E. SHARPSTON FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2009. július 16.1(1)
C‑325/08. sz. ügy
Olympique Lyonnais
kontra
Olivier Bernard és Newcastle United
(A Cour de cassation [Franciaország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Munkavállalók szabad mozgása – Nemzeti rendelkezés, amely arra kötelezi a futballjátékost, hogy kártérítést fizessen az őt képző klub számára, ha a képzési időszakának végén másik tagállam klubjával köt hivatásos játékosi szerződést – A szabad mozgás akadályozása – Az ilyen akadályozásnak a fiatal hivatásos futballjátékosok felvétele és képzése ösztönzésének szükségességével való igazolása”
1. Azok számára, akik figyelemmel kísérik a „csodálatos játékot”, az szenvedély – sőt vallás.(2) Elhivatott szurkolók serege utazik keresztül az Unión, hogy a csapatukat minden meccsen támogassák; és a potenciális új játékosok (esetleges átigazolások és helyi tehetségek) lehetséges teljesítménye égető fontosságú kérdés. Azon tehetséges fiatalok számára, akikre felfigyel egy tehetségkutató, és egy jó klubnál utánpótlás‑játékosi lehetőséget (azaz képzési szerződést) kapnak, ez a hivatásos játékosi pályafutás kapuját megnyitó varázsszót jelenti. Előbb-utóbb azonban a futballdicsőség álmához szükségszerűen társul a kemény valóság, amely megköveteli, hogy a hivatásos játékos az időben korlátozott pályafutása során az elérhető legmagasabb bevételt szerezze meg annál a klubnál, amely a játékos számára kész a legmagasabb díjazást megadni. A klubok ugyanakkor érthetően idegenkednek attól, hogy a „saját” fiatal reménységeik legjobbjait, akiknek képzésébe komolyan befektettek, más klubok jogtalanul megszerezzék. Amennyiben az utánpótlásklub kicsi és viszonylag szegény, a játékost elcsábító klub pedig nagy és jóval gazdagabb, ezek a manőverek ténylegesen fenyegetik a kisebb klub túlélését (mind gazdaságilag, mind a sport szempontjából).
2. A jelen előzetes döntéshozatalra utalás alapjául szolgáló tények röviden ismertethetők. Egy fiatal futballjátékos számára hivatásos játékosi szerződést kínált az a francia klub, amely őt három évig képezte. A játékos ezt visszautasította, de elfogadott egy másik ajánlatot arra vonatkozóan, hogy egy angol klubban játsszon hivatásos játékosként. Franciaországban abban az időben a hivatásos futballra vonatkozó szabályok ezt a játékost a francia klub számára kártérítés fizetésére kötelezték. Ez a francia klub keresetet indított a francia bíróságok előtt mind a játékos, mind az angol klub ellen azon egyéves díjazáson alapuló összeg megfizetése iránt, amelyet a játékos akkor kapott volna, ha a francia klubbal köt szerződést.
3. A Cour de cassation (semmítőszék) azt kérdezi, hogy az ismertetett szabályok ellentétesek‑e a munkavállalók szabad mozgásának az EK 39. cikkben foglalt elvével, és ha igen akkor azokat igazolhatja‑e a fiatal hivatásos játékosok felvétele és képzése ösztönzésének szükségessége.
Lényeges rendelkezések
Közösségi jog
4. Az EK 39. cikk biztosítja a munkavállalók szabad mozgását a Közösségen belül. Ez a szabadság a közrendi, közbiztonsági vagy közegészségügyi okok alapján indokolt okokra is figyelemmel többek között jogot biztosít a munkavállalónak arra, hogy a) a tényleges állásajánlatokra jelentkezzen, b) e célból a tagállamok területén szabadon mozogjon, c) a munkavállalás céljából valamely tagállam területén tartózkodjon.
Nemzeti rendelkezések
5. Az érintett időszakban(3) a code de travail français (a francia munka törvénykönyve) L. 120‑2. cikke előírta: „A személyek egyéni és kollektív jogai csak az elvégzendő feladat természete által igazolt és az elérni kívánt céllal arányban álló módon korlátozhatók.”
6. Ugyanezen törvénykönyv L. 122‑3‑8. cikke előírta, hogy a határozott idejű munkaszerződéseket a határozott idő lejárta előtt csak a felek közös megállapodásával vagy súlyos vétkesség, illetve vis maior esetén lehet megszüntetni. Ha a munkáltató más körülmények között szüntette meg a szerződést a határozott idő lejárta előtt, a munkavállaló kártérítésre volt jogosult, amelynek összege legalább annyi volt, amennyi munkabért a szerződés lejártáig kapott volna. Ha a munkavállaló szüntette meg a szerződést, a munkáltató a bekövetkezett kárnak megfelelő összegű kártérítésre volt jogosult.
7. Ebben az időben a code du sport (a sportról szóló francia törvény) nem tartalmazott a hivatásos sportolók képzésére vonatkozó előírást, bár annak L. 211‑5. cikke jelenleg úgy rendelkezik, hogy a hivatásos képzési szerződések a kedvezményezett számára előírhatják, hogy a képzés befejezésekor – három évnél nem hosszabb időszakra –munkaszerződést kössön az őt képző klubbal.
8. A futballjátékosok munkaviszonyát Franciaországban ezenkívül a Charte du football professionnel (hivatásos futball charta) szabályozta, amely az ágazatban a kollektív szerződés rangjával rendelkezett. A charta III. címének IV. fejezete (1997–1998‑as változat) a „joueurs espoir” néven ismert kategóriára vonatkozott, akik valamely hivatásos klubnál tanulójátékosokként, határozott idejű szerződés alapján alkalmazásban álló 16–22 év közötti ígéretes játékosok. Ezen fejezet 23. cikke(4) egyebek mellett előírta:
„[…]
A szerződés szabályszerű lejárta esetén a klubnak joga van a másik féltől hivatásos játékosi szerződés megkötését követelni.
[…]
(1) Amennyiben a klub nem élt ezzel a jogával, a játékos a következő lehetőségekkel rendelkezik:
a) hivatásos játékosi szerződést köthet az általa választott klubbal, anélkül hogy az általa elhagyott klub irányában bármilyen kártérítési kötelezettsége keletkeznék;
[…]
(2) A hivatásos játékosi szerződés megkötésének megtagadása esetén e játékos három évig semmilyen minőségben nem köthet szerződést a [francia nemzeti labdarúgó szövetség] valamely klubjánál azon klub írásbeli engedélye nélkül, amelynél utánpótlás‑játékos volt […]
[…]”
9. Ez a charta – amely az érintett időszakban és jelenleg is kizárólag Franciaországban alkalmazandó – nem szabályozta a klubok közötti kártérítést azokban az esetekben, amikor valamely játékost az egyik klub képezte, majd ez a játékos egy másik klubbal kötött szerződést, jóllehet az jelenleg tartalmaz ilyen szabályozást. Ahogyan azt a francia kormány meghatalmazottja a tárgyaláson jelezte, a Franciaországban jelenleg alkalmazandó szabályok pontosan megfelelnek a FIFA később ismertetendő szabályainak.
Nemzetközi szabályok
10. A különböző országokban a futballklubok közötti átigazolásokat illetően a játékosok helyzetéről és átigazolásáról szóló FIFA‑szabályzat jelenleg tartalmaz a képzési kártérítésre vonatkozó szabályokat abban az esetben, ha a játékos a 23. életéve betöltésének megfelelő idény vége előtt köti meg az első hivatásos játékosi szerződését, vagy a játékost ezen időpont előtt átigazolják. Ezeket a szabályokat a Bizottsággal együttműködve dolgozták ki, miután a Bíróság ítéletet hozott a Bosman‑ügyben(5).
11. A FIFA‑szabályzat 20. cikkének és 4. mellékletének megfelelően a képzési kártérítést abban az esetben kell megfizetni a játékost képző klubnak vagy kluboknak, ha a játékos az első hivatásos játékosi szerződését megköti, és ezt követően minden egyes hivatásos játékosként való átigazolásánál a játékos 23. életéve betöltésének megfelelő idény végéig.
12. A hivatásos játékosként történt első igazolásnál a klub, amelyhez a játékos igazolt, – az egyes kluboknál eltöltött időszakok arányában –képzési kártérítést fizet minden egyes klub számára, amely a játékos képzéséhez hozzájárult. Az ezt követő átigazolások esetén a képzési kártérítés a játékosnak csak azon időszak vonatkozásában jár, amikor ettől a klubtól tényleges képzésben részesült.
13. A klubok a játékosok képzésébe való pénzügyi befektetéseiknek megfelelő kategóriákba sorolhatók. Az egyes kategóriák esetében rögzített képzési költségek az egy játékos egyéves képzéséhez szükséges összeg és az átlagos „játékos tényező” – az egy hivatásos játékos létrehozásának érdekében képzendő játékosok arányszáma – szorzatának felelnek meg.
14. A számítás figyelembe veszi azokat a költségeket, amelyek az új klub részéről akkor merültek volna fel, ha a játékost ez a klub képzi. Általában az első alkalommal, amikor a játékos hivatásosként igazol, a kártérítést az új klub képzési költségeit alapul véve, utóbbit a képzési évek számával megszorozva számítják ki. Az ezt követő átigazolások esetén a számítás az új klub képzési költségein alapul, amelyet megszoroznak a korábbi klub képzési éveinek számával.
15. Az EU‑n vagy az EGT‑n belül mozgó játékosok esetében azonban, ha a játékos az alacsonyabb kategóriájú klubból magasabb kategóriájú klubba kerül, a számítás a két klub átlagos képzési költségein alapul; ha a játékos magasabb kategóriából alacsonyabb kategóriába kerül, a számítási mód az alacsonyabb kategóriájú klub képzési költségein alapul.
16. Létezik egy „szolidaritási mechanizmus” is, amelyet a 21. cikk és az 5. melléklet szabályoz. Ha egy hivatásos játékost a szerződésének lejárta előtt átigazolnak, akkor a játékos 12. és 23. életéve közötti neveléséhez és képzéséhez hozzájáruló valamennyi klub megkapja a játékos korábbi klubjának fizetett kártérítés egy részét. Ez a rész a teljes kártérítésnek legfeljebb 5%‑a lehet, amely a szóban forgó idények és klubok között oszlik meg.
17. A franciaországi helyzethez hasonlóan az érintett időszakban nem léteztek ilyen nemzetközi szabályok.
Tényállás, eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
18. 1997‑ben Olivier Bernard utánpótlás‑játékosi szerződést kötött az Olympique Lyonnais futballklubbal, az ezen év július 1‑jén kezdődő hatállyal, három idényre. Ezen szerződés lejáratának időpontja előtt az Olympique Lyonnais hivatásos játékosi szerződést ajánlott számára 2000. július 1‑jétől kezdődően egyéves időtartamra. O. Bernard (aki feltehetően elégedetlen volt az ajánlott fizetéssel) nem fogadta el az ajánlatot, de 2000 augusztusában hivatásos játékosi szerződést kötött a Newcastle United nevű angol klubbal.(6)
19. Az Olympique Lyonnais, amint tudomást szerzett a szerződésről, keresetet indított O. Bernard ellen a conseil de prud’hommes de Lyon (lyoni munkaügyi bíróság) előtt, amelyben kérte, hogy ezt a játékost és a Newcastle Unitedot egyetemlegesen kötelezzék kártérítés megfizetésére. Az igényelt összeg 53 357,16 euró volt, amely az előzetes döntéshozatalra utaló végzés szerint megegyezik azzal a díjazással, amelyet O. Bernard egy év alatt akkor kapott volna, ha az Olympique Lyonnais által ajánlott szerződést megköti.
20. A conseil de prud’hommes úgy vélte, hogy O. Bernard egyoldalúan szüntette meg a szerződését, és egyetemlegesen kötelezte őt és a Newcastle Unitedot, hogy a code du travail L. 122‑3‑8. cikke alapján fizessenek meg az Olympique Lyonnais részére 22 867,35 euró kártérítést. Az ítélet nem tartalmazott indokolást az igényelt és a megítélt kártérítési összeg közötti különbség vonatkozásában.
21. Az alperesek a cour d’appel de Lyonhoz (lyoni fellebbviteli bíróság) fellebbeztek, amely bíróság úgy vélte, hogy a futballcharta 23. cikke jogellenes. Az abban előírt korlátozás összeegyeztethetetlen a szakmai tevékenység szabad gyakorlásának elvével és a code du travail L. 120‑2. cikkével. Közelebbről, nem volt olyan előírás, amely meghatározta volna a lejárat előtti megszüntetés esetén a képzésre tekintettel fizetendő kártérítést. Annak megkövetelése, hogy valamely játékos továbbra is az őt képző klubnál dolgozzon, a szerződéskötési szabadság korlátozásának minősül, amely a képzés költségétől függetlenül nem áll arányban a klub jogos érdekeinek védelmével.
22. Ezen bíróságok egyike sem tartotta szükségesnek előzetes döntéshozatal iránti kérdés előterjesztését annak ellenére, hogy azt kérelmezte a Newcastle United. A cour d’appel azonban, jóllehet a határozata a francia jogon alapult, úgy vélte, hogy a futball charta 23. cikkében előírt követelmény is ellentétes az EK 39. cikkben foglalt elvvel.
23. Az Olympique Lyonnais ekkor jogorvoslati kérelmet terjesztett a Cour de cassation elé. Ez a bíróság rámutat arra, hogy az Olympique Lyonnais igénye nem a francia szövetség valamely másik klubjával való szerződéskötés tilalmán, hanem azon alapul, hogy O. Bernard az őt képző klub vonatkozásában nem teljesítette a szerződéskötési kötelezettségét. A kérdéses kötelezettség a játékos számára nem tiltja meg a külföldi klubbal való szerződéskötést, azonban alkalmas arra, hogy attól visszatartsa, mivel a játékosnak ezáltal kártérítési felelőssége keletkezik. Másrészt az ilyen kártérítési felelősséget igazolhatja a klub azon jogos érdeke, hogy megtartsa azt a kezdő játékost, akinek a képzése éppen befejeződött.
24. A Cour de cassation hivatkozik a Bosman‑ügyben hozott ítéletre, amely szerint az EK 39. cikkel „ellentétes a sportegyesületek által meghatározott olyan szabályok alkalmazása, amelyek szerint a valamely tagállam állampolgárságával rendelkező hivatásos futballjátékost a klubjával kötött szerződésének lejártával csak akkor foglalkoztathatja egy másik tagállamban lévő klub, ha ez utóbbi az eredeti klub részére átigazolási díjat, nevelési vagy képzési költségtérítést fizet”, és úgy véli, hogy a szóban forgó ügy rendkívül megnehezíti ezen cikk értelmezését.
25. A Cour de cassation ennélfogva a következő kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra:
„1. […] Ellentétes‑e a munkavállalók szabad mozgásának az [EK 39. cikkben] szereplő elvével a nemzeti jog azon rendelkezése, amelynek alapján kártérítés fizetésére kötelezhető az az utánpótlás‑játékos, aki a képzési időszakának végén az Európai Unió másik tagállamának valamely klubjával köt hivatásos játékosi szerződést?
2. [I]genlő válasz esetén […] a fiatal hivatásos játékosok felvétele és képzése ösztönzésének szükségessége olyan jogszerű célnak vagy közérdeken alapuló kényszerítő indoknak minősül‑e, amely igazolja ezt a korlátozást?”
26. Az Olympique Lyonnais és a Newcastle United, a francia, az olasz, a holland kormány, az Egyesült Királyság Kormánya és a Bizottság írásbeli észrevételek nyújtottak be. A 2009. május 5‑i tárgyaláson az Olympique Lyonnais, a francia kormány és a Bizottság szóbeli észrevételeket tett.
Értékelés
Előzetes megjegyzések
A kérdések jelentősége
27. Számomra fontosnak tűnik emlékeztetni arra, hogy a sporttevékenység csak abból az okból és pontosan abban a mértékben tartozik a közösségi jog hatálya alá, amennyiben a sporttevékenység az e jog által szabályozott gazdasági és egyéni tevékenységek, illetve szabadságok területéhez tartozik. Valójában ez a Bosman‑ügyben hozott ítéletnek alapul szolgáló egyik alapvető előfeltételezés.(7)
28. Ha ebből következően a közösségi jog elvei és szabályai alkalmazandók a jelen esethez hasonló helyzetre, akkor ugyanezen az alapon a Bíróság jelen ügyben hozandó ítéletének potenciálisan széles körű kihatása lesz a munkavállalókra és a munkáltatókra az ezen elvek és szabályok által érintett valamennyi ágazatban.
29. A holland kormány tehát indokoltan mutat rá arra, hogy az ügy hatással van a munkáltató azon általános problémájára, hogy a munkavállaló képzésébe hajlandó ugyan befektetni, azonban nem veszi szívesen, ha a munkavállaló a megszerzett értékes képességekkel azonnal távozik, és e képességeket a versenytárs munkáltató szolgálatába állítja. Ez a probléma annyiban érinti a közösségi jogot, amennyiben a munkavállaló azon szabadságának korlátozása, hogy más munkahelyet keressen vagy elfogadjon, korlátozhatja a Közösségen belüli szabad mozgását.
30. Számomra nem tűnnek kiemelkedő jelentőségűnek általában a sport és különösen a futball sajátos jellemzői, amikor azt kell megítélni, hogy a szabad mozgás tiltott korlátozásáról van‑e szó. Ezeket a jellemzőket azonban gondosan figyelembe kell venni az ilyen korlátozás lehetséges igazolásainak vizsgálata során – pontosan úgy, ahogyan bármely más ágazat sajátos jellemzőit is figyelembe kellene venni az ezen ágazatokra alkalmazandó korlátozások igazolásainak vizsgálata során.
31. Mindazonáltal álláspontom szerint a Bíróság nem hallgatott meg elegendő észrevételt ahhoz, hogy a szélesebb körű problémával megfelelően foglalkozhasson. Az írásbeli észrevételeiben általánosabb kérdést felvető holland kormány nem képviseltette magát a tárgyaláson, és a jelen lévő felek még a Bíróság felhívását követően sem fejtették ki részletesen a kérdést. E körülmények között nem javaslom az ügy szélesebb körű jelentőségének részletes megfontolását, és azt javaslom, hogy a Bíróság a határozatát az alapeljárás sajátos összefüggésére korlátozza.
A vitatott szabály hatálya
32. Ahogyan arra mind a Newcastle United, mind az Egyesült Királyság Kormánya rámutat, a futballcharta 23. pontja kifejezetten nem írja elő, hogy kártérítést kell fizetnie annak a játékosnak, aki valamely francia klubban való képzése végén másik tagállam klubjával köt szerződést.
33. Az előterjesztett kérdések azonban nem egy sajátos rendelkezés, hanem egy olyan szabálynak a közösségi joggal való összeegyeztethetőségére vonatkoznak, „amelynek alapján kártérítés fizetésére kötelezhető az az »utánpótlás‑játékos«, aki a képzési időszakának végén az Európai Unió egy másik tagállamának valamely klubjával hivatásos játékosi szerződést köt”. A conseil de prud’hommes álláspontja szerint ez a futballcharta 23. cikkének és a code du travail L. 122‑3‑8. cikkének jogkövetkezménye, és ezt az értelmezést sem a cour d’appel, sem a Cour de cassation nem tartják tévesnek, hanem mindössze úgy vélik, hogy a kérdéses jogkövetkezmény összeegyeztethetetlen vagy összeegyeztethetetlen lehet valamely magasabb szintű jogszabállyal.
34. Következésképpen a Bíróságnak az ismertetett jogkövetkezménnyel kell foglalkoznia függetlenül attól, hogy azt milyen rendelkezések tartalmazzák.
1. kérdés: az EK 39. cikkel való összeegyeztethetőség
35. Az első kérdés röviden és egyszerűen megválaszolható: az EK 39. cikkel főszabály szerint ellentétes az ismertetett jogkövetkezménnyel járó szabály. Az ezen következtetéshez vezető érvelés, több-kevesebb részletességgel, kifejtésre került a Bíróság elé terjesztett észrevételek többségében.
36. A sport annyiban tartozik a közösségi jog hatálya alá, amennyiben az az EK 2. cikk értelmében gazdasági tevékenységnek minősül. A hivatásos vagy félhivatásos futballjátékosok díjazás ellenében való alkalmazása ilyen gazdasági tevékenységnek minősül.(8)
37. Az EK 39. cikk nem csak a hatóságok tevékenységére terjed ki, hanem a keresőtevékenység kollektív szabályozására irányuló bármely más jellegű szabályokra is, a futballegyesületek szabályait is beleértve.(9) A jelen esetben hivatkozott valamennyi rendelkezés ezen kategóriák valamelyikébe tartozik.
38. Annak a Franciaországban lakó francia játékosnak a helyzete, aki valamely másik tagállam futballklubjával munkaszerződést köt, nem olyan tisztán belföldi helyzet, amely a közösségi jog hatályán kívül esik. Az EK 39. cikk kifejezetten a tényleges állásajánlatok elfogadására vonatkozik.
39. A rendelkezések akadályozhatják a munkavállalók szabad mozgását, ha azok megakadályozzák vagy visszatartják valamely tagállam állampolgárait attól, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat egy másik tagállamban gyakorolják még akkor is, ha az érintett munkavállalók állampolgárságától függetlenül alkalmazandóak,(10) azon eset kivételével, ha a szabad mozgás gyakorlásának akadályozása túlságosan bizonytalan vagy közvetett.(11)
40. Azok a szabályok, amelyek valamely hivatásos futballjátékos átigazolása esetén átigazolási, képzési vagy fejlesztési kártérítés megfizetését írják elő, főszabály szerint akadályozzák a munkavállalók szabad mozgását. Még ha azok egyformán vonatkoznak az ugyanazon tagállam klubjai közötti átigazolásokra is, ezek a szabályok korlátozhatják azon játékosok szabad mozgását, akik valamely másik tagállamban kívánják folytatni a tevékenységüket.(12) Azok a szabályok, amelyek előírják, hogy valamely hivatásos futballjátékos csak akkor folytathatja a tevékenységét egy másik tagállambeli új klubban, ha a korábbi klubja számára átigazolási kártérítést fizetett, a munkavállalók szabad mozgásának akadályát képezik.(13)
41. Ha így főszabály szerint a munkavállalók szabad mozgásának akadályát képezi az a szabály, amely előírja, hogy az új munkáltató a régi munkáltató számára pénzösszeget fizessen, ez ugyanúgy vagy még inkább igaz, ha erre bármilyen mértékben maga a munkavállaló a kötelezett. A munkavállalónak vagy rá kell bírnia az új munkáltatóját a tartozása megfizetésére, vagy azt saját forrásból kell kiegyenlítenie, amely valószínűleg jóval kisebb, mint a munkáltatóé. A szabad mozgás gyakorlásának lehetséges akadályozása egyáltalán nem bizonytalan vagy közvetett. A pénzösszeg megfizetésére vonatkozó kötelezettség azonnali megfontolást igénylő jelentős szempont bármely munkavállaló számára, aki valamely állásajánlatot azért kíván visszautasítani, hogy egy másikat fogadjon el.(14)
42. Álláspontom szerint ezt az elemzést nem befolyásolják az Olympique Lyonnais észrevételei, amelyek szerint a szóban forgóhoz hasonló helyzetre nem vonatkozik az EK 39. cikk, mivel ez a cikk az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésre irányul, és nem – a kölcsönösen visszterhes kötelezettségek összefüggésében – a szerződéskötési szabadságra, és/vagy mivel a vita valójában az (állítólag) tisztességtelen verseny egyik eseteként a versenyjog területéhez tartozik.
43. Az első pontot illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján egyértelmű, hogy az EK 39. cikk valóban kiterjed a szerződéskötési szabadság korlátozásának eseteire, ha azok valamely tagállam állampolgárait megakadályozzák abban, vagy visszatartják attól, hogy a szabad mozgáshoz való jogukat egy másik tagállamban gyakorolják, legalábbis amennyiben ezek a korlátozások hatósági tevékenységből vagy a keresőtevékenység kollektív szabályozására irányuló szabályokból erednek. A második pontot illetően, az Olympique Lyonnais és a Newcastle United közötti jogvita ugyan versenyjogi problémákat is érinthet, a kérdést előterjesztő bíróság nem ezekre a problémákra hivatkozott, így a tagállamoknak és a Bizottságnak nem volt alkalma azokra észrevételeket tenni. Azonkívül, ha a jogvitában valóban felmerülnének versenyjogi problémák, az önmagában nem akadályozná meg a Szerződés szabad mozgásra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazását.(15)
2. kérdés: Lehetséges igazolás
44. Azon tagállami intézkedések, amelyek alkalmasak arra, hogy akadályozzák vagy kevésbé vonzóvá tegyék a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok gyakorlását, mindazonáltal mentesülhetnek a tilalom alól, ha a Szerződéssel összeegyeztethető jogos céljuk van. Ennek érdekében azonban négy további feltételnek kell megfelelniük: alkalmazásuknak megkülönböztetéstől mentesnek kell lennie, azokat közérdeken alapuló kényszerítő oknak kell igazolnia, alkalmasaknak kell lenniük az általuk elérni kívánt célok megvalósításának biztosítására, és nem léphetnek túl az ehhez szükséges mértéken.(16)
45. Nehezen vitatható, hogy a fiatal hivatásos futballjátékosok felvétele és képzése a Szerződéssel összeegyeztethető jogos cél. Ebben a kérdésben nem csak az észrevételt előterjesztők értenek egyet, hanem maga a Bíróság is ekként nyilatkozott.(17) A jelen ügyben semmi nem utal arra, hogy a szóban forgó szabályokat hátrányosan megkülönböztető módon alkalmaznák.
46. Ahogyan arra a Bíróság a Bosman‑ügyben hozott ítéletben(18) rámutatott, lehetetlen bizonyossággal előre megmondani a fiatal játékosok sportolói jövőjét. E játékosok csak korlátozott számban válnak hivatásos játékossá, így egyáltalán nincs arra biztosíték, hogy a tanulójátékos a képző klub vagy bármely más klub számára ténylegesen értékesnek bizonyul. A jelen esetben szóban forgó szabályok így talán nem minősülnek olyan meghatározó tényezőnek, amely a klubokat a fiatal játékosok felvételére és képzésére ösztönzi. Mindazonáltal az ilyen szabályok biztosítják, hogy a klubokat ne akadályozza meg a felvételben és a képzésben annak a lehetősége, hogy a képzéssel kapcsolatos befektetésük valamely más klubnak hajtson hasznot, míg ők maguk semmilyen kártérítésben nem részesülnek. Elfogadhatónak tűnik az az érv, hogy az ilyen hatással járó szabályok a közérdek által indokoltak.
47. Egyrészt a hivatásos futball nem pusztán gazdasági tevékenység, hanem fontos társadalmi jelentőségű kérdés is Európában. Mivel a hivatásos futball az általános felfogás szerint az amatőr sporthoz kapcsolódik, és azzal számos közös tulajdonsága van, a széleskörű közmegegyezés szerint a fiatal játékosok képzését és felvételét inkább ösztönözni kell, mint akadályozni. A 2000‑es Nizzai Európai Tanács elfogadta, hogy „a Közösségnek […] figyelembe kell vennie a sporthoz szorosan hozzátartozó, és azt különlegessé tevő társadalmi, nevelési és kulturális funkciókat annak érdekében, hogy tiszteletben tartsák és előmozdítsák a társadalmi szerepének megőrzéséhez elengedhetetlen etikai és szolidaritási szabályokat.(19) Azonkívül mind a Bizottság sportról szóló fehér könyve(20), mind a Parlament erről szóló határozata(21) jelentős hangsúlyt helyeznek a képzés fontosságára.
48. Másrészt a holland kormány általánosságban rámutatott, hogy a 2000. márciusi Európai Tanács által elfogadott Lisszaboni Stratégia, és utóbbinak a nevelés, képzés és az élethosszig tartó tanulás területén való végrehajtására tekintettel elfogadott határozatok és iránymutatások a hivatásos képzésnek valamennyi ágazatban alapvető jelentőséget tulajdonítanak. Ha a munkáltatók biztosak lehetnek abban, hogy az általuk képzett munkavállalók szolgáltatásait ésszerű időszak során igénybe vehetik, az ösztönzőleg hat a képzés nyújtására, ami maguknak a munkavállalóknak is érdekében áll.
49. Jóval nehezebb azonban elfogadni azt, hogy a jelen eljárásban szóban forgóhoz hasonló szabály alkalmas ezen cél elérésének biztosítására, és nem lép túl az annak eléréséhez szükséges mértéken.
50. Az észrevételeket benyújtók valamennyien – az Olympique Lyonnais‑t is beleértve – egyetértenek abban, hogy ilyen módon csak azok az intézkedések megfelelőek és arányosak, amelyek a kluboknak a tényleges képzési költségeikkel összemérhető módon nyújtanak kártérítést. Következésképpen a játékos várható keresetén vagy a klub előre látható (elmaradó) hasznán alapuló kártérítés nem lehet elfogadható.
51. Számomra ez tűnik a helyes álláspontnak. A második két szempont közül az első a klub által befolyásolható, a második pedig túlságosan bizonytalan lehet. A fiatal játékosok felvétele és képzése ösztönzésének (vagy legalábbis az akadályozása hiányának) kérdése vonatkozásában egyik szempont sem tűnik különösebb jelentőségűnek. Annál számottevően jelentősebbnek tűnik a tényleges képzési költségeknek megfelelő kártérítés. Ennek ellenére számos további ellentmondás került előterjesztésre.
52. Először is, mivel a későbbiekben a tanulójátékosok csekély hányadának lesz csak piaci értéke a hivatásos futballban – jóllehet jóval nagyobb számú játékost kell képezni, hogy ez a kisebbség megmutatkozzon – a képzésbe való befektetést akadályozná meg, ha kizárólag az egyéni játékos képzési költségeit vennék figyelembe a megfelelő kártérítés meghatározása során. Ennélfogva az a helyénvaló, ha az a klub, amely valamely másik klub által képzett játékost alkalmaz, megfizeti ezen másik klub általános képzési költségeinek megfelelő részét.
53. Másodszor előfordulhat, hogy egy meghatározott játékos több mint egy klubtól részesült képzésben, ezért a részére fizetendő bármely kártérítést valamely megfelelő eljárással arányosan fel kell osztani a kérdéses klubok között.
54. Mindkét aggály helytállónak tűnik annak meghatározása során, hogy egy meghatározott kártérítési rendszer megfelelő‑e, és arányban áll‑e a fiatal hivatásos futballjátékosok felvételének és képzésének céljával.
55. Kevésbé osztom a kifejezésre juttatott harmadik aggályt, miszerint a kártérítésfizetési‑kötelezettségnek kizárólag az új munkáltatót kell terhelnie, a korábbi tanulójátékost pedig nem.
56. Ez a javaslat számomra nem tűnik feltétel nélkül elfogadhatónak. Általában azt a szakértelmet és tudást, amely valamely személyt a munkaerőpiacon értékessé tesz, a munkavállaló megszerezheti a saját költségén, az állam költségén és az őt képző munkáltató költségén a munkavállaló szolgáltatásaiért cserébe. Ha az utóbbi esetben a képzési időszak végén a képzési költségek és a nyújtott szolgáltatások „számlaegyenlege” azt mutatja, hogy a képzési költségek még nem térültek meg teljesen, akkor ésszerűnek tűnik, hogy a tanulójátékostól az „egyenleg megfizetését” igényeljék, vagy úgy, hogy munkavállalóként további szolgáltatást nyújt, vagy (ha ezt nem akarja) úgy, hogy az egyenértékű kártérítést megfizeti. Jóllehet a képzési kártérítés megfizetésének szükségessége a munkavállalót megakadályozhatja abban, hogy akár ugyanabban a tagállamban, akár valamely másik tagállamban elfogadja az új munkáltató szerződési ajánlatát, azonban nincs különösebb indoka annak, hogy ez a munkavállaló az őt képző munkáltató költségére az ilyen szerződéses ajánlat elfogadására kedvezőbb helyzetbe kerüljön annál a munkavállalónál, akit a saját költségére képeztek.
57. Az ilyen megfontolások azonban a meghatározott ágazatokban a képzés általános megszervezésének módja szerint változóak. Ha a hivatásos játékosok képzése rendszerint a klubok költségén történik – ami a jelen esetben is a helyzet – akkor a játékosok bevonása nélküli, klubok közötti kártérítési rendszer tűnik helyénvalónak. Hangsúlyozom, hogy ha maga a játékos köteles megfizetni a képzési kártérítést, annak összegét kizárólag a saját képzésének költségei alapján kell kiszámítani, az általános képzési költségek figyelembevétele nélkül. Ha egy sikeres hivatásos játékos létrehozásához n számú játékos képzése szükséges, akkor a képző klub költsége (és az új klub megtakarítása) ezen n számú játékos képzésének költsége. A klubok közötti kártérítés ezen költségekre való alapozása számomra megfelelőnek és arányosnak tűnik. Az egyéni játékos esetében azonban úgy tűnik, hogy csak az egyéni költségeket kell figyelembe venni.
58. Összefoglalva, a fiatal hivatásos futballjátékosok felvétele és képzése ösztönzésének szükségessége alkalmas azon követelmény igazolására, hogy képzési kártérítést kell fizetni abban az esetben, ha a képzés befejezését követően meghatározott (és nem túlzottan hosszú) időszakban a képző klub elhagyásának tilalmát nem tartják be.(22) Ez azonban csak akkor van így, ha az érintett összeg a képző klub részéről ténylegesen felmerült, és/vagy az új klub által megtakarított tényleges képzési költségen alapul, és csak annyiban, amennyiben a kártérítést magának a játékosnak kell megfizetnie, amely kártérítés az egyéni képzési költségek fennmaradó részére korlátozódik.
A Franciaországban a FIFA keretében jelenleg alkalmazandó szabályok
59. Számos észrevételt benyújtó fél hívta fel a Bíróság figyelmét a játékosok helyzetéről és átigazolásáról szóló FIFA‑szabályzat 20. és 21. cikkében és 4. és 5. mellékletében jelenleg foglalt szabályokra. Ezek a szabályok az O. Bernard‑éhoz hasonló helyzetekre vonatkoznak, de még nem voltak hatályban a jelen ügy tényállásának idején. Ezeket a szabályokat 2001‑ben a Bizottság jóváhagyásával fogadták el, és azok a Bíróság ítélkezési gyakorlatával – különösen a Bosmann‑ügyben hozott ítélettel – való összhang biztosítására irányulnak. A francia kormány ezenkívül rámutat, hogy a francia hivatásos futballchartát ugyanebben a szellemben igazították ki, és az most a belföldi helyzetekre vonatkozóan hasonló szabályokat tartalmaz.
60. Az Egyesült Királyság Kormánya közelebbről rámutat, hogy a jelenlegi FIFA‑szabályok szerint a klub, és nem a játékos, fizeti meg a kártérítést; a kártérítést a játékos képzésének költsége alapján számítják ki, amelyet arányosítanak az egy hivatásos játékos létrehozásához szükséges tanulójátékosok arányszámával; különféle biztosítékok és korlátozások teszik a kártérítést az elérni kívánt céllal arányossá; és a szolidaritási mechanizmus alapján a kártérítés a klubok között felosztásra kerül, amennyiben a képzéshez több klub járult hozzá.
61. Ezek a felek kifejezetten vagy hallgatólagosan azt is kérik, hogy a Bíróság hagyja jóvá a jelenleg hatályban lévő szabályokat.
62. Számomra azonban úgy tűnik, hogy a jelen ügy összefüggésében nem volna helyénvaló ez a különleges jóváhagyás olyan helyzetet illetően, amelyre ezek a szabályok nem vonatkoztak. Így az általam a fentiekben kifejtett érvelés egy részének és a Bíróság által az ítéletében kifejtendő érvelés egy részének csak abban az esetben lehet majd jelentősége, ha és amikor szükségessé válik ezen szabályok közösségi joggal való összhangjának vizsgálata.
Végkövetkeztetések
63. A fentiek alapján azt javasolom, hogy a Bíróság a következő válaszokat adja a Cour de cassation által feltett kérdésekre:
1) A munkavállalók szabad mozgásának az EK 39. cikkben foglalt elvével főszabály szerint ellentétes a nemzeti jog azon rendelkezése, amelynek alapján kártérítés fizetésére kötelezhető az az utánpótlás‑játékos, aki a képzési időszakának végén másik tagállam valamely klubjával hivatásos játékosi szerződést köt.
2) Az ilyen szabályt azonban igazolhatja a fiatal hivatásos futballjátékosok felvétele és képzése ösztönzésének szükségessége, feltéve hogy az érintett összeg a képző klub részéről ténylegesen felmerült, és/vagy az új klub által megtakarított tényleges képzési költségen alapul, és csak annyiban, amennyiben a kártérítést magának a játékosnak kell megfizetnie, amely kártérítés az egyéni képzési költségek fennmaradó részére korlátozódik.