A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2013. március 7.(*)
„Fellebbezés – Külkapcsolatok – Az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás – 2408/92/EGK rendelet – A közösségi légifuvarozók hozzáférése a közösségen belüli légi útvonalakhoz – A 8. és 9. cikk – Hatály – A forgalmi jogok gyakorlása – 2004/12/EK határozat – A zürichi repülőtér megközelítésére vonatkozó német intézkedések – Indokolási kötelezettség – Hátrányos megkülönböztetés tilalma – Arányosság – Bizonyítási teher”
A C‑547/10. P. sz. ügyben,
a Svájci Államszövetség (képviseli: S. Hirsbrunner Rechtsanwalt)
fellebbezőnek
az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2010. november 19‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,
a többi fél az eljárásban:
az Európai Bizottság (képviselik: T. van Rijn, K. Simonsson és K.‑P. Wojcik, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)
alperes az elsőfokú eljárásban,
támogatják:
a Németországi Szövetségi Köztársaság (képviseli: T. Henze, meghatalmazotti minőségben, segítője: T. Masing Rechtsanwalt),
a Landkreis Waldshut (képviseli: M. Núñez Müller Rechtsanwalt)
beavatkozók az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: R. Silva de Lapuerta (előadó), a tanácselnökként eljáró bíró, K. Lenaerts, Juhász E., T. von Danwitz és D. Šváby bírák,
főtanácsnok: N. Jääskinen,
hivatalvezető: M.‑A. Gaudissart egységvezető,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. április 26‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2012. szeptember 13‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezésében a Svájci Államszövetség az Európai Unió Törvényszékének a T‑319/05. sz., Svájc kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 9‑én hozott ítélete (EBHT 2010., II‑4265. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Törvényszék elutasította az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás 18. cikke (2) bekezdése első mondatának, valamint a 2408/92/EGK tanácsi rendeletnek az alkalmazásáról szóló, 2003. december 5‑i 2004/12/EK bizottsági határozat (TREN/AMA/11/03. sz. ügy – a zürichi repülőtér megközelítésére vonatkozó német intézkedések) (HL 2004. L 4., 13. o.; a továbbiakban: vitatott határozat) megsemmisítése iránti keresetet.
Jogi háttér
Az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás
2 Az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között a légi közlekedésre vonatkozóan létrejött megállapodás, amelyet 1999. június 21‑én írtak alá Luxembourgban, és amelyet a Közösség nevében a Svájci Államszövetséggel létrejött hét megállapodás megkötéséről szóló, 2002. április 4‑i 2002/309/EK, Euratom tanácsi és – a tudományos és műszaki együttműködésről szóló megállapodás tekintetében – bizottsági határozat (HL 114., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 41. kötet, 89. o.; a továbbiakban: EK–Svájc légiközlekedési megállapodás) hagyott jóvá, 1. cikkében ekként rendelkezik:
„(1) E megállapodás a polgári repülés terén állapít meg szabályokat a Szerződő Felek között. E rendelkezések nem érintik az EK‑Szerződés rendelkezéseit, és különösen a versenyszabályok és az e szabályok alkalmazására vonatkozó rendeletek rendelkezései szerinti, valamint az e megállapodás mellékletében felsorolt valamennyi vonatkozó közösségi jogszabály szerinti közösségi jogköröket.
(2) E megállapodás, valamint a mellékletben meghatározott rendeletek és irányelvek rendelkezéseit az alábbiakban meghatározott feltételekkel kell alkalmazni. Amennyiben tartalmukat tekintve e rendelkezések azonosak az EK‑Szerződés megfelelő szabályaival és a Szerződés alkalmazása során elfogadott jogi aktusokkal, e rendelkezéseket az Európai Közösségek Bírósága és Bizottsága e megállapodás aláírása előtt kibocsátott vonatkozó ítéleteivel és határozataival [helyesen: e rendelkezéseket az Európai Közösségek Bírósága e megállapodás aláírása előtt hozott vonatkozó ítéleteivel, illetve a Bizottság ilyen határozataival] összhangban kell értelmezni. Az e megállapodás aláírását követően kibocsátott [helyesen: hozott] ítéletekről és határozatokról Svájcot tájékoztatják. E megállapodás megfelelő működésének biztosítása érdekében a vegyes bizottság e későbbi ítéletek és határozatok következményeit a Szerződő Felek bármelyikének kérésére megvizsgálja [helyesen: megállapítja].”
3 Az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás 2. cikke értelmében:
„E megállapodást és a melléklete rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, amennyiben a légi közlekedésre, illetve az e megállapodás mellékletében említett, a légi közlekedéshez közvetlenül kapcsolódó ügyekre vonatkoznak.”
4 E megállapodás 3. cikke előírja:
„A megállapodás alkalmazási körén belül, a megállapodás különös rendelkezéseinek sérelme nélkül, tilos minden állampolgárságon alapuló megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés].”
5 A szóban forgó megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„A [közösségi légifuvarozók Közösségen belüli légi útvonalakhoz jutásáról szóló, 1992. július 23‑i] 2408/92/EGK tanácsi rendelet [(HL L 240., 8. o.; magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 420. o.)] rendelkezéseire figyelemmel, e megállapodás melléklete szerint:
– a közösségi és svájci légi fuvarozók forgalmi jogot kapnak a Svájci Államszövetség bármely pontja és a Közösség bármely pontja között,
[...]”
6 Ugyanezen megállapodás 18. cikke értelmében:
„(1) A (2) bekezdés és a 2. fejezet rendelkezéseinek sérelme nélkül, mindkét Szerződő Fél felelős saját területén e megállapodás, és különösen a mellékletben felsorolt jogszabályok és irányelvek megfelelő végrehajtásáért.
(2) Azon esetekben, amelyek befolyásolhatják a 3. fejezet szerint engedélyezendő légi közlekedési szolgáltatásokat, a Közösség intézményei az azon rendeletek és irányelvek értelmében rájuk ruházott jogkörökkel rendelkeznek, amelyek alkalmazását a melléklet kifejezetten megerősíti. Azon esetekben, amikor Svájc a [2408/92 rendelet] 8. cikke (2) bekezdésének vagy 9. cikkének a hatálya alá tartozó környezetvédelmi természetű intézkedéseket tesz, vagy ilyen intézkedések meghozatalát tervezi, a vegyes bizottság bármelyik Szerződő Fél kérésére eldönti, hogy ezen intézkedések összhangban vannak‑e e megállapodással.
[...]”
7 Az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás 20. cikke értelmében minden olyan kérdés eldöntése, amely a Közösség intézményei által az e megállapodásban biztosított hatáskör alapján hozott határozatok érvényességére vonatkozik, az Európai Közösségek Bírósága kizárólagos hatáskörébe tartozik.
8 Az említett megállapodás melléklete értelmében, ahol az e mellékletben meghatározott jogi aktusok az Európai Közösség tagállamaira utalnak, vagy az ez utóbbiakhoz való kapcsolódás igényét fejezik ki, az utalásokat e megállapodás alkalmazásában úgy kell értelmezni, hogy azokat egyaránt alkalmazni kell a Svájci Államszövetségre, vagy a Svájci Államszövetséghez való kapcsolódás igényére.
9 E melléklet többek között a 2408/92 rendeletre utal.
A 2408/92 rendelet
10 A 2408/92 rendelet 2. cikke ekképp rendelkezik:
„Ennek a rendeletnek az alkalmazásában:
[...]
f) »légi szabadságjog«: a légifuvarozó joga utas, légiáru és/vagy postai küldemények légijáraton történő szállítására két közösségi repülőtér között;
[...]”
11 E rendelet 3. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„E rendeletre is figyelemmel, a tagállamok engedélyezik a közösségi légifuvarozók számára a Közösségen belüli útvonalakon a szabadságjogok [helyesen: légi szabadságjogok] gyakorlását.”
12 Az említett rendelet 8. cikkének (1)–(3) bekezdése ekképp rendelkezik:
„(1) Ez a rendelet nem érintheti egy tagállam arra vonatkozó jogát, hogy a légifuvarozó állampolgársága vagy kiléte miatti hátrányos megkülönböztetéstől mentesen szabályozza a repülőtérrendszeren belül a repülőterek közötti forgalommegosztást.
(2) A szabadságjogok [helyesen: légi szabadságjogok] gyakorlása a biztonságra, a környezetvédelemre és a résidő elosztására vonatkozó közösségi, nemzeti, regionális vagy helyi üzemeltetési szabályoktól függ.
(3) Egy tagállam kérésére vagy a saját kezdeményezésére, a Bizottság megvizsgálja az (1) és (2) bekezdés alkalmazását a kérés átvételétől számított egy hónapon belül és a 11. cikkben említett bizottsággal folytatott konzultációt követően dönt arról, hogy a tagállam folytathatja‑e az intézkedés alkalmazását. A Bizottság döntéséről tájékoztatja a Tanácsot és a tagállamokat.”
13 Ugyanezen rendelet 9. cikke előírja:
„(1) Jelentős zsúfoltság és/vagy környezeti problémák fennállása esetén, a felelős tagállam e cikkre is figyelemmel feltételekhez kötheti, korlátozhatja vagy megtagadhatja a légi szabadságjogok gyakorlását, különösen olyan esetekben, amikor egyéb közlekedési módok is kielégítő szolgáltatási szintet tudnak biztosítani.
(2) Az (1) bekezdésnek megfelelően a tagállam által hozott intézkedés:
– nem tartalmazhat a légifuvarozók állampolgárságán [helyesen: honosságán] vagy kilétén alapuló hátrányos megkülönböztetést,
– érvényessége három évet meg nem haladó, korlátozott időtartamra szólhat, amelynek elteltével ismét felül kell vizsgálni,
– nem sértheti indokolatlanul e rendelet céljait,
– nem torzíthatja indokolatlanul a légifuvarozók közti versenyt
– nem lehet annál korlátozóbb jellegű, mint amennyire a probléma megoldásához szükséges.
(3) Ha egy tagállam úgy ítéli meg, hogy az (1) bekezdésben említett intézkedés szükséges, legalább három hónappal a hatálybalépését megelőzően tájékoztatnia kell a többi tagállamot és a Bizottságot, és kellően meg kell indokolnia ezen intézkedés jogosultságát. Amennyiben a tagállamok az információ átvételétől számított egy hónapon belül nem emelnek [helyesen: Amennyiben valamely érintett tagállam az információ átvételétől számított egy hónapon belül nem emel] kifogást az intézkedéssel szemben, és a Bizottság a (4) bekezdésnek megfelelően nem rendel el további vizsgálatot, az intézkedés végrehajtható.
(4) Egy tagállam kérésére vagy a saját kezdeményezésére, a Bizottság megvizsgálja az (1) bekezdésben említett intézkedést. Amennyiben a Bizottság a (3) bekezdésnek megfelelően kapott tájékoztatást követő egy hónap lejárta előtt elrendeli az intézkedés vizsgálatát, ezzel egyidejűleg jeleznie kell azt is, hogy az intézkedés egészében vagy részben végrehajtható‑e a vizsgálat ideje alatt, különösképpen figyelembe véve ugyanakkor a visszafordíthatatlan hatások lehetőségét. A 11. cikkben említett tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően, a Bizottság az összes szükséges információ beszerzését követő egy hónap elteltével döntést hoz arról, hogy az intézkedés megfelelő‑e, és összhangban van‑e e rendelettel, és más módon sem ellentétes a közösségi joggal. A Bizottságnak közölnie kell döntését a Tanáccsal és a tagállamokkal. E döntés meghozataláig a Bizottság átmeneti intézkedéseket hozhat, beleértve az intézkedés teljes vagy részleges felfüggesztését, különösen figyelembe véve a visszafordíthatatlan hatások lehetőségét.
[...]”
A jogvita előzményei
14 A zürichi repülőtér Klotenben (Svájc) található, Zürich (Svájc) városától északkeletre és a svájci–német határtól mintegy 15 km‑re délkeletre. Három le‑ és felszállópályával rendelkezik, nevezetesen egy nyugat–keletivel (10/28), egy észak–délivel (16/34), amely keresztezi a nyugat–keleti pályát, valamint egy, a másik két pályától független északnyugat–délkeleti pályával (14/32). A felszállások nagy része nappal a nyugat–keleti pályán nyugati irányba történik, míg kora reggel és késő este a felszállások nagy része az észak–déli pályán északi irányba történik. Leszálláshoz a repülőgépek elsősorban az északnyugat–délkeleti pályát használják, északkeleti irányból közelítve meg azt. A német határ közelségére tekintettel minden, a Zürichben északi vagy északnyugati irányból leszálló repülőgépnek a német légteret kell használnia a leszállás során.
15 A német légtérnek a zürichi repülőtér megközelítése és elhagyása céljából történő használatát egy, a Svájci Államszövetség és a Németországi Szövetségi Köztársaság között 1984. szeptember 17‑én létrejött kétoldalú megállapodás szabályozta, amelyet a hatálybaléptetéssel kapcsolatos problémák miatt a Németországi Szövetségi Köztársaság 2000. március 22‑én 2001. május 31‑i hatállyal felmondott.
16 A Németországi Szövetségi Köztársaság és a Svájci Államszövetség 2001. október 18‑án új megállapodást írt alá, amelyet nem erősítettek meg.
17 2003. január 15‑én a német szövetségi repülési hatóságok közzétették a légi közlekedésről szóló német szabályozásnak a 213. sz., a zürichi repülőtéren a műszeres le‑ és feszállásra vonatkozó eljárásokat meghatározó végrehajtási rendeletét. E végrehajtási rendelet 2003. január 18‑tól kezdve bizonyos számú korlátozást írt elő a zürichi repülőtér megközelítése vonatkozásában.
18 2003. április 4‑én a német szövetségi repülési hatóságok közzétették a 213. sz. végrehajtási rendeletet módosító első rendeletet (a továbbiakban: módosított 213. sz. vhr.). E módosítás 2003. április 17‑én lépett hatályba.
19 A módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések lényegében arra irányultak, hogy normál időjárási körülmények között megakadályozzák a svájci határ közeli német terület feletti, alacsony magasságon történő átrepülést munkanapokon 21 óra és 7 óra között, hétvégén és munkaszüneti napokon pedig 20 óra és 9 óra között, csökkentve ezáltal a zajt, amelynek a helyi lakosság ki van téve. Következésképpen leszállás céljából a két, észak irányából történő megközelítés, amelyek korábban a zürichi repülőtérre leszálló repülőgépekkel történő legfőbb megközelítések voltak, ezen órák folyamán többé nem volt lehetséges.
20 A módosított 213. sz. vhr. egyébiránt tartalmazott két másik intézkedést is, amelyek a Németország és Svájc közötti határ közelében a zajártalom csökkentését célozták.
21 Először is a repülőtér keleti irányból való megközelítése tekintetében a módosított 213. sz. vhr. 2. cikke (6) bekezdésének második albekezdése rögzített néhány olyan minimális repülési magasságot, amelyeket a fent említett órák folyamán be kell tartani.
22 Másodszor a módosított 213. sz. vhr. 3. cikke előírta, hogy északi irányban történő felszálláskor a német területre való berepülés során be kell tartani a felszállás pillanatától függően eltérő minimális repülési magasságokat. Tehát ha a repülőgép a fent említett órákban száll fel, először a német határ előtt el kell térnie útvonalától, hogy a német területre csak azt követően repüljön be, hogy elérte az előírt minimális repülési magasságot.
23 2003. június 10‑én a Svájci Államszövetség kérelmet nyújtott be a Bizottsághoz, amely arra irányult, hogy a Bizottság a következőkről hozzon határozatot:
– tiltsa meg a Németországi Szövetségi Köztársaság számára a módosított 213. sz. vhr. további alkalmazását,
– kötelezze a Németországi Szövetségi Köztársaságot, hogy a Bizottság határozathozataláig függessze fel a módosított 213. sz. vhr. alkalmazását.
24 2003. június 20‑án a Bizottság felhívta a német hatóságokat az e panaszra vonatkozó észrevételeik benyújtására.
25 Ugyanaznap kelt levelével a Bizottság a svájci hatóságoktól kiegészítő információk szolgáltatását kérte.
26 2003. június 26‑án a német és a svájci hatóságok a módosított 213. sz. vhr. alkalmazására vonatkozó egyes kérdésekről szóló megállapodást kötöttek.
27 2003. június 27‑én a svájci hatóságok értesítették a Bizottságot e megállapodásról, ám pontosították, hogy e megállapodás az említett panaszt nem érinti.
28 2003. június 30‑i levelében a Németországi Szövetségi Köztársaság is értesítette a Bizottságot az említett megállapodásról, és megjegyezte, hogy e megállapodásból arra következtet, hogy a panasz semmis, és arra vár, hogy a Bizottság lezárja a megindított eljárást.
29 A svájci és német hatóságokkal folytatott többszöri levélváltást követően a Bizottság 2003. október 14‑én kifogásközlést küldött e hatóságoknak észrevételeik megtétele céljából.
30 A Németországi Szövetségi Köztársaság 2003. október 20‑án nyújtotta be észrevételeit, a Svájci Államszövetség pedig 2003. október 21‑én.
31 2003. október 27‑én a Bizottság levélben közölt egy határozattervezetet, amelyre vonatkozóan a Svájci Államszövetség a „Piacra való bejutás (légi közlekedés)” tanácsadó bizottság 2003. november 4‑i ülésén terjeszthette elő észrevételeit.
32 A Bizottság 2003. december 5‑én elfogadta a vitatott határozatot.
33 E határozat 1. cikke értelmében a Németországi Szövetségi Köztársaság továbbra is alkalmazhatja a módosított 213. sz. vhr‑t.
34 Az említett határozat 2. cikke értelmében e határozat címzettje a Németországi Szövetségi Köztársaság.
A Törvényszék előtti eljárás és a megtámadott ítélet
35 A Bíróság Hivatalához 2004. február 13‑án benyújtott keresetlevelével a Svájci Államszövetség a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő.
36 A Bíróság elnöke 2004. július 21‑i végzésével megengedte, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozzék.
37 A C‑70/04. sz., Svájc kontra Bizottság ügyben 2005. július 14‑én hozott végzésével a Bíróság az ügyet áttette a Törvényszékhez.
38 A T‑319/05. sz. Svájc kontra Bizottság ügyben 2006. július 7‑én hozott végzésével (EBHT 2006., II‑2073. o.) a Törvényszék helyt adott a Landkreis Waldshut azon kérelmének, hogy a Bizottság kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.
39 A tárgyalásra 2009. szeptember 9‑én került sor.
40 A megtámadott ítéletben a Törvényszék elutasította a Svájci Államszövetség által benyújtott keresetet, anélkül azonban, hogy annak elfogadhatóságáról határozott volna. A Törvényszék többek között megállapította, hogy a Bizottságnak nem róható fel, hogy – először is – úgy ítélte meg, hogy a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések nem tartoznak a 2408/92 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének hatálya alá; másodsorban, hogy nem vette figyelembe a zürichi repülőtér üzemeltetőjének és az e repülőtér közelében élőknek a jogait ezen intézkedések vizsgálata során az EK–Svájc légiközlekedési megállapodással összefüggésben és e rendelet 8. cikke (3) bekezdésének értelmében; harmadsorban pedig, hogy úgy határozott, hogy a szóban forgó intézkedések tiszteletben tartották az egyenlő bánásmód és az arányosság elvét.
A felek kérelmei
41 Fellebbezésében a Svájci Államszövetség azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
– semmisítse meg a vitatott határozatot, és a Bíróság eljárási szabályzata 122. cikke első bekezdésének megfelelően kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére az elsőfokú eljárás költségeit is beleértve, és
– másodlagosan, utalja vissza az ügyet a Törvényszékhez, és ez utóbbi határozzon a költségekről.
42 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a fellebbezést és
– a Svájci Államszövetséget kötelezze az eljárás költségeinek viselésére.
43 A német kormány azt kéri, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a fellebbezést, és
– a Svájci Államszövetséget kötelezze a költségek viselésére.
44 A Landkreis Waldshut azt kéri, hogy a Bíróság:
– utasítsa el a fellebbezést,
– tartsa fenn első fokon benyújtott, a kereset elutasítására irányuló kérelmét,
– másodlagosan, helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet és a Svájci Államszövetség keresetét mint elfogadhatatlant utasítsa el, és
– a Svájci Államszövetséget kötelezze az eljárás költségeinek viselésére, az elsőfokú eljárás költségeit és a Landkreis Waldshut peren kívüli költségeit is beleértve.
A csatlakozó fellebbezésről
45 Csatlakozó fellebbezésében a Landkreis Waldshut azt állítja, hogy a Svájci Államszövetség által benyújtott megsemmisítés iránti keresetet a Törvényszéknek mint elfogadhatatlant kellett vona elutasítania.
46 A Landkreis Waldshut szerint a Svájci Államszövetség nem tekinthető tagállamnak, és egyénileg nem érintett a vitatott határozat által az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében.
47 A jelen ügyben a Bíróság szükségesnek véli, hogy nyomban határozzon az ügy érdeméről (a C‑273/04. sz., Lengyelország kontra Bizottság ügyben 2007. október 23‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑8925.o.] 33. pontja).
A fellebbezésről
48 Fellebbezésének alátámasztására a Svájci Államszövetség hat jogalapra hivatkozik, amelyek a 2408/92 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének és 8. cikke (3) bekezdésének, az indokolási kötelezettség, a szolgáltatásnyújtás szabadsága, az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének, valamint a bizonyítási teher megosztására vonatkozó szabályoknak a megsértésén alapulnak.
Az első jogalapról
A felek érvei
49 Első jogalapja keretében a Svájci Államszövetség azt állítja, hogy a Törvényszék, mivel a megtámadott ítélet 74–91. pontjában úgy döntött, hogy a 2408/92 rendelet 9. cikkének (1) bekezdése nem alkalmazható a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedésekre, tévesen értelmezte és alkalmazta e rendelkezést.
50 A fellebbező szerint ugyanis az említett cikk nem kizárólag a forgalmi jogok gyakorlásának alakszerű tilalmára vonatkozik, hanem, alternatív módon, – még ha csak részleges – anyagi jellegű korlátozásokra vagy tilalmakra is, tehát olyan intézkedésekre, amelyek e jogok gyakorlásának korlátozásával járnak.
51 E tekintetben a Svájci Államszövetség úgy ítéli meg, hogy a 2048/92 rendelet 9. cikkének (1) bekezdését kell alkalmazni a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedésekre, mivel ezek egyértelműen korlátozzák a zürichi repülőtér megközelítésével és az onnan való indulással kapcsolatos forgalmi jogok gyakorlását, és e jogok gyakorlását feltételekhez, nevezetesen e korlátozások tiszteletben tartásához kötik, amelyek azzal a hatással járnak, hogy az alacsony magasságú repülés tilalmának idején lehetetlenné teszik e repülőtér észak felől történő megközelítését.
52 Ily módon a Svájci Államszövetség szerint az említett intézkedések – legalább is anyagi jogi szempontból – a forgalmi jogok gyakorlása feltételes vagy részleges tilalmának minősülnek, amelyre a 2408/92 rendelet 9. cikkének (1) bekezdését kell alkalmazni.
53 A Bizottság, a német kormány és a Landkreis Waldshut vitatja a Svájci Államszövetség érvelését.
A Bíróság álláspontja
54 Emlékeztetni kell arra, hogy a 2408/92 rendelet 8. cikkének (2) bekezdése értelmében a légi szabadságjogok gyakorlása elsősorban a biztonságra, a környezetvédelemre és a résidő elosztására vonatkozó közösségi, nemzeti, regionális vagy helyi üzemeltetési szabályoktól függ.
55 Amint azt a Törvényszék megállapította a megtámadott ítélet 75., 76. és 80. pontjában, e rendelet 9. cikke a légi szabadságjogok gyakorlása tekintetében alkalmazandó üzemeltetési szabályok egy különösebb kategóriájára vonatkozik, mégpedig, e cikk (1) bekezdésének megfelelően, azon üzemeltetési szabályokra, amelyek feltételekhez kötik, korlátozzák vagy megtagadják a légi szabadságjogok gyakorlását.
56 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a megtámadott ítéletben egyáltalán nem korlátozta az említett 9. cikk alkalmazhatóságát a légi szabadságjogok gyakorlását formálisan tiltó intézkedésekre, hanem ezen ítélet 75. és 88. pontjában megállapította, hogy az ugyanezen 9. cikkben szereplő intézkedések lényegében a légi szabadságjogok gyakorlásának – legalábbis feltételhez kötött vagy részleges – tilalmát tartalmazzák.
57 E körülmények között a Törvényszék a megtámadott ítélet 89. pontjában joggal pontosította, hogy ha valamely tagállam elő is írja többek között a környezetvédelemre vonatkozó nemzeti, regionális vagy helyi üzemeltetési szabályok betartását a légi szabadságjogok gyakorlásának engedélyezéséhez, ez nem egyenértékű e jogok gyakorlásának az ugyanezen rendelet 9. cikkének (1) bekezdése szerinti feltételhez kötésével.
58 Ugyanis ha így lenne, az teljesen megfosztaná értelmétől e rendelet 8. cikkének (2) bekezdését.
59 Ebből az következik, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 75. és 88. pontjában végzett, az említett rendelet 9. cikkében szereplő intézkedések hatályára vonatkozó értékelése nem szenved jogi hibában.
60 Márpedig, amint azt a Törvényszék megállapította a megtámadott ítélet 86. és 87. pontjában, a vitatott határozat (1)–(6) és (44) preambulumbekezdéből az következik, hogy a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések, alkalmazásuk ideje alatt, nem feltételes vagy részleges tilalmat írnak elő a zürichi repülőtérről felszálló vagy oda érkező repülőgépek német légtéren való áthaladása tekintetében, hanem az érintett járatok e repülőtérről való felszállását követő vagy ottani leszállását megelőző útvonal egyszerű módosítását.
61 Amint ugyanis a Törvényszék hangsúlyozza a megtámadott ítélet 87. pontjában, ezen intézkedések lényegében arra korlátozódnak, hogy az említett időszakban megakadályozzák a német terület svájci határhoz közeli része feletti alacsony magasságon való átrepülést, míg ugyanezen területen nagyobb magasságban az átrepülés mindig lehetséges.
62 Következésképpen a Törvényszék nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor úgy ítélte meg, hogy az említett intézkedések nem tartoznak a 2408/92 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének hatálya alá.
63 Ilyen körülmények között az első jogalapot el kell utasítani.
A második jogalapról
A felek érvei
64 Második jogalapja keretében a Svájci Államszövetség azt állítja, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 84. pontjában jogilag tévesen értelmezte az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettséget, amikor úgy ítélte meg, hogy a vitatott határozat kellőképpen indokolt volt a 2408/92 rendelet 9. cikkének a módosított 213. sz. vhr‑re való alkalmazhatatlanságát illetően, illetve amikor figyelembe vette, hogy a Bizottság az elsőfokú eljárás során más indokokkal helyettesítette indokolását.
65 A Svájci Államszövetség szerint a vitatott határozatot, mivel nem tartalmazott az említett intézkedéseknek a 2408/92 rendelet 9. cikke (1) bekezdésének hatályából történő kizárására vonatkozó indokolást, lényeges eljárási szabály megsértése miatt meg kellett volna semmisíteni.
66 A Bizottság, a német kormány és a Landkreis Waldshut vitatja a Svájci Államszövetség érvelését.
A Bíróság álláspontja
67 Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolást a kérdéses jogi aktus természetéhez kell igazítani, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd többek között a C‑41/00. P. sz., Interporc kontra Bizottság ügyben 2003. március 6‑án hozott ítélet [EBHT 2003., I‑2125. o.] 55. pontját, valamint a C‑521/09. P. sz., Elf Aquitaine kontra Bizottság ügyben 2011. szeptember 29‑én hozott ítélet [EBHT 2011., I‑8947. o.] 147. pontját).
68 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Svájci Államszövetség egyáltalán nem fejti ki, hogy a vitatott határozat feltételezetten elégtelen indokolása mennyiben akadályozta abban, hogy megismerje e határozat igazolásait, és hogy hasznosan védje meg jogait.
69 A megtámadott ítéletből egyébiránt egyértelműen kitűnik, hogy a Törvényszék a vitatott határozatban a Bizottság által hivatkozott indokok alapján gyakorolhatta felülvizsgálatát.
70 Amint ugyanis azt a Törvényszék is megállapította, a vitatott határozat (1)–(6), (32) és (44) preambulumbekezdéséből világosan és egyértelműen az tűnik ki, hogy jóllehet a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések nem tartoznak a 2408/92 rendelet 9. cikkének hatálya alá, ez azon okból történt, mivel, egyfelől, ezen intézkedéseket nem közölték e 9. cikk (3) bekezdésének értelmében, és másfelől, az említett intézkedésekből alkalmazásuk időszaka alatt nem a forgalmi jogok gyakorlásának tilalma következett, hanem a zürichi repülőtérről induló vagy oda érkező járatok útvonalának puszta módosítása.
71 Azt illetően, hogy a Bizottság a bírósági eljárás során állítólagosan helyettesítette a vitatott határozat indokolását, elegendő azt megállapítani, hogy jóllehet e határozatból már világosan kitűnnek azok az indokok, amelyek alapján a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a 2408/92 rendelet 9. cikke nem alkalmazható a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedésekre, a Svájci Államszövetség nem utal arra, hogy miben állt a Bizottság által a Törvényszék előtt folyó eljárás során adott új indokolás, sem arra, hogy ez milyen módon helyettesítette az említett határozat indokolását.
72 A Törvényszék tehát joggal állapította meg, hogy a vitatott határozat kellőképpen indokolt volt.
73 Következésképpen a második jogalapot el kell utasítani.
A harmadik jogalapról
A felek érvei
74 Harmadik jogalapja keretében a Svájci Államszövetség a 2408/92 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének téves értelmezésére és alkalmazására hivatkozik, azon okból, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 118–132. pontjában nem vette figyelembe a zürichi repülőtér üzemeltetőjének és a repülőtér közelében élő lakosoknak a jogait, és nem vizsgálta meg megfelelően a megtámadott ítélet 193–199. pontjában ezen intézkedéseknek a szolgáltatásnyújtás szabadságával, és ezzel kapcsolatosan az arányosságnak és az alapvető jogok tiszteletben tartásának elvével való összeegyeztethetőségét.
75 A Svájci Államszövetség azt állítja, hogy ezen üzemeltető és e lakosok jogainak figyelembevétele elkerülhetetlenül arra vezette volna a Törvényszéket, hogy megállapítsa a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések aránytalan jellegét, mivel ezek az említett üzemeltetőt üzemeltetési rendszerének költséges átszervezésére kötelezik, és jelentősen megnövelik a repülőgépek által keltett azon zajártalmat, amelynek a zürichi repülőtér környékének lakosai ki vannak téve svájci területen.
76 Következésképpen, az említett intézkedések jellege nem teszi lehetővé az általuk követett célkitűzés elérését, nevezetesen a repülőgépek keltette zajártalom csökkentését, és az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás 3. cikkével összeegyeztethetetlen, a honosságon alapuló hátrányos megkülönböztetéshez vezetnek.
77 A Bizottság, a német kormány és a Landkreis Waldshut vitatja a Svájci Államszövetség érvelését.
A Bíróság álláspontja
78 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás az ugyanezen szerződő felek között létrejött hét ágazati megállapodás keretébe illeszkedik, amelyeket 1999. június 21‑én azt követően írták alá, hogy a Svájci Államszövetség 1992. december 6‑án elutasította az Európai Gazdasági Térségről szóló 1992. május 2‑i megállapodást (HL 1994. L 1., 3. o.), és amely elutasítással a Svájci Államszövetség nem hagyta jóvá a tagok közös szabályain alapuló közös piacban egyesült gazdasági közösség tervét, hanem az Európai Unióval és tagállamaival kötendő kétoldalú, meghatározott területekre kiterjedő egyezségek módszerét részesítette előnyben (lásd ebben az értelemben a C‑351/08. sz. Grimme‑ügyben 2009. november 12‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑10777. o.] 26. és 27. pontját, valamint a C‑541/08. sz. Fokus Invest ügyben 2010. február 11‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑1025. o.] 27. pontját).
79 A Svájci Államszövetség tehát nem csatlakozott az Unió belső piacához, amelynek célja, hogy a nemzeti piac által biztosítotthoz hasonló, többek között a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságát magában foglaló teljesen szabad mozgás térségének létrehozása érdekében felszámolja az összes akadályt (lásd a fent hivatkozott Grimme‑ügyben hozott ítélet 27. pontját, valamint a C‑70/09. sz., Hengartner és Gasser ügyben 2010. július 15‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑7233. o.] 41. pontját).
80 Következésképpen magának a megállapodásnak az ilyen értelmű kifejezett rendelkezései hiányában a belső piacra vonatkozó uniós jogi rendelkezéseknek adott értelmezés nem alkalmazható automatikusan az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás értelmezésére (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Grimme‑ügyben hozott ítélet 29. pontját, a fent hivatkozott Fokus Invest ügyben hozott ítélet 28. pontját, valamint a fent hivatkozott Hengartner és Gasser ügyben hozott ítélet 42. pontját).
81 Márpedig meg kell állapítani, hogy az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás nem tartalmaz semmiféle olyan különös rendelkezést, amely arra irányulna, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatos uniós jogi rendelkezéseket vonatkoztasson az érintett légifuvarozókra. Ebből következik, hogy e rendelkezések értelmezése nem ültethető át az említett megállapodás értelmezésére.
82 E körülményekre figyelemmel, tekintve, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadsága nem alkalmazható az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás keretében, a Törvényszék joggal állapította meg a megtámadott ítélet 193–198. pontjában, hogy a Bizottság a vitatott határozatban nem sértette meg a szolgáltatásnyújtás szabadságának elvét.
83 Ugyanez vonatkozik a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatosan az arányosság és alapvető jogok tiszteletben tartása elvének a Svájci Államszövetség által hivatkozott megsértésére is.
84 Egyébiránt annak megállapításával, hogy a Bizottság nem alkalmazta tévesen a jogot, amikor a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedéseknek a 2408/92 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése szerinti vizsgálata során nem vette tekintetbe a zürichi repülőtér üzemeltetője, és az e repülőtér közelében élő lakosok esetleges jogait, a Törvényszék megfelelően értelmezte és alkalmazta ezt a rendelkezést.
85 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás 15. cikkének (1) bekezdése értelmében az uniós és svájci légi fuvarozók a 2408/92 rendeletre figyelemmel kapnak forgalmi jogot a Svájci Államszövetség bármely pontja és a Közösség bármely pontja között.
86 Amint az különösen a 2408/92 rendelet 2. cikkének f) pontjából és 3. cikkének (1) bekezdéséből következik, e rendelet szabályozza a légifuvarozók forgalmi jogainak biztosítását és gyakorlását.
87 E szövegösszefüggésben ugyanezen rendelet 8. cikkének (2) bekezdése az említett jogok gyakorlását elsősorban a biztonságra, a környezetvédelemre és a résidő elosztására vonatkozó közösségi, nemzeti, regionális vagy helyi üzemeltetési szabályoktól teszi függővé. Következésképpen, az e 8. cikk (3) bekezdésében előírt vizsgálat – amely az említett cikk (1) és (2) bekezdésének alkalmazására vonatkozik – kizárólag ugyanezen jogoknak az érintett légi útvonalakon történő gyakorlására vonatkozhat, figyelemmel e szabályok, illetve az említett (1) bekezdésben előírt intézkedések alkalmazására.
88 Következésképpen a Törvényszék joggal állapította meg, hogy a repülőtér üzemeltetői, illetve a repülőtér közelében élők esetleges jogait nem kell figyelembe venni a 2408/92 rendelet 8. cikkének (3) belezdésében előírt vizsgálat során.
89 E körülményekre figyelemmel a harmadik jogalapot el kell utasítani.
A negyedik jogalapról
A felek érvei
90 Negyedik jogalapja keretében a Svájci Államszövetség azt rója fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a jogot, amikor a megtámadott ítélet 132–192. pontjában nem állapította meg az egyenlő bánásmód elvének megsértését.
91 Először is a Svájci Államszövetség azt állítja, hogy a Törvényszék, mivel annak vizsgálata keretében, hogy a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések összeegyeztethetők‑e a hátrányos megkülönböztetésnek az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás 3. cikkében rögzített tilalma elvével, nem vette figyelembe a zürichi repülőtér üzemeltetőjének és az e repülőtér közelében élőknek a jogait, tévesen alkalmazta a jogot e rendelkezés értelmezése és alkalmazása tekintetében.
92 A Svájci Államszövetség ezt követően azt rója fel a Törvényszéknek, hogy a megtámadott ítélet 146–153. pontjában a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések igazolt és arányos jellegének vizsgálata keretében elismerte, hogy az ezen intézkedések által érintett övezet idegenforgalmi jellege és a Németországi Szövetségi Köztársaságnak a zürichi repülőtér feletti rendelkezési jogosultságának hiánya ezen intézkedéseket igazoló objektív körülményeknek minősülnek.
93 Egyfelől ugyanis annak megállapításával, hogy a zürichi repülőtérnek egy idegenforgalmi jellegű övezethez való közelségét a Svájci Államszövetség nem vitatta, a Törvényszék elferdítette ez utóbbi érvelését, miszerint ez az övezet nem „jelentős” és nem „jellemzi kivételes idegenforgalmi aktivitás”. Mindazonáltal, gazdasági okok nem igazolhatják az említett intézkedésekből következő hátrányos megkülönböztetést.
94 Másfelől, a német hatóságoknak a zürichi repülőtér feletti rendelkezési joga hiányának a módosított 213. sz. vhr‑t igazoló objektív körülményként való elismerésének az a hatása, hogy megakadályozza a Bizottság beavatkozását.
95 E körülményekre figyelemmel a Svájci Államszövetség azt állítja, amint az a megtámadott ítélet 149. pontjából is következik, hogy a Törvényszék elutasította, hogy az említett intézkedéseket megvizsgálja a szükségességük szempontjából.
96 Végül a Svájci Államszövetség azt állítja, hogy a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 156. pontjában tett megállapításai jogilag tévesek, mivel a bizonyítékok elferdítéséből, a tények nem kellő felderítéséből, valamint vizsgálati hatásköre terjedelme, a meghallgatáshoz való jog és az indokolási kötelezettség megsértéséből következnek.
97 A Bizottság, a német kormány és a Landkreis Waldshut vitatja a Svájci Államszövetség érvelését.
A Bíróság álláspontja
98 Először is, azon téves jogalkalmazást illetően, amelyet a Svájci Államszövetség szerint a Törvényszék követett el, amikor megállapította, hogy nem kellett figyelembe vennie a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedéseknek a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az EK–Svájc légiközlekedési megállapodás 3. cikkében rögzített elvével való összeegyeztethetősége vizsgálata során a zürichi repülőtér üzemeltetőjének és az e repülőtér közelében élőknek a jogait, elegendő arra emlékeztetni, hogy – amint az a jelen ítélet 84–88. pontjából is következik – e megállapodás és a 2408/92 rendelet nem írja elő e jogok figyelembevételét, hanem kizárólag a légifuvarozók forgalmi jogainak gyakorlására vonatkozik.
99 Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 256. cikk (1) bekezdésének második albekezdéséből és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből következően a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat. Ezért csak a Törvényszéknek van hatásköre a releváns tények megállapítására és értékelésére, valamint a bizonyítékok értékelésére. Ezeknek a tényeknek és bizonyítékoknak az értékelése tehát – amennyiben nincs szó az elferdítésükről – nem minősül jogkérdésnek, amelyet a fellebbezési eljárás keretein belül a Bíróságnak felül kell vizsgálnia (lásd többek között a C‑214/05. P. sz., Rossi kontra OHIM ügyben 2006. július 18‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑7057. o.] 26. pontját, a C‑16/06. P. sz., Les Éditions Albert René kontra OHIM ügyben 2008. december 18‑án hozott ítélet [EBHT 2008., I‑10053. o.] 68. pontját és a C‑254/09. P. sz., Calvin Klein Trademark Trust kontra OHIM ügyben 2010. szeptember 2‑án hozott ítélet [EBHT 2010., I‑7989. o.] 49. pontját).
100 Az ilyen elferdítésnek az ügy irataiból nyilvánvalóan ki kell tűnnie, anélkül hogy szükséges lenne a tényállás és a bizonyítékok újabb értékelésének elvégzése (lásd többek között a fent hivatkozott Les Éditions Albert René kontra OHIM ügyben hozott ítélet 69. pontját, a C‑535/06. P. sz., Moser Baer India kontra Tanács ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítélet [EBHT 2009., I‑7051. o.] 33. pontját, valamint a fent hivatkozott Calvin Klein Trademark Trust kontra OHIM ügyben hozott ítélet 50. pontját).
101 Márpedig a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések által érintett övezet idegenforgalmi jellegét illetően meg kell állapítani, hogy a Svájci Államszövetség, jóllehet a tényeknek a Törvényszék általi elferdítésére hivatkozik, a ténybeli elemeknek a Törvényszék általi értékelésének vitatására szorítkozik, és nem szolgál olyan pontos információkkal, amelyek lehetővé tennék e ténybeli elemek elferdítése fennállásának megállapítását.
102 Mindenesetre meg kell állapítani, hogy annak megállapításával, hogy a zürichi repülőtér egy idegenforgalmi jellegű övezet közelében van, a Törvényszék nem minősítette „jelentősnek” ezen övezetet, és azt sem erősítette meg, hogy ezt „kivételes idegenforgalmi aktivitás jellemzi”.
103 Ezenfelül, a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések nem pusztán gazdasági okokat tükröznek, hanem a személyek és a környezet védelméhez kapcsolódó megfontolásokat is, mivel céljuk a repülőgépek okozta zajártalom csökkentése a német területen, ahol ezen intézkedések alkalmazandók.
104 A Németországi Szövetségi Köztársaságnak a zürichi repülőtér feletti rendelkezési jogosultsága hiányát illetően elegendő annak megállapítása, hogy ez vitathatatlan objektív körülménynek minősül, aminek elismerése nem akadályozta a Bizottságot abban, hogy a 2408/92 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének megfelelően elvégezze az említett intézkedések vizsgálatát.
105 A Svájci Államszövetség azon érvét illetően, hogy a Törvényszék elutasította a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések szükségességének viszgálatát, meg kell állapítani, hogy a fellebbező nyilvánvalóan tévesen értelmezi a megtámadott ítélet 149. pontját, amelyet szövegkörnyezetének fényében kell értelmezni (lásd ebben az értelemben a C‑294/95. P. sz., Ojha kontra Bizottság ügyben 1996. november 12‑én hozott ítélet [EBHT 1996., I‑5863. o.] 48. és 49. pontját). A Törvényszék ugyanis az említett 149. pontban egyszerűen csak megállapította, hogy a német hatóságok jogosultak voltak ezen intézkedések elfogadására. Mindazonáltal, amint az a megtámadott ítélet 154. és ezt követő pontjaiból következik, a Törvényszék e megállapítással egyáltalán nem szándékozott felülvizsgálati hatáskörét az említett intézkedések arányos jellegére korlátozni. A Törvényszék különösen a megtámadott ítélet 163. és ezt követő pontjaiban pontosan és részletesen megvizsgálta, hogy léteznek‑e olyan kevésbé költséges intézkedések, amelyek lehetővé teszik a Németországi Szövetségi Köztársaság számára a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések által elérni kívánt célok elérését.
106 Végül, a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 156. pontjában tett megállapításai a tények és bizonyítékok Törvényszék által értékelésébe tartoznak, és – amint az a jelen ítélet 99. pontjában felidézésre került – amennyiben nincs szó az elferdítésükről, a fellebbezési eljárás keretein belül a Bíróság ezeket nem vizsgálhatja felül.
107 Márpedig, a Svájci Államszövetség semmiféle olyan pontos információval nem szolgál, amely lehetővé tenné a tények és bizonyítékok elferdítése fennállásának megállapítását, ráadásul ez az esetleges elferdítés a Bíróság elé terjesztett iratokból sem tűnik ki. Hasonlóképpen, nem tűnik úgy, hogy az említett megállapítások nem tisztázzák kellőképpen a tényeket, illetve, hogy a Törvényszék megsértette felülvizsgálati hatáskörének terjedelmét, a meghallgatáshoz való jogot és az indokolási kötelezettséget.
108 Ezenfelül, a Törvényszék a megtámadott ítélet 157. pontjában világosan kifejtette annak indokát, hogy a szóban forgó zajszint miért elégséges a módosított 213. sz. vhr‑ben előírthoz hasonló intézkedések elfogadásának igazolására.
109 A fenti megfontolások alapján a negyedik jogalapot ell kell utasítani.
Az ötödik jogalapról
A felek érvei
110 Ötödik jogalapja keretében a Svájci Államszövetség a bizonyítási teher megosztására vonatkozó szabályok, az együttműködés és a bizonyítási kötelezettség önkényes értelmezésére hivatkozik, azon okból, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 158. pontjában azt kifogásolja vele szemben, hogy nem pontosította azokat az alacsonyabb repülési magasságokat, amelyeket elő lehetett volna írni anélkül, hogy emelkedett volna a zajártalom a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések által érintett, német területen található övezetben.
111 A fellebbező szerint a Törvényszék ily módon egy olyan bizonyítékot követel meg, amelyet nem tud szolgáltatni, ugyanakkor az említett intézkedések kibocsátójának kell bizonyítania ezen intézkedések szükségességét.
112 A Bizottság, a német kormány és a Landkreis Waldshut vitatja a Svájci Államszövetség érvelését.
A Bíróság álláspontja
113 A Svájci Államszövetségnek a bizonyítási teherre vonatkozó szabályok önkényes értelmezésére irányuló puszta hivatkozása nem elegendő ahhoz, hogy megkérdőjelezze a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 158. pontjában szereplő értékelését.
114 Ugyanis, mivel a vitatott határozat és a megtámadott ítélet a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések igazolásának és arányosságának részletes elemzését tartalmazza, a Svájci Államszövetségnek kell pontosan megjelölnie azokat az érveket, amelyek lehetővé teszik ezen elemzés vitatását.
115 E tekintetben a Törvényszék joggal állapította meg, hogy a Svájci Államszövetség azon érve, miszerint a módosított 213. sz. vhr. értelmében előírt bizonyos minimális repülési magasságok túl magasak, és az alacsonyabb magasságok meghatározása nem lenne hatással a zajártalomra az ezen intézkedések által érintett övezetben, nem elégséges, ha ezen állítás alátámasztására ezen állam nem pontosítja, hogy milyen alacsonyabb magasságokat lehetett volna előírni.
116 Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani.
A hatodik jogalapról
A felek érvei
117 Hatodik jogalapja keretében a Svájci Államszövetség azt kifogásolja, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor azon indokból zárta ki a módosított 213. sz. vhr‑ben előírtnál kevésbé korlátozó intézkedések lehetőségét, hogy a Svájci Államszövetség nem említett egyetlen precedenst sem, amikor zajkontingens kizárólag a nap bizonyos órái vagy a hét bizonyos napjai tekintetében került volna meghatározásra.
118 Ugyanis, a Törvényszéknek ezen, a megtámadott ítélet 171. pontjában szereplő megállapítása nyilvánvalóan ellentmond ugyanezen ítélet 105. pontjának, amelynek értelmében, éppen ellenkezőleg, a Svájci Államszövetség megemlítette, hogy 2002 nyarától kezdve az éjszakai órákra ilyen zajkontingenst vezettek be a Frankfurt am Main‑i repülőtér vonatkozásában.
119 A Bizottság, a német kormány és a Landkreis Waldshut vitatja a Svájci Államszövetség érvelését.
A Bíróság álláspontja
120 Meg kell állapítani, hogy hatodik jogalapja keretében a Svájci Államszövetség a Törvényszéknek a megtámadott ítélet 171. pontjában tett azon megállapítása vitatására szorítkozik, miszerint ezen állam nem említett egyetlen olyan precedenst sem, amikor zajkontingens kizárólag a nap bizonyos órái vagy a hét bizonyos napjai tekintetében került volna meghatározásra, és amely a gyakorlatban kielégítő módon működne.
121 Márpedig a Svájci Államszövetség állításával szemben ez a megállapítás nem mond nyíltan ellent az említett ítélet 105. pontjának, mivel e pontban a Törvényszék kizárólag azt állapítja meg, hogy ezen állam azt említette meg, hogy 2002 nyarától kezdve az éjszakai órákra ilyen zajkontingenst vezettek be a Frankfurt am Main‑i repülőtér vonatkozásában, anélkül azonban, hogy pontosítaná, hogy e kontingens a gyakorlatban kielégítő módon működik‑e.
122 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a megtámadott ítélet 171. és azt követő pontjaiban a Törvényszék több indokra is támaszkodott azon következtetés levonása tekintetében, hogy a módosított 213. sz. vhr‑ben előírt intézkedések arányos jellegűek, és ezen indokok mindegyike, egymástól függetlenül, lehetővé teszi e következtetés igazolását.
123 Következésképpen, még azt feltételezve is, hogy a hatodik jogalap megalapozott, az nem olyan jellegű, hogy a megtámadott ítélet érvénytelenségét vonná maga után, következésképpen mint hatástalant el kell utasítani, mivel az említett következtetést más indokok is alátámasztják (lásd ebben az értelemben a C‑412/05. P. sz., Alcon kontra OHIM ügyben 2007. április 26‑án hozott ítélet [EBHT 2007., I‑3569. o.] 41. pontját és a C‑221/10. P. sz., Artegodan kontra Bizottság ügyben 2012. április 19‑én hozott ítélet 110. pontját).
124 Ebből következik, hogy a hatodik jogalapot mint hatástalant el kell utasítani.
125 Következésképpen a fellebbezést, mivel egyetlen jogalapja sem támasztja alá, teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
126 Az eljárási szabályzat 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, vagy ha a fellebbezés megalapozott és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről. E szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján – amely ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése alapján a fellebbezési eljárásban is irányadó – a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Svájci Államszövetséget, mivel az általa felhozott jogalapok tekintetében pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően, saját költségeinek viselésén túl a Bizottság részéről az elsőfokú eljárásban és a jelen fellebbezési eljárásban felmerült összes költség viselésére is kötelezni kell.
127 Az eljárási szabályzat 184. cikke (4) bekezdésének második mondata előírja, hogy ha az elsőfokú eljárásban beavatkozó részt vesz a fellebbezési eljárásban vagy a tárgyaláson, a Bíróság dönthet úgy, hogy e fél maga viseli saját költségeit. E rendelkezésnek megfelelően a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Landkreis Waldshut maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2) A Svájci Államszövetség maga viseli saját költségeit és az Európai Bizottság részéről az elsőfokú eljárásban és a jelen fellebbezési eljárásban felmerült összes költséget.
3) A Németországi Szövetségi Köztársaság és a Landkreis Waldshut maguk viselik saját költségeiket.
Aláírások