csökkenése esetén viszont az építőknek kellett kártalanítaniuk az ajánlatkérőket. Az építők ennélfogva nem kerültek hátrányos helyzetbe az árak emelkedésével, ha azok egyszerre emelkedtek, növelve ezáltal a CROW‑mutatót. Ellenben az építőknek nem fűződött érdeke az árak csökkenéséhez, amely – ha a CROW‑mutató csökkenését vonta maga után – arra kötelezte őket, hogy megtérítsék az árkülönbséget a szerződő feleiknek.

78      Másfelől a felperes megpróbálja kisebbíteni a CROW‑mutató jelentőségét, azt állítva, hogy az csak a nagy projekteket érintette, amelyek az ő portfóliójának csak csekély részét tették ki, és hogy ezért ő fontosabbnak tartotta az árstabilitást, amely a legkisebb projektek szempontjából volt előnyös. Anélkül hogy meg kellene határozni az e kikötés által érintett projektek számát, a Törvényszék megállapítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban említést tesz egy, a jogsértés időszakára vonatkozó dokumentumról, amelyből kitűnik, hogy e kérdés vita tárgyát képezte a kartell találkozói során (a megtámadott határozat (115) preambulumbekezdése [a HBG 2001. február 16‑i feljegyzése]), amiből következően ez a tárgyalások egyik elemének tekinthető.

79      A fentiek összességéből az tűnik ki, hogy mind a szállítóknak, mind a W5‑nek, közös érdekükben állt a bruttó árra és az engedményekre vonatkozó megállapodások létezése, és hogy a nagyépítők érdeke egyszerre magyarázható a közbeszerzési szerződésekben található kockázatkezelési kikötések mechanizmusával és azon különleges engedménnyel, amelyben részesültek, amely versenyelőnyt eredményezett számukra a kisépítőkkel szemben a közbeszerzési szerződések megszerzése szempontjából.

80      A fentiek összességéből kitűnik, hogy az első jogalap harmadik részét el kell utasítani.

–       A horizontális együttműködési megállapodásokról szóló iránymutatás rendelkezései alkalmazásának a Bizottság által történő megtagadásáról

81      A felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság megtagadta a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló iránymutatás alkalmazását.

82      Előzetesen a Törvényszék emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az EK 81. cikk (3) bekezdése alapján mentességben való részesítést kérő vállalkozások feladata okirati bizonyítékok alapján a mentesség igazolhatóságát bizonyítani. Ebből a szemszögből nem róható az fel a Bizottságnak, hogy nem javasolt más megoldásokat, sem pedig hogy nem jelölte meg, mit tekint úgy, mint ami igazolja a mentesség megadását (a Bíróság 43/82. és 63/82. sz., VBVB és VBBB kontra Bizottság egyesített ügyekben 1984. január 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 19. o.] 52. pontja). Indokolási kötelezettsége alapján kizárólag a Bizottság feladata azon jogi és ténybeli elemek és megfontolások említése, amelyek arra vezették, hogy a mentesség iránti kérelmet elutasító határozatot hozzon, anélkül hogy a felperes követelhetné, hogy a Bizottság vitassa meg mindazokat a ténybeli és jogi kérdéseket, amelyeket ő a közigazgatási eljárás során felhozott (a Törvényszék T‑29/92. sz., SPO és társai kontra Bizottság ügyben 1995. február 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑289. o.] 262. és 263. pontja) Ebből következik, hogy a felperes feladata azt bizonyítani, hogy a Bizottság jogi vagy ténybeli hibát követett el azáltal, hogy megtagadta tőle az EK 81. cikk (3) bekezdése szerinti mentesség megállapítását.

83      A jelen esetben a Bizottság a megtámadott határozat (162)–(168) preambulumbekezdésében előadta azokat az okokat, amelyek miatt úgy vélte, hogy a W5‑nek a megállapodásokban való részvétele nem minősült kollektív beszerzéseknek a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló iránymutatás értelmében. Így a Bizottság a megtámadott határozat (163) preambulumbekezdésében emlékeztet arra, hogy e rendelkezések célja nem a horizontális együttműködési megállapodások általában véve történő engedélyezése, hanem e rendelkezések ismertetik azokat az elveket, amelyek lehetővé teszik e megállapodásoknak az EK 81. cikk rendelkezései alapján történő értékelését, mivel az ilyen megállapodások versenyjogi problémákat teremthetnek. A jelen esetben a Bizottság a megtámadott határozat (165) preambulumbekezdésében pontosítja, hogy a szóban forgó megállapodások célja a verseny korlátozása volt, és azok következményekkel jártak a bennük részt nem vevő vállalkozások tekintetében (árrögzítés minden építő tekintetében Hollandiában és az engedmények felső értékeinek meghatározása a kisépítők esetében). Továbbá, amint azt a Bizottság mindenesetre helyesen állapította meg a megtámadott határozat (166) preambulumbekezdésében, a W5 nem valósított meg beszerzéseket a szállítókkal való ezen tárgyalások során, amelyek célja csak az árak és az engedmények meghatározása volt, amely magatartást a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló iránymutatás 124. pontja leplezett kartellként minősít. Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy a W5 ezeket a megállapodásokat olyan eladói csoporttal kötötte, amely szintén összejátszó magatartást tanúsított, és hogy a W5 ezt az illetékes hatóságoknak nem jelezte. Végül az EK 81. cikk (3) bekezdésének rendelkezései semmiképpen nem alkalmazandók, mivel a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló iránymutatás 133. pontja szerint a beszerzési megállapodások nem élvezhetnek mentességet, amennyiben a megállapodásokkal járó gazdasági előnyökhöz nem nélkülözhetetlen korlátozásokat írnak elő. A jelen esetben ugyanis a szóban forgó megállapodások korlátozott engedmények formájában korlátozásokat írtak elő a kisépítőkkel szemben, amely korlátozások harmadik személyekre vonatkoznak, és nem nélkülözhetetlenek a kívánt gazdasági előnyök eléréséhez.

84      A felperes felrója a Bizottságnak, hogy nem elemezte a W5 tagjainak piaci erejét – amint azt a horizontális együttműködési megállapodásokról szóló iránymutatás előírja – annak meghatározása érdekében, hogy a szóban forgó megállapodások ténylegesen korlátozhatták‑e a versenyt. Rá kell mutatni azonban arra, hogy az említett iránymutatás 18. pontjának rendelkezései értelmében nem szükséges megvizsgálni azon megállapodások versenyre és piacra gyakorolt tényleges hatásait, amelyek célja árrögzítés, a termelés korlátozása vagy még inkább a piac vagy a vevőkör felosztása révén a verseny korlátozása, és amely megállapodásokról vélelmezhető, hogy negatív hatásokat fejtenek ki a piacra. A Bizottságnak, mivel azt állapította meg, hogy a szóban forgó megállapodások jellegüknél fogva a verseny korlátozását célozták (a megtámadott határozat (165) preambulumbekezdése), nem volt feladata a W5 tagjai piaci erejének alapos elemzését elvégezni.

85      Ennélfogva az első jogalap negyedik részét el kell utasítani.

–       A versenykorlátozó cél hiányáról

86      A felperes kifogásolja, hogy a Bizottság nem vizsgálta meg azt, hogy a hivatkozott magatartásoknak volt‑e versenykorlátozó célja vagy hatása, nem vizsgálódott a verseny korlátozása tárgyában, és nem vizsgálta meg azt – a fenti 42. pontban hivatkozott GlaxoSmithKline Services kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben megjelenő ítélkezési gyakorlatnak megfelelően –, hogy a végső fogyasztókat megfosztották‑e a verseny előnyeitől.

87      Emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá tartozáshoz az szükséges, hogy a megállapodás „célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása” legyen. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e feltételnek a „vagy” kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is meg kell vizsgálni a megállapodás tulajdonképpeni célját, figyelembe véve azt a gazdasági környezetet, amelyben alkalmazásra kerül. Amennyiben azonban e megállapodás rendelkezéseinek elemzése nem tár fel a verseny tekintetében elegendő károssági fokot, meg kell vizsgálni a megállapodás hatásait, és a megállapodás megtiltásához olyan tényezők együttes megléte szükséges, amelyek azt bizonyítják, hogy a verseny működése ténylegesen érezhetően akadályozva vagy korlátozva volt, illetve torzult (a Bíróság C‑209/07. sz., Beef Industry Development Society és Barry Brothers ügyben 2008. november 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., I‑8637. o.] 15. pontja, valamint a Törvényszék T‑450/05. sz., Peugeot és Peugeot Nederland kontra Bizottság ügyben 2009. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑2533. o.] 43. pontja). Annak értékeléséhez, hogy valamely megállapodást az EK 81. cikk (1) bekezdése tilt‑e, felesleges tehát a megállapodás tényleges hatásának figyelembevétele, amennyiben nyilvánvaló, hogy annak célja a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (a Bíróság C‑105/04. P. sz., Nederlandse Federatieve Vereniging voor de Groothandel op Elektrotechnisch Gebied kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8725. o.] 125. pontja). E vizsgálatot a megállapodás tartalma és azon gazdasági összefüggések fényében kell elvégezni, amelyekbe a megállapodás illeszkedik (a Bíróság C‑551/03. P. sz., General Motors kontra Bizottság ügyben 2006. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑3173. o.] 66. pontja, valamint fent hivatkozott Beef Industry Development Society és Barry Brothers ügyben hozott ítéletének 16. pontja). Végül ezen elemzési módszer általánosan alkalmazandó, és nincs fenntartva a megállapodások egyik kategóriájára (a Törvényszék T‑328/03. sz., O2 (Germany) kontra Bizottság ügyben 2006. május 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1231. o.] 67. pontja).

88      A felperes nem hivatkozhat a fenti 42. pontban hivatkozott GlaxoSmithKline Services kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 121. pontjára, mivel a Bíróság szerint „az EK 81. cikk – a Szerződésben foglalt egyéb versenyjogi szabályokkal azonos módon – nem csupán a versenytársak vagy a fogyasztók érdekeinek, hanem a piac szerkezetének, ezáltal pedig magának a versenynek a védelmére is irányul”, és „ezért valamely megállapodás versenykorlátozó célja fennállásának megállapítása nem függhet attól, hogy a végső fogyasztókat megfosztja‑e a hatékony verseny révén biztosított, az ellátás vagy az árak terén jelentkező előnyöktől” (a Bíróság C‑501/06. P., C‑513/06. P., C‑515/06. P. és C‑519/06. P. sz., GlaxoSmithKline Services és társai kontra Bizottság és társai egyesített ügyekben 2009. október 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑9291. o.] 62–64. pontja).

89      A jelen esetben meg kell tehát határozni, hogy a szóban forgó megállapodások versenykorlátozó célúak voltak‑e, amint azt a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította (a (155)–(161) preambulumbekezdés).

90      Az EK 81. cikk (1) bekezdése kifejezetten tiltott megállapodásként említi „a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítés[ét]”, és „egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazás[át] az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek”. Márpedig a jelen esetben a fentiekből és különösen a fenti 51–56. pontból kitűnik, hogy a megállapodások célja egyrészt a bitumen beszerzési és eladási árainak rögzítése, másrészt pedig a W5 tagjainak preferenciális engedmény adása volt. E megállapodásoknak ezért még a jellege is elég azon vélekedéshez, hogy azok célja a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása volt.

91      A fentiek összességéből következik, hogy az első jogalap ötödik részét, és ennélfogva az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A bírság alapösszegének téves megállapítására alapított második jogalapról

 A felek érvei

92      A felperes úgy véli, hogy a Bizottságnak a bírság alapösszege kiszámításakor az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdésével összhangban figyelembe kellett volna vennie a jogsértés súlyát, tekintettel a jogsértés jellegére és a piacra gyakorolt tényleges hatására.

93      A Bizottságnak ily módon külön‑külön kellett volna értékelnie a nagyépítők, illetve a szállítók magatartását. A nagyépítők által a beszerzési feltételeikre vonatkozóan folytatott kollektív tárgyalás ugyanis nem hasonlítható össze a bruttó árnak a szállítók által történő rögzítésével. A Bizottságnak továbbá figyelembe kellett volna vennie a nagyépítők szállítóktól való függését, azt, hogy a nagyépítőknek nem voltak titkos megállapodásai, azt, hogy a szabványengedmény kizárólag egyéni tárgyalásokkal kiegészített minimális engedmény volt, valamint azt, hogy semmilyen, a kisépítőket ért kár nem nyert bizonyítást.

94      A kartell piacra gyakorolt hatásának értékelését illetően a Bizottság annak feltételezésére szorítkozott, hogy a megállapodásnak szükségképpen hatással kell lennie a holland piacra, anélkül azonban, hogy felmérte volna annak tényleges hatását. A Bizottság kizárólag azt a tényt vette figyelembe, hogy az útépítési bitumen ára Hollandiában magasabb, mint a szomszédos országokban. Ezenkívül a Bizottság az egyik nagyépítő egyéni cselekedeteit tévesen úgy értelmezte, hogy azok a nagyépítők szállítókkal szembeni kollektív szankcióinak mechanizmusát alkotják. Végül, a bitumen az építkezések összköltségének csak kis százalékát teszi ki, a megszerzett kapcsolódó előny pedig elhanyagolható.

95      A felperes úgy véli, hogy a Bizottság nem mentesülhet az állítólagos megállapodások tényleges hatásának vizsgálatára vonatkozó kötelezettsége alól e megállapodások puszta végrehajtására hivatkozással, mivel az e tekintetben hivatkozott ítélkezési gyakorlat (a Törvényszék T‑259/02–T‑264/02. és T‑271/02. sz., Raiffeisen Zentralbank Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. december 14‑én hozott ítélete [EBHT 2006., II‑5169. o.]) csak a klasszikus horizontális árkartellekre alkalmazandó, a szállítók és beszerzők közötti, beszerzési feltételekre vonatkozó egyeztetésre viszont nem.

96      A felperes arra a következtetésre jut, hogy az állítólagos jogsértés legfeljebb enyhe jogsértésnek minősíthető, és hogy a bírság összegének kiszámításához figyelembe vett hárommillió eurós alapösszeget, amely mindenesetre a bitumen vételárát tekintetbe véve aránytalan, egymillió euróra kellene csökkenteni.

97      A Bizottság a felperes összes érvét cáfolja.

 A Törvényszék álláspontja

–       A különösen súlyos jogsértésnek való minősítésről

98      Az 1998. évi iránymutatás 1. pontjának rendelkezései értelmében a bírság alapösszegét a jogsértés súlyosságával és időtartamával összhangban határozzák meg, és a jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét. Az 1998. évi iránymutatás így különbséget tesz enyhe jogsértések (általában vertikális jellegű, azonban korlátozott piaci kihatással járó kereskedelmi korlátozások), súlyos jogsértések (horizontális vagy vertikális, szigorúbban alkalmazott, szélesebb közös piaci kihatással bíró korlátozások) és különösen súlyos jogsértések (olyan horizontális korlátozások, mint az árkartell vagy a piacfelosztó kvóták alkalmazása, vagy más, a belső piac megfelelő működését veszélyeztető magatartások) között.

99      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértés súlyát számos tényező alapján kell meghatározni, mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, amelyekre vonatkozóan a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik (a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 241. pontja, valamint C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑3921. o.] 43. pontja; a Törvényszék T‑69/04. sz., Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2567. o.] 153. pontja). Másfelől az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bírság összegének meghatározása során figyelembe kell venni a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe veendő valamennyi tényezőt, többek között minden egyes félnek a jogsértésben játszott szerepét, valamint azt, hogy az ilyen típusú jogsértések milyen kockázatot jelentenek a Közösség céljaira (a fenti 22. pontban hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 120. és 129. pontja, valamint a Törvényszék T‑49/02–T‑51/02. sz., Brasserie nationale és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. július 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑3033. o.] 168–183. pontja). Amikor valamely jogsértést több vállalkozás követte el, mindegyikük részvételének viszonylagos súlyát kell vizsgálni (a Bíróság C‑51/92. P. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4235. o.] 110. pontja és C‑235/92. P. sz., Montecatini kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4539. o.] 207. pontja).

100    Az uniós bíróság elismerte, hogy jellegüknél fogva különösen súlyos jogsértésnek minősülnek a horizontális árkartellek és az olyan megállapodások, amelyek célja a vevőkör felosztása és a közös piac részekre töredezése (a Törvényszék T‑148/89. sz., Tréfilunion kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1063. o.] 109. pontja, T‑38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. okóber 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4407. o.] 147. pontja, és T‑53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1333. o.] 279. pontja). E megállapodások ily módon már önmagukban elegendőek a jogsértés különösen súlyosnak minősítéséhez, földrajzi kiterjedésüktől, illetve a piacra gyakorolt hatásuktól függetlenül (a fenti 99. pontban hivatkozott Brasserie nationale és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 178. pontja). Egy olyan horizontális kartell viszont, amely valamely tagállam egész területét lefedi, és amelynek célja a piacfelosztás és a közös piac részekre töredezése, az 1998. évi iránymutatás értelmében nem minősülhet enyhének (a fenti 99. pontban hivatkozott Brasserie nationale és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 181. pontja).

101    A jelen esetben a Bizottság a megtámadott határozat (312)–(317) preambulumbekezdésében úgy vélte, hogy a felperes az EK 81. cikk (1) bekezdésének különösen súlyos megsértését követte el. Hangsúlyozta, hogy az eladási és beszerzési árak közvetlen vagy közvetett rögzítéséből és az üzletfelekkel szemben egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazásából álló, ezáltal őket versenyhátránnyal sújtó jogsértés a jellegüknél fogva legsúlyosabb jogsértések közé tartozott. Megállapította továbbá, hogy a jogsértésben részt vevő két csoportnak tudomása kellett volna, hogy legyen a kartell jogellenes jellegéről, mivel a W5 tagjai többek között szándékosan sújtották versenyhátránnyal a kisépítőket. A kartell által megkötött megállapodások titkos jellege e tekintetben azok jogellenes jellegének további bizonyítéka.

102    A fenti 52–54. és 64–66. pontból következik, hogy a szóban forgó megállapodások célja az volt, hogy az eladási és beszerzési árakat közvetlenül vagy közvetve rögzítsék, és az üzletfelekkel szemben egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételeket alkalmazzanak, ezáltal versenyhátránnyal sújtva őket. Márpedig a Bizottság által ekként bemutatott mechanizmusok a legsúlyosabb versenytorzítások formái közé tartoznak.

103    Annak érdekében, hogy a jogsértés Bizottság által elfogadott különösen súlyosnak minősítését vitassa, a felperes azt állítja, hogy a Bizottságnak külön kellett volna értékelnie a szállítók magatartását és a nagyépítők magatartását. Amint azt a Törvényszék korábban már megállapította (lásd a fenti 46. pontot), átfogó módon kell azonban figyelembe venni a W5 és a szállítók között létrejött megállapodásokat, mivel azok egyszerre vonatkoznak a bruttó árra, a W5‑nek adott minimális engedményre és a kisépítőkkel szemben alkalmazandó maximális engedményre. Így a felperes által a jelen esetben előadott körülmények nem kérdőjelezhetik meg a jogsértés súlya Bizottság által elvégzett értékelésének érvényességét. Ebből következik, hogy a Bizottság azon következtetése, amely szerint a szóban forgó megállapodások és egyeztetések már jellegüknél fogva különösen súlyos jogsértésnek minősültek, nem vitatható.

104    Ezenkívül a felperes nem hivatkozhat a nagyépítők szállítóktól való függésére. Még ha feltételezzük is, hogy e körülmény bizonyítást nyer, az uniós bíróság megállapította, hogy a vállalkozás nem hivatkozhat arra a tényre, hogy a többi résztvevő kényszerítette a kartellben való részvételre, mivel e vállalkozás jelenthette volna a kényszert a hatáskörrel rendelkező hatóságoknak, és az 1/2003 rendelet 7. cikke alapján panaszt nyújthatott volna be a Bizottsághoz az érintett tevékenységben való részvétel helyett (lásd ebben az értelemben a fenti 99. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 367–370. pontját).

105    A fenti 71. ponttal összhangban egyébként el kell utasítani a felperes azon érveit, amelyek szerint egyrészt a W5‑nek nyújtott engedményeket a beszerzési mennyiségek indokolták, másrészt az építők közötti verseny valójában nem volt korlátozott, mert a szabványengedmények kizárólag egyéni engedményekkel kiegészített minimális engedmények voltak.

106    Végül a felperes vitatja azt, hogy a W5 szempontjából a szóban forgó megállapodások titkosak lettek volna. A megtámadott határozatból azonban kitűnik, hogy a W5 nem küldött a kartell találkozóira írásbeli meghívókat, és semmilyen jegyzőkönyvet nem készített azokról, valamint hogy a KWS kérése az volt, hogy a találkozókra a személyzet megérkezése előtt kerüljön sor (az (59), (73) és (76) preambulumbekezdés). Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság a jogsértés súlyának meghatározása végett figyelembe veheti azt a tényt, hogy a vállalkozások sok óvintézkedést tettek a kartell felderítésének elkerülése érdekében (a fenti 99. pontban hivatkozott Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 154. pontja). Mindenesetre a megtámadott határozat (313) preambulumbekezdése megállapítja, hogy az abban említett tényezők másodlagosan kerültek említésre a megtámadott határozat (312) preambulumbekezdésében felsoroltakhoz képest. Ilyen körülmények között, feltételezve akár, hogy a kartell titkos jellege figyelembevételének a felperes által történő vitatása megalapozottnak tekinthető, ez a körülmény nem járhat azzal a következménnyel, hogy kétségbe vonja a Bizottságnak a jogsértés jellegére vonatkozó – a megtámadott határozat (312) preambulumbekezdésében található helytálló és elégséges indokolásból következő – értékelését (lásd ebben az értelemben a fenti 99. pontban hivatkozott Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 157. pontját).

107    A fentiek összességéből következik, hogy egyrészt a Bizottság nem vétett mérlegelési hibát a felperes által elkövetett jogsértés jellegének minősítése során, másrészt pedig a Törvényszék megfelelőnek tartja e jogsértés különös súlyúnak minősítését. Nem indokolt tehát az alapösszeget a felperes kérelme szerint módosítani.

108    Következésképpen a második jogalap első részét el kell utasítani.

–       A kartell piacra gyakorolt hatásának téves értékeléséről

109    A felperes felrója a Bizottságnak, hogy nem mérte fel a kartell piacra gyakorolt hatását a bírság alapösszegének meghatározása érdekében.

110    A megtámadott határozat (314) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapítja, hogy a jogsértés súlyának és a bírság összegének meghatározása nem függ a kartell piacra gyakorolt hatásától. Pontosítja, hogy mivel nincsenek információk arra vonatkozóan, hogy megállapodások nélkül hogyan alakult volna a bitumen ára, nem mérhető a kartell tényleges hatása, de a kartell hatásainak valószínűségi becsléseihez tarthatja magát. Ebből a célból hangsúlyozza, hogy a megkötött megállapodásokat ténylegesen végrehajtották, ideértve preferenciális engedmény alkalmazását kizárólag a W5 tagjai esetében és a szankciómechanizmus alkalmazását a megállapodások be nem tartása esetén, ezáltal mesterséges piaci feltételeket teremtve. A Bizottság ezenkívül megállapította, hogy a bruttó ár szintje Hollandiában magasabb volt, mint a szomszédos országokban hatályban lévő árszint, és hogy a W5‑nek adott különleges engedmény meghatározó szerepet játszhatott a közbeszerzési szerződések elnyerésében.

111    Amint arra a fenti 98. pont emlékeztetett, az 1998. évi iránymutatás 1. pontja tartalmazza, hogy a jogsértés súlyosságának megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét.

112    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság nem volt köteles bizonyítani a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatását, mivel azon kérdés, hogy a versenykorlátozás mennyivel hozott létre magasabb piaci árat ahhoz képest, amely a kartell hiányában érvényesült volna, nem döntő kritérium a bírságok szintjének megállapítása tekintetében (a Bíróság C‑286/98. P. sz., Stora Kopparbergs Bergslags kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9925. o.] 68–77. pontja, valamint a Törvényszék T‑25/05. sz., KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben 2010. május 19‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 82. pontja).

113    A Bíróság így emlékeztetett arra, hogy az 1998. évi iránymutatásból az következik, hogy a jogsértés jellege elegendő lehet ahhoz, hogy a piacra gyakorolt tényleges hatásától és földrajzi kiterjedésétől függetlenül „különösen súlyosnak” minősüljön (lásd a fenti 100. pontot, valamint a Bíróság C‑125/07. P., C‑133/07. P., C‑135/07. P. és C‑137/07. P. sz., Erste Group Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2009. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑8681. o.] 103. pontját). E következtetést alátámasztja az a tény, hogy míg a „súlyos” jogsértések leírása kifejezetten hivatkozik a piacra és a közös piac kiterjedt területeire gyakorolt hatásra, a „különösen súlyos” jogsértések leírása nem említ semmilyen követelményt a piacra gyakorolt tényleges hatásra, illetve adott földrajzi területre gyakorolt hatásra vonatkozóan (a fenti 100. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 150. pontja, valamint a fenti 112. pontban hivatkozott KME Germany és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 83. pontja). A Bíróság arra is emlékeztetett, hogy az 1998. évi iránymutatás 1.A. pontjának első bekezdéséből kiderül, hogy e hatást kizárólag akkor kell figyelembe venni, ha mérhető (a Bíróság C‑511/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. július 9‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑5843. o.] 125. pontja, valamint C‑534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7415. o.] 74. pontja).

114    E tekintetben el kell utasítani a felperes azon érvét, miszerint ez az ítélkezési gyakorlat csak a horizontális árkartellekre alkalmazandó, a „szállítók és beszerzők közötti, beszerzési feltételekre vonatkozó egyeztetésre” viszont nem. A fenti 81–84. és 102. pontból ugyanis az következik, hogy a szóban forgó megállapodások célja egyrészt az volt, hogy a bitumen beszerzési és eladási árait rögzítsék, másrészt pedig, hogy a kartell tagjai részére preferenciális engedményeket adjanak, és hogy e megállapodásoknak ezért még a jellege is elég azon vélekedéshez, hogy azok célja a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása volt.

115    A jelen esetben, tekintettel a szóban forgó jogsértés jellegére és arra a tényre, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban pontosította, hogy a jogsértés tényleges hatása nem volt mérhető (a (314) és (316) preambulumbekezdés), a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottság nem volt köteles a piacra gyakorolt ezen tényleges hatást értékelni annak érdekében, hogy azt különösen súlyos jogsértésnek minősítse.

116    Mivel a Bizottság ezenkívül egyértelműen megállapította a megtámadott határozatban, hogy a jogsértés tényleges hatása nem számított a jogsértés súlyának és a bírság összegének meghatározása során, nem róható fel a Bizottságnak, hogy a kartell piacra gyakorolt tényleges hatására vonatkozó preambulumbekezdésben azt állapította meg, hogy a szóban forgó megállapodásokat végrehajtották. Nem szükséges tehát megvizsgálni, hogy az általa előterjesztett más bizonyítékok elegendők voltak‑e azon tényleges hatás bizonyítása érdekében, amelyet a jogsértés az említett piacon a verseny szempontjából gyakorolhatott.

117    A második jogalap második részét tehát el kell utasítani.

–       Az alapösszeg aránytalanságáról

118    A felperes azt állítja, hogy a bírság kiszámításához figyelembe vett hárommillió eurós alapösszeg, a bitumen vételárát tekintetbe véve, aránytalan.

119    Az 1998. évi iránymutatás 1.A. pontja hatodik bekezdésének rendelkezései értelmében, amennyiben a jogsértésben több vállalkozás is érintett, néhány esetben szükségessé válhat az egyes jogsértési kategóriákon belül meghatározott alapösszegek súlyozása „annak figyelembevétele érdekében, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást gyakorol a versenyre, különösen, ha az azonos típusú jogsértéseket elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn”. A hetedik bekezdés így pontosítja, hogy „az azonos magatartásért járó azonos büntetés elve – ha a körülmények így kívánják – az érintett vállalkozások vonatkozásában eltérő összegű bírságok kiszabásához vezethet, anélkül hogy ezt a különbségtételt aritmetikai számítások szabályoznák”.

120    A Bizottság a megtámadott határozat (318)–(322) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a kartellben részt vevő egyes vállalkozások jogellenes magatartása sajátos jelentőségének és a versenyre gyakorolt tényleges hatásának figyelembevétele érdekében az érintett vállalkozások között különbséget tett az érintett piacon fennálló viszonylagos jelentőségük alapján, amelyet a Hollandiában 2001‑ben – a jogsértés utolsó teljes évében – megvalósult útépítésibitumen‑eladások, illetve –beszerzések értéke alapján kiszámított piaci részesedéseik segítségével mért meg. Ennélfogva hat kategóriába sorolta a vállalkozásokat, és a felperest a 3,9% és 4,2% közötti – a felperes esetében hárommillió euró alapösszeget érő – piaci részesedéssel rendelkező vállalkozásokat magában foglaló hatodik kategóriába helyezte. Másfelől a megtámadott határozat (317) preambulumbekezdésében megállapította, hogy még ha a különösen súlyos jogsértések több mint 20 millió eurós bírságot is maguk után vonhatnak, ezen összeget csak 15 millió euróban rögzítette, tekintettel arra, hogy a jogsértés egyetlen tagállamban eladott útépítési bitumenre korlátozódott, hogy e piac viszonylag csekély értékkel bírt – ami 2001‑ben 62 millió eurót tett ki ‑, és hogy nagy számú résztvevőről volt szó.

121    Az ítélkezési gyakorlat pontosítja, hogy a Bizottság a bírságok összegének megállapítása tekintetében az 1/2003 rendelet keretében mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, azért hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok betartása felé terelje, és hogy a Törvényszék feladata felülvizsgálni, hogy a kiszabott bírság összege arányos‑e a jogsértés súlyával és időtartamával, továbbá mérlegelni a jogsértés súlyát és a felperes által hivatkozott körülményeket (a Törvényszék T‑368/00. sz., General Motors Nederland és Opel Nederland kontra Bizottság ügyben 2003. október 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑4491. o.] 189. pontja).

122    Az uniós bíróság továbbá pontosította, hogy az 1998. évi iránymutatás, jóllehet nem írja elő, hogy a bírság összegét a teljes forgalom vagy a releváns forgalom alapján számítsák ki, nem zárja ki, hogy a Bizottság a bírság összegének meghatározása tekintetében a forgalomra vonatkozó mutatószámokat az általános uniós jogelvek betartása érdekében figyelembe vegye, amennyiben a körülmények ezt megkívánják, és hogy a Bizottság így az érintett vállalkozásokat több kategóriába sorolhatja az egyes vállalkozások által az eljárásban érintett termékekkel megvalósított forgalom alapján (a fenti 99. pontban hivatkozott Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 176. és 177. pontja).

123    E módszer, amely alapján a differenciált bánásmód alkalmazása érdekében a bírságok alapösszegének meghatározásakor a kartell tagjait kategóriákba sorolják – aminek az elvét az ítélkezési gyakorlat annak ellenére megerősítette, hogy az figyelmen kívül hagyja az azonos kategórián belüli vállalkozások méretbeli különbségeit –, azzal a következménnyel jár, hogy az azonos kategóriákba tartozó vállalkozásokra vonatkozó alapösszegek átalányjellegűvé válnak. A Bizottság így az érintett vállalkozásokat többek között több kategóriába sorolhatja, például 5%‑os vagy 10%‑os piaci részesedésekre vonatkozó osztályok szerint. Az uniós bíróság hangsúlyozza azonban, hogy az ilyen kategóriákba sorolásnak tiszteletben kell tartania az egyenlő bánásmód elvét, és a bírság összegének legalább arányosnak kell lennie a jogsértés súlyának értékelése során figyelembe vett tényezőkkel, továbbá hogy az uniós bíróság annak felülvizsgálatára szorítkozik, hogy a kategóriákra osztás következetes és objektíve igazolható (a Törvényszék T‑68/04. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2511. o.] 62–70. pontja, valamint T‑161/05. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3555. o.] 123. és 124. pontja).

124    A Bíróság azonban pontosította, hogy a Bizottság a bírság összegének a kérdéses jogsértés súlyának és időtartamának függvényében történő meghatározása során nem köteles az érintett vállalkozások forgalmán alapuló összegekből kiindulva végezni a bírság számítását, amint arra az 1998. évi iránymutatás 1.A. pontjának hatodik bekezdése emlékeztet. Igaz, hogy a Bizottság figyelembe veheti a kérdéses vállalkozások forgalmát, de e forgalomnak más, az értékelés során figyelembe vett tényezőkhöz képest aránytalan jelentőség nem tulajdonítható. A Bizottságnak van tehát bizonyos mérlegelési jogköre a tekintetben, hogy súlyozza‑e a bírságot az egyes vállalkozások méretei szerint. Következésképpen, ha ugyanazon jogsértésben részt vevő több vállalkozásra szab ki bírságot, nem köteles úgy megállapítani a bírság összegét, hogy annak végső összege tükrözze a vállalkozások teljes üzleti forgalma (a Bíróság C‑407/04. P. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2007. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑829. o.] 141–144. pontja), vagy az érintett termék piacára vonatkozó forgalmuk (a Törvényszék T‑62/02. sz., Union Pigments kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5057. o.] 159. pontja) közötti különbséget.

125    A Törvényszék azt is megállapította, hogy az a tény, hogy az 1998. évi iránymutatásban meghatározott számítási módszer nem az érintett vállalkozások teljes üzleti forgalmán alapul, és emiatt lehetővé teszi, hogy a vállalkozások között a forgalmuk és a velük szemben kiszabott bírság összegének aránya tekintetében eltérés legyen, irreleváns annak értékelése szempontjából, hogy a Bizottság megsértette‑e az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét, továbbá a büntetések egyéniesítésének elvét (a Törvényszék T‑116/04. sz., Wieland‑Werke kontra Bizottság ügyben 2009. május 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑1087. o.] 86. és 87. pontja).

126    A fentiekből következik, hogy a Bizottság nem volt köteles figyelembe venni azt a körülményt – feltéve hogy bizonyítást nyer ‑, hogy a felperesnek a bitumenbeszerzési költségei 2001‑ben csak 2,6 millió eurót tettek ki.

127    Ezenkívül, tekintettel a fent kifejtett megfontolások összességére, valamint különösen a jogsértés súlyára és a szankció elrettentésre irányuló céljára, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a bírság alapösszegének hárommillió euróban történő megállapítása nem aránytalan.

128    Ezért a jogalap harmadik részét, és ennélfogva a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A BNGW által elkövetett jogsértésért fennálló felelősség felperesnek való betudásakor megvalósult téves jogalkalmazás eseteire és nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított harmadik jogalapról

 A felek érvei

129    A felperes úgy véli, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, figyelmen kívül hagyta az ítélkezési gyakorlatot és megsértette az ártatlanság vélelmét, mivel kizárólag arra hivatkozással, hogy a felperes a BNGW tőkéjének 100%‑ával rendelkezik, neki tudta be ez utóbbi magatartását. A felperes egyébiránt kijelenti, hogy leányvállalatának, amelynek tőkéjével csak passzívan rendelkezett, üzleti magatartására nem gyakorolt meghatározó befolyást.

130    A Bizottság a felperes összes érvét cáfolja.

 A Törvényszék álláspontja

131    Tekintettel a negyedik jogalapra adott válaszra, amelynek hatása a megtámadott határozat 1. cikke a) pontjának megsemmisítése annyiban, amennyiben az a BNGW magatartásának az 1996. június 21‑től 2000. szeptember 30‑ig terjedő időszak tekintetében a felperesnek történő betudását érinti, a harmadik jogalapot nem kell vizsgálni.

 A bírság összegéről

 A felek érvei

132    A felperes azt állítja, hogy ha a megtámadott határozatot az 1996. június 21‑től 2000. szeptember 30‑ig terjedő időszakra vonatkozó részében meg kell semmisíteni, akkor az ő bírságát arányosan 1 213 650 euróra kellene csökkenteni.

133    A tárgyaláson a felperes ezenkívül rámutatott arra, hogy mivel az 1/2003 rendelet azonos jelentőséget tulajdonít a jogsértés súlyának és időtartamának, a megállapított bírságnak arányosan kell tükröznie a jogsértés időtartamát, amint azt az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a) pontja alapján kiszabott bírságok megállapításáról szóló iránymutatás (HL 2006. C 210., 2. o., a továbbiakban: 2006. évi iránymutatás) előírja. A felperes hangsúlyozta, hogy mindenesetre a Bizottságnak tiszteletben kellett volna tartania az 1998. évi iránymutatásban foglalt, az évi 10%‑os növelésre vonatkozó korlátot.

134    A Bizottság úgy véli, ha a Törvényszék az 1996. június 21‑től 2000. szeptember 30‑ig terjedő időszakra vonatkozóan elfogadná a negyedik jogalapot, a bírság kezdeti összegét 3,45 millió euróra kellene csökkenteni, miközben az alapösszegnek 3 millió eurónak kellene maradnia, az időtartammal összefüggő növelésnek pedig 55‑ről 15%‑ra kellene csökkennie. A Ballast Nedam mindenesetre továbbra is a jogsértés időszakának teljes egészéért viselne felelősséget.

135    A Bizottság egyébként úgy ítéli meg, hogy a felperes által a tárgyaláson előterjesztett azon jogalapok, amelyek az 1998. évi iránymutatásban előírt, az évi 10%‑os növelésre vonatkozó korlát figyelmen kívül hagyásán, illetve a jogsértés időtartamával szigorúan arányos bírság megállapításának szükségességén alapulnak, új jogalapnak minősülnek, ennélfogva elfogadhatatlanok. Ezenkívül a Bizottság kitér arra, hogy ha a Törvényszék a 2006. évi iránymutatást alkalmazná, az ellentétes lenne a kartell résztvevői közötti egyenlőség elvével, és hogy akkor mindenesetre figyelembe kellene venni azt a tényt, hogy a felperes a csoport építési tevékenységének teljes egészét átvette.

 A Törvényszék álláspontja

136    A fenti 21–36. pontból kitűnik, hogy a felperesnek nem volt lehetősége arra, hogy a jogsértésben a BNGW 100%‑os anyavállalataként történő részvételét illetően a közigazgatási eljárás folyamán megfelelően védekezzen, és hogy a Törvényszék ennélfogva megsemmisítette a megtámadott határozat 1. cikkének a) pontját annyiban, amennyiben az a BNGW magatartásának az 1996. június 21‑től 2000. szeptember 30‑ig terjedő időszak tekintetében a felperesnek történő betudását érinti. A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy meg kell állapítani a felperessel szemben kiszabott bírság összegére vonatkozóan e megsemmisítésből eredő következményeket.

137    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑a c) pontjának és 48. cikke 2. §‑ának együttes rendelkezéseiből következik, hogy a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát, valamint a felhozott jogalapok rövid ismertetését, és hogy az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel.

138    Korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva az uniós bíróságnak azonban lehetősége kell, hogy legyen arra, hogy új jogalapot vagy érvet fogadjon el, amennyiben az a határozathozatala céljából hatásos, és nem alapul a keresetlevélben felhozottaktól eltérő jogellenességi okon (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑104/97. P. sz., Atlanta kontra Európai Közösség ügyben 1999. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑6983. o.] 27–29. pontját).

139    Ennélfogva, ami a felperes tárgyaláson előadott érveivel szemben a Bizottság által felhozott elfogadhatatlanságot illeti, meg kell állapítani, hogy a keresetlevélben a felperes arra szorítkozott, hogy a Törvényszéktől a bírsága összegének csökkentését kérje annak az 1996. június 21. és 2000. szeptember 30. közötti időszakra vonatkozó megsemmisítése következtében, a védelemhez való jogának megsértése miatt. A válaszban a felperes a bírságnak a jogsértés időtartama csökkenésével szigorúan arányos csökkentését alkalmazva végezte el az új összeg számítását. A viszonválaszban a Bizottság vitatta a felperes által végzett számítást, és azt kérte a Törvényszéktől, hogy adott esetben a bírság új összegét úgy számítsa ki, hogy tartsa meg a 3 millió eurós alapösszeget, és a bírság növelését – a megtámadott határozatban alkalmazott 1998. évi iránymutatásnak megfelelően – az időtartam címén 55%‑ról 15%‑ra csökkentse.

140    Következésképpen azon érvek, amelyek egyrészt a Bizottság által a viszonválaszban javasolt – az 1998. évi iránymutatásban előírt, évi 10%‑os növelési korlátot állítólagosan figyelmen kívül hagyó – számítási módszerre vonatkoznak, másrészt a jogsértés időtartamával szigorúan arányos bírság megállapításának – a 2006. évi iránymutatás szerinti – szükségességére vonatkoznak, és amelyek nem alapulnak a keresetlevélben felhozottaktól eltérő jogellenességi okon, hatásosak abból a célból, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva a bírság összegét megállapítsa. Ezért azokat elfogadhatónak kell nyilvánítani.

141    Érdemben, azon érvet, miszerint a Bizottság által a viszonválaszban javasolt számítási módszer figyelmen kívül hagyja az 1998. évi iránymutatásban előírt, évi 10%‑os növelési korlátot, el kell vetni, emlékeztetve arra, hogy a Bizottság az említett iránymutatás B. pontjával összhangban – és amint a megtámadott határozatból ((328) preambulumbekezdés) kitűnik – a felperessel szemben kiszabott bírság alapösszegének az időtartama címén történő évi 10%‑os növelését javasolta egy teljes évre vonatkozóan, és 5%‑os növelését javasolta minden, hat hónap és egy év közötti időtartamra, vagyis 15%‑os növelését javasolta a 2000. október 1. és 2002. április 15. közötti időszakra vonatkozóan.

142    A felperes azon érvét illetően, amely a jogsértésben való részvétele időtartamával szigorúan arányos mértékű bírság megállapításának szükségességére vonatkozik, emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog ilyen követelményt nem támaszt (a Törvényszék T‑122/07–T‑124/07. sz., Siemens Österreich és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. március 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑793. o.] 182. pontja). Az 1/2003 rendelet 23. cikkének (3) bekezdése ugyanis annak előírására szorítkozik, hogy a bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mint annak időtartamát.

143    Ami a Törvényszék azon lehetőségét illeti, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság összegét nem a megtámadott határozat elfogadásakor hatályban lévő 1998. évi iránymutatás módszertana szerint, hanem a 2006. évi iránymutatás módszertana szerint számítja ki, fontos emlékeztetni arra, hogy a Törvényszéket nem kötik a Bizottság számításai, sem az iránymutatás, amikor korlátlan felülvizsgálati jogkörének értelmében határoz (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑101/05. és T‑111/05. sz., BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4949. o.] 213. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), hanem az ügy összes körülményét figyelembe véve saját maga végzi el értékelését. Ugyanakkor a korlátlan felülvizsgálati jogkör gyakorlása a vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok összegének megállapítása során nem járhat az EK 81. cikkbe ütköző megállapodásban vagy összehangolt magatartásban részt vevő vállalkozások közötti hátrányos megkülönböztetéssel. Ha a Törvényszék valamely vállalkozás tekintetében kifejezetten mellőzni kívánja azt a számítási módszert, amelyet a Bizottság e vállalkozások mindegyikével szemben alkalmazott, e döntését indokolnia kell (a Bíróság C‑291/98. P. sz., Sarrió kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9991. o.] 97. és 98. pontja).

144    A jelen esetben az elkövetett jogsértés eleve jelentős súlya és a Bizottság által elfogadott alapösszeg arányos jellege – amint azt a fenti 107. és 127. pont nyilvánvalóvá teszi – a bírság növelésének az 1998. évi iránymutatás módszertanának megfelelő csökkentését indokolja.

145    A fent említett körülmények és megfontolások összességére tekintettel a Törvényszék, korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva ezért indokoltnak tekinti a jogsértés időtartama címén a bírság növelésének 55%‑ról 15%‑ra csökkentését, és a felperessel szemben egyetemlegesen kiszabott bírság összegének 3,45 millió euróban való megállapítását.

 A költségekről

146    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen szabályzat 87. cikke 3. §‑ának első bekezdése alapján részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

147    Mivel a jelen ügyben a felperes kérelmei egy részében pervesztes lett, a jelen ügy körülményeinek helyes mérlegelése azt kívánja, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az [EK] 81. [cikk] alapján megindított eljárás[ban] (COMP/F/38.456 – „bitumen (Hollandia)”‑ügy) 2006. szeptember 13‑án hozott C (2006) 4090 végleges bizottsági határozat 1. cikkének a) pontját megsemmisíti annyiban, amennyiben az a Ballast Nedam Infra BV‑nek a jogsértésben 1996. június 21. és 2000. szeptember 30. közötti részvételét érinti.

2)      A Törvényszék a fenti 1) pontban említett határozat 2. cikke a) pontjában a Ballast Nedam Infrával szemben egyetemlegesen kiszabott bírság összegét 3,45 millió euróra csökkenti.

3)      Mindegyik fél maga viseli saját költségeit.

Jaeger Wahl Soldevila Fragoso

Kihirdetve Luxembourgban, a 2012. szeptember 27‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita alapját képező tényállás

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

Az 1/2003 rendelet 27. cikke (1) bekezdésének és a védelemhez való jognak a megsértésére alapított negyedik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

Az EK 81. cikkbe ütköző jogsértés bizonyítékának hiányára alapított első jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

– A nagyépítőknek a bruttó ár rögzítésében való közreműködéséről

– A W5‑nek nyújtott engedményekről és a szankciómechanizmusról

– A W5‑nek a bruttó ár közösen történő rögzítéséhez fűződő érdeke hiányáról

– A horizontális együttműködési megállapodásokról szóló iránymutatás rendelkezései alkalmazásának a Bizottság által történő megtagadásáról

– A versenykorlátozó cél hiányáról

A bírság alapösszegének téves megállapítására alapított második jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

– A különösen súlyos jogsértésnek való minősítésről

– A kartell piacra gyakorolt hatásának téves értékeléséről

– Az alapösszeg aránytalanságáról

A BNGW által elkövetett jogsértésért fennálló felelősség felperesnek való betudásakor megvalósult téves jogalkalmazás eseteire és nyilvánvaló mérlegelési hibákra alapított harmadik jogalapról

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A bírság összegéről

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A költségekről

* Az eljárás nyelve: holland.